3221/2014. (IX. 22.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.III.20.694/2013/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó 2014. március 27-én alkotmányjogi panaszt terjesztett elő.
[2] Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Kúria Pfv.III.20.694/2013/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
[3] Az indítványozó előadta, hogy 2006. augusztus 7. napján Kecskemét belterületén közúti balesetet szenvedett, amelynek eredményeképpen maradandó - munkaképesség csökkenést eredményező - fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett. Mivel a balesetet okozó gépjárművezetőt a Kecskeméti Városi Bíróság bűnösnek találta, ezért az indítványozó a költségalapú (mezőgazdasági, ház körüli, és házimunkát illető), valamint a jövedelempótló járadék iránti igényét - egyezség hiányában - bíróság előtt kívánta érvényesíteni.
[4] A Kaposvári Városi Bíróság 14.P.21.030/2009/101. számú ítéletében részben megalapozottnak ítélte a felperes indítványozó kereseti kérelmét. A jövedelempótló járadék vonatkozásában ugyanis nem találta kétséget kizáróan bizonyítottnak az indítványozó azon állítását, hogy a baleset be nem következte esetén munkáltatója őt 2008. januárjától 8 órás munkaidőben havi bruttó 100 000 Ft összegű munkabérért foglalkoztatta volna. Ezért e helyett az összeg helyett, a lefolytatott bizonyítás és a gazdasági szakértő szakvéleménye eredményeként a jövedelemveszteség mértékének megállapításánál az indítványozót a baleset bekövetkeztét megelőzően megillető nettó bér és szociális járadék összegét, valamint a rokkant nyugdíjának összegét vette csupán figyelembe.
[5] Az indítványozó és az alapügy II. rendű alperesének fellebbezése folytán a Kaposvári Törvényszék 2012. november 14. napján hozott - utóbb kijavított - 2.Pf.21.381/2012/3. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét több ponton is megváltoztatta. A jövedelempótló járadék kapcsán a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletben foglaltakkal szemben bizonyítottnak látta, hogy a baleset be nem következte esetén az indítványozót munkáltatója 2008. január 1. napjától napi 8 órában mezőgazdasági gépkezelő munkakörben alkalmazta volna. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 357. § (4) bekezdése szerint a bíróság azt tekintette bizonyítottnak, hogy az indítványozót havi 75 000 Ft-os munkabérért foglalkoztatták volna, hiszen a helyére utóbb felvett két munkavállaló munkaszerződései és az adóhatóság közlése szerint is ez a jövedelem az irányadó. A másodfokú bíróság az indítványozó részére megítélt jövedelempótló járadék havi összegét - a felperes bruttósított társadalombiztosítási ellátásokra vonatkozó kérelmének helyt adva - 50 750 Ft-ról 37 713 Ft-ra leszállította.
[6] Az indítványozó felülvizsgálati kérelmében a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 153. § (1) bekezdésének felhatalmazása alapján kiadott Kormányrendeletre hivatkozott, amely a garantált bérminimumra vonatkozó előírásokat tartalmazza. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság e rendelkezéseket nem vette figyelembe a jövedelempótló járadék megállapításakor, s erre nézve nincs szükség külön bizonyításra. Így felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 206. § (1) bekezdésében foglalt, a bizonyítékok eredményének mérlegelésére vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozott.
[7] A felülvizsgálati jogkörben eljáró Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A Kúria döntése szerint nem történt jogszabálysértés azáltal, hogy a másodfokú bíróság a havi bruttó 75 000 Ft-ot tette a járadékszámítás alapjává, hiszen "[a] garantált bérminimum alkalmazása - ahogy arra a II. rendű alperes helyesen hivatkozott -a munkáltatóval szembeni jogvita tárgya lehet, a keresetveszteség megállapításának alapjául azonban a régi Ptk. vonatkozó előírásait kell alkalmazni."
[8] Az indítványozó ezt követően nyújtott be alkotmányjogi panaszt a Kúria ítélete ellen. Indítványában kifejtette, hogy a Kúria támadott döntése azért alaptörvény-ellenes, mert a garantált bérminimum érvényesítésének a keresetveszteség megállapítása köréből való kizárása sérti az Alaptörvényben foglalt jogbiztonság elvét [B) cikk (1) bekezdés], a jogszabályok mindenkire nézve kötelező jellegét kimondó szabályát [R) cikk (2) bekezdés], a munka és foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jogot [Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdés], a tulajdonhoz fűződő alapjogot [XIII. cikk (1) bekezdés], a jogegyenlőséget [XV. cikk (1) bekezdés], a tisztességes eljáráshoz fűződő jogot [XXIV. cikk (1) bekezdés], valamint a jogszabályok értelmezésére vonatkozó szabályt (28. cikk). Érvelésének fókuszában az áll, hogy a károsultnak alanyi joga van a teljes kár megtérítéséhez, amely azonban nem teljesül, ha a jövedelempótló járadékot éveken keresztül fix összegben határozzák meg anélkül, hogy a jövedelmeket érintő ár- és értékviszonyok változásait figyelembe vennék. Álláspontja szerint az Mt. felhatalmazása alapján kiadott, a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 483/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) rendelkezéseitől nem lehetne eltekinteni. Ezen kívül a Polgári Törvénykönyvről szóló 2012. évi V. törvény 6:534. §-a is kifejezetten lehetőséget ad erre, amikor kimondja, hogy a károkozó köteles viselni az értékviszonyokban bekövetkezett változásokat, így a garantált bérminimum emelkedése e körben is figyelembe veendő. Ezzel összefüggésben az indítványozó hivatkozik a munka és foglalkozás szabad megválasztásához való alapjogra mint amelyet a garantált bérminimum alkalmazása is szolgál, valamint a jogbiztonság elvére mint amely a kártérítési joghoz kapcsolódó bírósági gyakorlaton keresztül széles körben megalapozza a garantált bérminimum figyelembe vételét.
[9] 2. Az Alkotmánybíróság elsőként, az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényi feltételei fennállását vizsgálta meg.
[10] 2.1. Az Abtv. 27. §-a értelmében az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az indítványozó alkotmányjogi panaszát a Kúria számára jogsérelmet okozó ítélete ellen nyújtotta be, amellyel szemben nem volt további jogorvoslatnak helye, tehát e tekintetben az alkotmányjogi panasz a törvényi feltételeknek megfelelt.
[11] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panasz benyújtására a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül van lehetőség. Az indítványozó a Kúria ítéletét jogi képviselője útján 2014. január 22-én vette kézhez. Az alkotmányjogi panasz 2014. március 27-én érkezett az Alkotmánybíróságra, az alkotmányjogi panasz előterjesztésére tehát a törvényes határidőn belül került sor.
[12] Az Abtv. 52. §-a értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az indítványozó megjelölte az Abtv. 27. §-át, melyre alapozva nyújtotta be alkotmányjogi panaszát, valamint kifejezett kérelmet terjesztett elő a sérelmezett bírósági döntés alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozóan. Megjelölte az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseit, amelyekkel szemben - álláspontja szerint - az alaptörvény-ellenesség fennáll. Az alkotmányjogi panasz e tekintetben is megfelelt a törvényi feltételeknek.
[13] 2.2. Az Abtv. 29. §-a az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további, alternatív jellegű tartalmi feltételeiként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. Az Alkotmánybíróság e feltételekkel összefüggésben hangsúlyozza, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdésének értelmében az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel (elsőként lásd: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]; ezt követően megerősítette: 3392/2012. (XII. 30.) AB végzés, Indokolás [6]; 3017/2013. (I. 28.) AB végzés, Indokolás [3]). Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon (elsőként lásd: 3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]; ezt követően megerősítette: 3065/2012 (VII. 26.) AB végzés, Indokolás [5]; 3391/2012. (XII. 30.) AB végzés, Indokolás [25]; 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]). Mindezeknek megfelelően az Abtv. 27. §-a úgy rendelkezik, hogy alkotmányjogi panasszal az egyedi ügyben érintett személy, vagy szervezet akkor fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségét már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz így nem tekinthető hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak, ugyanis az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is kizárólag az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazza (erről lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]-[15]).
[14] Az indítványozó beadványa alapján megállapítható, hogy a panaszában megjelölt, általa alapjogsérelemként leírt aggályok annak eldöntésére irányulnak, hogy a jövedelempótló járadék megállapításának alapjául szolgáló összegbe a régi Ptk. 357. § (3)-(4) bekezdései értelmezése alapján bele kell-e számítani a mindenkori bérminimumot vagy sem. A Kúria támadott érvelése szerint ilyen esetekben a régi Ptk. rendelkezései kifejezetten az azonos vagy hasonló munkát végző személyek átlagos havi keresete összegének figyelembe vételét írják elő, valamint ennek megállapításánál azoknak a jövőbeli változásoknak a vizsgálatát, amelyek bekövetkeztével teljes bizonyossággal lehet számolni. A Kúria kifejezetten hangsúlyozta, hogy a jogerős ítélet e körben egyértelműen az indítványozóra kedvezőbb szabályokat alkalmazta és a bizonyítékok alapján igazolva látta a jövőbeli keresetnövekedést a többi, hasonló munkakört betöltő jövedelme alapján. Ezzel szemben az indítványozó a Kr. és az abban foglalt garantált bérminimum szabályait is alkalmazandónak tartotta a jövedelempótló járadék megállapításakor, ám ezt a másodfokú bíróság nem látta "teljes bizonyossággal" igazoltnak, s ezt a bírói mérlegelést a Kúria elfogadta. Jelenleg tehát az indítványozó kérelme kifejezetten a bírói törvényértelmezés, a bizonyítékok mérlegelése, valamint az azokból levont következtetések felülbírálatára irányul.
[15] Az Alkotmánybíróság fentiekben ismertetett, következetes álláspontja értelmében azonban önmagában mind a bírói mérlegelés körében hozott ítéletek felülvizsgálata, mind a bizonyítékok értékelése az Alkotmánybíróság Alaptörvényben biztosított alkotmányossági szempontú vizsgálati jogkörén kívül esik. A 3351/2012. (XII. 5.) AB végzésben az Alkotmánybíróság azért utasította vissza egy hasonló indítvány befogadását, mert annak indokolása csak érintőlegesen tartalmazott alapjogi érvelést, mivel az indítványozó tulajdonhoz való jogát annyiban érezte sérülni, amennyiben nem kapott teljes kártérítést. Ezen kívül az indítványozó lényegében azt vitatta, hogy a bíróság milyen szakértői bizonyítást vett igénybe, és annak megállapításait hogyan értékelte; azaz kérelme döntően arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja felül a bizonyítást és a bizonyítékok bírói mérlegelését (Indokolás [7]).
[16] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint tehát az indítványozó az alkotmányjogi panaszában sem a Kúria eljárásával, sem ítélete érdemével kapcsolatosan nem jelölt meg olyan alaptörvény-ellenességet, amelyet az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlata alapján alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet vetne fel.
[17] Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára irányuló vizsgálat eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv. 29. §-ában foglalt követelménynek nem felel meg. Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (3) bekezdésére is, visszautasította.
Budapest, 2014. szeptember 15.
Dr. Stumpf István s. k.,
tanácsvezető, előadó alkotmánybíró
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/661/2014.