35/1999. (XI. 26.) AB határozat

a büntetőeljárás felfüggesztésével kapcsolatos mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság megállapítja: az Országgyűlés mulasztást követett el és alkotmányellenes helyzetet idézett elő azzal, hogy a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 137. § (2) bekezdésének, illetve 169. § (5) bekezdésének az 1998. évi LXXXVIII. törvény 31. §-ával, illetve 40. §-ával történt módosításakor nem alkotott olyan átmeneti szabályt, amely biztosítaná a büntetőeljárás felfüggesztését, ha a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 1999. február 28. napjáig hatályos 282/A. §-ában meghatározott büntethetőséget megszüntető okból az eljárás megszüntetésének lehet helye.

Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatát 2000. február 29. napjáig teljesítse.

Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

1. Az indítványozó a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) módosításáról szóló 1998. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Be.nov.) "31. § és 40. §-ának a Be. 137. § (2) bekezdését, illetve a Be. 169. § (5) bekezdését módosító, alkotmányellenességet eredményező rendelkezése miatt" kezdeményezett alkotmányossági vizsgálatot. Indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a Be.nov. "két paragrafusát, mert az sérti az Alkotmány 57. § (4) bekezdésben írt büntető jogi alapelvet, amely tiltja a szigorúbb törvény visszaható hatályát." A későbbiekben beadványát azzal egészítette ki, hogy álláspontja szerint a módosítás következtében előállt alkotmányellenes helyzet megváltoztatására célszerűbbnek tűnik átmeneti szabály megalkotása, mivel ennek hiánya hozta létre az alkotmányellenes helyzetet. Így a jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát célzó indítványát az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. §-ának e) pontján alapuló, a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítványra változtatta.

2.1. A Be. 13. §-a a büntetőeljárás alapvető rendelkezései között a büntetőeljárás akadályait az egész eljárás tekintetében fogalmazza meg. A Be. 13. §-a c) pontjának II. fordulata előírja, hogy büntetőeljárást nem lehet indítani, és a már megindult eljárást meg kell szüntetni, ha büntethetőséget megszüntető ok áll fenn. A büntethetőséget megszüntető okokat a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 32. §-a határozza meg, "e)" pontjában utalva "a törvényben meghatározott egyéb okra". Ilyen büntethetőséget megszüntető okot tartalmaz a Btk. 282/A. §-a a kábítószerrel visszaélés vétsége (Btk. 282. §), illetve a kábítószer fogyasztásával összefüggő, két évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő vétségek tekintetében. A kábítószer-fogyasztók gyógyítását a megbüntetésük elé helyező törvényalkotói szándék a büntethetőség megszűnését feltételhez köti, ugyanakkor a büntetőeljárás felfüggesztésének szabályaival biztosítja, hogy a büntetőeljárás alá vont személy a feltételt teljesíteni tudja. Az eljárást már a nyomozás szakaszában [Be. 137. § (2) bekezdés], ha pedig akkor erre nem került sor, a tárgyalás előkészítése keretében kell felfüggeszteni [Be. 169. § (5) bekezdés], de helye van még a tárgyalás megkezdése után is egészen az első fokú ítélet meghozataláig [Be. 207. § (2) bekezdés].

2.2. A Be.nov. 31. és 40. §-ai az eljárás felfüggesztésére vonatkozó szabályokat módosították, amit a büntető anyagi jogi szabályok módosulásai tettek szükségessé.

A Btk. 1999. február 28. napjáig hatályban volt 282/A. §-a szerint: "Nem büntethető, aki

a) csekély mennyiségű kábítószert saját használatára termeszt, állít elő, megszerez vagy tart;

b) kábítószer fogyasztásával összefüggő - kétévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő - bűncselekményt követett el;

feltéve, hogy az elsőfokú ítélet meghozataláig okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószerfüggőséget megelőző vagy gyógyító kezelésben részesült."

Ennek megfelelően a Be. 1999. február 28. napjáig hatályos 137. § (2) bekezdése a következőképp rendelkezett: "Ha a Btk. 282/A. §-ának a) és b) pontjában meghatározott okból a nyomozás megszüntetésének lehet helye, a kábítószerélvező gyanúsítottal szemben indított nyomozást, egy ízben, egy évi időtartamra fel kell függeszteni, ha a gyanúsított vállalja a folyamatos gyógykezelést. Az eljárást folytatni kell, ha a gyanúsított okirattal nem igazolja, hogy a felfüggesztéstől számított egy éven belül legalább hat hónapig tartó folyamatos gyógykezelésben vett részt."

A Be. 1999. február 28. napjáig hatályos 169. §-ának (5) bekezdése szerint: "A kábítószerélvező vádlottal szemben, ha a Btk. 282/A. §-ának a) és b) pontjában meghatározott okból az eljárás megszüntetésének lehet helye - amennyiben a nyomozást ebből a célból a 137. § (2) bekezdése alapján nem függesztették fel - az első fokú bíróság az eljárást egy ízben, egy évre felfüggeszti, ha a vádlott vállalja a folyamatos gyógykezelést. Az eljárást folytatni kell, ha a vádlott okirattal nem igazolja, hogy a felfüggesztéstől számított egy éven belül legalább hat hónapig tartó folyamatos gyógykezelésben vett részt."

A büntető jogszabályok módosításáról szóló 1998. évi LXXXVII. törvény 63. §-a a Btk. 282/A. § helyébe új rendelkezéseket iktatott. Jelen vizsgálat szempontjából a Btk. 282/A. §-ának (5) és (6) bekezdése releváns. Ezek szerint:

"(5) Az a kábítószerfüggő személy, aki a hatósági előírások megszegésével

a) kábítószert fogyaszt, illetőleg saját fogyasztása céljából tart,

b) csekély mennyiségű kábítószert saját fogyasztása céljából előállít, termeszt, megszerez,

c) csekély mennyiségű kábítószert tizennyolcadik életévét betöltött személynek fogyasztás céljából kínál, átad

vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(6) Nem büntethető a kábítószerfüggő személy

a) az (5) bekezdés a)-b) pontja esetén, vagy

b) ha kábítószer fogyasztásával összefüggő - kétévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő - más bűncselekményt követett el,

feltéve, ha az első fokú ítélet meghozataláig okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószerfüggőséget gyógyító kezelésben részesült."

A büntethetőséget megszüntető ok meghatározásának megváltozása maga után vonta az eljárás felfüggesztésére vonatkozó szabályok módosítását is. A Be.nov.-nak az indítványozó által sérelmezett 31. §-a szerint a Be. 137. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) Ha a Btk. 282/A. §-a (6) bekezdésének a) vagy b) pontjában meghatározott büntethetőséget megszüntető okból a nyomozás megszüntetésének lehet helye, a nyomozást egy ízben, egy évi időtartamra fel kell függeszteni, ha a kábítószerfüggő gyanúsított vállalja a folyamatos, kábítószerfüggőséget gyógyító kezelést. Az eljárást folytatni kell, ha a gyanúsított okirattal nem igazolja, hogy a felfüggesztéstől számított egy éven belül legalább hat hónapig tartó folyamatos, kábítószerfüggőséget gyógyító kezelésben részesült."

A Be.nov. sérelmezett 40. §-a szerint a Be. 169. § (5) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép: "(5) Ha a Btk. 282/A. § (6) bekezdésének a) vagy b) pontjában meghatározott büntethetőséget megszüntető okból az eljárás megszüntetésének lehet helye - amennyiben a nyomozást ebből a célból a 137. § (2) bekezdése alapján nem függesztették fel - az elsőfokú bíróság az eljárást egy ízben, egy évi időtartamra felfüggeszti, ha a kábítószerfüggő vádlott vállalja a folyamatos, kábítószerfüggőséget gyógyító kezelést. Az eljárást folytatni kell, ha a vádlott okirattal nem igazolja, hogy a felfüggesztéstől számított egy éven belül legalább hat hónapig tartó folyamatos, kábítószerfüggőséget gyógyító kezelésben részesült."

3. Az indítványozó által sérelmezett helyzet az anyagi jogi és az eljárási jogi rendelkezések sajátos összefonódásának következménye. A törvényalkotó a büntethetőséget megszüntető ok megállapításának feltételeit két ponton szigorította: nem általában a kábítószerélvezők, hanem szűkebb csoportjuk, a már kábítószerfüggők esetében teszi lehetővé a büntetőjogi felelősségre vonás elmaradását, és ennek feltételéül - értelemszerűen - már nem a kábítószerfüggőséget megelőző és gyógyító, hanem csupán a kábítószerfüggőséget gyógyító kezelést határozta meg.

