29/2000. (X. 11.) AB határozat
a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítvány alapján, meghozta az alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 165. § (2) bekezdése alkotmányellenes, ezért e rendelkezést 2000. március 1. napjára visszamenti hatállyal megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 4. §-a alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt benyújtott indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: Szt.) 4. §-ában és a 165. § (2) bekezdésében foglaltakat vitatja.
Az Szt. 4. §-a a törvény időbeli hatályáról úgy rendelkezik, hogy a cselekményt az elkövetés idején hatályban lévő jogszabályok alapján kell elbírálni. A visszaható hatályt csak akkor engedi érvényesülni, ha a cselekmény már nem minősül jogellenesnek, vagy enyhébben bírálandó el. Az Szt. 165. § (2) bekezdése értelmében a törvényt csak a hatálybalépését követően elkövetett szabálysértésekre kell alkalmazni.
Az indítványozó álláspontja szerint ezek a törvényi rendelkezések az Alkotmány hátrányos megkülönböztetés tilalmát kimondó 70/A. § (1) bekezdésébe, valamint a jogállamiság elvét rögzítő 2. § (1) bekezdésébe ütköznek, így azok alkotmányellenesek.
Véleményét a diszkrimináció tilalmával kapcsolatban a következőkre alapozza: a szabálysértési eljárásban is biztosítani kell a jogok és kötelezettségek egységességét, különös tekintettel a bírói út igénybevételére. A támadott rendelkezések ezzel szemben azt eredményezik, hogy a szabálysértés elkövetésének időpontjától függően egyes elkövetők élhetnek a bírói felülvizsgálat lehetőségével, míg mások nem, ami önmagában kimeríti az "egyéb helyzet szerinti" hátrányos megkülönböztetést. A diszkrimináció súlyosabb megnyilvánulásának tartja az indítványozó azt a rendelkezést, hogy az Szt. 4. §-a szerint a korábbi szabályozáshoz képest enyhébben elbírálandó - de még a törvény hatálybalépését megelőzően elkövetett - cselekmények esetén az Szt. eljárásjogi rendelkezéseit kell alkalmazni, míg a változatlan elbírálású cselekményekre lefolytatott eljárásokban a korábban hatályos törvény eljárásjoga az irányadó.
Az indítványozói álláspont másik eleme a jogbiztonsággal, pontosabban annak hiányával van összefüggésben. Eszerint jogbizonytalanságot eredményez a szabálysértési eljárások lefolytatása során az, hogy ugyanolyan jellegű és súlyú cselekmények körülményeinek tisztázására egy időben két különböző eljárási szabályt kell alkalmazni.
II.
1. Az indítvánnyal érintett alkotmányi és jogszabályi rendelkezések a következők:
Alkotmány 2. § (1) bekezdés: "A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés: "A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."
Szt. 4. §: "A cselekményt az elkövetés idején hatályban lévő jogszabályok alapján kell elbírálni. Ha a szabálysértés elbírálásakor hatályban lévő új jogszabály szerint a cselekmény már nem minősül jogellenesnek, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új jogszabályt kell alkalmazni."
Szt. 88. § (1) bekezdés: "A pénzbírság kiszabását, a figyelmeztetést, a járművezetéstől eltiltást, az elkobzást és a kiutasítást megállapító határozattal szemben az eljárás alá vont személy, törvényes képviselője vagy védője, a 85. § (l) bekezdésének 2. fordulatában meghatározott kártérítést illetően a sértett is a marasztaló határozatot hozó szabálysértési hatóságnál a határozat közlésétől számított nyolc napon belül kifogást nyújthat be."
Szt. 89. § (2) bekezdés: ;,Amennyiben a szabálysértési hatóság a kifogással támadott határozatát nem módosítja, illetőleg nem vonja vissza, továbbá az eljárás alá vont személy javára módosított határozat ellen ismételten kifogást terjesztenek elő, az iratokat a szabálysértési hatóság az illetékes helyi bírósághoz teszi át."
Szt. 165. § (2) bekezdés: "Ezt a törvényt a hatálybalépését követően elkövetett szabálysértésekre kell alkalmazni."
2. Az Szt. tartalmát és szerkezetét áttekintve egyértelműen megállapítható, hogy - ugyanúgy mint a korábban hatályos szabálysértési törvény - egyszerre tartalmaz anyagi és eljárásjogi rendelkezéseket. Ezen kettősség különösen élesen vetődik fel a törvény időbeli hatályának meghatározásánál. Az anyagi. jogi hatály tekintetében az Szt. 4. §-ának szabályozási tartalma átveszi a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) vonatkozó rendelkezését. (A Btk. 2. §-a a következőképpen rendelkezik: "A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban levő új büntető törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni; egyébként az új büntető törvénynek nincs visszaható ereje.")
Az Szt. 165. § (2) bekezdése a törvény eljárásjogi időbeli hatályát az eljárási törvények általánosan követett megoldásaival ellentétesen határozza meg. Az általánosan követett megoldás ugyanis az, hogy az újonnan hatályba lépő eljárásjogi rendelkezéseket kell - az adott törvény által az átmeneti időszakra megállapított kivételektől eltekintve - alkalmazni mind a folyamatban lévő, mind pedig a hatálybalépést követően indult eljárásokban..
Az Szt. 168. § n) pontja úgy rendelkezik, hogy a törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény (a továbbiakban: Sztv.). A törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokra átmeneti rendelkezést a jogalkotó nem határozott meg. Ebből adódóan a hatósági jogalkalmazásban a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban az egyébként hatályon kívül helyezett korábbi törvény rendelkezéseit alkalmazzák, és ugyanezt teszik azokban az ügyekben is, ahol az eljárás ugyan az Szt. hatálybalépését követően indult, de a szabálysértést 2000. március 1. előtt követték el. A régi, vagyis hatályon kívül helyezett eljárásjogi szabályok alkalmazásából következően az érintett eljárásokban nem nyitják meg a bírói utat, a jogorvoslat kimerül abban, hogy az érintett a másodfokú hatósághoz fordulhat.
3. A szabálysértési jog újrakodifikálása több mint tíz évet vett igénybe. Az új szabályozás szükségességét - több más tényező mellett - alapvetően az indokolta, hogy a szabálysértési eljárásokban nem volt biztosított a bírói felülvizsgálat lehetősége. Az Alkotmánybíróság 32/1990. (XII. 22.) AB határozata (ABH 1990, 145.) nyomán
1991-ben csak az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény hatálya alá tartozó eljárásokban nyílt meg a bírói út.
Az Alkotmánybíróság 63/1997. (XII. 12.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) megállapította, hogy az Országgyűlés elmulasztotta a szabálysértési jognak az Alkotmány 50. § (2) bekezdése, illetőleg az Alkotmány 57. § (1) bekezdése követelményeinek megfelelő újraszabályozására vonatkozó jogalkotói feladatát. Az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy a szükséges törvényalkotást legkésőbb 1998. december 31-ig végezze el. (ABH 1997, 365.)
Az Abh. indokolása ezzel összefüggésben a következőket tartalmazza: "A szabálysértés ’kétarcú’ jogintézmény: a szabálysértések egy része ún. közigazgatás-ellenes cselekmény (pl. engedélyköteles tevékenység engedély nélküli végzése), másik része pedig az emberi együttélés általános szabályait sértő magatartás, ún. kriminális cselekmény (pl. tulajdon elleni bűncselekmények értékhatárral elválasztott alakzatai). A szabálysértési büntetés a múltban elkövetett jogsértést regresszív mádon szankcionál. Az Sztv. - amely a szabálysértési anyagi jog, eljárási jog és a végrehajtás egységes kódexe - részletesen szabályozza a szabálysértési büntetés ellen igénybe vehető jogorvoslati eszközöket, a bírói utat azonban csak szűk körben nyitja meg. Az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint ez a helyzet alkotmányellenes, mivel nincs összhangban az Alkotmány 50. § (2) bekezdésében, illetőleg az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt követelménnyel. A bírói út igénybevételének lehetőségét ugyanis mind a közigazgatás-ellenes, mind a kriminális jellegű szabálysértések miatt kiszabott büntetés tekintetében biztosítani szükséges." (ABH 1997, 365, 367-368.)
Az Abh. indokolása külön utal a vonatkozó nemzetközi egyezményből is fakadó kötelezettségre: "Magyarország az 1993. évi XXXI. törvénnyel hirdette ki az ’Emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről’ szóló, ún. Római Egyezményt, s annak a 6. cikk 1: bekezdésében biztosított ’bírósághoz fordulás jogával’ kapcsolatban a következő fenntartást tette: ’A közigazgatási hatóságok előtt szabálysértés miatt folyó eljárásokban Magyarország ez idő szerint nem tudja biztosítani a bírósághoz fordulás jogát, minthogy a hatályos magyar jogszabályok nem tesznek ilyen jogot lehetővé a közigazgatási hatóságok szabálysértési ügyekben hozott jogerős határozataival szemben. ’ (1993: XXXI. tv. 4. §)" (ABH 1997, 365, 367.)
