964/B/2005. AB határozat

a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 333. § 1. pont első fordulata alkotmányossági vizsgálata tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 333. § 1. pont első fordulata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

Indokolás

I.

1. Az indítványozó a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 333. § 1. pont első fordulata alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt fordult az Alkotmánybírósághoz. Álláspontja szerint azzal, hogy a jogalkotó a vagyon elleni bűncselekmények tekintetében a dolog fogalmi körét csak a villamos- és gazdaságilag hasznosítható más energiára terjeszti ki, és nem biztosítja más közszolgáltatás (például a víz- és szennyvízelvezetés) büntetőjogi védelmét a lopás (Btk. 316. §) ellen, "diszkriminál, hiszen a közszolgáltatásokat nem egyenrangúan kezeli". Így a Btk. 331. § 1. pontjának első fordulata sérti az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében biztosított gazdasági verseny szabadságát, és csorbul a vállalkozáshoz való jog is.

2. Az Alkotmánybíróság - az akkor folyamatban volt büntetőjogi kodifikációra tekintettel - kikérte az igazságügy-miniszter véleményét.

II.

Az indítvánnyal érintett jogszabályi rendelkezések:

1. Az Alkotmány rendelkezése:

"9. § (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát."

2. A Btk. rendelkezése:

"333. § E fejezet alkalmazásában

1. dolog: a villamos- és a gazdaságilag hasznosítható más energia is, úgyszintén a vagyoni jogosultságot megtestesítő olyan okirat, dematerializált értékpapír is, amely a benne tanúsított vagyoni érték vagy jogosultság feletti rendelkezést önmagában - illetve a dematerializált formában kibocsátott értékpapír esetében az értékpapírszámla jogosultjának - biztosítja,"

III.

Az indítvány nem megalapozott.

1. A jelen ügyben az Alkotmánybíróság azokból a korábbi határozataiból indult ki, amelyekben a hiányzó, vagy hiányosnak vélt büntető anyagi jogi szabályozás tekintetében fejtette ki az álláspontját. Az Alkotmánybíróság több határozatban fogalmazta meg, hogy a bűncselekménnyé nyilvánításnál széles körben érvényesül a törvényhozó szabadsága. A határozatok elvi mondandóját a 41/2007. (VI. 20.) AB határozat összegezte (ABH 2007, 551, 558-561.), aminek a jelen ügyben releváns megállapításai a következők:

Az Alkotmánybíróság - az egyébként nem büntetőjogi tárgyú - 21/1996. (V. 17.) AB határozatban az erkölcsi alapú magatartásokkal összefüggésben rögzítette, hogy a bűncselekmények megállapítása törvényhozói kompetencia, és így a demokratikus többségi véleményérvényesülésének tere; kivételes esetekben azonban itt is érvényesülhet az alkotmánybírósági kontroll (ABH 1996, 74, 82.).

Ezt megerősítette a 20/1999. (VI. 25.) AB határozat: "Valamely magatartás bűncselekménnyé nyilvánítása [csakúgy, mint szabálysértéssé nyilvánítása (987/B/1990/3. AB határozat, ABH 1991, 527, 530.)], ezzel kapcsolatban társadalomra veszélyességének mérlegelése a jogalkotó feladata. (... ) Az Alkotmánybíróság nem jogosult arra, hogy új bűncselekményi tényállások megállapítására kötelezze a jogalkotást, sem arra, hogy különös részi tényállások részleges megsemmisítésével addig nem büntetendő magatartásokat is büntethetővé tegyen." (ABH 1999, 159, 163.)

Az Alkotmánybíróság általánosságban is megerősítette, hogy a jogalkotónak széles körű mérlegelési joga van - az Alkotmányból fakadó követelmények megtartása és a büntetőjog dogmatikai szabályainak figyelembevétele mellett - adott magatartás bűncselekménnyé nyilvánításában, súly szerinti differenciálásában, illetve a felelősség körének és a felelősség alóli mentesülésnek a differenciálásában (167/B/2000. AB határozat, ABH 2002, 1113, 1121.).

A törvényhozó szabadságát az Alkotmánybíróság határozatai más megközelítésben is részletezték. Adott magatartás bűncselekményi és a szabálysértési alakzatának elhatárolása kérdésében az Alkotmánybíróság a 871/B/1994. AB határozatban megállapította: valamely jogellenes cselekmény -annak társadalomra veszélyességére tekintettel - szabálysértéssé, illetőleg bűncselekménnyé nyilvánítása a jogalkotó hatásköre (ABH 2000, 582, 587.). A társadalmilag káros magatartások szabálysértésként vagy bűncselekményként való szankcionálásával kapcsolatosan az 1233/B/1995. AB határozatban az Alkotmánybíróság kifejtette: önmagában az a megoldás, illetve szabályozási mód, hogy a Btk. akár az elkövetői, akár a sértetti oldalon meghatározott személyi kört emel ki, és ehhez fűzi a bűncselekmény törvényi tényállásának megvalósulását vagy valamely minősítő körülmény létrejöttét, nem kifogásolható, ez a jogalkotó kompetenciájába tartozik. Ennek oka a védett jogi tárgyak eltérő voltával, avagy az egyes bűncselekményfajták speciális, kiemelt jellegével függ össze, sőt gyakran azzal is, hogy valamely alanyi tényező hiányában egy magatartás nem valósít meg bűncselekményt. Az elkövetők vagy a sértettek személyi körének kiemelése alkotmányjogi szempontból nem tekinthető a törvény előtti egyenlőség sérelmének és nem minősíthető sem pozitív, sem negatív diszkriminációnak, amennyiben a megkülönböztetés nem önkényes vagy nem ésszerűtlen. (ABH 2000, 619, 620.) Az általános jogegyenlőség alapelvként való deklarálása és a hátrányos megkülönböztetés tilalma tehát nem értelmezhető akként, hogy az egyes bűncselekmények (büntetendő emberi magatartások) eltérő jellegéből, természetéből, avagy a büntetőjog által védett jogi tárgyak különbözőségéből fakadóan egyes elkövetői vagy sértetti kategóriákat ne lehessen eltérő szabályozás alá vonni (ABH 2000, 619, 621.).

A törvényhozó szabadságát hangsúlyozta az Alkotmánybíróság az 1427/B/1995. AB határozatban is. Az egyes bűncselekmények, és ezeken belül az alapeset, valamint a minősített eset szabályozása, a törvényi tényállási elemek, az egyes elkövetési magatartások, ezeken belül az egyes fordulatok, a kiemelt minősítő körülmények, valamint mindezekhez igazodóan a törvényi büntetési tételek meghatározása, a jogalkotó - a törvényhozás - hatáskörébe tartozik. Alkotmányos követelmény természetesen, hogy a büntetőjogi szabályozás ne sértse az Alkotmány rendelkezéseit, különösen pedig, hogy ne sértse az Alkotmány által deklarált emberi jogokat, valamint a jogállamiság, és ezen belül a jogbiztonság elvét. Az Alkotmány egyetlen rendelkezéséből sem vezethető le azonban olyan követelmény, hogy a jogalkotó milyen módon és arányban szankcionálja valamely bűncselekmény alapesetét és minősített esetét, bűntetti és vétségi alakzatát, és az sem, hogy milyen, egymástól eltérő elkövetési magatartásokat von azonos büntetési tétel alá. (ABH 2000, 624, 626.)

2. Az Alkotmánybíróság ezt követően áttekintette az Alkotmány 9. § (2) bekezdésének tartalmával kapcsolatos alapvető elvi tételeket.

A gazdasági verseny szabadságának alkotmányos tartalmát az Alkotmánybíróság számos korábbi határozatában már értelmezte. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a gazdasági verseny szabadsága nem alapjog, hanem "a piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és működését biztosítani az Alkotmány 9. § (2) bekezdése értelmében az államnak is feladata. A versenyszabadság állami elismerése és támogatása megköveteli a vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi alapjog objektív, intézményvédelmi oldalának kiépítését. Elsősorban ezeknek az alapjogoknak az érvényesítése és védelme által valósul meg a szabad verseny, amelynek - a piacgazdasághoz hasonlóan - külön alkotmányossági mércéje nincs. Az Alkotmánybíróság a piacgazdaság, a versenyszabadság és más hasonló államcélok alkotmányellenes megsértését csak szélsőséges esetben állapítja meg, ha az állami beavatkozás, fogalmilag és nyilvánvalóan ellentétes az államcéllal." (818/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 759, 761.)

A vállalkozáshoz való jogra vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlatot a 23/2010. (III. 4. ) AB határozat (ABK 2010. március, 212.) összegezte. Ebből a jelen ügyben releváns, hogy az Alkotmánybíróság először az 54/1993. (X. 13.) AB határozatban fejtette ki: "A vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [Alkotmány 70/B. § (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása. A vállalkozás joga azt jelenti, hogy bárkinek Alkotmány biztosította joga a vállalkozás, azaz üzleti tevékenység kifejtése. (... ) A vállalkozás joga (... ) a vállalkozások számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását, más szóval a vállalkozóvá válás lehetőségének - esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott - biztosítását jelenti. A vállalkozás joga tehát nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan: senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent - de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást. (ABH 1993, 341-343.)" (ABK 2010. március, 212, 227.)

Az Alkotmánybíróság a fentiekre tekintettel megállapította, hogy a vagyon elleni bűncselekmények tekintetében a "dolog" fogalmának törvényi meghatározása nincs alkotmányosan értékelhető összefüggésben az Alkotmány 9. § (2) bekezdésével. Ezért a Btk. 333. § (1) pont első fordulata alkotmányellenességének megállapítására és a rendelkezés megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

Budapest, 2010. szeptember 28.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság helyettes elnöke, az aláírásban akadályozott

Dr. Paczolay Péter

az Alkotmánybíróság elnöke helyett

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Stumpf István s. k.,

alkotmánybíró