BH 2022.6.161 Az a 40 órát el nem érő időszak, melyre nem osztották be a munkavállalót munkavégzésre, nem tekinthető heti pihenőidőnek, mivel nem alkalmas a heti regenerálódáshoz szükséges időtartam funkcióját betölteni. Heti pihenőidőnek - az Mt. 106. § (1) és (3) bekezdésére figyelemmel - csupán a heti 40 órát elérő vagy ezt meghaladó időtartam minősül, így a munkaidőkeret átlagában is csak a 48 órát egybefüggően kitevő időtartam vehető figyelembe [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 106. § (1), (3) bek.].

Kapcsolódó határozatok:

Gyulai Törvényszék M.70091/2020/24., Pécsi Törvényszék M.70091/2020/25., Pécsi Ítélőtábla Mf.30028/2021/6., Szegedi Ítélőtábla Mf.40026/2021/5., Kúria Mfv.10141/2021/3. (BH 2022.8.214), Kúria Mfv.10136/2021/4. (*BH 2022.6.161*), Pécsi Törvényszék M.70076/2022/9., Pécsi Ítélőtábla Mf.30017/2023/7.

***********

A tényállás

[1] A felperes 2014. szeptember 1-jétől állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperessel, illetve jogelődjével uszodamester munkakörben. Munkavégzésének helye egy általános iskola uszodája volt. A munkáltató havi munkaidőkeret alkalmazásával foglalkoztatta heti 40 órás munkaidőben. Munkaidejét akként osztotta be, hogy a felperesnek hétfőtől péntekig naponta 13 óra 30 perctől 20 óra 30 percig, illetve havonta 3 három esetben vasárnap és 1 napon szombaton 13 óra 30 perctől 18 óra 30 percig kellet munkát végeznie. A felperes munkaköri feladatai közé tartozott a medencék területeinek biztonsági felügyelete, a technikai üzemeltetés segítése, a minőség és ürítőrácsok épségének és a medence burkolata épségének vizsgálata, a medencék ürítésének őrzése, javító és karbantartó munkáltatok végzése.

[2] A másik uszodamestert, illetve 2021. március 1-jétől már a felperest sem osztotta be az alperes vasárnap rendes munkaidőben munkavégzésre.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme

[3] A felperes 2016. május 1-jétől 2020. április 30-ig terjedő időtartamra 783 234 forint pihenőnapon végzett munkáért járó bérpótlék és késedelmi kamata, 289 251 forint vasárnapi pótlék és késedelmi kamata, valamint 2 500 000 forint sérelemdíj megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Érvelése szerint a munkáltató nem biztosította számára a jogszabályban előírt heti pihenőidőt, illetve jogalap nélkül került sor vasárnapi foglalkoztatására.

[4] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Érvelése szerint a felperes munkaidőkeretben történő foglalkoztatására a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően került sor, munkáját teljes munkaidőben végezte, ezért nem jogosult az általa igényelt pótlékokra, továbbá a sérelemdíjra sem.

Az első- és a másodfokú bíróság határozata

[5] A törvényszék ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 96. § (1) bekezdése és 97. § (1) és (3) bekezdése értelmében a munkáltató akár egyenlőtlenül is beoszthatta a felperes munkaidejét. A pihenőnapok beosztásánál az Mt. 105. §-ára és 106. §-ában foglaltakra kellett figyelemmel lennie. A munkavállalónak hetenként legalább 40 órát kitevő és 1 naptári napot magában foglaló megszakítás nélküli pihenőidőt kellett biztosítania, a munkáltató pedig e kötelezettségének eleget tett.

[6] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az Mt. 101. § (1) bekezdés a) pontja, 102. § (3) bekezdése alapján a munkáltató jogosult volt a felperest vasárnapra rendes munkaidőben történő munkavégzésre kötelezni. Az Alaptörvény XX. cikk (1) és (2) bekezdéséből, a sportról szóló 2004. évi I. törvényből, továbbá a közfürdők létesítéséről és működéséről szóló 121/1996. (VII. 24.) Korm. rendeletből arra a következtetésre jutott, hogy a felperesnek olyan jellegű tevékenységet kellett ellátnia, amelyet szombaton és vasárnap is végezni kellett, erre figyelemmel jogszerűen osztották be őt rendes munkaidőben vasárnapra, így nem sérült a pihenéshez való joga sem.

[7] A felperes fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Megállapította, hogy a munkáltató megállapodott a felperessel a munkaidő beosztásáról, az nem volt a munkáltató diktátuma. Indokolása szerint a pihenőidő megfelelt az Mt. 106. § (3) bekezdésében írt követelménynek, nem végzett rendkívüli munkaidőben munkát, így e címen nem vált jogosulttá pótlékra.

[8] Kifejtette, hogy bár az elsőfokú bíróság megalapozatlanul rögzítette, hogy a tanuszoda hétvégén is működik, azonban a felperesnek ilyenkor kellett ellátnia a víztisztítási, karbantartási, vagyonvédelmi feladatait. A vasárnapi munkavégzés nem minősült rendkívüli munkaidőben teljesített munkának, így rendkívüli munkavégzésért járó díjazás sem illette meg a felperest. A foglalkoztatás kapcsán a munkáltató megtartotta a jogszabályi rendelkezéseket, nem sérült a felperes pihenéshez fűződő személyiségi joga, így indokolatlanul igényelt sérelemdíjat.

A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem

[9] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte, hogy a Kúria azt helyezze hatályon kívül és hozzon a jogszabályoknak megfelelő határozatot. Megsértett jogszabályhelyként a Pp. 279. § (1) bekezdését, az Mt. 101. § (1) bekezdés a) pontját, a 102. § (3) bekezdés a) és b) pontját, a 105. § (1) bekezdését, a 106. § (1) és (3) bekezdését, a 143. § (4) bekezdését, a 140. § (1) bekezdés b) pontját, továbbá a Ptk. 2:52. §-át és 2:53. §-át jelölte meg.

[10] Az ítélőtábla megállapításával szemben vitatta, hogy a munkáltató megtartotta az Mt. 106. § (3) bekezdésében foglaltakat, ezzel ellentétben folyamatosan azt állította, hogy a munkáltató nem biztosította számára a munkaidőkeret átlagában a heti 48 óra pihenőidőt.

[11] Vitatta azt is, hogy a vasárnapi munkavégzés szükségszerű lett volna, amely abból a tényből is következik, hogy általában 3 vasárnapi munkavégzést követően 1 szombati munkavégzést is beosztott a munkáltató. Ellentmond ennek az a körülmény is, hogy a másik uszodamestertől nem követelte meg a vasárnapi munkavégzést az alperes, továbbá 2020. március 1-jétől neki sem kellett vasárnap munkát végeznie, holott az uszoda ezt követően is működött.

[12] Nem volt szükségszerű, hogy az alperes vasárnapra is munkavégzésre ossza be, munkáltatója, illetve munkaköre nem minősült rendeltetése folytán e napon is működőnek, ebben a körben az alperes nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének. Az alperes megsértette a foglalkoztatási feltételeket és nem biztosította a szükséges pihenőidőt a számára, ezért sérült a pihenéshez fűződő személyiségi joga, amiért sérelemdíjat köteles fizetni számára a munkáltató.