197/D/2000. AB határozat
alkotmányjogi panasz és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvénnyel összefüggő azon indítványt, amely szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet eredményez, hogy a terhelt a bizonyíték hiányára alapított nyomozást megszüntető ügyészi határozat ellen nem fordulhat bírósághoz, elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Pesti Központi Kerületi Bíróság 9.K.60.616/1999/1. számú és a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 60.Kfv.43.001/2000/2. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványozó aPesti Központi Kerületi Bíróság 9.K.60.616/1999/1. számú és a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 60.Kfv.43.001/2000/2. számú végzése ellen nyújtott be alkotmányjogi panaszt. A beadvány az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (2) bekezdésében meghatározott hatvannapos határidőn belül, a jogerős másodfokú határozat keltétől számított huszonegyedik napon érkezett az Alkotmánybíróságra.
Az indítványozó a Legfőbb Ügyészség ellen, intézkedés hatályon kívül helyezése iránt indított pert. A sikkasztás alapos gyanúja miatt ellene indult büntetőeljárásban a városi ügyészség bűncselekmény hiányában szüntette meg a nyomozást, a megyei főügyészség azonban a határozatot megváltoztatta, és a nyomozás megszüntetésének okaként a vádemeléshez szükséges bizonyíték hiányát jelölte meg ("a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény"). Az indítványozó panaszát a Legfőbb Ügyészség Nyomozás Felügyeleti főosztályának vezetője, a legfőbb ügyész helyettese és a legfőbb ügyész is elutasította. Az elsőfokú bíróság másodfokon helybenhagyott végzése a bírósági hatáskör hiányát állapította meg és a felperes keresetlevelét - felügyeleti panaszként - áttette a legfőbb ügyészhez.
Az alkotmányjogi panasz lényege az volt, hogy az ügyészi vádemelés hiányában sem a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: 1973. évi Be.), sem pedig a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény nem tette lehetővé a büntetőeljárás alá vont személy részére a bírósághoz fordulást, ha az ügyészség nem emelt vádat, kizárva ezzel az ártatlansága bíróság előtti bizonyításának lehetőségét. Az indítványozó álláspontja szerint a bírósághoz fordulás lehetőségének hiánya ellenkezik az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított, a vád bíróság általi elbírálását biztosító alapjoggal, az 57. § (2) bekezdésében meghatározott ártatlanság vélelmével és az 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal. Véleményének alátámasztására hivatkozott az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt, az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 6. cikkében biztosított tisztességes eljáráshoz való jogra, valamint az 1/1994. (I. 7.) AB határozatban foglalt indokolásra (ABH 1994, 29, 35.).
2. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 605. § (7) bekezdése az 1973. évi Be.-t hatályon kívül helyezte. Az indítványozó - felhívásra - alkotmányjogi panaszát a Be. tekintetében is fenntartotta, ezzel egyidejűleg az Abtv. 49. § (1) bekezdésére hivatkozással mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítványt is előterjesztett. Kérte, hogy az Alkotmánybíróság határozatában tegye lehetővé számára a konkrét ügyében az ügyészi "elmarasztalások" bíróság előtti megtámadását.
Az indítványozó álláspontja szerint az ügyész eljárást megszüntető határozata elleni bírósági jogorvoslat különösen indokolt a Be. rendszerében, hiszen a Be. ezt a jogorvoslatot megteremtette a sértett számára a pótmagánvád intézményében. A törvényalkotó ugyanakkor a terheltet továbbra sem jogosította fel arra, hogy a bizonyítékok hiányára alapított nyomozásmegszüntetés ellen, ártatlanságának bizonyítására a bírósághoz forduljon. A törvényalkotó e mulasztása az Alkotmány igazságszolgáltatásra vonatkozó rendelkezéseinek és alkotmányos alapjogoknak sérelmével jár; a helyzet ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, a 8. § (1) bekezdésével, a 45. § (1) bekezdésével, az 50. § (1) bekezdésével, az 54. § (1) bekezdésével, az 57. § (1), (2), (3) és (5) bekezdésével, az 59. § (1) bekezdésével, valamint a 70/A. § (3) bekezdésével.
II.
Az Alkotmánybíróság vizsgálatában figyelembe vett rendelkezések a következők:
1. Az Alkotmány rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége."
"45. § (1) A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi és a munkaügyi bíróságok gyakorolják."
"50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit."
"51. § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak a védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről.
(2) Az ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben, képviseli a vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett."
"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."
"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.
(3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.
[...]
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."
"59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog."
"70/A. § (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."
2. A Be. rendelkezései:
"1. § A büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül." "2. § (1) A bíróság az ítélkezés során vád alapján jár el.
(2) A bíróság csak annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek, és csak olyan cselekmény alapján, amelyet a vád tartalmaz."
"3. § (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt vádról bíróság döntsön.
(2) Bűncselekmény elkövetése miatt bárkinek a felelősségét megállapítani, és emiatt vele szemben büntetést kiszabni egyedül a bíróság jogosult."
"6. § (1) A bíróságnak, az ügyésznek és a nyomozó hatóságnak kötelessége, hogy az e törvényben megállapított feltételek esetén a büntetőeljárást megindítsa, illetőleg az eljárást lefolytassa.
(2) Büntetőeljárás csak bűncselekmény gyanúja alapján, és csak az ellen indítható, akit bűncselekmény megalapozott gyanúja terhel.
(3) Büntetőeljárást nem lehet indítani, a már megindult büntetőeljárást meg kell szüntetni, vagy felmentő ítéletet kell hozni, ha
a) a cselekmény nem bűncselekmény, vagy azt nem a terhelt (feljelentett személy) követte el,
b) nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, illetőleg az, hogy a bűncselekményt a terhelt (feljelentett személy) követte el,"
"28. § (1) Az ügyész a közvádló. Az ügyész kötelessége, hogy mind a terheltet terhelő és mentő, mind a büntetőjogi felelősséget súlyosító és enyhítő körülményeket az eljárás minden szakaszában figyelembe vegye.
[... ]
(7) Az ügyész az e törvényben meghatározott feltételek esetén vádat emel, és a bíróság előtt - a magánvád és a pótmagánvád esetét kivéve - a vádat képviseli, vagy dönt a vádemelés elhalasztásáról, illetőleg részbeni mellőzéséről. Az ügyész a vádat elejtheti vagy módosíthatja. Az ügyész az ügy iratait a bírósági eljárásban megtekintheti, és indítványtételi jog illeti meg az ügyben felmerült minden olyan kérdésben, amelyben a bíróság dönt."
"190. § (1) Az ügyész a nyomozást határozattal megszünteti,
a) ha a cselekmény nem bűncselekmény,
b) ha a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásáról sem várható eredmény,
c) ha nem a gyanúsított követte el a bűncselekményt, illetve ha a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el,
[...]."
3. Az Egyezmény rendelkezése:
6. cikk: "1. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően
[...]"
4. Az Abtv. rendelkezései:
"48. § (1) Az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
(2) Az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.
(3) Az Alkotmánybíróság eljárására a 40-43. §-ban foglaltak az irányadók."
"49. § (1) Ha az Alkotmánybíróság hivatalból, illetőleg bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja feladatának teljesítésére.
(2) A mulasztást elkövető szerv a megjelölt határidőn belül köteles jogalkotói feladatának eleget tenni."
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt abban foglalt állást, hogy mennyiben vizsgálhatja az 1973. évi Be.-vel összefüggésben előterjesztett, az indítványozó által az Abtv. 37. §-ára (alkotmányellenesség utólagos vizsgálata), a 43. § (3) bekezdésére (jogerős határozattal lezárt büntetőeljárás felülvizsgálatának elrendelése), valamint a 48. § (1) bekezdésére (alkotmányjogi panasz feltételei) alapított alkotmányjogi panaszt, illetve a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítványt.
Az Alkotmánybíróság főszabályként csak a hatályban lévő jogszabály alkotmányosságát vizsgálja. Ez alól kivétel lehet, ha az eljárás alapja az alkalmazott, de időközben hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét állító alkotmányjogi panasz. Az Abtv. 48. §-ának (1) bekezdése alapján alkotmányjogi panaszt az nyújthat be, akinek esetében az Alkotmányban biztosított jogok sérelme alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be. Ezt a feltételt összevetve az Abtv.-nek a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességről szóló 49. §-ában foglalt rendelkezéssel, a valamely szabályozás hiányára mint mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértésre alapított indítvány alkotmányjogi panaszként nem fogadható el. (1044/B/1997. AB határozat, ABH 2004, 1160, 1176.)
Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság a Pesti Központi Kerületi Bíróság 9.K.60.616/1999/1. számú és a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 60.Kfv.43.001/2000/2. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 29. § e) pontja alapján visszautasította.
2. Az Alkotmánybíróság a jelen eljárásban a Be.-vel összefüggő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítványt bírálta el.
Az Abtv. 49. § (1) bekezdése szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet - a jogi szabályozás iránti igény - annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 231.], illetve, ha a szabályozás hiányossága valamely alapvető jog vagy az Alkotmányban deklarált alkotmányos elv érvényesülését gátolja. (1621/E/1992. AB határozat, ABH 1993, 765, 766.).
2.1. Az Alkotmánybíróság megállapította: nem teremt alkotmányellenes helyzetet az, hogy a törvényalkotó nem biztosítja a terhelt számára a bírósághoz fordulás jogát a bizonyíték hiányára alapozott nyomozást megszüntető ügyészi határozat ellen. A bűncselekmény megalapozott gyanúja alapján büntetőeljárás alá vont személy olyan lehetőségének hiánya, hogy vádemelés nélkül bírósági eljárást kezdeményezzen, nem ellentétes az Alkotmánynak a jogállamiságot rögzítő 2. § (1) bekezdésével, az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak állami elismerését, tiszteletét és védelmét előíró 8. § (1) bekezdésével, az igazságszolgáltatás bírósági monopóliumát meghatározó 45. § (1) bekezdésével, valamint a bíróságok alkotmányos feladatairól rendelkező 50. § (1) bekezdésével.
2.1.1. A büntető igazságszolgáltatást érintő alkotmánybírósági döntések [így többek között: 9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1990, 59.; 11/1992. (III. 5.) AB határozat ABH, 1992, 77.; 42/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 300.; 49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 372.; 14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101.; 41/2003. (VII. 2.) AB határozat, ABH 2003, 430.; 14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241.; 20/2005. (V. 26.) AB határozat, ABK 2005. május, 269.] elvi alapja, hogy demokratikus jogállamban a büntetőhatalom az állam - alkotmányosan korlátozott - közhatalmi jogosítványa a bűncselekmény elkövetőinek felelősségre vonására. A büntetőhatalom gyakorlásának, a büntetőigény érvényesítésének intézmény- és eszközrendszere közvetlenül alkotmányos jelentőségű.
A bűncselekmények a társadalom jogi rendjének sérelmét jelentik és a büntetés joga kizárólag az államot mint közhatalmat illeti. A büntető igazságszolgáltatás állami monopóliumából a büntetőigény érvényesítésének kötelezettsége következik. A büntető felelősségre vonás közhatalmi jellegéből, feladatának természetéből következően szükségképpen érinti az egyének alkotmányos alapjogait. A jogállamban a bűnüldözésnek szigorú anyagi jogi és eljárási jogi korlátok, feltételek között kell folynia. A jogállamiság, valamint az alkotmányos büntetőjog követelményei megkívánják, hogy az állam a büntető hatalmát olyan szabályok szerint gyakorolja, amelyek egyensúlyt teremtenek az egyéneket az állammal szemben védő garanciális rendelkezések, ezen belül elsősorban a büntetőeljárás alá vont személy alkotmányos jogainak védelme és a büntető igazságszolgáltatás megfelelő működésével kapcsolatos társadalmi elvárások között. [42/2005. (XI. 14.) AB határozat, ABK 2005. november, 707, 713-714.]
2.1.2. A büntető felelősségre vonás Be.-ben kialakított eljárási modelljének alapja: az eljárási funkciók megoszlása és a vádelv. A Be. 1. §-a a büntetőeljárás rendszerét meghatározó alapvető rendelkezések között rögzíti a vád, a védelem és az ítélkezés elkülönülését, majd ezt követően a bírósági eljárás vádhoz kötöttségéről rendelkezik (2. §).
Az Alkotmánybíróság a 14/2002. (III. 20.) AB határozatban megállapította: "[a] történetileg változó tartalmú és eltérő eljárási keretek között alkalmazott vádelv lényegét [...] alapjában véve három elem alkotja: a perbeli funkciók megosztása, a vádló váddal való rendelkezési joga, a bíróság vádhoz kötöttsége mind az eljárás bírósági szakaszának megindítása, mind annak lefolytatása, mind pedig az ítélethozatal során." (ABH 2002, 101, 104.) "A törvényes vádhoz a bíróság az eljárás során mindvégig kötve van, csak a megvádolt személy vád tárgyává tett cselekménye miatti felelősségéről dönthet, ugyanakkor a vádat köteles kimeríteni." (ABH, 2002, 101, 106.)
A vád funkcióját közvádlóként az ügyész látja el. A törvényalkotó kivételesen -különböző büntetőpolitikai megfontolásokból - a sértettet is feljogosítja, hogy fellépjen mint magánvádló (Be. 52. §), illetve pótmagánvádló (Be. 53. §), azonban az ügyész ilyen esetekben is átveheti a vád képviseletét. A bíróság feladata az ítélkezés. A védelem alanyai a büntetőeljárás alá vont személy és a védő, egyes esetekben a terhelt segítői, a törvényes képviselő, házastárs, eseti gondnok.
Az eljárási funkciók között nem lehet "átjárás". Vád nélkül a bíróság nem járhat el, a vádló szerepét nem veheti át, arra sem a vád, sem a védelem szereplőit nem hívhatja fel, és nem kényszerítheti [14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101.]. A védelem alanyai: a vádlott és a védő nem kerülhetnek semmilyen, speciálisan a vádló eljárási szerepét jellemző helyzetbe. A büntetőeljárás alá vont személy a büntetőjogi felelősség kérdésében ítélkező bíróság előtt csak vádlottként jelenhet meg. Az ügyész szerepe a közvádlói funkcióban sajátos annyiban, hogy köteles a terhelt érdekeinek védelmére; ilyen kötelezettsége a magánvádlónak és a pótmagánvádlónak nincs. [14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 258.; 42/2005. (XI. 14.) ABK 2005. november, 707, 714-715.]
2.1.3. A felvázolt eljárási modell az Alkotmány rendelkezésein alapul, tükrözi a hatalmi ágak elválasztását, az állam büntető hatalmát gyakorló szervezetek, az ügyészség és a bíróság alkotmányos jogállását.
Az állami büntetőigény bíróság előtti érvényesítése az ügyészségnek mint elsősorban vádfunkciót ellátó szervezetnek az alapvető feladata. Ilyen tartalommal szabályozza az Alkotmány 51. § (1) és (2) bekezdése az ügyészség alkotmányos jogállását, bűnüldözési és közvádlói funkcióit és az azokhoz kapcsolódó egyéb feladatait és hatáskörét. Az ügyész a vádemelés, a vádképviselet során a közérdeket képviseli és közvádlói funkciójának gyakorlása során az ügyészi szakmai felelősség követelményeit is szem előtt tartva köteles eljárni. A közvádra üldözendő bűncselekmények esetén az ügyész szűrő szerepet tölt be, ezáltal biztosítja az indokolatlan vádemelések elkerülését. [42/2005. (XI. 14.) AB határozat, ABK 2005. november, 707, 714.]
A legfőbb ügyész és az ügyészség alkotmányos jogállását, közjogi helyzetét értelmező 3/2004. (II. 17.) AB határozat (ABH 2004, 48.) megállapította, hogy az ügyészség - szemben a bíróságokkal - nem önálló hatalmi ág, de önálló alkotmányos szervezet (ABH 2004, 48, 58.). A büntető igazságszolgáltatásban való részvétel az ügyészség alkotmányos kötelessége. Az ügyészséget a - szélesebb értelemben vett - igazságszolgáltatás rendszerében az Alkotmányban meghatározott jogok illetik meg és meghatározott feladatokat köteles ellátni. A közvádlói funkciójából következően a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén a vádemelésről vagy annak elejtéséről - a pótmagánvád törvényben meghatározott eseteit kivéve - kizárólag az ügyészség dönthet; ezt a döntését más szerv nem vizsgálhatja, és nem kényszerítheti az ügyészséget a vádemeléssel vagy a vád elejtésével kapcsolatos döntésének megváltoztatására. (ABH 2004, 48, 57-58.)
Az ügyészség és a legfőbb ügyész független, tevékenysége, eljárása során kizárólag az Alkotmánynak és más jogszabályoknak van alárendelve, nincs másik olyan szerv, amely felügyeleti, ellenőrzési, irányítási vagy utasítási jogot gyakorolhatna felette. Az, hogy a konkrét ügyben rendelkezésére álló tényeket, adatokat stb. az ügyész milyen módon értékeli, abból milyen következtetéseket von le, az ügyész szabad mérlegelési jogkörébe és szakmai felelősségébe tartozik. (ABH 2004, 48, 62.)
2.1.4. A 2.1.1.-2.1.3. pontokban kifejtettekre tekintettel nem ellentétes az Alkotmány rendelkezéseivel az, hogy a bíróság a büntető igazságszolgáltatási feladatait csak vád alapján és a vád keretei között végezheti. A büntetőjogi felelősség megállapítására irányuló bírósági eljárást nem kezdeményezheti az olyan személy, aki fogalmilag nem kerülhet a vádló pozíciójába. A bíróság mint önálló hatalmi ág és az ügyészség mint önálló alkotmányos szervezet közötti közjogi viszony kizárja, hogy a bíróság vádemelésre kötelezze az ügyészt, vagy vád nélkül döntsön bárkinek a bűnösségéről vagy "nem-bűnösségéről".
2.2. Annak a lehetőségnek hiánya, hogy a terhelt törvényes vád nélkül is a bírósághoz fordulhasson büntetőjogi felelőssége eldöntése érdekében, nem sért alkotmányos alapjogokat, nem ellentétes az Alkotmány 57. §-ának a bírósághoz fordulás alkotmányos alapjogát biztosító (1) bekezdésével, az ártatlanság vélelmét megfogalmazó (2) bekezdésével, a védelemhez való jogot garantáló (3) bekezdésével, illetve a jogorvoslati jogot rögzítő (5) bekezdésével.
2.2.1. Nem ellentétes a bírósághoz fordulás alapjogával az, hogy a nyomozást megszüntető ügyészi határozatot a terhelt nem támadhatja meg a bíróság előtt a bűnössége vagy "nem bűnössége" jogerős bírósági ítéletben történő megállapítása érdekében.
Az Alkotmánybíróság a 42/1993. (VI. 30.) AB határozatban már állást foglalt abban, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése senkinek, sem a büntetőeljárás alá vont személynek, sem a sértettnek, sem pedig harmadik személynek nem biztosít alkotmányos alapjogot a büntető igény létének vagy hiányának kizárólagos bírósági eldöntésére (ABH 1993, 300, 303.). Ezt az álláspontot a pótmagánvád jogintézménye kapcsán a 42/2005. (XI. 14.) AB határozat megerősítette: az Alkotmánybíróság a korábbi határozatokban kifejtett álláspontját a pótmagánvád intézményének "felélesztése" után is fenntartja. A bűncselekmény elkövetésekor az államnak és nem a sértettnek keletkezik büntető igénye az elkövető megbüntetésére. Önmagában az, hogy az állam a Be.-ben törvényi alapot teremtett meghatározott feltételek esetén a hiányzó közvád pótlására, és így esélyt adott a sértetteknek, hogy a büntetőeljárás, illetve a vád megalapozottsága tekintetében az ügyésztől eltérő álláspontjukat a bíróság elé vigyék, nem teremtett egyben alkotmányos alapjogot a sértettek számára a jogaikat vagy jogos érdekeiket sértő, illetve veszélyeztető, büntetendő magatartások bírósági elbírálásához. Azaz: a pótmagánvád intézményének bevezetésére a törvényhozónak nem volt alkotmányos kötelezettsége, az nincs összefüggésben az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével. (ABK 2005. november, 707, 716.)
Az Alkotmánybíróság a 42/1993. (VI. 30.) AB határozatban kiemelte, hogy álláspontja megegyezik az Egyezmény e kérdéssel kapcsolatos értelmezésével (ABH 1993, 300, 303.). Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: Bíróság) jogértelmezéssel kialakított felfogása szerint az Egyezmény 6. cikk 1. pontjának tartalmát képezi, így az Egyezmény védelme alatt áll az egyén bírósághoz fordulási joga, ez azonban nem abszolút [Golder v. the United Kingdom judgment of 21 February 1975, Series A no 18, par. 36-39.], különösen nem az a büntetőügyekben. A Bíróság nem kívánt általános elméletet kidolgozni a bírósághoz fordulás korlátozhatóságának kritériumairól, azonban lehetséges korlátozásnak ismerte el az olyan döntések elleni bírói út kizárását, mint a nemleges döntés a vádemelésről, a büntetőeljárás felfüggesztése, illetve megszüntetése. [Deweer v. Belgium judgment of 27 February 1980, Series A no. 35, par. 49.]
2.2.2. A bizonyíték hiányára alapított nyomozást megszüntető határozat elleni bírósághoz fordulás jogának hiánya nem ellentétes az ártatlanság vélelmével.
Kétségtelen, hogy az Alkotmánybíróság a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban kimondta: a bűnössé nyilvánítást, (elítélést) csak bíróság végezheti, mégpedig a büntetőjogi felelősség határozatban történő megállapításával, mert ez következik az Alkotmánynak az ártatlanság vélelmét deklaráló 57. § (2) bekezdéséből (ABH 1992, 77, 87.). Ezzel összhangban az Alkotmánybíróság a 30/1995. (V. 25.) AB határozatban kifejtette: az ártatlanság vélelmének egyik következménye, hogy az a személy, akinek büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozatban nem állapította meg, nem sújtható olyan jogkövetkezményekkel, amelyet a jog a bűnösség megállapításához kapcsol (ABH 1995, 155, 156.). Az ártatlanság vélelméből azonban nem következik az államnak olyan kötelezettsége, hogy minden büntetőügyben bíróság döntsön a "nem bűnösség" kérdésében.
Az Alkotmánybíróság több határozatban, így a 26/1999. (IX. 8.) AB határozatban is kifejezésre juttatta (ABH 1999, 265, 271.), hogy az ártatlanság vélelmét a jogállam egyik alapelvének [63/1997. (XII. 12.) AB határozat, ABH 1997, 361, 372.], az alkotmányos büntetőjog olyan alapintézményének tekinti, amelyet "nem lehet más alkotmányos j og miatt korlátozni, de fogalmilag sem lehetséges nem teljesen érvényesíteni" [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 83.]. A Be. felfogásában az ártatlanság vélelme, a büntetőjogi felelősség megállapításának folyamatára vonatkozó alkotmányos alapjog, egyrészt parancs a büntetőügyben eljáró valamennyi hatóság (nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság) számára, hogy a terheltet mindaddig, amíg a bíróság jogerősen el nem ítéli, nem kezelheti bűnösként. Módot kell adni számára ahhoz, hogy valamennyi eljárási jogosultságával megfelelően élhessen, az alkalmazott eljárási kényszercselekményeknek szükségeseknek és arányosaknak kell lenniük. Függetlenül attól, hogy a felelősségének megállapítása alapjául szolgáló tényeket a hatóságok már feltárták, a bűnösségre vonatkozó meggyőződésüket eljárási aktusokban rögzítették (nyomozás befejezése, vádemelés, első fokú bűnösséget megállapító ítélet), a bűnösség megállapításával együtt járó jogi következmények a terhelt helyzetét az ítélet jogerőre emelkedéséig nem befolyásolhatják. A bűnösség - kétséget kizáró módon történő - bizonyítása a vádlót terheli, a büntetőjogi felelősségre vonás sikertelensége az állam kockázata. [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 70.]
2.2.3. A büntetőjogi felelősség bírósági eldöntésének kezdeményezése nincs alkotmányosan értékelhető összefüggésben a terhelt védelemhez való jogával. A védelemhez való jog elsősorban a terhelt eljárási jogállásában és a védőhöz való jogában, illetve a védő jogállásában érvényesül [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 93.], de kihat pl. a kártalanításból kizárás okainak törvényi meghatározására is [41/2003. (VII. 2.) AB határozat, ABH 2003, 430, 438.]. A védelemhez való alapjog ugyanakkor nem foglalja magában az eljárást megszüntető ügyészi határozat bírósági felülvizsgálatának lehetőségét.
2.2.4. A nyomozást bizonyítékok hiányában megszüntető határozat bíróság előtti megtámadásának hiánya nem sérti a jogorvoslathoz való alkotmányos alapjogot. Az alkotmányos jogorvoslati jogból adódó követelményt kielégíti, ha az érdemi határozattal - a jelen esetben a nyomozást megszüntető határozattal - érintett személy ugyanazon szervezeten - az ügyészségen - belül magasabb fórumhoz fordulhat, nem kívánja meg szükségképpen a más szervhez - a bírósághoz - fordulás lehetőségét [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.]. A Be. a bizonyíték hiányán alapuló nyomozást megszüntető határozat ellen az ügyészi szervezeten belül biztosítja a jogorvoslatot (Be. 195. §, 197. §).
2.3. A bizonyíték hiányában eljárást megszüntető határozat esetén a terhelt bírósághoz fordulási jogának hiánya nincs alkotmányosan értékelhető összefüggésben az Alkotmánynak az élethez és az emberi méltósághoz való jogot megállapító 54. § (1) bekezdésével, valamint a jogegyenlőség érdekében az esélyegyenlőségek kiküszöbölését célzó intézkedésekről szóló 70/A. § (3) bekezdésével.
Ugyancsak nincs alkotmányos alapon vizsgálható összefüggés a jóhírnévhez való jogot biztosító 59. § (1) bekezdéssel. Az állam büntető igényének érvényesítésére szolgáló büntetőeljárás olyan személy ellen indítható, akit bűncselekmény megalapozott gyanúja terhel, és azonnal megszüntetendő, ha az eljárásban feltárt adatok alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése és eredmény az eljárás folytatásától sem várható. A nyomozás szakaszában mind a bűncselekmény hiánya, mind pedig a bizonyíték hiánya a nyomozás megszüntetését eredményezi. A bírósági eljárásban ilyen esetekben felmentő ítélet születik, azonban annak indokolásában a bíróságnak is utalnia kell arra, hogy a felmentés alapja a bűncselekmény hiánya vagy pedig a bizonyítékok hiánya [Be. 331. § (3) bekezdés].
Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására és megszüntetésére irányuló indítványt elutasította.
Budapest, 2006. március 13.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró