EH 2009.1969 I. A választottbírósági ítélethez ugyanolyan anyagi jogerő fűződik, mint a jogerős rendes bírósági ítélethez [1994. évi LXXI. tv. 58. §, Pp. 229. §].
II. A jogerő jogintézményének alkalmazása a választottbírósági eljárásban is alkotmányos követelmény. A közrendbe ütközés, mint érvénytelenítési ok körében vizsgálható, hogy a választottbíróság jogerős ítéletében az anyagi jogerő alkotmányos követelményét mint a közrend részét, tartalmának megfelelően alkalmazta-e. Nem zárta-e el a választottbírósági szerződést megkötő felet attól, hogy igényét bírói úton - adott esetben a választottbíróság előtt - érvényesítse [1994. évi LXXI. tv. 54-55. §, 9/1992. (I. 30.) AB határozat].
A jogerős ítéletben megállapított és a felülvizsgálati kérelem, valamint a csatlakozó felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényállás a következő:
Az alperes, mint beruházó és a felperes, mint fővállalkozó között 1995. június 2. napján fővállalkozói szerződés jött létre a T. Önkormányzat kórháza új műtő és diagnosztikai épületének építési, szerelési munkái elvégzésére. Az 1994. évi XXVI. törvény a beruházás teljes költségét 2 200 000 000 Ft-ban határozta meg, melyből 1 977 000 000 Ft volt az állami támogatás. A felek megállapodtak abban, hogy az éves pénzügyi ütemeket az állami költségvetés jóváhagyásától számított 30 napon belül felülvizsgálják. A szerződés 12.4 pontjában a felek kikötötték, hogy az abból adódó vitás ügyeikben az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság kizárólagos illetékességének vetik alá magukat, saját eljárási szabályainak alkalmazása mellett.
A megvalósítási költség tekintetében felmerült vita ellenére a felperes az építési-szerelési munkálatokat megkezdte. 1997. október 31. és 2002. október 1. között a felek a szerződésüket tizenöt alkalommal módosították. A 2002. október 1. napján kelt szerződésmódosításban megállapították, hogy a megrendelő az orvostechnológiai eszközök esetében 2 458 190 201 Ft, az építési-szerelési munkák esetében 5 227 276 Ft összeg vonatkozásában nem rendelkezik fedezettel, ezért központi forrásból szándékozik ezekre az összegekre fedezetet biztosítani. A teljesítési határidőt 2003. február 28-ában határozták meg. Ennek lejárta előtt, 2003. február 14-én szólította fel alperes a felperest az átadás-átvételi eljárás kezdő időpontjának közlésére. A felperes 2003. február 17-én hivatkozott arra, hogy az építési-szerelési munkákat már 1999. évben befejezte és annak átadását is megkísérelte. Az illetékes hatóságok azonban a létesítmény műszaki átvételét és használatba vételének engedélyezését az orvostechnológiai beruházások nélkül megtagadták. Figyelemmel arra, hogy az alperes az orvostechnológiai eszközök tekintetében fennálló és általa elismert tartozásait nem egyenlítette ki, továbbá a költségvetési forrás biztosítása bizonytalan és a felperes saját erőből a beruházás további finanszírozását nem tudja vállalni, ezért a beruházást e feltételek mellett befejezni és a létesítményt a 2003. február 28-ai határidőre átadni nem lehet. Az alperes az átadás-átvételi eljárás 2003. március 1. napjával való megkezdésére felszólította a felperest, majd 2003. március 14-én közölte a felperessel, hogy a beruházás elhúzódására az alperes oldalán fennálló forráshiány vezetett, ez a jövőben sem lenne másképp, így a szerződéssel elérni kívánt cél nem valósul meg. A jogviszony megszüntetését tartotta szükségesnek. Hivatkozott arra is, hogy a beruházás a megrendelő érdekkörén kívül felmerült okból - költségvetési forrás hiányában - lehetetlenült. A felperes 2003. május 5-én megkísérelte a létesítmény birtokba adását az alperes részére, ennek eredménytelensége miatt a kulcsokat postai úton juttatta el az alperesnek, s az épület őrzését 2003. május 16. napján megszüntette.
A jelen per felperese, mint I. r. felperes és az M. Rt. - mint a felperes engedményese - II. r. felperesként 2003. május 19-én keresetet terjesztettek elő a Választottbíróságnál. E perbe W. M. III. r. felperesként, mint a II. r. felperes engedményese lépett be. A felperesek módosított keresete arra irányult, hogy a Választottbíróság kötelezze az alperest,
az I. r. felperes javára 97 136 328 Ft tőke és járulékai,
a II. r. felperes javára 509 216 682 Ft tőke és járulékai,
a III. r. felperes javára 1 000 000 Ft tőke és járulékai megfizetésére.
Keresetét az I. r. felperes - vagyis a jelen eljárás felperese - arra alapította, hogy a szerződés lehetetlenült, ezért a Ptk. 312. §-a szerint megszűnt. A Ptk. 319. §-ára hivatkozva kérte, hogy a Választottbíróság kötelezze az alperest a megszűnés előtt nyújtott szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli értékének megfizetésére, mely tartozás összege körében hivatkozott az alperes tartozáselismerő nyilatkozataira. A 2002. szeptember 22. napján tartott választottbírósági tárgyaláson a jelen eljárás felperese akként nyilatkozott, hogy "Mind az építés-szerelési, mind az orvostechnológiai beruházásokkal kapcsolatban e perben nem érvényesített további igényei is vannak és szeretné annak látszatát is elkerülni, hogy az alperes részéről minden felperesi igény kielégítésre került volna".
Az alperes választottbírósági eljárásban előterjesztett ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, egyidejűleg viszontkeresetet terjesztett elő az I. r. felperessel szemben 992 436 631 Ft és járulékainak megfizetése iránt. Arra hivatkozott, hogy az általa kifizetett munkákhoz képest ilyen összeggel kevesebb értékű munkát teljesített részére az I. r. felperes. Állította, hogy a szerződés a 2003. július 7-ei elállása folytán szűnt meg. Másodlagosan, amennyiben a Választottbíróság a szerződés lehetetlenülés miatti megszűnését állapítaná meg, kérte a szerződés mindkét fél érdekkörén kívül eső okból való lehetetlenülésének kimondását.
A Választottbíróság a 2005. november 4-én kelt Vb/03165 számú ítéletében a felperesek keresetét és az alperes megállapítás iránti viszontkeresetét elutasította. Az alperesnek az I. r. felperessel szemben előterjesztett 992 436 631 Ft és járulékai megfizetésére irányuló viszontkeresete tárgyában az eljárást megszüntette.
A viszontkereset pénzkövetelést tartalmazó része tekintetében az eljárás megszüntetését azzal indokolta, hogy annak elbírálása nem tartozik a Választottbíróság hatáskörébe, miután az I. r. felperessel szemben 2003. szeptember 11-én közzétették a felszámolási eljárás megindítását, az alperes ezt követően terjesztette elő a pénzkövetelés iránti viszontkeresetét, e követelés azonban az 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 38. § (3) bekezdése értelmében csak a felszámolási eljárásban érvényesíthető.
A felperesek kereseti kérelmeit és az alperes beszámítási kifogását vizsgálta érdemben. Ennek során megállapította, hogy az I. r. felperes és az alperes között a Ptk. 389. §-a szerinti vállalkozási szerződés, illetve ennek egyik altípusát képező fővállalkozási szerződés (Ptk. 401. §) jött létre, amely az építési szerződés (Ptk. 402. §) és a szerelési szerződés (Ptk. 407. §) elemeit vegyítette.
Az alperesnek 637 770 853 Ft tekintetében tett elismerő nyilatkozatait a Ptk. 242. §-a szerinti tartozás elismerésnek minősítette, rámutatva azonban arra, hogy a tartozáselismerés nem keletkeztet önálló jogcímet az elismert tartozás követelésére. A Választottbíróság vizsgálta, hogy a felperesek követelésének jogalapja és összege megalapozott-e és az alperes tudja-e bizonyítani, hogy elismert tartozásai nem, vagy nem az elismert összegben állnak fenn. A felek egyező előadása alapján tényként megállapította, hogy a jogvita elbírálásának időpontjában a szerződés már megszűnt a felek között, az volt vitatott közöttük, hogy milyen okból. A Választottbíróság - elfogadva a felperesek jogi álláspontját - a szerződésnek a teljesítés lehetetlenné válása - és nem az alperes által állított elállás - folytán való megszűnését állapította meg. A teljesítés gazdasági értelemben vett lehetetlenülésének megállapítását arra alapította, hogy az alperes, akinek elő kellett volna teremtenie a beruházás pénzügyi fedezetét, a 2003. március 14-i leveléből megállapíthatóan már maga sem reménykedett abban, hogy ennek a kötelezettségének eleget tud tenni. Ilyen körülmények között pedig nem volt elvárható, hogy az I. r. felperes továbbra is készen álljon a teljesítésre. A szerződés megszűnésekor ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatások vizsgálata körében megállapította, hogy az I. r. felperes részéről szerződésszerűen teljesített orvostechnológiai berendezések tekintetében 153 304 470 Ft értékű teljesítést az alperes nem egyenlített ki. Az alperes ezzel szemben hibás teljesítés jogcímén előterjesztett beszámítási kifogását azonban megalapozottnak tekintette a Ptk. 306. § (1) bekezdése, a 308/C. §-a [a korábban hatályos 308. § (4) bekezdése], a 396. § (1) bekezdése, valamint a beszámítási kifogás összege tekintetében beszerzett szakvéleményben foglaltak alapján.
Az alperes megállapításra irányuló viszontkeresetét a megállapítás iránti kereset előfeltételeinek fennállása hiányában utasította el.
A jelen per felperese, mint I. r. felperes, az M. Zrt., mint II. r. felperes, továbbá W. M., mint III. r. felperes 2006. július 26-án ismételten keresetet terjesztettek elő a Választottbíróságnál. Az I. r. felperes többször módosított és végső formájában 2008. január 24-én előterjesztett vagylagos keresetében az alábbi követelést terjesztette elő:
-elsősorban a teljesítés megtagadásával okozott kár megtérítése jogcímén, a Ptk. 313. §-a és 312. § (3) bekezdése alapján 3 960 911 140 Ft tőkét és járulékait,
-másodlagosan a szerződés alperesnek felróható lehetetlenülése folytán beállt kár megtérítése jogcímén a Ptk. 312. § (3) bekezdése alapján 3 960 911 140 Ft-ot és járulékait,
-harmadlagosan
?vállalkozói díj jogcímén a Ptk. 399. § c) pontja alapján 2 310 180 243 Ft-ot és járulékait,
?pótmunka díjaként a XXXII. PED alapján 287 243 886 Ft tőkét és járulékait,
?megbízás nélküli ügyvitel jogcímén a Ptk. 486. § (2) bekezdése és a 479. § (1) bekezdése alapján 273 097 511 Ft-ot és járulékait,
?szerződésen kívül okozott kár megtérítése jogcímén a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján 980 058 988 Ft tőkét és járulékait,
?szerződésszegéssel okozott kár megtérítése jogcímén a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján 495 199 510 Ft-ot és járulékait,
?kártérítés címén a Ptk. 312. § (1) bekezdése és a 339. § (1) bekezdése alapján 51 899 367 Ft-ot és járulékait;
-negyedsorban bíztatási kár jogcímén a Ptk. 6. §-a alapján 3 960 911 141 Ft-ot és járulékait igényelte.
Az alperes védekezésében - többek között - arra hivatkozott, hogy a Választottbíróság a korábbi, Vb/03165 számú ügyben az I. r. felperesnek a vállalkozási díjra vonatkozó igényét már elbírálta, így ezzel az igénnyel kapcsolatos jelen perbeli kereset tekintetében a pert - ítélt dolog okából - meg kell szüntetni.
A Választottbíróság a 2008. május 30-án kelt Vb/06293 számú ítéletében az I. r. felperes keresetét elutasította. A megelőző eljárás során hozott ítéletre tekintettel mindenekelőtt az anyagi jogerő és az arra alapított res iudicata kérdéseit vizsgálta. Rámutatott arra, hogy a Választottbíróság az eljárását nem a Pp., hanem saját szabályzatának előírásai szerint folytatja le, ez a körülmény azonban nem jelenti azt, hogy bizonyos eljárási kérdésekben a Választottbíróság ne tekinthetné kiindulási alapnak a Pp. megfelelő rendelkezését, az ahhoz kapcsolódó bírói gyakorlatot és mindenekelőtt a jogirodalomban megjelenő tudományos felfogást. Ilyen kérdések közé tartozónak minősítette az anyagi jogerő mibenlétének és az ítélt dolog fogalmának problémakörét is. Az anyagi jogerő pozitív és negatív hatását elemezve elfogadta a jogirodalomban uralkodó azt az álláspontot, amely szerint az ítéletnek nemcsak a rendelkező része, hanem az indokolása is jogerőre emelkedik, miután a jogerő hatás a kereset feletti döntéshez kapcsolódik és a döntést a rendelkező rész, a hozzá kapcsolódó indokolással egységben tartalmazza.
Az anyagi jogerő tárgyi terjedelmét illetően - a bírói gyakorlatra hivatkozással - úgy foglalt állást, hogy a fél azonosságát, a tényalap azonosságát és a felmerült jog (jogcím) azonosságát kell megkövetelni.
Az adott eljárásban megállapította a felek azonosságát.
Az ítéleti tényállás azonossága tekintetében kifejtette, hogy a korábbi (Vb/03065 számú) ügyben a Választottbíróság azt állapította meg, a szerződés a teljesítés gazdasági érdekbeli lehetetlenné válása folytán megszűnt, mivel az alperes 2000. októberétől pótlólagos költségvetési forrást már nem tudott szerezni. A Választottbíróság ennek megfelelően abban a perben a teljesített szolgáltatások elszámolását hajtotta végre és megállapította az I. r. felperes által teljesített azokat a szolgáltatásokat, amelyek a szerződés megszűnésekor ellenszolgáltatás nélkül maradtak. A szolgáltatások közötti elszámolás végrehajtásával egyértelműen azt a jogi álláspontot foglalta el, hogy a szerződés olyan okból vált lehetetlenné és szűnt meg, amelyért egyik fél sem felelős. A Ptk. 312. § (1) bekezdése mondja ki ugyanis, hogy ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős, a szerződés megszűnik. E vonatkozásban a Választottbíróság a korábbi - Vb/03165 számú - ítéletnek res iudicata hatást tulajdonított és az utóbbi Vb/06293 számú - ítéletében abból indult ki, hogy a szerződés egyik félnek sem felróható okból lehetetlenült és ezért megszűnt. Az elszámolás keretében a Választottbíróság a felperes által leszállított orvostechnológiai berendezések ellenértékét vette számba. Ebben a körben nem állapította meg az I. r. felperes teljesítését azokkal az orvostechnológiai berendezésekkel kapcsolatban, amelyek nem kerültek az alperes (vagy a kórháza) birtokába és azokkal a berendezésekkel kapcsolatban sem, amelyek ugyan a műtőblokkban maradtak, de amelyek tekintetében az I. r. felperes és az alperes között az átadás-átvételre nem került sor. Arra a következtetésre jutott, hogy a leszállított orvostechnológiai berendezések tekintetében a Választottbíróság az előző eljárásban olyan jogerős ítéletet hozott, amely anyagi jogereje következtében res iudicataként kezelendő. Ezt meghaladóan a Választottbíróság a felperes különböző jogcímeken előterjesztett vagylagos kereseti kérelmeit egyenként vizsgálta, s valamennyit megalapozatlannak találta.
A Választottbíróság utóbbi, 2008. május 30. napján kelt Vb/06293 számú ítéletének érvénytelenítése iránt a választottbírósági eljárás I. r. felperese nyújtott be keresetet a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (továbbiakban: Vbt.) 55. § (1) bekezdés c) és e) pontjaira, valamint az 55. § (2) bekezdés b) pontjára alapítva azt.
A Vbt. 55. § (1) bekezdés c) pontja szerinti érvénytelenítési ok körében előadta, hogy a 2008. május hó 26. napján megtartott választottbírósági tárgyaláson olyan okirati bizonyítékokat csatolt, amelyeket az alperes önkormányzat saját ügykörén belül a megszabott alakban állított ki és amelyekre a felperes a teljesítés megtagadása jogcímén előterjesztett kereseti kérelme ténybeli alapjaként hivatkozott. A Választottbíróság ezeket a közokiratokat teljes egészében figyelmen kívül hagyta és ezek ellenében állapította meg az ügyben irányadó tényállást. Azzal, hogy a Választottbíróság elzárta a felperest attól, hogy közokirattal bizonyíthassa állításait, lényegében attól fosztotta meg, hogy ügyét előadhassa. Ez pedig nemcsak a Vbt. 55. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt érvénytelenítési okot valósította meg, hanem - mivel sérti a Vbt. 27. §-ában és a Választottbíróság Eljárási Szabályzata (továbbiakban: Vbesz.) 17. § (2) bekezdésében szabályozott, a felek egyenlő elbánásban részesítését megkövetelő rendelkezéseket - a Vbt. 55. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt érvénytelenítési okot, továbbá a Vbt. 55. § (2) bekezdés b) pontjában szabályozott közrendbe ütközést is megvalósítja.
A Vbt. 55. § (1) bekezdésének e) pontjára alapított kereseti kérelem körében adta elő a felperes, hogy a felek a választottbírósági szerződésben a Választottbíróság eljárására annak Eljárási Szabályzatát kötötték ki. A Vbesz. nem ismeri az anyagi jogerő intézményét, sem pedig annak komplementerét, az anyagi jogerő áttörését - bizonyos feltételek mellett - lehetővé tevő rendkívüli perorvoslatok (perújítás, felülvizsgálat) intézményét sem. A választottbíráskodás intézményétől annak természetére tekintettel idegenek ezek az eljárásjogi kategóriák. A felek a választottbírósági alávetéssel (szerződéssel) abban állapodnak meg, hogy egy pontosan meghatározott konkrét jogviszonyból származó valamennyi jogvitájukat Választottbíróság közreműködésével kívánják rendezni. Kizárt, hogy a jogviták során ne legyen félazonosság, tényazonosság és jogazonosság. Ehhez képest a Polgári perrendtartás szabályai alapján az "ítélt dolog" [Pp. 229. § (1) bekezdés] alkalmazása ellentétben áll a felek választottbírósági megállapodásával.
A Vbt. 57. § (2) bekezdésének b) pontjában foglalt érvénytelenítési ok - a közrendbe ütközés - körében a felperes arra hivatkozott, hogy az ítélt dolog jogintézményének alkalmazásával a Választottbíróság megfosztotta őt az Alkotmány 57. §-a (1) bekezdésében biztosított attól az alapjogától, hogy jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. Ez a rendelkezés az Alkotmány 45. § (2) bekezdése alapján a választottbírósági eljárásban is kötelező. E körben utalt a 6/1998. (III. 11.) AB határozatban elemzett tisztességes eljárás, "fair trial" követelményére, továbbá a 67/1995. (XII. 7.) AB határozatban részletezett, a pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjogra. Hivatkozott továbbá a 33/2001. (VII. 11.) AB határozatra, mely szerint a pártatlanság elvének következetes érvényesülését sérti az olyan jogintézmény puszta léte, amely beleütközik a bíróság előtti egyenlőség elvébe azáltal, hogy az eljárás résztvevőinek többletjogokat biztosít.
A felperes érvelése szerint miután az Alkotmány a Magyar Köztársaság állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapjait meghatározó, feltétlen érvényesülést kívánó, imperatív norma, ezért az alkotmányos alapjogának megsértése miatt az ítélet közrendbe ütközik, s ez okból érvénytelen.
Másrészt a felperes hivatkozott arra, hogy a polgári jog rendszerében különösen fontos szerződéstípus a vállalkozási szerződés. Ezzel kapcsolatban a Választottbíróság nem kevesebbet állított, minthogy a vállalkozási szerződés, ha a felek így rendelkeznek, nem visszterhes. A Választottbíróság döntése ellentétes a Ptk. 389. §-ával és nem egyeztethető össze a Ptk. 1. § (1) és a 201. § (1) bekezdéseiben foglaltakkal. Sérti a társadalom általános értékítéletét, amely a társadalom tagjaitól a vállalt kötelezettségek teljesítését várja el. A Ptk. 389. §-ában foglalt kógens, imperatív normát sértő választottbírósági ítélet hatályban maradása, a kialakult magyar bírói gyakorlatra nem kívánatos negatív hatást fejtene ki, s ez okból is állította a választottbírósági ítélet közrendbe ütközését.
Végül a felperes arra hivatkozott, hogy a választottbírósági eljárás során csatolt okirati bizonyítékoknak a Választottbíróság általi figyelmen kívül hagyása a közhitelesség és a közbizalom sérelmét valósítja meg. A Választottbíróság a tényállást a szerződés és egyéb okiratok tartalmával ellentétben a korábbi Vb/03165 számú ítéletben foglaltakkal is ellentétesen állapította meg, egyes bizonyítékoknak valótlan tartalmat tulajdonított. Ez okokból a Választottbíróság eljárása súlyosan sérti a felperesnek az Alkotmányban garantált, független, pártatlan és igazságos tárgyaláshoz való jogát, sérti a bíróság előtti egyenlőség alapelvét, a Választottbíróság eljárási szabályzata 17. §-a (2) bekezdésébe, 35. §-ába, a közokirati bizonyítást kirekesztő eljárása a Vbt. 27. §-ába ütközik, s mindez együttesen megvalósítja a közrendbe ütközést is.
Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Véleménye szerint a res iudicata alapvető jogelv, melynek kérdésében a felek választottbírósági szerződésében alkalmazni rendelt Választottbírósági Eljárási Szabályzat nem foglal állást, hanem a választottbírák belátására bízza, hogy milyen eljárási szabályt alkalmaznak. Az az eseti döntés, amely kimondta, hogy a Polgári perrendtartás nem háttér joga a választottbírósági eljárásnak, nem zárja ki, hogy a Választottbíróság saját belátása szerint alkalmazzon egy Pp-ben egyébként megtalálható szabályt. A felperes jogfenntartó nyilatkozata csupán a Pp. keretében lenne értelmezhető, ám ez sem zárná ki a res iudicata elvének alkalmazását.
Vitatta a felperesnek azt az állítását, hogy ügyének előadásában akadályoztatva volt [Vbt. 55. § (1) bekezdés c) pontja]. Rámutatott arra, hogy a csaknem két évig tartó eljárásban a Választottbíróság a felperes valamennyi keresetmódosítását, az összes bizonyítékot befogadta. A Választottbíróságnak az a döntése, hogy a fél által megjelölt bizonyítási indítványnak helytad-e, nem tartozik az ügy előterjeszthetőségének fogalmi körébe. Annak elbírálása pedig, hogy a fél által kért bizonyítás szükséges-e, már az érdemi döntés körébe tartozik, nem alapozhatja meg az érvénytelenítést. A bizonyítékok előterjesztésének és mérlegelésének kérdését nem lehet "összemosni" az Alkotmányban is biztosított és a felperes által hivatkozott független, pártatlan, igazságos és nyilvános tárgyaláshoz fűződő joggal.
A Vbt. 55. § (1) bekezdés e) pontjára alapított kereset körében az alperes azzal védekezett, hogy a felperes nem jelölte meg, a Választottbíróság eljárása, a Választottbíróság Eljárási Szabályzatának mely konkrét pontjába ütközik. Annak vizsgálata, hogy a Választottbíróság a res iudicata intézményét helyesen alkalmazta-e, már az érdemi döntésbe való beavatkozást eredményezi.
Az ítélet közrendbe ütközése kapcsán előterjesztett kereset tekintetében az alperes vitatta a Ptk. 389. §-ában foglalt norma kógens és imperatív jellegét és utalt a Ptk. 200. § (1) bekezdésében foglalt, a jogrend alapelveként funkcionáló szerződési szabadságra. Hangsúlyozta, hogy a Választottbíróság a keresettel támadott ítéletében nem általában a vállalkozási szerződésekkel, hanem kifejezetten a felek között létrejött, az eljárásban vizsgált szerződéssel kapcsolatban fejtette ki megállapításait. Ezáltal a Választottbíróság ítélete a gazdasági élet résztvevőinek egy szűk körét érinti, melyből következően közrendbe ütközés alapján az érvénytelenítés nem lehetséges.
A peres felek konkrét szerződésének a Választottbíróság által történt értelmezése az állami bíróság által nem bírálható felül, ez már az érdemi döntés része. A közrendbe ütközés megítélésénél a sérelem megállapításának feltétele nem a jogszabálysértés ténye, hanem az ítélet által a társadalom értékítéletének sérelme. Az alperes álláspontja szerint a társadalom értékítéletét éppen az sértené, ha a felperes részére a valóban járó összeg sokszorosa került volna kifizetésre.
A felperes oldalán beavatkozók a felperessel azonos nyilatkozatot terjesztettek elő a perben.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a Választottbíróság 2008. május 30. napján kelt Vb/06293 számú ítéletét az I. r. felperes keresetét elutasító részében érvénytelenítette. Kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperes részére 1 000 000 Ft, a beavatkozók részére személyenként 100 000-100 000 Ft perköltséget, továbbá akként rendelkezett, hogy a le nem rótt eljárási illetéket az állam viseli.
A Vbt. 55. § (1) bekezdés c) pontjára alapított kereset körében - hivatkozva a Vbt. 27. §-ában, valamint a Vbesz. 17. § (2) bekezdésében és 26. §-ában foglaltakra - megállapította, hogy a felperes a keresetmódosítás jogával több ízben is élt a választottbírósági eljárásban. Az ügy előadhatóságának fogalmába beletartozik, hogy a fél a másik fél álláspontját megismerhesse és arra vonatkozó álláspontját kifejthesse. A bíróság megállapítása szerint a felperes az ügy előadásában nem volt akadályozva, az ítélt dolog jogintézményének alkalmazása ellenére sem. Más kérdés, hogy az érdemi döntés ismeretében - mely a felperes által felajánlott bizonyítékok mellőzésével az I. r. felperes keresetét elutasította - a felperesnek az a meggyőződése alakult ki, hogy ügye előterjesztésére nem volt képes. A bíróság a felperes keresetét önmagában ellentmondónak találta amiatt, mert egyrészt utalt arra, hogy a res iudicata intézményének Választottbíróság általi alkalmazásáról csak az érdemi döntésből értesült, másrészt állította, hogy e jogintézmény alkalmazására figyelemmel az ügyének előterjesztésére nem volt képes. Ahhoz azonban, hogy ez az utóbbi állítás valós legyen a Választottbíróságnak már az ítélethirdetést megelőzően tájékoztatnia kellett volna a feleket az ítélt dolog jelentőségéről, mely nyilvánvalóan nem történt és nem is történhetett volna meg. A bizonyítékok mérlegelése és értékelése az ügy érdemére tartozó kérdés, úgyszintén annak elbírálása is, hogy a Választottbíróság a szakértői bizonyítást indokoltan mellőzte-e, illetve a bizonyítást elrendelő határozatához kötve van-e. Mindez tehát nem az ügy előterjeszthetőségének körébe esik.
Az elsőfokú bíróság nem találta megvalósultnak a Vbt. 55. § (1) bekezdésének e) pontjában foglalt érvénytelenítési okot sem. Ennek vizsgálata körében abból indult ki, hogy a Választottbíróság eljárására a Vbt. és ennek rendelkezései között a felek által kikötött Vbesz. az irányadó. A Vbesz. 43. §-a kimondja, hogy "A választottbírósági ítélet hatálya ugyanaz, mint a jogerős bírósági ítéleté. A Választottbíróság ítélete végleges és kötelező, az ellen sem fellebbezésnek, sem felülvizsgálati eljárás kezdeményezésének nincs helye, a felek annak önként tartoznak eleget tenni. A végrehajtásra egyébként a végrehajtás helyén, a bírósági határozatok végrehajtására vonatkozó jogszabályok az irányadóak. E rendelkezés a Vbt. 58. §-ával azonos tartalmú.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a Vbt. 58. §-a olyan utaló szabály, melynek révén alkalmazandó a Polgári perrendtartásnak az ítélt dolgot, vagyis res iudicatát szabályozó
229. §-a. Nem találta megalapozottnak azt a felperesi állítást, hogy a Vbt. 58. §-a a választottbírósági ítélet hatályát csak a végrehajtás szempontjából tekinti azonosnak a jogerős ítéletével. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint az idézett jogszabály végrehajtásra vonatkozó második fordulata nem szűkíti az első fordulatban meghatározott hatály terjedelmét, hanem azt alátámasztva és kiterjesztve tartalmaz utaló szabályt a végrehajtás vonatkozásában, alkalmazni rendelve a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény rendelkezéseit a választottbírósági ítélet végrehajtására. Sem a logikai szabályok, sem a nyelvtani értelmezés folytán nem lehet ettől eltérő következtetésre jutni. Ezért úgy ítélte meg, hogy a Választottbíróság a Vbt. rendelkezéseinek és a saját eljárási szabályzatának megfelelően járt el, amikor az ítélt dolog fennállását vizsgálta a Pp. 229. §-ára hivatkozással. Figyelemmel a Vbt. 58. §-ára és a Vbesz. 43. §-ára szükségtelen volt a felek megállapodását kérni ennek alkalmazhatósága tárgyában, úgy szintén külön döntenie ebben az eljárási kérdésben, mert hisz a Vbt. e rendelkezése olyan kógens norma, amelytől sem a felek, sem a Választottbíróság nem térhetnek el. A Vbt. 28. §-ához fűzött az a törvényi indokolás, mely szerint a Pp. nem háttérjoga a választottbírósági eljárásnak, általános jelleggel érvényesül, de nem abban az esetben, amikor a Pp. szabályait a Vbt. utaló szabálya folytán alkalmazni kell.
A felperesnek a Vbesz. 17. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezései megsértésére vonatkozó hivatkozását is alaptalannak találta. E körben megállapította, hogy a választottbírósági eljárásban a felperesnek mindvégig lehetősége volt arra, hogy beadványait előterjessze, bizonyítékait megjelölje, ebben sem az alperes, sem a Választottbíróság nem gátolta.
A Vbt. 55. §-a (2) bekezdésének b) pontjára alapított érvénytelenítés - a közrendbe ütközés - feltételei fennállásának vizsgálata körében az elsőfokú bíróság abból indult ki, hogy a Választottbíróság eljárásának kikötésével a felek az államilag szervezett rendes bíróság eljárását a Vbt-ben meghatározott körre korlátozták. Az érvénytelenítési perben a rendes bíróság azt ítélheti meg, hogy a Választottbíróság döntése a felek által szabott határon belül alakította-e jogviszonyuk tartalmát, illetve az ítélet tartalma alapján járt-e a döntés és annak indokolása a közösségre kiható nem kívánatos következménnyel. A rendes bíróság nem jogosult felülbírálni a Választottbíróság jogkövetkeztetéseit, a jogelmélet, a logika szabályainak való megfelelőségét, ha azok csak a felek relatív hatályú jogviszonyán belül hatnak, az állam polgárainak egészét, vagy nagyobb részét megtestesítő közösségre kiható következményekkel nem járnak.
Az elsőfokú bíróság azonban arra a megállapításra jutott, hogy a Választottbíróságnak az egyébként kötelező rendelkezésekbe nem ütköző, az ítélt dolog jogintézménye alkalmazásához kapcsolódó eljárása olyan mértékben egyoldalúnak minősül, amely már megvalósítja a közrend sérelmét, illetve a jogbiztonságot olyan mértékben veszélyezteti, amely a jogrend sérelmével jár.
Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy egyetért azzal az alperesi állásponttal, mely szerint amennyiben megengedett az ítélt dolog elvének választottbírósági eljárásban való alkalmazása, abban az esetben annak helyes, vagy helytelen alkalmazása önmagában véve az érdemi döntés részének minősül. Mégis az elsőfokú bíróság e tekintetben a Választottbíróság adott ügyben való eljárása kapcsán megállapíthatónak tekintette a közrendbe ütközést, miután a hivatkozott intézmény ilyen alkalmazási módjának gyakorlattá válása - álláspontja szerint - nyilvánvalóan megingatná a jogbiztonságot, a választottbíróságokba vetett bizalmat.
A felperessel egyezően rámutatott arra, hogy a közrend fogalmát a Vbt. nem határozza meg. A jogirodalomban használt fogalom szerint "a közrend lényege, hogy a fogalma alá vonható intézményeket a jog feltétlenül meg kívánja védeni, érvénybe akarja léptetni. Azoknak a jogszabályoknak kell feltétlenül érvényesülniük, amelyek közvetlenül szolgálják és védik a gazdasági, társadalmi rendnek, - többségükben az Alkotmányban is kifejezett - alapjait" (Dr. Mádl Ferenc, dr. Vékás Lajos: Nemzetközi Magánjog 1992., 133. oldal). A közrend fogalma tartalmilag jogrendszerünk alapvető intézményeit és elveit foglalja magában. A közrendnek vitathatatlanul eleme a jogbiztonság.
Az elsőfokú bíróság szerint abban az esetben, ha az ítélt dolog intézményének alkalmazása nem lenne egyértelmű és következetes, a jogbiztonság nem valósulhatna meg. Olyan állandó bizonytalanság jellemezné a társadalmi és gazdasági viszonyokat, amely már a jogállamiságot is megkérdőjelezhetné. A Vbt. 58. §-a olyan feltétlen érvényesülést kívánó jogi norma, amelynek a Választottbíróság általi helytelen alkalmazása súlyosan veszélyezteti az állampolgárok igazságszolgáltatásba vetett bizalmát, egyértelműen a Magyar Köztársaság nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeinek megvalósítását akadályozná.
A fent említett elméleti alapokból kiindulva, az elsőfokú bíróság rámutatott arra, a Választottbíróság a felperes harmadlagos kereseti kérelme tekintetében kifejezetten arra hivatkozott, hogy korábbi ítéletében a Választottbíróság az elszámolást a fővállalkozási szerződésből fakadóan a peres felek viszonyában végrehajtotta. Nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta azonban, hogy a felperes a 2005. szeptember 22-én tartott választottbírósági tárgyaláson jogfenntartó nyilatkozatot tett, mely szerint mind az építési-szerelési, mind az orvostechnológiai beruházásokkal kapcsolatban további, az adott eljárásban perbe nem vitt igényei voltak. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az ítélt dolog e kirívóan jogsértő kiterjesztő értelmezésével a Választottbíróság elzárta a felperest az utóbb indult választottbírósági ügyben attól, hogy a korábban nem érvényesített igényeit a bíróság érdemben elbírálja. A felperes választottbírósági eljárásban előterjesztett harmadlagos kereseti kérelme - egyebek mellett - azzal került elutasításra, hogy a Választottbíróság korábbi ítéletében a vállalkozói díj, a pótmunka, valamint a megbízás nélküli ügyvitel címén előterjesztett igény tekintetében az elszámolást már lefolytatta, döntése ítélt dolognak minősül. E megállapítás nyilvánvalóan iratellenes, mert ilyen igényeket a felperes egyrészt nem érvényesített a korábbi eljárásban, másrészt egyértelműen és kétséget kizáróan nyilvánvalóvá tette a 2005. szeptember 22-ei nyilatkozatával, hogy az alperessel szemben további igényeket kíván érvényesíteni, melyeket nem tett még az eljárás tárgyává. A felperes e tárgyban a választottbírósági kikötés folytán rendes bíróság előtt keresetet nem terjeszthet elő, így valóban sérelmet szenved az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított alapjoga. Ennek révén megvalósul a jogrend alapelveinek nyilvánvaló és súlyos megsértése. A Választottbíróságnak az ítélete a független, pártatlan és igazságos eljárás alkotmányos elvét sérti, a jogbiztonságot veszélyezteti. Ez okból az elsőfokú bíróság a Választottbíróság ítéletének a jelen per felperesére vonatkozó részét érvénytelenítette.
A jogerős első fokú ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozatként a kereset elutasítását, valamint a felperes kötelezését kérte a perköltség megfizetésére.
A felülvizsgálati kérelmét arra alapította, hogy a jogerős ítélet sérti a Vbt. 54. §-ában foglalt jogszabályi rendelkezéseket azáltal, hogy mintegy fellebbezési bíróságként a választottbírósági ítéletet lényegileg érdemben felülbírálta. Ezt annak ellenére tette, hogy a Vbt. 54. és 57. §-aihoz fűzött indokolás - valamint az állandó bírói gyakorlat - szerint a bíróság érdemben nem bírálhatja felül a választottbírósági ítéletet.
A Vbt. 55. § (2) bekezdésének b) pontjába ütközik a választottbírósági ítélet azáltal, hogy a közrendet nem sértő választottbírósági ítélet közrendbe ütközését állapította meg.
E körben hivatkozott arra, hogy a bíróság jogerős ítélete ellentmondásos, mert egyrészt azt állapította meg, hogy a Választottbíróságnak az ítélt dolog jogintézményének alkalmazásához kapcsolódó eljárása kötelező rendelkezésekbe nem ütközött, másrészt a választottbírósági ítélet alkotmányos elveket, kötelezettségeket nyilvánvalóan nem sértett meg, azok kötelező erejét nem vonta kétségbe, s az indokolás sem mutatott túl a felek relatív hatályú polgári jogviszonyán. Arra nézve azonban nem tartalmaz indokolást, hogy mi minősül "olyan mértékben egyoldalúnak", az ítélt dolog jogintézményének alkalmazásához kapcsolódó választottbírósági eljárásban, hogy az közrendbe ütközik, s egyáltalán hogyan kellett volna két, vagy többoldalúan alkalmaznia a Választottbíróságnak az ítélt dolog jogintézményét. Ez okból a jogerős ítélet sérti a Pp. 221. §-ának (1) és egyben a 2. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat.
A bíróságnak, még ha lett volna is alapja a Választottbírósági ítélet közrendbe ütközésének megállapítására, akkor is a tényszerűen körülhatárolható felperesi kérelmek közül csak a harmadlagos kereseti kérelemhez kapcsolódó választottbírósági ítéleti részt és azt is csak részlegesen érvényteleníthette volna. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat mert a tényállást nem a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapította meg.
A jogerős ítélet megsértette továbbá a Vbt. 58. §-ában és a Pp. 229. §-ában foglalt, a Választottbíróság jogerős ítéletéhez fűződő anyagi jogerőre vonatkozó szabályokat is azáltal, hogy az idézett §-okban foglalt szabályoknak a törvényi előírások szerinti alkalmazását - indokolatlanul - egyoldalúnak és ezért közrendbe ütközőnek minősítette. A hivatkozott szabályok megsértése, valamint az a tény, hogy a jogerős ítéletnek a Vb/06293 számú ítélet indokolására tett hivatkozásai tény és jogkérdés tekintetében egyaránt iratellenesek, azt bizonyítják, hogy nem érvényesült megfelelően az alperesnek a per tisztességes lefolytatásához való joga.
Mindezekre tekintettel a jogerős ítélet olyan különböző jogszabálysértéseket, főként súlyos eljárási szabálysértéseket tartalmaz, amelyeknek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatásuk van.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmének indokolásában kifejtette, hogy az alaki és anyagi jogerő hatás és annak érvényesítése alkotmányos követelmény, így figyelmen kívül hagyása lett volna közrendbe ütköző. E körben hivatkozott az Alkotmánybíróság 9/1992. (I. 30.) AB határozatában foglaltakra. Utalt arra, hogy a jogerős ítélet (a 16. oldal utolsó bekezdésétől kezdve a 17. oldal 2. bekezdéséig terjedően) a hatályos törvényi szabályozással, valamint a Vbesz-ben foglalt rendelkezésekkel összhangban indokolta azt a megállapítását, mely szerint a Vbt. 58. §-a olyan utaló szabály, melynek révén alkalmazandó a Polgári perrendtartás 229. §-a. Egyben helyesen értékelte megalapozatlannak azt a felperesi állítást, mely szerint a Vbt. 58. §-a csak a végrehajtás szempontjából tekinti azonosnak a választottbírósági ítélet hatályát a jogerős bírósági ítéletével.
Alperes álláspontja szerint, ha elfogadnánk azt az értelmezést, hogy a választottbírósági ítélet hatálya csak a végrehajtás szempontjából azonos a jogerős ítéletével, akkor az azt eredményezné, hogy a Választottbíróság megállapító, valamint jogalakító ítéleteinél egyáltalán nem volna az ítéleteknek hatálya, mert ezeknél az ítéleteknél fogalmilag kizárt a végrehajthatóság, és csak a végrehajtásra alkalmas marasztaló ítélethez fűződne a jogerős bírósági ítéletnek egy, végrehajtásra zsugorított hatálya.
Az alperes hivatkozott a jogerős ítélet indokolásának arra az ellentmondására, hogy egyrészt - az alperes szerint - helytállóan megállapította: az ítélt dolog elvének választottbírósági eljárásban való helyes, vagy helytelen alkalmazása, önmagában véve az érdemi döntés részének minősül. E helyes megállapításból fakadó tilalom ellenére az ítélt dolog elvének a választottbírósági eljárásban való alkalmazását, azaz a Választottbírósági döntést érdemben felülvizsgálta.
Az alperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem vizsgálhatta volna, hogy a Választottbíróság a korábbi választottbírósági ügyben hozott ítélet anyagi jogerejét helyesen vette-e figyelembe. Arra az esetre, ha a Legfelsőbb Bíróság ezt a jogi álláspontját nem fogadná el, azt fejtette ki, hogy az ítélt dolog vonatkozik a keresettel érvényesített jogról való döntésre, az annak alapjául szolgáló jelentős tényekre és jogi okfejtésekre, így a felek közötti jogviszony minősítésére. A jelen jogvita tekintetében ez azt jelenti, hogy a Választottbíróság korábbi eljárásban hozott ítéletének az anyagi jogereje kiterjed a következőkre:
-a szerződés megszűnt,
-a szerződés a teljesítés lehetetlenné válása folytán szűnt meg,
-a szerződés nem az alperes által állított elállása, vagy az I. r. felperes elállása folytán szűnt meg.
A fentiekből az következik, hogy a Választottbíróság a szerződés teljesítése lehetetlenné válásának a Ptk. 312. §-a (1) bekezdésében megfogalmazott esetét állapította meg, mert a szerződés csak abban az esetben szűnik meg a törvény erejénél fogva, ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős.
A Választottbíróság előtt folyó Vb/06293 számú eljárásban a jelen eljárás felperese az ítélt dologra vonatkozó jogi álláspontját a 2007. július 17-én előterjesztett 5. számú válasziratában kifejtette és értelmezte a választottbírósági eljárásban előterjesztett igényeit is. E szerint "a korábbi perben a Ptk. 319. § (2) bekezdése alapján a szerződés megszűnése miatti elszámolás keretében a meg nem fizetett ellenszolgáltatást követelte, míg a jelen perben a lehetetlenülés jogkövetkezményeként a teljes vállalkozási díjra tart igényt".
A Választottbíróság a jelen perben érvényteleníteni kért ítéletében a jelen per felperese által a Ptk. 399. §-ának c) pontjára alapított igényét érdemben elbírálta és megállapította, hogy a teljesítés lehetetlenné válásának oka nem a megrendelő (az alperes) érdekkörében merült fel, hanem mindkét fél érdekkörén kívül, azonban az így bekövetkezett teljesítés-lehetetlenülésnek a Ptk. 399. § a) pontjában meghatározott jogkövetkezményét a Választottbíróság a korábbi - Vb/03165 - számú eljárásban hozott ítéletében már alkalmazta, az tehát res iudicata. Az utóbbi perben a Választottbíróság az érvényesített igények közül azokat tekintette ítélt dolognak, amelyek a felperes tevékenysége ellenszolgáltatására vonatkoztak. A felperes a jelen per alapját adó választottbírósági eljárásban a teljesítésre vonatkozó újabb bizonyítékot nem terjesztett elő a Választottbíróság kifejezett felszólítására sem. Csupán arra kívánt bizonyítást lefolytatni, hogy a szerződés nem akkor és azon a módon szűnt meg a felek között, ahogy azt a Választottbíróság a korábbi eljárásban már megállapította - azaz a felperes felülvizsgálatot akart az előterjesztett bizonyítékaival elérni és nem további, a teljesítésen alapuló igényeit akarta alátámasztani.
A jogirodalomban a Pp. elveiből és rendelkezéseiből kiindulva az az álláspont alakult ki, hogy a kereset alapjának nem a jogállítást, hanem a tényeket kell tekinteni. A joggyakorlatban kialakult többségi álláspont szerint is a "fair eljárás" elvéből és a Pp. rendszertani értelmezéséből a bíróságnak a jogcímhez való kötöttsége nem következik, hacsak a jogalkotó a már többször felvetődött ügyvédkényszer mellett nem dönt.
A kifejtettekre tekintettel az alperes álláspontja szerint a Választottbíróság - a döntésének rendes bíróság általi felülvizsgálata tilalmától függetlenül - helyesen döntött akként, hogy a felperes által akármilyen jogcímre alapítottan állított többletteljesítés hiányában, a felperes igényét azonosnak tekintette a Választottbíróság által a Vb/03165 számú eljárásban elbírált felperesi teljesítéssel.
A felperes a jogerős ítélet hatályában fenntartását és az alperes felülvizsgálati eljárási költségekben való marasztalását kérte. Egyben csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Választottbíróság ítéletének a - keresetében foglaltaknak megfelelő - a Vbt. 55. § (1) bekezdésének c) és e) pontja alapján történő - érvénytelenítése iránt.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében az alábbiakat fejtette ki:
Az alperes állításával szemben jogerős ítélet nem sérti a Vbt. 54. §-át, miután az elsőfokú bíróság a Választottbíróság ítéletét érdemben nem bírálta felül. Az ítélet közrendbe ütközése körében csupán azt vizsgálta, hogy a Választottbíróság ítélete sérti-e az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdését, e körben pedig azt, hogy miként érvényesítette a Választottbíróság az anyagi jogerő alkotmányos követelményét.
A felperes álláspontja szerint - hivatkozva Magyary Géza és Kengyel Miklós e tárgyban kifejtett jogértelmezésére - az anyagi jogerő szabálya eljárásjogi intézmény és polgári perben az állami bíróság előtti eljárásban érvényesülő perakadály. Az ítélt dolognak a Pp.-ben is csak eljárásjogi jogkövetkezményei vannak - így a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítása, permegszüntetés, illetve a perújítási eljárásban lehetővé válik az ítélet hatályon kívül helyezése. Az elsőfokú bíróság ekként a jogerőnek, mint eljárásjogi intézménynek a Választottbíróság általi alkalmazási módját vizsgálta, így ítélete nem jelenti a választottbírósági ítélet érdemi felülvizsgálatát.
Az elsőfokú bíróság azonban figyelmen kívül hagyta, hogy ha a választottbírósági ítéletet a rendes bíróságéval azonos hatályú jogerős ítéletnek tekintjük - törvény kizáró rendelkezése hiányában - a perújítást, mint rendkívüli jogorvoslatot biztosítani kellene ellene, de ez nem jelenik meg a gyakorlatban.
A felperes álláspontja szerint nincs is szükség arra, hogy a Választottbíróság ítéletéhez anyagi jogerő fűződjön, mert a választottbírósági kikötés egy szerződés, amely - ha a választottbírósági eljárásra sor kerül - teljesedésbe megy abban a részében, amit a Választottbíróság megvizsgált. Ezt az álláspontot a magyar jogirodalom még nem vizsgálta, de az osztrák jogban részletesen kidolgozott és elfogadott álláspont.
A magyar jogirodalomban nem lehet olvasni jogerős választottbírósági ítéletről.
A választottbírósági ítéletről csak a végrehajtás körében beszélhetünk olyan módon, hogy egyenlőségjelet teszünk a választottbírósági ítélet és a rendes bírósági ítélet közé. A Vbt. 58. §-a ezt írja elő, ezzel legitimálva az alternatív vitarendezési módot. A végrehajthatóság és a jogerő azonban nem ugyanaz az intézmény.
Az elsőfokú bíróság a Vbt. 58. §-ának szabályát tévesen, kiterjesztően értelmezte, amikor a Pp. ítélt dologra vonatkozó szabályát alkalmazhatónak találta a Választottbíróság részéről. A Vbt. 58. §-a ugyanis a választottbírósági ítélet hatályáról és végrehajtásáról rendelkezik, nem pedig arról, hogy a Pp. bármely szabályát alkalmazni kellene a választottbírósági ítéletre.
A felperes álláspontja szerint nem állapítható meg a jogerős ítéletnek a Vbt. 55. § (2) bekezdése b) pontjába ütközése sem. A Választottbíróság ítéletének közrendbe ütközése azért állapítható meg, mert az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe és az 1993. évi XXXI. törvény VI. cikkébe ütközik. Sérti a függetlenség és pártatlanság követelményét, a felperest megfosztotta törvényes bírájától, a tisztességes eljáráshoz való jogától. A Választottbíróság ilyen eljárásának gyakorlattá válása alapjaiban veszélyezteti a jogbiztonságot, a Választottbíróság intézményébe vetett bizalmat, a bírói gyakorlatra pedig káros hatást gyakorol.
Az alperes állításával szemben nem sérti a jogerős ítélet a Pp. 221. §-a (1) bekezdésében és a 2. § (1) bekezdésében foglaltakat sem, mert az ítélet 19-21. oldalán részletesen megindokolja az abban foglalt döntést. Annak részletes kifejtése, hogy miként kellett volna helyesen érvényre juttatni az anyagi jogerő alkotmányos követelményét, szintén nem alapoz meg törvénysértést, minthogy ennek megállapítására a megyei bíróságnak valóban nincs hatásköre.
A Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértésére vonatkozó hivatkozás értelmezhetetlen azért is, mert csak a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelése és az abból a logika szabályainak megsértésével levont következtetés esetén lehet felülvizsgálati ok a Pp. 206. §-ának megsértése. Ez a perbeli esetben nem áll fenn és az alperes sem jelölt meg ilyet.
A felperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében, a Vbt. 55. § (1) bekezdésének c) és e) pontjában foglalt érvénytelenítési okok megvalósulása körében az elsőfokú eljárásban korábban kifejtett jogi álláspontját fenntartotta. Kiegészítette azzal, hogy a Vbt. 58. §-a nem utaló szabály, csak akkor lehetne annak minősíteni, ha pontosan megjelölné azt a §-t, amelyet alkalmazni rendel, vagy egyértelműen megadná az alkalmazandó jogintézményt. Ismételten hivatkozott arra, hogy a Választottbíróság súlyosan megsértette az eljárására vonatkozó szabályokat azzal, hogy a Vbt. 58. §-ának tartalmát a Pp. 229. §-ának alkalmazásával értelmezte. Ez okból a Választottbíróság ítélete a Vbt. 55. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján is érvénytelen.
A jogerős ítélet hivatkozik arra, hogy a Pp. nem háttérjoga a választottbírósági eljárásnak és hogy ezt a bírói gyakorlat is következetesen így kezeli. A Vbt. 58. §-ának értelmezése során azonban az elsőfokú bíróság nem vezette végig következetesen ezt az álláspontját és jogszabálysértő módon nem érvénytelenítette ebből az okból is a választottbírósági ítéletet. A Pp. felhatalmazás nélküli alkalmazása a Vbt. 55. §-a (1) bekezdés e) pontja szerinti érvénytelenséghez kell hogy vezessen.
A felperes a Vbt. 55. § (1) bekezdésének c) pontjára alapított érvénytelenítési ok megvalósulása körében előadta, jelen ügyben annak van jelentősége, az eljárásban a felek olyan helyzetben voltak-e, hogy a Választottbíróság előtt minden tényre, jogi érvre hivatkozhattak-e, bizonyítékaikat megjelölhették-e. A Választottbíróság egyáltalán nem vizsgálta a felperesnek az ítélt dologgal szembeni érvelése alapjául szolgáló tényeket és bizonyítékokat, ez pedig megalapozza a hivatkozott érvénytelenítési ok megvalósulásának megállapítását.
Az alperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelemre tett ellenkérelmében kérte a csatlakozó felülvizsgálati kérelem elutasítását, a felperes perköltségben történő marasztalását, s a felülvizsgálati kérelemben foglaltaknak megfelelő határozat meghozatalát.
Fenntartotta azt a felülvizsgálati kérelmében már részletesen megindokolt jogi álláspontját, hogy a választottbírósági ítélet rendelkezik jogerővel. E körben érveit kiegészítette - konkrét eseti döntésekre hivatkozva - azzal, hogy az Európai Bíróság is több ítéletében megállapította: az ítélt dolog elvének jelentősége mind a közösségi, mind a nemzeti jogrendekben vitathatatlan. Hivatkozott az Európai Bíróságnak a C-126/97. számú ügyben hozott ítéletére akként, hogy annak alapján egyértelmű, a közösségi jog a jogerő tiszteletben tartásának elvét mint a jogbiztonság alapelvéből levezetett alapelvet, a választottbírósági ítéletek tekintetében is elismeri.
Másrészt minden jogalapot nélkülözőnek ítélte a felperesnek a választottbírósági ítéletekkel szembeni perújítás lehetetlenségéből levezetett azt az álláspontját, hogy a választottbírósági ítélet érvénytelenítésének ezt a célt is szolgálnia kell.
Az alperes utalt arra, hogy a felperes által hivatkozott BH 2003/127 számú eseti döntést a Legfelsőbb Bíróság 2002-ben az Európai Unióba történő belépést két évvel megelőzően hozta, amikor a magyar jogalkotásra és jogalkalmazásra nézve még nem volt meghatározó a közösségi jogi álláspont. Ma azonban már egyértelmű, hogy a közrend fogalmáról való magyar jogi gondolkodás alakításánál figyelembe kell venni az Európai Bíróság joggyakorlatának fejleményeit.
A felperes oldalán beavatkozók a felperes felülvizsgálati ellenkérelmében és csatlakozó felülvizsgálati kérelmében foglaltaknak megfelelő határozat meghozatalát kérték.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül. Ezért nem foglalkozhatott a közrendbe ütközés megvalósulásának okaként a felperes által a kereseti kérelmében megjelölt annak a jogi okfejtésnek a helytállóságával, hogy a Ptk. 389. §-a kógens, illetve imperatív norma-e, annak Választottbíróság általi értelmezése sérti-e a visszterhesség elvét és a társadalom értékítéletét, továbbá, hogy mindennek alapján a választottbírósági ítélet közrendbe ütközése megállapítható-e. Az elsőfokú bíróság ugyanis a közrendbe ütközés megállapítását nem erre alapította, határozatában ezzel kapcsolatos jogi álláspontját nem fejtette ki. A felperes pedig csatlakozó felülvizsgálati kérelmében e körben jogszabálysértésre nem hivatkozott.
A felülvizsgálati kérelem alapos, a csatlakozó felülvizsgálati kérelem alaptalan az alábbi indokok miatt.
A felperes az általa hivatkozott mindhárom érvénytelenítési ok megvalósulását elsősorban abból vezette le, hogy egyrészt a Választottbíróság alkalmazta a res iudicata jogintézményét
- ezért nem vette figyelembe a felperes által csatolt közokiratokat, megsértve ezzel az ügy előadhatóságához való jogát [Vbt. 55. § (1) bekezdés c],
- ezzel a Pp. szabályait alkalmazta, megsértve a felek megállapodását, illetve a Vbt. szabályait, mert a felek nem rendelték alkalmazni a Választottbíróság eljárására a Pp. rendelkezéseit.
Másrészt a res iudicata jogintézményét oly módon alkalmazta, hogy ezzel elzárta a felperest a bírósági úthoz való alkotmányos alapjogától, egyben megsértette a tisztességes, pártatlan bírósági eljáráshoz, törvény előtti egyenlőséghez való jogát, mint alkotmányos alapjogokat, s emiatt az ítélet a közrendbe ütközik [Vbt. 55. § (2) bekezdés b) pont].
A felülvizsgálati bíróságnak ezért elsőként abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a választottbírósági ítéletnek van-e ítélt dolog (res iudicata) hatása, a jogerős ítélet helytállóan értelmezte-e a Vbt. 58. §-át akként, hogy az olyan utaló szabály, melynek révén alkalmazandó a Polgári perrendtartás 229. §-a.
A Vbt. 58. §-a akként rendelkezik, hogy a választottbírósági ítélet hatálya ugyanaz, mint a jogerős bírósági ítéleté; annak végrehajtására a bírósági végrehajtásról szóló jogszabályok irányadók.
A felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint e szabályozás egyértelműen kimondja, hogy a választottbírósági ítélet hatálya azonos a jogerős bírósági ítéletével, majd ettől a rendelkezéstől pontosvesszővel elválasztva folytatódik a mondat további rendelkezéssel akként, hogy annak - mármint a választottbírósági ítéletnek - végrehajtására a bírósági végrehajtásról szóló jogszabályok irányadók.
Az elsőfokú bíróság helytállóan ítélte megalapozatlannak a felperesnek azt az állítását, hogy a Vbt. 58. §-a a választottbírósági ítélet hatályát csak a végrehajtás szempontjából tekinti azonosnak a jogerős bírósági ítéletével. Helytállóan mutatott rá arra, hogy az idézett jogszabály végrehajtásra vonatkozó második fordulata nem szűkíti az első fordulatban meghatározott hatály terjedelmét. Sem a logika szabálya, sem nyelvtani értelmezés alapján nem lehet ettől eltérő következtetésre jutni.
A Vbt. 58. §-a a választottbírósági ítélet hatályát a jogerős bírósági ítéletével teszi azonossá, ezért szükséges választ adni arra a kérdésre, hogy a jogerős rendes bírósági ítélet hatálya tartalmilag mit jelent. Erre vonatkozóan - mivel a felek külföldi eljárási jog alkalmazását nem kötötték ki - a magyar rendes bírósági ítéletek esetében alkalmazandó Pp. 229. § rendelkezései az irányadóak. E § rendelkezései akkor is irányadóak lennének, ha a Választottbíróság ítéletében nem hivatkozik a Pp. 229. §-ára. Önmagában az, hogy e tárgyban a Választottbíróság felhívta a Pp. 229. §-ában foglalt rendelkezést, nem jelenti azt, hogy eljárása során - a felek megállapodásától eltérően - a Pp. szabályait alkalmazta a Vbt. által meg nem engedett körben.
A felülvizsgálati bíróság megítélése szerint téves a felperesnek az a jogi álláspontja, mely szerint nincs is szükség arra, hogy a választottbírósági ítélethez anyagi jogerő fűződjön, mert a választottbírósági kikötés egy szerződés, amely - ha a Választottbíróság eljárására sor kerül - teljesedésbe megy abban a részében, amit a Választottbíróság megvizsgált. Ez a jogi álláspont figyelmen kívül hagyja, hogy ha a felek a polgári jogvitájukat bíróság elé - akár rendes bíróság, akár Választottbíróság elé - viszik, azzal az a céljuk, hogy végül olyan határozat birtokába jussanak, amely rendelkezik a jogerő hatásaival, vagyis
- megfellebbezhetetlen (ún. alaki jogerő),
- végleges (ún. anyagi jogerő) és
- szükség esetén állami kényszerrel végrehajtható.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében helytállóan mutatott rá arra, a felperes jogértelmezésének elfogadása azt eredményezné, hogy a Választottbíróság megállapító, valamint jogalakító ítéleteinél egyáltalán nem volna az ítéleteknek hatálya, hiszen ezeknél az ítéleteknél fogalmilag kizárt a végrehajthatóság.
Alaptalanul érvelt a felperes azzal is, hogy a magyar jogirodalomban nem lehet olvasni jogerős választottbírósági ítéletről. Ennek ellene mond, hogy Horváth Éva - Kálmán György szerzők "A nemzetközi eljárások joga - a kereskedelmi választottbíráskodás" című munkájukban a választottbírósági ítéletről, mint jogerős bírói döntésről tesznek említést, amelynek res iudicata hatása van. (Lásd idézett mű Osiris Kiadó Budapest, 1999. 46. oldal első bekezdését és a 77. oldal harmadik bekezdését).
A jelen eljárásban vizsgált választottbírósági eljárás tárgyát képező polgári jogvitának külföldi eleme nincs. Mégis abból a szempontból, hogy a felperes álláspontja szerint nincs is szükség a választottbírósági ítélethez fűződő jogerő hatásra, a Legfelsőbb Bíróság hivatkozik az Európai Bíróságnak az Eco Swiss China Time Ltd. és a Benetton International NV felek közötti ügyben hozott, C-126/97. számú ítélete 5. pontjában, illetve a rendelkező rész 2. pontjában foglaltakra. Ebből megállapítható, hogy például Hollandia Polgári perrendtartásának 1059. cikke szerint a Választottbíróság ítélete meghozatalát követően azonnal jogerőssé válik és ezt a rendelkezést a közösségi jog nem írja felül a rendelkező rész 2. pontjában részletezett okokból.
Mindez azt jelenti, hogy nemcsak a jogirodalomban talált példa, hanem az Európai Bíróság hivatkozott ítéletében foglaltak is bizonyítják, a "jogerős választottbírósági ítélet" fogalma ismert, szemben a felperes összefoglaló iratában kifejtett álláspontjával.
Az elsőfokú bíróság az alperes jogi álláspontjával és a választottbírósági ítéletben kifejtettekkel összhangban helytállóan hivatkozott arra, hogy a jogerő hatás tekintetében a szakirodalom megkülönbözteti az alaki és anyagi jogerőt, így például dr. Bajory Pál, a Polgári Perrendtartás Magyarázatában (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest, 1976.) a Pp. 229. §-a rendelkezéseinek elemzése körében (I. kötet 1089-1090. oldal). Ugyanez a szerző az anyagi jogerő tárgyi terjedelme körében kifejti (idézett mű 1091. oldal), hogy az arra a körre vonatkozik, amelyre nézve az anyagi jogerő fennáll. Ebben a vonatkozásban a keresettel érvényesített jognak és az elbírált tényalapnak van jelentősége, az anyagi jogerő tárgyi feltételei ugyanis egyfelől a jog azonossága, másfelől a tényalap azonossága. Egy jogerős ítélet rendelkező részét és indokolását - amely az elbírált tényeket és jogot tartalmazza - tehát együtt kell vizsgálni annak megállapítása érdekében, hogy mire terjed ki az ítélt dolog hatálya. E kérdésben tehát a Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet a felperesnek a felülvizsgálati ellenkérelemben is kifejtett azzal a jogi álláspontjával, hogy az ítélt dolog nem tekinthető anyagi jogi jogintézménynek csupán eljárásjogi jogintézmény. Az ítélt dolog elvének választottbírósági eljárásban való helyes, vagy helytelen alkalmazása önmagában véve az érdemi döntés részének minősül, ahogy azt az elsőfokú bíróság - az alperes jogi álláspontját elfogadva - helytállóan megállapította.
Egy jogszabály helyes, vagy helytelen értelmezése, alkalmazása önmagában nem ad alapot a Választottbíróság ítélete érvénytelenségének megállapítására, kivéve, ha az olyan súlyú, hogy a közrendbe ütközés megállapítható. Ezért vizsgálni kellett, hogy a res iudicata elvének megsértése általában, illetve az adott tényállás mellett alkalmas-e annak megállapítására, hogy a választottbírósági ítélet a közrendbe ütközik. A felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a Vbt. 58. §-ában foglaltak értelmezése és az általa hivatkozott alkotmánybírósági határozatok alapján helytállóan jutott arra a következetésre, hogy a jogerő intézményének alkalmazása a választottbírósági eljárásban is alkotmányos követelmény. Az Alkotmánybíróság - az alperes által is hivatkozott - 9/1992. (I. 30.) AB határozata V. pont 3., 4. pontjaiban fejtette ki, hogy "a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. Az anyagi igazságosság és a jogbiztonság követelményét a jogerő intézménye hozza összhangba - megint csak a jogbiztonság elsődlegessége alapján. A jogerő intézménye, alaki és anyagi jogerőként való pontos meghatározottsága a jogállamiság részeként alkotmányos követelmény. A jogbiztonság megköveteli, hogy a jogerős határozat - az eldöntött kérdés személyi és tárgyi keretei között - irányadóvá váljék mind az eljárásban részt vevőkre, mind a később eljáró bíróságra, illetőleg más hatóságra. Ha a jogerő beálltához előírt feltételek teljesültek, akkor annak hatálya a határozat tartalmi helyességétől függetlenül beáll."
A felülvizsgálati bíróság egyetért a jogerős ítéletben kifejtett azzal a jogi állásponttal is, hogy a jogerő intézményének helytelen alkalmazása egyrészt a jogbiztonság alkotmányos követelményét sérti, másrészt a választottbírósági szerződést megkötő felet elzárja attól, hogy igényét az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított bírói úton - adott esetben a Választottbíróság előtt - érvényesítse. A felülvizsgálati bíróság jogi álláspontja szerint tehát a közrendbe ütközés, mint érvénytelenítési ok körében vizsgálható, hogy a Választottbíróság jogerős ítéletében az anyagi jogerő alkotmányos követelményét, mint a közrend részét tartalmának megfelelően alkalmazta-e. E vizsgálat elvégzésével az elsőfokú bíróság nem sértette meg az alperes által hivatkozott Vbt. 54. §-ában foglaltakat. E vizsgálat során azonban az elsőfokú bíróság tévesen jutott arra a jogi következtetésre, hogy a Választottbíróság az ítélt dolog kirívóan jogsértő, kiterjesztő értelmezésével elzárta a jelen ügy felperesét attól, hogy a korábban nem érvényesített igényeit a Választottbíróság érdemben elbírálja.
Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a felperes választottbírósági eljárásban előterjesztett harmadlagos kereseti kérelme azzal került elutasításra, hogy a vállalkozói díj, a pótmunka címén előterjesztett igény és a megbízás nélküli ügyvitel tekintetében az elszámolást Választottbíróság a Vb/03165 számú ítéletében már lefolytatta, döntése ítélt dolognak minősül. E megállapítást tekintette az elsőfokú bíróság nyilvánvalóan iratellenesnek arra hivatkozva, ilyen igényeket a felperes egyrészt nem érvényesített a korábbi eljárásban, másrészt egyértelműen és kétséget kizáróan nyilvánvalóvá tette 2005. szeptember 22-ei nyilatkozatával, hogy az alperessel szemben további igényeket kíván érvényesíteni, melyeket nem tett a Vb/03165 számú eljárás tárgyává.
E körben az alperes felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy a kereset alapjának nem a jogállítást, hanem a tényeket kell tekinteni. Az e vonatkozásban egységes bírósági gyakorlat szerint az ítélt dolog tárgya: a keresettel érvényesített jogról való döntés, az annak alapjául szolgáló releváns tények és jogi okfejtések, így a felek közötti jogviszony minősítése is, amely utóbb vitássá nem tehető, attól egy későbbi perben a bíróság sem térhet el (BH 2002.235.).
A Választottbíróság jogerős ítéletében az ismertetett elméleti alapból kiindulva, részletesen meghatározta, hogy a kereseti kérelem mely részei tekintetében és miért állapította meg a jogerőt. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan mutatott rá arra, hogy a Választottbíróság a felperes érvényesített igényei közül azokat tekintette ítélt dolognak, amelyek a felperes tevékenységének az objektív lehetetlenülés szabályai szerinti ellenszolgáltatására vonatkoztak, akár vállalkozói díj, akár pótmunka díja, akár megbízás nélküli ügyvitel címén. A jogerő intézményének ekként történt alkalmazása egyrészt megfelel a jogerő tartalmi követelményeinek, másrészt nem teremt jogbizonytalanságot és nem állapítható meg az sem, hogy elzárta volna a felperest valós igénye választottbírósági úton történő érvényesítésétől. Ezért nem állapítható meg, hogy a Vbt. 55. § (2) bekezdésének b) pontjában foglalt érvénytelenítési ok - a közrendbe ütközés - megvalósult volna. Az elsőfokú bíróság a feltételek megvalósulásának hiányában jogszabálysértő módon érvénytelenítette a választottbírósági ítéletet.
Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a Vbt. felperes által hivatkozott 55. § (1) bekezdése c) és e) pontjában foglalt érvénytelenítési okok megvalósulását nem tartotta megállapíthatónak. A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a kereseti kérelmében már előadottakat ismételte meg. Az elsőfokú bíróság e körben a bizonyítékok okszerű értékelésével helyesen állapította meg a tényállást és helytálló az arra alapított jogi döntése is. A kifejtett jogi érvekkel a felülvizsgálati bíróság is egyetért, ezért ehelyütt - a Pp. 270. § (1) bekezdésére tekintettel irányadó 254. § (3) bekezdése értelmében - csupán utal azokra.
A kifejtett indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Vbt. 55. § (2) bekezdésének b) pontjába ütköző, ezért jogszabálysértő jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján és a jogszabályoknak megfelelő ítéletként a keresetet elutasította.