167/B/2000. AB határozat
a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 299/C. §-a alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 299/C. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. Az Alkotmánybírósághoz indítvány érkezett a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 299/C. §-ában foglalt piramisjáték szervezésének bűntette alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése tárgyában.
Az indítványozó álláspontja szerint a piramisjáték szervezésének törvényi tényállása - "jogalkotási hiányosságból adódóan" - sérti az Alkotmány 57. § (4) bekezdésében megjelölt nullum crimen sine lege elvét. Hivatkozott arra, hogy a támadott rendelkezés számos tekintetben ellentétben áll az Alkotmánybíróság "30/1992. (V. 26.) AB határozatában" foglalt normavilágosság és határozottság követelményével, mert a jogalkotó csak formálisan tett eleget az itt tilalmazott magatartásokkal kapcsolatos jogalkotási kötelezettségének. Ezzel összefüggésben kifogásolta, hogy a vitatott norma olyan dogmatikai hibákban szenved, amelynek folytán a joggyakorlatban nem határolható el a bűncselekmény befejezett alakzata, kísérlete és előkészülete, továbbá elmosódnak a terhelti és a sértetti pozíció határai. Ennek következtében a kifogásolt rendelkezés összeütközésbe kerül a Btk.-ban meghatározott bűncselekmény fogalommal, az előkészületre és a kísérletre vonatkozó törvényhelyekkel (16. §, 18. §), valamint a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvénynek (a továbbiakban: Be.) az elkövetőkre vonatkozó és egyes - a bizonyítással összefüggő - szabályaival [44. § (1) bekezdés, 53. § (1) bekezdés, 66. § (1) bekezdés b) pont].
Az Alkotmány ide vonatkozó rendelkezésének megjelölése nélkül az indítványozó utak végül arra, hogy a vitatott rendelkezés a diszkrimináció tilalmába is ütközik.
2. Az Alkotmánybíróság beszerezte az igazságügy-miniszter véleményét is.
II.
Az indítvánnyal érintett jogszabályi rendelkezések a következők:
1. Az Alkotmány rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"57. § [...]
(4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény."
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti."
2. A Btk. rendelkezése:
"299/C. § Aki mások pénzének előre meghatározott formában történő és kockázati tényezőt is tartalmazó módon való összegyűjtésén és szétosztásán alapuló olyan játékot szervez, amelyben a láncszerűen bekapcsolódó résztvevők a láncban előttük álló résztvevők számára közvetlenül, vagy a szervező útján pénzfizetést vagy más szolgáltatást teljesítenek, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
III.
Az indítvány megalapozatlan.
Jogszabály alkotmányellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság a támadott norma és az Alkotmány felhívott rendelkezése(i) "egymásra tekintettel értelmezett megfelelését vagy ellentétét állapítja meg." "A megfelelés megállapítása logikailag elkerülhetetlenné teszi azonban a vizsgált jogszabály értelmezését is" [38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993. 256., 266.]. Az Alkotmánybíróság eddigi töretlen gyakorlatát követve tehát ezúttal is - különös tekintettel az indítványnak az alkotmányellenességet állító érvelésére - vizsgálta a támadott rendelkezés dogmatikai tartalmát, és döntése megalapozásához áttekintette annak történeti előzményeit.
1. A piramisjáték szervezése törvényi tényállása a Btk. gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó XVII. fejezetében található. Az 1990-es évek legelejétől kezdődően mind mennyiségi, mind tartalmi szempontból a Btk. e fejezetének rendelkezései jelentős és sorozatos változásokon estek át. A piacgazdaságra való áttérés olyan megváltozott viszonyokat eredményezett, amelyek a korábbiaktól gyökeresen eltérő jellegű bűncselekmények elkövetésének lehetőségét teremtették meg.
Az új típusú bűnelkövetési formák nyomán egyes törvényi tényállások a gyakorlatban alkalmazhatatlanná váltak, más esetekben pedig az elkövetett cselekmények nem illeszkedtek pontosan (hézagmentesen) a hagyományosan meglévő törvényi tényállások keretei közé. Ez utóbbi kategóriába tartoztak a befektetési tevékenységnek álcázott, de valójában tényleges gazdasági tevékenységgel nem vagy csak alig járó, pénzgyűjtő és újraelosztó "vállalkozások" is, amelyek piramisjáték (pilótajáték) néven váltak ismertté.
A Btk. 299/C. §-ában piramisjáték szervezésének bűntette címszó alatt büntetni rendelt magatartásokat a Btk. módosításáról szóló 1996. évi LII. törvény 18. §-a iktatta be. Ezt megelőzően azonban már a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló 1991. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: Pit.) rendelkezései tartalmaztak a piramisjáték (pilótajáték) "pénzintézeti tevékenység" jellegével kapcsolatos rendelkezéseket.
A Pit. 1993. december 31-től hatályos - a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló 1991. évi LXIX. törvény módosításáról szóló 1993. évi CXII. törvény 4. § (3) bekezdésével módosított - 4. § (2) bekezdés d) pontja még csak azt mondta ki, hogy a piramisjáték nem ismerhető el pénzintézeti tevékenységnek. A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény 128. § (1) bekezdése - 1995. június 30-i hatállyal - módosítva a Pit. rendelkezéseit, a 4. § (3) bekezdésében a piramisjátékot már kifejezetten tiltott pénzintézeti tevékenységnek minősítette.
A Pit.-et 1997. január 1-jével hatályon kívül helyező, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) ezt a szabályozást nem tartotta fenn, figyelemmel arra is, hogy 1996. augusztus 15-ével hatályba lépett a Btk. módosítása, amely ugyanezen magatartást - szinte szó szerint átvéve a Pit. ide vonatkozó rendelkezését - bűncselekménnyé nyilvánította.
2. A gazdasági bűncselekmények védett jogi tárgya: a gazdálkodás valóságos és jogi rendje, ideértve a gazdálkodás menetének vagy az ahhoz kapcsolódó tevékenységeknek a zavartalanságát is. A Btk. e fejezetébe tartozó bűncselekmények sértik vagy veszélyeztetik a tisztességes piaci magatartás követelményeit, a törvényes gazdálkodás kereteit, az egyéni érdekeket és a vagyon elleni bűncselekményekhez való kötődésük folytán sok esetben okoznak vagyoni hátrányokat is.
A piramisjáték bűntettének tényállási elemeként megjelenő - a jogszabályban leírt módon szervezett - "játék" kifejezéshez a jogalkotó nem fűzött speciális jogi jelentéstartalmat, ennélfogva azt a közismert hétköznapi felfogás alapján kell értelmezni. A "játék" a szó egyik - itt releváns - értelmében olyan emberi tevékenységet jelent, amelynek a létező játékszabályok megtartása mellett is mindig vannak kockázati tényezői, s ennek következtében a nyerés vagy a vesztés a véletlentől is függ. A piramisjáték mögött - noha azt jogszerűen működő vállalkozásnak tüntetik fel - valós gazdasági tevékenység nem, vagy csak minimális mértékben folyik. Ennek ellenére a játék szervezője a résztvevőknek rövid időn belül magas tőkehozamot helyez kilátásba.
A játéknak a tényállásban szereplő "előre meghatározott feltételek" (játékszabályok) szerinti lebonyolítását ugyancsak maga a törvény taglalja. A felülről épített fizetési láncolatban a kockázati elemet az jelenti, hogy a lánc egyes tagjainak magatartását két tényező motiválja: lesznek további olyan személyek, akiket sikerül bekapcsolniuk a játékba, s az új szereplők is "teljesítik" anyagi kötelezettségeiket. A bevonható személyek véges száma önmagában is lehetetlenné teszi, hogy minden résztvevő előzetes várakozása valóra váljék, miközben a lefele szélesedő piramis "eltartását" csak egyre nagyobb számú ember megnyerése és befizetése biztosíthatná.
A cselekmény elkövetési magatartása a játék szervezése. A piramisjáték tényállásának meghatározásánál követett, - a szervező és a játékos cselekvőségét és a két magatartás jogkövetkezményeit elválasztó - jogalkotói megoldás nem idegen a büntetőtörvény rendszerétől. A Btk. különös részében számos olyan tényállás található, amely a büntethetőség vagy a büntetés kiszabása körében különbséget tesz a szervezők, vezetők és résztvevők között (pl.: alkotmányos rend elleni szervezkedés (139/A. §), lázadás [140. § (3) bekezdés], egyesülési joggal visszaélés (212/A. §), fogolyzendülés [246. § (2) bekezdés], tiltott szerencsejáték szervezése (267. §)).
A szervezés, mint számos törvényi tényállásban megjelenő büntetőjogi fogalom és a piramisjáték törvényi tényállásában is szereplő elem mind az elméletben, mind a jogalkalmazói gyakorlatban kidolgozott. A szervezés olyan aktív magatartás, amely létrehozza és működteti magát a piramist. A törvényi tényállás által védett jogi érdek megsértésének rendszeres megjelenési formája a szervező ("fáraó") mindazon tevékenysége, amely a piramis létrehozásával, kiépítésével, tagozódásával, feltételrendszerének kidolgozásával, a játék továbblendítésével kapcsolatos. Természetesen az nem kizárt, hogy adott szervezeten belül több személy is ellát olyan feladatokat, amelyek a törvény által tilalmazott láncolat kialakításával, folyamatosságának fenntartásával kapcsolatosak. A konkrét cselekmények esetében ennek megítélése azonban a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak, végső soron a bíróságnak a feladata.
A szervező és a játékos magatartása a törvényi tényállás szintjén elhatárolt, következésképp helyes jogértelmezés mellett a gyakorlatban nem olvad össze. A játékosnak ráhatása csak a saját, kis számú alanyt érintő "beszervezési" feladataira van. Nincs befolyása az egész mechanizmus vagy annak nagyobb egységei mozgatására, a játék időtartamának alakulására, a játék berekesztésére, s legkevésbé sincs a "haszon" elosztására. Az egyes játékosok által végrehajtott szűk körű láncépítési folyamat maga a játék, amelyre a tényállásban szereplő jogi parancs tilalma nem terjed ki.
IV.
1. Az Alkotmánybíróság számos határozatában vizsgálta már az egyes magatartások bűncselekménnyé nyilvánításának tartalmi követelményeit, s ezen belül - a büntetőjogi legalitás alkotmányos elvéből kiindulva - a nullum crimen sine lege Alkotmányban foglalt elvét is. Ennek során kifejtette, hogy a nullum crimen et nulla poena sine lege elvéből nemcsak az államot terhelő azon minimális közjogi (alkotmányos) követelmény fakad, hogy a büntető hatalom gyakorlásának feltételeit - előzetesen - törvényben kell rögzíteni, vagyis a bűncselekményt törvényben kell tiltani és törvényben kell büntetéssel fenyegetni. Az elv érvényesülése azt is megköveteli, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás, az elítéltetés és büntetés törvényes és törvényen alapuló legyen. [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992. 77., 86., 87.; 35/1999. (XI. 26.) AB határozat, ABH 1999. 310., 315.; 18/2000. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2000. 117., 120.; 57/2001. (XII. 5.) AB határozat, ABH 2001. 484., 501.]
Leszögezte továbbá az Alkotmánybíróság azt is, hogy: "A nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege alkotmányos alapelvek, amelyeknek számos büntetőjogi szabály adja meg jogszerű tartalmát. Ilyen szabály a bűncselekmény fogalomnak a Btk.-ban adott meghatározása, a büntetés és a büntetési rendszer törvényes fogalmai. A bűncselekmény fogalom ugyanúgy, mint a büntetés fogalma, az egyén büntetőjogi felelőssége és felelősségre vonása szempontjából döntő. Az egyén alkotmányos szabadságát, emberi jogait nemcsak a büntetőjog különös részének tényállásai és büntetési tételei érintik, hanem alapvetően a büntetőjogi felelősség, a büntetéskiszabás és a büntethetőség összefüggő zárt szabályrendszere. [...]
Összegezve: a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvei a büntetőjogi legalitás alkotmányos elvének részei, de nem egyedüli kritériumai a büntetőjogi felelősségre vonás alkotmányosságának. [...]
A büntető jogszabályok alkotmányosságát nem csupán az Alkotmányban kifejezetten szereplő büntetőjogi garanciákkal kell mérni. A büntetőjogra számos más alapelv és alapjog is irányadó." [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992. 77., 86., 87., 88.]
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. §-ában meghatározott jogbiztonság alkotmányi elvéből fakadóan többek között azt is az alkotmányos büntetőjog követelményei közé sorolta, hogy "a büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével tilalmazott magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak, körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat világos kifejezésre juttatása. Egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia, hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag szankcionált jogsértést. Ugyanakkor korlátoznia kell az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről. Vizsgálni kell tehát, hogy a tényállás a büntetendő magatartások körét nem túl szélesen jelöli-e ki és elég határozott-e" [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992. 167., 176.; továbbá: 9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 59., 65.; 2/1994. (I. 14.) AB határozat, ABH 1994. 41., 55.; 58/1997. (XI. 5.) AB határozat, ABH 1997. 348., 352.; 12/1999. (V. 21.) AB határozat, ABH 1999. 106., 112.; 18/2000. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2000. 117., 130-131.].
Az Alkotmánybíróság leszögezte azt is, hogy: "Az előreláthatóság és kiszámíthatóság azonban nem zárja ki azt, hogy a jogalkotónak és a jogalkalmazónak ne lenne mérlegelési lehetősége [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 59., 65.]." [57/2001. (XII. 5.) AB határozat, ABH 2001. 484., 501.].
A jogbiztonságra vonatkozó megállapításait az Alkotmánybíróság a bűncselekmények dogmatikai szempontú vizsgálatával összefüggésben legutóbb a 481/B/1999. AB határozatában összegezte. Ebben kiemelte: "[...] a jogalkotó szabadsága körébe tartozik annak megítélése is, hogy konkrét elkövetési magatartásokat a büntetőjog dogmatikai szabályainak figyelembevétele mellett, konkrétan mely törvényi tényállások alá sorol be, illetve adott cselekményeket mely indíttatásból generál önálló bűncselekményként. (...) Erre figyelemmel szögezte le az Alkotmánybíróság azt is, 'hogy a bűncselekmények meghatározása törvényhozói kompetencia' [12/1999. (V. 21.) AB határozat, ABH 1999. 106., 111.; továbbá: 21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996. 74., 82.; 58/1997. (XI. 5.) AB határozat, ABH 1997. 348., 352.]." (ABK 2002. június-július, 372., 380.)
2. A támadott rendelkezéssel összefüggésben - a fentiekre figyelemmel - az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a törvényi tényállás megalkotásával a törvényhozó valóságosan felmerült szabályozási igényre reagálva, éppen a jogbiztonság követelményének kívánt megfelelni a piramisjáték szervezésének sui generis bűncselekményként történő szabályozásakor. Az Alkotmánybíróság az 58/1997. (XI. 5.) AB határozatában fejtette ki, hogy adott magatartás büntetőjogi megítélésével kapcsolatban "a törvényhozónak jogában áll úgy dönteni, hogy a [...] jogszabályban biztosított hatáskörök a társadalom védelmében már nem elegendőek, így szükség van [...] a büntetőjogi felelősség újabb eseteinek szankcionálására." (ABH 1997. 348., 353.)
A büntetőjogi felelősségre vonás feltételeinek konkrét meghatározásakor a jogalkotónak kötelessége gondoskodni arról, hogy a jogi szabályozás a lehető legteljesebb mértékben visszatükrözze a büntető tényállás által védeni kívánt jogi érdek megsértésének rendszeresen megjelenő típusait. A piramisjáték szervezésének bűncselekménnyé nyilvánításával ezt az igényt kívánta kielégíteni a jogalkotó. A nullum crimen sine lege elvének érvényesülése pedig éppen nem az önálló törvényi tényállás megalkotása miatt, hanem annak hiányában szenvedhetett sérelmet.
A már hivatkozott 58/1997. (XI. 5.) AB határozatban szögezte le azt is az Alkotmánybíróság, hogy ha a büntetőjogi felelősség újabb eseteinek szabályozására van szükség, ezt a jogalkotó "csak az alkotmányos büntetőjog követelményének megfelelően teheti." Ez többek között azt is jelenti, hogy a bűncselekménnyé nyilvánítás során kellően differenciálnia kell a büntetendővé nyilvánítandó magatartások súlyára és társadalomra veszélyességére figyelemmel (ABH 1997. 348., 353.).
Az Alkotmánybíróság az 1459/B/1992. AB határozatában a bűnfelelősség, igazságosság és jogbiztonság egymásra vonatkoztatott értelmezése kapcsán pedig azt emelte ki, hogy: "A jogbiztonság elve [...] tág mérlegelési és döntési lehetőséget hagy nyitva a jogalkotó számára. [...] A jogbiztonság azonban nem szenved csorbát akkor, ha a konkrét kivételek érvényesülési körét és feltételeit a jog előre tisztázza. Vonatkozik ez a széles bírói mérlegelést lehetővé tevő fogalmakra is, amelyeknek tartalmi kiszámíthatóságát a jogállamban többféle - többek között jogegységi - intézmények szolgálják" (ABH 1994. 566., 569.).
A vizsgált bűncselekmény szabályozásakor a jogalkotó éppen ezen alkotmányi követelményekre volt figyelemmel, amikor felismerhető módon különbséget tett a bűncselekménnyel érintettek és az általuk kifejtett magatartások társadalomra veszélyessége között, eltérően ítélve meg a szervező és a játékos cselekvőségét.
A Btk. rendszeréből következően az egyes bűncselekmények elkövetésében való lehetséges részvételi, közreműködési formák nem szűkíthetők le a törvény általános részében a klasszikus tettesség-részesség tana alapján nevesített elkövetői alakzatokra. Dogmatikailag nem ésszerűtlen (és más országokban ismert is), de alkotmányossági szempontból ugyanígy nem kifogásolható a büntetőtörvény jelenleg követett megoldása, azaz az ún. konvergens bűncselekmények esetében a szervezőnek, kezdeményezőnek, vezetőnek a közreműködés jellege szerint, az adott tényállás körében történő külön nevesítése.
Hasonló a helyzet a bűncselekmény stádiumait illetően is. A szándékos cselekményeknek előkészületre, kísérletre és befejezett cselekményre történő felosztásakor a Btk. kétségtelenül a klasszikus dogmatikát követi. A felosztás azonban nem vonja szükségképpen magával, hogy bűncselekménnyé csak olyan magatartások nyilváníthatók, amelyek feltétlenül és azonos módon "keresztülmennek" ezeken a szakaszokon. Ha nem is kiemelkedően nagy számban fordulnak elő, de régóta meggyökeresedtek a Btk.-ban azok a sui generis bűncselekmények, amelyek fogalmi szempontból előkészületi magatartásnak tekintendők (hamis tanúzásra felhívás (242. §), kábítószerrel visszaélés [282. § (7) bekezdés] stb.). Ennél jóval jelentősebb számban fordulnak elő azok a bűncselekmények, amelyeknél a kísérlet fogalmilag kizárt [gondatlan bűncselekmények, tiszta mulasztásos bűncselekmények, a sui generis előkészületi jellegű cselekmények, egyes verbális magatartások (becsületsértés, rágalmazás, törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás, kábítószerrel visszaélésre való verbális felhívás) stb.].
A Btk. dogmatikai rendszere és az abból fakadó, a fentiekben ismertetett rendszerképző elvek teljes egészében összhangban állnak az Alkotmánybíróság által is elismert bűnfelelősség elvével. A 723/B/1991. AB határozat szögezte le, hogy: "Valamennyi modern büntetőjogi rendszernek - szinte dogmaszerű - alaptétele a bűnfelelősség elve. [...] A bűnösségen alapuló felelősség elve azt jelenti, hogy a pusztán tárgyi történés mellett vizsgálni kell a tettes viszonyát magatartásához és annak eredményéhez" (ABH 1991. 632., 634.).
A kifejtettekből az is következik, hogy nem észlelhető jogbizonytalanság az indítványban felvetett normavilágosság tekintetében sem. A támadott rendelkezés normaszerkezete összhangban áll a Btk. rendszerének dogmatikai szabályaival, pontosan kijelöli a - differenciált - büntetőjogi felelősség alapjait, feltételeit, határait. A norma tartalma pedig nem tartalmaz bizonytalan, homályos vagy többértelmű jogfogalmakat, és nem kíván meg még speciális jogértelmezést sem.
A konkrét ügyekben természetesen minden esetben a bíróság feladata annak vizsgálata, hogy mely magatartások tényállásszerűek, a bűncselekmény érintettjei közül kik tekinthetők szervezőnek és kik játékosnak (résztvevőnek). A bíróság joga és kötelessége annak megítélése is, hogy a terheltek magatartása olyan stádiumba jutott-e, amely már megfelel a büntethető kísérlet szakaszának vagy éppen a befejezett cselekményi alakzatnak. Az ítéleti tényállás megállapításának folyamatában a bíróság a törvényi tényállási elemek meglétét vizsgálja. Ez azonban a bizonyítás és a bizonyítékok mérlegelésének kérdése is és nem lehet pusztán absztrakt normatív megítélés tárgya.
A történeti és a törvényi tényállás összevetése, az utóbbiban található (akár speciális) fogalmaknak a törvény egészével és a joggyakorlattal, valamint a megtörtént eseményekkel való összemérése, nem más, mint maga a bírói jogalkalmazás. A bírói jogalkalmazással együtt járó bírói jogértelmezés és mérlegelés azonban a bírói tevékenység belső lényege, amely semmiképp sem jelenti a nullum crimen sine lege elvének sérelmét és az ilyen típusú bírói interpretáció nem jogbizonytalanságból, törvényalkotói hiányosságból fakad.
Az indítványban hivatkozott - a büntetőjogi dogmatika rendszerébe tartozó - érvekre is figyelemmel lefolytatott komplex vizsgálat alapján az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a támadott rendelkezés és az Alkotmány 57. § (4) bekezdésében rögzített nullum crimen sine lege elve között nincs alkotmányjogi összefüggés. A nullum crimen sine lege alkotmányi elvéből nem vezethetők le a büntetőtörvény egyes különös részi törvényi tényállásainak szerkezetére és a büntetőjog dogmatikai szabályainak a konkrét ügyekben való formális alkalmazásával kapcsolatos követelmények. Jogszabály absztrakt norma-kontrolija esetén az Alkotmánybíróság feladata pedig nem az adott jogág dogmatikájának és nem is a vitatott rendelkezés és a jogági dogmatika egymásra vonatkoztatott értelmezése. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § b) pontja alapján az alkotmányossági vizsgálat tárgya kizárólag a támadott rendelkezés az Alkotmánynak és az Alkotmány szabályai által közvetített jogelveknek való megfelelése lehet.
4. Ugyancsak nem állapítható meg alkotmányjogi összefüggés a diszkrimináció tilalmának az Alkotmányban foglalt elve és a vizsgált rendelkezés között.
A határozat III. 2. és IV. 2. pontjaiban foglaltakra figyelemmel a bűncselekmény törvényi tényállása kapcsán fel sem merül az indítványban hivatkozott "az alanyok körének értelmezhetetlen" és így diszkriminációt eredményező volta. Ahogyan arra az Alkotmánybíróság a IV. 2. pontban már utalt: a jogalkotónak széles körű mérlegelési joga van - az Alkotmányból fakadó követelmények megtartása és a büntetőjog dogmatikai szabályainak figyelembevétele mellett - adott magatartás bűncselekménnyé nyilvánításában, súly szerinti differenciálásában, illetve a felelősség körének és a felelősség alóli mentesülésnek a differenciálásában.
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a jogalkotó mérlegelési szempontjai viszont nem képezhetik alkotmányossági vizsgálat tárgyát [részletesen pl.: 1214/B/1990. AB határozat, ABH 1995. 571., 574.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280., 281.; 21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996. 74., 82.; 12/1999. (V. 21.) AB határozat, ABH 1999. 106., 111.; 13/2002. (III. 20.) AB határozat, ABK 2002. március, 99., 101., 102.]. Ebből fakadóan a piramisjáték szabályozása kapcsán is kizárólag a büntetőpolitikára tartozó autonóm döntés részét képezi az, hogy a jogalkotó a büntetőjogi felelősségre vonásra is kiható módon tudatosan különbséget tett a játék szervezője és a játék résztvevője között.
A fentebb kifejtettek alapján a vitatott rendelkezés alkotmányellenessége az indítványban felhozott érvek alapján nem volt megállapítható. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Budapest, 2002. november 18.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró