902/B/2006. AB határozat
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 60. § (1) bekezdése és a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban elnevezésű 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 6. § (1)-(2) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 60. § (1) bekezdése és a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban elnevezésű 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 6. § (1)-(2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével összefüggésben állított mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban elnevezésű 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 6. § (1) bekezdése "öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét" szövegrésze Alkotmány 1., 2. §-ába, valamint 57. § (5) bekezdésbe ütközésének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
4. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 88. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.
Indokolás
I.
Az Alkotmánybírósághoz két indítvány érkezett a bírósági eljárás során alkalmazható költségmentességgel összefüggésben. A tartalmilag összefüggő indítványokat az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065., a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.
1. Az egyik indítványozó a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban elnevezésű 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) 6. § (1)-(2) bekezdése, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 88. § -a, és az illetékektől szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 60. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte.
1.1. Álláspontja szerint az R. 6. § (1) bekezdése ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével, mert eszerint a bírósághoz fordulás lehetőségét mindenki számára biztosítani kellene, azonban a kifogásolt rendelkezések csak a legszegényebbek számára teszik lehetővé a költségmentesség alkalmazását, így bizonyos személyi kör az igényérvényesítésből ki van zárva.
Az Itv. illetékfeljegyzési jogot szabályozó 60. § (1) bekezdését, valamint az R. 6. § (2) bekezdését ellentétesnek tartja az indítványozó a jogállamiság elvével, mivel nem felelnek meg a normavilágosság követelményének, szerinte a rendelkezések tartalma nem egyértelmű, zavaros, így önkényes jogalkalmazásra teremt lehetőséget.
Sérti szerinte továbbá az Itv. kifogásolt rendelkezése és a Pp. 88. §-a az Alkotmány 8. § (2) bekezdését is, előbbi azért, mert nem határoz meg jogosulti kört, hanem bírói mérlegelés körébe utalja a döntést az illetékfeljegyzési jogról, az indítványozó szerint azonban alapvető jogról csak törvényben lehet rendelkezni, utóbbi pedig azért, mert a költségmentesség részletes szabályainak megalkotását az igazságügy-miniszterre bízza.
1.2. Kérte az indítványozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is, mivel szerinte az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján a jövedelmi és vagyoni viszonyoktól függetlenül kellene a bírósághoz fordulás jogát biztosítani, azonban az erre vonatkozó rendelkezések hiányoznak. Mivel alapvető jogot érintő kérdésről van szó - hiszen a fél jövedelmi (vagyoni) viszonyai miatt esetleg nem tud alapjogával élni -, a törvényi szabályozás lenne a megfelelő szint.
2. A másik indítványozó az R. 6. § (1) bekezdése "öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét" szövegrésze megsemmisítését kérte, mert ellentétesnek tartotta az Alkotmány több rendelkezésével, így a következőkkel: 1. §, 2. §, 8. § (2) bekezdése, 57. § (1) és (5) bekezdése, 70/A. § (3) bekezdése.
Véleménye szerint a jogszabály megalkotása óta lényeges változások következtek be a jövedelmi viszonyokban, nagyon sokan élnek a létminimum szintjén vagy az alatt. Az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege körülbelül 25 000 forintot jelent, míg a minimálbér összege ennek körülbelül háromszorosa; és a minimálbérből élők nem tudják vállalni a bírósági eljárás költségeit, így ki vannak zárva a bírósághoz fordulás jogából, amiért is az indítványozó szerint indokoltabb lenne a minimálbért bizonyos mértékben meghaladó jövedelemnél is lehetővé tenni a költségmentességet.
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következő jogszabályi rendelkezésekre alapozta.
1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezése:
"1. § Magyarország: köztársaság."
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."
"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el."
"57. § (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."
"70/A. § (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."
2. Az Itv. kifogásolt rendelkezése:
"60. § (1) Ha az illeték előzetes megfizetése a félnek jövedelmi és vagyoni viszonyaival arányban nem álló megterhelést jelentene, mentesíteni lehet az illeték előzetes megfizetése alól, különösen, ha a lerovandó illeték a fél és a házastársa, valamint vele egy háztartásban élő, általa eltartott gyermekei előző adóévben elért egy főre eső adóköteles jövedelme 25%-át meghaladja."
3. Az R. érintett rendelkezései:
"6. § (1) Ha a fél jövedelme (munkabére, nyugdíja, egyéb rendszeres pénzbeli juttatása) nem haladja meg a munkaviszony alapján megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, vagyona pedig - a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakon felül - nincs, részére költségmentességet kell engedélyezni. Költségmentességben kell részesíteni - jövedelmi és vagyoni helyzetének vizsgálata nélkül - azt a felet is, aki rendszeres szociális segélyt kap.
(2) Kivételesen költségmentességet lehet engedélyezni akkor is, ha az (1) bekezdésben írt feltételek nem állnak fenn, de a bíróság a fél egyéb körülményeinek figyelembevételével megállapítja, hogy a fél létfenntartása veszélyezte tett."
III.
Az indítványok nem megalapozottak.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként az utólagos normakontrollra irányuló indítványokat vizsgálta meg.
1.1. Az indítványozók szerint az R. 6. § (1) bekezdése, illetve annak "öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét" szövegrésze ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével.
Az egyik indítványozó szerint az R. 6. § (1) bekezdésében meghatározott személyi kör csak a legszegényebbeket foglalja magában, így az állampolgárok egy csoportja a jogérvényesítésből ki van zárva, ami sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében rögzített bírósághoz fordulás jogát.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése és a peres eljárás költségeinek összefüggését az Alkotmánybíróság több határozatában vizsgálta; az e határozatokban foglaltakat a jelen ügyben is irányadónak tekintette. A Pp. egyes rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálata során megállapította az Alkotmánybíróság, hogy a bírósági eljárási illeték a perköltség része, a perköltség fogalmának és feltételeinek - rendezése szabályainak - meghatározásánál a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg (1518/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 570, 571.). A jogalkotói mérlegelés felülvizsgálatára általában az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre. A jogalkotás szabadsága azonban itt sem korlátlan, nem sérthet alkotmányos alapjogot vagy más alkotmányos rendelkezést. Az Alkotmánybíróság csak azt vizsgálja, hogy a jogalkotó mérlegelése során az alkotmányos határok között maradt-e. "Mivel a jogalkotónak a közbefizetések szabályozásában meglehetősen tág a mérlegelési lehetősége, így széles körű szabadsága van az illetékeket előírni, az illeték tárgyát, alapját és mértékét megállapítani. Az Alkotmánybíróság nem jogosult a jogalkotói mérlegelés, és ennek megfelelően a törvényi szabályozás pénzügyi, jogi, gazdaságpolitikai alapjainak célszerűségi szempontú felülvizsgálatára; hatáskörébe kizárólag annak ellenőrzése tartozik, hogy a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alkotmány valamely rendelkezésével. A jogalkotás szabadságának határait természetesen ezen a területen is megszabják az alkotmányos alapjogokból adódó korlátok." (574/B/1996. AB határozat, ABH 1996, 628, 629.; 1106/B/1997. AB határozat, ABH 2003, 1018, 1021.)
Kimondta az Alkotmánybíróság azt is, hogy az 57. § (1) bekezdésből nem következik, hogy az igazságszolgáltatással kapcsolatos működési és egyéb költségek ne lennének a felekre háríthatók. Ugyanakkor az Alkotmány 8. § (1) bekezdéséből levezetett intézményvédelmi kötelezettség [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 302.] következményeként az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján az állam nemcsak arra köteles, hogy bírói utat biztosítson a személyek jogvitái esetére, hanem arra is, hogy a bírósághoz fordulást ténylegesen is lehetővé tegye. Ezért az igazságszolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő, a perrel kapcsolatos kiadásokra is kiterjedő támogatási rendszert kell kiépítenie. (1074/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 452, 453.)
A Pp. 78. § (1) bekezdése szerint a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni; ez alól kivételt jelentenek a Pp. 80-83. §-okban foglaltak, vagy ha a törvény egyéb kifejezett rendelkezése a költséget a per eldöntésétől függetlenül másnak a terhére rója. Ezen felül az Itv. 1. és 37. §-a értelmében a bírósági eljárásért - bizonyos kivételektől eltekintve - eljárási illetéket kell fizetni. A Pp., valamint az Itv. azonban különféle kedvezményeket biztosít a peres felek számára: ezek egy része a peres felek személyéhez kapcsolódik (személyi kedvezmények), míg más részük az érvényesített jog jellegéhez (tárgyi kedvezmények). A személyhez kötött kedvezmények a következők: a személyes költségmentesség [Pp. 84-85. §; R.], a személyes illetékmentesség (Itv. 5. §), és a személyes illetékfeljegyzési jog (Itv. 59-61. §); míg tárgyi kedvezmények: tárgyi költségfeljegyzési jog (Pp. 85/A. §, R. 3. §), a tárgyi költségmentesség [R. 2. §], a tárgyi illetékmentesség (Itv. 56-57. §), a tárgyi illetékfeljegyzési jog (Itv. 62. §), és az illeték mérséklése (Itv. 58. §).
Nem megalapozott tehát az indítványozó állítása, hogy egyesek számára pusztán kedvezőtlen anyagi helyzete okán lehetetlen a bírósághoz fordulás, hiszen mind a Pp., mind az Itv. számos kedvezményt biztosít a felek számára. Az R. indítványozó által ugyancsak kifogásolt 6. § (2) bekezdése lehetővé teszi a költségmentesség engedélyezését akkor is, ha az R. 6. § (1) bekezdésben írt feltételek nem állnak fenn, de a bírót ág a fél egyéb körülményeinek figyelembevételével megállapítja, hogy a fél létfenntartása veszélyeztetett; ezzel tovább bővíti a költségmentességben részesíthetők körét.
Az Alkotmánybíróság szerint ez a rendelkezés csupán akkor lenne kapcsolatba hozható az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével, ha miatta egyesek számára a bírói út igénybevétele lehetetlenné válna. Az Alkotmánybíróság szerint e rendelkezés alapján ez nem állítható. A költségmentesség nem alkotmányos alapjog, hanem külön törvényi rendelkezésen alapuló jogosultság, vagy az eljáró bíróság mérlegelése alapján adható kedvezmény. A Pp. és az Itv. fent már ismertetett kedvezményeket biztosító rendelkezései alkotják a jog érvényesíthetőségét, a bírósághoz fordulás alapjogát biztosító támogatási rendszert. Az Alkotmánybíróság szerint mindezeket figyelembe véve az R.-nek az indítvánnyal érintett rendelkezése nem sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt alapvető jogot, ezért az indítványt elutasította.
1.2. Az egyik indítványozó szerint az R. 6. § (1) bekezdése "öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét" szövegrésze ellentétes az Alkotmány 1. és 2. §-aiból levezethető jogbiztonság elvével, mely biztosítja a törvény előtti egyenlőséget. A törvény előtti egyenlőséget a bírósági eljárás tekintetében az Alkotmány 57. § (1) bekezdése, míg általánosságban az Alkotmány 70/A. §-a deklarálja, és az indítványban előadott indokok is a bírósághoz fordulás jogával függenek össze. Ezt a kérdést az Alkotmánybíróság az 1.1. pontban már megvizsgálta, így az R. 6. § (1) bekezdésének Alkotmány 1-2. §-aiba ütközésének vizsgálatát mellőzte.
Nem vizsgálta az Alkotmánybíróság az R. 6. § (1) bekezdése "öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét" szövegrészének az Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe ütközését sem. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 22. § (2) bekezdése szerint az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az indítványozó kérelmében hivatkozott az Alkotmány 57. § (5) bekezdésére, azonban a jogorvoslati joggal, annak állított sérelmével összefüggésben sem indokolást, sem határozott kérelmet nem adott elő. Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § d) pontja alapján az indítványt ebben a részében érdemi vizsgálat nélkül visszautasította.
1.3. Az egyik indítványozó kérte annak megállapítását is, hogy az R. 6. § (1) bekezdése "öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét" szövegrésze ellentétes az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésével.
Az Alkotmánybíróság több esetben vizsgálta az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében rögzített esélyegyenlőség követelményének tartalmát; eszerint a Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti. E rendelkezésről az Alkotmánybíróság a következőket mondta ki: "az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése az állam számára konkrét kötelezettségeket nem határoz meg. Az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölésének törvényi eszközrendszere széles skálán mozoghat, s ezek közül a jogalkotó feladata a legcélszerűbb szabályozási mód megválasztása, az intézkedések rendszerének átfogó kidolgozása" [13/2008. (II. 21.) AB határozat, ABK 2008, február, 149, 151.]. Az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében deklarált esélyegyenlőség elvének értelmezésével kapcsolatban az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy "a különböző társadalmi csoportok esélyeinek egyenlőségét nem egy-egy jogszabály, vagy állami intézkedés, hanem jogszabályok és állami intézkedések rendszere révén lehet biztosítani, illetve az állam ilyen módon járulhat hozzá az esélyegyenlőség megteremtéséhez, vagy legalábbis az egyenlőtlenségek csökkentéséhez" (725/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 663, 664.).
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az R. megjelölt rendelkezése nem sérti az Alkotmány jogegyenlőséget biztosító 70/A. §-át sem. Éppen ellenkezőleg: a költségkedvezmények az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében foglalt célt szolgálják; és így az "esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedéseknek" tekinthetők. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.
1.4. Az egyik indítványozó szerint az R. 6. § (2) bekezdése és az Itv. 60. § (1) bekezdése azáltal, hogy lehetővé teszi a bírói mérlegelést a költségmentesség, illetve az illetékfeljegyzési jog kapcsán, ellentétes a jogállamiság elvével; a rendelkezés tartalma nem egyértelmű, zavaros, így önkényes jogalkalmazáshoz vezet.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. "A jogbiztonság az állam - s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is. Ezért alapvetőek a jogbiztonság szempontjából az eljárási garanciák. Csak formalizált eljárás szabályainak követésével keletkezhet érvényes jogszabály, csak az eljárási normák betartásával működnek alkotmányosan a jogintézmények. A jogbiztonság elve mindemellett tág mérlegelési és döntési lehetőséget hagy nyitva a jogalkotó számára, hiszen a jogállamiság más elvek érvényesülését is megköveteli, s ezek a jogbiztonság követelményével ütközhetnek. Például az igazságosság egyedi esetekben való megvalósulását elősegítő méltányosság intézménye a jogbiztonsággal elvileg ellentétes. A jogbiztonság azonban mégsem szenved csorbát, mert a konkrét kivételek érvényesülési körét és feltételeit a jog előre tisztázza. Vonatkozik ez mind a méltányosság egyes jogintézményeire (...), mind az olyan fogalmakra, amelyek széles bírói mérlegelést tesznek lehetővé. (Az utóbbiak tartalmi kiszámíthatóságát a jogállamban különféle - többek között jogegységi - intézmények szolgálják.) Az anyagi igazságosság jogállami követelménye a jogbiztonságot szolgáló intézményeken és garanciákon belül maradva valósulhat meg." [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.]
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a bírói mérlegelés elősegíti azt, hogy azok is költségmentességben részesülhessenek, vagy illetékfeljegyzési jogot kaphassanak, akiknek a jövedelme a törvényben meghatározott mértéket meghaladja, de valamely okból a bírósághoz fordulás mégis túlzott anyagi terhet jelent. Ennek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.
1.5. Az egyik indítványozó az Itv. 60. § (1) bekezdésével összefüggésben az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének sérelmére is hivatkozott, azonban mivel az Alkotmánybíróság alapjogsérelmet e törvényi rendelkezések tekintetében sem állapított meg, korlátozásának kérdése sem merülhet fel.
2. Nem megalapozott az az indítványozói állítás sem, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdését sértő alkotmányellenes helyzet áll fenn, mert ennek alapján jövedelmi és vagyoni viszonyoktól függetlenül kellene a bírósághoz fordulás jogát biztosítani, amit a hatályos jog nem tesz meg.
Az Alkotmánybíróságnak a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó hatáskörét az Abtv. 49. §-a szabályozza. Eszerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására - hivatalból, vagy bárki indítványára - akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Mulasztásos alkotmánysértés valósul meg azonban akkor is, ha valamely alapjog, alkotmányos elv érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [például 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.].
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. "Ez a rendelkezés deklarálja - egyes eljárási garanciák meghatározása mellett - a bírósághoz fordulás jogát. Az Alkotmánybíróság értelmezésében ezen alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség hárul, hogy - egyebek mellett -a polgári jogi jogok és kötelezettségek (a polgári joginak tekintett jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson." [59/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 353, 355.; 935/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 765, 772.] Ebből a rendelkezésből azonban a bírósághoz fordulás, a jogérvényesítés ingyenessége nem vezethető le. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában rámutatott arra, hogy "kötelezettség alóli mentesülésre vagy bizonyos mértékű kedvezményre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga. A mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg. Ennek gyakorlása során tekintettel lehet bizonyos, az Alkotmányban is nevesített jogokra - pl. az egészséges környezethez vagy a szociális biztonsághoz való jogra - de ezen túlmenően érvényre juttathat az Alkotmányból közvetlenül le nem vezethető, esetenként rövid távra irányadó gazdaságpolitikai, életszínvonal-politikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket." [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.]
A bírósághoz fordulás jogának gyakorlása és így a bírói jogvédelemhez jutás esélye, mivel a szükséges jogi szolgáltatások alapvetően piaci keretek között működnek, továbbá a bírósági eljárás egyéb költségekkel (illeték stb.) járhat, kétségtelenül függhet a jogát érvényesíteni kívánó anyagi lehetőségeitől. A törvényhozó Alkotmányon - elsősorban a 70/A. § (3) bekezdésén - alapuló feladata biztosítani, hogy ennek ellenére senki se legyen anyagi eszközök hiányában elzárva jogai bíróság előtti érvényesítésétől vagy védelmétől. Ennek teljesítésekor a törvényhozó mérlegeli, milyen eszközöket alkalmaz. Elsősorban nem az Alkotmánybíróság feladata megvizsgálni, ténylegesen mennyire hatékonyak a rendelkezésre álló jogi eszközök: erre, és az esetleg szükséges változtatások elfogadására, a szükségletek és a lehetőségek ismeretében a törvényhozó hivatott.
Mindezekre tekintettel és az 1.1. pontban foglalt indokok alapján az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt is elutasította.
3. Az indítványozó kérte a Pp. 88. §-a alkotmányossági vizsgálatát is. Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy ezt a rendelkezést a jogi segítségnyújtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CLI. törvény 22. § (4) bekezdése 2008. január 1-jével hatályon kívül helyezte.
Az Alkotmánybíróság - állandó gyakorlatának megfelelően - hatályát vesztett jogszabály alkotmányosságát csak az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés, vagy a 48. §-ában foglalt alkotmányjogi panasz esetén vizsgálja. A fenti eseteken kívül az Alkotmánybíróság a támadott jogszabály hatályon kívül helyezése esetén az annak helyébe lépett új jogszabályt vizsgálja meg, amennyiben az tartalmazza a korábbi jogszabály indítványozó által támadott rendelkezését. Hatályon kívül helyezett jogszabály utólagos alkotmányossági vizsgálatára egyéb esetben nincsen mód (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 457.).
Mivel a hatályos szabályozás az indítványozó által kifogásolt, vagy azzal azonos tartalmú rendelkezést nem tartalmaz, valamint az Abtv. szerinti bírói kezdeményezésnek, vagy alkotmányjogi panasznak nem tekinthető, az Alkotmánybíróság a Pp. 88. §-a alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló eljárást az Ügyrend 31. § a) pontja alapján megszüntette.
Budapest, 2008. október 14.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró