21/2006. (V. 15.) EüM-FVM együttes rendelet
a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet módosításáról
Az élelmiszerekről szóló 2003. évi LXXXII. törvény 20. §-a (10) bekezdésében, valamint a növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény 65. §-a (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el:
1. §
A növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 2. §-a a következő új (18) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi (18) bekezdés jelölése (19) bekezdésre változik:
"(18) A (17) bekezdés c) pontja alapján hozott intézkedésre vonatkozó értesítési kötelezettség csak az Európai Unió tagállamai esetében áll fenn."
2. §
Az R. 1. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép.
3. §
(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti
a) a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet módosításáról szóló 59/2003. (X. 16.) ESZCSM-FVM együttes rendelet 1. számú melléklete,
b) a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet módosításáról szóló 8/2004. (II. 17.) ESZCSM-FVM együttes rendelet 4. §-a és melléklete,
c) a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet módosításáról szóló 1/2004. (XI. 5.) EüM-FVM együttes rendelet 3. §-a és melléklete,
d) a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet módosításáról szóló 9/2005. (III. 30.) EüM-FVM együttes rendelet 2. §-a és melléklete,
e) a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet módosításáról szóló 24/2005. (VI. 29.) EüM-FVM együttes rendelet 2. §-a és melléklete.
4. §
A rendelet tervezetének a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, a 98/48/EK irányelvvel módosított 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8-10. cikkében előírt egyeztetése megtörtént.
Dr. Rácz Jenő s. k.,
egészségügyi miniszter
Gráf József s. k.,
földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter
Melléklet a 21/2006. (V. 15.) EüM-FVM együttes rendelethez
[1. számú melléklet az 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelethez]
"Megengedett növényvédőszer-hatóanyag maradék növényekben, növényi termékekben
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ-érték mg/kg | |
| 1. | abamektin(1) | almatermésűek | 0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,01 | KH | ||
| szamóca | *0,1 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: szamóca) | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paradicsom | 0,02 | |||
| paprika | 0,05 | |||
| padlizsán | *0,02 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| uborka, görögdinnye | 0,01 | KH | ||
| kabakosok (kivéve: uborka, görögdinnye) | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek (friss) | *0,01 | KH | ||
| száraz hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *0,1 | |||
| spenót, sóska, mángold | *0,01 | KH | ||
| vizitorma, cikória | *0,01 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| burgonya | 0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | |||
| tea (szárított) | 0,02 | KH | ||
| zöld dohánylevél | ***0,05 | |||
| 2. | acefát | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségfélék | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| cukorrépa | **0,1 | |||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| zöld dohánylevél | **0,1 | |||
| 3. | acetamiprid | alma, körte | ***0,5 | |
| cseresznye, meggy | ***0,1 | |||
| őszibarack | ***0,5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,05 | |||
| málna, ribiszke (piros-, fekete), szamóca | ***0,05 | |||
| paprika, paradicsom | ***0,5 | |||
| uborka | ***0,5 | |||
| kalászosok (szem) | ***0,05 | |||
| kukorica (áru, csemege, siló) | ***0,05 | |||
| cukorrépa | ***0,05 | |||
| burgonya | ***0,05 | |||
| napraforgómag | ***0,05 | |||
| repcemag | ***0,05 | |||
| zöld dohánylevél | ***0,5 | |||
| 4. | acetoklór | vöröshagyma | **0,l | |
| kukorica (áru, csemege, siló) | ***0,1 | |||
| kukorica (takarmány, vetőmag) | ||||
| burgonya | ***0,1 | |||
| napraforgómag | ***0,1 | |||
| kukorica (szár és levél) | ||||
| 5. | acibenzolár-S-metil | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| mogyoró | *0,1 | KH | ||
| dió, mandula, gesztenye | *0,02 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| banán | 0,1 | |||
| mangó | 0,5 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, banán, mangó) | 0,02 | KH | ||
| paprika, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| paradicsom | *1 | |||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 6. | acifluorfen-Na | szójabab | **0,1 | |
| 7. | AD-67 | kukorica (áru, csemege, siló) | ***0,05 | |
| kukorica (takarmány, vetőmag) | ***0,05 | |||
| 8. | alaklór | kukorica (áru, siló) | **0,l | |
| napraforgómag, repcemag | ***0,l | |||
| mustármag | ***0,l | |||
| olajretek | ***0,l | |||
| 9. | alanikarb | alma | **0,5 | |
| szőlő (bor, csemege) | **2 | |||
| paprika | **0,5 | |||
| 10. | aldikarb (2) | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió | 0,05 | KH | ||
| pekándió | 0,2 | |||
| citromfélék | 0,2 | |||
| banán | 0,1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, banán) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| sárgarépa, pasztinák | *0,1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, sárgarépa, pasztinák) | *0,05 | KH | ||
| karfiol, kelbimbó | *0,2 | |||
| káposztafélék (kivéve: karfiol, kelbimbó) | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,5 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 11. | aldrin (aldrin+dieldrin )(3) | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| uborka, cukkíni | *0,02 | |||
| dinnyefélék, tökfélék | *0,03 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| pasztinák | *0,02 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, pasztinák) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | |||
| rizs | *0,01 | |||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,02 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,02 | KH | ||
| 12. | alfametrin (alfa-cipermetrin)(10) | almatermésűek | 1 | |
| cseresznye, meggy, ringló, szilva | 1 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| őszibarack, nektarin, kajszibarack | 2 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: málna, szeder, vadon termő bogyós gyümölcsűek) | *0,05 | KH | ||
| málna, szeder | *0,5 | |||
| vadon termő bogyós gyümölcsűek | *2 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika | 0,5 | |||
| paradicsom, padlizsán | *0,5 | |||
| kabakosok | *0,2 | |||
| zöldbab (hüvellyel) | *0,5 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,5 | |||
| zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *0,05 | KH | ||
| borsó (száraz) | 0,05 | KH | ||
| bab (száraz), lóbab, lencse | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| vöröshagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma | *0,1 | |||
| zöldhagyma | *0,05 | KH | ||
| póréhagyma | *0,5 | |||
| egyéb hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| brokkoli, kelbimbó, fejeskáposzta, karfiol, kelkáposzta | 0,5 | |||
| egyéb virágzatukért termesztett és fejképző káposztafélék | *0,5 | |||
| kínai kel | 1 | |||
| karalábé | 0,2 | |||
| egyéb leveles káposztafélék | *1 | |||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *2 | |||
| vizitorma, cikória | *0,05 | KH | ||
| spenót, sóska | *0,5 | |||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *2 | |||
| spárga | *0,1 | |||
| articsóka | *2 | |||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: articsóka, spárga) | *0,05 | KH | ||
| termesztett gombák | *0,05 | KH | ||
| vadon termő gombák | *1 | |||
| búza (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) | 0,05 | KH | ||
| árpa (szem), zab (szem) | 0,2 | |||
| kukorica (áru, csemege, siló) | 0,05 | KH | ||
| gabonafélék (kivéve: kalászosok, kukorica) | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,1 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| burgonya | 0,05 | KH | ||
| napraforgómag, repcemag | 0,2 | |||
| gyapotmag, lenmag, mákszem | *0,2 | |||
| szójabab | *0,05 | KH | ||
| mustármag | 0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé | 0,05 | KH | ||
| szezámmag | 0,2 | |||
| kalászosok (szalma) | ***1 | |||
| komló (szárított) | *30 | |||
| tea (szárított) | 0,5 | |||
| 13. | amidoszulfuron | napraforgómag | **0,01 | |
| árpa (szem), búza (szem), tritikálé (szem) | ***0,01 | |||
| árpa (szalma), búza (szalma), tritikálé (szalma) | ***0,05 | |||
| 14. | amitráz(4) | almatermésűek | *0,5 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika | *0,05 | KH | ||
| paradicsom, padlizsán | *0,5 | |||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek (friss) | *0,05 | KH | ||
| száraz hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék (kivéve: csemegekukorica) | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| cukorrépa | **0,05 | |||
| napraforgómag | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| gyapotmag | *1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, gyapotmag) | 0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *20 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 15. | amitrol | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, olíva bogyó) | 0,01 | KH | ||
| olíva bogyó | 0,05 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,02 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,02 | KH | ||
| 16. | aramit | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,01 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,01 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 17. | atrazin | alma, körte | 0,1 | KH |
| almatermésűek (kivéve: alma, körte) | *0,1 | KH | ||
| csonthéjasok | *0,1 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,1 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,1 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 0,1 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,1 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,1 | KH | ||
| kabakosok | *0,1 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,1 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,1 | KH | ||
| hagymafélék | *0,1 | KH | ||
| káposztafélék | *0,1 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,1 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,1 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,1 | KH | ||
| csemegekukorica | 0,1 | KH | ||
| kukorica (áru, siló, takarmány, vetőmag) | ***0,1 | |||
| cirok | ***0,1 | |||
| burgonya | *0,1 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 18. | azafenidin | almatermésűek | **0,l | |
| szőlő (bor, csemege) | **0,02 | |||
| napraforgómag | **0,l | |||
| 19. | azimszulfuron | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 20. | azinfosz-etil | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 21. | azinfosz-metil | almatermésűek | 0,5 | |
| csonthéjasok | 0,5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *1 | |||
| bogyós gyümölcsűek | 0,5 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | 0,5 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,5 | |||
| citromfélék | 1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,5 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,5 | |||
| kabakosok | *0,5 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,5 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,5 | |||
| hagymafélék | *0,5 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| káposztafélék | 0,5 | |||
| leveles zöldségek | *0,5 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,5 | |||
| csemegekukorica | *0,5 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,5 | |||
| gabonafélék | *0,5 | |||
| rizs | *0,5 | |||
| cukorrépa | ***0,05 | |||
| burgonya | 0,5 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,5 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,5 | |||
| komló (szárított) | *0,5 | |||
| tea (szárított) | 0,5 | |||
| 22. | azociklotin | lásd: cihexatin | ||
| 23. | azoxistrobin | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 2 | |||
| ribiszke, köszméte | 0,05 | KH | ||
| szamóca | 2 | |||
| málna | 3 | |||
| szeder | *3 | |||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 1 | |||
| banán | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, banán) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom | 2 | |||
| padlizsán | *2 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| uborka, cukkíni | 1 | |||
| dinnyefélék, tökfélék | 0,5 | |||
| zöldbab (hüvellyel) | *1 | |||
| zöldbab (fejtett) | *0,2 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,5 | |||
| zöldborsó (fejtett) | *0,2 | |||
| egyéb friss hüvelyesek | *0,05 | KH | ||
| borsó (száraz) | 0,1 | |||
| száraz hüvelyes zöldségek [kivéve: borsó (száraz)] | *0,1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, sárgarépa, pasztinák, petrezselyemgyökér, zellergumó, torma, bakszakáll) | *0,05 | KH | ||
| sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák, torma, bakszakáll | *0,2 | |||
| zellergumó | *0,3 | |||
| hagymafélék (kivéve: póréhagyma, zöldhagyma) | 0,05 | KH | ||
| póréhagyma | 0,1 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| zöldhagyma | 2 | |||
| brokkoli, karfiol | 0,5 | |||
| kelkáposzta, kínai kel | 5 | |||
| fejeskáposzta | 0,3 | |||
| kelbimbó | 0,1 | |||
| karalábé | 0,2 | |||
| egyéb virágzatukért termesztett és fejképző káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *3 | |||
| vizitorma | *0,05 | KH | ||
| cikória | *0,2 | |||
| spenót, sóska, mángold | *0,05 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *3 | |||
| zeller (friss) | *5 | |||
| articsóka | *1 | |||
| egyéb szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,3 | |||
| kalászosok (szalma) | ***1 | |||
| gabonafélék [kivéve: kalászosok (szem)] | *0,05 | KH | ||
| rizs | *5 | |||
| cukorrépa | ***0,3 | |||
| burgonya | 0,05 | KH | ||
| napraforgómag | 0,05 | KH | ||
| repcemag, szójabab | *0,5 | |||
| olajos magvúak (kivéve: napraforgómag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, repcemag, szójabab) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| zöld dohánylevél | ***0,5 | |||
| komló (szárított) | *20 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 24. | barban | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 25. | báriumpoliszulfid (Ba-ban) | alma, körte, birs | **0,l | |
| csonthéjasok | **0,l | |||
| szőlő (bor, csemege) | **0,l | |||
| ribiszke, málna, köszméte, szamóca | **0,l | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | **0,l | |||
| 26. | benalaxil | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,2 | |||
| szamóca | 0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: szamóca) | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| padlizsán | *0,2 | |||
| paradicsom, paprika | 0,2 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| görögdinnye, sárgadinnye | 0,1 | |||
| kabakosok (kivéve: görögdinnye, sárgadinnye) | 0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| vöröshagyma | 0,2 | |||
| hagymafélék (kivéve: vöröshagyma) | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| fejessaláta | *0,5 | |||
| leveles zöldségek (kivéve: fejessaláta) | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | 0,05 | KH | ||
| szójabab | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, szójabab) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| komló (szárított) | 0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 27. | bendikar | árpa (szem) | **0,02 | |
| búza (szem) | **0,02 | |||
| 28. | benefin (benfluralin) | dinnyefélék, uborka | ***0,1 | |
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | ***0,1 | |||
| fejessaláta | ***0,1 | |||
| napraforgómag | ***0,1 | |||
| zöld dohánylevél | ***0,1 | |||
| csillagfürt, szarvaskerep, herefélék, lucerna | ***0,1 | |||
| 29. | benfurakarb | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *5 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 30. | benomil | almatermésűek | 2 | |
| cseresznye, meggy | 0,1 | KH | ||
| őszibarack, nektarin, kajszibarack | 1 | |||
| ringló, szilva | 0,5 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,1 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 2 | |||
| ribiszke, málna, köszméte, szamóca | 0,1 | KH | ||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,1 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 5 | |||
| banán | 1 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, banán) | 0,1 | KH | ||
| paprika | 0,1 | KH | ||
| paradicsom, padlizsán | *0,5 | |||
| uborka | 1 | |||
| cukkíni | 0,3 | |||
| görögdinnye | 0,1 | KH | ||
| sárgadinnye, tökfélék | *0,5 | |||
| egyéb kabakosok | *0,1 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek (friss) | *0,1 | KH | ||
| bab (száraz) | *2 | |||
| borsó (száraz) | *0,1 | KH | ||
| lencse | 0,1 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | 0,1 | KH | ||
| hagymafélék | *0,1 | KH | ||
| kelbimbó | *0,5 | |||
| egyéb virágzatukért termesztett és leveles káposztafélék | *0,1 | KH | ||
| fejeskáposzta | *3 | |||
| egyéb fejképző káposztafélék | *3 | |||
| karalábé | *0,1 | KH | ||
| fejessaláta | *5 | |||
| endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *0,1 | KH | ||
| spenót, sóska, mángold | *0,1 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *0,1 | KH | ||
| vizitorma, cikória | *0,1 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek [kivéve: rebarbara, zeller (friss)] | *0,1 | KH | ||
| rebarbara, zeller (friss) | *2 | |||
| termesztett gombák | *1 | |||
| vadon termő gombák | *0,1 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,1 | KH | ||
| kukorica (áru, csemege) | 0,1 | KH | ||
| cirok | 0,1 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,1 | KH | ||
| rizs | 0,1 | KH | ||
| cukorrépa | ||||
| burgonya | 0,1 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, napraforgómag, szójabab) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| napraforgómag | 0,1 | KH | ||
| szójabab | 0,2 | |||
| lucerna | ||||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| menta, orvosi csucsor, gyűszűvirág | ***1 | |||
| édeskömény, levendula, kistélizöld | ***1 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| 31. | benszulfuron-metil | rizs | ***0,02 | |
| 32. | benszultap | alma | **0,5 | |
| ribiszke, szamóca | ***0,5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | **1 | |||
| paradicsom | **0,2 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | **0,1 | |||
| borsó (száraz) | **0,1 | |||
| fejeskáposzta | **0,2 | |||
| kalászosok (szem) | ***0,05 | |||
| kukorica (áru, siló) | **0,05 | |||
| cukorrépa | ***0,05 | |||
| burgonya | ***0,05 | |||
| repcemag | **0,05 | |||
| mákszem | ***0,5 | |||
| 33. | bentazon(5) | almatermésűek | *0,1 | KH |
| csonthéjasok | *0,1 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,1 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,1 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 0,1 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,1 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,1 | KH | ||
| kabakosok | *0,1 | KH | ||
| zöldbab (hüvellyel) | 0,1 | KH | ||
| zöldbab (fejtett) | *0,1 | KH | ||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,5 | |||
| zöldborsó (fejtett) | *0,2 | |||
| száraz hüvelyes zöldségek | *0,1 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,1 | KH | ||
| hagymafélék | *0,1 | KH | ||
| káposztafélék | *0,1 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,1 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,1 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,1 | KH | ||
| kalászosok (szem) | *0,1 | KH | ||
| kukorica (áru, csemege, takarmány) | 0,1 | KH | ||
| cirok | 0,1 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,1 | KH | ||
| rizs | 0,1 | KH | ||
| burgonya | *0,1 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, szójabab, lenmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| szójabab, lenmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 34. | bentiokarb | rizs | ***0,01 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| 35. | benzoil-propetil | búza (szem) | **0,2 | |
| búza (szalma) | **3 | |||
| 36. | beta-cipermetrin(10) | almatermésűek | 1 | |
| cseresznye | 1 | |||
| meggy, ringló, szilva | *1 | |||
| őszibarack, nektarin, kajszibarack | *2 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: málna, szeder, vadon termő bogyós gyümölcsűek) | *0,05 | KH | ||
| málna, szeder | *0,5 | |||
| vadon termő bogyós gyümölcsűek | *2 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom | 0,5 | |||
| padlizsán | *0,5 | |||
| kabakosok | 0,2 | |||
| zöldbab (hüvellyel) | 0,5 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,5 | |||
| zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *0,05 | KH | ||
| borsó (száraz) | 0,05 | KH | ||
| bab (száraz), lóbab, lencse | *0,05 | KH | ||
| sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák, vajrépa | 0,05 | KH | ||
| egyéb gyökér- és gumós zöldségek | *0,05 | KH | ||
| vöröshagyma | 0,1 | |||
| fokhagyma, mogyoróhagyma | *0,1 | |||
| póréhagyma | *0,5 | |||
| egyéb hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| fejeskáposzta, kelkáposzta, karfiol | 0,5 | |||
| egyéb virágzatukért termesztett és fejképző káposztafélék | *0,5 | |||
| brokkoli, kelbimbó | 0,5 | |||
| kínai kel | 1 | |||
| egyéb leveles káposztafélék | *1 | |||
| karalábé | 0,2 | |||
| fejessaláta | 2 | |||
| endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *2 | |||
| vizitorma, cikória | *0,05 | KH | ||
| spenót, sóska, mángold | 0,5 | |||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor | 2 | |||
| metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *2 | |||
| spárga | *0,1 | |||
| articsóka | *2 | |||
| egyéb szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett gombák | *0,05 | KH | ||
| vadon termő gombák | *1 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| búza (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) | 0,05 | KH | ||
| árpa (szem), zab (szem) | 0,2 | |||
| kukorica (áru, csemege, siló) | 0,05 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | 0,05 | KH | ||
| napraforgómag, repcemag | 0,2 | |||
| mákszem, gyapotmag, lenmag | *0,2 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, mustármag | 0,05 | KH | ||
| szezámmag | 0,2 | |||
| egyéb olajos magvúak | *0,05 | KH | ||
| lucerna | ***0,1 | |||
| búza (szalma) | ***2 | |||
| komló (szárított) | *30 | |||
| tea (szárított) | 0,5 | |||
| 37. | bifenox | napraforgómag | ***0,05 | |
| 38. | bifentrin | almatermésűek | 0,3 | |
| őszibarack, nektarin | 0,2 | |||
| csonthéjasok (kivéve: őszibarack, nektarin) | *0,2 | |||
| szőlő (bor, csemege) | 0,2 | |||
| szamóca | *0,5 | |||
| málna, szeder | *0,3 | |||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,1 | |||
| banán | 0,1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, banán) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom | 0,2 | |||
| padlizsán | *0,2 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,2 | |||
| uborka | 0,1 | |||
| cukkíni | *0,1 | |||
| dinnyefélék, tökfélék | *0,05 | KH | ||
| zöldbab (hüvellyel) | *0,5 | |||
| zöldborsó (hüvellyel) | *0,1 | |||
| egyéb friss hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| száraz hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| brokkoli, karfiol | *0,2 | |||
| fejeskáposzta, kelbimbó, kelkáposzta | *1 | |||
| kínai kel, leveles kel, karalábé | *0,05 | KH | ||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *2 | |||
| leveles zöldségek (kivéve: salátafélék) | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| búza-, árpa-, zab-, tritikálé (szem) | 0,5 | |||
| rozs (szem) | 0,05 | KH | ||
| kukorica (áru, siló) | 0,05 | |||
| egyéb gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: napraforgómag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| napraforgómag | 0,1 | KH | ||
| kalászosok (szalma) | ***0,2 | |||
| komló (szárított) | *10 | |||
| tea (szárított) | 5 | |||
| 39. | binapakril | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, lenmag, szójabab) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| szójabab, lenmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 40. | bitertanol | almatermésűek | *2 | |
| cseresznye, meggy, kajszibarack, nektarin, őszibarack | *1 | |||
| szilva | *2 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| banán | 3 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: banán, citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paradicsom | *3 | |||
| paprika, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| uborka, cukkíni | *0,5 | |||
| kabakosok (kivéve: uborka, cukkíni) | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 41. | boszkalid | szilva | ***0,5 | |
| csonthéjasok (kivéve: szilva) | ||||
| szőlő (bor, csemege) | ***5 | |||
| repcemag | ***0,05 | |||
| 42. | bromofosz-etil | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 43. | brómoxinil | kalászosok (szem) | ***0,02 | |
| kukorica (áru, siló) | ***0,02 | |||
| napraforgómag | ***0,1 | |||
| repcemag | ***0,05 | |||
| árpa-, búza (szalma), kukorica (szár és levél) | **0,1 | |||
| 44. | brómpropilát | almatermésűek | *2 | |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *2 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paradicsom | *1 | |||
| paprika, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| zöldbab (hüvellyel) | *1 | |||
| egyéb friss hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| száraz hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: szójabab, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 45. | bromukonazol | alma | **0,05 | |
| szőlő (bor, csemege) | **0,l | |||
| búza (szem), árpa (szem) | **0,05 | |||
| cukorrépa | **0,05 | |||
| 46. | bupirimát | alma | ||
| 47. | buprofezin | paprika, paradicsom | ***0,5 | |
| uborka | ***0,3 | |||
| 48. | butilát | kukorica (áru, csemege, takarmány, vetőmag) | ***0,1 | |
| napraforgómag | ***0,1 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| 49. | butralin | zöld dohánylevél | ***5 | |
| 50. | cianazin | kukorica (áru) | **0,05 | |
| lucerna | **0,2 | |||
| 51. | ciazofamid | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paradicsom | *0,2 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| uborka | *0,1 | |||
| egyéb ehető héjú kabakosok | *0,01 | KH | ||
| dinnyefélék, tökfélék | *0,1 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,02 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,02 | KH | ||
| 52. | ciflutrin (béta-ciflutrin)(6) | almatermésűek | 0,2 | |
| cseresznye, meggy | *0,2 | |||
| őszibarack, nektarin | 0,5 | |||
| kajszibarack | *0,5 | |||
| ringló, szilva | 0,2 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,3 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika | *0,3 | |||
| paradicsom | 0,05 | KH | ||
| padlizsán | *0,02 | KH | ||
| uborka | *0,1 | |||
| kabakosok (kivéve: uborka) | *0,02 | KH | ||
| zöldbab (hüvellyel), lóbab | *0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,05 | KH | ||
| zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *0,05 | KH | ||
| száraz hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| brokkoli, karfiol | 0,05 | |||
| kelbimbó, fejeskáposzta, kelkáposzta | 0,2 | |||
| leveles kel | 0,3 | |||
| kínai kel | 0,3 | |||
| egyéb leveles káposztafélék | 0,3 | |||
| karalábé | 0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek (kivéve: fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa) | *0,02 | KH | ||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *0,5 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,02 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| kukorica (áru) | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | 0,02 | KH | ||
| napraforgómag | 0,02 | KH | ||
| repcemag | 0,05 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, napraforgómag, repcemag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| kalászosok (szalma) | ***0,1 | |||
| komló (szárított) | *20 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 53. | cihalofop-butil (7) | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 54. | cihexatin & azociklotin (8) | alma | 0,2 | |
| körte | 0,1 | |||
| almatermésűek (kivéve: alma, körte) | 0,05 | KH | ||
| csonthéjasok (kivéve: szilva) | 0,05 | KH | ||
| szilva | 0,3 | |||
| szőlő (csemege) | 0,05 | KH | ||
| szőlő (bor) | 0,3 | |||
| málna, köszméte, ribiszke, szamóca | 0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: málna, köszméte, ribiszke, szamóca) | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 0,2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| zöldbab (hüvellyel), lóbab | 0,5 | |||
| zöldborsó (hüvellyel) | *0,05 | KH | ||
| Zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *0,05 | KH | ||
| bab (száraz) | 0,05 | KH | ||
| száraz hüvelyesek [kivéve: bab (száraz)] | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| szójabab | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: szójabab, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 55. | ciklanilid | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| gyapotmag | 0,2 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, gyapotmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 56. | cikloát | cukorrépa | ***0,05 | |
| 57. | cikloxidim | zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | ***0,2 | |
| borsó (száraz) | ***0,2 | |||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | ***0,3 | |||
| napraforgómag, szójabab | ***0,1 | |||
| repcemag | ***0,5 | |||
| lucerna | ***0,5 | |||
| 58. | cimoxanil | szőlő (bor, csemege) | ***0,5 | |
| paradicsom | ***0,5 | |||
| uborka | ***0,5 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | ***0,5 | |||
| borsó (száraz) | ***0,5 | |||
| vöröshagyma | ***0,5 | |||
| burgonya | ***0,5 | |||
| napraforgómag, szójabab | ***0,5 | |||
| komló (szárított) | ***2 | |||
| 59. | cineb(19 | lásd: ditiokarbamátok | ||
| 60. | cinidon-etil (9) | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve. citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék [kivéve: búza (szem)] | *0,1 | KH | ||
| búza (szem) | 0,1 | KH | ||
| rizs | *0,1 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 61. | cipermetrin (10) | almatermésűek | 1 | |
| cseresznye, meggy, ringló, szilva | 1 | |||
| őszibarack | 2 | |||
| nektarin, kajszibarack | *2 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: málna, szeder, vadon termő bogyós gyümölcsűek) | *0,05 | KH | ||
| málna | 0,5 | |||
| szeder | *0,5 | |||
| vadon termő bogyós gyümölcsűek | *2 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom | 0,5 | |||
| padlizsán | *0,5 | |||
| uborka, dinnyefélék | 0,2 | |||
| cukkíni, tökfélék | *0,2 | |||
| zöldbab (hüvellyel) | *0,5 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,5 | |||
| zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *0,05 | KH | ||
| borsó (száraz) | 0,05 | KH | ||
| bab (száraz), lencse | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | 0,05 | KH | ||
| vöröshagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma | 0,1 | |||
| zöldhagyma | 0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| póréhagyma | 0,5 | |||
| brokkoli, kelbimbó, fejeskáposzta, karfiol, kelkáposzta | 0,5 | |||
| kínai kel, leveles kel | 1 | |||
| karalábé | 0,2 | |||
| fejessaláta | 2 | |||
| endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *2 | |||
| vizitorma, cikória | *0,05 | KH | ||
| spenót, sóska | 0,5 | |||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor | 2 | |||
| metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *2 | |||
| spárga | 0,1 | |||
| articsóka | 2 | |||
| rebarbara | 0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: articsóka, rebarbara, spárga) | *0,05 | KH | ||
| termesztett gombák | *0,05 | KH | ||
| vadon termő gombák | *1 | |||
| búza (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) | 0,05 | KH | ||
| árpa (szem), zab (szem) | 0,2 | |||
| kukorica (áru, csemege, siló) | 0,05 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | 0,05 | KH | ||
| napraforgómag, mákszem | *0,2 | |||
| gyapotmag, lenmag | 0,2 | |||
| szójabab | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| mustármag | 0,05 | KH | ||
| repcemag | 0,2 | |||
| zöld dohánylevél | ||||
| kalászosok (szalma) | ***1 | |||
| komló (szárított) | *30 | |||
| tea (szárított) | 0,5 | |||
| 62. | ciprodinil | almatermésűek | ***0,5 | |
| csonthéjasok | ***0,5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,5 | |||
| 63. | ciprokonazol | zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | ***0,05 | |
| borsó (száraz) | ***0,05 | |||
| kalászosok (szem) | ***0,05 | |||
| cukorrépa | ***0,05 | |||
| napraforgómag | ***0,05 | |||
| kalászosok (szalma) | ||||
| 64. | ciromazin | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paradicsom, padlizsán | *1 | |||
| paprika | *0,05 | KH | ||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| uborka, cukkíni | *1 | |||
| dinnyefélék | *0,3 | |||
| tökfélék | *0,05 | KH | ||
| egyéb kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *15 | |||
| spenót, sóska, mángold | *0,05 | KH | ||
| vizitorma, cikória | *0,05 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek [kivéve: articsóka, zeller (friss)] | *0,05 | KH | ||
| articsóka, zeller (friss) | *2 | |||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett gombák | *5 | |||
| vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 65. | CMBA bomlástermék | kukorica (áru, csemege, siló) | ***0,05 | |
| kukorica (szár és levél) | ***0,5 | |||
| 66. | 2,4-D és észterei (11) | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | 0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,05 | KH | ||
| kukorica (áru, siló, takarmány) | 0,05 | KH | ||
| fénymag | 0,05 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| kalászosok (szalma) | ***0,1 | |||
| rét-legelő | ***0,1 | |||
| 67. | 2,4-DB | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 68. | dahemid | kukorica (áru, siló) | ***0,1 | |
| 69. | daminozid (12) | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| herefélék | ***10 | |||
| lucerna | ***10 | |||
| 70. | DDT (összes) (13) | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | |||
| rizs | *0,05 | |||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, olajtök mag) | *0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| olajtök mag | 0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,2 | |||
| zöld dohánylevél | ***0,05 | |||
| takarmánynövények | ***0,05 | |||
| 71. | deltametrin | almatermésűek | 0,1 | |
| csonthéjasok | 0,1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | 0,1 | |||
| ribiszke, köszméte | *0,2 | |||
| málna, szeder | *0,5 | |||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| olíva bogyó | 0,1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, olíva bogyó) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | 0,2 | |||
| dinnyefélék, tökfélék | 0,05 | KH | ||
| uborka, cukkíni | 0,1 | |||
| zöldbab (hüvellyel) | 0,2 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,1 | |||
| zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *0,05 | KH | ||
| lóbab | 0,05 | KH | ||
| bab (száraz) | 1 | |||
| bab (száraz) | + | |||
| borsó (száraz), lencse | 1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | 0,05 | KH | ||
| vöröshagyma, zöldhagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma | 0,1 | |||
| póréhagyma | 0,2 | |||
| egyéb hagymafélék | 0,05 | KH | ||
| brokkoli, fejeskáposzta, kelbimbó, karfiol, kelkáposzta | 0,1 | |||
| egyéb virágzatukért termesztett és fejképző káposztafélék | *0,1 | |||
| kínai kel, leveles kel | 0,5 | |||
| egyéb leveles káposztafélék | *0,5 | |||
| karalábé | 0,05 | KH | ||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | 0,5 | |||
| vizitorma, cikória | *0,05 | KH | ||
| spenót, sóska, petrezselyem-, zellerlevél, kapor, metélőhagyma | 0,5 | |||
| sáfrány, turbolya | *0,5 | |||
| spárga, rebarbara | 0,05 | KH | ||
| articsóka | 0,1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: spárga, rebarbara, articsóka) | *0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| csemegekukorica | 0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| búza (szem), árpa (szem), rozs (szem), zab (szem) | 1 | |||
| búza (szem), árpa (szem), rozs (szem), zab (szem) | + | |||
| tritikálé (szem) | 1 | |||
| kukorica (áru, takarmány) | 1 | |||
| kukorica (áru) | ***0,5 | + | ||
| egyéb gabonafélék | *1 | |||
| rizs | ***1 | + | ||
| rizs | 1 | |||
| cukorrépa | **0,1 | |||
| burgonya (áru) | 0,5 | |||
| burgonya (új) | 0,05 | KH | ||
| napraforgómag | 0,05 | KH | ||
| napraforgómag | ***0,5 | + | ||
| repcemag | 0,1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, napraforgómag, repcemag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *5 | |||
| tea (szárított) | 5 | |||
| zöld dohánylevél | **0,l | |||
| 72. | dezmedifam | cukorrépa | ***0,1 | |
| vöröshagyma | ***0,1 | |||
| 73. | diallát | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 74. | diazinon | alma, körte | 0,3 | |
| almatermésűek (kivéve: alma, körte) | 0,02 | KH | ||
| cseresznye, meggy | 0,3 | |||
| szilva, ringló | 0,1 | |||
| őszibarack, nektarin, kajszibarack | 0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,02 | KH | ||
| ribiszke, köszméte, áfonya | *0,2 | |||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| narancs, grapefruit, pomelo | 1 | |||
| citrom, mandarin | 0,02 | KH | ||
| kivi | 0,2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, kivi) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | 0,5 | |||
| kabakosok | 0,02 | KH | ||
| zöldbab (hüvellyel) | 0,02 | KH | ||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,02 | KH | ||
| zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *0,02 | KH | ||
| bab (száraz) | ***0,02 | + | ||
| száraz hüvelyes zöldségek | 0,02 | KH | ||
| sárgarépa | 0,2 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, sárgarépa) | 0,02 | KH | ||
| hagymafélék | 0,02 | KH | ||
| káposztafélék | 0,02 | KH | ||
| vizitorma, cikória | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek (kivéve: vizitorma, cikória) | 0,02 | KH | ||
| spárga, rebarbara, articsóka | 0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: spárga, rebarbara, articsóka) | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,02 | KH | ||
| kukorica (áru, csemege) | 0,02 | KH | ||
| kukorica (áru) | ***0,5 | + | ||
| egyéb gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | 0,02 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | 0,02 | KH | ||
| napraforgómag, szójabab | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, napraforgómag, szójabab) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | 0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| zöld dohánylevél | ***0,1 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| vöröshere | ***0,1 | |||
| gyógynövények | ***0,1 | |||
| lucerna | ***0,1 | |||
| 75. | dieldrin (3) | lásd: aldrin (aldrin+dieldrin) | ||
| 76. | difenamid | paprika, paradicsom | **0,l | |
| zöld dohánylevél | **0,l | |||
| 77. | difenil-amin | alma | 5 | |
| körte | *10 | |||
| almatermésűek (kivéve: alma, körte) | *0,05 | KH | ||
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 78. | difenokonazol | alma, körte | ***0,5 | |
| őszibarack, nektarin | ***0,5 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | ***0,1 | |||
| búza (szem), árpa (szem) | ***0,05 | |||
| cukorrépa (fej) | ***0,5 | |||
| cukorrépa (test) | ***0,2 | |||
| zöldborsó (szár és szalma) | ||||
| 79. | diflubenzuron | almatermésűek | ||
| cseresznye, meggy | ***0,5 | |||
| őszibarack, nektarin, ringló, szilva | ***0,1 | |||
| csiperkegomba | ***0,1 | |||
| kalászosok (szem) | ***0,1 | |||
| kalászosok (szalma) | ***0,1 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| 80. | dikamba | árpa (szem), búza (szem) | ***0,1 | |
| kukorica (áru, siló) | ***0,5 | |||
| kukorica (takarmány) | ***0,1 | |||
| cirok | ***0,1 | |||
| rét-legelő | ***0,5 | |||
| 81. | diklobenil | almatermésűek | ***0,1 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,1 | |||
| köszméte, málna, ribiszke (fekete, piros) | ***0,1 | |||
| 82. | diklofluanid | almatermésűek | *5 | |
| csonthéjasok | *5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *10 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *10 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *5 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 5 | |||
| citromfélék | 5 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 5 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *5 | |||
| kabakosok | *5 | |||
| hüvelyes zöldségek | *5 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *5 | |||
| hagymafélék | *5 | |||
| káposztafélék | *5 | |||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *10 | |||
| leveles zöldségek (kivéve: fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa) | *5 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *5 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *5 | |||
| burgonya | *5 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *5 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 5 | |||
| komló (szárított) | *5 | |||
| tea (szárított) | 5 | |||
| 83. | 1,2-diklór-etán | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,02 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,02 | KH | ||
| 84. | 1,1 -diklór-2,2-bisz (4,-etil-fenil-etán) | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,01 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,01 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 85. | diklórfosz | almatermésűek | 0,1 | |
| csonthéjasok | 0,1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | 0,1 | |||
| ribiszke, málna, köszméte, szamóca | 0,1 | |||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,1 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | |||
| citromfélék | 0,1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,1 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | 0,1 | |||
| kabakosok | 0,1 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| hüvelyes zöldségek (friss) | 0,1 | |||
| száraz hüvelyesek (kivéve: lencse) | *0,1 | |||
| lencse | 0,1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | 0,1 | |||
| hagymafélék | 0,1 | |||
| káposztafélék (kivéve: brokkoli) | 0,1 | |||
| brokkoli | *0,1 | |||
| leveles zöldségek | 0,1 | |||
| spárga | 0,1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: spárga) | *0,1 | |||
| csemegekukorica | *0,1 | |||
| termesztett gombák | 0,1 | |||
| vadon termő gombák | *0,1 | |||
| gabonafélék | *2 | |||
| rizs | *2 | |||
| burgonya | 0,1 | |||
| szójabab, repcemag, mustármag | 0,1 | |||
| gyapotmag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek | *0,1 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | |||
| komló (szárított) | *0,1 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 86. | diklórmid | kukorica (áru, siló, csemege, vetőmag) | ***0,05 | |
| napraforgómag | ***0,05 | |||
| 87. | diklórprop (2,4-DP) (14) | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| kalászosok (szem) | ***0,05 | |||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 88. | diklórprop-P (14) | lásd: diklórprop | ||
| 89. | dikofol (15) | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *2 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paradicsom | *1 | |||
| paprika, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| uborka, cukkíni | *0,2 | |||
| egyéb ehető héjú kabakosok | *0,2 | |||
| dinnyefélék, tökfélék | *0,5 | |||
| egyéb nem ehető héjú kabakosok | *0,5 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| gyapotmag | *0,1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: gyapotmag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *50 | |||
| tea (szárított) | 20 | |||
| 90. | dimetaklór | repcemag | ***0,1 | |
| 91. | dimetenamid | kukorica (áru, csemege, takarmány) | ***0,05 | |
| cukorrépa | ***0,02 | |||
| napraforgómag | ***0,02 | |||
| szójabab | ***0,05 | |||
| 92. | dimetipin | zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | ***0,1 | |
| borsó (száraz) | ***0,1 | |||
| kukorica (áru, siló) | ***0,1 | |||
| rizs | ***0,1 | |||
| burgonya | ***0,05 | KH | ||
| napraforgómag | ***0,5 | |||
| szójabab, repcemag | ***0,1 | |||
| gyapotmag | ***0,5 | |||
| kukorica (szár és levél) | ***0,2 | |||
| 93. | dimetoát (16) | almatermésűek | 0,02 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| cseresznye, meggy | 1 | |||
| őszibarack, nektarin, kajszibarack, ringló, szilva | 0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,02 | KH | ||
| málna, köszméte, ribiszke, szamóca | 0,02 | KH | ||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | 0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| olíva bogyó | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, olíva bogyó) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | 0,02 | KH | ||
| kabakosok | 0,02 | KH | ||
| zöldbab (hüvellyel), lóbab | 0,02 | KH | ||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 1 | |||
| zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *0,02 | KH | ||
| bab (száraz), borsó (száraz), lencse | 0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | 0,02 | KH | ||
| zöldhagyma | 2 | |||
| hagymafélék (kivéve: zöldhagyma) | 0,02 | KH | ||
| káposztafélék (kivéve: kelbimbó, fejeskáposzta, karfiol) | 0,02 | KH | ||
| kelbimbó | 0,3 | |||
| fejeskáposzta | 1 | |||
| karfiol | 0,2 | |||
| fejessaláta | 0,5 | |||
| petrezselyem- és zellerlevél, kapor, spenót, sóska | 0,02 | KH | ||
| egyéb leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | 0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| búza (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) | 0,3 | |||
| árpa (szem), zab (szem) | 0,02 | KH | ||
| kukorica (áru, csemege, siló) | 0,02 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| cukorrépa | ||||
| burgonya | 0,02 | KH | ||
| napraforgómag, mákszem | 0,05 | KH | ||
| gyapotmag, mustármag, lenmag, repcemag, szójabab, tökmag, olajtök, olajretek | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | 0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| zöld dohánylevél | ||||
| lucerna | ||||
| angelika, benedekfű, ebszőlő, menta, gyűszűvirág | ||||
| köménymag | ||||
| 94. | dimetomorf | szőlő (bor, csemege) | ***0,5 | |
| paradicsom | ***0,1 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| uborka | ***0,1 | |||
| hagymafélék | ***0,1 | |||
| burgonya | ***0,1 | |||
| zöld dohánylevél | ***0,1 | |||
| 95. | dinikonazol | alma, körte, birs | ***0,1 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,2 | |||
| búza (szem), árpa (szem) | ***0,05 | |||
| 96. | dinokap | almatermésűek | ***0,1 | |
| csonthéjasok | ***0,1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,1 | |||
| ribiszke, málna, köszméte, szamóca | ***0,1 | |||
| uborka, dinnyefélék | ***0,1 | |||
| petrezselyemgyökér | ***0,1 | |||
| petrezselyemlevél | ***0,1 | |||
| 97. | dinoszeb | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 98. | dinoterb | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 99. | dioxation | almatermésűek | *0,05 | KH |

| 100. | diquat (diquat-dibromid)(17) | almatermésűek | 0,05 | KH |
| csonthéjasok | 0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| zöldbab (hüvellyel), lóbab | *0,05 | KH | ||
| zöldborsó (hüvellyel) | 0,05 | KH | ||
| takarmányborsó | ***0,05 | |||
| zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *0,05 | KH | ||
| bab (száraz), borsó (száraz) | *0,2 | |||
| lencse | 0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | 0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| kalászosok [kivéve: árpa (szem), zab (szem)] | 0,05 | KH | ||
| árpa (szem) | 10 | |||
| zab (szem) | 2 | |||
| kukorica (áru, siló) | 1 | |||
| cirok | 0,05 | KH | ||
| köles | *1 | |||
| pohánka (szem) | 0,05 | KH | ||
| pohánka (koptatott) | 0,05 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | 0,05 | KH | ||
| burgonya | 0,05 | KH | ||
| napraforgómag, mustármag, szójabab | 0,1 | KH | ||
| repcemag | 0,5 | |||
| mákszem, gyapotmag | 0,1 | KH | ||
| olajretek | 0,1 | KH | ||
| máktok | ***2 | |||
| lenmag | 5 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| lucerna | ***2 | |||
| vöröshere, fehérhere | ***2 | |||
| 101. | diszulfoton(18) | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| búza (szem) | *0,1 | |||
| árpa (szem) | *0,2 | |||
| rozs (szem), zab (szem), tritikálé (szem) | *0,02 | KH | ||
| kukorica (áru) | *0,02 | KH | ||
| cirok | *0,2 | |||
| pohánka | *0,02 | |||
| egyéb gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 102. | ditianon | almatermésűek | ||
| cseresznye, meggy, őszibarack, nektarin | ||||
| szőlő (bor, csemege) | ||||
| 103. | ditiokarbamátok(19) | almatermésűek | 3 | |
| őszibarack | 2 | |||
| nektarin, kajszibarack | 2 | |||
| cseresznye, meggy, ringló, szilva | 1 | |||
| egyéb csonthéjasok | 0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 2 | |||
| ribiszke, köszméte | 5 | |||
| málna, szeder | 0,05 | KH | ||
| szamóca | 2 | |||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | 0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 5 | |||
| olíva bogyó | 5 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, olíva bogyó) | 0,05 | KH | ||
| paprika, padlizsán | 2 | |||
| paradicsom | 3 | |||
| uborka | 0,5 | |||
| apró uborka (fürtös) | *2 | |||
| cukkíni | 2 | |||
| egyéb ehető héjú kabakosok | *0,05 | KH | ||
| tökfélék, görögdinnye, sárgadinnye | 0,5 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| zöldbab, zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 1 | |||
| zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *0,1 | |||
| lóbab | 0,05 | KH | ||
| egyéb friss hüvelyesek | *0,05 | KH | ||
| bab (száraz), borsó (száraz), lencse | 0,05 | KH | ||
| egyéb száraz hüvelyesek | *0,05 | KH | ||
| sárgarépa, zellergumó, bakszakáll | 0,2 | |||
| petrezselyemgyökér, pasztinák, karórépa, cékla, torma | 0,05 | KH | ||
| retek | 2 | |||
| egyéb gyökér- és gumós zöldségek | *0,05 | KH | ||
| vöröshagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma | 0,5 | |||
| zöldhagyma | 1 | |||
| póréhagyma | 3 | |||
| egyéb hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| brokkoli, kelbimbó, fejeskáposzta, karfiol | 1 | |||
| kelkáposzta | 2 | |||
| egyéb virágzatukért termesztett és fejképző káposztafélék | *1 | |||
| kínai kel, leveles kel | 0,5 | |||
| karalábé | 0,1 | KH | ||
| egyéb leveles káposztafélék | *0,5 | |||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *5 | |||
| cikória | *0,2 | |||
| vizitorma | *0,3 | |||
| spenót, sóska, mángold | 0,05 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor | 5 | |||
| metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *5 | |||
| szárukért termesztett zöldségek [kivéve: zeller (friss)] | 0,05 | KH | ||
| zeller (friss) | 0,5 | |||
| csemegekukorica | 0,05 | KH | ||
| termesztett gombák | 0,05 | KH | ||
| vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| búza (szem), rozs (szem) | 1 | |||
| árpa (szem), zab (szem) | 2 | |||
| tritikálé (szem) | 0,05 | KH | ||
| kukorica (áru, siló) | 0,05 | KH | ||
| cirok | 0,05 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,5 | |||
| burgonya | 0,05 | KH | ||
| napraforgómag, gyapotmag, lenmag | 0,1 | KH | ||
| szójabab, mákszem | 0,1 | KH | ||
| repcemag | 0,5 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| mustármag | *0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | 25 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| zöld dohánylevél | ***25 | |||
| köménymag, tárkony, majoránna | ***2 | |||
| 104. | diuron | almatermésűek | ***0,5 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,5 | |||
| köszméte, málna | ***0,5 | |||
| baltacím, lucerna | ***0,5 | |||
| komló (szárított) | ***0,5 | |||
| 105. | DNOC | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 106. | dodin | almatermésűek | 1 | |
| cseresznye, meggy, őszibarack, nektarin | 1 | |||
| kajszibarack, szilva, ringló | *1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *0,2 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,2 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,2 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,2 | |||
| citromfélék | 0,2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,2 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,2 | |||
| kabakosok | *0,2 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,2 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,2 | |||
| hagymafélék | *0,2 | |||
| káposztafélék | *0,2 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| leveles zöldségek | *0,2 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,2 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,2 | |||
| csemegekukorica | *0,2 | |||
| burgonya | *0,2 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,2 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,2 | |||
| komló (szárított) | *0,2 | |||
| tea (szárított) | 0,2 | |||
| 107. | efozit-Al (fosetil-Al) | almatermésűek | ||
| szőlő (bor, csemege) | ***3 | |||
| paradicsom | ***2 | |||
| uborka | ***2 | |||
| fejessaláta | ***5 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | ||||
| vöröshagyma | ***3 | |||
| burgonya | ***2 | |||
| szójabab | ***2 | |||
| komló (szárított) | ***3 | |||
| zöld dohánylevél | ***25 | |||
| 108. | endoszulfán ( | almatermésűek | 0,3 | |
| őszibarack, nektarin | *0,5 | |||
| csonthéjasok (kivéve: őszibarack, nektarin) | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor) | 0,5 | |||
| szőlő (csemege) | *0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek | 0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 0,5 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paradicsom | 0,5 | |||
| paprika | 1 | |||
| padlizsán | *0,05 | KH | ||
| uborka | 0,05 | KH | ||
| cukkíni | *0,05 | KH | ||
| egyéb ehető héjú kabakosok | *0,05 | KH | ||
| tökfélék | 0,3 | |||
| dinnyefélék | *0,3 | |||
| egyéb nem ehető héjú kabakosok | *0,3 | |||
| zöldbab, zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,05 | KH | ||
| zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *0,05 | KH | ||
| száraz hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| karalábé | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék (kivéve: karalábé) | 0,05 | KH | ||
| fejessaláta, spenót, sóska | 0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| leveles zöldségek (kivéve: fejessaláta, spenót, sóska) | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,05 | KH | ||
| kukorica (áru, csemege) | 0,05 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,5 | |||
| burgonya | 0,05 | KH | ||
| repcemag | 0,1 | KH | ||
| szójabab | *0,5 | |||
| gyapotmag | 0,3 | |||
| mustármag, mákszem, lenmag, napraforgómag, tökmag, olajtök, olajretek | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 30 | |||
| zöld dohánylevél | ***0,5 | |||
| kalászosok (szalma) | ***0,5 | |||
| kukorica (szár és levél) | ***0,5 | |||
| lucerna, vöröshere | ***0,5 | |||
| 109. | endrin | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | |||
| rizs | *0,01 | |||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,01 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,01 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,01 | KH | ||
| 110. | epoxikonazol | zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | ***0,1 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| borsó (száraz) | ***0,1 | |||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| kalászosok (szem) | ***0,1 | |||
| kalászosok (szalma) | ***2 | |||
| 111. | EPTC | kukorica (áru, siló) | ***0,1 | |
| napraforgómag | ***0,1 | |||
| lucerna | ***0,1 | |||
| 112. | eszfenvalerát & fenvalerát (RR és SS izomerjei együtt) (21) | almatermésűek | 0,05 | |
| csonthéjasok | 0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,1 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika | 0,02 | KH | ||
| padlizsán | *0,02 | KH | ||
| paradicsom | 0,05 | |||
| uborka | 0,02 | KH | ||
| kabakosok (kivéve: uborka) | *0,02 | KH | ||
| zöldbab (hüvellyel), lóbab | *0,02 | KH | ||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,02 | KH | ||
| zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *0,02 | KH | ||
| bab (száraz), lencse | *0,02 | KH | ||
| borsó (száraz) | 0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| kelbimbó, fejeskáposzta, kelkáposzta | 0,05 | |||
| brokkoli, karfiol, kínai kel, leveles kel, karalábé | 0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| búza (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) | 0,05 | |||
| árpa (szem), zab (szem) | 0,2 | |||
| kukorica (áru, csemege) | 0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék (kivéve: kalászosok, kukorica) | *0,02 | KH | ||
| cukorrépa | ||||
| burgonya | 0,02 | KH | ||
| repcemag | 0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, repcemag, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 113. | eszfenvalerát & fenvalerát (RS és SR izomerjei együtt) (21) | almatermésűek | 0,02 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| csonthéjasok | 0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom | 0,02 | KH | ||
| padlizsán | *0,02 | KH | ||
| dinnyefélék, tökfélék | *0,02 | KH | ||
| uborka | 0,02 | KH | ||
| cukkíni | *0,02 | KH | ||
| zöldbab (hüvellyel), lóbab | *0,02 | KH | ||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,02 | KH | ||
| zöldbab (fejtett), zöldborsó (fejtett) | *0,02 | KH | ||
| bab (száraz), lencse | *0,02 | KH | ||
| borsó (száraz) | 0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | 0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| búza (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) | 0,02 | KH | ||
| árpa (szem), zab (szem) | 0,05 | |||
| kukorica (áru, csemege) | 0,02 | KH | ||
| gabonafélék (kivéve: kalászosok, kukorica) | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| cukorrépa | ||||
| burgonya | 0,02 | KH | ||
| repcemag | 0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: repcemag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 114. | etefon | almatermésűek | *3 | |
| cseresznye, meggy | 3 | |||
| csonthéjasok (kivéve: cseresznye, meggy) | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| ribiszke | 5 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: ribiszke) | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| ananász | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, ananász) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom | 3 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| búza (szem), tritikálé (szem) | *0,2 | |||
| árpa (szem), rozs (szem) | *0,5 | |||
| zab (szem) | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék [kivéve: kalászosok (szem)] | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| gyapotmag | *2 | |||
| olajos magvúak (kivéve: gyapotmag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| fűszerpaprika (őrölt) | ***2 | |||
| 115. | etiléndibromid (1,2-dibrómetán) | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,01 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,01 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,01 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 116. | etilén-oxid(22) | almatermésűek | *0,1 | KH |
| csonthéjasok | *0,1 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,1 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,1 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 0,1 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,1 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,1 | KH | ||
| kabakosok | *0,1 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,1 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,1 | KH | ||
| hagymafélék | *0,1 | KH | ||
| káposztafélék | *0,1 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,1 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,1 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,1 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,1 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,1 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,2 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,2 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,2 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,2 | KH | ||
| 117. | etion | almatermésűek | *0,5 | |
| csonthéjasok | *0,5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,1 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | |||
| citromfélék | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,1 | |||
| paprika, padlizsán, paradicsom | *0,1 | |||
| kabakosok | *0,1 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,1 | |||
| hagymafélék | *0,1 | |||
| káposztafélék | *0,1 | |||
| leveles zöldségek | *0,1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,1 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,1 | |||
| csemegekukorica | *0,1 | |||
| burgonya | *0,1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | |||
| komló (szárított) | *0,1 | |||
| tea (szárított) | 3 | |||
| 118. | etofenprox | almatermésűek | ***3 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***5 | |||
| búza (szem), árpa (szem) | ***0,1 | |||
| kukorica (áru, csemege) | ***0,05 | |||
| cukorrépa (test) | ***0,1 | |||
| cukorrépa (fej, levél) | ***2 | |||
| burgonya | ***0,1 | |||
| 119. | etofumezát(23) | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, cékla) | *0,05 | KH | ||
| cékla | *0,1 | |||
| hagymafélék (kivéve: vöröshagyma) | *0,05 | KH | ||
| vöröshagyma | 0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| takarmányrépa, cukorrépa | ***0,5 | |||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 120. | etoxiszulfuron | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 121. | famoxadon (famoxat) | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 2 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paradicsom | 1 | |||
| padlizsán | *0,2 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| uborka, cukkini | *0,2 | |||
| sárgadinnye | *0,3 | |||
| egyéb nem ehető héjú kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| búza (szem), tritikálé (szem) | 0,1 | |||
| árpa (szem) | 0,2 | |||
| kukorica (áru, csemege, siló) | *0,02 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,1 | |||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | 0,02 | KH | ||
| napraforgómag | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: napraforgómag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 122. | fenamidon | szőlő (bor, csemege) | ***0,5 | |
| burgonya | ***0,01 | 7 | ||
| 123. | fenamifosz(24) | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: banán, citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| banán | 0,05 | |||
| paradicsom, padlizsán | *0,05 | |||
| paprika | *0,1 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| uborka, cukkini | *0,05 | |||
| egyéb ehető héjú kabakosok | *0,02 | KH | ||
| sárgadinnye | *0,05 | KH | ||
| görögdinnye | *0,05 | |||
| tökfélék | *0,02 | KH | ||
| egyéb nem ehető héjú kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| sárgarépa | *0,5 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, sárgarépa) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| fejeskáposzta, kelbimbó | *0,05 | |||
| káposztafélék (kivéve: fejeskáposzta, kelbimbó) | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 124. | fenarimol | almatermésűek | 0,3 | |
| őszibarack, nektarin, kajszibarack | 0,5 | |||
| cseresznye, meggy | 1 | |||
| szilva, ringló | 0,02 | KH | ||
| egyéb csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,3 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| ribiszke, köszméte | 1 | |||
| szamóca | *0,3 | |||
| málna | *0,1 | |||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| banán | 0,3 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, banán) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom | *0,5 | |||
| padlizsán | *0,02 | KH | ||
| uborka | 0,2 | |||
| cukkíni | *0,2 | |||
| dinnyefélék, tökfélék | *0,05 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *5 | |||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 125. | fenazaquin | almatermésűek | ***0,1 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,1 | |||
| 126. | fenbutatinoxid | alma | 2 | |
| körte, birs, naspolya | *2 | |||
| őszibarack, nektarin, ringló, szilva | 0,05 | KH | ||
| cseresznye, meggy, kajszibarack | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 2 | |||
| szamóca | *1 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: szamóca) | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 5 | |||
| banán | 3 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, banán) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom | 1 | |||
| padlizsán | *1 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| dinnyefélék, tökfélék | 0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| uborka | 0,5 | KH | ||
| cukkíni | *0,5 | |||
| egyéb kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek (friss) | *0,05 | KH | ||
| bab (száraz), lencse | 0,05 | KH | ||
| egyéb száraz hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 127. | fenhexamid | almatermésűek | *0,05 | KH |
| kajszibarack, nektarin, őszibarack | 5 | |||
| cseresznye, meggy | 5 | |||
| szilva, ringló | 1 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 5 | |||
| málna | 10 | |||
| szamóca | 5 | |||
| fekete áfonya, köszméte, ribiszke | *5 | |||
| szeder | *10 | |||
| vadon termő bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déli gyümölcsök (kivéve: citromfélék, kivi) | 0,05 | KH | ||
| kivi | 10 | |||
| paradicsom | 1 | |||
| paprika | *2 | |||
| padlizsán | *1 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| uborka | 1 | |||
| cukkini, apró uborka (fürtös) | *1 | |||
| dinnyefélék, tökfélék | *0,05 | KH | ||
| fejessaláta | 30 | |||
| leveles zöldségek (kivéve: fejessaláta) | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 128. | fenitrotion | almatermésűek | 0,5 | |
| cseresznye, meggy | 0,5 | |||
| őszibarack, nektarin | 0,5 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | 0,5 | |||
| ribiszke, málna, köszméte, szamóca | 0,5 | |||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,5 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,5 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,5 | |||
| citromfélék | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,5 | |||
| paprika, paradicsom | 0,5 | |||
| padlizsán | *0,5 | |||
| uborka | 0,5 | |||
| kabakosok (kivéve: uborka) | *0,5 | |||
| zöldbab, zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,5 | |||
| bab (száraz), lencse | 0,5 | |||
| lóbab, borsó (száraz) | *0,5 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | 0,5 | |||
| hagymafélék | 0,5 | |||
| káposztafélék | 0,5 | |||
| vizitorma, cikória | *0,5 | |||
| leveles zöldségek (kivéve: cikória, vizitorma) | 0,5 | |||
| spárga | 0,5 | |||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: spárga) | *0,5 | |||
| csemegekukorica | 0,5 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,5 | |||
| kalászosok (szem) | 0,5 | |||
| kukorica (áru, siló) | 0,5 | |||
| egyéb gabonafélék | *0,5 | |||
| rizs | *0,5 | |||
| cukorrépa | ***0,5 | |||
| burgonya | 0,5 | |||
| repcemag, mustármag | 0,5 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, repcemag, mustármag) | *0,5 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,5 | |||
| komló (szárított) | *0,5 | |||
| tea (szárított) | 0,5 | |||
| lucerna | ***0,5 | |||
| 129. | fenklórfosz(25) | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,01 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,01 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 130. | fenmedifam | cukorrépa | ***0,1 | |
| takarmányrépa | ***0,1 | |||
| vöröshagyma | ***0,1 | |||
| 131. | fenoxaprop-P-etil | búza (szem), árpa (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) | ***0,05 | |
| 132. | fenoxikarb | almatermésűek | ***0,5 | |
| csonthéjasok (kivéve: cseresznye, meggy) | ***0,5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,05 | |||
| 133. | fenpiroximat | almatermésűek | ***0,2 | |
| őszibarack, nektarin | ***0,2 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,2 | |||
| 134. | fenpropatrin | alma, körte, birs | **0,3 | |
| őszibarack, nektarin | **0,3 | |||
| szőlő (bor, csemege) | **0,2 | |||
| paprika | **1 | |||
| paradicsom | **0,2 | |||
| uborka | **0,1 | |||
| szójabab | **0,1 | |||
| gyapotmag | **1 |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| 135. | fenpropidin | cukorrépa (test) | ***0,05 | |
| cukorrépa (fej) | ***4 | |||
| 136. | fenpropimorf | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *1 | |||
| vadon termő bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| banán | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: banán, citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék (kivéve: póréhagyma) | *0,05 | KH | ||
| póréhagyma | *0,5 | |||
| kelbimbó | *0,5 | |||
| káposztafélék (kivéve: kelbimbó) | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,5 | |||
| gabonafélék [kivéve: kalászosok (szem)] | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *10 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| kalászosok (szalma) | ***0,5 | |||
| 137. | fentin vegyületek(26) | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH |
| Sor- szám | Hatóanyag | Kultúra | Határ- érték mg/kg | |
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 138. | fentin-acetát | lásd: fentin vegyületek | ||
| 139. | fentin-hidroxid | lásd: fentin vegyületek | ||
| 140. | fentoát | alma, körte, birs | **0,5 | |
| csonthéjasok | **0,5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | **0,5 | |||
| ribiszke, málna, köszméte, szamóca | **0,5 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | **0,5 | |||
| cékla | **0,5 | |||
| cukorrépa | **0,5 | |||
| lucerna | **0,5 | |||
| 141. | fenuron | kukorica (áru, siló) | **0,02 | |
| napraforgómag | **0,02 | |||
| 142. | fenvalerát(21) | lásd: eszfenvalerát & fenvalerát | ||
| 143. | fipronil | kalászosok (szem) | ***0,05 | |
| kukorica (áru, csemege, siló) | ***0,05 | |||
| napraforgómag | ***0,05 | |||
| cukorrépa | ***0,05 | |||
| burgonya | ***0,05 | |||
| 144. | flamprop-izopropil | búza (szem) | **0,2 | |
| árpa (szem) | **0,1 | |||
| búza (szalma), árpa (szalma) | **3 | |||
| 145. | flazaszulfuron | szőlő (bor, csemege) | ***0,01 | |
| 146. | floraszulam | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,01 | KH | ||
| kukorica (takarmány) | ***0,05 | |||
| fénymag | 0,01 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 147. | fluazifop-P-butil | almatermésűek | ***0,1 | |
| csonthéjasok | ***0,1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,05 | |||
| szamóca | ***0,1 | |||
| paradicsom, paprika | ***0,3 | |||
| görögdinnye | **0,1 | |||
| bab (száraz), borsó (száraz) | ***0,3 | |||
| vöröshagyma | ***0,3 | |||
| káposztafélék | ***2 | |||
| cukorrépa | ***0,3 | |||
| burgonya (áru) | ***0,3 | |||
| napraforgómag, szójabab, repcemag, mákszem | ***0,3 | |||
| lóhere | ***0,3 | |||
| lucerna | ***0,3 | |||
| fűszerpaprika (őrölt) | ***0,3 | |||
| 148. | fluazinam | alma | ***0,5 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,03 | |||
| vöröshagyma | ***0,03 | |||
| burgonya | ***0,03 | |||
| 149. | flucikloxuron | alma | ***1 | |
| szőlő (bor) | **0,1 | |||
| 150. | flucitrinát(27) | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 151. | fludioxonil | szőlő (bor, csemege) | ***1 | |
| zöldborsó (hüvellyel) | ***0,05 | |||
| borsó (száraz) | ***0,05 | |||
| búza (szem), árpa (szem) | ***0,02 | |||
| kukorica (áru, siló) | ***0,02 | |||
| cirok | ***0,02 | |||
| napraforgómag | ***0,02 | |||
| repcemag | ***0,02 | |||
| 152. | flufenacet | kukorica (áru, siló, takarmány) | ***0,05 | |
| burgonya | ***0,2 | |||
| napraforgómag | ***0,05 | |||
| 153. | flufenoxuron | almatermésűek | ***0,1 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,1 | |||
| 154. | flufenzin | almatermésűek | ***0,05 | |
| őszibarack, nektarin, ringló, szilva | ***0,1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,1 | |||
| ribiszke, málna, köszméte, szamóca, szeder | ***0,1 | |||
| 155. | flumetszulam | kukorica (takarmány) | ***0,2 | |
| 156. | flumioxazin | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| kukorica (áru, siló) | 0,05 | KH | ||
| gabonafélék (kivéve: kukorica) | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| napraforgómag, szójabab | 0,1 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: napraforgómag, szójabab, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 157. | fluorkloridon | sárgarépa, petrezselyemgyökér | ***0,05 | |
| petrezselyemlevél | ***0,05 | |||
| burgonya | ***0,05 | |||
| napraforgómag | ***0,05 | |||
| 158. | flupirszulfuron-metil | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| búza (szem) | 0,02 | KH | ||
| gabonafélék [kivéve: búza (szem)] | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| búza (szalma) | ***0,2 | |||
| 159. | fluquinkonazol | almatermésűek | ***0,2 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,5 | |||
| kalászosok (szem) | ***0,5 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| cukorrépa | ***0,5 | |||
| 160. | fluroxipir (fluroxipir-meptil) | almatermésűek | 0,05 | KH |
| csonthéjasok | 0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,1 | |||
| kukorica (áru, csemege) | 0,05 | KH | ||
| gabonafélék (kivéve: kalászosok, kukorica) | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| mákszem | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: mákszem, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| kalászosok (szalma) | ***2 | |||
| 161. | flutriafol | zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | ***0,1 | |
| kalászosok (szem) | ***0,1 | |||
| cukorrépa (test) | ***0,1 | |||
| cukorrépa (fej, levél) | ***0,5 | |||
| napraforgómag | ***0,1 | |||
| 162. | fluzilazol | almatermésűek | ***0,2 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,3 | |||
| búza (szem), árpa (szem), tritikálé (szem) | ***0,1 | |||
| rozs (szem), zab (szem) | **0,1 | |||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| napraforgómag, repcemag | ***0,1 | |||
| 163. | folpet | almatermésűek | 3 | |
| csonthéjasok | 2 | |||
| szőlő (csemege) | 3 | |||
| szőlő (bor) | 10 | |||
| málna, szamóca | 3 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: málna, szamóca) | *3 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | |||
| citromfélék | 0,1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,1 | |||
| paprika, padlizsán | *0,1 | |||
| paradicsom | 3 | |||
| kabakosok | 0,1 | |||
| zöldbab (hüvellyel), bab (száraz) | 2 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | *2 | |||
| zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *2 | |||
| egyéb friss hüvelyes zöldségek | *0,1 | |||
| borsó (száraz) | *2 | |||
| lencse | 0,1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | 0,1 | |||
| vöröshagyma, zöldhagyma, fokhagyma | 0,1 | |||
| póréhagyma | 2 | |||
| egyéb hagymafélék | 0,1 | |||
| káposztafélék | 0,1 | |||
| fejessaláta | 2 | |||
| cikória | *2 | |||
| egyéb leveles zöldségek | 0,1 | |||
| spárga, articsóka, rebarbara | 0,1 | |||
| egyéb szárukért termesztett zöldségek | *0,1 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,1 | |||
| csemegekukorica | *0,1 | |||
| burgonya | 0,1 | |||
| napraforgómag | 0,1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, napraforgómag) | *0,1 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | |||
| komló (szárított) | 0,1 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | |||
| 164. | foramszulfuron | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,01 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,01 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| kukorica (siló, takarmány) | ***0,01 | KH | ||
| 165. | forát( | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve:: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| cukorrépa | **0,05 | |||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró | 0,1 | |||
| kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 166. | formotion | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 167. | foszalon | almatermésűek | 2 | |
| őszibarack, nektarin | 2 | |||
| csonthéjasok (kivéve: őszibarack, nektarin) | 1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | 1 | |||
| bogyós gyümölcsűek | 1 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *1 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 1 | |||
| citromfélék | 1 | |||
| olíva bogyó | 0,1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, olíva bogyó) | 1 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *1 | |||
| kabakosok | *1 | |||
| hüvelyes zöldségek (friss) | *1 | |||
| száraz hüvelyesek | *1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,1 | |||
| hagymafélék | *1 | |||
| káposztafélék | *1 | |||
| leveles zöldségek | *1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *1 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *1 | |||
| burgonya | 1 | |||
| napraforgómag, repcemag | 1 | |||
| szójabab, gyapotmag, mustármag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek | *1 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 1 | |||
| komló (szárított) | *1 | |||
| tea (szárított) | 1 | |||
| lucerna | ***1 | |||
| 168. | foszetil Al | lásd: efozit -Al | ||
| 169. | foszfamidon | almatermésűek | *0,15 | |
| csonthéjasok | *0,15 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *0,15 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,15 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,15 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,15 | |||
| citromfélék | 0,15 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,15 | |||
| paprika, padlizsán, paradicsom | *0,15 | |||
| kabakosok | *0,15 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,15 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,15 | |||
| hagymafélék | *0,15 | |||
| káposztafélék | *0,15 | |||
| leveles zöldségek | *0,15 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,15 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,15 | |||
| csemegekukorica | *0,15 | |||
| gabonafélék | *0,05 | |||
| rizs | *0,05 | |||
| cukorrépa | **0,2 | |||
| burgonya | *0,15 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,15 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,15 | |||
| komló (szárított) | *0,15 | |||
| tea (szárított) | 0,15 | |||
| zöld dohánylevél | **0,2 | |||
| lucerna | **0,5 | |||
| 170. | foszforhidrogén | dió, mandula, mogyoró, gesztenye | ***0,01 | + |
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | ***0,01 | + | ||
| száraz hüvelyes zöldségek | ***0,05 | + | ||
| kukorica | ***0,01 | + | ||
| kalászosok (szem) | ***0,1 | + | ||
| gabonafélék [kivéve: kalászosok (szem)] | 0,1 | |||
| rizs | ***0,1 | + | ||
| olajos magvúak | ***0,01 | + | ||
| szárított dohánylevél | ***0,05 | + | ||
| liszt (zsákolt) | ***0,01 | + | ||
| alma, meggy (aszalt) | ***0,01 | + | ||
| szárított vöröshagyma, sárgarépa, petrezselyem levél és gyökér, zellergumó, pasztinák, bazsalikom, gyömbér, fokhagyma | ***0,01 | + | ||
| 171. | foszmet(30) | almatermésűek | ***2 | |
| őszibarack | ***2 | |||
| bogyós gyümölcsűek | ***2 | |||
| burgonya | ***2 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 172. | fosztiazat | paprika, paradicsom | ***0,01 | |
| uborka | ***0,01 | |||
| burgonya | ***0,01 | |||
| 173. | foxim | tea (szárított) | 0,1 | KH |
| 174. | ftalanilsav | alma | ***0,05 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| meggy | ***0,05 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,05 | |||
| paprika, paradicsom | ***0,05 | |||
| zöldbab, zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó, lencse | ***0,05 | |||
| rizs | ***0,05 | |||
| napraforgómag, szójabab, repcemag | ***0,05 | |||
| csillagfürt, bíborhere, lucerna | ***0,05 | |||
| 175. | furatiokarb | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| brokkoli, karfiol | *0,1 | |||
| egyéb virágzatukért termesztett káposztafélék | *0,1 | |||
| egyéb fejképző és leveles káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *5 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 176. | furilazol antidótum | kukorica (csemege, siló, takarmány, vetőmag) | ***0,01 | |
| napraforgómag | ***0,01 | |||
| 177. | glifozát és izopropilamin sója | almatermésűek | 0,1 | KH |
| csonthéjasok | 0,1 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,1 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | 0,1 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 0,1 | KH | ||
| olíva olaj (extraktum) | 2 | |||
| déligyümölcsök [kivéve: citromfélék, olíva olaj (extraktum)] | 0,1 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| paprika, paradicsom, padlizsán | 0,1 | KH | ||
| kabakosok | 0,1 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek (friss) | 0,1 | KH | ||
| bab (száraz) | 2 | |||
| borsó (száraz) | 3 | |||
| egyéb száraz hüvelyes zöldségek | 0,1 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | 0,1 | KH | ||
| hagymafélék | 0,1 | KH | ||
| káposztafélék | 0,1 | KH | ||
| leveles zöldségek | 0,1 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | 0,1 | KH | ||
| csemegekukorica | 0,1 | KH | ||
| termesztett gombák | 0,1 | KH | ||
| vadon termő gombák | *50 | |||
| búza (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) | 5 | |||
| árpa (szem), zab (szem), cirok | 20 | |||
| kukorica (áru, siló) | 0,1 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | 0,1 | KH | ||
| rizs | *0,1 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | 0,1 | KH | ||
| napraforgómag | 10 | KH | ||
| szójabab | 20 | |||
| repcemag, mustármag, lenmag, gyapotmag | 10 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| mákszem | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| kukorica (szár és levél), lucerna | ***0,1 | |||
| rét-legelő | ***0,1 | |||
| 178. | glifozát-trimézium | almatermésűek | **0,1 | |
| csonthéjasok | **0,1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | **0,1 | |||
| bogyós gyümölcsűek | **0,1 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | **0,1 | |||
| 179. | glufozinát-ammónium(31) | almatermésűek | ***0,1 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,1 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), borsó (száraz), takarmányborsó | ***0,1 | |||
| napraforgómag, repcemag | ***0,5 | |||
| szójabab | ***0,1 | |||
| lucerna | ***0,5 | |||
| 180. | haloxifop (haloxifop-R-metilészter) | almatermésűek | ***0,05 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,05 | |||
| paradicsom | ***0,05 | |||
| vöröshagyma | ***0,05 | |||
| cukorrépa | ***0,2 | |||
| burgonya | ***0,05 | |||
| napraforgómag, szójabab, repcemag, lenmag | ***0,1 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| 181. | HCH(32) | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék / HCH (alfa+beta izomer) | *0,02 | |||
| rizs | *0,02 | |||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,02 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,02 | KH | ||
| 182. | heptaklór (heptaklórepoxid)(33) | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, padlizsán, paradicsom | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | |||
| rizs | *0,01 | |||
| burgonya | *0,01 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,01 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,01 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,01 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,02 | KH | ||
| 183. | hexaflumuron | almatermésűek | **0,5 | |
| burgonya | **0,05 | |||
| 184. | hexaklórbenzol (HCB) | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | |||
| rizs | *0,01 | |||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,02 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,02 | KH | ||
| 185. | hexakonazol | alma, körte | 0,1 | |
| egyéb almatermésűek | 0,02 | KH | ||
| kajszibarack, meggy | 0,02 | KH | ||
| csonthéjasok (kivéve: kajszibarack, meggy) | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,1 | |||
| szamóca | *0,2 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: szamóca) | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, banán) | 0,02 | KH | ||
| banán | 0,1 | |||
| paradicsom | *0,1 | |||
| paprika | 0,02 | KH | ||
| padlizsán | *0,02 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| búza (szem), árpa (szem) | 0,1 | |||
| rozs (szem), zab (szem), tritikálé (szem) | 0,02 | KH | ||
| gabonafélék [kivéve: kalászosok (szem)] | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 186. | hexitiazox | almatermésűek | ***0,5 | |
| csonthéjasok | ***0,5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,5 | |||
| uborka | ***0,1 | |||
| zöldbab (hüvellyel) | ***0,5 | |||
| 187. | hidrogéncianid(34) | gabonafélék | *15 | |
| rizs | *15 | |||
| 188. | higany (35) | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,02 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,02 | KH | ||
| 189. | imazalil | almatermésűek | *5 | |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 5 | |||
| banán | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, banán) | 0,02 | KH | ||
| paprika, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| paradicsom | *0,5 | |||
| uborka, cukkíni | *0,2 | |||
| egyéb ehető héjú kabakosok | *0,2 | |||
| görögdinnye | *0,02 | KH | ||
| sárgadinnye | *2 | |||
| tök, sütőtök, spárgatök, patiszon | *0,02 | KH | ||
| egyéb nem ehető héjú kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| árpa (szem), búza (szem) | 0,02 | KH | ||
| gabonafélék [kivéve: árpa (szem), búza (szem)] | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| újburgonya | *0,02 | KH | ||
| burgonya (áru) | *5 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 190. | imazamox | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek [kivéve: borsó (száraz)] | *0,05 | KH | ||
| borsó (száraz) | 0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| napraforgómag, szójabab | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, napraforgómag, szójabab) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| lucerna | ***0,1 | |||
| kukorica (siló, takarmány) | ***0,05 | KH | ||
| 191. | imazapír | kukorica (áru, siló) | **0,l | |
| 192. | imazaquin | szójabab | ***0,05 | |
| 193. | imazetapir | zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó, lóbab | **0,l | |
| borsó (száraz), lencse | **0,l | |||
| szójabab | **0,l | |||
| vöröshere | **0,l | |||
| lucerna | **0,l | |||
| 194. | imidakloprid | őszibarack | ***0,1 | |
| paprika, paradicsom | ***0,2 | |||
| uborka | ***0,2 | |||
| kukorica (áru, csemege, siló, vetőmag) | ***0,01 | |||
| cukorrépa | ***0,01 | |||
| burgonya | ***0,05 | |||
| napraforgómag, repcemag | ***0,01 | |||
| dohány | ***1 | |||
| 195. | iminoktadin-albeszilát | almatermésűek | ***0,2 | |
| 196. | indoxakarb | almatermésűek | ***0,5 | |
| cseresznye, meggy, kajszibarack | ***0,02 | |||
| őszibarack | ***0,3 | |||
| málna, fekete bodza | ***0,02 | |||
| szőlő (csemege) | ***1 | |||
| szőlő (bor) | ***0,5 | |||
| paprika | ***0,2 | |||
| paradicsom | ***0,1 | |||
| uborka | ***0,1 | |||
| fejeskáposzta | ***0,3 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| napraforgómag | ***0,02 | |||
| kukorica (áru, siló, csemege) | ***0,1 | |||
| 197. | ioxinil oktanoát | vöröshagyma | ***0,02 | |
| 198. | iprodion | almatermésűek | 10 | |
| csonthéjasok | 5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | 10 | |||
| ribiszke, köszméte, szamóca | 10 | |||
| fekete áfonya | *10 | |||
| málna | 5 | |||
| szeder | *5 | |||
| egyéb vadon és nem vadon termő bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| mogyoró | *0,2 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citrom | 5 | |||
| mandarin | 2 | |||
| citromfélék (kivéve: citrom, mandarin) | 0,02 | KH | ||
| banán | 3 | |||
| kivi | 5 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, banán, kivi) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom | 5 | |||
| padlizsán | *5 | |||
| görögdinnye, tök, sütőtök, spárgatök, patiszon | *0,02 | KH | ||
| sárgadinnye | *0,3 | |||
| uborka, cukkíni | *2 | |||
| zöldbab (hüvellyel) | *5 | |||
| zöldbab (fejtett) | *0,02 | KH | ||
| zöldborsó (hüvellyel) | *1 | |||
| zöldborsó (fejtett) | *0,2 | |||
| egyéb friss hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| száraz hüvelyes zöldségek | *0,2 | |||
| sárgarépa | 0,3 | |||
| torma, pasztinák | *0,1 | |||
| retek | *0,3 | |||
| cékla | *0,5 | |||
| egyéb gyökér- és gumós zöldségek | *0,02 | KH | ||
| vöröshagyma | 5 | |||
| zöldhagyma | *3 | |||
| fokhagyma, mogyoróhagyma | *5 | |||
| egyéb hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| kelbimbó | *0,5 | |||
| kínai kel | *5 | |||
| fejeskáposzta | 5 | |||
| kelkáposzta | *0,02 | KH | ||
| egyéb fejképző és leveles káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| brokkoli, karfiol | *0,05 | |||
| karalábé | *0,1 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| egyéb virágzatukért termesztett káposztafélék | *0,05 | |||
| fejessaláta | 10 | |||
| endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *10 | |||
| vizitorma | *10 | |||
| cikória | *2 | |||
| spenót, sóska, mángold | *0,02 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *10 | |||
| egyéb leveles zöldségek | *10 | |||
| rebarbara | *0,2 | |||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: rebarbara) | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| búza (szem) | *0,5 | |||
| árpa (szem) | *1 | |||
| gabonafélék [kivéve: búza-, árpa (szem)] | *0,02 | KH | ||
| rizs | *3 | |||
| cukorrépa | ***0,2 | |||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| napraforgómag | 0,02 | KH | ||
| repcemag | *0,5 | |||
| lenmag | *0,1 | |||
| szójabab, gyapotmag, mustármag, mákszem, tökmag, olajtök, olajretek | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 199. | iprovalikarb | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 2 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paradicsom | 1 | |||
| paprika, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| uborka, cukkini | *0,1 | |||
| egyéb ehető héjú kabakosok | *0,05 | KH | ||
| sárgadinnye, görögdinnye | *0,2 | |||
| tökfélék | *0,05 | KH | ||
| egyéb nem ehető héjú kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| vöröshagyma | *0,1 | |||
| hagymafélék (kivéve: vöröshagyma) | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| leveles zöldségek (kivéve: fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa) | *0,05 | KH | ||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 200. | izoproturon | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| búza (szem), árpa (szem) | 0,05 | KH | ||
| gabonafélék [kivéve: búza-, árpa (szem)] | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 201. | izoxadifen-etil | kukorica (áru, siló, takarmány) | ***0,01 | |
| 202. | izoxaflutol(64) | kukorica (áru) | ***0,05 | |
| kukorica (siló, takarmány) | ***0,1 | |||
| kukorica (szár és levél) | ||||
| 203. | jodoszulfuron-metil Na-só | búza (szem), árpa (szem) | ***0,01 | |
| búza (szalma), árpa (szalma) | ***0,05 | |||
| 204. | kamfeklór (toxafen) | almatermésűek | *0,1 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| csonthéjasok | *0,1 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,1 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,1 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 0,1 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,1 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,1 | KH | ||
| kabakosok | *0,1 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,1 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,1 | KH | ||
| hagymafélék | *0,1 | KH | ||
| káposztafélék | *0,1 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,1 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,1 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,1 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,1 | KH | ||
| gabonafélék | *0,1 | KH | ||
| rizs | *0,1 | KH | ||
| burgonya | *0,1 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 205. | kaptafol | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | |||
| rizs | *0,05 | |||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 206. | kaptán | almatermésűek | 3 | |
| csonthéjasok | 2 | |||
| szőlő (bor, csemege) | 3 | |||
| málna, szamóca | 3 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: málna, szamóca) | *3 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | |||
| citromfélék | 0,1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,1 | |||
| paprika | 0,1 | |||
| paradicsom | 3 | |||
| padlizsán | *0,1 | |||
| uborka, görögdinnye | 0,1 | |||
| kabakosok (kivéve: uborka, görögdinnye) | *0,1 | |||
| zöldbab, zöldborsó (hüvellyel) | 2 | |||
| zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *2 | |||
| egyéb friss hüvelyes zöldségek | *0,1 | |||
| bab (száraz), borsó (száraz) | *2 | |||
| egyéb száraz hüvelyesek | *0,1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | 0,1 | |||
| póréhagyma | *2 | |||
| hagymafélék (kivéve: póréhagyma) | 0,1 | |||
| káposztafélék | 0,1 | |||
| fejessaláta | 2 | |||
| spenót | 0,1 | |||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor | 0,1 | |||
| cikória | *2 | |||
| egyéb leveles zöldségek | *0,1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,1 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,1 | |||
| csemegekukorica | 0,1 | |||
| burgonya | 0,1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | |||
| komló (szárított) | *0,1 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | |||
| kukorica (áru, siló) | ***0,1 | |||
| lucerna | ***10 | |||
| 207. | karbaril | alma, körte | *3 | |
| egyéb almatermésűek | *1 | |||
| cseresznye, meggy | *1 | |||
| kajszibarack, őszibarack, nektarin, szilva | *3 | |||
| egyéb csonthéjasok | *1 | |||
| szőlő (csemege) | *1 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| szőlő (bor) | *3 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *1 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *1 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 1 | |||
| citromfélék | 1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 1 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *1 | |||
| kabakosok | *1 | |||
| hüvelyes zöldségek | *1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *1 | |||
| hagymafélék | *1 | |||
| káposztafélék | *3 | |||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *3 | |||
| egyéb leveles zöldségek | *1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *1 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *1 | |||
| csemegekukorica | *1 | |||
| gabonafélék | *0,5 | |||
| rizs | *1 | |||
| burgonya | *1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *1 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 1 | |||
| komló (szárított) | *1 | |||
| tea (szárított) | 1 | |||
| 208. | karbendazim(36) | alma | 2 | |
| almatermésűek (kivéve: alma) | *2 | |||
| cseresznye | *0,1 | KH | ||
| meggy | 0,1 | KH | ||
| őszibarack, nektarin, kajszibarack | *1 | |||
| ringló, szilva | *0,5 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,1 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 2 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,1 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 5 | |||
| banán | 1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, banán) | 0,1 | KH | ||
| paprika | *0,1 | KH | ||
| paradicsom, padlizsán | *0,5 | |||
| uborka | *1 | |||
| cukkíni | *0,3 | |||
| görögdinnye | *0,1 | KH | ||
| sárgadinnye, tök, sütőtök, spárgatök, patiszon | *0,5 | |||
| egyéb kabakosok | *0,1 | KH | ||
| zöldbab (hüvellyel), lóbab | *0,1 | KH | ||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,1 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *0,1 | KH | ||
| bab (száraz) | *2 | |||
| borsó (száraz) | 0,1 | KH | ||
| egyéb száraz hüvelyes zöldségek | *0,1 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,1 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| kelbimbó | *0,5 | |||
| egyéb virágzatukért termesztett és leveles káposztafélék | *0,1 | KH | ||
| fejeskáposzta | *3 | |||
| egyéb fejképző káposztafélék | *3 | |||
| karalábé | *0,1 | KH | ||
| fejessaláta | *5 | |||
| leveles zöldségek (kivéve: fejessaláta) | *0,1 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek [kivéve: rebarbara, zeller (friss)] | *0,1 | KH | ||
| rebarbara, zeller (friss) | *2 | |||
| termesztett gombák | *1 | |||
| vadon termő gombák | *0,1 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,1 | KH | ||
| kukorica (áru, csemege, siló) | 0,1 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,1 | KH | ||
| rizs | *0,1 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | *0,1 | KH | ||
| napraforgómag, repcemag, mustármag | 0,1 | KH | ||
| szójabab | *0,2 | |||
| gyapotmag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| búza (szalma), árpa (szalma) | ***0,5 | |||
| 209. | karbofurán(37) | almatermésűek | *0,1 | KH |
| csonthéjasok | *0,1 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,1 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,1 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 0,3 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,1 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,1 | KH | ||
| uborka, cukkini | *0,1 | KH | ||
| dinnyefélék, tökfélék | *0,2 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,1 | KH | ||
| sárgarépa, pasztinák | *0,3 | |||
| karórépa, fehérrépa | *0,2 | |||
| retek | *0,5 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| egyéb gyökér- és gumós zöldségek | *0,1 | KH | ||
| vöröshagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma | *0,3 | |||
| hagymafélék (kivéve: vöröshagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma) | *0,1 | KH | ||
| brokkoli, karfiol, karalábé | *0,2 | |||
| egyéb virágzatukért termesztett káposztafélék | *0,2 | |||
| egyéb fejképző és leveles káposztafélék | *0,1 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,1 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,1 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,1 | KH | ||
| búza (szem), árpa (szem) | 0,1 | KH | ||
| rozs (szem), zab (szem), tritikálé (szem) | *0,1 | KH | ||
| kukorica (áru, csemege, siló) | 0,1 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,1 | KH | ||
| rizs | *0,1 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | 0,1 | KH | ||
| napraforgómag, szójabab, repcemag, lenmag | 0,1 | KH | ||
| gyapotmag, mustármag, mákszem, tökmag, olajtök, olajretek | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | 10 | |||
| tea (szárított) | 0,2 | KH | ||
| zöld dohánylevél | ***0,1 | |||
| 210. | karboszulfán | almatermésűek | 0,05 | KH |
| csonthéjasok | 0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | 0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| sárgarépa, pasztinák | *0,1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, sárgarépa, pasztinák) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| kukorica (áru, csemege) | 0,05 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,02 | |||
| burgonya | 0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| napraforgómag, mákszem | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: napraforgómag, mákszem, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *1 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 211. | karboxin | zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | ***0,2 | |
| borsó (száraz), csicseri borsó | ***0,2 | |||
| búza (szem), árpa (szem) | ***0,2 | |||
| kukorica (áru, siló) | ***0,2 | |||
| rizs | ***0,2 | |||
| cirok | ***0,2 | |||
| cukorrépa | ***0,2 | |||
| burgonya | ***0,2 | |||
| napraforgómag | ***0,2 | |||
| repcemag | ***0,2 | |||
| szójabab | ***0,2 | |||
| 212. | karfentrazon-etil(65) | vöröshagyma | ***0,01 | |
| kalászosok (szem) | ***0,1 | |||
| 213. | kartap | szőlő (bor, csemege) | **0,5 | |
| fejeskáposzta, karfiol | **0,2 | |||
| kalászosok (szem) | **0,1 | |||
| kukorica (áru) | **0,1 | |||
| cukorrépa | **0,1 | |||
| burgonya | **0,1 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 214. | kasugamicin | almatermésűek | ***0,1 | |
| paprika, paradicsom | ***0,1 | |||
| uborka | ***0,1 | |||
| zöldbab (hüvellyel) | ***0,1 | |||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| 215. | kinalfosz | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,1 | |||
| rizs | *0,1 | |||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 216. | kinometionát | almatermésűek | *0,3 | |
| csonthéjasok | *0,3 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *0,3 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,3 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,3 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,3 | |||
| citromfélék | 0,3 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,3 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,3 | |||
| kabakosok | *0,3 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,3 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,3 | |||
| hagymafélék | *0,3 | |||
| káposztafélék | *0,3 | |||
| leveles zöldségek | *0,3 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,3 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,3 | |||
| csemegekukorica | *0,3 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,3 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,3 | |||
| komló (szárított) | *0,3 | |||
| tea (szárított) | 0,3 | |||
| 217. | kletodim | paradicsom, paprika | ***0,1 | |
| zöldbab (hüvellyel) | ***0,1 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | ***0,2 | |||
| sárgarépa | ***0,1 | |||
| vöröshagyma | ***0,1 | |||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | ***0,1 | |||
| napraforgómag, repcemag, szójabab, mustármag | ***0,1 | |||
| 218. | klofentezin(38) | almatermésűek | *0,5 | |
| szilva | *0,2 | |||
| csonthéjasok (kivéve: szilva) | *0,02 | KH | ||
| szőlő (csemege) | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor) | *1 | |||
| szamóca | *2 | |||
| málna, szeder (földi) | *3 | |||
| egyéb vesszőn termő bogyós gyümölcsűek | *0,3 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| köszméte, áfonya | *0,02 | KH | ||
| ribiszke | *0,5 | |||
| egyéb nem vadon termő bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| vadon termő bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,5 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paradicsom | *0,3 | |||
| paprika, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| sárgadinnye | *0,1 | |||
| kabakosok (kivéve: sárgadinnye) | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 219. | klomazon | paprika | ***0,04 | |
| görögdinnye | ***0,04 | |||
| zöldborsó (hüvellyel) | ***0,02 | |||
| burgonya | ***0,02 | |||
| olajtök | ***0,04 | |||
| mákszem | ***0,04 | |||
| szójabab, repcemag | ***0,02 | |||
| 220. | klopiralid (3,6-diklórpikolinsav) | vöröshagyma | ***0,5 | |
| kalászosok (szem) | ***1 | |||
| kukorica (áru, csemege, siló) | ***0,5 | |||
| cukorrépa | ***1 | |||
| repcemag, mustármag, olajretek | ***0,5 | |||
| lenmag | ***1 | |||
| 221. | kloridazon | cukorrépa | ***0,1 | |
| takarmányrépa | ***0,1 | |||
| 222. | klotianidin | burgonya | ***0,02 | |
| kukorica (áru, csemege, siló) | ***0,01 | |||
| 223. | klozolinát | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 224. | klórbenzid | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,01 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,01 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 225. | klórbenzilát | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 226. | klórbromuron | vöröshagyma, zöldhagyma | **0,1 | |
| kukorica (áru, siló) | **0,1 | |||
| 227. | klórbufam | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 228. | klórdán(39) | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | |||
| rizs | *0,02 | |||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,02 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,02 | KH | ||
| 229. | klórfenapir | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 230. | klórfenvinfosz | almatermésűek | *0,05 | |
| csonthéjasok | *0,05 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | |||
| citromfélék | 1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,1 | |||
| kabakosok | *0,1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,5 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,1 | |||
| hagymafélék (kivéve: póréhagyma) | *0,5 | |||
| póréhagyma | *0,1 | |||
| káposztafélék | *0,1 | |||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor | *0,5 | |||
| egyéb leveles zöldségek | *0,1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,1 | |||
| csemegekukorica | *0,1 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | |||
| burgonya | *0,1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | |||
| 231. | klórfenzon | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,01 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,01 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 232. | klórfluazuron | paprika, paradicsom | **0,1 | |
| káposztafélék (kivéve: kelbimbó) | **0,05 | |||
| kelbimbó | **0,1 | |||
| burgonya | **0,05 | |||
| 233. | klórmekvát | almatermésűek (kivéve: körte) | *0,05 | KH |
| körte | *0,3 | |||
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, olíva bogyó) | 0,05 | KH | ||
| olíva bogyó | 0,1 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett gombák | *10 | |||
| vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| búza (szem) | 2 | |||
| zab (szem) | *5 | |||
| kalászosok [kivéve: búza (szem), zab (szem)] | *2 | |||
| kukorica (áru, csemege, siló) | *0,05 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| búza (szalma) | ***2 | |||
| 234. | klórmezulon | kukorica (áru, siló, csemege, vetőmag) | ***0,05 | |
| kukorica (szár és levél) | ***0,5 | |||
| 235. | klóroxuron | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 236. | klórpirifosz | almatermésűek | 0,5 | |
| meggy, cseresznye | *0,3 | |||
| őszibarack, nektarin, ringló, szilva | *0,2 | |||
| kajszibarack | *0,05 | KH | ||
| egyéb csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,5 | |||
| ribiszke, köszméte | *1 | |||
| málna, szeder | *0,5 | |||
| szamóca | *0,2 | |||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citrom | 0,2 | |||
| mandarin | 2 | |||
| citromfélék (kivéve: citrom, mandarin) | 0,3 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, banán, kivi) | 0,05 | KH | ||
| banán | 3 | |||
| kivi | 2 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,5 | |||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek [kivéve: zöldborsó (hüvellyel)] | *0,05 | KH | ||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,05 | KH | ||
| sárgarépa | *0,1 | |||
| retek | *0,2 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, sárgarépa, retek) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék (kivéve: vöröshagyma) | *0,05 | KH | ||
| vöröshagyma | *0,2 | |||
| kínai kel | *0,5 | |||
| fejeskáposzta | *1 | |||
| káposztafélék (kivéve: fejeskáposzta, kínai kel) | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: articsóka) | *0,05 | KH | ||
| articsóka | *1 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| árpa (szem) | 0,2 | |||
| kalászosok [kivéve: árpa (szem)] | 0,05 | KH | ||
| kukorica (áru,csemege, siló) | 0,05 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| cukorrépa (test) | ***0,05 | |||
| cukorrépa (fej) | ***0,1 | |||
| burgonya | 0,05 | KH | ||
| napraforgómag, repcemag | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: napraforgómag, repcemag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 237. | klórpirifosz-metil | almatermésűek | 0,5 | |
| csonthéjasok (kivéve: őszibarack, nektarin) | *0,05 | KH | ||
| őszibarack, nektarin | *0,5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | 0,2 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: szamóca) | *0,05 | KH | ||
| szamóca | *0,5 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citrom | 0,3 | |||
| narancs | 0,5 | |||
| mandarin | 1 | |||
| egyéb citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,5 | |||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| hagymafélék (kivéve: vöröshagyma) | *0,05 | KH | ||
| vöröshagyma | 0,05 | KH | ||
| káposztafélék (kivéve: fejeskáposzta) | *0,05 | KH | ||
| fejeskáposzta | 0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | 3 | |||
| gabonafélék | ***3 | + | ||
| rizs | 3 | |||
| rizs | ***3 | + | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| napraforgómag | 0,05 | KH | ||
| napraforgómag | ***0,05 | + | ||
| olajos magvúak (kivéve: napraforgómag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 238. | klórprofám | almatermésűek | *0,05 | |
| csonthéjasok | *0,05 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | |||
| citromfélék | 0,05 | |||
| déli gyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | |||
| kabakosok | *0,05 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | |||
| sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák | *0,1 | |||
| egyéb gyökér- és gumós zöldségek | *0,05 | |||
| hagymafélék | *0,05 | |||
| káposztafélék | *0,05 | |||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, turbolya | *0,1 | |||
| egyéb leveles zöldségek | *0,05 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | |||
| csemegekukorica | *0,05 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | |||
| burgonya | 5 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | |||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 239. | klórszulfuron | búza (szem), árpa (szem) | ***0,1 | |
| búza-, árpa (szalma) | ***0,5 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| 240. | klórtalonil | almatermésűek | 1 | |
| cseresznye, meggy, ringló, szilva | *0,01 | KH | ||
| őszibarack | 1 | |||
| kajszibarack, nektarin | *1 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (csemege) | 1 | |||
| szőlő (bor) | 3 | |||
| ribiszke, málna, köszméte, szeder | *10 | |||
| szamóca | *3 | |||
| áfonya | *2 | |||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| vadon termő bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| banán | 0,2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, banán) | 0,01 | KH | ||
| paprika, padlizsán | *2 | |||
| paradicsom | 2 | |||
| dinnyefélék, tök, sütőtök, spárgatök, patiszon | *1 | |||
| uborka | 1 | |||
| apró uborka (fürtös) | *5 | |||
| cukkíni | *0,01 | KH | ||
| zöldbab (hüvellyel), lóbab | *0,01 | KH | ||
| zöldbab (fejtett) | *0,05 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 2 | |||
| zöldborsó (fejtett) | *0,3 | |||
| száraz hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, sárgarépa, zellergumó) | *0,01 | KH | ||
| sárgarépa, zellergumó | *1 | |||
| vöröshagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma | *0,5 | |||
| zöldhagyma | *5 | |||
| póréhagyma | *10 | |||
| egyéb hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| brokkoli, fejeskáposzta, karfiol | *3 | |||
| egyéb virágzatukért termesztett káposztafélék | *3 | |||
| kelbimbó | *0,5 | |||
| karalábé | *0,01 | KH | ||
| egyéb fejképző és leveles káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *0,01 | KH | ||
| spenót, sóska, mángold | *0,01 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor, metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *5 | |||
| vizitorma, cikória | *0,01 | KH | ||
| zeller (friss) | *10 | |||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: zeller (friss)) | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| termesztett gombák | *2 | |||
| vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,1 | |||
| gabonafélék (kivéve: kalászosok (szem)) | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| burgonya | 0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,01 | KH | ||
| földimogyoró | 0,05 | |||
| kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,01 | KH | ||
| komló (szárított) | *50 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| lucerna | ***0,1 | |||
| 241. | klórtoluron | búza (szem), árpa (szem) | ***0,1 | |
| mákszem | ***0,1 | |||
| 242. | kresoxim-metil | almatermésűek | 0,2 | |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 1 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: ribiszke, köszméte, szamóca) | 0,05 | KH | ||
| ribiszke, köszméte, szamóca | 1 | |||
| vadon termő bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| olíva bogyó | 0,2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, olíva bogyó) | 0,05 | KH | ||
| paprika | *1 | |||
| paradicsom, padlizsán | *0,5 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| uborka, cukkíni | 0,05 | KH | ||
| dinnyefélék, tökfélék | 0,2 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,05 | KH | ||
| gabonafélék (kivéve: kalászosok (szem)) | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| komló (szárított) | 0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| kalászosok (szalma) | ***5 | |||
| 243. | lambda-cihalotrin | almatermésűek | 0,1 | |
| cseresznye, meggy, ringló, szilva | 0,1 | |||
| őszibarack, nektarin, kajszibarack | 0,2 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | 0,2 | |||
| szamóca | *0,5 | |||
| ribiszke, köszméte | *0,1 | |||
| fekete bodza | ***0,02 | |||
| vadon termő bogyós gyümölcsűek | *0,2 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: szamóca, ribiszke, köszméte, fekete bodza, vadon termő bogyós gyümölcsök) | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citrom, mandarin | 0,2 | |||
| narancs, grapefruit, pomelo | 0,1 | |||
| egyéb citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika | 0,1 | |||
| paradicsom | 0,1 | |||
| padlizsán | *0,5 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,05 | |||
| uborka | 0,1 | |||
| cukkíni | *0,1 | |||
| dinnyefélék, tökfélék | *0,05 | |||
| zöldbab (hüvellyel) | *0,2 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,2 | |||
| egyéb friss hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| zöldbab (fejtett) | *0,02 | KH | ||
| zöldborsó (fejtett) | *0,2 | |||
| borsó (száraz) | 0,02 | KH | ||
| száraz hüvelyes zöldségek (kivéve: borsó) | *0,02 | KH | ||
| zellergumó, retek | *0,1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, zellergumó, retek) | *0,02 | KH | ||
| zöldhagyma | *0,05 | KH | ||
| póréhagyma | *0,3 | |||
| hagymafélék (kivéve: zöldhagyma, póréhagyma) | *0,02 | KH | ||
| karfiol, brokkoli | 0,1 | |||
| egyéb virágzatukért termesztett káposztafélék | *0,1 | |||
| kelbimbó | 0,05 | |||
| fejeskáposzta | 0,2 | |||
| kelkáposzta | 0,02 | KH | ||
| egyéb fejképző káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| kínai kel, leveles kel | 1 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| karalábé | 0,02 | KH | ||
| egyéb leveles káposztafélék | *1 | |||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *1 | |||
| spenót | *0,5 | |||
| egyéb spenótfélék | *0,02 | KH | ||
| cikória, vizitorma | *0,02 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor, metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *1 | |||
| zeller (friss) | *0,3 | |||
| szárukért termesztett zöldségek [kivéve: zeller (friss)] | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | 0,05 | |||
| termesztett gombák | *0,02 | KH | ||
| vadon termő gombák | *0,5 | |||
| árpa (szem) | 0,05 | KH | ||
| kalászosok [kivéve: árpa (szem)] | 0,02 | KH | ||
| kukorica (áru) | 0,02 | KH | ||
| kukorica (siló, takarmány, vetőmag) | ***0,02 | |||
| egyéb gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,02 | |||
| burgonya | 0,02 | KH | ||
| napraforgómag, repcemag, mustármag | 0,02 | KH | ||
| szójabab, gyapotmag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *10 | |||
| tea (szárított) | 1 | |||
| lucerna | ***0,1 | |||
| 244. | lenacil | szamóca | ***0,1 | |
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), borsó (száraz), takarmányborsó | **0,1 | |||
| kukorica (áru, siló) | **0,1 | |||
| szójabab, lenmag | **0,1 | |||
| csillagfürt | **0,1 | |||
| 245. | lindán | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, padlizsán, paradicsom | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,01 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,01 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 246. | linuron(40) | alma | 0,05 | KH |
| almatermésűek (kivéve: alma) | *0,05 | KH | ||
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déli gyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| zöldbab, zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,05 | KH | ||
| zöldbab-, zöldborsó (fejtett) | *0,1 | |||
| egyéb friss hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| száraz hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, sárgarépa, pasztinák, petrezselyemgyökér, zellergumó) | 0,05 | KH | ||
| sárgarépa, pasztinák, petrezselyemgyökér | 0,2 | |||
| zellergumó | 0,5 | |||
| vöröshagyma, zöldhagyma, póréhagyma | 0,05 | KH | ||
| hagymafélék (kivéve: vöröshagyma, zöldhagyma, póréhagyma) | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél | *1 | |||
| leveles zöldségek (kivéve: petrezselyem-, zellerlevél) | *0,05 | KH | ||
| zeller (friss) | *0,1 | |||
| egyéb szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | 0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| burgonya | 0,05 | KH | ||
| kukorica (áru, siló) | ***0,1 | |||
| napraforgómag, szójabab | 0,1 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, napraforgómag, szójabab) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| komló (szárított) | 0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| lucerna | ***0,1 | |||
| köménymag, koriandermag | ***0,1 | |||
| 247. | lufenuron | almatermésűek | ***0,2 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,3 | |||
| paprika | ***0,2 | |||
| kabakosok | ***0,2 | |||
| káposztafélék | ***0,2 | |||
| kukorica (áru, csemege, siló) | ***0,05 | |||
| burgonya | ***0,02 | |||
| zöld dohánylevél | ***1 | |||
| 248. | malation(41) | almatermésűek | 0,5 | |
| csonthéjasok | 0,5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | 0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: ribiszke, köszméte, fekete bodza) | *0,5 | |||
| ribiszke, köszméte | 0,5 | |||
| fekete bodza | ***0,5 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,5 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,5 | |||
| citromfélék | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,5 | |||
| paprika, paradicsom | 3 | |||
| padlizsán | *3 | |||
| kabakosok | 3 | |||
| zöldbab (hüvellyel) | 3 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 3 | |||
| zöldbab, zöldborsó (fejtett) | *3 | |||
| lóbab | *3 | |||
| száraz hüvelyesek | *3 | |||
| retek | *0,5 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, retek) | 0,5 | |||
| hagymafélék | 3 | |||
| káposztafélék | 3 | |||
| leveles zöldségek | *3 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *3 | |||
| csemegekukorica | 3 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *3 | |||
| kukorica (áru) | 8 | |||
| gabonafélék (kivéve: kukorica) | *8 | |||
| rizs | *8 | |||
| napraforgómag, repcemag, mustármag | 0,5 | |||
| olajos magvúak (kivéve: napraforgómag, repcemag, mustármag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,5 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,5 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| komló (szárított) | *0,5 | |||
| tea (szárított) | 0,5 | |||
| 249. | maleinsav-hidrazid | almatermésűek | *0,2 | KH |
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 1 | KH | ||
| citromfélék | 1 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 1 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *1 | KH | ||
| kabakosok | *1 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *1 | KH | ||
| sárgarépa, pasztinák | *30 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, sárgarépa, pasztinák) | *1 | KH | ||
| zöldhagyma, póréhagyma | *1 | KH | ||
| vöröshagyma | 10 | |||
| egyéb hagymafélék | *10 | |||
| káposztafélék | *1 | KH | ||
| leveles zöldségek | *1 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *1 | KH | ||
| csemegekukorica | *1 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *1 | KH | ||
| cukorrépa | *1 | KH | ||
| újburgonya | *1 | KH | ||
| áruburgonya | *50 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,5 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 1 | KH | ||
| komló (szárított) | *1 | KH | ||
| tea (szárított) | 1 | KH | ||
| zöld dohánylevél | ***20 | |||
| dohánylevél, száraz | ***80 | |||
| 250. | maneb(19) | lásd: ditiokarbamátok | ||
| 251. | mankozeb(19) | lásd: ditiokarbamátok | ||
| 252. | MCPA | almatermésűek | ***0,1 | |
| csonthéjasok | ***0,1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,1 | |||
| kalászosok (szem) | ***0,1 | |||
| rizs | ***0,1 | |||
| köles, fénymag | ***0,1 | |||
| lenmag | ***0,1 | |||
| búza (szalma), árpa (szalma) | ***0,1 | |||
| rét-legelő | ***0,1 | |||
| római kamilla | ***0,1 | |||
| 253. | MCPB | zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | ***0,1 | |
| 254. | mefenpír-dietil | búza (szem), árpa (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) | ***0,05 | |
| árpa (szalma), búza (szalma) | ***0,05 | |||
| 255. | mekarbam | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 256. | mekoprop (mekoprop-P) (66) | gabonafélék | ***0,05 | |
| 257. | merkapto-dimetur | paprika, paradicsom | ***0,2 | |
| uborka | ***0,2 | |||
| tök, sütőtök, spárgatök, patiszon | ***0,2 | |||
| kukorica (áru, csemege, siló) | ***0,05 | |||
| 258. | metakrifosz | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 259. | metalaxil | almatermésűek | *1 | |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (csemege) | *2 | |||
| szőlő (bor) | *1 | |||
| szamóca | *0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: szamóca) | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,5 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika | *0,5 | |||
| paradicsom | *0,2 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| uborka | *0,5 | |||
| egyéb ehető héjú kabakosok | *0,05 | KH | ||
| dinnyefélék | *0,2 | |||
| egyéb nem ehető héjú kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| sárgarépa, pasztinák | *0,1 | |||
| egyéb gyökér- és gumós zöldségek | *0,05 | KH | ||
| vöröshagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma | *0,5 | |||
| zöldhagyma, póréhagyma | *0,2 | |||
| egyéb hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| brokkoli, karfiol | *0,1 | |||
| egyéb virágzatukért termesztett káposztafélék | *0,1 | |||
| fejeskáposzta | *1 | |||
| egyéb fejképző káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles kel, kelkáposzta | *0,2 | |||
| egyéb leveles káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| karalábé | *0,05 | KH | ||
| fejessaláta | *2 | |||
| endívia | *1 | |||
| egyéb salátafélék | *0,05 | KH | ||
| spenót, sóska, mángold | *0,05 | KH | ||
| cikória | *0,3 | |||
| vizitorma | *0,05 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *10 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 260. | metalaxil-M(42) | almatermésűek | *1 | |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (csemege) | 1 | |||
| szőlő (bor) | 2 | |||
| szamóca | *0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: szamóca) | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,5 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paradicsom | 0,2 | |||
| paprika | *0,5 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| uborka | 0,5 | |||
| egyéb ehető héjú kabakosok | *0,05 | KH | ||
| sárgadinnye, görögdinnye | *0,2 | |||
| egyéb nem ehető héjú kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek [kivéve: zöldborsó (hüvellyel), borsó (száraz)] | *0,05 | KH | ||
| zöldborsó (hüvellyel), borsó (száraz) | 0,05 | KH | ||
| sárgarépa, pasztinák | *0,1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, sárgarépa, pasztinák) | *0,05 | KH | ||
| zöldhagyma, póréhagyma | *0,2 | |||
| vöröshagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma | 0,5 | |||
| egyéb hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| karfiol, brokkoli | *0,1 | |||
| egyéb virágzatukért termesztett káposztafélék | *0,1 | |||
| fejeskáposzta | *1 | |||
| egyéb fejképző káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles kel | *0,2 | |||
| egyéb leveles káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| karalábé | *0,05 | KH | ||
| fejessaláta | *2 | |||
| endívia | *1 | |||
| egyéb salátafélék | *0,05 | KH | ||
| spenót, sóska, mángold | *0,05 | KH | ||
| cikória | *0,3 | |||
| vizitorma | *0,05 | KH | ||
| metélőhagyma, petrezselyem-, zellerlevél, sáfrány, turbolya | *1 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| kukorica (áru, siló) | 0,02 | KH | ||
| cirok | 0,02 | KH | ||
| gabonafélék (kivéve: kukorica, cirok) | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,2 | |||
| burgonya | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, napraforgómag, repcemag, szójabab) | *0,1 | KH | ||
| napraforgómag, repcemag, szójabab | 0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | 10 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| zöld dohánylevél | ***0,5 | |||
| 261. | metamidofosz | almatermésűek | 0,05 | |
| cseresznye, meggy | *0,01 | KH | ||
| őszibarack, nektarin | *0,05 | |||
| kajszibarack | *0,1 | |||
| ringló, szilva | *0,3 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika | *0,01 | KH | ||
| paradicsom | *0,5 | |||
| padlizsán | *0,2 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| uborka | *1 | |||
| kabakosok (kivéve: uborka) | *0,01 | KH | ||
| zöldbab-, zöldborsó (hüvellyel), lóbab | *0,5 | |||
| zöldbab-, zöldborsó (fejtett) | *0,01 | KH | ||
| egyéb friss hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| száraz hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| brokkoli, karfiol, kelbimbó, fejeskáposzta, kelkáposzta | *0,5 | |||
| egyéb virágzatukért termesztett és fejképző káposztafélék | *0,5 | |||
| leveles kel, kínai kel, karalábé | *0,01 | KH | ||
| egyéb leveles káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| fejessaláta | *0,2 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| leveles zöldségek (kivéve: fejessaláta) | *0,01 | KH | ||
| articsóka | *0,1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: articsóka) | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,01 | |||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| gyapotmag | *0,1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: gyapotmag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,01 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,01 | KH | ||
| komló (szárított) | *2 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 262. | metamitron | cukorrépa | ***0,05 | |
| 263. | metazaklór | repcemag, mustármag, olajretek | ***0,05 | |
| 264. | metidation | almatermésűek | *0,3 | |
| cseresznye, meggy | *0,02 | KH | ||
| őszibarack, nektarin, kajszibarack, ringló, szilva | *0,2 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 2 | |||
| olíva bogyó | 1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, olíva bogyó) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| repcemag | *0,05 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, repcemag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *3 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| lucerna | **0,2 | |||
| gyűszűvirág, menta orvosi csucsor, római kamilla | **0,2 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| 265. | metilbromid | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, füge) | 0,05 | KH | ||
| füge | - | |||
| paradicsom, paprika, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,1 | |||
| rizs | *0,1 | |||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 266. | metilparation (43) | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déli gyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek (friss) | *0,02 | KH | ||
| borsó (száraz) | *0,2 | |||
| száraz hüvelyesek [kivéve: borsó (száraz)] | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| cukorrépa | **0,2 | |||
| paprika (fűszer) | **0,5 | |||
| lucerna | **0,1 | |||
| 267. | metiram(19) | lásd: ditiokarbamátok | ||
| 268. | metkonazol | kalászosok (szem) | ***0,1 | |
| kalászosok (szalma) | ***2 | |||
| repcemag | ***0,1 | |||
| 269. | metomil(44) | alma, körte | 0,2 | |
| almatermésűek (kivéve: alma, körte) | *0,2 | |||
| cseresznye, meggy | *0,1 | |||
| őszibarack, nektarin, kajszibarack | *0,2 | |||
| ringló, szilva | *0,5 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor) | 1 | |||
| szőlő (csemege) | 0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citrom, mandarin | 1 | |||
| narancs, grapefruit, pomelo | 0,5 | |||
| egyéb citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika | 0,05 | KH | ||
| paradicsom | 0,5 | |||
| padlizsán | *0,5 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| uborka | 0,05 | KH | ||
| egyéb ehető héjú kabakosok | *0,05 | KH | ||
| dinnyefélék, tökfélék | *0,05 | KH | ||
| zöldbab (hüvellyel) | 0,05 | KH | ||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,05 | KH | ||
| zöldbab (fejtett) | *0,05 | KH | ||
| zöldborsó (fejtett) | 0,05 | KH | ||
| száraz hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| retek | *0,5 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, retek) | 0,05 | KH | ||
| vöröshagyma | 0,05 | KH | ||
| egyéb hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék (kivéve: brokkoli) | 0,05 | KH | ||
| brokkoli | 0,2 | |||
| fejessaláta | 2 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| egyéb salátafélék | *0,05 | KH | ||
| spenót, sóska, mángold | *2 | |||
| vizitorma, cikória | *0,05 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor | 2 | |||
| metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *2 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| gyapotmag, szójabab | *0,1 | |||
| földimogyoró | 0,1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: gyapotmag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, szójabab) | *0,05 | KH | ||
| kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *10 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| lucerna | ***0,2 | |||
| 270. | metoxifenozid | alma | ***0,3 | |
| szőlő (bor, csemege) | ||||
| 271. | metoxiklór | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,01 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,01 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 272. | metribuzin | paradicsom | ***0,1 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| zöldborsó (hüvellyel), borsó (száraz), takarmányborsó | ***0,1 | |||
| burgonya | ***0,1 | |||
| szójabab | ***0,1 | |||
| lucerna | ***0,1 | |||
| 273. | metszulfuron-metil | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| búza (szem), árpa (szem), tritikálé (szem) | 0,05 | KH | ||
| gabonafélék [kivéve: árpa-, búza-, tritikálé (szem)] | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 274. | mevinfosz | almatermésűek | *0,2 | |
| cseresznye, meggy | *0,5 | |||
| őszibarack, nektarin, ringló, szilva | *0,5 | |||
| kajszibarack | *0,2 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *0,1 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,1 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | |||
| citromfélék | 0,2 | |||
| déli gyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,1 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,1 | |||
| kabakosok | *0,1 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,1 | |||
| hagymafélék | *0,1 | |||
| káposztafélék | *0,1 | |||
| leveles zöldségek | *0,5 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| szárukért termesztett zöldségek | *0,1 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,1 | |||
| burgonya | *0,1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | |||
| komló (szárított) | *0,1 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | |||
| 275. | mezotrion | kukorica (áru, siló, csemege, takarmány, vetőmag) | ***0,01 | |
| 276. | MG-191(67) | kukorica (áru, siló, csemege, takarmány) | ***0,1 | |
| 277. | miklobutanil | almatermésűek | 0,5 | |
| kajszibarack | 0,3 | |||
| cseresznye, meggy | 1 | |||
| őszibarack, nektarin, ringló, szilva | 0,5 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 1 | |||
| szamóca, ribiszke, köszméte, málna, szeder | *1 | |||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 3 | |||
| banán | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, banán) | 0,02 | KH | ||
| paradicsom, padlizsán | *0,3 | |||
| paprika | 0,5 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| uborka, cukkíni | 0,1 | |||
| dinnyefélék, tökfélék | 0,2 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| sárgarépa, torma, pasztinák, petrezselyemgyökér | *0,2 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, sárgarépa, torma, pasztinák, petrezselyemgyökér) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| galambbegy saláta | *5 | |||
| leveles zöldségek (kivéve: galambbegy saláta) | *0,02 | KH | ||
| articsóka | *0,5 | |||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: articsóka) | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *2 | |||
| tea (szárított) | 0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| 278. | molinát | rizs | ***0,05 | |
| 279. | monokrotofosz | tea (szárított) | 0,1 | KH |
| 280. | monolinuron | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 281. | 2-(1-naftil)-acetamid | almatermésűek | ***0,05 | |
| 282. | napropamid | almatermésűek | ***0,1 | |
| csonthéjasok | ***0,1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,1 | |||
| ribiszke, málna, szamóca | ***0,1 | |||
| paprika, paradicsom | ***0,1 | |||
| kelbimbó, fejeskáposzta, karfiol | ***0,1 | |||
| repcemag | ***0,1 | |||
| zöld dohánylevél | ***0,1 | |||
| 283. | naptalam | uborka | **0,1 | |
| 284. | nikoszulfuron | kukorica (áru, siló, takarmány) | ***0,02 | |
| 285. | nitrofen | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| gabonafélék | *0,01 | KH | ||
| rizs | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,02 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,02 | KH | ||
| 286. | novaluron | alma | ***0,2 | |
| burgonya | ***0,2 | |||
| 287. | o-fenilfenol és Na-sója | citromfélék | 10 | |
| 288. | ometoát(16) | almatermésűek | *0,2 | |
| cseresznye, meggy | *0,4 | |||
| csonthéjasok (kivéve: cseresznye, meggy) | *0,2 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *0,1 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,1 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,2 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,2 | |||
| citromfélék | 0,2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,2 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,2 | |||
| kabakosok | *0,2 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,2 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,1 | |||
| hagymafélék | *0,1 | |||
| káposztafélék | *0,2 | |||
| spenót, cikória | *0,4 | |||
| leveles zöldségek (kivéve: spenót, cikória) | *0,2 | |||
| articsóka | *0,4 | |||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: articsóka) | *0,2 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,2 | |||
| burgonya | *0,2 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,2 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,2 | |||
| komló (szárított) | *0,2 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | |||
| 289. | oxadiargil | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,01 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,01 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 290. | oxamil(46) | paprika, paradicsom | ***0,1 | |
| uborka | ***0,1 | |||
| sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák | ***0,1 | |||
| vöröshagyma | ***0,05 | KH | ||
| fokhagyma | ***0,1 | |||
| burgonya | ***0,1 | |||
| 291. | oxaszulfuron | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 292. | oxidemeton-metil(47) | almatermésűek | 0,02 | KH |
| őszibarack, szilva | 0,02 | KH | ||
| csonthéjasok (kivéve: őszibarack, szilva) | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék (kivéve: kelbimbó, fejeskáposzta, karalábé) | 0,02 | KH | ||
| kelbimbó, fejeskáposzta, karalábé | 0,05 | |||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *0,05 | |||
| leveles zöldségek (kivéve: salátafélék) | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| búza (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) | 0,02 | KH | ||
| árpa (szem), zab (szem) | 0,1 | |||
| gabonafélék [kivéve: kalászosok (szem)] | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| napraforgómag | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: napraforgómag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 293. | oxifluorfen | almatermésűek | ***0,1 | |
| cseresznye, meggy, őszibarack, kajszibarack | ***0,1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,1 | |||
| vöröshagyma | ***0,05 | |||
| napraforgómag | ***0,05 | |||
| 294. | paraquat | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 295. | paration (etilparation) | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 296. | pencikuron | burgonya | ***0,1 | |
| 297. | pendimetalin | almatermésűek | 0,05 | KH |
| csonthéjasok | 0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | 0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| szőlő (bor, csemege) | 0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déli gyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paradicsom, paprika | 0,05 | KH | ||
| padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek (friss) | 0,2 | |||
| száraz hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| sárgarépa, petrezselyemgyökér | 0,2 | |||
| pasztinák, torma | *0,2 | |||
| egyéb gyökér- és gumós zöldségek | *0,05 | KH | ||
| zöldhagyma | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék (kivéve: zöldhagyma) | 0,05 | KH | ||
| fejeskáposzta, kelkáposzta, kelbimbó, karfiol, karalábé | 0,05 | KH | ||
| egyéb káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél | 0,05 | KH | ||
| egyéb leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | 0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| búza (szem), árpa (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) | 0,05 | KH | ||
| kukorica (áru) | 0,05 | KH | ||
| kukorica (siló, takarmány) | ***0,05 | KH | ||
| gabonafélék [kivéve: búza-, árpa-, rozs-, tritikálé (szem), kukorica] | *0,05 | KH | ||
| rizs | 0,05 | KH | ||
| burgonya | 0,05 | KH | ||
| napraforgómag, szójabab | 0,1 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: napraforgómag, szójabab, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| lucerna | ***0,05 | |||
| zöld dohánylevél | ***0,5 | |||
| dohánylevél, fermentált | ***1 | |||
| fűszernövények, gyógynövények | ***0,05 | |||
| vörös csenkesz | ***0,05 | |||
| 298. | penkonazol | almatermésűek | 0,2 | |
| kajszibarack, nektarin, őszibarack | 0,1 | |||
| egyéb csonthéjasok | 0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,2 | |||
| ribiszke | *0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: ribiszke) | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom | 0,05 | KH | ||
| padlizsán | *0,05 | KH | ||
| dinnyefélék, tökfélék | 0,1 | |||
| kabakosok (kivéve: dinnyefélék, tökfélék) | 0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: articsóka) | *0,05 | KH | ||
| articsóka | *0,2 | |||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,5 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 299. | permetrin(48) | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| búza (szem) | **0,05 | + | ||
| kukorica (áru) | **0,05 | + | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| cukorrépa | **0,1 | |||
| burgonya | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| repcemag, napraforgómag | **0,05 | + | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| zöld dohánylevél | **1 | |||
| kalászosok (szalma) | **1 | |||
| 300. | pikloram | repcemag | ***0,01 | |
| 301. | pikolinafen | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 302. | pikoxistrobin | kalászosok (szem) | ***0,2 | |
| 303. | pimetrozin | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok (kivéve: őszibarack, nektarin, kajszibarack) | *0,02 | KH | ||
| őszibarack | 0,05 | |||
| kajszibarack, nektarin, őszibarack | *0,05 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,3 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika | 1 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| paradicsom | 0,5 | |||
| padlizsán | *0,5 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| uborka | 0,5 | |||
| cukkíni | *0,5 | |||
| görögdinnye, sárgadinnye | 0,2 | |||
| tök, sütőtök, patiszon, spárgatök | *0,2 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék (kivéve: fejeskáposzta) | *0,02 | KH | ||
| fejeskáposzta | *0,05 | |||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *1 | |||
| spenót, sóska, mángold | *0,02 | KH | ||
| vizitorma, cikória | *0,02 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor, metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | 0,02 | KH | ||
| gyapotmag | *0,05 | |||
| olajos magvúak (kivéve: gyapotmag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *5 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| zöld dohánylevél | ***1 | |||
| 304. | piperonil-butoxid (PBO) | alma, körte, birs | **5 | |
| csonthéjasok | **5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | **5 | |||
| ribiszke, málna, köszméte, szamóca, szeder | **5 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | **5 | |||
| kabakosok | **5 | |||
| zöldbab (hüvellyel) | ***5 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | **5 | |||
| bab (száraz) | ***5 | + | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | **5 | |||
| hagymafélék | **5 | |||
| káposztafélék | **5 | |||
| leveles zöldségek | **5 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | **5 | |||
| kalászosok (szem) | ***5 | + | ||
| kukorica (áru, siló) | ***5 | |||
| rizs | **5 | |||
| cirok | ***5 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| cukorrépa | **5 | |||
| burgonya | **5 | |||
| napraforgómag | ***5 | |||
| napraforgómag | ***5 | + | ||
| repcemag | **5 | |||
| repcemag | **5 | + | ||
| olajos magvúak (kivéve: napraforgómag, repcemag,) | **8 | + | ||
| zöld dohánylevél | **5 | |||
| 305. | piraflufen-etil | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| búza (szem) | 0,02 | KH | ||
| gabonafélék [kivéve: búza (szem)] | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 306. | piraklostrobin | cseresznye, meggy, kajszibarack, őszibarack, szilva | ***1 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***2 | |||
| 307. | pirazofosz | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 308. | piretrinek(49) | almatermésűek | *1 | |
| csonthéjasok | *1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *1 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *1 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *1 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 1 | |||
| citromfélék | 1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 1 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *1 | |||
| kabakosok | *1 | |||
| hüvelyes zöldségek | *1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *1 | |||
| hagymafélék | *1 | |||
| káposztafélék | *1 | |||
| leveles zöldségek | *1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *1 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *1 | |||
| gabonafélék | *3 | |||
| rizs | *3 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *1 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 1 | |||
| komló (szárított) | *1 | |||
| tea (szárított) | 1 | |||
| 309. | piridaben | almatermésűek | ***0,5 | |
| őszibarack | ***2 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***1 | |||
| paprika | ***0,3 | |||
| paradicsom | ***0,2 | |||
| uborka | ***0,1 | |||
| 310. | piridát(50) | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| póréhagyma | *1 | |||
| hagymafélék (kivéve: póréhagyma) | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék (kivéve: leveles kel) | *0,05 | KH | ||
| leveles kel | *0,2 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | |||
| 311. | piridafention | almatermésűek | **0,5 | |
| őszibarack | **0,5 | |||
| 312. | pirimetanil | almatermésűek | ***0,5 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***2 | |||
| málna, szamóca | ***1 | |||
| 313. | pirimifosz-metil | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor) | *2 | |||
| szőlő (csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| mandarin | 2 | |||
| citromfélék (kivéve: mandarin) | 1 | |||
| kivi | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, kivi) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom | 1 | |||
| padlizsán | *0,05 | KH | ||
| uborka | 0,1 | |||
| sárgadinnye | *1 | |||
| kabakosok (kivéve: sárgadinnye, uborka) | *0,05 | KH | ||
| zöldbab (hüvellyel) | 0,05 | KH | ||
| zöldborsó (hüvellyel), lóbab | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| zöldbab-, zöldborsó (fejtett) | *0,05 | KH | ||
| száraz hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| sárgarépa | *1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, sárgarépa) | *0,05 | KH | ||
| vöröshagyma | 0,05 | KH | ||
| hagymafélék (kivéve: vöröshagyma) | *0,05 | KH | ||
| brokkoli, karfiol | *1 | |||
| kelbimbó | *2 | |||
| káposztafélék (kivéve: brokkoli, karfiol, kelbimbó) | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | 0,05 | KH | ||
| termesztett gombák | *2 | |||
| vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| kalászosok (szem) | ***5 | + | ||
| kukorica (áru) | ***5 | + | ||
| cirok | ***5 | + | ||
| gabonafélék | 5 | |||
| rizs | 5 | |||
| rizs | ***5 | + | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| napraforgómag | 0,05 | KH | ||
| napraforgómag | ***0,05 | + | ||
| repcemag, mustármag | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, napraforgómag, repcemag, mustármag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 314. | pirimikarb(51) | alma, körte, birs | ***0,5 | |
| csonthéjasok | ***0,5 | |||
| paprika, paradicsom | ***0,5 | |||
| uborka | ***0,5 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | ***0,5 | |||
| káposztafélék | ***0,5 | |||
| fejessaláta | ***1 | |||
| kalászosok (szem) | ***0,5 | |||
| cukorrépa | ***0,5 | |||
| burgonya | ***0,1 | |||
| napraforgómag, mákszem | ***0,5 | |||
| repcemag | **0,5 | |||
| zöld dohánylevél | ***1 | |||
| 315. | pirimiszulfuron | kukorica (csemege, takarmány, vetőmag) | **0,05 | |
| kukorica (szár és levél) | **0,5 | |||
| 316. | piriproxifen | paprika, paradicsom | ***0,1 | |
| uborka | ***0,1 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| 317. | polioxin-B | őszibarack, nektarin | **0,1 | |
| szőlő (bor, csemege) | **0,1 | |||
| paprika, paradicsom | **0,1 | |||
| uborka | **0,1 | |||
| fejessaláta | **0,1 | |||
| 318. | procimidon | almatermésűek (kivéve: körte) | *0,02 | KH |
| körte | *1 | |||
| cseresznye, meggy | 0,02 | KH | ||
| csonthéjasok (kivéve: cseresznye, meggy) | *2 | |||
| szőlő (bor, csemege) | 5 | |||
| málna | 10 | |||
| szamóca | 5 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: málna, szamóca) | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| kivi | 5 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, kivi) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom | 2 | |||
| padlizsán | *2 | |||
| kabakosok | *1 | |||
| zöldbab (hüvellyel) | *2 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | *1 | |||
| zöldbab (fejtett) | *0,02 | KH | ||
| zöldborsó (fejtett) | *0,3 | |||
| bab (száraz), lóbab, lencse | *0,02 | KH | ||
| borsó (száraz) | *0,2 | |||
| sárgarépa, petrezselyemgyökér | 0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, sárgarépa, petrezselyemgyökér) | *0,02 | KH | ||
| vöröshagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma | *0,2 | |||
| egyéb hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| fejessaláta | 5 | |||
| endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *5 | |||
| cikória | *2 | |||
| vizitorma | *0,02 | KH | ||
| spenót, sóska, mángold, metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *0,02 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél | 0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| napraforgómag (héjjal) | 1 | |||
| napraforgómag (héj nélkül) | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| szójabab, repcemag | *1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, napraforgómag, repcemag, szójabab) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 319. | profám | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 320. | profenofosz | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| chilli paprika | *5 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| gyapotmag | *2 | |||
| olajosmagvúak (kivéve: gyapotmag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 321. | prohexadion(52) | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| búza (szem), árpa (szem) | *0,2 | |||
| gabonafélék [kivéve: búza-, árpa (szem)] | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 322. | prohexadion-Ca(53) | alma, körte | 0,05 | KH |
| almatermésűek (kivéve: alma, körte) | *0,05 | KH | ||
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| búza (szem), árpa (szem) | *0,2 | |||
| gabonafélék [kivéve: búza-, árpa (szem)] | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 323. | prokloráz(54) | almatermésűek | *0,05 | KH |
| cseresznye, meggy, kajszibarack, szilva | 0,05 | KH | ||
| egyéb csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 10 | |||
| ananász, mangó, avokádó, papaya | 5 | |||
| egyéb déligyümölcsök | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek (friss) | *0,05 | KH | ||
| borsó (száraz) | *0,3 | |||
| száraz hüvelyes zöldségek [kivéve: borsó (száraz)] | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| fokhagyma | *0,5 | |||
| mogyoróhagyma | *5 | |||
| hagymafélék (kivéve: fokhagyma, mogyoróhagyma) | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *5 | |||
| spenót, sóska, mángold | *0,05 | KH | ||
| vizitorma, cikória | *0,05 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *5 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett gombák | 2 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| búza (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) | 0,5 | |||
| árpa (szem), zab (szem) | 1 | |||
| egyéb gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *1 | |||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| lenmag | *0,5 | |||
| napraforgómag, repcemag | 0,5 | |||
| olajos magvúak (kivéve: lenmag, napraforgómag, repcemag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | 0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| búza (szalma), árpa (szalma) | ***10 | |||
| 324. | prometrin | zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | **0,l | |
| borsó (száraz) | **0,1 | |||
| lencse | ***0,1 | |||
| sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák, vajrépa, zellergumó, kerekrépa | ***0,1 | |||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor | ***0,1 | |||
| kukorica (áru, siló) | ***0,1 | |||
| burgonya | ***0,1 | |||
| napraforgómag | ***0,1 | |||
| köménymag, koriandermag | ***0,1 | |||
| gyógynövények | ***0,1 | |||
| 325. | propaklór | vöröshagyma | ***0,1 | |
| kukorica (áru, siló) | ***0,1 | |||
| cirok | ***0,1 | |||
| burgonya | ***0,1 | |||
| 326. | propamokarb | paprika, paradicsom | ***0,5 | |
| uborka | ***2 | |||
| vöröshagyma | ***3 | |||
| fejessaláta | ***10 | |||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | ***0,2 | |||
| 327. | propaquizafop | almatermésűek | ***0,05 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,05 | |||
| szamóca | ***0,05 | |||
| paprika | ***0,05 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), borsó (száraz), takarmányborsó | ***0,05 | |||
| hagymafélék | ***0,05 | |||
| cukorrépa | ***0,05 | |||
| burgonya | ***0,05 | |||
| napraforgómag | ***0,2 | |||
| szójabab, repcemag, mustármag, olajretek | ***0,05 | |||
| 328. | propargit | alma | ***5 | |
| csonthéjasok | ***1 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| szőlő (bor, csemege) | ***3 | |||
| paprika | ***2 | |||
| szójabab | ***1 | |||
| tea (szárított) | ***5 | |||
| 329. | propikonazol | almatermésűek | *0,05 | KH |
| őszibarack, nektarin, kajszibarack | *0,2 | |||
| cseresznye, meggy, ringló, szilva | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| banán | 0,1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, banán) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek [kivéve: zöldborsó (hüvellyel)] | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,05 | KH | ||
| cirok | 0,05 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| cukorrépa (test) | ***0,05 | |||
| cukorrépa (fej, levél) | ***0,1 | |||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| kalászosok (szalma) | ***0,5 | |||
| zöldborsó (szár és levél) | ***1 | |||
| 330. | propineb(19) | lásd: ditiokarbamátok | ||
| 331. | propizamid | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| fejessaláta, galambbegy saláta, zsázsa | *1 | |||
| endívia, spenót, sóska, mángold | *0,02 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma, cikória, sáfrány, turbolya | *1 | |||
| szárukért termesztett zöldségfélék | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 332. | propizoklór | alma | ***0,1 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,1 | |||
| zöldbab, zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó, borsó (száraz) | ***0,1 | |||
| vöröshagyma | ***0,1 | |||
| kukorica (áru, csemege, takarmány, vetőmag) | ***0,1 | |||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | ***0,1 | |||
| napraforgómag, szójabab | ***0,1 | |||
| csillagfürt | ***0,1 | |||
| 333. | propoxur | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| ribiszke, köszméte | *0,2 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: ribiszke, köszméte) | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citrom, mandarin | 0,3 | |||
| citromfélék (kivéve: citrom, mandarin) | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| póréhagyma | *1 | |||
| hagymafélék (kivéve: póréhagyma) | *0,05 | KH | ||
| brokkoli, karfiol, fejeskáposzta | *0,5 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| egyéb virágzatukért termesztett káposztafélék | *0,5 | |||
| egyéb fejképző és leveles káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 334. | proquinazid | szőlő (bor, csemege) | ***0,3 | |
| kalászosok (szem) | ***0,01 | |||
| 335. | proszulfuron | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| kukorica (takarmány, vetőmag) | **0,05 | |||
| kukorica (szár és levél) | **0,5 | |||
| 336. | quinmerak | cukorrépa | ***0,5 | |
| repcemag, mustármag, olajretek | ***0,1 | |||
| 337. | quinoxifen | szőlő (bor, csemege) | ***1 | |
| 338. | quintozén(55) | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,02 | KH | ||
| kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 339. | quizalofop-P-etil | almatermésűek | ***0,05 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,05 | |||
| paprika, paradicsom | ***0,05 | |||
| zöldbab, zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó, borsó (száraz), lencse | ***0,05 | |||
| cukorrépa | ***0,05 | |||
| napraforgómag, szójabab, repcemag, lenmag | ***0,05 | |||
| lucerna | ***0,05 | |||
| 340. | quizalofop-P-tefuril | szőlő (bor, csemege) | ***0,02 | |
| paprika | ***0,02 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), borsó (száraz), takarmányborsó | ***0,02 | |||
| vöröshagyma | ***0,02 | |||
| cukorrépa | ***0,02 | |||
| burgonya | ***0,02 | |||
| napraforgómag, mustármag, repcemag, szójabab, olajretek | ***0,02 | |||
| fűszerpaprika | ***0,02 | |||
| 341. | rezmetrin (biorezmetrin) (56) | almatermésűek | *0,1 | KH |
| csonthéjasok | *0,1 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,1 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,1 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,2 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,2 | KH | ||
| citromfélék | 0,1 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,1 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,1 | KH | ||
| kabakosok | *0,1 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,1 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,1 | KH | ||
| hagymafélék | *0,1 | KH | ||
| káposztafélék | *0,1 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,1 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,1 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,1 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,1 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,1 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,2 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,2 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,2 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,2 | KH | ||
| 342. | rézoxikinolát | árpa-, búza-, rozs-, tritikálé (szem) | ***1 | |
| köles | ***1 | |||
| 343. | rézvegyületek (Cu)(57) | almatermésűek | ***10 | |
| csonthéjasok | ***10 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***10 | |||
| bogyós gyümölcsűek | ***10 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | ***10 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | ***10 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | ***10 | |||
| kabakosok | ***10 | |||
| hüvelyes zöldségek | ***10 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | ***10 | |||
| hagymafélék | ***10 | |||
| káposztafélék | ***10 | |||
| fejessaláta, endívia, spenót, sóska, mángold, | ***10 | |||
| petrezselyem-, zellerlevél, kapor, metélőhagyma | ***10 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | ***10 | |||
| termesztett gombák | ***10 | |||
| búza (szem), árpa (szem) | ***10 | |||
| csemegekukorica | ***10 | |||
| rizs | ***10 | |||
| cukorrépa | ***10 | |||
| burgonya | ***10 | |||
| szójabab, mákszem | ***10 | |||
| komló (szárított) | ***200 | |||
| köménymag, édes kömény | ***10 | |||
| orvosi csucsor | ***10 | |||
| 344. | rimszulfuron (rimriduron) | paradicsom | ***0,1 | |
| kukorica (áru, siló) | ***0,2 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| burgonya | ***0,1 | |||
| 345. | S-metolaklór | almatermésűek | ***0,1 | |
| csonthéjasok | ***0,1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,1 | |||
| bogyós gyümölcsűek | ***0,1 | |||
| paradicsom | ***0,1 | |||
| tök, sütőtök | ***0,1 | |||
| hüvelyes zöldségek | ***0,1 | |||
| sárgarépa, petrezselyemgyökér, zellergumó | ***0,1 | |||
| vöröshagyma, fokhagyma | ***0,1 | |||
| petrezselyemlevél, zellerlevél | ***0,1 | |||
| kukorica (áru, csemege, takarmány, vetőmag) | ***0,1 | |||
| cirok | ***0,1 | |||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | ***0,1 | |||
| napraforgómag, lenmag | ***0,1 | |||
| szójabab | ***0,1 | |||
| zöld dohánylevél | ***0,1 | |||
| csillagfürt | ***0,1 | |||
| komló (szárított) | ***0,1 | |||
| köménymag, koriandermag | ***0,1 | |||
| 346. | spinozad(58) | szőlő (bor, csemege) | ***0,2 | |
| paprika | ***1 | |||
| káposztafélék | ***0,2 | |||
| 347. | spirodiklofen | alma, körte | ***0,1 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,1 | |||
| 348. | spiroxamin | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 1 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| zöldborsó (hüvellyel), borsó (száraz), takarmányborsó | 0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek (kivéve: zöldborsó, friss és száraz) | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| árpa (szem), zab (szem) | 0,3 | |||
| búza (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) | 0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| gabonafélék [kivéve: kalászosok (szem)] | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 349. | széndiszulfid | gabonafélék | 0,1 | |
| rizs | 0,1 | |||
| 350. | széntetraklorid | gabonafélék | *0,1 | |
| rizs | *0,1 | |||
| 351. | szervetlen bromid(59) | dió, mandula, mogyoró, gesztenye | ***100 | + |
| száraz hüvelyes zöldségek | ***50 | + | ||
| gabonafélék | ***50 | + | ||
| szójabab | ***50 | + | ||
| földimogyoró | ***100 | + | ||
| kakaóbab, nyerskávé | ***50 | + | ||
| fűszernövények | ***400 | + | ||
| 352. | szetoxidim | paradicsom | **0,2 | |
| uborka | **0,2 | |||
| vöröshagyma | **0,2 | |||
| cukorrépa | **0,2 | |||
| burgonya | **0,2 | |||
| napraforgómag | **0,5 | |||
| szójabab | **2 | |||
| 353. | szulfoszulfuron | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| búza (szem), tritikálé (szem) | 0,05 | KH | ||
| gabonafélék [kivéve: búza-, tritikálé (szem)] | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 354. | szulfotepp | paprika | **0,1 | |
| paradicsom | **0,2 | |||
| uborka | **0,2 | |||
| fejessaláta | **0,5 | |||
| termesztett gombák | **0,1 | |||
| 355. | 2,4,5-T | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| 356. | tebufenpirad | alma, körte | ***0,05 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,05 | |||
| paprika | ***0,5 | |||
| 357. | tebukonazol | alma, körte, birs | ***0,1 | |
| csonthéjasok | ***0,5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,05 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), borsó (száraz), takarmányborsó | ***0,05 | |||
| búza (szem) | ***0,05 | |||
| árpa (szem) | ***0,2 | |||
| rozs (szem), zab (szem), tritikálé (szem) | ***0,1 | |||
| repcemag | ***0,1 | |||
| kalászosok (szalma) | ***5 | |||
| 358. | technazene | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 359. | teflubenzuron | almatermésűek | ***0,5 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,5 | |||
| paradicsom | ***0,5 | |||
| uborka | ***0,5 | |||
| fejeskáposzta | ***0,5 | |||
| kalászosok (szem) | ***0,1 | |||
| kukorica (áru, csemege, takarmány) | ***0,1 | |||
| burgonya | ***0,1 | |||
| 360. | teflutrin | almatermésűek | ***0,02 | |
| csonthéjasok | ***0,02 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,02 | |||
| bogyós gyümölcsűek | ***0,02 | |||
| paprika, paradicsom | ***0,02 | |||
| uborka | ***0,02 | |||
| görögdinnye, sárgadinnye, tök | ***0,02 | |||
| zöldbab, zöldborsó (hüvellyel) | ***0,02 | |||
| sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák, cékla | ***0,02 | |||
| vöröshagyma, fokhagyma | ***0,02 | |||
| káposztafélék | ***0,02 | |||
| fejessaláta, spenót, sóska | ***0,02 | |||
| kalászosok (szem) | ***0,02 | |||
| kukorica (csemege, takarmány, vetőmag) | ***0,02 | |||
| cukorrépa | ***0,02 | |||
| burgonya | ***0,02 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| napraforgómag | ***0,02 | |||
| zöld dohánylevél | ***0,02 | |||
| lucerna | ***0,02 | |||
| 361. | TEPP | almatermésűek | *0,01 | KH |
| csonthéjasok | *0,01 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,01 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,01 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,01 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,01 | KH | ||
| citromfélék | 0,01 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,01 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,01 | KH | ||
| kabakosok | *0,01 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,01 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,01 | KH | ||
| hagymafélék | *0,01 | KH | ||
| káposztafélék | *0,01 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,01 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,01 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,01 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,01 | KH | ||
| burgonya | *0,01 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,01 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,01 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,02 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,02 | KH | ||
| 362. | terbacil | alma, körte | **0,1 | |
| őszibarack, nektarin, kajszibarack | **0,1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | **0,1 | |||
| málna | **0,1 | |||
| 363. | terbufosz ( | paprika | **0,05 | |
| uborka | **0,05 | |||
| sárgarépa | **0,05 | |||
| fejeskáposzta | **0,05 | |||
| kalászosok (szem) | **0,05 | |||
| kukorica (áru, csemege, siló) | **0,05 | |||
| cukorrépa | **0,05 | |||
| burgonya | **0,05 | |||
| napraforgómag, szójabab | **0,05 | |||
| zöld dohánylevél | **0,1 | |||
| 364. | terbutilazin | almatermésűek | ***0,05 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,05 | |||
| kukorica (áru, csemege, takarmány, vetőmag) | ***0,1 | |||
| 365. | terbutrin | kukorica (áru, siló, takarmány) | ***0,1 | |
| 366. | tetradifon | alma, körte, birs | **0,1 | |
| szőlő (bor, csemege) | **0,1 | |||
| 367. | tetrakonazol | almatermésűek | ***0,2 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,2 | |||
| kalászosok (szem) | ***0,05 | |||
| cukorrépa (fej) | ***0,5 | |||
| cukorrépa (test) | ***0,1 | |||
| kalászosok (szalma) | ***3 | |||
| 368. | tetrametrin | alma, körte, birs | **1 | |
| csonthéjasok | **1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | **1 | |||
| bogyós gyümölcsűek | **1 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | **1 | |||
| kabakosok | **1 | |||
| hüvelyes zöldségek | **1 | |||
| káposztafélék | **1 | |||
| leveles zöldségek | **1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | **1 | |||
| kukorica (áru) | **1 | |||
| csemegekukorica | **0,5 | |||
| cirok | **1 | |||
| cukorrépa | **1 | |||
| burgonya | **1 | |||
| repcemag | **1 | |||
| zöld dohánylevél | **1 | |||
| 369. | tiabendazol | alma, körte | *5 | |
| egyéb almatermésűek | *0,05 | KH | ||
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 5 | |||
| banán, mangó | 5 | |||
| papaya, gránátalma | 10 | |||
| avokádó | 15 | |||
| egyéb déligyümölcsök | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| brokkoli | *5 | |||
| káposztafélék (kivéve: brokkoli) | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett gombák | *10 | |||
| vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,05 | KH | ||
| gabonafélék [kivéve: kalászosok (szem)] | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya (áru) | *15 | |||
| újburgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 370. | tiakloprid | almatermésűek | ***0,3 | |
| cseresznye, meggy | ***0,3 | |||
| kukorica (csemege, takarmány) | ***0,05 | |||
| burgonya | ***0,3 | |||
| napraforgómag, repcemag | ***0,05 | |||
| 371. | tiametoxám | almatermésűek (kivéve: körte) | ***0,05 | |
| körte | ***0,02 | |||
| őszibarack, cseresznye, meggy, szilva | ***0,2 | |||
| szőlő (bor, csemege) | ***0,02 | |||
| paprika | ***0,5 | |||
| paradicsom | ***0,2 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | ***0,2 | |||
| borsó (száraz) | ***0,2 | |||
| uborka | ***0,2 | |||
| vöröshagyma | ***0,1 | |||
| káposztafélék | ***0,2 | |||
| kalászosok (szem) | ***0,05 | |||
| kukorica (áru, csemege, siló) | ***0,05 | |||
| cukorrépa | ***0,05 | |||
| burgonya | ***0,1 | |||
| napraforgómag, repcemag | ***0,02 | |||
| zöld dohánylevél | ||||
| 372. | tifenszulfuron-metil | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| kalászosok (szem) | 0,05 | KH | ||
| kukorica (áru, siló, takarmány) | 0,05 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| szójabab | 0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: szójabab, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| kalászosok (szalma) | ***0,1 | |||
| lucerna | ***0,1 | |||
| 373. | tiodikarb(44) | almatermésűek | *0,2 | |
| cseresznye, meggy | *0,1 | |||
| őszibarack, nektarin, kajszibarack | *0,2 | |||
| ringló, szilva | *0,5 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor) | *1 | |||
| szőlő (csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citrom, mandarin | 1 | |||
| narancs, grapefruit, pomelo | 0,5 | |||
| egyéb citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika | *0,05 | KH | ||
| paradicsom, padlizsán | *0,5 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| retek | *0,5 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, retek) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék (kivéve: brokkoli) | *0,05 | KH | ||
| brokkoli | *0,2 | |||
| fejessaláta | *2 | |||
| egyéb salátafélék | *0,05 | KH | ||
| spenót, sóska, mángold | *2 | |||
| vizitorma, cikória | *0,05 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor, metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *2 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| szójabab, gyapotmag | *0,1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: gyapotmag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, szójabab) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró | 0,1 | |||
| kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *10 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 374. | tiofanát-metil | almatermésűek | 2 | |
| cseresznye, meggy | 0,1 | KH | ||
| őszibarack, nektarin, kajszibarack | 1 | |||
| ringló, szilva | *0,5 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,1 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 2 | |||
| ribiszke, málna, köszméte, szamóca | 0,1 | KH | ||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,1 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 5 | |||
| banán | 1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: banán, citromfélék) | 0,1 | KH | ||
| paprika | *0,1 | KH | ||
| paradicsom, padlizsán | *0,5 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,1 | KH | ||
| uborka | 1 | |||
| cukkini | *0,3 | |||
| sárgadinnye, tökfélék | *0,5 | |||
| görögdinnye | *0,1 | KH | ||
| egyéb kabakosok | *0,1 | KH | ||
| bab (száraz) | *2 | |||
| hüvelyes zöldségek (kivéve: bab, száraz) | *0,1 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,1 | KH | ||
| hagymafélék | *0,1 | KH | ||
| kelbimbó | *0,5 | |||
| egyéb virágzatukért termesztett és leveles káposztafélék | *0,1 | KH | ||
| fejeskáposzta | *3 | |||
| egyéb fejképző káposztafélék | *3 | |||
| fejessaláta | *5 | |||
| spenót, sóska, petrezselyem-, zellerlevél, kapor | 0,1 | KH | ||
| egyéb leveles zöldségek | *0,1 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek [kivéve: rebarbara, zeller (friss)] | *0,1 | KH | ||
| rebarbara, zeller (friss) | *2 | |||
| csemegekukorica | *0,1 | KH | ||
| termesztett gombák | *1 | |||
| vadon termő gombák | *0,1 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,1 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| gabonafélék [kivéve: kalászosok (szem)] | *0,1 | KH | ||
| rizs | *0,1 | KH | ||
| cukorrépa | ||||
| burgonya | 0,1 | KH | ||
| szójabab | *0,2 | |||
| napraforgómag | 0,1 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: szójabab, napraforgómag, földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 375. | TMTD (tirám) | almatermésűek | 3 | |
| csonthéjasok | 3 | |||
| szőlő (bor, csemege) | 3,8 | |||
| szamóca | 3,8 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: szamóca) | *3 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *3 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 3 | |||
| citromfélék | 3 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 3 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | 3 | |||
| kabakosok | 3 | |||
| hüvelyes zöldségek | 3 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | 3 | |||
| hagymafélék | 3 | |||
| káposztafélék | 3 | |||
| leveles zöldségek | 3 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | 3 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | 3 | |||
| búza (szem), árpa (szem) | ***0,2 | |||
| kukorica (áru) | ***0,2 | |||
| rizs | ***0,2 | |||
| cirok | ***0,2 | |||
| cukorrépa | ***0,2 | |||
| burgonya | ***0,2 | |||
| olajtök | ***0,2 | |||
| napraforgómag, repcemag, szójabab | ***0,2 | |||
| köménymag | ***0,2 | |||
| 376. | tolilfluanid | almatermésűek | ***0,1 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,1 | |||
| 377. | toxafén | lásd: kamfeklór | ||
| 378. | triadimefon(61) | alma | *0,2 | |
| almatermésűek (kivéve: alma) | *0,1 | KH | ||
| őszibarack, nektarin | *0,1 | KH | ||
| csonthéjasok (kivéve: őszibarack, nektarin) | *0,1 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *2 | |||
| szamóca | *0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek (szamóca) | *0,1 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,2 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,2 | KH | ||
| citromfélék | 0,1 | KH | ||
| banán | 0,2 | |||
| ananász | 3 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: ananász, banán, citromfélék) | 0,1 | KH | ||
| paradicsom | *0,3 | |||
| paprika | *0,5 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,1 | KH | ||
| kabakosok | *0,1 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,1 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,1 | KH | ||
| vöröshagyma | *0,5 | |||
| zöldhagyma | *1 | |||
| hagymafélék (kivéve: vöröshagyma, zöldhagyma) | *0,1 | KH | ||
| káposztafélék | *0,1 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,1 | KH | ||
| articsóka | *1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: articsóka) | *0,1 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,1 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,1 | KH | ||
| kalászosok (szem) | *0,2 | |||
| gabonafélék [kivéve: kalászosok (szem)] | *0,1 | KH | ||
| rizs | *0,1 | KH | ||
| burgonya | *0,1 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,2 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,2 | KH | ||
| komló (szárított) | *10 | |||
| tea (szárított) | 0,2 | KH | ||
| 379. | triadimenol(61) | alma | 0,2 | |
| almatermésűek (kivéve: alma) | 0,1 | KH | ||
| őszibarack, nektarin | *0,1 | KH | ||
| csonthéjasok (kivéve: őszibarack, nektarin) | *0,1 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 2 | |||
| szamóca | *0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: szamóca) | *0,1 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,2 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,2 | KH | ||
| citromfélék | 0,1 | KH | ||
| banán | 0,2 | |||
| ananász | 3 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: ananász, banán, citromfélék) | 0,1 | KH | ||
| paradicsom | *0,3 | |||
| paprika | *0,5 | |||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *0,1 | KH | ||
| kabakosok | *0,1 | KH | ||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | 0,1 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| hüvelyes zöldségek [kivéve: zöldborsó (hüvellyel)] | *0,1 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,1 | KH | ||
| vöröshagyma | *0,5 | |||
| zöldhagyma | *1 | |||
| hagymafélék (kivéve: vöröshagyma, zöldhagyma) | *0,1 | KH | ||
| káposztafélék | *0,1 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,1 | KH | ||
| articsóka | *1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: articsóka) | *0,1 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,1 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,1 | KH | ||
| búza (szem), árpa (szem) | 0,2 | |||
| rozs (szem), zab (szem), tritikálé (szem) | *0,2 | |||
| gabonafélék [kivéve: kalászosok (szem)] | *0,1 | KH | ||
| rizs | *0,1 | KH | ||
| burgonya | *0,1 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,2 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,2 | KH | ||
| komló (szárított) | *10 | |||
| tea (szárított) | 0,2 | KH | ||
| búza (szalma), árpa (szalma) | ***5 | |||
| 380. | triallát | almatermésűek | *0,1 | |
| csonthéjasok | *0,1 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *0,1 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,1 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | |||
| citromfélék | 0,1 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,1 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,1 | |||
| kabakosok | *0,1 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,1 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,1 | |||
| hagymafélék | *0,1 | |||
| káposztafélék | *0,1 | |||
| leveles zöldségek | *0,1 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,1 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,1 | |||
| burgonya | 0,1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | |||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 381. | triaszulfuron | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| kalászosok (szem) | 0,05 | KH | ||
| gabonafélék [kivéve: kalászosok (szem)] | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 382. | triazamat | almatermésűek | ***0,02 | |
| ribiszke, piros | ***0,02 | |||
| zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | ***0,05 | |||
| borsó (száraz) | ***0,02 | |||
| fejeskáposzta | ***0,1 | |||
| kalászosok (szem) | ***0,02 | |||
| cukorrépa | ***0,02 | |||
| napraforgómag | ***0,02 | |||
| zöld dohánylevél | ***0,02 | |||
| 383. | triazofosz | almatermésűek | *0,02 | KH |
| csonthéjasok | *0,02 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,02 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,02 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,02 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,02 | KH | ||
| citromfélék | 0,02 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,02 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,02 | KH | ||
| kabakosok | *0,02 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,02 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,02 | KH | ||
| hagymafélék | *0,02 | KH | ||
| káposztafélék | *0,02 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,02 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| szárukért termesztett zöldségek | *0,02 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,02 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,02 | KH | ||
| gabonafélék | *0,02 | KH | ||
| rizs | *0,02 | KH | ||
| burgonya | *0,02 | KH | ||
| gyapotmag | *0,1 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag, gyapotmag) | *0,02 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,02 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,05 | KH | ||
| tea (szárított) | 0,05 | KH | ||
| zöld dohánylevél | **0,1 | |||
| 384. | triazoxid | árpa (szem) | ***0,05 | |
| 385. | tribenuron-metil | kalászosok (szem) | ***0,05 | |
| kalászosok (szalma) | ***0,1 | |||
| napraforgómag | ***0,02 | |||
| 386. | tridemorf | almatermésűek | *0,05 | KH |
| csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,1 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,1 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| kabakosok | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| árpa (szem), zab (szem) | *0,2 | |||
| gabonafélék [kivéve: árpa (szem), zab (szem)] | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,1 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,1 | KH | ||
| komló (szárított) | *0,1 | KH | ||
| tea (szárított) | 20 | |||
| cukorrépa (fej) | **0,5 | |||
| cukorrépa (test) | **0,1 | |||
| búza (szalma), árpa (szalma) | **0,5 | |||
| 387. | trifloxistrobin | almatermésűek | ***0,5 |
| Sor szám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,5 | |||
| paradicsom | ***0,5 | |||
| uborka | ***0,2 | |||
| búza (szem), árpa (szem) | ***0,2 | |||
| cukorrépa | ***0,02 | |||
| napraforgómag | ***0,02 | |||
| 388. | triflumizol | alma, körte, birs | ***0,5 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,5 | |||
| uborka | **0,1 | |||
| 389. | triflumuron | almatermésűek | ***0,2 | |
| szőlő (bor, csemege) | ***0,2 | |||
| kukorica (áru, csemege, siló) | ***0,2 | |||
| 390. | trifluralin | paprika, paradicsom | ***0,1 | |
| zöldbab (hüvellyel), bab (száraz) | ***0,1 | |||
| káposztafélék | ***0,1 | |||
| sárgarépa | ***0,1 | |||
| napraforgómag, szójabab, repcemag | ***0,1 | |||
| mustármag, olajretek | ***0,1 | |||
| orvosi csucsor | ***0,1 | |||
| 391. | trifluszulfuron-metil | cukorrépa | ***0,05 | |
| 392. | triforin | almatermésűek | *2 | |
| kajszibarack, nektarin, őszibarack, cseresznye, meggy | *2 | |||
| ringló, szilva | *1 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | KH | ||
| ribiszke, köszméte | *2 | |||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | KH | ||
| uborka, cukkíni | *0,5 | |||
| dinnyefélék, tökfélék | *0,05 | KH | ||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| hagymafélék | *0,05 | KH | ||
| káposztafélék | *0,05 | KH | ||
| leveles zöldségek | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH | ||
| kalászosok (szem) | *0,1 | |||
| gabonafélék [kivéve: kalászosok (szem)] | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *30 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 393. | triklórfon | almatermésűek | *0,5 | |
| csonthéjasok | *0,5 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,5 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,5 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,5 | |||
| citromfélék | 0,5 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,5 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,5 | |||
| kabakosok | *0,5 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,5 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,5 | |||
| hagymafélék | *0,5 | |||
| káposztafélék | *0,5 | |||
| leveles zöldségek | *0,5 | |||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,5 | |||
| csemegekukorica | *0,5 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,5 | |||
| gabonafélék | *0,1 | |||
| rizs | *0,1 | |||
| burgonya | *0,5 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,5 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,5 | |||
| komló (szárított) | *0,5 | |||
| tea (szárított) | 0,5 | |||
| 394. | trinexapac/CGA 179500metabolit(62) | búza (szem), őszi | ***0,2 | |
| 395. | tritikonazol | kalászosok (szem) | ***0,02 | |
| 396. | tritoszulfuron | búza-, árpa (szem) | ***0,01 | |
| kukorica (takarmány) | ***0,01 | |||
| 397. | vamidation | almatermésűek | *0,5 | |
| csonthéjasok | *0,05 | |||
| szőlő (bor, csemege) | *0,05 | |||
| bogyós gyümölcsűek | *0,05 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | |||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | |||
| citromfélék | 0,05 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | |||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,05 | |||
| kabakosok | *0,05 | |||
| hüvelyes zöldségek | *0,05 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | |||
| hagymafélék | *0,05 | |||
| káposztafélék | *0,05 | |||
| leveles zöldségek | *0,05 |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | |||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | |||
| olajos magvúak (kivéve: földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag) | *0,05 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | |||
| komló (szárított) | *0,05 | |||
| tea (szárított) | 0,05 | |||
| 398. | vinklozolin(63) | almatermésűek | *1 | |
| cseresznye, meggy | 0,5 | |||
| őszibarack, nektarin | 0,05 | KH | ||
| kajszibarack, szilva, ringló | 2 | |||
| egyéb csonthéjasok | 0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 5 | |||
| ribiszke | *10 | |||
| málna, szamóca | 5 | |||
| szeder | *5 | |||
| egyéb bogyós gyümölcsűek | *0,05 | KH | ||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 0,05 | KH | ||
| kivi | 10 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék, kivi) | 0,05 | KH | ||
| paprika, padlizsán | *3 | |||
| paradicsom | *0,05 | KH | ||
| egyéb solanacea (kivéve: burgonya) | *3 | |||
| kabakosok | *1 | |||
| zöldbab, zöldborsó (hüvellyel), takarmányborsó | *2 | |||
| zöldbab (fejtett) | *0,5 | |||
| zöldborsó (fejtett) | *0,3 | |||
| egyéb friss hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| bab-, borsó (száraz) | *0,5 | |||
| egyéb száraz hüvelyes zöldségek | *0,05 | KH | ||
| sárgarépa | 0,5 | |||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya, sárgarépa) | 0,05 | KH | ||
| hagymafélék (kivéve: póréhagyma) | 1 | |||
| póréhagyma | 0,05 | KH | ||
| kínai kel | 2 | |||
| káposztafélék (kivéve: kínai kel) | 0,05 | KH | ||
| fejessaláta, endívia | 5 | |||
| galambbegy saláta, zsázsa | *5 | |||
| cikória | *2 | |||
| spenót, sóska, mángold | 0,05 | KH | ||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, metélőhagyma | 0,05 | KH | ||
| sáfrány, turbolya, vizitorma | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek | *0,05 | KH | ||
| csemegekukorica | *0,05 | KH | ||
| termesztett, vadon termő gombák | *0,05 | KH |
| Sorszám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| napraforgómag, mustármag | 0,05 | KH | ||
| repcemag | 1 | |||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| gyapotmag, mákszem, lenmag, tökmag, olajtök, olajretek | *0,05 | KH | ||
| komló (szárított) | *40 | |||
| tea (szárított) | 0,1 | KH | ||
| 399. | zéta-cipermetrin(10) | almatermésűek | *1 | |
| cseresznye, meggy, ringló, szilva | *1 | |||
| őszibarack, nektarin, kajszibarack | *2 | |||
| egyéb csonthéjasok | *0,05 | KH | ||
| szőlő (bor, csemege) | 0,5 | |||
| bogyós gyümölcsűek (kivéve: málna, szeder, vadon termő bogyós gyümölcsűek) | *0,05 | KH | ||
| málna, szeder | *0,5 | |||
| vadon termő bogyós gyümölcsűek | *2 | |||
| dió, mandula, mogyoró, gesztenye | *0,05 | KH | ||
| kókuszdió, makadám dió, pisztácia, kesudió, pekándió | 0,05 | KH | ||
| citromfélék | 2 | |||
| déligyümölcsök (kivéve: citromfélék) | 0,05 | KH | ||
| paprika, paradicsom, padlizsán | *0,5 | |||
| kabakosok | *0,2 | |||
| zöldbab-, zöldborsó (hüvellyel) | *0,5 | |||
| zöldbab-, zöldborsó (fejtett) | *0,05 | KH | ||
| száraz hüvelyesek | *0,05 | KH | ||
| gyökér- és gumós zöldségek (kivéve: burgonya) | *0,05 | KH | ||
| vöröshagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma | *0,1 | |||
| zöldhagyma | *0,05 | KH | ||
| póréhagyma | *0,5 | |||
| brokkoli, kelbimbó, fejeskáposzta, karfiol, kelkáposzta | *0,5 | |||
| kínai kel, leveles kel | *1 | |||
| karalábé | *0,2 | |||
| fejessaláta, endívia, galambbegy saláta, zsázsa | *2 | |||
| vizitorma, cikória | *0,05 | KH | ||
| spenót, sóska, mángold | *0,5 | |||
| petrezselyemlevél, zellerlevél, kapor, metélőhagyma, sáfrány, turbolya | *2 | |||
| spárga | *0,1 | |||
| articsóka | *2 | |||
| rebarbara | *0,05 | KH | ||
| szárukért termesztett zöldségek (kivéve: articsóka, rebarbara, spárga) | *0,05 | KH | ||
| termesztett gombák | *0,05 | KH | ||
| vadon termő gombák | *1 |
| Sor szám | Hatóanyag | Kultúra | Határérték mg/kg | |
| búza (szem), rozs (szem), tritikálé (szem) | 0,05 | KH | ||
| árpa (szem), zab (szem) | 0,2 | |||
| kukorica (áru, csemege, siló) | 0,05 | KH | ||
| egyéb gabonafélék | *0,05 | KH | ||
| rizs | *0,05 | KH | ||
| cukorrépa | ***0,1 | |||
| burgonya | *0,05 | KH | ||
| gyapotmag, napraforgómag, mákszem, lenmag | *0,2 | |||
| szójabab, mustármag | *0,05 | KH | ||
| földimogyoró, kakaóbab, nyerskávé, szezámmag | 0,05 | KH | ||
| repcemag | 0,2 | |||
| komló (szárított) | *30 | |||
| tea (szárított) | 0,5 | |||
| 400. | zoxamid | szőlő (bor, csemege) | ***3 | |
| paradicsom | ***0,5 | |||
| burgonya | ***0,2 |
JELMAGYARÁZAT
* Közösségi határérték, Magyarországon az adott kultúra vonatkozásában a hatóanyag nem engedélyezett.
** Magyarországon korábban engedélyezett, de visszavont növényvédő szer hatóanyagára vonatkozó (engedélyokiratban meghatározott ideig érvényes) határérték.
*** Magyarországon engedélyezett, közösségi határtértékkel nem rendelkező, az Unió illetékes szakbizottságának bejelentett, növényvédő szerek hatóanyagára vonatkozó nemzeti határértékek.
KH Az analitikai meghatározás alsó határát jelöli.
+ Tárolt terményre vonatkozó határérték.
MAGYARÁZAT
(1) abamektin, avermektin B1a, avermektin B1b és avermektin B1a, delta-8,9 izomérjeinek együttes mennyisége, abamektinben kifejezve
(2) aldikarb, aldikarb-szulfoxid, és aldikarb-szulfon együttes mennyisége aldikarbban kifejezve
(3) aldrin & dieldrin, aldrin és dieldrin együttes mennyisége dieldrinben kifejezve
(4) amitráz, amitráz + összes 2,4-dimetilanilint tartalmazó metabolitja együtt, amitrázban kifejezve
(5) bentazon, bentazon és a 6-OH-, valamint 8-OH-bentazon konjugátok összege bentazonban kifejezve
(6) ciflutrin, ciflutrin és valamennyi izomerjének együttes mennyisége ciflutrinban kifejezve
(7) cihalofop-butil, cihalofop-butil és szabaddá tett savainak együttes mennyisége, cihalofop-butilban kifejezve
(8) cihexatin & azociklotin, azociklotin és cihexatin együttes mennyisége, cihexatinban kifejezve
(9) cinidon-etil, cinidon-etil és E-izomérjének együttes mennyisége, cinidon-etilben kifejezve
(10) cipermetrin valamennyi izomerjének együttes mennyisége, cipermetrinben kifejezve
(11) 2,4-D, 2,4-D és észterei 2,4-D-ben kifejezve
(12) daminozid, daminozid és 1,1-dimetil-hidrazin együttes mennyisége, daminozidban kifejezve
(13) DDT, pp'-DDT, op'-DDT, pp'-DDE és pp'TDE (DDD) együttes mennyisége DDT-ben kifejezve
(14) diklórprop, diklórprop és diklórprop-P együttes mennyisége
(15) dikofol, p,p-dikofol + o,p-dikofol izomerek együttes mennyisége
(16) dimetoát (ometoát), dimetoát és ometoát együttes mennyisége dimetoátban kifejezve
(17) diquat, diquat maradék diquat-kationban kifejezve
(18) diszulfoton, diszulfoton + diszulfoton-szulfoxid + diszulfoton-szulfon együttes mennyisége diszulfotonban kifejezve
(19) ditiokarbamátok, maneb + mankoceb + metiram + propineb + cineb (EU elnevezés: maneb-csoport) együttes mennyisége CS2-ben kifejezve
(20) endoszulfán, alfa-, beta-izomér + endoszulfán szulfát együttes mennyisége endoszulfánban kifejezve
(21) eszfenvalerát & fenvalerát, izomerek szerinti bontásban (RR és SS izomerek együtt, RS és SR izomerek együtt)
(22) etilén-oxid, etilén-oxid + 2-klóretanol együttes mennyisége etilén-oxidban kifejezve
(23) etofumezát, etofumezát + (2,3-dihidro-3,3-dimetil-2-oxo-benzofurán-5-il metán szulfonát) metabolit együttes mennyisége, etofumezátban kifejezve
(24) fenamifosz, fenamifosz + fenamifosz szulfoxid + fenamifosz szulfon együttes mennyisége, fenamifoszban kifejezve
(25) fenklórfosz, fenklórfosz + fenklórfosz oxon együttes mennyisége, fenklórfoszban kifejezve
(26) fentin, trifenil-ón kationban kifejezve
(27) flucitrinát, flucitrinát + valamennyi izomérj ének együttes mennyisége, flucitrinátban kifejezve
(28) fluroxipir, fluroxipir + fluroxipir észter együttes mennyisége, fluroxipirben kifejezve
(29) forát, forát + oxigén analógjai + forát szulfoxid + forát szulfon együttes mennyisége, forátban kifejezve
(30) foszmet, foszmet + foszmet oxon együttes mennyisége, foszmetben kifejezve
(31) glufozinát-ammónium, glufozinát-ammónium + 3-hidroximetilfoszfinoil-propionsav + N-acetil-glufozinát együttes mennyisége, glufozinát-ammóniumban kifejezve
(32) HCH, hexaklór-ciklohexán, hexaklór-ciklohexán izomérjeinek együttes mennyisége (kivéve: gamma-HCH), hexaklór-ciklohexánban kifejezve
(33) heptaklór, heptaklór + heptaklór-epoxid együttes mennyisége, heptaklórban kifejezve
(34) hidrogéncianid, hidrogéncianid, valamint cianidok, hidrogéncianidban kifejezve
(35) higany, higany vegyületek együttes mennyisége higanyban kifejezve
(36) karbendazim, benomil + karbendazim + tiofanát-metil együttes mennyisége karbendazimban kifejezve
(37) karbofurán, karbofurán + 3-hidroxikarbofurán együttes mennyisége, karbofuránban kifejezve
(38) klofentezin, valamennyi 2-klóbenzoilt tartalmazó vegyületeinek együttes mennyisége
(39) klordán, cisz- és transz klordán izomérek együttes mennyisége
(40) linuron, imazamox
(41) malation, malation + malaoxon együttes mennyisége malationban kifejezve
(42) metalaxil-M, izomérjeinek együttes mennyisége metalaxil-M-ben kifejezve
(43) metilparation, metilparation + metilparaoxon együttes mennyisége, metilparationban kifejezve
(44) tiodikarb, metomil + tiodikarb együttes mennyisége metomilban kifejezve
(45) o-fenilfenol & Na sója, o-fenilfenol + Na sója, szabadon vagy konjugálva együtt, o-fenilfenolban kifejezve
(46) oxamil, oxamil + oxamil oxim együttes mennyisége, oxamilban kifejezve
(47) oxidemeton-metil, oxidemeton-metil + demetil-S-metilszulfuron együttes mennyisége, oxidemeton-metilben kifejezve
(48) permetrin, permetrin + izomérjeinek együttes mennyisége, permetrinben kifejezve
(49) piretrinek, piretrin I. és II. + cinerin I. és II. + jazmolin I. és II. együttes mennyisége
(50) piridát, piridát + hidrolizis terméke / CL 9673(6-klór-4-hidroxi-3-fenil piridazin + CL 9673 hidrolizálható konjugáltjai együttes mennyisége, piridátban kifejezve
(51) pirimikarb, pirimikarb + demetil-pirimikarb + dimetilformamido-pirimikarb együttes mennyisége, pirimikarbban kifejezve
(52) prohexadion, prohexadion + prohexadion sóinak együttes mennyisége, prohexadionban kifejezve
(53) prohexadion-Ca, prohexadion-Ca mennyisége prohexadionban kifejezve
(54) prokloráz, prokloráz + 2,4,6-triklórfenol molekularészek metabolitjainak együttes mennyisége, proklorázban kifejezve
(55) quintozén, quintozén + penta-klóranilin együttes mennyisége, quintozénben kifejezve
(56) rezmetrin, rezmetrin és izomérjeinek összege, rezmetrinben kifejezve
(57) réz vegyületek, rézoxiklorid, rézhidroxid, rézszulfát, fémrézben kifejezve
(58) spinozad, spinozin A és spinozin D, Saccharopolyspora spinosa fermentációs extraktuma
(59) szervetlen bromid, metilbromidos gázosítás után összes szervetlen bromid, bromid ionban kifejezve
(60) terbufosz, terbufosz + oxigén analógja + szulfoxidjaik + szulfonjaik együttes mennyisége, terbufoszban kifejezve
(61) triadimefon & triadimenol, triadimefon + triadimenol együttes mennyisége
(62) trinexapak/cimetakarb-etil, szermaradék CGA 179500 metabolitban kifejezve
(63) vinklozolin, vinklozolin + 3,5-diklór-anilint tartalmazó metabolitok együttes mennyisége, vinklozolinban kifejezve
(64) izoxaflutol, izoxaflutol + RPA 202248 és RPA 203328 metabolitok együttes mennyisége RPA 202248 - 2-ciano-3-ciklopropil-1-(2-metilszulfonil-4-trifluormetilfenil)-propán-1,3-dion RPA 203328 - 2-metánszulfonil-4-trifluor-metil-benzoesav
(65) karfentrazon-etil, karfentrazonként meghatározva és karfentrazon-etilben kifejezve
(66) mekoprop, mekoprop + mekoprop-P együttes mennyisége, mekopropban kifejezve
(67) MG-191, 2-diklórmetil-2metil-1,3-dioxolán"