531/B/1997. AB határozat

a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 206. § -a alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló eljárásban, továbbá alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 206. §-a alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat és alkotmányjogi panaszt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság az MSZ 7048/1-1983. szabvány alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény 3. §-a és a gázenergiáról szóló törvény végrehajtásáról szóló 1/1977. (IV. 6.) NIM rendelet 18. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

4. Az Alkotmánybíróság az egyes nemzeti szabványok kötelező alkalmazásáról szóló 30/1994. (XI. 8.) IKM rendelettel összefüggésben előterjesztett, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló eljárást megszünteti.

INDOKOLÁS

I.

Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. §-a alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése tárgyában.

Az Alkotmánybíróság az ügyeket egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

1. Az indítványozók egy része konkrét bírósági eljárás kapcsán tartotta az Alkotmány 8. §-ába és 50. §-ába ütközőnek a Pp. 206. §-át, mert "a törvény ilyen megfogalmazása nem kötelezi a bíróságokat arra, hogy a bebizonyított tényeket, előírásokat tartalmuk szerint, hanem azok súlyát, jelentőségét, tartalmát szubjektíven értékelve veheti figyelembe ítéletének meghozatalánál."

Más indítványozó csak a Pp. 206. § (2) bekezdését találta alkotmányellenesnek, kiemelve "ha a személyes megjelenésre idézett fél nem jelent meg" szövegrészt. Álláspontja szerint sérül az Alkotmány 57. § (1) bekezdése, 2. § (1) bekezdése, utóbbi azáltal is, hogy a rendelkezés - a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényben foglaltakra is tekintettel - ellentétben áll a Pp. egyéb szabályaival [2. §-ában, 3. § (1) bekezdésében, 4. §-ában, 66. §-ában, 164. §-ában, 206. § (1) bekezdésében és 215. §-ában foglaltakkal].

Kifejtette, hogy a bíróság kizárólag a felek által elé tárt bizonyítékok mérlegelése alapján állapítja meg az ítéleti tényállást, így néhány körülmény kiemelése azt a látszatot kelti, mintha azok nagyobb súllyal jöhetnének számításba. Ez a bíróság szabad mérlegelési jogkörét, a felek jogos érdekeit és a Pp.-ben foglalt rendelkezési és tárgyalási elvet sérti, egyben a törvény előtti egyenlőség alapelvébe is ütközik. A fél személyes előadása a bizonyítékok egyike, amelynek megtételére nem kötelezhető; ezért személyes megjelenésre történő idézése alkotmánysértő.

2. Az indítványozók egy része alkotmányjogi panaszt is előterjesztett az indítványra okot adó konkrét bírósági eljárással kapcsolatban, és az ennek során alkalmazott Pp. 206. §-a, továbbá a 78/1988. (XI. 16.) Mt. rendelettel kihirdetett 7048/1-83. MSZ szabvány alkotmányellenességének megállapítását és a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság Kfv. III. 27.119/1996/8. számú ítéletével befejezett ügyben való alkalmazhatóságának kizárását kérték. Álláspontjuk szerint ezen szabvány - részleges módosítása folytán - "alkalmazhatatlanná" vált, amiért az Alkotmány 13. § (1) bekezdésébe, a 18. §-ába és 55. § (1) bekezdésébe ütközik, mert veszélyezteti a tulajdonhoz és az egészséges környezethez való jogot.

3. Az indítványozók a fenti indítvány benyújtását követően az alkotmányjogi panaszt "kiegészítették", és előadták, hogy a gázelosztó vezetékre vonatkozó, a szabványban írt fogalom-meghatározás, - amely véleményük szerint "korrekt és pontosan értelmezhető" - valamint a gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Gszt.) 3. §-ában és a gázenergiáról szóló 1969. évi VII. törvény végrehajtásáról szóló 1/1977. (IV. 6.) NIM rendelet (a továbbiakban: Gtvhr.) 18. §-ában foglalt egyes fogalom-meghatározások egymáshoz viszonyítottan ellentmondásosak, ezáltal az Alkotmány 70/D. § (1) és (2) bekezdésének sérelmét idézik elő. Erre figyelemmel kérték, hogy az Alkotmánybíróság az előbbi rendelkezéseket, valamint a támadott bírósági ítéletet "szüntetesse meg és törölje".

4. Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet is állítottak, mert az ipari miniszter a gázelosztó vezetékek kötelező szabványainak kihirdetését nem a 30/1994. (XI. 8.) IKM rendeletben írt határidőben, hanem később jelentette meg, így közel két éven keresztül a korábbi feltételek mellett gyakorolták a hatóságok a szabványok előírásai alóli felmentési jogkört.

II.

Az indítványozók által felhívott alkotmányi rendelkezések a következők:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot."

"18. § A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez."

"50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit."

"50. § (3) A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak."

"55. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani."

"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el."

"70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.

(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg."

A Pp. Alkotmánybíróság által vizsgált szabálya:

"206. § (1) A bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékelt, és meggyőződése szerint bírálja el.

(2) A per adataival egybevetett mérlegelés alapján a bíróság azt is meggyőződése szerint ítéli meg, hogy milyen jelentőséget kell tulajdonítani annak, ha a személyes megjelenésre idézett fél nem jelent meg, vagy a fél vagy képviselője valamely felhívásnak nem tett eleget, a hozzá intézett kérdésre nem felelt, vagy kijelentette, hogy valamely tény valóságáról nincs tudomása, vagy arra nem emlékszik.

(3) A bíróság a kártérítés vagy egyéb követelés összegét, ha a szakértői vélemény vagy más bizonyíték alapján meg nem állapítható, a per összes körülményeinek mérlegelésével belátása szerint határozza meg."

III.

Az Alkotmánybíróság az indítványokat nem találta megalapozottnak.

1. A polgári perben a szabad bizonyítási rendszer érvényesül: a Pp. 3. § (5) bekezdése az alapelvek között rögzíti, hogy ha a törvény másként nem rendelkezik, a bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas. A Pp. 166. § (1) bekezdése nevesíti a bizonyítási eszközöket: azok különösen a tanúvallomások, a szakértői vélemények, a szemlék, az okiratok és egyéb tárgyi bizonyítékok. A "különösen" megfogalmazás is arra utal, hogy e szabály nem érinti a szabad bizonyítás elvét, a bíróság ezen felül bármilyen egyéb bizonyítékot felhasználhat. Köztük lehet a felek személyes meghallgatása is, amely lehetőséggel a bíróság akkor él, ha azt a tényállás kiderítéséhez szükségesnek látja.

A bizonyítási szabályok csak annyiban alakszerűek, amennyiben a Pp. a bizonyítási kötelezettség, a bizonyítási teher és a bizonyítással összefüggő formális rendelkezéseket tartalmaz (így például a bizonyítási eszközök bejelentésével, a bizonyítás elrendelésével, a bizonyítás felvételével kapcsolatosan).

2. A bíróság az így lefolytatott bizonyítás eredményeként rendelkezésre álló bizonyítékokat - a Pp.-ben írt tilalmak kivételével - szabadon értékelheti, összeveti a bizonyítási eszközöket és megállapítja a tényállást. A mérlegelés azonban csak az ítélet tényállási részét érinti, nem terjed addig, hogy a bíróság a jogszabály rendelkezéseit figyelmen kívül hagyja, vagyis nem tartozik ebbe a körbe, hogy a mérlegeléssel megállapított tényállásból milyen jogi következtetést von le.

3. A bizonyítás eredményének értékeléséhez a Pp. 206. § (2) bekezdése -összhangban a 206. § (1) bekezdésével - csupán a jóhiszemű eljárás követelményének megsértésével a tényállás felderítését akadályozó fél magatartásának értékelésére vonatkozó néhány körülmény értékelésére ad támpontot anélkül, hogy bármilyen kötelezettséget írna elő.

A Pp. alapelvei ugyanis a felek részéről megkövetelik a jóhiszemű joggyakorlást (Pp. 8. §), amelynek megszegése pénzbírságot, illetőleg a törvényben előírt egyéb jogkövetkezményeket von maga után. Amikor a fél a tényállás megállapítását személyes előadásának hiányával szándékosan nehezíti, rosszhiszemű pervitelének a Pp. 206. § (2) bekezdésében írt jogkövetkezményeit a bíróság alkalmazhatja.

A mérlegelés az Alkotmány 50. § (3) bekezdéséből is következik, amely szerint a bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve. Ez a 19/1999. (VI. 25.) AB határozat megfogalmazásában a bíró szervezeti és státusbeli szabadságának garanciáját jelenti, annak érdekében, hogy az egyedi ügyekben a jogviták eldöntése és a jogsérelmek orvoslása tárgyában hozott kötelező erejű és végrehajtható döntését mindenféle befolyásolástól mentesen, a törvények, illetve általában a jogszabályok alapján, belső meggyőződése szerint hozza meg. (ABH 1999, 150, 153.) A bírói függetlenség biztosítja, hogy a bíróság a tényállás megállapításánál is szabadságot élvezzen. Az ítélkezés nem vonatkoztatható el a bíró szubjektumától, az objektivitás abban mutatkozik meg, hogy nem részrehajlóan, a felek közt különbséget nem téve, a megállapított tényekből von le jogi következtetést.

Ebből következően az Alkotmánybíróság megítélése szerint a bíróság mérlegelési jogköre nem áll összefüggésben az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglaltakkal. Utóbbi ugyanis a bírói út igénybevételét biztosítja a személyek polgári jogi jogvitái esetére, és a bírósághoz fordulást valóságosan lehetővé teszi, valamint eljárásjogi garanciát tartalmaz, hogy a fél jogainak érvényesítése érdekében bíróság előtti eljárásban való elbírálásánál mindenki egyenlő eséllyel rendelkezik. [1074/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 452, 453.; 5/2002. (III. 29.) AB határozat, ABH 2002, 116, 120.] A félnek az Alkotmány e rendelkezése által biztosított jogai gyakorlását a bíróság szabad mérlegelési jogköre nem csorbítja. Az, hogy a fél perbeli magatartását a bíróság hogyan értékelheti, elsődlegesen a feleket presszionálja arra, hogy a perben jogaikat jóhiszeműen gyakorolják, összefüggésben a Pp. egyéb szabályaival.

A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének sérelmét nem látta megállapíthatónak.

4. Az indítványozó a Pp. 206. § (2) bekezdésének és a Pp. egyéb szabályainak ellentétét is felfedezni vélte, amelynek eredményeként - állítása szerint - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elve sérült.

Az Alkotmánybíróság számos határozatában - először a 11/1992. (III. 5.) AB határozatában - rámutatott arra, hogy "a jogbiztonság - az Alkotmánybíróság értelmezésében - az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára előre láthatóak legyenek." (ABH 1992, 77, 84.) Azt is kifejtette, hogy "...meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes - vagy az értelmezéstől függően ellentétes - törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendelkezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet. [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991, 175, 176.]

Az Alkotmánybíróság ezért azt vizsgálta, hogy a hivatkozott rendelkezések közti - indítványozó által állított - ellentmondás fennáll-e és az sérti-e valamely alkotmányos alapjogot.

A Pp. felhívott rendelkezései [3. § (1) bekezdése, 148. §, 164. §1 egyfelől olyan szabályokat tartalmaznak, amelyek a feleknek a per feletti uralmát hivatottak biztosítani, míg a Pp. többi említett rendelkezése [2-4. §, 206. § (1) bekezdése, 215. §1 a bíró feladataira és az ítélkezéssel összefüggő kérdésekre vonatkoznak. A felek rendelkezési joga, a bizonyítási teher és kötelezettség, a bizonyítékok beszerzésének mikéntjére vonatkozó szabályok azonban a bíróság mérlegelési jogával nincsenek összefüggésben, mert utóbbi a bírónak már a bizonyítási eljárás befejezése, a tárgyalás berekesztése utáni eljárási szakban, a bizonyítékok összegzése során biztosított szabadsága. Nem jelent officialítást és a felek autonómiájának megsértését, hiszen a bíró nem hivatalbóli bizonyítás eredményét veszi figyelembe, hanem - többek között - lehetősége van arra is, hogy kétség esetén a feleknek a tényállás felderítését akadályozó, passzív magatartását értékelhesse. A bíró kötelezettségeire vonatkozó említett Pp. rendelkezések pedig ugyancsak nincsenek kapcsolatban azzal, hogy milyen eszközökkel élhet a tényállás megállapítása során, hanem az érdemi határozat korlátait szabják meg (a vita kérelemre történő elbírálása, a felek egyezségének jóváhagyása, kereseti kérelemhez kötöttség).

Minthogy a párhuzamba állított rendelkezések eltérő tárgykörre vonatkoztak, nem állapítható meg közöttük ellentét, az Alkotmánybíróság e vonatkozásban az indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság a Pp. 206. §-ának konkrét ügyben történt alkalmazásával kapcsolatosan előterjesztett alkotmányjogi panaszt érdemben vizsgálta. Az Alkotmány 8. és 50. §-a, valamint a támadott rendelkezés között azonban értékelhető összefüggést nem talált megállapíthatónak, ezért az alkotmányjogi panaszt, valamint a fenti alkotmányos rendelkezések sérelmét állító indítványokat elutasította.

IV.

Az egyes szabványokkal összefüggésben az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy a panasz megfelel-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. §-ában foglaltaknak. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A (2) bekezdés értelmében az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított 60 napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz írásban benyújtani.

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata az, hogy az Abtv. 48. §-ának (1) és (2) bekezdéseiben foglaltakat együttesen kell értelmezni és az alkotmányjogi panaszra megállapított határidő számítása szempontjából a rendkívüli jogorvoslatokat Figyelmen kívül kell hagyni. [23/1991. (V. 18.) AB végzés, ABH 1991, 361-362.; 23/1995. (IV. 5.) AB határozat, ABH 1995, 115, 118.; 46/2003. (X. 16.) AB határozat, ABH 1993, 488, 510.] Az Alkotmánybíróság a 41/1998. (X. 2.) AB határozatában azonban megállapította azt is, hogy ha a panaszolt alapjog sérelem nem a rendes, hanem a rendkívüli jogorvoslati eljárásban következett be, akkor az alkotmányjogi panasz benyújtására megszabott, az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerinti törvényi határidő a felülvizsgálat tárgyában hozott határozat kézbesítésétől számított 60 nap. (ABH 1998, 306, 310.)

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozók által benyújtott alkotmányjogi panaszra megállapított határidő szempontjából a rendkívüli jogorvoslatot figyelmen kívül kellett hagyni, így azt a törvényi határidőn túl terjesztették elő. A beadvány ugyanis tartalmazza, hogy a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a másodfokú ítéletet hatályában fenntartotta, megállapította, hogy helyes az indítványozók által kifogásolt műszaki szabványok alóli felmentés. Ebből következően az indítványozók nem a felülvizsgálat tárgyában hozott határozat folytán kerültek olyan helyzetbe, hogy az ügyükben alkalmazott - a bírósági eljárás kezdetén még az állami irányítás egyéb jogi eszközének minősülő - szabványok alkotmányellenességét és ennek folytán bekövetkezett alapjogsértést állítsák.

Ezért az Alkotmánybíróság e tekintetben az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: Abü.) 29. § e) pontja alapján visszautasította.

V.

A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény 54. § (1) bekezdés b) pontja 2004. január 1-jei hatállyal hatályon kívül helyezte a Gszt.-t, míg a Gtvhr. a 111/2003. (VII. 29.) Korm. rendelet 37. § (3) bekezdése folytán ugyancsak 2004. január 1-jétől hatálytalan.

Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét csak konkrét normakontroll két esetében, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés, és 48. § szerinti alkotmányjogi panasz alapján lehetséges, mivel ezekben az esetekben az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és - ha az indítványozó különösen fontos érdeke indokolja - a konkrét ügyben való alkalmazási tilalom kimondására van lehetőség.

A jelen ügyben az indítványozók a Pp. 206. §-ával, illetőleg a kifogásolt szabvánnyal összefüggésben terjesztettek elő alkotmányjogi panaszt, amely az Abü. beadványok tartalmi kellékeit előíró 21. §-ában foglaltaknak megfelelt. A "kiegészítés"-ben az indítványozók más jogszabályok alkotmányellenességére hivatkoztak. E beadványt - tartalmából kiindulva - az Alkotmánybíróság új és önálló alkotmányjogi panasznak tekintette.

Az Abtv. 48. § (2) bekezdése az alkotmányjogi panasz előterjesztésére a jogerős határozat kézbesítésétől számítottan hatvan napot biztosít. Minthogy az alkotmányjogi panasz e határidő után érkezett, az Alkotmánybíróság azt az Abü. 29. § e) pontja alapján visszautasította.

VI.

Az indítványozó a mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítására irányuló indítványa kapcsán azt adta elő, hogy az ipari miniszter jogszabályi felhatalmazáson alapuló kötelezettségének a jogszabályban előírt időpontnál később, de még a beadvány benyújtása előtt eleget tett.

Az egyes nemzeti szabványok kötelező alkalmazásáról szóló 30/1994. (XI. 8.) IKM rendeletet - amelynek kapcsán az indítványozók mulasztást állítottak - az egyes nemzeti szabványok kötelező alkalmazásáról szóló 30/1994. (XI. 8.) IKM rendelet és az azt módosító miniszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről szóló 43/2001. (XII. 30.) GM rendelet 1. §-a 2002. január 1-jétől hatályon kívül helyezte, ez utóbbi rendelet pedig az egyes jogszabályok hatályon kívül helyezéséről szóló 105/2004. (IV. 27.) Korm. rendelet 1. §-a folytán vesztette hatályát.

Ezért az indítvány tárgytalanná vált, amiért az Alkotmánybíróság e tekintetben az eljárást az Abü. 31. § a) pontja alapján megszüntette.

Budapest, 2004. június 28.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére