809/B/1998. AB határozat
a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény 49. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény 49. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó az Alkotmány 71. § (1) bekezdésében rögzített választási alapelvek közül az egyenlőség elvébe ütközőnek véli a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Övtv.) 49. § (1) és (2) bekezdésének rendelkezéseit. Álláspontja szerint "az egyenlő választójog egyrészt azt jelenti, hogy valamennyi választópolgár által leadott érvényes szavazat egyenlő értékű, másrészt pedig kifejezi a jelöltek által megszerzett szavazatok egyenlőségét. E törvény alkalmazása esetén azonban ez nem így érvényesül, hiszen ha a kisebbségi jelölt a kislistás választás alapján nem szerez mandátumot, a számára juttatott minden szavazat kétszeres értékkel bír, mivel a mandátumhoz jutás feltétele a kislistán legkevesebb szavazattal mandátumhoz jutó jelöltre leadott érvényes szavazatok felének elérése. A szavazó oldaláról tekintve ugyanez a helyzet, mert szavazata attól függően ér egyet vagy kettőt, hogy melyik jelöltnek juttatja."
II.
Az Alkotmány vizsgált rendelkezései:
"68. § (3) A Magyar Köztársaság törvényei az ország területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletét biztosítják."
"70/A. § (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."
"71. § (1) Az országgyűlési képviselőket, valamint a helyi önkormányzati képviselő-testület tagjait, továbbá a polgármestert és a fővárosi főpolgármestert a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással választják."
Az Övtv. vizsgált rendelkezése:
"49. § (1) Ha a települési kislistás választáson a szavazás eredménye alapján az ugyanazon kisebbséghez tartozó jelöltek egyike sem szerezne mandátumot, meg kell állapítani azt a szavazatszámot, amely azonos a kislistán legkevesebb szavazattal mandátumhoz jutó jelöltre leadott érvényes szavazatok felével. Mandátumhoz jut minden, mandátumot nem szerzett kisebbségből egy-egy jelölt, aki az így megállapított szavazatszámnál többet ér el; ha egy kisebbségen belül több ilyen jelölt is van, akkor a legtöbb szavazatot elért jelölt. Ha két vagy több jelölt éri el - azonos szavazatszámmal -, akkor a 28. § (4) bekezdés szerinti sorsolás dönt a mandátumról.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott módon elnyert mandátummal megnövekszik a település képviselő-testületének a 8. §-ban meghatározott létszáma."
III.
Az indítvány megalapozatlan.
A választójog egyenlőségének az elvét az Alkotmány 71. § (1) bekezdése tartalmazza. A választójog egyenlőségének alkotmányos elve két követelményt támaszt a választási törvény megalkotójával szemben: egyrészt a választójog a választópolgárok szempontjából azonos értékű legyen, másrészt a szavazatok lehetőleg azonos súlyúak legyenek egy-egy képviselő megválasztásánál. Az indítvánnyal érintett önkormányzati választásoknál a választójog egyenlőségének elve számszerűen megvalósul, mert a polgármester választáson mindenkinek egy, a kislistás képviselő és kisebbségi képviselő választáson mindenkinek annyi szavazata van, mint amennyi a megválasztható települési önkormányzati és kisebbségi önkormányzati képviselők száma. Ami a második követelményt illeti, az adott önkormányzati választási típushoz igazodóan az Övtv. megközelítőleg azonos súllyal veszi figyelembe a választópolgárok által leadott szavazatokat a mandátumok elnyerésekor. Az egyéni választókerületek eltérő nagysága (választási földrajz), illetőleg az egy mandátum megszerzéséhez szükséges konkrét szavazatok száma (választási matematika) miatt a választások után, a választási eredmények ismeretében természetesen nem lehet abszolút értelemben vett egyenlőség a szavazatok súlyában.
Az Alkotmánybíróság egyik korábbi határozatában már megállapította: "A választójog egyenlősége nem jelenti és nem is jelentheti a választáskor kifejezett politikai akarat csorbítatlanul egyenlő érvényesülését. Bár az Alkotmány kinyilvánítja a választójog egyenlőségét, az állampolgári politikai akarat képviselők útján való, azaz közvetett érvényesülése természetszerűleg aránytalanságot eredményez." [3/1991. (II. 7.) AB határozat, ABH 1991, 15., 17-18.]
A nemzeti és etnikai kisebbségek (továbbiakban együtt: kisebbségek) képviselőinek választásán is érvényesül a választójog egyenlőségének az elve mindaddig, amíg a választási kampány folyik, a szavazatokat leadják, összeszámolják és megállapítják, hogy kik nyerik el a mandátumokat. Amennyiben legalább egy kisebbségi jelölt is mandátumot szerzett, akkor a választási folyamat lezárult.
Az Alkotmány 68. §-ának (3) bekezdése kimondja: "A Magyar Köztársaság törvényei az ország területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletét biztosítják."
Az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a jogalkotó az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését célzó intézkedéseket tegyen a jogegyenlőség megvalósulása érdekében (pozitív diszkrimináció).
Az Alkotmánybíróság már több határozatában megállapította, a 652/G/1994. AB határozatában (ABH 1998, 574., 580.) pedig összegezte, hogy esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését célzó törvényi intézkedéseknek széles skálája van, s a különböző szabályozási módok közül a jogalkotó - az Alkotmány rendelkezéseit tiszteletben tartva - szabad belátása szerint választhat. (422/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 471., 472.; ugyanilyen értelemben 2100/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 554., 557.; 581/B/1990. AB határozat, ABH 1992, 645., 646.; 1588/B/1991. AB határozat, ABH 1994, 510., 512.) Emellett a különböző társadalmi csoportok esélyeinek egyenlőségét nem egy-egy jogszabály vagy állami intézkedés, hanem jogszabályok és állami intézkedések rendszere révén lehet biztosítani, illetve az állam ilyen módon járulhat hozzá az esélyegyenlőség megteremtéséhez, vagy legalábbis az egyenlőtlenségek csökkentéséhez. (725/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 663., 664.; 553/B/1994. AB határozat, ABH 1997, 773., 783.) Végül megállapította az Alkotmánybíróság azt is, hogy az esélyegyenlőtlenség megszüntetését vagy csökkentését célzó, megkülönböztető szabályozás lehetőségéből nem következik annak alkotmányos kényszere. A tételesen meghatározott pozitív diszkriminációra senkinek sincs alkotmányos joga, annak alkalmazása a törvényhozó szabadságába tartozik. (1067/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 446., 448.)
Az Övtv. 49. § (1) bekezdése pozitív diszkriminációs tartalmú szabályt rögzít: egy (és csak egy) kisebbségi jelölt - a törvény kivételes szabályával - képviselővé válik, azzal a megszorító feltétellel, hogy meghatározott számú szavazatot elért. (Ha a kisebbségi jelölt nem szerzett ilyen módon "kedvezményes" mandátumot, akkor nem lehet képviselő, csak ún. szószóló, aki tanácskozási joggal vehet részt a képviselő-testület ülésén.)
Az Övtv. 49. § (2) bekezdése is pozitív diszkriminációs szabályt tartalmaz, mert a képviselő-testület létszámát megemeli a kedvezménnyel elért mandátum számával.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Budapest, 2000. február 8.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró