334/B/2000. AB határozat
a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 260. § (1) bekezdésének "jelentős mértékben" szövegrésze alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 260. § (1) bekezdésének "jelentős mértékben" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó - számos más jogszabály alkotmányossági vizsgálata mellett - a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 260. § (1) bekezdése "jelentős mértékben" fordulata alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Az Alkotmánybíróság a különböző jogszabályokra vonatkozó indítványi részeket elkülönítette.
Az indítványozó a jelen határozatban elbírált indítványi részben - egy távközléssel kapcsolatos egyedi ügyből kiindulva, de utólagos normakontrollt kérve - az Alkotmány több rendelkezésének sérelmére is hivatkozott. Mindenekelőtt kifejtette, hogy a Btk. kifogásolt rendelkezésében szereplő "jelentős mértékben" kifejezés, mint törvényi tényállási elem meghatározhatatlan, tág fogalmat takar. A pontos értelmezés hiánya pedig jogbizonytalanságot okoz, s így ellentétes az Alkotmány jogállamiságot deklaráló 2. § (1) bekezdésével.
Megítélése szerint a támadott rendelkezés sérti továbbá az Alkotmány 18. §-ában védett egészséges környezethez való jogot, a 70/A. § (1) bekezdése szerinti diszkrimináció tilalmát, valamint a 70/D. § (1) bekezdésében deklarált, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot. Ellentétben áll mindezen felül az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében deklarált, a magánlakás sérthetetlenségéhez való joggal és a 61. § (1) bekezdése szerinti, a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való joggal is.
II.
1. Az Alkotmány érintett rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"18. § A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez."
"59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog."
"61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze."
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."
"70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez."
2. A Btk. vizsgált rendelkezése:
"260. § (1) Aki közérdekű üzem működését berendezésének, vezetékének megrongálásával, vagy más módon jelentős mértékben megzavarja, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. A közérdekű üzem megzavarásának bűntette a Btk. XVI. fejezetében, a közrend elleni bűncselekmények között, a közbiztonságról szóló címben került szabályozásra. A cselekmény védett jogi tárgya a közérdekű üzem zavartalan működéséhez fűződő társadalmi érdek, a fennakadás nélküli szükséglet - kielégítés biztosításához kacsolódó társadalmi igény.
A közérdekű üzem fogalmát a Btk. 260. § (4) bekezdése határozza meg, s ebbe beletartozik - az indítványban szereplő - távközlési üzem is. A távközléssel kapcsolatos további fogalmakat a hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvény (a továbbiakban Ht.) 110. §-a tartalmazza, a hírközlésre vonatkozó fogalmak rendszerében (110. § 10-14., 23-25., 34-35., 40-43., 71-81. pontok). A Ht. e rendelkezései biztosítják, hogy a cselekmény tárgyi oldalának fő elemei - a működés, a berendezés, a vezeték, a szolgáltatás rendszere (az elkövetési tárgyak) - megítélésénél a nyomozó hatóság és a bíróság egységes fogalomkört alkalmazva járjon el.
A cselekmény lehetséges és büntetőjogi beavatkozást kívánó elkövetési magatartásnak meghatározásakor - a nyitott törvényi tényállások kodifikációs gyakorlatának megfelelően - a kazuisztika elkerülése és a számba jöhető cselekmények sokszínűsége miatt a törvényalkotó az eredményre helyezte a hangsúlyt. Bűncselekménynek tekintendő a közérdekű üzem működésének bármilyen - akár tevőleges magatartással, akár mulasztással elkövetett - megzavarása, ha az a működési rendszerben jelentős mértékű zavart okoz.
2. A Btk. rendszerében a "jelentős mérték" relatív mérce, de korántsem parttalan fogalom. A cselekménynek a Btk. rendszerén belüli elhelyezése már önmagában is iránymutatásul szolgál arra, hogy a bűnös magatartással előidézett eredmény meghatározásánál kiindulópont a cselekménnyel okozott egyedi kár nem lehet. A közrend illetőleg a közbiztonság elleni bűncselekmények sajátja, hogy - túl a sok esetben észlelhető egyéni érdeksérelmen - az emberek pontosan nem is azonosítható csoportjainak, a társadalom intézményrendszereinek jogait, érdekeit sértik vagy veszélyeztetik, illetve a gazdasági életben okoznak nehezen és költségesen elhárítható zavarokat.
A büntetőjogi kodifikáció sajátja, hogy a törvényi tényállások nemcsak a puszta felimerést kívánó leíró jellegű elemeket, hanem bírói mérlegelést követelő normatív elemeket is tartalmaznak. Az ún. eredmény-bűncselekmények esetében - mint pl. a támadott rendelkezés is - a mérlegeléshez a jogalkotó, az évszázados, töretlen bírói gyakorlat valamint az oktatást célzó és tudományos szakirodalom jól eligazító orientációs pontokat alakított ki. Mindezen körülményeknek - éppen a jogbiztonság oldalán - a felismerhető normatartalom szempontjából az Alkotmánybíróság következetes ítélkezési gyakorlata is különös jelentőséget tulajdonított [18/2000. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2000, 117, 119.; 20/1999. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1999, 159, 162.; 481/B/1999. AB határozat, ABH 2002, 998, 1010-1013.].
Ugyancsak a jogbiztonsággal összefüggésben mutatott rá arra is az Alkotmánybíróság, hogy az ezzel szoros összefüggésben álló normavilágosság követelménye a jogalkalmazó mérlegelési jogával nem ellentétes kategória (1459/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 566, 569.). Elvi éllel mondta ki továbbá, hogy a jogszabályok tényállásának sem a túl szűk és részletező - így a jogalkalmazó kezét indokolatlanul megkötő - sem pedig a túl elvont, s így a szubjektív jogalkalmazásnak teret engedő megfogalmazása nem kívánatos [pl. 1160/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 607, 608.; 42/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 299, 301.]. A normavilágosság alkotmányossági követelménye ugyanis arra vonatkozik, hogy a büntetőjogi diszpozíciónak a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra utaló leírásának kell világos törvényhozói akaratot tükröznie és a büntethetőség feltételeinek a társadalom tagjai előtt előzetesen ismertté kell válniuk [pl. 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 176.; 481/B/1999. AB határozat, ABH 2002, 998, 1012-1013.].
A jelzett alkotmányi követelményeknek a vitatott rendelkezés megfelel, minthogy a kifogásolt törvényi tényállási elem pusztán azon jogalkotói szándékra mutat rá, hogy az egyébként egyértelműen tilalmazott magatartásokat a törvényhozó mikor ítéli olyan súlyúnak, amely már büntetőjogi beavatkozást kíván. Ezért az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezésnek az Alkotmány 2. § (1) bekezdése tekintetében állított alkotmányellenességét nem állapította meg.
3. Hasonló következtetésre jutott az Alkotmánybíróság a Btk. 260. §-ának a diszkrimináció alkotmányi tilalmába ütközése vizsgálata kapcsán is.
A diszkrimináció tilalmát deklaráló 70/A. §-sal kapcsolatos álláspontját az Alkotmánybíróság számos korábbi határozatában és számos jogterülethez kötődően részletesen kifejtette [pl. 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281, 283.; 191/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 592, 593.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200-201.; 3/2002. (I. 30.) AB határozat, ABH 2002, 63, 68-69.; 1320/B/1996. AB határozat, ABH 2002, 780, 783-784.]. E határozatoknak a jelen ügyben is releváns lényege szerint a jogegyenlőség követelménye azt jelenti, hogy a homogén csoportot alkotó jogalanyok között a törvényhozás sem teremthet olyan különbséget, amely az Alkotmány 70/A. §-ban meghatározott szempontok szerinti megkülönböztetést jelent. A jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie.
Az 1233/B/1995. AB határozat a büntető anyagi jogi törvényi tényállás alanyi oldalának vizsgálatával összefüggésben elvi éllel mutatott rá arra, hogy: "Önmagában az a megoldás, illetve szabályozási mód, hogy a Btk. akár az elkövetői, akár a sértetti oldalon meghatározott személyi kört emel ki, és ehhez fűzi a bűncselekmény törvényi tényállásának megvalósulását vagy valamely minősítő körülmény létrejöttét, nem kifogásolható, ez a jogalkotó kompetenciájába tartozik. Ennek oka a védett jogi tárgyak eltérő voltával, avagy az egyes bűncselekményfajták speciális, kiemelt jellegével függ össze, sőt gyakran azzal is, hogy valamely alanyi tényező hiányában egy magatartás nem valósít meg bűncselekményt. Az elkövetők vagy a sértettek személyi körének kiemelése alkotmányjogi szempontból nem tekinthető a törvény előtti egyenlőség sérelmének és nem minősíthető sem pozitív sem negatív diszkriminációnak, amennyiben a megkülönböztetés nem önkényes vagy nem ésszerűtlen." (ABH 2000, 619, 620.)
A törvényhozó szabadságát hangsúlyozta az Alkotmánybíróság valamely magatartás büntetendővé nyilvánítása szükségességének, a bűncselekmények alap-, minősített vagy privilegizált eseteinek meghatározása kapcsán is (összefoglalóan kifejtve: 481/B/1999. AB határozat, ABH 2002, 998, 1012.).
Mindebből egyenesen következik, hogy a diszkrimináció tilalmára hivatkozással nem képezheti alkotmányossági vizsgálat tárgyát az, hogy a közérdekű üzem megzavarásának bűncselekménye kapcsán a jogalkotó milyen súlyú következménnyel járó magatartáshoz fűz büntetőjogi szankciókat. A bűnös magatartások következtében beálló enyhébb vagy súlyosabb eredmény közötti különbségtétel - a törvényi tényállás többi eleméhez hasonlóan - jogalkotói kompetencia.
Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e tekintetben sem találta megalapozottnak.
4. Nem észlelt az Alkotmánybíróság alkotmányellenességet az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében deklarált, véleménynyilvánítás szabadsága, a közérdekű adatok megismerésének és terjesztésének joga és a támadott törvényhely között sem.
Az Alkotmány szintjén a véleménynyilvánítás szabadsága a kommunikációs alapjogok gyökere, míg a közérdekű adatok megismerésének és terjesztésének szabadsága az informáltsághoz való jogot részesíti védelemben. E jog gyakorlása többféle módon történhet, így írásban, szóban, távközlési üzem és az internet útján is.
A Btk. vizsgált rendelkezése (számos további tényállás mellett) mindezen jogok gyakorlását is támogatja. A büntetendővé nyilvánítás egyik célja éppen az, hogy a kommunikációs csatornákhoz (is) a lakosság teljes egésze zavartalanul hozzájusson és ezek igénybevételével e jogait gyakorolhassa.
Annak eldöntése azonban - a korábban kifejtettekkel megegyezően - már szintén jogalkotói kompetencia, hogy az ezen alapjogok gyakorlásával kapcsolatos jogsérelmeket mikor kell olyan súlyúnak tekinteni, amely büntetőjogi beavatkozást igényel. Hasonlóképpen az is, hogy az egyes védett jogi tárgyakhoz kötődő konkrét elkövetési magatartásokat milyen törvényi tényállásokon keresztül és miként kell szankcionálni.
5. Az Alkotmány 18. §-ában szabályozott egészséges környezethez való jog, az Alkotmány 70/D. §-ában védett legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog valamint az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében garantált magánlakás sérthetetlenségéhez való jog és a vitatott törvényi tényállási elem között nem állapítható meg alkotmányjogi szempontból érdemi összefüggés.
Az Alkotmány 18. §-ában szabályozott egészséges környezethez való jog - ahogyan azt az Alkotmánybíróság korábban már részletesen kifejtette - az alanyi jogokkal sajátos viszonyban álló, ún. harmadik generációs alkotmányos jog. Az egyedi alapjogok e joggal csupán közvetett összefüggésben állnak és "e jog megvalósításában csak mellékesek." [Részletesen: pl. 28/1994. (V. 20) AB határozat ABH 1994, 134, 139.]
A legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való, az Alkotmány 70/D. §-ában védett jog szoros összefüggésben áll az egészséges környezethez való joggal. Éppen ezért az Alkotmánybíróság e jog kapcsán is mindenkor az állam objektív intézményvédelmi kötelezettségét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy ezen kötelezettségen belül az államnak a társadalom és a gazdaság teherbíró képességéhez mérten kellő súlyt kell helyeznie a prevencióra, s ennek a jogalkotásban is tükröződnie kell. Ehhez az Alkotmánybíróság csak elvi szinten, a szélsőséges értékek tekintetében adhat útmutatást [összefoglalóan: 37/2000. (X. 31.) AB határozat ABH 2000, 293, 296-297.].
Elvi szinten nyilvánvaló, hogy az egészséges környezethez, a testi és lelki egészséghez való jogot a Btk. maga is - igen nagy számú tényálláson keresztül
- részesíti közvetlen védelemben (pl. XII. fejezet I-II. cím, XIII. fejezet, XVI. fejezet IV. cím rendelkezései). A Btk. rendelkezéseinek jelentős része pedig
- így a támadott tényállás is - közvetetten támogatja az emberi élet, a közegészség, a természetes és az épített környezet védelmét. Az objektív intézményvédelmi kötelezettség gyakorlati megvalósítása során tehát, a törvényhozó - végső eszközként - számos vonatkozásban élt a büntetőjogi fenyegetettség megteremtésének lehetőségével is.
Az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében garantált magánlakás sérthetetlenségéhez való jog a lakás és az ott lakó személyek integritását védi, korlátként jelentkezik az esetleges zavaró magatartásokkal szemben. Ezt a jogot a Btk. önálló törvényi tényálláson keresztül, (Btk. 176. §) a megfelelő keretek között, minden más magatartástól függetlenül külön oltalmazza.
Éppen e törvényhely alkotmányossági vizsgálatával kapcsolatos határozatában fejtette ki az Alkotmánybíróság, hogy az Alkotmány rendelkezéseiből nem következik semmilyen iránymutatás a tekintetben, hogy a jogalkotó - az Alkotmány keretei között maradva - mely típusú magatartásokat, milyen tényállások keretei között és milyen tartalommal szabályozzon, vagy milyen arányban szankcionáljon (részletesen: 1427/B/1995. AB határozat, ABH 2000, 624, 626-627.). Úgyszintén nem alkotmányossági, hanem pusztán dogmatikai-célszerűségi kérdés az is, hogy a törvényhozó mely alkotmányos jogokat mely konkrét tényállásokon keresztül részesít közvetve, vagy közvetetten védelemben.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az e pontban vizsgált alapjogok vonatkozásában az alkotmányi összefüggés hiányára figyelemmel az indítványt nem találta megalapozottnak.
A III. pontban az Alkotmány egyes rendelkezéseivel kapcsolatban részletesen kifejtettekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt teljes egészében elutasította.
Budapest, 2003. június 30.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró