39/2000. (XII. 12.) BM rendelet

a lakáscélú munkáltatói támogatásról

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 2. §-ának (1) bekezdésében, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 342. §-a (2) bekezdésének e) pontjában és a köztisztviselők munkavégzéséről, munka- és pihenőidejéről, jutalmazásáról, valamint juttatásairól szóló 170/1992. (XII. 22.) Korm. rendelet 10. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - az érintett érdekképviseleti szervekkel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. §[1]

A rendelet hatálya kiterjed a Belügyminisztériummal, a Belügyminisztérium hivatali tevékenységét segítő szervezetekkel, a belügyminiszter irányítása alá tartozó önálló belügyi és kormányzati szervekkel (a továbbiakban: minisztérium) köztisztviselői, közalkalmazotti, hivatásos szolgálati jogviszonyban és munkaviszonyban (a továbbiakban együtt: szolgálati jogviszonyban) álló személyekre (a továbbiakban együtt: dolgozó).

2. §

(1)[2] E rendelet alapján a határozatlan időre kinevezett, illetőleg a véglegesített állományú, a szerződéses hivatásos állományú, továbbá az a határozott időtartamra kinevezett dolgozó, aki legalább egyéves szolgálati jogviszonnyal rendelkezik, lakásépítési, lakásvásárlási, felújítási, korszerűsítési támogatásként, valamint lakótelek vásárlásához nyújtott támogatásként - a lakáscélú számla vezetésével megbízott pénzintézet útján - kamatmentes lakáscélú kölcsönben részesíthető a következő feltételek együttes fennállása esetén:

a) ha a lakás lakószobáinak száma és a lakás építési költsége, vételára - a felújítás kivételével - megfelel a lakáscélú támogatásokról szóló külön jogszabályban meghatározott méltányolható lakásigény feltételeinek;

b) a kölcsönnel vásárolt, épített, bővített lakástulajdon megszerzésével, a tulajdonában álló lakás felújításával, korszerűsítésével, illetőleg a lakótelek vásárlásával saját maga lakáshelyzetét rendezi;

c) vállalja, hogy a rendelkezésre álló saját, illetőleg az e célra más szervtől (pl. pénzintézet, önkormányzat, házastárs munkáltatója) igénybe vett anyagi eszközöket és a kölcsön összegét a vételár, az építési költség kiegyenlítésére használja fel;

d) rendelkezik az építési költségnek, vételárnak, illetőleg a felújítási, korszerűsítési, bővítési költségnek legalább 20%-a mértékében saját megtakarítású anyagi fedezettel. Saját megtakarítású anyagi fedezetként kell számításba venni a korábban - 5 éven belül - értékesített lakásának eladási árát, csökkentve az azt terhelő és visszafizetett önkormányzati és munkáltatói támogatás, valamint a kiegyenlített lakáscélú pénzintézeti hitel összegével;

e) vállalja, hogy a lakótelek tulajdonjogának megszerzéséről számított két éven belül megkezdi és négy éven belül befejezi az építkezést;

f) hozzájárul ahhoz, hogy a tulajdonába kerülő, illetőleg tulajdonában álló ingatlanra a kölcsönt nyújtó szerv javára a kölcsön visszafizetésének teljesítéséig az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjog, valamint - a bővítés, felújítás és korszerűsítési kölcsön kivételével - elidegenítési és terhelési tilalom kerüljön bejegyzésre;

g) vállalja az engedélyezésre jogosulttal e rendelet 2/a., 2/b., 2/c. és 2/d. számú melléklete szerinti megállapodásban, továbbá a kölcsönszerződésben meghatározott feltételek teljesítését.

(2) Annak a dolgozónak a lakásépítése, -vásárlása támogatható, akinek magának, a házastársának, élettársának és kiskorú gyermekének, együttköltöző családtagjainak lakástulajdona, állandó használati joga, haszonélvezeti joga vagy bérleti jogviszonya nincs, illetőleg a meglévőt az újabb lakás szerzése érdekében értékesíti, bérleti jogviszonyát megszünteti.

(3)[3] A dolgozó lakásának felújítása, korszerűsítése, bővítése akkor támogatható, ha a dolgozónak, a házastársának, élettársának, kiskorú gyermekének a korszerűsíteni, bővíteni és felújítani kívánt lakásán kívül más lakástulajdona, haszonélvezeti joga, állandó használati joga vagy bérleti joga nincs.

(4) E rendelet alkalmazásában a lakástulajdonnal egy tekintet alá esik a dolgozó, illetőleg a vele együttköltöző, családtagja által a gazdasági társaság tagjaként a társaság részére vagyoni hozzájárulásként rendelkezésre bocsátott lakás, valamint az építési és használatbavételi (fennmaradási) engedélyben meghatározott céltól, illetőleg a rendeltetésétől tartósan eltérő célra használható lakás. Erről a körülményről a támogatást igénylő dolgozó nyilatkozni köteles.

(5) Támogatást vehet igénybe az is, akinek maga, házastársa, élettársa, kiskorú gyermeke, együttköltöző családtagjai

a) tulajdonában együttesen legfeljebb egy olyan lakás fele van, amely tulajdonközösség megszüntetése vagy öröklés útján került tulajdonába;

b) a tulajdonában lévő lakás lebontását az arra illetékes és hatáskörrel rendelkező önkormányzót jegyzője elrendelte vagy engedélyezte;

c) 1988. december 31-e előtt haszonélvezettel terhelten került a lakás a tulajdonába;

d)[4] a lakást haszonélvezettel terhelten örökli és a haszonélvező a lakásban bent lakik.

3. §[5]

(1) A 2. §-ban meghatározott feltételek fennállása esetén is csak az a lakótelek-vásárlás, lakásépítés, -bővítés, -vásárlás, -korszerűsítés, -felújítás támogatható, amely abban a városban, községben vagy annak 60 km-es körzetében valósul meg, ahol a dolgozó munka-, illetőleg szolgálati helye van, vagy ahová a munkarendnek megfelelő gyakori haza utazására - a szolgálati érdek sérelme nélkül -lehetőség van.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott korlátozástól függetlenül támogatni lehet az ország bármely településén történő lakásépítést, -bővítést, -vásárlást, -korszerűsítést, -felújítást annak a dolgozónak a részére, aki az öregségi nyugdíjkorhatárt öt éven belül eléri.

4. §

(1) Nem lehet támogatást nyújtani:

a)[6] ha a támogatás - a lakás felújításra nyújtható támogatás kivételével - a személyi jövedelemadóról szóló, az elbíráláskor hatályos jogszabályban meghatározott adómentességet biztosító feltételektől eltérne;

b) annak, aki a munka-, illetőleg szolgálati helyén lévő lakástulajdonát elajándékozta;

c) az állami, önkormányzati bérlakásnak a bérlője (vételi vagy elővásárlási jogosultja) által történő megvásárlásához, bővítéséhez, korszerűsítéséhez, továbbá nem lakás céljára szolgáló épület (pl. hétvégi ház, üdülő) építéséhez, vásárlásához, korszerűsítéséhez;

d) annak, aki a kölcsönkérelemben szándékosan valótlan adatot közöl, vagy valamely jelentős tényt, körülményt elhallgat.

(2) A dolgozó korábbi munkahelyétől kapott lakáscélú támogatása csak az e rendeletben foglaltaknak megfelelő feltételekkel és mértékben vállalható át.

(3) A dolgozó részére ismételt munkáltatói támogatás; illetőleg a 16. § szerintiátvállalás - a lakótelek-vásárláshoz nyújtott támogatás kivételével - kizárólag az előző tartozás visszafizetését követben nyújtható, engedélyezhető.

5. §

(1) A munkáltatói kölcsön mértéke:

a) a lakás vételára - a tulajdonjogot keletkeztető lakáscsere esetén a lakások értékkülönbözete -, illetőleg építési költsége, a készpénzben megjelenő lakásépítési kedvezménnyel, vissza nem térítendő önkormányzati támogatással, az igénylő, illetőleg a vele együttköltöző családtag által bérelt lakás bérleti szerződésének megszüntetéséért kapott pénzbeli térítés összegével, valamint az e személyek tulajdonát képező lakás vagy ingatlan elidegenítéséből származó bevétellel csökkentett összege (a továbbiakban: tiszta építési költség, vételár) de legfeljebb 3 000 000 Ft;

b) olyan dolgozó esetében, akinek magának, házastársának, élettársának, vele közös háztartásban élő gyermekének, együttköltöző családtagjának külön-külön vagy együttesen lakás-, építésitelek-tulajdona, résztulajdona, lakásbérleti, bérlőtársi jogviszonya, állandó használati joga, haszonélvezeti joga korábban nem volt, a lakása vásárlásához, építéséhez kért munkáltatói támogatás a tiszta vételár, illetőleg tiszta építési költség legfeljebb 80%-a, de nem haladhatja meg a 3 500 000 Ft-ot;

c) a lakás bővítési költségének 80%-a, de legfeljebb 1 500 000 Ft;

d)[7] a lakás korszerűsítési költségének 80%-a, de legfeljebb 1 000 000 Ft;

e) a lakótelek vételárának 80%-a, de legfeljebb 1000 000 Ft;

f)[8] a lakás felújítási költségének 80%-a, de legfeljebb 1 000 000 Ft;

g)[9] a közigazgatási államtitkár előzetes engedélyével, különös szolgálati érdek fennállása esetén lakás vásárlása, építése esetén a kölcsön mértéke legfeljebb 5 000 000 Ft.

(2) A munkáltatói kölcsönben részesülő dolgozó számára, ha a meglévő lakását minisztériummal szolgálati jogviszonyban álló személynek értékesíti, az (1) bekezdés a) pontjában megállapított mértéket meghaladóan további 300 000 Ft támogatás adható.

(3)[10] A munkáltatói kölcsönt folyósító pénzintézet által felszámított kezelési költség a támogatásban részesített dolgozót terheli.

(4) Ha mindkét házastárs a minisztérium dolgozója, saját jogon mindketten munka-, illetőleg szolgálati helyükön kérhetnek munkáltatói támogatást.

(5)[11] Az (1) bekezdés g) pontjában foglalt előzetes engedély iránti kérelmet a helyi lakásügyi szervhez kell benyújtania, amely azt a javaslatával ellátva, hivatali úton terjeszti fel a központi lakásügyi szerv vezetőjéhez.

(6) Nem tekintendő az (1) bekezdés b) pontjában megjelölt lakásbérleti jogviszonynak az átmeneti jelleggel bérbeadott lakás.

6. §[12]

A munkáltatói kölcsön legkésőbb lakásépítés, -bővítés esetén a használatbavételi engedély kiadását, lakótelek, illetőleg lakásvásárlás esetén az adásvételi szerződés teljesítését (a vételár teljes kifizetése), lakáskorszerűsítés esetén az üzembe helyezéshez szükséges hatósági engedély kiadását, lakásfelújítás esetén a költségvetésben jelzett munkálatok elvégzését megelőzően adható.

7. §

(1) A munkáltatói kölcsön visszafizetésének időtartama (futamidő):

a) lakásépítés, -vásárlás esetén legfeljebb 25 év;

b) lakásbővítés esetén legfeljebb 15 év;

c)[13] korszerűsítés, lakásfelújítás esetén legfeljebb 10 év;

d) lakótelek-vásárlás esetén 10 év.

(2)[14] A munkáltatói kölcsön visszafizetésének futamideje a szerződéses, illetőleg a határozott időtartamú szolgálati jogviszonnyal rendelkező dolgozó esetében az (1) bekezdésben meghatározottaktól eltérően a dolgozó kinevezésében, munkaszerződésében a jogviszony lejáratára megállapított időpontot nem haladhatja meg.

(3) A munkáltatói kölcsön visszafizetésének kezdő időpontja a kölcsönszerződés megkötését követő hónap első napja.

