302/B/2007. AB határozat

a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 2. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány elutasításáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 2. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

Indokolás

I.

1. Az Alkotmánybírósághoz indítvány érkezett a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 2. § (2) bekezdése alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése tárgyában.

Az indítványozó a törvényes vád fogalmát meghatározó fenti Be. szabályt - egyedi ügyből kiindulva, de utólagos normakontroll keretében - az Alkotmány 8. § (1) bekezdésének az alapvető jogok védelmére vonatkozó és az 57. § (3) bekezdésében meghatározott, a védelemhez való jogot garantáló rendelkezésére hivatkozva támadta. Álláspontja szerint alkotmányellenes, hogy törvényes a vád akkor is, ha a nyomozás során a terhelttel az "alapos gyanút" nem közölték, elmaradt a vádemelést megelőző iratismertetés, és csak a vádiratból értesül a terhére rótt bűncselekményről. Ez ugyanis oda vezet, hogy a nyomozás során nem gyakorolhatja a törvényes védekezéshez való jogát.

II.

Az Alkotmánybíróság a következő jogszabályi rendelkezéseket vizsgálta:

1. Az Alkotmány rendelkezése:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. "

"57. § (...)

(3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt. "

2. A Be. rendelkezése:

"2. § (1) A bíróság az ítélkezés során törvényes vád alapján jár el.

(2) Törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi.

III.

Az indítvány megalapozatlan.

1. 1. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint abból következően, hogy az állam büntető hatalma - korlátozott - közhatalmi jogosítvány, az állam erre rendelt szervei kötelesek gondoskodni a büntető igény érvényesítéséről [pl. 9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1990, 59, 70.; 40/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 288, 289.; 5/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 75, 83.; 13/2001. AB határozat, ABH 2001, 177, 186-187. ]. "A jogállamiság, valamint az alkotmányos büntetőjog követelményei megkívánják, hogy az állam a büntető hatalmát olyan szabályok szerint gyakorolja, amelyek egyensúlyt teremtenek az egyéneket az állammal szemben védő garanciális rendelkezések, ezen belül elsősorban a büntetőeljárás alá vont személy alkotmányos jogainak védelme és a büntető igazságszolgáltatás megfelelő működésével kapcsolatos társadalmi elvárások között" [42/2005. (XI. 14.) AB határozat, ABH 2005, 504, 518. ]. Ahogyan azonban azt több határozat leszögezte, az Alkotmány nem biztosít alanyi jogot az anyagi igazság érvényesülésére, csupán az ehhez szükséges - és az esetek döntő többségében erre alkalmas - eljáráshoz való jogot garantálja [összefoglalóan: pl. 14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 266. ].

1. 2. Az Alkotmánybíróság - a hatályos Be. -re is kiterjedően - a 14/2002. (III. 20.) AB határozatban vizsgálta a funkciómegosztás elvéből következő vádelv érvényesülését és a törvényes vád feltételeit. Megállapította, hogy "[a] történetileg változó tartalmú és eltérő eljárási keretek között érvényesülő vádelv lényegét (...) három elem alkotja: a perbeli funkciók megosztása, a vádló váddal való rendelkezési joga, a bíróság vádhoz kötöttsége mind az eljárás bírósági szakaszának megindítása, mind annak lefolytatása, mind pedig az ítélethozatal során. (...) ". A törvényes vád a bíróság igazságszolgáltatási tevékenységének előfeltétele, amelynek a törvényből kitűnő kellékei vannak. Alaki feltétele, hogy a Be. -ben a vádlói jogosultságokkal felruházott eljárási alanytól származzon (vádlói legitimáció) . Tartalmi követelmény, hogy benyújtására "minden esetben konkrétan körülírt cselekmény miatt, annak a büntetőtörvény szerinti minősítését is tartalmazó, pontosan azonosítható személy felelősségre vonására irányuló megalapozott, a bizonyítékok megjelölését és a [vádló] indítványait is magában foglaló" módon kerüljön sor (ABH 2002, 101, 104-105.) . A Be. 2. § (2) bekezdése - a határozat meghozatalát követő törvénymódosítás során - lényegében ezt a büntetőeljárás tudományában kidolgozott évszázados tartalmi követelményt transzformálta tételes jogi szabállyá.

1. 3. A védelemhez való jogot az Alkotmánybíróság számos döntésében vizsgálta. Megállapította, hogy a védelemhez való jog kiemelkedően fontos, de nem korlátozha-tatlan alapjog, amelyet a terhelt személyesen és védője útján gyakorolhat [pl. 22/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 127, 130.; 6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 93. ]. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy a büntetőeljárás során a személyes megjelenés kérdésében a terhelt önrendelkezési joga erősen korlátozott. A távollévő terhelt elleni eljárás alkotmányossági vizsgálata során utalt továbbá arra, hogy az eljárás nyomozási szakasza fő szabályként a terhelt megjelenésétől függetlenül folyik, s végső soron az arra alkalmas ügyekben és a törvényi fennállása esetén a gyanúsított távolmaradása sem akadályozhatja meg a vádemelést [14/2004. (V. 7.) AB határozat, 241, 256-261. ].

2. 1. A vád az eljárás bírósági szakaszának feltétele, amelynek törvényességét a bíróság jogosult és köteles vizsgálni. A törvényes vád jelentőségét és lényegét az adja, hogy a büntetőeljárás során a bíróság ehhez kötve van, azon túl nem terjeszkedhet, ugyanakkor köteles azt kimeríteni. A büntetőeljárás rendszeréből következően a vád megalapozottságáért és megalapozatlanságának következményeiért a felelősséget a vádló (közvádló, pótmagánvádló, magánvádló) viseli, a bíróság a vád kereteit nem alakíthatja, arról viszont dönteni köteles. Az állam büntető igényének érvényesítésért felelős közvádlót a vád megalapozottságáért szakmai felelősség is terheli [részletesen: 34/B/1996. AB határozat, ABH 2001, 849, 853.; 334/D/2003. AB határozat, ABH 2006, 1475, 1477-1478. ]. Ez egyenesen következik az Alkotmánybíróság által többször is kifejtett, a büntető igény érvényesítésével kapcsolatos kockázatelosztás elvéből [pl. 9/1992. (I. 30.) AB határozat ABH 1992, 59, 70.; 11/1992. (III. 5.) AB határozat ABH, 1992, 77, 92. ].

A Be. támadott rendelkezése tehát abból a szempontból garanciális jelentőségű, hogy a vádló részére előírja azokat a vád ismérveit képező tartalmi kellékeket, amelyeket a vádemelés során köteles figyelembe venni, s amelyek hiányában a vád nem minősül törvényesnek. Az itt felsorolt követelmények nincsenek összefüggésben azzal, hogy az eljárás nyomozási szakasza alapján (vagy magánvádas eljárásban anélkül) a vádló megalapozottan jutott-e azokra a következtetésekre, amelyeket a vádirat (pótmagánvádló esetén vádindítvány, magánvádló esetén feljelentés) tartalmaz. Ezt a kérdést a bíróság önállóan dönti el, a vád csupán az ítélkezés kereteit szabja meg. Ennek során mérlegeli a bíróság azt is, hogy a nyomozás során elkövetett eljárási hibák elérték-e az alapjogi sérelem szintjét, s mindennek milyen következménye lehet a terhelt felelősségének megállapíthatósága szempontjából.

Az Alkotmánybíróság korábbi döntése szerint a törvényes vád és a védelem jogának összefüggései tekintetében a terhelt számára annak van alapvető jelentősége, hogy az eredményes védekezés érdekében tisztában kell lennie azzal: "milyen tények, összefüggések, adatok alapján, milyen bűncselekmény miatt kerül sor vele szemben a felelősségre vonását célzó bírósági eljárás lefolytatására" [14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 107. ]. Ebből a szempontból a Be. 2. § (2) bekezdése éppen arra szolgál, hogy a terhelt által is objektív mérce szerint felismerhető legyen a vád törvényessége, ennek következtében - végső soron - ellenőrizhetővé váljék számára a bírósági eljárás törvényességének az alapja, és alakíthatóak legyenek védekezésének keretei.

2. 2. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány 8. § (1) bekezdéséből az következik, hogy az állam számára az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme nem merül ki e jogok megsértésétől való tartózkodásban. Az államnak gondoskodnia kell a jogok érvényesüléséhez szükséges feltételekről is [először 64/1991. (XII. 10.) AB határozat, ABH 1991, 297, 302. ]. A védelemhez való jog érvényesülésének az intézményvédelmi oldalát a Be. azon szabályai írják körül, amelyek egyrészt jogot biztosítanak a terhelt számára az eljárási cselekményeken való részvételre, meghatározzák a védekezés tartalmi kereteit, a védelemhez való jog egyes elemeit, másrészt kötelezettségeket írnak elő a jogalkalmazó szervek számára e jogok érvényesülésének biztosítása érdekében.

Ebből a szempontból vizsgálva a kérdést, a Be. támadott rendelkezésében szereplő szabály az eljárásnak a bírósági szakaszában érvényesülő olyan garancia, amely a bíróság eljárásának feltételeit, az ítélkezésnek kereteit szabja meg, s amely önmagában nem hozható kapcsolatba a nyomozási szakasz szabálytalanságaival és hibáival.

Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban hangsúlyozta, hogy az eljárási garanciák alapvető jelentőségűek a jogintézmények kiszámítható működése szempontjából [elsőként: 9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65. ]. A jogállamiság elvéből az is következik, hogy az eljárás szereplőinek jogait és kötelességeit szabályozó törvényekbe a szabályok megtartását garantáló olyan hatékony biztosítékokat kell beépíteni, amelyek az eljárás résztvevőinek magatartását kiszámíthatóvá teszik. "A jogbiztonság szempontjából különösen fontosak az olyan jogszabályi rendelkezések, amelyek garantálják, hogy megfelelő alappal lehessen számítani a törvény előírásait megtartó jogalkalmazó magatartásra (...) " [62/2006. (XI. 23.) AB határozat, 697, 710. ]. Ugyanakkor számos döntés rámutatott arra is, hogy a büntetőeljárásban résztvevő jogalkalmazói szervezetek tagjainak felelősségére a szervezeti és szolgálati viszonyokra vonatkozó szabályok is érvényesek. Az eljárási törvények rendelkezéseinek részükről történő vétkes megszegését ezért nem "büntetőeljárási jogkövetkezményként", hanem a munkaviszony keretén belül megállapítandó fegyelmi, vagy az azon kívül eső büntetőjogi felelősségként kell szabályozni [17/2001. (VI. 1.) AB határozat, ABH 2001, 222, 227-228.; 62/2006. (XI. 23.) AB határozat, ABH 2006, 697, 706-707. ].

A fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Be. 2. § (2) bekezdése nem ütközik az Alkotmány 8. § (1) bekezdésébe és nem sérti az 57. § (3) bekezdésében garantált alapjogot. Ezért a támadott rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

Budapest, 2007. július 3.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

k., Dr. Lévay Miklós s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró