3/2001. (I. 31.) AB határozat

a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvény, valamint a közületi szervek rendészeti tevékenységéről szóló 6/1988. (II. 12.) MT rendelet alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány alapján meghozta az alábbi

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja; hogy a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvény 4. § (4) bekezdése, valamint 48. § (3) bekezdés második mondata alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket 2001. június 30. napjával megsemmisíti.

A 48. § (3) bekezdése a megsemmisítést követően az alábbi szöveggel marad hatályban:

"48. § (3) E törvényt a hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell."

2. Az Alkotmánybíróság a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvény 1. § (1) és (4) bekezdéseinek, 2. § második mondatának, továbbá 5. § (3) bekezdés a) pontja első tagmondatának megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

3: Az Alkotmánybíróság a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvény Szakmai Kamaráról szóló rendelkezéseinek felülvizsgálatára irányuló indítványt visszautasítja.

4. Az Alkotmánybíróság a közületi szervek rendészeti tevékenységéről szóló 6/1988. (II. 12.) MT rendelet alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló eljárást megszünteti.

Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

Az Alkotmánybíróságra több indítvány érkezett, amelyek a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvény (a továbbiakban: SzVMt.) egyes rendelkezéseinek, illetve a közületi szervek rendészeti tevékenységéről szóló 6/1988. (II. 12.) MT rendeletnek az alkotmányossági vizsgálatát és megsemmisítését célozták.

1. Az egyik indítványozó szerint az SzVMt. 1. § (1) bekezdése, amely szerint a törvény hatálya az egyéni, valamint a társas vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenységre terjed ki, sérti a köztulajdon és a magántulajdon egyenlő alkotmányos védelmének elvét, valamint a vállalkozáshoz való jogot és a verseny szabadságának követelményét (Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdés). Az indítványozó rámutat arra, hogy vagyonvédelmi feladatokat nem csak kifejezetten erre a tevékenységre alakult vállalkozások folytatnak, hanem gyakorlatilag ugyanezt a tevékenységet egyéb szervezeteknél (pl. gazdasági társaságoknál) más formában (pl. rendész alkalmazásával) is meg lehet oldani. Álláspontja szerint azzal, hogy a törvény hatálya csak a vállalkozás keretében végzett vagyonvédelmi tevékenységet folytatókra terjed ki, de az egyéb szervezeteknél ugyanezt a feladatot ellátó munkavállalókra nem, a jogalkotó hátrányos megkülönböztetést. intézményesít (Alkotmány 70/A §). A vagyonvédelmi vállalkozások alkalmazottai ugyanis komoly képesítési feltételekkel, különböző eljárási illetékek és képzési díjak bevezetésével és kötelező biztosítási szerződés létesítésével szerezhetnek jogosultságot munkájuk végzéséhez, míg az egyéb szervezeteknél alkalmazott vagyonőrök, portások, rendészek ezen követelmények és - anyagi megterheléssel is járó - adminisztratív kötöttségek nélkül folytathatják ezt a tevékenységet. A törvény hatályának ilyen megállapítása az indítványozó szerint "burkolt piackorlátozást" valósít meg és sérti, a köztulajdon és a magántulajdon egyenlőségének elvét.

2. Ugyanezen indítványozó alkotmányellenesnek tartja : az SzVMt. 1. § (4) bekezdését, amely kizárja, hogy a szolgálati viszony fennállása alatt a fegyveres erők valamint a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai tulajdonosai, vezető tisztségviselői, valamint tagjai legyenek a törvény hatálya alá tartozó vállalkozásnak. Az indítványozó úgy véli, hogy a törvénynek ez a rendelkezése nem szabályozza megnyugtatóan a fegyveres szerveknél dolgozó személyek által végezhető vagyonvédelmi tevékenységet. Az alkotmányjogi problémát abban látja, hogy a törvény a fegyveres szervek hivatásos állományban lévő tagjait csak a vagyonvédelmi cég tulajdonosai, vezető tisztségviselői és tagjai közül zárja ki, ám a szabályozás nem szól a már korábban vezető tisztségviselővé vált személyekről, illetve arról az esetről, amikor a fegyveres szerv hivatásos állományú tagja alkalmazottként vagy egyéb jogviszony keretében kapcsolódik be a vagyonvédelmi vállalkozás tevékenységébe. Az indítványozó szerint különösen élesen vetődik fel ez a kérdés amiatt, hogy a vagyonvédelmi tevékenységet folytató vállalkozások felügyeletével, ellenőrzésével kapcsolatos hatáskört a jogalkotó a rendőrségre telepítette. Ennek következtében nem kizárt, hogy a fegyveres szerv hivatásos állományú tagja egyszerre ellenőrző hatósága és munkavállalója a vagyonvédelmi vállalkozásnak; ami sérti a jogbiztonságot, azon keresztül a jogállamiság elvét [Alkotmány 2. § (1) bekezdés].

3. A törvény 4. § (4) bekezdése egy olyan összeférhetetlenségi szabályt állapít meg, amely nem engedi meg, hogy nyomozó hatósági jogkörrel rendelkező szervezet állományának volt tagja részére szolgálati viszonyának megszűnésétől számított két éven belül a magánnyomozói vállalkozói tevékenység folytatásához hatósági engedélyt adjon a rendőrség: A törvény S. § (3) bekezdésének a) pontja ugyanezt az összeférhetetlenséget állapítja meg a tevékenység folytatásához szükséges igazolvány kiállítása tekintetében. Több indítványozó véleménye szerint ezek a korlátozások sértik a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot [Alkotmány 708. § (1) bekezdés].

4. Három indítványozó úgy találja, hogy az SzVMt. 2. §-ának második mondatában írt "profilkényszer", amelynek értelmében a törvény hatálya alá tartozó vállalkozás csak a személy- és vagyonvédelemmel közvetlenül összefüggő tevékenységet folytathat, szintén sérti a vállalkozás szabadságának jogát és a foglalkozás szabad megválasztásának elvét [Alkotmány 9. § (2) bekezdés és 708. § (1) bekezdés].

5. Az egyik indítványozó álláspontja szerint az SzVMt-nek a Szakmai Kamaráról szóló rendelkezései olyan ellentmondásokat tartalmaznak, amelyek miatt lehetetlen a kamara törvényes megalakulása és működése, ezért - a jogbizonytalanság kiküszöbölése érdekében - indokolt a törvénynek a Szakmai Kamarára vonatkozó valamennyi szabályát megsemmisíteni. A beadványnak ebben a részében az előterjesztő nem jelöli meg pontosan, hogy melyik törvényhelyet melyik alkotmányszakasz tükrében találja alkotmányellenesnek, hanem felvet több problémát, amelyeket az SzVMt. egyes rendelkezéseinek citálásával illusztrál. Így véleménye szerint a törvény III. fejezetének szabályai alapján a) nem lehet elkülöníteni a gazdasági és szakinai kamarai tagságot, b) nem lehet kizárni a többes tagságot, c) nem lehet törvényesen választani, d) nem lehet törvényesen küldöttgyűlési szavazást tartani, e) nem lehet törvényesen megállapítani a tagdíjat. Az indítvány végső soron a szakmai kamarára vonatkozó szabályok (a törvény III. fejezete) hatályon kívül helyezésére irányul, a jogalkotó egyidejű felhívásával ezek helyett egyértelmű, átgondolt szabályok alkotására.

6. Ugyanezen indítványozó a közületi szervek rendészeti tevékenységéről szóló 6/1988. (II. 12.) MT rendeletet azért tartja alkotmányellenesnek, mert álláspontja szerint a - törvénynél lényegesen korábban keletkezett, egy korábbi koncepcióba illeszkedő - rendelet a törvénnyel párhuzamosan, ám attól különbözően szabályoz egyes tárgyköröket - nevezetesen a köztulajdont fokozottabb védelemben részesíti, mint a magántulajdont -, így egyrészt jogbizonytalanság forrása, másrészt diszkriminációt valósít meg (Alkotmány 2. § és 70/A. §).

II.

1. Az Alkotmánynak az indítványokkal érintett rendelkezései a következők:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.

(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

"70B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka -és a foglalkozás szabad megválasztásához."

2. Az SzVMt.-nek az indítványokkal érintett rendelkezései a következők:

"l. § (1) A törvény hatálya az egyéni, valamint a társas vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenységre terjed ki.

(3) Egyéni, társas vállalkozás keretében személy- és vagyonvédelmi, illetve magánnyomozói tevékenység - ha törvény kivételt nem tesz - csak az e törvénnyel létrehozott Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (a továbbiakban: kamara) tagjaként folytatható.

(4) A szolgálati viszony fennállása alatt a fegyveres erők (Magyar Honvédség, Határőrség), a rendvédelmi szervek (rendőrség, polgári védelem, vám- és pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok) hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tulajdonosai, vezető tisztségviselői, valamint tagjai az (1) bekezdésben meghatározott vállalkozásnak."

"2. § A vállalkozó a személy- és vagyonvédelmi, illetve a magánnyomozói tevékenységet egyidejűleg is folytathatja. A vállalkozó más gazdasági tevékenységet vagy szolgáltatást nem végezhet, kivéve, ha tevékenysége a személy- és vagyonvédelemmel közvetlenül összefügg."

"4. § (4) Nyomozóhatósági jogkörrel rendelkező szervezet állományának volt tagja részére szolgálati viszonyának megszűnésétől számított két éven belül a magánnyomozói vállalkozói tevékenység folytatásához, hatósági engedélyt a rendőrség nem adhat."

"5. § (3) Igazolványt kaphat írásbeli kérelmére

a) az a büntetlen előéletű, a 4. § (4) bekezdésében foglalt korlátozás hatálya alá nem eső; nagykorú, cselekvőképes - magánnyomozó esetében legalább középiskolai végzettséggel rendelkező - magyar állampolgár, illetőleg nemzetközi szerződés alapján külön törvényben erre feljogosított külföldi állampolgár, aki belföldi lakóhellyel, továbbá külön jogszabályban meghatározott szakképesítéssel rendelkezik (...)."

A törvény III. fejezete, amelynek alcíme: ;,A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara" (21-43. §).

"47. § (8) A személy- és vagyonvédelemmel, illetve a magánnyomozással közvetlenül összefüggő tevékenységek: a)' a tűzvédelmi; polgári védelmi, munka- és egészségvédelmi tevékenység, katasztrófaelhárítás, ha az ezzel megbízott személy rendelkezik az előírt szakképesítéssel; b) az üzleti és üzemi titok; valamint az informatikai adatok védelme; c) a pénz- és értékőrzéssel; valamint -szállítással kapcsolatos pénzfeldolgozó tevékenység; d) a személy- és vagyonvédelmi, illetve a magánnyomozói szakképzés, tanácsadás, szakirodalmi kiadói, valamint szakértői tevékenység; e) a vagyonvédelmi célú kutatás; f) a vagyonvédelmi eszközök gyártása, forgalmazása; g) a mechanikai vagyonvédelmi rendszerek tervezése, szerelése, karbantartása; h) az egyéni, társas vállalkozó által őrzött objektum karbantartási és takarítási munkáinak elvégzése."

"48. § (1) E törvény a kihirdetését követő harmadik hónap első napján lép hatályba.

(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló 87/1995. (VII.14.) Korm, rendelet és az azt módosító 68/1997. (IV. 18.) Korm. rendelet hatályát veszti.

(3) E törvényt a hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell. A (2) bekezdéssel hatályon kívül helyezett jogszabályok alapján megszerzett jogokat a törvény nem érinti."

III.

Az indítványok az alábbiak szerint részben megalapozottak.

1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy milyen összefüggésben áll az SzVMt. 1. § (1) bekezdése az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdéseivel, valamint 70/A. §-ával.

1.1. A köztulajdon és a magántulajdon egyenlő védelmének elvét a jelenleg vizsgált esetben abban az összefüggésben kell figyelembe venni, hogy a köztulajdon körében is és a magántulajdon körében is szükség lehet védelmi feladatok végzésére.

Az SzVMt., illetve a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység átmeneti szabályairól szóló 87/1995. (VII. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: SzVMr.) hatálybalépését megelőzően hasonló, - azaz professzionális védelmet - a jog a magántulajdon vonatkozásában csak korlátozott mértékben és körben engedett. Az SzVMt. szabályozása azáltal teremt új helyzetet, hogy általában lehetővé teszi a magántulajdon körébe tartozó értékek védelmére vállalkozás létesítését. Ez esetben a tulajdonos a polgári jog szabályai szerint szerződést köthet a vagyonvédelemre kiképzett vállalkozóval, közöttük magánjogi jogviszony jön létre. Annak sincs semmi akadálya, hogy ugyanezekkel a személyekkel vagy gazdasági társaságokkal közhatalmi szervezetek (pl. önkormányzatok, bíróságok, minisztériumok), mint tulajdonosok kössenek szerződést különböző biztonsági szolgáltatások (pl. objektumőrzési feladatok) ellátására.

Az Alkotmány a tulajdoni formák egyenlő jogi védelméről szól. Ez megkülönböztetendő a vagyontárgyak tényleges, technikai értelemben vett védelmétől (őrzés, védelem, biztosítás stb.). Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben rámutat arra, hogy amikor az állam törvényt alkot a vagyonvédelmi vállalkozás feltételrendszeréről, azzal nemhogy nem sérti az Alkotmány 9. § (1) bekezdését; hanem éppen kiteljesíti azt: intézményes kereteket teremt a magántulajdon technikai védelmének ellátására létrejövő vállalkozáshoz, s egyúttal megnyitja a közhatalmi szervek védelmi szükségleteinek piacát is a vagyonvédelmi vállalkozások számára.

A köztulajdon és a magántulajdon védelmének megszervezését illetően a jogalkotó nem közös szabályokat állapított meg: A köztulajdon és a magántulajdon egyenlőségének elve nem jelenti azt, hogy a szabályozott életviszonyok eltéréseire tekintet nélkül, teljes szabályozási azonosságra kell törekedni a két tulajdoni forma minden vonatkozásában. "Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése nem írja elő azt, hogy az állami tulajdonra vagy a magántulajdonra nézve ne lehetne eltérő a jogi szabályozás." [39/1992. (VII. 16.) AB határozat, ABH 1992, 235, 238.]

Jelen esetben a köztulajdon és a magántulajdon egyenlőségének elve azáltal valósul meg, hogy a jog mindkét tulajdoni forma esetében biztosítja a vagyonvédelem meg- ~ szervezésének lehetőségét.

1.2. "A vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [Alkotmány 708. § (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása. A vállalkozás joga azt jelenti, hogy bárkinek Alkotmány biztosította joga a vállalkozás, azaz üzleti tevékenység kifejtése. (..:) A vállalkozás joga ugyanis (...) egy bizonyos, a vállalkozások számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását; más szóval a vállalkozóvá válás lehetőségének- esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez között, korlátozott - biztosítását jelenti. A vállalkozás joga tehát nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan: senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás; sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent - de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást." [54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 341-342.]

A vállalkozás szabadságával összefüggésben a vagyonvédelmi vállalkozásokat nem az állami és önkormányzati, hanem valamennyi egyéb szervezettel vetik össze az indítványozók. Azt sérelmezik, hogy az SzVMt. csak a vállalkozás keretében foglalkoztatottak esetében írja elő az anyagi megterheléssel is járó képesítési és vizsgakövetelményeket, ugyanakkor más jellegű szervezeteknél, ahol hasonló védelmi feladatok ellátására munkavállalókat alkalmaznak, ilyen képesítési feltételek nincsenek. Ezzel szerintük a jogalkotó nem kezeli egyenértékűként a kifejezetten vagyonvédelmi tevékenységre alakult vállalkozásokat azokkal a vállalkozásokkal, amelyek valamilyen más tevékenységre jöttek létre, és vagyonvédelmüket "házon belül" oldják meg. Ez az indítványozói megközelítés azonban nem veszi figyelembe azt a tényt, miszerint annak sincs akadálya, hogy maga a vagyonvédelmi vállalkozás a saját ("házon belüli") vagyonvédelmét olyan személy alkalmazásával oldja meg, aki egyébként nem felel meg a vagyonvédelmi professzionális képesítési követelményeknek.

Az indítványozó szerint a vállalkozás szabadságának megsértése (Alkotmány 9. § (2) bekezdés] tehát a vállalkozások közötti hátrányos különbségtétellel [Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés] valósul meg. Az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint a hátrányos megkülönböztetés vizsgálatakor abban a kérdésben kell állást foglalni, hogy az azonos csoporton belüli jogalanyok közötti különbségtétel indokolt-e. "Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során (...) akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között [9/1990. (IV. 5.) AB határozat, ABH 1990, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 203. stb.]." [30/1997. (IV. 29.) AB határozat. ABH 1997, 130, 138.]

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a különbségtétel, amelyben az indítványozó diszkriminációt vél felismerni, nem azonos csoporton belüli vállalkozások között merül fel. Amikor egy cég portást, rendészt alkalmaz, a feladatot ellátó személynek munkabért fizet. Ezzel vállalja azt a kockázatot, hogy az alkalmazott, akinek nem kell részt vennie a vállalkozás keretében vagyonvédelmet ellátó személyekhez hasonlóan szakirányú képzésen és nem kell vizsgát tennie, esetleg alacsonyabb szakmai színvonalon látja el feladatát. Ilyenkor az esetleges káresemény következményeit is a cég viseli; az alkalmazott őr felelőssége csak a munkáltató és a munkavállaló belső viszonyában rendezhető. A másik lehetőség, hogy a cég kifejezetten vagyonvédelemmel foglalkozó vállalkozást bíz meg ezzel a munkával. Egy bekövetkező káresemény miatt a vagyonvédelmi cég természetesen felelősséget is visel valamilyen mértékben. A képzési feltételek és a vizsgakötelezettség nem azt a célt szolgálják, hogy a vagyonőr vállalkozásokat hátrányos helyzetbe hozza a jogalkotó más cégekkel szemben, hanem ezek a követelmények a vagyonvédelem minőségének biztosítását alapozzák meg. A két megoldás közül a cég a kockázati tényezők, az elérni kívánt vagyonvédelmi minőségi szint, és a szolgáltatási díj (munkabér) mértékének mérlegelése alapján választhat. Dönthet akár úgyis, hogy saját helyzetében ezen megoldások egyikének igénybevétele sem indokolt.

A vállalkozás szabadsága szempontjából a rendészt, portást alkalmazó - bármely területen működő - cég nem hasonlítható össze a vagyonvédelmi tevékenységre mint ilyen szolgáltatás nyújtására létrejött vagyonőr céggel, mert nem ugyanabban az üzletágban érdekeltek. A diszkrimináció tilalmának sérelmére akkor lehetne eredményesen hivatkozni, ha a jogalkotó a vagyonvédelmi vállalkozások között tenne indokolatlan vagy aránytalan különbséget.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem mutatható ki értékelhető alkotmányossági összefüggés az indítványban ismertetett probléma (ti. a vagyonvédelmi vállalkozások versenyében való lemorzsolódás) és a vállalkozás szabadsága, illetve a diszkrimináció tilalma között. Erre tekintettel az, Alkotmánybíróság az SzVMt.1. § (1) bekezdésének megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

2. Ezután az Alkotmánybíróság az SzVMt. 1. § (4). bekezdésének alkotmányosságát vizsgálta meg az Alkotmány 2. §'(1) bekezdése tükrében.

2.1. Az SzVMt. ~1. § (4) bekezdése olyan összeférhetetlenségi szabályt állapít meg, amely nem engedi meg, hogy a szolgálati viszony fennállása alatt a hivatásos állomány tagjai egyidejűleg a törvény hatálya alá tartozó vállalkozás tulajdonosai; vezető tisztségviselői vagy tagjai legyenek.

Az, hogy az SzVMt. 1. § (4) bekezdése "csak" a tulajdonosok, vezető tisztségviselők és tagok köréből zárja ki a fegyveres erők; illetve a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjait, nem "joghézag", hanem tudatos jogalkotói szándék. Az 1. §-hoz fűzött indokolás a következő: "A törvény 1. §-a tételesen meghatározza a törvény tárgyi és személyi hatályát, a részletes szabályozást megelőzően rendelkezik a kamarai tagság, kötelező voltáról; továbbá egy összeférhetetlenségi szabályt is tartalmaz. Ezen rendelkezés meg kívánja akadályozni, hogy a hivatásos állomány az állami rendvédelemben birtokolt kapcsolatait, információit a "piaci rendvédelem" területén kamatoztathassa. A törvény ugyanakkor nem zárja ki, hogy a fegyveres szerv hivatásos állományú tagja - az erre irányuló törvényi rendelkezések megtartásával - szabadidejében személy- és vagyonvédelmi, magánnyomozói, biztonságtechnikai vállalkozás alkalmazottja lehessen."

Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy mit jelent az "erre irányuló törvényi rendelkezések megtartásával" fordulat.

A hivatásos tisztek szakmai összeférhetetlenségi szabályait a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: szolgálati törvény) tartalmazza. (A szolgálati törvény személyi hatálya pontosan, megegyezik az SzVMt. 1. § (4) bekezdésében meghatározott személyi körrel: A szerződéses alkalmazottak is hivatásos állományba tartozónak minősülnek.) A szolgálati törvény értelmében a fegyveres szerv hivatásos állományú, vezető beosztású tagja - tudományos, oktatói, művészeti stb. tevékenység kivételével-egyáltalán nem létesíthet munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt (szolgálati törvény 65. § (2) bekezdés második mondat]. A nem vezető beosztású tagok csak engedéllyel létesíthetnek munkavégzésre irányuló jogviszonyt, ilyen engedély azonban nem adható, ha a munkavégzéssel járó egyéb jogviszony (...) ellentétes a fegyveres szerv feladataival, vagy a szolgálat kötelességszerű, pártatlan és befolyástól mentes ellátását, illetve a fegyveres szerv tekintélyét veszélyezteti [szolgálati törvény 65. § (2) bekezdés első mondat és (5) bekezdés].

Az SzVMt. és a szolgálati törvény összeférhetetlenségi szabályainak összevetéséből az következik, hogy a jogalkotó egy bizonyos személyi kör tekintetében egyedi elbírálás tárgyává teszi az összeférhetetlenség megállapítását. A fegyveres szervek vezető beosztású tagjai mind a vagyonvédelmi vállalkozás, mind pedig az ilyen konkrét tevékenység folytatásától el vannak zárva. A nem vezető beosztású szolgálati jogviszonyban álló személy mint vállalkozó ugyan nem jelenhet meg a vagyonvédelmi piacon, de állományparancsnoka engedélyének birtokában az SzVMt. hatálya alá tartozó tevékenységet a vállalkozás alkalmazottjaként folytathat.

Az indítványozó által állított személyi összefonódás kialakulásának lehetőségét az SzVMt. önmagában valóban nem küszöböli ki. Az SzVMt. 7. § (2) bekezdése szerint a rendőrség végzi a törvény hatálya alá tartozó tevékenység hatósági ellenőrzését, ebből következően kialakulhatna az a helyzet, hogy ugyanaz a személy az alkalmazottja is és az ellenőrző hatósága is az SzVMt. alapján működő vállalkozásnak. Az ilyen helyzet kialakulását az érintett rendőr állományparancsnoka gátolhatja meg a szolgálati törvény összeférhetetlenségi szabályának megfelelő alkalmazásával, vagyis a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítéséhez szükséges engedély megtagadásával. Tekintettel arra, hogy az alkalmazási összeférhetetlenségről a jogalkotó a különböző foglalkoztatási jogviszonyról szóló jogszabályokban (pl. szolgálati törvény) rendelkezett, az Alkotmánybíróság a jogbiztonság. sérelmét - az indítvánnyal összefüggésben - az SzVMt. 1. § (4) bekezdésére vonatkozóan nem állapította meg.

2.2. Az alkalmazási összeférhetetlenség szabályozatlanságán túlmenően az indítványozó azt is kifogásolta az SzVMt. 1. § (4) bekezdésével kapcsolatban, hogy a törvény hatálybalépését megelőzően vagyonvédelmi vállalkozás tulajdonosává, tagjává vagy vezető tisztségviselőjévé vált személyekre a szolgálati viszony és a vállalkozás közötti összeférhetetlenségi szabály nem vonatkozik, és ebből szerinte az következik, hogy a jogszabályi rendelkezés nem egyértelmű.

Önmagában az SzVMt.1. § (4) bekezdéséből ez a következtetés ugyan nem vonható le; de az SzVMt. 48. § (3) bekezdés második mondata rendelkezik arról, hogy a hatályon kívül helyezett jogszabályok alapján korábban megszerzett jogokat a törvény nem érinti. Ilyen jogot, mármint azt, hogy a szolgálati jogviszony fennállásával egyidejűleg vagyonvédelmi vállalkozást lehessen működtetni, annak alapján szerezhettek az érintettek, hogy a korábban hatályos SzVMr. ezt a fajta összeférhetetlenséget nem állapította meg. Tekintettel a két rendelkezés szoros tartalmi összefüggésére, az Alkotmánybíróság vizsgálatát kiterjesztette az SzVMt. 48. (3) bekezdésére is.

Az Alkotmánybíróság a továbbiakban tehát azt vizsgálta, hogy a két rendelkezés egymás összefüggésében miként értelmezhető. Az SzVMt. 1. § (4) bekezdésében foglalt, a vállalkozás jogát érintő összeférhetetlenségi szabály indokolt és arányos korlátozást valósít meg, mert megakadályozza, hogy a piac adott szegmensének szereplői között a vállalkozás eredményességét alapvetően befolyásoló - a személyi helyzet különbözőségén alapuló - egyenlőtlenség alakuljon ki. Vagyis: a hivatásos állomány tagjai jogviszonyuk fennállása alatt nem lehetnek tulajdonosai, vezető tisztségviselői valamint tagjai az SzVMt. hatálya alá tartozó vállalkozásnak. Az SzVMt. 48. § (3) bekezdésé ugyanakkor időbeli korlátozás és esetleges egyéb feltételek meghatározása nélkül általánosságban biztosítja a korábban megszerzett jogok gyakorlását. Az általános megfogalmazás önmagában kétségessé teszi, hogy a szerzett jogok védelmét szolgáló rendelkezés egyúttal a törvény egyik összeférhetetlenségi szabálya alóli felmentést is magában foglalja-e.

"Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes - vagy az értelmezéstől függően ellentétes - törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet, tehát például ha a rendelkezések valamelyike meg nem engedett diszkriminációt, egyéb alkotmányellenes helyzet megteremtését, vagy alkotmányos alapjog korlátozását eredményezi." [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991; 175, 176.]

Az Alkotmánybíróság a fentiekre tekintettel megállapította, hogy az SzVMt. 1. § (4) bekezdésében foglalt szabályozásnak az SzVMt: 48. § (3) bekezdése figyelembevételével történő értelmezése anyagi alkotmányellenességhez vezet: Ez abban nyilvánul meg, hogy az azonos szabályozási kör alá vont személyek között a jogalkotó a szerzett jogok védelmének biztosítása érdekében tartósan, egy adott át: meneti időszakot meghaladóan tesz különbséget, és ez az Alkotmánynak a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló rendelkezésébe ütközik.

Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezést a 30/1997. (IV. 29.) AB határozatban a következők szerint értelmezte: "Az Alkotmánynak ez a rendelkezése a jogegyenlőség követelményét rögzíti. Azt jelenti, hogy az állam, mint közhatalom - mint jogalkotó és jogalkalmazó - a jogok és kötelezettségek megállapítása során köteles az azonos helyzetben levő jogalanyokat indokolatlan megkülönböztetés nélkül, egyenlőkként kezelni." (ABH 1997, 130, 136.) Az idézett határozat azt is leszögezte: "Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során [...] akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között." (ABH 1997, 130, 138:)

Ugyanezen alkotmánybírósági határozat az Alkotmány diszkrimináció tilalmát kimondó 70/A. § (1) bekezdésébe ütközőnek találta azt a törvényi rendelkezést, amely adott összeférhetetlenségi helyzetbe került képviselők között aszerint tett különbséget, hogy mikor szerezték mandátumukat. Az Alkotmánybíróság a határozat indokolásában megállapította: "Az Országgyűlés döntési szabadsága körébe tartozik annak eldöntése, hogy a törvény által meghatározott új összeférhetetlenségi szabályok alkalmazását indokoltnak tartja-e a törvény hatálybalépésével összeférhetetlenségi helyzetbe kerülő képviselőkre nézve vagy sem. Nem tekinthető alkotmányosnak azonban az a szabályozás, amely ugyanazon összeférhetetlenségi szabályok alkalmazása szempontjából önkényesen tesz különbséget azonos jogi helyzetben lévő képviselők között." (ABH 1997, 130, 141.)

Az SzVMt. megalkotásakor a jogalkotónak figyelembe kellett vennie azt, hogy a törvény szabályozási tartalmával egybevágó, illetve ahhoz közel eső átmeneti szabályozás egyidejű hatályon kívül helyezése vált szükségessé. A hatályon kívül helyezett SzVMr. alapján szerzett jogok védelme indokolt, de ha ez a jogalanyok tartós megkülönböztetését eredményezi, alkotmányellenessé válik. Az SzVMt. 48. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés általánossága egy részt jogalkalmazói jogbizonytalanság forrása, másrészt az SzVMt. 1. § (4) bekezdésének vonatkozásában diszkrimi natív. A jogalkotó ugyanis csupán arra tekintettel engedi meg a jogalanyok egy részének az SzVMt. hatálya alá tartozó vállalkozás gyakorlását, hogy azt a törvény hatálybalépése előtt már elkezdték, míg a többi olyan személy, akik az összeférhetetlenségi okkal érintettek, az ilyen vállalkozástól teljességgel el vannak zárva.

A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az SzVMt. 48. § (3) bekezdésének második mondata az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe; illetve 70/A. § (1) bekezdésébe ütközik.

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) alapján az alkotmányellenesség megállapítása esetén főszabály a vizsgált rendelkezés megsemmisítése és az, hogy a megsemmisített rendelkezés a határozat közzétételének napján veszti hatályát [Abtv. 42. § (1) bekezdés, 43. § (1) bekezdés]. Az Alkotmánybíróság azonban ettől eltérően is meghatározhatja a megsemmisítés időpontját, ha ezt a jogbiztonság indokolja [Abtv. I 43. § (4) bekezdés].

A jelen ügyben az Alkotmánybíróság döntésénél azt vette figyelembe, hogy a szerzett jogok bizonyos körű és átmeneti (nem végleges) védelme ez esetben is szükséges. A törvényalkotó akkor járt volna el helyesen, ha az SzVMt. 48. § (3) bekezdés második mondata szerinti szabály helyett átmeneti időt biztosított volná az érintetteknek, hogy eldöntsék, melyik helyzetet választják. Ezzel szemben általános és időkorlát nélküli alkotmányellenes rendelkezés lépett hatályba, így azt az Alkotmánybíróság megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes rendelkezést 2001. június 30-ai hatállyal semmisítette meg, mert az azonnali megsemmisítés egyrészt a jogbizonytalanságot nem szüntette volna meg, másrészt az Alkotmánybíróság azt is figyelembe vette; hogy az alkotmányos rendelkezés megalkotásához a jogalkotónak megfelelő időtartamra van szüksége. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza: a jogalkotó mérlegelési szabadságának körébe tartozik az, hogy milyen tartalmú, a megsemmisített rendelkezés általánosságán túlmutató, a kialakult helyzetet is figyelembevevő átmeneti szabályozást alkot.

3. Ezek után az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy a foglalkozás szabad megválasztásának ideiglenes korlátozása alkotmányosan indokolható-e vagy nem.

3.1. Az SzVMt. 4: § (4) bekezdése és 5. § (3) bekezdésének a) pontjának második fordulata olyan szabályokat tartalmaz, amelyek a foglalkozás szabad megválasztását ideiglenesen korlátozzák: két évre megtiltják a vállalkozás létesítéséhez előírt engedély, illetve a tevékenység folytatásához megkövetelt igazolvány kiadását a nyomozó hatósági jogkörrel rendelkező szervezet hivatásos állományából a magánnyomozói munkára áttérni szándékozók számára.

Az SzVMt. indokolása szerint e rendelkezések megalkotásánál a jogalkotó az ügyvédségről szóló törvény szabályozási elveit tekintette mintának, hivatkozással arra, hogy "a magánnyomozói tevékenység számos vonatkozásbán hasonlít a polgár-ügyvéd közötti bizalmi viszonyhoz" (Indokolás II. 4. pont).

"Az ügyvéd 2 évig nem járhat el annál a bíróságnál, ügyészségnél vagy nyomozó hatóságnál, amelynél az ügyvédi kamarai tagsága előtt bíró, ügyész vagy a nyomozó hatóság tagja volt" (Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 7. §-a). Látható, hogy a bírói, ügyészi vagy nyomozói szolgálati viszony megszűnése után ügyvédi pályára lépő jogász ideiglenes működési korlátozása csak korábbi szolgálati helye szerint illetékes bíróságra, ügyészségre, nyomozó hatóságra vonatkozik, míg az SzVMt. támadott szabálya ennél súlyosabb, a pályamódosítást országos szinten kizáró akadályt jelent.

Az Alkotmánybíróság a fent említett összefüggésre tekintettel utal az 52/1996. (XI. 24.) AB határozatra (ABH 1996,159.), amely az ügyvédekre és jogtanácsosokra vonatkozó egyes kizárási szabályok alkotmányosságát vizsgálta. Az ügyvédekre vonatkozó akkor hatályos rendelkezést az 1983. évi 4. törvényerejű rendelet 7. §-a a következőképpen tartalmazta: "Az ügyvéd annál a bíróságnál, ügyészségnél vagy hatóságnál, amelynél az ügyvédi kamarai tagsága előtt bíró, ügyész vagy más érdemi ügyintéző volt, két éven át nem járhat el.",

A hivatkozott határozat indokolásában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a "részleges és időleges jogi képviselet korlátozása olyan szabály, amelynek célja a bírói függetlenség védelme, valamint annak az alkotmányos alapjognak a biztosítása, hogy bárki ügyében független és pártatlan bíróság igazságos ítéletet hozzon." (ABH 1996, 159, 161.) Egyúttal azt is leszögezte, hogy ezen kizárási szabályok "olyan hivatal- és foglalkozásváltási esetekre vonatkoznak, amelyek eljárásjogi státusváltással, eljárási szerepváltással függenek össze." (ABH 1996, 159, 162.) Ennek alapján az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy ezen korlátozás nem alkotmányellenes. Ugyanakkor alkotmányellenesnek nyilvánította azt a kizárási okot, amely az ügyvéd korábbi hatósági érdemi ügyintézői foglalkozására alapult, arra tekintettel, hogy ez az eset a pártatlan igazságszolgáltatáshoz való jog érvényesülésének alkotmányos indokával nem függ össze. (Vö.: ABH 1996, 159, 162.)

Az Alkotmánybíróság a jelen eljárásban lefolytatott vizsgálata során áttekintette azokat a korábbi megállapításait is, amelyek a foglalkozáshoz való jog, illetve ezen jog korlátozhatóságának alkotmányosságáról szóltak.

"A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. E korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam, s az utóbbin belül is különbözik a megítélés az adott foglalkozásba kerülés szubjektív, illetve az objektív korlátokhoz kötésének megfelelően. (A vizsgált ügyben például a taxis vállalkozás gyakorlását korlátozzák a kaucióra és az autó állapotára, vizsgáztatására stb. vonatkozó előírások; alanyi korlát a vizsgakötelezettség; tárgyi, azaz a vállalkozni kívánó személyi tulajdonságaitól teljesen független korlát a kiadható engedélyek számának meghatározása.)" [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 121.]

"A háromféle korlátozás alkotmányosságát (...) más-más, egyre szigorúbb mércével kell elbírálni. Az alkotmányosság értékelésének vázolt módszertana szerint a szükségesség és arányosság kritériumait lehet lazítani vagy szorítani attól függően, hogy a vállalkozáshoz való jog milyen fajta korlátozásáról van szó." (21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 122.) Ez a módszer irányadó a foglalkozás szabad megválasztásának korlátozása esetén is, tekintettel arra, hogy "Munka, foglalkozás, vállalkozás alanyi alapjogként nem különbözik egymástól". [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 122.]

Az Alkotmánybíróság rámutat: az SzVMt.-nek a rendőrhatósági engedélyre és igazolványra vonatkozó előírásai a vállalkozás, illetve a foglalkozás gyakorlását kétségkívül korlátozzák. A kérdés az, hogy ezen korlátozások alkotmányosnak minősülnek-e.

Tárgyi (objektív), vagyis az SzVMt. hatálya alá tartozó tevékenységet folytató egyén személyi tulajdonságaitól és körülményeitől teljesen független korlát az SzVMt.-ben nincs.

Alanyi (szubjektív) korlátnak minősül a vizsgakötelezettség és a szolgálati viszony megszűnte után eltelt két év.

A vállalkozás engedélyhez, illetve a konkrét tevékenységigazolványhoz kötése, amelynek megszerzéséhez vizsgát kell tenni, nem is szükségtelen és nem is aránytalan korlátozása a vállalkozás, illetve a foglalkozás szabad megválasztásának. A feltételek meghatározása biztosítja, hogy megfelelő szakértelemmel rendelkező vállalkozó (alkalmazott) lépjen a vagyonvédelem és a magánnyomozás piacára. Ez a követelmény a fogyasztók (megbízók) védelmét szolgálja.

A nyomozó hatósági jogkörrel rendelkező szervezet volt hivatásos állományú tagjainak átmeneti időre történő kizárása a magánnyomozói piacról, a foglalkozás szabad megválasztásának másik, ugyancsak nem szükségtelen alanyi jellegű korlátozása. A szabályozás célja a foglalkozási szerepváltásból adódó, visszaélésre alkalmat adó információ-hasznosítás kiküszöbölése. Az Alkotmánybíróság által a foglalkozás szabad megválasztásának jogáról és egyes kizárási szabályok alkotmányosságáról kifejtettek szerint azonban a támadott rendelkezésben foglalt 2 évre szóló korlátozás céljához képest aránytalan.

A szabály egyrészt azt valóban kiküszöböli, hogy a nyomozó hatóságnál korábban szolgálatot teljesítő személy információit - két éven át - a "piacon" magánnyomozóként értékesítse, másrészt viszont azt is lehetetlenné teszi, hogy az eredeti szolgálati helyétől teljesen különbözd helyen magánnyomozói feladatokat végezzen. A jogalkotó a foglalkozás szabad megválasztásának jogát időlegesen teljesen elvonta, tekintet nélkül arra, hogy a nyomozó jogkörrel rendelkező szervezet hivatásos állományú tagjának e minőségben szerzett információi, ismeretei jórészt nem hasznosíthatók magánnyomozóként.

Az aránytalanság megállapításánál az Alkotmánybíróság azt is figyelembe vette, hogy a fentiekben hivatkozott 52/1996. (XI. 14.) AB határozat értelmében a foglalkozás részleges és időleges korlátozását alkotmányos alapjogok védelme feltétlenül indokolja. Ha viszont potenciális alapjogsérelem nem mutatható ki, akkor - az adott esetben legalábbis - a korlátozás indokolatlannak minősült.

Az indítvány szerinti esetben a korlátozás időleges (két év), de abszolút, a szónak abban az értelmében, hogy az érintett a magánnyomozói tevékenység folytatásától az ország egész területén el van zárva. Amikor a nyomozó hatóság volt tagjából magánnyomozó lesz, foglalkozási szerepváltás történik. Nem valósul meg ugyanakkor eljárásjogi státusváltás, mert a magánnyomozó, szemben a korábban bíróként, ügyészként, nyomozó hatóság tagjaként tevékenykedő ügyvéddel, nem szereplője a büntető eljárásnak. Az összevetés alapján az állapítható meg, hogy az SzVMt. 4. § (4) bekezdésében foglalt szabályozás ennek ellenére szigorúbb korlátozást eredményez.

Az Alkotmánybíróság a korlátozás aránytalansága tekintetében végezetül utal az SzVMt. azon rendelkezéseire, amelyek a magánnyomozói engedély visszavonása, bevonása, illetve elvétele eseteit szabályozzák. Ezek a rendelkezések ugyanis garanciát jelentenek arra vonatkozóan, ha a magánnyomozó kötelezettségeit megszegi, helyzetével visszaél, akkor annak a következményeit viselnie kell.

Így például az SzVMt. 8. § (1) bekezdése értelmében az igazolvány visszavonásának van helye, ha a magánnyomozó az SzVMt.-ben előírt szabályokat ismételten vagy súlyosan megsérti. Ilyen szabályszegésnek minősül a hivatalos személyek hivatali tevékenységére irányuló magánnyomozás, vagy az adatvédelmi szabályok be nem tartása (SzVMt. 17. §).

A törvény hivatkozott garanciális szabályai tehát jórészt önmagukban alkalmasak arra, hogy azt a magánnyomozót, aki korábbi helyzetével (nyomozó hatósági jogkörrel rendelkező szervezet tagja volt) visszaél, a magánnyomozói tevékenységtől - ideiglenesen vagy véglegesen - eltiltsák.

A fentiekben kifejtettekre tekintettel az Alkotmánybíróság az SzVMt. 4. § (4) bekezdését megsemmisítette. 3.2. Az Alkotmánybíróság az SzVMt. 4. § (4) bekezdését ugyancsak pro futuro semmisítette meg. A rendelkezés azonnali megsemmisítése következményeként ugyanis olyan esetekben sem lehetne megtagadni a rendőrhatósági engedély, illetve az igazolvány kiadását, amikor a személyi összefonódás kiküszöbölése végett ez indokolt lenne. Az Alkotmánybíróság azt is figyelembe vette, hogy a törvényalkotónak az alkotmányos szabályozás megteremtéséhez időre van szüksége. Ezért a megsemmisítést 2001. június 30-i hatállyal mondta ki.

3.3. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor nem semmisítette meg az SzVMt. 5. § (3) bekezdés a) pontja "a 4. § (4) bekezdésében foglalt korlátozás hatálya alá nem eső" szövegrészt, mert a keretet kitöltő rendelkezés alkotmányellenessége nem érinti a keretszabály alkotmányosságát, hiszen a keretszabály önmagában nem rendelkezik az alkotmányosság megítélését lehetővé tevő tartalommal. A keretet kitöltő rendelkezést az Alkotmánybíróság a fentiekben kifejtettek szerint alkotmányellenesnek találta. Az SzVMt. módosításával ez az alkotmányellenesség kiküszöbölhető, amely a keret jellegű rendelkezést is automatikusan érinteni fogja.

4. Ezt követően az Alkotmánybíróság az SzVMt. 2. §-át vizsgálta az Alkotmány 9. § (2) bekezdése és 708. § (1) bekezdése tükrében.

Az SzVMt. 2. §-a "profilkényszert" rögzít; kimondva, hogy a törvény hatálya alá tartozó vállalkozás keretében csak a személy- és vagyonvédelemmel közvetlenül összefüggő tevékenységek végezhetők. A törvény az értelmező rendelkezések körében a 47. § 8. pontjában sorolja fel az ilyennek minősülő tevékenységeket, mint például: a tűzvédelmi, polgári védelmi, munka- és egészségvédelmi tevékenység; katasztrófaelhárítás; a pénz- és értékőrzéssel, valamint -szállítással kapcsolatos pénzfeldolgozó tevékenység; a személy- és vagyonvédelmi, illetve a magánnyomozói szakképzés, tanácsadás; az egyéni, társas vállalkozó által őrzött objektum karbantartási és takarítási munkáinak elvégzése stb.

A profilkényszer problémája esetében azt vizsgálta az Alkotmánybíróság, hogy a vállalkozáshoz való jog és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog hogyan függ össze a vállalkozási formákkal. A jogalkotó célszerűnek tartotta meghatározni, hogy az SzVMt. hatálya alá tartozó vállalkozás keretében milyen egyéb tevékenységeket lehet folytatni. Az indítványozók szerint ezzel a korlátozással sérül a foglalkozás szabad megválasztásához való jog, illetve annak egy vetülete a vállalkozáshoz való jog.

A korábban már idézett AB határozat jelen esetben is irányadó megállapításai a következők: "A vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [Alkotmány 708. § (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása." "A vállalkozás joga (...) nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan: senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent - de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást." "A vállalkozás joga (...) egy bizonyos, a vállalkozások számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását, más szóval a vállalkozóvá válás lehetőségének - esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott - biztosítását jelenti." [54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 341-342.]

Ezekből az elvi megállapításokból kiindulva azt is kimondta az Alkotmánybíróság, hogy "a vállalkozás joga mint a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog nem tartalmazza egy meghatározott vállalkozási formában folytatott tevékenységhez való jogot. (...) A vállalkozási forma megválasztásával ugyanakkor az abban résztvevők egyben elfogadják az adott vállalkozási formára vonatkozó szabályokat is". (5068/1995. AB határozat, ABH 1999, 722, 723.)

Az SzVMt.-ben szabályozott tevékenységi korlátozás megfelel az idézett határozatok megállapításainak. Az Alkotmánybíróság rámutat: az SzVMt. által előírt profilkényszer nem abszolút jellegű, a vagyonvédelmi vagy magánnyomozó vállalkozás tagjai valamely más vállalkozás keretében végezhetik a korlátozás folytán kizárt tevékenységet. A tilalom tehát csak a (vagyonvédelmi, magánnyomozói) vállalkozásra vonatkozik, s nem zárja el a természetes személyt attól, hogy az általa választott, e vállalkozás keretében nem űzhető tevékenységet más formában (vállalkozásban) folytassa.

A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság nem állapította meg az Alkotmány vonatkozó rendelkezései sérelmét, ezért az indítványok ezen részét is elutasította.

5. Az SzVMt. III. fejezetében foglalt rendelkezések alkotmányosságát megfelelő indítvány hiányában az Alkotmánybíróság nem vizsgálta.

Az indítványozó nem jelölte meg azt az alkotmányi rendelkezést, amely a szabályozás révén sérelmet szenvedne. Érvelése általános, csupán az általa kifogásolt rendelkezések végrehajthatóságát kérdőjelezte meg. Hivatkozott továbbá arra is, hogy az egyes rendelkezések egymásnak ellentmondanak.

Az Abtv. szerint: "Az Alkotmánybíróság az arra jogosult indítványa alapján jár el." (Abtv. 20. §) Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint valamely beadvány akkor minősül indítványnak, ha pontosan megjelöli a támadott jogszabályhelye(ke)t és a megsértett alkotmányszakaszt, valamint határozott kérelmet tartalmaz. Mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés esetén a beadványnak tartalmaznia kell annak az alkotmányszakasznak a pontos megjelölését, amely a jogalkotói mulasztás miatt sérül.

A jelen eljárás alapjául szolgáló indítvány, az SzVMt. Szakmai Kamaráról szóló része tekintetében nem felel meg ezen kritériumoknak. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az SzVMt. III. fejezetének felülvizsgálatára irányuló kérelmet érdemi vizsgálat nélkül visszautasította.

6. Az SzVMt. 49. § (i) bekezdése szerint: "Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a közületi szervek rendészeti tevékenységéről szóló 6/1988. (II. 12.) MT rendeletet vizsgálja felül, ós ennek eredményeképpen döntsön e tevékenység újraszabályozásáról."

A felhatalmazás alapján a Kormány megalkotta a közületi szervek rendészeti tevékenységéről szóló 6/1988. (II. 12.) MT rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 199/1999. (XII. 21.) Korm. rendeletet. Ennek 1. §-a szerint: "A közületi szervek rendészeti tevékenységéről szóló 6/1988. (II. 12.) MT rendelet hatályát veszti." A rendelet 2. §-a úgy rendelkezett, hogy "Ez a rendelet a kihirdetését követő második hónap első napján lép hatályba." Ezek szerint a 6/1988. (II. 12.) MT rendelet 2000. február l. napján hatályát vesztette.

"Az Alkotmánybíróság hatásköre az ún. absztrakt normakontroll esetén csak azoknak a jogszabályoknak az alkotmányossági vizsgálatára terjed ki, amelyek az eljárás időpontjában hatályosak. A már hatályon kívül helyezett jogszabályok alkotmányossági vizsgálata akkor lehetséges, ha az ilyen jogszabály vizsgálatát egyedi (konkrét) esetben az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-a alapján bíró kezdeményezi az előtte folyamatban lévő ügyben való alkalmazhatóság kérdésében [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 172.], illetve, ha a már nem hatályos jogszabály alkalmazhatóságának kérdése alkotmányjogi panasz kapcsán merül fel (38/1992. (VI. 22.) AB határozat, ABH 1992, 356.~." (65/1995. (XI. 10.) AB határozat, ABH 1995, 327, 329-330. J

Mivel a 6/1988. (II. 12.) MT rendeletre vonatkozó indítvány a fenti körülmények egyikére sem utal, az Alkotmánybíróság az eljárást ebben a részében megszüntette.

A határozat közzétételére vonatkozó rendelkezés az Abtv. 41. §-án alapul.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 8938/1995.

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére