EH 2009.2029 A terhelt bűnössége nem állapítható meg kiskorú veszélyeztetése bűntettében, ha gyermekük életkorhoz kötött védőoltásainak beadatását megtagadják, ezzel azonban a kiskorú testi fejlődését ténylegesen nem veszélyeztetik. A védőoltással kapcsolatos egészségügyi igazgatási szabályok megszegését megvalósító terhelti magatartás a fertőző betegség elleni védekezés elmulasztásának szabálysértéseként pénzbírsággal szankcionálható [Btk. 195. §].
A Sz.-i Városi Bíróság a 2008. év április hó 7. napján kihirdetett ítéletében az I. r. és a II. r. terhelt bűnösségét társtettesként elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntettében állapította meg. Ezért az I. r. terheltet 1 évi, a II. r. terheltet 10 hónapi börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását mindkét terheltet érintően 2 évi próbaidőre felfüggesztette azzal, hogy a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt állnak. Kötelező magatartási szabályként előírta gyermekük, vonatkozásában az egészségügyi-, gyermekvédelmi és gyermekjóléti szolgálatokkal való együttműködés kötelezettségét.
Az ítéleti tényállás lényege szerint a terheltek élettársak. 2002. év június hó 20. napján született gyermekük, akit közösen nevelnek. A terheltek önhibájukból nem gondoskodtak arról, hogy gyermekük a 11 hónapos életkora után előírt, életkorhoz kötött védőoltásokat megkapja.
A terheltek az ÁNTSZ K.-i Városi Intézetének 2006. január 4. napján kelt, a védőoltások pótlását elrendelő határozatának teljesítését megtagadták.
A kötelező védőoltások elmaradása miatt a terheltek gyermekének kellő immunizálása elmaradt. A gyermek e fertőző betegségekre fogékonyabb, így veszélyeztetett azok leküzdésében. A védettség hiánya miatt megbetegedése esetén környezetét is fertőzésnek teheti ki.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a terhelteknek egészségügyi végzettsége nincs, orvosi szakkérdésekben semmilyen szakismerettel nem rendelkeznek. A terheltek védekezésére reagálva rögzítette, hogy a 15 hónapos kort megelőzően előírt és a sértett által még időben megkapott védőoltások nem befolyásolják az antibiotikumok, gyulladáscsökkentők, lázcsillapítók iránti érzékenységet.
A terheltek gyermekénél semmilyen ismert érzékenység nem áll fenn. Annak eldöntése, hogy az oltandó személy számára a védőoltás beadható-e, az oltó orvos feladata és kötelessége, aki egyedileg bírálja el az oltás végrehajthatóságát [18/1998. (VI. 3.) Népjóléti Miniszteri rendelet 15. § (2) bekezdés a) pontja]. A magyarországi szabályozás szerint tehát nem a kiskorú szülei jogosultak annak eldöntésére, hogy a védőoltás beadható-e, avagy sem.
A terheltek magatartásukkal a fertőző betegségek és járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI.3.) Népjóléti Miniszteri rendelet 5. § (2) bekezdés e) és g) pontjának, a 14. § (1) bekezdésének, és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 58. § (3) bekezdésének rendelkezéseit szegték meg. Gyermekük beoltatásának elkerülésével, illetve elhárításával a kiskorú egészségét veszélyeztették, ezáltal - közös döntésükkel, mint társtettesek - megvalósították a vádban terhükre rótt kiskorú veszélyeztetésének bűntettét.
A másodfokon eljáró megyei bíróság a 2008. év október hó 15. napján jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: a társtettesi elkövetésre utalást mellőzve mindkét terhelt börtönbüntetését 6 hónapra enyhítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terheltek meghatalmazott védője nyújtott be a Be. 416. § (1) bekezdés a) és b) pontjára alapított felülvizsgálati indítványt. Álláspontja szerint a terheltek büntetőjogi felelősségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.
A terheltek gyermeke 5 hónapos koráig az előírt 7 védőoltást megkapta. A védő okfejtése szerint a terheltek ezeket az oltásokat a gyermek egészségére nézve veszélyesnek ítélték. Ezért a további védőoltásoktól a kiskorú hiperérzékenységére és antibiotikum-érzékenységére hivatkozással elzárkóztak.
Mindemellett a védő vitatta, hogy a terheltek magatartása súlyosan veszélyeztette volna a gyermek egészségét, testi fejlődését. A terheltek e később jogellenesnek ítélt magatartással a gyermekvédelmi törvényt sértették meg. Ez azonban önmagában nem vonhat maga után büntetőjogi szankciót. A konkrét cselekmény - az elkövetés körülményei folytán, társadalomra veszélyesség hiányában - nem meríti ki a kiskorú veszélyeztetése bűntettének törvényi tényállását.
A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt alaptalannak ítélte, és a megtámadott határozatok hatályában tartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány elbírálása során a Be. 423. § (1) bekezdésében megjelölt törvényi korlátozásnak megfelelően a kötelezően irányadó jogerős ítéleti tényállás alapján vizsgálta a terheltek bűnösségére levont jogi következtetések helyességét.
A Btk. 195. § (1) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetésének bűntettét követi el - többek között - az a szülő, aki kiskorú gyermekének gondozása körében felmerülő kötelezettségét súlyosan megszegi és ezzel a gyermek testi fejlődését veszélyezteti. A terheltek aktív, szándékos magatartással hiúsították meg, hogy kiskorú gyermekük az életkorhoz kötött védőoltásokat megkapja. Nem kétséges, hogy ezzel az e védőoltásokkal megelőzni kívánt betegségekkel szembeni teljesebb immunitásának kialakulását meghiúsították. A felülvizsgált ítéletek szerint a terheltek magatartásának eredménye kiskorú gyermekük gyermekoltásokkal biztosítható védettségének hiánya. Ez pedig veszélyt jelent a gyermekre abban az esetben, ha az ilyen betegségek kórokozóival történő megfertőződésére - a környezeti viszonyok miatt - lehetőség adódik.
A kötelező védőoltások miatt e betegségek előfordulása azonban gyakorlatilag igen ritka. Gyakorlatilag ugyancsak ritka - és más terápiás módon hárítható - a többnyire speciális környezeti viszonyok közt elszenvedhető tetanusz-fertőződés is. Ekként viszonylag csekély annak a lehetősége, hogy a védőoltások hiányában a gyermek ténylegesen megfertőződjön, így testi fejlődése közvetlen veszélybe kerüljön.
A kiskorú veszélyeztetésének bűntette eredmény-bűncselekmény. Megvalósításának feltétele a kiskorú testi fejlődésének már bekövetkezett, tényleges veszélyeztetése. A veszély fogalmilag kettős eredetű: megállapíthatóságához jelen esetben 1) a gyermek - adott betegségekkel szembeni - immunitásának hiánya (mint veszélyeztetett tényező) mellett, 2) a fertőződés ténylegesen fennálló reális lehetősége (mint veszélyeztető tényező) is szükséges. Tény azonban, hogy a fertőződés lehetősége - éppen a védőoltásokkal elért közegészségügyi helyzet miatt - rendkívül csekély. Nem állítható tehát, hogy a terheltek gyermeke az oltások hiányában állandóan (és már a vád tárgyává tett időszakban is) a testi fejlődését veszélyeztető súlyos fertőzések veszélyében élne. A veszély távoli, (elvi) lehetősége a bűncselekmény tényállásának megállapításához nem elegendő. A gyermek testi fejlődését ténylegesen veszélyeztető helyzet hiányában a kiskorú veszélyeztetése bűntette nem állapítható meg.
A Legfelsőbb Bíróság a kiskorú veszélyeztetésének bűntettével összefüggő jogértelmezése során figyelemmel volt a 22/2007. számú Bk. véleménnyel felülvizsgált 47. számú büntető kollégiumi állásfoglalásban kifejtettekre is. A határozat szerint a tanköteles gyermek rendszeres iskolába járatását elmulasztó szülő szabálysértést követ el, s jóllehet kötelességszegése a gyermek fejlődését nyilvánvalóan hátrányosan érinti - önmagában nem alkalmas a kiskorú veszélyeztetése bűntettének megállapítására. A Legfelsőbb Bíróság előzőekben idézett döntése szerint "a szabálysértéstől a kiskorú veszélyeztetésének bűntette alapvetően különbözik. A bűntett megvalósulásának ugyanis törvényi feltétele, hogy az említett kötelezettség súlyos megszegése azzal a következménnyel járjon, hogy a gyermek szellemi fejlődését veszélyeztesse. Ezt a nyilván inkább kivételesen előforduló következményt esetleg szakértő bevonásával, a tárgyaláson felmerült egyéb bizonyítékok alapján lehet megállapítani. Ennek hiányában azonban a szülő mulasztása csupán az említett szabálysértést valósítja meg." (BH 2008/2. szám)
Mindemellett a Legfelsőbb Bíróság tekintetbe vette a védőoltásokkal kapcsolatos jogi szabályozást áttekintő, az Alkotmánybíróság 39/2007. (VI. 20.) AB határozatában kifejtetteket is.
Az AB határozat a védőoltások megtagadásával kapcsolatos alkotmányjogi helyzetet elemezve az emberi méltósághoz való alapjog részeként vette figyelembe a testi integritáshoz való jog érvényesülését. E körben a védőoltások kikényszeríthetőségével összefüggésben hangsúlyozta, hogy "az állam csak abban az esetben korlátozhatja az alapjogokat" (ekként az alapjogból származó testi integritáshoz való jogot is), "ha a legitim célok védelme másként nem érhető el. Az alapjog korlátozáshoz tehát szükséges, hogy a korlátozás megfeleljen az arányosság követelményének: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyenek egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni" (idézett AB határozat 7. pont). "Kötelező és kényszerítő jogi eszköz igénybevétele általában csak végső eszköz lehet a közegészségügyi célok elérése érdekében".
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 58. § (4) bekezdése szerint "ha a védőoltásra kötelezett személy e kötelezettségének írásbeli felszólításra sem tesz eleget, az egészségügyi hatóság a védőoltást határozattal rendeli el." A közigazgatási hatósági eljárás szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 140. § - 141. §-ában foglalt eljárási szabályok értelmében a védőoltással kapcsolatos kötelezettség teljesítése (vagyis a védőoltás beadása) közigazgatási úton - ismételhető bírság kiszabásával, végső soron a végrehajtás elrendelésével, a végrehajtás elrendeléséről szóló jogerős határozat esetén - akár rendőri közreműködéssel is - kikényszeríthető. Ha a védőoltást gyermekkorúnak kell beadni, a közigazgatási hatósági kötelezés a gyermek törvényes képviselőjét (szülőjét) érinti.
Az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet a fertőző betegség elleni védekezés elmulasztását szankcionáló 102. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint: "aki a védőoltásra" (…stb.) "egészségügyi jogszabályt vagy az ilyen jogszabály alapján kiadott egészségügyi rendelkezést megszegi, 60 000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható." E szabálysértések miatt az ÁNTSZ jogosult eljárni.
A kötelező védőoltások beadásának kikényszeríthetősége tehát a jogrendszer különböző szintjein jelenik meg: közigazgatási eljárással és bírságolással maga a védőoltás beadása biztosítható, a szabálysértési eljárással pedig szankcionálható a védőoltás beadásával kapcsolatos egészségügyi rendelkezéseknek ellenszegülő személy. Mindezt figyelembe véve az állam több szinten, többféle jogi eszközzel, ezen eszközök alkalmazása esetén kellő hatékonysággal biztosítja a lakosság - főként pedig a gyermek-populáció - epidémiai védettségét. Rendszertani szempontból is rögzíthető tehát, hogy a társadalom járványügyi védettségét biztosító védőoltási rendszer érvényesülésének hatékony jogi eszközei a közigazgatási és szabálysértési eljárásokban megtalálhatók. A jogalkotó a védőoltások joghátránnyal történő kikényszeríthetőségének biztosítását e szinteken határozta meg. Mindezt figyelembe véve e közegészségügyi érdek védelmét nem a büntetőjog kiterjesztő - ezért tilalmazott - értelmezése és alkalmazása, hanem a közigazgatási és szabálysértési jogban szabályozott egyéb eszközök hatékony alkalmazása hivatott biztosítani.
Mindezt összegezve a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a terheltek vád tárgyává tett magatartása a sértett fejlődésének veszélyeztetése - mint törvényi tényálláselem hiányában - a kiskorú veszélyeztetésének bűntette megállapítására nem alkalmas, ezért a felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozatokat megváltoztatta és a terhelteket az ellenük kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól a Be. 331. § (1) bekezdése alapján - figyelemmel a Be. 6. § (3) bekezdés a) pontjára - bűncselekmény hiányában felmentette.
A terheltek vád tárgyává tett magatartása a fertőző betegség elleni védekezés elmulasztásának szabálysértését valósította meg, e cselekmény azonban az 1999. évi LXIX. törvény 11. § (7) bekezdése alapján elévült, ezért a Legfelsőbb Bíróság az eljárást ezt érintően megszüntette.