A Btk. hatályos rendelkezése tehát e tekintetben a csekély mennyiségű kábítószert saját használatára termesztő, előállító, megszerző, illetve tartó, továbbá a kábítószer fogyasztásával összefüggő, kisebb súlyú bűncselekményt elkövető kábítószerélvező, de nem kábítószerfüggő elkövetők számára súlyosabb elbírálást eredményez, mivel számukra nem teszi lehetővé, hogy a gyógykezelés vállalásával és igazolásával mentesüljenek a büntetőjogi felelősségre vonás alól.

A Btk. 2. §-a kizárja a szigorúbb büntető törvény visszaható hatályát, amikor a következőképp rendelkezik: "A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban levő új büntető törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni; egyébként az új büntető törvénynek nincs visszaható ereje." E rendelkezés következtében az a kábítószerélvező, de nem kábítószerfüggő személy, aki 1999. március 1-je előtt megvalósította a Btk. akkor hatályos 282. §-ának (6) bekezdésében meghatározott vétséget (a kábítószerrel visszaélést csekély mennyiségre követte el azzal, hogy a csekély mennyiségű kábítószert saját használatára termesztette, állította elő, szerezte meg, vagy tartotta), továbbá a kábítószer fogyasztásával összefüggő kisebb súlyú bűncselekményt követett el, nem büntethető, amennyiben az első fokú ítélet meghozataláig igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószerfüggőséget megelőző kezelésben részesült.

Az 1999. március 1-jét megelőző elkövetés idején hatályos, és az 1999. március 1-je után hatályosnál e tekintetben mindenképpen enyhébb elbírálást lehetővé tevő büntető rendelkezés érvényesülésére azonban a Be.nov. 31. és 40. §-ában foglalt módosítás következtében nincs lehetőség. Megszűnt az eljáró hatóságok azon kötelezettsége és lehetősége, hogy az ilyen gyanúsított, illetve a vádlott számára az eljárásnak egy évre történő felfüggesztésével esélyt adjanak az anyagi jogban meghatározott feltétel teljesítésére. A büntetőeljárást ugyanis a cselekmény elbírálásakor hatályban levő törvény szerint kell lefolytatni [Be. 15. § (1) bekezdés], így a nyomozó hatóság, az ügyész és az első fokú bíróság nem függesztheti fel az eljárást a legalább hat hónapos kezelés kivárása érdekében.

4. Az Alkotmánybíróság az eljárásban megkereste az igazságügy-minisztert. Az igazságügy-miniszter álláspontja szerint a büntetőeljárás felfüggesztésének a lehetősége a büntető anyagi jogi rendelkezés időbeli hatályára vonatkozó rendelkezéssel semmiképpen nem kapcsolható össze, így a jogállamiság alapelvéül szolgáló nullum crimen sine lege, valamint a nulla poena sine lege elveinek a sérelme szóba sem kerülhet. Részletesen kifejtett álláspontja szerint - mivel a Be. módosítása mind a felnőtt, mind pedig a fiatalkorú elkövetők esetében lehetővé teszi a vádemelés elhalasztását, továbbá rendelkezésre áll a megrovás lehetősége - szükségtelen az említett személyi kört illetően az olyan átmeneti rendelkezés, amely lehetővé tenné az eljárás felfüggesztését.

II.

Az indítvány megalapozott.

A Be.nov. 31. §-a és 40. §-a önmagában nem jelent visszaható hatályú büntető jogalkotást. A törvényalkotó a Be. 137. § (2) bekezdésének és 169. § (5) bekezdésének módosításával a büntetőeljárás felfüggesztésének kötelezettségét és lehetőségét szükségképpen és egyidejűleg igazította hozzá a Btk. 296/A. § (6) bekezdésében - a korábbinál szűkebb elkövetői kör számára - meghatározott büntethetőséget megszüntető okhoz. Ugyanakkor az a körülmény, hogy a törvényalkotó nem alkotott a büntetőeljárás felfüggesztésére átmeneti szabályt arra az esetre, amikor a Btk. 2. §-ára tekintettel a Btk. 1999. március 1-jéig hatályban volt 282/A. §-ában meghatározott büntethetőséget megszüntető ok megállapítására van lehetőség, alkotmányellenes helyzetet idézett elő.

Az eljárási szabályok szükségképpeni módosításának következményeit korrigáló átmeneti szabály hiánya megakadályozza a Btk. 2. §-ában foglalt büntető rendelkezés érvényesülését, azaz elkövetés idején hatályos - adott esetben enyhébb elbírálást jelentő - büntető jogszabályok alkalmazását, így a szigorúbb büntető törvény visszaható hatálya alkotmányos tilalmának gyakorlati megvalósulását. E helyzet megítélésén nem változtat, hogy a büntetőeljárás elhúzódása következtében, amennyiben a terhelt szabadlábon van, sikerül az elsőfokú ítélet meghozataláig a kezelést befejeznie, s ilyen esetben a Btk. 2. §-ára tekintettel, a Be. 13. §-a alapján mind a nyomozó hatóság, mind pedig az ügyész, illetve a bíróság köteles az eljárás megszüntetésére a Btk. 1999. február 28-ig hatályos 282/A. §-ában meghatározott büntethetőséget megszüntető ok miatt.

1. Az in malam partem visszaható hatályú büntető jogalkotás tilalma a büntetőjogi legalitás egyik eleme, a felvilágosodás eszméi nyomán formálódó modern büntetőjogi rendszerek egyik alapelve, amely a modern alkotmányokban a bűncselekményt elkövető számára alkotmányos alapjoggá, a nemzetközi jogban pedig egyezményekben rögzített általános szabállyá vált (az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya 15. Cikk 1. pont, az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény 7. Cikk 1. pont). Az Alkotmánybíróság ezen alkotmányos alapjog tartalmát a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban (ABH 1992, 77.) fejtette ki az Alkotmány 57. § (4) bekezdésének, 2. § (1) bekezdésének, valamint 8. § (1) és (2) bekezdésének egymással szorosan összefüggő értelmezésével.

"Az Alkotmánybíróság a nullum crimen et nulla poena sine lege elvét a büntetőjogi legalitás alkotmányos elve alapján értelmezi. Ennek kapcsán elvégezte az alkotmányos jogállamok alkotmányainak összehasonlító vizsgálatát. Megállapította, hogy ezek nem egyszerűen azt jelentik ki, hogy a bűncselekményt törvényben kell tiltani, és törvényben kell büntetéssel fenyegetni, hanem általában azt követelik meg, hogy a büntetőjogi felelősségre vonásnak, az elítélésnek és megbüntetésnek kell törvényesnek és törvényen alapulónak lennie. Ugyanazt teszik tehát, mint amit az Alkotmányunk 57. § (4) bekezdése előír. Ez pedig az alapjogok között szabályozza az egyén jogát arra, hogy büntetése és elítélése törvényes legyen. Az Alkotmány úgy rendelkezik, hogy: "Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani...". Itt tehát nemcsak arról van szó, hogy az állam törvényben tiltja a bűncselekményeket és törvényben büntetéssel fenyeget, hanem az egyén ahhoz való jogáról van szó, hogy csakis törvényesen ítéljék el (nyilvánítsák bűnössé) és büntetését is törvényesen szabják ki (sújtsák büntetéssel)." (ABH 1992. 77., 86.)

"Csak az elkövetéskor hatályos törvény szerint lehet elítélni (bűnösnek nyilvánítani) és megbüntetni (büntetéssel sújtani). Ezt követeli meg az Alkotmány 57. § (4) bekezdése és ennek felel meg a Btk.-nak a visszaható hatály tilalmát kimondó 2. §-a. A bíróság az elkövetéskor hatályos törvény szerint bírálja el a bűncselekményt (állapítja meg a büntetőjogi felelősséget, nyilvánít bűnössé, ítél el), a büntetést is eszerint szabja ki, kivéve, ha új törvény lépett hatályba, amely enyhébb elbírálást tesz lehetővé, vagy a cselekmény már nem bűncselekmény, és így nem büntetendő. Ezt követeli meg a visszaható hatály tilalmát magában foglaló jogbiztonság elve (előre láthatóság, kiszámíthatóság), amely a jogállamiságból folyik, és amelynek logikus előfeltétele a törvény elkövetéskori megismerhetősége (Btk. 2. §). A visszaható hatály kifejezett tilalma mellett az elbíráláskori enyhébb szabály alkalmazásának előírása a jogállamiság követelményéből fakad..." (ABH 1992. 77., 87.)

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a büntethetőséget megszüntető okoknak az elkövető számára hátrányos módosítása is a súlyosabb elbírálást lehetővé tevő visszamenőleges büntetőjogi szabályozás alkotmányos tilalmába ütközik "A nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege alkotmányos alapelvek, amelyeknek számos büntetőjogi szabály adja meg jogszerű tartalmát. Ilyen szabály a bűncselekmény fogalomnak a Btk.-ban adott meghatározása, a büntetés és a büntetési rendszer törvényes fogalmai. A bűncselekmény fogalom ugyanúgy, mint a büntetés fogalma, az egyén büntetőjogi felelőssége és felelősségre vonása szempontjából döntő. Az egyén alkotmányos szabadságát, emberi jogait nem csak a büntetőjog különös részének tényállásai és büntetési tételei érintik, hanem alapvetően a büntetőjogi felelősség, a büntetéskiszabás és a büntethetőség összefüggő zárt szabályrendszere. A büntetőjogi felelősség minden szabályának módosulása, alapvetően és közvetlenül érinti az egyéni szabadságot és az egyén alkotmányos helyzetét." (ABH 1992. 77., 86.)

A határozat abban foglalt állást, hogy a büntethetőséget megszüntető okok közé tartozó elévülés szabályainak visszaható hatályú megváltoztatása alkotmányellenes. A rendelkező részben az Alkotmánybíróság megállapította: a vizsgált "törvény sérti az alkotmányos büntetőjognak azt a követelményét, hogy a bűncselekmények büntethetőségének elévülésére - beleértve az elévülés félbeszakítását és nyugvását is - az elkövetéskor hatályos törvényt kell alkalmazni, kivéve, ha az elévülés időszakában az elkövetőre nézve kedvezőbb szabályok léptek hatályba." (ABH 1992. 77.)

A súlyosabb büntető törvény visszaható hatályának tilalma kétségtelenül tipikusan a büntető anyagi jogi szabályokkal összefüggésben megfogalmazott követelmény. Az Alkotmánybíróság azonban foglalkozott már olyan esettel, amikor az alkotmányos büntetőjog e lényegi elemének sérelme a büntetőeljárási szabályok módosításával függött össze. A 42/1993. (VI. 30.) AB határozat (ABH 1993. 300.) megállapította, hogy a Be. szabályainak szándékolt módosítása tartalmilag súlyosabb visszaható hatályú büntető jogalkotást jelent (ABH 1993. 300., 302.). Adott esetben ugyanis az eljárási szabályok módosításának következményeként maga a büntetőeljárás lett volna a tényleges büntetőjogi szankció. "A büntetőeljárás maga természetesen nem büntető anyagi jogi jogkövetkezmény, hiszen célja és feladata éppen annak feltárása, hogy a büntetőjogi felelősségre vonásnak, a büntetések és/vagy intézkedések alkalmazásának feltételei fennállnak-e, és ha igen, akkor azok elrendelése. Azonban az olyan szabályozás, amely nyilvánvalóan nem létező állami büntető igény esetén, az elévült bűncselekmény történeti tényállásának és elkövetőjének megállapítása érdekében, az elsőfokú bírósági tárgyaláson alapuló határozatig kötelezővé teszi az eljárás lefolytatását, gyakorlatilag a büntetőeljárást, az abban alkalmazott eljárási cselekmények valóságos korlátozó tartalmát (ez lehet előzetes letartóztatás is), az alkotmányos alapjogként garanciát hordozó nyilvános tárgyalást, a büntetőeljárás hatálya alatt álló személyre nehezedő pszichikai terheket, a mindennapi életvitelben jelentkező gyakorlati nehézségeket, többletköltségeket, esetleges gazdasági veszteségeket, továbbá a bűnösség tényének bírósági deklarálását magát változtatja az elévült bűncselekmény büntetőjogi jogkövetkezményévé." (ABH 1993. 300., 305.)

