EH 2013.07.K30 Állami tulajdonban álló vállalkozás nem indulhatott az NMHH rádiófrekvencia pályázatán. A belföldi roaming szolgáltatási kötelezettség nem lehet árverési eljáráson való részvétel feltétele [2010. évi CXXX. tv. 10. § (1) bek., 13. § (2) bek., 2011. évi CVII. tv. 60. § (3) bek.].

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék K.30937/2012/73., Kúria Kfv.37666/2012/27. (*EH 2013.07.K30*)

***********

Az alperesi hatóság az állami tulajdonban álló rádiófrekvenciák hasznosítására feljogosított szervezet. A hatóság a frekvenciasávok közül többet, egy-egy ún. frekvenciablokkba összevonva, "A", "D", "E", illetve "C" és "B" blokk megjelöléssel két nagyobb csoportra osztva kívánta árverési eljárás útján hasznosításra kiosztani. Az alperes elsőfokú szerve e csoportok használati jogára 2011. augusztus 4-én árverést hirdetett - hirdetmény közzétételével - és másnap hozzáférhetővé tette az árverési dokumentációt. A dokumentációnak és a jogi háttérnek a változtatására az eljárás során több ízben sor került, utoljára 2011. november 25-én. A hirdetmény kiadásának időpontjában hatályos, a frekvenciasávok felhasználási szabályainak megállapításáról szóló 35/2004. (XII. 28.) IHM rendelet (a továbbiakban: IHM Rat.) 2. sz. mellékletének 7.3. pontja szerint az "A" blokk használati jogosultságát állami irányítás alatt álló vállalkozás nem szerezhette meg. A dokumentáció szerint az árverési ajánlatokat 2011. december 8-ig lehetett benyújtani. Az eljárás alatt, október 7. napján lépett hatályba a frekvenciasávok felhasználási szabályainak megállapításáról szóló 7/2011. (X. 6.) NMHH rendelet (a továbbiakban: NMHH Rat.), mely az állami irányítás alatt álló, állami tulajdonosi hátterű szolgáltatók tekintetében az IHM Rat. szerinti korlátozást nem tartalmazta.

A dokumentációban rögzített szabályok a következők voltak.

Az "A" blokkra az első körben csak új szolgáltató tehetett ajánlatot. Egyetlen e feltételeknek megfelelő jelentkező esetén azt kellett nyertesnek tekinteni, aki ezt az ajánlatot megtette. Jogosult volt ugyanezen ajánlattevő előre rögzített áron a "D" és az "E" blokkokra vagy ezek általa meghatározott frekvenciáira előre rögzített áron vételi jog gyakorlására. Ha az "A" blokk használati jogát egy korábban nem működő mobilszolgáltató valamilyen okból nem nyerné el, azaz az első forduló eredménytelen volna, akkor a blokkot a második fordulóban megszerezhette volna egy Magyarországon már működő mobilszolgáltató is (a továbbiakban: inkumbens szolgáltató), amennyiben ilyen szolgáltató a december 8-ai jelentkezési határidőig ajánlatot tett az "A" blokkra. Az inkumbens szolgáltatók a fenti ajánlatokon kívül az "A" blokk mikénti hasznosításától függően ajánlatot tehettek a december 8-i határidőig a "B" és "C" blokkra, ez utóbbi blokkokra vonatkozó ajánlatukat is külön-külön zárt borítékokban elhelyezve. Ennek megfelelően az inkumbens szolgáltatók "A blokk nem nyertessége esetére", továbbá "A blokk nyertessége esetén" külön-külön zárt borítékban tettek ajánlatot.

Az árverésre hatan jelentkeztek, köztük a felperesek és az állami közvetett tulajdonban álló I. r. alperesi beavatkozó. Két ajánlatot tevő kizárását követően az alperes az árverésre bocsátott első körben tett ajánlatot 2012. január 5-én bontotta és az "A" frekvenciablokk használatára az ajánlatot tevő I. r. alperesi beavatkozó jogosultságát állapította meg. Másnap került sor a második csoportra vonatkozó ajánlatoknak a dokumentációnak megfelelő körben való értékelésére.

Mindezek alapján az alperes elsőfokú szerve határozatával az "A", "D" és "E" blokkokat az I. r. alperesi beavatkozó, míg a "B" és "C" blokkok különböző frekvenciasávjait az inkumbens felperesek használatába adta. Határozatában a jogok gyakorlását feltételekhez kötötte, többek között a felpereseket - mint a "B" és "C" blokk nyerteseit - meglévő hálózati infrastruktúrájuk használatát biztosító belföldi barangolás szolgáltatás nyújtására kötelezte az I. r. alperesi beavatkozó erre irányuló igénye esetén, és az erre irányuló roaming-szerződés megkötésének lényegi feltételeit is meghatározta (a továbbiakban: belföldi roaming kötelezettség). A határozat indokolása kitért arra is, hogy egybefoglalt határozat meghozatalát látta indokoltnak, azaz saját értékelése szerint több közigazgatási ügyben (tenderben) folytatott le egy árverési eljárást, tekintettel arra, hogy az árverések tárgyai egymással összefüggtek, az árverés nyerteseinek egymásra tekintettel, egymással együttműködve kötelesek eljárni, az árverezett blokkok az egységes EGSM sáv részét képezik. Ezért nem több különálló döntést hozott a "B" és "C" frekvenciablokkok illetve az "A" frekvenciablokk (és a "D" és "E" opciós vételi joggal megszerzett blokkok) sorsáról.

Mindhárom inkumbens felperesi szolgáltató fellebbezett a döntés ellen és az alperes a fellebbezések folytán indult ügyeket külön közigazgatási ügyekként és eljárásokként kezelve a 2012. március 19-én hozott három másodfokú határozatai mindegyikében az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A másodfokú határozatok helytállónak tartották az elsőfokú határozat I. és III.b pontját érintő döntését és indokolását. A I. pont lényegében az I. r. alperesi beavatkozó első blokk csoportra vonatkozó nyertességéről és az ehhez járulékosan kapcsolódó, adott esetben a felpereseket is terhelő kötelezettségekről szólt, a III.b pont a felpereseket terhelő belföldi roaming kötelezettség előírását és annak szabályait tartalmazta.

A felperesek a jogerős határozatokkal szemben keresetekkel éltek. Az így indult közigazgatási pereket a Fővárosi Törvényszék együttes tárgyalás és eldöntés végett egyesítette.

Az I. r. felperes keresetében elsődlegesen az elsőfokú határozat fent említett pontjainak különböző okokból való hatályon kívül helyezését, másodlagosan az egész határozat hatályon kívül helyezését kérte. Kifogásolta az árverési eljárás lefolytatása során elkövetett szabálytalanságokat.

A II. r. felperes keresete lényegében az I. r. felperesével egyező irányú volt, azzal, hogy nem kérte a határozat második frekvenciablokk-csoportra vonatkozó hatályon kívül helyezését.

A III. r. felperes kereseti kérelmének iránya egyezett a II. r. felperesével azzal a különbséggel, hogy kérte az alperes új eljárásra utasítását is.

A Fővárosi Törvényszék ítéletével az alperes határozatait az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, ezt meghaladó részében a kereseteket elutasította.

Indokolása szerint jogszabálysértő volt az első frekvenciacsoport használatára az I. r. alperesi beavatkozót feljogosítani, mert állami irányítás alatt álló szervezet, így az I. r. alperesi beavatkozó az árverési eljárás kezdetekor és mindvégig hatályos és alkalmazandó IHM Rat. szabályai szerint ki volt zárva az eljárásból. Az ítélet szerint a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés és pályázat szabályairól szóló 4/2011. (X. 6.) NMHH rendelet (a továbbiakban: NMHH Ápszr.) és NMHH Rat. 2012. október 7-ei hatályba lépésével nem vesztette hatályát az eljárás megindulásakor is már hatályban volt, a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés és pályázat szabályairól szóló 78/2006. (IV. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr. Ápszr.) és IHM Rat., mivel az egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi CVII. törvény (a továbbiakban: Módosító törvény) 60. § (3) bekezdésében adott felhatalmazás nem jelölte meg tételesen - a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 10. § (1) bekezdés a) pontjának megfelelően - az új NMHH rendeletekkel hatályon kívül helyezett jogszabályokat, ezért azok továbbra is hatályban maradtak. Tételesen az IHM Rat.-ot csak az egyes miniszteri rendeletek új ország-elnevezéssel összefüggő módosításáról és egyes miniszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről szóló 91/2011. (XII. 30.) NFM rendelet (a továbbiakban: NFM rendelet) 76. §-a helyezte hatályon kívül 2012. január 1-jei hatállyal. Kitért továbbá arra is, hogy a Kr. Ápszr. 14. § (1) bekezdése szerint a részvételi feltételeknek az árverési eljárás teljes tartama alatt meg kellett felelni és már csak ez okból sem indulhatott volna az árverésen I. r. alperesi beavatkozó.

Rögzítette továbbá, hogy a dokumentációban kiírt árverési eljárás egyes részei egymástól nem különíthetők el, így nem volt módja arra, hogy önállóan rendelkezzen - a felperesek által keresettel nem támadott részeket mellőzve - a határozat egyes rendelkezéseinek a hatályon kívül helyezéséről. Az egyes árverésre kiírt frekvenciablokkokból kialakított két csoport a kiírás szabályai miatt csak egységesen vizsgálható, mert a kiírás módja miatt szorosan összefüggenek egymással.

Az egyéb felperesi keresetekben megjelölt jogszabálysértések kapcsán a következőket állapította meg:

A belföldi roaming kötelezettséget, mint hozzáférési kötelezettséget csak jelentős piaci erejű szolgáltatók azonosítása és kötelezettségek kiszabása iránti eljárásban (a továbbiakban: JPE eljárás) lehetett volna előírni, ilyen határozat hozatalára csak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnöke jogosult az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) szerinti eljárás lefolytatását követően. Megállapítható volt továbbá, hogy a kiírási dokumentáció elfogadása nem tekinthető önkéntes kötelezettségvállalásnak, hiszen az egy szigorú feltételként előírt pályázati kötelezettség teljesítését jelentette. Az Eht. egyébként sem ismeri az "önkéntes felajánlást", mint jogi aktust. A belföldi roaming kötelezettség előírása egyébként sem lehet önkényes, minden elemzést, vizsgálatot, illetve szükséges eljárást nélkülöző közigazgatási aktus, mivel egy ilyen kötelezésnek mindig indokoltnak, szükséges és arányos mértékűnek kell lennie. Az Európai Parlament és Tanács 2002/19/EK irányelve (a továbbiakban: Hozzáférési Irányelv), és az Európai Parlament és Tanács 2002/21/EK irányelve (a továbbiakban: Keretirányelv) a hatályos magyar szabályozással egyezően körültekintő és szigorú feltételekhez köti az ilyen típusú kötelezettség kiszabását. Az Európai Parlament és Tanács 2002/20/EK irányelve (a továbbiakban: Engedélyezési Irányelv) ugyan lehetővé teszi versenyeztetési eljárás során tett kötelezettségvállalás feltételként történő alkalmazását, de ennek ténylegesen önkéntesnek kell lennie, és nem lehet egy kötelező részvételi feltételként előírt hatósági feltétel vállalása. A hatóság kötelezővé tette a belföldi roaming kötelezettség "vállalását", amely így csak formailag volt önkéntes. Utalt arra is, hogy ha nem indult volna mindegyik inkumbens az árverésen, akkor nem is lett volna mód a kötelezettség előírására, csak JPE eljárás keretében. Álláspontja szerint a magyar és uniós jogszabályok között nem volt kollízió, az uniós jogszabályok világosan értelmezhetőek voltak, ezért nem volt szükség előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére.

A belföldi roaming kötelezettség előírása körében értelmezhetetlennek, ekként jogsértőnek minősítette azt az előírást, hogy a "kötelezett szolgáltató a szerződés időtartamának - változatlan feltételekkel történő - meghosszabbításával kapcsolatos módosításra irányuló tárgyalásoktól nem zárkózhat el". Ez a rendelkezés nem értelmezhető, nem tudni milyen kötelezettséget takar. Az alperesnek a határozat rendelkező részét egzakt módon, pontosan, jól értelmezhetően és végrehajtható formában kell megfogalmaznia, amely az önkéntes jogkövetést lehetővé teszi.

A Kr. Ápszr. 4. § (1) bekezdése alapján a kiírónak az árverést az illetékes miniszter által jóváhagyott dokumentáció alapján kellett volna lefolytatnia, a miniszter pedig a módosításokat nem hagyta jóvá. Ezért a keresetek e tekintetben is megalapozottak voltak.

Ez, és az árverési bizottság részvétele a bontáson elengedhetetlen feltétele lett volna a szabályszerű árverés lefolytatásának. Megállapította, hogy az árverési bizottság nem vett részt a bontáson, és ez jogsértő volt.

Megállapította a jogerős ítélet azt is, hogy az alperesnek döntése során tekintettel kell lennie az Európai Unió Működéséről szóló (EUMSz.) 107. cikk 1. bekezdésére, és ennek okán abban a körben is szükség lett volna egy előzetes hatásvizsgálatra, hogy az I. r. alperesi beavatkozónak - az árverési kiírás feltételeivel - juttatott különböző formájú állami támogatások nem torzítják-e a hírközlési piacot.

A bankgaranciák, melyek hiányát kifogásolták, a törvényszék szerint meglevőknek tekinthetők. Ugyanígy elfogadható volt a kifogásolt pályázó ügyfélszámra vonatkozó nyilatkozata is. Az árveréshez megkívánt az I. r. alperesi beavatkozó által csatolandó igazolások hiánya - leszámítva a dokumentációnak szó szerint megfelelő szövegű igazolásokat - szintén súlyos eljárási szabálysértésnek volt tekinthető. Rámutatott, hogy az e körben releváns Dokumentáció 3.12.c. pontját az alperes maga értelmezte a "kérdésekre adott válaszok" körében, ezen értelmezésnek nem feleltek meg az I. r. alperesi beavatkozó által csatolt dokumentumok, és bár a "Kérdések és Válaszok" című iratok közt elfekvő dokumentum nem jogszabály, azonban az abban foglaltak elvárhatóan és érthető módon kötik az alperesi hatóságot.

Az I. r. felperes iratbetekintési jogában való korlátozásra hivatkozása és nyilatkozattételi lehetőségének akadályozása szintén súlyos eljárási szabálysértés volt. A jogerős ítélet szerint az, hogy az I. r. felperes március 8-ára kapott időpontot iratbetekintési jogának gyakorlására, és I. r. felperes jelezte, hogy nyilatkozatot kíván tenni az iratbetekintés alapján, és az alperes március 9-én ennek bevárása nélkül hozta meg másodfokú határozatát, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 51. § (1) bekezdésének és a Ket. 1. § (2) bekezdésének megsértését eredményezte. Ugyanígy jogsértő volt, hogy a II. r. felperes által üzleti titoknak nyilvánított II. r. felperesi fellebbezésére vonatkozó I. r. felperesi iratbetekintési kérelemről nem hozott elutasító - és fellebbezhető - végzést az alperes. Ez a Ket. 69. § (4) bekezdésének megsértését jelentette.

Az ítélet ellen a II. r. és a III. r. felperes, az alperes és az I. r. alperesi beavatkozó adott be felülvizsgálati kérelmet.

A II. r. felperes az ítélet megfelelő részének hatályon kívül helyezésével kereseti kérelme szerinti döntést kért, amennyiben azonban más döntés születne az ügyben, előterjesztett felülvizsgálati kérelmét "tárgytalannak tekinteni kérte". A III. r. felperes az ítélet megfelelő részének hatályon kívül helyezését kérte szintén a keresetében meghatározott körben.

Az alperes az ítélet hatályon kívül helyezésével a kereset elutasítását vagy a bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára hozatalát kérte. Az I. r. alperesi beavatkozó az ítélet hatályon kívül hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte.

A II. r. felperes felülvizsgálati kérelmében előadta, hogy a határozat részei egymástól jól elkülöníthetők, így elegendő lett volna azoknak csak az általa kifogásolt részeit hatályon kívül helyezni. Jogszabálysértésként a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339. § (1) bekezdését jelölte meg említve több kúriai, illetve legfelsőbb bírósági döntést. A III. r. felperes felülvizsgálati kérelme hasonló indokokon alapult kiegészítve a kereseti kérelmével és az egész határozat hatályon kívül helyezése okára vonatkozó indokolási kötelezettség elmulasztásának kifogásolásával. Állította, hogy a dokumentáció-módosítás miniszteri jóváhagyásának hiánya nem volt súlyos eljárási szabálysértés. Jogszabálysértésként a Pp. 215. §-át, a bíróság megváltoztató jogkörét illetően az Eht. 46. § (3) bekezdését is megjelölte, a II. r. felperes által említett jogszabálysértés mellett.

Az alperes - álláspontja szerint - az ügyben az irányadó hatályos jogszabályokat alkalmazta, ami az NMHH Ápszr. és NMHH Rat. volt. A korábbi Kr. Ápszr.-t és az IHM Rat.-ot az NMHH rendeletek hatályon kívül helyezték a Módosító törvény 60. § (3) bekezdéséből következőleg, ezért azok sem hatályos, sem alkalmazandó jognak nem minősültek. Előadta, hogy jogosult volt a részvételi feltételek és a dokumentáció módosítására, erre jogszabályi felhatalmazása volt. A belföldi roaming kötelezettséggel kapcsolatban a felperesek a magyar jogszabályok, de az uniós jog szerint is kötelezhetők voltak. Utalt arra, hogy nem sérült az I. r. felperes betekintési és nyilatkozattételi joga, mert nyilatkozni bármikor jogosult volt, versenytársának üzleti irataiba való betekintésre azonban semmiféle joga nem volt. Az ítélet e körben jogsértő azért is, mert nem a Ket., hanem az Eht. szabályait kellett alkalmazni, amely szerint végzést az elutasításról nem kell hozni. Állította, hogy az árverési bizottság megfelelően volt megalakítva, működése is a szabályoknak megfelelt. Szükségtelen volt minden módosításhoz miniszteri jóváhagyás, különösen azért is, mert a szabályozás időközben változott. Határozata rendelkező része minden tekintetben értelmezhető volt, így a III/b. pont kifogásolt mondata is. Végül utalt arra, hogy az árverezési eljárás során kiadott egy "kérdések-válaszok" dokumentumot, amelynek azonban senkire nézve nem volt kötőereje az NMHH Ápszr. rendelkezései értelmében. Jogszabálysértésként azokat a jogszabályokat jelölte meg, melyekre hivatkozva a törvényszék ellenkező megállapításokat tett.

Az I. r. alperesi beavatkozó felülvizsgálati kérelmében az alperessel egyező érvelésen túlmenően előadta, hogy indulhatott az árverésen, mert annak tényleges megtörténtekor az indulását engedélyező jogszabály már nem volt hatályban. Nem volt az ügy érdemére kiható szabálysértésnek tekinthető az árverési bizottság hiánya - ha egyáltalán ez így lett volna, jelentkezése pedig minden szükséges mellékletet a dokumentációnak megfelelően tartalmazott. Szintén nem hatott ki az ügy érdemére az iratbetekintéssel kapcsolatos felperesi kifogás. A belföldi roaming kötelezettséggel kapcsolatban kiemelte azt is, hogy a felperesek jelentkezésükben vállalták hálózatok használhatóságát és írásbeli kötelezettségvállalás ellenére most nem élhetnének kifogásokkal. Kifejtette továbbá, hogy a tiltott állami támogatás kérdésének megítélése nem tartozik a bíróság és a hatóság hatáskörébe, mert arra az Európai Bizottságnak van hatásköre az EUMSz. 108. cikke alapján.

A III. r. felperes, az alperes, a II. r. felperes, az I. r. felperes ellenkérelmeket és további előkészítő iratokat terjesztettek elő.

A felülvizsgálati kérelmek az ügy érdemét tekintve alaptalanok.

A Kúria elöljáróban leszögezi, hogy az IHM Rat. 2. számú melléklet II. fejezetének 7.3. pontja egyebek mellett kimondta, hogy a 880,1-885,1/925,1-930,1 MHz sáv használatához szükséges frekvenciahasználati jogosultságot a 2011. június 1-jét követően indított árverési eljárás második fordulójában csak akkor szerezheti meg olyan vállalkozás, amely Magyarországon 2011. június 1-jét megelőzően mobil rádiótelefon szolgáltatást nyújtott, vagy állami irányítás alatt áll, illetőleg a kizáró feltételek alá eső vállalkozással közös irányítás alatt álló vállalkozás, ha a 2011. június 1-jét követően indított árverési eljárás első fordulójában - melyben a felsorolásban szereplő vállalkozás nem vehetett részt - nem került nyertes megállapításra (a továbbiakban: IHM Rat. szerinti kizáró okot tartalmazó szabály).

A gondolatjelbe tett jogszabályi szöveg értelmezéséből a Kúria is, mint a törvényszék, azt a következtetést vonta le, hogy az árverési eljárás első fordulójában állami irányítás alatt álló vállalkozás egyáltalán nem, a második fordulóban is csak meghatározott feltételekkel vehetett részt.

A Kúriának először azt a jogkérdést kellett eldöntenie, hogy az ügyben az IHM Rat. és az abban lévő kizáró okot tartalmazó szabály alkalmazandó volt-e.

A felperesek kereseteikben egyrészt állították, hogy Módosító törvény 60. § (3) bekezdése hatályát vesztette augusztus 4-én (II. r. felperes felülvizsgálati ellenkérelme), ezért az NMHH rendeletekkel párhuzamosan hatályban volt az IHM Rat. és ezért alkalmazandó is volt. Másodsorban állították, hogy amennyiben a Módosító törvény 60. § (3) bekezdése hatályban volt az árverési eljárás időtartama alatt, akkor is párhuzamos szabályozás érvényesült, mert ez a törvényhely a Jat. 10. § (1) bekezdés c) pontja ellenére nem határozta meg tételesen az NMHH rendeletek hatálybalépésével hatályon kívül helyezett jogszabályokat. Ezért az alkalmatlan volt joghatás kiváltására, azaz nem helyezte hatályon kívül október 7-ét követően sem a Kr. Ápszr.-t, sem az IHM Rat.-ot. Harmadlagosan pedig az I. r. felperes arra is hivatkozott (keresetében és felülvizsgálati ellenkérelmében is), hogy ha az NMHH rendeletek hatályon kívül is helyezték a Kr. Ápszr.-t és az IHM Rat.-ot, a Jat. 15. § (2) bekezdése alapján akkor is az alkalmazandó jog az ügyben az árverési eljárás kezdőnapján hatályban volt IHM Rat. volt. A Kr. Ápszr. valóban nem volt alkalmazható, mivel az annak helyébe lépő NMHH Ápszr. úgy rendelkezett - élve a Jat. 15. § (2) bekezdése által adott felhatalmazással -, hogy a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell e rendeletet. Ilyen eltérő rendelkezést azonban az IHM Rat. nem tartalmazott.

A jogerős ítélet indokolásából az következik, hogy az eljárt bíróság a Módosító törvény 60. § (3) bekezdését hatályos szabálynak tekintette (e körben a felperesi érvelést nem osztotta), viszont a második érvelést elfogadta (és ezért a harmadik érvrendszerrel nem foglalkozott).

A Módosító törvény 60. § (3) bekezdése értelmében az Elnök az Eht. 182. § (3) bekezdés szerinti jogalkotási hatáskörébe tartozó, e törvény hatálybalépését megelőzően kibocsátott jogszabályok az Elnök által azonos tárgykörben kibocsátott jogszabályok hatálybalépéséig maradnak hatályban.

A Kúria osztotta a jogerős ítélet azon álláspontját, hogy a Módosító törvény 60. § (3) bekezdése hatályban volt október 6-án az NMHH rendeletek meghozatalakor és az nem vesztette hatályát augusztus 4-én. A Módosító törvénynek mind az elnevezése, mind az érintett alcíme (I. az elektronikus hírközlésről szóló 2003 évi C. törvény módosítása) ugyan arra utal, mintha módosító szabályról lenne szó, amely a Jat. 12. § (1) bekezdése értelmében a hatályba lépésével (2011. augusztus 3.) válik végrehajtottá és másnap hatályát veszti (2011. augusztus 4.) a Jat. 12. § (2) bekezdése értelmében. Ugyanakkor ez az értelmezés azért nem követhető, mert a Módosító törvény 60. § (3) bekezdése tartalmilag nem módosítja az Eht.-t, nem épül be sehova, márpedig a Jat. 8. § (1) bekezdése ezt előírja módosító szabály esetén. Emellett maga Jat. 9. § (1) bekezdése is szabályoz olyan esetet, amikor nem módosító szabályról van szó [Jat. 9. § (2) bekezdése], mégis a töretlen jogalkotói gyakorlat módosító törvényekben, törvények módosítására utaló alcímek alatt helyezi el azokat. Nem lehet tehát levonni olyan következtetést a törvény címéből és alcíméből, hogy a Módosító törvény 60. § (3) bekezdése a Jat. 8. § (1) bekezdésébe ütköző jogalkotói hibában szenved és nem volt képes hatályosulni (amennyiben nem épült be más jogszabályba és másnap hatályát vesztette), mint módosító szabály. Ezért a Kúria azt állapította meg, hogy a Módosító törvény 60. § (3) bekezdése nem módosító, hanem tényleges tartalma alapján minősítve egy hatályon kívül helyező szabály, amely az ott megjelölt feltétel bekövetkezésével (az NMHH rendeletek hatálybalépésével) válik végrehajtottá és másnap vesztette hatályát, az az 2011. október 8-án. Mindezért helyesen kezelte a jogerős ítélet érvelésének egyik implicit kiindulópontjaként, hogy e jogszabályhely az NMHH rendeletek meghozataláig hatályban volt.

Megjegyzést érdemel, hogy mind a piacvezető vállalkozás által szerkesztett elektronikus jogszabálygyűjtemény (augusztus 4. hatályvesztés), mind a Nemzeti Jogszabálytár (2012. június 27. napján történő hatályvesztés a 2012. évi LXXVI törvény 6. § (2) bekezdés 219. pontja alapján) tévesen tartalmazza a hatályvesztés időpontját, ami jelzi a fenti kérdés részletes elemzésének szükségességét jelen ítélet indokolásában.

Szükséges megjegyezni azt is, hogy szemben felperesek érvelésével az NMHH Elnökének rendeletei nem írták felül a jogforrási hierarchiában magasabb szinten álló Kr. Ápszr.-t és az IHM Rat.-ot, mivel azok hatályvesztését feltételtől függően (NMHH Elnöke rendeletalkotása az adott tárgyban) törvény mondta ki, mely jogalkotási megoldásra a Jat. 10. § (3) bekezdés a) pontja lehetőséget ad.

A Kúria egyetértett abban is a jogerős ítélettel, hogy a Módosító törvény 60. § (3) bekezdését a jogalkotó a Jat. 10. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző módon alkotta meg, amikor nem jelölte meg tételesen azon jogszabályokat, amelyek az NMHH Elnökének rendeleteinek megalkotásával hatályukat vesztik.

A Jat. rendelkezései azonban a jogalkotónak szólnak és ez a jogalkotói hiba nem vezet ahhoz, hogy a hibás jogszabály automatikusan joghatás kiváltására alkalmatlanná válik, feltéve, hogy a jogalkotási hiba a jogbiztonságot nem érinti olyan mértékben, ami a jogszabály alkotmányellenességét eredményezi. Jelen ügyben a Kúria - szemben a jogerős ítélet következtetésével - úgy foglalt állást, hogy ha a Módosító törvény 60. § (3) bekezdése az NMHH Elnöke rendeleteinek megalkotásával végrehajtottá vált - ahogy az már a fentiekben levezetésre került -, akkor az azonos tárgykörű korábbi jogszabályok hatályon kívül helyezését eredményező feltétel bekövetkezett, azaz mind az NMHH Ápszr.-rel azonos tárgyú Kr. Ápszr., mind az NMHH Rat.-tal azonos tárgyú IHM Rat. október 7-én hatályát vesztette. Az egy más kérdés, hogy mivel ez a hatályvesztés egy olyan törvényi rendelkezés alapján következett be, amely a Jat. 10. § (1) bekezdés c) pontjába ütközött, ezért célszerű volt a jogalkotónak a jogbiztonság szempontjaira is figyelemmel hibáját - lényegében Jat.-on kívüli eljárással - korrigálni, és a Kr. Ápszr.-t, illetve az IHM Rat.-ot tételesen is hatályon kívül helyezni [129/2012. (VI. 26.) Kormányrendelet 1. § g) pont; 91/2011. (XII. 30.) NFM rendelet 76. § d) pont].

Mindezért nem volt tehát párhuzamos szabályozás október 7. napjától, hanem kizárólag az NMHH Ápszr. és az NMHH Rat. volt október 7. napjától hatályban.

Mindez azonban a jogkérdés megítélésén nem változtatott, mivel ha október 7. napjától az NMHH Rat. volt hatályban, jelen ügyre a Jat. 15. § (1) bekezdésére figyelemmel alkalmazni nem lehetett, ellenben a hatályon kívül helyezett IHM Rat.-ot a Jat. 15. § (2) bekezdése alapján alkalmazni kellett.

Az alperes per során részletesen kifejtett álláspontja szerint - mellyel a Kúria is egyetértett - az IHM Rat. szerinti kizáró okot tartalmazó szabály anyagi jogi szabály.

A Jat. 15. § (1) bekezdésének anyagi jogi szabályokra vonatkozó a) pontja szerint a jogszabályi rendelkezést - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a hatálybalépését követően keletkezett tényekre és jogviszonyokra kell alkalmazni.

A Jat. 15. § (2) bekezdésének anyagi jogi szabályokra vonatkozó a) pontja értelmében a jogszabályi rendelkezést - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a hatálya alatt keletkezett tényekre és jogviszonyokra a jogszabályi rendelkezés hatályvesztését követően is alkalmazni kell.

Az NMHH Ápszr. 28. § (2) bekezdése a Jat. 15. §-ának felhatalmazása alapján eltérő szabályt tartalmazott, amikor kimondta, hogy az NMHH Ápszr.-t a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Ezért megállapítható, hogy jelen ügyben nem a Kr. Ápszr.-t hanem az NMHH Ápszr.-t kellett alkalmazni október 7. napjától az árverési eljárás során hozott döntések tekintetében.

Az NMHH Rat. záró rendelkezései között, a hatályba lépésre vonatkozó 9. § azonban a Jat. 15. §-ától eltérő szabályt nem tartalmazott. Ezért annak eldöntésekor, hogy az IHM Rat.-ot vagy az NMHH Rat.-ot kellett-e az árverési eljárás során alkalmazni a Jat. 15. §-ának fent idézett szabályaiból kellett kiindulni.

Az érintett anyagi jogi szabályok (árverésen való részvétel feltételi szabályai) jellegéből következik, hogy a "keletkezett tények" kitétel nem értelmezhető. Ugyanis nem a vállalkozások által tanúsított és anyagi jogban meghatározott magatartási szabály betartása (mint tény) volt az anyagi jog tartalma, hanem egy eljárásban való részvételi feltételek előírásában jelent meg az anyagi jog, az az egy eljárási jogviszonyra vonatkozott. Megjegyzést érdemel, hogy a Jat. 15. § (1) bekezdés és (2) bekezdés a) pontjai nem tesznek különbséget aközött, hogy anyagi vagy eljárási jogviszonyról van szó, az az alkalmazandó anyagi jog jellegétől függ. Ahogy az a fentiekből kitűnik, jelen ügyben egy hatósági eljárási jogviszonyban alkalmazandó anyagi jogról van szó.

Az eldöntendő kérdés ezért az volt, hogy melyik rendelet hatálya alatt keletkezett az a jogviszony, amelyben alkalmazni kellett az érintett anyagi jogi szabályokat (árverésen való részvétel feltételi szabályait).

Az ügyben alkalmazandó NMHH Ápszr. 5. § (4) bekezdése értelmében az árverés hivatalból, a hirdetmény közzétételével indul. A dokumentáció az eljárás során mindvégig az "I. Alapvető Rendelkezések" címben, az "1.1 Fogalom meghatározások" alcím a.) pontjában rögzítette, hogy az árverési eljárás kezdete az a nap, amelyen a Kiíró a Hirdetményt honlapján közzéteszi. Ez a nap 2011. augusztus 4-e volt. Szükséges megjegyezni, hogy e rendelkezésektől függetlenül, az a kérdés, hogy hivatalból induló eljárásról van-e szó és hogy az eljárási jogviszony mikor jött létre, dogmatikai kérdés, még ha a tételes jogi szabályok befolyásolják a dogmatikai megítélést. Az NMHH Ápszr. 3. §-a hatósági eljárásként szabályozza az árverési eljárást, melynek mögöttes szabályait képezik a Ket. eljárási szabályai. Az általános hatósági eljárási szabályozásába, amely kérelemre vagy hivatalból indult eljárásokra osztja az eljárásokat, nehezen illeszthető be egy árverési eljárás, mivel az általános eljárási szabályokat nem az árverési) pályáztatási eljárásokra modellezte a jogalkotó.

A Kúria végső soron dogmatikai alapon is helyesnek tartotta azt a hatósági és a hatóság rendeletében is megjelenő megközelítést, amely hivatalbóli eljárásként értelmezte az árverési eljárást. Ennek megfelelően nem is lehetett más következtetésre jutni, mint hogy az árverési eljárás hivatalból, a hirdetmény közzétételével indult, ahogy ezt az NMHH Ápszr. 5. § (4) bekezdése is deklarálta. Ezért az eljárási jogviszony létrejött 2011. augusztus 4. napján függetlenül attól, hogy az I. r. alperesi beavatkozó részéről az első eljárási cselekmény végzésére mikor került sor. Nem volt ezért osztható alperes és I. r. alperesi beavatkozó azon álláspontja, hogy december 8. napján a jelentkezési határidő lejártakor keletkezett az az (eljárási) jogviszony, amelyben a részvételi feltételeket tartalmazó anyagi jogi szabályokat alkalmazni kellett. Ehhez azt kellett volna igazolni, hogy kérelemre induló eljárásról van szó, a kérelem alatt a jelentkezést értve, ilyet azonban alperes és I. r. alperesi beavatkozó még csak nem is állított.

Mindezért a Kúria megállapította, hogy a 2011. augusztus 4-én hatályban volt IHM Rat. rendeletet kellett alkalmazni jelen árverési eljárásban a Jat. 15. § (2) bekezdés a) pontja alapján.

Érdektelen volt ehhez képest, hogy a részvételi feltételeknek az eljárás egész időtartama alatt meg kellett-e felelni avagy nem. Míg a jogerős ítélet által hivatkozott Kr. Ápszr. 14. § (1) bekezdése nem volt alkalmazható az ügyben, addig a kiírási dokumentáció 3.19. pontja ugyan ezt előírja (melynek egyébként a dokumentáció 4.4. pont 3. bekezdése ellentmond annyiban, hogy a dokumentációnak és az NMHH Ápszr.-nek való megfelelést a nyilvántartásba vételtől írja elő), ahogy az ügyben alkalmazandó NMHH Ápszr. 21. § (4) bekezdése is, de ezen előírásnak nincs köze jelen jogkérdéshez. Ugyanis a részvételi feltételnek való folyamatos megfelelés csak annyit jelent, hogy ha állami hátterű szolgáltató nem indulhat, akkor az árverési eljárás időtartama alatt privatizált vállalat nem indulhat akkor sem, ha a jelentkezéskor már megfelelt a feltételeknek. Ezért az alperes ezzel kapcsolatos felülvizsgálati kérelemben előterjesztett érvei annyiban oszthatók voltak, hogy a jogerős ítélet e szabályokra tévesen hivatkozott, de az alperesi érvelés sem lehetett érdemben helytálló.

Az alperes és I. r. alperesi beavatkozó hivatkozott e jogkérdés tekintetében a Pp. 221. §-ának megsértésére is, mert álláspontjuk szerint az indokolás az ügy érdemére kiható módon hiányos volt. A Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet érdemben helytálló döntést hozott, mely döntését részletesen és okszerűen indokolta. Ugyanakkor a Kúria álláspontja szerint e részletes indokolásban szereplő összetett és több elemből álló jogi levezetés egyes részkérdésekben téves következtetéseket eredményeztek, mely következtetések eredménye ennek ellenére jogilag helytálló döntéshez vezetett. A Kúria ezért a jogi levezetést pontosította, és a jogi levezetés téves következtetéseinek korrigálásával, a jogerős ítélet következtetéseinek továbbgondolásával kiegészítette. Figyelembe véve, hogy a Kúria a jogi levezetését az I. r. felperes kereseti kérelmében szereplő levezetésre alapította, melyet alperes ismert, arra a per során részletes észrevételt tett, és amely érvelés I. r. felperes felülvizsgálati ellenkérelmében is megjelent, ekként alperesnek módja volt a felülvizsgálati eljárásban is e körben érveit előterjeszteni. Más kérdés, hogy ezzel a jogával végül is nem élt, ezért a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet indokolási kötelezettségének eleget tett. A jogi levezetés hibája nem tekinthető olyan eljárási jogsértésnek, amely hatályon kívül helyezéshez vezethetett volna, mert a tisztességes eljáráshoz fűződő jogai alperesnek és I. r. alperesi beavatkozónak ez okból nem sérültek. Ezért megállapítható, hogy egy megismételt eljárás sem vezethetett volna más eredményre.

II.

A másik eldöntendő fő kérdés az volt, hogy szükséges volt-e a közigazgatási határozat egészének hatályon kívül helyezése. A Kúria megállapította, hogy a törvényszék helyesen jutott arra a megállapításra, miszerint a keresettel támadott határozatok rendelkező részének és indokolásának jellege, tartalma, illetve a pályázati kiírás célja alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a határozat egyes részei, egymásra épülnek, egymással szorosan összefüggenek.

Szemben II. r. és III. r. felperes felülvizsgálati kérelmében kifejtettekkel nem annak volt jelentősége, hogy az elsőfokú határozat rendelkező része tartalmilag egymástól mennyiben választható szét, hanem annak, hogy egy, vagy több árverésre került-e sor egy árverési eljárás keretében. Általánosítva az eldöntendő jogkérdés az volt, hogy egy közigazgatási hatósági ügy vagy több hatósági ügy eldöntésére került-e sor egy közigazgatási hatósági eljárásban. Ennek eldöntése a tényeken múlik, azaz ténykérdésről és nem jogkérdésről van szó.

A kérdés megítélését ugyanakkor nehezítette, hogy az NMHH Ápszr. 21. § (2) bekezdése előírta, hogy amennyiben a kiírási dokumentáció szerint a pályázati vagy árverési eljárás tárgyát több frekvenciablokk képezi, akkor a Hatóság mérlegelése alapján vagy valamennyi frekvenciablokk tekintetében külön határozatot hoz, vagy egyes frekvenciablokkok vagy valamennyi frekvenciablokk tekintetében egybefoglalt határozatot hoz.

Ezen előírásnak csak olyan kiírás felelhet meg, amely az egyes frekvenciablokkokat önálló árverési tárgyaknak tekinti, azaz vagy külön árverési eljárásokban, vagy egy árverési eljárásban de különálló egymást nem befolyásoló árveréseket folytat le, majd egy határozatot hoz.

Az elsőfokú határozat le is szögezte indokolásában, hogy a hatóság egybefoglalt határozatot hozott, ami azt jelenti a Ket. 73. § (3) bekezdésére figyelemmel, hogy egy árverési eljárást folytatott le, de több árverési döntést egy okiratba foglalt, több ügyben döntött.

Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a másodfokú eljárásban az alperes elkülönítette az ügyeket és három önálló hatósági másodfokú eljárást folytatott le. Ez az "elkülönítés" azonban nem frekvenciablokkonként történt, hanem fellebbező ügyfelenként.

A felülvizsgálati tárgyaláson tisztázásra került, hogy az alperes az Eht. 2011. augusztus 3. napjáig hatályban volt szűkített ügyfélfogalma - mely szerint ügyfél az, akivel szemben hivatalból indult meg az eljárás - szokásos gyakorlat szerinti - egyébként már akkor is téves - alkalmazására került sor, annak ellenére, hogy 2011. augusztus 3. napján hatályba lépett Módosító törvény folytán az Eht. már a Ket. ügyfélfogalmát használta. Ugyanakkor ez az "elkülönítés" sem volt következetes, amennyiben érdemben foglalkozott alperes az I. r. felperes II. r. felperes "ügyében" benyújtott fellebbezés betekintésének kérdéseivel, ezért a perben már nem is merült fel ezen eljárásmóddal kapcsolatos jogvita.

Megállapítható volt ezért, hogy az alperes elsőfokú szervének és az alperesnek nem volt egyértelmű koncepciója az eljárása során arra nézve, hogy több közigazgatási ügyet vagy egy ügyet kezel-e egy eljárásban.

A kiírási dokumentáció mind az elsőfokú határozat indokolásában lévő állásponthoz, mind az alperesi eljáráshoz képest eltérő módon szabályozta az eljárást. A kiírási dokumentáció úgy került megfogalmazásra, hogy az NMHH Ápszr. 21. § (2) bekezdése szerinti külön hatósági ügyek szétválaszthatatlanokká váltak, eljárásjogilag egy hatósági ügynek minősültek. Ennek oka pedig az volt, hogy maga a kiírás egységesen kezelte az egyes frekvenciablokkokat minden tekintetben. Ezt támasztja alá többek között az, hogy a kiírás során fel sem merült az a lehetőség, hogy az inkumbensek az "A" blokkra jelentkezés nélkül csak "B"-re vagy "C" blokkra adjanak be ajánlatot. A dokumentáció 2.21 pontja az árverés tárgyáról (a blokkokról egységesen) és nem tárgyairól beszél. A 2.9.3 pont a belföldi roaming kötelezettséget előírja a jelentkezés során, ami feltételezi, hogy ha "A blokkra" jelentkezik egy inkumbens, akkor "B" és "C" blokkokra is kötelezően jelentkeznie kell, ellenkező esetben, ha az "A" blokkot nem nyeri meg, akkor egy vesztes kötelezésére is sor kerül úgy, hogy nem nyert semmit (ezért ezt az opciót a dokumentáció nem is tette lehetővé). A 3.11. e) pont harmadik franciabekezdés szerint a pályázati borítékon azt kellett feltüntetni, hogy "Jelentkezés a 900 Mhz-es sávban frekvenciahasználati jogosultság megszerzésére irányuló árverési eljárásra", azaz szó sincs arról, hogy több blokkok szerint elkülönülő árverésről volna szó.

E példákon túl, a legfontosabb tény e kérdés megítélése szempontjából az, hogy az "A blokk" eredménye szükségszerűen befolyásolta "B" és "C" blokk árverésére vonatkozó eredményt. Ha ugyanis az első forduló az "A" blokkra eredménytelen - ahogy ezt a jogerős ítélet és jelen ítélet is megállapította - akkor automatikusan kellett, hogy sor kerüljön a második fordulóra és ennek eredményétől függően kerülhetett sor a "B" és "C" blokkban szükségszerűen másik licitboríték (az "A" blokk nyertessége esetén felbontandó) felbontására. Ez pedig azt jelenti, hogy az "A" blokkra vonatkozó ítéleti döntés kihat automatikusan a "B" és "C" blokk eredményére.

Legfeljebb az merülhetett volna fel - és ezt III. r. felperes keresetében kérte -, hogy a "B" és "C" blokk vonatkozásában új eljárás lefolytatására kerüljön sor.

A Pp. 339. § (1) bekezdése értelmében ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik, a bíróság - az ügy érdemére ki nem ható eljárási szabály megsértésének kivételével - a jogszabálysértő közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a közigazgatási határozatot hozó szervet új eljárásra kötelezi.

A fenti jogszabályhely alapján az új eljárás elrendelése a bíróság mérlegelésétől függ, akkor, ha arra szükség van és a bíróság határozza meg azt is, hogy az eljárás melyik szakaszától kell megismételni az eljárást.

Pályáztatási eljárások esetén, amennyiben azok közigazgatási hatósági eljárásként kerülnek szabályozásra, vagy közigazgatási jogorvoslati rend kapcsolódik hozzájuk, az eljárásra vonatkozó speciális szabályokat a különös eljárási szabályoknak kell tartalmazniuk kitérve a megismételt eljárás esetére is (lásd például közbeszerzési eljárási rezsim). Jelen ügyre irányadó szabályokat azonban a jogalkotó úgy alkotta meg, hogy egyáltalán nem gondolt arra a lehetőségre, hogy a jogalkalmazó jogellenes döntést hozhat.

A kiírási dokumentáció pedig kifejezetten olyan szabályokat tartalmazott, ami lehetetlenné tette az eljárás megismétlését, mivel a licitálási szakasz lezárására vonatkozó 4.2.5 pont a fel nem bontott licitlapot és teljesítési biztosítékot tartalmazó borítékoknak a licitzárást követő 5 napon belüli, az adott licitet benyújtó résztvevőnek való visszaküldéséről rendelkezett.

Összességében megállapítható, hogy függetlenül az NMHH Ápszr. 21. § (2) bekezdésétől - melynek megsértésére felperesek nem hivatkoztak - tényként szögezhető le, hogy az alperes elsőfokú szerve egy eljárásban egy közigazgatási hatósági ügyet döntött el. Ezért tévesen állapította meg az elsőfokú határozat, hogy egybefoglalt határozatot hozott, ennek megítélése ugyanis ténykérdés.

Ezért helytállóan döntött a jogerős ítélet akkor is, amikor a teljes határozatot helyezte hatályon kívül és akkor is, amikor ezt új eljárás lefolytatására való kötelezés nélkül tette.

III.

A jogerős ítélet az ügy érdemének eldöntését követően - figyelemmel arra is, hogy a Kúria eltérő döntést is hozhatott volna és egy esetleges megismételt bírósági eljárás elkerülhető legyen - a Pp. 213. § (1) bekezdésének megfelelően teljes terjedelmében kimerítette a kereseti kérelmeket, és az egyéb hivatkozott jogszabálysértések tekintetében is állást foglalt.

A 2012. szeptember 1-je óta hatályos Pp. 271. § (1) bekezdés d) pontja szerint csupán indokolás ellen felülvizsgálati kérelmet előterjeszteni nem lehet. Jelen ügyben azonban az alperes és I. r. alperesi beavatkozó az ügy érdemét eldöntő kérdésekben, így szükségszerűen az egyéb jogsértést megállapító indokolási részek ellen is előterjesztettek felülvizsgálati kérelmet. Az alperesnek és I. r. alperesi beavatkozónak jogos érdeke fűződhet ahhoz, hogy a terhére megállapított jogsértések - függetlenül attól, hogy azok végül az ügy érdemét befolyásolják-e vagy sem - amennyiben azok tévesek, mellőzésre kerüljenek az ítélet indokolásából. Ezért a Kúriának ezekben az ügy érdemét nem befolyásoló megállapítások tekintetében is állást kellett foglalnia.

A Kúria megállapította, hogy a kiírási dokumentáció módosításainak miniszteri jóváhagyására - a Kr. Ápszr. 4. § (1) bekezdése alapján - nem volt szükség, ahogy az sem volt - bizonyítottság hiányában - megállapítható, hogy az árverési bizottság a bontáson ne vett volna részt. E körben ezért az alperes illetve I. r. alperesi beavatkozó felülvizsgálati kérelmei alaposak voltak, e két vonatkozásban az alperes - szemben a jogerős ítéleti indokolás megállapításával - jogsértést nem követett el.

A Kr. Ápszr., ahogy az fentebb kifejtésre került - 2011. október 7-től nem volt hatályban, ezért az ezt követően bekövetkezett dokumentáció módosításokban ennek szabályai nem voltak alkalmazhatók. A felek között vita volt ugyan abban is, hogy a kiírási dokumentáció október 7-ét megelőző "változata" jóváhagyásra került-e. Nem vitás, hogy a miniszteri jóváhagyásnak valamilyen konkrét formát kell öltenie. Ennek a kérdésnek azonban azért nem volt jelentősége, mert az utoljára 2011. november 25. napján módosított szövegű és az ügyben ténylegesen alkalmazott kiírási dokumentáció jóváhagyása lehetett csak releváns jogi kérdés. E körben teljes mértékben egyetért a Kúria a jogerős ítélet azon álláspontjával, hogy módosított és ténylegesen alkalmazott kiírási dokumentáció jóváhagyásának van érdemi és garanciális jelentősége. Hozzátehető azonban, hogy ha a Kr. Ápszr. 4. § (1) bekezdése mindvégig alkalmazandó lett volna, akkor e jogszabályhelynek megfelelt volna, ha csak a végleges, és ténylegesen alkalmazott dokumentáció kerül jóváhagyásra. Bár az alperes elsőfokú szerve az eljárás során miniszter által jóváhagyott kiírási dokumentációt alkalmazhatott 2011. október 7-éig, de ennek hiánya sem okozott volna az ügy érdemére kiható jogsértést, ha utóbb módosításra kerül a dokumentáció. Jelen ügyben pedig, ahol október 7-ét követően megszűnt ez az előírás, teljes mértékben irrelevánssá vált, hogy október 7-e előtt, a végül nem alkalmazott szövegű kiírási dokumentáció jóváhagyása megtörtént-e vagy nem. Az I. r. felperes azon felvetése, mely szerint az eljárás egész folyamatban léte alatt hatályban volt a 212/2010. (VII. 1.) Kormányrendelet, melynek 92. § (2) bekezdés f) pontja szerint a nemzeti fejlesztési miniszter látta el a polgári és nem polgári célú frekvenciagazdálkodással kapcsolatos feladatokat, azért volt alaptalan, mert e jogszabályhelyből nem következik a miniszteri jóváhagyás követelménye.

A Kúria álláspontja szerint a Pp. 164. § (1) bekezdésének ellenére felperesek nem bizonyították, hogy az árverési bizottság ne lett volna jelen a bontáson. Az I. r. felperes a bontásról készült közjegyzői okiratra hivatkozott, melyből arra lehetett következtetni, hogy csak a bontó bizottság volt jelen. Az alperes által csatolt árverési bizottság jegyzőkönyvéből viszont arra, hogy csak az árverési bizottság volt jelen. Alperes ugyanakkor csatolt számos más dokumentumot (e-maileket a tagok értesítéséről, illetve a tagok utóbb készült nyilatkozatát arról, hogy jelen voltak stb.), melyekből megállapítható volt, hogy az árverési bizottságnak a bontás helyére és idejére történő összehívására sor került. Kétségtelen tény, hogy volt olyan árverési bizottsági tag, aki két nappal a bontás előtt e-mailben arról tájékoztatta a hatóságot, hogy nem lesz jelen, mert külföldön lesz, aztán utóbb még is úgy nyilatkozott, hogy jelen volt. Nem zárható ki, hogy utóbb mégis jelen tudott lenni.

A Kúria álláspontja szerint ezen adatok alapján nem dönthető el, hogy az árverési bizottság a bontáson jelen volt-e. Tekintettel az alperes által benyújtott bizonyítékokra a felpereseket terhelte az ellentmondások tisztázása érdekében történő bizonyítás, melynek nem tettek eleget.

Bár az eljárt bíróság - akár felperesi bizonyítási indítványok esetén is - jogszerűen hagyhatta tisztázatlanul a kérdést, mivel az ügy érdemére ez a kérdés végül kihatással nem volt, azonban a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján jogsértést nem állapíthatott volna meg.

Ezért a Kúria megállapítja, hogy a jogerős ítélet tévesen jutott arra következtetésre, hogy az árverési bizottság nem volt jelen a bontáskor és tévesen állapított meg ezzel kapcsolatban súlyos eljárási jogsértést.

A Kúria e két kérdésben találta tévesnek a jogerős ítélet indokolását. Mivel azonban e tévedések az ügy egésze szempontjából jelentéktelennek tekinthetők, mivel az ügy érdemére nem hatottak ki, ezért a Kúria nem jelenítette meg ezt a körülményt az ítélete rendelkező részében, csak az indokolásában. Az ítélet rendelkező részét ez csak annyiban érintette, hogy a Kúria a perköltség megállapításakor a nem teljes körű pervesztesség tényét értékelte.

A Kúria teljes egészében osztotta a jogerős ítélet belföldi roaming kötelezettséggel kapcsolatos álláspontját, eltérő véleménye csak abban volt, hogy a vonatkozó uniós jog értelmezése egyértelmű volt-e, "tiszta ügyről" (acte clair) van-e szó. A jogerős ítélet indokolását megerősítve - és azt nem megismételve - a Kúria az alábbiakra kíván rámutatni.

Az alperes e feltétel előírásának jogszabályi alapjaként az NMHH Ápszr. 4. § (1) bekezdés j) pontját jelölte meg, amely előírja a hatóság számára kötelezettségként, hogy az általa jelentősnek ítélt egyéb feltételeket kiírási dokumentációban szerepeltesse, így különösen a jelentkezők által kötelezően megteendő vállalásokat. A jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy ez a szabály csak az Eht. keretei között értelmezhető, az nem írhat elő olyan kötelező vállalást, amelynek előírása valamely más eljárási rezsimre (JPE eljárás) tartozik. Emellett utalt arra is a bíróság, hogy a magyar jog uniós jog fényében való értelmezéséből is ez következik.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében már arra is hivatkozott, hogy számára az Engedélyezési Irányelv B. melléklet 7. pontja adott felhatalmazást, ezért az NMHH Ápszr. 4. § (1) bekezdés j) pontja e szabály implementációjának tekinthető, ahogy az az NMHH Ápszr. 29. §-ából is kitűnik.

A Kúria mielőtt az Engedélyezési Irányelv e szabályának értelmezését elvégzi, szükségesnek tartja utalni arra, hogy nem állapítható meg egyértelműen, hogy az Engedélyezési Irányelv e szabálya implementálásra került-e, egyértelmű tartalmi kapcsolat az NMHH Ápszr. 4. § (1) bekezdés j) pontja és az Engedélyezési Irányelv B. melléklete között nem állapítható meg. Ha elfogadja a Kúria, hogy az Engedélyezési irányelv B. melléklet 7. pontjának implementációja megtörtént, akkor további kérdésként merül fel, hogy az irányelv közvetlen hatállyal bír-e, azaz felülírhatja-e az Eht. szabályait. Megjegyzendő, hogy az alperes kötelezettség megállapítása végett nem hivatkozhat közvetlenül az irányelvre [lásd C-148/78, Ratti ügy 1979, ECR 01629 22. megfontolása; C-8/81. Ursula Becker ügy 1982, EBHT 53.].

Mindezek előre bocsátásával megvizsgálta a Kúria is, hogy az Engedélyezési Irányelv B. melléklet 7. pontjának fényében értelmezhető-e a magyar jog akként, ahogy azt alperes értelmezi.

Az Engedélyezési Irányelv melléklete szerint az ebben a mellékletben található jegyzék kimerítően felsorolja az általános felhatalmazásokhoz (A. rész), a rádiófrekvencia-használati jogokhoz (B. rész) és a számhasználati jogokhoz (C. rész) a 6. cikk (1) bekezdése és a 11. cikk (1) bekezdésének a) pontja értelmében a 2002/21/EK irányelv (keretirányelv) 5., 6., 7., 8. és 9. cikkében kijelölt határokon belül fűzhető feltételeket.

Az Engedélyezési Irányelv B. melléklet 7. pontja szerint rádiófrekvencia-használati jogokhoz fűzhető feltétel lehet bármilyen kötelezettségvállalás, amelyet a használati jogot megszerző vállalkozás a versenyeztetési vagy összehasonlító kiválasztási eljárás során tett.

A Kúria álláspontja szerint az Engedélyezési Irányelv B. melléklet 7. pontjának helyes értelmezése az, hogy bármilyen kötelezettségvállalás alatt csak olyan kötelezettségek érthetők, amelyeket annak érdekében tesz a vállalkozás, hogy a versenyeztetési eljárást megnyerje.

Ez nem csak azért van így, mert a Keretirányelv 5., 6., 7., 8. és 9. cikkek betartása mellett értelmezhető csak a B. melléklet 7. pontja, hanem azért is, mert az Engedélyezési Irányelv szabályozási logikájával ellentétes lenne más értelmezés. A szabályozás logikája főszabályként nem teszi lehetővé a rádiófrekvencia használati jog feltételhez kötését, azt kizárólag abban a körben engedi taxatív felsorolással, amely a B. mellékletben szerepel [6. cikk (1) bekezdés].

A Kúria nem tudta elfogadni azt az alperesi értelmezést, amely lényegében azt állítja, hogy a Keretirányelv és a Hozzáférési Irányelv teljes szabályozási rendszerét felülírja versenyeztetési eljárás esetén az Engedélyezési Irányelv B. melléklet 7. pontja és ilyenkor egy hozzáférési típusú kötelezettség előírásához nem szükséges piacmeghatározási, piacelemzési eljárás, sem JPE szolgáltató kijelölése és az azonosított versenyprobléma érdekében az indokolt és arányos kötelezettség kiszabására (JPE eljárás).

Ennek a dokumentáció 5.4. pontja is egyértelműen ellentmond, amikor a frekvencia használati jogosultság megszerzésével járó kötelezettségek körében fenntartja a jogot arra a hatóság, hogy az előírt belföldi roaming kötelezettséget az Eht. 57. §-ában szabályozott [helyesen: Eht. 65. § (3)-(4) bekezdés, mert csak 2011. augusztus 3. napjáig szabályozta az Eht. 57. §-a ezt a kérdést] rendkívüli JPE eljárás keretében soron kívül módosíthassa, akkor ha további (!) versenyt korlátozó akadályt észlel.

Egy ilyen eljárás esetén a kötelezettség módosítására ugyan sor kerülhet, ez azonban csak úgy lehetséges az Eht. szerinti JPE eljárás rendjében, ha már korábban volt olyan JPE határozat, amely előírta a kötelezettséget. A két eljárás ilyen összekapcsolása minden jogszabályi alapot nélkülöz.

A Kúria megjegyzi ezzel kapcsolatban, hogy az árverési eljárás ténye, és az új szolgáltató megjelenése olyan jelentős piaci esemény, amely indokolhatja az Eht. 65. § (3) bekezdése szerinti rendkívüli JPE eljárás lefolytatását. Ezért a hatóságnak módja van az árverési eljárás tervezésekor a piacmeghatározást és piacelemzést lefolytatni és az árverési eljárással párhuzamosan már lehetősége van JPE eljárás lefolytatására is. Sőt ideiglenes határozatot is hozhat az Eht. 71. § (8) bekezdése alapján, ha annak feltételei fennállnak.

Téves alperes azon érvelése is, hogy az Engedélyezi Irányelv 23. preambulumbekezdése szerint nem ellentétes a Keretirányelvvel, ha a versenyeztetési eljárásból kizárná az inkumbens szolgáltatókat, ekként a többen a kevesebb eleve alapján egy belföldi roaming kötelezettség - ami sokkal kevésbé súlyos, mint a kizárás - nyilvánvalóan előírható. A Kúria álláspontja szerint tény, hogy kiírhatta volna úgy is az árverést a hatóság, hogy az inkumbensek azon nem vehetnek részt, azonban ebben az esetben JPE eljárást kellett volna lefolytatnia ahhoz, hogy a belföldi roaming kötelezettséget előírhassa. Ez is alátámasztja azt, hogy ez a kötelezettség nem erre az eljárásra, hanem JPE eljárásra tartozik.

Az alperes hivatkozott egy többéves rádióspektrum politikai program létrehozásáról szóló az Európai Parlament és Tanács 2012. március 14-ei 243/2012/EU határozatának (a továbbiakban: RSPP) 5. cikk (2) bekezdés a) pontjára. A Kúria nem értett egyet a felperesekkel abban, hogy azért, mert az árverési eljárás után keletkezett uniós jogi aktusról van szó, ezért az Engedélyezési Irányelv értelmezéséhez ne lenne használható.

Az RSPP 5. cikk (1) bekezdése szerint a tagállamok a 2002/20/EK és a 2002/21/EK irányelvnek megfelelően előmozdítják a tényleges versenyt és elkerülik a verseny torzulásait az elektronikus hírközlési szolgáltatások belső piacán.

Figyelembe veszik továbbá a versennyel kapcsolatos kérdéseket, amikor magánkézben lévő elektronikus hírközlési hálózatok felhasználói részére spektrumhasználati jogokat biztosítanak.

A (2) bekezdés a) pontja értelmében az (1) bekezdés első albekezdésének alkalmazásában, a versenyszabályok alkalmazásának, valamint a 2002/21/EK irányelv 9. cikkének (4) bekezdése szerinti közérdekű célok elérése érdekében hozott tagállami intézkedéseknek a sérelme nélkül a tagállamok - többek között - olyan intézkedéseket fogadhatnak el, amelyek korlátozzák annak a spektrumnak a mennyiségét, amelyre valamely vállalkozásnak használati jogokat adnak, illetve bizonyos frekvenciasávok vagy hasonló jellemzőkkel bíró bizonyos frekvenciasáv-csoportok, például az elektronikus hírközlési szolgáltatások számára kiosztott 1 GHz alatti frekvenciasávok tekintetében a használati jogokat különböző feltételekhez, például nagykereskedelmi hozzáférés, országos vagy regionális roaming biztosításához kötik. Az ilyen kiegészítő feltételeket csak az illetékes nemzeti hatóságok szabhatják ki.

A Kúria az RSPP 5. cikk (2) bekezdés a) pontjából sem tudta azt kiolvasni, hogy az árverési eljárások részvételi feltétele lehetne a belföldi roaming kötelezettség, tekintettel arra, hogy az alperes által felülvizsgálati kérelemben nem említett utolsó mondat kifejezetten utal arra, hogy az ilyen feltételeket az illetékes nemzeti hatóságok szabhatják ki. Amellett, hogy e jogi aktus arra nem utal, hogy a kiszabás milyen eljárásban történjen, a jelen esetben - mint ahogy azt alperes is rögzítette - kiszabás nem történt. Sőt e kifejezés inkább arra enged következtetni, hogy a kötelezettséget az arra irányadó eljárásban ki kell szabni (JPE eljárás).

Alperes érvelésének részét képezte, hogy ha belföldi roaming kötelezettséget kiszabni csak JPE eljárásban is lehet, jelen esetben nincs szó kötelezettségről, mert opcionálisan választhatott az inkumbens szolgáltató. Vagy önként vállalja ezt kiírási feltételt, vagy nem indul az árverésen.

A Kúria elöljáróban szükségesnek tartja megjegyezni, hogy az elektronikus hírközlési jog hazai bírói gyakorlatában már előfordult, hogy az alperes JPE határozatba foglalt olyan opcionális választási lehetőséggel történő kötelezettség kiszabását elfogadta, amikor az Eht. által lehetővé tett összetett kötelezettség csoport kiszabása és az Eht. által közvetlenül lehetővé nem tett konkrét hatósági ár meghatározása közötti választást ajánlotta fel a hatóság, és az érintett JPE szolgáltatók az utóbbit választották, mert azt kevésbé terhesnek találták [Fővárosi Bíróság 7. K. 34.969/2006/96., Fővárosi Ítélőtábla 2. Kf. 27.418/2011/7. ítéletek]. Ez azonban azért volt elfogadható, mert bár a közvetlen hatósági ár meghatározására a vonatkozó Eht. szabály - explicit módon - lehetőséget nem adott [csak egy további Eht. 108. § (5) bekezdése szerinti további eljárásban], de az egy az Eht. által lehetővé tett szigorúbb kötelezettséget váltott ki (többen a kevesebb elv). A JPE határozat felülvizsgálata során mód volt a megállapított ár érdemi vitatására, a jogorvoslati joguk biztosított volt a szolgáltatóknak, az ügyfelek eljárási jogai nem sérültek.

A bírói gyakorlat azonban már ezt az eljárási módot sem tekintette önkéntes kötelezettségvállalásnak, mert a választási lehetőség látszólagos volt, hiszen egy szigorúbb és egy enyhébb kötelezettség közül racionálisan vállalkozás mindig az enyhébbet választja.

Jelen ügy abban különbözik a fenti esettől, hogy az inkumbensek az "enyhébb jogkövetkezmények" választása esetén, az így beálló kötelezettségekkel szemben jogorvoslattal nem élhetnek, ahogy ezt alperes másodfokú határozataiban le is szögezte. Ha az inkumbensek azt "választották" volna, hogy nem indulnak az árverésen, akkor az alperes JPE eljárásban kötelezte volna őket a belföldi roamingszolgáltatás nyújtására, amellyel szemben jogorvoslattal élhettek volna, vitathatták volna JPE státuszukat, illetve azt, hogy a kötelezettség illetve annak egyes elemei mennyire indokoltak és arányosak. Ha viszont az árverésen indulnak - ahogy ezt tették is - akkor az árverést lezáró határozat kapcsán nem vitathatják a kiszabott kötelezettség arányosságát és indokoltságát. Ezért egy ilyen előírás végső soron az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogorvoslati jog sérelmét, az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében foglalt és a Ket. 4. § (1) bekezdésében is rögzített tisztességes ügyintézéshez való jog sérelmét jelenti.

Ennek a fenti levezetésnek a helyességét támasztja alá az Engedélyezési Irányelv B. melléklet 7. pontjának értelmezése során ugyancsak figyelembe veendő azon szempont, hogy a Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikk 1. pontját sértené egy olyan értelmezés, amely egy kötelezettséggel szembeni jogorvoslati jog gyakorlását egy eredeti kötelezettségnél súlyosabb joghátrány kilátásába helyezéséhez köti. Az Egyezmény 6. cikkének alkalmazásában a polgári jogok és kötelezettségek körébe esik a tulajdonjogot (mobilfrekvenciák) valamilyen formában érintő perek, például a kisajátítási kártalanítás, építési korlátozások elrendelésével stb. kapcsolatos perek (Allan Jacobson v. Sweden judgment of 25 October 1989, Series A no.163, Mats Jacobson v Sweden Judgment of 28 June 1990, Series A. no.180-A) ahogy mindazon jogviták is, amelyek arra vonatkoznak, hogy az érintett által alkalmazott felhasználási mód, valamely, egyébként számára engedélyezett használati módnak minősül-e. Megállapítható ezért, hogy jelen árverési eljárást érintő jogvita az Egyezmény 6. cikk 1. pontjának hatálya alá tartozhat.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága kifejtette, hogy az ilyesfajta "választás", ahol a kérelmezőnek igen komoly joghátránnyal járt volna a bírósági út melletti döntés, nem egyeztethető össze az Egyezmény előírásaival (Deweer v. Belgium judgment of 27 februrary 1980, Series A no.35.). Ezt a több mint 30 évvel ezelőtt kimondott elvet 2004-ben megerősítette (Marpa Zeeland B.V and Metal Welding B.V. v. Netherlands judgment of 9 November 2004, no. 46300/99).

Az Engedélyezési Irányelv értelmezésekor a Kúriának úgy kellett értelmeznie az irányelvet, mint ahogy azt az Európai Unió Bírósága tenné. Ahogy azt az Európai Unió Bíróságának nagytanácsa az Aklagaren v. Hans Akerberg Fransson C-167) 10. számú ügyben jelen ítélettel azonos napon hozott 2013. február 26-i ítéletének 44. megfontolásában kifejtette, az Egyezmény ugyan nem az uniós jog része, de a Charta 52. cikk (3) bekezdése azt a kötelezettséget írja elő, hogy a Chartában foglalt, az Egyezmény által biztosított jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek.

A Charta 47. cikke a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot szabályozza, és ha ennek tartalma lefedi az Egyezmény által biztosított 6. cikk 1. bekezdését, akkor az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata, az Engedélyezési Irányelv B. melléklet 7. pontja tekintetében is egy értelmezési szempont.

Az EUMSz. 267. cikk értelmében az olyan uniós jogi rendelkezéssel kapcsolatos jogvitában eljáró nemzeti bíróság, amelynek a tartalma vagy terjedelme nem világos számára, jogosult, adott esetben pedig köteles a szóban forgó uniós jogi rendelkezést illetően értelmezési kérdésekkel az Európai Bírósághoz fordulni (lásd ebben az értelemben a 283/81. sz., CILFIT és társai ügyben 1982. október 6-án hozott ítéletet [EBHT 1982., 3415. o.], továbbiakban: CILFIT ügy).

Ha a Kúria előtt uniós jog értelmezésével kapcsolatos vita merül fel, köteles előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordulni a megfelelő értelmezés érdekében az Európai Bírósághoz, kivéve ha azt állapította meg, hogy a felmerült kérdés nem releváns, vagy a szóban forgó uniós jogi rendelkezést az Európai Unió Bírósága már értelmezte, vagy az uniós jog helyes alkalmazása olyannyira nyilvánvaló, hogy az minden ésszerű kétséget kizár [CILFIT ügy rendelkező rész].

Jelen ügyben felmerült uniós jogi kérdést az Európai Unió Bírósága nem értelmezte, és abban nem osztotta a jogerős ítélet álláspontját a Kúria, hogy az érintett jog értelmezése olyannyira nyilvánvaló lenne, hogy minden ésszerű kétséget kizárható lenne (tiszta ügy). Ahhoz ugyanis, hogy ez megállapítható legyen, a Kúriának meg kell győződnie arról, hogy ez ugyanennyire nyilvánvaló a többi tagállam bíróságai számára is (CILFIT ügyben hozott ítélet 16. megfontolása). Az alperes hivatkozott arra, hogy az árverési eljárás idején kettő, a felülvizsgálati eljárás ideje alatt 7 tagállam az alperesi értelmezést követte. Ezért van arra vonatkozó adat, hogy a tagállami gyakorlatok egy releváns körben nem feltétlenül egyeznek a jelen ítéletben kifejtettekkel.

Ugyanakkor jelen ügyben az előzetes döntéshozatali kérelem előterjesztésére vonatkozó kötelezettsége a Kúriának nem állt fenn, mert az uniós jog értelmezése nem volt releváns az ügy mikénti eldöntésében, az ügy érdemét nem befolyásolta (CILFIT ügyben hozott ítélet 10. megfontolása). A Kúria pedig jelen ügyben nem látta célszerűnek jelen ügy érdemét nem befolyásoló kérdésben az Európai Unió Bíróságának megkeresését, mert az a jelen ügy indokolatlan elhúzódását eredményezte volna.

Mindez azt jelenti, hogy alperes hivatkozása nem volt alkalmas álláspontja alátámasztására, hiszen az általa hivatkozott tagállami gyakorlatok lehetnek jogszerűtlenek is, hivatkozásából nem következik, hogy jelen értelmezés a jogszerűtlen. Ugyanakkor az alperes által hivatkozott körülményekre figyelemmel megállapítható, hogy jelen ítéletben adott értelmezéssel a Kúria csak iránymutatást adott az alperesi hatóságnak a jövőbeni eljárásra, mely megállapítások nem kötik egy jövőbeni árverési eljárásban. Különösen így van ez azért, mert ahogy alperes felülvizsgálati kérelemben helyesen rámutatott, az irányelv közvetlenül nem alkalmazandó. Visszautalva a fentebb már kifejtettekre, az sem egyértelmű az alperes által jelen ügyben hivatkozott hazai jogszabályok alapján, hogy az Engedélyezési Irányelv vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő implementálása megtörtént-e, valamint az sem, hogy a közvetlen hatálya az irányelvnek megállapítható-e. Amennyiben ezen az uniós jogkérdésen múlik egy jövőbeni ügy eldöntése, a bíróság köteles lesz az Európai Unió Bíróságához fordulni ezekkel a kérdésekkel, feltéve, hogy az érintett uniós jog értelmezése addigra nem válik az Európai Unió Bíróságának gyakorlata által egyértelművé.

A belföldi roaming kötelezettség azon konkrét rendelkezését is támadták a felperesek, amely szerint a kötelezett a szerződés - változatlan feltételek melletti - meghosszabbítására irányuló tárgyalásoktól nem zárkózhat el. E rendelkezés indokoltságát, arányosságát a jogerős ítélet nem vizsgálta és nem is vizsgálhatta a fent kifejtett okokból. Ugyanakkor megállapította az eljárt bíróság, hogy e kötelezettség nem kellően konkrét, egyértelmű, ezért végrehajthatatlan, ami jogsértő. A Kúria ezzel a megállapítással egyetértett, mivel a határozat nemleges magatartási szabályt írt elő, holott nem tűrési kötelezettségről, hanem egy aktív, tevőleges magatartásra vonatkozó kötelezettséget várt el az előírás úgy, hogy ezt az aktív magatartást nem határozta meg, azaz a rendelkezés nem tartalmaz egyértelmű, követhető, végrehajtható döntést, ami a Ket. 72. § (1) bekezdés d) pont da) alpontjába ütközik.

Az I. r. alperesi beavatkozó sérelmezte, hogy tiltott állami támogatást állapított meg a jogerős ítélet, holott erre csak az Európai Bizottságnak lett volna hatásköre.

Ezzel kapcsolatban a Kúria rámutat arra, hogy a jogerős ítélet nem állapított meg jogsértést, hanem csak azt rögzítette, hogy az alperesnek a tiltott állami támogatásokra vonatozó uniós szabályozást döntése során figyelembe kell vennie. A jogerős ítélet megfogalmazása bizonytalan, ennek oka azonban az volt, hogy az alperes II. r. felperes fellebbezésére vonatkozó határozatában egyrészt megállapította, hogy e kérdésben nincs hatásköre, másrészt részletesen megindokolta, hogy miért nem lehet szó jelen esetben támogatásról, nem hogy tiltott támogatásról. Ehhez az indokolásbeli bizonytalansághoz igazodott az ítéleti indokolás is.

A Kúria nem osztotta I. r. alperesi beavatkozó azon álláspontját, hogy az alperesnek nem kell figyelemmel lennie a tiltott állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokra. A Kúria abból indult ki, hogy az EUMSz. 107. cikk (1) bekezdése közvetlenül alkalmazandó [A 78/76. sz. Steinike & Weinlig ügy (EBHT 1977., 595. o.) 14. pontja; a C-39/94. sz. SFEI és társai ügy (EBHT 1996., I-3547. o.) 49. pontja; a C-354/90 sz., Fédération Nationale du Commerce Extérieur des Produits Alimentaires és mások kontra Franciaország ügy (EBHT 1991., I-5505. o.) 10. pontja; valamint a C-368/04. sz. Transalpine Ölleitung in Österreich ügy (EBHT 2006., I-9957. o.) 39. pontja.]. Az Európai Bizottság több - az Európai Bíróság ítéletein alapuló - közleményt adott ki arról, hogy a nemzeti bíróságoknak vizsgálniuk kell a tiltott állami támogatással összefüggő hivatkozásokat. Így az Európai Bizottságnak az állami támogatásokra vonatkozó jogszabályok nemzeti bíróságok általi végrehajtásáról szóló 2009/C85/01. számú, e témában kiadott legutóbbi közleménye szerint a Bizottság információkérésre lehetőleg 30 napon belül válaszol, állami támogatási szabályok alkalmazására vonatkozó kérdésekre pedig lehetőleg 4 hónapon belül véleményt ad (Közlemény 94. pont). E vélemény a nemzeti bíróságot nem köti és nem zárja el attól a lehetőségtől, hogy előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzen.

Emellett az Európai Bizottság kifejezetten pályázati eljárások tekintetében is adott ki közleményt [a hatóságok általi földterület- és épületértékesítés állami támogatási elemeiről szóló közlemény (97/C 209/03)], melyben meghatározta azokat a követelményeket, amelyek teljesülése esetén vélelmezni fogja a Bizottság, hogy nincs állami támogatásról szó.

E jogi jellegű uniós dokumentumokból kitűnik, hogy pályáztatási eljárások esetében is felmerülhet az EUMSz. 107. cikk 1. bekezdésének alkalmazása, továbbá az is, hogy a bíróságoknak az ezzel kapcsolatos felperesi érvelésekkel érdemben foglalkozniuk kell. Ebből pedig nem lehet más következtetést levonni, mint hogy a közigazgatási hatósági eljárásokban, így jelen árverési eljárás során is figyelemmel kellett lenni ezekre a szabályokra.

Mindez nem jelenti azt, hogy a hatóság által meghozott elsőfokú határozat indokolásában bármilyen formában ki kellene térnie erre a kérdésre, noha eljárásra során az ezzel kapcsolatos kockázatokat fel kell mérnie. Abban az esetben viszont, ha valamely ügyfél fellebbezésében a tiltott állami támogatásokkal összefüggő érvekre hivatkozik, akkor a határozatnak ezen érvekkel érdemben kell foglalkoznia.

A Kúria szükségesnek tartja emlékeztetni a feleket arra, hogy jelen ügy tárgyát képező árverési eljárás célja -többek között - a verseny élénkítése, míg a tiltott állami támogatásokra vonatkozó rezsim alapvető indoka szintén a verseny védelme. Ezért csak jól megalapozott és kellően komoly érvelés vezethet eredményre, és az érvelés komolyságához elegendő igazodnia a másodfokú határozat indokolásának.

A fentiekre tekintettel megállapította Kúria, hogy a jogerős ítélet helytállóan rögzítette indokolásában, hogy az alperesnek döntése során figyelembe kell vennie az EUMSz. 107. cikk 1. bekezdését.

Az I. r. alperesi beavatkozó és alperes felülvizsgálati kérelmében előadta azt is, hogy - szemben a jogerős ítélet megállapításával - megfelelt a beavatkozó jelentkezése a dokumentáció 3.12.c.) pontjának, függetlenül attól, hogy a konzultáció során feltett kérdésre adott alperesi válasz mit tartalmazott, figyelemmel az NMHH Ápszr. 8. § (5) bekezdésére is. E bekezdés szerint a hatóság által kiadott, megküldött válaszok tájékoztató jellegűek, a kiírási dokumentációval szemben sem joghatással, sem jogi kötőerővel nem rendelkeznek az egyedi hatósági ügy és a hatósági döntések tekintetében.

Ahogy az NMHH Ápszr. 8. § (5) bekezdése fogalmaz, nem általában nem bírnak joghatással illetve jogi kötőerővel az alperes által adott válaszok, hanem csak a dokumentációval szemben nem bírnak ilyen hatással. A válaszok tájékoztató jellege ezért azt jelenti, hogy ha valamely válasz dokumentációba ütköző, akkor az az adott válasszal ellentétes, de dokumentáció szerinti eljárás nem lesz jogszerűtlen. A kérdésekre adott válaszoknak, még ha tájékoztató jellegűek is, van joghatásuk, mint jogi tényeknek. E joghatás - többek között - a Ket. 4. § (1) bekezdéséből következő tisztességes ügyintézéshez való jogból ered, mely jog megkívánja, hogy a dokumentációt helyesen értelmező alperesi válasznak megfelelő jelentkezői magatartást az alperes jogszerűnek legyen köteles elfogadni. A tisztességes ügyintézés - az eset összes körülményétől függően - megköveteli továbbá, hogy az alperes által adott válasszal ellentétes jelentkezői eljárást - még ha dokumentációnak egy másik eltérő, de lehetséges értelmezésén alapul is - jogellenesnek tekintse.

A Kúria megállapította, hogy az alperes által adott válasz megfelelt a dokumentációnak, annak egy lehetséges értelmezése. Az I. r. beavatkozó dokumentum fogalmának elemzésén alapuló felülvizsgálati kérelmében előadott értelmezése ugyan egy másik lehetséges értelmezésnek tűnik, de mivel a két értelmezés közti eltérés nem jelentéktelen és mindegyik jelentkező tekintetében egységes jogértelmezés felel meg a tisztességes ügyintézés elvének, ezért az alperes saját korábbi értelmezésétől nem térhetett el. Mindezért a jogerős ítélet helytállóan állapította meg e körben is a jogsértést.

A Kúria osztotta a jogerős ítélet azon álláspontját is, hogy I. r. felperes nyilatkozatételi joga sérült [Ket. 1. § (2) bekezdés, Ket. 51. § (1) bekezdés], amikor az alperes által adott időpontban történt iratbetekintést követő napon meghozta határozatát annak ellenére, hogy I. r. felperes iratbetekintési kérelmében jelezte, hogy az iratbetekintés alapján ésszerű határidőn belül nyilatkozatot kíván tenni. Az alperes akkor járt volna el helyesen, ha megfelelő, rövid határidőt ad a nyilatkozattételre. E jogsértés azzal egyenértékű, mintha az ügyfél iratbetekintési jogát nem gyakorolhatta volna, mely jogsértés súlya számos körülményétől (például élt-e korábban iratbetekintéssel, keletkezett-e azóta új irat) függ. Jelen esetben nem volt arra adat, hogy az ügy érdemére kiható súlyos eljárási jogsértésről lett volna szó.

A II. r. felperes fellebbezését nem egyértelmű nyilatkozattal nyilvánította üzleti titoknak, ezen nyilatkozat alapján történő zártan kezelés jogszerűsége önmagában kétséges. A Kúria azon részeket tekintette üzleti titokként kezelendő résznek - II. r. felperes nyilatkozata alapján - amelyeket "különösen üzleti titokként" kért kezelni. A fellebbezés e része azonban jogi érvelést tartalmazott, amely a Ptk. 81. § (2) bekezdésében foglalt üzleti titok fogalma alá - főszabály szerint - nem eshet, ezért a jogorvoslati jog és üzleti titok védelméhez fűződő jog összevetése során - (6) bekezdés szerinti eljárás eredménytelensége esetén - a zártan kezelés feloldása mellett kellett volna döntenie az alperesnek. Nem állt rendelkezésre olyan adat, amelyből az lett volna megállapítható, hogy ez a jogsértés az ügy érdemére kihatott volna. Mindezért a Kúria a jogerős ítélet érdemben helytálló döntésének indokolását a fentiek szerint pontosította.

Mindezekre tekintettel a Kúria a Fővárosi Törvényszék ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Kfv. III. 37.666/2012.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria a Fővárosi Törvényszék 2012. szeptember 17. napján kelt 3.K.30.937/2012/73. számú jogerős ítélete ellen a II.r. felperes által 79., a III.r. felperes által 74, és az alperes által 80., és az I.r. alperesi beavatkozó által 82. számon benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

í t é l e t e t:

A Kúria a Fővárosi Törvényszék 3.K.30.937/2012/73. számú ítéletét hatályában fenntartja.

A Kúria kötelezi az alperest és az I.r. alperesi beavatkozót, hogy - 15 nap alatt - külön-külön fizessenek meg az I.r. felperesnek 50 000-50 000 (azaz ötvenezer-ötvenezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

A felülvizsgálati eljárásban felmerült egyéb költségeiket a felek maguk viselik.

A Kúria kötelezi II. és III.r. felperest, valamint az I.r. alperesi beavatkozót, hogy külön-külön fizessenek meg - külön felhívásra - az államnak 70 000-70 000 (azaz hetvenezer-hetvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

Az alperes által le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A dokumentációban rögzített szabályok a következők voltak.

Az árverésre hatan jelentkeztek, köztük a felperesek és az állami közvetett tulajdonban álló I.r. alperesi beavatkozó. Két ajánlatot tevő kizárását követően az alperes az árverésre bocsátott első körben tett ajánlatot 2012. január 5-én bontotta és az "A" frekvenciablokk használatára az ajánlatot tevő I.r. alperesi beavatkozó jogosultságát állapította meg. Másnap került sor a második csoportra vonatkozó ajánlatoknak a dokumentációnak megfelelő körben való értékelésére.

Mindezek alapján az alperes elsőfokú szerve határozatával az "A", "D" és "E" blokkokat az I.r. alperesi beavatkozó, míg a "B" és "C" blokkok különböző frekvenciasávjait az inkumbens felperesek használatába adta. Határozatában a jogok gyakorlását feltételekhez kötötte, többek között a felpereseket - mint a "B" és "C" blokk nyerteseit - meglévő hálózati infrastruktúrájuk használatát biztosító belföldi barangolás szolgáltatás nyújtására kötelezte az I.r. alperesi beavatkozó erre irányuló igénye esetén, és az erre irányuló roaming-szerződés megkötésének lényegi feltételeit is meghatározta (a továbbiakban: belföldi roaming kötelezettség). A határozat indokolása kitért arra is, hogy egybefoglalt határozat meghozatalát látta indokoltnak, azaz saját értékelése szerint több közigazgatási ügyben (tenderben) folytatott le egy árverési eljárást, tekintettel arra, hogy az árverések tárgyai egymással összefüggtek, az árverés nyerteseinek egymásra tekintettel, egymással együttműködve kötelesek eljárni, az árverezett blokkok az egységes EGSM sáv részét képezik. Ezért nem több különálló döntést hozott a "B" és "C" frekvenciablokkok illetve az "A" frekvenciablokk (és a "D" és "E" opciós vételi joggal megszerzett blokkok) sorsáról.

Mindhárom inkumbens felperesi szolgáltató fellebbezett a döntés ellen és az alperes a fellebbezések folytán indult ügyeket külön közigazgatási ügyekként és eljárásokként kezelve a 2012. március 19-én hozott három másodfokú határozatai mindegyikében az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A másodfokú határozatok helytállónak tartották az elsőfokú határozat I. és III.b pontját érintő döntését és indokolását. A I. pont lényegében az I.r. alperesi beavatkozó első blokk csoportra vonatkozó nyertességéről és az ehhez járulékosan kapcsolódó, adott esetben a felpereseket is terhelő kötelezettségekről szólt, a III.b pont a felpereseket terhelő belföldi roaming kötelezettség előírását és annak szabályait tartalmazta.

A felperesek a jogerős határozatokkal szemben keresetekkel éltek. Az így indult közigazgatási pereket a Fővárosi Törvényszék együttes tárgyalás és eldöntés végett egyesítette.

Az I.r. felperes keresetében elsődlegesen az elsőfokú határozat fent említett pontjainak különböző okokból való hatályon kívül helyezését, másodlagosan az egész határozat hatályon kívül helyezését kérte. Kifogásolta az árverési eljárás lefolytatása során elkövetett szabálytalanságokat.

A II.r. felperes keresete lényegében az I.r. felperesével egyező irányú volt, azzal, hogy nem kérte a határozat második frekvenciablokk-csoportra vonatkozó hatályon kívül helyezését.

A III.r. felperes kereseti kérelmének iránya egyezett a II.r. felperesével azzal a különbséggel, hogy kérte az alperes új eljárásra utasítását is.

A Fővárosi Törvényszék ítéletével az alperes határozatait az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, ezt meghaladó részében a kereseteket elutasította.

Indokolása szerint jogszabálysértő volt az első frekvenciacsoport használatára az I.r. alperesi beavatkozót feljogosítani, mert állami irányítás alatt álló szervezet, így az I.r. alperesi beavatkozó az árverési eljárás kezdetekor és mindvégig hatályos és alkalmazandó IHM Rat. szabályai szerint ki volt zárva az eljárásból. Az ítélet szerint a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés és pályázat szabályairól szóló 4/2011. (X. 6) NMHH rendelet (a továbbiakban: NMHH Ápszr.) és NMHH Rat. 2012 október 7-ei hatályba lépésével nem vesztette hatályát az eljárás megindulásakor is már hatályban volt, a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés és pályázat szabályairól szóló 78/2006. (IV. 4.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kr. Ápszr.) és IHM Rat., mivel az egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi CVII. törvény (a továbbiakban: Módosító törvény) 60. § (3) bekezdésében adott felhatalmazás nem jelölte meg tételesen - a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 10. § (1) bekezdés a) pontjának megfelelően - az új NMHH rendeletekkel hatályon kívül helyezett jogszabályokat, ezért azok továbbra is hatályban maradtak. Tételesen az IHM Rat.-ot csak az egyes miniszteri rendeletek új ország-elnevezéssel összefüggő módosításáról és egyes miniszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről szóló 91/2011. (XII. 30.) NFM rendelet (a továbbiakban: NFM rendelet) 76. §-a helyezte hatályon kívül 2012 január 1-jei hatállyal. Kitért továbbá arra is, hogy a Kr. Ápszr. 14. § (1) bekezdése szerint a részvételi feltételeknek az árverési eljárás teljes tartama alatt meg kellett felelni és már csak ez okból sem indulhatott volna az árverésen I.r. alperesi beavatkozó.

Az egyéb felperesi keresetekben megjelölt jogszabálysértések kapcsán a következőket állapította meg:

Megállapította a jogerős ítélet azt is, hogy az alperesnek döntése során tekintettel kell lennie az Európai Unió Működéséről szóló (EUMSz.) 107. cikk 1. bekezdésére, és ennek okán abban a körben is szükség lett volna egy előzetes hatásvizsgálatra, hogy az I.r. alperesi beavatkozónak - az árverési kiírás feltételeivel - juttatott különböző formájú állami támogatások nem torzítják-e a hírközlési piacot.

A bankgaranciák, melyek hiányát kifogásolták, a törvényszék szerint meglevőknek tekinthetők. Ugyanígy elfogadható volt a kifogásolt pályázó ügyfélszámra vonatkozó nyilatkozata is. Az árveréshez megkívánt az I.r. alperesi beavatkozó által csatolandó igazolások hiánya - leszámítva a dokumentációnak szó szerint megfelelő szövegű igazolásokat - szintén súlyos eljárási szabálysértésnek volt tekinthető. Rámutatott, hogy az e körben releváns Dokumentáció 3.12.c. pontját az alperes maga értelmezte a "kérdésekre adott válaszok" körében, ezen értelmezésnek nem feleltek meg az I.r alperesi beavatkozó által csatolt dokumentumok, és bár a "Kérdések és Válaszok" című iratok közt elfekvő dokumentum nem jogszabály, azonban az abban foglaltak elvárhatóan és érthető módon kötik az alperesi hatóságot.

Az I.r. felperes iratbetekintési jogában való korlátozásra hivatkozása és nyilatkozattételi lehetőségének akadályozása szintén súlyos eljárási szabálysértés volt. A jogerős ítélet szerint az, hogy az I.r. felperes március 8-ára kapott időpontot iratbetekintési jogának gyakorlására, és I.r. felperes jelezte, hogy nyilatkozatot kíván tenni az iratbetekintés alapján, és az alperes március 9-én ennek bevárása nélkül hozta meg másodfokú határozatát, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 51. § (1) bekezdésének és a Ket. 1.§ (2) bekezdésének megsértését eredményezte. Ugyanígy jogsértő volt, hogy a II.r. felperes által üzleti titoknak nyilvánított II.r. felperesi fellebbezésére vonatkozó I.r. felperesi iratbetekintési kérelemről nem hozott elutasító - és fellebbezhető - végzést az alperes. Ez a Ket. 69. § (4) bekezdésének megsértését jelentette.

Az ítélet ellen a II.r. és a III.r. felperes, az alperes és az I.r. alperesi beavatkozó adott be felülvizsgálati kérelmet.

A II.r. felperes az ítélet megfelelő részének hatályon kívül helyezésével kereseti kérelme szerinti döntést kért, amennyiben azonban más döntés születne az ügyben, előterjesztett felülvizsgálati kérelmét "tárgytalannak tekinteni kérte". A III.r. felperes az ítélet megfelelő részének hatályon kívül helyezését kérte szintén a keresetében meghatározott körben.

Az alperes az ítélet hatályon kívül helyezésével a kereset elutasítását vagy a bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára hozatalát kérte. Az I.r. alperesi beavatkozó az ítélet hatályon kívül hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte.

A II.r. felperes felülvizsgálati kérelmében előadta, hogy a határozat részei egymástól jól elkülöníthetők, így elegendő lett volna azoknak csak az általa kifogásolt részeit hatályon kívül helyezni. Jogszabálysértésként a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339. § (1) bekezdését jelölte meg említve több kúriai, illetve legfelsőbb bírósági döntést. A III.r. felperes felülvizsgálati kérelme hasonló indokokon alapult kiegészítve a kereseti kérelmével és az egész határozat hatályon kívül helyezése okára vonatkozó indokolási kötelezettség elmulasztásának kifogásolásával. Állította, hogy a dokumentáció-módosítás miniszteri jóváhagyásának hiánya nem volt súlyos eljárási szabálysértés. Jogszabálysértésként a Pp. 215. §-át, a bíróság megváltoztató jogkörét illetően az Eht. 46. § (3) bekezdését is megjelölte, a II.r. felperes által említett jogszabálysértés mellett.

Az alperes - álláspontja szerint - az ügyben az irányadó hatályos jogszabályokat alkalmazta, ami az NMHH Ápszr. és NMHH Rat. volt. A korábbi Kr. Ápszr.-t és az IHM Rat.-ot az NMHH rendeletek hatályon kívül helyezték a Módosító törvény 60.§ (3) bekezdéséből következőleg, ezért azok sem hatályos, sem alkalmazandó jognak nem minősültek. Előadta, hogy jogosult volt a részvételi feltételek és a dokumentáció módosítására, erre jogszabályi felhatalmazása volt. A belföldi roaming kötelezettséggel kapcsolatban a felperesek a magyar jogszabályok, de az uniós jog szerint is kötelezhetők voltak. Utalt arra, hogy nem sérült az I.r. felperes betekintési és nyilatkozattételi joga, mert nyilatkozni bármikor jogosult volt, versenytársának üzleti irataiba való betekintésre azonban semmiféle joga nem volt. Az ítélet e körben jogsértő azért is, mert nem a Ket., hanem az Eht. szabályait kellett alkalmazni, amely szerint végzést az elutasításról nem kell hozni. Állította, hogy az árverési bizottság megfelelően volt megalakítva, működése is a szabályoknak megfelelt. Szükségtelen volt minden módosításhoz miniszteri jóváhagyás, különösen azért is, mert a szabályozás időközben változott. Határozata rendelkező része minden tekintetben értelmezhető volt, így a III/b. pont kifogásolt mondata is. Végül utalt arra, hogy az árverezési eljárás során kiadott egy "kérdések-válaszok" dokumentumot, amelynek azonban senkire nézve nem volt kötőereje az NMHH Ápszr. rendelkezései értelmében. Jogszabálysértésként azokat a jogszabályokat jelölte meg, melyekre hivatkozva a törvényszék ellenkező megállapításokat tett.

Az I.r. alperesi beavatkozó felülvizsgálati kérelmében az alperessel egyező érvelésen túlmenően előadta, hogy indulhatott az árverésen, mert annak tényleges megtörténtekor az indulását engedélyező jogszabály már nem volt hatályban. Nem volt az ügy érdemére kiható szabálysértésnek tekinthető az árverési bizottság hiánya - ha egyáltalán ez így lett volna, jelentkezése pedig minden szükséges mellékletet a dokumentációnak megfelelően tartalmazott. Szintén nem hatott ki az ügy érdemére az iratbetekintéssel kapcsolatos felperesi kifogás. A belföldi roaming kötelezettséggel kapcsolatban kiemelte azt is, hogy a felperesek jelentkezésükben vállalták hálózatok használhatóságát és írásbeli kötelezettségvállalás ellenére most nem élhetnének kifogásokkal. Kifejtette továbbá, hogy a tiltott állami támogatás kérdésének megítélése nem tartozik a bíróság és a hatóság hatáskörébe, mert arra az Európai Bizottságnak van hatásköre az EUMSz 108. cikke alapján.

A III.r. felperes, az alperes, a II.r. felperes, az I.r. felperes ellenkérelmeket és további előkészítő iratokat terjesztettek elő.

A felülvizsgálati kérelmek az ügy érdemét tekintve alaptalanok.

A Kúriának először azt a jogkérdést kellett eldöntenie, hogy az ügyben az IHM Rat. és az abban lévő kizáró okot tartalmazó szabály alkalmazandó volt-e.

A felperesek kereseteikben egyrészt állították, hogy Módosító törvény 60. § (3) bekezdése hatályát vesztette augusztus 4-én (II.r. felperes felülvizsgálati ellenkérelme), ezért az NMHH rendeletekkel párhuzamosan hatályban volt az IHM Rat. és ezért alkalmazandó is volt. Másodsorban állították, hogy amennyiben a Módosító törvény 60. § (3) bekezdése hatályban volt az árverési eljárás időtartama alatt, akkor is párhuzamos szabályozás érvényesült, mert ez a törvényhely a Jat. 10. § (1) bekezdés c) pontja ellenére nem határozta meg tételesen az NMHH rendeletek hatálybalépésével hatályon kívül helyezett jogszabályokat. Ezért az alkalmatlan volt joghatás kiváltására, azaz nem helyezte hatályon kívül október 7-ét követően sem a Kr. Ápszr.-t, sem az IHM Rat.-ot. Harmadlagosan pedig az I.r. felperes arra is hivatkozott (keresetében és felülvizsgálati ellenkérelmében is), hogy ha az NMHH rendeletek hatályon kívül is helyezték a Kr. Ápszr.-t és az IHM Rat.-ot, a Jat. 15. § (2) bekezdése alapján akkor is az alkalmazandó jog az ügyben az árverési eljárás kezdőnapján hatályban volt IHM Rat. volt. A Kr. Ápszr. valóban nem volt alkalmazható, mivel az annak helyébe lépő NMHH Ápszr. úgy rendelkezett - élve a Jat. 15. § (2) bekezdése által adott felhatalmazással -, hogy a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell e rendeletet. Ilyen eltérő rendelkezést azonban az IHM Rat. nem tartalmazott.

A Kúria osztotta a jogerős ítélet azon álláspontját, hogy a Módosító törvény 60. § (3) bekezdése hatályban volt október 6-án az NMHH rendeletek meghozatalakor és az nem vesztette hatályát augusztus 4-én . A Módosító törvénynek mind az elnevezése, mind az érintett alcíme (I. az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosítása) ugyan arra utal, mintha módosító szabályról lenne szó, amely a Jat. 12. § (1) bekezdése értelmében a hatályba lépésével (2011. augusztus 3.) válik végrehajtottá és másnap hatályát veszti (2011. augusztus 4.) a Jat. 12. § (2) bekezdése értelmében. Ugyanakkor ez az értelmezés azért nem követhető, mert a Módosító törvény 60. § (3) bekezdése tartalmilag nem módosítja az Eht.-t, nem épül be sehova, márpedig a Jat. 8. § (1) bekezdése ezt előírja módosító szabály esetén. Emellett maga Jat. 9. § (1) bekezdése is szabályoz olyan esetet, amikor nem módosító szabályról van szó [Jat. 9. § (2) bekezdése], mégis a töretlen jogalkotói gyakorlat módosító törvényekben, törvények módosítására utaló alcímek alatt helyezi el azokat. Nem lehet tehát levonni olyan következtetést a törvény címéből és alcíméből, hogy a Módosító törvény 60. § (3) bekezdése a Jat. 8. § (1) bekezdésébe ütköző jogalkotói hibában szenved és nem volt képes hatályosulni (amennyiben nem épült be más jogszabályba és másnap hatályát vesztette), mint módosító szabály. Ezért a Kúria azt állapította meg, hogy a Módosító törvény 60. § (3) bekezdése nem módosító, hanem tényleges tartalma alapján minősítve egy hatályon kívül helyező szabály, amely az ott megjelölt feltétel bekövetkezésével (az NMHH rendeletek hatálybalépésével) válik végrehajtottá és másnap vesztette hatályát, az az 2011. október 8-án. Mindezért helyesen kezelte a jogerős ítélet érvelésének egyik implicit kiindulópontjaként, hogy e jogszabályhely az NMHH rendeletek meghozataláig hatályban volt.

Megjegyzést érdemel, hogy mind a piacvezető vállalkozás által szerkesztett elektronikus jogszabálygyűjtemény (augusztus 4. hatályvesztés), mind a Nemzeti Jogszabálytár (2012. június 27. napján történő hatályvesztés a 2012. évi LXXVI. törvény 6. § (2) bekezdés 21. pontja alapján) tévesen tartalmazza a hatályvesztés időpontját, ami jelzi a fenti kérdés részletes elemzésének szükségességét jelen ítélet indokolásában.

Mindezért nem volt tehát párhuzamos szabályozás október 7. napjától, hanem kizárólag az NMHH Ápszr. és az NMHH Rat. volt október 7. napjától hatályban.

Az alperes per során részletesen kifejtett álláspontja szerint - mellyel a Kúria is egyetértett - az IHM Rat. szerinti kizáró okot tartalmazó szabály anyagi jogi szabály.

Az NMHH Ápszr. 28. § (2) bekezdése a Jat 15. §-ának felhatalmazása alapján eltérő szabályt tartalmazott, amikor kimondta, hogy az NMHH Ápszr.-t a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Ezért megállapítható, hogy jelen ügyben nem a Kr. Ápszr.-t hanem az NMHH Ápszr.-t kellett alkalmazni október 7. napjától az árverési eljárás során hozott döntések tekintetében.

Az NMHH Rat. záró rendelkezései között, a hatályba lépésre vonatkozó 9.§ azonban a Jat. 15. §-ától eltérő szabályt nem tartalmazott. Ezért annak eldöntésekor, hogy az IHM Rat.-ot vagy az NMHH Rat.-ot kellett-e az árverési eljárás során alkalmazni a Jat. 15. §-ának fent idézett szabályaiból kellett kiindulni.

Az ügyben alkalmazandó NMHH Ápszr. 5. § (4) bekezdése értelmében az árverés hivatalból, a hirdetmény közzétételével indul. A dokumentáció az eljárás során mindvégig az "I. Alapvető Rendelkezések" címben, az "1.1 Fogalom meghatározások" alcím a.) pontjában rögzítette, hogy az árverési eljárás kezdete az a nap, amelyen a Kiíró a Hirdetményt honlapján közzéteszi. Ez a nap 2011. augusztus 4-e volt. Szükséges megjegyezni, hogy e rendelkezésektől függetlenül, az a kérdés, hogy hivatalból induló eljárásról van-e szó és hogy az eljárási jogviszony mikor jött létre, dogmatikai kérdés, még ha a tételes jogi szabályok befolyásolják a dogmatikai megítélést. Az NMHH Ápszr. 3. §-a hatósági eljárásként szabályozza az árverési eljárást, melynek mögöttes szabályait képezik a Ket. eljárási szabályai. Az általános hatósági eljárási szabályozásába, amely kérelemre vagy hivatalból indult eljárásokra osztja az eljárásokat, nehezen illeszthető be egy árverési eljárás, mivel az általános eljárási szabályokat nem az árverési/ pályáztatási eljárásokra modellezte a jogalkotó.

A Kúria végső soron dogmatikai alapon is helyesnek tartotta azt a hatósági és a hatóság rendeletében is megjelenő megközelítést, amely hivatalbóli eljárásként értelmezte az árverési eljárást. Ennek megfelelően nem is lehetett más következtetésre jutni, mint hogy az árverési eljárás hivatalból, a hirdetmény közzétételével indult, ahogy ezt az NMHH Ápszr. 5. § (4) bekezdése is deklarálta. Ezért az eljárási jogviszony létrejött 2011. augusztus 4. napján függetlenül attól, hogy az I.r. alperesi beavatkozó részéről az első eljárási cselekmény végzésére mikor került sor. Nem volt ezért osztható alperes és I.r. alperesi beavatkozó azon álláspontja, hogy december 8. napján a jelentkezési határidő lejártakor keletkezett az az (eljárási) jogviszony, amelyben a részvételi feltételeket tartalmazó anyagi jogi szabályokat alkalmazni kellett. Ehhez azt kellett volna igazolni, hogy kérelemre induló eljárásról van szó, a kérelem alatt a jelentkezést értve, ilyet azonban alperes és I.r. alperesi beavatkozó még csak nem is állított.

Mindezért a Kúria megállapította, hogy a 2011. augusztus 4-én hatályban volt IHM Rat. rendeletet kellett alkalmazni jelen árverési eljárásban a Jat. 15. § (2) bekezdés a) pontja alapján.

Az alperes és I.r. alperesi beavatkozó hivatkozott e jogkérdés tekintetében a Pp. 221. §-ának megsértésére is, mert álláspontjuk szerint az indokolás az ügy érdemére kiható módon hiányos volt. A Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet érdemben helytálló döntést hozott, mely döntését részletesen és okszerűen indokolta. Ugyanakkor a Kúria álláspontja szerint e részletes indokolásban szereplő összetett és több elemből álló jogi levezetés egyes részkérdésekben téves következtetéseket eredményeztek, mely következtetések eredménye ennek ellenére jogilag helytálló döntéshez vezetett. A Kúria ezért a jogi levezetést pontosította, és a jogi levezetés téves következtetéseinek korrigálásával, a jogerős ítélet következtetéseinek továbbgondolásával kiegészítette. Figyelembe véve, hogy a Kúria a jogi levezetését az I.r. felperes kereseti kérelmében szereplő levezetésre alapította, melyet alperes ismert, arra a per során részletes észrevételt tett, és amely érvelés I.r. felperes felülvizsgálati ellenkérelmében is megjelent, ekként alperesnek módja volt a felülvizsgálati eljárásban is e körben érveit előterjeszteni. Más kérdés, hogy ezzel a jogával végülis nem élt, ezért a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet indokolási kötelezettségének eleget tett. A jogi levezetés hibája nem tekinthető olyan eljárási jogsértésnek, amely hatályon kívül helyezéshez vezethetett volna, mert a tisztességes eljáráshoz fűződő jogai alperesnek és I.r. alperesi beavatkozónak ez okból nem sérültek. Ezért megállapítható, hogy egy megismételt eljárás sem vezethetett volna más eredményre.

II.

Szemben II.r. és III.r. felperes felülvizsgálati kérelmében kifejtettekkel nem annak volt jelentősége, hogy az elsőfokú határozat rendelkező része tartalmilag egymástól mennyiben választható szét, hanem annak, hogy egy, vagy több árverésre került-e sor egy árverési eljárás keretében. Általánosítva az eldöntendő jogkérdés az volt, hogy egy közigazgatási hatósági ügy vagy több hatósági ügy eldöntésére került-e sor egy közigazgatási hatósági eljárásban. Ennek eldöntése a tényeken múlik, azaz ténykérdésről és nem jogkérdésről van szó.

A felülvizsgálati tárgyaláson tisztázásra került, hogy az alperes az Eht. 2011. augusztus 3. napjáig hatályban volt szűkített ügyfélfogalma - mely szerint ügyfél az, akivel szemben hivatalból indult meg az eljárás - szokásos gyakorlat szerinti - egyébként már akkor is téves - alkalmazására került sor, annak ellenére, hogy 2011. augusztus 3. napján hatályba lépett Módosító törvény folytán az Eht. már a Ket. ügyfélfogalmát használta. Ugyanakkor ez az "elkülönítés" sem volt következetes, amennyiben érdemben foglalkozott alperes az I.r. felperes II.r. felperes "ügyében" benyújtott fellebbezés betekintésének kérdéseivel, ezért a perben már nem is merült fel ezen eljárásmóddal kapcsolatos jogvita.

A kiírási dokumentáció mind az elsőfokú határozat indokolásában lévő állásponthoz, mind az alperesi eljáráshoz képest eltérő módon szabályozta az eljárást. A kiírási dokumentáció úgy került megfogalmazásra, hogy az NMHH Ápszr. 21. § (2) bekezdése szerinti külön hatósági ügyek szétválaszthatatlanokká váltak, eljárásjogilag egy hatósági ügynek minősültek. Ennek oka pedig az volt, hogy maga a kiírás egységesen kezelte az egyes frekvenciablokkokat minden tekintetben. Ezt támasztja alá többek között az, hogy a kiírás során fel sem merült az a lehetőség, hogy az inkumbensek az "A" blokkra jelentkezés nélkül csak "B" -re vagy "C" blokkra adjanak be ajánlatot. A dokumentáció 2.21 pontja az árverés tárgyáról (a blokkokról egységesen) és nem tárgyairól beszél. A 2.9.3 pont a belföldi roaming kötelezettséget előírja a jelentkezés során, ami feltételezi, hogy ha "A blokkra" jelentkezik egy inkumbens, akkor "B" és "C" blokkokra is kötelezően jelentkeznie kell, ellenkező esetben, ha az "A" blokkot nem nyeri meg, akkor egy vesztes kötelezésére is sor kerül úgy, hogy nem nyert semmit (ezért ezt az opciót a dokumentáció nem is tette lehetővé). A 3.11. e) pont harmadik franciabekezdés szerint a pályázati borítékon azt kellett feltüntetni, hogy "Jelentkezés a 900 Mhz-es sávban frekvenciahasználati jogosultság megszerzésére irányuló árverési eljárásra", azaz szó sincs arról, hogy több blokkok szerint elkülönülő árverésről volna szó.

Legfeljebb az merülhetett volna fel - és ezt III.r. felperes keresetében kérte -, hogy a "B" és "C" blokk vonatkozásában új eljárás lefolytatására kerüljön sor.

III.

A 2012. szeptember 1-je óta hatályos Pp. 271. § (1) bekezdés d) pontja szerint csupán indokolás ellen felülvizsgálati kérelmet előterjeszteni nem lehet. Jelen ügyben azonban az alperes és I.r. alperesi beavatkozó az ügy érdemét eldöntő kérdésekben, így szükségszerűen az egyéb jogsértést megállapító indokolási részek ellen is előterjesztettek felülvizsgálati kérelmet. Az alperesnek és I.r. alperesi beavatkozónak jogos érdeke fűződhet ahhoz, hogy a terhére megállapított jogsértések - függetlenül attól, hogy azok végül az ügy érdemét befolyásolják-e vagy sem - amennyiben azok tévesek, mellőzésre kerüljenek az ítélet indokolásából. Ezért a Kúriának ezekben az ügy érdemét nem befolyásoló megállapítások tekintetében is állást kellett foglalnia.

A Kúria megállapította, hogy a kiírási dokumentáció módosításainak miniszteri jóváhagyására - a Kr. Ápszr. 4. § (1) bekezdése alapján - nem volt szükség, ahogy az sem volt - bizonyítottság hiányában - megállapítható, hogy az árverési bizottság a bontáson ne vett volna részt. E körben ezért az alperes illetve I.r. alperesi beavatkozó felülvizsgálati kérelmei alaposak voltak, e két vonatkozásban az alperes - szemben a jogerős ítéleti indokolás megállapításával - jogsértést nem követett el.

A Kr. Ápszr.- ahogy az fentebb kifejtésre került - 2011. október 7-től nem volt hatályban, ezért az ezt követően bekövetkezett dokumentáció módosításokban ennek szabályai nem voltak alkalmazhatók. A felek között vita volt ugyan abban is, hogy a kiírási dokumentáció október 7-ét megelőző "változata" jóváhagyásra került-e. Nem vitás, hogy a miniszteri jóváhagyásnak valamilyen konkrét formát kell öltenie. Ennek a kérdésnek azonban azért nem volt jelentősége, mert az utoljára 2011. november 25. napján módosított szövegű és az ügyben ténylegesen alkalmazott kiírási dokumentáció jóváhagyása lehetett csak releváns jogi kérdés. E körben teljes mértékben egyetért a Kúria a jogerős ítélet azon álláspontjával, hogy módosított és ténylegesen alkalmazott kiírási dokumentáció jóváhagyásának van érdemi és garanciális jelentősége. Hozzátehető azonban, hogy ha a Kr. Ápszr. 4. § (1) bekezdése mindvégig alkalmazandó lett volna, akkor e jogszabályhelynek megfelelt volna, ha csak a végleges, és ténylegesen alkalmazott dokumentáció kerül jóváhagyásra. Bár az alperes elsőfokú szerve az eljárás során miniszter által jóváhagyott kiírási dokumentációt alkalmazhatott 2011. október 7-éig , de ennek hiánya sem okozott volna az ügy érdemére kiható jogsértést, ha utóbb módosításra kerül a dokumentáció. Jelen ügyben pedig, ahol október 7-ét követően megszűnt ez az előírás, teljes mértékben irrelevánssá vált, hogy október 7-e előtt, a végül nem alkalmazott szövegű kiírási dokumentáció jóváhagyása megtörtént-e vagy nem. Az I.r. felperes azon felvetése, mely szerint az eljárás egész folyamatban léte alatt hatályban volt a 212/2010. (VII. 1.) Kormányrendelet, melynek 92. § (2) bekezdés f) pontja szerint a nemzeti fejlesztési miniszter látta el a polgári és nem polgári célú frekvenciagazdálkodással kapcsolatos feladatokat, azért volt alaptalan, mert e jogszabályhelyből nem következik a miniszteri jóváhagyás követelménye.

A Kúria álláspontja szerint a Pp. 164. § (1) bekezdésének ellenére felperesek nem bizonyították, hogy az árverési bizottság ne lett volna jelen a bontáson. Az I.r. felperes a bontásról készült közjegyzői okiratra hivatkozott, melyből arra lehetett következtetni, hogy csak a bontó bizottság volt jelen. Az alperes által csatolt árverési bizottság jegyzőkönyvéből viszont arra, hogy csak az árverési bizottság volt jelen. Alperes ugyanakkor csatolt számos más dokumentumot (e-maileket a tagok értesítéséről, illetve a tagok utóbb készült nyilatkozatát arról, hogy jelen voltak stb.), melyekből megállapítható volt, hogy az árverési bizottságnak a bontás helyére és idejére történő összehívására sor került. Kétségtelen tény, hogy volt olyan árverési bizottsági tag, aki két nappal a bontás előtt e-mailben arról tájékoztatta a hatóságot, hogy nem lesz jelen, mert külföldön lesz, aztán utóbb még is úgy nyilatkozott, hogy jelen volt. Nem zárható ki, hogy utóbb mégis jelen tudott lenni.

Téves alperes azon érvelése is, hogy az Engedélyezi Irányelv 23. preambulum bekezdése szerint nem ellentétes a Keretirányelvvel, ha a versenyeztetési eljárásból kizárná az inkumbens szolgáltatókat, ekként a többen a kevesebb eleve alapján egy belföldi roaming kötelezettség - ami sokkal kevésbé súlyos, mint a kizárás - nyilvánvalóan előírható. A Kúria álláspontja szerint tény, hogy kiírhatta volna úgy is az árverést a hatóság, hogy az inkumbensek azon nem vehetnek részt, azonban ebben az esetben JPE eljárást kellett volna lefolytatnia ahhoz, hogy a belföldi roaming kötelezettséget előírhassa. Ez is alátámasztja azt, hogy ez a kötelezettség nem erre az eljárásra, hanem JPE eljárásra tartozik.

A Kúria elöljáróban szükségesnek tartja megjegyezni, hogy az elektronikus hírközlési jog hazai bírói gyakorlatában már előfordult, hogy az alperes JPE határozatba foglalt olyan opcionális választási lehetőséggel történő kötelezettség kiszabását elfogadta, amikor az Eht. által lehetővé tett összetett kötelezettség csoport kiszabása és az Eht. által közvetlenül lehetővé nem tett konkrét hatósági ár meghatározása közötti választást ajánlotta fel a hatóság, és az érintett JPE szolgáltatók az utóbbit választották, mert azt kevésbé terhesnek találták [Fővárosi Bíróság 7.K.34.969/2006/96., Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.418/2011/7. ítéletek]. Ez azonban azért volt elfogadható, mert bár a közvetlen hatósági ár meghatározására a vonatkozó Eht. szabály - explicit módon - lehetőséget nem adott [csak egy további Eht. 108. § (5) bekezdése szerinti további eljárásban], de az egy az Eht. által lehetővé tett szigorúbb kötelezettséget váltott ki (többen a kevesebb elv). A JPE határozat felülvizsgálata során mód volt a megállapított ár érdemi vitatására, a jogorvoslati joguk biztosított volt a szolgáltatóknak, az ügyfelek eljárási jogai nem sérültek.

Jelen ügy abban különbözik a fenti esettől, hogy az inkumbensek az "enyhébb jogkövetkezmények" választása esetén, az így beálló kötelezettségekkel szemben jogorvoslattal nem élhetnek, ahogy ezt alperes másodfokú határozataiban le is szögezte. Ha az inkumbensek azt "választották" volna , hogy nem indulnak az árverésen, akkor az alperes JPE eljárásban kötelezte volna őket a belföldi roamingszolgáltatás nyújtására, amellyel szemben jogorvoslattal élhettek volna, vitathatták volna JPE státuszukat, illetve azt, hogy a kötelezettség illetve annak egyes elemei mennyire indokoltak és arányosak. Ha viszont az árverésen indulnak - ahogy ezt tették is - akkor az árverést lezáró határozat kapcsán nem vitathatják a kiszabott kötelezettség arányosságát és indokoltságát. Ezért egy ilyen előírás végső soron az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogorvoslati jog sérelmét, az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében foglalt és a Ket. 4. § (1) bekezdésében is rögzített tisztességes ügyintézéshez való jog sérelmét jelenti.

Ennek a fenti levezetésnek a helyességét támasztja alá az Engedélyezési Irányelv B. melléklet 7. pontjának értelmezése során ugyancsak figyelembe veendő azon szempont, hogy a Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikk 1. pontját sértené egy olyan értelmezés, amely egy kötelezettséggel szembeni jogorvoslati jog gyakorlását egy eredeti kötelezettségnél súlyosabb joghátrány kilátásába helyezéséhez köti. Az Egyezmény 6. cikkének alkalmazásában a polgári jogok és kötelezettségek körébe esik a tulajdonjogot (mobilfrekvenciák) valamilyen formában érintő perek, például a kisajátítási kártalanítás, építési korlátozások elrendelésével stb. kapcsolatos perek (Allan Jacobson v. Sweden judgment of 25 October 1989, Series A no.163, Mats jacobson v Sweden Judgment of 28 June 1990, Series A. no.180-A) ahogy mindazon jogviták is, amelyek arra vonatkoznak, hogy az érintett által alkalmazott felhasználási mód, valamely, egyébként számára engedélyezett használati módnak minősül-e. Megállapítható ezért, hogy jelen árverési eljárást érintő jogvita az Egyezmény 6. cikk 1. pontjának hatálya alá tartozhat.

Az Engedélyezési Irányelv értelmezésekor a Kúriának úgy kellett értelmeznie az irányelvet, mint ahogy azt az Európai Unió Bírósága tenné. Ahogy azt az Európai Unió Bíróságának nagytanácsa az Aklagaren v. Hans Akerberg Fransson C-167/ 10. számú ügyben jelen ítélettel azonos napon hozott 2013. február 26-i ítéletének 44. megfontolásában kifejtette, az Egyezmény ugyan nem az uniós jog része, de a Charta 52. cikk (3) bekezdése azt a kötelezettséget írja elő, hogy a Chartában foglalt, az Egyezmény által biztosított jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek.

Az EUMSz 267. cikk értelmében az olyan uniós jogi rendelkezéssel kapcsolatos jogvitában eljáró nemzeti bíróság, amelynek a tartalma vagy terjedelme nem világos számára, jogosult, adott esetben pedig köteles a szóban forgó uniós jogi rendelkezést illetően értelmezési kérdésekkel az Európai Bírósághoz fordulni (lásd ebben az értelemben a 283/81. sz., CILFIT és társai ügyben 1982. október 6-án hozott ítéletet [EBHT 1982., 3415. o.], továbbiakban CILFIT ügy).

A belföldi roaming kötelezettség azon konkrét rendelkezését is támadták a felperesek, amely szerint a kötelezett a szerződés - változatlan feltételek melletti -meghosszabbítására irányuló tárgyalásoktól nem zárkózhat el. E rendelkezés indokoltságát, arányosságát a jogerős ítélet nem vizsgálta és nem is vizsgálhatta a fent kifejtett okokból. Ugyanakkor megállapította az eljárt bíróság, hogy e kötelezettség nem kellően konkrét, egyértelmű, ezért végrehajthatatlan, ami jogsértő. A Kúria ezzel a megállapítással egyetértett, mivel a határozat nemleges magatartási szabályt írt elő, holott nem tűrési kötelezettségről, hanem egy aktív, tevőleges magatartásra vonatkozó kötelezettséget várt el az előírás úgy, hogy ezt az aktív magatartást nem határozta meg, azaz a rendelkezés nem tartalmaz egyértelmű, követhető, végrehajtható döntést, ami a Ket. 72. § (1) bekezdés d) pont da) alpontjába ütközik.

Az I.r. alperesi beavatkozó sérelmezte, hogy tiltott állami támogatást állapított meg a jogerős ítélet, holott erre csak az Európai Bizottságnak lett volna hatásköre.

Ezzel kapcsolatban a Kúria rámutat arra, hogy a jogerős ítélet nem állapított meg jogsértést, hanem csak azt rögzítette, hogy az alperesnek a tiltott állami támogatásokra vonatozó uniós szabályozást döntése során figyelembe kell vennie. A jogerős ítélet megfogalmazása bizonytalan, ennek oka azonban az volt, hogy az alperes II.r. felperes fellebbezésére vonatkozó határozatában egyrészt megállapította, hogy e kérdésben nincs hatásköre, másrészt részletesen megindokolta, hogy miért nem lehet szó jelen esetben támogatásról, nem hogy tiltott támogatásról. Ehhez az indokolásbeli bizonytalansághoz igazodott az ítéleti indokolás is.

A Kúria nem osztotta I.r. alperesi beavatkozó azon álláspontját, hogy az alperesnek nem kell figyelemmel lennie a tiltott állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokra. A Kúria abból indult ki, hogy az EUMSz 107. cikk (1) bekezdése közvetlenül alkalmazandó [A 78/76. sz. Steinike & Weinlig ügy (EBHT 1977., 595. o.) 14. pontja; a C-39/94. sz. SFEI és társai ügy (EBHT 1996., I-3547. o.) 49. pontja; a C-354/90 sz., Fédération Nationale du Commerce Extérieur des Produits Alimentaires és mások kontra Franciaország ügy (EBHT 1991., I-5505. o.) 10. pontja; valamint a C-368/04. sz. Transalpine Ölleitung in Österreich ügy (EBHT 2006., I-9957. o.) 39. pontja.]. Az Európai Bizottság több - az Európai Bíróság ítéletein alapuló - közleményt adott ki arról, hogy a nemzeti bíróságoknak vizsgálniuk kell a tiltott állami támogatással összefüggő hivatkozásokat. Így az Európai Bizottságnak az állami támogatásokra vonatkozó jogszabályok nemzeti bíróságok általi végrehajtásáról szóló 2009/C85/01. számú, e témában kiadott legutóbbi közleménye szerint a Bizottság információkérésre lehetőleg 30 napon belül válaszol, állami támogatási szabályok alkalmazására vonatkozó kérdésekre pedig lehetőleg 4 hónapon belül véleményt ad (Közlemény 94. pont). E vélemény a nemzeti bíróságot nem köti és nem zárja el attól a lehetőségtől, hogy előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzen.

E jogi jellegű uniós dokumentumokból kitűnik, hogy pályáztatási eljárások esetében is felmerülhet az EUMSz 107. cikk 1. bekezdésének alkalmazása, továbbá az is, hogy a bíróságoknak az ezzel kapcsolatos felperesi érvelésekkel érdemben foglalkozniuk kell. Ebből pedig nem lehet más következtetést levonni, mint hogy a közigazgatási hatósági eljárásokban, így jelen árverési eljárás során is figyelemmel kellett lenni ezekre a szabályokra.

Az I.r. alperesi beavatkozó és alperes felülvizsgálati kérelmében előadta azt is, hogy - szemben a jogerős ítélet megállapításával - megfelelt a beavatkozó jelentkezése a dokumentáció 3.12.c.) pontjának, függetlenül attól, hogy a konzultáció során feltett kérdésre adott alperesi válasz mit tartalmazott, figyelemmel az NMHH Ápszr. 8. § (5) bekezdésére is. E bekezdés szerint a hatóság által kiadott, megküldött válaszok tájékoztató jellegűek, a kiírási dokumentációval szemben sem joghatással, sem jogi kötőerővel nem rendelkeznek az egyedi hatósági ügy és a hatósági döntések tekintetében.

Ahogy az NMHH Ápszr. 8. § (5) bekezdése fogalmaz, nem általában nem bírnak joghatással illetve jogi kötőerővel az alperes által adott válaszok, hanem csak a dokumentációval szemben nem bírnak ilyen hatással. A válaszok tájékoztató jellege ezért azt jelenti, hogy ha valamely válasz dokumentációba ütköző, akkor az az adott válasszal ellentétes, de dokumentáció szerinti eljárás nem lesz jogszerűtlen. A kérdésekre adott válaszoknak, még ha tájékoztató jellegűek is, van joghatásuk, mint jogi tényeknek. E joghatás - többek között - a Ket. 4. § (1) bekezdéséből következő tisztességes ügyintézéshez való jogból ered, mely jog megkívánja, hogy a dokumentációt helyesen értelmező alperesi válasznak megfelelő jelentkezői magatartást az alperes jogszerűnek legyen köteles elfogadni. A tisztességes ügyintézés- az eset összes körülményétől függően - megköveteli továbbá, hogy az alperes által adott válasszal ellentétes jelentkezői eljárást - még ha dokumentációnak egy másik eltérő, de lehetséges értelmezésén alapul is - jogellenesnek tekintse.

A Kúria megállapította, hogy az alperes által adott válasz megfelelt a dokumentációnak, annak egy lehetséges értelmezése. Az I.r. beavatkozó dokumentum fogalmának elemzésén alapuló felülvizsgálati kérelmében előadott értelmezése ugyan egy másik lehetséges értelmezésnek tűnik, de mivel a két értelmezés közti eltérés nem jelentéktelen és mindegyik jelentkező tekintetében egységes jogértelmezés felel meg a tisztességes ügyintézés elvének, ezért az alperes saját korábbi értelmezésétől nem térhetett el. Mindezért a jogerős ítélet helytállóan állapította meg e körben is a jogsértést.

A Kúria osztotta a jogerős ítélet azon álláspontját is, hogy I.r. felperes nyilatkozatételi joga sérült [Ket. 1. § (2) bekezdés, Ket. 51.§ (1) bekezdés], amikor az alperes által adott időpontban történt iratbetekintést követő napon meghozta határozatát annak ellenére, hogy I.r. felperes iratbetekintési kérelmében jelezte, hogy az iratbetekintés alapján ésszerű határidőn belül nyilatkozatot kíván tenni. Az alperes akkor járt volna el helyesen, ha megfelelő, rövid határidőt ad a nyilatkozattételre. E jogsértés azzal egyenértékű, mintha az ügyfél iratbetekintési jogát nem gyakorolhatta volna, mely jogsértés súlya számos körülményétől (például élt-e korábban iratbetekintéssel, keletkezett-e azóta új irat) függ. Jelen esetben nem volt arra adat, hogy az ügy érdemére kiható súlyos eljárási jogsértésről lett volna szó.

Az I.r. felperes, II.r. felperes üzleti titoknak nyilvánított fellebbezésbe történő betekintésének a megtagadása tekintetében a Kúria egyetértett abban alperessel, hogy a jogerős ítéletben hivatkozott Ket. rendelkezésre az eljárt bíróság tévesen hivatkozott, mert az Eht. speciális szabályai alapján kellett volna a kérdést megítélni. Ugyanakkor az eljárt bíróság érdemben helyes döntést hozott, mert az alperes eljárása az Eht. szabályai alapján is jogsértő volt, amennyiben az az Eht. 33. § (7) bekezdésébe ütközött. A II.r. felperes fellebbezését nem egyértelmű nyilatkozattal nyilvánította üzleti titoknak, ezen nyilatkozat alapján történő zártan kezelés jogszerűsége önmagában kétséges. A Kúria azon részeket tekintette üzleti titokként kezelendő résznek - II.r. felperes nyilatkozata alapján - amelyeket "különösen üzleti titokként" kért kezelni. A fellebbezés e része azonban jogi érvelést tartalmazott, amely a Ptk. 81. § (2) bekezdésében foglalt üzleti titok fogalma alá - főszabály szerint - nem eshet, ezért a jogorvoslati jog és üzleti titok védelméhez fűződő jog összevetése során - (6) bekezdés szerinti eljárás eredménytelensége esetén - a zártan kezelés feloldása mellett kellett volna döntenie az alperesnek. Nem állt rendelkezésre olyan adat, amelyből az lett volna megállapítható, hogy ez a jogsértés az ügy érdemére kihatott volna. Mindezért a Kúria a jogerős ítélet érdemben helytálló döntésének indokolását a fentiek szerint pontosította.

Mindezekre tekintettel a Kúria a Fővárosi Törvényszék ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

A felülvizsgálati eljárásban felmerült költségek kérdéséről - figyelemmel arra, hogy a felülvizsgálati kérelmeket benyújtó felek kölcsönösen pervesztesek lettek, az I.r. felperes pedig túlnyomórészt az alperessel és az I.r. alperesi beavatkozóval szemben pernyertes lett, míg a II.r. alperesi beavatkozónak költsége nem merült fel illetve ilyen igénye nem volt - a Kúria a Pp. 78. §, 79. §-a alapján, a le nem rótt illeték megfizetése felől az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény alkalmazásával rendelkezett.

Budapest, 2013. február 26.

Dr. Kovács András sk. a tanács elnöke, Dr. Kovács Ákos sk. előadó bíró, Dr. Tóth Kincső sk. bíró, Dr. Balogh Zsolt sk. bíró, Dr. Sperka Kálmán sk. bíró

[Kúria, Kfv. III. 37.666/2012/.]

Tippek

Tartalomjegyzék nézet

Bíró, ügytárgy keresése

Közhiteles cégkivonat

PREC, BH stb. ikonok elrejtése

Keresés "elvi tartalomban"

Mínuszjel keresésben

Link jogszabályhelyre

BH-kban bírónévre, ügytárgyra

Egy bíró ítéletei

Jogszabály paragrafusára ugrás

Önnek 2 Jogkódexe van!

Veszélyhelyzeti jogalkotás

Változásfigyelési funkció

Módosult §-ok megtekintése

Iratminták a Pp. szövegéből

Döntvényláncolatok