(4)[15] A munkáltatói kölcsön visszafizetésének időtartama alatt, rendkívül indokolt esetben, írásbeli kérelemre - a munkáltatói jogkör gyakorlójának javaslatára, a kölcsönt engedélyező jóváhagyásával - az illetékes lakásügyi szerv - a felújítási kölcsön kivételével - a törlesztést legfeljebb két évre felfüggesztheti. Ez esetben a futamidő változatlanul hagyása mellett - a felfüggesztés időtartamára számított kölcsön összegének arányos elosztásával - a tartozás havi összegét növelni kell.

8. §

(1)[16] A munkáltatói kölcsönben részesített dolgozót - a lakásfelújításhoz nyújtott támogatás kivételével - a kölcsön összegéből a folyamatosan eltöltött minisztériumi jogviszonyának ideje alapján 5 évenként 50 000 Ft, legfeljebb összesen 250 000 Ft összegű kedvezmény illeti meg, ami a kölcsön futamidejét arányosan csökkenti. A kedvezmény jóváírására akkor kerülhet sor, ha az a mindenkor hatályos személyi jövedelemadóról szóló jogszabályban foglaltak szerint adóterhet nem viselő járandóságnak minősül.

(2) A szolgálat jogviszony ideje alapján járó kedvezményt az alábbi számítás szerint úgy kell figyelembe venni, hogy az a futamidőt csökkentse. A kölcsönt engedélyező által megállapított kölcsön összegét el kell osztani az engedélyezett futamidőre eső hónapok számával. Ez adja a havi törlesztő részlet összegét. A munkáltatói kölcsön folyósításakor a támogatásban-részesült személy tartozását a már figyelembe vehető ténylegyesen betöltött időnek megfelelő összegű kedvezménnyel csökkenteni kell oly módon, hogy a kedvezmény összegét el kell osztani az előbbiek szerint megállapított havi törlesztő részlet összegével. Ennek eredménye adja azoknak a hónapoknak a számát, amennyivel rövidül az engedélyezett futamidő. A havi törlesztő részlet összegét növelni kell a pénzintézet által felszámított kezelési költséggel.

(3) A tartozás fennállása alatt a kedvezmény jóváírására - a havi törlesztő összeg változatlanul hagyása mellett - a tartozást nyilvántartó pénzintézetnél a kölcsönt folyósító szerv hivatalból intézkedik. A kedvezmény a még fennálló tartozás összegét nem haladhatja meg.

(4) Ismételt munkáltatói kölcsön nyújtása esetén a megállapítható kedvezmény összegéből le kell vonni a korábban már jóváírt kedvezmény összegét.

9. §

(1)[17] A munkáltatói kölcsön felvételétől számított két év elteltével a dolgozót - a lakásfelújításhoz nyújtott támogatás kivételével - a kölcsönnek megállapított törlesztési idő lejárta előtti visszafizetése esetén a visszafizetéskor fennálló tartozás összegének 40%-a, de legfeljebb a mindenkor hatályos személyi jövedelemadóról szóló jogszabályban meghatározott adóterhet nem viselő járandóság összegéig terjedő engedmény illeti meg. Az engedmény igénybevételét az illetékes pénzügyi szervtől e rendelet 3. számú melléklete szerint írásban kell kérni.

(2) A munkáltatói kölcsönnek a megállapított törlesztési idő lejárta előtti visszafizetése esetén azt a volt dolgozót is megilleti az (1) bekezdésben meghatározott engedmény, aki a szolgálati jogviszonya megszűnését követűen a kölcsön összegét változatlan feltételek mellett fizeti vissza.

(3) Az (1) bekezdésben és-a 8. § (1) bekezdésében meghatározott kedvezmény, illetőleg engedmény együttes jóváírására akkor kerülhet sor, ha az a mindenkor hatályos személyi jövedelemadóról szóló jogszabályban foglaltak szerinti adófizetési kötelezettséget nem keletkeztet. Az engedmény jógi írására az illetékes pénzügyi szerv intézkedik.

10. §

(1) Nem illeti meg engedmény a kölcsön idő előtti visszafizetése esetén a dolgozót,

a) aki ellen fegyelmi vagy büntetőeljárás van folyamatban, annak befejezéséig, illetőleg hivatásos szolgálati, köztisztviselői, közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése - 13. § (3) bekezdésében felsoroltak kivételével - egyéb módon folyamatban van;

b) akinek kölcsönszerződését az illetékes lakásügyi szerv felmondta, és emiatt a kölcsön visszafizetése egy összegben vált esedékessé;

c) akinek a kölcsönnel terhelt lakása tulajdonjogának átruházása folyamatban van, illetőleg azt a kölcsön egyösszegű visszafizetése mellett az illetékes lakásügyi szerv e rendelet alapján engedélyezte;

d) ha a kölcsönt lakótelek vásárlására kapta;

e) ha a korábbi jogszabályokalapján azt lakásfelújításra kapta;

f) akinél a hitelcél nem valósult meg.

(2) Az engedményben részesített dolgozó 5 éven belül újabb lakáscélú munkáltatói kölcsönt nem kaphat.

11. §

(1) A munkáltatói kölcsön fennállása alatt a lakást csak az illetékes lakásügyi szerv írásbeli hozzájárulásával lehet eladni, illetőleg elcserélni vagy elajándékozni. A lakásügyi szerv a hozzájárulást akkor adja meg, ha[18]

a) a támogatásban részesített személy a lakás tulajdonjogának átruházásával egyidejűleg vállalja a még fennálló kölcsöntartozása egyösszegű visszafizetését;

b) a tulajdonjog-átruházás olyan dolgozó javára, aki a kölcsön átvállalására jogosult és a kölcsöntartozást ténylegesen át is vállalja. Az átvállalt kölcsön összege nem lehet több, mint amennyit a dolgozó lakásvásárláshoz munkáltatói támogatásként kaphatna. Az ezt meghaladó részt, vagyis a munkáltatói kölcsön át nem vállalható részét a lakását értékesítő dolgozó köteles egy összegben megfizetni;

c)[19] a támogatásban részesített személy a kölcsönnel támogatott lakását a tulajdonába kerülő másik lakásra úgy cseréli el, illetőleg adásvételi szerződéssel vagy építéssel tulajdonába kerülő újabb lakást úgy szerez, hogy arra a jelzálogjog, valamint - a korszerűsítésre és a korábban hatályos rendelet alapján felújításra kapott kölcsön kivételével -az elidegenítési és terhelési tilalom átjegyezhető.

(2) Az illetékes lakásügyi szerv az (1) bekezdés c) pontja szerinti jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom másik lakásra történő átjegyzését akkor engedélyezheti, ha

a) a szerzett lakás megfelel a 2. §-ban foglaltaknak;

b) az eladott (elcserélt) lakás eladási ára nem haladja meg a megszerezni kívánt lakás vételárát, illetőleg építési költségét;

c) az adós e rendelet 4. számú melléklete szerinti megállapodásban vállalja, hogy fennálló tartozását a lakásügyi szerv által ismételten megállapított havi törlesztő részletekben és időtartam alatt - a pénzintézet által felszámított kezelési költséggel terhelten - fizeti vissza. Az újonnan megállapított havi törlesztő részlet összege nem lehet kevesebb mint 2000 forint, a visszafizetés időtartama pedig nem haladhatja meg a 7. § (1) bekezdésében foglalt időtartamot.

12. §

(1) Vissza kell vonni a munkáltatói támogatást attól a dolgozótól,

a)[20] aki a kölcsönszerződést a támogatásnak a pénzintézethez történő átutalásától számított 3 hónapon belül nem kötötte meg;

b) aki a kölcsönkérelemben szándékosan valótlan adatot közölt, vagy valamely tényt, körülményt elhallgatott;

c) akinek a szolgálati jogviszonya a kölcsönszerződés megkötése előtt megszűnik.

(2) Az (1) bekezdés esetén a munkáltatói támogatást az illetékes lakásügyi szerv vonja vissza.

13. §

(1) A kölcsönszerződést azonnali hatállyal fel kell mondani ha az adós:

a) a kölcsönkérelmében szándékosan valótlan adatot közölt, vagy valamely tényt, körülményt elhallgatott, s ennek eredményeként jogtalan előnyre tett szert;

b) a felvett kölcsön felhasználását a megállapított határidőben nem kezdte meg;

c) vállalt beépítési kötelezettségének a megállapított határidőben nem tett eleget, illetőleg az épített lakás nem éri el, vagy meghaladja a méltányolható lakásigénye mértékét;

d) a havi törlesztés fizetési kötelezettségének az írásbeli felszólításban megjelölt határidőn belül nem tett eleget, és a vele egy sorban kötelezett személyek sem teljesítettek;

e) szolgálati jogviszonya a (3) bekezdésben foglaltak kivételével megszűnik;

f) a kölcsönt nem a hitelcélnak megfelelően használja, illetőleg használta fel;

g) más súlyos szerződésszegést követett el.

(2) A havi törlesztési fizetési kötelezettség nem teljesítése esetén a helyi lakásügyi szerv azonnal köteles a kézhezvételtől számított 8 napos fizetési határidő kitűzésével írásban felszólítani az adóst és a vele egy sorban kötelezett személyeket.

(3) Nem kell felmondani a kölcsönszerződést és a kölcsön összegét az adós változatlan havi törlesztő részletekben fizetheti vissza, ha a szolgálati jogviszonya

a) a munkáltató jogutód nélküli megszűnése,

b) a munkáltató tevékenységének - amelyben a dolgozót foglalkoztatták - megszűnése,

c) a nyugellátásra való jogosultság megszerzése,

d) átszervezés,

e) létszámcsökkentés,

f) egészségi, pszichikai, fizikai állapota alapján alkalmatlanság

miatt szűnt meg; illetőleg

g) a dolgozó az e rendelet hatálya alá tartozó szervhez kerül át.

(4) A kölcsönszerződés (1) bekezdés a) és g) pontjai szerinti felmondása esetén a tartozást meg kell terhelni a korábban esetlegesen már jóváírt kedvezmény, valamint a pénzintézet által felszámított és a kölcsön nyújtásakor átvállalt kezelési költség összegével. Az így megállapított tartozás - egy összegben - azonnal esedékessé válik.

(5) A kölcsönszerződés (1) bekezdés e)-f) pontjai szerinti felmondása esetén a tartozást a pénzintézet által felszámított és a kölcsön nyújtásakor átvállalt kezelési költség összegével kell megterhelni. Az így megállapított összeg válik - egy összegben - azonnal esedékessé.

(6) A kölcsönszerződést az illetékes helyi lakásügyi szerv

a)[21] az (1) bekezdés a), b), d) és f) pontjában foglaltaknak a lakásügyi szerv tudomására jutása napjával,

b) az (1) bekezdés c) pontjában foglaltak esetén a felszólításban kitűzött határidő eredménytelen letelte napjával,

c) az (1) bekezdés e) pontja esetén a szolgálati jogviszony megszűnése napján írásban mondja fel, és erről a hitelszámlát kezelő pénzintézetet is értesíti.

(7) A kölcsönszerződés felmondásával egy összegben esedékessé vált tartozást az adós

a) az (1) bekezdés a), c), e), f) és g) pontjában meghatározott szerződésszegés időpontjától,

b) az (1) bekezdés c)-d) pontjai esetén a felmondásban meghatározott időponttól számított, a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése szerinti késedelmi kamattal növelten köteles megfizetni.

14. §

(1) A kölcsönszerződés felmondása esetén - amennyiben az adós a tartozását a felmondástól számított 8 napon belül nem fizeti meg - az illetékes helyi lakásügyi szerv köteles az igény érvényesítését kezdeményezni.

(2)[22] Az adósnak az (1) bekezdésben megállapított határidőn belül benyújtott írásbeli kérelmére rendkívül indokolt esetben az illetékes lakásügyi szerv - a tartozás mielőbbi kiegyenlítése érdekében - megállapodást köthet a tartozás havonta történő megfizetésére.

(3) A (2) bekezdés alapján kötött megállapodásban a havonta térítendő összeget úgy kell megállapítani, hogy a felszámított kamatot és kezelési költséget is fedezze, valamint a tartozás visszafizetésének időtartama nem lehet hosszabb a 7. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt időtartamtól.

(4) El kell utasítani annak az adósnak a kérelmét, akinek szolgálati jogviszonya, a bíróság jogerős végrehajtható szabadságvesztés büntetése következtében szűnt meg.

15. §

(1) Ha a támogatásban részesített dolgozó szolgálati jogviszonya a kölcsön teljés kiegyenlítése előtt megszűnik, a kölcsöntartozását, a kölcsönt nyújtó szerv hozzájárulásával, az új munkáltató - a dolgozó szolgálati jogviszonyának megszűnését követő első nappal - írásbeli nyilatkozatban átvállalhatja.

(2) A kölcsöntámogatásban részesített dolgozónak, illetőleg annak a volt dolgozónak a halála esetén, akinek a szolgálati jogviszonya megszűnésére a 13. § (3) bekezdés szerint került sor, az örököse, illetőleg a túlélő házastársa - írásbeli kérelemre - a kölcsöntartozást változatlan feltételek mellett fizetheti vissza, feltéve, hogy a dolgozó elhalálozásának időpontjában állandó jelleggel vele együtt lakott.

(3)[23] Ha a dolgozó az e rendelet hatálya alá tartozó szervhez kerül áthelyezésre, fennálló tartozását változatlan feltételek mellett a korábbi munkáltató részére teljesíti, aki az áthelyezéssel egyidejűleg a kölcsön iratanyagának másolatával tájékoztatja az új munkáltatót. Az új munkáltató köteles a dolgozó fennálló tartozását érintő szolgálati viszonyával kapcsolatos változásokról értesíteni a korábbi munkáltatót.

16. §

(1) Munkáltatói kölcsönben részesült dolgozó szolgálati jogviszonyának megszűnése esetén - írásbeli kérelemre - a lakásügyi szerv hozzájárulásával a dolgozó házastársa a fennálló tartozás teljesítését, változatlan feltételekkel átvállalhatja, amennyiben e rendelet 1-2. §-ában foglalt feltételeknek megfelel.

(2) Házassági vagyonközösség megszűnése esetén írásbeli kérelemre a lakásban maradó volt házastárs a kölcsöntartozást a lakásügyi szerv hozzájárulásával változatlan feltételekkel vállalhatja át, ha e rendelet alapján önállóan is részesülhetne munkáltatói kölcsönben.

A támogatási kérelmek elbírálása

17. §

(1) A munkáltatói támogatás iránti kérelmet - e rendelet 1. számú melléklete szerint - a közvetlen munkahelyi vezető részletes írásbeli javaslatával ellátva, az elbíráláshoz szükséges okmányokkal, igazolásokkal együtt az illetékes helyi lakásügyi szervhez kell benyújtani.

(2) Az igénylő a kölcsönkérelemben és a mellékleteiben az általa közölt adatok valódiságáért büntetőjogi felelősséggel tartozik.

(3) Az igénylő a kérelem benyújtása után a körülményeiben bekövetkezett minden olyan változást, amely a támogatásra való igényjogosultságát érinti 3 munkanapon belül köteles bejelenteni. Ennek elmulasztása a kérelem elutasítását vonhatja maga után.

18. §

A helyi lakásügyi szerv a munkáltatói kölcsön iránti kérelmek jogszerűségét a beérkezés sorrendjében vizsgálja meg, és a rendelkezésre álló pénzügyi fedezet függvényében a 21. §-bon foglaltak figyelembevételével a kérelemnek megfelelően megállapítja a támogatás összegét.

19. §

A pénzügyi fedezet hiánya esetén a helyi lakásügyi szerv - szakmai előkészítés mellett - folyamatosan nyilvántartásba veszi a kérelmeket, és az érdemi döntés várható idejéről értesíti a kérelmezőt.

20. §[24]

(1) A helyi lakásügyi szerv - a szakmailag előkészített - kérelmet megküldi az adott szervnél működő, e célra létrehozott bizottság részére, és e vélemény birtokában továbbítja a dolgozó munka-, illetőleg szolgálati helye szerinti döntésre jogosult vezetőnek.

(2) Köztisztviselő, valamint a Belügyminisztériumba berendelt igénylő esetén a kérelem elbírálására jogosult:

a) a közigazgatási államtitkár vagy az általa kijelölt helyettes államtitkár;

b) a közigazgatási államtitkár által kijelölt szerv vezetője.

(3) A közalkalmazott igénylő esetén a kérelem elbírálására a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult.

(4)[25][26] A munkaviszonyban álló igénylő esetén a kérelmet a munka teljesítésének helye szerinti döntésre jogosult bírálja el.

(5)[27] A Rendőrséggel, a Határőrséggel és a Rendőrtiszti Főiskolával szolgálati jogviszonyban álló igénylő esetén a kölcsönkérelmek elbírálására a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, háttérintézményeivel, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságokkal, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatósággal, a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, az Országház Tűzoltóparancsnoksággal; a Katasztrófavédelmi Oktatási Központtal, a Rendőrtiszti Főiskola Katasztrófavédelmi Tanszékkel szolgálati viszonyban álló igénylő esetén a kérelmek elbírálására az országos katasztrófavédelmi főigazgató jogosult.

(6)[28] A bizottság létszármát úgy kell megállapítani, hogy az arányban álljon az adott belügyi szerv szervezeti felépítésével és létszámával. A bizottság munkájában tagként az illetékes szakszervezetek, érdekképviseleti szervek képviselőinek részvételét biztosítani kell. Minden tagnak csak egy szavazata lehet.

(7)[29] A bizottság az egyes kérelmeket az illetékes lakásügyi szerv szakértőjének szakmai előterjesztése alapján tárgyalja meg, és javaslatát többségi szavazattal alakítja ki.

(8)[30] A bizottság üléseit szükség szerint, de legalább negyedévenként egy alkalommal Partja.

(9)[31] A bizottság működésére vonatkozó egyéb, e rendeletben nem szabályozott kérdéseket az első bizottsági ülésen elfogadott ügyrendben kell rögzíteni.

21. §

A munkáltatói kölcsön támogatási kérelmek vizsgálata során az alábbi kielégítési sorrend az irányadó:

a) e rendelet 5. (1) bekezdés b) pontja szerinti igénylő;

b) a lakásigény mértéke alsó határát el nem érő lakással rendelkező igénylő;

c) a lakásigény mértékének megfelelő lakással rendelkező igénylő;

d)[32] korszerűsítési, felújítási kérelmek;

e) egyéb, a 2. §-ban meghatározott feltételeknek megfelelő kérelmek.

22. §

(1) A döntésről a helyi lakásügyi szerv írásban tájékoztatja a dolgozót és az egyéb érintetteket.

(2) A munkáltatói támogatással kapcsolatos pénzügyi feladatokat a helyi lakásügyi szerv szerint illetékes pénzügyi szerv látja él.

(3) A pénzügyi szerv a munkáltatói támogatás, illetőleg a lakáscélú keret felhasználásáról három havonta, írásban tájékoztatást ad a helyi lakásügyi szerv vezetőjének.

(4) A munkáltatói támogatás, illetőleg a lakáscélú keret kezelésére a pénzügyi szervnek bankszámlaszerződést kell kötnie az erre feljogosított hitelintézettel.

(5) A központi lakáscélú keret felhasználására miniszteri döntés alapján a központi lakásügyi szerv intézkedik.

Értelmező rendelkezések

23. §

E rendelet alkalmazása szempontjából

a) lakásépítés, -vásárlás: a dolgozó tulajdonába kerülő lakás vásárlása, illetőleg építése, ideértve az önálló lakást eredményező emeletráépítést, tetőtér-beépítést, lakás műszaki megosztását, vagyonközösség megszüntetése érdekében történő tulajdonrész-vásárlást, továbbá a szobaszám-növekedést is jelentő toldaléképítést - ezzel egy tekintet alá esik a szomszédos lakás terhére történő hozzáépítés - és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek lakássá történő átalakítását;

b) lakásbővítés: a lakás alapterületének olyan növelése, amely legalább eggyel több lakószoba kialakítását eredményezi;

c)[33] lakáskorszerűsítés: a lakás komfortfokozatának növelése céljából víz-, csatorna-, elektromos-, gázközmű bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése, fürdőszoba létesítése olyan lakásban, ahol még ilyen helyiség nincs, központosított fűtés kialakítása vagy cseréje, beleértve a megújítható energiaforrások (pl. napenergia) alkalmazását is, az épület szigetelése, beleértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat, a külső nyílászárók energiatakarékos cseréje, tető cseréje, felújítása, szigetelése. A korszerűsítés része az ehhez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés közvetlen költségeinek 20%-áig. E munkákhoz csak az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól szóló rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező termékeket lehet felhasználni.

d) élettárs: a házastárssal egy tekintet alá esik, ha a munkáltatói támogatással épített, vásárolt, bővített, korszerűsített lakásra résztulajdont szerez, illetőleg résztulajdonos;

e) lakásügyi szerv: központi lakásügyi szerv és a helyi lakásügyi szerv együtt;

f)[34] központi lakásügyi szerv: BM Műszaki Fejlesztési Főosztály;

g)[35] helyi lakásügyi szerv:

ga) Országos Rendőr-főkapitányság Gazdasági Ellátó Igazgatóság,

gb) Budapesti Rendőr-főkapitányság,

gc) Köztársasági Őrezred,

gd) megyei rendőr-főkapitányságok és a velük azonos jogállású szervek,

ge) határőr-igazgatóságok,

gf)[36]

gg) az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság: a saját állománya, a háttérintézményei, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság, a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Országház Tűzoltó-parancsnokság, a Rendőrtiszti Főiskola Katasztrófavédelmi Tanszék állománya vonatkozásában;

gh) BM Központi Gazdasági Főigazgatóság: a Belügyminisztérium hivatali szervezetei, illetőleg hivatali tevékenységét segítő szervezetek, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ és a Közigazgatásszervezési és Közszolgálati Hivatal, Rendőrtiszti Főiskola - a Katasztrófavédelmi Tanszék állományának kivételével -állománya vonatkozásában;

gi) Határőrség Országos Parancsnoksága a saját állománya és a fővárosi határőrszervek, továbbá a felsőoktatási intézmények határőrtanszékei vonatkozásában;

h) tűzoltóság: a hivatásos állami és önkormányzati tűzoltóság. A tűzoltóság vonatkozásában helyi lakásügyi szerv

- a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok útján - az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság;

i) berendelt: a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervektől a Belügyminisztériumba munkavégzésre berendelt hivatásos szolgálati, köztisztviselői vagy közalkalmazotti jogviszonyban álló személy;

j) családtag: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbe fogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mostoha- és nevelőszülő, a testvér, az élettárs, az egyeneságbeli-rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa;

k) lakótelek: az építésügyi szabályok és a településrendezési-terv szerint magánerőből lakóépülettel beépíthető minden építési telek, ideértve azt is, amelyen csak szükséglakás vagy lakás céljára használt olyan helyiségcsoport, illetőleg helyiség van, amely még a szükséglakás követelményeinek sem felel meg;

l) ismételt munkáltatói támogatás: a dolgozó újabb munkáltatói kölcsönben részesülhet, ha megfelel a rendelet 1-2. §-aiban foglalt feltételeknek, valamint - a lakótelek-vásárlási támogatás kivételével - az előző munkáltatói kölcsönét teljes mértékben visszafizette, illetőleg a 9. § (1) bekezdésben meghatározott engedménnyel történő visszafizetés esetén a visszafizetés időpontjától számított 5 év elteltével;

m) átvállalás: a fennálló tartozás teljesítése a munkáltatói kölcsönben részesült dolgozó minisztériumi jogviszonyának megszűnése esetén a dolgozó házastársa, illetőleg a házassági vagyonközösség megszűnése esetén a lakásban maradó volt házastárs által, amennyiben az megfelel e rendelet 1-2. §-ában foglalt feltételeknek, továbbá a munkáltatói kölcsönben részesült dolgozó minisztériumi jogviszonyának megszűnése esetén a fennálló tartozásnak az új munkáltató általi, a 15. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti teljesítése;

n)[37] belügyi szolgálati jogviszonyként: az e rendelet hatálya alá tartozó szervnél eltöltött hivatásos, közszolgálati, közalkalmazotti, munkaviszony időket lehet figyelembe venni. A belügyi szolgálati jogviszony számításánál - a jogutódlás kivételével - figyelmen kívül kell hagyni az R. hatálya alá nem tartozó munkáltatónál szolgálati, közszolgálati jogviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban töltött időt. A belügyi szolgálati jogviszony időtartamának a megállapításakor az illetékes személyügyi szerv által kiadott, a jogviszony keletkezését, időtartamát tanúsító okmány az irányadó;

o)[38] lakásfelújítás: az ingatlan egészére, illetőleg egy vagy több főszerkezetére kiterjedő, időszakonként szükségessé váló olyan általános javítási építés-szerelési munkák végzése, amelyek az eredeti műszaki állapotot - megközelítőleg vagy teljesen - visszaállítják, illetőleg az eredeti használhatóságot, üzembiztonságot az egyes szerkezetek, berendezések kicserélésével vagy az eredetitől eltérő kialakításával növelik.

A felújítás lehet:

- felújítás: a műszaki állapot alapján szükséges, az ingatlan egészére kiterjedő külső-belső javítási munkák elvégzése,

- felújítás: az épület legalább egy főszerkezetére kiterjedő, teljes felújításnak nem minősülő, de abba belátható időn belül beilleszthető általános javítási munkák elvégzése;

p)[39] saját lakás helyzet rendezése: saját lakás helyzetét rendezi az, akinek a vásárolni, építeni, bővíteni, korszerűsíteni, felújítani tervezett lakás legalább 50%-os arányban a tulajdonába kerül, illetőleg tulajdonában áll.

Záró rendelkezések

24. §

(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba, s egyidejűleg hatályát veszti a belügyminiszter irányítása alatt álló szervek dolgozóinak lakáscélú támogatásáról szóló 24/1994. (XII. 9.) BM rendelet, továbbá a módosítására kiadott 18/1995. (XII. 13.) BM rendelet, 68/1997. (XII. 29.) BM rendelet és a 29/1998. (XI. 24.) BM rendelet.

(2) E rendelet rendelkezéseit a már folyamatban lévő kérelmek elbírálása során is alkalmazni kell.

(3) A szolgálati jogviszony alapján a dolgozót megillető kedvezmény az e rendelet hatálybalépése előtt a minisztériumtól kölcsöntámogatásban részesült azon dolgozókat is megilleti, akik a korábbi szabályok szerint a szolgálati idő utáni kedvezményre (hitelengedményre) jogot szereztek.

(4) A korábbi szabályok alapján a munkáltatói támogatásban részesített, és a minisztériumi jogviszonyának ideje alapján kedvezményre jogot szerzett dolgozó részére a felemelt összegű kedvezmény csak a rendelet hatálybalépését követően alkalmazható, a kedvezmény visszamenőleges hatállyal nem érvényesíthető.

(5) A korábbi jogszabályok alapján munkáltatói támogatásban részesített dolgozó a kölcsöntartozását a kölcsönszerződésben foglalt eredeti feltételek mellett köteles visszafizetni, a törlesztési idő lejárta előtti visszafizetés esetére vonatkozó engedményre azonban e rendelet szabályait kell alkalmazni.

(6) A korábbi szabályok alapján a fiatal házas vagy nagycsaládos dolgozó első önálló lakásépítéshez, -vásárláshoz nyújtott kedvezményes munkáltatói támogatásban részesített kölcsönadósok tartozásukat a kölcsönszerződésükben foglalt eredeti feltételek mellett fizethetik vissza. A kedvezményes kölcsön visszafizetését a folyósítás évét követő 6. naptári év januárjában havi 1000 Ft-os részletekben kezdi meg. A havi törlesztés összege a kölcsön folyósítását követő 11. naptári év januárjától 1500 Ft. A kedvezményes kölcsönből a folyósítást követő 16. naptári év január 1-jén fennálló tartozás vissza nem térítendő támogatássá álakul át.

(7) A (6) bekezdés szerinti kedvezményes kölcsönnel épített, vásárolt lakásra a bejegyzett jelzálogjog, valamint terhelési tilalom átjegyzését, a fennálló kölcsöntartozás átvállalását, a lakásügyi szerv e rendelet szabályai szerint engedélyezheti.

(8) Az e rendelet 8. § (1) bekezdésében meghatározott kedvezmény csak a munkáltatói kölcsönnek a kedvezményes kölcsönt meghaladó részének visszafizetése során illeti meg a dolgozót, de a kedvezmény jóváírására feljogosító minisztériumi jogviszonyába a 15 évet nem lehet beszámítani.

(9)[40] Az országos rendőrfőkapitány, a határőrség országos parancsnoka, az országos katasztrófavédelmi főigazgató; a Rendőrtiszti Főiskola parancsnoka e rendelet hatálybalépését követő harminc napon belül köteles a rendelkezésükre álló lakáscélú támogatás elosztásának eljárási rendjét, a döntési jogosultság kérdéseit a rendeletben foglaltaknak megfelelően újraszabályozni.

Dr. Pintér Sándor s. k.,

belügyminiszter

1. számú melléklet a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelethez

MINTA

(2 példányban, nyomtatott betűkkel kell kitölteni)

Munkáltatói kölcsön támogatás iránti kérelem

1. Kérelmező neve (előző neve): ........................................................................................................................................................... ............................................................................................................................................................................................................... ...............................................................................................................................................................................................................

Leánykori neve: ................................................................................................................................................................................. ............................................................................................................................................................................................................... ............................................................................................................................................................................................................... ...............................................................................................................................................................................................................

Anyja neve.......................................................................................................................................................................................... ............................................................................................................................................................................................................... ............................................................................................................................................................................................................... ...............................................................................................................................................................................................................

Születési hely: .............................................................. év ................................... hó ............................. nap

2. Személyazonosító jele: ..............................................................................................................................................................

Személyi igazolvány száma: ......................................................................................................................................................

3. Beosztása, rendfokozata, állományviszonya: ............................................................................................................................

4. Munkahelye (szolgálati helye):..................................................................................................................................................

Munkahelyi telefon: ...................................................................................................................................................................

Értesítési cím: ........................................................................................................................... telefon: ...................................

5. BM munkaviszony (szolgálati) kezdete: ........................................ év ....................... hó ..................... nap ...........................

6. Családi állapota: ........................................................................................................................................................................

7. Házastárs (élettárs) neve (előző neve), leánykori név is: :........................................................................................................

8. Házastárs (élettárs) születési adatai: ........................................ év ............................................... hó .............................. nap

Anyja neve: ...............................................................................................................................................................................

Munkahely: ........................................................................................................................... telefon: .......................................

9. Kérelmezővel együtt lakó személyek:

név: születési év, hó: rokonsági fok:

......................................................................................................................................................................................................

......................................................................................................................................................................................................

......................................................................................................................................................................................................

......................................................................................................................................................................................................

10. A kérelmezővel együtt költöző személyek:

név: bentlakás jogcíme: rokonsági fok: születési év, hó, nap:

..................................................................................................................................................................................................

..................................................................................................................................................................................................

..................................................................................................................................................................................................

..................................................................................................................................................................................................

A lakás így .................................: fő elhelyezését fogja szolgálni (vállait gyermekkel együtt).

11. Kérelmező és házastársa, élettársa (együttköltöző családtagja) állandó bejelentett lakásának címe (irányítószáma):

..................................................................................................................................................................................................

Kinek a tulajdonában, bérleményében áll: ..........................................:..................................................................................:

12. Tartózkodási helye címe (melyben lakik): ................................................:.....................................:.......................................

13. A jelenlegi lakás, társasház, családi ház, önkormányzati bérlakás, BM szolgálati,

BM munkaköri szolgálati, más szerv bér- vagy szolgálati lakása, átmeneti: szükséglakás, munkahelyi szálló, egyéb

Szolgálati lakás esetén, a bérleti jogviszony időtartama: ........................................:..............................................................

(Megfelelő aláhúzandó!)

14. Milyen jogcímen lakik a lakásban: tulajdonos, bértő, bérlőtárs, albérlő, családtag, eltartó, egyéb: ........................................................................................................................................................................................... (Megfelelő aláhúzandó!)

15. Kérelmező házastársának, élettársának, gyermekeinek, együtt költöző családtagjainak jelenlegi lakásának adatai: komfortfokozata: összkomfortos, komfortos, félkomfortos; komfort nélküli, szükséglakás.

A lakás szobaszáma: ........................., egyéb helyiségei: konyha, főzőfülke, étkező, kamra, fürdőszoba, WC, előszoba, hálófülke, hall és egyéb.

16. A kért munkáltatói kölcsön támogatás célja: lakótelek-, lakásvásárlás (magánforgalmi, szervezett) családiház-építés, tetőtér-beépítés, bővítés, korszerűsítés, felújítás, egyéb: ..................................................[41]

17. A kért munkáltatói kölcsön összege: ....................................... Ft azaz ................................................................. forint

18. A lakótelek-, lakásvásárlás, -építés, -korszerűsítés, -felújítás, -bővítés helye (irányítószám): .........................[42]

19. Kérelem indoklása: ................................ ................................................................................................................................

20. Lakásügyét, hitelügyét bonyolító pénzintézet megnevezése és címe (irányítószáma): ......................................................

21. Alulírott kijelentem, hogy a BM más szervétől munkáltatói kölcsönben

- részesültem,

- nem részesültem,

szolgálati idő utáni kedvezményt:

- kaptam ............................................... Ft összegben,

- nem kaptam.

22. a) Alulírott kijelentem, hogy[43]

a) nekem, házastársamnak, élettársamnak, velem közös háztartásban élő gyermekemnek, együttköltöző családtagjaimnak külön-külön vagy együttesen lakás-, építési telek-tulajdona, résztulajdona, lakásbérleti, bérlőtársi jogviszonya, állandó használati joga, haszonélvezeti joga nincsen és korábban sem volt.

b) nekem, házastársamnak, élettársamnak, velem közös háztartásban élő gyermekemnek, együttköltöző családtagjaimnak külön-külön vagy együttesen lakás-, építési telek-tulajdona, résztulajdona, lakásbérleti, bérlőtársi jogviszonya, állandó használati joga, haszonélvezeti joga a korszerűsíteni, bővíteni, illetőleg felújítani kívánt lakáson kívül nincsen és korábban sem volt.

(Megfelelő aláhúzandó!)

Lakástulajdonnak minősül, ha a felsoroltak valamelyike gazdasági társaság tagjaként a társaság részére vagyoni hozzájárulásként rendelkezésre bocsátott -lakás, valamint az építési és használatbavételi (fennmaradási) engedélyben meghatározott céltól, illetőleg a rendeltetésétől tartósan eltérő célra használható lakás.

Ha van: címe, minősége, jogosultja: .....................

Ha volt és 5 éven belül eladásra került címe, minősége, jogosultja: ......................................................................

23. Tudomásul veszem, hogy a megállapodásban foglaltak megszegése esetén, különös tekintettel arra, ha munkaviszonyom megszűnik, a fennálló kölcsöntartozást egy összegben vissza kell fizetnem [kivéve a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet 13. § (3) bekezdésében foglaltak esetén].

24. Tudomásul veszem, hogy a kölcsönkérelemben és mellékleteiben közölt adatokért büntetőjogi, fegyelmi és anyagi felelősséggel tartozom.

25. Tudomásul veszem, hogy saját és együttköltöző családtagjaim körülményeiben bekövetkezett változást 3 munkanapon belül köteles vagyok bejelenteni (családiállapot-, névváltozás, lakcím, munkahely).

Kelt: ............................................................................

..............................

kérelmező aláírása

A kérelemhez csatolandó:

1. "Munkáltatói támogatás iránti kérelem kiegészítése" (nyomtatvány),

2. Kérelmező, házastársa, valamint vele együtt költöző családtagok és kezesek nettó fizetéséről szóló igazolás, a lakásügyi szerv által adott nyomtatvány felhasználásával.

3. Személyzeti szervtől munkaviszony-igazolás.

4. "Megállapodás" 6 példányban.

5. A kölcsön céljának megfelelő iratok, okmányok, amelyről a munkahelyén a lakásügyekkel megbízott ad tájékoztatást. Közvetlen munkahelyi vezető javaslata a kérelem támogatására (hivatásos jogviszonyban álló dolgozó esetén a külön intézkedésben meghatározott vezető):

Kelt: ............................................................................

...........................

aláírás

Bizottság javaslata:

Kelt: ............................................................................

...........................

aláírás

A kérelem elbírálására jogosult döntése: ......................................... Ft

......................................... lejárat

Kelt: ............................................................................

...........................

aláírás

Munkáltatói kölcsön támogatás iránti kérelem kiegészítése

1. Lakótelek-vásárlás
– Vételár:................................................... Ft
Új családi ház, toldaléképítés
– Költségvetés összege:................................................... Ft
Emeletráépítés, tetőtér-beépítés, bővítés, korszerűsítés
– Költségvetés összege:................................................... Ft
Vásárlás
– Lakás vételára................................................... Ft
Vagyonközösség felszámolása érdekében történő tulajdonszerzés
– Tulajdonrész vételára................................................... Ft

2/A. Korábban részesült-e lakáscélú munkáltatói támogatásban?

- nem

- igen, ............................ évben ............................................................................................................................... célra

.................................................................................................................................................................... című lakáshoz

.................................................................. összegben.

– visszafizetés módja:megszűnt .............................évben
kedvezménnyel megszűnt .............................évben
fennálló tartozás .............................évig.
2B. Részesült-e lakótelek-vásárláshoz munkáltatói támogatásban?
– nem:
– igen: ......................................évben
– visszafizetés módja:megszűnt .............................évben
fennálló tartozás: .............................évig

3. Egyéb lakáscélú tartozása van-e?

- nem

- igen, ...................................................... összegben, hitelt nyújtó ......................................................................................

4. Lakásépítési (szociálpolitikai) kedvezményben részesült?

- nem

- igen, .......................................... évben ........................................................................................................ Ft összegben.

5. Jogosult-e lakástámogatási (szoc. pol.) kedvezményre?

- nem

- igen, ............................... gyermek után ....................................................................................................... Ft összegben.

6. Az 1. pont pénzügyi fedezete
– visszaadott bérlakásért kapott térítési összeg............................................... Ft
– lakás eladásából származó összeg (adásvételi szerződéssel igazolt)................................................... Ft
– igényelhető lakástámogatási kedvezmény................................................... Ft
– vissza nem térítendő önkormányzati támogatás................................................... Ft
– önkormányzati támogatás................................................... Ft
– házastárs munkáltatói kölcsöne................................................... Ft
– ifjúsági betét összege................................................... Ft
– ifjúsági külön kölcsön összege................................................... Ft
– OTP hitel................................................... Ft
– egyéb pénzintézeti hitel................................................... Ft
pénzintézet megnevezése: ....................................................................................................................................................................
hitel összege: .............................................. lejárata: ..........................................................
..................................................................... havi részlete: .................................................
a kölcsön fedezete: ...............................................................................................................................................................................
Igényelt munkáltatói kölcsön.................................................... Ft
Saját rész(készpénz a 6. pontban felsoroltakon kívül).................................................... Ft
(építkezésnél: meglévő anyag és elvégzett munka értéke).................................................... Ft

Kelt: ............................................................................

................................

kérelmező aláírása

2/a. számú melléklet a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelethez

MINTA

(6 példányban kell kitölteni)

Építés, bővítés, korszerűsítés esetén

MEGÁLLAPODÁS a munkáltatói támogatásról és annak feltételeiről

mely létrejött egyfelől a (BM szerv) mint munkáltató (a továbbiakban: Hitelező), másfelől .................... mint munkavállaló (a továbbiakban: adós) között a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet alapján.

Adós neve: ........................................................................................................................................................................................................

Leánykori neve: .............................................................................................................................................................................

Anyja neve: ....................................................................................................................................................................................

Születési helye: ..............................................................................................................................................................................

Születési ideje: ...............................................................................................................................................................................

Szem. ig. száma: ...........................................................................................................................................................................

Lakóhelye: .....................................................................................................................................................................................

1. Adós tudomásul veszi, hogy a Hitelező a ........................... pénzintézet .................. fiókjánál vezetett lakáscélú keret számlájáról, a saját erő kiegészítésére ........................... Ft, azaz ........................... forint kamatmentes munkáltatói kölcsönt nyújt a pénzintézet ........................... fiókja útján. A fenti összegből a szolgálati jogviszonya alapján járó, 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet 8. §-ban meghatározott kedvezmény ....................... Ft. A további kedvezmény jóváírására a tartozás fennállása alatt a kölcsönt biztosító szerv hivatalból intézkedik, mely során a havi törlesztő részlet változatlan marad.

2. A kölcsön összege a ........................... ingatlan-nyilvántartásban ........................... helyrajzi számon nyilvántartott, természetben ........................... szám alatt lévő, ........................... szobás ........................... építéséhez, bővítéséhez, korszerűsítéséhez használható fel.

Befejezési határidő: ........................... (a megvalósulást használatbavételi engedéllyel, korszerűsítés esetén üzembe helyezési engedéllyel igazolja).

Adós tudomásul veszi, hogy az építkezést a kölcsön felhasználásával oly módon kell folytatnia, hogy az a megállapított időpontra befejezést nyerjen, az építkezés során mindazokat az előírásokat, amelyeket az építési engedély tartalmaz meg kell tartania.

Építés esetén a lakóingatlan jogerős használatbavételi engedélyének kiadásától számított 60 napon belül köteles eljárni az illetékes földhivatalnál annak érdekében, hogy a jelzálogul lekötött ingatlan tulajdoni lapjának I. részén a kölcsön igénybevételével épült lakóház feltüntetésre kerüljön.

A hitel törlesztését a kölcsönszerződés megkötését követő hó 1-jén meg kell kezdeni, a hitelt folyósító pénzintézet által megállapított részletekben. A pénzintézet által felszámított kezelési költség a dolgozót terheli.

A kölcsön lejárata: ................. év, az 1. pontban meghatározott kedvezmény figyelembevételével.

A kölcsön fedezete:

- egyetemleges adóstárs adatai: (neve, leánykori neve, anyja neve, szül. hely és időpont, szem. ig. szám, lakcím),

- készfizető kezes adatai: (neve, leánykori neve, anyja neve, szül. hely és időpont, szem. ig. szám, lakcím),

- készfizető kezes adatai: (neve, leánykori neve, anyja neve, szül. hely és időpont, szem. ig. szám, lakcím).

3. A Hitelező ellenőrzi a hitelcél megvalósulását.

4. Adós tudomásul veszi, hogy a 2. pontban meghatározott ingatlan a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet 11. §-ban foglaltak szerint idegeníthető (cserélhető) el.[44]

5. Az adós feltétel nélkül beleegyezését adja ahhoz, hogy a 2. pontban meghatározott ingatlanra, a munkáltatói hitel visszafizetésének biztosítására a hitel teljes visszafizetéséig az ingatlan-nyilvántartásba lakás építése esetén elidegenítési és terhelési tilalmat és jelzálogjogot, lakás bővítése, korszerűsítése esetén jelzálogjogot jegyeztessen be a hitelező.[45]

Adós tudomásul veszi, hogy a jelzálogjogul lekötött ingatlanra köteles a lakás-, épületbiztosítást megkötni, a hitel erejéig a Hitelező jogosultságát (kedvezményezeti minőségét) bejegyeztetni, azt igazolni és a kölcsön fennállásának egész tartama alatt fenntartani.

6. Adós tudomásul veszi, ha a jelen megállapodásban vállalt kötelezettségét nem teljesíti, illetve azt megszegi, a kölcsönösszeget rendeltetésétől eltérő módon vagy más célra használja fel, az a kölcsön felmondását vonja maga után. A kölcsönszerződés felmondása esetén a Hitelező a tartozás még ki nem egyenlített részét megterheli a korábban esetlegesen már jóváírt kedvezmény, valamint a pénzintézet által felszámított és a kölcsön nyújtásakor átvállalt kezelési költség összegével, és az így megállapított tartozás összegének megfizetése egy összegben esedékessé válik: Amennyiben a fizetési kötelezettségének nem tesz eleget a Ptk. 301. § (1) bek. szerinti késedelmi kamatot köteles megfizetni.

7. Adós tudomásul veszi, ha a munkáltatói kölcsön teljes visszafizetése előtt munkaviszonya a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet 13. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérő módon szűnik meg, a jelen megállapodás 6. pontja szerint megterhelt kölcsönhátralék egy összegben esedékessé válik.

8. Adós tudomásul veszi, hogy amennyiben kérelmében valótlan adatot közöl, vagy valamely tényt, körülményt elhallgatott, valamint az átutalt kölcsön felhasználását az pénzintézethez történő átutalásától számított két hónapon belül nem kezdte meg, a Hitelező az általa nyújtott munkáltatói kölcsönt visszahívja.

9. Felek tudomással bírnak arról, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapján a munkáltatói kölcsönnel a lakáscélú támogatásokról szóló jogszabályban meghatározott méltányolható lakásigény mértékét meghaladó lakásra, vagy a törvényben megjelölttől eltérő célra történő felhasználása adófizetési kötelezettséget von maga után.[46]

10. Adós tudomásul veszi, hogy a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet 8-9. §-aiban meghatározott (szolgálati jogviszony ideje alapján, illetve visszafizetési) kedvezmények együttes összege nem haladhatja meg a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 72. pont t) alpontjában megállapított mértéket.[47]

11. Az adós kötelezettséget vállal arra, hogy az 5. pontban meghatározott vagyonbiztosítás igazolását, a pénzintézettel kötött kölcsönmegállapodás megkötését követő 8 napon belül a Hitelező képviselőjének átadja.

12. A Hitelező a pénzintézettel kötött bankszámlaszerződés alapján mint .................................... munkáltató (székhelye: ..........................., alapító okirat nyt. szám: ...........................) és munkavállaló hozzájárulást és megbízást adnak arra, hogy a ................................... Ft munkáltatói kölcsön biztosítására és jelzálogjogot, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalmat a ..................................... (székhelye: .............................................., cégjegyzékszám: ..........................., törzsszám: ....................................) pénzintézet, illetve annak képviseletében eljáró pénzintézet ........................... fiókja, saját nevében a 2. pontban szereplő ingatlanra a ........................... (BM szerv) mint munkáltató, székhelye: ............................................... javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztesse, illetve azt a ........................... pénzintézet által vezetett számlán nyilvántartott kölcsön visszafizetésekor töröltesse.

13. Személyes kötelezettek (adós, adóstárs, kezesek) kötelesek munkahelyváltozás esetén új munkáltatójuk nevét és címét 3 napon belül bejelenteni. Ugyancsak fentieknek megfelelően kötelesek eljárni a megadott egyéb személyes adataik megváltozása esetén is (névváltozás, tartózkodási hely, családi állapot stb.).

14. Egyéb:

15. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.

A jelen megállapodást a felek külön-külön elolvasták, megértették és mint akaratukkal mindenben egyezőt tanúk előtt aláírták.

Kelt: .........................................................

.............................................. .....................................

Hitelező részéről: Adós részéről:

Tanúk:

Név: ............................................................................. Név: ........................................................................

Cím:.............................................................................. Cím: ........................................................................

Melléklet: 2 lap biztosítói nyilatkozat

Készült:... pld.
Kapják:1 pld. adós
1 pld. adóstárs
1 pld. készfizető kezes
2 pld. pénzintézet (rendelkező levél melléklete)
i pld.................................. Pénzügyi Osztály
1 pld................................. Személyzeti Osztály
1 pld. Irattár

2/b. számú melléklet a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelethez

MINTA

(6 példányban kell kitölteni)

Vásárlás esetén

MEGÁLLAPODÁS

a munkáltatói támogatásról és annak feltételeiről

mely létrejött egyfelől a (BM szerv) mint munkáltató (a továbbiakban: a Hitelező), másfelől .................... mint munkavállaló (a továbbiakban: adós) között a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet alapján.

Adós neve: ......................................................................................................................................................................................

Leánykori neve: .................................................................................................................................................................................

Anyja neve: .......................................................................................................................................................................................

Születési helye: ..................................................................................................................................................................................

Születési ideje: ...................................................................................................................................................................................

Szem. ig. száma: .................................................................................................................................................................................

Lakóhelye: ..........................................................................................................................................................................................

1. Adós tudomásul veszi, hogy a Hitelező a ........................... pénzintézet fiókjánál vezetett lakáscélú keret számlájáról, a saját erő kiegészítésére ........................... Ft, azaz ........................... forint kamatmentes munkáltatói kölcsönt nyújt a pénzintézet ........................... fiókja útján. A fenti összegből a szolgálati jogviszonya alapján járó, 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet 8. §-ban meghatározott kedvezmény ........................... Ft. A további kedvezmény jóváírására a tartozás fennállása alatt a kölcsönt biztosító szerv hivatalból intézkedik, mely során a havi törlesztő részlet változatlan marad.

2. A kölcsön összege a ........................... ingatlan-nyilvántartásban ........................... helyrajzi számon nyilvántartott, természetben ..................................... szám alatt lévő, .................................. szobás ........................... m alapterületű ........................... vásárlásához használható fel.

A lakás, lakóház vételára: ........................... Ft.

A kölcsön lejárata: ........................... év, az 1. pontban meghatározott kedvezmény figyelembevételével.

A kölcsön fedezete:

- egyetemleges adóstárs adatai: (név, leánykori név, anyja neve, szül. hely idő, szem. ig. szám, lakcím),

- készfizető kezes adatai: (név, leánykori név, anyja neve, szül. hely idő, szem. ig. szám, lakcím),

- készfizető kezes adatai: (név, leánykori név, anyja neve, szül. hely idő, szem. ig. szám, lakcím).

A hitel törlesztését a kölcsönszerződés megkötését követő hó 1-jén meg kell kezdeni, a hitelt folyósító pénzintézet által megállapított részletekben. A pénzintézet által felszámított kezelési költség a dolgozót terheli.

3. A Hitelező ellenőrzi a hitelcél megvalósulását.

4. Adós tudomásul veszi, hogy az ingatlan csak a munkáltatói kölcsön kiegyenlítése után idegeníthető (cserélhető) el.

5. Az adós feltétel nélkül beleegyezését adja ahhoz, hogy a 2. pontban meghatározott ingatlanra, a munkáltatói hitel visszafizetésének biztosítására a hitel teljes visszafizetéséig az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjogot, elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztessen be a Hitelező.

Adós tudomásul veszi, hogy a jelzálogul lekötött ingatlanra köteles a vagyonbiztosítást megkötni, a hitel erejéig a Hitelező jogosultságát (kedvezményezetti minőségét) bejegyeztetni, azt igazolni és a kölcsön fennállásának egész tartama alatt fenntartani.

6. Adós tudomásul veszi, ha a jelen megállapodásban vállalt kőtelezettségét nem teljesíti, illetve azt megszegi, a kölcsönösszeget rendeltetésétől eltérő módon vagy más célra használja fel, az a kölcsön felmondását vonja maga után. A kölcsönszerződés felmondása esetén a Hitelező a tartozás még ki nem egyenlített részét megterheli a korábban esetlegesen már jóváírt kedvezmény, valamint a pénzintézet által felszámított és a kölcsön nyújtásakor átvállalt kezelési költség összegével, és az így megállapított tartozás összegének megfizetése egy összegben esedékessé válik.

Amennyiben a fizetési kötelezettségének nem tesz eleget a Ptk. 301. § (1) bek. szerinti késedelmi kamatot köteles megfizetni.

7. Adós tudomásul veszi, ha a munkáltatói kölcsön teljes visszafizetése előtt munkaviszonya a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet 13. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérő módon szűnik meg, a jelen megállapodás 6. pontja szerint megterhelt kölcsönhátralék egy összegben esedékessé válik.

8. Adós tudomásul veszi, hogy amennyiben kérelmében valótlan adatot közöl, vagy valamely tényt, körülményt. elhallgatott, valamint az átutalt kölcsön felhasználását az pénzintézethez történő átutalásától számított két hónapon belül nem kezdte meg, a Hitelező az általa nyújtott munkáltatói kölcsönt visszahívja.

9. Felek tudomással bírnak arról, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapján a munkáltatói kölcsönnel a lakáscélú támogatásokról szóló jogszabályban meghatározott méltányolható lakásigény mértékét meghaladó lakásra, vagy a törvényben megjelölttől eltérő célra történő felhasználása adófizetési kötelezettséget von maga után.[48]

10. Adós tudomásul veszi, hogy a 39/2000. (XIl. 12.) BM rendélet 8-9. §-aiban meghatározott (szolgálati jogviszony ideje alapján, illetve visszafizetési) kedvezmények együttes összege nem haladhatja meg a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 72. pont t) alpontjában megállapított mértéket.[49]

11. Az adós kötelezettséget vállal arra, hogy az 6. pontban meghatározott vagyonbiztosítás igazolását, valamint a teljes vételár kifizetését igazoló nyilatkozatot a pénzintézettel kötött kölcsönmegállapodás megkötését kővétő 8 napon belül a Hitelező képviselőjének átadja.

12. A Hitelező a pénzintézettel kötött bankszámlaszerződés alapján mint ........................... munkáltató (székhelye: ..........................., alapító okirat nyt. szám: ...........................) és munkavállaló hozzájárulást és megbízást adnak arra, hogy a ........................... Ft munkáltatói kölcsön biztosítására, jelzálogjogot, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalmat a ........................... (székhelye: ..........................., cégjegyzékszám: ..........................., törzsszám: ...........................) pénzintézet, illetve annak képviseletében eljáró pénzintézet ........................... fiókja, saját nevében a 2. pontban szereplő ingatlanra a ........................... (BM szerv) mint munkáltató, székhelye: ........................... javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztesse, illetve azt a ........................... pénzintézet által vezetett számlán nyilvántartott kölcsön visszafizetésekor töröltesse.

13: Személyes kötelezettek (adós, adóstárs, kezesek) kötelesek munkahelyváltozás esetén, új munkáltatójuk nevét és címét 3 napon belül bejelenteni. Ugyancsak fentieknek megfelelően kötelesek eljárni a megadott egyéb személyes adataik megváltozása esetén is (névváltozás, tartózkodási hely, családi állapot stb.).

14. Egyéb:

15. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.

A jelen megállapodást a felek külön-külön elolvasták, megértették és mint akaratukkal mindenben egyezőt tanúk előtt aláírták.

Kelt: .........................................................

Hitelező részéről: Adós részéről:

Név: .............................................................................

Cím: .............................................................................

Melléklet: 2 lap biztosítói nyilatkozat

Tanúk:

Név: .............................................................................

Cím: .............................................................................

Készült:... pld.
Kapják:1 pld. adós
1 pld. adóstárs
1 pld. készfizető kezes
2 pld. pénzintézet (rendelkező levél melléklete)
1 pld................................. Pénzügyi Osztály
1 pld................................. Személyzeti Osztály
1 pld. Irattár

2/c. számú melléklet a.39/2000. (X11. 12.) BM rendelethez

MINTA

(6 példányban kell kitölteni)

Lakótelek-vásárlás esetén

MEGÁLLAPODÁS

a munkáltatói támogatásról és annak feltételeiről

mely létrejött egyfelől a (BM szerv) mint munkáltató (a továbbiakban: Hitelező), másfelől ....................... mint munkavállaló (a továbbiakban: adós) között a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet alapján.

Adós neve: .....................................................................................................................................................................................

Leánykori neve: .............................................................................................................................................................................

Anyja neve: ....................................................................................................................................................................................

Születési helye: ..............................................................................................................................................................................

Születési ideje: ...............................................................................................................................................................................

Adóazonosító jele: .........................................................................................................................................................................

Lakóhelye: .....................................................................................................................................................................................

1. Adós tudomásul veszi, hogy a Hitelező a ........................... pénzintézet fiókjánál vezetett lakáscélú keret számlájáról, a saját erő kiegészítésére ........................... Ft, azaz ....................... forint kamatmentes munkáltatói kölcsönt nyújt a pénzintézet ........................... fiókja útján. A fenti összegből a szolgálati jogviszonya alapján járó, 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet 8. §-ban meghatározott kedvezmény ........................... Ft. A további kedvezmény jóváírására a tartozás fennállása alatt a kölcsönt biztosító szerv hivatalból intézkedik, mely során a havi törlesztő részlet változatlan marad.

2. A kölcsön összege a ........................... ingatlan-nyilvántartásban ........................... helyrajzi számon nyilvántartott, természetben .......................... szám alatt lévő, ........................ alapterületű lakótelek vásárlásához használható fel. A lakótelek vételára: ........................... Ft.

A kölcsön lejárata: ........................... év, az I. pontban meghatározott kedvezmény figyelembevételével.

A kölcsön fedezete:

- egyetemleges adóstárs adatai: (név, leánykori név, anyja neve, szül. hely, idő; szem. ig. szám, lakcím),

- készfizető kezes adatai: (név, leánykori név, anyja neve, szül. hely idő, szem. ig. szám, lakcím),

- készfizető kezes adatai: (név, leánykori név, anyja neve, szül. hely idő, szem. ig. szám, lakcím).

A hitel törlesztését a kölcsönszerződés megkötését követő hó 1-jén meg kell kezdeni, a hitelt folyósító pénzintézet által megállapított részletekben. A pénzintézet által felszámított kezelési költség a dolgozót terheli.

3. Adós vállalja, hogy a lakótelek tulajdonjogának megszerzésétől számított 2 éven belül a méltányolható lakásigényének megfelelő lakás felépítését megkezdi, és a szerzéstől számított 4 éven belül az építkezést befejezi. A beépítési kötelezettség határidőben történő megkezdését az építési engedély bemutatásával és írásbeli nyilatkozatával, az építkezés befejezését a jogerős végleges lakhatási engedély bemutatásával igazolja. A Hitelező ellenőrzi a hitelcél megvalósulását.

4. Adós tudomásul veszi, hogy az ingatlan csak a munkáltatói kölcsön kiegyenlítése után idegeníthető el.

5. Az adós feltétel nélkül beleegyezését adja ahhoz, hogy a 2. pontban meghatározott ingatlanra, a munkáltatói hitel visszafizetésének biztosítására a hitel teljes visszafizetéséig az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjogot, elidegenítési és terheltisi tilalmat jegyeztessen be a Hitelező.

Adós tudomásul veszi, hogy a jelzálogul lekötött ingatlanra köteles a vagyonbiztosítást megkötni, a hitel erejéig a Hitelező jogosultságát (kedvezményezetd minőségét) bejegyeztetni, azt igazolni és a kölcsön fennállásának egész tartama alatt fenntartani.

6. Adós tudomásul veszi, ha a jelen megállapodásban vállalt kötelezettségét nem teljesíti, illetve azt megszegi, a kölcsönösszeget rendeltetésétől eltérő módon vagy más célra használja fel, az a kölcsön felmondását vonja maga után. A kölcsönszerződés felmondása esetén a Hitelezd a tartozás még ki nem egyenlített részét megterheli a korábban esetlegesen már jóváírt kedvezmény, valamint a pénzintézet által felszámított és a kölcsön nyújtásakor átvállalt kezelési költség összegével, és az így megállapított tartozás összegének megfizetése egy összegben esedékessé válik. Amennyiben a fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, a Ptk. 301. § (1) bek. szerinti késedelmi kamatot köteles megfizetni.

7. Adós tudomásul veszi, ha a munkáltatói kölcsön teljes visszafizetése előtt munkaviszonya a 39!2000. (XII. 12.) BM rendelet 13. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérő módon szűnik meg, a jelen megállapodás 6. pontja szerint megterhelt kölcsönhátralék egy összegben esedékessé válik.

8. Adós tudomásul veszi, hogy amennyiben kérelmében valótlan adatot közöl, vagy valamely tényt, körülményt elhallgatott, valamint az átutalt kölcsön felhasználását az pénzintézethez történő átutalásától számított két hónapon belül nem kezdte meg, a Hitelező az általa nyújtott munkáltatói kölcsönt visszahívja.

9. Felek tudomással bírnak arról, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapján a munkáltatói kölcsönnel a lakáscélú támogatásokról szóló jogszabályban meghatározott méltányolható lakásigény mértékét meghaladó lakásra vagy a törvényben megjelölttől eltérő célra történő felhasználása adófizetési kötelezettséget von maga után.[50]

10. Adós tudomásul veszi, hogy a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet 8. §-ában (szolgálati jogviszony ideje alapján) meghatározott kedvezmény összege nem haladhatja meg a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 72. pont t) alpontjában megállapított mértéket.[51]

11. Az adós kötelezettséget vállal arra, hogy az 6. pontban meghatározott vagyonbiztosítás igazolását, valamint a teljes vételár kifizetését igazoló nyilatkozatot a pénzintézettel kötött kölcsönmegállapodás megkötését követő 8 napon belül a Hitelező képviselőjének átadja.

12. A Hitelező a pénzintézettel kötött bankszámlaszerződés alapján mint munkáltató (székhelye: ..........................., alapító okirat nyt. szám: ...........................) és munkavállaló hozzájárulást és megbízást adnak arra, hogy a ........................... Ft munkáltatói kölcsön biztosítására, jelzálogjogot, valamint, az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalmat a ........................... (székhelye: ..........................., cégjegyzékszám: ..........................., törzsszám: ...................... ...) pénzintézet, illetve annak képviseletében eljáró pénzintézet ........................... fiókja, saját nevében a 2. pontban szereplő ingatlanra a ........................... (BM szerv) mint munkáltató, székhelye: ........................... javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztesse, illetve azt a ........................... pénzintézet által vezetett számlán nyilvántartott kölcsön visszafizetésekor töröltesse.

13. Személyes kötelezettek (adós, adóstárs, kezesek) kötelesek munkahelyváltozás esetén, új munkáltatójuk nevét és címét 3 napon belül bejelenteni. Ugyancsak fentieknek megfelelően kötelesek eljárni a megadott egyéb személyes adataik megváltozása esetén is (névváltozás, tartózkodási hely, családi állapot stb.).

14. Egyéb:

15: Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.

A jelen megállapodást a felek külön-külön elolvasták, megértették, és mint akaratukkal mindenben egyezőt tanúk előtt aláírták.

Kelt: .........................................................

Hitelező részéről: Adós részéről:

Tanúk:

Név: .............................................................................

Cím: .............................................................................

Név: .............................................................................

Cím: .............................................................................

Melléklet: 2 lap biztosítói nyilatkozat

Készült:... pld.
Kapják:1 pld. adós
1 pld. adóstárs
1 pld. készfizető kezes
2 pld. pénzintézet (rendelkező levél melléklete)
1 pld................................. Pénzügyi Osztály
1 pld................................. Személyzeti Osztály
1 pld. Irattár

2/d. számú melléklet a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelethez[52]

.........számú példány
MINTA
(6 példányban kell kitölteni)
lakásfelújítás esetén
MEGÁLLAPODÁS
amely létrejött egyrészről .
a "Munkáltató"............................ (székhelye: ................................................. törzsszám:......................, alapító okirat nyt. száma: ............................................) képviseletében eljáró (név, beosztás) .............................................................
(a továbbiakban: hitelező),
másrészről
Neve:...........................................................................................................................................................................................................................................
Leánykori neve:.........................................................................................................................................................................................................................
Anyja neve:................................................................................................................................................................................................................................
Születési helye:..........................................................................................................................................................................................................................
Születési ideje:...........................................................................................................................................................................................................................
Szem. ig. száma:.........................................................................................................................................................................................................................
Adóazonosító száma:...............................................................................................................................................................................................................
Lakóhelye:..................................................................................................................................................................................................................................
(a továbbiakban: adós)
között a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet alapján biztosítandó munkáltatói támogatásról és annak feltételeiről.
1. Adós tudomásul veszi, hogy a "Munkáltató" az .................................... Bank Rt......................... fiókjánál vezetett lakáscélú keret számlájáról, a saját erő kiegészítésére........................ Ft, azaz ................................ forint kamatmentes munkáltatói kölcsönt nyújt az........................................................ (pénzintézet) ...................................... fiókja útján.
2 A kölcsön összege a ......................belterület ingatlan-nyilvántartásban ............... helyrajzi számon nyilvántartott, természetben .............................. szám alatt lévő, .......................... szobás lakóház-, lakásfelújításra használható fel.
Befejezési határidő:...................................................................................................................................................................................................................
Adós tudomásul veszi, hogy a felújítást a kölcsön felhasználásával oly módon kell folytatnia, hogy az a megállapított időpontra befejezést nyerjen, amelyet a Hitelező képviselője a munkálatok befejezésekor ellenőriz.
A felújítás költsége .....................................Ft.
A kölcsön lejárata: .................................... év.
A kölcsön fedezete:
- adóstárs adatai:
- készfizető kezes adatai:
A hitel törlesztését a kölcsönszerződés megkötését követő hó l-jén meg kell kezdeni, a hitelt folyósító .........................................(pénzintézet) által megállapított részletekben. A pénzintézet által felszámított kezelési költség a dolgozót terheli.
3. Adós tudomásul veszi, hogy a 2. pontban meghatározott ingatlan a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet 11. §-ban foglaltak szerint idegeníthető (cserélhető) el.
4. Az adós feltétel nélkül beleegyezését adja ahhoz, hogy a 2. pontban meghatározott ingatlanra, a munkáltatói hitel visszafizetésének biztosítására a hitel teljes visszafizetéséig az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjogot jegyeztessen be a hitelező. Adós tudomásul veszi, hogy a jelzálogjogul lekötött ingatlanra köteles a lakás-, épületbiztosítást megkötni, a hitel erejéig a Hitelező jogosultságát (kedvezményezeti minőségét) bejegyeztetni, azt igazolni és a kölcsön fennállásának egész tartama alatt fenntartani.
5. Adós tudomásul veszi, hogy ha a jelen megállapodásban vállalt kötelezettségét nem teljesíti, illetve azt megszegi, a kölcsönösszeget rendeltetésétől eltérő módon vagy más célra használja fel, az a kölcsön felmondását vonja maga után. A kölcsönszerződés felmondása esetén a tartozás még ki nem egyenlített részének megfizetése egy összegben esedékessé válik. Amennyiben a fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamatot köteles megfizetni.
6. Adós tudomásul veszi, hogy ha a munkáltatói kölcsön teljes visszafizetése előtt munkaviszonya a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet 13. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérő módon szűnik meg, a jelen megállapodás 5. pontja szerint megterhelt kölcsönhátralék egy összegben esedékessé válik.
7. Adós tudomásul veszi, hogy amennyiben kérelmében valótlan adatot közöl, vagy valamely tényt, körülményt elhallgatott, valamint az átutalt kölcsön felhasználását az.................................. (pénzintézet megnevezése) által történő átutalásától számított három hónapon belül nem kezdte meg, a Hitelező az általa nyújtott munkáltatói kölcsönt visszahívja.
8. Felek tudomással bírnak arról, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény értelmében a felújításhoz nyújtott munkáltatói kölcsön adófizetési kötelezettséget von maga után.
9. Az adós kötelezettséget vállal arra, hogy a 4. pontban meghatározott lakás-, épületbiztosítás igazolását az ...........................................(pénzintézet megnevezése) kötött kölcsönmegállapodás megkötését követő 8 napon belül a hitelező (Munkáltató) képviselőjének átadja.
10. A "Munkáltató" az ................................... (pénzintézettel) kötött bankszámlaszerződés alapján, mint munkáltató (székhelye: ......................................, törzsszám: ...............) és munkavállaló hozzájárulást és megbízást adnak arra, hogy a ..................... Ft munkáltatói kölcsön biztosítására a jelzálogjogot az ............................................................. (székhelye: ........................................, cégjegyzékszám: ....................................., törzsszám: .....................................) pénzintézet, illetve annak képviseletében eljáró.............................................. fiókja saját nevében a 2. pontban szereplő ingatlanra a "Munkáltató", mint munkáltató (székhelye:.........................................) javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztesse, illetve azt ........................... pénzintézet által vezetett számlán nyilvántartott kölcsön visszafizetésekor töröltesse.
11. Személyes kötelezettek (adós, adóstárs, kezesek) kötelesek munkahelyváltozás esetén, új munkáltatójuk nevét és címét 3 napon belül bejelenteni. Ugyancsak fentieknek megfelelően kötelesek eljárni a megadott egyéb személyes adataik megváltozása esetén is (névváltozás, tartózkodási hely, családi állapot stb.).
12. Egyéb:
13. Jogvita esetén jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári törvénykönyv rendelkezései az
irányadóak.
14. A jelen megállapodás ........... példányban készült, amelyet a szerződő felek annak átolvasása és megmagyarázása után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt a mai napon tanúk előtt kézjegyükkel látták el.
Budapest, .................................................................

A Hitelező részéről:
………………………………………..
Adós részéről:
…………………………………..
Tanúk:
Név: .......................................................................
.......................................................................
Név: .......................................................................
.......................................................................
Melléklet: 2 lap biztosítói nyilatkozat
Készült:..........pld.
Kapják:"

3. számú melléklet a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelethez

MINTA

BELÜGYMINISZTÉRIUM

.................................................. (a szerv megnevezése)

.................................................. asszony/úr

BM .................................................. Pénzügyi Osztály Vezetője

Tisztelt Asszonyom/uram!

Alulírott ........................... (adóazonosító számom: ...........................) 19........ -ben a ................. szám alatti lakás vásárlásához, építkezéshez, korszerűsítéshez a BM-től ................................ Ft munkáltatói kölcsönben (lakáscélú támogatásban) részesültem. (A megfelelő rész aláhúzandó.)

Fennálló munkáltatói kölcsön tartozásomat - a hatályos személyi jövedelemadóról szóló jogszabály figyelembevételével - egy összegben kívánom visszafizetni, a 40%-os engedmény igénybevétele mellett. Tudomásul veszem, hogy a munkáltató által lakáscélú felhasználásra nyújtott kölcsön elengedett összege - a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényben meghatározott összeghatárig - adóterhet nem viselő járandóságnak minősül.[53]

A visszafizetéssel kapcsolatban - büntetőjogi felelősségem tudatában - az alábbi nyilatkozatot teszem

- fegyelmi, illetve büntetőeljárás hatálya alatt nem állok,

- minisztériumi jogviszonyom megszüntetése nincs folyamatban,

- kölcsöntartozásomból elmaradt fizetési kötelezettségem - hátralékom - nincs,

- kölcsönömet az illetékes lakásügyi szerv nem mondta fel,

- kölcsönnel terhelt lakásom bérleti jogviszonyának pénzbeli térítés ellenében, közös megegyezéssel való megszüntetése nincs folyamatban,

- kölcsönnel terhelt lakásom nem áll elidegenítés, illetve csere alatt,

- tudomásul veszem, hogy 5 éven belül újabb lakáscélú támogatást (munkáltatói kölcsönt) a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervektől nem kaphatok,

- kijelentem, hogy a hitelcél megvalósult (építkezés, korszerűsítés esetén érvényes használatbavételi engedéllyel rendelkezem).

Kérelmemhez való hozzájárulását és intézkedését előre is köszönöm.

Kelt: ......................................................

Tisztelettel:

kérelmező neve, telefonszáma

Fentiek valódiságát igazolom:

vezető aláírása

P. H.

4. számú melléklet a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelethez

MINTA

MEGÁLLAPODÁS

a munkáltatói támogatásról és annak feltételeiről kölcsön átterhelésére

mely létrejött egyfelől (BM szerv) mint munkáltató (a továbbiakban: Hitelező), ........................ másfelől ...........................

mint munkavállaló (a továbbiakban: adós) között, a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet alapján.

Adós neve: .....................................................................................................................................................................................

Leánykori neve: .............................................................................................................................................................................

Anyja neve: ....................................................................................................................................................................................

Születési helye: ..............................................................................................................................................................................

Születési ideje: ...............................................................................................................................................................................

Adóazonosító: ...............................................................................................................................................................................

Lakóhelye: .....................................................................................................................................................................................

1. Adós tudomásul veszi, hogy a Hitelezőtől a ................................... (pénzintézet) útján nyújtott .............................. Ft, azaz ........................ forint munkáltatói kölcsön összege - a kölcsönnel támogatott lakás eladásával egyidejűleg a vásárolt lakásra átjegyzésre kerül. A szolgálati jogviszonya alapján járó, 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet 8. §-ban meghatározott kedvezmény jóváírására a tarozás fennállása alatt a kölcsönt biztosító szerv hivatalból intézkedik, mely során a havi törlesztő részlet változatlan marad.

2. Adós tudomásul veszi, hogy a Hitelező javára a ........................... ingatlan-nyilvántartásban ...................... helyrajzi számon nyilvántartott, természetben ........................... szám alatt lévő, ........................... m2 alapterületű, ........................... szobás lakásra ........................... Ft, azaz: ........................... forint erejéig bejegyzett jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom átjegyzésre kerül a .................................................. ingatlan-nyilvántartásban ........................... helyrajzi számon nyilvántartott, természetben .......................... szám alatt lévő, .......................... m2 alapterületű, ........................... szobás lakásra.

A lakás, lakóház vételára: .................................................. Ft.

A kölcsön lejárata:

- változatlan, a hitel törlesztése folyamatos*

- új futamidő ............................ év. A hitel törlesztése folyamatos, a hitelt folyósító pénzintézet által megállapított új törlesztő részlet fizetését a kölcsönszerződés megkötését követő hó 1-jén kell megkezdeni.*

A pénzintézet által felszámított kezelési költség a dolgozót terheli.

A kölcsön fedezete:

- egyetemleges adóstárs adatai: (név, leánykori név, anyja neve, szül. hely, idő, szem. ig. szám, lakcím),

- készfizető kezes adatai: (név, leánykori név, anyja neve, szül. hely, idő, szem. ig. szám, lakcím),

- készfizető kezes adatai: (név, leánykori név, anyja neve, szül. hely idő, szem. ig. szám, lakcím).

3. A Hitelező ellenőrzi a hitelcél megvalósulását.

Adós tudomásul veszi, hogy az ingatlan csak a munkáltatói kölcsön kiegyenlítése után idegeníthető (cserélhető) el.

4. Az adós feltétel nélkül beleegyezését adja ahhoz, hogy a 2. pontban meghatározott ingatlanra, a munkáltatói hitel visszafizetésének biztosítására a hitel teljes visszafizetéséig az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjogot, elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztessen be a Hitelező.

Adós tudomásul veszi, hogy a jelzálogul lekötött ingatlanra köteles a vagyonbiztosítást megkötni, a hitel erejéig a Hitelező jogosultságát (kedvezményezette minőségét) bejegyeztetni, azt igazolni és a kölcsön fennállásának egész tartama alatt fenntartani.

* A nem kívánt részt áthúzni.

5. Adós tudomásul veszi, ha a jelen megállapodásban vállalt kötelezettségét nem teljesíti, illetve azt megszegi, a kölcsönösszeget rendeltetésétől eltérő módon vagy más célra használja fel, az a kölcsön felmondását vonja maga után.

A kölcsönszerződés felmondása esetén a Hitelező a tartozás még ki nem egyenlített részét megterheli a korábban esetlegesen már jóváírt kedvezmény, valamint a pénzintézet által felszámított és a kölcsön nyújtásakor átvállalt kezelési költség összegével, és az így megállapított tartozás összegének megfizetése egy összegben esedékessé válik. Amennyiben a fizetési kötelezettségének nem tesz eleget a Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamatot köteles megfizetni.

6. Adós tudomásul veszi, ha a munkáltatói kölcsön teljes visszafizetése előtt munkaviszonya a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet 13: § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérő módon szűnik meg, a jelen megállapodás 6. pontja szerint megterhelt kölcsönhátralék egy összegben esedékessé válik.

7. Adós tudomásul veszi, hogy amennyiben kérelmében valótlan adatot közöl, vagy valamely tényt, körülményt elhallgatott, a Hitelező az általa nyújtott munkáltatói kölcsönt visszahívja.

8. Felek tudomással bírnak arról, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapján a munkáltatói kölcsönnel a lakáscélú támogatásokról szóló jogszabályban meghatározott méltányolható lakásigény mértékét meghaladó lakásra, vagy a törvényben megjelölttől eltérő célra történő felhasználása adófizetési kötelezettséget von maga után.[54]

9. Adós tudomásul veszi, hogy a 39/2000. (XII. 12.) BM rendelet 8-9. §-aiban meghatározott (szolgálati jogviszony ideje alapján, illetve visszafizetési) kedvezmények együttes összege nem haladhatja meg a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 72. pont t) alpontjában megállapított mértéket.[55]

10. Az adós kötelezettséget vállal arra, hogy az 4. pontban meghatározott vagyonbiztosítás igazolását, valamint a tejes vételár kifizetését igazoló nyilatkozatot a pénzintézettel kötött kölcsönmegállapodás megkötését követő 8 napon belül a Hitelező képviselőjének átadja.

11. A Hitelező a- Pénzintézettel kötött bankszámlaszerződés alapján mint ........................... munkáltató (székhelye: ........................, alapító okirat nyt. szám: ...........................) és munkavállaló hozzájárulást és megbízást adnak arra, hogy a ........................... Ft munkáltatói kölcsön biztosítására, jelzálogjogot, valamint az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalmat a ........................ (székhelye: ..........................., cégjegyzékszám: ....................... törzsszám: ...........................) pénzintézet, illetve annak képviseletében eljáró pénzintézet ....................... fiókja, saját nevében a 2. pontban szereplő ingatlanra a ........................... (BM szerv) ........................... mint munkáltató, (székhelye: ...........................) javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztesse, illetve azt a .......................... pénzintézet által vezetett számlán nyilvántartott kölcsön visszafizetésekor töröltesse.

12. Személyes kötelezettek (adós, adóstárs, kezesek) kötelesek munkahelyváltozás esetén, új munkáltatójuk nevét és címét 3 napon belül bejelenteni. Ugyancsak fentieknek megfelelően kötelesek eljárni a megadott egyéb személyes adataik megváltozása esetén is (névváltozás, tartózkodási hely, családi állapot stb.).

13. Egyéb:

14. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.

A jelen megállapodást a felek külön-külön elolvasták, megértették és mint akaratukkal mindenben egyezőt tanúk előtt aláírták.

Kelt: .........................................................

Hitelező részéről: Adós részéről:

Tanúk:

Név: ............................................................................. Cím: .............................................................................

Név: ............................................................................. Cím: .............................................................................

Melléklet: 2 lap biztosítói nyilatkozat

Készült:... pld.
Kapják:1 pld. adós
1 pld. adóstárs
1 pld. készfizető kezes
2 pld. pénzintézet (rendelkező levél melléklete)
1 pld................................. Pénzügyi Osztály
1 pld................................. Személyzeti Osztály
1 pld. Irattár

Lábjegyzetek:

[1] Megállapította a 11/2002. (IV. 19.) BM rendelet 1. § (1) bekezdése. Hatályos 2002.04.19.

[2] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 1. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[3] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 2. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[4] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 3. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[5] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 4. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[6] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 5. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[7] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 6. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[8] Beiktatta a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 7. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[9] Számozását módosította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 7. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[10] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 8. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[11] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 9. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[12] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 10. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[13] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 11. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[14] Megállapította a 11/2002. (IV. 19.) BM rendelet 1. § (3) bekezdése. Hatályos 2002.04.19.

[15] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 12. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[16] Módosította a 79/2009. (XII. 28.) IRM-ÖM együttes rendelet 11. § (4) bekezdése. Hatályos 2010.01.01.

[17] Módosította a 79/2009. (XII. 28.) IRM-ÖM együttes rendelet 11. § (4) bekezdése. Hatályos 2010.01.01.

[18] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 15. § (1) bekezdése. Hatályos 2005.04.09.

[19] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 15. § (2) bekezdése. Hatályos 2005.04.09.

[20] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 16. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[21] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 17. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[22] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 18. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[23] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 19. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[24] Beiktatta a 11/2002. (IV. 19.) BM rendelet 1. § (4) bekezdése. Hatályos 2002.04.19.

[25] Helyesbítette a Magyar Közlöny 2000/127. száma. Megjelent 2000.12.21.

[26] Beiktatta a 11/2002. (IV. 19.) BM rendelet 1. § (4) bekezdése. Hatályos 2002.04.19.

[27] Módosította a 318/2008. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § (3) bekezdése 4. pontja. Hatályos 2009.01.01.

[28] Számozását módosította a 11/2002. (IV. 19.) BM rendelet 1. § (4) bekezdése. Hatályos 2002.04.19.

[29] Számozását módosította a 11/2002. (IV. 19.) BM rendelet 1. § (4) bekezdése. Hatályos 2002.04.19.

[30] Számozását módosította a 11/2002. (IV. 19.) BM rendelet 1. § (4) bekezdése. Hatályos 2002.04.19.

[31] Számozását módosította a 11/2002. (IV. 19.) BM rendelet 1. § (4) bekezdése. Hatályos 2002.04.19.

[32] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 20. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[33] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 21. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[34] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 22. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[35] Megállapította a 30/2005. (VI. 27.) BM rendelet 11. §-a. Hatályos 2005.07.05.

[36] Hatályon kívül helyezte a 318/2008. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § (3) bekezdése 4. pontja. Hatálytalan 2009.01.01.

[37] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 23. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[38] Beiktatta a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 23. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[39] Beiktatta a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 23. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[40] Módosította a 318/2008. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § (3) bekezdése 4. pontja. Hatályos 2009.01.01.

[41] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 24. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[42] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 25. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[43] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 26. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[44] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 27. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[45] Megállapította a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 28. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[46] Módosította a 79/2009. (XII. 28.) IRM-ÖM együttes rendelet 11. § (4) bekezdése. Hatályos 2010.01.01.

[47] Módosította a 79/2009. (XII. 28.) IRM-ÖM együttes rendelet 11. § (4) bekezdése. Hatályos 2010.01.01.

[48] Módosította a 79/2009. (XII. 28.) IRM-ÖM együttes rendelet 11. § (4) bekezdése. Hatályos 2010.01.01.

[49] Módosította a 79/2009. (XII. 28.) IRM-ÖM együttes rendelet 11. § (4) bekezdése. Hatályos 2010.01.01.

[50] Módosította a 79/2009. (XII. 28.) IRM-ÖM együttes rendelet 11. § (4) bekezdése. Hatályos 2010.01.01.

[51] Módosította a 79/2009. (XII. 28.) IRM-ÖM együttes rendelet 11. § (4) bekezdése. Hatályos 2010.01.01.

[52] Beiktatta a 12/2005. (III. 25.) BM rendelet 29. § -a. Hatályos 2005.04.09.

[53] Megállapította a 79/2009. (XII. 28.) IRM-ÖM együttes rendelet 10. §-a. Hatályos 2010.01.01.

[54] Módosította a 79/2009. (XII. 28.) IRM-ÖM együttes rendelet 11. § (4) bekezdése. Hatályos 2010.01.01.

[55] Módosította a 79/2009. (XII. 28.) IRM-ÖM együttes rendelet 11. § (4) bekezdése. Hatályos 2010.01.01.

Tartalomjegyzék