2. Az Abtv. 49. § (1) bekezdése szerint, ha az Alkotmánybíróság hivatalból, illetőleg bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja feladatának teljesítésére.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet - a jogi szabályozás iránti igény - annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat ABH 1990. 83., 86.].

Az Alkotmánybíróságnak a 29/1999. (X. 6.) AB határozat ban összegezett következetes gyakorlata [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990. 83., 86.; 35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992. 204., 205.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992. 227., 232.; 22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995. 108., 113.; 14/1996. (IV. 24.) AB határozat , ABH 1996. 56., 58.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat , ABH 1997. 122., 128.; 1395/E/1996. AB határozat, ABH 1998. 667., 669.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat , ABH 1998. 132, 138.; 23/1998. (VI. 9.) AB határozat , ABH 1998. 182., 185.] szerint a jogalkotói mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség erre irányuló, konkrét jogszabályi felhatalmazáson alapuló jogalkotói kötelezettség nélkül is közvetlenül levezethető az Alkotmányból, ha valamely alkotmányos alapjog érvényesülése vagy biztosítása ezt feltétlenül, kényszerítően megköveteli. Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet kell tehát akkor is megállapítani, ha az alapjogok érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak. A jogalkotói mulasztásnak és az alkotmányellenes helyzetnek együttesen kell fennállnia (ABK 1999. október, 372., 375.).

Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992. 204.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995. 108., 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat ABH 1997. 122., 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat , ABH 1998. 132., 138.]. A szabályozás tartalmának hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is a mulasztás vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapul [4/1999. (III. 31.) AB határozat , ABK 1999. március, 59., 61.].

Jelen esetben az állam büntető hatalmának gyakorlásával szorosan összefüggő kérdés szolgál a jogi szabályozási igény alapjául. A büntetőjogi legalitás egyik alapelemének, a visszaható hatályú büntető jogalkotás tilalmának érvényesülését biztosító - az Alkotmány 57. §-ának (4) bekezdéséből közvetlenül levezethető - büntetőeljárási szabályok hiánya olyan alkotmányellenes helyzetet teremt, amely egyben a bűncselekményt elkövető alkotmányos alapjogának közvetlen sérelmével jár.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a kábítószerélvező, de nem kábítószerfüggő elkövetők esetében a büntethetőségnek a Btk. 1999. március 1-je előtt hatályos 282/A. §-án alapuló, feltételhez kötött, ám a feltétel teljesítése esetén bekövetkező megszűnése eljárási alapjainak kiiktatását nem ellensúlyozza az, hogy a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak - mérlegelés alapján - módjukban áll, hogy eltekintsenek a büntetés kiszabásától és megrovást (Btk. 71. §), vagy a bíróságok próbára bocsátást (Btk. 72. §) alkalmazzanak, továbbá, hogy az ügyésznek a Be.-ben biztosított lehetősége van annak mérlegelésére, hogy vádat emel, avagy azt meghatározott időre elhalasztja (Be. 147/A. §). A szigorúbb büntetőjogi szabály visszaható hatályának megítélése szempontjából a büntethetőségnek a hatóság mérlegelésén alapuló büntetőjogi, illetve büntetőeljárási jogi intézkedést követő megszűnése semmilyen összehasonlítható összefüggésbe nem hozható a büntethetőség megszűnésének azon esetével, amikor az a büntetőeljárás alá vont személy döntésétől függően, a törvényi feltétel teljesülésekor a hatóságok mérlegelése nélkül következik be és a büntetőeljárás kötelező megszüntetéséhez vezet az első fokú ítéletig terjedő eljárás bármely szakaszában.

Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet, és a törvényalkotót átmeneti eljárási szabály megalkotására hívta fel. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint e rendelkezés megalkotására viszonylag rövid határidő adható csupán, mert a törvényalkotás késedelme azzal a veszéllyel jár, hogy az Alkotmányban biztosított alapjog sérelmének elkerülésére és utólagos orvoslására már nem lesz lehetőség.

Az Alkotmánybíróság a határozat közzétételét az ügy jelentőségére tekintettel rendelte el.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 195/E/1999/7.