26/2003. (III. 11.) FVM rendelet

az EU versenyfeltételeihez történő alkalmazkodás elősegítéséhez nyújtott támogatásról

Az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993. évi VI. törvény 27. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - figyelemmel az agrár- és vidékfejlesztési támogatások igénybevételének általános feltételeiről szóló 290/2002. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) rendelkezéseire - a pénzügyminiszterrel egyetértésben a következőt rendelem el:

1. §

A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet kiadások, 11. cím, 1. alcím alatt biztosított összeg.

2. §

(1) E jogcímen támogatást lehet igénybe venni az alábbi termékek termelése, illetve előállítása érdekében:

a) az ipari paradicsom-termelés,

b) a fűszerpaprika-termelés,

c) a vöröshagyma-termelés,

d) a zöldborsótermelés,

e) a konzervuborka-termelés,

f) a (hűtőipari és befőtt alapanyag) meggy- és cseresznyetermelés,

g) a hűtőipari "gurulós" málnatermelés,

h) a (befőtt alapanyag) vilmoskörte-termelés, i) a (befőtt alapanyag) őszibarack-termelés, j) a csemegekukorica-termelés, k) az őszi betakarítású étkezési burgonyatermelés, l) a cukorrépa-termelés támogatására.

(2) Az (1) bekezdés a)-j) pontjaiban felsorolt fajok esetében a 3-11. §-okban meghatározott feltétel és a (3) bekezdésben foglalt mértékek szerint, az 5. számú mellékletben előírt minőségi követelmények alapulvételével lehet a támogatást igénybe venni. Az étkezési burgonya esetében a 12-13. §-okban, a cukorrépa esetében a 14-15. §-okban meghatározott feltételek az irányadók a támogatás igénylése során.

(3) Az (1) bekezdés a)-j) pontjaiban meghatározott támogatások mértékei és a támogatás igénybevételével kapcsolatos speciális feltételek a következők:

Támogatott termékTámogatás mértékeAz igazolás kiadására jogosult terméktanácsTámogatási kérelem benyújtásá­nak határidejeTámogatási igazolás kiadásának határideje
megnevezésemennyi­sége tonnatermelő, integrátor Ft/kgTÉSZ-tagok
Ft/kg
a) Paradicsom130 7908,0010,00MZGYT*október 15.november 10.
b) Fűszerpaprika40 00010,0012,50Fűszerpaprika Terméktanácsoktóber 20.november 10.
c) Vöröshagyma40 0007,008,75Hagyma Terméktanácsoktóber 31.november 15.
d) Zöldborsó70 00010,0012,50MZGYT*augusztus 10.szeptember 10.
e) Konzervuborka50 00025,0031,25Konzervuborka Terméktanácsoktóber 15.november 10.
f) Meggy és cseresznye20 00010,0012,50MZGYT*augusztus 31.szeptember 30.
g) Gurulós málna6 00035,0043,75MZGYT*augusztus 15.szeptember 15.
h) Vilmoskörte1 03138,0047,50MZGYT*szeptember 30.október 25.
i) Őszibarack1 61611,0013,75MZGYT*szeptember 30.október 25.
j) Csemegekukorica400 0005,005,00MZGYT*október 20.november 10.
* Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács

(4) Az EU versenyfeltételeihez történő alkalmazkodás elősegítéséhez nyújtott támogatás egyaránt igénybe vehető fő- és másodvetésű növénykultúra termelésére.

(5) A támogatás az Agrárintervenciós Központ (a továbbiakban: AIK) által kiállított igazolás csatolásával igényelhető az illetékes adóhatóságtól.

(6) A támogatással kapcsolatban beküldendő összes irat címzettje az AIK. A borítékon fel kell tüntetni az "EU versenyfeltételeihez történő alkalmazkodás elősegítéséhez nyújtott támogatás" megjelölést az (1) bekezdés szerinti termékmegnevezésnek megfelelően.

3. §

(1) A 2. § (1) bekezdés a)-j) pontjaiban felsorolt termékek esetében támogatást csak az a termelő, a zöldség-, gyümölcstermelői, -értékesítő szervezetekről szóló 25/1999. (III. 5.) FVM rendelet alapján elismert vagy előzetesen elismert TÉSZ (a továbbiakban: TÉSZ), továbbá az agrárgazdasági és vidékfejlesztési célok 2003. évi költségvetési támogatásáról szóló 3/2003. (I. 24.) FVM rendelet 5-7. számú mellékleteiben foglaltaknak megfelelő integrátor (a továbbiakban együtt: pályázó) igényelhet, aki az adott termékre 2003. évre regisztrált feldolgozónak, az azzal kötött szerződés alapján, az alábbi feltételek szerint szállítja a termékeket, vagy ha a regisztrált feldolgozó egyben integrátor is, és saját maga dolgozza fel a termelőktől átvett termékeket. A fűszerpaprikára támogatás féltermék vagy késztermék (őrlemény) előállításra átadott alapanyag után igényelhető. Féltermék továbbfeldolgozása után a késztermékre támogatás nem igényelhető.

(2) A regisztrációhoz a feldolgozónak ki kell töltenie az 1. számú mellékletben meghatározott regisztrációs lapot, amelyen nyilatkoznia kell, hogy tagja az illetékes szövetségnek. Minden telephely esetében külön regisztrációs lap kitöltése szükséges. A bejelentett adatok valódiságát az AIK szükség szerint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal (a továbbiakban: minisztérium) és más szakértő szervekkel együttműködve jogosult a helyszínen is ellenőrizni. A regisztrációs lapokat a rendelet hatálybalépését követő 10. napon belül az AIK-nak kell megküldeni.

(3) Hiányosan kitöltött regisztrációs lapok esetében vagy amennyiben a dokumentumok nem felelnek meg az e rendeletben, valamint az egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek, vagy az más okból kiegészítésre vagy kijavításra szorul, az AIK a feldolgozót a hiányok megjelölése mellett 15 napos határidő tűzésével a hibák kijavítására, illetve hiányok pótlására szólítja fel, és egyben figyelmezteti, hogy amennyiben azt ismét hiányosan adja be, azt az AIK el fogja utasítani, illetőleg hiányos tartalma szerint fogja elbírálni. A regisztrációs lapok határidőn túli benyújtásának, illetve pótlásának helye nincs.

(4) A regisztrált feldolgozók listáját az adott feldolgozó nevének, székhelyének és az általa regisztrált terméknek a feltüntetésével, valamint a termékenként összesített 2003. évi tervezett felvásárlás mennyiségével az AIK a rendelet hatálybalépését követő 30 napon belül közzéteszi a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Értesítőben és legalább két országos napilapban. Amennyiben a közzétételig nem érkezik be az összes hiánypótlás, az adott feldolgozó, illetve termék esetében a közzététel során ez a körülmény "hiánypótlás folyamatban" megjelöléssel feltüntetésre kerül, a hiánypótlás lezárásával pedig a fenti módon közzétételre kerül a végleges lista.

4. §

A 2. § (1) bekezdés a)-j) pontjaiban felsorolt termékek esetében a támogatás igénylésének részletes feltételei a következők:

a) a támogatás kedvezményezettje a termelő (természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság);

b) a támogatást igényelheti közvetlenül a termelő, TÉSZ, továbbá integrátor, beleértve azon integrátorokat is, amelyek egyben regisztrált feldolgozók. A TÉSZ, illetve integrátor a termelővel kötött szerződésben vállalja, hogy a támogatást annak folyósítását követő 15 napon belül továbbítja a termelőnek, és amennyiben ezzel késedelembe esik, akkor a támogatási összegen túl a 15 napot meghaladó időszakra a lejárat napján érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamatot fizet;

c) adott termelő adott termékre vagy közvetlenül feldolgozóval, vagy TÉSZ-szel/integrátorral köthet szerződést;

d) amennyiben a regisztrált feldolgozó egyben integrátorként is pályázik, a pályázathoz kapcsolódó 5. § (1) bekezdése szerinti szerződéseket az 5. § (6) bekezdésében meghatározott időpontokig kell megkötnie az általa integrált termelőkkel;

e) amennyiben a regisztrált feldolgozó egyben termelő is, és termékét saját üzemében dolgozza fel, saját termékeire a 2-4. számú mellékletek kitöltésével és határidőn belüli megküldésével igényelheti a támogatást. A saját termelésű termékek bevételezéséről és feldolgozásba vételéről a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény előírásának megfelelő bizonylatokkal kell rendelkeznie.

5. §

(1) A feldolgozóval kötött szerződéseknek tartalmazniuk kell a következőket:

a) adóazonosító jel vagy adószám,

b) a szerződés azonosító száma,

c) pályázó neve, címe,

d) feldolgozó neve, címe,

e) szállítandó nyersanyag megnevezése és mennyisége,

f) a fővetés/másodvetés megjelölése,

g) a nyersanyagért fizetendő vételár, amely eltérő lehet fajtától, minőségtől, illetve szállítási időszaktól függően,

h) az áru átadásának helye és a fizetési feltételek. A fizetési határidő nem haladhatja meg az adott tétel (egy felvásárlási jegyen szereplő mennyiség) átadását követő 60 napot,

i) a szerződés (különösen a fizetési határidő, valamint az áru szállítása, illetve átvétele) nem teljesítése esetén a felek által kikötött biztosíték (pl. kötbér).

(2) Egy feldolgozó adott termékre adott pályázóval csak egy szerződést köthet. Ugyanakkor egy pályázó adott termékre több feldolgozóval is köthet szerződést.

(3) Az (1) bekezdés szerinti szerződéskötés határideje: 2003. április 25., kivéve a "gurulós" málnát, a meggyet és a cseresznyét, a vilmoskörtét és az őszibarackot, amelynél 2003. május 15. a határidő.

(4) A feldolgozókkal szerződő TÉSZ-ek, illetve integrátorok kötelesek a termelőkkel tárgyév június 5-éig érvényes szerződést kötni a mezőgazdasági termelők agrártámogatás igénybevételével összefüggő adatszolgáltatásáról és nyilvántartásba vételéről szóló 236/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Nyilv, rendelet) meghatározott követelményeknek megfelelően. Ezeknek a szerződéseknek a következőket kell tartalmazniuk:

a) a termelő neve/címe,

b) a szerződés azonosító száma,

c) adóazonosító jel vagy adószám,

d) a TÉSZ/integrátor neve/címe,

e) szállítandó nyersanyag megnevezése és mennyisége,

f) a fővetés/másodvetés megjelölése,

g) a nyersanyagért fizetendő vételár, amely eltérő lehet fajtától, minőségtől, illetve szállítási időszaktól függően,

h) az áru átadásának helye és a fizetési feltételek. A fizetési határidő nem haladhatja meg az adott tétel (egy felvásárlási jegyen szereplő mennyiség) átadását követő 60 napot,

i) a szerződés (különösen a fizetési határidő, valamint az áru szállítása, illetve átvétele) nem teljesítése esetén a felek által kikötött biztosíték (pl. kötbér),

j) a termelő nyilatkozata arról, hogy a Nyilv, rendelet szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tett, vagy belterületen termelő esetében rendelkezik őstermelői igazolvánnyal és érvényesített betétlappal,

k) a termelő nyilatkozata arról, hogy más integrátorral a leszerződött mennyiségre nem áll szerződésben.

A termelőkkel kötött szerződéseket folyamatos sorszámozással kell ellátni.

(5) Az (1) bekezdés szerinti szerződések összesítéseként a pályázók kötelesek megküldeni az AIK-nak a 2. számú melléklet szerinti jelentkezési lapot az (1) bekezdés szerinti, utoljára megkötött szerződés aláírásától számított 15 napon belül.

(6) A pályázók kötelesek megküldeni a következő adatokat, termékenként 2003. június 20-ig:

a) a 3. számú melléklet szerinti adatközlő lapon feltüntetett adatokat (termékenként külön lap kitöltése szükséges),

b) TÉSZ és integrátor pályázók esetében a (4) bekezdésben hivatkozott szerződések 3. számú melléklet szerinti összesítőjét.

(7) Amennyiben a 2. számú melléklet szerinti jelentkezési lapon, valamint a 3. számú melléklet szerinti adatközlő lapon szereplő adatok és a (6) bekezdésben felsorolt adatokat tartalmazó dokumentumok nem felelnek meg az e rendeletben, valamint az egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek, vagy az más okból kiegészítésre vagy kijavításra szorul, az AIK a pályázót a hiányok megjelölése mellett 15 napos határidő tűzésével a hibák kijavítására, illetve hiányok pótlására szólítja fel, és egyben figyelmezteti, hogy amennyiben azt ismét hiányosan adja be, azt az AIK el fogja utasítani, illetőleg hiányos tartalma szerint fogja elbírálni. Az adatközlő lapok határidőn túli benyújtásának, illetve pótlásának helye nincs.

(8) Amennyiben a regisztrált feldolgozó vagy integrátor ellen a szerződéskötés határideje után csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás indul, vagy a szerződésben vállalt kötelezettségét egyéb okból teljesíteni nem tudja, a tudomásszerzéstől számított 30 napon belül, de legfeljebb a támogatási kérelem benyújtásának határidejét megelőző 15 napig a pályázó vagy az integrált termelők jogosultak más regisztrált feldolgozóval, illetve integrátorral szerződést kötni az eredeti szerződésben foglalt mennyiségig. Integrált termelők esetében a határidők figyelmen kívül hagyásával a 2. és 3. számú mellékletek együttes megküldésével az AIK a termelőket pályázóként regisztrálja. Az így megkötött szerződésekre e paragrafus rendelkezései - a (3) és (5) bekezdés kivételével - változatlanul vonatkoznak.

6. §

A támogatható mennyiség várható kihasználtságáról az AIK az alábbiakban foglaltak szerint termékenként közleményt jelentet meg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Értesítőben, valamint legalább két országos napilapban:

a) az 5. § (1) bekezdése szerinti szerződésekben szereplő mennyiségeket 2003. május 27-ig; a "gurulós" málna, a meggy és a cseresznye, a vilmoskörte és az őszibarack esetében 2003. június 30-ig,

b) a 3. számú melléklet alapján a szerződött mennyiség adatait 2003. július 15-ig.

7. §

A feldolgozó köteles minden beszállított és feldolgozásra átvett szállítmány (a feldolgozóhoz adott pályázótól egy időben, egy járművön beszállított termék) kapcsán mérlegelési jegyet, továbbá azok összesítéseként felvásárlási jegyet vagy egyéb számviteli bizonylatot kiállítani. A fenti dokumentumokon fel kell tüntetni a következőket:

a) a szállítmányhoz kapcsolódó szerződés azonosító száma,

b) az átvett áru - esetleges levonásokkal csökkentett - mennyisége (kg), ami az elszámolás alapját képezi.

8. §

A támogatási kérelmek benyújtása az alábbiak szerint történik:

a) a támogatás alapja a feldolgozó által az 5. § (1) bekezdés szerinti szerződések mértékéig feldolgozásra átvett (azaz az esetleges levonással csökkentett) termékmennyiség;

b) egy pályázó termékenként csak egy támogatási kérelmet nyújthat be a 2. § (3) bekezdése szerinti időpontig, a 4/a., a 4/b. vagy a 4/c. számú mellékletek szerint. A kérelemhez csatolni kell:

ba) írásbeli nyilatkozatot arról, hogy a pályázó csőd-, felszámolási vágy végelszámolási eljárás alatt nem álló jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy végrehajtási eljárás alatt nem álló egyéni vállalkozó,

bb) írásbeli nyilatkozatot vagy a támogatás igénybevételét megelőző 30 napnál nem régebben kiállított igazolást arról, hogy lejárt adó-, vám-, egészség-, nyugdíj-, illetve társadalombiztosítási járulékhátralékkal nem rendelkezik,

bc) egy bérmentesített, a pályázó nevére megcímzett válaszlevél-borítékot és kiállított tértivevényt,

bd) a feldolgozó igazolását a feldolgozásra átvett, minőségi követelményeknek megfelelő termékmennyiségről;

c) a támogatás összegéről, az alapjául szolgáló mennyiségről és a d) pont szerinti esetleges csökkentés mértékéről az AIK a 2. § (3) bekezdése szerinti időpontig igazolást ad ki a pályázó részére, melynek alapján a támogatás az illetékes adóhatóságtól igényelhető;

d) amennyiben adott termék esetében a támogatási igény meghaladja a 2. § (3) bekezdésben meghatározott támogatható mennyiséget, a támogatás mértéke ezzel arányosan csökkentésre kerül;

e) a támogatás igénybevételének feltétele a 2. és 3. számú mellékletek határidőre történő megküldése;

f) a támogatási kérelemmel kapcsolatban hiánypótlásra nincs mód;

g) a jogosulatlanul igénybe vett támogatást a kedvezményezettek az igazolás kiadásának napján érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő kamattal növelve kötelesek visszafizetni.

9. §

Az egyes termékek beszállításának befejezését követő 15 napon belül a feldolgozók az AIK-nak kötelesek megküldeni az alábbi adatokat, termékenként:

a) az 5. § szerinti szerződések alapján vásárolt nyersanyag összes mennyiségét szerződésenkénti bontásban,

b) az 5. § szerinti szerződéseken kívül vásárolt nyersanyag összes mennyiségét,

c) a saját termelésű, saját üzemben feldolgozott nyersanyag összes mennyiségét,

d) az előállított termék(ek) összesített mennyiségét.

10. §

A 3-9. §-okban felsorolt nyilvántartások, termőterületek, kapacitások és egyéb feltételek meglétének, a támogatás jogszerűségének ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat - a helyszíni ellenőrzési is beleértve - az AIK szükség szerint a minisztériummal, a megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatalokkal és más szakértő szervekkel együttműködve látja el.

11. §

(1) Amennyiben egy feldolgozó nem teljesíti az 5., 7. és 9. §-okban felsorolt kötelezettségeit, a kötelezettségszegés mértékétől függően 2004-re megvonható tőle a regisztráció. A regisztráció megvonását megelőzően az AIK 30 napos határidő tűzésével hiánypótlásra szólítja fel az érintett feldolgozót.

(2) 2004-ben nem regisztrálható az EU versenyfeltételeihez történő alkalmazkodás elősegítéséhez nyújtott támogatás rendszerében az a feldolgozó, amely 2003. során

a) nem fizeti meg a pályázónak a szerződésben rögzített vételárat,

b) közreműködik abban, hogy adott pályázó jogellenesen az őt ténylegesen megilletőnél nagyobb összegű támogatást igényeljen.

(3) 2004-ben nem regisztrálható az EU versenyfeltételeihez történő alkalmazkodás elősegítéséhez nyújtott támogatás rendszerében az a pályázó, aki/amely 2003. év során

a) nem szállítja le a feldolgozónak a szerződött mennyiséget, kivéve, ha a teljesítés a pályázónak nem felróható okból vált lehetetlenné,

b) jogellenesen az őt ténylegesen megilletőnél nagyobb összegű támogatást igényel.

12. §

(1) Az őszi betakarítású étkezési burgonyánál a támogatás kedvezményezettje az étkezési burgonyát előállító termelő.

(2) A támogatásban részesíthető étkezési burgonya területe, illetve a támogatás mértéke - az (5) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - legfeljebb 3000 hektár, illetve legfeljebb 45 000 Ft/hektár.

(3) A támogatás igénybevételére pályázatot nyújthat be:

a) a termelő,

b) az integrátor, aki saját maga is termel burgonyát, és a termelővel kötött szerződésben vállalja, hogy a támogatást annak folyósítását követő 15 napon belül továbbítja a termelőnek, és amennyiben ezzel késedelembe esik, akkor a támogatási összegen túl a 15 napot meghaladó időszakra a lejárat napján érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamatot fizet.

(4) A pályázatokat 2003. május 15-ig lehet az AIK-hoz benyújtani a 6. számú melléklet szerinti "Pályázati lapon", a borítékra rá kell írni: "Pályázat az őszi betakarítású étkezési burgonya EU versenyfeltételeihez történő alkalmazkodás elősegítéséhez nyújtott támogatásra".

(5) A pályázatokat az AIK bírálja el, és túligénylés esetén gondoskodik az arányos visszaosztásról. A pályázatok eredményéről 2003. június 10-ig értesíti az igénylőt a kiállított ígérvény megküldése mellett.

(6) Az integrátor az ígérvény alapján köteles a vele szerződéses kapcsolatban álló termelőt a támogatható terület nagyságáról 2003. június 25-ig írásban tájékoztatni.

(7) A támogatás igényléséhez szükséges igazolást a 7. számú melléklet szerinti "Támogatási kérelem" - alapján az AIK adja ki. Az AIK-hoz kell benyújtani az étkezési burgonya betakarítását követően - tárgyév október 31-éig - az AIK-tól kapott ígérvény másolatát, a betakarított terület nagyságát, a betakarított és betárolt termés mennyiségét fajta szerinti bontásban, valamint a támogatás igényelt összegét forintban. A támogatható burgonya terület nagyságát a ténylegesen betakarított terület nem haladhatja meg.

(8) Az AIK az igazolást tárgyév november 15-éig adja ki az igénylőnek, amellyel a támogatás az illetékes adóhatóságtól igényelhető. Az integrátor a támogatást köteles a támogatás összegének folyósítását követő 15 napon belül továbbadni a termelőnek. Erről írásban tájékoztatja az AIK-ot 2004. január 31-ig.

(9) A "Pályázati lap" hiányos és pontatlan kitöltése, az előírt nyilatkozatok, igazolások hiánya esetén az igénylőt az AIK a kézhezvételtől számított 15 napon belül írásban 15 napos határidő tűzésével hiánypótlásra szólítja fel. Ha az igénylő a hiánypótlási felhívásnak határidőn belül nem tesz eleget az AIK a pályázatot elutasítja, vagy hiányos tartalma szerint bírálja el.

(10) A határidők elmulasztása esetén az AIK a pályázatokat elutasítja. Az AIK-hoz megküldött pályázattal, valamint az igazoláshoz szüksége kérelem benyújtásakor mellékelni kell minden esetben egy bérmentesített, a pályázó nevére megcímzett válaszlevél-borítékot és kiállított térti-vevényt.

13. §

(1) A támogatás igénybevételének további feltétele, hogy az igénylő

a) a Burgonya Terméktanács igazolt tagja, és a terméktanácsi tagságából eredő kötelezettségeinek eleget tett, és ezt a Burgonya Terméktanács igazolja,

b) termelő igénylő esetében a burgonyatermesztést legalább 5 hektár vagy ennél nagyobb területen végzi, integrátor igénylő esetében a saját és az integrált termelők burgonyatermő területe együttesen legalább 5 hektár és egyenként eléri az l hektárt,

c) az őszi betakarítású étkezési burgonyatermesztéshez ellenőrzött, fémzárolt vetőburgonyát használ fel,

d) rendelkezik az étkezési burgonya téli tárolásához, áruvá készítéshez tárolótérrel és eszközökkel,

e) számlamásolattal igazolja a vetőburgonya vásárlását, feltüntetve a fémzárolási számot. Saját szaporítóanyagelőállítás esetén rendelkezik szemlejegyzőkönyvvel, fémzárolási bizonyítvánnyal, és igazolni tudja könyvelési nyilvántartása alapján e készletet,

f) vállalja, hogy a b)-e) pontokról és az étkezési burgonya betakarításáról, betárolásáról az AIK-nak megküldött pályázattal, illetve az igazolás megszerzésével egy időben értesíti a Burgonya Terméktanácsot.

(2) Amennyiben a támogatás a (2) bekezdésben meghatározott területet meghaladóan kerül igénylésre, a támogatás mértéke arányos visszaosztásra kerül.

(3) Az integrátor a termelővel kötött szerződés másolatát és annak aláírással hitelesített összesítőjét a termeltetési szerződéshez köteles csatolni.

14. §

A cukorrépa (BTO 011151 1000) termesztés technológiai, technikai feltételének, a termesztés minőségének javítása érdekében támogatást vehetnek igénybe a cukorgyárakkal cukorrépa termeltetési és értékesítési szerződést kötött termelők és azok az integrátorok, akik vállalják, hogy a kapott támogatást annak folyósítását követő 15 napon belül visszajuttatják a termelőknek, az éves cukorrépatermesztéshez támogatást vehetnek igénybe.

15. §

(1) A támogatás feltételei:

a) támogatást vehet igénybe az a termelő, valamint az az integrátor (a továbbiakban: igénylő), aki megfelel az R. 3. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek,

b) tagja a Cukor Terméktanácsnak,

c) részére a cukorgyár és a cukorrépa-termesztők térségi szövetsége együttesen igazolja a pályázati lapon a termelőterület nagyságát, valamint azt, hogy az igénylő a tárgyévben e területen elérte a 7,0 tonna/hektár cukorhozamot.

(2)[1] Az igénylő legkésőbb a tárgyév december 29-éig nyújthat be pályázatot az AIK részére, amelyeket az AIK bírál el.

(3) A pályázatot a 8. számú melléklet szerinti "Pályázati lap" szerint kell benyújtani.

(4) Az integrátor igénylő az általa felvett támogatás integráltakkal történő elszámolásáról köteles elkülönített nyilvántartást vezetni.

(5) A támogatás összesített értéke nem lépheti túl a 360 millió Ft-ot, illetve a 25 000 Ft/hektár mértéket. Akik az előírt vagy annál magasabb cukorhozamot értek el, egységesen azonos támogatást kaphatnak. Abban az esetben, ha az előírt feltételeknek megfelelő pályázatok összesített támogatási igénye meghaladja a 360 millió Ft-ot, a támogatási összeget minden igénylőnél arányos visszaosztással kell csökkenteni.

(6)[2] Az AIK tárgyév december 30-áig bírálja el a pályázatokat. A támogatást az AIK által kiállított igazolás csatolásával az illetékes adóhatóságtól lehet igényelni.

16. §

Az e rendeletben meghatározott támogatások az illetékes adóhatóságtól igényelhetők, és a 10032000-01905630 számú APEH Piacrajutást elősegítő támogatások folyósítási számláról kell teljesíteni. A jogosulatlanul igénybevett támogatást ugyanerre a számlára kell visszafizetni.

17. §

Az agrárgazdasági és vidékfejlesztési célok 2003. évi költségvetési támogatásáról szóló 3/2003. (I. 24.) FVM rendelet 79. § (2) bekezdésében a TÉSZ-ek árbevételének számításakor a termékminőség javítását ösztönző támogatás helyett az e rendelet alapján igényelt támogatást kell érteni.

18. §

Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

Dr. Németh Imre s. k.,

földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

1. számú melléklet a 26/2003. (III. 11.) FVM rendelethez

N07—03/1
REGISZTRÁCIÓS LAP
FELDOLGOZÓIPARI ÜZEMEK SZÁMÁRA, AZ „EU VERSENYFELTÉTELEIHEZ TÖRTÉNŐ ALKALMAZKODÁS ELŐSEGÍTÉSÉHEZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS" RENDSZERÉNEK
MŰKÖDTETÉSÉHEZ 26/2003. (III. 11.) FVM rendelet 3. § (2) bekezdéséhez
Benyújtás határideje: a 3. § (2) bekezdése szerint.
Benyújtás helye: Agrárintervenciós Központ H-1385 Budapest 62., Pf. 867
(Csak azokra a termékekre vonatkozóan kell kitölteni, amelyekre a feldolgozó a regisztrációt kéri.)
1. Feldolgozó neve: .............................................................................................................................................................
2. Székhelye:........................................................................................................................................................................
3. Postai címe, telefonszáma:...............................................................................................................................................
4. Felelős vezető neve és telefonszáma: ............................................................................................................................
5. Cégjegyzékszáma: ..........................................................................................................................................................
6. Adószáma: .....................................................................................................................................................................
7. Telephely címe: ................................................................................................................................................................
Előállított termék neveNapi kapacitás
(nyersanyagban
kifejezve)
tonna/24 h
2002. évben ténylegesen
feldolgozott
nyersanyagmennyiség
(tonna)
2002. évben ténylegesen
előállított
késztermékmennyiség
(tonna)
2003. évre tervezett
nyersanyag-felvásárlás
(tonna)
Paradicsomsűrítmény (28— 30%-os) sűrítményben kifejezve
Paradicsom fagyasztva
Egyéb paradicsomalapú elsődleges termék (megnevezés)
Fűszerpaprika féltermék*
Fűszerpaprika őrlemény
Vöröshagyma fagyasztva
Vöröshagyma szárítva
Zöldborsókonzerv
Zöldborsó fagyasztva
Uborkakonzerv
Meggy (befőttnek)
Meggy fagyasztva
Cseresznye (befőttnek)
Cseresznye fagyasztva
Gurulós málna fagyasztva
Csemegekukorica konzerv
Csemegekukorica fagyasztva
Vilmoskörte (befőtt)
Őszibarack (befőtt)
Nyilatkozom, hogy a fenti táblázatban feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.
Dátum: ......................................................
P. H.
……………………………….
feldolgozó cégszerű aláírása
Nyilatkozom, hogy az illetékes szövetség (a Magyar Tartósítóipari Szövetség/Magyar Hűtőipari Szövetség/Zöld­ség-Gyümölcs és Fűszernövény Szárítók Szövetség/Fűszerpaprika Terméktanács Feldolgozói Tagozat) tagja vagyok, és a tagságból eredő kötelezettségeknek eleget tettem.
Dátum:..................................................
…………………………….
feldolgozó cégszerű aláírása
Az uborka esetén a feldolgozónak csatolnia kell az alábbi jognyilatkozatot:
Kijelentem, hogy az átvett konzervuborka teljes mennyisége Magyarországon kerül feldolgozásra, és az abból készült termékek az átvett nyersanyag legalább 80%-a mértékéig hőkezeléssel tartósított, üvegbe vagy dobozba zárt késztermékek.
Dátum:......................................................
P. H.
……………………………….
feldolgozó cégszerű aláírása
* A csak félterméket előállítónak kell kitöltenie.

2. számú melléklet a 26/2003. (III. 11.) FVM rendelethez

N07—03/2
JELENTKEZÉSI LAP
EGYÉNI TERMELŐ / INTEGRÁTOR / TÉSZ / FELDOLGOZÓ-INTEGRÁTOR RÉSZÉRE 26/2003. (III. 11.) FVM rendelet 2. § (1) bekezdésének a)-j) pontjaihoz
Benyújtás határideje: az 5. § (5) bekezdése szerint.
Benyújtás helye: Agrárintervenciós Központ H-1385 Budapest 62., Pf. 867
A jelentkezési lapot (TERMÉKENKÉNT EGYET) géppel vagy nyomtatott nagybetűvel kell kitölteni!
1. A pályázó adatai (Azt az adóigazgatási számot kell beírni, amelyre a támogatást igényli!):
Adószáma:--
Adóazonosító jele:...............................................................................................................................................................
Cégjegyzékszáma: ..............................................................................................................................................................
Pályázó neve: ................................................................................................................................ Tel.: ........................
Címe: .................................................................................... (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Székhely címe: …………...................................................... (helység)............................................... út/utca ......... hsz.
Levelezési címe: …………................................................... (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Bankszámlaszáma: …………………………-………………………………-…………………………....
Számlavezető pénzintézet neve: ......................................................................................................................................
Felelős vezető neve (TÉSZ/integrátor): ................................................................................... Tel.: .............................
Felelős ügyintéző neve (TÉSZ/integrátor): ............................................................................. Tel.: .............................
Pályázó típusa:egyéni termelőTÉSZintegrátor
A pályázó feldolgozó is egyben:igennem
2 Szerződött mennyiség termékenként:
Termék megnevezéseSzerződött mennyiség (kg)
Paradicsom
Fűszerpaprika
Vöröshagyma
Zöldborsó
Konzervuborka
Meggy és cseresznye
Gurulós málna
Vilmoskörte
Őszibarack
Csemegekukorica
Feldolgozói szerződés adatai:
Feldolgozó neveFeldolgozó
adószáma
Szerződés
száma
Szerződéskötés
dátuma
Szerződött termék
mennyisége (kg)
Összesen:
Amennyiben a táblázat mérete nem elegendő, saját szerkesztésű, megegyező oszlopformátumú táblázat benyújtása szükséges.
3. Nyilatkozatok:
Alulírott nyilatkozom, hogy
a) csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt nem álló jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy végrehajtási eljárás alatt nem álló egyéni vállalkozó vagyok;
b) lejárt adó-, vám-, egészség-, nyugdíj- és társadalombiztosítási járulékhátralékkal nem rendelkezem;
c) a kérelem benyújtásakor költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt jogerős határozattal megál­lapított köztartozással nem rendelkezem;
d) az illetékes Terméktanács tagja vagyok, és a tagságból eredő kötelezettségeimet (tagdíj megfizetése, adatszol­gáltatás) teljesítettem. TÉSZ/integrátor pályázó esetén: írásban tájékoztatom az illetékes terméktanácsot a TÉSZ-tagok/integrált termelők adatairól;
e) a mezőgazdasági termelők agrártámogatás igénybevételével összefüggő adatszolgáltatásáról és nyilvántartásba vételéről szóló 236/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti adatszolgáltatási kötelezettséget a jelentkezési lap benyúj­tásáig teljesítettem [belterületen termelők esetében az f) pont megléte];
f) (őstermelő esetén): rendelkezem az őstermelői igazolvánnyal és a tárgyévre érvényesített értékesítési betétlappal;
g) (TÉSZ esetében): rendelkezem az előzetes elismerésről vagy az elismerésről szóló határozattal, valamint vállalom, hogy a pályázat során elnyert és átutalt támogatást 15 napon belül a tagjaim részére továbbadom;
h) (integrátor esetében): rendelkezem az integrátor bejegyzéséről szóló határozattal, valamint vállalom, hogy a pályázat során elnyert és átutalt támogatást 15 napon belül az integráltjaim részére továbbadom;
i) hozzájárulok ahhoz, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a Vám- és Pénzügyőrség, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, illetve azok szervei, továbbá a Magyar Államkincstár az általam közölt adatokat felhasználhatják.
Nyilatkozom, hogy a jelentkezési lapon feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.
Dátum:.........................................
…………………………….
pályázó cégszerű aláírása
Mellékletek:
Szövetkezetek és gazdasági társaságok esetében cégbírósági bejegyzést igazoló érvényes cégkivonat másolata, egyéni vállalkozó, őstermelő és családi gazdálkodó esetében vállalkozói, őstermelői igazolvány, illetve családi gazdál­kodó bejegyzéséről kiállított határozat másolata.

3. számú melléklet a 26/2003. (III. 11.) FVM rendelethez

N07—03/3
ADATKÖZLŐ LAP
EGYÉNI TERMELŐ / INTEGRÁTOR / TÉSZ / FELDOLGOZÓ-INTEGRÁTOR RÉSZÉRE 26/2003. (III. 11.) FVM rendelet 2. § (1) bekezdésének a)-j) pontjaihoz
Benyújtás határideje: az 5. § (6) bekezdése szerint.
Benyújtás helye: Agrárintervenciós Központ H-1385 Budapest 62., Pf. 867
Az adatközlő lapot (TERMÉKENKÉNT EGYET) géppel vagy nyomtatott nagybetűvel kell kitölteni!
1. A pályázó adatai (Azt az adóigazgatási számot kell beírni, amelyre a támogatást igényli!):
Adószáma:--
Adóazonosító jele:...........................................................................................................................................................
Pályázó neve: ....................................................................................................................... Tel.: .............................
Címe: ……................................................................... (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Székhely címe: ……..................................................... (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Levelezési címe: ................................................. (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Bankszámlaszáma: …………………………….-………………………….-………………………
Számlavezető pénzintézet neve: .......................................................................................................................................
Felelős vezető neve (TÉSZ/integrátor): .................................................................................. Tel.: .............................
Felelős ügyintéző neve (TÉSZ/integrátor): ............................................................................ Tel.: .............................
2. Termék megnevezése (tegyen X jelet a szerződött termék megnevezése mellé, egy lap csak egy termékre tölthető ki:
Termék megnevezéseSzerződött mennyiség (kg)
Saját mennyiségIntegrált termelők*TÉSZ tagokÖsszesen
Paradicsom
Fűszerpaprika
Vöröshagyma
Zöldborsó
Konzervuborka
Meggy és cseresznye
Gurulós málna
Vilmoskörte
Őszibarack
Csemegekukorica
3. Összesítő kimutatás a szerződésekről [26/2003. (III. 11.) FVM rendelet 2. § (1) bekezdésének a)—j) pontjaihoz]:
Egyéni termelőknek értelemszerűen egy sort, a TÉSZ-ek/integrátorok és termelők közötti szerződések esetében termelőnként egy sort kell kitölteni. TÉSZ pályázók esetében kérjük a táblázatot TÉSZ-tagokra és nem TÉSZ-tagokra megbontani. Integrátor pályázó esetében a saját termést egy sorban, a saját adatait feltüntetve kell jelezni.
SzerződésszámNévAdószám / adó­azonosító jelLevelezési címTermőterület nagysága (ha) két tizedesjegy pontossággalTermőterület helyrajzi számaSzerződés dátumaSzerződött mennyiség (kg)
Összesen:
Amennyiben a táblázat mérete nem elegendő, saját szerkesztésű, megegyező oszlopformátumú táblázat benyújtása szükséges.
Nyilatkozom, hogy az adatközlő lapon feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.
Dátum: ............................................
…………………………….
pályázó cégszerű aláírása
Igazolom, hogy a fent nevezett pályázó a....................................Terméktanács tagja, és a tagságból eredő kötelezett­ségeinek eleget tett.
Dátum: ....................................................
…………………………….
Terméktanács
* Integrált termelőnél mennyiségenként kell feltüntetni a TÉSZ-ek nem TÉSZ-tag integráltakkal szerződött mennyiségét.

4/a. számú melléklet a 26/2003. (III. 11.) FVM rendelethez

N07—03/4
TÁMOGATÁSI KÉRELEM
EGYÉNI TERMELŐ RÉSZÉRE
26/2003. (III. 11.) FVM rendelet 2. § (1) bekezdésének a) —j) pontjaihoz
Benyújtás határideje: a 2. § (2) bekezdése szerint.
Benyújtás helye: Agrárintervenciós Központ H-1385 Budapest 62., Pf. 867
A támogatási kérelmet (TERMÉKENKÉNT EGYET) géppel vagy nyomtatott nagybetűvel kell kitölteni!
1. A pályázó adatai (Azt az adóigazgatási számot kell beírni, amelyre a támogatást igényli!):
Adószáma:--
Adóazonosító jele: ............................................................................................................................................................
Pályázó neve:............................................................................................................................. Tel.: .............................
Címe: ............................................................................... (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Székhely címe: ……….................................................... (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Levelezési címe: .............................................................. (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Bankszámlaszáma: …………………….-……………………….-………………………..
Számlavezető pénzintézet neve: .....................................................................................................................................
Felelős vezető neve: ................................................................................................................ Tel.: .............................
Felelős ügyintéző neve: .......................................................................................................... Tel.: .............................
2. Termék megnevezése:
Termék megnevezéseIgényelt mennyiség (kg)
Paradicsom
Fűszerpaprika
Vöröshagyma
Zöldborsó
Konzervuborka
Meggy és cseresznye
Gurulós málna
Vilmoskörte
Őszibarack
Csemegekukorica
3. Nyilatkozatok:
Alulírott nyilatkozom, hogy
a) csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt nem álló jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy végrehajtási eljárás alatt nem álló egyéni vállalkozó vagyok;
b) lejárt adó-, vám-, egészség-, nyugdíj- és társadalombiztosítási járulékhátralékkal nem rendelkezem;
c) a kérelem benyújtásakor költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt jogerős határozattal megál­lapított köztartozással nem rendelkezem;
d) az illetékes Terméktanács tagja vagyok, és a tagságból eredő kötelezettségeimet (tagdíj megfizetése, adatszol­gáltatás) teljesítettem;
e) (őstermelő esetén): rendelkezem az őstermelői igazolvánnyal és a tárgyévre érvényesített értékesítési betét­lappal;
f) hozzájárulok ahhoz, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a Vám- és Pénzügyőrség, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, illetve azok szervei, továbbá a Magyar Államkincstár az általam közölt adatokat felhasználhatják.
4. Bizonylati összesítő kimutatás a feldolgozó által átvett mennyiségekről:
A táblázatban csak a feldolgozásra átvett, minőségi követelményeknek megfelelő termékmennyiséget kell feltüntetni!
BizonylatszámFeldolgozó neveFeldolgozó adószámaÁtvétel időpontjaFeldolgozó által átvett mennyiség (kg)
Összesen:
Amennyiben a táblázat mérete nem elegendő, saját szerkesztésű, megegyező oszlopformátumú táblázat benyújtása szükséges.
Nyilatkozom, hogy a támogatási kérelem lapon feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.
Dátum: ............................................
…………………………….
pályázó cégszerű aláírása
Mellékletek:
1. Feldolgozó által kiállított igazolás a feldolgozásra átvett, minőségi követelményeknek megfelelő mennyiségről.
2. Egy bérmentesített, a pályázó nevére megcímzett válaszlevél-boríték és kiállított tértivevény.

4/b. számú melléklet a 26/2003. (III. 11.) FVM rendelethez

N07—03/5
TÁMOGATÁSI KÉRELEM
INTEGRÁTOROK ÉS TÉSZ-EK RÉSZÉRE
26/2003. (III. 11.) FVM rendelet 2. § (1) bekezdésének a)—j) pontjaihoz
Benyújtás határideje: a 2. § (2) bekezdése szerint.
Benyújtás helye: Agrárintervenciós Központ H-1385 Budapest 62., Pf. 867
A támogatási kérelmet (TERMÉKENKÉNT EGYET) géppel vagy nyomtatott nagybetűvel kell kitölteni!
1. A pályázó adatai (Azt az adóigazgatási számot kell beírni, amelyre a támogatást igényli!):
Adószáma:--
Adóazonosító jele: .............................................................................................................................................................
Pályázó neve: ............................................................................................................................. Tel.: ............................
Címe: ……………................................................................... (helység) .............................................. út/utca ......... hsz.
Székhely címe: …………...................................................... (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Levelezési címe: ……………................................................. (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Bankszámlaszáma: …………………………….-…………………………………-…………………………
Számlavezető pénzintézet neve: ......................................................................................................................................
Felelős vezető neve:.................................................................................................................... Tel.:.............................
Felelős ügyintéző neve: ............................................................................................................. Tel.: .............................
Szövetkezetek esetében: az 1992. évi L törvény szerint alakult; a 2000. évi CXLI. törvény szerint alakult.
2 Termék megnevezése:
Termék megnevezéseIgényel mennyiség (kg)
Saját mennyiségIntegrált termelők*TÉSZ tagokÖsszesen
Paradicsom
Fűszerpaprika
Vöröshagyma
Zöldborsó
Konzervuborka
Meggy és cseresznye
Gurulós málna
Vilmoskörte
őszibarack
Csemegekukorica
3. Nyilatkozatok:
Alulírott nyilatkozom, hogy
a) csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt nem álló jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy végrehajtási eljárás alatt nem álló egyéni vállalkozó vagyok;
b) lejárt adó-, vám-, egészség-, nyugdíj- és társadalombiztosítási járulékhátralékkal nem rendelkezem;
c) a kérelem benyújtásakor költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt jogerős határozattal megál­lapított köztartozással nem rendelkezem;
d) az illetékes Terméktanács tagja vagyok, és a tagságból eredő kötelezettségeimet (tagdíj megfizetése, adatszol­gáltatás) teljesítettem; és írásban tájékoztatom az illetékes terméktanácsot a TÉSZ-tagok/integrált termelők adatairól;
e) (TÉSZ esetében): rendelkezem az előzetes elismerésről vagy az elismerésről szóló határozattal, valamint vállalom, hogy a pályázat során elnyert és átutalt támogatást 15 napon belül a tagjaim részére továbbadom;
f) (integrátor esetében): rendelkezem az integrátor bejegyzéséről szóló határozattal, valamint vállalom, hogy a pályázat során elnyert és átutalt támogatást 15 napon belül az integráltjaim részére továbbadom;
g) hozzájárulok ahhoz, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a Vám- és Pénzügyőrség, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, illetve azok szervei, továbbá a Magyar Államkincstár az általam közölt adatokat felhasználhatják;
h) a velem szerződött termelők a szerződött mennyiségre más integrátorral nem állnak szerződésben.
4. Szerződéses adatok:
Összesítő kimutatás a termelő(k)től átvett mennyiségekről:
SzerződésszámNévAdószám / adóazonosító jelLevelezési címPályázó által termelőtől átvett mennyiség (kg)
Összesen:----------------------------------------------------------------
Amennyiben a táblázat mérete nem elegendő, saját szerkesztésű, megegyező oszlopformátumú táblázat benyújtása szükséges.
5. Bizonylati összesítő kimutatás a feldolgozó által átvett mennyiségekről:
A táblázatban csak a feldolgozásra átvett, minőségi követelményeknek megfelelő termékmennyiséget kell feltüntetni!
BizonylatszámFeldolgozó neveFeldolgozó adószámaÁtvétel időpontjaFeldolgozó által átvett mennyiség (kg)
Összesen:--------------------------------------------------------------
Amennyiben a táblázat mérete nem elegendő, saját szerkesztésű, megegyező oszlopformátumú táblázat benyújtása szükséges.
Nyilatkozom, hogy a támogatási kérelem lapon feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.
Dátum: ............................................
…………………………….
pályázó cégszerű aláírása
Mellékletek:
1. Feldolgozó által kiállított igazolás a feldolgozásra átvett, minőségi követelményeknek megfelelő mennyiségről.
2. Egy bérmentesített, a pályázó nevére megcímzett válaszlevél-boríték és kiállított tértivevény.
* Integrált termelőnél mennyiségenként kell feltüntetni a TÉSZ-ek nem TÉSZ-tag integráltakkal szerződött mennyiségét.

4/c. számú melléklet a 26/2003. (III. 11.) FVM rendelethez

N07—03/6
TÁMOGATÁSI KÉRELEM
FELDOLGOZÓ INTEGRÁTOROK RÉSZÉRE
26/2003. (III. 11.) FVM rendelet 2. § (1) bekezdésének a)-j) pontjaihoz
Benyújtás határideje: a 2. § (2) bekezdése szerint.
Benyújtás helye: Agrárintervenciós Központ H—1385 Budapest 62. Pf. 867
A támogatási kérelmet (TERMÉKENKÉNT EGYET) géppel vagy nyomtatott nagybetűvel kell kitölteni!
1. A pályázó adatai (Azt az adóigazgatási számot kell beírni, amelyre a támogatást igényli!):
Adószáma:--
Adóazonosító jele: ....................................................................................................................................................
Pályázó neve: ..................................................................................................................... Tel.: .............................
Címe: .................................................................................... (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Székhely címe: ..................................................................... (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Levelezési címe: ........................................................... (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Bankszámlaszáma: ……………………..-…………………………..-………………………..
Számlavezető pénzintézet neve: ......................................................................................................................................
Felelős vezető neve: ................................................................................................................... Tel.: .............................
Felelős ügyintéző neve : ............................................................................................................ Tel.: .............................
Szövetkezetek esetében: az 1992. évi I. törvény szerint alakult; a 2000. évi CXLI. törvény szerint alakult.
2. Termék megnevezése:
Termék megnevezéseIgényel mennyiség (kg)
Saját mennyiségIntegrált termelők*TÉSZ tagokÖsszesen
Paradicsom
Fűszerpaprika
Vöröshagyma
Zöldborsó
Konzervuborka
Meggy és cseresznye
Gurulós málna
Vilmoskörte
Őszibarack
Csemegekukorica
3. Nyilatkozatok:
Alulírott nyilatkozom, hogy
a) csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt nem álló jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy végrehajtási eljárás alatt nem álló egyéni vállalkozó vagyok;
b) lejárt adó-, vám-, egészség-, nyugdíj- és társadalombiztosítási járulékhátralékkal nem rendelkezem;
c) a kérelem benyújtásakor költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt jogerős határozattal megál­lapított köztartozással nem rendelkezem;
d) az illetékes Terméktanács tagja vagyok, és a tagságból eredő kötelezettségeimet (tagdíj megfizetése, adatszol­gáltatás) teljesítettem, és írásban tájékoztatom az illetékes terméktanácsot az integrált termelők adatairól;
e) rendelkezem az integrátor bejegyzéséről szóló határozattal, valamint vállalom, hogy a pályázat során elnyert és átutalt támogatást 15 napon belül az integráltjaim részére továbbadom;
f) hozzájárulok ahhoz, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a Vám- és Pénzügyőrség, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, illetve azok szervei, továbbá a Magyar Államkincstár Rt. az általam közölt adatokat felhasználhatják;
g) a velem szerződött termelők a szerződött mennyiségre más integrátorral nem állnak szerződésben.
4. Szerződéses adatok:
Összesítő kimutatás a feldolgozó által átvett mennyiségekről:
SzerződésszámNévAdószám / adóazonosító jelLevelezési címFeldolgozó által átvett mennyiség (kg)
Összesen:-------------------------------------------------------------
Amennyiben a táblázat mérete nem elegendő, saját szerkesztésű, megegyező oszlopformátumú táblázat benyújtása szükséges.
Nyilatkozom, hogy a támogatási kérelem lapon feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.
Dátum: ............................................
…………………………….
pályázó cégszerű aláírása
Melléklet:
Egy bérmentesített, a pályázó nevére megcímzett válaszlevél-boríték és kiállított tértivevény.
* Integrált termelőnél mennyiségenként kell feltüntetni a TÉSZ-ek nem TÉSZ-tag integráltakkal szerződött mennyiségét.

5. számú melléklet a 26/2003. (III. 11.) FVM rendelethez

Az egyes támogatott termékekre vonatkozó speciális rendelkezések
Az ipari paradicsom minőségi előírásai
Általános minőségi előírások
Az átvételre kerülő paradicsom friss, fogyasztásra érett, teljesen bepirosodott, kifejlett, fajtára jellemző alakú, ízű termék. Egészséges, frissen szedett, fajtaazonos, ép; száraz felületű. Kocsány nélküli, idegen anyagtól, idegen íztől és illattól mentes. Nem lehet sárgafoltos, zöldfoltos, barnafoltos, feketefoltos sem a héján sem a húsában. Nem lehet romló-hibás, rothadt, penészesedő, üreges, puffadt, elpuhult, napégett, jégvert, fagyott. Mindenféle növénybetegségtől, növényvédő szertől, állati kártevőktől vagy azok kártételeitől mentes. A beszállított nyersanyagnak minden tekintetben ki kell elégítenie a vonatkozó élelmiszer-egészségügyi előírásokat (növényvédőszer-maradvány, toxikus fémek stb.).
Kiegészítő minőségi előírások
Hűtőipari feldolgozáshoz:
Minimum 30 mm-es átmérőjű (kivéve a „cherry" típusú fajtákat), kézzel szedett termés legyen.
Amennyiben az általános minőségi előírások valamelyike nem teljesül, az átvételre felajánlott tétel három minő­ségi osztályban, százalékos megosztással az alábbi módszer szerint kerül átvételre:
A teljesen éretlen vagy romló-hibás darabokat tartalmazó rekeszek nem kerülnek átvételre. Véletlenszerű minta­vétellel átlagmintát vesznek a szállítmány legkülönbözőbb helyeiről. Ezt az átlagmintát válogatják szét a következő paraméterek szerint:
Kívül zöldfoltos, héján barnafoltos, romló-hibás, rothadt, feketefoltos a héján, feketefoltos a magház körül, sárgafoltos, párás héjú, sérült, repedt, szétnyomódott, elpuhult, fonnyadt, méret alatti, egyéb foltos.
Az így mért százalékos hibamennyiségeket hibánként átlagolják, és elvégzik a minőségi osztályba történő besoro­lást az alábbiak szerint:
III. osztályú hányad: a mért zöldfoltos, belül zöld, rothadt, romló-hibás, belül feketefoltos, teljesen elfonnyadt, szétnyomódott paradicsom mennyisége. Ez a rész érték nélkül, a nettó tömegből levonva kerül átvételre. Amennyiben a III. osztályú hányad 25%-nál több, ezen belül 5%-ot meghaladó a romló-hibás, rothadt, belül fekete paradicsom a tétel nem kerül átvételre.
II. osztályú hányad: a mért egyéb hibák és az egyes hibákra megadott tűréshatárok feletti hibák együttes értéke adja, azzal a kikötéssel, hogy az egész beszállított tételnek legalább 65%-a első osztályú legyen. Elfogadott tűréshatárok: sárgafoltos legfeljebb 15%; párás legfeljebb 10%; elpuhult legfeljebb 10%; méret alatti legfeljebb 10%.
I. osztályú hányad: úgy kapjuk meg, hogy a fentiek szerinti mért és meghatározott III. osztályú és II. osztályú rész összegét a 100%-ból kivonjuk.
Tartósítóipari feldolgozáshoz:
Az átvételre kerülő paradicsom az általános minőségi követelményeken túl a termés egzakt módon történő mintavételezése és az átlagminta refrakció értékének mérési eredményei alapján az alábbi módon kerül osztályozásra:
I. osztályú paradicsomnak minősül, melynek refrakció értéke legalább 5,0.
II. osztályú paradicsomnak minősül, melynek refrakció értéke legalább 4,2.
A fűszerpaprika minőségi előírásai
A pályázó köteles a feldolgozó termesztéstechnológiai előírásait betartani a helyrevetéshez, illetve a kiültetett palántához az ellenőrzött (fémzárolt) vetőmag-felhasználást a feldolgozó és a Terméktanács felé számlával igazolni. A termeltetési szerződés elengedhetetlen feltétele a minőségi követelmények meghatározása (MSZ 6344—82).
Az ipari vöröshagyma minőségi előírásai
A termelő a feldolgozó, az integrátor és a TÉSZ köteles a vöröshagyma termékpálya szabályozásban meghatáro­zott előírásokat betartani. A vöröshagyma termelő köteles a feldolgozó termesztéstechnológiai előírásait betartani, az ellenőrzött (fémzárolt) vetőmag-felhasználást a feldolgozó felé igazolni, a minőségi követelményeknek eleget tenni.
Vöröshagyma minőségi előírása szárítóipari feldolgozási célra:
A legkisebb átmérő 35 mm, az átadásra kerülő vöröshagyma szárazanyag-tartalma a fajtaleírásban leírtakkal legyen lehetőleg megegyező. A szárazanyag-tartalmat az átvevő a betakarításkor, valamint az átadáskor folyamatosan ellenőrzi.
A beszállított vöröshagyma élelmiszer-ipari feldolgozásra kerül, ezért csak a beérett, egészséges, kórokozóktól, kártevőktől és azok kártételeitől, élettani okból adódó sérülésektől, romló-hibás egyedektől, idegen szagtól, íztől mentes, emberi fogyasztásra alkalmas termék legyen.
A megvételre kerülő vöröshagyma nem tartalmazhat idegen, szerves és szervetlen anyagot (földet, gyomot, levél-, gyökér- és szármaradványt) és idegen fajtát, 35 mm alatti, valamint 35 mm feletti, de sérült (darabolt, taposott), beteg, rejtett és romló-hibás, bördős (magszáras) egyedeket, amelyek a minősítés során egyéb engedményként levonásra kerülnek. A rejtett és/vagy romló-hiba megállapítása darabolással történik.
Azon tételek átvételét, amelyek nem megfelelően tisztán tartott tábláról, valamint mikrobiológiailag fertőzött területről származnak, és amelyekben az egyéb engedmény a 25%-ot, a romló-hibás egyedek mennyisége az 5%-ot meghaladja az átvevő megtagadhatja.
Vöröshagyma minőségi előírása tartósítóipari feldolgozási célra:
A méret 40 mm átmérő feletti. A vöröshagyma legyen fajtaazonos. A felülete és belső szövetállománya állati kártevőktől és azok kártételeitől, növénybetegségektől, élettani kártól, fagyástól, befülledéstől, a felhasználhatóság csökkentő fejlődési hibától mentes legyen.
A vöröshagyma héjazata legyen ép. A repedt, hiányos borítólevelű, valamint kopasz hagyma aránya ne haladja meg a 10%-ot.
A vöröshagymán ne legyen nyílt sérülés. A pontsérüléses és kissé sérült hagymák ne haladják meg az 5%-ot. A vöröshagyma nyaki része legyen beszáradt és utánnövés nélküli, gyökere legyen száraz. A vöröshagyma legyen száraz felületű és csírásodástól mentes. A vöröshagyma legyen jellemző szagú és ízű, minden idegen anyagtól mentes.
A szárazanyag-tartalom a fajtaleírásban leírtakkal legyen közel megegyező.
Gyorsfagyasztás céljára megfelelő zöldborsó minőségi előírása
A zöldborsó esépelt formában, ömlesztve a betakarítás után legfeljebb 4 órán belül kerülhet a hűtőházba. Gyorsfagyasztásra alkalmas a zöldborsó, ha színe fajtára jellemző, egyöntetű színű. Minden idegen íztől, szagtól mentes, zsengeségi osztálynak (A, AB, B, C, D) megfelelő.
Zöldborsó zsengesége:110 T°-ig A
111— 125 T°-ig AB
126—140 T°-ig B
141—160 T°-ig C
161—180 T°-ig D
A zsengeséget hitelesített Tenderométerrel kell mérni az MSZ 3647 szabvány előírása szerint.
A zöldborsónál megengedett paraméterértékek:
fehéreszöld, fakó, túlérett, töppedt0,5%
teljesen sárga szem0,0%
szúrt szem, rovarrágott0,2%
hüvelyes zöldborsó0,0%
hüvelytöret0,0%
fejletlen szem 5 mm alatt0,0%
repedt szem0,0%
egyéb idegen növényi rész0,0%
gyommag0,0%
110 T° borsónál A
tört, sérült8,0%
léha szem2,0%
sárga, barnafoltos rozsdapettyes szem0,5%
111— 125 T°-ig AB
126—140 T°-ig B
tört, sérült6,0%
léha szem1,5%
sárga, barnafoltos rozsdapettyes szem0,5%
141—160 T° C
tört, sérült4,0%
léha szem1,0%
sárga, barnafoltos rozsdapettyes szem0,5%
161—180 T° D
tört, sérült6,0%
léha szem0,5%
sárga, barnafoltos, rozsdapettyes szem1,0%
A minősítés során a fenti értékeket meghaladó részarányt, valamint az egyéb érték nélküli anyagokat (hüvelytöret, egyéb növényi anyag, gyommag, föld, kő stb.) a beszállított súlyból le kell vonni.
A beszállított nyersanyagnak minden tekintetben meg kell felelnie a vonatkozó élelmiszer-egészségügyi elő­írásoknak (növényvédőszer-maradvány, toxikus fémek, egyéb élelmiszer-biztonsági határértékeknek).
Konzervipari célra feldolgozásra kerülő zöldborsó minőségi előírása
A zöldborsó termesztése során az élelmezés-egészségügyi előírásokat be kell tartani (engedélyezett szerek haszná­lata).
A csépelt zöldborsószem, minőségi osztályba sorolását a zsengeség alapján kell megállapítani. A zöldborsószem fajtaazonos, zsengesége a 45—68 F° közötti, tiszta, friss, ép, egészséges, idegen szagtól, íztől, rovarkártevőktől vagy azok nyomaitól, növényi betegségektől és mérgező gyommagvaktól mentes legyen.
A szemszín a fajtára jellemző világos vagy sötét színű.
Az átvételt kizáró okok:
— fülledt, romlásnak indult,
— növényi betegségek,
— állati kártevők jelenléte és kártétele,
— takarmányborsó,
— mérgező gyommagvak,
— a szerződéstől eltérő zsengeség. Minősítés során mért paraméterek:
— sérült tört szem: cséplésből eredő sérült, tört borsószem,
— fejletlen szem: a kicsépelt szem a 6 mm-es nagyságot nem éri el,
— hüvely, hüvelyrész, idegen növényi anyag: a csépelt zöldborsószemben visszamaradó borsó levél, szár, hüvely, hüvelytöret, valamint nem mérgező gyomnövény része,
— túlérett szem: béltartalma tömör, lisztes állományú, elszíneződött, szürkészöld, sárgászöld, sárga, öreg szemek,
— egyéb idegen anyag: föld, kő stb.
A minősítés során mért paraméterek az átvételkor teljes egészében súlylevonásra kerülnek.
A konzervuborka minőségi előírásai, tartósítóipari feldolgozás céljára
A minőségi előírás tárgya a szabadföldi termesztésből származó (Cucumis sativus L.) konzervuborka, melyből üvegbe vagy dobozba zárt, legalább 80 százalékban hőkezeléssel tartósított késztermék készül, és Magyarországon kerül feldolgozásra.
Az átadásra kerülő termék legyen friss, nem lehet szennyezett, az alakja, méretaránya a fajtára legyen jellemző.
Az uborka felülete legyen egyöntetűen zöld színű, betegségektől, mechanikai sérülésektől mentes. A termésen nem maradhat szár (kocsány) és virág.
Az uborka legyen kemény, ropogós. Nem lehet torz fejlődésű, üreges, ikernövésű, vírus kártételétől deformált alakú, rovarrágott és görbe.
A termést nem szabad megmosni.
Az átvételre kerülő nyersanyagnak meg kell felelnie az élelmezés-egészségügyi előírásoknak, melyet permetezési napló vezetésével kell a termelőnek igazolni.
Meggy és cseresznye minőségi előírása feldolgozási célra
A hűtőipari és befőtt alapanyagként szállított meggy és cseresznye feleljen meg a Magyar Élelmiszerkönyv [40/1995. (XI. 16.) FM rendelet] 1—4—899/87/1 számú „cseresznye és meggy minősége" előírásában foglaltak közül a minimumkövetelményeknek — kivéve a kocsány meglétét —, valamint az osztályozásra (Extra, I. és II. osztály, a III. osztály kivételével) vonatkozó előírásoknak.
Gyorsfagyasztás céljára megfelelő „gurulós" málna minőségi előírása
Fajta: Mailing, Fertődi.
A málna csak ép, sérülésmentes és tiszta rekeszbe kerülhet. Minden rekesz aljába tiszta műanyag fólia lapot kell tenni.
A beszállított friss gyümölcsnek minden tekintetben meg kell felelni a vonatkozó élelmiszer-egészségügyi elő­írásoknak (növényvédőszer-maradvány, toxikus fémek, egyéb élelmiszer-biztonsági határértékeknek).
A „gurulós" minőségű málna teljesen érett (90%-os érettség), kocsány nélküli, kézzel szedett, fajtaazonos. A gyümölcs teljesen egészséges, ép és száraz. A bogyók egymástól külön állnak, könnyen gurulnak. A tétel nem tartalmaz­hat szennyeződést. Napégett, pontpenészes, rosszul kötött szemek együttes mennyisége 10—15 db lehet, ebből pont­penészes legfeljebb 5—6 db, a rekesz töltősúlya legfeljebb 2,5 kg.
Csemegekukorica minőségi előírása feldolgozási célra
A pályázó köteles a feldolgozó termesztéstechnológiai követelményeit és az alábbiakban meghatározott minőségre vonatkozó előírásokat betartani, valamint a feldolgozó felé igazolni, hogy a helyrevetéshez az ellenőrzött (fémzárolt) vetőmagot használt fel. „Super sweet" fajták esetében a felvásárlási jegyre/számlára a fajtacsoport megnevezését rá kell vezetni.
Általános minőségi követelmények:
A csöves kukorica legyen tiszta, zárt levélzetű. A csövek legyenek épek, egészségesek, növényi betegségektől, állati kártevőktől, illetve azok kártételétől mentesek, legyenek frissek, a külső levelek zöldesek, puha állagúak. A csövek legyenek fajtájukra jellemző alakúak, a magvak fajtára jellemző színűek, idegen íztől, szagtól mentesek. A tétel ne tartalmazzon idegen anyagot.
Részletes minőségi követelmények:
Épség: a szemek a csövet körben egyenletesen borítsák, ne legyen a cső szemhiányos, rosszul kötött, fonnyadt, a szemek épek, sérülésmentesek legyenek.
Érettség: a cső nem lehet éretlen, a szemek legyenek zsengék, tejesek, könnyen vághatok. Ráncos, öreg szemeket nem tartalmazhat.
Nedvességtartalom: legalább 63%, legfeljebb 73%, „Super sweet" fajták esetében legalább 63%, legfeljebb 78%.
Nagyság: kifejlett szemekkel borított rész a csövön legalább 12 cm hosszúságú legyen.
Az átvétel megtagadható, ha
1. a tétel befülledt,
2. idegen növényi anyagot tartalmaz,
3. üszkös penészes,
4. a cső barna és fekete, fuzáriumos szemeket tartalmaz,
5. savanyú, idegen ízű és szagú,
6. férges csöveket tartalmaz,
7. takarmánykukoricával kevert,
8. jégveréses csöveket tartalmaz.
A beérkező kukorica vizsgálata:
A beérkezett szállítmányból, szállítmányonként 10 kg átlagmintát kell venni, és azon a következő vizsgálatokat kell elvégezni:
1. Mérni kell:
a) az összes csuhé, torzsa, hegyvég együttes tömegét (a 30% fölé eső rész kerül levonásra),
b) szár, levél,
c) idegen anyag tömegét.
2. 12 cm-nél rövidebb kötésű csövek mennyiségét (a mérés alapja a csőnek az a része, amely szakaszon a szemek körkörösen teljesen kifejlődtek).
3. Sérült, jégvert, fonnyadt, éretlen, túlérett, gépi törött, egyenetlen kötésű és egyéb (férges, üszkös, fuzáriumos). A mérés során kapott értékeket a vett minta%-ában kell kifejezni.
Az 1. b)—c) és a 2—3. pont alatti mennyiségek teljes egészében levonásra kerülnek.
A nyersanyag átvétele megtagadható, ha a szemek nedvességtartalma 63%-nál kevesebb.
A nyersanyag beszállítására csak tiszta rakfelületű szállítójármű vehető igénybe.
Az átvételre kerülő tétel meg kell feleljen a mindenkor érvényben lévő élelmezésügyi követelményeknek
Az őszibarack minőségi előírásai befőtt gyártására
A gyümölcs legyen fajtaazonos, a fajtára jellemző színű és alakú, friss, ép, egészséges, tiszta, egyöntetű, kocsány nélküli. Méret: legalább 55 mm átmérő. Érettségi állapot: 75—85% közötti. Az idegenanyag-tartalom az átvétel során teljes egészében súlylevonásra kerül.
A vilmoskörte minőségi előírásai befőtt gyártására
A gyümölcs legyen tiszta, száraz, ép, egészséges, nem kövecses, kocsánnyal szedett, fajtára jellemző alakú és színű. Érettségi foka egységes, a felhasználási célnak megfelelően érett. Méret: legalább 55 mm átmérő. Az idegenanyag­tartalom az átvétel során teljes egészében súlylevonásra kerül.

6. számú melléklet a 26/2003. (III. 11.) FVM rendelethez

N07—03/7
Az őszi betakarítása étkezési burgonya támogatása
PÁLYÁZATI LAP
26/2003. (III. 11.) FVM rendelet 12. §-a alapján az őszi betakarítása étkezési burgonya EU versenyfeltételeihez
történő alkalmazkodás elősegítéséhez nyújtott támogatásról
Benyújtási határidő: 2003. május 15.
Benyújtás helye: Agrárintervenciós Központ H-1385 Budapest 62., Pf. 867
(A pályázati lapot géppel vagy nyomtatott nagybetűvel kell kitölteni!)
1. A pályázó adatai (Azt az adóigazgatási számot kell beírni, amelyre a támogatást igényli!):
Adószáma:--
Adóazonosító jele: ...............................................................................................................................................................
Pályázó neve: ............................................................................................................................. Tel.: .............................
Címe: .......................................................................... (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Székhely címe: ............................................................ (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Levelezési címe: ........................................................ (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Bankszámlaszáma: …………………………..-……………………………-……………………….
Számlavezető pénzintézet neve: .....................................................................................................................................
Felelős vezető neve: ............................................................................................................... Tel.: .............................
Felelős ügyintéző neve: ......................................................................................................... Tel.: .............................
2.
Saját vetésterület nagysága: ............................................... ha Termelőként pályázom.
Integrált (és saját) vetésterület nagysága: ............................ ha Integrátorként pályázom.
Fajta megnevezése:………………………………….,………………………………….,
………………………………….,………………………………….,
Dátum: ........................................................
P. H.…………………………….
pályázó cégszerű aláírása
Igazolom, hogy a pályázó a Burgonya Terméktanács tagja és a tagságból eredő kötelezettségeknek eleget tett, valamint a pályázó által benyújtandó pályázat megfelel a szakmai feltételeknek, előírásoknak.
Dátum: .......................................................
P. H.…………………………….
Burgonya Terméktanács
Mellékletek:
1. Cégbírósági bejegyzést igazoló cégkivonat másolata a gazdasági társaságok, illetve az új típusú szövetkezetek esetén.
2. Egy bérmentesített, a pályázó nevére megcímzett válaszlevél boríték és kiállított tértivevény.

7. számú melléklet a 26/2003. (III. 11.) FVM rendelethez

N07—03/7
TÁMOGATÁSI KÉRELEM
26/2003. (III. 11.) FVM rendelet alapján az őszi betakarítása étkezési burgonya EU versenyfeltételeihez történő alkalmazkodás elősegítéséhez nyújtott támogatását jóváhagyó igazolás kiadásához
Benyújtási határidő: 2003. október 31.
Benyújtás helye: Agrárintervenciós Központ H-1385 Budapest 62., Pf. 867
A kérelmet géppel vagy nyomtatott nagybetűvel kell kitölteni! 1.
A pályázó adatai (Azt az adóigazgatási számot kell beírni, amelyre a támogatást igényli!):
Adószáma:--
Adóazonosító jele: .............................................................................................................................................................
Pályázó neve:.............................................................................................................................. Tel.: .............................
2.
A kiadott ígérvény száma: ...............................................................................................................................................
A kiadott ígérvényen jóváhagyott terület nagysága: ................................................................................................ ha
A betakarított terület nagysága: ................................................................................................................................ ha
Az igényelt támogatás összege (ha * Ft/ha): ..................................................................................................................... Ft
1. Alulírott nyilatkozom, hogy
a) csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt nem álló jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagyok,
b) végrehajtási eljárás alatt nem álló egyéni vállalkozó vagyok,
c) lejárt adó-, vám-, egészség-, nyugdíj-, illetve társadalombiztosítási járulékhátralékkal nem rendelkezem.
2. Rendelkezem a téli tároláshoz
........................................................................................................... (vagon) tárolótérrel és
az áruvá készítéshez...................................................................................... kapacitása ................... tonna/óra,
........................................................................................kapacitása ................... tonna/óra,
........................................................................................kapacitása ................... tonna/óra,
eszköz(zel)ökkel.
3. Saját szaporítóanyag előállítása esetén rendelkezem szemlejegyzőkönyvvel és fémzárolási bizonyítvánnyal.
4. Más integrátorral nem állok szerződésben.
Dátum: ........................................................
P.H.…………………………….
pályázó cégszerű aláírása
Mellékletek:
1. Hiteles számlamásolat, amely az ellenőrzött, fémzárolt vetőburgonya vásárlását és felhasználását igazolja.
2. A saját termelésű fémzárolt vetőburgonya felhasználása esetén: igazolás (a könyvelési bizonylatok másolatával) a készletrevétel és a vetésre történő kiadásról.
3. Egy bérmentesített, a pályázó nevére megcímzett válaszlevél boríték és kiállított tértivevény.

8. számú melléklet a 26/2003. (III. 11.) FVM rendelethez

N07—03/8
PÁLYÁZATI LAP
26/2003. (III. 11.) FVM rendelet alapján a cukorrépa EU versenyfeltételeihez történő alkalmazkodás
elősegítéséhez nyújtott támogatásról
A pályázati lapot géppel vagy nyomtatott nagybetűvel kell kitölteni!
1. A pályázó adatai (Azt az adóigazgatási számot kell beírni, amelyre a támogatást igényli!):
Adószáma:--
Adóazonosító jele:.............................................................................................................................................................
Pályázó neve: .......................................................................................................................... Tel.: .............................
Címe: .......................................................................... (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Székhely címe: ............................................................ (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Levelezési címe: ........................................................ (helység) ............................................... út/utca ......... hsz.
Bankszámlaszáma: ...............................-............................................-.....................................
Felelős vezető neve :................................................................................................................ Tel.: .............................
Felelős ügyintéző neve:............................................................................................................ Tel.: .............................
2. Termelési adatok:
Betakarított terület nagysága: .............................................................................................................. ha (egész szám)
Egy ha-ra eső cukorhozam: ........................................................................... tonna/ha (egy tizedesig kérjük megadni)
3. A támogatást a 2. pontban megadott betakarított terület nagysága után kérem.
4. Nyilatkozatok:
1. Alulírott, nyilatkozom, hogy
a) csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt nem álló jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy végrehajtási eljárás alatt nem álló egyéni vállalkozó vagyok;
b) lejárt adó-, vám-, egészség-, nyugdíj-, illetve társadalombiztosítási járulékhátralékkal nem rendelkezem;
c) a kérelem benyújtásakor költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt jogerős határozattal megál­lapított köztartozással nem rendelkezem;
d) a Cukor Terméktanács tagja vagyok, és a tagságból eredő kötelezettségeknek eleget tettem;
e) a mezőgazdasági termelők agrártámogatás igénybevételével összefüggő adatszolgáltatásáról és nyilvántartásba vételéről szóló 236/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti adatszolgáltatási kötelezettségemnek az igénylés benyújtá­sáig eleget tettem;
f) (Integrátor esetében): rendelkezem az integrátori bejegyzésről szóló illetékes FM hivatal által kiállított igazo­lással.
g) Alulírott hozzájárulok ahhoz, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a Vám- és Pénzügyőrség, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, illetve azok szervei, továbbá a Magyar Államkincstár az általam közölt adataimat felhasználják.
Dátum: ........................................................
P.H.…………………………….
pályázó cégszerű aláírása
5. A termelési adatok valódiságát igazolom:
Dátum:..................................................Dátum: ..................................................
………………………………………..…………………………………………….
Cukorgyár
(cégszerű aláírás)
Cukorrépa-termesztők Térségi Szövetsége
(cégszerű aláírás)
P. H.
Mellékletek:
1. Cégbírósági bejegyzést igazoló cégkivonat a gazdasági társaságok, illetve az új típusú szövetkezetek esetén.
2. Őstermelő esetében: őstermelői igazolvány másolata.
3. Vállalkozó esetében: vállalkozói igazolvány másolata.
4. Családi vállalkozó esetében: az erre vonatkozó határozat másolata.
5. Egy bérmentesített, a pályázó nevére megcímzett válaszlevél boríték és kiállított tértivevény.
6. Integrátor által készített összesítő kimutatás az integrációs szerződésekről (az alábbi táblázat szerint).
Összesítő kimutatás az integrációs szerződésekről:
SorszámSzerződés számaNév (integrált termelő)Adószám / Adóazo­nosító jelLevelezési cím (helység, utca, ir. szám)Betakarított terület nagysága (ha)Egy ha-ra eső cukorhozam (tonna/hektár)
1.
2.
...
...
Összesen:

Lábjegyzetek:

[1] Megállapította a 127/2003. (XII. 17.) FVM rendelet 2. § (1) bekezdése. Hatályos 2003.12.17.

[2] Megállapította a 127/2003. (XII. 17.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdése. Hatályos 2003.12.17.

Tartalomjegyzék