1093/B/2010. AB határozat
az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 48. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 48. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte, mivel az - állítása szerint -"ha magával az Abtv.-vel együtt olvassuk", és azon belül különösen az Abtv. 43. § (3) bekezdésével, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe, 54. § (1) bekezdésébe és 57. § (5) bekezdésébe ütközik. Indítványában kifejtette, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtására nyitva álló határidő meghatározása "első olvasatra nem tesz különbséget a különböző jogágak között", hiszen "a hatvan nap a polgári, közigazgatási és büntető jogszabályok alkotmányossági felülvizsgálatában egyaránt alkalmazandó". Az Abtv. 43. § (3) bekezdésére figyelemmel azonban az Alkotmánybíróság elrendeli az alkotmányellenes jogszabály alapján jogerős határozattal lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát azon személyek esetében is, akik alkotmányjogi panasz benyújtására a határidő lejárta miatt már nem lennének jogosultak. Az indítványozó álláspontja szerint a hatályos büntetőjogszabályok vonatkozásában ez nem vet fel alkotmányossági problémát, hiszen ebben az esetben az utólagos normakontroll útján a felülvizsgálat bármikor kérhető. Az indítványozó vélekedése szerint a jogbiztonságot az alkotmányjogi panasz benyújtására szabott határidő a hatályon kívül helyezett büntető jogszabályok esetében sérti. Azzal érvelt, hogy az alkotmányjogi panasz "kettős jogi természetű", az indítványozó egyrészt "a közérdek képviselőjeként lép fel", "másrészt az eljárásjogi értelemben vett fél rendelkezési joga az alkotmányos önrendelkezési jog egyik aspektusa". Az indítványozó gondolatmenete szerint az alkotmányjogi panasz benyújtásának hatvannapos határideje a hatályon kívül helyezett büntetőjogszabály alkotmányossági vizsgálatánál a közérdekű és az önrendelkezési funkció úgy keveredik, hogy egyiknek sincs meg az alkotmányos feltétele. A közérdek azért nem érvényesül korlátlanul, mert - szerinte - az alkotmányjogi panasz benyújtására jogosultak köre - mint a "közérdek képviselői" - beszűkült, s így értelmezhetetlen kategória. Az önrendelkezési jog pedig az indítványozó szerint azért sérül, mert annak igényérvényesítési aspektusa hatvan nap elteltével megszűnik, szemben a büntetőjogszabály alkotmányossági vizsgálatát lehetővé tevő actio popularis-szal, ahol - a terhelt javára - a felülvizsgálat nincs határidőhöz kötve. E tekintetben az önrendelkezési jog indítványozó által állított sérelmét a jogállamisággal összeegyeztethetetlennek ítéli. Minderre tekintettel a hatályon kívül helyezett büntetőjogszabályok esetében kiszámíthatatlanná és bizonytalanná válik a bírósági eljárás és a jogalkalmazás, ami sérti a jogbiztonság követelményét.
A jogorvoslathoz való jogot a támadott jogszabály azért sérti, mert "az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alkotmányjogi panasz jogorvoslat és az alkotmányellenesség (...) pusztán már azon az alapon megállapítható, hogy alkotmányos indokok hiányában eleve nem lehet e jog sem szükséges, sem arányos korlátozásáról beszélni". Az indítványozó az alkotmányjogi panasz határideje kapcsán a jogforrási hierarchia sérelmére is utal: "a büntető törvénykönyv szabályai megelőzik az Alkotmány rendelkezéseit". E tekintetben arra hivatkozik, hogy az Alkotmánynál alacsonyabb szintű büntetőjogszabály a felülvizsgálatot gyakorlatilag határidő nélkül megengedi, ugyanakkor a jogszabályi hierarchia csúcsán álló Alkotmány rendelkezéseinek sérelme esetén irányadó az alkotmányjogi panasz benyújtására előírt hatvan nap.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jog ál lam."
"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."
"57. § (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."
2. Az Abtv. támadott rendelkezése:
"48. § (2) Az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani."
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az indítványozó annak a vizsgálatát kérte, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtására vonatkozóan megszabott határidő alkotmányosan indokolható-e. A határidő megállapításának alkotmányellenességét az indítványozó az Abtv. 43. § (3) bekezdésében foglaltak "együttolvasásával" kívánta alátámasztani, arra hivatkozással, hogy a büntetőeljárás felülvizsgálata és az alkotmányjogi panasz "egymással párhuzamosan folyó jogorvoslatok [...]". Idézi a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 418. § (2) bekezdését, amely - véleménye szerint - úgy értelmezhető, hogy az nem köti határidőhöz a terhelt javára szóló felülvizsgálati indítvány benyújtását. Vagyis ha "az Alkotmánynál alacsonyabb szintű büntetőjogszabály a jog érvényesülése miatt felülvizsgálatot gyakorlatilag határidő nélkül megengedi (a jogviszony megváltoztathatatlansága súlytalan), akkor az Alkotmány érvényesülését előíró jogszabály sem hivatkozhat a jogviszony megváltozhatatlanságára (jogbiztonság egyik aspektusa)."
Az indítványozó szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét a támadott jogszabály és az Abtv. 43. § (3) bekezdése közötti ellentét idézi elő.
Az Alkotmánybíróság már számos - elvi éllel és részletesen leginkább a 35/1991. (VI. 20.) AB - határozatában mutatott rá arra, hogy "meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes - vagy az értelmezéstől függően ellentétes - törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendelkezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet, tehát például ha a rendelkezések valamelyike meg nem engedett diszkriminációt, egyéb alkotmányellenes helyzet megteremtését, vagy alkotmányos alapjog korlátozását eredményezi." (ABH 1991, 175, 176.)
Eljárása során az Alkotmánybíróság észlelte, hogy mind a támadott jogi rendelkezés, mind az azzal ellentétesnek tartott jogi rendelkezés vonatkozásában korábban már elvégezte az alkotmányossági vizsgálatot az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján.
Az Alkotmánybíróság a 10/1992. (II. 25.) AB határozatban az Abtv. 43. §-a, ezen belül a (3) bekezdése alkotmányosságát az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, azaz a jogállamiság és ezen belül a jogbiztonság szempontjából vizsgálta, és úgy ítélte meg, hogy az Abtv. szabályozása összhangban van a jogbiztonság követelményeivel. (ABH 1992, 72, 74.).
A támadott jogi rendelkezéssel kapcsolatban mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában a 993/E/2000. AB határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy "[a]z Abtv. 48. §-a egyértelmű, jól követhető és kiszámítható szabályokat állapít meg az alkotmányjogi panasz tekintetében. Az alkotmányjogi panaszok elbírálására a jog által megállapított működési rendben, megismerhető és kiszámítható szabályoknak megfelelően kerül sor.
Az alkotmányjogi panasz intézményének kiszámítható működését szolgálja a kezdeményezés határidejének konkrét és eltérést meg nem engedő módon történő meghatározása is. Az Alkotmánybíróság korábban rámutatott arra, hogy a "jogerős határozatok megváltoztathatatlanságához és irányadó voltához alapvető alkotmányos érdek fűződik. A jogállamiság lényeges eleme, hogy a törvénynek egyértelműen meg kell határoznia, mikor támadható meg egy bírósági határozat rendes fellebbviteli jogorvoslattal, illetve, hogy a jogerőssé vált határozat megtámadására milyen feltételek alapján van lehetőség, s hogy mikor következik be az az állapot, amikor a jogerős határozat már semmiféle jogorvoslattal nem támadható." [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 66.]
A "jogerős határozatok megváltoztathatatlanságához és irányadó voltához" fűződő alkotmányos érdekeknek megfelelően a jogalkotónak a jogérvényesítés eljárási szabályait is meg kell határoznia. Az alkotmányjogi panasz tárgyában hozott döntés jogerős határozatot is érint. Az alkotmányjogi panasz korlátlan kezdeményezésének következtében a jogviszonyok lezáratlansága, a jogok és kötelezettségek elvben bármikori megváltoztathatósága nagyfokú kiszámíthatatlanságot és bizonytalanságot eredményezne a jogerős határozatokra vonatkozóan. Szükséges tehát az alkotmányjogi panasz kezdeményezésére nyitva álló határidő rögzítése. Az Abtv.-ben előírt - megfelelően hosszú - határidő ugyanakkor alkalmas arra, hogy annak keretei között az alkotmányjogi panaszt kezdeményezzék és annak alapján az eljáráshoz való jog érvényesüljön." (ABH, 2003, 1292, 1294., a továbbiakban: Abh.)
Miután az idézett határozatát az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában, az az a jelen indítvánnyal nem azonos okból hozta meg, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a res iudicata esete nem áll fenn, de az abban foglalt megállapításait a jelen ügyre nézve irányadónak tekintette.
Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy a Be.-nek az indítványozó által hivatkozott felülvizsgálati szabályozása [Be. XVIII. Fejezete, 418. § (2) bekezdése] az alkotmányjogi panasztól eltérően nem jogszabály alkotmányellenességének a vizsgálatára irányul, így ez utóbbi tekintetében nem releváns a határidő hiányára való hivatkozás, továbbá az Alkotmánybíróság által az Abtv. 43. § (3) bekezdésében foglaltak szerint elrendelt felülvizsgálat a Be. szerinti - az indítványozó által nevesített - felülvizsgálatnak a jogszabályban felsorolt okai közül csak az egyik. [Be. 416. § (1) bekezdésének e) pontja]. Eszerint felülvizsgálatnak van helye, ha az Alkotmánybíróság a jogerős határozattal befejezett büntetőeljárás felülvizsgálatát elrendelte, feltéve, hogy a terhelt még nem mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól, vagy a kiszabott büntetés, illetőleg az alkalmazott intézkedés végrehajtása még nem fejeződött be, vagy a végrehajthatósága még nem szűnt meg. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 43. § (3) bekezdésén alapuló rendelkezése esetében a legfőbb ügyész hivatalból nyújt be felülvizsgálati indítványt [Be. 417. § (2) bekezdés]. Mindebből következően az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Abtv. 43. § (3) bekezdése és 48. § (2) bekezdése között nem áll fenn az indítványozó által állított kollízió.
2. Az indítványozó állítása szerint a határidőt megállapító támadott szabály sérti az Alkotmány 54. § (1) bekezdését is, nevezetesen azzal, hogy korlátozza "az önrendelkezési jog igényérvényesítési aspektus[át]". Az Alkot-mánybítótág 8/1990. (IV. 23.) AB határozata (ABH 1990, 42, 44-5.) szerint az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében meghatározott és minden ember veleszületett jogaként deklarált emberi méltósághoz való jog az ún. "általános személyiségi jog" egyik megfogalmazása. Az általános személyiségi jogok különböző megfogalmazásokban, éspedig a személyiség szabad kibontakozásához való jogként, az önrendelkezés szabadságához való jogként, avagy a magánszférához való jogként stb. szerepelnek az Alkotmánybíróság gyakorlatában.
Az eljárásjogi értelemben vett fél rendelkezési joga az alkotmányos önrendelkezési jog egyik aspektusa, polgári eljárásjogi vonatkozása, amely az egyén autonómiáját érinti, illetőleg azzal kapcsolatos. A jogvitában érdekelt személynek alkotmányos joga van arra, hogy ügyében a bíróság eljárási garanciákat nyújtó keretek között járjon el és döntsön. [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH, 1995, 376, 381.]
Jelen vizsgálata során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy amennyiben az eljárásjogi értelemben vett fél - ha erre jogosult - alkotmányjogi panasz útján kívánja a - szerinte alkotmányellenes - jogszabály alkalmazásával büntetőeljárásban hozott jogerős bírósági ítélettel szemben jogorvoslati igényét érvényesíteni, az Abtv. támadott rendelkezésével ennek benyújtására megállapított határidő nem jelent olyan korlátot, amely kizárja az eljárási felet (jogosultat) rendelkezési jogának a gyakorlásától. Az indítványozó további érvelésével kapcsolatban az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy amennyiben hatályon kívül helyezett büntető jogszabállyal szembeni sikeres alkotmányjogi panasz nyomán a Legfelsőbb Bíróság vagy a megismételt eljárásban eljáró bíróságok új döntést hoznak, az feloldja az alkotmányjogi panasszal megtámadott bírósági ítélet jogerejét, az új ítélet tekintetében pedig új panasz benyújtásának a lehetősége nyílik meg.
Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság nem állapította meg az Alkotmány 54. § (1) bekezdésének sérelmét és az indítványt ebben a vonatkozásában elutasította.
3. Az indítványozó a támadott jogszabály alkotmányellenességét az Alkotmány 57. § (5) bekezdésére is alapította, azzal érvelve, hogy miután "az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az alkotmányjogi panasz jogorvoslat, az alkotmányellenesség (...) pusztán már azon az alapon megállapítható, hogy alkotmányos indokok hiányában eleve nem lehet e jog sem szükséges, sem arányos korlátozásáról be szél ni".
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében elismert jogorvoslati joghoz való jog - mint alapvető jog - csak a rendes jogorvoslatra vonatkozik, a rendkívüli jogorvoslat a rendes jogorvoslaton túlmutató többlet lehetőség, amely nem hozható összefüggésbe az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével.
[Összegzés: 42/2004. (XI. 9.) AB határozat, ABH 2004, 551, 571-572.] Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt jogorvoslatként definiálta [57/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 272, 281-282.]. A 23/1998. (VI. 9.) AB határozatban megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz rendkívüli jogorvoslatkénti szabályozása az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdéséből kényszerítően ugyan nem következik; ám ha a törvényhozó az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán a jogerősen befejezett ügyekben bekövetkezett jogsérelemre e rendkívüli jogorvoslat lehetőségét megnyitotta, alkotmányos kötelessége olyan eljárásjogi szabályok megalkotása, amelyek alkalmazásával a jogsérelem valóságosan orvosolhatóvá válik. (ABH 1998, 182, 188.)
Az Alkotmánybíróság vizsgálata arra terjedt ki, hogy az eljárásjogi szabályok körébe tartozó határidő előírása az alkotmányjogi panasz benyújtására sérti-e az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati jogot.
A határidők a jogilag szabályozott eljárások olyan elemei, amelyek általában az eljárások, ezen belül különösen egyes eljárási cselekmények lefolytatása, illetőleg bizonyos jogosultságok gyakorlása vagy kötelezettségek teljesítése ésszerű időn belül való befejezését írják elő; megakadályozzák az eljárások parttalanná válását, ugyanakkor biztosítják - többek között - az alapjogok gyakorlásának lehetőségét. [23/2005. (VI. 17.) AB határozat, ABH 2005, 261, 273-4.]
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az alkotmányjogi panasz benyújtására előírt határidő a jogbiztonság elvének érvényre juttatását szolgálja azzal, hogy ésszerű időt állapít meg a jogosultság gyakorlására és ezáltal megakadályozza a jogerős ítélettel befejezett eljárás parttalanná válását. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy maga a felhívott alkotmányi szakasz tartalmaz utalást a jogorvoslati jog ilyen jellegű korlátozhatóságára. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerint a jogorvoslati jogot korlátozó rendelkezés akkor alkotmányos, ha az egyértelműen a "jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében" történik és "azzal arányos". Az Indokolás pontjában idézett Abh. tartalmazza az Alkotmánybíróságnak a támadott jogszabályban előírt határidő szükségességével és arányosságával kapcsolatos megállapításait.
Azon indítványi észrevétellel kapcsolatban, mely szerint az alkotmányjogi panasz benyújtására vonatkozó határidő előírás "nem tesz különbséget a különböző jogágak között", az Alkotmánybíróság utal az 5/1992. (I. 30.) AB határozatában tett megállapításra, mely szerint "[a]z Alkotmány a jogorvoslathoz való jogot az alkotmányos alapjogok között rögzíti. Az, hogy az 57. § (5) bekezdése szerint a jogorvoslati jogot mindenki a törvényekben meghatározottak szerint gyakorolhatja, utalás az eltérő szabályozási lehetőségekre az egyes eljárásokban arra, hogy a jogorvoslatnak többféle formája lehet." (ABH 1992, 27, 31.) A felhívott alkotmányi rendelkezésből tehát nem vezethető le az - az indítványozó által megfogalmazott - követelmény, hogy az Abtv. alkotmányi panaszra vonatkozó szabályozásának kifejezésre kell juttatnia a különböző jogágak által szabályozott bírósági eljárások - és azok belül különösen a büntetőeljárás - sajátosságait, a köztük levő eltéréseket.
Következésképpen az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtására előírt határidő indokolt és szükséges, tartalmilag megfelel az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglaltaknak, ezért az indítványt ebben a részében is elutasította.
Budapest, 2011. május 9.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke, az aláírásban akadályozott
Dr. Stumpf István
alkotmánybíró helyett