4. Az Országgyűlés az Abh.-ban előírt határidőn (1998. december 31.) túl alkotta meg az új szabálysértési törvényt. Az Szt.-t 1999. június 28-án hirdették ki, és 2000, március 1-jén lépett hatályba. Ebből következően a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség a határidő lejárta után még további 14 hónapig fennállt, vagyis ezen időtartam alatt egyáltalán nem volt lehetőség a szabálysértési határozatok bíróság előtti megtámadására. Tekintettel az Szt. időbeli hatályra vonatkozó rendelkezéseire - figyelembe véve az Szt. 11-. § (7) bekezdése szerinti 2 éves elévülési időt - elvileg és akár gyakorlatilag is előfordulhat, hogy 2002. február 28-ig lesznek olyan ügyek, amelyekben az arra jogosult nem kezdeményezhet bírói felülvizsgálatot. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben megjegyzi, hogy az Szt. megalkotásával a jogalkotó ugyan nagyrészt eleget tett az Abh.-ban hivatkozott Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikk 1. bekezdésében előírt követelménynek, de gyakorlatilag-a fentiekben vázoltak alapján - teljes egészében nem szűnt meg az Egyezményt sértő helyzet.
Az Szt. indokolása az időbeli hatályra vonatkozó rendelkezésekkel összefüggésben a következőket tartalmazza: ad. 4. §: "Az időbeli hatály tekintetében - s ez egyébként következik a "nulla poena sine lege" elvéből - a törvény a Btk. megoldását fogadja el. Általános szabály tehát az elkövetéskor hatályos jogszabály alkalmazása, ami alól egyetlen kivétel van, nevezetesen az elbíráláskor enyhébb megítélést eredményező jogszabály visszaható ereje. Mindebből következik, hogy csak olyan cselekmény képezheti szabálysértés tárgyát, melyet a jogszabály az elkövetés előtt azzá nyilvánított, illetve, hogy nem alkalmazható súlyosabb jogkövetkezmény annál, mint amit a jogszabály már az elkövetés előtt kilátásba helyezett. Annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy az eljárás alá vont személyre az elkövetéskor vagy az elbíráláskor hatályos jogszabályi rendelkezés a kedvezőbb - hasonlóan a büntetőjogszabályokhoz - a büntetési tételen kívül egyéb szempontokat (elévülés, hátrányos jogkövetkezmények, elkobzás lehetősége stb.) is vizsgálni kell."
ad. 165. § (2) bekezdés: "A (2) bekezdés kiegészíti a törvény 4. §-ában foglalt rendelkezést: e törvényhely szerint általános szabály, hogy a cselekményt az elkövetéskor hatályban lévő jogszabály alapján kell elbírálni. Ennek megfelelően az új törvény hatálybalépésével a folyamatban lévő ügyekben foganatosított eljárási cselekmények érvényben maradnak, és azokat az Sztv. szabályai szerint kell elbírálni. Az új törvény visszaható hatálya csak anyagi jogi értelemben érvényesül, abban az esetben, ha az új szabály az elkövetőre kedvezőbb rendelkezést tartalmaz."
Az indokolásból egyértelműen kitűnik, hogy a jogalkotó tudatosan különválasztotta az Szt. anyagi jogi és eljárási jogi hatályát. A 4. § az anyagi jogi hatályról szól, míg a 165. § (2) bekezdés azt határozza meg, hogy az adott ügyben folytatott eljárásban a régi vagy az új szabályokat kell alkalmazni. Az eljárási jogi szabályok tekintetében a cezúra a szabálysértés elkövetésének időpontja: ha a cselekményt a törvény hatálybalépése előtt követték el, akkor a régi szabály az irányadó, ha utána, akkor pedig az új.
III.
Az indítvány részben megalapozott.
1.1. Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálása során elsőként azt vizsgálta, hogy hátrányos megkülönböztetésnek számít-e az elkövetők tekintetében, ha a szabálysértési eljárásban egyidejűleg két egymástól eltérő szabályrend
szert alkalmaznak attól függően, hogy az eljárás alapjául szolgáló cselekményt mikor követték el?
Az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatában már előfordult olyan eset, amikor azt kellett megítélnie, hogy egy adott jogszabály hatálybalépését követően a korábban hatályban volt jogszabály rendelkezései alkalmazásának előírása alkotmányos-e.
Az Alkotmánybíróság a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény hatályba léptetű rendelkezése alkotmányónságának vizsgálatakor a 7218/1995. AB határozatban kimondta: "A jogalkotó nagyfokú szabadsággal rendelkezik abban a vonatkozásban, hogy valamely új jogszabályban biztosított alanyi jog érvényesíthetőségének kezdetét mely időponttól kezdődően állapítja meg. A hatály idejének meghatározására semmilyen alkotmányi rendelkezés nincsen. A hatálybalépés idejének meghatározása annyiban vethet fel alkotmányossági kérdést, amennyiben az Alkotmány 70/A. §-ba ütköző, a személyek faj, szín, nem, nyelv, vallás, vélemény, származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti hátrányos megkülönböztetésére vezet, vagy amennyiben visszamenőleges hatállyal állapít meg kötelezettséget." (ABH 1995, 798, 799.)
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (l) bekezdésében foglalt rendelkezést a 30/1997. (IV. 29.) AB határozatban a következők szerint értelmezte: "Az Alkotmánynak ez a rendelkezése a jogegyenlőség követelményét rögzíti. Azt jelenti, hogy az állam, mint közhatalom - mint jogalkotó és jogalkalmazó - a jogok és kötelezettségek megállapítása során köteles az azonos helyzetben levő jogalanyokat indokolatlan megkülönböztetés nélkül, egyenlőkként kezelni." (ABH 1997, 130, 136.) Ugyanezen határozatában azt is leszögezte: "Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során [...] akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között." (ABH,1997, 130, 138.)
A szabálysértési eljárás alatt álló személyek "azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok". Eljárási jogaikat tekintve az Szt. alapvető különbséget tesz közöttük: bizonyos személyeknek biztosítja a bírósághoz való fordulás jogát, más személyeknek pedig nem. Ez a különbségtétel ésszerű indok nélküli, ebből következően önkényesnek minősül: a bírósági jogorvoslat - mint eljárásjogi eszköz - igénybevételének lehetőségét anyagi jógi természetű tényhez, vagyis ahhoz köti, hogy a szabálysértést az Szt. hatálybalépése után követték el. Csak kivételesen, és kifejezetten átmeneti jelleggel van arra alkotmányos lehetőség, hogy az egyébként hatályon kívül helyezett korábbi szabályt az új jogszabály hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban még alkalmazzák. Az Szt. szabályozása ennél jóval kiterjesztőbb: nem csupán az új törvény hatálybalépésekor folyamatban volt ügyek elbírálásánál határozza meg irányadónak az Sztv. szabályait, hanem minden
olyan ügyben, amelyben az eljárás a hatálybalépést megelőzően elkövetett szabálysértésre vonatkozóan indult, vagy indulni fog.
Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel megállapította, hogy az Szt. 165. § (2) bekezdése az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt, a diszkrimináció tilalmát kimondó rendelkezésbe ütközik, mert önkényesen és ésszerű indok nélkül tesz különbséget a szabálysértési eljárás jogalanyai között, és ezáltal személyek egy csoportját megfosztja a bírósági jogorvoslat igénybevételének lehetőségétől. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben hangsúlyozza: az Szt. 88. § (1) bekezdésében foglalt kifogásra vonatkozó szabályozás alkalmazása tekintetében alkotmányos követelmény, hogy - függetlenül a szabálysértés elkövetésének időpontjától - a hivatkozott rendelkezésben meghatározott személy az Szt. 89. § (2) bekezdésével biztosított bírói felülvizsgálatot kezdeményezhesse.
1.2. Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes rendelkezést - az alábbiakban foglaltak alapján - a hatálybalépés időpontjára visszamenőleges hatállyal semmisítette meg.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság határozata mindenkire nézve kötelező. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy alkotmányellenes az a helyzet, ha teljeskörűen nem biztosított a szabálysértési határozatok bírósági felülvizsgálata. Az alkotmánybírósági eljárás akkor az Sztv.-nek az Alkotmány 50. § (2) bekezdése, valamint 57. § (1) bekezdése tükrében történő vizsgálatára irányult. Az ennek eredményeképpen tett megállapítás azonban változatlanul irányadó: biztosítani kell a szabálysértési határozatok bírósági felülvizsgálatát. Az alkotmánybírósági határozatok kötelező ereje folytán ettől a jogalkotó sem tekinthet el, különösen nem alkothat olyan jogszabályi rendelkezést, amely az Abh.-ban foglaltakkal ellentétes.
A most lefolytatott érdemi vizsgálat részben megerősítette, részben kiegészítette az Abh.-ban foglalt döntést: az sem tekinthető alkotmányosnak, ha az azonos helyzetben lévő jogalanyok egy csoportja már élhet ugyan a bírói felülvizsgálat lehetőségével, de ezzel párhuzamosan egy másik csoport huzamos ideig ettől a lehetőségtől meg van fosztva.
Az Abh. úgy rendelkezett, hogy a szabálysértési határozatok bírósági felülvizsgálatának hiányával kapcsolatos alkotmányellenes helyzetet 1998. december 31-ig kell felszámolni. Ez annyit jelent, hogy a megjelölt határidőt követően - az Abh.-ból fakadó követelmény tekintetében - csak az a szabálysértési jogszabály tekinthető alkotmányosnak, amely indokolatlan megszorítások nélkül biztosítja az érintettek bírósági jogorvoslathoz való jogát. Az Szt. - eljárásjogi értelemben vett - időbeli hatályra vonatkozó rendelkezése éppen egy ilyen indokolatlan megszorítást eredményezett, amely a fentiek szerint alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság a jogbiztonság követelményének érvényre juttatása érdekében eltekintett attól, hogy az alkotmányellenes törvényi rendelkezést - akár csak átmenetileg is - alkotmányosan elfogadhatóvá nyilvánítsa.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az Szt. 165. § (2) bekezdését - az Abtv. 43. § (4) bekezdésében foglaltak szerint - a jogszabályi rendelkezés hatálybalépésének időpontjára, azaz 2000. március 1-jére visszamenő - ex tunc - hatállyal semmisíti meg. 1.3. Az indítványozó szerint az Szt. 165. § (2) bekezdése nemcsak az Alkotmány hátrányos megkülönböztetés tilalmát biztosító 70/A. § (1) bekezdésébe ütközik, hanem sérti a jogállamiság elvét rögzítő 2. § (1) bekezdését is.
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint, ha az indítvánnyal támadott jogszabályt vagy annak egy részét az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti, és ezért azt megsemmisíti, akkor a további alkotmányi rendelkezés esetleges sérelmét - a már megsemmisített jogszabályi rendelkezéssel összefüggésben - érdemben nem vizsgálja. [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44; 61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364; 15/2000. (V. 24.) AB határozat, ABK 2000. május 158, 159; 16/2000. (V. 24.) AB határozat, ABK 2000. május 160,162.)
Mivel az Alkotmánybíróság az Szt. 165. § (2) bekezdését az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközőnek minősítette, ezért az Alkotmány jogállamra vonatkozó rendelkezésével, a jogbiztonság követelményével való ellentétét nem vizsgálta.
2. Az indítványozó az Szt. 4. §-át ugyanazon alkotmányossági összefüggés alapján támadta, mint az Szt. 165. § (2) bekezdését. A 4. §-ban foglalt rendelkezés diszkriminatív jellegére vonatkozó érvelésében különösen megkülönböztetőnek tartja azt a kitételt, miszerint az Sztv.-hez képest enyhébb elbírálású cselekmények esetén az Szt. eljárási rendje az irányadó, míg az azonos elbírálású szabálysértéseknél a korábbi szabályokat kell alkalmazni.
Ezen indítványozói érvelés nem veszi figyelembe azt, hogy az Szt 4. §-a - az Indokolás II/4. pontjában kifejtettek szerint - a törvény anyagi jogi hatályára vonatkozik. Az anyagi jogi hatály tekintetében az Alkotmányból fakadó követelmény egyrészt főszabályként az elkövetéskori hatály megállapítása, másrészt - kivételesen - a visszaható hatály indokolt esetben való alkalmazásának az előírása.
Mivel a szabálysértési tényállások jelentős része kriminális jellegű magatartásokat szankcionál, irányadónak kell tekinteni az Alkotmány 57. § (4) bekezdésében foglaltakat, miszerint senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény. Ezt követeli meg a visszaható hatály tilalmát magában foglaló jogbiztonság elve (előre láthatóság, kiszámíthatóság), amely a jogállamiságból folyik, és amelynek logikus előfeltétele a törvény elkövetéskori megismerhetősége. A visszaható hatály kifejezett tilalma mellett az elbíráláskori enyhébb szabály alkalmazásának előírása úgyszintén a jogállamiság követelményéből fakad. [Vö.: 11/1992. (III. 15.) AB határozat, ABH 1992, 77, 87.]
A fentiekből következik, hogy az anyagi jogi hatályra vonatkozóan - és erről rendelkezik az Szt. 4. §-a - sem a jogbiztonság hiányát, sem pedig az alkotmányellenes megkülönböztetést megállapítani nem lehet. Ezért az Szt. 4. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.
A határozat közzétételére vonatkozó rendelkezés az Abtv. 41. §-ában foglaltakon alapul.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 6068/2000.