625/B/2001. AB határozat
a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 39. §-a alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 39. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére, továbbá a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 39. §-ának különböző törvényi rendelkezésekkel való kollíziójára vonatkozó indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe, a 70/A. § (1) bekezdésébe, a 70/B. § (2) bekezdésébe, továbbá a 70/E. § (1) bekezdésébe ütközőnek véli a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 39. §-át, amely az arányosan elismerhető szolgálati időt szabályozza.
Az indítványozó alkotmányellenesnek tartja a kifogásolt rendelkezést, amely szerint minden olyan részmunkaidőben foglalkoztatott, akinek az alapbére nem éri el a teljes munkaidős minimálbért, csak olyan arányban szerezhet a nyugdíjhoz szolgálati időt, amilyen arányban a részmunkaidejére megállapított alapbére aránylik a teljes munkaidős minimálbérhez. Ugyanakkor a nyugdíjalap megállapítása az átlagkereset alapján történik. Az indítványozó úgy véli, hogy: "Az érintett átlagkereset számítása szempontjából figyelembe vehető keresete am[ú]gyis a fele a minimálbéreshez képest, az évek számának felezésével kétszeresen hátrányos helyzetbe kerül a minimálbéreshez képest."
Az indítványozó az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésének sérelmét az alábbiakban látja: "Az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése alapján az egyenlő munkáért mindenkinek bármilyen megkülönböztetés nélkül egyenlő bérhez van joga. Analóg úgy gondolom, nyugdíjhoz is. Nem lehet munkabérből szolgálati évet számolni."
Az indítványozó nézete szerint a kifogásolt szabályozás "nincs összhangban a minimálbérről szóló törvényi szabályozással", sem a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) munkaviszony számítására vonatkozó rendelkezéseivel.
II.
1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezései:
"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti."
"70/B. § (2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül egyenlő bérhez van joga."
"70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak."
2. A Tny. támadott rendelkezése:
"Arányosan elismerhető szolgálati idő
39. § Ha a biztosítottnak a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében - ide nem értve a Munka Törvénykönyve értelmében teljes, illetőleg az adott munkakörre irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben foglalkoztatottakat - elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor 1996. december 31-ét követően a biztosítási időnek is csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe. Ebben az esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem és a mindenkor érvényes minimálbér arányával."
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság először az indítványozó azon állítását vizsgálta, mely szerint az arányosan elismerhető szolgálati idő megállapításának módja sérti az Alkotmány 70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz való jogot.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában vizsgálta a szociális biztonsághoz való jog tartalmát. A 32/1998. (VI. 25.) AB határozat megállapította: "az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához." (ABH 1998, 251.) Az állam e kötelezettségének eleget tesz, ha a szociális ellátás biztosítására megszervezi és működteti a társadalombiztosítás és a szociális támogatások rendszerét, ezen belül pedig a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait. Az államnak a polgárai szociális biztonsága tekintetében fennálló kötelezettségeit ugyanis az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében foglaltak általános jelleggel rögzítik. [32/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 251, 254.; 600/B/1993. AB határozat, ABH 1993, 671, 672.]
Az Alkotmánybíróság a 600/B/1993. AB határozatában kiemelte továbbá, hogy az államnak a polgárai felé fennálló kötelezettségei az Alkotmányban általános jelleggel szerepelnek, és nem jelentenek alanyi jogot egy bizonyos meghatározott jövedelem megszerzéséhez, vagy ellátásban való részesüléshez (ABH 1993, 671, 673.).
Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott az Alkotmány 70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz való jog és a nyugdíjrendszer összefüggéseivel is.
Az Alkotmánybíróság a 772/B/1990/5. számú határozatában rámutatott arra, hogy a társadalombiztosítás rendszere csak részben működik a "vásárolt jog" elve alapján, másrészt azonban azt szociális szempontok működtetik (ABH 1991, 519, 522.). Az Alkotmánybíróság a 26/1993. (IV. 29.) AB határozatában - a fentiekre kiterjedő - részletes vizsgálata során elvi éllel mutatott rá, hogy a társadalombiztosítás és ezen belül az ún. nyugdíjbiztosítás is olyan vegyes rendszerű biztosítás, amelynek tartalma nem kizárólag az ellenszolgáltatásért szerzett jogosultság, amely nem kizárólag piaci mechanizmusok alapján működő újraelosztást valósít meg, hanem amelyen belül különféle szociális szempontok érvényesülnek (ABH 1993, 196, 198.).
Az Alkotmánybíróság a 26/1993. (IV. 29.) AB határozatában hangsúlyozta továbbá, hogy "[a]z Alkotmány hivatkozott 70/E. § (1) bekezdése szerint a szociális biztonsághoz való jognak - magában az Alkotmányban kiemelt - tartalmi eleme, alkotmányos követelménye, öregség, betegség stb. esetére a megélhetéshez szükséges ellátáshoz való jogosultság biztosítása és garantálása. Ezt az ellátáshoz való jogot az állam a társadalombiztosítás és a szociális intézményrendszerek útján valósítja meg. A jelenleg még egységes - és állami - társadalombiztosítást tehát az államnak működtetnie kell ott is, ahol a "vásárolt jog" elve, a biztosítási elem egyáltalában nem, vagy csak alig játszik szerepet (özvegység, árvaság stb.), másrészt a társadalombiztosítás ott sem válik tisztán biztosítássá, ahol meghatározóbb annak a kötelezően fizetett ellenszolgáltatáson alapuló követelés jellege. (...) Mindaddig tehát, amíg az egész társadalombiztosítási rendszernek a piacgazdaság alkotmányos követelményeihez igazodó, korszerű átalakítása, ágazati kiépítése (nyugdíjbiztosítás, betegségbiztosítás stb.), a magán- és állami szféra megfelelő arányainak a kialakítása nem történik meg, a társadalombiztosításnak meg kell felelnie az abban egyaránt megfelelő biztosítási és szociális szempontoknak" (ABH 1993, 196, 198.).
Az Alkotmánybíróság a 26/1993. (IV. 29.) AB határozatában azt is rögzítette, hogy "[a]z Alkotmány szerint a társadalombiztosítás az ellátáshoz való jog megvalósításának egyik eszköze, azaz a társadalombiztosításnak a szerzett jogok garantálását az ellátáshoz való alkotmányos jog megvalósítására figyelemmel kell biztosítania. Ameddig tehát az állam a kötelező társadalombiztosítást úgy működteti, illetőleg működési feltételeit úgy garantálja, hogy az ezeknek az elveknek, tehát nem az ún. vegyes - biztosítási és szociális elemeket egyaránt szem előtt tartó - rendszernek, de annak az alkotmányos követelménynek is megfelel, hogy a megélhetéshez szükséges ellátási jogosultságot, mint a szociális biztonsághoz való alkotmányos jog nevesített tartalmi elemét, a nemzetgazdaság lehetőségei, az érdekegyeztetések eredményei és egyéb szempontok alapján biztosítja, addig az Alkotmány 70/E. §-ában írt alkotmányos kötelezettségének eleget tesz." (ABH 1993, 196, 199.)
"Az Alkotmány 70/E. § (2) bekezdésének idézett rendelkezéséből tehát csak az következik, hogy az állam a polgárok megélhetéséhez szükséges ellátáshoz való jogaik realizálása érdekében társadalombiztosítási és szociális intézményi rendszert köteles létrehozni, fenntartani és működtetni. Az Alkotmány azonban e rendszerek működésére vonatkozó alapvető elveket és szempontokat már nem határozza meg. Így az Alkotmány rendelkezéséből nem következik, hogy az államnak a nyugdíjasok ellátását kizárólag a társadalombiztosítás útján és biztosítási rendszerben kell megvalósítania (...).
Az Alkotmány szerint ugyanis az egyedüli követelmény, hogy a társadalombiztosítási és a szociális intézményi rendszer a megélhetéshez szükséges ellátásra vonatkozó jogosultságot megvalósítsa." [26/1993. IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196, 199-200.]
A Tny. 39. §-a rendelkezései szerint annak a biztosítottnak, akinek a nyugdíjjárulékot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbér összegénél kevesebb, a biztosítási ideje nem vehető teljes egészében figyelembe. A Tny. rendelkezései szerint ez esetben a biztosított biztosítási idejét arányosan kell megállapítani, nevezetesen a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem és a mindenkor érvényes minimálbér arányának megfelelően. Mint azt az Alkotmánybíróság - többek között - a fenti határozataiban is kifejtette, az öregségi nyugellátáshoz szükséges szolgálati idő mértékének az indítványozó által kifogásolt szabályozása a szociális biztonsághoz való jognak - a társadalombiztosítás rendszerében megvalósuló - csak egyik lehetséges megvalósulási formája. Ezen túlmenően a szociális biztonsághoz való jog más - a szociális intézmények keretébe tartozó - jogintézményi, illetőleg ellátási formában is megvalósulhat.
Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel megállapította, hogy a Tny. 39. §-ában szabályozott arányosan elismerhető szolgálati idő intézménye nem eredményezi a szociális biztonsághoz való jog sérelmét, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.
2. Az indítványozó a kifogásolt szabályozás folytán sérülni látta továbbá az Alkotmány 70/A. §-ának (1) és (2) bekezdését.
Az Alkotmánybíróság már számos határozatában, több szempontból foglalkozott az Alkotmány 70/A. §-ának értelmezésével is. Ennek során az emberi méltósághoz való joggal [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] összefüggésben a 9/1990. (IV. 25.) AB határozatában megállapította, hogy "a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni." (ABH 1990, 46, 48.)
Az Alkotmánybíróság a 35/1994. (VI. 24.) AB határozatában hivatkozott továbbá arra, hogy "az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával, és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes." (ABH 1994, 197, 200.)
E határozataiban az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az Alkotmány e rendelkezése csak azonos szabályozási körbe vont jogalanyok közötti olyan alkotmányos indok nélkül tett megkülönböztetést tiltja, amelynek következtében egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülnek.
Az indítványozó szerint a Tny. támadott szakasza hátrányos megkülönböztetést eredményez a teljes munkaidőben, minimálbérrel foglalkoztatottak, valamint az olyan részmunkaidőben foglalkoztatottak csoportja között, akiknek az alapbére nem éri el a teljes munkaidős minimálbért. A hátrányos megkülönböztetést pedig abban látja, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatottak szolgálati idejének meghatározása során a biztosítási időnek csak arányos tartama vehető figyelembe.
Az Alkotmánybíróság ezért azt vizsgálta, hogy az indítványozó által megjelölt jogalanyi kör öregségi nyugdíj mértékének megállapítása során a csoportképzés szempontjából homogén-e.
A jogalkotó az öregségi nyugdíj általános szabályait a Tny. II. Fejezetében rögzítette. Eszerint öregségi (teljes) nyugdíjra az válik jogosulttá, aki a jogszabály által meghatározott öregségi nyugdíjkorhatárt betölti és meghatározott időtartamú szolgálati időt szerez. Míg a Tny. 39. §-a arról rendelkezik, hogy azoknak a részmunkaidőben foglalkoztatottaknak, akiknek a jövedelme nem éri el a minimálbért, a biztosítási ideje milyen feltételekkel kerülhet - az öregségi nyugdíj megállapításához szükséges - szolgálati idő megállapítása során figyelembevételre.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában - legutóbb a 953/B/1998. AB határozatában - hangsúlyozta: "Lényeges változáson ment keresztül a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer, melynek eredményeként nagymértékben erősödött a nyugdíj biztosítási jellege. Az átalakulási folyamat azonban még nem ért véget. Tekintve, hogy az egyének több évtizedes jövedelem-elvonásával 'megvásárolt' szerzett jogát érintő jogszabályi változás bevezetéséről van szó, hosszú átmeneti időszak szükséges ahhoz, hogy a korábbi vegyes szerkezetű nyugdíjrendszerből elkülönítésre kerüljön a szolidaritási elem, s a rászorultsági elv a szociális ellátások körében érvényesüljön, míg a nyugdíj a járulékfizetéshez s a szolgálati időhöz igazodjon." (ABH 2002, 867, 871.)
Az Alkotmánybíróság a jelen eljárásban is megerősíti azt az álláspontját, hogy a jogalkotó viszonylag nagy szabadságot élvez az Alkotmányból eredő feladatok és a szociális jogok megvalósításának eszközei és mértéke tekintetében. [28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 138, 140.] Így a jogalkotó a nyugdíjrendszer átalakítása során az alkotmányos keretek között - többek között - szabadon dönthet annak meghatározásáról is, hogy kiket és milyen feltételekkel fogad be biztosítottként a nyugdíjrendszer védelme alá, illetve arról is, hogy az itt védelmet nem szerzők számára milyen más módon kívánja megszervezni a szociális biztonsághoz való jogot.
Az Alkotmánybíróság jelen ügyben megállapította, hogy önmagában nem eredményez alkotmányellenességet az, ha a jogalkotó - a biztosítási elvvel Összefüggésben, a biztosítási elv erősítését szem előtt tartva - a nyugdíjjogosultság feltételeinek kialakítása során megállapít egy olyan minimumszintet (minimumkövetelmény rendszert), amely teljesítése szükséges a nyugdíjra való jogosultság megszerzéséhez. Önmagában pedig nem jelent alkotmányellenességet az sem, ha a minimumfeltételeket el nem érőkről a jogalkotó nem a nyugdíjrendszer, hanem más szociális ellátás keretében gondoskodik.
Az Alkotmánybíróság - a fentiekre figyelemmel - megállapította, hogy Tny. kifogásolt rendelkezésében alkalmazott különbségtételnek a tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indokai vannak, ezért az nem sérti az Alkotmány 70/A. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakat.
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.
3. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezés sérti továbbá az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdését, miután álláspontja szerint a nyugdíjakra nézve is érvényesülnie kell az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének.
Az Alkotmány 70/B. §-ának (2) bekezdése alkotmányos alapjogként rendelkezik az egyenlő munkáért járó egyenlő bér elvéről, mely alapjog az Alkotmány általános diszkrimináció tilalmat megfogalmazó 70/A. §-ának a munka világára vonatkoztatott konkretizálása. (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 592, 592.)
Az egyenlő munkáért egyenlő bér elve összemérhető munkavégzést feltételez. Jelen esetben az öregségi résznyugdíj megállapításához szükséges szolgálati idő meghatározása során az elvégzett munkáért járó kereset, jövedelem és a minimálbér aránya játszik szerepet, a munkavégzés összemérhetősége fel sem merül. Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által kifogásolt szabályozás és a sérülni vélt alkotmányossági elv között alkotmányossági szempontból nincs értékelhető összefüggés, ezért az erre vonatkozó indítványi részt elutasította.
4. Az indítványozó a Tny. 39. §-a folytán egyben sérülni látta az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdését is.
Az Alkotmánybíróság alapjogvédelmi tevékenysége körében számos határozatában értelmezte az Alkotmány 8. §-át. Az államnak a szubjektív alapjogok érvényesülésének garantálására vonatkozó kötelezettségét az Alkotmánybíróság a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatában az Alkotmány 8. § (1) bekezdéséből vezette le. "Az állam kötelessége az alapvető jogok 'tiszteletben tartására és védelmére' a szubjektív alapjogokkal kapcsolatban nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell a megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről." (ABH 1991, 297, 302.) Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése az alapjogi törvényhozás alkotmányos korlátjaként az alapjog lényeges tartalmának érinthetetlenségét határozza meg. Az alapjogi korlátozás alkotmányos határát az Alkotmánybíróság annak kimondásával vonta meg, miszerint nem tekinthető az alapjog lényeges tartalma korlátozásának, ha másik alapjog, alkotmányos érték vagy cél érvényesülése, védelme teszi szükségessé, és a szükségesnek ítélt korlátozás, az így okozott sérelem egyensúlyban van az adott szabályozási cél fontosságával [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 85.; 64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 373, 387.; 21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 121-123.; 1283/B/1995. AB határozat, ABH 1997, 619, 621-622.; 14/1996. (IV. 24.) AB határozat, ABH 1996, 56, 59.; 36/2000. (X. 27.) AB határozat, ABH 2000, 241, 257-274.; 577/B/2000. AB határozat, ABK 2002, 211, 213.; stb.]
Az indítványozó által kifogásolt Tny. 39. §-a az öregségi nyugellátás megállapításánál figyelembe veendő szolgálati idő mértékének megállapítására vonatkozó feltételeket tartalmaz.
Az Alkotmánybíróság vizsgálata során megállapította, hogy az indítvánnyal támadott Tny. 39. §-ában a szolgálati idő mértékére vonatkozó szabályozás (jelen határozata indokolásának 1-3. pontjában foglaltakra tekintettel) alapjog sérelmet nem eredményez, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban elutasította.
5. Az Alkotmánybíróság végül - az indítványozó által alkotmányellenesnek vélt - különböző törvényi rendelkezések és a Tny. 39. §-a esetleges kollíziójából eredő alkotmányossági probléma fennállását vizsgálta.
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint: "...meghatározott életviszonyok illetve tényállások ellentétes - vagy az értelmezéstől függően ellentétes - törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együttjár, vagyis ha ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet, tehát például ha a rendelkezések valamelyike meg nem engedett diszkriminációt, vagy alkotmányos alapjog korlátozását eredményezi ... Alkotmányellenesség megállapítására ... törvényi rendelkezések kollíziója miatt csak akkor kerülhet sor, ha ezen alkotmányos elvek vagy jogok valamelyike megsérül annak folytán, hogy a szabályozás ellentmondása jogszabályértelmezéssel nem oldható fel és ez anyagi alkotmányellenességhez vezet, vagy ha a normaszövegek érteimezhetetlensége valamely konkrét alapjogi sérelmet okoz. Ennek hiányában azonban az azonos szintű normaszövegek lehetséges értelmezési nehézsége, illetőleg az értelmezéstől függő ellentéte, összeütközése önmagában nem jelent alkotmányellenességet." [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991, 175, 176-177.]
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jelen esetben sérelmesnek tartott Tny. 39. §-ának az indítványozó által megjelölt törvényi rendelkezésektől való eltérő szabályozása nem eredményezett tartalmi alkotmányellenességet, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.
Budapest, 2003. november 11.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró