793/B/1997. AB határozat
a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 83. § (3) bekezdése második mondatának "a vallomást megtagadja" szövegrésze alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 83. § (3) bekezdése második mondatának "a vallomást megtagadja" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
A Székesfehérvári Városi Bíróság előtt 7.B. 2568/1996. sz. alatt folyamatban lévő büntető ügyben a bíró - az eljárás felfüggesztése mellett - indítványában a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 83. §-ának az 1994. évi XCII. törvény 5. §-ával megállapított (3) bekezdése második mondatában "a vallomást megtagadja" szövegrész alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte, mert az lehetővé teszi a terhelt nyomozás során tett vallomásának a tárgyaláson való felolvasását akkor is, ha a terhelt a tárgyaláson a vallomástételt megtagadta.
Az indítványozó álláspontja szerint a Be. e rendelkezésének kifogásolt szövegrésze sérti és alkotmányellenesen korlátozza az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében biztosított védelemhez való jogot, valamint a Be. 10. § (2) bekezdésében megfogalmazott közvetlenség elvét.
Az indítványozó megállapítása alapján a Be. sérelmezett előírását - az ahhoz fűzött miniszteri indokolásban foglaltakkal ellentétben - sem a tényállás tisztázása, sem pedig más terhelt vagy a sértett érdeke nem indokolhatja, s az ellentétes a Be. 87. § (2) bekezdésében biztosított, a terheltet az eljárás egész tartama alatt megillető vallomástétel megtagadásának jogával. Álláspontjának megalapozására hivatkozott a 317/E/1990/8. AB határozatra.
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt határozatát a következőkkel indokolja.
1. Az Alkotmány 57. § (3) bekezdése megállapítja, hogy a büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga.
A 8. § (2) bekezdése pedig előírja, hogy az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
2. A Be. 10. § (2) bekezdése meghatározza a közvetlenség alapelvét, amely szerint "a bíróság ügydöntő határozatát a tárgyaláson közvetlenül megvizsgált bizonyítékokra alapítja".
A Be.-nek az okiratok felhasználhatóságát szabályozó 83. § eredeti (3) bekezdése így rendelkezett: "A vallomás (nyilatkozat) tartalmát rögzítő okirat csak e törvény rendelkezései szerint, a közvetlenség elvének sérelme nélkül használható fel a bizonyítás eszközeként. Felhasználható az okirat, ha a vallomást tevő nem hallgatható ki, vagy az okirat tartalma és a vallomás között ellentét van." A Be. e §-ának az 1994. évi XCII. törvény 5. §-ával megállapított (3) bekezdése szerint: "Vallomás (nyilatkozat) tartalmát rögzítő okirat csak e törvény rendelkezései szerint, a közvetlenség elvének sérelme nélkül használható fel a bizonyítás eszközeként. Felhasználható az okirat, ha a vallomást tevő nem hallgatható ki, a vallomást megtagadja, vagy az okirat tartalma és a vallomás között ellentét van".
A Be. 203. § (1) bekezdése pedig az okiratok felhasználásáról akként rendelkezik, hogy "a tárgyaláson fel kell olvasni - a 83. § (3) bekezdésének korlátai között - azt a bizonyítás eszközéül szolgáló okiratot vagy iratot, amelynek tartalmát a bíróság bizonyítékként értékeli".
A Be. 87. §-ának az 1989. évi XXVI. törvény 7. §-ával megállapított (2) és (3) bekezdése a következő előírásokat tartalmazza.
"(2) A terheltet a kihallgatásának megkezdésekor figyelmeztetni kell arra, hogy nem köteles vallomást tenni, a vallomás tételét a kihallgatás folyamán bármikor megtagadhatja, továbbá, hogy amit mond, az bizonyítékként felhasználható. A figyelmeztetést és a terhelt válaszát jegyzőkönyvbe kell foglalni. A figyelmeztetés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe.
(3) Ha a terhelt a vallomás tételét megtagadja, figyelmeztetni kell arra, hogy ez az eljárás folytatását nem akadályozza, de a védekezésének erről a módjáról lemond."
3. A Be. eredeti 83. § (3) bekezdése és az e rendelkezéshez kapcsolódó 203. § (1) bekezdése nem tartalmazott kifejezett felhatalmazást arra, hogy a bíróság a terhelt nyomozás során tett vallomását felolvassa, ha a vallomástételt a tárgyaláson megtagadta. A Be. 87. §-ának a fentiekben ismertetett módosítását követően jelentkezett a büntető bíróságok eljárásában jogszabályértelmezési probléma és eltérő ítélkezési gyakorlat a terhelt nyomozati vallomásának tárgyaláson való felolvashatósága tekintetében.
Az Alkotmánybíróság 317/E/1990/8. AB határozatában vizsgálta és elutasította a mulasztásos alkotmánysértés megállapítására irányuló azt az indítványt, amely szerint a törvényhozó a Be. módosításáról rendelkező 1989. évi XXVI. törvény 7. §-ával összefüggésben alkotmányellenesen nem rendelkezett arról is, hogy ha a terhelt a tárgyaláson a vallomás tételét megtagadja, akkor a nyomozás során tett vallomása nem használható fel, nem olvasható fel.
Az Alkotmánybíróság e határozatában megállapította, hogy "az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében és a 8. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezésekből, sőt az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény 39. § (2) bekezdésében és az 1990. évi XVI. törvény 8. § (5) bekezdésében foglaltakból sem következik felhatalmazásból fakadó jogalkotói feladatként az indítványozott korlátozó rendelkezésnek a Be.-be való felvétele. ... Nem állapítható meg jogalkotói mulasztás az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében biztosított védelemhez való jog tekintetében sem és a hatályos törvényi rendezés nem sérti a védelem jogát". Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy "a mulasztásos alkotmánysértés hiányának megállapításával nem állítja azt, hogy előnytelen lenne, ha a törvényalkotó a vizsgált kérdést a közvetlenség elve, a bizonyítási rendszer és a védelemhez való jog összefüggésrendszerében egyértelműen szabályozná. A kifejezett tartalmú rendezés a bírói értelmezés szükségességét és az esetleges alkotmányellenes értelmezés lehetőségét zárná ki". (ABH 1990, 221, 227)
4. A Be.-et megelőző büntetőeljárási jogszabályok kifejezetten lehetővé tették a vádlott korábbi vallomásának felolvasását a tárgyaláson, ha a vallomástételt a vádlott a tárgyaláson megtagadta. [A bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikk 305. §-a, a büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény 165. § (2) bekezdés a) pontja, a büntetőeljárásról szóló 1962. évi 8. tvr. 209. § (2) bekezdés a) pontja.]
Az Országgyűléshez 1997 októberében benyújtott, a büntetőeljárásról szóló T/5013. számú törvényjavaslat is a Be. hatályos szabályozásához hasonló rendezést tartalmaz. A törvényjavaslat 291. §-a szerint "ha a vádlott a tárgyaláson nem kíván vallomást tenni, a nyomozás során tett vallomását az ügyész, a vádlott vagy a védő indítványára, illetve hivatalból a tanács elnöke felolvassa vagy a jegyzőkönyvvezetővel felolvastatja. Ha a vádlottat a nyomozás során tanúként hallgatták ki, a tanúvallomás csak akkor olvasható fel, ha ezt a vádlott indítványozza."
5.1. Az Alkotmány 57. § (3) bekezdése a védelemhez való alkotmányos jogot alapjogként fogalmazza meg, amely a büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti. Az Alkotmánybíróságnak tehát az indítvány alapján azt kellett vizsgálnia, hogy a Be. kifogásolt előírása a védelem alapjogát sérti-e, annak lényeges tartalmát korlátozza-e.
A Be. 6. §-a a büntetőeljárás alapelvei között határozza meg a védelemhez való jog általános szabályait. E rendelkezés szerint a terheltet megilleti a védelem joga. A hatóságok kötelesek biztosítani, hogy az, akivel szemben a büntetőeljárást folytatják, az e törvényben meghatározott módon védekezhessék. A terhelt érdekében az eljárás bármely szakaszában védő járhat el. A terhelt az eljárás megindításától kezdve védőt választhat.
A védelemhez való jog az eljárás egész menetében több részletszabályban ölt testet. A védelemhez való jog a büntetőeljárás alá vont személynek azokban a jogaiban, illetve a hatóságoknak azokban a kötelezettségeiben realizálódik, amelyek biztosítják, hogy a vele szemben érvényesített büntetőjogi igényt megismerje, arról álláspontját kifejthesse, az igénnyel szembeni érveit felhozhassa, a hatóságok tevékenységével kapcsolatos észrevételeit és indítványait előterjeszthesse, továbbá védő segítségét vehesse igénybe. A védelemhez való jog tartalmát képezik a védőnek azok az eljárási jogosítványai, illetve a hatóságoknak azok a kötelezettségei is, amelyek részéről a védelem ellátását lehetővé teszik. [25/1991. (V. 18.) AB határozat, ABH 1991, 357, 360.]
A Be. 83. §-a értelmében a vallomás tartalmát rögzítő okirat bizonyítási eszköz, amely általános szabályként csak e törvény szerint, a közvetlenség elvének sérelme nélkül használható fel. E § (3) bekezdésének második mondata a közvetlenség elvének általános szabálya alól három kivételt állapít meg, ezek között a vallomás megtagadásának esetét.
A Be. módosításáról rendelkező 1994. évi XCII. törvény 5. §-ához és 13. §-ához fűzött miniszteri indokolás a következőket állapítja meg.
"Egyes esetekben a tényállás tisztázása végett akár más terhelt vagy a sértett érdekében is - szükségessé válhat, hogy a bíróság a tárgyalás anyagává tegye annak a terheltnek a korábbi vallomását, aki a tárgyaláson a vallomás tételét megtagadja..."
"Az emberi méltósághoz való jogot az Alkotmány biztosítja. Ebből következik az az elv, hogy senki sem köteles önmagával szemben bizonyítékot szolgáltatni. A terheltet ezért megilleti a hallgatás joga. Ennek a jognak a tényleges érvényesülését szolgálja a Be. 87. §-ának (2) bekezdése, amely az eljáró hatóság kötelességévé teszi, hogy a terheltet figyelmeztesse a vallomás megtagadásának jogára. Ha azonban a terhelt a nyomozási kihallgatása során a vallomás megtagadás jogára történt figyelmeztetés után úgy döntött, hogy vallomást tesz, ennek a vallomásnak a felhasználása az eljárás későbbi szakaszában nem aggályos. A hallgatás joga, a vallomástétel megtagadásának a lehetősége ugyanis nem hatalmazza fel a terheltet arra, hogy maga döntse el: mi legyen a sorsa az olyan vallomásnak, amelyet szabadon, a vallomás megtagadási jogára történt figyelmeztetést követően tett."
Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a Be. kifogásolt rendelkezése a terhelt védelemhez való jogát abban a tekintetben korlátozza, hogy vallomásának a tárgyaláson kinyilvánított megtagadásával az eljárás korábbi szakaszában törvényes figyelmeztetés ellenére tett vallomásának a tárgyalás anyagává tételét nem akadályozhatja meg. A terheltnek tehát nincs joga eldönteni olyan vallomása további sorsát, amelyet a későbbi felhasználhatóságára vonatkozó figyelmeztetés után tett.
A Be. e rendelkezésében foglalt korlátozás a védelemhez való jog tartalmi elemei közül csak az egyik összetevőt érinti. A Be. alapján azonban a terheltet és a védőjét is megilleti az a jog, hogy ha a bíróság a nyomozás során tett vallomás tartalmát a bizonyítékok körébe vonja, azzal kapcsolatban indítványokat, észrevételeket tehetnek. [44. § (5) bekezdés, 52. § (4) bekezdés]
Az Alkotmány szerint a büntetőjogi felelősségre vonás az állam alkotmányos joga és kötelessége. Az Alkotmány 50. §-a szerint ugyanis a bíróságok büntetik a bűncselekmények elkövetőit. A védelem alapjogának korlátozását tehát az állami büntető igény érvényesítése indokolhatja, amennyiben az szükségszerű és arányos mértékű.
A Be. 5. §-ában rögzített alapelv szerint a hatóságok feladata, hogy az eljárás minden szakaszában a tényállást alaposan és hiánytalanul tisztázzák, a valóságnak megfelelően állapítsák meg, a terhelő és mentő, valamint a büntetőjogi felelősséget súlyosító és enyhítő körülményeket egyaránt figyelembe vegyék. Az ártatlanság vélelmének alkotmányos alapelvéből [Alkotmány 57. § (2) bekezdése] következik, hogy a bűnösség bizonyítása a büntetőügyekben eljáró hatóságokat terheli (Be. 3. §). A bűncselekmény megtörténte miatti felelősség tisztázása érdekében tehát a büntető ügyekben eljáró hatóságokat, így a nyomozó hatóságot, az ügyészt, továbbá a bíróságot felderítési és bizonyítási kötelezettség terheli. (715/D/1994. AB határozat, ABK 1997. november 391, 393.)
5.2. Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény 6. cikk (1) bekezdése szerint "Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően." Az Egyezmény e cikke tehát mindenki számára biztosítja a pártatlan ítélkezéshez és a tisztességes eljáráshoz való jogot.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága a tisztességes eljárás fontos összetevőjének tekinti a hallgatás jogát, azonban a Bíróság gyakorlata szerint ez a jog nem abszolút. Nem ütközik az Egyezménybe, ha a terhelt hallgatásából az eljáró bíróság következtetéseket von le. Angliában például az egyik ügyben a terheltet hallgatása mellett akként ítélték el, hogy a bíró a hallgatásából bizonyos következtetéseket vont le. A Bíróság ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a hallgatás joga a tisztességes eljárás sarkköve, ami elsősorban az ellen nyújt védelmet, hogy a terheltet megengedhetetlen kényszernek vessék alá. Azt kell azonban a konkrét ügyben vizsgálni, hogy fennáll-e olyan megengedhetetlen kényszer a terhelttel szemben a vallomástétellel kapcsolatban, ami már a tisztességes eljárásba ütközik. Ha a konkrét ügyben a terheltet előzetesen figyelmeztették arra, hogy a bíróságnak jogában áll hallgatásából bizonyos logikus következtetéseket levonni, ilyen kényszernek nem tekinthető. Ezért a Bíróság a vizsgált ügyben nem állapította meg a 6. cikk sérelmét. (Eur. Court HR, Murray v. the United Kingdom judgment of 8 February 1996, Reports of Judgments and Decisions 1996, p. 30)
5.3. Az Alkotmánybíróság a kifogásolt szabályozást a bizonyítási rendszerrel való összefüggésében is vizsgálta.
A Be. a büntetőeljárás alapelveként fogalmazza meg a bizonyítékok szabad értékelését. A Be. 5. § (3) bekezdésében rögzített alapelv szerint a büntetőeljárásban szabadon felhasználható minden olyan bizonyítási eszköz és bizonyíték, amely a tényállás megállapítására alkalmas lehet; a hatóságok ezeket egyenként és összességükben szabadon értékelik, és ezen alapuló meggyőződésük szerint bírálják el.
A bizonyítási rendszerhez tartozik a bizonyítás törvényessége, amelynek általános szabályait a Be. 60. §-a állapítja meg. A 60. § (2) bekezdése szerint erőszakkal, fenyegetéssel vagy más hasonló módon senkit sem szabad vallomásra kényszeríteni. E § (3) bekezdése pedig előírja, hogy az e törvény rendelkezéseivel ellentétesen lefolytatott bizonyítás eredménye bizonyítékként nem vehető figyelembe. A Be. ez utóbbi rendelkezését erősíti meg a terhelt vonatkozásában a már idézett 87. § (2) bekezdés: a hallgatás jogára, illetve vallomása esetén, az általa elmondottaknak bizonyítékként való felhasználhatóságára vonatkozó kioktatási kötelezettség, amely mind a nyomozó hatóságot, mind az ügyészt, mind pedig a bíróságot külön-külön is terheli. A figyelmeztetésnek, illetve a terhelti nyilatkozat jegyzőkönyvi rögzítésének elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítékként nem vehető figyelembe.
5.4. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megítélése szerint a Be. kifogásolt előírása - vagyis a nyomozás során tett vallomás tartalmát rögzítő okirat felolvashatósága és bizonyítási eszközként való felhasználhatósága abban az esetben, ha a terhelt a tárgyaláson a vallomást megtagadja - a bizonyítékok szabad mérlegelésének elvét követő, a védelem alapjogát tiszteletben tartó és a közvetlenség elvét érvényesítő eljárás keretében csak meghatározott garanciális feltételek fennállása, illetve alkalmazása mellett nem minősíthető a védelem joga aránytalanul alkotmányellenes korlátozásának.
E feltételek között
a) a nyomozati szakban tett vallomás tárgyaláson történő felolvasásának, a bizonyítékok szabad mérlegelése keretében való felhasználásának a tényállás tisztázását, más terhelt vagy a sértett érdekeinek védelmét kell szolgálnia;
b) a fenti célok érdekében felolvasható vallomás tekintetében a bírónak ellenőriznie kell, hogy a nyomozati szakban a terheltet figyelmeztették-e a vallomás megtagadásának jogára és következményére, valamint azt is, hogy a vallomás nem kényszer hatása alatt született-e;
c) a Be. 87. § (5) bekezdése alapján a terhelt beismerése esetén is meg kell szerezni az egyéb bizonyítékokat.
6. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint - az indítványban foglaltakkal ellentétben - a Be. kifogásolt korlátozó szabályát az állami büntetőigény érvényesítése végett a tényállás tisztázása, valamint más terhelt vagy a sértett érdeke indokolhatja. Ezért ez a korlátozás szükséges és az - a fentiekben kifejtettek szerint - nem aránytalan mértékű.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Be. 83. § (3) bekezdése második mondatának kifogásolt szövegrésze az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében megállapított védelemhez való alapjogot nem korlátozza alkotmányellenesen. Ezért az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglaltak szerint az indítványt elutasította.
Budapest, 1998. február 24.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Németh János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró