778/D/2000. AB határozat
a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 7. §-a, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 349. § (1) és (3) bekezdése, valamint a bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény 5. §-a alkotmányossági vizsgálata tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 7. §-a és a bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény 5. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 7. §-a, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 349. § (1) és (3) bekezdésével összefüggésben alkotmányos követelmény kimondására irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó első beadványában a Legfelsőbb Bíróság Pf.V.22.909/1998/5. ítéletével szemben élt alkotmányjogi panasszal, mert álláspontja szerint az abban alkalmazott egyes jogszabályok sértik az Alkotmány 8. § (1) bekezdését és 57. § (1) bekezdését. A támadott jogerős ítélet helyben hagyta a Pest Megyei Bíróság 6.P.20.192/1997/16. számú ítéletét, amely elutasította az indítványozónak - a más kérelmek mellett - a bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt benyújtott keresetét. Az indítványozó érvelése szerint "az állam az Alkotmány 8. § (1) bekezdésével azt vállalta fel, hogy a polgára alapvető jogait önkötelemként védi meg, valamint az 57. § (1) bekezdésével pedig azonmód rendelkezett, hogy az érdekérvényesítés és a jogérvényesítés kontrollálásának jogát önmagára testálja". Az is alkotmánysértő, hogy a bírósági jogkörben okozott "kár alapjául szolgálta bírósági határozat rendelkező része "nem tehető vitássá" a járulékos kártérítési perben, tehát az állam bírói hatalmi ága az Alkotmány 50. § (1) bekezdésével ellentétben egyáltalán nem védi, egyáltalán nem hajlandó megvédeni a polgára törvényes érdekét akkor, ha a károkozó magatartás aktív alanya egy bíróság". Emiatt kérte a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 7. § első fordulatának ("A bíróság határozata mindenkire kötelező...") megsemmisítését. Kérte továbbá az ügyében szintén alkalmazott, a bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény (a továbbiakban: Bsz.) 5. § (1) bekezdésének megsemmisítését is; e jogszabályt a Bszi. 107. § (1) bekezdés a) pontja 1997. október 1-jével hatályon kívül helyezte, de a másodfokú bíróság ítéletének indokolásában hivatkozott arra. Másodlagosan a Bszi. 7. §-a tekintetében az alkotmányos normatartalom megállapítása iránt tett indítványt. Kérte még az indítványozó a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 349. § (1) és (3) bekezdése alkotmányos normatartalmának a megállapítását is. Az indítványozó később csatolta az ügyében előterjesztett felülvizsgálati és perújítási kérelmét, továbbá módosította és kiegészítette kérelmét. A Ptk. támadott rendelkezései tekintetében kifejezetten az alkotmányos normatartalom megállapítását kérte.
2. Az indítványozó 2003. június 24-én érkezett beadványában újabb alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.21.115/2000/6. számú ítélete ellen is, e kérelmében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 229. § (1) bekezdését, valamint 272. § (3) bekezdését kérte felülvizsgálni, illetőleg alkotmányos normatartalmukat megállapítani. 2003. augusztus 12-én érkezett beadványában ez utóbbi alkotmányjogi panaszát pontosítva arra utal, hogy "alkotmányjogi hézag" állapítható meg ügyében, ami miatt kéri a jogalkotót arra kötelezni, hogy alkossa meg azokat a jogszabályokat, amelyek kötelező jogi képviselet esetén a jogi képviselő felelősségét, felelősségre vonhatóságát biztosítják. Ez utóbbi alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü határozat (a továbbiakban: Ügyrend, ABH 2003, 2065.) 28. § (2) bekezdése alapján elkülönítette és külön eljárásban bírálta el.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége."
"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el."
2.1. A Bsz. támadott - a jogerős ítéletben hivatkozott - rendelkezése szerint:
"5. § (1) Ha a bíróság valamely ügyben hatáskörét vagy ennek hiányát megállapítja, vagy az ügy érdemében határoz, ez a döntés minden más szervre kötelező."
2.2. A Bszi. vizsgált rendelkezése:
"7. § A bíróság határozata mindenkire kötelező, ideértve azt is, ha a bíróság valamely ügyben hatáskörét vagy ennek hiányát állapítja meg."
III.
Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. §-ában foglalt feltételeknek megfelel-e. E § alapján az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jelen ügyben elbírált, a Legfelsőbb Bíróság által fellebbezés folytán hozott Pf.V.22.909/1998/5. ítéletét 2000. augusztus 28-án kézbesítették az indítványozó pártfogó ügyvédjének. Az indítványozó erre vonatkozó alkotmányjogi panasza 2000. október 4-én, nyilvánvalóan az előírt határidőn belül érkezett az Alkotmánybíróságra, ezért azt az Alkotmánybíróság a továbbiakban érdemben vizsgálta.
2. Az indítványozó álláspontja szerint a Bszi. 7. §-a a gátja annak, hogy a bírósági jogkörben okozott kár megállapítható legyen, sértve az Alkotmány 57. § (1) bekezdését, ezáltal 8. § (2) bekezdését. Az "alkotmányjogi panaszos álláspontja szerint (...) az állam alkotmányosan csak akkor sajátíthatja el a polgáraitól a bíráskodáshoz, tehát az érdek- és jogérvényesítéshez való elvitathatatlan jogot, ha az általa produkált döntésekért anyagi felelősséget vállal" (kiemelés az indítványozótól!). A bírósági határozatok mindenkire kötelező volta álláspontja szerint elzárja az indítványozót attól, hogy az alapperben hozott ítélet jogsértő jellegét megállapítsák, s ez alapján kártérítést nyújtsanak neki.
Az Alkotmánybíróság számos alkalommal vizsgálta a bírósági jogkörben okozott kár megítélésének kérdését. A 339/B/1993. AB határozatában az Alkotmánybíróság a Pp. azon rendelkezését vizsgálta, amely a megyei bíróság elsőfokú hatáskörébe utalta a bírósági jogkörben okozott kár megtérítésére irányuló per elbírálását. E határozatában megállapította az Alkotmánybíróság: "A Pp. 23. § (1) bekezdés b) pontjának az a rendelkezése, amelynek értelmében a közigazgatási (bírósági) jogkörben okozott kár megtérítése iránti perek elintézése első fokon a megyei bíróság, másodfokon pedig a Legfelsőbb Bíróságnak - az ítélkezésben független - tanácsa hatáskörébe tartozik, nem ellentétes sem az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, sem az 57. § (1) bekezdésével. (...) Az Alkotmány ugyan lehetővé teszi külön bíróságok létesítését, azt azonban nem lehet megállapítani, hogy az Alkotmányból kényszerűen következnék az ügyek e csoportjának a rendes bíróságok hatásköréből való kivétele, akár az alapeljárásban, akár jogorvoslati szakban." (339/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 413, 415-416.)
Egy másik ügyben elutasította az Alkotmánybíróság a Pp. 10. § (2) bekezdése elleni alkotmányjogi panaszt, amelyet azért kezdeményezett az indítványozó, mert alkotmányellenesnek vélte, hogy azok a bíróságok döntenek a bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránti keresetről, amelyek előtt adott esetben a sérelmezett határozatok születtek. Az eljáró bíróságok hatáskörét megállapító szabály nem állt alkotmányos összefüggésben az indítványozó azon érvelésével sem, amely szerint az alapperben hozott ítélet jogereje kizárja a jogviszony további vizsgálatát. (607/D/2003. AB határozat, ABK 2008. szeptember, 1242, 1243-1244.) Ezekben a határozatokban nem vizsgálta az Alkotmánybíróság azt a kérdést, hogy ha az alapperben (abban a perben, amelyet a bírósági jogkörben okozott kár károsultja jogellenesnek és károkozónak tart) hozott ítélet jogereje kizárja az eredeti jogviszony további felülvizsgálatát, akkor gátja-e ez - s ha igen, vajon alkotmányos keretek között - a bírósági jogkörben okozott kár tényleges megítélésének.
A jogszabályoknak megfelelő döntés végleges, mindenkire - az ügyben érintett természetes és jogi személyekre, illetve az állam szervezeteire - egyaránt kötelező. A határozatok kötelező jellegét a jogerő biztosítja, amely egyrészt kizárja, hogy az adott felek (jogutódaik) között ugyanazon jog iránt, azonos tényállás mellett az eredetileg perbe vitt jogviszony újra vitássá tehető legyen. Másik oldalról a jogerő biztosítja, hogy a határozatban foglalt bírósági rendelkezés mindenki számára irányadó legyen. A jogerő tekintetében az Alkotmánybíróság megállapította: "Az anyagi igazságosság és a jogbiztonság követelményét a jogerő intézménye hozza összhangba - megintcsak a jogbiztonság elsődlegessége alapján. A jogerő intézménye, alaki és anyagi jogerőként való pontos meghatározottsága a jogállamiság részeként alkotmányos követelmény. Az Alkotmánynak megfelelően biztosított jogorvoslati lehetőségek mellett beállott jogerő tiszteletben tartása a jogrend egészének biztonságát szolgálja. A jogerős határozatok megváltoztathatatlanságához és irányadó voltához alapvető alkotmányos érdek fűződik." [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 66.] Sem a jogerő, sem az ítéletek Bszi. 7. §-ában foglalt kötelező volta nem jelenti azt, hogy az alapeljárásban részt vett fél el lenne zárva attól, hogy - az alapeljárásban hozott határozat jogellenességét állítva, bizonyítva kárát, illetve a sérelmezett határozat és a kár közötti okozati összefüggést - kártérítés iránt folyamodjon. A kártérítés megítélésének további feltétele, hogy az eljáró bíróság magatartása felróható legyen, továbbá hogy a sérelem rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható és a károsult a kár elhárítására alkalmas jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette [Ptk. 349. § (1) és (3) bekezdés]. A Bszi. támadott rendelkezése, valamint a jogerő azt zárja ki, hogy az alapperben hozott határozat újra vitássá legyen tehető. Annak - szemben az indítványozó érvelésével - nincsen akadálya, hogy a bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránti igényt elbíráló bíróság az alapperben hozott határozat tekintetében megállapítsa a jogellenességet (a kártérítés egyik feltételét). Azt ellenben a jogerő és a Bszi. 7. §-a valóban kizárja, hogy a jogellenesség megállapítása folytán az alapperben hozott határozatot a kártérítési keresetet elbíráló bíróság megváltoztassa, hatályon kívül helyezze.
Ez a jogi helyzet azonban nem sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését, a bírósághoz fordulás jogát. "Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaságban mindenkinek alapvető joga van ahhoz, hogy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. Az Alkotmánynak ez a rendelkezése, az eljárási garanciákon túl, a bírósághoz fordulás jogát foglalja magában. Az alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség hárul, hogy - egyebek között - a polgári jogi jogok és kötelezettségek (a polgári joginak tekintett jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson." [59/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 353, 355.]
"Az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége [Alkotmány 8. § (1) bek.]. Az államnak ez a kötelezettsége nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell az alapvető jogok megsértésétől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről (ABH 1991, 297, 302.). Az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből az államnak nemcsak az a kötelezettsége folyik, hogy bírói utat biztosítson a személyek polgári jogi jogvitái esetére, hanem az is, hogy a bírósághoz fordulást valóságosan lehetővé tegye." (1074/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 452, 453.)
A bírósághoz fordulás joga, a perindítási határidők és a jogerő összefüggése tekintetében kifejtette az Alkotmánybíróság: "...önmagában az a tapasztalat, hogy egy létező, a bírósági út igénybevételét biztosító - de azt időbeli korláthoz kötő - szabály alkalmazása egyes esetekben méltánytalan, vagy akár igazságtalan eredményre vezethet, még nem jelenti az alapjog szükségtelen és aránytalan korlátozását. Hasonlóan a polgári igazságszolgáltatás azon általános konfliktushelyzetének eredményéhez, mely szerint az anyagi igazságossághoz fűződő érdek nem minden határ nélkül érvényesülhet, hanem kénytelen magára nézve elismerni a jogerő szabta korlátokat, a jelen esetben is túlnyomó érdek fűződik ahhoz, hogy a társasági határozattal egyszer szabályozott jogviszonyok csak egy mindenki által előrelátható határidőn belül legyenek megkérdőjelezhetők". (935/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 765, 773.)
A jelen határozatban vizsgált Bszi. 7. §-a nem zárja el a polgárokat attól, hogy bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt polgári pert indítsanak. Ellenkezőleg, a Ptk. 349. § (3) bekezdése éppen hogy megnyitja a bírói utat az ilyen igények érvényesítésére. A jogerő alkotmányosan is indokolt védelme érdekében azonban ez a kártérítési per nem az alapperben hozott határozat jogerejének a feloldását jelenti - ebből a célból alkotta meg a jogalkotó a rendkívüli perorvoslatokat. A bírósági jogkörben okozott kár megtérítésére irányuló per célja, hogy a jogellenes bírósági eljárási cselekménnyel okozott tényleges kár - ha a további törvényi feltételek is teljesülnek - megtérítésre kerüljön. Nem tárgya és a jogerő különleges alkotmányos védelme miatt nem is lehet tárgya az ilyen kártérítési pernek az alapperben hozott határozat megváltoztatása, hatályon kívül helyezése: e célból a rendkívüli perorvoslatok állnak a fél rendelkezésére. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Bszi. 7. §-a, valamint a már hatályon kívül helyezett, de a perben még alkalmazott Bsz. 5. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
3. Az indítványozó másodlagosan a Bszi. 7. §-a tekintetében, valamint a Ptk. 349. § (1) és (3) bekezdései tekintetében alkotmányos normatartalom megállapítását, alkotmányos követelmény kimondását kérte. "Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint alkotmányos követelményt elsősorban a normakontroll keretében, kivételesen mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása tárgyában lefolytatott eljárás keretében, a norma megsemmisítését, illetőleg a jogalkotóhoz jogalkotási kötelezettsége teljesítése érdekében intézett felhívást kiváltó döntésként alkalmazza. [38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122.; 22/1999. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1999, 176.] Az Abtv. 21. §-a alapján az indítványozók csak az Abtv. 1. §-a szerinti eljárások kezdeményezésére jogosultak."
(545/B/2001. AB határozat, ABH 2002, 1304, 1312-1313.) Alkotmányos követelmény kimondása iránti kérelmet az Abtv. 1. §-a szerint tehát nem lehet előterjeszteni, ezen eszköznek a megsemmisítés alternatívájaként való alkalmazása az Alkotmánybíróság mérlegelésén múlik. Az Abtv. 20. §-a szerint az Alkotmánybíróság az arra jogosult indítványa alapján jár el. Mivel pedig alkotmányos követelmény megfogalmazása iránt önálló indítvány nem terjeszthető elő, ezért az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § c) pontja alapján az indítványt visszautasította.
Budapest, 2009. március 16.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró