498/B/2001. AB határozat
az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 52. § (1) és (2) bekezdése, valamint 56. § (3) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 52. § (1) és (2) bekezdése, valamint 56. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására, valamint a jogalkotásra való kötelezésre irányuló indítványokat visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványozó első indítványában az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény (a továbbiakban: At.) 52. § (1) és (2) bekezdése, valamint 56. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Ezt követően benyújtott indítványában az indítványozó a radioaktív hulladékok és a kiégett üzemanyag elhelyezésére, valamint a nukleáris létesítmények leszerelésére kijelölt szerv létrehozásáról és tevékenységének pénzügyi forrásáról szóló 240/1997. (XII. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rhr.) egészét érintően mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte az Alkotmánybíróságtól. Az Alkotmánybíróság az indítványozó által előterjesztett indítványokat az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
Az indítványozó álláspontja szerint az At. 52. § (1) és (2) bekezdése, valamint 56. § (3) bekezdése sérti az Alkotmány 13. § (1) és (2) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jogot, illetve a tulajdon kisajátítása esetén járó kártalanításra vonatkozó rendelkezéseket.
Az indítványozó nézete szerint "... sérti a tulajdonhoz való jogot az a tény, hogy a Paksi Atomerőmű által esetlegesen okozott károkat nem megfelelő összegű biztosítás, valamint az állami garanciavállalás mögött lévő nem megfelelő anyagi háttér miatt a Paksi Atomerőmű nem tudja kielégítően kompenzálni."
Az At. indítványban támadott, 52. § (1) és (2) bekezdéseiben, valamint 56. § (3) bekezdésében foglalt törvényi szabályozáshoz kapcsolódóan az indítványozó kifejtette, hogy "[a]záltal, hogy a Magyar Köztársaság kormánya csak egy bizonyos értékhatárig vállal garanciát a Paksi Atomerőmű által esetlegesen okozott károkra, veszélyezteti azon magán- és jogi személyeknek a tulajdonhoz való jogát, akiknek a tulajdona károsodást szenvedhetne el a Paksi Atomerőmű nem megfelelő működése következtében."
Az At. támadott rendelkezései az indítványozó véleménye szerint csak részleges kártalanítást biztosítanak a károsultaknak, ezáltal sérülnek az Alkotmány 13. § (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések.
Az indítványozó kérte továbbá az Alkotmánybíróságtól, hogy "... kötelezze a Magyar Államot, mint tulajdonost arra, hogy építsék be a biztosítás díját az atomenergia árába." Nézete szerint ugyanis "[e]gy esetlegesen bekövetkező atomkatasztrófa olyan mértékű károkat okozhat emberi életben és emberi tulajdonban, hogy ennek a kockázatnak az árát biztosítási díj formájában akkor is be kell építeni az energia árába, ha ennek a katasztrófának a bekövetkezési valószínűsége igen csekély." "Ennek a biztosításnak kell majd finanszíroznia egy esetleges atomkár hosszan elhúzódó jelentős anyagi megterheléssel járó kötelezettségeit."
Az indítványozó - az Alkotmánybíróság által - kötelezni kérte továbbá a Kormányt arra is, hogy "... olyan törvényt fogadjon el, amely a Magyar Köztársaság Alkotmánya értelmében teljes, feltétlen és azonnali kártalanítást tesz lehetővé."
Az indítványozó az Rhr. tekintetében mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte az Alkotmánybíróságtól. Véleménye szerint, "... a Magyar Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést követett el, amikor a jogalkotó szerv a hatás- és feladatkörébe tartozó területen jogszabályi rendezést elmulasztott és ezáltal alkotmányellenességet idézett elő." Álláspontja szerint az Rhr. gyakorlati megvalósítása elmaradt, egyfelől azért, mert "... a radioaktív hulladék elhelyezési költségeinek az elektromos energia árában történő érvényesítése nem történt meg", másfelől pedig azért, mert "...ha a biztosítás összege nem éri el az okozott kár összegét, akkor arányosításra kerül sor, aminek során a ténylegesen okozott kárnak csak egy részét térítenék meg."
Az indítványozó nézete szerint az Rhr. "... gyakorlati megvalósításának elmaradása veszélyezteti az állampolgárok Alkotmányban biztosított egészséghez, az egészséges környezethez, valamint a tulajdonhoz való jogát," továbbá "[a] felhalmozott radioaktív hulladékok elhelyezésének elmaradása veszélyezteti az állampolgárok egészségét, a Paksi Atomerőmű környezetében lakók vagyonát." Az indítványozó indítványa e részében is hivatkozott az Alkotmány 13. § (1) és (2) bekezdésének sérelmére.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet."
2. Az At. indítvánnyal érintett és vizsgálatba bevont rendelkezései:
"2. § E törvény alkalmazásában: [...]
u) atomkár: az emberélet elvesztése, a személyek testi épségében és egészségében keletkezett minden kár, minden anyagi kár, az ezekkel együttesen jelentkező környezeti kár ésszerű mértékű helyreállításának költsége, valamint a károk csökkentése vagy elhárítása érdekében ténylegesen végrehajtott, ésszerű és szükséges intézkedéssel kapcsolatosan felmerült költség, amennyiben azokat a nukleáris üzemanyag, a nukleáris létesítményben lévő radioaktív termék, hulladék vagy a nukleáris létesítményből származó, abból kiszállított, illetőleg oda küldött nukleáris anyag révén a létesítményben vagy a szállítás során bekövetkezett rendkívüli esemény okozta;"
"48. § (1) A nukleáris létesítmény engedélyese köteles az e törvényben meghatározott atomkárt megtéríteni. Az engedélyes a felelősség alól kizárólag az e törvényben meghatározott esetekben mentesülhet.
(2) Nemzetközi szállítás esetében a felelősség átszállásának helyét szerződésben kell rögzíteni."
"52. § (1) A nukleáris létesítmények közül az atomerőmű, atomfűtőmű és nukleáris üzemanyagot előállító, tároló, illetve feldolgozó létesítmény esetében az engedélyes feltétlen felelősségének összege a létesítményben történt nukleáris balesetenként nem haladhatja meg a 100 millió SDR-t; egyéb nukleáris létesítményben, továbbá a nukleáris üzemanyag szállítása, illetve tárolása során bekövetkező nukleáris balesetenként az 5 millió SDR-t.
(2) A Magyar Állam az (1) bekezdésben meghatározott összegeket meghaladó atomkárt megtéríti, a kártérítésre összesen fordítható összeg azonban ebben az esetben sem haladhatja meg a 300 millió SDR-t."
"56. § (3) Ha a rendelkezésre álló kárfedezeti összeg nem elegendő valamennyi károsult teljes kielégítésére, úgy a valamennyiüknek járó kártérítési összeg arányosan csökken."
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az Alkotmánybíróság először az indítványnak azt a részét vizsgálta, amely az At. 52. § (1) és (2) bekezdésének, valamint az 56. § (3) bekezdésének alkotmányellenessége utólagos vizsgálatát és megsemmisítését kezdeményezte.
Az indítványozó indítványában támadott At. 52. § (1) és (2) bekezdése, valamint 56. § (3) bekezdése a törvénynek - az atomenergia alkalmazásával kapcsolatosan keletkezett károkért való felelősségre és a károk megtérítésére vonatkozó - V. Fejezetében lévő rendelkezései között szerepelnek.
Az At. 48. §-a rögzíti, hogy a törvény 2. §-ának u) pontjában meghatározott atomkárt a nukleáris létesítmény engedélyese köteles megtéríteni.
Az At. 52. § (1) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezések az atomkárért viselt kártérítési kötelezettség mértéke vonatkozásában akként maximálják az engedélyes felelősségét, hogy az atomerőmű, atomfűtőmű és nukleáris üzemanyagot előállító, tároló, illetve feldolgozó nukleáris létesítmények engedélyesei kártérítési felelősségének összege a létesítményben történt nukleáris balesetenként nem haladhatja meg a 100 millió SDR-t, egyéb nukleáris létesítményben, továbbá a nukleáris üzemanyag szállítása, illetve tárolása során bekövetkező nukleáris balesetek esetén nukleáris balesetenként az 5 millió SDR-t.
Az At. 52. § (2) bekezdése, az At. 52. § (1) bekezdésben meghatározott összeghatárok feletti atomkárok esetén a Magyar Állam kártérítési kötelezettségét írja elő, azzal, hogy a kártérítésre összesen fordítható összeg nem haladhatja meg a 300 millió SDR-t.
Az At. 56. § (3) bekezdése arra az esetre ad szabályozást, ha a rendelkezésre álló kárfedezeti összeg nem elegendő valamennyi károsult teljes kielégítésére. Ez esetben a károsultaknak járó kártérítési összeg arányosan csökken.
Az indítványozó az Alkotmány 13. § (1) és (2) bekezdésében foglalt alkotmányos rendelkezések sérelmét abban látja, hogy az At. támadott rendelkezései egy esetlegesen bekövetkező atomkár esetén csak részleges kártalanítást biztosítanak a károsultaknak. Véleménye szerint azzal, hogy a "Magyar Köztársaság kormánya" a Paksi Atomerőmű által esetlegesen okozott károkért csak egy meghatározott értékhatárig vállal garanciát, veszélyezteti azon magán- és jogi személyek tulajdonhoz való jogát, akiknek a tulajdona a "Paksi Atomerőmű nem megfelelő működése következtében" károsodást szenvedhetne el.
Az indítványozó kizárólag olyan törvényi szabályozást tekint alkotmányosan elfogadhatónak, amely az Alkotmány 13. § (2) bekezdésében foglalt kártalanítást biztosít az atomkár folytán károsultaknak.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot, (2) bekezdése pedig rögzíti, hogy tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.
Az Alkotmánybíróság már több, korábbi határozatában foglalkozott a tulajdonhoz való jog alkotmányos tartalmával, a tulajdonjogra vonatkozó egységes alkotmánybírósági értelmezés több határozat alapján, több lépcsőben alakult ki. [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22.; 17/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 104.; 731/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 801.; 1256/H/1996. AB határozat, ABH 1996, 789.]
A kártérítés és a tulajdonhoz való jog kapcsolatát az Alkotmánybíróság korábbi határozatában már ugyancsak vizsgálta. A 800/B/1993. AB határozatának (ABH 1996, 420.) indokolásában az alábbiakra mutatott rá:
"A kártérítéshez való jog nem alapjog. Nemcsak, mert az Alkotmány arról kifejezetten nem rendelkezik, hanem mert alapjogi volta az Alkotmány 13. §-ából sem következik. Az Alkotmány 13. §-a a tulajdonhoz való jogot az állammal szemben biztosítja, s azt mint alapjogot - az értékgarancia követelményével, illetőleg a »közérdekű« korlátozás arányosságának ismérvével [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 380-382.] - az állammal szemben védi. [...] A polgári jogi kártérítés eszerint tehát nem a tulajdon alkotmányos értékgaranciája és alkotmányosan nem is kell, hogy az legyen. A kártérítés a kártelepítésnek, a kárelosztásnak egy - nem is kizárólagos - módja, amelynek részletes feltételeit a törvényhozó reparációs, kármegelőzési, felelősségi, kockázati és egyéb szempontok alapján szabad mérlegeléssel határoz meg a deliktuális jog klasszikus elvei és a kárelosztás modern rendszerei együttes figyelembevételével. Ennek során tekintettel kell lennie az Alkotmány tulajdonvédelmi rendelkezéseire és a rendszerben számolni kell azzal, hogy az alkotmányos tulajdonvédelem mindkét (károsulti és károkozói) pozícióra egyaránt vonatkozik.
Ha azonban a rendszer a maga egészében egyensúlyozó, azaz a pozíciók kiegyensúlyozására törekszik, a kártérítés feltételeinek, esettípusainak, általános és különös alakzatainak, formáinak és mértékének stb. meghatározása már a törvényhozó szabadságába tartozik és nem alkotmányossági kérdés. Alapjogi sérelem ugyanis nem áll fenn, a kárviselés kockázatának differenciált polgári jogi kezelését pedig nem lehet közvetlenül az Alkotmányra vissza vezetni." (ABH 1996, 420, 421-424.)
Az At. támadott törvényi rendelkezései egy olyan törvényi szabályozásnak a részét képezik, amely egyrészt az atomkárokért való polgári jogi felelősségről szóló Bécsi Egyezmény rendelkezéseire támaszkodik, másrészt figyelembe veszi az atomenergia területén való polgári jogi felelősségről szóló Párizsi Egyezményben foglalt szabályozást, és ezáltal követi az atomkárokért való polgári jogi felelősség szabályozásának általános nemzetközi tendenciáit. [A hivatkozott egyezményeket a 130/1992. (IX. 3.) Korm. rendelet hirdette ki.]
Az atomkárokért való polgári jogi felelősség speciális szabályozást nyert felelősségi alakzat a polgári jog felelősségi rendszerén belül. Az atomenergia alkalmazásával kapcsolatban keletkezett károkért való felelősségre és a bekövetkezett károk megtérítésére vonatkozó szabályok jelenleg a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szabályozási rendszerén kívül helyezkednek el, mely kifejezi a szabályozásnak a Ptk. kárfelelősségi szabályaitól elkülönült voltát.
A szabályozás specialitását egyfelől az adja, hogy az esetlegesen bekövetkező atomkár esetén - a kár természete folytán - vétkességen alapuló felelősség megállapítására általában nincs mód. Ebből következően az atomerőművek működtetésére vonatkozó szabályok megalkotásának - ideértve a felelősségi szabályokat is - az esetben és annyiban van értelme, amennyiben a káresemény bekövetkeztekor az üzemeltető megfelelő pénzügyi fedezettel rendelkezik a károkért való helytállásra.
További specialitást jelent, hogy atomkár bekövetkezte esetén a teljes kár mértéke nagy valószínűséggel meghaladja a károkozó bekövetkezett kárért való tényleges helytállási képességét. Ez utóbbi specialitás adja meg az atomkárért való felelősség jogi szabályozásának legfontosabb elemét, miszerint az atomkár bekövetkezte esetén nem az általános felelősségi elvek, nem is az objektív alapú felelősségi szabályok, hanem egy sajátos kártelepítési szabályozás érvényesül.
Ha atomkár következik be, úgy elsődlegesen az üzemeltető (engedélyes) köteles egy előre meghatározott összeghatárig az okozott károkért helytállni. A károkért való korlátozott helytállási kötelezettség összeghatára alapvetően ahhoz igazodik, hogy az ennek fedezetére megkötött biztosítás, illetve jogszabály által meghatározott pénzügyi garanciát nyújtó szerződés terhei mellett az üzemeltető működésének gazdaságossága még fenntartható legyen.
Másodsorban az állam - szintén csak korlátozott, előre meghatározott mértékig - köteles helytállni a károkért, mely valójában a tulajdonos mögöttes felelősségének az érvényesülését juttatja kifejezésre. Figyelemmel arra, hogy a kártérítési igények érvényesíthetősége mind összegszerűségben, mind pedig időben korlátozott, végső soron a károsultak kötelesek a saját kárukat viselni.
Az atomkárokért való polgári jogi felelősségre vonatkozó szabályozás lényegét tekintve tehát az atomkárok bekövetkezése esetére szóló kártelepítési szabályokat adja meg.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint - figyelemmel a 800/B/1993. AB határozatban (ABH 1996, 420.) foglaltakra - az At. indítványban támadott 52. § (1) és (2) bekezdésének rendelkezései, valamint 56. § (3) bekezdése nem sérti az alkotmányos védelem alatt álló tulajdonhoz való jogot.
Az Alkotmánybíróság - a 800/B/1993. AB határozata (ABH 1996, 420.) idézett indokolásában - már megállapította, hogy a kártérítéshez való jog nem alkotmányos alapjog, továbbá, hogy a polgári jogi kártérítés jogintézménye nem tekinthető a tulajdon alkotmányos értékgaranciájának és alkotmányosan nem is kell, hogy az legyen. A kártérítés a kártelepítés, kárelosztás egy lehetséges - de nem kizárólagos - módja, ennek részletes feltételeit a törvényalkotó több szempont figyelembevételével (reparációs, kármegelőzési, felelősségi, kockázati és egyéb szempontok), szabad mérlegeléssel határozza meg, figyelembe véve a deliktuálís jog klasszikus elveit és a kárelosztás modern rendszereit.
Az atomenergia alkalmazásával kapcsolatosan keletkezett károkért való felelősség és a károk megtérítésére vonatkozó szabályozás során a törvényalkotónak mindazon szempontokra is figyelemmel kell továbbá lennie, amelyek a Ptk.-ban foglalt polgári jogi kárfelelősségi szabályoktól eltérő, speciális szabályozást indokolják. Az Alkotmánybíróság a 800/B/1993. AB határozatának (ABH 1996, 420.) az indokolásában arra is rámutatott továbbá, hogy az Alkotmány tulajdonvédelemre vonatkozó szabályai a törvényalkotót a szabályozás kialakítása során annyiban kötik, hogy a szabályozáson belül egy olyan kárelosztási (kártelepítési) rendszert kell működtetni, amelyben mind a károkozó, mind pedig a károsult alkotmányos tulajdonvédelme megvalósul.
A törvényhozónak tehát egy, a károkozói és a károsulti pozíciókat egyensúlyban tartó kárelosztási (kártelepítési) rendszert kell kialakítania. A rendszer kialakítása során mindkét pozíciót körültekintően és az alkotmányos tulajdonvédelem szempontjából egyenlő súllyal kell mérlegelnie, figyelemmel kell lennie arra, hogy a tulajdonvédelem mindkét pozícióra egyaránt kiterjed. A rendszer részletszabályainak, ezen belül az alkotmányos tulajdonvédelem körén kívül eső szempontoknak (pl. felelősség, méltányosság stb.) a kellő súlyú figyelembevétele már törvényhozói szabad mérlegelés körébe tartozik. Ha a törvényhozó által kialakított rendszer a maga egészében egyensúlyozó, a pozíciók kiegyensúlyozására törekszik, a kártérítés feltételeinek, esettípusainak, általános és különös alakzatainak, formáinak és mértékének stb. meghatározása a törvényhozó szabadságába tartozik és nem alkotmányossági kérdés.
Az atomkárokra vonatkozó kárfelelősségi szabályok megalkotása során a törvényhozónak a fenti körben kellett tehát figyelembe vennie az alkotmányos tulajdonvédelemből eredő kötelezettségeket, azonban az At. támadott törvényi rendelkezéseinek - mint a szabályozás olyan részletszabályainak, melyek az alkotmányos tulajdonvédelem körén kívül esnek - megalkotása a törvényalkotó szabad mérlegelésébe tartozik és alkotmányossági kérdést nem vet fel.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány tulajdonvédelemre vonatkozó rendelkezéseiből nem vezethető le, hogy az állam atomkárokért viselt korlátozott felelőssége, valamint a támadott törvényi rendelkezések alapján a károsultakat megillető "részleges kártalanítás" (ideértve a kárfedezeti összeg nem elegendő volta miatt, a károsultaknak járó kártérítési összeg arányos csökkentésének támadott törvényi rendelkezésben szabályozott esetkörét is) a tulajdonhoz való jogot sértené. A hivatkozott alkotmányi rendelkezésekből az sem következik továbbá, hogy a törvényalkotónak az Alkotmány 13. § (2) bekezdésében foglalt módon kellene szabályoznia az atomkárok esetén a károsultaknak járó kártérítést.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az At. 52. § (1) és (2) bekezdésében, valamint 56. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezések nem sértik az Alkotmány 13. § (1) és (2) bekezdését, ezért a támadott törvényi rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
2. Az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt először formai szempontból vizsgálta. Az indítványozó az Rhr. konkrét rendelkezéseinek megjelölése nélkül állította, hogy az Rhr.-rel összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség áll fenn. Arra hivatkozott, hogy álláspontja szerint a jogalkotó szerv (Országgyűlés) a hatás-és feladatkörébe tartozó területen elmulasztotta a jogszabályi rendezést, és ezáltal alkotmányellenességet idézett elő. Az indítványozó a mulasztással összefüggésben az Alkotmány 13. § (1) és (2) bekezdésében foglalt tulajdonhoz, valamint az egészséghez és az egészséges környezethez való jog sérelmét látta fennállónak.
Az indítványozó indítványa nem tartalmaz indokolást arra nézve, hogy a jogalkotó (Országgyűlés) mely, a hatás- és feladatkörébe tartozó területen, és milyen konkrét jogszabályi rendezést mulasztott el. Úgyszintén nem fejti ki, hogy a jogalkotó mulasztása mennyiben idézi elő az általa - indítványa e részében - felhívott alkotmányos jogok sérelmét. Ezzel szemben indítványa e részében az Rhr. gyakorlati megvalósításának elmaradására hivatkozik, és erre tekintettel állítja az általa felhívott alkotmányos jogok sérelmét.
Az Alkotmánybíróság az indítvány e részének formai vizsgálata során a kérdésben foglalt állást, hogy az az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § e) pontjában foglalt mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványnak tekinthető-e, illetve amennyiben nem, úgy van-e az Alkotmánybíróságnak hatásköre az indítvány elbírálására.
Az Abtv. 49. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság akkor állapíthat meg mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet, ha a jogalkotó szerv jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján " [a] jogalkotó szerv jogszabályalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles tehát eleget tenni, ha azt észleli, hogy a hatás- és feladatkörébe tartozó területen jogszabályi rendezést igénylő kérdés merült fel, feltéve, hogy a szabályozást valamely alkotmányos jog érvényesülése vagy biztosítása kényszerítően megköveteli [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 86.]." (1395/E/1996. AB határozat, ABH 1998, 667, 669.)
A jogszabály (kormányrendelet) rendelkezései gyakorlati megvalósításának az indítványozó által sérelmezett elmaradása egyfelől nem tekinthető - sem az Abtv. fenti rendelkezései, sem pedig az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján - a jogalkotót terhelő mulasztásnak, másfelől a jogszabályok egyes rendelkezései "gyakorlati megvalósításának" a vizsgálata - az Abtv. 1. §-ának hatásköri szabályai alapján - nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe.
Az Alkotmánybíróság megjegyzi továbbá, hogy az Rhr. megalkotására az At. 67. §-ának f) alpontjában foglalt törvényi felhatalmazás alapján került sor, és a támadott rendeleti szabályozás - a felhatalmazásban meghatározott szabályozási tárgyánál fogva - nem tartalmaz, és nem is tartalmazhat rendelkezést sem az elektromos energia árképzésére (az üzemeltető által megfizetett biztosítási díjak elektromos energia árában való érvényesítésére), sem pedig a károsultaknak járó kártérítési összeg arányosítására vonatkozóan.
Az indítványozó azt is kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy kötelezze a Magyar Államot, illetve a Kormányt arra, hogy egyrészt a biztosítási díjat építse be az atomenergia árába, másrészt pedig fogadjon el olyan törvényt, amely teljes, feltétlen és azonnali kártalanítást tesz lehetővé az atomkárok esetén. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy mindkét kérdés a jogalkotás területére tartozik.
Mivel az indítványozó nem az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozó kérdésekben kívánt alkotmánybírósági állásfoglalást, illetve az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 1. §-a alapján nincs hatásköre arra, hogy az indítványozó által megkívánt tartalmú jogszabályok megalkotására kötelezze az indítványban megjelölteket, az Alkotmánybíróság - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 29. § b) pontja értelmében - az erre irányuló indítványokat visszautasította.
Budapest, 2003. április 7.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró