32007D0589[1]

2007/589/EK: A Bizottság határozata (( 2007. július 18. )) a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésére és jelentésére vonatkozó iránymutatások létrehozásáról (az értesítés a C(2007) 3416. számú dokumentummal történt) (EGT-vonatkozású szöveg)

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA

(2007. július 18.)

a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésére és jelentésére vonatkozó iránymutatások létrehozásáról

(az értesítés a C(2007) 3416. számú dokumentummal történt)

(EGT-vonatkozású szöveg)

(2007/589/EK)

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre,

tekintettel az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2003. október 13-i 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre ( 1 ) és különösen annak 14. cikke (1) bekezdésére,

(1)

A 2003/87/EK irányelvben meghatározott, üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei kereskedelmi rendszerének működése szempontjából alapvető fontosságú az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának az e határozatban lefektetett iránymutatásokkal összhangban álló teljes, következetes, átlátható és pontos nyomon követése és jelentése.

(2)

Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei kereskedelmi rendszerének a 2005. évet lefedő első működési időszakában az üzemeltetők, a hitelesítők és a tagállamok illetékes hatóságai tapasztalatokat szereztek a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásainak nyomon követésére és jelentésére vonatkozó iránymutatások létrehozásáról szóló, 2004. január 29-i 2004/156/EK bizottsági határozat ( 2 ) szerinti nyomon követésről, hitelesítésről és jelentésről.

(3)

A 2004/156/EK határozat felülvizsgálatát követően nyilvánvalóvá vált, hogy a határozatban lefektetett iránymutatásokon változtatni kell, hogy azok egyértelműbbek és költséghatékonyabbak legyenek. A módosítások nagy száma miatt indokolt, hogy a 2004/156/EK irányelv helyébe új irányelv lépjen.

(4)

Indokolt megkönnyíteni az iránymutatások alkalmazását az olyan létesítmények számára, amelyeknél a hitelesített bejelentett átlagos éves kibocsátás kevesebb mint 25 000 tonna fosszilis eredetű CO2 volt az előző kereskedési időszakban, valamint indokolt a további harmonizáció és a műszaki kérdések tisztázása is.

(5)

Adott esetben figyelembe lettek véve az üvegházhatást okozó gázok nyomon követéséről szóló, az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC), illetve a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) által tett ajánlások, és az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (WBCSD) és a Világ Erőforrásai Intézet (WRI) közös, az üvegházhatást okozó gázok jegyzőkönyvére vonatkozó kezdeményezése keretében kidolgozott útmutatások is.

(6)

Az üzemeltetők által e határozat értelmében szolgáltatott információknak meg kell könnyíteniük a 2003/87/EK irányelv szerint jelentett kibocsátások, az európai szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási nyilvántartás létrehozásáról, valamint a 91/689/EGK és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2006. január 18-i 166/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel ( 3 ) létrehozott európai szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási nyilvántartásnak (EPRTR) jelentett kibocsátások, valamint az IPCC különböző forráskategóriáit használó nemzeti nyilvántartások keretében jelentett kibocsátások kölcsönös egyeztetését.

(7)

A nyomonkövetési módszerek általános költséghatékonyságának növelésével az üzemeltetőknek és az illetékes hatóságoknak jelentősen kisebb költségek mellett általában képeseknek kell lenniük a 2003/87/EK irányelv szerinti kötelezettségeik teljesítésére úgy, hogy az ne járjon a bejelentett kibocsátási adatok pontosságának és a nyomon követő rendszer átfogó integritásának sérelmével. Ez különösen vonatkozik a tisztán biomasszából készült tüzelőanyagokat használó üzemekre és a kisebb kibocsátókra.

(8)

Megtörtént a jelentési követelmények összehangolása a 2003/87/EK irányelv 21. cikke szerinti követelményekkel.

(9)

Megtörtént a nyomonkövetési terv követelményeinek pontosítása és szigorítása, hogy jobban tükrözzék a terv fontosságát a megbízható jelentés és szakszerű hitelesítés szempontjából.

(10)

Az I. mellékletbe foglalt, a minimális követelményeket ismertető 1. táblázat időkorlát nélkül használandó. Megtörtént a táblázat egyes tételeinek felülvizsgálata a tagállamok, az üzemeltetők és a hitelesítők által gyűjtött információk alapján, figyelembe véve a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységekkel járó égetésből származó kibocsátásokra vonatkozó rendelkezések megváltozását, illetve a tevékenységspecifikus iránymutatások megváltozását, és ezek a tételek most már megfelelő egyensúlyt hoznak létre a költséghatékonyság és a pontosság között.

(11)

Bevezetésre került egy minimális bizonytalansági küszöbértékeket alkalmazó kivételes eljárás, amely alternatív lehetőség a nagyon különleges vagy komplex létesítményekből származó kibocsátások nyomon követésére, mentesítve ezeket a létesítményeket a meghatározási szintek alkalmazása alól és lehetővé téve teljes mértékben testreszabott nyomonkövetési módszerek kidolgozását.

(12)

Megtörtént a 2003/87/EK irányelv hatálya alá tartozó, tiszta anyagként vagy tüzelőanyagként létesítményekbe belépő vagy azokból kilépő átadott és inherens CO2-ra vonatkozó rendelkezések pontosítása és szigorítása, hogy jobban összhangban legyenek a tagállamokra vonatkozó, az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményéhez csatolt Kiotói Jegyzőkönyv szerinti jelentési követelményekkel.

(13)

Megtörtént a standard kibocsátási tényezők jegyzékének kibővítése és frissítése az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC) 2006. évi iránymutatásaiból (a továbbiakban: IPCC-iránymutatások) származó információk felhasználásával. A jegyzék az IPCC-iránymutatások alapján kibővült számos tüzelőanyag standard fűtőértékével is.

(14)

Megtörtént az ellenőrzésről és hitelesítésről szóló szakasz vizsgálata és felülvizsgálata, ezáltal javult a fogalmi és nyelvi összhang az Európai Akkreditálási Együttműködés (EA), az Európai Szabványügyi Bizottság (CEN) és a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) által kidolgozott iránymutatással.

(15)

A tüzelőanyagok és más anyagok tulajdonságainak meghatározását illetően pontosították az analitikai laboratóriumokból és a folyamatos gázelemzőktől származó eredmények használatának követelményeit, figyelembe véve a vonatkozó követelményeknek a tagállamokban az első kereskedési időszak alatti alkalmazásából származó tapasztalatokat. Meghatároztak újabb, a mintavételi módszerekre és gyakoriságra vonatkozó követelményeket is.

(16)

A 25 000 tonna fosszilis eredetű CO2-nél kisebb éves kibocsátású létesítmények költséghatékonyságának növelése céljából bizonyos mentesítéseket állapítottak meg a létesítményekre általánosan vonatkozó konkrét követelmények alól.

(17)

A nyomonkövetési módszereknél az oxidációs tényezők használata választhatóvá vált az égetési folyamatok esetében. Az anyagmérlegen alapuló megközelítés alkalmazható lett koromgyártó létesítmények és gázfeldolgozó terminálok esetében is. A fáklyázásból származó kibocsátások meghatározására vonatkozó bizonytalansági értékek csökkentek, hogy tükrözzék az ilyen létesítmények sajátos műszaki feltételeit.

(18)

Az első jelentési időszakban az elérhető pontossággal kapcsolatban felmerült problémák miatt az anyagmérlegen alapuló megközelítés nem szerepelhet a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében említett, ásványolaj-finomítókra vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatásokban. Megtörtént a katalitikus krakkolók regenerálásából és más katalizátorregenerálásból, valamint a flexikokszolókból származó kibocsátásokra vonatkozó iránymutatások felülvizsgálata, hogy az tükrözze az ilyen létesítmények sajátos műszaki feltételeit.

(19)

Az anyagmérlegen alapuló megközelítés alkalmazására vonatkozó rendelkezések és küszöbértékek szigorodtak a kokszot, szinterelt terméket, vasat és acélt előállító létesítmények esetében. Átvételre kerültek kibocsátási tényezők az IPCC iránymutatásokból.

(20)

A cementklinkert gyártó létesítményekre és a meszet gyártó létesítményekre vonatkozó terminológia és módszertan összehangolásra került a határozat hatálya alá tartozó ágazatok kereskedelmi gyakorlatával. Megtörtént a tevékenységre vonatkozó adatok, a kibocsátási tényezők és a konverziós tényezők használatának összehangolása a 2003/87/EK irányelv hatály alá tartozó más tevékenységekkel.

(21)

A IX. melléklet további kibocsátási tényezőkkel egészült ki az üvegipari létesítményekre vonatkozóan.

(22)

A nyersanyagok kalcinálásából származó kibocsátásokra vonatkozó bizonytalansági követelmények szigorúsága a kerámiaipari létesítmények esetében enyhült, hogy jobban tükrözze az olyan helyzeteket, amikor az agyag közvetlenül a kőfejtőből érkezik. A csak a termelésen alapuló módszer az első jelentési időszak során észlelt korlátozott alkalmazhatósága miatt már nem használandó.

(23)

Szükség van az üvegházhatást okozó gázok folyamatos kibocsátásmérő rendszerekkel történő kibocsátásmeghatározására vonatkozó konkrét iránymutatásokra, hogy biztosítva legyen a 2003/87/EK irányelv 14. és 24. cikkének, valamint IV. mellékletének megfelelően a mérésen alapuló nyomonkövetési módszerek következetes használata.

(24)

A szénbefogásra és -tárolásra vonatkozó tevékenységek elismeréséről e határozat nem rendelkezik, azt a 2003/87/EK irányelv módosítása vagy pedig e tevékenységnek az irányelvbe annak 24. cikke értelmében való felvétele szabályozhatja.

(25)

Az e határozat mellékleteiben foglalt iránymutatások lefektetik a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységekből származó, üvegházhatást okozó gázok kibocsátásainak nyomon követésére és jelentésére vonatkozó, felülvizsgált részletes kritériumokat. E kritériumok meghatározása az említett tevékenységek viszonylatában történt, a 2008. január 1-jétől alkalmazandó irányelv IV. mellékletében foglalt nyomonkövetési és jelentési elvek alapján.

(26)

A 2003/87/EK irányelv 15. cikke megköveteli a tagállamoktól annak biztosítását, hogy az üzemeltetők által benyújtott jelentések hitelesítése az említett irányelv V. mellékletében megállapított kritériumok szerint történjen.

(27)

Az e határozatban foglalt iránymutatások újabb felülvizsgálatára várhatóan a határozat alkalmazásának időpontjától számított két éven belül kerül sor.

(28)

Az e határozatban előírt intézkedések összhangban vannak a 93/389/EK határozat ( 4 ) 8. cikke alapján létrehozott bizottság véleményével,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

E határozat I-XIV. és XVI-XXIV. melléklete állapítja meg a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt, valamint az említett irányelv 24. cikkének (1) bekezdése értelmében a rendszer hatálya alá vont tevékenységekből származó üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésére és jelentésére vonatkozó iránymutatásokat.

A XV. melléklet a légiközlekedési tevékenységekre vonatkozó tonnakilométer-adatoknak a 2003/87/EK irányelv 3e. és 3f. cikke szerinti kérelmek céljára történő nyomon követésére és jelentésére vonatkozó iránymutatásokat állapítja meg. Ennek alapját az említett irányelv IV. mellékletében meghatározott elvek képezik.

2. cikk

A 2004/156/EK határozat a 3. cikkben említett napon hatályát veszti.

3. cikk

E határozat 2008. január 1-jétől alkalmazandó.

4. cikk

E határozatnak a tagállamok a címzettjei.

MELLÉKLETEK

I. MELLÉKLET

ÁLTALÁNOS IRÁNYMUTATÁSOK

1. BEVEZETÉS

E melléklet a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységekből származó, az ilyen tevékenységekkel kapcsolatban meghatározott üvegházhatást okozó gázok kibocsátásainak nyomon követésére és jelentésére vonatkozó általános iránymutatásokat tartalmazza. A tevékenységspecifikus kibocsátásokra vonatkozó további iránymutatásokat a II-XI. melléklet és a XIII-XXIV. melléklet határozza meg.

2. FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

E melléklet és a II-XXIV. melléklet alkalmazásában a 2003/87/EK irányelv fogalommeghatározásait kell alkalmazni. E melléklet alkalmazásában azonban "üzemeltető": a 2003/87/EK irányelv 3. cikkének f) pontja szerinti üzemeltető, illetve az említett cikk o) pontja szerinti légijármű-üzemeltető.

1. Ezen túl az alábbi alapvető fogalommeghatározások alkalmazandók:

a) "tevékenységek": a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységek;

b) "illetékes hatóság": a 2003/87/EK irányelv 18. cikke szerint kijelölt illetékes hatóság vagy hatóságok;

c) "kibocsátó forrás": egy létesítmény olyan jól elkülöníthető része (pont vagy technológia), amely üvegházhatást okozó gázokat bocsát ki, illetve légiközlekedési tevékenységek esetében a légi jármű;

d) "forrásanyag": adott tüzelőanyag-típus, nyersanyag vagy termék, amelynek felhasználása vagy előállítása eredményeként egy vagy több kibocsátó forrás üvegházhatást okozó gázokat bocsát ki;

e) "nyomonkövetési módszertan": azoknak a megközelítéseknek az összessége, amelyeket az üzemeltető, illetve légijármű-üzemeltető alkalmaz egy adott létesítmény, illetve légiközlekedési tevékenység kibocsátásainak meghatározásra;

f) "nyomonkövetési terv": egy adott létesítmény, illetve légijármű-üzemeltető nyomonkövetési módszertanának részletes, teljes és átlátható dokumentációja, ideértve az adatgyűjtési és adatkezelési tevékenységeket, és az adatok valódiságának ellenőrzésére szolgáló rendszert;

g) "meghatározási szint": a tevékenységre vonatkozó adatok, a kibocsátási tényezők, az éves kibocsátás, az éves átlagos óránkénti kibocsátás és az oxidációs vagy konverziós tényezők, valamint a hasznos teher meghatározására szolgáló módszertan meghatározott eleme;

h) "éves": január 1-jétől december 31-éig tartó, egy naptári évnek megfelelő időszak;

i) "jelentési időszak": egy naptári év, amely alatt a kibocsátásokat, illetve a tonnakilométer-adatokat nyomon kell követni és jelentést kell róluk készíteni;

j) "kereskedési időszak": a kibocsátáskereskedelmi rendszer olyan többéves szakasza (például 2005-2007 vagy 2008-2012), amelyre a tagállam a 2003/87/EK irányelv 11. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint nemzeti kiosztási tervet adott ki a légiközlekedési tevékenységek esetében a kereskedési időszak az említett irányelv 3c. cikkének (1) és (2) bekezdésében meghatározott időszak.

2. A kibocsátásokkal, tüzelőanyagokkal és más anyagokkal kapcsolatban a következő fogalommeghatározások alkalmazandók:

a) "égetésből származó kibocsátások": az üvegházhatást okozó gázoknak a tüzelőanyag és az oxigén exoterm reakciójából származó kibocsátásai;

b) "technológiai kibocsátások": az "égetésből származó kibocsátások"-tól eltérő, anyagok között szándékosan vagy véletlenül fellépő reakciókból vagy az anyagok átalakulásából származó kibocsátások, beleértve a fémércek kémiai vagy elektrolitikus redukciójával, az anyagok termikus bomlásával és az anyagok termékként vagy alapanyagként való felhasználására szolgáló átalakításával kapcsolatos kibocsátásokat is;

c) "inherens CO2": tüzelőanyag részét képező CO2;

d) "konzervatív": egy feltételrendszer oly módon történő meghatározása, amely biztosítja, hogy ne lehessen alábecsülni az éves kibocsátást;

e) "tétel": tüzelőanyag vagy más anyag adott mennyisége, amelyből reprezentatív mintát vettek és amelyet jellemeztek, és vagy egy szállítmányként vagy egy adott időszak alatt folyamatosan továbbítottak;

f) "kereskedelemben forgalmazott tüzelőanyag": meghatározott összetételű tüzelőanyag, amellyel gyakran és szabadon kereskednek - feltéve, hogy az ügylet egymástól gazdaságilag független felek között történik -, ideértve a kereskedelemben kapható összes szabványos tüzelőanyagot, földgázt, könnyű és nehéz olajat, szenet és petrolkokszot;

g) "kereskedelemben forgalmazott anyag": meghatározott összetételű anyag, amellyel gyakran és szabadon kereskednek - feltéve, hogy az ügylet egymástól gazdaságilag független felek között történik;

h) "kereskedelemben forgalmazott szabványos tüzelőanyag": olyan, nemzetközileg szabványosított, kereskedelemben forgalmazott tüzelőanyag, amelynek fűtőértéke 95 %-os konfidenciaintervallum esetén legfeljebb ± 1 %-kal tér el az előírt értéktől, például a gázolaj, a könnyű fűtőolaj, a benzin, a világítóolaj, a kerozin, az etán, a propán, a bután, a sugárhajtómű-kerozin (Jet-A1 vagy Jet-A), a sugárhajtómű-benzin (Jet-B) és a repülőgépbenzin (AvGas).

3. A mérésekkel kapcsolatban a következő fogalommeghatározások alkalmazandók:

a) "pontosság": egy mérés eredménye és az adott mennyiség valódi érteke (vagy pedig nemzetközileg elfogadott és visszakereshető kalibrálási anyagokkal és szabványos módszerekkel empirikusan meghatározott referenciaérték) közötti egyezés mértéke, figyelembe véve mind a szisztematikus, mind a véletlenszerű hibákat;

b) "bizonytalanság": egy mennyiség meghatározásának eredményével összefüggő, százalékban kifejezett paraméter, amely az adott mennyiséghez ésszerűen hozzárendelhető értékek szórását jellemzi - beleértve a szisztematikus és véletlenszerű hibák hatásait is, valamint leírja a szóban forgó értékeknek az átlagérték körüli 95 %-át magában foglaló megbízhatósági intervallumot, figyelembe véve az értékek eloszlásának esetleges aszimmetriáját is;

c) "számtani átlag": egy értékhalmaz összes elemének összege osztva az elemek számával;

d) "mérés": olyan műveletek, amelyek célja egy mennyiség értékének meghatározása;

e) "mérőműszer": olyan eszköz, amelyet rendeltetésszerűen mérések végzésére használnak, önmagában vagy kiegészítő eszközzel együtt;

f) "mérőrendszer": mérőműszerekből és más felszerelésekből - mint például mintavevő és adatfeldolgozó eszközök - álló teljes rendszer, amely olyan változók meghatározására szolgál, mint például CO2-kibocsátásokkal kapcsolatban a tevékenységre vonatkozó adatok, széntartalom, fűtőérték vagy kibocsátási tényező;

g) "kalibráció": olyan műveletsor, amely meghatározott körülmények között meghatározza a mérőműszer vagy mérőrendszer által mutatott értékek, vagy egy ellenőrző mérés vagy referenciaanyag által jelentett értékek, és etalonnal mért megfelelő értékek közötti összefüggést;

h) "folyamatos kibocsátásmérés": olyan műveletsor, amelynek célja, hogy rendszeres mérések (óránként néhány mérés) segítségével meghatározza egy mennyiség értékét, akár úgy, hogy helyi mérést végeznek a kéményben, akár úgy, hogy a kémény közelében elhelyezett mérőműszerrel mérik a kéményből kivezetett anyagot, de nem tartoznak ide a kéményből vett egyes minták összegyűjtése alapján történő mérések;

i) "normál állapot": a normál köbmétert (Nm3) definiáló 273,15 K (0 oC) hőmérséklet és 101 325 Pa nyomás;

j) "mérési pont": az a kibocsátó forrás, amelyre a kibocsátás mérése céljából folyamatos kibocsátásmérő rendszereket alkalmaznak, vagy egy csővezeték-rendszer azon keresztmetszete, amelynek vonatkozásában a CO2-áramlást folyamatos mérőrendszerekkel meghatározzák.

4. A CO2-kibocsátásokra vonatkozó, számításon alapuló módszerek, illetve mérésen alapuló módszerek tekintetében a következő meghatározások alkalmazandók:

a) "ésszerűtlen költség": olyan intézkedés költsége, ahol a költség az illetékes hatóság megállapítása szerint - mindent egybevetve - nincs arányban az intézkedés eredményével. A meghatározási szint kiválasztása tekintetében a küszöbérték a kibocsátási egységeknek a pontosság növekedésének megfelelő értékeként határozható meg. Olyan intézkedések esetében, amelyek javítják a jelentett kibocsátások minőségét, de nincsenek közvetlen hatással a pontosságra, az ésszerűtlen költség a korábbi kereskedelmi időszakról jelentett, rendelkezésre álló kibocsátási adatok átlagértékének 1 %-os indikatív küszöbértékét meghaladó résznek felelhet meg. Ilyen előzménnyel nem rendelkező létesítmények, illetve légijármű-üzemeltetők esetében az ugyanolyan vagy hasonló tevékenységet végző reprezentatív létesítményektől, illetve légijármű-üzemeltetőktől származó adatok használhatók viszonyításként, a kapacitásuk alapján arányosítva;

b) "műszakilag megvalósítható": az üzemeltető az előírt időn belül be tud szerezni olyan technikát, amellyel kielégíthetők a javasolt rendszer igényei;

c) "csekély jelentőségű forrásanyagok": olyan, az üzemeltető által kiválasztott, kevésbé jelentős forrásanyagok csoportja, amelyek vagy évente együttesen 1 kilotonna vagy kevesebb fosszilis eredetű CO2-t bocsátanak ki, vagy pedig kevesebb mint 2 %-kal (legfeljebb azonban összesen 20 kilotonna fosszilis eredetű CO2-vel) járulnak hozzá az adott létesítmény, illetve légijármű-üzemeltető éves összes fosszilis eredetű CO2-kibocsátásához az átadott CO2-mennyiség levonása előtt; a két érték közül az a mértékadó, amely az abszolút kibocsátást tekintve nagyobb;

d) "jelentős forrásanyagok": olyan forrásanyagok csoportja, amelyek nem tartoznak a "kisebb jelentőségű forrásanyagok" csoportba;

e) "kisebb jelentőségű forrásanyagok": olyan, az üzemeltető által kiválasztott forrásanyagok csoportja, amelyek vagy évente együttesen 5 kilotonna vagy kevesebb fosszilis eredetű CO2-t bocsátanak ki, vagy pedig kevesebb mint 10 %-kal (legfeljebb azonban összesen 100 kilotonna fosszilis eredetű CO2-vel) járulnak hozzá az adott létesítmény, illetve légijármű-üzemeltető éves összes fosszilis eredetű CO2-kibocsátásához az átadott CO2-mennyiség levonása előtt; a két érték közül az a mértékadó, amely az abszolút kibocsátást tekintve nagyobb;

f) "biomassza": nem fosszilis, biológiai úton lebontható szerves anyag, amely növényekből, állatoktól és mikroorganizmusoktól származik, beleértve a mezőgazdasági, erdészeti és kapcsolódó ipari eredetű termékeket, melléktermékeket, maradékokat és hulladékokat, valamint az ipari és települési hulladék nem fosszilizálódott és biológiai úton lebontható részét, mint például a nem fosszilizálódott és biológiai lebomlásra képes szerves anyag bomlásából nyert gázok és folyadékok;

g) "tiszta": anyagra vonatkoztatva azt jelenti, hogy az anyag vagy tüzelőanyag legalább 97 tömegszázalékban a megadott anyagból vagy elemből áll - a purum (tiszta) kereskedelmi besorolásnak megfelelően. Biomassza esetén a tüzelőanyagban vagy más anyagban lévő összes szén biomasszából származó részét jelenti;

h) "energiamérlegen alapuló módszer": kazánban fűtőanyagként használt energia mennyiségének becslésére szolgáló módszer, amely számításba veszi az összes hasznos hőt és hőveszteséget, beleértve a sugárzással, hőátadással keletkező hőveszteséget és a füstgázzal távozó hőt is.

5. Az ellenőrzés és hitelesítés tekintetében a következő fogalommeghatározások alkalmazandók:

a) "ellenőrzési kockázat": az éves kibocsátási jelentésben szereplő valamely paraméter érzékenysége olyan lényegi valótlanságra, amelyet az ellenőrző rendszer megfelelő időben nem tud megakadályozni, észlelni és helyesbíteni;

b) "észlelési kockázat": annak kockázata, hogy a hitelesítő nem vesz észre lényegi valótlanságot vagy az előírásoktól való lényegi eltérést;

c) "eredendő kockázat": az éves kibocsátási jelentésben szereplő valamely paraméter érzékenysége lényegi valótlanságokra abban az esetben, ha az adott paraméterre nem lenne ellenőrzés;

d) "hitelesítési kockázat": annak kockázata, hogy a hitelesítő nem megfelelő hitelesítő szakvéleményt alakít ki. A hitelesítési kockázat az eredendő kockázat, az ellenőrzési kockázat és az észlelési kockázat függvénye;

e) "elvárható bizonyosság": nagy, de nem abszolút bizonyosság - amely kifejezetten szerepel a hitelesítő szakvéleményben - a tekintetben, hogy a hitelesítés tárgyát képező kibocsátási jelentés mentes lényegi valótlanságoktól, és hogy a létesítmény, illetve a légijármű-üzemeltető lényegében megfelel az előírásoknak;

f) "lényegességi szint": számszerű küszöbérték vagy határpont az éves kibocsátási jelentésben szereplő kibocsátási adatokról szóló megfelelő hitelesítő szakvélemény meghatározásához;

g) "bizonyossági fok": annak mértéke, hogy a hitelesítő mennyire van meggyőződve a hitelesítés végkövetkeztéseiben arról, hogy a létesítmény, illetve a légijármű-üzemeltető éves kibocsátási jelentésében megadott információk bizonyítottan mentesek lényegi valótlanságtól;

h) "eltérés az előírásoktól": a hitelesítés tárgyát képező létesítmény, illetve légijármű-üzemeltető olyan, akár szándékos, akár szándékolatlan cselekedete vagy mulasztása, amely ellentétben áll az illetékes hatóság által a létesítmény engedélyezésének keretében, illetve a 2003/87/EK irányelv 3 g. cikke alapján elfogadott nyomonkövetési terv előírásaival;

i) "lényegi eltérés az előírásoktól": az illetékes hatóság által a létesítmény engedélyezésének keretében, illetve a 2003/87/EK irányelv 3 g. cikke alapján elfogadott nyomonkövetési terv előírásaitól való olyan eltérés, amely miatt az illetékes hatóság adott esetben másként fogja kezelni a létesítményt, illetve a légijármű-üzemeltetőt;

j) "lényegi valótlanság": olyan valótlanság (elhagyás, nem valós bemutatás és hibák, nem ideértve a megengedett bizonytalanságot) az éves kibocsátási jelentésben, amely a hitelesítő szakmai megítélése szerint befolyásolhatja azt, hogyan fogja kezelni az illetékes hatóság az éves kibocsátási jelentést, például ha a valótlanság meghaladja a lényegességi szintet;

k) "akkreditáció": a hitelesítéssel összefüggésben egy akkreditáló testület döntésén alapuló nyilatkozat kibocsátása azután, hogy a testület részletesen értékelte a hitelesítő hivatalos igazolását, miszerint rendelkezik olyan szakértelemmel és függetlenséggel, ami szükséges ahhoz, hogy az előírt követelményeknek megfelelően el tudja végezni a hitelesítést;

l) "hitelesítés": a hitelesítő által végzett azon tevékenységek, amelyek szükségesek a 2003/87/EK irányelv 15. cikkében és V. mellékletében leírt hitelesítő szakvélemény elkészítéséhez;

m) "hitelesítő": olyan szakértő, független, akkreditált hitelesítő testület vagy személy, amely a hitelesítési eljárásnak a 2003/87/EK irányelv V. melléklete alapján a tagállamok által meghatározott részletes követelmények szerinti lefolytatásáért és jelentésbe foglalásáért felelős.

6. A légiközlekedési tevékenységekből származó kibocsátásokkal és a légiközlekedési tevékenységekhez tartozó tonnakilométer-adatokkal kapcsolatban a következő fogalommeghatározások alkalmazandók:

a) "indulási repülőtér": az a repülőtér, ahonnan a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében meghatározott légiközlekedési tevékenységnek minősülő járat elindul;

b) "érkezési repülőtér": az a repülőtér, ahová a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében meghatározott légiközlekedési tevékenységnek minősülő járat megérkezik;

c) "repülőtérpár": az indulási és az érkezési repülőtér együttese;

d) "tömeg- és súlypontszámítási dokumentáció": a Chicagói Egyezmény ( 6 ) 6. mellékletében (A légi jármű üzemeltetése) meghatározott előírások és ajánlott gyakorlati eljárások (SARPs) nemzetközi és nemzeti végrehajtásának keretében előírt dokumentáció, beleértve a 2008. augusztus 20-i 859/2008/EK bizottsági rendelettel módosított 3922/91/EGK tanácsi rendelet (EU-OPS) III. mellékletének J. részében szereplő előírásokat, illetve az azzal egyenértékű nemzetközi szabályozást is;

e) "utas": a repülés során a fedélzeten lévő személy a személyzet tagjainak kivételével;

f) "hasznos teher": a repülés során a légi jármű fedélzetén szállított áru, postai küldemények, utasok és csomagok összes tömege;

g) "távolság": az indulási repülőtér és az érkezési repülőtér között a földrajzi főkörön mért, 95 km rögzített hosszal megnövelt távolság;

h) "tonnakilométer": a hasznos teher egy kilométerre szállított egy tonnája.

7. Az üvegházhatású gázok leválasztásával, szállításával és geológiai tárolásával kapcsolatos tevékenységekből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátások vonatkozásában a következő fogalommeghatározások alkalmazandók:

a) "CO2 geológiai tárolása": a 2009/31/EK irányelv 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően a "CO2 geológiai tárolása";

b) "tárolóhely": a 2009/31/EK irányelv 3. cikkének (3) bekezdése szerinti "tárolóhely";

c) "tárolókomplexum": a 2009/31/EK irányelv 3. cikkének (6) bekezdése szerinti "tárolókomplexum";

d) "a CO2 szállítása": a CO2 csővezetékeken keresztüli elszállítása geológiai tárolás céljából a 2009/31/EK irányelv szerint engedélyezett tárolóhelyre;

e) "szállítóhálózat": a 2009/31/EK irányelv 3. cikkének (22) bekezdése szerinti "szállítóhálózat";

f) "CO2-leválasztás": a máskülönben kibocsátásra kerülő CO2 gázáramoktól való leválasztására irányuló tevékenység, a CO2 elszállítása és egy a 2009/31/EK irányelv szerint engedélyezett tárolóhelyen való geológiai tárolása céljából;

g) "leválasztó létesítmény": a CO2 leválasztását végző létesítmény;

h) "diffúz kibocsátás": olyan forrásokból származó szabálytalan vagy nem szándékos kibocsátás, amelyek helye nem határozható meg, vagy amelyek az egyéni nyomon követéshez túlságosan sokfélék vagy kisméretűek, például az egyébként érintetlen tömítéseken vagy szelepeken keresztül, illetve intermedier kompresszorállomásokból és intermedier tárolólétesítményekből távozó kibocsátások;

i) "légkörbe visszajuttatott kibocsátások": egy meghatározott kibocsátási ponton keresztül a létesítményből szándékosan a légkörbe juttatott kibocsátások;

j) "vízoszlop": a 2009/31/EK irányelv 3. cikkének (2) bekezdése szerinti "vízoszlop";

k) "fokozott szénhidrogén-kinyerés": szénhidrogének kinyerése a víz besajtolása útján vagy más módszerrel kinyert mennyiségen túl;

l) "szivárgás": a geológiai tárolás összefüggésében a 2009/31/EK irányelv 3. cikke (5) bekezdése szerinti "szivárgás".

3. NYOMONKÖVETÉSI ÉS JELENTÉSI ELVEK

Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásainak a 2003/87/EK irányelv szerinti pontos és hiteles nyomon követése és jelentése érdekében a nyomon követést és jelentést a következő alapelvek alapján kell elvégezni:

Teljesség.Egy adott létesítménnyel, illetve légijármű-üzemeltetővel kapcsolatos nyomon követés és jelentés kiterjed a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt, valamint az irányelv 24. cikke alapján felvett releváns tevékenységek összefüggésében meghatározott minden egyes üvegházhatást okozó gáznak a tevékenységekhez tartozó valamennyi kibocsátó forrásból és forrásanyagból származó, égetési és technológiai eredetű összes kibocsátására, elkerülve ugyanakkor a kétszeres beszámítást.

Konzisztencia.A nyomon követett és bejelentett kibocsátásoknak azonos nyomonkövetési módszertan és azonos adatsorok használatával időben összehasonlíthatónak kell lenniük. A nyomon követés módszertanát meg lehet változtatni az itt megadott iránymutatásokkal összhangban, ha azáltal javul a bejelentett adatok pontossága. A nyomonkövetési módszertan megváltoztatásához szükséges az illetékes hatóság jóváhagyása, és azt teljes egészében dokumentálni kell ezen iránymutatásoknak megfelelően.

Átláthatóság.A nyomonkövetési adatok - így a feltevések, referenciák, tevékenységre vonatkozó adatok, kibocsátási tényezők, oxidációs és konverziós tényezők felvételét, rögzítését, összeállítását, elemzését és dokumentálását úgy kell végezni, hogy az a hitelesítő és az illetékes hatóság számára lehetővé tegye a kibocsátások újbóli meghatározását.

Valódiság.Biztosítani kell, hogy a kibocsátások meghatározásakor ne fordulhasson elő sem szisztematikus túlbecslés, sem szisztematikus alulbecslés. A bizonytalansági tényezőket be kell azonosítani és a gyakorlatilag lehető legkisebbre kell csökkenteni. Kellő gondossággal kell eljárni annak érdekében, hogy a kibocsátások számítása és mérése a lehető legnagyobb pontossággal történjen. Az üzemeltetőnek a jelentéstétel céljából meghatározandó kibocsátásértékek integritásával kapcsolatban gondoskodnia kell az elvárható bizonyosság meglétéről. A kibocsátásokat az ezen iránymutatásokban meghatározott megfelelő nyomonkövetési módszertanok alkalmazásával kell meghatározni. A nyomonkövetési adatok jelentéséhez használt összes mérőműszert vagy más vizsgálati berendezést a megfelelő módon kell használni, karbantartani, kalibrálni és ellenőrizni. A nyomonkövetési adatok tárolásához és feldolgozásához használt táblázatkezelő programok és más eszközök nem tartalmazhatnak hibát. A kibocsátásokra vonatkozó jelentésnek és az azzal kapcsolatban nyilvánosságra hozott adatoknak lényegi valótlanságoktól menteseknek kell lenniük, azokat tárgyilagosan kell kiválasztani és bemutatni, valamint hitelt érdemlően és kiegyensúlyozottan kell ismertetniük a létesítményből, illetve a légijármű-üzemeltetőtől származó kibocsátásokat.

Költséghatékonyság.A nyomon követés módszertanának kiválasztásánál a nagyobb pontosságból származó előnyöknek arányosnak kell lenniük a többletköltségekkel. Tehát a kibocsátások nyomon követése és jelentése során úgy kell az elérhető legnagyobb pontosságra törekedni, hogy az műszakilag megvalósítható maradjon és ne járjon ésszerűtlen költséggel. A nyomonkövetési módszertan logikus és egyszerű módon adjon útmutatást az üzemeltető számára ahhoz, hogy elkerülje a párhuzamos tevékenységeket, és kihasználja a létesítményben már meglévő, illetve a légijármű-üzemeltető által már használt, működő rendszereket.

Megbízhatóság.A hitelesített kibocsátási jelentésnek a felhasználók számára megbízható módon kell jellemeznie mind a szándékolt, mind a jelentésből vélhetően kiolvasható helyzetismertetést.

A teljesítmény javítása a kibocsátások nyomon követése és jelentése terén.A kibocsátásokra vonatkozó jelentések hitelesítési folyamata hatékony és megbízható eszközként segíti a minőségbiztosítási és minőség-ellenőrzési eljárásokat, olyan információkat szolgáltatva, amelyek alapján az üzemeltető javíthatja a kibocsátások nyomon követésével és jelentésével kapcsolatos teljesítményét.

4. AZ ÜVEGHÁZHATÁST OKOZÓ GÁZOK KIBOCSÁTÁSÁNAK NYOMON KÖVETÉSE

4.1. TERJEDELEM

Az egy adott létesítményre, illetve légijármű-üzemeltetőre vonatkozó nyomonkövetési és jelentési eljárásnak ki kell terjednie a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt és a létesítményben, illetve a légijármű-üzemeltető által folytatott tevékenységekhez tartozó összes kibocsátó forrásból, illetve forrásanyagból származó valamennyi vonatkozó üvegházhatástokozógáz-kibocsátásra, valamint a tagállamok által a 2003/87/EK irányelv 24. cikke alapján a rendszerbe bevont tevékenységekre és üvegházhatású gázokra. A légijármű-üzemeltetők ezen túlmenően gondoskodnak olyan dokumentált eljárások bevezetéséről, amelyek a kibocsátó források jegyzékében bekövetkező minden változást számon tartanak (például légi jármű bérlése vagy vásárlása), és ezáltal biztosítják a kibocsátásadatok teljességét és a párhuzamos tevékenység elkerülését.

A 2003/87/EK irányelv 6. cikke (2) bekezdésének b) pontja előírja, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó engedélynek tartalmaznia kell a létesítményben végzett tevékenységek és az azokból származó kibocsátások leírását. Az engedélyben - légiközlekedési tevékenységek esetében a nyomonkövetési tervben - ezért szerepeltetni kell a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében meghatározott tevékenységek összes nyomon követendő és jelentendő kibocsátó forrását és forrásanyagát. A 2003/87/EK irányelv 6. cikke (2) bekezdésének c) pontja előírja, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó engedélynek tartalmaznia kell a nyomon követés követelményeit, meghatározva a nyomon követés módszerét és a gyakoriságot.

Amennyiben egy, a 2009/31/EK irányelv szerinti tárolókomplexumból származó szivárgásokat azonosítanak, és azok kibocsátáshoz vagy CO2 vízoszlopba juttatásához vezetnek, akkor ezeket a szivárgásokat az adott létesítmény vonatkozásában kibocsátási forrásként nyilvántartásba kell venni, és a XVIII. mellékletben szereplő rendelkezéseknek megfelelően gondoskodni kell nyomon követésükről. Az illetékes hatóság jóváhagyása alapján el lehet tekinteni a szivárgás kibocsátási forrásként történő nyilvántartásba vételétől, amennyiben a 2009/31/EK irányelv 16. cikke szerinti korrekciós intézkedésekre került sor, és már nem mutatható ki a szivárgásból származó kibocsátás vagy vízoszlopba juttatás.

A belső égésű motorral hajtott, szállításhoz használt járművekből származó kibocsátásokat a létesítmények kibocsátásának becslése során nem kell figyelembe venni.

A kibocsátások nyomon követése kiterjed a jelentési időszak alatt a rendes üzemelés és a rendkívüli események - beleértve az üzemindítás és -leállítás, valamint a vészhelyzetek - során jelentkező kibocsátásokra.

Amennyiben a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében alcímként szereplő tevékenységhez tartozó egy vagy több tevékenység külön vagy együttesen számított termelési kapacitása vagy termékkibocsátása egy létesítményben vagy egy telephelyen meghaladja az említett helyen megadott vonatkozó határértéket, akkor az adott létesítményben vagy telephelyen a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében felsorolt valamennyi tevékenység minden kibocsátó forrásából, illetve forrásanyagából származó valamennyi kibocsátást nyomon kell követni és jelenteni kell.

A helyi viszonyoktól függ, hogy egy tüzelőberendezés, például egy hőt és villamos energiát kapcsoltan termelő létesítmény az I. mellékletben szereplő másik tevékenységet folytató létesítmény részének vagy pedig külön kezelendő létesítménynek számít-e, és ezt a létesítménynek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó engedélyében rögzíteni kell.

A létesítményből származó valamennyi kibocsátást a létesítményhez tartozónak kell tekinteni, függetlenül a hő- vagy villamos energia más létesítménynek történő átadásától. A más létesítménytől átvett hő- vagy villamos energia előállításából származó kibocsátások nem az átvevő létesítmény kibocsátásaihoz tartoznak.

4.2. SZÁMÍTÁSON, ILLETVE MÉRÉSEN ALAPULÓ MÓDSZEREK

A 2003/87/EK irányelv IV. melléklete a létesítmények kibocsátásainak meghatározásához lehetővé teszi az alábbiak valamelyikének használatát:

- számításon alapuló módszerek, amelyek a forrásanyagokból történő kibocsátást a mérőrendszerekkel kapott, tevékenységre vonatkozó adatok és a laboratóriumi elemzésekből vagy standard tényezőkből származó kiegészítő paraméterek alapján határozzák meg,

- mérésen alapuló módszerek, amelyek a kibocsátó forrásból származó kibocsátásokat a füstgázban lévő, üvegházhatást okozó gáz koncentrációjának és a füstgázáramnak a folyamatos mérésével határozzák meg.

Az üzemeltető akkor javasolhatja a mérésen alapuló módszertan használatát, ha igazolni tudja, hogy:

- a létesítmény éves kibocsátását a módszer megbízhatóan pontosabb értékben állapítja meg, mint az alternatív, számításon alapuló módszer, és nem jár ésszerűtlen költségekkel, valamint

- a mérésen és a számításon alapuló módszerek összehasonlítása azonos kibocsátó forrásokon és forrásanyagokon alapul.

A mérésen alapuló módszer alkalmazását jóvá kell hagyatni az illetékes hatósággal. Az egyes jelentési időszakokban a mért kibocsátásokat az üzemeltetőnek alá kell támasztania számításon alapuló módszerekkel, a 6.3.c. szakasz rendelkezéseivel összhangban.

Az illetékes hatóság jóváhagyásával az üzemeltető mérésen és számításon alapuló módszereket együttesen is használhat az egy létesítményhez tartozó különböző kibocsátó források és forrásanyagok esetében. Az üzemeltető biztosítja és igazolja, hogy sem kibocsátások kihagyása, sem kibocsátások kétszeres beszámítása nem fordul elő.

4.3. A NYOMONKÖVETÉSI TERV

A 2003/87/EK irányelv 6. cikke (2) bekezdésének c) pontja előírja, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó engedélynek tartalmaznia kell a nyomon követés követelményeit, meghatározva a nyomon követés módszerét és a gyakoriságot. Az említett irányelv 3 g. cikke szerint a légijármű-üzemeltetők az illetékes hatóságnak nyomonkövetési tervet nyújtanak be, amelyben intézkedéseket állapítanak meg a kibocsátások és a tonnakilométer-adatok nyomon követésére és jelentésére.

A nyomonkövetési módszertan az illetékes hatóság által az e szakaszban és ennek alszakaszaiban megadott kritériumok szerint jóváhagyandó nyomonkövetési terv része. A tagállamnak vagy illetékes hatóságainak gondoskodniuk kell arról, hogy a létesítmények által alkalmazott nyomonkövetési módszertant vagy az engedély feltételei között, vagy - ha az irányelvvel összeegyeztethető - általánosan kötelező szabályokban meghatározzák.

Az illetékes hatóság az üzemeltető által készített nyomonkövetési tervet a jelentési időszak kezdete előtt, majd ismételten a létesítményben, illetve a légijármű-üzemeltető által alkalmazott nyomonkövetési módszertan minden lényeges módosítása után ellenőrzi és jóváhagyja. Amennyiben ezt valamely tevékenységspecifikus melléklet megköveteli, a nyomonkövetési tervet megadott időpontig, előírt sablon szerint kell benyújtani.

A 16. szakasztól függően a nyomonkövetési terv a következőket tartalmazza:

a) a létesítmény és a létesítményben folytatott nyomon követendő tevékenységek leírása;

b) a létesítményben végzett nyomon követés és jelentés felelősségi rendszeréről szóló információk;

c) a létesítményben folytatott egyes tevékenységek nyomon követendő kibocsátó forrásainak és forrásanyagainak felsorolása;

d) a használni kívánt, számításon, illetve mérésen alapuló módszerek leírása;

e) az egyes nyomon követendő forrásanyagokra külön-külön a tevékenységre vonatkozó adatok, a széntartalom (amennyiben a kibocsátásszámítás anyagmérleg alapján vagy más olyan módszerrel történik, amelyhez közvetlenül szükséges a széntartalom megadása), a kibocsátási tényezők, valamint az oxidációs és a konverziós tényezők meghatározási szintjeinek felsorolása és leírása;

f) a mérőrendszerek leírása és a nyomon követendő forrásanyagok mindegyike tekintetében a használandó mérőműszerek specifikációja és pontos helye;

g) az egyes forrásanyagokra és/vagy kibocsátó forrásokra alkalmazott meghatározási szinteknél a tevékenységre vonatkozó adatok és adott esetben más paraméterek bizonytalansági küszöbértékeinek való megfelelés igazolása;

h) az egyes forrásanyagokra adott esetben a fűtőérték, a széntartalom, a kibocsátási tényezők, az oxidációs vagy konverziós tényezők és a biomasszahányad meghatározása céljából a tüzelőanyagból és más anyagokból történő mintavételhez használt elv leírása;

i) az egyes forrásanyagok fűtőértékének, széntartalmának, kibocsátási tényezőjének, oxidációs tényezőjének, konverziós tényezőjének vagy biomasszahányadának meghatározásához használni kívánt források vagy analitikai módszerek leírása;

j) adott esetben a nem akkreditált laboratóriumok és a vonatkozó analitikai eljárások felsorolása és leírása, beleértve a vonatkozó minőségbiztosítási intézkedések (például a 13.5.2. szakaszban leírtak szerinti, laboratóriumok közötti összehasonlítás) felsorolását is;

k) adott esetben egy kibocsátó forrás nyomon követésére használni kívánt folyamatos kibocsátásmérő rendszerek leírása, azaz a mérési pontok, a mérések gyakorisága, az alkalmazott berendezés, kalibrálási eljárások, adatgyűjtési és -tárolási eljárások, és az ellenőrző számítások elve, valamint a tevékenységre vonatkozó adatok, kibocsátási tényezők és hasonlók jelentésének elve;

l) adott esetben, ha az úgynevezett kivételes eljárást (5.3. szakasz) alkalmazzák: a kivételes eljárás elvének és a bizonytalansági elemzésnek átfogó leírása, ha azokat e felsorolás a)-k) pontja nem tartalmazza;

m) az adatgyűjtési és -kezelési tevékenységek és az ellenőrzési tevékenységek eljárásainak leírása, valamint ezen tevékenységek leírása (lásd a 10.1-10.3. szakaszt, valamint a XIII. melléklet 8. szakaszát);

n) adott esetben a közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer (EMAS) és más környezetvédelmi vezetési rendszer (például ISO 14001:2004) keretében vállalt tevékenységekhez való kapcsolatról, különösen az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésére és jelentésére vonatkozó eljárásokról és ellenőrzési elemekről;

o) adott esetben a hőmérséklet és a nyomás mérésére szolgáló berendezések szállítóhálózaton belüli elhelyezkedése;

p) adott esetben a szállítóhálózatból történő szivárgás megelőzésére, azonosítására és mennyiségének meghatározására szolgáló eljárások;

q) a szállítóhálózatok esetében annak hatékony biztosítására irányuló eljárások, hogy a CO2-t csak olyan létesítményeknek adják át, amelyek az üvegházhatású gáz kibocsátására vonatkozó érvényes engedéllyel rendelkeznek, vagy ahol az e melléklet 5.7. szakaszának megfelelően valamennyi kibocsátott CO2-mennyiséget ténylegesen nyomon követik és beszámítják;

r) amennyiben e melléklet 5.7. szakaszával összhangban CO2-átadásra kerül sor, gondoskodni kell az átadó és az átvevő létesítmények azonosításáról. Az üvegházhatású gáz kibocsátására vonatkozó engedéllyel rendelkező létesítmények esetében a létesítménynek a 2003/87/EK irányelv 19. cikke alapján rendeletben meghatározott azonosító kódját kell feltüntetni;

s) adott esetben a CO2-t e melléklet 5.7. szakasza alapján átadó létesítmények közötti CO2-átadási pontokon használt folyamatos mérőrendszerek leírása;

t) adott esetben a potenciális szivárgásokból származó kibocsátások vagy az ilyen szivárgások folytán a vízoszlopba juttatott CO2 mennyiségének meghatározási módszere, illetve a szivárgásokból származó tényleges kibocsátások vagy a szivárgások folytán a vízoszlopba juttatott CO2 mennyiségének meghatározására alkalmazott és lehetőség szerint adaptált módszerek a XVIII. mellékletnek megfelelően;

u) adott esetben a CF4-re és a C2F6-ra vonatkozó létesítményspecifikus kibocsátási tényezők meghatározása érdekében végzett mérések időpontja és a jövőbeni ismétlő mérések tervezett ütemezése;

v) adott esetben a CF4-re és a C2F6-ra vonatkozó létesítményspecifikus kibocsátási tényezők meghatározására alkalmazott eljárást leíró protokoll, amely azt is tanúsítja, hogy az elvégzett és a jövőben elvégzendő mérések időtartama elegendő a mért értékek konvergenciájához, és legalább 72 óra;

w) adott esetben az elsődleges alumínium előállítására szolgáló létesítményekből származó diffúz kibocsátásokra vonatkozó gázbefogási hatékonyság meghatározásának módszertana.

A nyomon követés módszertanán változtatni kell, amennyiben az javítja a jelentett adatok pontosságát, kivéve, ha ez a változtatás műszakilag megvalósíthatatlan vagy ésszerűtlen költséggel járna.

A nyomonkövetési terv részét képező nyomonkövetési módszertan lényeges változását jóvá kell hagyatni az illetékes hatósággal, ha az a következőket érinti:

- a létesítmény 1. táblázat szerinti besorolásának változása,

- a kibocsátások meghatározására használt módszer megváltoztatása számításon alapulóról mérésen alapulóra, vagy fordítva,

- a tevékenységre vonatkozó adatok vagy adott esetben más paraméterek bizonytalanságának olyan növekedése, amely a meghatározási szint megváltozását vonja maga után,

- a tárolóhelyeken keletkező szivárgásokból származó kibocsátások mennyiségi meghatározási módszerének alkalmazása vagy adaptálása.

A nyomonkövetési módszer vagy az alátámasztó adatok minden más változásáról vagy tervezett változtatásáról szükségtelen késedelem nélkül értesíteni kell az illetékes hatóságot azután, hogy az az üzemeltető tudomására jutott, vagy minden kétségét kizáróan tudomására juthatott volna, kivéve, ha a nyomonkövetési terv másként rendelkezik.

A nyomonkövetési terv változásait pontosan le kell írni, indokolni kell és teljeskörűen dokumentálni kell az üzemeltető belső nyilvántartásában.

Az illetékes hatóságnak meg kell követelnie az üzemeltetőtől, hogy változtassa meg a nyomonkövetési tervet, ha az már nem felel meg az ezen iránymutatásokban lefektetett szabályoknak.

Az ezen iránymutatások szerinti nyomon követésről, jelentésről és hitelesítésről és az iránymutatások következetes alkalmazásáról szóló információknak az illetékes hatóságok és a Bizottság közötti cseréje érdekében a tagállamok elősegítik a Bizottság által a 2003/87/EK irányelv 21. cikkének (3) bekezdése alapján a nyomon követésről, jelentésről és hitelesítésről kezdeményezett éves minőségbiztosítási és értékelési folyamatot.

5. SZÁMÍTÁSON ALAPULÓ MÓDSZEREK A CO2-KIBOCSÁTÁS MEGHATÁROZÁSÁRA

5.1. SZÁMÍTÁSI KÉPLETEK

A CO2-kibocsátás kiszámítása vagy az alábbi képlet alapján:

CO2-kibocsátás = tevékenységre vonatkozó adatok × kibocsátási tényező × oxidációs tényező

vagy alternatív megközelítéssel történik, ha a tevékenységspecifikus iránymutatások meghatároznak ilyet.

Az e képletben szereplő kifejezések az égetésből származó kibocsátásokra és a technológiai kibocsátásokra a következők szerint vonatkoznak:

Égetésből származó kibocsátások

A tevékenységre vonatkozó adatok alapja a tüzelőanyag-felhasználás. A felhasznált tüzelőanyag mennyiségét az energiatartalommal, TJ mértékegységben kell kifejezni, ha ezen iránymutatások másként nem rendelkeznek. A fűtőérték alkalmazása nem minősül kötelezőnek bizonyos tevékenységek esetében, ha a rájuk vonatkozó tevékenységspecifikus melléklet szerint a tonna CO2/tonna tüzelőanyag hányadosként kifejezett kibocsátási tényező hasonló pontossági szintet biztosít. A kibocsátási tényezőt [tonna CO2/TJ] mértékegységben kell kifejezni, ha ezen iránymutatások másként nem rendelkeznek. Tüzelőanyag-felhasználáskor a tüzelőanyag széntartalma nem oxidálódik teljes egészében CO2-vé. A részleges oxidáció oka az égési folyamat tökéletlensége, aminek következtében a szén egy része nem ég el, illetve csak részben oxidálódva korommá vagy hamuvá változik. A nem oxidált vagy részben oxidált szén keletkezését az oxidációs tényező veszi számításba, amelyet hányadosként kell kifejezni. Az oxidációs tényező egynél kisebb törtszám. Az így kapott számítási képlet a következő:

CO2-kibocsátás = tüzelőanyag-áram [t vagy Nm3] × nettó fűtőérték [TJ/t vagy TJ/Nm3] × kibocsátási tényező [t CO2/TJ] × oxidációs tényező

Az égetésből származó kibocsátások kiszámításának további részletezését a II. melléklet tartalmazza.

Technológiai kibocsátások

A tevékenységre vonatkozó adatokat tonnában vagy Nm3-ben kell megadni az anyagfelhasználás, a termelési volumen vagy a termékkibocsátás alapján. A kibocsátási tényező mértékegysége [t CO2/t vagy t CO2/Nm3]. A kiindulási anyagoknak a technológiában szén-dioxiddá át nem alakuló széntartalmát egy konverziós tényező veszi számításba, ami egy törtszám. Amennyiben a kibocsátási tényező már tartalmaz konverziós tényezőt, külön konverziós tényezőt nem szabad alkalmazni. A felhasznált kiindulási anyag mennyiségét tömeg- vagy térfogategységben kell megadni (t vagy Nm3). Az így kapott számítási képlet a következő:

A technológiai kibocsátás kiszámítását részletesebben a II-XI. és a XVI-XXIV. mellékletben található tevékenységspecifikus iránymutatások tartalmazzák. A II-XI. és a XVI-XXIV. mellékletben található számítási módszerek nem mindegyike alkalmaz konverziós tényezőt.

A technológiai kibocsátás kiszámítását részletesebben a II-XI., valamint a XVI., a XVII. és a XVIII. mellékletben található tevékenységspecifikus iránymutatások tartalmazzák. A II-XI., valamint a XVI., a XVII. és a XVIII. mellékletben szereplő számítási módszerek nem mindegyike alkalmaz konverziós tényezőt.

5.2. MEGHATÁROZÁSI SZINTEK

A II-XI. és a XIV-XXIV. mellékletben szereplő tevékenységspecifikus iránymutatások konkrét módszereket tartalmaznak a következő változók meghatározására: tevékenységre vonatkozó adatok (amelyek két változóból állnak: tüzelőanyag- és/vagy anyagáram és fűtőérték), kibocsátási tényezők, összetétel, oxidációs és konverziós tényezők, hasznos teher. Ezek különböző kezelési módjai a meghatározási szintek. A meghatározási szintek 1-től felfelé növekvő számozása a pontosság egyre magasabb szintjét jelenti, tehát mindig a legnagyobb számú meghatározási szintet kell előnyben részesíteni.

Az üzemeltető alkalmazhat egy számításon belül különböző jóváhagyott meghatározási szinteket a különböző változókra (tüzelőanyag- és/vagy anyagáram, fűtőérték, kibocsátási tényezők, összetétel, oxidációs vagy konverziós tényezők). A meghatározási szintek kiválasztását jóvá kell hagyatni az illetékes hatósággal (lásd a 4.3. szakaszt).

Az egymással egyenértékű meghatározási szinteket ugyanazzal a számmal és egy betűvel kell jelölni (például 2a. és 2b. meghatározási szint). Azoknál a tevékenységeknél, ahol alternatív számítási módszerek is szerepelnek ezekben az iránymutatásokban (például a VII. mellékletben: "A. számítási módszer: a forgókemencébe belépő anyag alapján" és "B. számítási módszer: a kilépő klinker alapján") az üzemeltető egyik meghatározási szintről csak akkor térhet át másikra, ha az illetékes hatóság számára kielégítő módon bizonyítani tudja, hogy a változtatás az adott tevékenység kibocsátásainak pontosabb nyomon követését és jelentését eredményezi.

Az összes B. és C. kategóriájú létesítmény esetében minden üzemeltetőnek a legmagasabb meghatározási szintet kell használnia a létesítmény valamennyi forrásánál az összes változó meghatározásához. Kizárólag akkor használható a nyomonkövetési módszertan eggyel alacsonyabb meghatározási szintje egy adott változónál, ha az illetékes hatóság számára kielégítő módon bizonyítják, hogy a legmagasabb meghatározási szinten alapuló megközelítés műszakilag megvalósíthatatlan, vagy ésszerűtlen költségekkel járna. Azoknál a létesítményeknél, amelyek éves kibocsátása több mint 500 ktonna fosszilis eredetű CO2 (azaz a C. kategóriájú létesítmények esetében) a tagállam a 2003/87/EK irányelv 21. cikke értelmében értesíti a Bizottságot arról, ha a magasabb meghatározási szintű megközelítések kombinációjának alkalmazása az összes jelentős forrásanyagra nem történik meg.

A 16. szakaszt is figyelembe véve a tagállamok biztosítják, hogy az üzemeltetők az összes jelentős forrásanyagra legalább az alábbi 1. táblázatban meghatározott meghatározási szinteket alkalmazzák, kivéve, ha ez műszakilag megvalósíthatatlan.

A kisebb jelentőségű forrásanyagokból származó kibocsátások számítására használt változókhoz az üzemeltető választhatja - legalább - az 1. meghatározási szintet, a csekély jelentőségű forrásanyagok esetében pedig a nyomon követésre és jelentésre használhatja saját, meghatározási szint nélküli becslési módszerét - de mindkét esetben feltétel az illetékes hatóság jóváhagyása.

Az üzemeltető haladéktalanul javasolja az alkalmazott meghatározási szintek megváltoztatását az alábbi esetekben:

- az elérhető adatok megváltoztak, így nagyobb pontossággal határozhatók meg a kibocsátások,

- korábban még nem létező új kibocsátás jelent meg,

- a tüzelőanyagok vagy az érintett nyersanyagok köre jelentősen megváltozott,

- a nyomonkövetési módszertan alapján meghatározott adatokban hibákat találtak,

- az illetékes hatóság változtatást írt elő.

Biomasszából készült tüzelőanyagok és tisztának minősített anyagok esetében meghatározási szint nélküli megközelítések alkalmazhatók a létesítményre vagy annak műszakilag beazonosítható részeire, kivéve, ha a vonatkozó értéket arra kívánják felhasználni, hogy a biomasszából eredő CO2-ot levonják a folyamatos kibocsátásméréssel meghatározott kibocsátásból. Az ilyen meghatározási szint nélküli megközelítések közé tartozik az energiamérlegen alapuló módszer. A tisztának minősített, biomasszából készült tüzelőanyagok és más anyagok fosszilis szennyeződéseiből származó CO2-kibocsátást a biomassza-forrásanyag keretében kell jelenteni, és ennek becslése történhet meghatározási szint nélküli megközelítés alapján. A biomasszát tartalmazó vegyes tüzelőanyagokat és más anyagokat az e melléklet 13.4. szakaszában foglalt rendelkezések alkalmazásával kell jellemezni, kivéve, ha a forrásanyag csekély jelentőségűnek minősül.

A kereskedelemben forgalmazott szabványos tüzelőanyagok esetében az 1. táblázatban megadott, az égetési tevékenységekre vonatkozó II. melléklettel összefüggésben alkalmazandó minimumkövetelmények más tevékenységekre is alkalmazhatók.

Amennyiben a legmagasabb meghatározási szinthez tartozó módszer vagy a jóváhagyott változóspecifikus meghatározási szint műszaki okokból átmenetileg nem alkalmazható, az üzemeltető használhatja az elérhető legmagasabb meghatározási szintet mindaddig, amíg vissza nem állnak a korábbi meghatározási szint alkalmazásának feltételei. Az üzemeltető haladéktalanul bizonyítékot szolgáltat az illetékes hatóság felé a meghatározási szintek megváltoztatásának szükségességéről, és benyújtja az ideiglenes nyomonkövetési módszer részletes leírását. Az üzemeltető köteles megtenni minden szükséges intézkedést a nyomonkövetési és jelentési célra eredetileg alkalmazott meghatározási szint mihamarabbi visszaállítása érdekében.

A meghatározási szintek megváltoztatását teljeskörűen dokumentálni kell. A mérőrendszer leállásaiból eredő kisebb adathiányok kezelésénél a helyes szakmai gyakorlat szerint, a nyomon követés általános alapelveiről szóló, 2003. júliusi IPPC (környezetszennyezés integrált megelőzése és csökkentése) referenciadokumentum ( 7 ) rendelkezéseinek megfelelően kell eljárni. Amennyiben a meghatározási szintek megváltoztatására egy jelentési időszakon belül kerül sor, az érintett tevékenységre vonatkozó eredményeket az éves jelentésben több külön részben, a jelentési időszak adott szakaszaira vonatkozóan kell kiszámolni és bejelenteni az illetékes hatóságnak.

1. táblázat

Minimumkövetelmények

(n.v.: nem vonatkozik)

A oszlop : A kategóriájú létesítmények, azaz olyan létesítmények, amelyeknek az előző kereskedési időszakban a bejelentett átlagos éves kibocsátása (vagy ha bejelentett kibocsátás nincs, vagy már nem alkalmazható, akkor az óvatos becsléssel vagy extrapolációval meghatározott kibocsátása) - a biogén CO2 nélkül, az átadott CO2 levonása előtt - legfeljebb 50 ktonna CO2-egyenértékkel egyenlő.

B oszlop : B kategóriájú létesítmények, azaz olyan létesítmények, amelyeknek az előző kereskedési időszakban a bejelentett átlagos éves kibocsátása (vagy ha bejelentett kibocsátás nincs, vagy már nem alkalmazható, akkor az óvatos becsléssel vagy extrapolációval meghatározott kibocsátása) - a biogén CO2 nélkül, az átadott CO2 levonása előtt - 50 ktonna CO2-egyenértéknél nagyobb, de legfeljebb 500 ktonna CO2-egyenértékkel egyenlő.

C oszlop : C kategóriájú létesítmények, azaz olyan létesítmények, amelyeknek az előző kereskedési időszakban a bejelentett átlagos éves kibocsátása (vagy ha bejelentett kibocsátás nincs, vagy már nem alkalmazható, akkor az óvatos becsléssel vagy extrapolációval meghatározott kibocsátása) - a biogén CO2 nélkül, az átadott CO2 levonása előtt - 500 ktonna CO2-egyenértéknél nagyobb.

5.3. KIVÉTELES ELJÁRÁS HELYHEZ KÖTÖTT LÉTESÍTMÉNYEK ESETÉBEN

Azokban az esetekben, ahol már az 1. meghatározási szinthez tartozó előírások alkalmazása is műszakilag megvalósíthatatlan vagy ésszerűtlenül költséges lenne az összes forrásanyagnál (kivéve a csekély jelentőségűeket), az üzemeltető az úgynevezett kivételes eljárást alkalmazza. Ez mentesíti az üzemeltetőt az e melléklet 5.2. szakaszának alkalmazása alól, és lehetővé teszi egy teljes mértékben igényre szabott nyomonkövetési módszer kialakítását. Az üzemeltető az illetékes hatóság számára elfogadható módon igazolja, hogy ezen alternatív nyomonkövetési módszernek a teljes létesítményre történő alkalmazásával a bizonytalanságok a létesítmény egészére vonatkozóan a 2. táblázatban az üvegházhatást okozó gázok éves kibocsátására megadott bizonytalansági küszöbértékek alatt maradnak.

A bizonytalansági elemzés számszerűen megadja az éves kibocsátás számításához használt összes változó és paraméter bizonytalanságát, figyelembe véve az "Útmutató a mérések bizonytalanságának megadásához" című ISO-útmutatót (1995) ( 8 ) és az ISO 5168:2005 szabványt. Az elemzést az előző év adatai alapján kell elvégezni, az előtt, hogy az illetékes hatóság elfogadná a nyomonkövetési tervet, és évente meg kell ismételni. Ezt az évente ismétlődő elemzést az éves kibocsátási jelentéssel együtt kell elkészíteni és hitelesíttetni kell.

A kivételes eljárást alkalmazó létesítményekről a tagállamnak a 2003/87/EK irányelv 21. cikkének megfelelően értesítenie kell a Bizottságot. Az üzemeltető határozza meg és az éves kibocsátási jelentésben megadja a tevékenységre vonatkozó adatokról, fűtőértékekről, kibocsátási tényezőkről, oxidációs tényezőkről és más paraméterekről rendelkezésre álló adatokat vagy azok legjobb becsléseit - adott esetben laboratóriumi elemzések felhasználásával. A használni kívánt módszereket a nyomonkövetési tervben kell meghatározni és azokat jóvá kell hagyatni az illetékes hatósággal. A 2. táblázat nem vonatkozik olyan létesítményekre, amelyek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását a XII. melléklet alapján folyamatos kibocsátásmérő rendszer alkalmazásával határozzák meg.

2. táblázat

Kivételes eljárás - bizonytalansági küszöbértékek

5.4. HELYHEZ KÖTÖTT LÉTESÍTMÉNYEK TEVÉKENYSÉGÉRE VONATKOZÓ ADATOK

A tevékenységre vonatkozó adatok az anyagáramról, a tüzelőanyag-fogyasztásról, a kiindulási anyagokról vagy a termelésről szóló információkat jelentenek, tüzelőanyagok esetében energiaként [TJ] kifejezve (kivételes esetben kifejezhetők tömegként vagy térfogatként is [t vagy Nm3], lásd 5.5. szakasz), nyersanyagok vagy termékek esetében pedig tömegként vagy térfogatként [t vagy Nm3] kifejezve.

A tevékenységre vonatkozó adatokat az üzemeltető meghatározhatja a tüzelőanyag vagy más anyagok leszámlázott mennyisége alapján, az I. melléklettel, és a II-XXIV. melléklet szerinti jóváhagyott meghatározási szintekkel összhangban.

Ha a kibocsátás kiszámításához szükséges tevékenységre vonatkozó adatok nem határozhatók meg közvetlenül, akkor azokat a készletváltozások alapján kell meghatározni:

"C" anyag = "P" anyag + ("S" anyag - "E" anyag) - "O" anyag

ahol:

"C" anyag

:

a jelentési időszak alatt feldolgozott anyag

"P" anyag

:

a jelentési időszak alatt beszerzett anyag

"S" anyag

:

a jelentési időszak kezdetén meglévő készletek

"E" anyag

:

a jelentési időszak végén meglévő készletek

"O" anyag

:

más célokra felhasznált anyag (kiszállított vagy újraértékesített)

Ha műszakilag megvalósíthatatlan vagy ésszerűtlen költségekkel járna az "S" anyag és az "E" anyag közvetlen méréssel történő meghatározása, akkor az üzemeltető a következők alapján becsléssel határozhatja meg ezek mennyiségét:

- az előző időszakból származó adatok és korreláció a jelentési időszak alatti termeléssel

- vagy

- dokumentált módszerek és a jelentési időszakra vonatkozó auditált pénzügyi kimutatásokban szereplő adatok.

Ha a tevékenységre vonatkozó éves adatok pontosan egy teljes naptári évre való meghatározása műszakilag megvalósíthatatlan vagy ésszerűtlen költségekkel járna, akkor az üzemeltető választhatja a következő megfelelő munkanapot a tárgyév és a következő év elválasztására. Az egy vagy több forrásanyagnál esetleg jelentkező eltéréseket egyértelműen dokumentálni kell, ezeknek kell képezniük a naptári évre reprezentatív érték alapját, és ezeket megfelelően figyelembe kell venni a következő évben.

5.5. KIBOCSÁTÁSI TÉNYEZŐK

A CO2-kibocsátások esetében a kibocsátási tényezők alapja a tüzelőanyagok vagy kiindulási anyagok széntartalma, és t CO2/TJ (égetésből származó kibocsátások esetében), illetőleg t CO2/t vagy t CO2/Nm3 (technológiai kibocsátások esetében) mértékegységben kell őket megadni. A CO2-től eltérő üvegházhatást okozó gázok esetében a figyelembe veendő kibocsátási tényezőket ezen iránymutatások vonatkozó tevékenységspecifikus mellékletei határozzák meg.

A lehető legnagyobb átláthatóság és az üvegházhatást okozó gázok nemzeti nyilvántartásával való lehető legszélesebb körű konzisztencia elérése érdekében égetésből származó kibocsátás esetén a tüzelőanyag kibocsátási tényezője [tonna CO2/TJ] helyett [tonna CO2/tonna] mértékegységben csak az ezen iránymutatás tevékenységspecifikus mellékleteiben meghatározott esetekben fejezhető ki, valamint akkor, ha egyébként ésszerűtlen költségek merülnének fel az üzemeltetőnél.

A szénnek CO2-dá való átalakulására a 3,664 [t CO2/t C] konverziós tényezőt ( 9 ) kell használni.

A kibocsátási tényezők és a tevékenységspecifikus kibocsátási tényezők meghatározásának követelményei e melléklet 11. és 13. szakaszában találhatók.

A biomassza a CO2 szempontjából semlegesnek tekintendő. Biomassza esetében 0 [t CO2/TJ vagy t vagy Nm3] kibocsátási tényezőt kell használni. A biomasszaként elfogadott különböző anyagtípusok nem teljes körű jegyzékét e melléklet 12. szakasza tartalmazza.

Fosszilis és biomassza eredetű szenet is tartalmazó tüzelőanyagok vagy más anyagok esetében súlyozott kibocsátási tényezőt kell alkalmazni, amely a fosszilis eredetű szénnek a tüzelőanyag összes széntartalmához viszonyított részarányán alapul. A fenti számításnak átláthatónak és az e melléklet 13. szakaszában megadott szabályokkal és eljárásokkal összhangban dokumentáltnak kell lennie.

Az európai kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU-ETS) alapján az egy létesítménynek tüzelőanyag részeként átadott inherens CO2-nak (például kohógáz, kokszolókemence-gáz vagy földgáz) az adott tüzelőanyag kibocsátási tényezőjében kell szerepelnie.

Az illetékes hatóság jóváhagyásától függően, egy forrásanyagból származó, de később a létesítményen kívülre tüzelőanyag részeként átadott inherens CO2 levonható a létesítmény kibocsátásából - függetlenül attól, hogy a fogadó létesítmény az európai kibocsátáskereskedelmi rendszerbe tartozik-e. Kísérő adatként azonban mindenképpen szerepelnie kell a jelentésben. A tagállamoknak az érintett létesítményeket a 2003/87/EK irányelv 21. cikkében meghatározott kötelezettség keretében be kell jelenteniük a Bizottságnak.

5.6. OXIDÁCIÓS ÉS KONVERZIÓS TÉNYEZŐK

Az égetésből származó kibocsátásnál használt oxidációs tényező vagy a technológiai kibocsátáshoz használt konverziós tényező alkalmazandó annak a szénmennyiségnek a figyelembevételére, amely nem oxidálódott, illetve nem alakult át a technológiai folyamat során. Az oxidációs tényezőre nem vonatkozik az a követelmény, hogy a legmagasabb meghatározási szintet kell alkalmazni. Amennyiben egy létesítményben különböző tüzelőanyagokat használnak fel és tevékenységspecifikus oxidációs tényezőket számítanak ki, az üzemeltető az illetékes hatóság jóváhagyásától függően egyetlen összevont oxidációs tényezőt határozhat meg a tevékenységre, és azt valamennyi tüzelőanyagra alkalmazhatja, vagy, kivéve a biomassza használatának esetét, a részleges oxidációt hozzárendelheti valamelyik fő tüzelőanyagfajtához, a többinél pedig 1-es értéket használhat.

5.7 ÁTADOTT CO2

Az illetékes hatóság jóváhagyásától függően az üzemeltető a létesítmény számított kibocsátásából levonhatja azt a CO2-mennyiséget, amely nem került kibocsátásra a létesítményből, hanem átadták a létesítményen kívülre:

- tiszta anyagként, vagy közvetlenül felhasználták és megkötötték termékekben vagy alapanyagként felhasználták, hacsak a XIX-XXII. melléklet más követelményt nem állapít meg; vagy

- üvegházhatású gáz kibocsátására vonatkozó engedéllyel rendelkező létesítménybe, kivéve, ha a XVII. vagy a XVIII. mellékletben szereplő eltérő rendelkezések alkalmazandók,

feltéve, hogy ez a levonás tükröződik a tevékenységre és létesítményre vonatkozó azon csökkenésben, amelyet az adott tagállam az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye titkárságának benyújtott nemzeti jelentésben szerepeltet. Ezekről a CO2-mennyiségekről minden olyan létesítmény esetében jelentést kell készíteni, amelybe vagy amelyből CO2-t adtak át, és azoknak kísérő adtaként szerepelnie kell mind az átadó, mind pedig az átvevő létesítmény éves kibocsátási jelentésében.

Másik létesítménybe való átadás esetében az átvevő létesítmény az átvett CO2-mennyiséget hozzáadja saját számított kibocsátásához, kivéve, ha a XVII-XXII. mellékletben szereplő egyéb követelmények alkalmazandók.

A 2003/87/EK irányelv 21. cikke értelmében a tagállamoknak jelenteniük kell a Bizottságnak a vonatkozó átadó és átvevő létesítményeket. Az említett irányelv hatálya alá tartozó létesítménybe történő átadás esetében az átadó létesítmény éves kibocsátási jelentésében megnevezi az átvevő létesítményt, feltüntetve az átvevő létesítménynek az említett irányelv 19. cikke alapján rendeletben meghatározott létesítményazonosító kódját. Az átvevő létesítmény ugyanezzel a módszerrel megnevezi az átadó létesítményt.

A létesítményen kívülre átadott CO2 lehetséges esetei, többek között:

- üdítőitalok szénsavas dúsítására használt tiszta CO2,

- szárazjégként hűtési célra használt tiszta CO2,

- tűzoltó anyagként, hűtőközegként vagy laborgázként használt tiszta CO2,

- csávázáshoz használt tiszta CO2,

- az élelmiszer- vagy vegyiparban oldószerként használt tiszta CO2,

- a vegyiparban és a cellulóziparban termékekben vagy alapanyagokban felhasznált vagy megkötött CO2 (például karbamidhoz vagy lecsapatott karbonátokhoz),

- füstgázok félszáraz mosásából származó porlasztott abszorpciós termékben (SDAP) megkötött karbonátok,

- leválasztó létesítményeknek átadott CO2,

- a leválasztó létesítményekből származó, a szállítóhálózatba átadott CO2,

- a szállítóhálózatból a tárolóhelyre átadott CO2.

Hacsak a tevékenységspecifikus mellékletek nem írják elő más követelmények alkalmazását, az éves átadott CO2 vagy karbonát tömegét legfeljebb 1,5 %-os bizonytalansági tényezővel kell meghatározni, akár közvetlenül, térfogat- vagy tömegárammérővel vagy tömegméréssel, akár közvetve, a szóban forgó termék (például karbonátok vagy karbamid) tömegéből, az adott módszer használhatóságától függően.

Abban az esetben, ha az átadott CO2 mennyiségét mind az átadó, mind pedig az átvevő létesítményben megmérik, akkor az átadott, illetve az átvett CO2-mennyiségnek meg kell egyeznie. Amennyiben a mért értékek közötti elérés olyan határértékek között mozog, amely a mérőrendszerek bizonytalansági tényezőjével magyarázható, akkor a két mért érték számtani átlagát kell mind az átadó, mind pedig az átvevő létesítmény kibocsátási jelentésében feltüntetni. A kibocsátási jelentésben nyilatkozatot kell feltüntetni arról, hogy ezt az értéket összehangolták az átadó, illetőleg az átvevő létesítménnyel. A mért értéket kísérő adatként kell jelenteni.

Amennyiben a mért értékek közötti eltérés nem magyarázható a mérőműszerek bizonytalansági tartományával, az érintett létesítmények üzemeltetői a mért értékeket konzervatív korrekciók alkalmazásával (vagyis a kibocsátásokat nem alábecsülve) kiigazítják. Ezt a kiigazítást az átadó és az átvevő létesítmény hitelesítői ellenőrzik, és az illetékes hatóság hagyja jóvá.

Azokban az esetekben, amikor az átadott CO2 egy része biomasszából keletkezett, vagy ha a létesítményre csak részben vonatkozik a 2003/87/EK irányelv, az üzemeltető az átadott CO2 tömegének csak azt a részét vonja le, amely az irányelv alá tartozó tevékenységekben használt fosszilis tüzelőanyagokból és más anyagokból származik. A szóban forgó elszámolási módszereknek konzervatívaknak kell lenniük, és azokat jóvá kell hagyatni az illetékes hatósággal.

Amennyiben az átadó létesítményben mérésen alapuló módszert alkalmaznak, a biomasszából keletkezett CO2 átadott/átvett teljes mennyiségét mind az átadó, mind pedig az átvevő létesítmény jelentésében kísérő adatként fel kell tüntetni. Az átvevő létesítménynek e célból nem kell saját méréseket végeznie, a biomasszából keletkezett CO2-mennyiséget az átadó létesítmény adatait felhasználva tünteti fel jelentésében.

6. MÉRÉSEN ALAPULÓ MÓDSZEREK HELYHEZ KÖTÖTT LÉTESÍTMÉNYEK SZÁMÁRA

6.1. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

A 4.2. szakaszban leírtak szerint az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása meghatározható folyamatos kibocsátásmérő rendszerekkel (CEMS) szabványos vagy elfogadott módszerek alkalmazásával az összes vagy egyes kiválasztott forrásokból, amennyiben az üzemeltető a jelentési időszak előtt megkapta az illetékes hatóság jóváhagyását, amely szerint a CEMS alkalmazásával nagyobb pontosság érhető el, mint a legpontosabb meghatározási szint alkalmazásával. A mérésen alapuló módszerek konkrét elvei a XII. és XIII. mellékletben találhatók. A nyomon követő rendszer részeként folyamatos kibocsátásmérő rendszereket (CEMS) alkalmazó létesítményekről a tagállamoknak értesíteniük kell a Bizottságot a 2003/87/EK irányelv 21. cikkének megfelelően.

A koncentrációk, valamint a tömeg- és térfogatáramok mérésére alkalmazott eljárásoknak lehetőség szerint meg kell felelniük olyan szabványosított módszernek, amely korlátozza a mintavételi és mérési szubjektivitást, és ismert mérési bizonytalansággal rendelkezik. Lehetőség szerint CEN-szabványokat (azaz az Európai Szabványügyi Bizottság (CEN) által kibocsátott szabványokat) kell használni. Ha nincsenek CEN-szabványok, akkor megfelelő ISO-szabványok (a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet által kiadott szabványok) vagy nemzeti szabványok alkalmazandók. Amennyiben nem léteznek alkalmazható szabványok, akkor lehetőség szerint szabványtervezetek vagy a legjobb ipari gyakorlatról szóló iránymutatások alapján lehet eljárni.

Az alkalmazható ISO-szabványok közé tartoznak többek között a következők:

- ISO 12039:2001: "Helyhez kötött források kibocsátásai. Szén-monoxid, szén-dioxid és oxigén meghatározása. Automatizált mérési módszer működési jellemzői és kalibrálása",

- ISO 10396:2006: "Helyhez kötött források kibocsátásai. Mintavétel a gázkoncentrációk automatizált meghatározásához",

- ISO 14164:1999: "Helyhez kötött források kibocsátásai. Gázok térfogatáramának meghatározása vezetékekben. Automatizált módszer".

A mért CO2-kibocsátásból le kell vonni a számítással meghatározott biomasszahányadot, és azt kísérő adatként kell jelenteni (lásd e melléklet 14. szakaszát).

6.2. A MÉRÉSEN ALAPULÓ MÓDSZEREK MEGHATÁROZÁSI SZINTJEI

Egy létesítmény üzemeltetőjének a XII. és XIII. melléklet szerinti legmagasabb meghatározási szinteket kell használnia minden olyan kibocsátó forrásnál, amely szerepel az üvegházhatást okozó gázokra vonatkozó engedélyben, és amelynél az üvegházhatást okozó gáz kibocsátását folyamatos kibocsátásmérő rendszerrel határozzák meg.

Kizárólag akkor használható eggyel alacsonyabb meghatározási szint, ha az illetékes hatóság számára kielégítő módon bizonyítják, hogy a legmagasabb meghatározási szinten alapuló megközelítés műszakilag megvalósíthatatlan vagy ésszerűtlen költségekkel járna. Ennélfogva a kiválasztott meghatározási szintnek a műszakilag megvalósítható és ésszerűtlen költséggel nem járó legnagyobb pontossági szintet kell tükröznie. A meghatározási szintek közötti választás az illetékes hatóság jóváhagyásához kötött (lásd 4.3. szakasz).

A 2008-2012-es jelentési időszakra a CO2-kibocsátások esetében legalább a XII. melléklet szerinti 2. meghatározási szintet, illetve a N2O-kibocsátások esetében legalább a XIII. mellékletben megállapított meghatározási szinteket kell használni, amennyiben ez műszakilag megvalósítható.

6.3. TOVÁBBI ELJÁRÁSOK ÉS KÖVETELMÉNYEK

a) Mintavételi gyakoriság

Óránkénti átlagokat ("érvényes adatok órája") kell kiszámítani a kibocsátásmeghatározás minden vonatkozó elemére - a XII. és XIII. melléklet szerint - az adott órára rendelkezésre álló összes adatpont felhasználásával. Az óra egy részében üzemen kívül lévő, vagy megbízhatatlanul működő berendezések esetén az óránkénti átlagot az adott órára rendelkezésre álló többi adatpont alapján, arányosítva kell kiszámítani. Ha nem számítható ki érvényes óránkénti átlag a kibocsátásmeghatározás valamely elemére azért, mert az adott órában az adatpontok előírt legnagyobb számának kevesebb mint 50 %-a áll rendelkezésre, akkor az az óra elveszettnek tekintendő. Minden olyan esetben, amikor nem számítható ki érvényes óránkénti átlag, az e szakaszban foglalt rendelkezések szerinti helyettesítő értékeket kell számítani.

b) Hiányzó adatok

Ha a berendezés megbízhatatlan működése (például kalibrálási hibák vagy üzemzavarok esetén) vagy működésképtelensége miatt a kibocsátásszámítás egy vagy több elemére nem állítható elő érvényes óránkénti átlag, akkor az üzemeltetőnek az alábbiak szerint helyettesítő értékeket kell meghatároznia az egyes hiányzó órákra.

i. Koncentráció

Ha koncentrációként közvetlenül mért paraméterre (például üvegházhatást okozó gázok, O2) nincs érvényes adatokat tartalmazó óra, akkor erre az órára ki kell számítani egy C*subst helyettesítő értéket, a következőképpen:

ahol

az adott paraméter koncentrációjának számtani átlaga,

σC_ a legjobb becslés az adott paraméter koncentrációjának szórására

A számtani átlagot és a szórást a jelentési időszak végén kell kiszámítani a jelentési időszak alatt mért kibocsátási adatok teljes halmazából. Ha a létesítménynél bekövetkezett alapvető műszaki változások miatt ilyen időszak nem használható, akkor az illetékes hatósággal meg kell állapodni egy reprezentatív időszakról - ami lehetőség szerint egy év.

A számtani átlag és a szórás számítását be kell mutatni a hitelesítőnek.

ii. További paraméterek

Ha nem közvetlenül koncentrációként mért paraméterekre nincs érvényes adatokat tartalmazó óra, akkor ezekre a paraméterekre a helyettesítési értékeket anyagmérleget vagy energiamérleget használó technológiai modell segítségével kell megállapítani. A kibocsátásszámítás többi mért elemét fel kell használni az eredmények hitelesítésére.

Az anyagmérlegen vagy energiamérlegen alapuló modellt és az annak alapját képező feltevéseket a számított eredményekkel együtt egyértelműen dokumentálni kell és be kell mutatni a hitelesítőnek.

c) A kibocsátásszámítások ellenőrzése

A XII. és XIII. melléklettel összhangban lévő mérésen alapuló módszerekkel történő kibocsátásmeghatározással párhuzamosan számítással is meg kell határozni az egyes üvegházhatást okozó gázok éves kibocsátását, a következő módszerek egyikével:

a) kibocsátás kiszámítása az érintett tevékenységekre a vonatkozó mellékletekben meghatározott módon. A kibocsátás kiszámítására általában alkalmazhatók alacsonyabb meghatározási szintek (de legalább az 1. meghatározási szint); vagy

b) a 2006. évi IPPC-iránymutatásokban meghatározott kibocsátásszámítás használható, például az 1. meghatározási szint.

A mérésén, illetve számításon alapuló meghatározások eredményei között előfordulhatnak eltérések. Az üzemeltetőnek fel kell tárnia a mérésen, illetve számításon alapuló módszerek eredményei közötti korrelációt, figyelembe véve, hogy a két különböző megközelítés általános érvényű eltérést eredményezhet. Figyelembe véve ezt a korrelációt, az üzemeltetőnek a számításon alapuló módszer eredményeit fel kell használnia a mérésen alapuló módszerből származó eredmények keresztellenőrzésére.

Az üzemeltető - adott esetben laboratóriumi elemzések felhasználásával - meghatározza, és az éves kibocsátási jelentésben megadja a kibocsátások II-XI. melléklet, valamint XVI-XXIV. melléklet szerinti meghatározásához használt, a tevékenységre vonatkozó adatokról, a fűtőértékekről, a kibocsátási tényezőkről, az oxidációs tényezőkről és más paraméterekről rendelkezésre álló adatokat vagy azok legjobb becsléseit. A nyomonkövetési tervnek tartalmaznia kell az alkalmazott módszereket, valamint a számítások ellenőrzésére választott módszereket, és azokat jóvá kell hagynia az illetékes hatóságnak.

Ha a számításon alapuló módszer eredményeivel való összehasonlítás egyértelműen azt mutatja, hogy a mérésen alapuló módszerrel kapott eredmények nem hitelesek, akkor az üzemeltetőnek az e szakaszban leírt helyettesítő értékeket kell használnia (kivéve a XIII. melléklettel összhangban történő nyomon követés esetében).

7. A BIZONYTALANSÁG MEGHATÁROZÁSA

7.1. SZÁMÍTÁS

E szakaszra vonatkoznak az e melléklet 16. szakaszában leírtak. Az üzemeltetőnek a kibocsátás kiszámítása során tisztában kell lennie a bizonytalanság főbb forrásaival.

Az 5.2. szakasz szerinti számításon alapuló módszer alkalmazásakor az illetékes hatóság jóváhagyja a létesítmény egyes forrásanyagaihoz használandó meghatározási szintek kombinációját, valamint az adott létesítmény nyomonkövetési módszertanának összes többi részletét, úgy, ahogy az a létesítmény engedélyében, illetve légiközlekedési tevékenységek esetében a nyomonkövetési tervben szerepel. Ezáltal az illetékes hatóság engedélyezi a jóváhagyott nyomonkövetési módszertan megfelelő alkalmazásából közvetlenül eredő bizonytalanságot, és e jóváhagyás bizonyítéka a kiadott engedély tartalma, illetve légiközlekedési tevékenységek esetében a nyomonkövetési terv tartalma. A meghatározási szintek kombinációjának a kibocsátási jelentésben való feltüntetésével az üzemeltető a 2003/87/EK irányelv alkalmazásában eleget tesz a bizonytalanság megadására vonatkozó kötelezettségnek. Ezért a számításon alapuló módszer alkalmazásakor a bizonytalanság jelentésére vonatkozóan nincs további követelmény.

A meghatározási szintek rendszerében az adott mérőrendszerre meghatározott megengedhető bizonytalanság az alkalmazott mérőműszerek meghatározott bizonytalanságából, a kalibrálással kapcsolatos bizonytalanságból és a berendezés gyakorlatban történő felhasználásának módjából eredő egyéb bizonytalanságból tevődik össze. A meghatározási szintek rendszerében megadott küszöbértékek az egy jelentési időszakra kapott érték bizonytalanságát mutatják.

A kereskedelemben forgalmazott tüzelőanyagok vagy más anyagok tekintetében az illetékes hatóság engedélyezheti, hogy az éves tüzelőanyag-/anyagáramot az üzemeltető kizárólag a tüzelőanyag vagy más anyag leszámlázott mennyisége alapján határozza meg, a kapcsolódó bizonytalanságok további egyedi bizonyítása nélkül, feltéve, hogy a nemzeti jogszabályok vagy a vonatkozó nemzeti vagy nemzetközi szabványok igazolt alkalmazása biztosítja, hogy a kereskedelmi ügyletekre teljesülnek a tevékenységre vonatkozó adatokra vonatkozó bizonytalansági követelmények.

Minden más esetben az ezen iránymutatás II-XI. mellékletében és XIV-XXIV. mellékletében előírt bizonytalansági küszöbértékek tejesülésének igazolása érdekében az üzemeltető köteles írásos bizonyítékot szolgáltatni az egyes forrásanyagokhoz tartozó tevékenységi adatok meghatározásával kapcsolatos bizonytalansági szintről. Az üzemeltető a számításokat a mérőműszerek szállítója által adott specifikációk alapján végzi el. Ha nincsenek ilyen specifikációk, akkor az üzemeltető gondoskodik a mérőműszer bizonytalanságának meghatározásáról. Az üzemeltető mindkét esetben figyelembe veszi a specifikációknak a tényleges használat feltételeiből (mint például a műszer életkora, a fizikai környezet, a kalibrálás és a karbantartás) adódóan szükséges korrekcióját. A korrekciókhoz adott esetben konzervatív szakértői megítélést is felhasználhatnak.

Mérőrendszer alkalmazása esetén az üzemeltető figyelembe veszi a mérőrendszer összes elemének az éves tevékenységre vonatkozó adatok bizonytalanságára gyakorolt összegződő hatását a hibaterjedési törvény ( 10 ) felhasználásával, ami két jól használható szabályt ad az összeadáskor és szorzáskor keletkező független bizonytalanságok összevonására, illetve a vonatkozó konzervatív közelítésekre egymástól függő bizonytalanságok esetén:

a) Összeadás bizonytalansága (például az éves értéket adó egyedi adatok összegének bizonytalansága)

független bizonytalanságok esetében:

egymással összefüggő bizonytalanságok esetében:

ahol:

Utotal: az összeg bizonytalansága, százalékban kifejezve,

xi és Ui: a bizonytalan mennyiség, illetve a hozzá tartozó százalékos bizonytalanság.

b) Szorzat bizonytalansága esetében (például a mérőműszeren leolvasott érték tömegárammá történő átszámításához használt különböző paraméterek)

független bizonytalanságok esetében:

egymással összefüggő bizonytalanságok esetében:

ahol:

Utotal: a szorzat bizonytalansága, százalékban kifejezve,

Ui: az adott mennyiséghez tartozó százalékos bizonytalanság.

Az üzemeltetőnek minőségbiztosítási és -ellenőrzési rendszere segítségével kezelnie és csökkentenie kell a kibocsátási jelentésében szereplő kibocsátási adatokra vonatkozó további bizonytalanságokat. A hitelesítési eljárás során a hitelesítő ellenőrzi a jóváhagyott nyomonkövetési módszertan helyes alkalmazását, és értékeli a fennmaradt bizonytalanságoknak az üzemeltető minőségbiztosítási és -ellenőrzési eljárásaival történő kezelését és csökkentését.

7.2. MÉRÉS

A 4.2. szakaszban leírtak szerint az üzemeltető indokoltan használhat mérésen alapuló módszereket, ha azok megbízhatóan kisebb bizonytalanságot eredményeznek, mint a megfelelő számításon alapuló módszerek (v.ö. 4.2. szakasz), más esetekben kötelező mérésen alapuló módszert használnia a XIII. melléklet szerint. Az illetékes hatóság felé történő indokolásként az üzemeltető megadja egy átfogóbb, az alábbi bizonytalansági tényezőkre irányuló bizonytalansági analízis számszerűsített eredményeit az EN 14181 szabvány figyelembevételével:

- a folyamatos kibocsátásmérő berendezés specifikáció szerinti bizonytalansága,

- a kalibrálással összefüggő bizonytalanságok,

- a nyomonkövetési berendezés gyakorlati használati módjából fakadó további bizonytalanságok.

Az üzemeltető által benyújtott indoklás alapján az illetékes hatóság jóváhagyhatja a folyamatos kibocsátásmérő rendszer üzemeltető általi használatát a létesítmény összes vagy egyes kiválasztott forrásainál, valamint jóváhagyhatja ezekre a forrásokra a nyomonkövetési módszertan összes többi részletét, úgy, ahogy az a létesítmény engedélyében szerepel. Ezáltal az illetékes hatóság engedélyezi a jóváhagyott nyomonkövetési módszertan megfelelő alkalmazásából közvetlenül eredő bizonytalanságot, és e jóváhagyás bizonyítéka a kiadott engedély tartalma.

Ebből a kiindulási átfogó bizonytalansági elemzésből kapott bizonytalansági tényezőt az üzemeltetőnek a vonatkozó kibocsátó források és forrásanyagok mellett mindaddig szerepeltetnie kell az illetékes hatósághoz eljuttatott éves kibocsátási jelentésében, ameddig a hatóság felül nem vizsgálja a mérés - a számítással szembeni - választását, és a bizonytalansági tényező újraszámítását elő nem írja. E bizonytalansági tényezőnek a kibocsátási jelentésben való feltüntetése a bizonytalanságnak a 2003/87/EK irányelv által előírt jelentését jelenti.

Az üzemeltetőnek minőségbiztosítási és -ellenőrzési rendszere segítségével kezelnie és csökkentenie kell a kibocsátási jelentésében szereplő kibocsátási adatokra vonatkozó további bizonytalanságokat. A hitelesítési eljárás során a hitelesítő ellenőrzi a jóváhagyott nyomonkövetési módszertan helyes alkalmazását, és értékeli a fennmaradt bizonytalanságoknak az üzemeltető minőségbiztosítási és -ellenőrzési eljárásaival történő kezelését és csökkentését.

8. JELENTÉS

A 2003/87/EK irányelv IV. melléklete meghatározza a létesítményekre és a légijármű-üzemeltetőkre vonatkozó jelentési követelményeket. Az e melléklet 14. szakaszában található jelentési formanyomtatvány és az abban kért információk szolgálnak a számszerű adatok megadásának alapjául, kivéve ha az Európai Unió Bizottsága az éves jelentéshez a nyomtatvánnyal egyenértékű standard elektronikus formanyomtatványt tett közzé. Ha valamely tevékenységspecifikus melléklet jelentési formanyomtatványt ír elő, azt és a benne kért információt a jelentés elkészítésekor használni kell.

A kibocsátási jelentés egy jelentési időszakban egy naptári év éves kibocsátásait tartalmazza.

A jelentést a tagállamok által a 2003/87/EK irányelv V. melléklete értelmében meghatározott részletes követelményeknek megfelelően kell hitelesíteni. Az üzemeltető minden év március 31-ig nyújtja be az előző év kibocsátásaira vonatkozó hitelesített jelentését az illetékes hatósághoz.

A környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférésről és a 90/313/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. január 28-i 2003/4/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben ( 11 ) megállapított szabályok szerint az illetékes hatóság a birtokában lévő kibocsátási jelentéseket a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszi. Az említett irányelv 4. cikke (2) bekezdésének d) pontjában megállapított kivétel értelmében az üzemeltető jelezheti, hogy jelentésének mely adatait tekinti kereskedelmi szempontból kényes információnak.

Minden üzemeltetőnek meg kell adnia az alábbi információkat az adott létesítményről szóló jelentésében:

1. a létesítmény azonosító adatai a 2003/87/EK irányelv IV. mellékletében meghatározottak szerint, valamint egyedi engedélyszáma;

2. minden kibocsátó forrásra, illetve forrásanyagra külön-külön az összes kibocsátás, a választott megközelítés (mérésen vagy számításon alapuló), a választott meghatározási szintek és (adott esetben) a hozzájuk tartozó módszer, tevékenységre vonatkozó adatok ( 12 ), kibocsátási tényezők ( 13 ) és oxidációs/konverziós tényezők ( 14 ). Az alábbi, a kibocsátások meghatározásakor figyelmen kívül hagyott tételeket kísérő adatként kell szerepeltetni: elégetett vagy technológiai folyamatban felhasznált biomassza mennyisége, [TJ], illetve [t vagy Nm3], biomasszából származó CO2-kibocsátások [t CO2], ahol a kibocsátások meghatározását méréssel végzik, létesítményből átadott CO2 [t CO2], a létesítményt tüzelőanyag részeként elhagyó inherens CO2;

3. ha a tüzelőanyagok kibocsátási tényezői és tevékenységi adatai nem energiára, hanem tömegre vannak vonatkoztatva, akkor az üzemeltető tüzelőanyagonként kiegészítő közvetett adatokat ad meg az éves átlagos fűtőérték és kibocsátási tényező tekintetében. A "közvetett adatok" (empirikus vagy elfogadott forrásokból származó) éves értékek, amelyek az I-XI. melléklet szerinti standard számítási módszerekben szereplő változók (azaz tüzelőanyag-/anyagáram, fűtőérték vagy kibocsátási, oxidációs vagy konverziós tényezők) helyettesítésére használhatók, biztosítandó a jelentés teljességét azokban az esetekben, amikor a nyomonkövetési módszerek nem állítják elő az összes szükséges változót;

4. anyagmérleg használata esetén az üzemeltető a létesítménybe belépő és az onnan kilépő, valamint készleten lévő minden egyes tüzelőanyagra és más anyagra megadja a tömegáramot, a szén- és energiatartalmat;

5. folyamatos kibocsátásmérés (XII. melléklet) alkalmazása esetén az üzemeltető megadja a fosszilis eredetű éves CO2-kibocsátásokat, valamint a biomassza használatából eredő CO2-kibocsátásokat. Az üzemeltető ezenkívül minden tüzelőanyagra kiegészítésként megad közvetett adatokat az éves átlagos fűtőértékre és kibocsátási tényezőre, illetve megadja az anyagok és termékek más lényeges, az ellenőrző számításokkal levezetett paramétereit;

6. az 5.3. szakasz szerinti kivételes eljárás alkalmazása esetén az üzemeltető kiegészítésként megad közvetett adatokat minden olyan paraméterre, amelyekre a módszer nem állítja elő az I-XI. mellékletben, valamint a XVI-XXIV. mellékletben előírt adatokat;

7. ahol használnak tüzelőanyagot, de a kibocsátás kiszámítása technológiai kibocsátásként történik, az üzemeltető kiegészítésként megad közvetett adatokat az ezen tüzelőanyagokra vonatkozó, égetésből származó kibocsátás standard kiszámításához használandó változókra;

8. a meghatározási szintek ideiglenes vagy végleges megváltoztatásai, az ilyen változtatások indokai, a változtatás kezdete, és az ideiglenes változtatás kezdete és vége;

9. a jelentési időszak alatt a létesítményben történt minden más olyan változás, amely kihatással lehet a kibocsátási jelentésre;

10. adott esetben a más létesítményekbe átadott vagy más létesítményekből átvett CO2 mennyisége, feltüntetve a létesítménynek a 2003/87/EK irányelv 19. cikke alapján rendeletben meghatározott azonosító kódját;

11. adott esetben az elsődleges alumínium előállított mennyisége, az anódhatások gyakorisága és átlagos időtartama a jelentési időszakban vagy az anódhatáshoz tartozó túlfeszültségadatok a jelentési időszakban, valamint a CF4-re és a C2F6-ra vonatkozó létesítményspecifikus kibocsátási tényezők legutóbbi meghatározásának eredményei a XXIV. mellékletnek megfelelően, továbbá a kivezetőcsövek gázbefogási hatékonyságának legutóbbi meghatározása során nyert eredmények.

Az illetékes hatóság engedélyezheti a CO2-tárolóhelyek üzemeltetőinek, hogy a tárolóhelyek bezárását követően olyan egyszerűsített kibocsátási nyilatkozatot nyújtsanak be, amely legalább az 1. és a 9. pontban felsorolt elemeket tartalmazza, feltéve, ha az üvegházhatású gáz kibocsátására vonatkozó engedély nem tüntet fel kibocsátási forrást.

A 8. és 9. pont szerint megadandó információk, valamint a 2. és a 11. pont szerint megadandó kiegészítő információk számára nincs hely a jelentési nyomtatvány táblázatos részében, így azokat szöveges formában kell feltüntetni az éves kibocsátási jelentésben.

A tüzelőanyagokat, valamint az azokból származó kibocsátásokat a Nemzetközi Energiaügynökség fogalommeghatározásain alapuló, IPCC tüzelőanyag-kategóriákba besorolva kell megadni a jelentésben (lásd e melléklet 11. szakaszát). Amennyiben az üzemeltető tagállama közzétette a tüzelőanyag-kategóriák olyan jegyzékét, amely az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentéssel összhangban álló fogalommeghatározásokat és kibocsátási tényezőket tartalmazza, akkor ezeket a kategóriákat és kibocsátási tényezőket kell használni, ha azokat a vonatkozó nyomonkövetési módszertan szerint jóváhagyták.

Szerepelnie kell továbbá a jelentésben a tüzelőanyagként vagy kiindulási anyagként felhasznált hulladékok típusának és a használatukból származó kibocsátásoknak is. A hulladékok fajtáit a jelentésben a közösségi jegyzék szerinti osztályozásban kell megadni, a hulladékjegyzéknek a hulladékokról szóló 75/442/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében történő meghatározásáról szóló 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK bizottsági határozatban ( 15 ) meghatározottaknak megfelelően. A létesítményben hasznosított hulladékok neve mellett fel kell tüntetni a hulladékra vonatkozó hatjegyű kódszámot is.

Egy létesítmény azonos tevékenységtípushoz tartozó különböző kibocsátó forrásaiból vagy forrásanyagaiból származó kibocsátások az adott tevékenységtípusra vonatkozó összesített adatként is megadhatók.

A kibocsátásokat tonna CO2 vagy CO2(e) mértékegységben, egész tonnára kerekítve kell megadni (például 1 245 978 tonna). A tevékenységre vonatkozó adatokat, a kibocsátási tényezőket és az oxidációs vagy konverziós tényezőket úgy kell kerekíteni, hogy csak szignifikáns számjegyeket tartalmazzanak mind a kibocsátásszámításhoz, mind a jelentéshez.

Annak érdekében, hogy a 2003/87/EK irányelv szerint jelentett adatok konzisztensek legyenek a tagállamok által az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének vagy az európai szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási nyilvántartásnak (EPRTR) bejelentett más kibocsátási adatokkal, a létesítményben, illetve a légijármű-üzemeltető által végzett valamennyi tevékenységet el kell látni az alábbi két jelentési rendszerből származó kódszámmal:

a) az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének megfelelő szervei által jóváhagyott, az üvegházhatást okozó gázok nemzeti kibocsátásainak jelentési rendszereire vonatkozó általános jelentési formanyomtatvány (lásd e melléklet 15.1. szakaszát);

b) az európai szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási nyilvántartás (EPRTR) létrehozásáról szóló 166/2006/EK rendelet I. mellékletében szereplő IPPC-kód (lásd az alábbi 15.2. szakaszt).

9. AZ INFORMÁCIÓK MEGŐRZÉSE

Az üzemeltető a létesítmény, illetve a légijármű-üzemeltető minden olyan kibocsátásra vonatkozóan dokumentálja és archiválja a nyomonkövetési adatokat, amely a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében meghatározott tevékenységekkel kapcsolatban az ezen tevékenységekhez meghatározott üvegházhatást okozó gázokból valamennyi kibocsátó forrást és forrásanyagot figyelembe véve keletkezik.

A dokumentált és archivált nyomonkövetési adatoknak elegendőnek kell lenniük a 2003/87/EK irányelv 14. cikkének (3) bekezdése alapján az üzemeltető által a létesítmény, illetve a légijármű-üzemeltető kibocsátásairól készített éves jelentésnek az említett irányelv V. mellékletében előírt kritériumok szerinti hitelesítéséhez.

A kibocsátásokról szóló éves jelentés részét nem képező adatok jelentése vagy más úton történő nyilvánosságra hozása nem követelhető meg.

Annak érdekében, hogy a kibocsátások meghatározása a hitelesítő vagy más harmadik személy által reprodukálható legyen, az üzemeltetőnek a 2003/87/EK irányelv 14. cikkének (3) bekezdése értelmében minden jelentési évre elkészített jelentés beadását követő tíz évig meg kell őriznie a következő információkat:

Számításon alapuló módszerek esetében:

- az összes nyomon követett forrásanyag felsorolása,

- valamennyi forrásanyag esetében a kibocsátások bármilyen számításához felhasznált tevékenységre vonatkozó adatok, a technológia, illetve a tüzelőanyag vagy más anyag típusa szerint csoportosítva,

- a nyomonkövetési módszertan kiválasztását indokoló dokumentumok, és a nyomonkövetési módszertan és a meghatározási szintek átmeneti vagy végleges megváltoztatásait indokoló dokumentumok, ahogy ezeket az illetékes hatóság jóváhagyta,

- a nyomonkövetési módszertan dokumentációja, az egyes tüzelőanyagok tevékenységspecifikus kibocsátási tényezőinek és biomasszahányadának meghatározásával kapcsolatos eredmények, az oxidációs és konverziós tényezők, valamint az illetékes hatóság jóváhagyásának igazolása,

- a létesítményt, illetve légijármű-üzemeltetőt és annak forrásanyagait érintő, tevékenységre vonatkozó adatok gyűjtési folyamatának dokumentációja,

- az illetékes hatóság számára a kibocsátáskereskedelmi rendszer időszakát megelőző években a nemzeti kiosztási terv elkészítéséhez benyújtott, tevékenységre vonatkozó adatok, kibocsátások, oxidációs vagy konverziós tényezők,

- a kibocsátás nyomon követésével összefüggő felelősségi körökre vonatkozó dokumentáció,

- az éves kibocsátási jelentés, és

- minden egyéb olyan információ, amelyet az éves kibocsátási jelentés hitelesítéséhez szükségesnek ítélnek.

A mérésen alapuló módszerek esetében a fentieken túl a következő információkat kell megőrizni:

- az összes nyomon követett kibocsátó forrás felsorolása,

- a mérésen alapuló nyomonkövetési módszer választását indokoló dokumentáció,

- az egyes kibocsátó forrásokból származó kibocsátások bizonytalansági elemzéséhez használt adatok technológia szerint kategorizálva,

- az ellenőrző számításokhoz használt adatok,

- a folyamatos mérőrendszer részletes műszaki leírása, az illetékes hatóság jóváhagyásának dokumentálásával együtt,

- a folyamatos mérőrendszerből származó nyers és összesített adatok az időbeli változások dokumentálásával, valamint a vizsgálatokat, leállási időt, kalibrálást, szervizelést és karbantartást rögzítő naplókkal együtt,

- a folyamatos mérőrendszer bármilyen változásának dokumentálása.

A légiközlekedési tevékenységek esetében a következő információkat is meg kell őrizni:

- a saját tulajdonban álló és a bérelt légi járművek jegyzéke, valamint az e jegyzék teljességének igazolásához szükséges bizonyíték,

- az egyes jelentési időszakokban a jelentésben szereplő járatok jegyzéke, valamint az e jegyzék teljességének igazolásához szükséges bizonyíték,

- a hasznos teher és távolság meghatározásához felhasznált azon adatok, amelyek a tonnakilométer-adatok jelentési évére vonatkoznak,

- adott esetben a hiányos adatok esetén alkalmazandó eljárás dokumentációja és a hiányos adatok pótlására használt adatok.

A következő kiegészítő információkat kell megőrizni a CO2 leválasztásával, szállításával és geológiai tárolásával kapcsolatos tevékenységek tekintetében:

- adott esetben a CO2 geológiai tárolását végző létesítmények által a tárolókomplexumba besajtolt CO2 mennyiségéről vezetett dokumentáció,

- adott esetben a szállítóhálózatra vonatkozó, reprezentatív módon összesített nyomás- és hőmérsékletadatok,

- adott esetben a tárolási engedély egy példánya, amely a 2009/31/EK irányelv 9. cikkének megfelelően tartalmazza a jóváhagyott nyomonkövetési tervet,

- adott esetben a 2009/31/EK irányelv 14. cikkének megfelelően benyújtott jelentések,

- adott esetben a 2009/31/EK irányelv 15. cikkének megfelelően elvégzett ellenőrzések eredményéről szóló jelentések,

- adott esetben a 2009/31/EK irányelv 16. cikkének megfelelően végrehajtott korrekciós intézkedésekkel kapcsolatos dokumentáció.

Az elsődleges alumínium előállításával összefüggésben meg kell őrizni továbbá:

- a CF4-re és a C2F6-ra vonatkozó létesítményspecifikus kibocsátási tényezők meghatározására szolgáló mérések eredményeit tartalmazó dokumentációt,

- a diffúz kibocsátásokra vonatkozó gázbefogási hatékonyság meghatározása során nyert eredményeket tartalmazó dokumentációt,

- az elsődleges alumínium előállítására, valamint az anódhatások gyakoriságára és időtartamára vagy az anódhatáshoz tartozó túlfeszültségekre vonatkozó adatokat.

10. ELLENŐRZÉS ÉS HITELESÍTÉS

A kibocsátások ellenőrzésével és hitelesítésével e melléklet 16. szakasza foglalkozik.

10.1. ADATGYŰJTÉS ÉS -KEZELÉS

Az üzemeltető az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követése és jelentése céljából hatékony adatgyűjtő és -kezelő rendszereket (a továbbiakban: adatkezelő rendszerek) hoz létre, dokumentál, használ és tart fenn a jóváhagyott nyomonkövetési tervvel, az engedéllyel és ezen iránymutatásokkal összhangban. Ezen adatkezelő rendszerek tartalmazzák a mérési, nyomonkövetési, elemzési, rögzítési, feldolgozási és számítási paramétereket annak érdekében, hogy el lehessen készíteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásáról szóló jelentést.

10.2. ELLENŐRZÉSI RENDSZER

Az üzemeltető hatékony ellenőrzési rendszert hoz létre, dokumentál, használ és tart fenn, biztosítandó, hogy az adatkezelő rendszerek segítségével elkészített éves kibocsátási jelentés ne tartalmazzon valótlanságokat, és összhangban legyen a jóváhagyott nyomonkövetési tervvel, az engedéllyel és ezen iránymutatásokkal.

Az üzemeltető ellenőrzési rendszere a hatékony nyomon követést és jelentést szolgálja az éves kibocsátási jelentés készítői által kialakított és megvalósított eljárások révén. Az ellenőrzési rendszer a következőkből tevődik össze:

a) az üzemeltető saját rendszere az éves kibocsátási jelentésbe bekerült hibák, helytelenül bemutatott információk vagy kihagyások (valótlanságok), valamint a jóváhagyott nyomonkövetési tervtől, az engedélytől és ezen iránymutatásoktól való eltérések eredendő és ellenőrzési kockázatainak értékelésére;

b) az azonosított kockázatok kiküszöbölését segítő ellenőrzési tevékenységek.

Az üzemeltető értékeli és fejleszti ellenőrzési rendszerét, hogy az éves kibocsátási jelentés ne tartalmazzon lényegi valótlanságokat és lényegi eltéréseket. Az értékelés magában foglalja az ellenőrzési rendszer és a jelentésben megadott adatok belső auditálását. A ellenőrzési rendszer támaszkodhat más eljárásokra és dokumentumokra, többek között a közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer (EMAS), az ISO 14001:2004 ("Környezetközpontú irányítási rendszerek. Követelmények és alkalmazási irányelvek"), vagy az ISO 9001:2000 szabványok szerinti irányítási rendszerekben és pénzügyi ellenőrző rendszerekben alkalmazott eljárásokra és dokumentumokra. Ebben az esetben az üzemeltető biztosítja, hogy a jóváhagyott nyomonkövetési terv, az engedély és ezen iránymutatások előírásai beépüljenek az alkalmazott rendszerbe.

10.3. ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGEK

A 10.2. szakaszban leírt eredendő és ellenőrzési kockázatok ellenőrzése és elhárítása céljából az üzemeltető ellenőrzési tevékenységeket határoz meg és alkalmaz az alábbi 10.3.1-10.3.6. szakasz szerint.

10.3.1. ELJÁRÁSOK ÉS FELELŐSSÉGI KÖRÖK

Az üzemeltető felelősségi köröket határoz meg minden adatkezelési és minden ellenőrzési tevékenység tekintetében. Az összeférhetetlen feladatokat, ideértve az adatkezelési és ellenőrzési tevékenységeket, lehetőség szerint el kell választani egymástól, vagy pedig alternatív ellenőrzéseket kell alkalmazni.

Az üzemeltető írásos eljárásokban dokumentálja a 10.1. szakasz szerinti adatkezelő rendszereket és a 10.3.2-10.3.6. szakasz szerinti ellenőrzési tevékenységeket, amelyek tartalmazzák a következőket:

- a 10.1. szakasz szerinti adatgyűjtési és -kezelési tevékenységek sorrendje és kölcsönhatása, beleértve az alkalmazott számítási vagy mérési módszereket,

- a 10.2. szakasz szerinti ellenőrzési rendszer kockázatainak meghatározása és értékelése,

- a 10.3.1. szakasz szerint kijelölt felelősségi körökhöz szükséges szaktudás biztosítása,

- adott esetben a 10.3.2. szakasz szerint használt mérőberendezések és informatikai technológia minőségbiztosítása,

- a jelentésben megadott adatok belső vizsgálata a 10.3.3. szakasz szerint,

- a 10.3.4. szakasz szerint kiszervezett folyamatok,

- a 10.3.5. szakasz szerinti helyesbítések és helyesbítő intézkedések,

- a 10.3.6. szakasz szerinti nyilvántartások és dokumentációk.

Ezen eljárások mindegyikének értelemszerűen ki kell térnie a következő elemekre:

- felelősségi körök,

- nyilvántartások (elektronikus és hagyományos, az előírásoktól és alkalmazhatóságtól függően),

- adott esetben az alkalmazott informatikai rendszerek,

- bemenet és kimenet, valamint egyértelmű kapcsolat az előző és a következő tevékenység között,

- adott esetben a gyakoriság.

Az eljárásoknak alkalmasnak kell lenniük a beazonosított kockázatok elhárítására.

10.3.2. MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS

Az üzemeltető gondoskodik arról, hogy a mérőműszerek kalibrálása, beállítása és ellenőrzése a használatbavétel előtt, majd használat közben rendszeres időközönként megtörténjen, és a mérőműszereket nemzetközi mérési szabványokra visszavezethető mérési szabványok alapján ellenőrizzék. Az üzemeltető a nyomonkövetési tervben jelzi, ha a mérőműszer komponenseit nem lehet kalibrálni, és alternatív ellenőrzési módszert javasol, amelyet jóváhagyat az illetékes hatósággal. Ha egy berendezésről megállapítják, hogy nem felel meg a követelményeknek, az üzemeltető azonnal megteszi a szükséges helyreállító intézkedéseket. A kalibrálás és hitelesítés eredményeiről készült nyilvántartást tíz évig meg kell őrizni.

Ha az üzemeltető informatikai technológiát alkalmaz, beleértve a folyamatirányító számítógépeket használó technológiákat is, akkor azt oly módon kell kialakítani, dokumentálni, tesztelni, alkalmazni, ellenőrizni és karbantartani, hogy a 10.2. szakasz szerint meghatározott kockázatokat is figyelembe véve biztosítva legyen a megbízható, pontos és időben történő adatfeldolgozás. Ide tartozik a nyomonkövetési tervben szereplő számítási képletek helyes használata is. Az informatikai technológia ellenőrzésébe beletartozik a hozzáférések szabályozása, a biztonsági másolatok készítése, az adat-visszakeresés, a folyamatosságtervezés és az adatbiztonság is.

10.3.3. AZ ADATOK VIZSGÁLATA ÉS HITELESÍTÉSE

Az adatok kezelésére az üzemeltető a 10.2. szakasz szerint azonosított kockázatoknak megfelelő rendszert alakít ki és alkalmaz az adatok vizsgálata és hitelesítése céljából. A hitelesítés történhet manuálisan vagy elektronikusan. Ezeket a rendszereket úgy kell kialakítani, hogy az adatok elvetésének kritériumai a lehető legegyértelműbbek legyenek.

Egyszerű és eredményes adatvizsgálatot lehet végezni műveleti szinten a nyomon követett értékek vertikális és horizontális megközelítésű összehasonlításával.

A vertikális megközelítés az egy létesítményben, illetve légijármű-üzemeltetőnél különböző években meghatározott kibocsátási adatokat hasonlítja össze. Hibás nyomon követésre utal, ha az éves adatok közötti eltérések nem magyarázhatók a következőkkel:

- tevékenységszintek változása,

- tüzelőanyagokkal vagy kiindulási anyagokkal kapcsolatos változások,

- kibocsátó technológiákat érintő változások (például energiahatékonyság javulása).

A horizontális megközelítés az üzemeltetési adatok különböző gyűjtési rendszereiből származó értékeket hasonlítja össze, mint például:

- a tüzelőanyagok vagy anyagok beszerzési adatainak összehasonlítása a készletváltozások adataival (a zárókészlet és a nyitókészlet alapján), és az érintett forrásanyagokra vonatkozó felhasználási adatokkal,

- az elemzett, számított vagy a tüzelőanyag beszállítójától kapott kibocsátási tényezők összehasonlítása a hasonló tüzelőanyagok standard nemzeti vagy nemzetközi kibocsátási tényezőivel,

- a tüzelőanyag-elemzés alapján megállapított kibocsátási tényezők összehasonlítása a hasonló tüzelőanyagok standard nemzeti vagy nemzetközi kibocsátási tényezőivel,

- a mért és a számított kibocsátások összehasonlítása.

10.3.4. KISZERVEZETT FOLYAMATOK

Ha az üzemeltető az adatkezelés valamely folyamatának kiszervezését választja, akkor az üzemeltetőnek kell ellenőriznie ezen folyamatok minőségét, a 10.2. szakasz szerint azonosított kockázatokat is figyelembe véve. Az üzemeltető megfelelő követelményeket határoz meg az eredményekre és módszerekre, és ellenőrzi a leszállított minőséget.

10.3.5. KIIGAZÍTÁSOK ÉS HELYREÁLLÍTÓ INTÉZKEDÉSEK

Ha az adatkezelési tevékenységek vagy ellenőrzési tevékenységek bármely részéről (eszköz, berendezés, személyzet, beszállító, eljárás vagy más) megállapítják, hogy nem eredményesen vagy nem az előírt határok között működik, akkor az üzemeltető haladéktalanul kiigazítást végez és az elvetett adatokat helyreállítja. Az üzemeltető értékeli a vonatkozó intézkedések eredményeit, meghatározza a hibás működés vagy a hiba eredendő okát, és megfelelő helyreállító intézkedéseket tesz.

Az ebben a szakaszban ismertetett tevékenységeket a 10.2. fejezetben leírtak szerint kell végezni (kockázati szemlélet).

10.3.6. NYILVÁNTARTÁSOK ÉS DOKUMENTÁCIÓ

Az előírások betartásának igazolása és biztosítása, valamint a bejelentett kibocsátási adatok rekonstruálhatósága érdekében az üzemeltető nyilvántartást vezet az összes ellenőrzési tevékenységről (ideértve a berendezések és informatikai rendszerek minőségbiztosítását/minőség-ellenőrzését, az adatok vizsgálatát és hitelesítését, valamint az adat-helyreállításokat) és az e melléklet 9. szakaszában felsorolt összes információról, és ezeket legalább tíz évig megőrzi.

Az üzemeltető biztosítja, hogy a vonatkozó dokumentumok rendelkezésre álljanak akkor és ott, amikor és ahol ez szükséges az adatkezelési tevékenységek, valamint az ellenőrzési tevékenységek elvégzéséhez. Az üzemeltető rendelkezik olyan eljárással, amely kitér e dokumentumok változatainak azonosítására, elkészítésére, kiosztására és ellenőrzésére.

Az ebben a szakaszban ismertetett tevékenységeket a 10.2. fejezetben leírtak szerint kell végezni (kockázati szemlélet).

10.4. A JELENTÉS HITELESÍTÉSE

10.4.1. ÁLTALÁNOS ELVEK

A hitelesítés célja annak biztosítása, hogy a kibocsátások nyomon követése az iránymutatásokkal összhangban történjen, és hogy megbízható és helyes kibocsátási adatok szerepeljenek a 2003/87/EK irányelv 14. cikke (3) bekezdésének értelmében készült jelentésben. A tagállamok figyelembe veszik az Európai Akkreditálási Együttműködés (EA) keretében kiadott vonatkozó iránymutatásokat.

A 10.4.2. szakasz e) pontjának megfelelően a hitelesítés egy hitelesítő szakvéleménnyel történik, amely elvárható bizonyossággal megállapítja, hogy a kibocsátási jelentésben szereplő adatok mentesek lényegi valótlanságtól, és hogy nincsenek lényegi eltérések az előírásoktól.

Az üzemeltető a hitelesítőnek átadja a kibocsátási jelentést, jóváhagyott nyomonkövetési tervének, illetve terveinek másolatát és minden egyéb lényeges információt.

A hitelesítés tárgykörét azok a feladatok határozzák meg, amelyeket a hitelesítőnek a fenti cél elérése érdekében el kell végeznie. A hitelesítő azonban köteles elvégezni legalább az alábbi 10.4.2. szakaszban ismertetett tevékenységeket.

10.4.2. HITELESÍTÉSI MÓDSZER

A hitelesítő a hitelesítést kritikus szakmai hozzáállással tervezi és végzi, szem előtt tartva, hogy lehetnek olyan körülmények, amelyek miatt az éves kibocsátási jelentésben lényegi valótlanságok szerepelhetnek.

A hitelesítési eljárás részeként a hitelesítő elvégzi a következőket:

a) Stratégiai elemzés

A hitelesítő:

- ellenőrzi, hogy az illetékes hatóság jóváhagyta-e a nyomonkövetési tervet, és hogy annak érvényes változatát kapta-e meg az üzemeltetőtől, és ha ez nem áll fenn, akkor a hitelesítő a hitelesítési eljárást csak azon elemek tekintetében folytatja, amelyeket a jóváhagyás hiánya nyilvánvalóan nem érint,

- alaposan megismeri a létesítményben folyó, illetve a légijármű-üzemeltető által végzett minden egyes tevékenységet, a létesítménnyel, illetve a légijármű-üzemeltető megfelelő légiközlekedési tevékenységeivel kapcsolatos kibocsátó forrásokat és forrásanyagokat, a tevékenységre vonatkozó adatok nyomon követésére vagy mérésére használt mérőeszközöket, a kibocsátási tényezők és az oxidációs/konverziós tényezők eredetét és alkalmazását, a kibocsátások kiszámítására vagy mérésére használt más adatokat, valamint a környezetet, amelyben a létesítmény, illetve a légijármű-üzemeltető működik,

- alaposan megismeri az üzemeltető nyomonkövetési tervét, adatkezelő, valamint ellenőrzési rendszerét, beleértve a nyomon követés és jelentés tekintetében az általános szervezeti felépítést,

- alkalmazza az alábbi 3. táblázatban leírt lényegességi szinteket.

3. táblázat

A hitelesítő úgy végzi el a stratégiai elemzést, hogy képes legyen az alább leírtak szerint elvégezni a kockázatelemzést. Szükség esetén helyszíni bejárást is végezhet.

b) Kockázatelemzés

A hitelesítő:

- elemzi az üzemeltető tevékenységi körével és ennek bonyolultságával, valamint a kibocsátó forrásokkal és forrásanyagokkal kapcsolatos olyan eredendő kockázatokat és ellenőrzési kockázatokat, amelyek lényegi valótlanságokhoz vagy az előírásoktól való eltéréshez vezethetnek,

- a kockázatelemzéssel arányban lévő hitelesítési tervet készít. A hitelesítési terv a hitelesítési tevékenységek végrehajtásának módját ismerteti. A terv tartalmaz egy hitelesítési programot és egy adatgyűjtési tervet. A hitelesítési program leírja a tevékenységek jellegét, és azt, hogy mikor és milyen körben kell ezeket elvégezni a hitelesítési terv végrehajtásához. Az adatgyűjtési terv meghatározza, hogy mely adatokat kell elemezni a hitelesítő szakvélemény elkészítéséhez.

c) Hitelesítés

A hitelesítés végrehajtása során a hitelesítő adott esetben helyszíni bejárást végez, hogy megtekintse a mérőműszerek és mérőrendszerek működését, szóbeli adatgyűjtést folytasson és elegendő információt és bizonyítékot gyűjtsön.

A hitelesítő ezenkívül:

- a hitelesítési tervet úgy hajtja végre, hogy meghatározott mintavételi módszerekkel, helyszíni szemlékkel, dokumentumok tanulmányozásával, analitikai eljárásokkal és adatvizsgálati eljárásokkal olyan adatokat gyűjt - ideértve minden lényeges kiegészítő információt is -, amelyek a hitelesítő szakvélemény alapjául fognak szolgálni,

- meggyőződik a jóváhagyott nyomonkövetési tervben meghatározott bizonytalansági szint kiszámításához használt információk hitelességéről,

- ellenőrzi, hogy a jóváhagyott nyomonkövetési tervet végrehajtják-e, és igyekszik megtudni, hogy a nyomonkövetési terv naprakész állapotban van-e,

- a hitelesítő szakvélemény kialakítása előtt felkéri az üzemeltetőt, hogy adja meg az esetleg hiányzó adatokat, illetve töltse ki az auditnapló esetleg hiányos részeit, adjon magyarázatot a kibocsátási adatok eltéréseire, vizsgálja felül a számításait vagy helyesbítse a jelentésben megadott adatokat. A hitelesítő megfelelő formában ismerteti az üzemeltetővel az összes általa megállapított eltérést és valótlanságot.

Az üzemeltető kijavítja a jelentésben talált valótlanságokat. A kiigazításnak ki kell terjednie annak halmaznak az egészére, amelyből a mintavétel történt.

A hitelesítési eljárás során a hitelesítő az alábbiak értékelésével állapítja meg a valótlanságokat és az előírásoktól való eltéréseket:

- a nyomonkövetési terv végrehajtása úgy történt-e, hogy lehetővé tegye az előírásoktól való eltérések megállapítását,

- az adatgyűjtés során felmerült bizonyítékok elegendően egyértelműek és objektívak-e ahhoz, hogy lehetővé tegyék a valótlanságok megállapítását.

d) Belső hitelesítő jelentés

A hitelesítési eljárás végén a hitelesítő egy belső hitelesítő jelentést készít. A hitelesítő jelentés rögzíti azokat az információkat, amelyek igazolják, hogy a stratégiai elemzés, a kockázatelemzés és a hitelesítési terv maradéktalanul végrehajtásra került, és elegendő információt nyújt a hitelesítő szakvélemény alátámasztására. A belső hitelesítő jelentésnek továbbá lehetővé kell tennie, hogy az illetékes hatóság és az akkreditációs testület adott esetben értékelhesse az auditot.

A belső hitelesítő jelentésben szereplő megállapítások alapján a hitelesítő állást foglal arról, hogy az éves kibocsátási jelentés, figyelembe véve a lényegességi szintet, tartalmaz-e bármilyen lényegi valótlanságot, és hogy vannak-e lényegi eltérések az előírásoktól, vagy más, a hitelesítő szakvélemény szempontjából fontos problémák.

e) Hitelesítő jelentés

A hitelesítő ismerteti a hitelesítési módszertant, saját megállapításait és a hitelesítő szakvéleményt egy, az üzemeltetőnek címzett hitelesítő jelentésben, amelyet az üzemeltető az éves kibocsátási jelentéssel együtt benyújt az illetékes hatósághoz. Az éves kibocsátási jelentés akkor tekinthető kielégítőnek, ha az összkibocsátást illetően nincs lényegi valótlanság, és ha a hitelesítő véleménye szerint nincs lényegi eltérés az előírásoktól. Nem lényegi eltérés vagy nem lényegi valótlanság esetén a hitelesítő ezeket feltüntetheti a hitelesítő jelentésben ("kielégítőnek tekinthető, az előírásoktól való nem lényegi eltéréseket, illetve nem lényegi valótlanságokat tartalmaz"). A hitelesítő ezeket a vezetőségnek szóló külön levélbe is foglalhatja.

A hitelesítő dönthet úgy, hogy az éves kibocsátási jelentés nem tekinthető kielégítőnek, ha a hitelesítő lényegi eltéréseket vagy lényegi valótlanságokat (lényegi eltérésekkel vagy azok nélkül) talál. A hitelesítő dönthet úgy, hogy az éves kibocsátási jelentést nem hitelesíti, ha a hitelesítés vizsgálati köre korlátozott volt (ha a körülmények megakadályozták, vagy valamilyen korlátozás megakadályozta a hitesítőt abban, hogy megszerezze az ahhoz szükséges megalapozott információkat, hogy a hitelesítési kockázat elfogadható szintre csökkenjen), illetve lényeges bizonytalanságok voltak.

A tagállamok biztosítják, hogy az illetékes hatósággal folytatott konzultációkat követően az üzemeltető az illetékes hatóság által előírt határidőn belül intézkedjen az előírásoktól való eltérésekkel és a valótlanságokkal kapcsolatban. Ugyanakkor az üzemeltető, a hitelesítő és az illetékes hatóság közötti véleményeltérések nem befolyásolhatják a megfelelő jelentéskészítést, és ezeket a 2003/87/EK irányelv, ezen iránymutatások, a tagállamok által az említett irányelv V. melléklete értelmében megállapított előírások és a vonatkozó nemzeti eljárások szerint kell rendezni.

11. KIBOCSÁTÁSI TÉNYEZŐK

Ez a szakasz az 1. meghatározási szint esetén használható standard kibocsátási tényezőket tartalmazza, amelyek lehetővé teszik nem tevékenységspecifikus kibocsátási tényezők használatát tüzelőanyagok égetése esetében. Amennyiben a tüzelőanyag nem tartozik egyetlen létező tüzelőanyag-kategóriába sem, az üzemeltető szakmai megítélése alapján besorolja a felhasznált tüzelőanyagot valamely rokon kategóriába, és ezt jóváhagyatja az illetékes hatósággal.

4. táblázat

Tüzelőanyagok nettó fűtőértékre vonatkoztatott kibocsátási tényezője és a tüzelőanyag tömegére vetített nettó fűtőérték

12. CO2-SEMLEGES BIOMASSZÁK JEGYZÉKE

A következő - nem teljes - felsorolás olyan anyagokat tartalmaz, amelyek ezen iránymutatások alkalmazásában biomasszának minősülnek, és így 0 [t CO2/TJ vagy t vagy Nm3] kibocsátási tényezővel súlyozandók. A tőzeg és az alábbi felsorolásban szereplő anyagok fosszilis hányada nem minősül biomasszának. Eltekintve attól az esettől, amikor szemrevételezéssel vagy szag alapján megállapítható az idegen anyagokkal vagy más tüzelőanyagokkal való szennyezettség, az alábbi 1. és 2. csoportba tartozó anyagok tisztaságának igazolására nem szükséges analitikai eljárásokat alkalmazni:

1. csoport - növények és növényi részek:

- szalma,

- széna és fű,

- levelek, fa, gyökér, fatuskó, kéreg,

- mezőgazdasági termények, például kukorica és tritikálé.

2. csoport - biomasszának minősülő hulladékok, termékek és melléktermékek:

- faipari hulladék (fűrészüzemből és fafeldolgozásból, valamint faipari folyamatokból származó fahulladék),

- használt fa (fából készült használt termékek, faanyagok), valamint fafeldolgozási folyamatokból származó termékek és melléktermékek,

- faalapú hulladékok a papír- és cellulóziparból, például szennylúg (csak biomasszának minősülő széntartalommal),

- cellulózgyártásból származó nyers tallolaj, tallolaj és kátrányolaj,

- erdészeti maradékanyagok,

- facellulózt tartalmazó növények feldolgozásából származó lignin,

- hús-, hal- vagy élelmiszerliszt, zsír, olaj és faggyú,

- az élelmiszer- és italgyártás elsődleges maradékanyagai,

- növényi olajok és zsírok,

- trágya,

- mezőgazdasági növényi maradékanyagok,

- szennyvíziszap,

- biomassza feltárásával, erjesztésével vagy gázosításával előállított biogáz,

- kikötői iszapok, valamint más vizekből származó iszapok és üledékek,

- hulladéklerakó-gáz,

- faszén.

3. csoport - keverékek biomasszahányada:

- vízgazdálkodásból származó uszadék biomasszahányada,

- élelmiszer- és italgyártás kevert maradékanyagainak biomasszahányada,

- fatartalmú kompozit anyagok biomasszahányada,

- textilhulladékok biomasszahányada,

- papír, karton és keménypapír biomasszahányada,

- települési és ipari hulladék biomasszahányada,

- fosszilis szenet tartalmazó szennylúg biomasszahányada,

- feldolgozott települési és ipari hulladék biomasszahányada,

- etil-tercier-butil-éter (ETBE) biomasszahányada,

- butanol biomasszahányada.

4. csoport: tüzelőanyagok, amelyek valamennyi összetevőjét és köztes termékét biomasszából állították elő:

- bioetanol,

- biodízel,

- éterezett bioetanol,

- biometanol,

- bio-dimetil-éter,

- bioolaj (pirolízis-olaj) és biogáz.

13. TEVÉKENYSÉGSPECIFIKUS ADATOK ÉS TÉNYEZŐK MEGHATÁROZÁSA

E szakasz ezen iránymutatásoknak csak azokra a részeire nézve kötelező érvényű, ahol kifejezetten szerepel hivatkozás az I. melléklet 13. szakaszára. Az e szakaszban foglalt rendelkezésekre az e melléklet 16. szakaszában előírt rendelkezések is vonatkoznak.

13.1. A TÜZELŐANYAGOK NETTÓ FŰTŐÉRTÉKÉNEK ÉS KIBOCSÁTÁSI TÉNYEZŐJÉNEK MEGHATÁROZÁSA

A tevékenységspecifikus kibocsátási tényező meghatározására szolgáló konkrét eljárást - ideértve az adott tüzelőanyagnál alkalmazandó mintavételi eljárást is - a vonatkozó jelentési időszak kezdete előtt egyeztetni kell az illetékes hatósággal.

A tüzelőanyagból történő mintavételre és a fűtőérték, a széntartalom és a kibocsátási tényező meghatározására alkalmazott eljárásoknak lehetőség szerint olyan szabványosított módszert kell követniük, amely korlátozza a mintavételi és mérési szubjektivitást, és ismert mérési bizonytalansággal rendelkezik. CEN-szabványokat kell használni, amennyiben ilyenek rendelkezésre állnak. Amennyiben CEN-szabványok nem állnak rendelkezésre, úgy megfelelő ISO-szabványokat vagy nemzeti szabványokat kell alkalmazni. Amennyiben nem léteznek alkalmazható szabványok, ott lehetőség szerint megfelelő szabványtervezetek vagy a legjobb ipari gyakorlatról szóló iránymutatások alapján lehet eljárni.

A szóban forgó CEN-szabványok a következők:

- EN ISO 6976:2005 Földgáz. A hőértékek, a sűrűség, a relatív sűrűség és a Wobbe-szám számítása a gázösszetételből

- EN ISO 4259:1996 Ásványolajtermékek. A vizsgálati módszerekre vonatkozó precizitási adatok meghatározása és alkalmazása

A fontosabb ISO-szabványok a következők:

- ISO 13909-1,2,3,4: 2001 Szén és koksz. Mechanikai mintavétel

- ISO 5069-1,2:1983 Barnaszén és lignitek. A mintavétel alapelvei

- ISO 625:1996 Szilárd ásványi tüzelőanyagok. Szén és hidrogén meghatározása. Liebig-módszer

- ISO 925:1997 Szilárd ásványi tüzelőanyagok. Karbonátszén-tartalom meghatározása. Gravimetriás módszer

- ISO 9300:1990 Gázárammérés kritikus sebességi Venturi-fúvókákkal

- ISO 9951:1993/94: Gáz áramának mérése zárt vezetékben. Turbinás árammérők

Kiegészítő nemzeti szabványok a tüzelőanyagok jellemzésére:

- DIN 51900-1:2000 Szilárd és folyékony tüzelőanyagok vizsgálata. Égéshő meghatározása bomba-kaloriméterrel és a fűtőérték kiszámítása. 1. rész: alapelvek, berendezések, módszerek

- DIN 51857:1997 Gáznemű tüzelőanyagok és egyéb gázok. Tiszta gázok és gázelegyek fűtőértékének, sűrűségének, relatív sűrűségének és Wobbe-indexének számítása

- DIN 51612:1980 PB-gáz vizsgálata, nettó fűtőérték számítása

- DIN 51721:2001 Szilárd tüzelőanyagok vizsgálata. Szén- és hidrogéntartalom meghatározása (folyékony tüzelőanyagok esetében is alkalmazható)

A kibocsátási tényezőt, a széntartalmat és a fűtőértéket meghatározó laboratóriumnak meg kell felelnie az e melléklet 13.5. szakaszában előírt követelményeknek. Fontos megjegyezni, hogy a tevékenységspecifikus kibocsátási tényező pontos meghatározása szempontjából - a széntartalom és a fűtőérték meghatározására használt analitikai eljárás pontosságán túl - kritikus fontosságú a mintavétel gyakorisága, a mintavételi eljárás és a minta előkészítésének módja. Ezen tényezők nagymértékben függnek a tüzelőanyag/más anyag állapotától és homogenitásától. A szükséges mintaszám nagyobb olyan heterogén anyagok esetében, mint például a települési szilárd hulladék, és jóval kisebb a kereskedelemben forgalmazott legtöbb gáznemű és folyékony tüzelőanyag esetében.

A széntartalom, a fűtőérték és a kibocsátási tényező meghatározására szolgáló mintavételi eljárásnak és az elemzési gyakoriságnak meg kell felelnie a 13.6. szakasz előírásainak.

A kibocsátási tényező meghatározását végző laboratóriumban alkalmazott eljárások teljes dokumentációját meg kell őrizni, és hozzáférhetővé kell tenni a kibocsátási jelentés hitelesítője számára.

13.2. A TEVÉKENYSÉGSPECIFIKUS OXIDÁCIÓS TÉNYEZŐ MEGHATÁROZÁSA

A tevékenységspecifikus oxidációs tényező meghatározására szolgáló konkrét eljárást - ideértve az adott tüzelőanyagnál és az adott létesítményben alkalmazandó mintavételi eljárást is - a vonatkozó jelentési időszak kezdete előtt egyeztetni kell az illetékes hatósággal.

Az egy adott tevékenységre jellemző reprezentatív tevékenységspecifikus oxidációs tényező (például korom, hamu, szennyvíz és más hulladékok vagy melléktermékek széntartalma alapján történő) meghatározására szolgáló eljárásoknak lehetőség szerint meg kell felelniük olyan szabványosított módszernek, amely korlátozza a mintavételi és mérési szubjektivitást, és ismert mérési bizonytalansággal rendelkezik. CEN-szabványokat kell használni, ha ilyenek rendelkezésre állnak. Amennyiben CEN-szabványok nem állnak rendelkezésre, úgy ISO-szabványokat vagy nemzeti szabványokat kell alkalmazni. Amennyiben nem léteznek alkalmazható szabványok, lehetőség szerint megfelelő szabványtervezetek vagy a legjobb ipari gyakorlatról szóló iránymutatások alapján kell eljárni.

Az oxidációs tényezőt vagy az alátámasztó adatokat meghatározó laboratóriumnak meg kell felelnie az e melléklet 13.5. szakaszában előírt követelményeknek. Az oxidációs tényező kiszámításához használt lényeges változók (például a hamu széntartalma) meghatározására szolgáló mintavételi eljárásnak és elemzési gyakoriságnak meg kell felelnie a 13.6. szakasz előírásainak.

Az oxidációs tényező meghatározását végző szervezet által alkalmazott eljárások teljes dokumentációját és az összes eredményt meg kell őrizni, és hozzáférhetővé kell tenni a kibocsátási jelentés hitelesítője számára.

13.3. A TECHNOLÓGIAI KIBOCSÁTÁSI TÉNYEZŐ, A KONVERZIÓS TÉNYEZŐK ÉS AZ ÖSSZETÉTEL MEGHATÁROZÁSA

A tevékenységspecifikus kibocsátási tényező, konverziós tényező vagy összetétel meghatározására szolgáló konkrét eljárást - ideértve az adott anyagnál alkalmazandó mintavételi eljárást is - a vonatkozó jelentési időszak kezdete előtt egyeztetni kell az illetékes hatósággal.

Az adott anyagból történő mintavételre és az anyag összetételének meghatározására, illetve a technológiai kibocsátási tényező meghatározására szolgáló eljárásoknak lehetőség szerint meg kell felelniük olyan szabványosított módszernek, amely korlátozza a mintavételi és mérési szubjektivitást, és ismert mérési bizonytalansággal rendelkezik. CEN-szabványokat kell használni, amennyiben ilyenek rendelkezésre állnak. Amennyiben CEN-szabványok nem állnak rendelkezésre, úgy ISO-szabványokat vagy nemzeti szabványokat kell alkalmazni. Amennyiben nem léteznek alkalmazható szabványok, lehetőség szerint megfelelő szabványtervezetek vagy a legjobb ipari gyakorlatról szóló iránymutatások alapján kell eljárni.

A közreműködő laboratóriumnak meg kell felelnie az e melléklet 13.5. szakaszában előírt követelményeknek. A mintavételi eljárásnak és az elemzési gyakoriságnak meg kell felelnie a 13.6. szakasz előírásainak.

A szervezet által alkalmazott eljárások teljes dokumentációját és az összes eredményt meg kell őrizni, és hozzáférhetővé kell tenni a kibocsátási jelentés hitelesítője számára.

13.4. A BIOMASSZAHÁNYAD MEGHATÁROZÁSA

Ezen iránymutatások alkalmazásában a "biomasszahányad" a minta összes széntartalmából a biomassza fogalommeghatározása (lásd e melléklet 2. és 12. szakasza) szerinti biomasszaszén tömegszázalékban meghatározott részarányát jelenti.

A tüzelőanyag vagy más anyag tiszta biomasszának minősíthető, és arra a nyomon követés és jelentés céljára az 5.2. szakaszban leírt egyszerűsített rendelkezések alkalmazandók, ha a az érintett tüzelőanyag vagy más anyag legfeljebb 3 százalékban tartalmaz biomasszától különböző anyagot.

Az egy adott tüzelőanyag vagy más anyag biomasszahányadának meghatározására szolgáló konkrét eljárást - ideértve az adott anyagnál alkalmazandó mintavételi eljárást is - a vonatkozó jelentési időszak kezdete előtt egyeztetni kell az illetékes hatósággal.

A tüzelőanyagból vagy más anyagból történő mintavételre és a biomasszahányad meghatározására szolgáló eljárásoknak lehetőség szerint meg kell felelniük olyan szabványosított módszernek, amely korlátozza a mintavételi és mérési szubjektivitást, és ismert mérési bizonytalansággal rendelkezik. CEN-szabványokat kell használni, amennyiben ilyenek rendelkezésre állnak. Amennyiben CEN-szabványok nem állnak rendelkezésre, úgy ISO-szabványokat vagy nemzeti szabványokat kell alkalmazni. Amennyiben nem léteznek alkalmazható szabványok, lehetőség szerint megfelelő szabványtervezetek vagy a legjobb ipari gyakorlatról szóló iránymutatások alapján kell eljárni.

A tüzelőanyag vagy más anyag biomasszahányadának meghatározására használható módszerek az adott tüzelőanyag-keverékek egyedi jellemzőitől függően a kevert anyagok összetevőinek kézi válogatásától a kétkomponensű keverék fűtőértékének, illetve tiszta összetevői fűtőértékének differenciálmódszerrel történő meghatározásán át a C14-izotópos vizsgálatig terjednek. Jól meghatározott és nyomon követhető kiindulási anyagokkal működő technológiával előállított tüzelőanyagok vagy más anyagok esetében az üzemeltető más megoldásként a biomasszahányad meghatározásához használhatja a technológiába belépő és az onnan kilépő fosszilis, illetve biomassza eredetű szén anyagmérlegét. Az adott módszereket jóvá kell hagyatni az illetékes hatósággal.

A biomasszahányadot meghatározó laboratóriumnak meg kell felelnie az e melléklet 13.5. szakaszában előírt követelményeknek.

A tüzelőanyagok és más anyagok biomasszahányadának meghatározására szolgáló mintavételi eljárásnak és az elemzési gyakoriságnak meg kell felelnie a 13.6. szakasz előírásainak.

A biomasszahányad meghatározását végző laboratóriumban alkalmazott eljárások teljes dokumentációját és az összes eredményt meg kell őrizni, és hozzáférhetővé kell tenni a kibocsátási jelentés hitelesítője számára.

Amennyiben műszakilag megvalósíthatatlan az adott kevert tüzelőanyag biomasszahányadának meghatározása, vagy ésszerűtlen költségekkel járna, akkor az üzemeltető vagy 0 %-os biomasszahányadot feltételez (azaz az adott tüzelőanyag széntartalma teljes mértékben fosszilis eredetű), vagy becslési módszer terjeszt be az illetékes hatósághoz jóváhagyásra.

13.5. A FOLYAMATOS KIBOCSÁTÁSMÉRÉSRE, VALAMINT A TÜZELŐANYAGOK ÉS MÁS ANYAGOK TULAJDONSÁGAINAK MEGHATÁROZÁSÁRA VONATKOZÓ KÖVETELMÉNYEK

13.5.1. AKKREDITÁLT LABORATÓRIUMOK IGÉNYBEVÉTELE

A kibocsátási tényező, a nettó fűtőérték, az oxidációs tényező, a széntartalom, a biomasszahányad vagy az anyagösszetétel meghatározását, illetve a folyamatos kibocsátásmérő rendszerek kalibrációit és azok vonatkozó berendezéseinek értékelését végző laboratóriumnak (beleértve az egyéb szolgáltatásnyújtókat is) lehetőség szerint rendelkeznie kell az EN ISO 17025:2005 szabvány ("A vizsgáló- és kalibrálólaboratóriumok alkalmasságának általános követelményei") szerinti akkreditációval.

13.5.2. NEM AKKREDITÁLT LABORATÓRIUMOK IGÉNYBEVÉTELE

Lehetőleg az EN ISO 17025:2005 szabvány szerint akkreditált laboratóriumokat kell igénybe venni. A nem akkreditált laboratóriumok igénybevételét olyan esetekre kell korlátozni, amikor az üzemeltető igazolni tudja az illetékes hatóság számára, hogy a laboratórium az EN ISO 17025:2005 szabvány követelményeivel egyenértékű követelményeket teljesít. Az érintett laboratóriumokat és a vonatkozó analitikai eljárásokat fel kell sorolni a nyomonkövetési tervben. A minőségirányítás egyenértékűsége igazolható a laboratórium EN ISO 9001:2000 szabvány szerinti akkreditációs tanúsítványával. További bizonyítékokat kell szolgáltatni arról, hogy a laboratórium műszakilag alkalmas és képes a megfelelő analitikai eljárásokkal műszakilag hiteles eredményeket előállítani.

Az üzemeltető felelősségére az üzemeltető által a kibocsátások számításához használt eredmények meghatározására igénybe vett minden nem akkreditált laboratóriumnak gondoskodnia kell a következőkről:

a) Analitikai módszerek hitelesítése

A nem akkreditált laboratórium által használandó minden lényeges analitikai módszert egy, az EN ISO 17025:2005 szabvány szerint akkreditált laboratórium hitelesít a referencia-módszer alapján. A hitelesítési eljárást az üzemeltető és a laboratórium szerződéses jogviszonyának kialakítása előtt vagy kezdetén kell lefolytatni. A hitelesítés része a várható értéktartományra reprezentatív legalább öt mintából álló mintasorozat elemzésének ahhoz elegendő számban történő megismétlése - beleértve az egyes lényeges paraméterekre, tüzelőanyagokra vagy más anyagokra egy-egy vakmintát is -, hogy jellemezni lehessen a módszer ismételhetőségét, és el lehessen készíteni a műszer kalibrációs görbéjét.

b) Külső összehasonlítás

Az analitikai módszerek eredményeinek külső összehasonlítását évente egyszer el kell végeznie egy, az EN ISO 17025:2005 szabvány szerint akkreditált laboratóriumnak úgy, hogy az egyes érintett paraméterekre, tüzelőanyagokra vagy más anyagokra vonatkozó referencia-módszer felhasználásával legalább ötször megismétli egy reprezentatív minta elemzését.

Az üzemeltető konzervatív korrekciókat alkalmaz (a kibocsátások alulbecslésének elkerülése céljából) az adott év összes vonatkozó adatára abban az esetben, ha a nem akkreditált laboratórium és az akkreditált laboratórium által kapott eredmények között olyan eltérés mutatkozik, ami a kibocsátások alulbecsléséhez vezethet. A nem akkreditált és az akkreditált laboratórium által kapott végeredmények (például összetétel) között statisztikailag szignifikáns (2σ) különbségekről tájékoztatni kell az illetékes hatóságot, és a problémát haladéktalanul meg kell oldani egy, az EN ISO 17025:2005 szabvány szerint akkreditált laboratórium felügyelete alatt.

13.5.3. ONLINE GÁZELEMZŐK ÉS GÁZKROMATOGRÁFOK

Az online gázkromatográfok vagy extrakciós vagy nem extrakciós gázelemzők használatát az ezen iránymutatások szerinti kibocsátásmeghatározás céljára jóvá kell hagyatni az illetékes hatósággal. Ilyen rendszerek kizárólag a gáz halmazállapotú tüzelőanyagok és más anyagok összetételének meghatározására használhatók. A rendszereket működtető üzemeltetőnek meg kell felelnie az EN ISO 9001:2000 szabvány követelményeinek. A rendszer akkreditációs tanúsítványa használható annak igazolására, hogy a rendszer megfelel ezen követelményeknek. A kalibrálást végző szolgáltatóknak és a kalibráló gázokat szállító cégeknek az EN ISO 17025:2005 szabvány szerinti akkreditációval kell rendelkezniük.

Adott esetben az EN ISO 17025:2005 szabvány szerint akkreditált laboratóriummal a "Földgáz. Online elemző rendszerek teljesítőképességének értékelése" című EN ISO 10723:1995 szabvány alapján kell elvégeztetni a műszerek első és évenkénti hitelesítését. Minden más esetben az üzemeltető első hitelesítést és évenkénti külső összehasonlítást végeztet a következők szerint:

a) Első hitelesítés

A hitelesítést 2008. január 31. előtt kell elvégezni, illetve új rendszer esetében az üzembe helyezés részeként. A hitelesítés része a várható értéktartományra reprezentatív legalább öt mintából álló mintasorozat elemzésének ahhoz elegendő számban történő megismétlése - beleértve az egyes lényeges paraméterekre, tüzelőanyagokra vagy más anyagokra egy-egy vakmintát is -, hogy jellemezni lehessen a módszer ismételhetőségét, és el lehessen készíteni a műszer kalibrációs görbéjét.

b) Évenkénti külső összehasonlítás

Az analitikai módszerek eredményeinek külső összehasonlítását évente egyszer el kell végeznie egy, az EN ISO 17025:2005 szabvány szerint akkreditált laboratóriumnak úgy, hogy az egyes lényeges paraméterekre, tüzelőanyagokra vagy más anyagokra a vonatkozó referencia-módszer felhasználásával megfelelő számban megismétlik egy-egy reprezentatív minta elemzését.

Az üzemeltető konzervatív korrekciókat alkalmaz (a kibocsátások alulbecslésének elkerülése céljából) az adott év összes vonatkozó adatára abban az esetben, ha a gázelemzővel vagy gázkromatográffal kapott, illetve az akkreditált laboratórium által kapott eredmények között olyan eltérés mutatkozik, ami a kibocsátások alulbecsléséhez vezethet. A gázelemzővel vagy gázkromatográffal kapott, illetve az akkreditált laboratórium által kapott végeredmények (például összetétel) között statisztikailag szignifikáns (2σ) különbségekről tájékoztatni kell az illetékes hatóságot és a problémát haladéktalanul meg kell oldani egy, az EN ISO 17025:2005 szabvány szerint akkreditált laboratórium felügyelete alatt.

13.6. MINTAVÉTELI MÓDSZEREK ÉS ELEMZÉSI GYAKORISÁG

A vonatkozó kibocsátási tényező, fűtőérték, oxidációs tényező, konverziós tényező, széntartalom, biomasszahányad vagy összetétel meghatározásának a reprezentatív mintavételre vonatkozó általánosan elfogadott gyakorlatot kell követnie. Az üzemeltetőnek bizonyítania kell, hogy a számított értékek reprezentatívak és szubjektív hibától mentesek. Az illető értéket kizárólag arra a szállítási időszakra, illetve a tüzelőanyag vagy más anyag kizárólag azon tételére szabad használni, amelyre az értéket reprezentatívan meghatározták.

Az elemzés általában olyan mintán történik, amely egy adott időszak (1 naptól néhány hónapig terjedően) alatt gyűjtött nagyobb számú (például 10-100) mintából lett összekeverve, feltéve, hogy a tüzelőanyagból vagy más anyagból vett minta az összetétel megváltozása nélkül tárolható.

A mintavételi eljárást és az elemzési gyakoriságot úgy kell megtervezni, hogy az adott paraméter éves átlaga forrásanyaghoz tartozó, tevékenységre vonatkozó adatokra jóváhagyott meghatározási szinten megengedett legnagyobb bizonytalanság 1/3-ánál kisebb bizonytalansággal legyen meghatározható.

Ha az üzemeltető nem tudja betartani az éves értékre megengedett legnagyobb bizonytalanságot, vagy nem tudja igazolni a küszöbértékek betartását, akkor adott esetben legalább az 5. táblázatban meghatározott elemzési gyakoriságot kell használnia. Minden más esetben az illetékes hatóság határozza meg az elemzési gyakoriságot.

5. táblázat

Tájékoztató jellegű legkisebb elemzési gyakoriság

14. JELENTÉSI FORMANYOMTATVÁNY

Ha valamely tevékenységspecifikus melléklet másként nem rendelkezik, a jelentést az alábbi, a tevékenységek, a létesítménytípusok, a nyomon követett tüzelőanyagok és a folyamatok számának megfelelően módosítható táblázatok alapján kell elkészíteni. A szürkével jelölt mezőket kell kitölteni.

14.1. A LÉTESÍTMÉNY AZONOSÍTÁSA

14.2. A TEVÉKENYSÉGEK ÁTTEKINTÉSE

Az I. melléklet szerinti tevékenységekből származó kibocsátások

Kísérő adatok

14.3. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK (SZÁMÍTÁS)

14.4. TECHNOLÓGIAI KIBOCSÁTÁSOK (SZÁMÍTÁS)

14.5. ANYAGMÉRLEGEN ALAPULÓ MEGKÖZELÍTÉS

14.6. MÉRÉSEN ALAPULÓ MEGKÖZELÍTÉS

14.7. SALÉTROMSAV, ADIPINSAV, KAPROLAKTÁM, GLIOXÁL ÉS GLIOXILSAV ÜZEMEK N2O KIBOCSÁTÁSÁRA VONATKOZÓ JELENTÉS

14.8. PFC-KIBOCSÁTÁSOK JELENTÉSE ELSŐDLEGES ALUMÍNIUM ELŐÁLLÍTÁSA ESETÉBEN

15. JELENTÉSI KATEGÓRIÁK

A kibocsátásokat a jelentési formanyomtatvány alábbi kategóriáival és a 166/2006/EK EPRTR rendelet I. mellékletében foglalt IPPC-kódokkal (lásd e melléklet 15.2. szakaszát) összhangban kell jelenteni. Az alábbiakban megtalálhatók a két jelentési formanyomtatványban szereplő konkrét kategóriák. Amennyiben valamely tevékenység két vagy több kategóriába is besorolható, a választott besorolásnak a tevékenység fő célját kell tükröznie.

15.1. IPCC JELENTÉSI FORMANYOMTATVÁNY

Az alábbi táblázat az UNFCCC éves kimutatásokra vonatkozó jelentési iránymutatásainak részét képező közös jelentési formanyomtatvány (CRF) ( 16 ) kivonata. A közös jelentési formanyomtatványban a kibocsátásokat hét fő kategóriába sorolják:

1. energetika;

2. ipari technológiák;

3. oldószerek és más termékek használata;

4. mezőgazdaság;

5. földhasználatban bekövetkezett változás és erdőgazdálkodás;

6. hulladék;

7. egyéb.

Az alábbi táblázat a közös jelentési formanyomtatvány 1., 2. és 6. - a 2003/87/EK irányelv szempontjából lényeges - kategóriáját tartalmazza, a vonatkozó alkategóriákkal együtt.

15.2. FORRÁSKATEGÓRIÁK KÓDJA

A forráskategóriák alábbi kódjai használandók az adatok megadásához a jelentésben.

16. KIS KIBOCSÁTÁSÚ LÉTESÍTMÉNYEKRE VONATKOZÓ KÖVETELMÉNYEK

E melléklet fenti 4.3., 5.2., 7.1., 10. és 13. szakaszának előírásai alól a következők szerint mentesülnek az olyan létesítmények, amelyeknek az előző kereskedési időszakban a hitelesített jelentés szerinti átlagos éves kibocsátása kevesebb volt, mint 25 000 tonna CO2. Ha a jelentésben megadott kibocsátási adatok az üzemi körülmények vagy magának a létesítménynek a megváltozása miatt már nem érvényesek, vagy ha nincsenek korábbi hitelesített adatok a kibocsátásokról, akkor a mentesség abban az esetben érvényes, ha az illetékes hatóság a következő öt évre olyan konzervatív kibocsátásbecslést hagyott jóvá, amely szerint a kibocsátás évente kevesebb lesz mint 25 000 tonna fosszilis eredetű CO2. A tagállamok eltekinthetnek a hitelesítési eljárás keretében a hitelesítő által végzendő éves helyszíni bejárás kötelezővé tételétől, és arról a hitelesítő az általa végzett kockázatelemzés alapján saját belátása szerint dönthet.

- Szükség esetén az üzemeltető a tevékenységre vonatkozó adatok bizonytalanságának megbecsléséhez a konkrét használat körülményeitől függetlenül használhatja a vonatkozó mérőműszerek beszállítója által szolgáltatott információkat.

- A tagállamok eltekinthetnek attól, hogy bizonyítani kelljen az e melléklet 10.3.2. szakaszában leírt kalibrációra vonatkozó követelményeknek való megfelelést.

- A tagállamok az összes forrásanyagra és vonatkozó változóra engedélyezhetnek alacsonyabb meghatározási szintet úgy, hogy az 1. lehet a legalacsonyabb meghatározási szint.

- A tagállamok megengedhetik olyan egyszerűsített nyomonkövetési tervek használatát, amelyek tartalmazzák legalább az e melléklet 4.3. szakaszában az a), b), c), e), f), k) és l) tételek alatt felsorolt elemeket.

- A tagállamok eltekinthetnek az EN ISO 17025:2005 szabvány szerinti akkreditációra vonatkozó követelményektől, ha a szóban forgó laboratórium:

- meggyőző bizonyítékkal szolgál arról, hogy műszakilag alkalmas és képes a vonatkozó analitikai eljárásokkal műszakilag hiteles eredményeket előállítani, és

- évente részt vesz külső, laboratóriumok közötti összehasonlításban és azt követően végrehajtja az esetleg szükséges kiigazító intézkedéseket.

- A tüzelőanyagok és más anyagok felhasználása meghatározható a beszerzési nyilvántartások és a becsült készletváltozások alapján úgy, hogy a bizonytalanságokkal nem kell számolni.

II. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. mellékletében említett tevékenységek keretében végrehajtott égetésből származó kibocsátásokra vonatkozó iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

Az e mellékletben található tevékenységspecifikus iránymutatásokat a 2003/87/EK irányelv I. mellékletének jegyzékében szereplő, létesítményben végzett, az említett irányelv 3. cikkének t) pontja szerinti fogalommeghatározásnak megfelelő égetési tevékenységekből származó kibocsátások nyomon követésére kell alkalmazni, valamint a 2003/87/EK irányelv I. mellékletének jegyzékében szereplő más olyan tevékenységekből származó kibocsátások nyomon követésére, amelyek esetében ezen iránymutatások III-XI. és XVI-XXIV. melléklete e mellékletre hivatkozik. Ezt a mellékletet kell alkalmazni továbbá az azon égetési folyamatokból származó kibocsátások nyomon követésére is, amelyek a 2003/87/EK irányelv I. mellékletének jegyzékében szereplő bármely olyan tevékenység keretében valósulnak meg, amelyre vonatkozóan ezen iránymutatások nem tartalmaznak tevékenységspecifikus mellékletet.

Az égetési folyamatokból származó kibocsátások nyomon követése kiterjed minden tüzelőanyagnak a létesítményben történő elégetéséből, valamint a gázmosási - például a SO2 eltávolítását célzó - eljárásokból származó kibocsátásokra. A szállításra használt járművek belső égésű motoraiból származó kibocsátásokat nem kell nyomon követni és jelenteni. A tüzelőanyagoknak a létesítményben történő elégetéséből származó valamennyi kibocsátást a létesítményhez tartozónak kell tekinteni, függetlenül a hő- vagy villamos energia más létesítménynek történő átadásától. A más létesítménytől átvett hő- vagy villamos energia előállításából származó kibocsátások nem az átvevő létesítmény kibocsátásaihoz tartoznak.

Egy integrált acélüzem közelében lévő, és fő tüzelőanyagát onnan beszerző, de az üvegházhatást okozó gázokra vonatkozóan saját engedély alatt működő tüzelőberendezés kibocsátásai akkor számíthatók az adott acélmű anyagmérlegének részeként, ha az üzemeltető igazolni tudja az illetékes hatóság számára, hogy ez a módszer csökkenti a kibocsátásmeghatározás összbizonytalanságát.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

Az égetési tevékenységekből származó CO2-kibocsátás forrásai közé tartoznak a következők:

- kazánok,

- égők,

- turbinák,

- fűtőberendezések,

- kemencék,

- hulladékégető művek,

- forgókemencék,

- sütők,

- szárítók,

- motorok,

- fáklyák,

- gázmosó berendezések (technológiai kibocsátás),

- minden más olyan berendezés vagy gép, amely tüzelőanyagot használ fel, kivéve a szállítási célokra használt, belső égésű motorokkal működő berendezéseket vagy gépeket.

2.1 A CO2-KIBOCSÁTÁS KISZÁMÍTÁSA

2.1.1 ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

2.1.1.1 ÉGETÉSSEL JÁRÓ TEVÉKENYSÉGEK ÁLTALÁBAN

Az égetési tevékenységekből származó CO2-kibocsátás kiszámítása úgy történik, hogy az egyes felhasznált tüzelőanyagok energiatartalmát meg kell szorozni egy kibocsátási tényezővel és egy oxidációs tényezővel. Az egyes tevékenységeknél minden egyes tüzelőanyagra a következő számítást kell elvégezni:

CO2-kibocsátás = tevékenységre vonatkozó adatok × kibocsátási tényező × oxidációs tényező

ahol:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

A tevékenységre vonatkozó adatok általában a jelentési időszak folyamán felhasznált tüzelőanyag nettó energiatartalmaként (TJ) vannak kifejezve. A felhasznált tüzelőanyag energiatartalmát a következő képlettel kell kiszámítani:

Felhasznált tüzelőanyag energiatartalma [TJ] = felhasznált tüzelőanyag [t vagy Nm3] × tüzelőanyag nettó fűtőértéke [TJ/t vagy TJ/Nm3] ( 17 )

Tömegre vagy térfogatra vonatkoztatott kibocsátási tényező [t CO2/t vagy t CO2/Nm3] használata esetén a tevékenységre vonatkozó adatokat a felhasznált tüzelőanyag mennyiségeként [t vagy Nm3] kell kifejezni.

ahol:

a1) Felhasznált tüzelőanyag

A jelentési időszak tüzelőanyag-felhasználását az üzemeltető vagy a tüzelőanyag beszállítója határozza meg úgy, hogy a legnagyobb bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet, adott esetben figyelembe véve a készletváltozások hatását is.

A jelentési időszak tüzelőanyag-felhasználását az üzemeltető vagy a tüzelőanyag beszállítója határozza meg úgy, hogy a legnagyobb bizonytalanság legfeljebb ± 5 % lehet, adott esetben figyelembe véve a készletváltozások hatását is.

A jelentési időszak tüzelőanyag-felhasználását az üzemeltető vagy a tüzelőanyag beszállítója határozza meg úgy, hogy a legnagyobb bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet, adott esetben figyelembe véve a készletváltozások hatását is.

A jelentési időszak tüzelőanyag-felhasználását az üzemeltető vagy a tüzelőanyag beszállítója határozza meg úgy, hogy a legnagyobb bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet, adott esetben figyelembe véve a készletváltozások hatását is.

a2) Nettó fűtőérték

Az egyes tüzelőanyagokra az I. melléklet 11. szakaszában ismertetett standard értékeket kell alkalmazni.

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra az adott tagállam által az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus nettó fűtőértékeket alkalmazza.

A kereskedelemben forgalmazott tüzelőanyagoknál az adott tüzelőanyag beszerzési nyilvántartásaiban szereplő, a tüzelőanyag beszállítója által megadott nettó fűtőértéket kell használni, feltéve, hogy a fűtőérték meghatározása elfogadott nemzeti vagy nemzetközi szabványok alapján történt.

A létesítményben a tüzelőanyagra reprezentatív nettó fűtőértéket az üzemeltető, az általa megbízott laboratórium vagy a tüzelőanyag beszállítója méri az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezései szerint.

b) Kibocsátási tényező

Az egyes tüzelőanyagokra az I. melléklet 11. szakaszában ismertetett standard tényezőket kell alkalmazni.

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra az adott tagállam által az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus kibocsátási tényezőket alkalmazza.

Az üzemeltető a tüzelőanyagra a következő megbízható közvetett adatok egyike alapján határozza meg a kibocsátási tényezőket:

- mért sűrűség azoknál az olajoknál vagy gázoknál, amelyeket jellemzően például az olajfinomítók vagy az acélipar használnak, és

- egyes szénfajták nettó fűtőértéke

egy külső laboratórium által az I. melléklet 13. szakasza rendelkezéseivel összhangban meghatározott tapasztalati korreláció felhasználásával. Az üzemeltető gondoskodik arról, hogy a korreláció megfeleljen a helyes mérnöki gyakorlat követelményeinek, és hogy azt csak a korreláció kidolgozásakor figyelembe vett tartományba eső közvetett értékekre alkalmazzák.

A tüzelőanyagra a tevékenységspecifikus kibocsátási tényezőket az üzemeltető, külső laboratórium vagy a tüzelőanyag beszállítója határozza meg az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezéseivel összhangban.

c) Oxidációs tényező

Az üzemeltető választhatja meg a saját nyomonkövetési módszeréhez megfelelő meghatározási szintet.

Oxidációs tényezőként 1,0 ( 18 ) használandó.

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra az adott tagállam által az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott oxidációs tényezőket alkalmazza.

Tüzelőanyagokra a tevékenységspecifikus tényezőket az üzemeltető határozza meg a hamu, a kilépő anyagok és más hulladékok és melléktermékek széntartalmából és a kibocsátott szén más vonatkozó, nem teljesen oxidálódott gáz halmazállapotú formáiból. Az összetételt az I. melléklet 13. szakaszában foglalt rendelkezések szerint kell meghatározni.

2.1.1.2. ANYAGMÉRLEGEN ALAPÚ MÓDSZER: KOROMGYÁRTÓ LÉTESÍTMÉNYEK ÉS GÁZFELDOLGOZÓ TERMINÁLOK

Az anyagmérlegen alapuló módszer használható koromgyártásnál és gázfeldolgozó termináloknál. Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának meghatározásához figyelembe kell venni a belépő anyagokban, a készletekben, a termékekben és a létesítményből kiadott más anyagokban lévő összes szenet, a következő képlettel:

CO2-kibocsátás [t CO2] = (belépő anyagok - termékek - kiadott anyagok - készletváltozás) × konverziós tényező CO2/C

ahol:

- belépő anyagok [t C]: a létesítmény területére belépő összes szén,

- termékek [t C]: a létesítményt elhagyó termékekben és anyagokban, köztük a melléktermékekben található összes szén,

- kiadott anyagok [t C]: a létesítményből kiadott, például a szennyvízcsatorna-hálózatba engedett, hulladéklerakóra kerülő, illetve a veszteségekkel távozó szén. A kiadás nem foglalja magában az üvegházhatást okozó gázok légkörbe való kibocsátását,

- készletváltozás [t C]: a szén készletnövekedése a létesítmény területén belül.

A számítás a következőképpen történik:

CO2-kibocsátás [t CO2] = (Σ (tevékenységre vonatkozó adatokbelépő × széntartalombelépő) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatoktermék × széntartalomtermék) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkiadott × széntartalomkiadott) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkészletváltozás × széntartalomkészletváltozás)) × 3,664

ahol:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

Az üzemeltető az összes vonatkozó tüzelőanyag és más anyag esetében külön-külön megvizsgálja és a jelentésben megadja a létesítménybe belépő és onnan kilépő anyagok tömegét, valamint a vonatkozó készletváltozásokat. Ha egy tömegáram széntartalma általában az energiatartalomra van vonatkoztatva (tüzelőanyagok), akkor az üzemeltető az anyagmérleg számításaihoz meghatározhatja és használhatja az adott tömegáram energiatartalmára vonatkoztatott széntartalmat [t C/TJ].

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

b) Széntartalom

A kilépő vagy belépő anyagáramok széntartalmát a tüzelőanyagokra és más anyagokra az I. melléklet 11. szakaszában vagy a más tevékenységspecifikus mellékletekben megadott standard kibocsátási tényezőkből kell meghatározni. A széntartalom meghatározása a következő:

A belépő és kilépő anyagáramok széntartalmát az I. melléklet 13. szakaszának a tüzelőanyagok, termékek és melléktermékek reprezentatív mintavételére és azok széntartalmának és biomasszahányadának meghatározására vonatkozó rendelkezései szerint kell meghatározni.

2.1.1.3. FÁKLYÁZÁS

A fáklyázásból származó kibocsátásokba beletartozik egyrészt a normál üzemi, másrészt a műveletspecifikus fáklyázás (üzemzavar, üzemindítás és -leállítás), valamint a vészhelyzeti lefúvatás is.

A CO2-kibocsátást a fáklyán elégetett gáz mennyiségéből [Nm3] és széntartalmából [t CO2/Nm3] kell kiszámítani (beleértve az esetleg benne lévő inherens CO2 mennyiségét is).

CO2-kibocsátás = tevékenységre vonatkozó adatok × kibocsátási tényező × oxidációs tényező

ahol:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

A jelentési időszakban fogyott fáklyagáz mennyiségének kiszámításakor a bizonytalanság legfeljebb ± 17,5 % lehet.

A jelentési időszakban fogyott fáklyagáz mennyiségének kiszámításakor a bizonytalanság legfeljebb ± 12,5 % lehet.

A jelentési időszakban fogyott fáklyagáz mennyiségének kiszámításakor a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

b) Kibocsátási tényező

A tiszta etángáz elégetéséből levezetett (normál állapotban) 0,00393 t CO2/m3 értékű standard kibocsátási tényező alkalmazható konzervatív megközelítésként a fáklyára engedett gázok esetében.

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra az adott tagállam által az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus kibocsátási tényezőket alkalmazza.

A létesítményspecifikus kibocsátási tényezők meghatározása a fáklyára engedett gáz molekulatömegének becslésével történik, ipari szabványos modelleken alapuló technológiai modellezéssel. Az egyes összetevő gázáramok részarányának és molekulatömegeinek figyelembevételével a fáklyagáz molekulatömegére egy súlyozott éves átlagot kell kiszámítani.

A kibocsátási tényező [t CO2/Nm3fáklyagáz] kiszámítása a fáklyára engedett gáz széntartalma alapján, az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezései szerint történik.

c) Oxidációs tényező

Alacsonyabb meghatározási szintek használhatók.

1,0 érték használandó.

Az üzemeltető az adott tagállam által az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott oxidációs tényezőt alkalmazza.

2.1.2. TECHNOLÓGIAI KIBOCSÁTÁSOK

A füstgázból a SO2 eltávolítására szolgáló gázmosáshoz használt karbonátból származó technológiai CO2-kibocsátást a beszerzett karbonát mennyiségéből (1a. meghatározási szint szerinti számítási módszer) vagy a képződött gipsz mennyiségéből (1b. meghatározási szint szerinti számítási módszer) kell kiszámítani. Ez a két számítási módszer egymással egyenértékű. A számítás a következőképpen történik:

CO2-kibocsátás [t] = tevékenységre vonatkozó adatok * kibocsátási tényező

ahol:

A. számítási módszer: karbonát alapján

A kibocsátás kiszámítása a felhasznált karbonát mennyisége alapján történik:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

A jelentési időszakban a technológiába belépő száraz karbonát mennyisége tonnában, amelyet az üzemeltető vagy a beszállító határozása meg úgy, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

b) Kibocsátási tényező

A kibocsátási tényezőket a karbonát tonnájára vonatkoztatott kibocsátott CO2 tömegmértékegységével kell kiszámítani és megadni. Az alábbi 1. táblázatban lévő sztöchiometrikus arányok használandók az összetételnek kibocsátási tényezőkre történő átszámításához.

A forgókemencékbe belépő egyes anyagokban lévő CaCO3- és MgCO3-mennyiségek meghatározása a legjobb ipari gyakorlatot leíró iránymutatások segítségével történik.

1. táblázat

Sztöchiometriai arányok

B. számítási módszer: gipsz alapján

A kibocsátás számítása a képződött gipsz mennyisége alapján történik:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

A technológiai folyamatban képződött szárazgipsz (CaSO4·2H2O) éves mennyisége tonnában, amelyet az üzemeltető vagy a gipsz feldolgozója határoz meg úgy, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

b) Kibocsátási tényező

A szárazgipsz (CaSO4·2H2O) és a CO2 sztöchiometriai aránya a technológiában: 0,2558 t CO2/t gipsz.

2.2. A CO2-KIBOCSÁTÁS MÉRÉSE

A XII. mellékletben szereplő mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

III. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. mellékletében említett, ásványolaj-finomítókra vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM

A létesítményből származó kibocsátások nyomon követése kiterjed a finomítókban szokásos égetésből és előállítási technológiákból származó összes kibocsátásra. Nem kell figyelembe venni a 2003/87/EK irányelv I. mellékletében nem szereplő, nem a finomítási termelési lánc részét képező, kapcsolódó vegyipari létesítményekben alkalmazott technológiákból származó kibocsátást.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

A CO2-kibocsátás lehetséges forrásai a következők:

a) Energetikai égetés:

- kazánok,

- technológiai fűtőberendezések/feldolgozóberendezések,

- belső égésű motorok és turbinák,

- katalitikus és termikus oxidációs eljárások,

- kokszkalcináló kemencék,

- tűzivízszivattyúk,

- biztonsági/készenléti generátorok,

- fáklyázás,

- hulladékégető művek,

- krakkolók.

b) Technológiák:

- hidrogéngyártó létesítmények,

- katalizátor-regenerálás (katalitikus krakkolásnál és más katalitikus eljárásoknál),

- kokszolók (flexikokszolás, késleltetett kokszolás).

2.1. A CO2-KIBOCSÁTÁS KISZÁMÍTÁSA

2.1.1. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

Az égetésből származó kibocsátásokat a II. melléklettel összhangban kell nyomon követni.

2.1.2. TECHNOLÓGIAI KIBOCSÁTÁSOK

CO2-kibocsátást eredményező eljárások a következők:

1. Katalitikus krakkoló regenerálása, más katalizátor-regenerálások és flexikokszolók

A krakkolási eljárás mellékhatásaként a katalizátorra lerakódó kokszot leégetik a regenerálóban, hogy visszaállítsák a katalizátor aktivitását. Más finomítási eljárásokban, például a katalitikus reformálásnál is használnak regenerálást igénylő katalizátort.

A kibocsátást anyagmérleggel kell kiszámítani, figyelembe véve a belépő levegő és a füstgáz állapotát. A füstgázban lévő összes CO-ot CO2-ként kell számításba venni ( 19 ).

A belépő levegő és a füstgáz elemzése, valamint a meghatározási szintek megválasztása az I. melléklet 13. szakasza szerint történik. A konkrét számítási módszert a nyomonkövetési terv és az abban foglalt mérési módszerek értékelése részeként jóvá kell hagyatni az illetékes hatósággal.

El kell érni, hogy minden egyes kibocsátó forrást figyelembe véve a jelentési időszakra meghatározott összes kibocsátás összesített bizonytalansága kisebb legyen ± 10 %-nál.

El kell érni, hogy minden egyes kibocsátó forrást figyelembe véve a jelentési időszakra meghatározott összes kibocsátás összesített bizonytalansága kisebb legyen ± 7,5 %-nál.

El kell érni, hogy minden egyes kibocsátó forrást figyelembe véve a jelentési időszakra meghatározott összes kibocsátás összesített bizonytalansága kisebb legyen ± 5 %-nál.

El kell érni, hogy minden egyes kibocsátó forrást figyelembe véve a jelentési időszakra meghatározott összes kibocsátás összesített bizonytalansága kisebb legyen ± 2,5 %-nál.

2. Hidrogéngyártás finomítóüzemben

A kibocsátott CO2 a nyersanyagként belépő gáz széntartalmából származik. A CO2-kibocsátást a belépő anyagra alapuló számítással kell megállapítani.

CO2-kibocsátás = tevékenységre vonatkozó adatokbelépő × kibocsátási tényező

ahol:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

A jelentési időszakban feldolgozott belépő szénhidrogén mennyisége [t belépő mennyiség], amelyet úgy kell meghatározni, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszakban feldolgozott belépő szénhidrogén mennyisége [t belépő mennyiség], amelyet úgy kell meghatározni, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

b) A kibocsátási tényező:

Etán alapján konzervatív meghatározással kapott standard értéket kell alkalmazni: 2,9 t CO2/t feldolgozott belépő anyag.

A belépő gáz széntartalma alapján számított, az I. melléklet 13. szakaszával összhangban meghatározott tevékenységspecifikus kibocsátási tényezőt [CO2/t belépő anyag] kell alkalmazni.

2.2. A CO2-KIBOCSÁTÁS MÉRÉSE

Az I. és a XII. mellékletben foglalt mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

IV. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében a kokszgyártásra vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

A kokszolókemencék előfordulhatnak acélművekben, és közvetlen műszaki kapcsolatban állhatnak a szinterelő tevékenységekkel vagy a nyersvas és az acél előállítására irányuló tevékenységgel (a folyamatos öntést is ideértve), oly módon, hogy a normál üzemmenet részeként intenzív kölcsönös energia- és anyagátadás valósul meg (például kohógáz, kokszkemencegáz, koksz átadása formájában). Ha a létesítménynek a 2003/87/EK irányelv 4., 5. és 6. cikke szerinti engedélye az egész acélműre vonatkozik, és nem csak a kokszolókemencére, akkor a CO2-kibocsátás nyomon követése az integrált acélmű egészére vonatkoztatva, az e melléklet 2.1.1. szakaszában leírt, anyagmérlegen alapuló módszer alkalmazásával is történhet.

Amennyiben a füstgázmosás a létesítményben valósul meg, és az ebből eredő kibocsátást nem veszik számításba a létesítmény technológiai kibocsátásai között, akkor azt a II. melléklet szerint kell kiszámítani.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

A kokszolókemencékben a következő kibocsátó forrásokból és forrásanyagokból származik CO2-kibocsátás:

- nyersanyagok (kőszén vagy petrolkoksz),

- hagyományos tüzelőanyagok (például földgáz),

- technológiai gázok (például kohógáz),

- egyéb tüzelőanyagok,

- füstgázmosás.

2.1. A CO2-KIBOCSÁTÁS KISZÁMÍTÁSA

Amennyiben a kokszolókemence egy integrált acélmű részét képezi, az üzemeltető a kibocsátást a következőképpen számíthatja ki:

a) az integrált acélmű egészére, anyagmérlegen alapuló módszerrel; vagy

b) a kokszolókemencére mint az integrált acélmű önálló tevékenységére.

2.1.1. ANYAGMÉRLEGEN ALAPULÓ MÓDSZER

Az üvegházhatást okozó gázoknak a jelentési időszakban történő kibocsátása meghatározásához az anyagmérlegben figyelembe kell venni a belépő anyagokban, a készletekben, a termékekben és a létesítményből kiadott más anyagokban jelen lévő összes szenet, a következő képlettel:

CO2-kibocsátás [t CO2] = (belépő anyagok - termékek - kiadott anyagok - készletváltozás) × konverziós tényező CO2/C

ahol:

- belépő anyagok [t C]: a létesítmény területére belépő összes szén,

- termékek [t C]: a létesítményt elhagyó termékekben és anyagokban, köztük a melléktermékekben található összes szén,

- kiadott anyagok [t C]: a létesítményből kiadott, például a szennyvízcsatorna-hálózatba engedett, hulladéklerakóba kerülő, illetve a veszteségekkel távozó szén. A kiadás nem foglalja magában az üvegházhatást okozó gázok légkörbe való kibocsátását,

- készletváltozás [t C]: a szén készletnövekedése a létesítmény területén belül.

A számítás a következőképpen történik:

CO2-kibocsátás [t CO2] = (Σ (tevékenységre vonatkozó adatokbelépő × széntartalombelépő) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatoktermék × széntartalomtermék) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkiadott × széntartalomkiadott) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkészletváltozás × széntartalomkészletváltozás)) × 3,664

ahol:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

Az üzemeltető az összes érintett tüzelőanyag és más anyag esetében külön-külön megvizsgálja és a jelentésben megadja a létesítménybe belépő és onnan kilépő anyagok tömegét, valamint a vonatkozó készletváltozásokat. Ha egy tömegáram széntartalma általában az energiatartalomra van vonatkoztatva (tüzelőanyagok), akkor az üzemeltető az anyagmérleg számításaihoz meghatározhatja és használhatja az adott tömegáram energiatartalmára vonatkoztatott széntartalmat [t C/TJ].

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

b) Széntartalom

A kilépő és a belépő anyagáramok széntartalmát a tüzelőanyagokra és más anyagokra az I. melléklet 11. szakaszában vagy a IV-X. mellékletben megadott standard kibocsátási tényezőkből kell meghatározni. A széntartalom meghatározása a következőképpen történik:

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra vagy más anyagra az adott tagállam által az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus széntartalmat alkalmazza.

A belépő és kilépő áramok széntartalmát az I. melléklet 13. szakaszának a tüzelőanyagok, termékek és melléktermékek reprezentatív mintavételére, és azok széntartalmának és biomasszahányadának meghatározására vonatkozó rendelkezései szerint kell meghatározni.

2.1.2. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A kokszolókemencékben végbemenő olyan égetési folyamatokat, amelyeknél a tüzelőanyagokat (például koksz, kőszén és földgáz) az anyagmérleg nem tartalmazza, a II. melléklettel összhangban kell nyomon követni és jelenteni.

2.1.3. TECHNOLÓGIAI KIBOCSÁTÁSOK

A kokszolókemence kokszolókamrájában zajló kokszosítás során a kőszén levegő kizárása mellett koksszá és nyers kokszkemencegázzá alakul át. A legfontosabb széntartalmú belépő anyag/anyagáram a kőszén, de lehet kokszsalak, petrolkoksz, olaj és technológiai gáz, például kohógáz is. A nyers kokszkemencegáz - a folyamat egyik kilépő anyaga - számos széntartalmú összetevőt tartalmaz, többek között szén-dioxidot (CO2), szén-monoxidot (CO), metánt (CH4) és szénhidrogéneket (CxHy).

A kokszolókemencékből származó összes CO2-kibocsátást a következőképpen kell kiszámítani:

CO2-kibocsátás [t CO2] = Σ (tevékenységre vonatkozó adatokBELÉPŐ × kibocsátási tényezőBELÉPŐ) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokKILÉPŐ × kibocsátási tényezőKILÉPŐ)

ahol:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

A tevékenységre vonatkozó adatokBELÉPŐ körébe a kőszén mint nyersanyag, a kokszsalak, a petrolkoksz, az olaj, a kohógáz, a kokszkemencegáz és hasonlók tartozhatnak. A tevékenységre vonatkozó adatokKILÉPŐ körébe a koksz, a kátrány, a könnyűolaj, a kokszkemencegáz és hasonlók tartozhatnak.

a1) Technológiai kiindulási anyagként használt tüzelőanyag

Egy jelentési időszakban a létesítménybe belépő, illetve onnan kilépő tüzelőanyagok tömegáramának meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

Egy jelentési időszakban a létesítménybe belépő, illetve onnan kilépő tüzelőanyagok tömegáramának meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5,0 % lehet.

Egy jelentési időszakban a létesítménybe belépő, illetve onnan kilépő tüzelőanyagok tömegáramának meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

Egy jelentési időszakban a létesítménybe belépő, illetve onnan kilépő tüzelőanyagok tömegáramának meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

a2) Nettó fűtőérték

Az egyes tüzelőanyagokra az I. melléklet 11. szakaszában ismertetett standard értékeket kell alkalmazni.

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra az adott tagállam által az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus fűtőértéket alkalmazza.

A létesítményben az egyes tüzelőanyag-tételekre reprezentatív fűtőértéket az üzemeltető, az általa megbízott laboratórium, illetve a tüzelőanyag beszállítója méri az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezései szerint.

b) Kibocsátási tényező

Az I. melléklet 11. szakaszában megadott standard tényezőket kell használni.

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra az adott tagállam által az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus kibocsátási tényezőket alkalmazza.

Az egyes kibocsátási tényezőket az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezései szerint kell meghatározni.

2.2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK MÉRÉSE

Az I. és XII. mellékletben szereplő mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

V. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében a fémércpörkölésre és a szinterelésre vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

A fémércpörkölési és a szinterelési tevékenység szerves részét képezheti az acélművek tevékenységének, és közvetlen műszaki kapcsolatban állhat kokszolókemencékkel, valamint a nyersvas és az acél előállítására irányuló tevékenységgel (a folyamatos öntést is ideértve). Így a normál üzemmenet részeként intenzív kölcsönös energia- és anyagátadás valósul meg (például kohógáz, kokszkemencegáz, koksz, mészkő átadása formájában). Ha a létesítménynek a 2003/87/EK irányelv 4., 5. és 6. cikke szerinti engedélye az egész acélműre vonatkozik, és nem csak a pörkölési vagy a szinterelési tevékenységre, akkor a CO2-kibocsátás nyomon követése az integrált acélmű egészére vonatkoztatva is történhet. Ebben az esetben alkalmazható az anyagmérlegen alapuló módszer (e melléklet 2.1.1. szakasza).

Amennyiben a füstgázmosás a létesítményben valósul meg, és az ebből eredő kibocsátást nem veszik számításba a létesítmény technológiai kibocsátásai között, akkor azt a II. melléklet szerint kell kiszámítani.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

A fémércpörkölő és szinterelő létesítményekben a következő kibocsátó forrásokból és forrásanyagokból származik CO2-kibocsátás:

- nyersanyagok (mészkő, dolomit és karbonátos vasércek, például FeCO3 kalcinálása),

- hagyományos tüzelőanyagok (földgáz és koksz/koksztörmelék),

- technológiai gázok (például kokszkemencegáz és kohógáz),

- kiindulási anyagként felhasznált technológiai maradékanyagok, beleértve a szinterelő üzemből, a konverterből és a kohóból származó szűrt port,

- egyéb tüzelőanyagok,

- füstgázmosás.

2.1. A CO2-KIBOCSÁTÁS KISZÁMÍTÁSA

Ha egy ércpörkölő, szinterelő vagy pelletező létesítmény integrált acélmű része, akkor az üzemeltető a következőképpen számíthatja ki a kibocsátást:

a) az integrált acélmű egészére, anyagmérlegen alapuló módszerrel; vagy

b) az ércpörkölő, szinterelő vagy pelletező létesítményre az integrált acélmű önálló tevékenységeként.

2.1.1. ANYAGMÉRLEGEN ALAPULÓ MÓDSZER

Az üvegházhatást okozó gázoknak a jelentési időszakban történő kibocsátása meghatározásához az anyagmérlegben figyelembe kell venni a belépő anyagokban, a készletekben, a termékekben és a létesítményből kiadott más anyagokban lévő összes szenet, a következő képlettel:

CO2-kibocsátás [t CO2] = (belépő anyagok - termékek - kilépő anyagok - készletváltozás) × konverziós tényező CO2/C

ahol:

- belépő anyagok [t C]: a létesítmény területére belépő összes szén,

- termékek [t C]: a létesítményt elhagyó termékekben és anyagokban, köztük a melléktermékekben található összes szén,

- kiadott anyagok [t C]: a létesítményből kiadott, például a szennyvízcsatorna-hálózatba engedett, hulladéklerakóba kerülő, illetve a veszteségekkel távozó szén. A kiadás nem foglalja magában az üvegházhatást okozó gázok légkörbe való kibocsátását,

- készletváltozás [t C]: a szén készletnövekedése a létesítmény területén belül.

A számítás a következőképpen történik:

CO2-kibocsátás [t CO2] = (Σ (tevékenységre vonatkozó adatokbelépő × széntartalombelépő) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatoktermék × széntartalomtermék) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkilépő × széntartalomkilépő) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkészletváltozás × széntartalomkészletváltozás)) × 3,664

a

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

Az üzemeltető az összes érintett tüzelőanyag és más anyag esetében külön-külön megvizsgálja és a jelentésben megadja a létesítménybe belépő és onnan kilépő anyagok tömegét, valamint a vonatkozó készletváltozásokat. Ha egy tömegáram széntartalma általában az energiatartalomra van vonatkoztatva (tüzelőanyagok), akkor az üzemeltető az anyagmérleg számításaihoz meghatározhatja és használhatja az adott tömegáram energiatartalmára vonatkoztatott széntartalmat [t C/TJ].

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

hol:

b) Széntartalom

A kilépő és a belépő anyagáramok széntartalmát a tüzelőanyagokra és más anyagokra az I. melléklet 11. szakaszában vagy a IV-X. mellékletben megadott standard kibocsátási tényezőkből kell meghatározni. A széntartalom meghatározása a következőképpen történik:

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra vagy más anyagra az adott tagállam által az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus széntartalmat alkalmazza.

A belépő és kilépő anyagáramok széntartalmát az I. melléklet 13. szakaszának a tüzelőanyagok, termékek és melléktermékek reprezentatív mintavételére, és azok széntartalmának és biomasszahányadának meghatározására vonatkozó rendelkezései szerint kell meghatározni.

2.1.2. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A fémércpörkölő, szinterelő vagy pelletező létesítményekben alkalmazott olyan égetési folyamatokat, ahol a tüzelőanyagok nem redukálószerek vagy nem fémkohászati reakciókból származnak, a II. melléklet szerint kell nyomon követni és jelenteni.

2.1.3. TECHNOLÓGIAI KIBOCSÁTÁSOK

A rostélyon történő kalcinálás során CO2 szabadul fel a kiindulási anyagokból, azaz a nyerskeverékből (rendszerint kalcium-karbonátból) és a visszavezetett technológiai maradékanyagokból. A CO2 mennyiségét a következőképpen kell kiszámítani a felhasznált kiindulási anyagok minden egyes fajtájára:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

A karbonátos kiindulási anyagok [tCaCO3, tMgCO3 vagy tCaCO3-MgCO3] és a folyamatba kiindulási anyagként visszavezetett technológiai maradékanyagok mennyiségét [t] a jelentési időszakra az üzemeltető vagy a beszállító úgy állapítja meg, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 5,0 % lehet.

A karbonátos kiindulási anyagok [tCaCO3, tMgCO3 vagy tCaCO3-MgCO3] és a folyamatba kiindulási anyagként visszavezetett technológiai maradékanyagok mennyiségét [t] a jelentési időszakra az üzemeltető vagy a beszállító úgy állapítja meg, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

b) Kibocsátási tényező

Karbonátok esetében: az alábbi 1. táblázatban megadott sztöchiometriai arányokat kell alkalmazni:

1. táblázat

Sztöchiometriai kibocsátási tényezők

Ezeket az értékeket az alkalmazott karbonáttartalmú anyag nedvesség- és meddőkőzet-tartalma szerint korrigálni kell.

Technológiai maradékanyagok esetében: a tevékenységspecifikus tényezőket az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezései szerint kell meghatározni.

c) Konverziós tényező

Konverziós tényező: 1,0.

Az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezései szerint meghatározott tevékenységspecifikus tényezők, amelyek az előállított szinterelt ércben és a szűrt porban található szénmennyiséget határozzák meg. Ha a szűrt port újra felhasználják az eljárásban, az abban található szénmennyiségét [t] a kétszeri beszámítás elkerülése érdekében nem kell figyelembe venni.

2.2. A CO2-KIBOCSÁTÁS MÉRÉSE

Az I. és XII. mellékletben szereplő mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

VI. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében a nyersvas és az acél előállítására (a folyamatos öntést is ideértve) vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

Az e mellékletben található iránymutatások a nyersvas és az acél előállítására (a folyamatos öntést is ideértve) irányuló tevékenységből származó kibocsátásokra alkalmazhatók. Az iránymutatások különösen az elsődleges (kohó, oxigénbefúvásos konverter) és a másodlagos (elektromos ívkemence) acélgyártásra vonatkoznak.

A nyersvas és az acél előállítására irányuló tevékenység (a folyamatos öntést is ideértve) általában acélművek szerves részét képezi, és közvetlen műszaki kapcsolatban áll a kokszolókemencékkel kapcsolatos és a szinterelési tevékenységgel. Így a normál üzemmenet részeként intenzív kölcsönös energia- és anyagátadás valósul meg (például kohógáz, kokszkemencegáz, koksz, mészkő átadása formájában). Ha a létesítménynek a 2003/87/EK irányelv 4., 5. és 6. cikke szerinti engedélye az egész acélműre vonatkozik, és nem csak a kohóra, akkor a CO2-kibocsátás nyomon követése az integrált acélmű egészére vonatkoztatva is történhet. Ebben az esetben alkalmazható az e melléklet 2.1.1. szakaszában leírt, anyagmérlegen alapuló módszer.

Amennyiben a füstgázmosás a létesítményben valósul meg, és az ebből eredő kibocsátást nem veszik számításba a létesítmény technológiai kibocsátásai között, azt a II. melléklet szerint kell kiszámítani.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

A nyersvas és acél előállítására, köztük a folyamatos öntésre szolgáló létesítményekben a következő kibocsátó forrásokból és forrásanyagokból származik CO2-kibocsátás:

- nyersanyagok (mészkő, dolomit és karbonátos vasércek (például FeCO3) kalcinálása),

- hagyományos tüzelőanyagok (földgáz, szén és koksz),

- redukálószerek (koksz, szén, műanyagok stb.),

- technológiai gázok (kokszkemencegáz, kohógáz és konvertergáz),

- grafitelektródák fogyása,

- egyéb tüzelőanyagok,

- füstgázmosás.

2.1. A CO2-KIBOCSÁTÁS KISZÁMÍTÁSA

Ha a nyersvasat és acélt gyártó létesítmény integrált acélmű része, akkor az üzemeltető a kibocsátást a következőképpen számíthatja:

a) az integrált acélmű egészére, anyagmérlegen alapuló módszerrel; vagy

b) a nyersvasat és acélt gyártó létesítményre az integrált acélmű önálló tevékenységeként.

2.1.1. ANYAGMÉRLEGEN ALAPULÓ MÓDSZER

Az üvegházhatást okozó gázoknak a jelentési időszakban történő kibocsátása meghatározásához az anyagmérlegben figyelembe kell venni a belépő anyagokban, a készletekben, a termékekben és a létesítményből kiadott más anyagokban jelen lévő összes szenet, a következő képlettel:

CO2-kibocsátás [t CO2] = (belépő anyagok - termékek - kilépő anyagok - készletváltozás) × konverziós tényező CO2/C

ahol:

- belépő anyagok [t C]: a létesítmény területére belépő összes szén,

- termékek [t C]: a létesítményt elhagyó termékekben és anyagokban, köztük a melléktermékekben található összes szén,

- kiadott anyagok [t C]: a létesítményből kiadott, például a szennyvízcsatorna-hálózatba engedett, hulladéklerakóba kerülő, illetve a veszteségekkel távozó szén. A kiadás nem foglalja magában az üvegházhatást okozó gázok légkörbe való kibocsátását,

- készletváltozás [t C]: a szén készletnövekedése a létesítmény területén belül.

A számítás a következőképpen történik:

CO2-kibocsátás [t CO2] = (Σ (tevékenységre vonatkozó adatokbelépő × széntartalombelépő) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatoktermék × széntartalomtermék) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkiadott × széntartalomkiadott) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkészletváltozás × széntartalomkészletváltozás)) × 3,664

ahol:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

Az üzemeltető az összes érintett tüzelőanyag és más anyag esetében külön-külön megvizsgálja és a jelentésben megadja a létesítménybe belépő és onnan kilépő anyagok tömegét, valamint a vonatkozó készletváltozásokat. Ha egy tömegáram széntartalma általában az energiatartalomra van vonatkoztatva (tüzelőanyagok), akkor az üzemeltető az anyagmérleg kiszámításához meghatározhatja és használhatja az adott tömegáram energiatartalmára vonatkoztatott széntartalmat [t C/TJ].

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

b) Széntartalom

A kilépő és a belépő anyagáramok széntartalmát a tüzelőanyagokra és más anyagokra az I. melléklet 11. szakaszában vagy a IV-X. mellékletben megadott standard kibocsátási tényezőkből kell meghatározni. A széntartalom meghatározása a következőképpen történik:

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra vagy más anyagra az adott tagállam által az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus széntartalmat alkalmazza.

A belépő és kilépő áramok széntartalmát az I. melléklet 13. szakaszának a tüzelőanyagok, termékek és melléktermékek reprezentatív mintavételére, és azok széntartalmának és biomasszahányadának meghatározására vonatkozó rendelkezései szerint kell meghatározni.

A termékek vagy félkész termékek széntartalma meghatározható éves elemzések alapján az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezéseit követve vagy kiszámítható a vonatkozó nemzetközi vagy nemzeti szabványok által leírt, a középső tartományba eső összetételből.

2.1.2. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A nyersvas és acél előállítására, köztük a folyamatos öntésre szolgáló létesítményekben végbemenő égetési folyamatokat, ahol a tüzelőanyagok (például koksz, kőszén és földgáz) nem redukálószerként szerepelnek és nem kohászati reakciókból származnak, a II. melléklet szerint kell nyomon követni és jelenteni.

2.1.3. TECHNOLÓGIAI KIBOCSÁTÁSOK

A nyersvas és acél előállítására, köztük a folyamatos öntésre szolgáló létesítményeket általában több, sorba kapcsolt üzem jellemzi (például kohó, oxigénbefúvásos konverter), és ezek az üzemek gyakran műszaki kapcsolatban állnak más létesítményekkel (például kokszolókemencével, szinterelővel, erőművekkel). Az ilyen létesítményekben számos különféle tüzelőanyagot használnak redukálószerként. E létesítmények általában különböző összetételű technológiai gázokat is termelnek, például kokszkemencegázt, kohógázt és konvertergázt.

A nyersvas és acél előállítására, köztük a folyamatos öntésre szolgáló létesítményekből származó összes CO2-kibocsátás számítása a következőképpen történik:

CO2-kibocsátás [t CO2] = Σ (tevékenységre vonatkozó adatokBELÉPŐ × kibocsátási tényezőBELÉPŐ) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokKILÉPŐ × kibocsátási tényezőKILÉPŐ)

ahol:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

a1) Vonatkozó tömegáram

A jelentési időszakban a létesítménybe belépő, illetve onnan kilépő tömegáram meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszakban a létesítménybe belépő, illetve onnan kilépő tömegáram meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5,0 % lehet.

A jelentési időszakban a létesítménybe belépő, illetve onnan kilépő tömegáram meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszakban a létesítménybe belépő, illetve onnan kilépő tömegáram meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

a2) Nettó fűtőérték (ha alkalmazható)

Az egyes tüzelőanyagokra az I. melléklet 11. szakaszában ismertetett standard értékek alkalmazandók.

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra az adott tagállam által az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus nettó fűtőértékeket alkalmazza.

A létesítményben az egyes tüzelőanyag-tételekre reprezentatív fűtőértéket az üzemeltető, az általa megbízott laboratórium vagy a tüzelőanyag beszállítója méri az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezései szerint.

b) Kibocsátási tényező

A tevékenységre vonatkozó adatokKILÉPŐ kibocsátási tényezője a technológiából kilépő anyagokkal nem CO2-ként távozó szén mennyiségét a jobb összehasonlíthatóság céljából t CO2/t kilépő anyag mértékegységben adja meg.

A belépő és kilépő anyagokra standard tényezők használandók, lásd az alábbi 1. táblázatot, és az I. melléklet 11. szakaszát.

1. táblázat

Standard kibocsátási tényezők (1)

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra az adott tagállam által az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus kibocsátási tényezőket alkalmazza.

A belépő és kilépő anyagokra az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezései szerint meghatározott egyedi kibocsátási tényezők (t CO2/tBELÉPŐ vagy tKILÉPŐ) használandók.

2.2. A CO2-KIBOCSÁTÁS MÉRÉSE

Az I. és XII. mellékletben szereplő mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

VII. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében a cementklinker előállítására vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

Nincsenek konkrét terjedelmi előírások.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

A cement előállítására irányuló tevékenységekben a következő kibocsátó forrásokból és forrásanyagokból származik CO2-kibocsátás:

- a nyersanyagokban található mész kalcinálása,

- forgókemence hagyományos fosszilis tüzelőanyagai,

- forgókemence alternatív fosszilis alapú tüzelőanyagai és nyersanyagai,

- forgókemence biomassza-tüzelőanyagai (biomassza-hulladékok),

- nem forgókemencében használt tüzelőanyagok,

- mészkő és pala szervesszén-tartalma,

- füstgázmosáshoz használt nyersanyagok.

2.1. A CO2-KIBOCSÁTÁS KISZÁMÍTÁSA

2.1.1. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A II. mellékletnek megfelelően kell nyomon követni és jelenteni a különféle tüzelőanyagok (például szén, petrolkoksz, fűtőolaj, földgáz és többféle hulladék-tüzelőanyag) cementklinker előállítására szolgáló létesítményekben végbemenő égetésének folyamatait.

2.1.2. TECHNOLÓGIAI KIBOCSÁTÁSOK

Technológiai CO2-kibocsátás történik a klinkergyártáshoz használt nyersanyagokban lévő karbonátok kalcinálása (2.1.2.1.), a technológiából kivett kemencepor vagy recirkulált por részleges vagy teljes kalcinálása (2.1.2.2.) során, és néhány esetben a nyersanyagokban nem karbonát alakban lévő szénből (2.1.2.3.).

2.1.2.1. KLINKERGYÁRTÁSBÓL SZÁRMAZÓ CO2

A kibocsátásokat a technológiai nyersanyag karbonáttartalma (A. számítási módszer) vagy az előállított klinker mennyisége (B. számítási módszer) alapján kell kiszámítani. Ezek a módszerek egyenértékűnek tekintendők és az üzemeltető használhatja ezeket a módszerek eredményei kölcsönös hitelesítésére.

A számítások a technológiába belépő anyagok (ideértve a pernyét vagy kohósalakot is) széntartalmán alapulnak úgy, hogy a kemenceport és a recirkulált port le kell vonni a felhasznált nyersanyagból és a vonatkozó kibocsátásokat a 2.1.2.2. pont szerint kell számolni, ha a kemencepor és a recirkulált por kilép a kemencerendszerből. Ez a módszer számításba veszi a nem karbonát alakú szenet is, így a 2.1.2.3. szakasz erre nem vonatkozik.

A CO2-ot a következő képlettel kell számítani:

ahol:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

A nyersliszt esetétől eltekintve az alábbi követelmények külön-külön vonatkoznak a forgókemencébe belépő egyes széntartalmú anyagokra (kivéve a tüzelőanyagokat), például a mészkőre és a palára, elkerülendő a visszavezetett vagy recirkulált anyagok kétszeres beszámítását vagy kihagyását. A nyersliszt nettó mennyisége üzemspecifikus empirikus nyersliszt/klinker arány segítségével határozható meg, amelyet évente legalább egyszer ismételten meg kell határozni a legjobb ipari gyakorlatról szóló iránymutatások segítségével.

A jelentési időszakban felhasznált, a forgókemencébe belépő érintett anyag nettó mennyiségének [t] meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszakban felhasznált, a forgókemencébe belépő vonatkozó anyag nettó mennyiségének [t] meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5,0 % lehet.

A jelentési időszakban felhasznált, a forgókemencébe belépő vonatkozó anyag nettó mennyiségének [t] meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

b) Kibocsátási tényező

A kibocsátási tényezőt a forgókemencébe belépő érintett anyag egy tonnájából felszabaduló CO2 tömegmértékegységével kell kiszámítani és megadni. Az alábbi 1. táblázatban lévő sztöchiometrikus arányok használandók az összetétel kibocsátási tényezőkre történő átszámításához.

A forgókemencébe belépő egyes anyagok karbonáttartalmát (ideértve a CaCO3-ot és MgCO3-ot) az I. melléklet 13. szakasza szerint kell meghatározni. Ez történhet termogravimetriás módszerekkel.

1. táblázat

Sztöchiometriai arányok

c) Konverziós tényező

A forgókemencéből kilépő karbonátok mennyisége konzervatív feltételezéssel nullának tekinthető, azaz teljes kalcinálódás tételezhető fel és így a konverziós tényező 1.

A forgókemencéből a klinkerben távozó karbonátok és más széntartalmú anyagok figyelembevételét 0 és 1 közötti értéket felvevő konverziós tényező biztosítja. Az üzemeltető teljes átalakulást tételezhet fel egy vagy több belépő anyagnál, és az átalakulatlan karbonátokat vagy más széntartalmú anyagokat a fennmaradó egy vagy több belépő anyaghoz rendelheti. A termékek lényeges kémiai paramétereinek kiegészítő meghatározását az I. melléklet 13. szakasza szerint kell elvégezni.

Ez a számítási módszer a gyártott klinker mennyiségén alapul. A CO2-ot a következő képlettel kell számítani:

CO2-kibocsátások = tevékenységre vonatkozó adatok × kibocsátási tényező × oxidációs tényező

A kemencepor és a recirkulált por kalcinálásból származó CO2-ot is figyelembe kell venni az olyan létesítményeknél, ahol az ilyen por kilép a kemencerendszerből (lásd 2.1.2.2.), csakúgy, mint a nyerslisztben nem karbonát alakban lévő szénből (lásd 2.1.2.3.) származó lehetséges kibocsátásokat. A klinkergyártásból, a kemenceporból, recirkulált porból és a belépő anyagokban lévő nem karbonát alakú szénből származó kibocsátásokat külön-külön kell kiszámítani, majd ezek összeadása adja meg az összkibocsátást:

CO2-kibocsátástechnológiai összes [t] = CO2-kibocsátásklinker [t] + CO2-kibocsátáspor [t] + CO2-kibocsátásnem karbonát alakú szén

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

A jelentési időszakra a gyártott klinker mennyisége [t] a következőképpen határozható meg:

- vagy a klinker tömegének közvetlen mérésével,

- vagy a cementkiszállítások alapján, a következő képlet segítségével (a klinkerkiadást, a klinkerbeszállítást és a klinkerkészlet változását számításba vevő anyagmérleg):

gyártott klinker [t] = ((cementkiszállítások [t] - cementkészlet változása [t]) × klinker/cement arány [t klinker/t cement]) - (beszállított klinker [t]) + (kiszállított klinker [t]) - (klinkerkészlet változása [t])

A cement/klinker arányt vagy az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezései alapján meg kell határozni az egyes különféle cementtermékekre, vagy pedig a cementszállítások, a készletváltozás és a cementhez adalékként felhasznált összes anyag (ideértve a recirkulált port és a kemenceport is) különbségéből kell kiszámítani.

A jelentési időszakban gyártott klinker mennyiségének [t] meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5,0 % lehet.

A jelentési időszakban gyártott klinker mennyiségének [t] meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

b) Kibocsátási tényező

Kibocsátási tényező: 0,525 t CO2/t klinker

Az üzemeltető az adott tagállam által az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus kibocsátási tényezőt alkalmazza.

A termékben lévő CaO és MgO mennyiségét az I. melléklet 13. szakasza szerint kell meghatározni.

A 2. táblázatban lévő sztöchiometriai arányok használandók az összetétel kibocsátási tényezőkre történő átalakításához, feltételezve, hogy az összes CaO és MgO a vonatkozó karbonátokból származott.

2. táblázat

Sztöchiometriai arányok

c) Konverziós tényező

A nyersanyagban lévő (nem karbonát alakú) CaO és MgO mennyisége konzervatív feltételezéssel nullának tekinthető, azaz feltételezhető, hogy az összes Ca és Mg karbonátos nyersanyagból származott, így a konverziós tényezők értéke 1.

A nyersanyagokban lévő (nem karbonát alakú) CaO és MgO mennyiségét 0 és 1 közötti értéket felvevő konverziós tényezőkkel lehet figyelembe venni, úgy, hogy az 1 annak felel meg, amikor a nyersanyagban lévő karbonátok teljes mértékben átalakulnak oxidokká. A nyersanyagok lényeges kémiai paramétereinek kiegészítő meghatározását az I. melléklet 13. szakasza szerint kell elvégezni. Ez történhet termogravimetriás módszerekkel.

2.1.2.2. HULLADÉKKÉNT KEZELT PORHOZ KAPCSOLÓDÓ KIBOCSÁTÁSOK

A kemencerendszerből kilép kemenceporból vagy a recirkulált porból származó CO2-ot a kemencerendszerből kilépő pormennyiségek és a klinkerre számított kibocsátási tényező alapján kell kiszámítani (de lehet, hogy különböző CaO- és MgO-tartalmakkal), korrigálva a kemencepor részleges kalcinálódásával. A kibocsátásokat következőképpen kell kiszámítani:

CO2-kibocsátáspor = tevékenységre vonatkozó adatok × kibocsátási tényező

ahol:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

A kemencerendszerből a jelentési időszakban kilépő kemencepornak vagy recirkulált pornak (ha van) az ipari legjobb gyakorlatról szóló iránymutatások szerint becsült mennyisége [t].

A kemencerendszerből a jelentési időszakban kilépő kemencepor vagy recirkulált por (ha van) mennyisége [t], amelyet úgy kell meghatározni, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

b) Kibocsátási tényező

A 0,525 [t CO2 per tonna klinker] standard értéket kell használni a kemencerendszerből kilépő kemenceporra vagy a recirkulált porra is.

A kemencerendszerből kilépő kemenceporra vagy recirkulált porra a kibocsátási tényezőt [t CO2/t] a kalcináltsági fok és az összetétel alapján kell kiszámítani. A kalcinálási fokot és az összetételt legalább évente egyszer meg kell határozni az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezései szerint.

A kemencepor kalcinálódási foka és az egy tonna kemenceporra számított CO2-kibocsátás közötti összefüggés nem lineáris jellegű. Közelítésére a következő képletet kell használni:

ahol:

EFCKD

=

részlegesen kalcinált kemencepor kibocsátási tényezője [t CO2/t kemencepor]

EFCli

=

a klinker létesítményspecifikus kibocsátási tényezője [CO2/t klinker]

d

=

a kemencepor kalcinálódási foka (a felszabadult CO2-nak a nyersanyagkeverékben lévő karbonátokból származó összes CO2-hoz viszonyított százalékaránya)

2.1.2.3. A NYERSLISZTBEN LÉVŐ NEM KARBONÁT ALAKÚ SZÉNBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A forgókemencében a nyerslisztben használt mészkőben, palában vagy alternatív nyersanyagban (például pernye) lévő nem karbonát alakú szénből származó kibocsátásokat a következő egyenlettel kell meghatározni:

CO2-kibocsátásnem karbonát alakú szén a nyersanyagban = tevékenységre vonatkozó adatok × kibocsátási tényező × konverziós tényező

ahol:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

A jelentési időszakban felhasznált érintett nyersanyag mennyisége [t], amelyet úgy kell meghatározni, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 15 %-os lehet.

A jelentési időszakban felhasznált érintett nyersanyag mennyisége [t], amelyet úgy kell meghatározni, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 %-os lehet.

b) Kibocsátási tényező

A vonatkozó nyersanyagban a nem karbonát alakú szén mennyiségét az ipari legjobb gyakorlatról szóló iránymutatások szerint kell megbecsülni.

A vonatkozó nyersanyagban a nem karbonát alakú szén mennyiségét legalább évente meg kell határozni az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezései szerint.

c) Konverziós tényező

Konverziós tényező: 1,0.

A konverziós tényezőt a legjobb ipari gyakorlat alkalmazásával kell kiszámítani.

2.2. A CO2-KIBOCSÁTÁS MÉRÉSE

Az I. mellékletben szereplő mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

VIII. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében a mész előállítására, valamint a dolomit és a magnezit kalcinálására vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

Nincsenek konkrét terjedelmi előírások.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

A mész előállítása, valamint a dolomit és a magnezit kalcinálása során a következő kibocsátó forrásokból és forrásanyagokból származik CO2-kibocsátás:

- a nyersanyagokban található mészkő égetése, dolomit, magnezit kalcinálása,

- forgókemence hagyományos fosszilis tüzelőanyagai,

- forgókemence alternatív fosszilis alapú tüzelőanyagai és nyersanyagai,

- forgókemence biomassza-tüzelőanyagai (biomassza-hulladékok),

- egyéb tüzelőanyagok.

2.1. A CO2-KIBOCSÁTÁS KISZÁMÍTÁSA

2.1.1. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A II. mellékletnek megfelelően kell nyomon követni és jelenteni a különféle tüzelőanyagokkal (például szén, petrolkoksz, fűtőolaj, földgáz és többféle hulladék-tüzelőanyag) a mész előállítására, illetőleg dolomit vagy magnezit kalcinálására szolgáló létesítményekben végzett égetési folyamatokat.

2.1.2. TECHNOLÓGIAI KIBOCSÁTÁSOK

Figyelembe veendő kibocsátások származnak a kalcinálásból és a nyersanyagokban lévő szerves szén oxidációjából. A forgókemencében történő kalcinálás során a nyersanyagból karbonátokból származó CO2 szabadul fel. A kalcinálási CO2 közvetlenül a mész, dolomitmész vagy magnézium-oxid előállításához kapcsolódik. Létesítményi szinten a kalcinálási CO2 két módon számítható: az eljárás során átalakított nyersanyagból (főként mészkőből, dolomitból és magnezitből) származó kalcium- és magnézium-karbonát mennyisége alapján (A számítási módszer), vagy az előállított termékben található kalcium- és magnézium-oxid mennyisége alapján (B számítási módszer). Ezek a módszerek egyenértékűnek tekintendők, és az üzemeltető felhasználhatja őket a módszerek eredményeinek kölcsönös hitelesítésére.

A. számítási módszer - karbonátok

A számítás a felhasznált nyersanyagban lévő kalcium-karbonát és magnézium-karbonát - valamint, ha vannak, más karbonátok - mennyisége alapján történik. A következő összefüggést kell alkalmazni:

a) Tevékenységre vonatkozó adatok

Ezek a követelmények külön-külön vonatkoznak a forgókemencébe belépő minden egyes széntartalmú anyagra (kivéve a tüzelőanyagokat), például a krétára vagy a mészkőre, elkerülendő a visszavezetett vagy recirkulált anyagok kétszeres beszámítását vagy kihagyását.

A jelentési időszakban felhasznált, a forgókemencébe belépő érintett nyersanyag mennyiségét [t] az üzemeltető határozza meg úgy, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszakban felhasznált, a forgókemencébe belépő érintett nyersanyag mennyiségét [t] az üzemeltető határozza meg úgy, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 5,0 % lehet.

A jelentési időszakban felhasznált, a forgókemencébe belépő érintett nyersanyag mennyiségét [t] az üzemeltető határozza meg úgy, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

b) Kibocsátási tényező

A kibocsátási tényezőt a forgókemencébe belépő érintett anyag egy tonnájából felszabaduló CO2 tömegmértékegységével kell kiszámítani és megadni, teljes átalakulást feltételezve. Az alábbi 1. táblázatban lévő sztöchiometrikus arányok használandók az összetétel kibocsátási tényezőkre történő átszámításához. Ha szükséges, a széntartalom értékeit a felhasznált karbonát nedvesség- és meddőkőzet-tartalmának megfelelően korrigálni kell, és a karbonátok mellett az esetleges többi magnéziumtartalmú ásványi anyagot is figyelembe kell venni.

A forgókemencébe belépő egyes érintett anyagokban lévő CaCO3, MgCO3 és szerves szén (ha van) mennyiségét az I. melléklet 13. szakasza szerint kell meghatározni.

1. táblázat

Sztöchiometriai arányok

c) Konverziós tényező

A forgókemencéből kilépő karbonátok mennyisége konzervatív feltételezéssel nullának tekinthető, azaz teljes kalcinálódás tételezhető fel és így a konverziós tényező 1.

A forgókemencéből a mészben kilépő karbonátok figyelembevételét 0 és 1 közötti értéket felvevő konverziós tényező biztosítja. Az üzemeltető teljes átalakulást tételezhet fel egy vagy több belépő anyagra, és az átalakulatlan karbonátokat a fennmaradó egy vagy több belépő anyaghoz rendelheti. A termékek lényeges kémiai paramétereinek kiegészítő meghatározását az I. melléklet 13. szakasza szerint kell elvégezni.

B. számítási módszer - alkáliföldfém-oxidok

A CO2-kibocsátások karbonátok kalcinálásából származnak, és az előállított mészben, dolomitmészben vagy magnézium-oxidban lévő CaO és MgO tiszta mennyisége alapján kell őket számítani. Konverziós tényezővel kell figyelembe venni a például pernye vagy jelentős mennyiségű CaO-t vagy MgO-t tartalmazó tüzelő- vagy nyersanyagok formájában a forgókemencébe belépő, már kalcinált kalciumot és magnéziumot, valamint a karbonátok kivételével a magnéziumtartalmú ásványi anyagokat. Megfelelően figyelembe kell venni a kemencerendszerből kilépő kemenceport is.

Karbonátokból származó kibocsátások

A következő számítási képletet kell alkalmazni:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

A jelentési időszakban előállított mész mennyiségét [t] az üzemeltető határozza meg úgy, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 5,0 % lehet.

A jelentési időszakban előállított mész mennyiségét [t] az üzemeltető határozza meg úgy, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5,0 % lehet.

b) Kibocsátási tényező

A termékben lévő CaO és MgO mennyiségét az I. melléklet 13. szakasza szerint kell meghatározni.

A 2. táblázatban lévő sztöchiometriai arányok használandók az összetétel kibocsátási tényezőkre történő átalakításához, feltételezve, hogy az összes CaO és MgO a vonatkozó karbonátokból származott.

2. táblázat

Sztöchiometriai arányok

c) Konverziós tényező

A nyersanyagban lévő CaO és MgO mennyisége konzervatív feltételezéssel nullának tekinthető, azaz feltételezhető, hogy a termékben lévő összes Ca és Mg karbonátos nyersanyagból származik, így a konverziós tényezők értéke 1.

A már a nyersanyagokban lévő CaO és MgO mennyiségét 0 és 1 közötti értéket felvevő konverziós tényezőkkel lehet figyelembe venni, úgy, hogy az 1 annak felel meg, amikor a nyersanyagban lévő karbonátok teljes mértékben átalakulnak oxidokká. A nyersanyagok lényeges kémiai paramétereinek kiegészítő meghatározását az I. melléklet 13. szakasza szerint kell elvégezni.

2.2. A CO2-KIBOCSÁTÁS MÉRÉSE

Az I. mellékletben szereplő mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

IX. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében az üveg és az ásványgyapot szigetelőanyagok gyártására vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

Amennyiben a füstgázmosás a létesítményben valósul meg, és az ebből eredő kibocsátást nem veszik számításba a létesítmény technológiai kibocsátásai között, akkor azt a II. melléklet szerint kell kiszámítani.

E melléklet vonatkozik a vízüveget és ásványgyapotot/kőgyapotot gyártó létesítményekre is.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

Az üveggyapot- és az ásványgyapot-gyártásban a következő kibocsátó forrásokból és forrásanyagokból származik CO2-kibocsátás:

- a nyersanyag olvadása során az alkálifém- és alkáliföldfém-karbonátok bomlása,

- hagyományos fosszilis tüzelőanyagok,

- alternatív fosszilis tüzelőanyagok és nyersanyagok,

- biomassza-tüzelőanyagok (biomassza-hulladékok),

- egyéb tüzelőanyagok,

- széntartalmú adalékok, köztük a koksz és a szénpor,

- füstgázmosás.

2.1. A CO2-KIBOCSÁTÁS KISZÁMÍTÁSA

2.1.1. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

Az üveg vagy ásványgyapot gyártására szolgáló létesítményekben végbemenő égetési folyamatokat a II. melléklettel összhangban kell nyomon követni és jelenteni. Ennek a széntartalmú adalékokból (koksz és szénpor, az üvegszálak és az ásványgyapot szerves bevonatai) és a füstgázok (égetés utáni) tisztításából származó kibocsátásokra is ki kell terjednie.

2.1.2. TECHNOLÓGIAI KIBOCSÁTÁSOK

CO2 szabadul fel a kemencében való olvasztás során a nyersanyagokban található karbonátokból és a füstgázokban előforduló HF, HCl és SO2 mésszel vagy más karbonáttal történő semlegesítéséből. Az olvasztási eljárásban a karbonátok bomlásából és a gázmosásból származó kibocsátások egyaránt a létesítmény kibocsátásának részét képezik. Ezeket bele kell számítani az összkibocsátásba, de a jelentésben lehetőség szerint külön is fel kell tüntetni őket.

A kemencében történő olvadás során a nyersanyagokban lévő karbonátokból felszabaduló CO2 közvetlenül kapcsolódik az üveg vagy ásványgyapot gyártásához, és a nyersanyagból (főleg szóda, mész/mészkő, dolomit és más alkálifém- és alkáliföldfém-karbonátok, valamint karbonátmentes újrafeldolgozott üveg [tört üveg]) származó karbonátok átalakult mennyisége alapján kell számítani.

A számítást a felhasznált karbonátmennyiség alapján kell elvégezni. A következő képletet kell alkalmazni:

ahol:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

A tevékenységre vonatkozó adatokat a karbonátos nyersanyagoknak vagy a CO2-kibocsátásokhoz kapcsolódó adalékoknak (mint például dolomit, mészkő, szóda és más karbonátok) a leszállított és az üveggyártáshoz a létesítményben a jelentési időszak során feldolgozott mennyisége jelentik.

A jelentési időszakban felhasznált karbonátos nyersanyagok vagy széntartalmú adalékok össztömegét [t] az üzemeltető vagy a beszállító határozza meg nyersanyagtípusonként, úgy, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszakban felhasznált karbonátos nyersanyagok vagy széntartalmú adalékok össztömegét [t] az üzemeltető vagy beszállítója határozza meg nyersanyagtípusonként, úgy, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

b) Kibocsátási tényező

A kibocsátási tényezőt az egyes karbonátos nyersanyagok egy-egy tonnájából felszabaduló CO2 tömegmértékegységével kell kiszámítani és megadni. Az alábbi 1. táblázatban lévő sztöchiometriai arányok használandók az összetétel kibocsátási tényezőkre történő átszámításához.

Az érintett belépő anyagok tisztaságát a legjobb ipari gyakorlat szerint kell meghatározni. Az így kapott értékeket a felhasznált karbonátos anyagok nedvesség- és meddőkőzet-tartalma szerint korrigálni kell.

Az egyes érintett belépő anyagok vonatkozó karbonáttartalmát az I. melléklet 13. szakasza szerint kell meghatározni.

1. táblázat

Sztöchiometriai kibocsátási tényezők

2.2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK MÉRÉSE

Az I. mellékletben szereplő mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

X. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében a kerámiatermékek gyártására vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

Nincsenek konkrét terjedelmi előírások.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

A kerámiatermékek gyártásában a következő kibocsátó forrásokból és forrásanyagokból származik CO2-kibocsátás:

- forgókemencék hagyományos fosszilis tüzelőanyagai,

- forgókemencék alternatív fosszilis alapú tüzelőanyagai,

- forgókemencék biomassza-tüzelőanyagai,

- a nyersanyagban található mészkő/dolomit és más karbonátok kalcinálása,

- a légszennyezők redukálására és füstgázok másféle tisztítására szolgáló mészkő és más karbonátok,

- porozitásnövelő fosszilis/bioalapú adalékok, például polisztilrol, papírgyártási maradékok vagy fűrészpor,

- fosszilis szerves anyag az agyagban és más nyersanyagokban.

2.1 A CO2-KIBOCSÁTÁS KISZÁMÍTÁSA

2.1.1. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A kerámiatermékek gyártására szolgáló létesítményekben végbemenő égetési folyamatokat a II. melléklettel összhangban kell nyomon követni és jelenteni.

2.1.2. TECHNOLÓGIAI KIBOCSÁTÁSOK

CO2 a forgókemencében a nyersanyagok kalcinálása, és az agyagban és az adalékokban lévő szerves anyagok oxidációja, valamint a füstgázokban lévő HF, HCl és SO2 mészkővel vagy más karbonátokkal történő semlegesítése és más füstgáztisztító eljárások során szabadul fel. A forgókemencében a karbonátok bomlásából és a szerves anyagok oxidációjából, illetve a füstgáztisztításból származó minden kibocsátást szerepeltetni kell a létesítmény kibocsátásában. Ezeket bele kell számítani az összkibocsátásba, de a jelentésben lehetőség szerint külön is fel kell tüntetni őket. A számítás a következőképpen történik:

CO2-kibocsátásösszes [t] = CO2-kibocsátásbelépő anyagok [t] + CO2-kibocsátásfüstgáztisztítás [t]

2.1.2.1. A BELÉPŐ ANYAGOKBÓL SZÁRMAZÓ CO2

A karbonátokból és más belépő anyagok széntartalmából származó CO2 kiszámítása vagy a nyersanyagokban lévő szervetlen és szerves szénnek (például különféle karbonátok, az agyag vagy az adalékok szervesanyag-tartalma) a technológiai folyamat során átalakuló mennyisége alapján (A. számítási módszer), vagy pedig az előállított kerámiában található alkáliföldfém-oxidok mennyisége alapján (B. számítási módszer) történhet. A két módszer egyenértékűnek tekinthető tisztított vagy szintetikus agyagból készülő kerámiák esetében. Az A. számítási módszer használandó előkezeletlen agyagból, vagy bármilyen más olyan agyagból vagy adalékokból készült kerámiatermékek esetén, amelyek jelentős mértékben tartalmaznak szerves anyagot.

A számítás alapja az egyes érintett nyersanyagokban, például a különböző típusú agyagokban, agyagkeverékekben vagy adalékokban lévő, a technológiába belépő (szerves vagy szervetlen) szén. A kvarc/kova, a földpát, a kaolin és az ásványi zsírkő általában nem tekintendő jelentős szénforrásnak.

A tevékenységre vonatkozó adatoknak, a kibocsátási tényezőnek és a konverziós tényezőnek az anyag ugyanolyan állapotára - lehetőleg száraz állapotára - kell vonatkoznia.

A következő számítási képletet kell alkalmazni:

CO2-kibocsátás [t CO2] = Σ {tevékenységre vonatkozó adatok × kibocsátási tényező × konverziós tényező}

ahol:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

Ezek a követelmények külön-külön vonatkoznak minden egyes széntartalmú nyersanyagra (kivéve a tüzelőanyagokat), például az agyagra vagy az adalékokra, elkerülendő a visszavezetett vagy recirkulált anyagok kétszeres beszámítását vagy kihagyását.

A jelentési időszakban felhasznált egyes érintett nyersanyagok vagy adalékok (veszteségek nélküli) mennyiségét [t] úgy kell meghatározni, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszakban felhasznált egyes érintett nyersanyagok vagy adalékok (veszteségek nélküli) mennyiségét [t] úgy kell meghatározni, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 5,0 % lehet.

A jelentési időszakban felhasznált egyes érintett nyersanyagok vagy adalékok (veszteségek nélküli) mennyiségét [t] úgy kell meghatározni, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

b) Kibocsátási tényező

Az egyes forrásanyagokra (azaz az érintett nyersanyagkeverékre vagy adalékra) összevont kibocsátási tényező alkalmazható, amely vonatkozik a szerves és a szervetlen szénre is (összes szén). Másik lehetőségként az egyes forrásanyagokra két különböző kibocsátási tényező használható, egy az összes szervetlen szénre és egy az összes szerves szénre. Adott esetben sztöchiometriai arányok használandók az összetételnek egyedi karbonátokká történő átszámításához, az alábbi 1. táblázat szerint. A nem tiszta biomasszának minősülő adalékok biomasszahányadának meghatározása az I. melléklet 13.4. szakasza szerint történik.

1. táblázat

Sztöchiometriai arányok

Elemzési eredmények helyett a száraz agyag 1 tonnájára számított 0,2 tonna CaCO3 (ami 0,08794 tonna CO2-nak felel meg) használható konzervatív becslésként a kibocsátási tényező kiszámításához.

Az egyes forrásanyagokra a kibocsátási tényezőt legalább évente egyszer ismételten ki kell számítani a legjobb ipari gyakorlat szerint, figyelembe véve az üzemspecifikus feltételeket és a létesítmény termékskáláját.

A termékek lényeges kémiai paramétereinek meghatározását az I. melléklet 13. szakasza szerint kell elvégezni.

c) Konverziós tényező

A forgókemencéből kilépő karbonátok és más széntartalmú anyagok mennyisége konzervatív feltételezéssel nullának tekinthető, azaz teljes kalcinálódás tételezhető fel, és így a konverziós tényező 1.

A forgókemencét elhagyó karbonátokat és más széntartalmú anyagokat 0 és 1 közötti értéket felvevő konverziós tényezővel kell figyelembe venni, ahol az 1 a karbonátok vagy más széntartalmú anyagok teljes átalakulásának felel meg. A termékek lényeges kémiai paramétereinek kiegészítő meghatározását az I. melléklet 13. szakasza szerint kell elvégezni.

A kalcinálási CO2-ot az előállított kerámia mennyisége és a kerámiában lévő CaO, MgO és más alkáli(föld)fém-oxid mennyisége alapján lehet kiszámítani (tevékenységre vonatkozó adatokKILÉPŐ). A kibocsátási tényezőt korrigálni kell a kemencébe már kalcinált formában belépő Ca-mal, Mg-mal és más alkáliföldfémekkel/alkálifémekkel (tevékenységre vonatkozó adatokKILÉPŐ) például jelentős mennyiségű CaO-ot vagy MgO-ot tartalmazó alternatív tüzelőanyagok és nyersanyagok esetén. A következő számítási képletet kell alkalmazni:

CO2-kibocsátás [t CO2] = Σ {tevékenységre vonatkozó adatok × kibocsátási tényező × konverziós tényező}

ahol:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

A tevékenységre vonatkozó adatok a termékek vonatkozásában a bruttó termelést jelentik, ideértve a forgókemencékből és szállításból származó selejtet és tört kerámiát is.

A jelentési időszakban gyártott termékek tömegét úgy kell meghatározni, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszakban gyártott termékek tömegét úgy kell meghatározni, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 5,0 % lehet.

A jelentési időszakban gyártott termékek tömegét úgy kell meghatározni, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

b) Kibocsátási tényező

A 2. táblázatban szereplő sztöchiometriai arányok segítségével a termékben lévő érintett fémoxidok, mint például CaO, MgO, BaO mennyisége alapján kell kiszámítani egy összevont kibocsátási tényezőt.

2. táblázat

Sztöchiometriai arányok

Elemzési eredmények helyett a termék 1 tonnájára számított 0,123 tonna CaCO3 (ami 0,09642 tonna CO2-nak felel meg) használható konzervatív becslésként a kibocsátási tényező kiszámításához.

A kibocsátási tényezőt legalább évente egyszer ismételten ki kell számítani a legjobb ipari gyakorlat szerint, figyelembe véve az üzemspecifikus feltételeket és a létesítmény termékskáláját.

A termékek összetételének meghatározását az I. melléklet 13. szakasza szerint kell elvégezni.

c) Konverziós tényező

A nyersanyagokban lévő érintett oxidok mennyisége konzervatív feltételezéssel nullának tekinthető, azaz feltételezhető, hogy a termékben lévő összes Ca-, Mg-, Ba- és más érintett alkáli-oxid karbonátos nyersanyagból származott, így a konverziós tényezők értéke 1.

A nyersanyagban lévő érintett oxidokat 0 és 1 közötti értéket felvevő konverziós tényezőkkel lehet figyelembe venni, úgy, hogy a 0 annak felel meg, amikor az érintett oxid teljes mennyisége már a nyersanyagban volt. A nyersanyagok lényeges kémiai paramétereinek kiegészítő meghatározását az I. melléklet 13. szakasza szerint kell elvégezni.

2.1.2.2. A LÉGSZENNYEZŐK REDUKÁLÁSHOZ ÉS MÁS FÜSTGÁZTISZTÍTÁSI ELJÁRÁSHOZ HASZNÁLT MÉSZKŐBŐL SZÁRMAZÓ CO2

A légszennyezők redukálásához és más füstgáztisztító eljáráshoz használt mészkőből származó CO2-ot a belépő CaCO3 mennyisége alapján kell kiszámítani. El kell kerülni a nyersanyagként ugyanabban a létesítményben újrafeldolgozott mészkő kétszeres beszámítását.

A következő számítási képletet kell használni:

CO2-kibocsátás [t CO2] = tevékenységre vonatkozó adatok × kibocsátási tényező

ahol:

a) Tevékenységre vonatkozó adatok

A jelentési időszakban felhasznált száraz CaCO3 mennyisége [t], amelyet az üzemeltető vagy a beszállító tömegméréssel határoz meg úgy, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

b) Kibocsátási tényező

A CaCO3 sztöchiometriai arányai az 1. táblázat szerint.

2.2. A CO2-KIBOCSÁTÁS MÉRÉSE

Az I. mellékletben szereplő mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

XI. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében a cellulóz- és a papírgyártásra vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

Az illetékes hatóság jóváhagyásától függően, ha a létesítmény fosszilis üzemanyagból származó CO2-ot szállít ki, például egy lecsapatott kalcium-karbonátot gyártó közeli létesítmény számára, az így kiszállított mennyiséget nem kell feltüntetni a létesítmény kibocsátásában.

Amennyiben a füstgázmosás a létesítményben valósul meg, és az ebből eredő kibocsátást nem veszik számításba a létesítmény technológiai kibocsátásai között, akkor azt a II. melléklet szerint kell kiszámítani.

2. CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

A lehetséges CO2-kibocsátással járó cellulóz- és papírgyári folyamatok a következők:

- energetikai kazánok, gázturbinák és a gyár számára gőzt vagy áramot előállító más tüzelőberendezések,

- hővisszanyerő kazánok és a használt cellulózfőző folyadékokat elégető más berendezések,

- tüzelőberendezések,

- mészégető és kalcináló kemencék,

- füstgázmosás,

- fosszilis tüzelőanyaggal működő szárítók (például infravörös szárítók).

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete nem tartalmazza a szennyvízkezelést és a hulladéklerakást, ezen belül az anaerob szennyvízkezelési vagy iszaprothasztási műveleteket és a gyári hulladék elhelyezésére szolgáló lerakóhelyeket sem. Következésképpen ezek kibocsátása nem tartozik a 2003/87/EK irányelv hatálya alá.

2.1. A CO2-KIBOCSÁTÁS KISZÁMÍTÁSA

2.1.1. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A cellulóz- és papírgyártó létesítményekben végbemenő égetési folyamatokból származó kibocsátásokat a II. melléklet szerint kell nyomon követni.

2.1.2. TECHNOLÓGIAI KIBOCSÁTÁSOK

A cellulózgyárakban a kibocsátást a vegyszerpótlásra felhasznált karbonátok okozzák. Bár a visszanyerő rendszer és a kausztifikáló terület nátrium- és kalciumveszteségeit általában nem karbonáttartalmú anyagokkal pótolják, néha kisebb mennyiségben használnak CO2-kibocsátást eredményező kalcium-karbonátot (CaCO3) és nátrium-karbonátot (Na2CO3) is. Az ezekben a vegyi anyagokban található szén általában fosszilis eredetű, bár egyes esetekben (például nátriumalapú félcellulóz-gyáraktól vásárolt Na2CO3) biomasszából is származhat.

Feltételezhető, hogy az ezekben a vegyi anyagokban lévő szén CO2-ként távozik a mészégető kemencéből vagy a visszanyerő berendezésből. Ezt a kibocsátást azt feltételezve kell meghatározni, hogy a visszanyerő és a kausztifikáló területen felhasznált CaCO3-ban és Na2CO3-ban található összes szén a légkörbe kerül.

A kausztifikáló területen keletkező veszteségek miatt van szükség kalciumpótlásra, ilyen célra főként kalcium-karbonát használatos.

A CO2-kibocsátást a következőképpen kell kiszámítani:

CO2-kibocsátás = Σ {(tevékenységre vonatkozó adatok karbonát × kibocsátási tényező)}

ahol:

a) A tevékenységre vonatkozó adatok

A tevékenységre vonatkozó adatokatkarbonát a technológiában felhasznált CaCO3 és Na2CO3 mennyisége jelenti.

A CaCO3-nak és Na2CO3-nak a technológiában felhasznált mennyisége [t], amelyet az üzemeltető vagy a beszállító határoz meg úgy, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A CaCO3-nak és Na2CO3-nak a technológiában felhasznált mennyisége [t], amelyet az üzemeltető vagy a beszállító határoz meg úgy, hogy a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

b) Kibocsátási tényező

A nem biomassza eredetű karbonátok esetében az 1. táblázat szerinti [t CO2/t CaCO3] és [t CO2/t Na2CO3] sztöchiometriai arányok. A biomassza eredetű karbonátokat 0 [t CO2/t karbonát] kibocsátási tényezővel kell súlyozni.

1. táblázat

Sztöchiometriai kibocsátási tényezők

Ezeket az értékeket a felhasznált karbonáttartalmú anyag nedvesség- és meddőkőzet-tartalma szerint korrigálni kell.

2.2. A CO2-KIBOCSÁTÁS MÉRÉSE

Az I. mellékletben szereplő mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

XII. MELLÉKLET

Iránymutatás az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának vagy átadott mennyiségének folyamatos mérőrendszerekkel történő meghatározásához

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

E melléklet rendelkezései a 2003/87/EK irányelv hatálya alá tartozó valamennyi tevékenységből származó, üvegházhatást okozó gázok kibocsátására terjednek ki. Egy létesítményen belül több kibocsátó forrás is lehet.

E melléklet rendelkezései ezen túlmenően a csővezetékekben továbbított CO2-áramok meghatározásához alkalmazott folyamatos mérőrendszerekre is alkalmazandók, különösen abban az esetben, amikor ez utóbbiakat a CO2 leválasztása, szállítása és geológiai tárolása során a CO2 létesítmények közötti átadása céljára használják. Ennek alkalmazásában az I. melléklet 6. és 7.2. szakaszában a kibocsátásokra tett utalásokat úgy kell érteni, mint amelyek az I. melléklet 5.7. szakaszával összhangban átadott CO2-mennyiségekre vonatkoznak.

2. AZ ÜVEGHÁZHATÁST OKOZÓ GÁZOK KIBOCSÁTÁSÁNAK MEGHATÁROZÁSA

1. meghatározási szint:

El kell érni, hogy minden egyes mérési pontot figyelembe véve a jelentési időszakra meghatározott összes kibocsátás vagy CO2-áramlás összesített bizonytansága kisebb legyen ± 10 %-nál.

2. meghatározási szint:

El kell érni, hogy minden egyes mérési pontot figyelembe véve a jelentési időszakra meghatározott összes kibocsátás vagy CO2-áramlás összesített bizonytansága kisebb legyen ± 7,5 %-nál.

3. meghatározási szint:

El kell érni, hogy minden egyes mérési pontot figyelembe véve a jelentési időszakra meghatározott összes kibocsátás vagy CO2-áramlás összesített bizonytansága kisebb legyen ± 5 %-nál.

4. meghatározási szint:

El kell érni, hogy minden egyes mérési pontot figyelembe véve a jelentési időszakra meghatározott összes kibocsátás vagy CO2-áramlás összesített bizonytansága kisebb legyen ± 2,5 %-nál.

Általános megközelítés:

Egy adott üvegházhatást okozó gáznak az egy kibocsátó forrásból származó összkibocsátását vagy a mérési ponton keresztül áramló CO2 mennyiségét a jelentési időszakra az alábbi képlettel kell meghatározni. Ha egy létesítményben több kibocsátó forrás van, és ezek együttesen nem mérhetők, akkor az ezekből a kibocsátó forrásokból származó kibocsátásokat külön-külön kell mérni, és ezek összege fogja megadni az adott gáz összkibocsátását a jelentési időszakban a létesítmény egészére.

A paraméterként használt üvegházhatást okozó gáz koncentrációját és füstgázáramát az I. melléklet 6. szakaszában szereplő rendelkezéseknek megfelelően kell meghatározni. A csővezetékeken keresztül átadott CO2 mérése tekintetében az I. melléklet 6. szakaszát értelemszerűen úgy kell alkalmazni, mintha a mérési pont kibocsátási forrás volna. Az ilyen mérési pontok esetében nem kell a 6.3. szakasz c) pontjában előírt ellenőrző számításokat végezni.

Az üvegházhatást okozó gáz koncentrációja

A füstgázban lévő, üvegházhatást okozó gáz koncentrációját reprezentatív mérőponton végzett folyamatos méréssel kell meghatározni. Az üvegházhatást okozó gáz koncentrációját két módszerrel lehet meghatározni:

Az üvegházhatást okozó gáz koncentrációjának mérése közvetlenül történik.

Nagyon magas üvegházhatásúgáz-koncentrációk esetében, például a közlekedési hálózat vonatkozásában, az üvegházhatást okozó gázok koncentrációja anyagmérlegen alapuló módszerrel is kiszámítható, a létesítmény nyomonkövetési tervében meghatározottaknak megfelelően, a gázáram valamennyi egyéb összetevőjének mért koncentrációs értékét figyelembe véve:

Füstgázáram

A száraz füstgázáram az alábbi módszerek valamelyikével határozható meg.

A Q e füstgázáram anyagmérleggel kiszámítható, figyelembe véve az összes lényeges paramétert, mint például a belépő anyagok, a belépő levegőáram, a technológiai hatékonyság, valamint a kilépő oldalon a termékkibocsátás, az oxigénkoncentráció, az SO2-koncentráció és az NOx-koncentráció.

A konkrét számítási módszert az illetékes hatóságnak a nyomonkövetési terv és a nyomonkövetési módszertan értékelésének részeként jóvá kell hagynia.

A Q e füstgázáram meghatározása reprezentatív mérőponton végzett folyamatos áramméréssel.

XIII. MELLÉKLET

A salétromsav, adipinsav, kaprolaktám, glioxál és glioxilsav gyártásából származó dinitrogén-oxid (N2O)-kibocsátások meghatározására szolgáló tevékenység-specifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

Az e mellékletben foglalt tevékenység-specifikus iránymutatásokat a salétromsav, adipinsav, kaprolaktám, glioxál és glioxilsav gyártásából származó, a 2003/87/EK irányelv 24. cikke értelmében felvett, releváns létesítményekben keletkező N2O-kibocsátások nyomon követésére kell alkalmazni.

Az N2O-kibocsátást eredményező tevékenységeknél figyelembe kell venni valamennyi olyan forrást, amely az előállítási technológiák következtében N2O-t bocsát ki, így az olyan eseteket is, amikor a gyártásból származó N2O-kibocsátásokat átvezetik valamilyen kibocsátáscsökkentő berendezésen. Ezek közé tartozik:

- a salétromsavgyártás - az ammónia katalitikus oxidációjából és/vagy az NOx/N2O-kibocsátást csökkentő egységekből származó N2O-kibocsátások,

- az adipinsavgyártás - N2O-kibocsátások, beleértve az oxidációs reakcióból, a közvetlen technológiai szellőztetésből és/vagy a kibocsátáscsökkentő berendezésekből származóakat is,

- a glioxál- és glioxilsavgyártás - N2O-kibocsátások, beleértve a technológiai reakciókból, a közvetlen technológiai szellőztetésből és/vagy a kibocsátáscsökkentő berendezésekből származóakat is,

- a kaprolaktámgyártás - N2O-kibocsátások, beleértve a technológiai reakciókból, a közvetlen technológiai szellőztetésből és/vagy a kibocsátáscsökkentő berendezésekből származóakat is.

Ezek a rendelkezések nem alkalmazandók az üzemanyagok tüzeléséből származó N2O-kibocsátásokra.

Ezen iránymutatásoknak megfelelően nyomon kell követni és jelenteni kell a létesítmény üvegházhatást okozó gázokra vonatkozó engedélyében szereplő, az előállítási technológiákkal közvetlenül összefüggő (az EU ETS hatálya alá még nem tartozó) releváns CO2-kibocsátásokat.

Az I. melléklet 16. szakaszát nem kell alkalmazni az N2O-kibocsátások nyomon követésére.

2. A CO2(e)- ÉS A N2O-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

2.1. ÉVES N2O-KIBOCSÁTÁSOK

A salétromsavgyártásból származó N2O-kibocsátásokat a folyamatos kibocsátásmérést alkalmazva kell kiszámítani (a csekély jelentőségű források kivételével - 6.3. szakasz).

Az adipinsav-, kaprolaktám-, glioxál- és glioxilsavgyártásból származó N2O-kibocsátásokat folyamatos kibocsátásméréssel kell nyomon követni kibocsátáscsökkentett kibocsátás alatt, és az anyagmérleg megközelítésen alapuló számítási módszerrel (2.6. szakasz) az ideiglenesen előforduló kibocsátáscsökkentés nélküli kibocsátás esetén.

A létesítményből származó éves N2O-összkibocsátás az összes kibocsátó forrásból származó éves N2O-kibocsátások összege.

Minden olyan kibocsátó forrás esetében, ahol folyamatos kibocsátásmérést alkalmaznak, az éves összkibocsátás az alábbi képlettel számított óránkénti kibocsátások összege:

Ahol:

N2O-kibocsátáséves

=

a kibocsátó forrásból származó éves N2O összkibocsátás, N2O tonnában

N2O-koncóránkénti

=

üzemelés során a füstgázáramban óránként mg/Nm3-ben mért N2O koncentráció

Füstgázáram

=

az egyes óránkénti koncentrációkhoz az alábbiak alapján, Nm3/h-ban számított füstgázáram

2.2. ÓRÁNKÉNTI N2O-KIBOCSÁTÁSOK

A folyamatos kibocsátásmérést alkalmazó források esetében a következő egyenlet segítségével kell kiszámítani az éves átlagos óránkénti N2O-kibocsátást:

Ahol:

N2O-kibocsátásátl óránkénti

=

a forrásból származó éves átlagos óránkénti N2O-kibocsátás kg/h-ban

N2O-koncóránkénti

=

üzemelés során a füstgázáramban óránként mg/Nm3-ben mért N2O koncentráció

Füstgázáram

=

az egyes óránkénti koncentrációkhoz az alábbiak alapján, Nm3/h-ban számított füstgázáram

Az egyes kibocsátó források éves átlagos óránkénti kibocsátásának összesített bizonytalansága nem haladhatja meg az alábbiakban megállapított meghatározási szint értékeket. Valamennyi üzemeltetőnek a legmagasabb meghatározási szint módszerét kell használnia. Kizárólag akkor használható eggyel alacsonyabb meghatározási szint, ha az illetékes hatóság számára kielégítő módon bizonyítják, hogy a legmagasabb meghatározási szinten alapuló megközelítés műszakilag megvalósíthatatlan vagy ésszerűtlen költségekkel járna. A 2008-2012-es jelentési időszakra legalább a 2. meghatározási szintet kell használni, amennyiben ez műszakilag megvalósítható.

Azokban az esetekben, ahol az egyes kibocsátó forrásoknál (eltekintve a csekély jelentőségű forrásoktól) már az 1. meghatározási szinthez tartozó előírások alkalmazása is műszakilag megvalósíthatatlan vagy ésszerűtlenül költséges lenne, az üzemeltető a kibocsátó forrás éves összkibocsátására a megfelelő meghatározási szintet alkalmazza, illetve az annak való megfelelést bizonyítja a XII. melléklet 2. szakasza szerint. A 2008-2012-es jelentési időszakra a 2. meghatározási szint a minimális követelmény, amennyiben az műszakilag megvalósítható. A 2003/87/EK irányelv 21. cikke értelmében a tagállamoknak jelenteniük kell a Bizottság felé az ezt a módszert használó létesítményeket.

1. meghatározási szint:

Az éves átlagos óránkénti kibocsátás összesített bizonytalansága minden egyes kibocsátó forrást figyelembe véve kisebb ± 10 %-nál.

2. meghatározási szint:

Az éves átlagos óránkénti kibocsátás összesített bizonytalansága minden egyes kibocsátó forrást figyelembe véve kisebb ± 7,5 %-nál.

3. meghatározási szint:

Az éves átlagos óránkénti kibocsátás összesített bizonytalansága minden egyes kibocsátó forrást figyelembe véve kisebb ± 5 %-nál.

2.3. ÓRÁNKÉNTI N2O-KONCENTRÁCIÓK

Az egyes kibocsátó forrásokból származó füstgázban előforduló óránkénti N2O-koncentrációt [mg/Nm3] folyamatos kibocsátásméréssel kell meghatározni egy reprezentatív mérőponton az NOx/N2O kibocsátáscsökkentő berendezés után (amennyiben használnak kibocsátáscsökkentést).

A megfelelő mérési eljárások közé tartozik az infravörös spektroszkópia, de az I. melléklet 6.1. szakaszának 2. bekezdésével összhangban más eljárásokat is lehet alkalmazni, amennyiben eleget tesznek a N2O-kibocsátásokra vonatkozóan előírt bizonytalansági szintnek. A használt eljárásoknak alkalmasaknak kell lenniük valamennyi kibocsátó forrás N2O-koncentrációjának mérésére kibocsátáscsökkentett és kibocsátáscsökkentés nélküli körülmények között is (például amikor a kibocsátáscsökkentő berendezés meghibásodik és a koncentráció nő). Ha az ilyen időszakok alatt a bizonytalanság nő, ezt figyelembe kell venni a bizonytalansági értékelésben.

Valamennyi mérést száraz gáz alapra kell igazítani és ellentmondásmentesen kell jelenteni.

2.4. A FÜSTGÁZÁRAM MEGHATÁROZÁSA

A N2O-kibocsátások nyomon követése során a füstgázáram mérésére a XII. mellékletben erre a célra meghatározott módszereket kell használni.

A salétromsavgyártás vonatkozásában az A. módszert kell alkalmazni, ha műszakilag megvalósítható. Ellenkező esetben alternatív módszert kell igénybe venni, mint például a lényeges paramétereken (például belépő ammónia anyagok) alapuló anyagmérleg módszert vagy az áramlat folyamatos kibocsátásméréssel történő meghatározását, amennyiben az illetékes hatóság a nyomon követési terv és azon belül a nyomon követési módszertan értékelésének részeként azt jóváhagyta.

Más tevékenységek vonatkozásában a XII. mellékletben leírt, a füstgázáram nyomon követésére szolgáló egyéb módszereket lehet használni, amennyiben az illetékes hatóság a nyomon követési terv és azon belül a nyomon követési módszertan értékelésének részeként azt jóváhagyta.

A. módszer - Salétromsavgyártás

A füstgázáramot a következő képletnek megfelelően kell kiszámítani:

ahol:

Vlég

=

a teljes belépő levegőáram normál állapotnál Nm3/h-ban;

O2 lég

=

az O2 térfogatrésze száraz levegőben [= 0,2095];

O2 füstgáz

=

az O2 térfogatrésze füstgázban.

A Vlég a salétromsavgyártó egységbe belépő valamennyi levegőáram összege.

A létesítmény az alábbi képletet alkalmazza, hacsak a nyomonkövetési tervében másként nem szerepel:

Vlég = Velsőd + Vmásod + Vtiszt

ahol:

Velsőd

=

elsődleges belépő levegőáram normál állapotnál Nm3/h-ban;

Vmásod

=

másodlagos belépő levegőáram normál állapotnál Nm3/h-ban;

Vtiszt

=

tisztítás miatt belépő levegőáram normál állapotnál Nm3/h-ban.

A Velsőd-t az ammóniával történő keverés előtt folyamatos áramméréssel határozzák meg. A Vmásod-t szintén folyamatos áramméréssel határozzák meg, például a hővisszanyerő egység előtt. A Vtiszt a salétromsav-gyártási folyamatban (adott esetben) a megtisztított levegőáram.

A teljes levegőáramnak halmozottan is kevesebb mint 2,5 %-át kitevő belépő levegőáramok esetében az illetékes hatóság e levegőáramok meghatározására elfogadhat az üzemeltető által javasolt, a legjobb ipari gyakorlatokon alapuló becslési módszereket.

Az üzemeltetőnek szokásos üzemi körülmények között végzett mérések segítségével kell bizonyítania, hogy a mért füstgázáram kellően homogén a javasolt mérési módszer használatához. Ha a mérések azt erősítik meg, hogy a füstgázáram nem homogén, ezt figyelembe kell venni a megfelelő nyomonkövetési módszerek meghatározásánál, valamint az N2O-kibocsátások bizonytalanságának számításánál.

Valamennyi mérést száraz gáz alapra kell igazítani és ellentmondásmentesen kell jelenteni.

2.5. OXIGÉN (O2)

Ha a füstgázáram 2.4. szakasz szerinti kiszámításához szükséges, ki kell számítani a füstgázban található oxigén koncentrációját. Az I. melléklet 6. szakaszában a koncentráció-mérésekre előírt követelményeket kell alkalmazni. Az elfogadható mérési eljárások közé tartoznak a következők: paramágneses váltakozó nyomás, mágneses torziós mérleg vagy cirkónium-dioxid vizsgálat. Az O2-koncentrációmérések bizonytalanságát a N2O-kibocsátások bizonytalanságának meghatározásánál figyelembe kell venni.

Valamennyi mérést száraz gáz alapra kell igazítani és ellentmondásmentesen kell jelenteni.

2.6. A N2O-KIBOCSÁTÁSOK KISZÁMÍTÁSA

Az adipinsav-, kaprolaktám-, glioxál- és glioxilsavgyártás során esetenként kibocsátáscsökkentés nélkül keletkező N2O-kibocsátások esetében, amikor az N2O folyamatos kibocsátásmérése műszakilag nem megvalósítható (például biztonsági okokból, a szellőztetésből származó kibocsátáscsökkentés nélküli kibocsátások esetén és/vagy ha a kibocsátáscsökkentő üzem meghibásodik), az N2O-kibocsátások az anyagmérleg módszer használatával is kiszámíthatók. A számítási módszernek a kibocsátás idején és időszakában zajló kémiai reakcióból származó N2O legnagyobb lehetséges kibocsátásán kell alapulnia. A konkrét számítási módszert az illetékes hatóságnak a nyomonkövetési terv és a nyomonkövetési módszertan értékelésének részeként jóvá kell hagynia.

Az egyes kibocsátó források éves átlagos óránkénti bizonytalanságának meghatározásakor figyelembe kell venni az adott kibocsátó forrás esetén számított kibocsátás bizonytalanságát. A számított kibocsátásokra, vagy ha a N2O-kibocsátások meghatározására számítási és folyamatos mérési módszerek kombinációját használták, ugyanazon meghatározási szinteket kell alkalmazni, mint a teljes egészében folyamatos kibocsátásméréssel mért kibocsátásoknál.

3. AZ ÉVES CO2-EGYENÉRTÉKEK (CO2(e)) KISZÁMÍTÁSA

A valamennyi kibocsátó forrásból származó (három tizedes helyig számított, tonnában mért) éves N2O-összkibocsátást az alábbi képlet felhasználásával át kell alakítani (tonnára kerekített) éves CO2(e)-kibocsátássá:

A 2008-2012-es időszak kibocsátásainál a GWPN2O = 310 t CO2(e)/t N2O globális felmelegedési potenciált kell használni, ami az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport második értékelő jelentésében megadott érték (1995. évi IPCC GWP-érték).

A valamennyi kibocsátó forrásból keletkező éves összes CO2(e)-t és az egyéb kibocsátó forrásokból származó közvetlen CO2-kibocsátásokat (ha azok az üvegházhatásúgáz-kibocsátási engedélyben szerepelnek) hozzá kell adni a létesítményben keletkező éves CO2-összkibocsátáshoz, és ezt az értéket kell használni jelentéstételkor és kibocsátási egységek visszaadásakor.

4. A TEVÉKENYSÉG SORÁN TERMELT MENNYISÉG MEGHATÁROZÁSA

A termelt mennyiséget az üzemórák száma és a napi termelési jelentések felhasználásával kell kiszámítani.

5. NYOMONKÖVETÉSI TERV

Az e melléklet hatálya alá tartozó létesítmények nyomonkövetési terveinek az I. melléklet 4.3. szakasza a), b), c), d), j), k), m) és n) pontjaiban meghatározottakon túl a következő információkat is tartalmazniuk kell:

a) releváns kibocsátási pontok a normális üzemelés, valamint korlátozott és átmeneti időszakok során (például meghibásodás vagy átadás alatt), folyamatábrán feltüntetve;

b) a termelési eljárás során felhasznált anyagok (például ammónia) mennyiségének meghatározásához alkalmazott módszer és paraméterek, valamint a teljes kapacitásnál felhasznált anyag maximális mennyisége;

c) az óránként megtermelt termék - óránkénti salétromsavban (100 %), adipinsavban (100 %), glioxálban, glioxilsavban, illetve kaprolaktámban megadott - mennyiségének meghatározásához használt módszer és paraméterek;

d) az egyes kibocsátó forrásokból származó füstgázban lévő N2O-koncentráció meghatározásához használt módszer és paraméterek, azok üzemi tartománya, bizonytalansága, valamint az olyan alternatív módszerek részletei, amelyeket akkor alkalmaznak, ha a koncentráció az üzemi tartományon kívül esik, illetve hogy ez milyen esetekben történhet meg;

e) az egyes kibocsátó forrásokból származó teljes füstgázáram (óránkénti Nm3) meghatározásához használt módszer, annak üzemi tartománya és bizonytalansága. Ha számítással határozzák meg, meg kell adni az egyes nyomon követett füstgázáramok adatait;

f) az adipinsav-, kaprolaktám-, glioxál- és glioxilsavgyártás során időszakosan kibocsátáscsökkentés nélkül keletkező N2O-kibocsátások meghatározásához használt számítási módszer;

g) a létesítmény változó terhelés melletti üzemelésének módja vagy mértéke, valamint az üzemi irányítás végzésének módja;

h) az egyes kibocsátó források éves N2O-kibocsátásának meghatározásához használt módszer és számítási képletek;

i) a szokásos üzemeléstől eltérő technológiai feltételek, az ilyen körülmények lehetséges gyakorisága és időtartama, valamint a rendkívüli technológiai feltételek (például a kibocsátáscsökkentő berendezés meghibásodása) során keletkező N2O-kibocsátások nagyságrendje;

j) az e melléklet 2. szakaszában említett meghatározási szintre vonatkozó bizonytalansági követelményeknek való megfelelést és a meghatározási szint megvalósítását bizonyító értékelés;

k) a mérőműszer meghibásodása vagy nem megfelelő működése esetén használandó, az I. melléklet 6.3. szakasza a) és b) pontjának megfelelően meghatározott, óránkénti kg/N2O-ban kifejezett érték;

l) az általános szabványok, mint például az EN 14181, illetve az ISO 14956:2002 követelményeitől való eltérések részletei.

Az I. melléklet 4.3. szakaszában foglalt követelményeken túl a nyomonkövetési terv részeként a nyomonkövetési módszertant érintő lényeges változást az illetékes hatóságnak jóvá kell hagynia, ha a következőkre vonatkozik:

- a létesítmény működésében bekövetkezett olyan lényeges változások, amelyek kihatnak a N2O-összkibocsátásának szintjére, a N2O koncentrációjára, az áramlás sebességére vagy a füstgáz egyéb paramétereire, kiváltképpen ha a N2O-kibocsátást csökkentő berendezéseket építettek be vagy cseréltek ki,

- a N2O-kibocsátások meghatározásához használt módszerek változása, beleértve a koncentrációk, az oxigénkoncentrációk és a füstgázáram folyamatos mérésében vagy számítási módszerében bekövetkezett olyan változásokat is, amelyek jelentős hatással vannak a kibocsátások összesített bizonytalanságára,

- a salétromsav, adipinsav, kaprolaktám, glioxál, illetve glioxilsav kibocsátott vagy előállított éves mennyiségének meghatározásához hasznát paraméterek változása,

- a bizonytalansági értékelésben történt változások.

6. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

6.1. MINTAVÉTELI GYAKORISÁG

Az I. melléklet 6.3. szakasza a) pontjának megfelelően kell érvényes óránkénti átlagokat kiszámítani a következőkre:

- az N2O koncentrációja a füstgázban,

- a teljes füstgázáram, amennyiben közvetlenül mérik és szükséges,

- a teljes füstgázáram közvetett meghatározásához szükséges valamennyi gázáramlat és oxigénkoncentráció.

6.2. HIÁNYZÓ ADATOK

A hiányzó adatokkal az I. melléklet 6.3. szakasza a) és b) pontjának megfelelően kell foglalkozni. Ha a kibocsátáscsökkentő berendezés meghibásodása során adódnak hiányzó adatok, azt kell feltételezni, hogy a kibocsátásokat arra az egész órára nem csökkentették, és ennek megfelelően helyettesítő értékeket kell kiszámítani.

Az üzemeltetőnek minden gyakorlati lépést meg kell tennie annak biztosítása érdekében, hogy a folyamatos kibocsátásmérő berendezés bármely naptári év során egy hétnél tovább ne legyen üzemen kívül. Amennyiben ez bekövetkezne, az üzemeltetőnek azonnal tájékoztatnia kell az illetékes hatóságot.

6.3. CSEKÉLY JELENTŐSÉGŰ N2O FORRÁSOK

Az N2O-t kibocsátó források esetében "csekély jelentőségű forrásanyag" az üzemeltető által kiválasztott egy vagy több kisebb, kibocsátáscsökkentés nélküli forrásanyag, amelyek évente együttesen 1 000 tonna vagy kevesebb CO2(e)-t bocsátanak ki, vagy évente kevesebb mint 20 000 tonna CO2(e)-t bocsátanak ki és kevesebb mint 2 %-kal járulnak hozzá az adott létesítmény éves CO2(e)-összkibocsátásához.

Az illetékes hatóság jóváhagyásától függően az üzemeltető a N2O-t kibocsátó csekély jelentőségű forrásanyagok esetében alkalmazhat olyan nyomonkövetési és jelentéstételi megközelítést, amely saját, meghatározási szintektől független becslési módszerén alapul.

6.4. A KIBOCSÁTÁSSZÁMÍTÁSOK ELLENŐRZÉSE

Az I. melléklet 6.3. szakaszának c) pontját kell alkalmazni a N2O-kibocsátásokról szóló jelentések (folyamatos kibocsátásmérésen és számításon alapuló adatok) ellenőrzésére, és azt a következők segítségével kell végezni: termelési adatok, a 2006-os IPCC iránymutatások, valamint az I. melléklet 10.3.3. szakaszában meghatározott "horizontális megközelítés".

7. BIZONYTALANSÁGRA IRÁNYULÓ ÉRTÉKELÉSEK

A 2. szakaszban szereplő meghatározási szinteknek való megfelelés igazolásához szükséges bizonytalansági értékeléseket olyan hibaterjedési számítással kell végezni, amely figyelembe veszi a kibocsátásszámítás valamennyi vonatkozó elemének bizonytalanságát. Az EN 14181 és az ISO 14956:2002 szabvánnyal összhangban folyamatos mérés esetén a bizonytalanság következő forrásait kell értékelni:

- a folyamatos kibocsátásmérő berendezés specifikáció szerinti bizonytalanságát, beleértve a mintavételt is,

- a kalibrálással összefüggő bizonytalanságokat, és

- a nyomonkövetési berendezés gyakorlati használati módjából fakadó további bizonytalanságot.

A 2.2. szakaszban használt összesített bizonytalanság kiszámításához a 2.3. szakasz értelmében megállapított óránkénti N2O-koncentrációkat kell használni. A bizonytalanságszámítás céljára az óránként 20 mg/Nm3 alatti N2O-koncentrációkat a 20 mg/Nm3 standard értékkel kell helyettesíteni.

A kibocsátásokra vonatkozó jelentésében szereplő kibocsátási adatok fennmaradó bizonytalanságait az üzemeltető a minőségbiztosítás és az ellenőrzési eljárás segítségével kezeli és csökkenti. A hitelesítési eljárás során a hitelesítő ellenőrzi a jóváhagyott nyomonkövetési módszertan helyes alkalmazását, valamint az üzemeltető minőségbiztosítási és ellenőrzési eljárásai segítségével értékeli a fennmaradó bizonytalanságok kezelését és csökkentését.

8. ELLENŐRZÉS ÉS HITELESÍTÉS

8.1. ELLENŐRZÉS

Az I. melléklet 10.1., 10.2. és 10.3. szakaszában foglalt követelményeken kívül a következő minőségbiztosítási eljárások is alkalmazandók:

- a N2O-koncentráció és az oxigénkoncentráció folyamatos mérésének minőségbiztosítását az EN 14181 szabvánnyal összhangban kell végezni,

- a beépített mérőműszereket párhuzamos mérésekkel háromévente kell kalibrálni,

- ha jellemzően kibocsátási határértékeket használnak a folyamatos kibocsátásmérő-műszerek kalibrálásának alapjául, és a N2O vagy az O2 esetében nincs kibocsátási határérték, akkor az éves átlagos óránkénti koncentráció helyettesíti a kibocsátási határértéket,

- a QAL 2 minőségbiztosítási tesztet a mintagázon kívül megfelelő referenciagázokon is el kell végezni annak biztosítása érdekében, hogy kellően széles kalibrációs tartományt értékeljenek,

- a füstgáz térfogatáramát mérő műszereket évente kell kalibrálni, vagy ha az előbb történik, az üzem karbantartásával egyidejűleg. A füstgáz térfogatáramának minőségbiztosítását nem szükséges az EN 14181 szabvánnyal összhangban végezni,

- ha belső ellenőrzések az EN 14181 szabványnak való nem megfelelést, vagy az újrakalibrálás elvégzésének szükségességét mutatják ki, azt haladéktalanul jelenteni kell az illetékes hatóságnak.

8.2. HITELESÍTÉS

A 10.4. szakaszban meghatározott hitelesítési követelményeken kívül a következőket is ellenőrizni kell:

- az e melléklet 7. és 8.1. szakaszában megnevezett szabványok követelményeinek helyes alkalmazása,

- az olyan számítási módszerek és eredmények, ahol a hiányzó adatokat számított értékekkel helyettesítették,

- a behelyettesített számított értékek és a mért értékek hitelessége,

- a kibocsátási eredményeket és számításon alapuló módszereket ellenőrző összehasonlító értékelések, valamint a tevékenységi adatok, kibocsátási tényezők stb. jelentései.

9. JELENTÉS

Az éves N2O-összkibocsátást tonnában kell jelenteni három tizedes helyig számítva, és CO2(e)-ben egész tonnára kerekítve.

Az e melléklet hatálya alá tartozó létesítmények üzemeltetőinek az I. melléklet 8. szakaszában meghatározott jelentési követelményeken kívül a következő információkat is jelenteniük kell a létesítményekre vonatkozóan:

a) a technológiai egység éves üzemideje és az üzem teljes üzemideje;

b) az egyes egységek termelési adatai, valamint a termék mennyiségének meghatározásához használt módszer;

c) az egyes paraméterek számszerűsítéséhez használt mérési kritériumok;

d) az egyes mért és számított paraméterek bizonytalansága (beleértve a gázkoncentrációkat, a füstgázáramot, a számított kibocsátásokat is), valamint az óránkénti terhelés és/vagy éves kibocsátási adat erre visszavezethető összesített bizonytalansága;

e) a kibocsátásokat valamint a kibocsátás- vagy füstgázáram-méréseket és -számításokat befolyásoló meghibásodások részletei, köztük a meghibásodások száma, az érintett órák száma, a meghibásodások időtartama és dátumai;

f) annak részletezése, hogy e melléklet 6.2. szakaszát mikor kellett alkalmazni, beleértve az alkalmak számát, az érintett órák számát, a felhasznált számításokat és helyettesítő értékeket is;

g) az I. melléklet 6.3. szakasza c) pontjával és 4.3. szakaszával összhangban az ellenőrző értékeléseknél az éves N2O-kibocsátások ellenőrzéséhez használt beviteli adatok.

XIV. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete szerinti légiközlekedési tevékenységekből származó kibocsátások meghatározására vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

A 2003/87/EK irányelv I. mellékletében meghatározott légiközlekedési tevékenységekből származó kibocsátások nyomon követését és jelentését az e mellékletben szereplő tevékenységspecifikus iránymutatások alkalmazásával kell végezni. A tüzelőanyagok égetésére vonatkozó II. melléklet a mozgó forrásokra, így a légi járművekre nem alkalmazandó.

A melléklet hatálya kiterjed minden, a 2003/87/EK irányelv I. mellékletének hatálya alá tartozó és a légijármű-üzemeltető által a jelentési időszakban üzemeltetett járatra. A 2003/87/EK irányelv 3. cikkének o) pontja értelmében vett, a légi járatért felelős légijármű-üzemeltető egyértelmű azonosítása céljából a légiforgalmi irányító (ATC) szolgálat felé használt hívójelet kell használni. A hívójel a repülési terv 7. rovatában szereplő ICAO-kód, illetve ha az nem áll rendelkezésre, a légi jármű lajstromjele. Ha a légijármű-üzemeltető személye ismeretlen, a légi jármű tulajdonosát kell a légi jármű üzemeltetőjének tekinteni, kivéve, ha a légi jármű tulajdonosa az illetékes hatóság számára kielégítő módon bizonyítja, hogy valamely másik személy a légijármű-üzemeltető.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁS MEGHATÁROZÁSA

A légiközlekedési tevékenységekből származó CO2-kibocsátásokat a következő képlet alkalmazásával kell kiszámítani:

CO2-kibocsátás = tüzelőanyag-fogyasztás × kibocsátási tényező

2.1. A MÓDSZER MEGVÁLASZTÁSA

A légijármű-üzemeltető a nyomonkövetési tervben meghatározza, hogy az egyes légijármű-típusokra melyik nyomonkövetési módszertant alkalmazza. Abban az esetben, ha a légijármű-üzemeltető olyan bérelt vagy egyéb légijármű-típust kíván használni, amely az illetékes hatósághoz történő benyújtás idején még nem szerepelt a nyomonkövetési tervben, a légijármű-üzemeltető a nyomonkövetési tervben leírja az ilyen további légijármű-típusokra alkalmazandó nyomonkövetési módszertan meghatározására szolgáló eljárást. A légijármű-üzemeltető biztosítja a kiválasztott nyomonkövetési módszertan következetes alkalmazását.

A légijármű-üzemeltető a nyomonkövetési tervben minden egyes légijármű-típussal kapcsolatban meghatározza:

a) azt, hogy melyik számítási képletet fogja alkalmazni (A vagy B módszer);

b) a tüzelőanyag-feltöltéssel és a tüzelőanyag-tartályban lévő tüzelőanyaggal kapcsolatos adatok meghatározására szolgáló adatok forrását, valamint az ezen adatok továbbítására, tárolására és lehívására szolgáló módszert;

c) adott esetben a sűrűség meghatározására szolgáló módszert. Amennyiben sűrűség-hőmérséklet korrelációs táblázatot használ, az üzemeltetőnek meg kell jelölnie e táblázat forrását.

A b) és c) pont alkalmazásában, valamint ha különleges körülmények indokolják, így például ha a tüzelőanyag-szállítók egy bizonyos módszerhez nem képesek az összes szükséges adatot szolgáltatni, az alkalmazott módszerek e jegyzéke tartalmazhat egy külön jegyzéket arról, hogy egyes repülőterek esetében az üzemeltető az általános módszertantól hogyan kíván eltérni.

2.2. TÜZELŐANYAG-FOGYASZTÁS

A tüzelőanyag-fogyasztást a jelentési időszakban elfogyasztott tüzelőanyag tömegével kell megadni (tonna).

A tüzelőanyag-fogyasztást minden egyes járatra és minden egyes tüzelőanyagra nézve nyomon kell követni, és az alább megadott képlet alapján tartalmaznia kell a kisegítő hajtóművek által elfogyasztott tüzelőanyagot is. A felvett tüzelőanyag mennyiségének meghatározása történhet a tüzelőanyag szállítója által elvégzett, a szállítólevélben vagy a számlán járatonként dokumentált méréssel. Alternatívaképpen a felvett tüzelőanyag mennyisége a légi jármű fedélzeti mérőrendszereinek alkalmazásával is meghatározható. Az adatokat a tüzelőanyag-szállítótól kell beszerezni, vagy be kell jegyezni a tömeg- és súlypontszámítási dokumentációba vagy a légi jármű műszaki naplójába, vagy a légi járműből elektronikus úton kell megküldeni a légi jármű üzemeltetőjének. A tüzelőanyag-tartályban lévő tüzelőanyag mennyisége a légi jármű fedélzeti mérőrendszereinek alkalmazásával határozható meg, és ezt az adatot be kell jegyezni a tömeg- és súlypontszámítási dokumentációba, a légi jármű műszaki naplójába, vagy a légi járműből elektronikus úton kell megküldeni a légi jármű üzemeltetőjének.

Az üzemeltetőnek azt a módszert kell választania, amely ésszerű költségek és a lehető legkisebb bizonytalanság mellett a lehető leggyorsabban a lehető legteljesebb adatokat szolgáltatja.

2.2.1. SZÁMÍTÁSI KÉPLETEK

A tényleges tüzelőanyag-fogyasztást a következő két módszer valamelyikének alkalmazásával kell kiszámítani:

A. MÓDSZER:

A módszer képlete a következő:

Az egyes járatok tényleges tüzelőanyag-fogyasztása (tonna) = a légi jármű tüzelőanyag-tartályaiban lévő tüzelőanyag mennyisége a járat megkezdése előtti tüzelőanyag-feltöltés befejezésekor (tonna) - a légi jármű tüzelőanyag-tartályaiban lévő tüzelőanyag mennyisége a következő járat megkezdése előtti tüzelőanyag-feltöltés befejezésekor (tonna) + a következő járat megkezdése előtti tüzelőanyag-feltöltés (tonnában).

Ha a járat vagy a következő járat megkezdése előtt nem történik tüzelőanyag-feltöltés, a tüzelőanyag-tartályokban lévő tüzelőanyag-mennyiséget a járatra, illetve a következő járatra való felszállás előtt, a járműmozgás megkezdésének időpillanatában kell meghatározni. Azokban a kivételes esetekben, amikor a légi jármű egy olyan járat kiszolgálása után, amelynek tüzelőanyag-fogyasztását nyomon követték, nem járatot szolgál ki, hanem egyéb tevékenységet végez, például a tüzelőanyag-tartályok kiürítésével járó nagyobb karbantartáson megy keresztül, a légi jármű üzemeltetője "a légi jármű tüzelőanyag-tartályaiban lévő tüzelőanyag mennyisége a következő járat megkezdése előtti tüzelőanyag-feltöltés befejezésekor + a következő járat megkezdése előtti tüzelőanyag-feltöltés" különbséget "a tüzelőanyag-tartályokban maradó tüzelőanyag mennyisége a légi jármű következő tevékenységének kezdete előtt" mennyiséggel helyettesítheti, ahogyan azt a műszaki napló rögzíti.

B. MÓDSZER:

A módszer képlete a következő:

Az egyes járatok tényleges tüzelőanyag-fogyasztása (tonna) = a légi jármű tüzelőanyag-tartályaiban maradó tüzelőanyag mennyisége az előző járat végén a járműmozgás megszűnésének időpillanatában (tonna) + járat előtti tüzelőanyag-feltöltés (tonna) - a tüzelőanyag-tartályokban maradó tüzelőanyag-mennyiség a járat végén a járműmozgás megszűnésének időpillanatában (tonna).

A járműmozgás megszűnésének időpillanata azonosnak tekinthető a hajtómű leállításának időpillanatával. Ha az előtt a járat előtt, amelynek tüzelőanyag-fogyasztását mérik, a légi járat nem szolgált ki járatot, a légijármű-üzemeltető "a légi jármű tüzelőanyag-tartályaiban maradó tüzelőanyag mennyisége az előző járat végén a járműmozgás megszűnésének időpillanatában" mennyiséget a légi jármű előző tevékenységének végén a légi jármű tüzelőanyag-tartályaiban maradó tüzelőanyag-mennyiséggel helyettesítheti, ahogyan azt a műszaki napló rögzíti.

2.2.2. SZÁMÍTÁSI KÖVETELMÉNYEK

1. meghatározási szint:

A jelentési időszak alatti tüzelőanyag-fogyasztás meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5,0 % lehet.

2. meghatározási szint:

A jelentési időszak alatti tüzelőanyag-fogyasztás meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

Azok a légijármű-üzemeltetők, amelyeknek az előző kereskedési időszakban bejelentett (illetve ha nincs még mindig érvényes bejelentett kibocsátás, a konzervatív becsléssel vagy kivetítéssel meghatározott) átlagos éves fosszilis eredetű CO2-kibocsátása nem volt nagyobb 50 kilotonnánál, a jelentős forrásanyagokra legalább az 1. meghatározási szintet kell alkalmazniuk. Az összes többi légijármű-üzemeltetőnek a jelentős forrásanyagokra a 2. meghatározási szintet kell alkalmaznia.

2.2.3. A TÜZELŐANYAG SŰRŰSÉGE

Ha a légijármű-üzemeltető a felvett vagy a tüzelőanyag-tartályokban maradó tüzelőanyag mennyiségét térfogategységben (liter vagy m3) határozza meg, akkor ezt a mennyiséget a tüzelőanyag-sűrűség tényleges értékeinek alkalmazásával tömeggé kell átalakítania. A tényleges sűrűség a kg/literben kifejezett, a méréskor fennálló tényleges hőmérsékleten meghatározott sűrűséget jelenti. Ha a mérés nem fedélzeti mérőrendszerrel történik, akkor tényleges sűrűségként a tüzelőanyag-szállító által a tüzelőanyag-feltöltéskor mért és a számlára vagy a szállítólevélre feljegyzett sűrűséget kell figyelembe venni. Ha ez az információ nem áll rendelkezésre, a tényleges sűrűséget a tüzelőanyag-feltöltéskor fennálló, a tüzelőanyag-szállító által megadott vagy a tüzelőanyag-feltöltés helyszínéül szolgáló repülőtérre előírt hőmérséklet alapján, szabványos sűrűség-hőmérséklet korrelációs táblázatok alkalmazásával kell meghatározni. Kizárólag azokban az esetekben, ha illetékes hatóság előtt kielégítően bizonyítást nyer, hogy a tényleges értékek nem állnak rendelkezésre, 0,8 kg/liter átlagos sűrűség vehető figyelembe.

2.3. KIBOCSÁTÁSI TÉNYEZŐ

Az egyes légijármű-tüzelőanyagokra a következő - a fűtőértékre és a kibocsátási tényezőkre vonatkozóan az I. melléklet 11. szakaszában meghatározott referenciaértékeken alapuló -, tonna CO2/tonna tüzelőanyag-hányadosként megadott referenciatényezőket kell alkalmazni:

1. táblázat

Légi járművek tüzelőanyagainak kibocsátási tényezője

A jelentéstétel céljából ez a megközelítés az 1. meghatározási szintnek felel meg.

Az olyan alternatív tüzelőanyagok esetében, amelyekhez nem tartoznak referenciaértékek, tevékenységspecifikus kibocsátási tényezőket kell meghatározni az I. melléklet 5.5. és 13. szakasza szerint. Ilyen esetekben meg kell határozni és kísérő adatként jelenteni kell a fűtőértéket. Ha az alternatív tüzelőanyag biomasszát tartalmaz, az I. mellékletben a biomassza-tartalom nyomon követésére és jelentésére vonatkozóan meghatározott követelményeket kell alkalmazni.

A kereskedelemben forgalmazott tüzelőanyagok esetében a kibocsátási tényező, illetve az alapjául szolgáló széntartalom, a biomasszatartalom és a fűtőérték a tüzelőanyag szállítója által az adott tüzelőanyagra vonatkozó beszerzési nyilvántartásból határozható meg, amennyiben ez a meghatározás nemzetközileg elfogadott szabványok alapján történik.

3. A BIZONYTALANSÁG MEGHATÁROZÁSA

A légijármű-üzemeltetőnek a kibocsátás kiszámítása során ismernie kell a bizonytalanság főbb forrásait. A légijármű-üzemeltetők nem kötelezhetők arra, hogy az I. melléklet 7.1. szakasza szerint részletesen meghatározzák a bizonytalanságot, de azonosítaniuk kell a bizonytalanság forrásait és az azokhoz kapcsolódó bizonytalansági szinteket. Ezeket az információkat a 2.2. szakasz szerinti nyomonkövetési módszertan megválasztásakor figyelembe kell venni.

Amennyiben a felvett tüzelőanyag mennyiségének meghatározása kizárólag a számlázott tüzelőanyag-mennyiség vagy a tüzelőanyag-szállító által szolgáltatott egyéb megfelelő információk, például a járatonként kiállított tüzelőanyag-feltöltési szállítólevelek alapján történik, a bizonytalansági szint igazolásához nincs szükség további bizonyítékra.

Amennyiben a felvett tüzelőanyag mennyiségének mérése fedélzeti mérőrendszerekkel történik, a tüzelőanyag mennyiségének méréséhez kapcsolódó bizonytalansági szintet kalibrálási tanúsítvánnyal kell alátámasztani. Ha ilyen tanúsítvány nem áll rendelkezésre, a légi járat üzemeltetője:

- mellékeli a légi jármű gyártója által a fedélzeti mérőrendszerek bizonytalansági szintjeiről rendelkezésre bocsátott műszaki leírást, és

- bizonyítékot szolgáltat arról, hogy rutinszerűen ellenőrzi a tüzelőanyag-mérőrendszerek megfelelő működését.

A nyomonkövetési módszertan egyéb elemeihez kapcsolódó bizonytalanságok olyan, kellően biztonságos szakértői vélemény alapján határozhatóak meg, amely figyelembe veszi a járatok jelentési időszakra eső becsült számát. A mérési rendszer összes elemének az éves tevékenységi adatokhoz kapcsolódó bizonytalanságra gyakorolt halmozott hatását nem kötelező figyelembe venni.

A légi jármű üzemeltetője rendszeresen összeveti a számlákban szereplő és a fedélzeti mérés által jelzett felvett tüzelőanyag-mennyiséget, és eltérés észlelése esetén a 10.3.5. szakasszal összhangban korrekciós intézkedést hoz.

4. EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS KIS KIBOCSÁTÓK SZÁMÁRA

Azok a légijármű-üzemeltetők, amelyek három egymást követő négy hónapos időszak mindegyikében kevesebb mint 243 járatot üzemeltetnek, valamint azok a légijármű-üzemeltetők, amelyek összes éves CO2-kibocsátása 10 000 tonnánál kevesebb, kis kibocsátónak minősülnek.

A kis kibocsátónak minősülő légijármű-üzemeltetők tüzelőanyag-fogyasztásukat az Eurocontrol vagy olyan más, e területen működő szervezet által alkalmazott olyan eszközökkel becsülhetik, amelyek képesek az összes vonatkozó, így az Eurocontrolnak is rendelkezésére álló légiközlekedési információ feldolgozására. Ilyen eszközök csak akkor használhatók, ha azokat a Bizottság jóváhagyta, beleértve a modellezés esetleges pontatlanságait ellensúlyozó korrekciós tényezők alkalmazását is.

Ha az egyszerűsített eljárást alkalmazó légijármű-üzemeltető egy jelentési évben túllépi a kis kibocsátók számára megállapított küszöbértéket, e tényről értesíti az illetékes hatóságot. Hacsak az illetékes hatóság számára kielégítően nem bizonyítja, hogy a következő jelentési időszaktól kezdve nem fogja a küszöbértéket még egyszer meghaladni, a légijármű-üzemeltető köteles aktualizálni a nyomonkövetési tervet annak érdekében, hogy megfeleljen a 2. és 3. szakaszban előírt nyomonkövetési követelményeknek. A felülvizsgált nyomonkövetési tervet jóváhagyásra késedelem nélkül be kell nyújtani az illetékes hatósághoz.

5. HIÁNYZÓ ADATOK ESETÉN ALKALMAZANDÓ MEGKÖZELÍTÉS

A légijármű-üzemeltető ezen iránymutatások I. melléklete 10.2-10.3. szakaszában említett megfelelő ellenőrzési tevékenységek végrehajtásával minden lépést megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza az adatok hiányosságának előfordulását.

Ha az illetékes hatóság, a légijármű-üzemeltető vagy a hitelesítő azt észleli, hogy a 2003/87/EK irányelv I. mellékletének hatálya alá tartozó járat esetében a kibocsátások meghatározásához szükséges adat egy része a légijármű-üzemeltető ellenőrzésén kívül álló okok miatt hiányzik, és ezt a nyomonkövetési tervben feltüntetett másik módszer segítségével nem lehet pótolni, az üzemeltető a fenti 4. szakaszban említett eszközök alkalmazásával becslést végezhet e járat kibocsátásáról. Az éves kibocsátási jelentésnek fel kell tüntetnie az ilyen megközelítéssel meghatározott kibocsátási mennyiséget.

6. NYOMONKÖVETÉSI TERV

A légijármű-üzemeltetők legalább négy hónappal az első jelentési időszak kezdete előtt az illetékes hatósághoz jóváhagyásra benyújtják nyomonkövetési tervüket.

Az illetékes hatóság biztosítja, hogy a légijármű-üzemeltető minden kereskedési időszak kezdete előtt felülvizsgálja a nyomonkövetési tervet, és szükség esetén felülvizsgált nyomonkövetési tervet nyújt be. A kibocsátásokat 2010. január 1-jétől kezdődően jelentő nyomonkövetési terv benyújtását követően a 2013-ban kezdődő kereskedési időszak előtt felül kell vizsgálni a nyomonkövetési tervet.

A felülvizsgálat során a légijármű-üzemeltető az illetékes hatóság számára kielégítő módon megvizsgálja, hogy a jelentett adatok minőségének javítása érdekében lehet- e a nyomonkövetési módszertant javítani anélkül, hogy ez ésszerűtlenül magas költségekhez vezetne. A nyomonkövetési módszertan javasolt módosításait, amennyiben van ilyen, be kell jelenteni az illetékes hatóságnak. A nyomonkövetési módszertan olyan lényeges változtatásait, amelyek a nyomonkövetési terv frissítését igénylik, az illetékes hatóságnak jóvá kell hagynia. A lényeges módosítások körébe tartozik a következő:

- az átlagos éves jelentett kibocsátások olyan megváltozása, amely miatt - a 2.2.2. szakaszban előírtak szerint - a légijármű-üzemeltetőnek eltérő meghatározási szintet kell alkalmaznia,

- a járatok számának vagy az összes éves kibocsátásnak olyan megváltozása, amely miatt a légijármű-üzemeltető meghaladja a kis kibocsátók számára a 4. szakaszban megállapított küszöbértéket,

- a tüzelőanyag-típus lényeges megváltozása.

Az I. melléklet 4.3. szakaszától eltérve a nyomonkövetési tervnek a következő információkat kell tartalmaznia:

minden légijármű-üzemeltető esetében:

1. a légijármű-üzemeltető azonosítása, a hívójel vagy egyéb, a légiforgalmi irányításban használt egyedi kód, légijármű-üzemeltető és felelős képviselőjének elérhetőségi adatai és levelezési címe;

2. a nyomonkövetési terv adott változatának megjelölése;

3. a nyomonkövetési terv benyújtásakor a járműparkot alkotó légijármű-típusok kezdeti jegyzéke és a légi járművek száma típusonként, valamint az előreláthatóan később használatba veendő további légijármű-típusok előzetes jegyzéke, beleértve - amennyiben ez az információ rendelkezésre áll - a légi járművek becsült számát típusonként és az egyes légijármű-típusokhoz kapcsolódó forrásanyagokat (tüzelőanyag-típusokat);

4. azon eljárások, rendszerek és felelősségi körök leírása, amelyek arra szolgálnak, hogy a tárgyévben teljeskörűen számon tartsák a kibocsátó források jegyzékét, tehát gondoskodnak mind a saját tulajdonban lévő, mind a bérelt légi járművek hiánytalan nyomon követéséről és jelentéséről;

5. azon eljárások leírása, amelyekkel nyomon követik az egyedi kód alatt üzemeltetett járatokat repülőtér-páronkénti bontásban tartalmazó jegyzék hiánytalanságát, valamint azon eljárásoké, amelyekkel - a teljesség biztosítása mellett és a kétszeres számbavétel elkerülésével - meghatározzák, hogy a járatok a 2003/87/EK irányelv I. mellékletének hatálya alá tartoznak-e;

6. az adatok beszerzésével és kezelésével, továbbá az ellenőrzéssel kapcsolatos tevékenységek leírása, a minőség-ellenőrzési és -biztosítási tevékenységek, beleértve a karbantartást és a mérőeszközök kalibrációját (lásd I. melléklet 10.3. szakasz);

7. adott esetben a közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer (EMAS) és más környezetvédelmi vezetési rendszer (például ISO 14001:2004) keretében vállalt tevékenységekkel való kapcsolatról, különösen az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nyomon követésére és jelentésére vonatkozó eljárásokról és ellenőrzésekről szóló információk.

Az 1-7. pontban foglaltak mellett minden légijármű-üzemeltető, a fenti 4. szakaszban meghatározott egyszerűsített eljárást követni kívánó kis kibocsátók kivételével, a nyomonkövetési tervben szerepelteti a következőket:

8. A tüzelőanyag-fogyasztás nyomon követésére szolgáló módszerek leírása mind a saját tulajdonban lévő, mind a bérelt légi járművek esetében, beleértve:

a) a tüzelőanyag-fogyasztás kiszámítására kiválasztott módszertan (A. módszer vagy B. módszer); ha nem minden légijármű-típusra alkalmazzák ugyanazt a módszert, akkor e megközelítéshez indokolást kell szolgáltatni, beleértve a módszerek magyarázattal ellátott jegyzékét, amely leírja, hogy melyik módszert, milyen feltételek között alkalmazzák;

b) a tüzelőanyag-feltöltés és a tüzelőanyag-tartályban lévő tüzelőanyag mérésére szolgáló eljárást, beleértve a választott meghatározási szintet, a használt merőeszközök leírását és adott esetben a mérésre vonatkozó információk feljegyzésére, lehívására, továbbítására és tárolására szolgáló eljárásokat;

c) az eljárás, amely biztosítja, hogy tüzelőanyag méréseivel járó bizonytalanság összességében véve megfelel a választott meghatározási szint követelményeinek, utalva a mérési rendszerek kalibrálási tanúsítványaira, a nemzeti jogszabályokra, a fogyasztói szerződésekben lévő záradékokra vagy a tüzelőanyag-szállító pontosságát biztosító szabványokra;

9. a tüzelőanyag-feltöltésnél és a tüzelőanyag-tartályban lévő tüzelőanyagra alkalmazott sűrűségmérési eljárást, beleértve a használt merőeszközök leírását, vagy, ha mérés nem alkalmazható, a használt szabványos értéket az ez utóbbi esetben követett eljárás indokolásával együtt;

10. az egyes tüzelőanyag-típusokra alkalmazott kibocsátási tényezőket, vagy - alternatív tüzelőanyagok esetében - a kibocsátási tényező meghatározására szolgáló módszertant, beleértve a mintavételnél követett megközelítést, az elemzési módszereket, az igénybe vett laboratóriumok leírását akkreditációjukkal és/vagy minőségbiztosítási eljárásaikkal együtt.

Az 1-7. pontban foglaltak mellett a fenti 4. szakaszban meghatározott egyszerűsített eljárást követni kívánó kis kibocsátók esetében a nyomonkövetési tervben szerepelnek a következők:

11. bizonyíték a 4. szakaszban a kis kibocsátók számára megállapított küszöbértéknek való megfelelésről;

12. bizonyíték a 4. szakaszban leírt valamelyik eszköz alkalmazásáról, beleértve annak ismertetését.

Az illetékes hatóság előírhatja, hogy a légijármű-üzemeltetők a nyomonkövetési tervet elektronikus formanyomtatványon nyújtsák be. A Bizottság szabványosíthatja az elektronikus formanyomtatványt vagy az alkalmazandó fájlformátumot. Ebben az esetben az illetékes hatóság a légijármű-üzemeltetőtől elfogadja e formanyomtatvány vagy előírt formátum használatát, kivéve, ha az illetékes hatóság formanyomtatványa legalább ugyanazoknak az információknak a szolgáltatását követeli meg.

7. JELENTÉSI FORMANYOMTATVÁNY

Légijármű-üzemeltetők éves kibocsátásaik jelentésére a lenti, 8. szakaszban bemutatott formanyomtatványt használják. Az illetékes hatóság előírhatja, hogy a légijármű-üzemeltető köteles az éves kibocsátási jelentést elektronikus formanyomtatványon benyújtani. A Bizottság szabványosíthatja az elektronikus formanyomtatványt vagy az alkalmazandó fájlformátumot. Ebben az esetben az illetékes hatóság köteles a légijármű-üzemeltetőtől elfogadni e formanyomtatvány vagy formátum használatát, kivéve akkor, ha az illetékes hatóság formanyomtatványa legalább ugyanazon információk szolgáltatását követeli meg.

A kibocsátásokat tonna CO2 mértékegységben, egész tonnára kerekítve kell megadni. A kibocsátási tényezőket mind a kibocsátási számításban, mind a jelentésben úgy kell kerekíteni, hogy csak jelentős számjegyeket tartalmazzanak. A számítások során a járatonkénti tüzelőanyag-fogyasztást az összes szignifikáns számjeggyel kell figyelembe venni.

8. AZ ÉVES KIBOCSÁTÁSI JELENTÉS TARTALMA

Minden légijármű-üzemeltető az alábbi információkat szerepelteti az éves kibocsátási jelentésében:

1. a légijármű-üzemeltető azonosítását szolgáló adatok a 2003/87/EK irányelv IV. melléklete szerint és a hívószám, illetve a légiforgalmi irányításban használt más egyedi kód, valamint az elérhetőségre vonatkozó részletek;

2. a jelentés hitelesítőjének neve és címe;

3. a jelentéstétel éve;

4. a nyomonkövetési terv jóváhagyott, érvényes változatának száma és hivatkozási adatai;

5. a jelentési időszakban a működésben bekövetkezett fontosabb változások és a jóváhagyott nyomonkövetési tervtől való eltérések;

6. a légijármű-üzemeltető által a jelentési időszakban a 2003/87/EK irányelv I. mellékletének hatálya alá tartozó légiközlekedési tevékenységek folytatásához használt légi járművek lajstromjele és típusa;

7. a jelentésben feltüntetett járatok összesített száma;

8. a lentebb feltüntetett 2. táblázatban szereplő adatok;

9. kísérő adatok: a jelentési évben tüzelőanyagként felhasznált biomassza mennyisége (tonnában vagy m3-ben) tüzelőanyag-típusonkénti bontásban felsorolva.

2. táblázat

A légiközlekedési tevékenységekből származó éves kibocsátások jelentésére szolgáló formanyomtatvány

Minden légijármű-üzemeltető mellékletben csatolja éves kibocsátási jelentéséhez a következő információkat:

- repülőtér-páronként a járatok éves kibocsátása és éves száma.

Az üzemeltető kérheti, hogy ezt a mellékletet bizalmasan kezeljék.

9. HITELESÍTÉS

Az I. melléklet 10.4. szakaszában meghatározott hitelesítési követelményeken kívül a hitelesítő a következőket is figyelembe veszi:

- a járatokról és kibocsátásokról szolgáltatott adatok teljessége a légiközlekedési adatokhoz, így az Eurocontrol által gyűjtött adatokhoz viszonyítva,

- összhang a jelentett adatok és a tömeg- és súlypontszámítási dokumentáció között,

- összhang az összesített tüzelőanyag-fogyasztási adatok és a beszerzett vagy a repülési tevékenységet végző légi jármű részére más módon szolgáltatott tüzelőanyagra vonatkozó adatok között.

XV. MELLÉKLET

A légiközlekedési tevékenységekhez tartozó tonnakilométer-adatoknak a 2003/87/EK irányelv 3e. és 3f. cikke szerinti kérelmek céljára történő meghatározására vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. BEVEZETÉS

Ez a melléklet a 2003/87/EK irányelv I. melléklete szerinti légiközlekedési tevékenységekhez tartozó tonnakilométer-adatok nyomon követésére, jelentésére és hitelesítésére vonatkozó általános iránymutatásokat tartalmazza.

Az I. melléklet a tonnakilométer-adatok nyomon követésére, jelentésére és hitelesítésére értelemszerűen alkalmazandó. Ezen alkalmazás céljából a kibocsátásokra való hivatkozások tonnakilométer-adatokra való hivatkozásokként értendők. Az I. melléklet 4.1., 4.2., 5.1., 5.3-5.7., 6-7. és 11-16. szakasza a tonnakilométer-adatokra nem alkalmazandó.

2. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

A 2003/87/EK irányelv I. mellékletében meghatározott légiközlekedési tevékenységekhez tartozó tonnakilométer-adatok nyomon követését és jelentését az e mellékletben szereplő tevékenységspecifikus iránymutatások alkalmazásával kell végezni. Az adatokban az említett irányelv I. mellékletének hatálya alá tartozó és a légijármű-üzemeltető által a jelentési időszakban üzemeltetett minden járatot figyelembe kell venni.

A 2003/87/EK irányelv 3. cikkének o) pontja értelmében vett, a légi járatért felelős légijármű-üzemeltető egyértelmű azonosítása céljából a légiforgalmi irányító (ATC) szolgálat felé használt hívójelet kell használni. A hívójel a repülési terv 7. rovatában szereplő ICAO-kód, illetve ha az nem áll rendelkezésre, a légi jármű lajstromjele. Ha a légijármű-üzemeltető személye ismeretlen, a légi jármű tulajdonosát kell a légi jármű üzemeltetőjének tekinteni, kivéve ha a légi jármű tulajdonosa az illetékes hatóság számára kielégítő módon bizonyítja, hogy valamely másik személy a légijármű-üzemeltető.

3. NYOMONKÖVETÉSI TERV

A 2003/87/EK irányelv 3 g. cikke szerint a légijármű-üzemeltető nyomonkövetési tervet nyújt be, amelyben intézkedéseket állapít meg a tonnakilométer-adatok nyomon követésére és jelentésére.

A légijármű-üzemeltetők legalább négy hónappal az első jelentési időszak kezdete előtt az illetékes hatósághoz jóváhagyásra benyújtják nyomonkövetési tervüket.

A légijármű-üzemeltető a nyomonkövetési tervben meghatározza, hogy az egyes légijármű-típusokra melyik nyomonkövetési módszertant alkalmazza. Abban az esetben, ha a légijármű-üzemeltető olyan bérelt vagy egyéb légijármű-típust kíván használni, amely az illetékes hatósághoz történő benyújtás idején még nem szerepelt a nyomonkövetési tervben, a légijármű-üzemeltető a nyomonkövetési tervben leírja az ilyen további légijármű-típusokra alkalmazandó nyomonkövetési módszertan meghatározására szolgáló eljárást. A légijármű-üzemeltető biztosítja a kiválasztott nyomonkövetési módszertan következetes alkalmazását.

Az I. melléklet 4.3. szakaszától eltérve a nyomonkövetési tervnek a következő információkat kell tartalmaznia:

1. a légijármű-üzemeltető azonosítása, a hívójel vagy egyéb, a légiforgalmi irányítás céljára használt egyedi kód, a légijármű-üzemeltető és felelős képviselője elérhetőségi adatai és levelezési címe;

2. a nyomonkövetési terv adott változatának megjelölése;

3. a nyomonkövetési terv benyújtásakor a járműparkot alkotó légijármű-típusok kezdeti jegyzéke és a légi járművek száma típusonként, valamint az előreláthatóan később használatba veendő további légijármű-típusok előzetes jegyzéke, beleértve - amennyiben ez az információ rendelkezésre áll - a légi járművek becsült számát típusonként;

4. azon eljárások, rendszerek és felelősségi körök leírása, amelyek arra szolgálnak, hogy teljeskörűen számon tartsák a tárgyévben használt légi járművek jegyzékét, tehát gondoskodnak mind a saját tulajdonban lévő, mind a bérelt légi járművek tonnakilométer-adatainak hiánytalan nyomon követéséről és jelentéséről;

5. azon eljárások leírása, amelyekkel nyomon követik az egyedi kód alatt üzemeltetett járatokat repülőtér-páronkénti bontásban tartalmazó jegyzék hiánytalanságát, valamint azon eljárásoké, amelyekkel - a teljesség biztosítása mellett és a kétszeres számbavétel elkerülésével - meghatározzák, hogy a járatok a 2003/87/EK irányelv I. mellékletének hatálya alá tartoznak-e;

6. az adatszerzéssel, az adatkezeléssel és az ellenőrzéssel kapcsolatos tevékenységek leírása az I. melléklet 10.3. szakaszával összhangban;

7. a valamely minőségirányítási rendszer keretében végzett tevékenységekkel fennálló kapcsolatra, ezen belül különösen a tonnakilométer-adatok nyomon követésére és jelentésére vonatkozó eljárásokra és ellenőrzésekre vonatkozó információk;

8. a járatonkénti tonnakilométer-adatok meghatározására szolgáló módszerek leírása, beleértve:

a) azokat az eljárásokat, felelőségi köröket, adatforrásokat és számítási képleteket, amelyek repülőtér-páronként a távolság meghatározására és rögzítésére szolgálnak;

b) azt, hogy az utasok tömegének meghatározása a 100 kg/személy átlagos tömeg (1. meghatározási szint) vagy az utasok tömegének a tömeg- és súlypontszámítási dokumentációban feljegyzett értéke alapján történik-e (2. meghatározási szint). A 2. meghatározási szint alkalmazása esetén annak leírása, hogy milyen eljárással történt az utasok tömegére vonatkozó adatok beszerzése;

c) az áru és a postai küldemények tömegének megállapításához használt eljárás leírását;

d) adott esetben az utasok, az áru és a postai küldemények tömegének mérésére szolgáló mérőeszközök leírását.

Az illetékes hatóság előírhatja, hogy a légijármű-üzemeltetők a nyomonkövetési tervet elektronikus formanyomtatványon nyújtsák be. A Bizottság szabványosíthatja az elektronikus formanyomtatványt vagy az alkalmazandó fájlformátumot. Ebben az esetben az illetékes hatóság köteles a légijármű-üzemeltetőtől elfogadni e formanyomtatvány vagy formátum használatát, kivéve akkor, ha az illetékes hatóság formanyomtatványa legalább ugyanazon információk szolgáltatását követeli meg.

4. A TONNAKILOMÉTER-ADATOK KISZÁMÍTÁSÁNAK MÓDSZEREI

4.1. SZÁMÍTÁSI KÉPLET

A légijármű-üzemeltetők a tonnakilométer-adatok nyomon követéséhez és jelentéséhez számításon alapuló módszertant használnak. A tonnakilométer-adatokat a következő képletből kell kiszámítani:

tonnakilométer = távolság × hasznos teher

4.2. TÁVOLSÁG

A távolságot a következő képlet alkalmazásával kell kiszámítani:

Távolság [km] = földrajzi főkörön mért távolság [km] + 95 km

A földrajzi főkörön mért távolság a föld felszínének két pontja között mért legrövidebb távolság, amelyet közelítően a Chicagói Egyezmény 15. mellékletének 3.7.1.1. cikkében előírt rendszer (WGS 84) alkalmazásával kell meghatározni.

A repülőtér helyének földrajzi hosszúságát és szélességét vagy a Chicagói Egyezmény 15. mellékletével összhangban, a légiközlekedési tájékoztató kiadványokban (Aeronautical Information Publications, a továbbiakban: AIP) közzétett földrajzi adatokból, vagy az AIP adatait használó más forrásból kell venni.

Szoftverrel vagy harmadik fél által kiszámított távolsági adat szintén használható, feltéve, hogy a számítási módszer a fent említett képleten és az AIP adatain alapszik.

4.3. HASZNOS TEHER

A hasznos terhet a következő képletből kell kiszámítani:

Hasznos teher (t) = az áru és a postai küldemények tömege (t) + az utasok és a feladott poggyász tömege (t)

4.3.1. AZ ÁRU ÉS A POSTAI KÜLDEMÉNYEK TÖMEGE

A hasznos teher kiszámításához az érintett járatokra vonatkozó tömeg- és súlypontszámítási dokumentációban található tényleges vagy átlagos tömegértékeket kell alkalmazni. A tömeg- és súlypontszámítási dokumentáció készítésére nem kötelezett légijármű-üzemeltetőknek az áru és a postai küldemények tömegének meghatározásához jóváhagyásra megfelelő módszertant kell ajánlaniuk az illetékes hatóságnak.

Az áru és a postai küldemények tényleges tömegébe a hasznos tehernek nem minősülő raklapok és konténerek önsúlya és az üzemi súly nem értendő bele.

4.3.2. AZ UTASOK ÉS A FELADOTT POGGYÁSZ TÖMEGE

Az utasok tömegének meghatározására a légijármű-üzemeltetők két meghatározási szint egyikét alkalmazhatják. A légijármű-üzemeltető az utasok és a feladott poggyász tömegének meghatározására minimumként választhatja az 1. meghatározási szintet. Ugyanazon kereskedési időszakban minden járat esetén ugyanazt a választott meghatározási szintet kell alkalmazni.

1. meghatározási szint:

Minden egyes utasra és az adott utas feladott poggyászára vonatkozóan 100 kg alapértelmezett értéket kell használni.

2. meghatározási szint:

Az egyes járatok tömeg- és súlypontszámítási dokumentációjában az utasokra és a feladott poggyászra vonatkozóan megadott tömeget kell használni.

5. A BIZONYTALANSÁG MEGHATÁROZÁSA

A légijármű-üzemeltetőnek a tonnakilométer-adatok kiszámítása során ismernie kell a bizonytalanság főbb forrásait. A tonnakilométer-adatok meghatározására szolgáló módszertannak nem kell az I. melléklet 7. szakasza szerinti részletesen bizonytalansági elemzést tartalmaznia.

A légi jármű üzemeltetője az I. melléklet 10.2. és 10.3. szakasza szerint rendszeresen megfelelő ellenőrzést végez, és szabálytalanságok észlelése esetén a 10.3.5. szakasszal összhangban azonnal korrekciós intézkedést hoz.

6. JELENTÉSTÉTEL

A tonnakilométer-adatok jelentése a 2003/87/EK irányelv 3e. és 3f. cikke szerinti kérelmek céljára, kizárólag az ugyanott meghatározott évekre vonatkozóan szükséges.

A légijármű-üzemeltetők tonnakilométer-adataik jelentésére az alábbi 7. szakaszban bemutatott formátumot használják. Az illetékes hatóság előírhatja, hogy a légijármű-üzemeltetők a tonnakilométer-adatokat elektronikus formanyomtatványon jelentsék be. A Bizottság szabványosíthatja az elektronikus formanyomtatványt vagy az alkalmazandó fájlformátumot. Ebben az esetben az illetékes hatóság köteles a légijármű-üzemeltetőtől elfogadni e formanyomtatvány vagy formátum használatát, kivéve akkor, ha az illetékes hatóság formanyomtatványa legalább ugyanazon információk szolgáltatását követeli meg.

A jelentésben a tonnakilométer-adatokat kerekített [t km] értékek formájában kell megadni. A számítások során a járatonkénti adatokat az összes szignifikáns számjeggyel kell figyelembe venni.

7. A TONNAKILOMÉTER-ADATOKRÓL SZÓLÓ JELENTÉS TARTALMA

Minden légijármű-üzemeltető szerepelteti az alábbi információkat a tonnakilométer-adatokról szóló jelentésében:

1. a légijármű-üzemeltető azonosítását szolgáló adatok a 2003/87/EK irányelv IV. melléklete szerint, a légiforgalmi irányítás céljára használt hívójel vagy más egyedi kód, valamint az elérhetőségi adatok;

2. a jelentés hitelesítőjének neve és címe;

3. a jelentéstétel éve;

4. a nyomonkövetési terv jóváhagyott, érvényes változatának száma és hivatkozási adatai;

5. a jelentési időszakban a működésben bekövetkezett fontosabb változások és a jóváhagyott nyomonkövetési tervtől való eltérések;

6. a légijármű-üzemeltető által a jelentési időszakban a 2003/87/EK irányelv I. mellékletének hatálya alá tartozó légiközlekedési tevékenységek folytatásához használt légi járművek lajstromjele és típusa;

7. az utasok és a feladott poggyász, valamint az áru és a postai küldemények tömegének kiszámítására választott módszer;

8. a jelentés tárgyévében teljesített utaskilométerek és tonnakilométerek teljes száma az I. melléklet szerinti légiközlekedési tevékenységek hatálya alá eső összes járatra vonatkozóan;

9. minden egyes repülőtérpárra vonatkozóan: a két repülőtér ICAO-kódja, a távolság (= a földrajzi főkörön mért távolság + 95 km) km-ben, repülőtér-páronként a járatok összes száma a jelentési időszakban, repülőtér-páronként az utasok és a feladott poggyász összes tömege (tonna) a jelentési időszakban, az összes utasszám a jelentési időszakban, repülőtér-páronként az utaskilométerek összes száma, repülőtér-páronként az áru és a postai küldemények összes tömege (tonna) a jelentési időszakban, repülőtér-páronként a tonnakilométerek összes száma (t km).

8. HITELESÍTÉS

Az I. melléklet 10.4. szakaszában meghatározott hitelesítési követelményeken kívül a hitelesítő a következőket is figyelembe veszi:

- a járatokról és a tonnakilométer-adatokról szolgáltatott adatok teljessége a légiközlekedési adatokhoz, így az Eurocontrol által gyűjtött adatokhoz viszonyítva annak értékelése érdekében, hogy az üzemeltető jelentésében kizárólag a figyelembe vehető járatok szerepelnek-e,

- összhang a jelentett adatok és a tömeg- és súlypontszámítási dokumentáció között.

A tonnakilométer-adatok esetében a lényegességi szint 5 %.

XVI. MELLÉKLET

Az elszállítás és a 2009/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján engedélyezett tárolóhelyen való geológiai tárolás céljából végzett CO2 leválasztási tevékenységekből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátások meghatározására szolgáló tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

Az e mellékletben foglalt tevékenységspecifikus iránymutatásokat a CO2-leválasztási tevékenységekből származó kibocsátások nyomon követésére kell alkalmazni.

A CO2-leválasztást elvégezheti akár a más létesítményekben keletkezett CO2-t átvevő speciális létesítmény, akár a CO2-kibocsátással járó tevékenységet végző létesítmény maga: ez utóbbi esetben a leválasztás ugyanannak az üvegházhatású gáz kibocsátására vonatkozó engedélynek a keretében történik. A létesítménynek valamennyi, a CO2 leválasztásában, ideiglenes tárolásában, a CO2 szállító hálózatba vagy a CO2-ből álló üvegházhatásúgáz-kibocsátások geológiai tárolására szolgáló tárolóhelyre való átadásában részt vevő összetevőjét szerepeltetni kell az üvegházhatású gáz kibocsátására vonatkozó engedélyben. Abban az esetben, ha a létesítmény a 2003/87/EK irányelv hatálya alá tartozó egyéb tevékenységet végez, akkor a szóban forgó tevékenységeket az ezen iránymutatások vonatkozó melléklete alapján kell nyomon követni.

2. A CO2-LEVÁLASZTÁSI TEVÉKENYSÉGEKBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A CO2-leválasztási műveletek során felmerülő potenciális CO2 kibocsátási források a következők:

- a leválasztó létesítményeknek átadott CO2,

- a létesítményben végzett égetés és egyéb kapcsolódó tevékenységek (a leválasztással összefüggésben), azaz tüzelőanyag- és kiindulásianyag-felhasználás.

3. AZ ÁTADOTT ÉS A KIBOCSÁTOTT CO2-MENNYISÉGEK MEGHATÁROZÁSA

3.1. A MENNYISÉG LÉTESÍTMÉNYSZINTŰ MEGHATÁROZÁSA

A kibocsátásokat teljes anyagmérleg felhasználásával kell kiszámítani, tekintetbe véve a létesítményben megvalósuló valamennyi, a kibocsátás szempontjából releváns folyamatból származó potenciális CO2 kibocsátást, valamint a leválasztott és a szállítóhálózatba átadott CO2 mennyiségét.

A létesítmény kibocsátásait a következő képlettel kell számítani:

Eleválasztó létesítmény = Tinput + Eleválasztás nélkül - Ttárolásra

ahol:

Eleválasztó létesítmény

=

a leválasztó létesítmény teljes üvegházhatásúgáz-kibocsátása

Tinput

=

a leválasztó létesítménybe átadott CO2-nek a XII. melléklettel és az I. melléklet 5.7. szakaszával összhangban megállapított mennyisége; Amennyiben az üzemeltető az illetékes hatóság számára elfogadható módon bizonyítani tudja, hogy a kibocsátó létesítmény teljes CO2-kibocsátását átadják a leválasztó létesítménynek, akkor az illetékes hatóság engedélyezheti az üzemeltető számára, hogy a folyamatos kibocsátásmérő rendszerek helyett a kibocsátó létesítménynek az I-XII és a XIX-XXIV. melléklet alapján meghatározott kibocsátásait alkalmazza.

Eleválasztás nélkül

=

a létesítmény kibocsátásai a CO2 leválasztása nélkül, azaz a létesítmény valamennyi egyéb tevékenységéből származó, a vonatkozó mellékleteknek megfelelően nyomon követett kibocsátásainak összege;

Ttárolásra

=

a szállítóhálózatba vagy egy tárolóhelyre átadott CO2-nek a XII. melléklettel és az I. melléklet 5.7. szakaszával összhangban meghatározott mennyisége.

Azokban az esetekben, amikor a CO2-leválasztást ugyanaz a létesítmény végzi, amelyikből a CO2 származik, a Tinput nullával egyenlő.

Önálló leválasztó létesítmények esetében az Eleválasztás nélkül a kibocsátásoknak azon mennyisége, amely a leválasztó létesítménybe leválasztás céljából átadott CO2-n kívüli forrásokból származik, például a turbinákból, kompreszszorokból, fűtőberendezésekből származó égetési eredetű kibocsátások. Ezeket a kibocsátásokat a megfelelő tevékenységspecifikus mellékletnek megfelelően elvégzett számításokkal vagy mérésekkel lehet meghatározni.

Az önálló leválasztó létesítmények esetében a CO2-t leválasztó létesítménybe átadó létesítmény a Tinput összegét levonja saját kibocsátásaiból.

3.2. AZ ÁTADOTT CO2 MEGHATÁROZÁSA

Az átadott és a leválasztó létesítménybe átvett CO2 mennyiségét az I. melléklet 5.7. szakaszával összhangban, a XII. mellékletnek megfelelően alkalmazott folyamatos kibocsátásmérő rendszerekkel kell meghatározni. Legalább a XII. mellékletben meghatározottak szerinti 4. meghatározási szintet kell alkalmazni. A vonatkozó kibocsátási forrás esetében kizárólag akkor használható eggyel alacsonyabb meghatározási szint, ha az illetékes hatóság számára kielégítő módon bizonyítják, hogy a 4. meghatározási szinten alapuló megközelítés műszakilag megvalósíthatatlan.

XVII. MELLÉKLET

A 2009/31/EK irányelv alapján engedélyezett tárolóhelyen való geológiai tárolás céljából végzett csővezetékes CO2-szállításból származó üvegházhatásúgáz-kibocsátások meghatározására szolgáló tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

A CO2 csővezetékeken keresztül történő szállításából származó kibocsátások nyomon követésének és jelentésének tárgyi terjedelmét a szállítóhálózat üvegházhatású gáz kibocsátására vonatkozó engedélye határozza meg, a szállítóhálózatba beleértve a hozzá funkcionálisan kapcsolódó létesítményeket - köztük a nyomásfokozó állomásokat és a fűtőberendezéseket - is. Mindegyik szállítóhálózatnak van legalább egy olyan kezdő- és egy olyan végpontja, amely a CO2 leválasztását, szállítását vagy geológiai tárolását végző más létesítményekhez kapcsolódik. A kezdő- és a végpontok lehetnek a szállítóhálózat kettéágazásai vagy országhatárok. A kezdő- és végpontoknak, valamint a kapcsolódó létesítményeknek szerepelniük kell az üvegházhatású gáz kibocsátására vonatkozó engedélyben.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁS MENNYISÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSA

A CO2 csővezetéken történő szállítása során felmerülő potenciális CO2 kibocsátási források a következők:

- a szállítóhálózathoz funkcionálisan kapcsolódó létesítményekben - például nyomásfokozó állomásokon - végzett égetés vagy egyéb folyamatok,

- a szállítóhálózatból származó diffúz kibocsátások,

- a szállítóhálózatból a légkörbe visszajuttatott kibocsátások,

- a szállítóhálózatot érintő szivárgási incidensekből származó kibocsátások.

A lenti B. módszert alkalmazó szállítóhálózat esetében a számított kibocsátáshoz nem kell hozzáadni a kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó más létesítményektől átvett CO2-t, és annak számított kibocsátásából nem kell levonni a kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozó más létesítményekbe átadott CO2 mennyiségét.

2.1. A MENNYISÉG MEGHATÁROZÁSÁRA ALKALMAZOTT MEGKÖZELÍTÉSEK

A szállítóhálózatok üzemeltetői a következő két módszer közül választhatnak:

A. MÓDSZER:

A szállítóhálózat kibocsátásait a következő képlet szerint alkalmazott anyagmérleg alapján kell meghatározni:

KÉP HIÁNYZIK

ahol:

Kibocsátások

=

a szállítóhálózat összes CO2 kibocsátása [t CO2];

Esaját tevékenység

=

a szállítóhálózat saját tevékenységéből (vagyis nem a hálózatban szállított CO2-ből) származó kibocsátások, például azok, amelyek a nyomásfokozó állomásokon végzett, ezen iránymutatások vonatkozó mellékleteivel összhangban nyomon követett tüzelőanyag-használat következményei;

TBE,i

=

a szállítóhálózatba az i betáplálási ponton átadott CO2-nek a XII. melléklettel és az I. melléklet 5.7. szakaszával összhangban megállapított mennyisége;

TKI,j

=

a szállítóhálózatból a j kimeneti ponton átadott CO2-nek a XII. melléklettel és az I. melléklet 5.7. szakaszával összhangban megállapított mennyisége.

B. MÓDSZER:

A kibocsátásokat a létesítményben végrehajtott, a kibocsátás szempontjából releváns valamennyi folyamatból származó potenciális CO2 kibocsátásnak, valamint a leválasztott és a szállítóhálózatba átadott CO2 mennyiségének figyelembevételével, a következő képlet alkalmazásával kell kiszámítani:

Kibocsátások [t CO2]= CO2 diffúz + CO2 légkörbe visszajuttatott + CO2 szivárgások + CO2 létesítmények

ahol:

Kibocsátások

=

a szállítóhálózat összes CO2 kibocsátása [t CO2];

CO2 diffúz

=

a szállítóhálózatban szállított CO2-ből származó diffúz kibocsátások összege [t CO2], beleértve a tömítéseken vagy szelepeken keresztül, intermedier kompresszorállomásokból és intermedier tárolólétesítményekből távozó kibocsátásokat is;

CO2 légkörbe visszajuttatott

=

a szállítóhálózatban szállított CO2-ből a légkörbe visszajuttatott kibocsátások mennyisége [t CO2];

CO2 szivárgások

=

a szállítóhálózatban szállított azon CO2-mennyiség [t CO2], amely a szállítóhálózat egy vagy több összetevőjének meghibásodása következtében kerül kibocsátásra;

CO2 létesítmények

=

az égetés vagy a szállítóhálózaton végzett csővezetékes szállításhoz funkcionálisan kapcsolódó, az ezen iránymutatások vonatkozó mellékleteinek megfelelően nyomon követett egyéb folyamatok következtében kibocsátott CO2 mennyisége [t CO2];

2.2. A MENNYISÉG MEGHATÁROZÁSÁVAL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEK

Akár az A., akár a B. módszert választja, az üzemeltetőnek bizonyítania kell az illetékes hatóság előtt, hogy a választott módszer indokolatlanul magas költségek nélkül, az üvegházhatású gáz kibocsátására vonatkozó engedély érvényessége idején elérhető legjobb technológia és szaktudás alkalmazásával az összkibocsátás tekintetében megbízhatóbb, alacsonyabb bizonytalanságú eredményekhez vezet. A B. módszer választása esetén az üzemeltető az illetékes hatóság számára elfogadható módon bizonyítja, hogy az üzemeltető szállítóhálózatának éves szintű üvegházhatásúgáz-kibocsátása vonatkozásában fennálló bizonytalanság nem haladja meg a 7,5 %-ot.

2.2.1. AZ A. MÓDSZERREL KAPCSOLATOS KÜLÖNLEGES KÖVETELMÉNYEK:

A szállítóhálózatba átadott és a szállítóhálózatból átvett CO2 mennyiségét az I. melléklet 5.7. szakaszával összhangban, a XII. mellékletnek megfelelően alkalmazott folyamatos kibocsátásmérő rendszerekkel kell meghatározni. Legalább a XII. mellékletben meghatározottak szerinti 4. meghatározási szintet kell alkalmazni. A vonatkozó kibocsátási forrás esetében kizárólag akkor használható eggyel alacsonyabb meghatározási szint, ha az illetékes hatóság számára kielégítő módon bizonyítják, hogy az ezen a meghatározási szinten alapuló megközelítés műszakilag megvalósíthatatlan.

2.2.2. A B. MÓDSZERREL KAPCSOLATOS KÜLÖNLEGES KÖVETELMÉNYEK:

2.2.2.1. Égetésből származó kibocsátások

A tüzelőanyag-használatból eredő, égetésből származó potenciális kibocsátásokat a II. melléklettel összhangban kell nyomon követni.

2.2.2.2. A szállítóhálózatból származó diffúz kibocsátások

Diffúz kibocsátások a következőkben felsorolt típusokhoz tartozó berendezésekből származhatnak:

- tömítések,

- mérőberendezések,

- szelepek,

- intermedier kompresszorállomások,

- intermedier tárolólétesítmények.

Amennyiben diffúz kibocsátásokkal kell számolni, az egy berendezésre/előfordulásra vonatkoztatott, g CO2/időegységben kifejezett átlagos kibocsátási tényezőket (EF) az üzemeltető a művelet megkezdésekor, de legkésőbb az első olyan jelentéstételi év végéig meghatározza, amelyben a szállítóhálózat már üzemel. Ezeket a tényezőket az üzemeltetők a szakterület vonatkozásában rendelkezésre álló legjobb technikák alapján legalább ötévente felülvizsgálják.

Az összkibocsátás meghatározásához az egyes kategóriákban meglévő berendezések számát meg kell szorozni a kibocsátási tényezővel, majd össze kell adni az egyes kategóriák esetében kapott eredményeket az itt látható egyenlet mintájára:

KÉP HIÁNYZIK

Az előfordulások száma megegyezik a szóban forgó berendezések kategóriánkénti darabszámával, megszorozva az egy évre eső időegységek számával.

2.2.2.3. A szivárgásból származó kibocsátások

A szállítóhálózat üzemeltetője reprezentatív (térbeli és időbeli) hőmérséklet- és nyomásadatokkal bizonyítja a hálózat szivárgásmentes működését. Amennyiben az adatok alapján szivárgásra lehet következtetni, az üzemeltető a szakterület vonatkozásában rendelkezésre álló, helyes gyakorlatra vonatkozó iránymutatások alapján, a nyomonkövetési tervben dokumentált megfelelő módszerrel kiszámítja a szivárgás következtében a légkörbe jutatott CO2 mennyiségét, pl. a hőmérsékletre és a nyomásra vonatkozó adatoknak a szivárgásmentes működés során mért átlagos nyomás- és hőmérsékleti értékekkel való összehasonlításából kapott különbségek felhasználásával.

2.2.2.4. Légkörbe visszajuttatott kibocsátások

Az üzemeltető a nyomonkövetési tervben kitér a légkörbe visszajutatott kibocsátást eredményező potenciális helyzetekkel kapcsolatos elemzésre, beleértve a karbantartással vagy vészhelyzettel összefüggésben keletkező kibocsátásokat is, és a szakterület vonatkozásában rendelkezésre álló, helyes gyakorlatra vonatkozó iránymutatások alapján a légkörbe visszajutatott CO2 mennyiségének kiszámítására megfelelően dokumentált módszertant határoz meg.

2.2.2.5. A diffúz kibocsátásokkal és a szivárgásból származó kibocsátásokkal kapcsolatban végzett számítási eredmények validálása

Tekintve, hogy a szállítóhálózatba átadott és az onnan átvett CO2 nyomon követésére minden esetben kereskedelmi célból kerül majd sor, a szállítóhálózat üzemeltetője évente legalább egy alkalommal az A. módszert alkalmazza a B. módszer eredményeinek validálására. Ebben a tekintetben az átadott CO2 mérésére a XII. mellékletben meghatározott alacsonyabb meghatározási szintek is alkalmazhatók.

XVIII. MELLÉKLET

A CO2-nek a 2009/31/EK irányelv alapján engedélyezett tárolóhelyen való geológiai tárolására vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM

A CO2 geológiai tárolásából származó kibocsátások nyomon követésének és jelentésének tárgyi terjedelmét az egyes tárolóhelyekre külön-külön kell megállapítani, a 2009/31/EK irányelv alapján kiadott engedélyben a tárolóhely és a tárolókomplexum pontos lehatárolása alapján. A CO2 besajtolására alkalmazott berendezésekből származó valamennyi kibocsátási forrást fel kell tüntetni az üvegházhatású gáz kibocsátására vonatkozó engedélyben. Amennyiben egy tárolókomplexumból származó olyan szivárgásokat azonosítanak, amelyek kibocsátáshoz vagy CO2 vízoszlopba juttatásához vezetnek, akkor ezeket a szivárgásokat az adott létesítmény vonatkozásában mindaddig kibocsátási forrásként kell nyilvántartani, amíg a 2009/31/EK irányelv 16. cikke szerinti korrekciós intézkedéseket végre nem hajtották, és nem vált kimutathatatlanná a szivárgásból származó kibocsátás vagy vízoszlopba juttatás.

2. CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

A CO2 geológiai tárolása során felmerülő potenciális CO2 kibocsátási források a következők:

- tüzelőanyag-használat a nyomásfokozó állomásokon, illetve egyéb égetéssel járó tevékenységek, pl. a helyszínen működő erőművek,

- a besajtolás vagy a fokozott szénhidrogén-kinyerés során történő légkörbe juttatás,

- a besajtolás során keletkező diffúz kibocsátások,

- a fokozott szénhidrogén-kinyerés során keletkező CO2,

- szivárgás.

A tárolóhelyek esetében a számított kibocsátáshoz nem kell hozzáadni a más létesítményektől átvett CO2-t, illetve a számított kibocsátásból nem kell levonni a más létesítménybe átadott vagy a tárolóhelyen geológiai tárolás alatt lévő CO2 mennyiségét.

2.1. A TÜZELŐANYAG-HASZNÁLATBÓL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A földfelszín feletti tevékenységekhez kapcsolódó égetésből származó kibocsátásokat a II. melléklettel összhangban kell meghatározni.

2.2. A BESAJTOLÁSKOR KELETKEZŐ LÉGKÖRBE JUTATOTT ÉS DIFFÚZ KIBOCSÁTÁSOK

A légkörbe jutatott és a diffúz kibocsátásokat a következők szerint kell meghatározni:

CO2 kibocsátott mennyisége [tCO2] = V CO2 [tCO2] + F CO2 [tCO2]

ahol:

V CO2 = a légkörbe jutatott CO2 mennyisége

F CO2 = a = diffúz kibocsátásokból származó CO2 mennyisége

A V CO2 meghatározásához az ezen iránymutatások XII. mellékletével összhangban folyamatos kibocsátásmérő rendszereket kell alkalmazni. Amennyiben a folyamatos kibocsátásmérő rendszerek alkalmazása ésszerűtlenül költséges lenne, az üzemeltető az illetékes hatóság jóváhagyásától függően a szakterületre vonatkozó helyes gyakorlat alapján kidolgozott megfelelő módszert felveheti a nyomonkövetési tervbe.

Az F CO2 egyetlen forrásnak tekintendő, azaz a XII. melléklet és az I. melléklet 6.2. szakaszának a bizonytalansággal kapcsolatos követelményei az összesített értékre, nem pedig az egyes kibocsátási pontokra alkalmazandók. Az üzemeltető a nyomonkövetési tervben kitér a diffúz kibocsátás potenciális forrásaival kapcsolatos elemzésre és a szakterület vonatkozásában rendelkezésre álló, helyes gyakorlatra vonatkozó iránymutatások alapján az F CO2 mennyiségének kiszámítására vagy mérésére megfelelően dokumentált módszertant határoz meg. Az F CO2 meghatározására a sajtolóberendezés vonatkozásában a 2009/31/EK irányelv 13. cikkének és II. melléklete 1.1. e)-h) alpontjainak megfelelően gyűjtött adatok is felhasználhatók, amennyiben azok megfelelnek az ezen irányelvben szereplő követelményeknek.

2.3. A FOKOZOTT SZÉNHIDROGÉN-KINYERÉSRE IRÁNYULÓ MŰVELETEK SORÁN KELETKEZŐ LÉGKÖRBE JUTATOTT ÉS DIFFÚZ KIBOCSÁTÁSOK

A fokozott szénhidrogén-kinyerésnek és a CO2 geológiai tárolásának kombinációja nagy valószínűséggel további forrásanyag-kibocsátással jár, azaz a szénhidrogének kitermelésével párhuzamosan CO2 keletkezik. A fokozott szénhidrogén-kinyerésre irányuló műveletek során a következő további kibocsátási források merülnek fel:

- az olaj és a gáz szétválasztására szolgáló egységek és a gázvisszanyerő berendezések, amennyiben légkörbe visszajutatott CO2-kibocsátások is előfordulnak,

- a fáklyázás, amelynek során a folyamatos lefúvató rendszerek alkalmazásának következtében kibocsátások keletkezhetnek, illetve a szénhidrogén kitermelő létesítmények nyomáscsökkentése,

- az annak elkerülése érdekében alkalmazott CO2 lefúvató rendszer, hogy a túl nagy koncentrációban megjelenő CO2 eloltsa a fáklyát.

A diffúz kibocsátásokat rendszerint visszairányítják egy gáztároló rendszerbe, a fáklyához vagy a CO2 lefúvató rendszerbe. Az ilyen diffúz kibocsátásokat vagy pl. a CO2 lefúvató rendszerből a légkörbe juttatott CO2-t az e melléklet 2.2. szakaszának megfelelően kell meghatározni.

A fáklyázásból származó kibocsátásokat a II. mellékletnek megfelelően, a fáklyagáz potenciális inherens CO2 tartalmának figyelembevételével kell meghatározni.

3. A TÁROLÓKOMPLEXUMBÓL MEGVALÓSULÓ SZIVÁRGÁS

Nyomonkövetési eljárást kell indítani abban az esetben, ha a szivárgás kibocsátást vagy vízoszlopba juttatást eredményez. A CO2 vízoszlopba juttatásából származó kibocsátásokat a vízoszlopba juttatott mennyiséggel megegyező mennyiségűnek kell tekinteni.

A kibocsátások vagy a szivárgás következtében keletkező vízoszlopba juttatást mindaddig nyomon kell követni, amíg a 2009/31/EK irányelv 16. cikke szerinti korrekciós intézkedéseket végre nem hajtották, és nem vált kimutathatatlanná a kibocsátás vagy vízoszlopba juttatás.

A kibocsátások és a vízoszlopba juttatás mennyiségét a következők szerint kell meghatározni:

KÉP HIÁNYZIK

ahol:

L CO2

=

a szivárgás következtében naptári naponként kibocsátott vagy kijuttatott CO2 tömege. Minden olyan naptári nap vonatkozásában, amikor a szivárgás kimutatható, az óránként elszivárgott átlagos tömeget [tCO2/h] kell alapul venni, majd azt megszorozni 24-gyel. Az óránként elszivárgott mennyiséget a tárolóhely és a szivárgás vonatkozásában jóváhagyott nyomonkövetési tervben szereplő rendelkezéseknek megfelelően kell meghatározni. A nyomon követés megkezdése előtti naptári napok vonatkozásában a naponta elszivárgott tömeget a nyomon követés első napján mért napi elszivárgott tömeggel megegyezőnek kell tekinteni.

Tkezdődátum

=

a következők közül a legkésőbbi:

a) az utolsó olyan nap, amelynek vonatkozásában nem jelentettek a szóban forgó forrásból származó kibocsátásokat vagy vízoszlopba juttatást;

b) a CO2 besajtolásának kezdődátuma;

c) egyéb olyan időpont, amelyről az illetékes hatóság számára elfogadható módon bizonyítható, hogy a kibocsátás vagy a vízoszlopba juttatás nem kezdődhetett meg a szóban forgó időpont előtt.

Tzáródátum

=

az az időpont, amikorra a 2009/31/EK irányelv 16. cikke szerinti korrekciós intézkedéseket végrehajtották, és már nem mutatható ki kibocsátás vagy vízoszlopba juttatás.

A szivárgásokból származó kibocsátások vagy vízoszlopba juttatás mennyiségi meghatározására más módszerek is alkalmazhatók, amennyiben a fent leírt megközelítésnél nagyobb pontosságuk miatt az illetékes hatóság jóváhagyta őket.

A tárolókomplexumból kiszivárgott kibocsátások mennyiségét minden szivárgás esetében a jelentési időszakra vonatkozó legfeljebb ± 7,5 %-os összesített bizonytalansággal kell meghatározni. Abban az esetben, ha az alkalmazott mennyiségmeghatározási módszer összesített bizonytalansága meghaladja a ± 7,5 %-ot a következők szerinti kiigazítást kell alkalmazni:

CO2,jelentett [tCO2] = CO2,meghatározott mennyiség [tCO2] × (1 + (Bizonytalanságrendszer [%]/100) - 0,075)

ahol:

CO2,jelentett

:

az éves kibocsátási jelentésbe a szóban forgó szivárgással kapcsolatban szereplő CO2-mennyiség;

CO2,meghatározott mennyiség

:

a szóban forgó szivárgás esetében alkalmazott mennyiségmeghatározási módszerrel kapott CO2-mennyiség;

Bizonytalanságrendszer

:

a szóban forgó szivárgás esetében alkalmazott mennyiségmeghatározási módszernek az ezen iránymutatások I. mellékletének 7. szakasza alapján meghatározott bizonytalansági foka.

XIX. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében a nátrium-karbonát és a nátrium-hidrogén-karbonát előállítására vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

Az e mellékletben található tevékenységspecifikus iránymutatásokat - a 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében - a nátrium-karbonát és a nátrium-hidrogén-karbonát előállítására szolgáló létesítményekből származó kibocsátásokra kell alkalmazni.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

A nátrium-karbonát és a nátrium-hidrogén-karbonát előállítására szolgáló létesítményekben különösen a következő kibocsátó forrásokból és forrásanyagokból származik CO2-kibocsátás:

- az égetési folyamatokban, például forró víz vagy gőz előállítása céljából felhasznált tüzelőanyagok,

- nyersanyagok (például a mészkő égetésekor keletkező hulladékgáz azon része, amely a karbonizálás során nem hasznosul),

- a karbonizálást követő mosási és szűrési műveletek során keletkező füstgázok azon része, amely a karbonizálás során nem hasznosul.

2.1. A CO2-KIBOCSÁTÁS SZÁMÍTÁSA

Mivel a nátrium-karbonát és a nátrium-hidrogén-karbonát a technológiai alapanyagokból származó szenet tartalmaz, a technológiai kibocsátások számítását a 2.1.1. szakaszban leírt, anyagmérlegen alapuló módszer szerint kell elvégezni. A tüzelőanyagok elégetéséből származó kibocsátásokat vagy a 2.1.2. szakasznak megfelelően, független módon kell nyomon követni, vagy figyelembe kell venni az anyagmérlegen alapuló módszerben.

2.1.1. ANYAGMÉRLEGEN ALAPULÓ MÓDSZER

Az üvegházhatást okozó gázoknak a jelentési időszakban történő kibocsátása meghatározásához az anyagmérlegben figyelembe kell venni a belépő anyagokban, a készletekben, a termékekben és a létesítményből kilépő más anyagokban lévő összes szenet, de nem kell figyelembe venni azokat a kibocsátó forrásokat, amelyek nyomon követése e melléklet 2.1.2. szakasza alapján történik. A nátrium-hidrogén-karbonát nátrium-karbonátból történő előállításához felhasznált CO2-mennyiséget kibocsátottnak kell tekinteni. A számítást a következő összefüggés segítségével kell elvégezni:

CO2-kibocsátás [t CO2] = (belépő anyagok - termékek - kilépő anyagok - készletváltozás) × CO2/C konverziós tényező,

ahol:

-

belépő anyagok [t C] : a létesítmény területére belépő összes szén,

-

termékek [t C] : a létesítményt elhagyó termékekben ( 20 ) és anyagokban, köztük a melléktermékekben található összes szén,

-

kilépő anyagok [t C] : a létesítményből folyadék vagy szilárd anyag formájában kilépő, például a szennyvízcsatorna-hálózatba engedett, a hulladéklerakóba kerülő vagy a veszteségekkel távozó szén. A kilépő anyagok nem tartalmazzák a légkörbe kibocsátott üvegházhatást okozó gázokat és szén-monoxidot,

-

készletváltozás [t C] : a szén készletnövekedése a létesítmény területén belül.

A számítás a következőképpen történik:

CO2-kibocsátás [t CO2] =[Σ (tevékenységre vonatkozó adatokbelépő × széntartalombelépő) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatoktermékek × széntartalomtermékek) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkilépő × széntartalomkilépő) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkészletváltozás × széntartalomkészletváltozás)] × 3,664

ahol:

a) Tevékenységre vonatkozó adatok

Az üzemeltető az összes érintett tüzelőanyag és más anyag esetében külön-külön megvizsgálja és a jelentésben megadja a létesítménybe belépő és az onnan kilépő anyagok tömegét, valamint a vonatkozó készletváltozásokat. Ha egy tömegáram széntartalma általában az energiatartalomra van vonatkoztatva (tüzelőanyagok), akkor az üzemeltető az anyagmérleg-számításhoz meghatározhatja és felhasználhatja az adott tömegáram energiatartalmára vonatkoztatott széntartalmat [t C/TJ].

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

b) Széntartalom

A kilépő és a belépő anyagáramok széntartalmát a tüzelőanyagokra és más anyagokra az I. melléklet 11. szakaszában vagy ezen iránymutatások más tevékenységspecifikus mellékleteiben megadott standard kibocsátási tényezőkből kell meghatározni. A széntartalom meghatározása a következőképpen történik:

C-tartalom [t/t vagy TJ] = kibocsátási tényező [t CO2/t vagy TJ])/3,664 [t CO2/t C].

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra vagy más anyagra az adott tagállam által az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus széntartalmat alkalmazza.

A belépő és a kilépő anyagáramok széntartalmát az I. melléklet 13. szakaszának a tüzelőanyagokból, termékekből és melléktermékekből való reprezentatív mintavételre és azok széntartalmának és biomasszahányadának meghatározására vonatkozó rendelkezései szerint kell meghatározni.

2.1.2. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A tüzelőanyagok elégetéséből származó, a 2.1.1. szakaszban leírt anyagmérlegben figyelembe nem vett kibocsátások nyomon követését és jelentését a II. mellékletnek megfelelően kell végezni.

2.2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK MÉRÉSE

Az I. és a XII. mellékletben található mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

XX. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében az ammónia-előállításra vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

Az e mellékletben található tevékenységspecifikus iránymutatásokat - a 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében - az ammóniát előállító létesítményekből származó kibocsátások nyomon követésére kell alkalmazni

Az ammóniát előállító létesítmények előfordulhatnak vegyipari és finomítóipari integrált létesítményekben, oly módon, hogy intenzív kölcsönös energia- és anyagátadás valósul meg. CO2-kibocsátás származhat a tüzelőanyagok elégetéséből, valamint az ammónia előállításához technológiai alapanyagként felhasznált tüzelőanyagokból. Egyes, ammóniát előállító létesítményekben az előállítási folyamat során keletkező CO2-t leválasztják, és más előállítási folyamatokban, például karbamid előállításához használják fel. Ezt a leválasztott CO2-t kibocsátottként kell figyelembe venni.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

Az ammónia előállítására szolgáló létesítményekben a következő kibocsátó forrásokból és forrásanyagokból származik CO2-kibocsátás:

- a reformáláshoz vagy a részleges oxidációhoz szükséges hőt szolgáltató tüzelőanyagok elégetése,

- az ammónia előállítási folyamatában (reformálás vagy részleges oxidáció) technológiai alapanyagként felhasznált tüzelőanyagok,

- az egyéb égetési folyamatokban, például forró víz vagy gőz előállítása céljából felhasznált tüzelőanyagok.

2.1. A CO2-KIBOCSÁTÁS SZÁMÍTÁSA

2.1.1. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A nem technológiai alapanyagként felhasznált tüzelőanyagok elégetéséből származó kibocsátások nyomon követését és jelentését a II. mellékletnek megfelelően kell végezni.

2.1.2. AZ AMMÓNIA-ELŐÁLLÍTÁS TECHNOLÓGIAI ALAPANYAGAKÉNT FELHASZNÁLT TÜZELŐANYAGOKBÓL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A technológiai alapanyagként felhasznált tüzelőanyagokból származó kibocsátások nyomon követését és jelentését a II. mellékletnek megfelelően kell végezni.

2.2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK MÉRÉSE

Az I. és a XII. mellékletben található mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

XXI. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében a hidrogén és a szintetikus gáz előállítására vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

Az e mellékletben található tevékenységspecifikus iránymutatásokat - a 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében - a hidrogént és a szintetikus gázt előállító létesítményekből származó kibocsátások nyomon követésére kell alkalmazni. Ha műszaki szempontból a hidrogén-előállítás ásványolaj-finomító tevékenységének szerves részeként történik, akkor a létesítmény üzemeltetője e melléklet helyett a III. melléklet vonatkozó rendelkezései szerint köteles eljárni.

A hidrogén és a szintetikus gáz előállítására szolgáló létesítmények előfordulhatnak vegyipari és finomítóipari integrált létesítményekben, oly módon, hogy intenzív kölcsönös energia- és anyagátadás valósul meg. CO2-kibocsátás származhat a tüzelőanyagok elégetéséből, valamint a technológiai alapanyagként felhasznált tüzelőanyagokból.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

A hidrogén és a szintetikus gáz előállítására szolgáló létesítményekben a következő kibocsátó forrásokból és forrásanyagokból származik CO2-kibocsátás:

- a hidrogén, illetőleg szintetikus gáz előállítási folyamatában (reformálás vagy részleges oxidáció) technológiai alapanyagként felhasznált tüzelőanyagok,

- az egyéb égetési folyamatokban, például forró víz vagy gőz előállítása céljából felhasznált tüzelőanyagok.

2.1. A CO2-KIBOCSÁTÁS SZÁMÍTÁSA

2.1.1. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A nem hidrogén vagy szintetikus gáz előállításához, hanem más égetési folyamatban technológiai alapanyagként felhasznált tüzelőanyagok elégetéséből származó kibocsátások nyomon követését és jelentését a II. mellékletnek megfelelően kell végezni.

2.1.2. A TECHNOLÓGIAI ALAPANYAGKÉNT FELHASZNÁLT TÜZELŐANYAGOKBÓL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A hidrogén előállításához technológiai alapanyagként felhasznált tüzelőanyagokból származó kibocsátások számítását a 2.1.2.1. szakaszban leírt, a belépő anyagmennyiségen alapuló módszer szerint kell végezni. A szintetikus gáz esetében a 2.1.2.2. szakaszban leírt, anyagmérlegen alapuló módszert kell alkalmazni. Ha ugyanaz a létesítmény hidrogént és szintetikus gázt egyaránt előállít, akkor az üzemeltető a két előállítási eljárásból származó kibocsátások számítását a 2.1.2.2. szakasz alapján, egyetlen anyagmérleg figyelembevételével is elvégezheti.

2.1.2.1. HIDROGÉN ELŐÁLLÍTÁSA

A technológiai alapanyagként felhasznált tüzelőanyagokból származó CO2-kibocsátást a következő összefüggés segítségével kell meghatározni:

CO2-kibocsátás = tevékenységre vonatkozó adatok × kibocsátási tényező,

ahol:

- a tevékenységre vonatkozó adatok vagy a technológiai alapanyagként felhasznált tüzelőanyag nettó energiatartalmaként [TJ], vagy - tömegre vagy térfogatra vonatkoztatott kibocsátási tényező alkalmazása esetén - a technológiai alapanyagként felhasznált tüzelőanyag mennyiségeként [t vagy Nm3] vannak kifejezve,

- a kibocsátási tényező tonna CO2/TJ-ban vagy tonna CO2/t-ban vagy tonna CO2/Nm3-ben, a technológiai alapanyagként felhasznált tüzelőanyag nettó energiatartalmára, tömegére vagy térfogatára vonatkoztatva van megadva.

A különböző meghatározási szinteken a következő követelményeket kell alkalmazni:

a) Tevékenységre vonatkozó adatok

A tevékenységre vonatkozó adatok megadása általában a jelentési időszak folyamán felhasznált tüzelőanyag nettó energiatartalmának [TJ] megadásával történik. A felhasznált tüzelőanyag energiatartalmát a következő összefüggés segítségével kell meghatározni:

felhasznált tüzelőanyag energiatartalma [TJ] = felhasznált tüzelőanyag mennyisége [t vagy Nm3] × tüzelőanyag fűtőértéke [TJ/t vagy TJ/Nm3].

Tömegre vagy térfogatra vonatkoztatott kibocsátási tényező [t CO2/t vagy t CO2/Nm3] alkalmazása esetén a tevékenységre vonatkozó adatokat a felhasznált tüzelőanyag mennyiségének megadásával [t vagy Nm3] kell megadni.

Az előzőekben:

a1) Felhasznált tüzelőanyag mennyisége

A jelentési időszakban technológiai alapanyagként feldolgozott tüzelőanyag mennyiségének [t vagy Nm3] meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszakban technológiai alapanyagként feldolgozott tüzelőanyag mennyiségének [t vagy Nm3] meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5,0 % lehet.

A jelentési időszakban technológiai alapanyagként feldolgozott tüzelőanyag mennyiségének [t vagy Nm3] meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszakban technológiai alapanyagként feldolgozott tüzelőanyag mennyiségének [t vagy Nm3] meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

a2) Fűtőérték

Az egyes tüzelőanyagokra az I. melléklet 11. szakaszában meghatározott standard értékeket kell alkalmazni.

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra az adott tagállam által az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus fűtőértéket alkalmazza.

Kereskedelemben forgalmazott tüzelőanyagok esetében az adott tüzelőanyag beszerzési nyilvántartásaiban szereplő, a tüzelőanyag beszállítója által megadott fűtőértéket kell alkalmazni, feltéve, hogy a fűtőérték meghatározása elfogadott nemzeti vagy nemzetközi szabványok alapján történt.

A létesítményben a tüzelőanyagra reprezentatív fűtőértéket az üzemeltető, az általa megbízott laboratórium vagy a tüzelőanyag beszállítója az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezései szerint, méréssel határozza meg.

b) Kibocsátási tényező

Az ezen iránymutatások I. mellékletének 11. szakaszában található referenciaértékeket kell figyelembe venni.

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra az adott tagállam által az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus kibocsátási tényezőket alkalmazza.

Az üzemeltető a tüzelőanyagra a következő megbízható közvetett adatok egyike alapján határozza meg a kibocsátási tényezőket:

- azon olajok és gázok esetében, amelyeket jellemzően például a finomító- vagy az acéliparban használnak fel, a mért sűrűség,

- egyes szénfajták esetében a fűtőérték,

és ezt a meghatározást egy külső laboratórium által az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezéseivel összhangban legalább évente egyszer meghatározott tapasztalati korreláció felhasználásával végzi. Az üzemeltető gondoskodik arról, hogy a korreláció megfeleljen a helyes mérnöki gyakorlat követelményeinek, és alkalmazása csak a közvetett adatoknak a korreláció érvényességi tartományába eső értékeire történjék.

A felhasznált tüzelőanyag széntartalma alapján számított, az I. melléklet 13. szakaszának megfelelően meghatározott tevékenységspecifikus kibocsátási tényezőt (CO2/TJ vagy CO2/t vagy CO2/Nm3 belépő anyag) kell alkalmazni.

2.1.2.2. SZINTETIKUS GÁZ ELŐÁLLÍTÁSA

Mivel a technológiai alapanyagként felhasznált tüzelőanyagok széntartalmának egy része belekerül az előállított szintetikus gázba, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátott mennyiségét anyagmérleg felállításával kell meghatározni.

Az üvegházhatást okozó gázoknak a jelentési időszakban történő kibocsátása meghatározásához az anyagmérlegben figyelembe kell venni a belépő anyagokban, a készletekben, a termékekben és a létesítményből kilépő más anyagokban lévő összes szenet, de nem kell figyelembe venni azokat a kibocsátó forrásokat, amelyek nyomon követése e melléklet 2.1.1. és 2.1.2.1. szakasza alapján történik. A számítást a következő összefüggés segítségével kell elvégezni:

CO2-kibocsátás [t CO2] = (belépő anyagok - termékek - kilépő anyagok - készletváltozás) × CO2/C konverziós tényező,

ahol:

-

belépő anyagok [t C] : a létesítmény területére belépő összes szén,

-

termékek [t C] : a létesítményt elhagyó termékekben és anyagokban, köztük a melléktermékekben található összes szén,

-

kilépő anyagok [t C] : a létesítményből kilépő, például a szennyvízcsatorna-hálózatba engedett, a hulladéklerakóba kerülő vagy a veszteségekkel távozó szén. A kilépő anyagok nem tartalmazzák a légkörbe kibocsátott üvegházhatást okozó gázokat és szén-monoxidot,

-

készletváltozás [t C] : a szén készletnövekedése a létesítmény területén belül.

A számítás a következőképpen történik:

CO2-kibocsátás [t CO2] = [Σ (tevékenységre vonatkozó adatokbelépő × széntartalombelépő) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatoktermékek × széntartalomtermékek) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkilépő × széntartalomkilépő) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkészletváltozás × széntartalomkészletváltozás)] × 3,664,

ahol:

a) Tevékenységre vonatkozó adatok

Az üzemeltető az összes érintett tüzelőanyag és más anyag esetében külön-külön megvizsgálja és a jelentésben megadja a létesítménybe belépő és az onnan kilépő anyagok tömegét, valamint a vonatkozó készletváltozásokat. Ha egy tömegáram széntartalma általában az energiatartalomra van vonatkoztatva (tüzelőanyagok), akkor az üzemeltető az anyagmérleg-számításhoz meghatározhatja és felhasználhatja az adott tömegáram energiatartalmára vonatkoztatott széntartalmat [t C/TJ].

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

b) Széntartalom

A kilépő és a belépő anyagáramok széntartalmát a tüzelőanyagokra és más anyagokra az I. melléklet 11. szakaszában vagy ezen iránymutatások más tevékenységspecifikus mellékleteiben megadott standard kibocsátási tényezőkből kell meghatározni. A széntartalom meghatározása a következőképpen történik:

C-tartalom [t/t vagy TJ] = kibocsátási tényező [t CO2/t vagy TJ])/3,664 [t CO2/t C].

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra vagy más anyagra az adott tagállam által az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus széntartalmat alkalmazza.

A belépő és a kilépő anyagáramok széntartalmát az I. melléklet 13. szakaszának a tüzelőanyagokból, termékekből és melléktermékekből való reprezentatív mintavételre és azok széntartalmának és biomasszahányadának meghatározására vonatkozó rendelkezései szerint kell meghatározni.

2.2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK MÉRÉSE

Az I. és a XII. mellékletben található mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

XXII. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében az ömlesztett szerves vegyszerek előállítására vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

Az e mellékletben található tevékenységspecifikus iránymutatásokat - a 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében - az ömlesztett szerves vegyszerek előállításából származó kibocsátások nyomon követésére kell alkalmazni. Ha a vegyszerek előállítása ásványolaj-finomító tevékenységének szerves részeként történik, akkor - különösen a katalitikus krakkolásból származó kibocsátások vonatkozásában - a létesítmény üzemeltetője e melléklet helyett a III. melléklet vonatkozó rendelkezései szerint köteles eljárni.

Az ömlesztett szerves vegyszerek előállítására szolgáló létesítmények előfordulhatnak vegyipari és finomítóipari integrált létesítményekben, oly módon, hogy intenzív kölcsönös energia- és anyagátadás valósul meg. CO2-kibocsátás származhat a tüzelőanyagok elégetéséből, valamint a technológiai alapanyagként felhasznált tüzelőanyagokból és más anyagokból.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

Potenciális CO2-kibocsátó források különösen a következő folyamatokban felhasznált tüzelőanyagok és más belépő anyagok:

- krakkolás (katalitikus és nem katalitikus),

- reformálás,

- teljes vagy részleges oxidáció,

- olyan hasonló folyamatok, amelyek során a keletkező CO2-kibocsátás a szénhidrogén-alapú alapanyagok széntartalmából származik,

- a füstgázok elégetése, fáklyázás,

- más tüzelőanyagok olyan elégetése, amelynek célja a fenti folyamatokhoz szükséges hő biztosítása.

2.1. A CO2-KIBOCSÁTÁS SZÁMÍTÁSA

Azon égetési folyamatok esetében, amelyekben a felhasznált tüzelőanyag nem vesz részt az ömlesztett szerves vegyszerek előállítását szolgáló vegyi reakciókban és nem is azokból ered, tehát például nem kerül felhasználásra az azokhoz szükséges hő vagy villamos energia előállítása során, a kibocsátások nyomon követését és jelentését a 2.1.1. szakasz szerint kell végezni. Minden más esetben az ömlesztett szerves vegyszerek előállításából származó kibocsátásokat a 2.1.2. szakaszban leírt, anyagmérlegen alapuló módszer felhasználásával kell számítani. A füstgázban lévő összes CO-t CO2-ként kell számításba venni. Az illetékes hatóság jóváhagyásával az anyagmérlegen alapuló módszer helyett olyan módszer (például a II. mellékletben leírt módszer) is alkalmazható, amely a belépő anyagok mennyiségén alapul, és figyelembe veszi a legjobb ipari gyakorlatot, amennyiben az üzemeltető képes kimutatni, hogy ez az eljárás költséghatékonyabb, és pontosságát tekintve jelentősen nem kedvezőtlenebb.

2.1.1. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

Az égetési folyamatokból származó kibocsátások nyomon követését és jelentését a II. mellékletnek megfelelően kell végezni. Ha a létesítményben füstgázmosást végeznek, és az ebből eredő kibocsátások figyelembevétele nem a 2.1.2. szakaszban leírt, anyagmérlegen alapuló módszer segítségével történik, akkor a szóban forgó kibocsátásokat a II. mellékletnek megfelelően kell számítani.

2.1.2. ANYAGMÉRLEGEN ALAPULÓ MÓDSZER

Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának meghatározásához az anyagmérlegben figyelembe kell venni a belépő anyagokban, a készletekben, a termékekben és a létesítményből kilépő más anyagokban lévő összes szenet, de nem kell figyelembe venni azokat a kibocsátó forrásokat, amelyek nyomon követése e melléklet 2.1.1. szakasza alapján történik. A számítást a következő összefüggés segítségével kell elvégezni:

kibocsátás [t CO2] = (belépő anyagok - termékek - kilépő anyagok - készletváltozás) * CO2/C konverziós tényező,

ahol:

-

belépő anyagok [t C] : a létesítmény területére belépő összes szén,

-

termékek [t C] : a létesítményt elhagyó termékekben és anyagokban, köztük a melléktermékekben található összes szén,

-

kilépő anyagok [t C] : a létesítményből kilépő, például a szennyvízcsatorna-hálózatba engedett, a hulladéklerakóba kerülő vagy a veszteségekkel távozó szén. A kilépő anyagok nem tartalmazzák a légkörbe kibocsátott üvegházhatást okozó gázokat és szén-monoxidot,

-

készletváltozás [t C] : a szén készletnövekedése a létesítmény területén belül.

A számítás a következőképpen történik:

CO2-kibocsátás [t CO2] = [Σ (tevékenységre vonatkozó adatokbelépő * széntartalombelépő) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatoktermékek * széntartalomtermékek) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkilépő * széntartalomkilépő) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkészletváltozás * széntartalomkészletváltozás)] * 3,664,

ahol:

a) Tevékenységre vonatkozó adatok

Az üzemeltető az összes érintett tüzelőanyag és más anyag esetében külön-külön megvizsgálja és a jelentésben megadja a létesítménybe belépő és az onnan kilépő anyagok tömegét, valamint a vonatkozó készletváltozásokat. Ha egy tömegáram széntartalma általában az energiatartalomra van vonatkoztatva (tüzelőanyagok), akkor az üzemeltető az anyagmérleg-számításhoz meghatározhatja és felhasználhatja az adott tömegáram energiatartalmára vonatkoztatott széntartalmat [t C/TJ].

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5,0 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

b) Széntartalom

A kilépő és a belépő anyagáramok széntartalmát a tüzelőanyagokra és más anyagokra az I. melléklet 11. szakaszában, az alábbi táblázatban vagy ezen iránymutatások más tevékenységspecifikus mellékleteiben megadott standard kibocsátási tényezőkből kell meghatározni. A széntartalom meghatározása a következőképpen történik:

C-tartalom [t/t vagy TJ] = kibocsátási tényező [t CO2/t vagy TJ]/3,664 [t CO2/t C].

Azon anyagok esetében, amelyek sem az I. melléklet 11. szakaszában, sem ezen iránymutatások más tevékenységspecifikus mellékleteiben nem találhatók meg, az üzemeltetők a széntartalmat meghatározhatják a tiszta anyag sztöchiometriai széntartama és az adott anyagnak a belépő vagy kilépő anyagáramban mérhető koncentrációja alapján.

Táblázat

Standard kibocsátási tényezők (1)

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra vagy más anyagra az adott tagállam által az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus széntartalmat alkalmazza.

A belépő és a kilépő anyagáramok széntartalmát az I. melléklet 13. szakaszának a tüzelőanyagokból, termékekből és melléktermékekből való reprezentatív mintavételre és azok széntartalmának és biomasszahányadának meghatározására vonatkozó rendelkezései szerint kell meghatározni.

2.2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK MÉRÉSE

Az I. és a XII. mellékletben található mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

XXIII. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében a vasfémek és a nemvasfémek előállítására és feldolgozására vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

Az e mellékletben található tevékenységspecifikus iránymutatásokat - a 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében - a vasfémek és a nemvasfémek előállításából és feldolgozásából származó kibocsátásokra kell alkalmazni, de nem kell alkalmazni a nyersvas, az acél és az elsődleges alumínium előállításából származó kibocsátásokra.

2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK BEAZONOSÍTÁSA

A vasfémek és a nemvasfémek előállítására vagy feldolgozására szolgáló létesítményekben különösen a következő kibocsátó forrásokból és forrásanyagokból származik CO2-kibocsátás:

- hagyományos tüzelőanyagok (például földgáz, szén és koksz, fűtőolaj),

- más tüzelőanyagok (műanyagok, például az elemek és az akkumulátorok újrafeldolgozásából, granulált [szerves] anyagok az aprítási termékeket feldolgozó üzemekből),

- redukálószerek (például koksz, grafitelektródok),

- nyersanyagok (például mészkő, dolomit és széntartalmú fémércek és dúsítási termékek kalcinálása),

- másodlagos belépő anyagok (például a fémtörmelékben lévő szerves anyagok).

2.1. A CO2-KIBOCSÁTÁS SZÁMÍTÁSA

Azon létesítmények esetében, amelyekben a létesítményben felhasznált tüzelőanyagokból vagy más belépő anyagokból származó szén a termékekben vagy a termelés más kilépő anyagaiban marad, például a fémércek redukciójához kerül felhasználásra, anyagmérlegen alapuló módszer alkalmazható (lásd a 2.1.1. szakaszt). Azon létesítmények esetében, amelyekre ez a feltétel nem áll fenn, az égetésből származó és a technológiai kibocsátásokat külön-külön kell meghatározni (lásd a 2.1.2. és a 2.1.3. szakaszt).

2.1.1. ANYAGMÉRLEGEN ALAPULÓ MÓDSZER

Az üvegházhatást okozó gázoknak a jelentési időszakban történő kibocsátása meghatározásához az anyagmérlegben a következő összefüggés segítségével kell figyelembe venni a belépő anyagokban, a készletekben, a termékekben és a létesítményből kilépő más anyagokban lévő összes szenet:

kibocsátás [t CO2] = (belépő anyagok - termékek - kilépő anyagok - készletváltozás) × CO2/C konverziós tényező,

ahol:

-

belépő anyagok [t C] : a létesítmény területére belépő összes szén,

-

termékek [t C] : a létesítményt elhagyó termékekben és anyagokban, köztük a melléktermékekben található összes szén,

-

kilépő anyagok [t C] : a létesítményből kilépő, például a szennyvízcsatorna-hálózatba engedett, a hulladéklerakóba kerülő vagy a veszteségekkel távozó szén. A kilépő anyagok nem tartalmazzák a légkörbe kibocsátott üvegházhatást okozó gázokat és szén-monoxidot,

-

készletváltozás [t C] : a szén készletnövekedése a létesítmény területén belül.

A számítás a következőképpen történik:

CO2-kibocsátás [t CO2] = [Σ (tevékenységre vonatkozó adatokbelépő × széntartalombelépő) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatoktermékek × széntartalomtermékek) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkilépő × széntartalomkilépő) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkészletváltozás × széntartalomkészletváltozás)] × 3,664,

ahol:

a) Tevékenységre vonatkozó adatok

Az üzemeltető az összes érintett tüzelőanyag és más anyag esetében külön-külön megvizsgálja és a jelentésben megadja a létesítménybe belépő és az onnan kilépő anyagok tömegét, valamint a vonatkozó készletváltozásokat. Ha egy tömegáram széntartalma általában az energiatartalomra van vonatkoztatva (tüzelőanyagok), akkor az üzemeltető az anyagmérleg-számításhoz meghatározhatja és felhasználhatja az adott tömegáram energiatartalmára vonatkoztatott széntartalmat [t C/TJ].

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

b) Széntartalom

A kilépő és a belépő anyagáramok széntartalmát a tüzelőanyagokra és más anyagokra az I. melléklet 11. szakaszában vagy ezen iránymutatások más tevékenységspecifikus mellékleteiben megadott standard kibocsátási tényezőkből kell meghatározni. A széntartalom meghatározása a következőképpen történik:

C-tartalom [t/t vagy TJ] = kibocsátási tényező [t CO2/t vagy TJ])/3,664 [t CO2/t C]

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra vagy más anyagra az adott tagállam által az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus széntartalmat alkalmazza.

A belépő és a kilépő anyagáramok széntartalmát az I. melléklet 13. szakaszának a tüzelőanyagokból, termékekből és melléktermékekből való reprezentatív mintavételre és azok széntartalmának és biomasszahányadának meghatározására vonatkozó rendelkezései szerint kell meghatározni.

2.1.2. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

Ha a vasfémek és a nemvasfémek előállítására vagy feldolgozására szolgáló létesítmény kibocsátásainak nyomon követése nem az anyagmérlegen alapuló módszerrel történik, akkor az égetési folyamatokból származó kibocsátások nyomon követését és jelentését a II. mellékletnek megfelelően kell végezni.

2.1.3. TECHNOLÓGIAI KIBOCSÁTÁSOK

A felhasznált technológiai alapanyagok egyes fajtáira a CO2 mennyiségét a következőképpen kell meghatározni:

CO2-kibocsátás = Σ tevékenységre vonatkozó adatoktechnológiai alapanyagok × kibocsátási tényező × konverziós tényező,

ahol:

a) Tevékenységre vonatkozó adatok

A belépő anyagoknak és a folyamatba belépő anyagként visszavezetett technológiai maradékanyagoknak e melléklet 2.1.2. szakasza alapján nem jelentett, a jelentési időszakra vonatkozó mennyiségének [t] meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5,0 % lehet.

A belépő anyagoknak és a folyamatba belépő anyagként visszavezetett technológiai maradékanyagoknak e melléklet 2.1.2. szakasza alapján nem jelentett, a jelentési időszakra vonatkozó mennyiségének [t] meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

b) Kibocsátási tényező

A karbonátok esetében az alábbi táblázatban megadott sztöchiometriai arányokat kell figyelembe venni.

Táblázat

Sztöchiometriai kibocsátási tényezők

Ezeket az értékeket az alkalmazott karbonáttartalmú anyag nedvesség- és meddőkőzet-tartalmának megfelelően korrigálni kell.

A technológiai maradékanyagok és a karbonátoktól eltérő más, e melléklet 2.1.2. szakasza alapján nem jelentett belépő anyagok esetében az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezései alapján tevékenységspecifikus tényezőket kell meghatározni.

c) Konverziós tényező

A konverziós tényező értéke 1,0.

Olyan, az I. melléklet 13. szakaszának rendelkezései szerint meghatározott tevékenységspecifikus tényezőket kell figyelembe venni, amelyek megadják a szinterelt ércben, a salakban vagy más számításba jövő kilépő anyagban, valamint a szűrt porban található szénmennyiséget. Ha a szűrt port visszavezetik a folyamatba, a kétszeri beszámítás elkerülése érdekében a benne található szénmennyiségét [t] nem kell figyelembe venni.

2.2. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK MÉRÉSE

Az I. és a XII. mellékletben található mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

XXIV. MELLÉKLET

A 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében az elsődleges alumínium előállítására és feldolgozására vonatkozó tevékenységspecifikus iránymutatások

1. TERJEDELEM ÉS TELJESSÉG

Az e mellékletben található tevékenységspecifikus iránymutatásokat - a 2003/87/EK irányelv I. melléklete értelmében - az elsődleges alumínium előállítására vagy feldolgozására szolgáló létesítményekből származó kibocsátásokra kell alkalmazni.

Ez a melléklet az elsődleges alumínium előállításához felhasznált elektródok gyártása során keletkező kibocsátások nyomon követésére vonatkozóan is tartalmaz iránymutatást, amely olyan független üzemekre is alkalmazható, amelyekben csak elektród-előállítás folyik.

2. AZ ÜVEGHÁZHATÁST OKOZÓ GÁZOK KIBOCSÁTOTT MENNYISÉGEINEK MEGHATÁROZÁSA

Az elsődleges alumínium előállítására vagy feldolgozására szolgáló létesítményekben különösen a következő kibocsátó forrásokból és forrásanyagokból származnak kibocsátott üvegházhatást okozó gázok:

- hő vagy gőz előállítására felhasznált tüzelőanyagok,

- anód-előállítás (CO2),

- az Al2O3 redukálása az elektrolízis során (CO2), az elektród fogyásával összefüggésben,

- nátrium-karbonát vagy más karbonátok felhasználása füstgázmosásra (CO2),

- anódhatás (PFC-k), ideértve a diffúz PFC-kibocsátást is.

2.1. A CO2-KIBOCSÁTÁS SZÁMÍTÁSA

2.1.1. ÉGETÉSBŐL SZÁRMAZÓ KIBOCSÁTÁSOK

A tüzelőanyagok elégetéséből (a füstgázmosást is ideértve) származó, a 2.1.2. szakaszban leírt anyagmérlegben figyelembe nem vett kibocsátások nyomon követését és jelentését a II. mellékletnek megfelelően kell végezni.

2.1.2. ANYAGMÉRLEG

Az anódok előállításából és felhasználásából származó technológiai kibocsátásokat anyagmérleg segítségével kell meghatározni. Az anyagmérlegben az anódok alapanyagának összeállítása, az anódok formázása, sütése és újrafeldolgozása, valamint az elektrolízisben való felhasználása vonatkozásában a belépő anyagok, a készletek, a termékek és a létesítményből kilépő más anyagok teljes széntartalmát figyelembe kell venni. Előre gyártott anódok alkalmazása esetén vagy külön-külön anyagmérleget kell felállítani a gyártásra és a felhasználásra, vagy egyetlen olyan anyagmérleget, amely mind az elektródok előállítását, mind felhasználásukat leírja. A Søderberg-cellákra egyetlen egységes anyagmérleget kell felállítani. Az anyagmérlegnek a jelentési időszakban kibocsátott üvegházhatást okozó gázok teljes mennyiségét kell megadnia, és - függetlenül attól, hogy a számítás egyetlen vagy több különálló anyagmérleg alapján történik-e - a következő összefüggésen kell alapulnia:

CO2-kibocsátás [t CO2] = (belépő anyagok - termékek - kilépő anyagok - készletváltozás) × CO2/C konverziós tényező,

ahol:

-

belépő anyagok [t C] : az anyagmérlegbe belépő összes szén, például a szurok, a koksz, a töltőkoksz, a vásárolt anódok széntartalma,

-

termékek [t C] : az anyagmérleget elhagyó termékekben és anyagokban, köztük a melléktermékekben és a hulladékokban - például az elhasznált anódokban - található összes szén,

-

kilépő anyagok [t C] : az anyagmérlegből kilépő, például a szennyvízcsatorna-hálózatba engedett, a hulladéklerakóba kerülő vagy a veszteségekkel távozó szén. A kilépő anyagok nem tartalmazzák a légkörbe kibocsátott üvegházhatást okozó gázokat,

-

készletváltozás [t C] : a szén készletnövekedése a létesítmény területén belül.

A számítás a következőképpen történik:

CO2-kibocsátás [t CO2] = [Σ (tevékenységre vonatkozó adatokbelépő × széntartalombelépő) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatoktermékek × széntartalomtermékek) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkilépő × széntartalomkilépő) - Σ (tevékenységre vonatkozó adatokkészletváltozás × széntartalomkészletváltozás)] × 3,664,

ahol:

a) Tevékenységre vonatkozó adatok

Az üzemeltető az összes érintett tüzelőanyag és más anyag (például szurok, koksz, töltőkoksz) esetében külön-külön megvizsgálja és a jelentésben megadja a létesítménybe belépő és az onnan kilépő anyagok tömegét, valamint a vonatkozó készletváltozásokat. Ha egy tömegáram széntartalma általában az energiatartalomra van vonatkoztatva (tüzelőanyagok), akkor az üzemeltető az anyagmérleg-számítás során az adott tömegáram energiatartalmára vonatkoztatott széntartalom [t C/TJ] meghatározásából is kiindulhat.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 7,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszak tevékenységre vonatkozó adatainak meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

b) Széntartalom

A kilépő és a belépő anyagáramok széntartalmát a tüzelőanyagokra és más anyagokra az I. melléklet 11. szakaszában vagy ezen iránymutatások más tevékenységspecifikus mellékleteiben megadott standard kibocsátási tényezőkből kell meghatározni. A széntartalom meghatározása a következőképpen történik:

C-tartalom [t/t vagy TJ] = kibocsátási tényező [t CO2/t vagy TJ])/3,664 [t CO2/t C].

Az üzemeltető az adott tüzelőanyagra vagy más anyagra az adott tagállam által az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének titkárságához benyújtott legutóbbi nemzeti jelentésben megadott országspecifikus széntartalmat alkalmazza.

A belépő és a kilépő anyagáramok széntartalmát az I. melléklet 13. szakaszának a tüzelőanyagokból, termékekből és melléktermékekből való reprezentatív mintavételre és azok széntartalmának és biomasszahányadának meghatározására vonatkozó rendelkezései szerint kell meghatározni.

A széntartalom meghatározása történhet közvetlen elemzéssel vagy közvetett módszerrel, azaz - a körülményektől függően, az illetékes hatóság jóváhagyásával - az ismert összetevők (például kén, hidrogén, hamu) mért mennyiségének a teljes mennyiségből való levonása útján.

2.5. A CO2-KIBOCSÁTÁSOK MÉRÉSE

Az I. és a XII. mellékletben található mérési iránymutatásokat kell alkalmazni.

3. A PFC-KIBOCSÁTÁS MEGHATÁROZÁSA

Az elsődleges alumínium előállítása során kibocsátott PFC-k mennyisége a CF4- és a C2F6-kibocsátást foglalja magában, és CO2-egyenértékben kifejezett értéket jelent:

PFC-kibocsátás [t CO2(e)] = CF4-kibocsátás [t CO2(e)] + C2F6-kibocsátás [t CO2(e)].

A szén-dioxid-egyenértékeket [t CO2(e)] a globális felmelegedési potenciálnak az Éghajlat-változási Kormányközi Testület második értékelő jelentésében megadott értékei (1995. évi IPPC GWP-értékek) alapján kell meghatározni. Ezek az értékek a következők:

GWPCF4 = 6 500 t CO2(e)/t CF4;

GWPC2F6 = 9 200 t CO2(e)/t C2F6.

A teljes PFC-kibocsátás számítása a kivezetőcsőben vagy kéményben mérhető kibocsátásokból ("pontszerű kibocsátás"), a diffúz kibocsátás és a kivezetőcső gázbefogási hatékonyságának figyelembevételével történik:

PFC-kibocsátás (teljes) = PFC-kibocsátás (cső)/gázbefogási hatékonyság.

A gázbefogási hatékonyságot a létesítményspecifikus kibocsátási tényezők meghatározásakor kell megmérni. Meghatározására a 2006. évi IPCC-iránymutatás 4.4.2.4. szakaszában a 3. meghatározási szinthez adott útmutatás legutóbbi változatát kell alkalmazni.

A kivezetőcsövön vagy kéményen keresztül kibocsátott CF4 és C2F6 mennyiségét a létesítményben alkalmazott ellenőrzési technológiától függően az alábbi két módszer valamelyikével kell meghatározni. Az A számítási módszert kell alkalmazni akkor, ha a létesítményben az anódhatás cellanaponkénti időtartamát jegyzik fel, a B számítási módszert pedig akkor, ha az anódhatáshoz tartozó túlfeszültséget tartják nyilván.

A számítási módszer: Meredekségmódszer

Az anódhatás cellanaponkénti időtartamának mérése esetén a PFC-kibocsátást a következő összefüggés segítségével kell meghatározni:

CF4-kibocsátás [t CO2(e)] = AEM × (SEFCF4 /1 000) × PrAl × GWPCF4 ;

C2F6-kibocsátás [t CO2(e)] = CF4-kibocsátás × FC2F6 × GWPC2F6 ,

ahol:

AEM : az anódhatás cellanaponkénti időtartama percben kifejezve;

SEFCF4 ( 21 ) : a kibocsátási tényező függvényének meredeksége [(kg CF4/t előállított Al)/(anódhatás cellanaponkénti időtartama percben)];

PrAl : az elsődleges alumínium előállított évi mennyisége [t];

FC2F6 : a C2F6 relatív mennyiségét kifejező tömegarány (t C2F6/t CF4),

továbbá:

A tevékenységre vonatkozó adatok

a) Az elsődleges alumínium előállított mennyisége

A jelentési időszak alatt előállított elsődleges alumínium mennyiségének meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszak alatt előállított elsődleges alumínium mennyiségének meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

b) Az anódhatás időtartama (AEM)

Az anódhatás cellanaponkénti időtartama az anódhatások gyakoriságának (cellanaponkénti számának) és átlagos időtartamának (előfordulásonkénti, percben kifejezett hosszának) szorzatát fejezi ki:

AEM = gyakoriság × átlagos időtartam.

A jelentési időszakra vonatkozóan az anódhatások gyakoriságának és átlagos időtartamának meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszakra vonatkozóan az anódhatások gyakoriságának és átlagos időtartamának meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

Kibocsátási tényező

A CF4-hez tartozó kibocsátási tényező (a kibocsátási tényező függvényének meredekségét megadó SEFCF4 -mennyiség) azt a CF4-mennyiséget [kg] fejezi ki, amelyet a létesítmény egy tonna alumínium előállítása során akkor bocsát ki, ha az anódhatás cellanaponkénti időtartama egy perc. A C2F6-hoz tartozó kibocsátási tényező (az FC2F6 -tömegarány) azt fejezi ki, hogy egy tonnányi kibocsátott CF4-gyel egyidejűleg hány tonna C2F6 kerül kibocsátásra.

Az 1. táblázatban található technológiaspecifikus kibocsátási tényezőt kell figyelembe venni.

1. táblázat

Technológiaspecifikus kibocsátási tényezők a meredekségmódszerhez

A CF4-re és a C2F6-ra vonatkozóan folyamatos vagy időszakos helyszíni méréssel létesítményspecifikus kibocsátási tényezőket kell meghatározni. E kibocsátási tényezők meghatározására a 2006. évi IPCC-iránymutatás ( 22 ) 4.4.2.4. szakaszában a 3. meghatározási szinthez adott útmutatás legutóbbi változatát kell alkalmazni. A kibocsátási tényezők meghatározásának bizonytalansága mindegyik tényező esetében legfeljebb ± 15 % lehet.

A kibocsátási tényezőket legfeljebb háromévente, vagy ha a létesítményen végrehajtott változtatások szükségessé teszik, ennél korábban kell megállapítani. Új méréseket tesz szükségessé egyebek mellett az anódhatások időbeli eloszlásának megváltozása vagy annak a vezérlési algoritmusnak a módosulása, amely meghatározza az anódhatások különböző típusainak relatív alkalmazási gyakoriságát vagy az anódhatás kikapcsolásának módját.

B számítási módszer: Túlfeszültségmódszer

Az anódhatáshoz tartozó túlfeszültség mérése esetén a PFC-kibocsátást a következő összefüggés segítségével kell meghatározni:

CF4-kibocsátás [t CO2(e)] = OVC × (AEO/CE) × PrAl × GWPCF4 × 0,001;

C2F6-kibocsátás [t CO2-eq] = CF4-kibocsátás × FC2F6 × GWPC2F6 ,

ahol:

OVC : a túlfeszültség-tényező ("kibocsátási tényező"), amely azt mutatja meg, hogy egy tonna alumínium előállítása során egy mV túlfeszültség mellett hány kilogramm CF4 keletkezik;

AEO : az anódhatáshoz tartozó túlfeszültség a cellában, amelyet úgy határozunk meg, hogy a feszültség célértéke feletti túlfeszültség idő szerinti integráltját elosztjuk az adatgyűjtés időtartamával;

CE : az alumínium-előállítás áramkihasználása [%];

PrAl : az elsődleges alumínium előállított évi mennyisége [t];

FC2F6 : a C2F6 relatív mennyiségét kifejező tömegarány (t C2F6/t CF4).

A tevékenységre vonatkozó adatok

a) Az elsődleges alumínium előállított mennyisége

A jelentési időszak alatt előállított elsődleges alumínium mennyiségének meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszak alatt előállított elsődleges alumínium mennyiségének meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

b) Az anódhatáshoz tartozó túlfeszültség

Az AEO/CE hányados (az anódhatáshoz tartozó túlfeszültség és az áramkihasználás hányadosa) az anódhatáshoz tartozó túlfeszültség időátlagának [mV túlfeszültség] az átlagos áramkihasználás értékével [%] való osztásával kapott mennyiség.

A jelentési időszakra vonatkozóan az anódhatáshoz tartozó túlfeszültség és az áramkihasználás meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 2,5 % lehet.

A jelentési időszakra vonatkozóan az anódhatáshoz tartozó túlfeszültség és az áramkihasználás meghatározásakor a bizonytalanság legfeljebb ± 1,5 % lehet.

Kibocsátási tényező

A CF4-hez tartozó kibocsátási tényező (az OVC túlfeszültség-tényező) azt a CF4-mennyiséget [kg] fejezi ki, amelyet a létesítmény egy tonna alumínium előállítása során akkor bocsát ki, ha az anódhatáshoz tartozó túlfeszültség értéke egy millivolt [mV]. A C2F6-hoz tartozó kibocsátási tényező (az FC2F6 -tömegarány) azt fejezi ki, hogy egy tonnányi kibocsátott CF4-gyel egyidejűleg hány tonna C2F6 kerül kibocsátásra.

A 2. táblázatban található technológiaspecifikus kibocsátási tényezőt kell figyelembe venni.

2. táblázat

Technológiaspecifikus kibocsátási tényezők túlfeszültségben kifejezett tevékenységadatokhoz

A CF4-re és a C2F6-ra vonatkozóan folyamatos vagy időszakos helyszíni méréssel létesítményspecifikus kibocsátási tényezőket [(kg CF4/t Al)/mV, illetve t C2F6/t CF4] kell meghatározni. E kibocsátási tényezők meghatározására a 2006. évi IPCC-iránymutatás (22) 4.4.2.4. szakaszában a 3. meghatározási szinthez adott útmutatás legutóbbi változatát kell alkalmazni. A kibocsátási tényezők meghatározásának bizonytalansága mindegyik tényező esetében legfeljebb ± 15 % lehet.

A kibocsátási tényezőket legfeljebb háromévente, vagy ha a létesítményen végrehajtott változtatások szükségessé teszik, ennél korábban kell megállapítani. Új méréseket tesz szükségessé egyebek mellett az anódhatások időbeli eloszlásának megváltozása vagy annak a vezérlési algoritmusnak a módosulása, amely meghatározza az anódhatások különböző típusainak relatív alkalmazási gyakoriságát vagy az anódhatás kikapcsolásának módját.

( 1 ) HL L 275., 2003.10.25., 32. o. A legutóbb a 2004/101/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 338., 2004.11.13., 18. o.) módosított irányelv.

( 2 ) HL L 59., 2004.2.26., 18. o.

( 3 ) HL L 33., 2006.2.4., 1. o.

( 4 ) HL L 167., 1993.7.9., 31. o. A legutóbb az 1882/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 284., 2003.10.31., 1. o.) módosított határozat.

( 5 ) HL L 140., 2009.6.5., 114. o.

( 6 ) A Chicagóban 1944. december 7-én aláírt nemzetközi polgári repülési egyezmény és mellékletei.

( 7 ) Elérhetőség: http://eippcb.jrc.es/

( 8 ) Útmutató a mérések bizonytalanságának megadásához, ISO/TAG-4. Kiadó: International Standardisation Organisation (ISO), 1993 (átszerkesztett és utánnyomott kiadás: 1995), a BIPM, az IEC, az IFCC, az ISO, a IUPAC, a IUPAP és az OIML nevében.

( 9 ) A szén atomtömege (12,011) és az oxigén atomtömege (15,9994) közötti arány alapján.

( 10 ) A Helyes gyakorlati iránymutatás (2000) 1. melléklete és az átdolgozott 1996-os IPPC iránymutatások I. melléklete (jelentéskészítési utasítások): http://www.ipcc-nggip.iges.or.jp/public/public.htm

Útmutató a mérések bizonytalanságának megadásához, ISO/TAG-4. Kiadó: International Standardisation Organisation (ISO), 1993 (javított és utánnyomott kiadás, 1995), a BIPM, az IEC, az IFCC, az ISO, a IUPAC, a IUPAP és az OIML nevében.

ISO-5168:2005: "Folyadékáramok mérése - Eljárások bizonytalanságok értékelésére".

( 11 ) HL L 41., 2003.2.14., 26. o.

( 12 ) Az égetéssel járó tevékenységek tevékenységre vonatkozó adatait energiaként (fűtőérték) és tömegként kell megadni. Biomasszából készült tüzelőanyagokat vagy kiindulási anyagokat szintén tevékenységre vonatkozó adatokként kell megadni.

( 13 ) Égetéssel járó tevékenységekre a kibocsátási tényezőket az energiatartalomra vonatkoztatott CO2-kibocsátásként kell megadni.

( 14 ) A konverziós és oxidációs tényezőket a jelentésben mértékegység nélküli törtszámként kell megadni.

( 15 ) HL L 226., 2000.9.6., 3. o. A legutóbb a 2001/573/EK tanácsi határozattal (HL L 203., 2001.7.28., 18. o.) módosított határozat.

( 16 ) UNFCCC (1999): FCCC/CP/1999/7.

( 17 ) Térfogat-mértékegységek használata esetén az üzemeltetőnek figyelembe kell vennie azokat az esetleg szükséges átszámításokat, amelyekre a mérőműszernél fennálló nyomás és hőmérséklet, illetve a normál körülmények - amelyek mellett meghatározták az adott tüzelőanyag-típus fűtőértékét - közötti különbségek miatt adódhatnak.

( 18 ) Lásd az üvegházhatást okozó gázok nemzeti nyilvántartási rendszereire vonatkozó 2006. évi IPCC-iránymutatások.

( 19 ) A t CO2 = t CO × 1,571 összefüggés alkalmazásával.

( 20 ) Az anyagmérleg alkalmazásában minden nátrium-karbonátból előállított nátrium-hidrogén-karbonátot nátrium-karbonátnak kell tekinteni.

( 21 ) Különböző cellatípusok alkalmazása esetén különböző SEF értékek vehetők figyelembe.

( 22 ) International Aluminium Institute: The Aluminium Sector Greenhouse Gas Protocol, 2006. október; US Environmental Protection Agency és International Aluminium Institute: Protocol for Measurement of Tetrafluoromethane (CF4) and Hexafluoroethane (C2F6) Emissions from Primary Aluminum Production, 2008. április.