39/2007. (VI. 20.) AB határozat
alkotmányjogi panasz, jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok, továbbá mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, valamint jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában, továbbá mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása tárgyában hivatalból eljárva - dr. Kovács Péter és dr. Lenkovics Barnabás alkotmánybírók különvéleményével - meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 58. § (4) bekezdésének második mondata alkotmányellenes, ezért azt a jelen határozat közzétételének napjával megsemmisíti.
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 58. § (4) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban:
"(4) Ha a védőoltásra kötelezett személy e kötelezettségének írásbeli felszólításra sem tesz eleget, az egészségügyi hatóság a védőoltást határozattal rendeli el."
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvénynek a járványügyre vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 9/1972. (VI. 27.) EÜM rendelet 4. § (2) bekezdése alkotmányellenes volt.
3. Az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvénynek a járványügyre vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 9/1972. (VI. 27.) EÜM rendelet 4. § (2) bekezdése konkrét ügyben történő alkalmazásának a kizárására irányuló indítványt elutasítja.
4. Az Alkotmánybíróság - hivatalból eljárva - megállapítja: az Alkotmány 50. § (2) bekezdését és az 57. § (5) bekezdését sértő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet jött létre annak következtében, hogy az Országgyűlés nem biztosított hatékony jogorvoslati eszközt a kötelező védőoltás alóli mentesítés megtagadásával szemben.
Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2008. március 31-ig tegyen eleget.
5. Az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 58. § (1) és (3) bekezdése, valamint a (4) bekezdés első mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
6. Az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 15. § (1) bekezdése, valamint az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvénynek a járványügyre vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 9/1972. (VI. 27.) EÜM rendelet 4. § (1) és (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására előterjesztett alkotmányjogi panaszt elutasítja.
7. Az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 6. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására előterjesztett alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
8. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyebekben visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó házaspárt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Tatai Városi Intézete közigazgatási határozatban arra kötelezte, hogy pótolja gyermekeik elmaradt védőoltásait. A közigazgatási szerv a határozatot előzetesen végrehajthatónak nyilvánította. Az indítványozók fellebbezése alapján eljárt Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Komárom-Esztergom Megyei Intézete az első fokú határozatot helybenhagyta.
Ezt követően az indítványozók pert indítottak a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt. Az első fokon eljárt Tatabányai Városi Bíróság az 1995. október 16-án kelt, 9. P. 22. 419/1994/11. számú ítéletével a keresetet elutasította. Az indítványozók fellebbezése alapján másodfokon eljárt Komárom-Esztergom Megyei Bíróság az 1996. június 18-án kelt, Kf. 20. 264/1996/3. számú ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A másodfokú ítélet rendelkező része ugyanakkor kimondta, hogy a bíróság mellőzi a kifogásolt közigazgatási határozatból annak előzetes végrehajthatóvá nyilvánítását, valamint az elsőfokú ítélet indokolásának az indítványozók gyermeknevelésre való alkalmasságát megkérdőjelező mondatát.
A másodfokú ítélet indokolása szerint az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény (a továbbiakban: Eütv1.) 6. § (2) és (3) bekezdése, valamint a 7. § (3) bekezdése, továbbá az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvénynek a járványügyre vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 9/1972. (VI. 27.) EÜM rendelet (a továbbiakban: R1.) 1-4. §-ai alapján az indítványozók kötelesek betartani a közegészségügyi rendelkezéseket, és pótolniuk kell gyermekeik elmaradt védőoltásait. A másodfokú bíróság az ítélet indokolásában kitért az indítványozók - keresetlevélben kifejtett - álláspontjára, amely szerint vallási, világnézeti elveikkel ellentétes a kötelező védőoltás. A bíróság hangsúlyozta, hogy az Alkotmány 60. §-a alapján mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára, azonban a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 4. §-a szerint a jog gyakorlása - ha törvény másként nem rendelkezik - nem mentesít az állampolgári kötelezettség teljesítése alól. Mindazonáltal a bíróság az ítélet indokolásában felhívta az indítványozók figyelmét, hogy joguk van alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz fordulni, ha úgy vélik, az alperes határozata és az azt jóváhagyó bírósági határozatok sértik az Alkotmányban biztosított jogaikat.
Az indítványozók számára 1996. október 1-jén kézbesítették a jogerős ítéletet. Az indítványozók 1996. november 27-én alkotmányjogi panaszt terjesztettek elő az Alkotmánybíróságon (a továbbiakban: Indítvány1.) . Álláspontjuk szerint a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság ítélete alapvető jogok lényeges tartalmának korlátozását jelenti, nevezetesen sérti az Alkotmány 60. § (1) és (2) bekezdését, 67. §-át, 70/A. §-át, valamint 70/D. §-át. Az indítványozók az alkotmányjogi panaszban az alkalmazott jogszabályok közül az Eütv1. 6. §-ával szemben fogalmaztak meg alkotmányossági kifogást. Álláspontjuk szerint a kötelező védőoltások olyan beavatkozást jelentenek, amelyek végleges és visszafordíthatatlan változást okoznak az emberi szervezetben, és egészségkárosodás valós veszélyének teszik ki az egyéneket. Az indítványozók úgy ítélték meg, hogy alkotmányellenes "a jelenlegi magyarországi helyzet, melyben az állam gyámként dönt állampolgárai személye felől, azok egészségének kockára tételéről egy általa elérendő cél érdekében, anélkül, hogy lehetőséget adna a felelős mérlegelésre és döntésre". Emellett az indítványozók kinyilvánították: "vallásunk meggyőződése is, hogy a szervezet egészségesen tartására nem idegen anyagok vérbe fecskendezése a megfelelő módszer". Az alkotmányjogi panasz tartalmazza továbbá, hogy az Eütv1. csak a testi állapot káros befolyásolása esetén ad felmentési lehetőséget a védőoltások beadása alól, holott az Alkotmány a lelki egészséghez való jogot is elismeri.
Az indítványozók az alkotmányjogi panaszhoz három mellékletet csatoltak. Az 1. számú melléklet külföldi szakirodalmi példákkal támasztja alá, hogy a védőoltások valós veszélyt jelentenek az egyén egészségére, bizonyos esetekben halált is okozhatnak. A 2. számú mellékletben felsorolt külföldi szakirodalmi hivatkozások azt példázzák, hogy a beoltott személyek is megbetegedhetnek az adott betegségben, illetve tünetmentesen átadhatják másoknak a kórokozót. A 3. számú melléklet Dánia, Finnország, Nagy-Britannia, Norvégia és Svájc magyarországi követségének az indítványozók számára írt válaszleveleit tartalmazza, amelyek arról tájékoztatják az indítványozókat, hogy a megkeresett országokban nincsenek kötelező gyermekkori védőoltások, a szülők önkéntes döntésén múlik, hogy a gyermekek melyik ajánlott védőoltást kapják meg. A finn és a norvég válaszlevél tartalmazza továbbá, hogy a kormány, illetve az egészségügyi miniszter járvány megelőzésének céljából elrendelheti a népesség vagy annak egy része kötelező beoltását.
Az indítvány beérkezését követően írásban fordult az Alkotmánybírósághoz az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatalának igazgatóhelyettese. Levelében arról tájékoztatta az Alkotmánybíróságot, hogy az indítványozók szakmailag megalapozatlan információkat terjesztenek a védőoltásokról, amelyek rendkívül fontosak egyes gyermekkori betegségek megelőzéséhez. Az igazgatóhelyettes - álláspontja alátámasztására - mellékelte az Infektológiai Szakmai Kollégium elnökének levelét.
Az indítványozók 2000-ben - részben a védőoltásokra vonatkozó jogszabályi rendelkezések változása miatt - újabb indítvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz, amelyben pontosították és kiegészítették alkotmányjogi panaszukat, továbbá alkotmányellenesség utólagos megállapítását kezdeményező új indítványt terjesztettek elő (a továbbiakban: Indítvány2.). A módosított alkotmányjogi panaszban az indítványozók azt kezdeményezték, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg: az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben történt alkalmazása idején alkotmányellenes volt az - időközben hatályon kívül helyezett - Eütv1. 6. § (3) bekezdése és 15. § (1) bekezdése, valamint a szintén hatályon kívül helyezett R1. 4. §-a.
Az indítvány2. utólagos normakontrollra vonatkozó részében az indítványozók kifejezett kérelme az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv2.) 58. § (1), (3) és (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozott, továbbá arra, hogy az Alkotmánybíróság "állapítsa meg a törvényhozás számára azokat az alkotmányos követelményeket, amelyeket szem előtt kell tartania, hogy a szabályozás megfeleljen az Alkotmánynak".
A kérelem indokolásában az indítványozók kifejtették álláspontjukat a kötelező védőoltások és azon belül a gyermekek számára beadandó védőoltások alkotmányjogi megítélésével összefüggésben. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésére, 60. § (1) bekezdésére, 67. § (1) bekezdésére, valamint 70/D. §-ára hivatkozva megfogalmazták, hogy az Eütv2.-ben, valamint a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendeletben (a továbbiakban: R2.) az állam "a védőoltások kötelezővé tétele során bizonyos egyéni és egészségügyi kockázatok csökkentése, az oltásra kötelezett személy és mások jogainak védelme érdekében, valamint a közérdekre hivatkozással alapjogot korlátoz". Az indítványozók álláspontja szerint nem önmagában a védőoltások kötelezővé tétele alkotmányellenes, hanem az, hogy a hatályos rendelkezések nem megfelelően szabályoznak számos, alapjogi szempontból lényeges garanciát.
Az Indítvány2. az Eütv2. több rendelkezésével kapcsolatban alkotmányossági aggályokat fogalmaz meg, jogalkalmazási nehézségeket említ, és alkotmányossági követelmények megállapítását kezdeményezi. Határozott kérelmet az Eütv2. három rendelkezésével összefüggésben tartalmaz az Indítvány2.
Az Eütv2. 58. § (1) bekezdése, amely a védőoltás alóli mentesítésről rendelkezik, az indítványozók szerint ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével (jogállamiság elve), az 50. § (2) bekezdésével (közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának követelménye), valamint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével (bírósághoz fordulás joga) és (5) bekezdésével (jogorvoslathoz való jog) . Az indítványozók kifogásolják, hogy sem a támadott rendelkezés, sem az Eütv2. más szabálya nem határozza meg, hogy kérelemre vagy hivatalból történik-e a mentesítés; mi az egészségügyi hatóság pontos szerepe az eljárásban; megismerhetik-e az érintettek a döntést; élhetnek-e jogorvoslattal a közigazgatási hatóság és a kezelőorvos döntésével szemben. Az indítványozók felhívják a figyelmet arra, hogy a gyakorlatban a hatóság nem közigazgatási határozatban dönt a hozzájárulásról. Az indítványozók a mentesítés szabályozását érintő alkotmányossági kifogásaik között említik, hogy az R2. 11. § (1) bekezdése alapján a védőoltások ellenjavallatait az Országos Epidemiológiai Központ által kiadott Módszertani Levél tartalmazza, amelyben számos kötelező jellegűként megfogalmazott rendelkezés található. Például a II. E. pont így rendelkezik: "Gyermekközösségbe, továbbá alsófokú (<15 év) oktatási intézménybe csak az előírt oltásokkal rendelkező gyermekek vehetők fel. "
Az Eütv2. 58. § (3) bekezdése, amelynek első mondata szerint a védőoltásra kötelezett személyt értesíteni kell a védőoltás módjáról, céljáról, helyéről és idejéről, az indítványozók szerint ellentétes az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal, valamint a 70/D. §-ában biztosított egészséghez való joggal. Az indítványozók azt kifogásolják, hogy a szabályozás nem teszi egyértelművé, hogy a védőoltásra kötelezett személyt megilleti-e az Eütv2. 13-14. §-ában biztosított tájékoztatáshoz való jog.
Az Eütv2. 58. § (4) bekezdése, amelynek második mondata szerint a védőoltást elrendelő határozat -jogorvoslatra tekintet nélkül - azonnal végrehajtható, az indítványozók szerint ellentétes az Alkotmány 50. § (2) bekezdésével, valamint az 57. § (1) és (5) bekezdésével. Az indítványozók úgy ítélik meg, hogy ez a rendelkezés formálissá teszi a bírósági jogorvoslatot, mert a határozat végrehajtása a védőoltás beadását jelenti, és így a bíróság már nem tud az ügy érdemében dönteni, nincs mód az utóbb törvénytelennek bizonyult aktus reparációjára. Az indítványozók utalnak az Indítvány1.-re és az annak benyújtásakor hatályos szabályozásra: az Eütv2. szigorítást jelent, hiszen az Eütv1. nem írta elő az előzetes végrehajthatóságot, és az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ítéletben a bíróság indokolatlannak minősítette a közigazgatási eljárás általános szabályai alapján elrendelt előzetes végrehajtást.
II.
1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. "
"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. "
"37. § (3) A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell hirdetni. "
"50. § (2) A bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét. "
"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. "
"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(...)
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot- a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja. "
"60. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.
(2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa. "
"67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.
(2) A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák.
(3) A családok és az ifjúság helyzetével és védelmével kapcsolatos állami feladatokat külön rendelkezések tartalmazzák. "
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti. "
"70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.
(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg. "
2. Az Eütv1. indítványokkal érintett rendelkezései:
"6. § (3) A közegészségügyi-járványügyi rendelkezések alapján kötelező szűrővizsgálat, orvosi vizsgálat (ellátás) és védőoltás ingyenes.
15. § (1) Fertőző betegség ellen a veszélyeztetett személy kötelező védőoltása, illetőleg megelőző gyógyszeres kezelése (a továbbiakban együtt: védőoltás) rendelhető el. A beoltott személy a védőoltás hatékonyságának ellenőrzése céljából orvosi vizsgálat alá vonható. "
3. Az Eütv2.-nek az Indítvány2.-vel érintett rendelkezései:
"57. § (1) A védőoltás célja a fertőző betegségekkel szembeni aktív, illetve passzív védettség kialakítása.
(2) A miniszter rendeletben határozza meg azokat a fertőző betegségeket, amelyek esetében
a) életkorhoz kötötten,
b) megbetegedési veszély esetén, illetőleg
c) külföldre történő kiutazás esetén a kiutazó költségén kötelező védőoltás elrendelésének van helye.
(3) A miniszter egyes munkakörökben való foglalkoztatás feltételeként a munkáltató költségére védőoltási kötelezettséget írhat elő.
(4) A védőoltásra nem kötelezett személy kérésére - kiskorú esetében törvényes képviselője hozzájárulásával - orvosilag indokolt esetben védőoltásban részesíthető.
(5) A védőoltással egy tekintet alá esik az egyes fertőző betegségek esetén alkalmazott megelőző gyógyszeres kezelés.
(6) Védőoltás kizárólag az egészségügyi hatóság által engedélyezett oltóanyaggal és az engedélyező okiratban szereplő céllal és feltételekkel végezhető.
(7) Az oltóanyagok és egyéb immunbiológiai készítmények előállítására, forgalomba hozatalára és hatósági ellenőrzésére külön jogszabály rendelkezései az irányadóak.
58. § (1) A kötelező védőoltás alól a kezelőorvos átmenetileg vagy - az egészségügyi hatóság hozzájárulásával -véglegesen mentesítheti azt, akinek egészségi állapotát vagy meglévő betegségét a védőoltás várhatóan károsan befolyásolná.
(2) A védőoltásra kötelezett és a védőoltásban részesített személyekről nyilvántartást kell vezetni.
(3) A védőoltás módjáról, céljáról, helyéről és idejéről a védőoltásra kötelezett személyt, illetve törvényes képviselőjét értesíteni kell. A védőoltásra kötelezett kiskorú személy megjelenéséről a törvényes képviselő köteles gondoskodni.
(4) Ha a védőoltásra kötelezett személy e kötelezettségének írásbeli felszólításra sem tesz eleget, az egészségügyi hatóság a védőoltást határozattal rendeli el. A védőoltást elrendelő határozat - jogorvoslatra tekintet nélkül -azonnal végrehajtható. "
Az R1. indítványokkal érintett rendelkezései:
"4. § (1) A gyermekeket életkorhoz kötötten gümőkór (tuberculosis), torokgyík (diphtheria), szamárköhögés (pertussis), merevgörcs (tetanus), gyermekbénulás (poli-myelitis anterior acuta), kanyaró (morbilli), rózsahimlő (rubeóla) és mumpsz (parotitis epidemica) ellen védőoltásban kell részesíteni.
(2) Azt, hogy az (1) bekezdésben felsorolt védőoltásokat milyen életkorban és milyen módon kell alkalmazni, a népjóléti miniszter tájékoztatóban teszi közzé.
(3) A védőoltási kötelezettség
a) a torokgyík, a szamárköhögés és a merevgörcs elleni elmaradt első, második és harmadik védőoltásra a 7. életév,
b) a torokgyík, a merevgörcs elleni elmaradt negyedik, továbbá a gyermekbénulás, valamint a kanyaró, a rózsahimlő és a mumpsz elleni elmaradt védőoltásokra a 14. életév
betöltéséig áll fenn. "
Az R2.-nek az Indítvány 2.-vel érintett rendelkezései:
"11. § (1) A védőoltások ellenjavallatait az OEK által évente kiadott ML tartalmazza.
(2) A védőoltás alóli mentesítést igazoló orvosi szakvéleményt - végleges mentesítés esetén a városi intézet jóváhagyását is - dokumentálni kell az oltókör és az oltásra kötelezett személy oltási nyilvántartásában. "
"14. § (1) A védőoltásra kötelezett személy köteles védőoltás, továbbá - ha a védőoltást megelőzően szűrővizsgálat, vagy azt követően a védőoltás eredményének ellenőrzése szükséges - szűrő-, illetőleg ellenőrző vizsgálat céljából a megjelölt helyen és időben megjelenni, és magát az oltásnak, illetőleg vizsgálatnak alávetni. A védőoltásra kötelezett kiskorú megjelenéséről törvényes képviselője gondoskodik. "
III.
Az indítvány részben megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta meg, hogy az Indítvány1.-ben előterjesztett és az Indítvány 2.-vel pontosított és kiegészített alkotmányjogi panasz megfelel-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételeknek:
"(1) Az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
(2) Az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. "
Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata szerint az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdésében foglalt törvényi feltételeket együttesen kell értelmezni, és figyelembe venni [23/1991. (V. 18.) AB végzés, ABH 1991, 361-362.; 41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306, 309.].
2. Az indítványozók a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Kf. 20. 264/1996/3. számú, jogerős ítéletét 1996. október 1-jén vették kézhez. A közigazgatási határozattal szembeni jogorvoslati lehetőségeiket az indítványozók kimerítették. Az alkotmányjogi panaszt 1996. november 27-én, vagyis az Abtv. 48. § (2) bekezdésének megfelelően, a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül terjesztették elő az Alkotmánybíróságon.
3. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogok megsértése miatt nyújtható be alkotmányjogi panasz, ha a jogsérelem jogalkalmazás (alkotmányellenes jogszabály alkalmazása) során következett be. Ez alapján az Alkotmánybíróság az indítványozók egyéni érintettségét vizsgálja. [50/2003. (XI. 5.) AB határozat, ABH 2003, 566, 585.]
Az indítványozók azért terjesztettek elő alkotmányjogi panaszt, mert a közigazgatási és a bírósági eljárás során hozott határozatokban gyermekeik elmaradt védőoltásainak pótlására kötelezték őket. Vagyis a konkrét esetben a gyermekek kötelező védőoltása és az arra vonatkozó szabályozás tekinthető az indítvány alapjául szolgáló - feltételezett - alapjogi sérelemnek. Ebből következik, hogy az Alkotmány indítványokban hivatkozott rendelkezései - 54. § (1) bekezdés, 60. § (1) és (2) bekezdés, 67. §, 70/A. §, 70/D. § - egyfelől az érintett gyermek alapjogaiként kerültek megnevezésre, másfelől a szülők arra vonatkozó alapjogaiként, hogy gyermekeikről saját világnézetüknek és lelkiismereti meggyőződésüknek megfelelően gondoskodjanak.
4. Az Indítvány 2.-vel módosított alkotmányjogi panaszban az indítványozók az Eütv1. 6. § (3) bekezdése és 15. § (1) bekezdése, valamint az R1. 4. §-a alkotmányellenességének megállapítását kezdeményezték. Az Eütv1. kifogásolt rendelkezéseit az Eütv2. 246. § (1) bekezdés a) pontja 1998. július 1-jével hatályon kívül helyezte. Az R1. kifogásolt rendelkezését az R2. 42. § (2) bekezdés a) pontja- szintén 1998. július 1-jével-hatályon kívül helyezte.
Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét nem vizsgálja, hacsak nem annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés (335/B/1990. AB határozat, ABH 1990, 261, 262.) . Hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányossági vizsgálata a konkrét normakontroll két esetében, az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés, és a 48. § szerinti alkotmányjogi panasz alapján lehetséges, mivel ezekben az esetekben az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és - ha az indítványozó különösen fontos érdeke indokolja - a konkrét ügyben való alkalmazási tilalom kimondására van lehetőség. Ezért az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a támadott rendelkezések alkotmányossági vizsgálatának nem akadálya, hogy azok az indítványok elbírálásakor már nincsenek hatályban.
5. A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ítéletében az Eütv1. és az R1. számos rendelkezésére hivatkozott. Ezek közé tartozik az indítványokban kifogásolt Eütv1. 6. § (3) bekezdése, valamint az R1. 4. §-a. Ugyanakkor az ítélet kifejezetten nem hivatkozik az Eütv1. 15. § (1) bekezdésére.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálását kizáró tényezőnek tekinti azt, ha az indítványozó a panaszában olyan jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességét állítja, amelyet a panaszos ügyében a jogerős határozatot meghozó bíróság nem alkalmazott. [1050/D/1999. AB végzés, ABH 2005, 1581, 1582.; 870/D/2002. AB végzés, ABH 2005, 1634, 1638.; 177/D/2004. AB határozat, ABH 2006, 1557, 1566.; 725/D/2004. AB határozat, ABH 2006, 1617, 1626.]
A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ítéletében az Eütv1. általános, alapelvi rendelkezéseire hivatkozott: a járványügyi feladatokat körvonalazó 6. § (2) bekezdésére, a közegészségügyi, illetve járványügyi célból kötelező vizsgálatok és beavatkozások ingyenességéről rendelkező 6. § (3) bekezdésére, valamint a közegészségügyi rendelkezések megtartására és végrehajtására vonatkozó állampolgári kötelességet általánosságban megfogalmazó 7. § (3) bekezdésére.
Az Eütv1. 15. § (1) bekezdése arról rendelkezik, hogy fertőző betegség ellen a veszélyeztetett személy kötelező védőoltása, illetve megelőző gyógyszeres kezelése rendelhető el. A beoltott személy a védőoltás hatékonyságának ellenőrzése céljából orvosi vizsgálat alá vonható. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a kötelező védőoltásokat az Eütv1.-nek ez a rendelkezése tette lehetővé. Az R1.- a bírósági ítéletben hivatkozott és az indítványokkal szintén támadott - 4. §-a az Eütv1. 15. §-ának végrehajtásaként rendelkezik az életkorhoz kötötten kötelező védőoltásokról.
A benyújtott alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló alapjogi sérelemnek a gyermekek kötelező védőoltása és az arra vonatkozó szabályozás tekinthető. Ezért az Alkotmánybíróság - az alkotmányjogi panaszban foglalt kérelmet, valamint a bírósági ítélet egészét alapul véve - nem tekintette az Eütv1. 15. § (1) bekezdése érdemi elbírását akadályozó tényezőnek, hogy a jogerős ítélet indokolásában a bíróság ezt a rendelkezést úgy alkalmazta, hogy nem említette paragrafusszám szerint.
6. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint alkotmányjogi panasz esetében az Abtv. 48. §-ából fakadó követelmény, hogy közvetlen összefüggés legyen a jogsérelem és a támadott norma között. [7/1994. (II. 18.) AB határozat, ABH 1994, 68, 72-73.; 104/D/1994. AB határozat, ABH 1994, 693, 694.; 382/B/1995. AB határozat, ABH 1997, 810, 813.; 725/D/2004. AB határozat, ABH 2006, 1617, 1629.]
Az Eütv1. 6. § (3) bekezdése arról rendelkezik, hogy ingyenesek a közegészségügyi-járványügyi rendelkezések alapján kötelező vizsgálatok és ellátások, köztük a kötelező védőoltások. Az indítványozók alkotmányjogi panasza az életkorhoz kötötten kötelező védőoltások és a kötelezést érvényre juttató bírósági határozat alkotmányosságát vonta kétségbe. Ezért az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem áll fenn az Alkotmánybíróság érdemi eljárását megalapozó kapcsolat az Eütv1. 6. §-ának a térítésmentességről rendelkező (3) bekezdése és az alapjogi sérelem között.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdése alapján az Eütv1. 15. § (1) bekezdésének és az R1. 4. §-ának érdemi alkotmányossági vizsgálatára kerülhet sor.
Az Eütv1. 6. § (3) bekezdésével összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság a 725/D/2004. AB határozatban foglaltakkal (ABH 2006, 1617, 1629.) összhangban, az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.; a továbbiakban: Ügyrend) 29. § e) pontjában foglaltak alapján - mint érdemi elbírálásra alkalmatlant - visszautasította.
IV.
1. Az alkotmányjogi panasz alapján az Alkotmánybíróság megvizsgálta az Eütv1. 15. § (1) bekezdésének és az R1. 4. §-ának alkotmányosságát. Az indítványozók a támadott rendelkezéseket azért kifogásolták, mert azok - álláspontjuk szerint az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével, 60. § (1) és (2) bekezdésével, 67. §-ával, 70/A. §-ával, valamint 70/D. §-ával ellentétesesen - kötelezővé teszik a gyermekek védőoltását. Ezért az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az Alkotmánnyal összeegyeztethető-e, hogy az Eütv1. és az R1. támadott rendelkezései életkorhoz kötötten kötelező védőoltásokat tettek lehetővé, illetve írtak elő. A más célból, illetve más alanyi körben elrendelhető kötelező védőoltásokról (megbetegedési veszély, külföldre történő kiutazás, meghatározott munkakörök betöltése) az Alkotmánybíróság nem foglalt állást. Ennek oka, hogy az alkotmányjogi panaszt tartalmazó Indítvány1. alapja a gyermekek védőoltásának pótlásáról rendelkező bírósági határozat, míg az - alkotmányjogi panaszt kiegészítő, továbbá absztrakt utólagos normakontrollt kezdeményező - Indítvány2. nem a kötelező védőoltások létét kifogásolta.
Az alkotmányossági kérdés összetettsége és az Alkotmány alkotmányjogi panaszban felhívott rendelkezéseinek összefüggései miatt az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy a támadott szabályozás az Alkotmány mely rendelkezéseivel áll érdemi összefüggésben, illetve az Alkotmány mely rendelkezéseit korlátozza.
2. Az egészségügyben a védőoltás a fertőző betegségek megjelenése és a járványok elleni védekezés egyik módja. A védőoltás során elpusztított vagy legyengített kórokozókból, illetve a kórokozóknak az ellenanyag-képződést kiváltó alkotóelemeiből készült oltóanyagot juttatnak az ember szervezetébe. A védőoltás közvetlen célja, hogy a szervezet ellenanyag-termeléssel reagáljon, és védetté váljon a kórokozókkal szemben. A védőoltások többségét a bőr alá vagy az izomzatba adják, de léteznek szájon át beadható oltóanyagok is. Következésképpen a kötelező védőoltások közegészségügyi, járványügyi célból elvégzett invazív egészségügyi beavatkozásnak tekinthetők.
Az életkorhoz kötötten kötelező védőoltások rendszere gyermekek beoltására irányul. Az Indítvány1. benyújtásának idején az Eütv1. 15. § (1) bekezdése alapján az R1. 4. §-a határozta meg, hogy a gyermekeket mely betegségek ellen és hány éves korig kell védőoltásban részesíteni. Az (1) bekezdés határozta meg az egyes betegségek elleni kötelező védőoltások körét [gümőkór (tuberculosis), torokgyík (diphtheria), szamárköhögés (pertussis), merevgörcs (tetanus), gyermekbénulás (polimyelitis anterior acuta), kanyaró (morbilli), rózsahimlő (rubeola), mumpsz (parotitis epidemica) ]. A (3) bekezdés rendelkezett arról, hogy a védőoltások egyik részében a 7. életévig, másik részében a 14. életévig áll fenn a védőoltás beadására vonatkozó kötelezettség. A védőoltások beadásának rendjét azonban az R1. nem határozta meg. A (2) bekezdés úgy rendelkezett: a népjóléti miniszter tájékoztatóban teszi közzé, hogy a felsorolt védőoltásokat milyen életkorban és milyen módon kell alkalmazni.
Mindezeket figyelembe véve foglalt állást az Alkotmánybíróság arról, hogy az Indítvány 1.-ben említett alapvető jogok korlátozását jelentette-e az Eütv1. 15. § (1) bekezdésén és az R1. 4. §-án alapuló védőoltási rendszer.
3. Az Alkotmánybíróság az életkorhoz kötötten kötelező védőoltások kifogásolt rendszerének alkotmányossági vizsgálatakor abból indult ki, hogy gyakorlata szerint az egészségügyi beavatkozások az Alkotmányban elismert alapvető jogok közül az emberi méltósághoz való joggal állnak a legszorosabb összefüggésben. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében elismert emberi méltósághoz való jogot a 8/1990. (IV. 23.) AB határozatban az "általános személyiségi jog" alkotmányi megfogalmazásának minősítette. "Az általános személyiségi jog »anyajog«, azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható. " (ABH 1990, 44-45.)
3.1. Az Alkotmánybíróság számos határozatot hozott az önrendelkezéshez való jog és a magánszférához való jog mint az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből következő "különös személyiségi jogok" alapján. [57/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 279.; 1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 35-36.; 75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 380.; 5/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 47.; 11/1996. (III. 13.) AB határozat, ABH 1996, 240.; 20/1997. (III. 19.) AB határozat, ABH 1997, 85.; 4/1998. (III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 71.; 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, ABH 2001, 123.]
A 36/2000. (X. 27.) AB határozat kimondta, hogy az Eütv. az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltósághoz való jogból következően a betegek jogai közé tartozik - többek között - az egészségügyi beavatkozásokba való beleegyezés és az ellátás visszautasításának joga is. "Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az egészségügyi ellátás során szükséges beavatkozásokba való beleegyezés, illetve annak visszautasítása a személyiségi jogok gyakorlásától elválaszthatatlan. " [ABH 2000, 241. Megerősítve: 56/2000. (XII. 19.) AB határozat, ABH 2000, 527.]
A testület gyakorlatából következik továbbá, hogy az orvosi beavatkozások feletti önrendelkezési jog (egészségügyi önrendelkezési jog) tágabb kategória az egészségügyi beavatkozások visszautasításához való jognál. [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 301.; 48/1998. (XI. 23.) AB határozat, ABH 1998, 333.; 36/2000. (X. 27.) AB határozat, ABH 2000, 241.; 56/2000. (XII. 19.) AB határozat, ABH 2000, 527.]
Az Alkotmánybíróság a 21/1996. (V. 17.) AB határozatban az emberi méltósághoz való jog és az egyéni kockázatvállalás összefüggéséről általános érvénnyel mondta ki: "Önmagának mindenki árthat, s vállalhat kockázatot, ha képes a szabad, tájékozott és felelős döntésre. A nagykorúaknak a jog be nem avatkozása széles lehetőséget ad erre, s az általános személyiségi jogból folyó jog az önmeghatározásra és cselekvési szabadságra [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] garantálja ezt a lehetőséget. Az állam korlátozó gyámkodása csak a határesetekben alkotmányossági viták tárgya (a kábítószer élvezésének büntetésétől az eutanáziáig) . " (ABH 1996, 74, 80.)
Az alkotmánybírósági gyakorlat alapján megállapítható, hogy az Alkotmány 54. § (1) bekezdése széles körű védelemben részesíti a szabad, tájékozott és felelősségteljes döntésre képes ember saját teste és sorsa feletti rendelkezésijogát. [Összefoglalóan: 43/2005. (XI. 14.) AB határozat, ABH 2005, 536, 541-543.]
3.2. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a személy döntésképességének meghatározó jelentősége van a tekintetben, hogy gyakorolni tudja-e az önrendelkezéshez való jogot. A 21/1996. (V. 17.) AB határozat kimondta: "A gyermeket megilletik az alapjogok. Az Alkotmány kifejezetten csak a választójogból zárja ki a gyermekeket. A gyermek az alapjogokat - mint mindenki más is - azokkal a feltételekkel gyakorolhatja, amelyeket az egyes jogterületek számára előírnak. Az ilyen korlátozások viszont alkotmányossági vizsgálat tárgyai lehetnek.
Ahol a törvények nem szabályozzák a kis- és fiatalkorúak joggyakorlását, az Alkotmány alapján esetről esetre kell meghatározni, hogy a gyermek mely alapjogot, milyen vonatkozásban gyakorolhat maga, illetve, hogy ki gyakorolja nevében és érdekében, illetve, hogy gyermek voltára és a 67. §-ra tekintettel az alapjog gyakorlásának egyes területeiről nem zárható-e ki teljesen. A gyermek alapjoggyakorlásának - s ezen belül a személyes joggyakorlásnak - lehetősége a joggyakorlás következményeit átfogó döntési képesség kibontakozásával együtt, a növekvő korral egyre szélesebb lesz. " (ABH 1996, 74, 78-79.)
Az Alkotmánybíróság a 36/2000. (X. 27.) AB határozatban kifejtette, hogy a Ptk. szerinti cselekvőképesség és az egészségügyi ellátásokra vonatkozó döntésképesség fogalmai nem feltétlenül esnek egybe. Ugyanis az egészségügy terén nem a vagyoni vonatkozású szerződéseknél megkövetelt, az ügyek viteléhez szükséges belátási képességről van szó, hanem az egészséget, testi épséget, életet befolyásoló események megértéséről. (ABH 2000, 260.)
A 43/2005. (XI. 14.) AB határozat megállapította: "Az egészségügyi beavatkozásokra vonatkozó döntésképesség magában foglalja, hogy az érintett képes megérteni a döntéshez szükséges információkat; képes megérteni döntése minden lehetséges következményét; továbbá képes közölni döntését az orvossal. A Ptk. szerint nem teljesen cselekvőképes személy is lehet döntésképes egyes egészségügyi vizsgálatok, beavatkozások tekintetében. " (ABH 2005, 536, 547-548.) "Általánosságban elmondható, hogy egyes beavatkozásokról a gyermekek és a mentális sérültek is képesek autonóm döntést hozni". (ABH 2005, 551.)
3.3. Az életkorhoz kötötten kötelező védőoltások vizsgált rendszerében - az R1. alapján - az oltások egyik részét a gyermek a 7. életévéig, másik részét a 14. életévéig kellett beadni. Az egyes védőoltások beadásának szűkebben meghatározott idejét is tartalmazó oltási rendszer és az oltási kampányok szabályairól az R1. nem rendelkezett. Mindazonáltal megállapítható, hogy a védőoltások egy részét újszülött-, illetve csecsemőkorban adják be, és az R1. a 14. életévben határozta meg az életkorhoz kötött védőoltási kötelezettség felső korhatárát.
Az Alkotmánybíróság jelen ügyben úgy ítélte meg, hogy az R1. 4. §-ában járványügyi, közegészségügyi célból, gyermekek számára intézményesített védőoltások alanyai nem rendelkeznek az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből következő önrendelkezési jog gyakorlásához szükséges döntéshozatali képességgel. A csecsemők esetében értelemszerűen minden egészségügyi beavatkozás esetén kizárt az önrendelkezési jog gyakorlása. A 14. életév alatti gyermekek esetén - bizonyos életkor felett - elvileg nem zárható ki az önrendelkezési jog érvényesülésének vizsgálata. (Például a kutatási, kísérleti célú beavatkozások esetében.) Azonban a védőoltások rövid és hosszú távú előnyeinek és hátrányainak megítéléséhez szükséges különleges megfontolások miatt a 14. életév alattiak nem képesek tájékozott és felelősségteljes döntésre az oltásokról. Ezért a jelen esetben vizsgált szabályozás - a jogalanyok döntésképességének hiánya miatt - nem korlátozza az önrendelkezési jogot.
4.1. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 54. § (1) bekezdésén alapuló általános személyiségi jog alkotóelemének tekinti a személyiség integritásához való jogot, amelynek része a testi integritáshoz való jog. A 75/1995. (XII. 21.) AB határozat kimondta: "Az emberi méltósághoz való jog tehát magában foglalja az önrendelkezés szabadságához való alkotmányos alapjogot csakúgy, mint a személy testi integritásához fűződő alapjogot is, így ezek korlátozása kizárólag az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés keretei között történhet meg. " [ABH 1995, 376, 381. Megerősítve: 4/1998. (III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 71, 74.; 1270/B/1997. AB határozat, ABH 2000, 713, 717.; 43/2004. (XI. 17.) AB határozat, ABH 2004, 597, 603.) ]
A 36/2005. (X. 5.) AB határozat így foglalt állást: "A magánszféra lényegi fogalmi eleme éppen az, hogy az érintett akarata ellenére mások oda ne hatolhassanak be, illetőleg be se tekinthessenek. Ha a nem kívánt betekintés mégis megtörténik, akkor nemcsak önmagában a magánélethez való jog, hanem az emberi méltóság körébe tartozó egyéb jogosultsági elemek, mint pl. az önrendelkezési szabadság vagy a testi-személyi integritáshoz való jog is sérülhet. " (ABH 2005, 390, 400.)
A 22/2003. (IV. 28.) AB határozat - korábbi döntéseket összegezve - megfogalmazta, mi a testi integritáshoz való jog jelentéstartalma az egészségügyben: "A betegek emberi méltóságának egyik fontos aspektusa (...) az, hogy az ember semmilyen körülmények között nem válhat eszközzé vagy tárggyá: »Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva - a klasszikus megfogalmazás szerint - az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá« [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 308.]. A betegek emberi méltóságához való jogából következő másik aspektus a testi integritáshoz való alapjog. »Az emberi méltósághoz való jog tehát magában foglalja az önrendelkezés szabadságához való alkotmányos alapjogot csakúgy, mint a személy testi integritásához fűződő alapjogotis« [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 381.]. A testi integritáshoz való jog az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a betegekre vonatkoztatva azt is jelenti, hogy főszabályként a beteg egyetértése, hozzájárulása nélkül testéhez más nem nyúlhat. " (ABH 2003, 235, 266.)
4.2. A védőoltások közegészségügyi, járványügyi célból elvégzett invazív egészségügyi beavatkozásnak tekinthetők (Indokolás IV. 2. pont) . Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a kötelező védőoltásokat intézményesítő és annak feltételeit meghatározó jogi szabályozás a testi integritáshoz való jog korlátozását jelenti. A testi integritáshoz való jog ugyanis attól függetlenül illeti meg a személyeket, hogy döntésképesnek minősülnek-e, és gyakorolni tudják-e az önrendelkezési jogot. "Az ember soha nem tekinthető puszta eszköznek valamilyen közcél eléréséhez" - ennek az elvnek különös súlya van az olyan jogi szabályozás esetében, amely alapján közérdekre hivatkozással, megelőző, gyógyító célból oltóanyagot juttatnak az emberek szervezetébe. Ezért az Alkotmánybíróság szerint az életkorhoz kötött védőoltásokra vonatkozó szabályozásnak meg kell felelnie az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből következő testi integritáshoz való jog korlátozásával szemben támasztott követelményeknek.
5.1. Az indítványozók hivatkoztak a gyermekek egészséghez való jogára és azzal összefüggésben az Alkotmány 70/D. §-ára. Az Alkotmánybíróság a kötelező tüdőszűrés alkotmányossági vizsgálatakor megállapította: "(...) téves az indítványozónak az Alkotmányra való hivatkozása. A kifogásolt rendelkezés ugyanis az Alkotmány 70/D. §-a tekintetében semmilyen alapjog-korlátozást nem tartalmaz. Az azonban kétségtelen tény, hogy a tüdőszűrő vizsgálatnak a - meghatározott feltételek bekövetkezése esetén - kötelezővé tétele az egyén önrendelkezési jogának, illetve testi integritáshoz fűződő jogának - mint az emberi méltósághoz fűződő általános személyiségi alapjogból levezetett, ún. különös személyiségi alapjogoknak - a korlátozását jelenti. A kifogásolt rendelkezések alkotmányossága tehát nem az Alkotmány 70/D. §-ával, hanem az 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltósággal összefüggésben vizsgálandó. " (2012/B/1991. AB határozat, ABH 2001, 1169, 1172.)
Az Alkotmánybíróság később, a 43/2005. (XI. 14.) AB határozatban a személyiség integritásához való jog és az egészséghez való jog közötti összefüggést fogalmazott meg: "Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete definíciója szerint az »egészség a testi, szellemi és szociális teljes jólétnek állapota és nem csak betegség vagy fogyatékosság hiányából áll«. (Az Egészségügyi Világszervezet Alkotmányának becikkelyezéséről szóló 1948. évi XII. törvény preambuluma.) Ez a megközelítés azt mutatja, hogy az egészség-betegség meghatározása nem azonosítható a klinikai gyakorlatban érvényesülő szemléletmóddal (fajtipikus vagy annál jobb szervműködésre való képesség), hanem olyan testi és szellemi állapot, amely lehetővé teszi a társadalomban való minél hosszabb és testi-lelki gondoktól mentes életet. Mindezekkel az Alkotmány összhangban van, mivel a 70/D. § (1) bekezdésében »testi és lelki egészség« szerepel, az 54. § (1) bekezdéséből pedig -egyebek mellett - a személyiség integritásához való jog következik. " (ABH 2005, 549.)
5.2. Következésképpen az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében elismert testi és lelki egészséghez való jog szoros összefüggésben áll az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből következő személyiség integritásához való joggal. Az egészséghez való jog objektív (intézményi) oldala a 70/D. § (2) bekezdésében jelenik meg, amely szerint az egészséghez való jogot az állam - egyebek mellett - "az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével" valósítja meg. Az alapjog alanyi oldala a személyiség testi-lelki integritásához való jogként fogalmazható meg, amely az 54. § (1) bekezdéséből következik.
Ezért a jelen ügyben nincs mód a 70/D. § (1) bekezdésében foglalt alapjog korlátozásának önálló alkotmányossági vizsgálatára. A személyiség integritásához való jog korlátozásának vizsgálata magában foglalja az egészséghez való jog (alanyi oldala) korlátozásának vizsgálatát.
6.1. Az indítványozók az alkotmányjogi panaszban hivatkoztak az Alkotmány 60. és 67. §-ára is. A konkrét ügy kapcsán az említett alkotmánybeli rendelkezések sérelme úgy merülhet fel, hogy a támadott szabályozás elvonta a szülők jogát, hogy lelkiismeretük szerint neveljék gyermekeiket.
Az Alkotmány 60. § (1) bekezdésének a jelen ügy szempontjából lényeges aspektusát a 64/1991. (XII. 17.) AB határozat fogalmazta meg először: "A lelkiismereti szabadság jogának (...) az az értelme emelendő ki, hogy az állam senkit nem kényszeríthet olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné önmagával, azaz amely összeegyeztethetetlen a személyiségét meghatározó valamely lényeges meggyőződésével. Az államnak nemcsak az a kötelessége, hogy ilyen kényszertől tartózkodjék, hanem az is, hogy lehetővé tegye - ésszerű keretek között - az alternatív magatartást. " [ABH 1991, 297, 313.; megerősítve: 4/1993. (II. 12.) AB határozat ABH 1993, 48, 51.]
A szülők gyermekeik neveléséhez fűződő jogáról az Alkotmány 67. § (2) bekezdése rendelkezik. Ennek az alkotmánybeli szabálynak az értelmezésénél az Alkotmánybíróság irányadónak tekinti a 21/1996. (V. 17.) AB határozat következő megállapításait: "A magánszférában a gondoskodás és védelem joga és kötelessége elsősorban a szülőket illeti. Így például jogszabály - általános megelőző céllal - tilthatja, hogy gyermeknek nyilvános vendéglátó helyen alkoholt szolgáljanak fel, hogy iskola közelében pornográf sajtótermékeket áruljanak, vagy szexboltot nyissanak. Törvény a gyermek belépését is megtilthatja ilyen helyekre. A szülő felelőssége viszont, hogy otthon a gyermek számára hozzáférhetővé teszi-e az alkoholt vagy a pornográfiát. Az állam csak a gyermek fejlődésének súlyos és konkrét sérelme vagy veszélyeztetése esetén avatkozik be - például a szülői felügyelet megszüntetése révén. " (ABH 1996, 74, 80.)
6.2. Tehát az Alkotmány 60. § (1) bekezdése és 67. § (2) bekezdése együttesen jeleníti meg a szülők jogát, hogy gyermekeikről saját világnézetüknek és lelkiismereti meggyőződésüknek megfelelően gondoskodjanak. Elsősorban a szülők (gondviselők) jogosultak arra, hogy döntsenek a gyermekeik testi és szellemi fejlődésével kapcsolatos kérdésekben. A szülők választhatnak egészségügyi szolgáltatót, oktatási intézményt, ők dönthetnek arról, hogy milyen világnézeti nevelésben részesüljenek gyermekeik. Az egyes egészségügyi ellátások, a lehetséges alternatívák között is a szülők döntenek.
Mindemellett figyelembe kell venni, hogy a gyermekek értelmi képességei a növekvő életkorral párhuzamosan fejlődnek, egyre szélesebben bontakozik ki döntési képességük. Ezért egyre több kérdésben lesznek jogosultak a szülői tájékoztatásra, majd egyre gyakrabban igényelhetnek érdemi beleszólást saját életük alakításába. Értelemszerű, hogy a csecsemők még nem gyakorolhatnak jogokat, de az óvodáskorúak már több mindent képesek megérteni az egyes orvosi vizsgálatok és beavatkozások céljáról, lezajlásáról és várható következményeiről, a 14. életév felettiek pedig már maguk dönthetnek a mindennapos egészségügyi kérdésekben (orvoshoz fordulnak-e, szednek-e gyógyszert, alternatív gyógymódot választanak-e stb.) .
A gyermekek joggyakorlásának kibontakozására meghatározó hatással van az, hogy milyen a szülők és gyermekeik közötti konkrét viszony, milyen szülői felfogás alapján nevelkednek a gyermekek. Vagyis a gyermekek életét a szülők és a gyermekek jogainak sajátos kölcsönhatása is alakítja. Ezek a jogok jelentik az állami beavatkozás leglényegesebb korlátait.
Következésképpen az életkorhoz kötött védőoltások támadott szabályozása korlátozza a szülők 60. § (1) bekezdéséből és a 67. § (2) bekezdéséből következő jogait.
7. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az Eütv1. és az R1. támadott rendelkezései az alkotmányjogi panaszban felhívott alapvető jogok közül az alábbiakat korlátozták:
- egyfelől az 54. § (1) bekezdését mint a gyermek személyiségének integritásához való jogát;
- másfelől a szülők 60. § (1) bekezdéséből és a 67. § (2) bekezdéséből következő jogát, hogy gyermekeikről világnézetüknek és lelkiismereti meggyőződésüknek megfelelően gondoskodjanak.
Továbbá a fentiek alapján az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a támadott rendelkezések - az alkotmányjogi panasz összefüggésében - nem jelentik az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből következő önrendelkezési jog és a 70/D. § (1) bekezdésébe foglalt egészséghez való jog korlátozását.
Az Alkotmánybíróság mindemellett úgy ítélte meg, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalma - amelyet az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése fogalmaz meg -, nem hozható alkotmányjogi összefüggésbe az alkotmányjogi panaszban körülírt alapjogi sérelemmel.
Ezért az Alkotmánybíróság az Eütv1. és az R1. támadott rendelkezéseit az 54. § (1) bekezdésével, a 60. § (1) bekezdésével, valamint a 67. § (2) bekezdésével vetette össze az alapjog-korlátozási vizsgálat keretében.
V.
1. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése határozza meg az alapjog-korlátozás általános feltételeit: "A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. " Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alapjogot korlátozó szabályozás akkor alkotmányos, ha alkalmas valamely legitim jogalkotói cél elérésére, továbbá megfelel a szükségesség és arányosság követelményeinek. Az emberek egyes alapvető jogainak korlátozásához legitim cél lehet mások alapvető jogainak védelme [először: 2/1990. (II. 18.) AB határozat, ABH 1990, 18, 20.], továbbá az állam intézményes (objektív) alapjog-biztosítási kötelezettsége [először: 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 302.], valamint egyes alkotmányos közcélok érvényesítése [például: 56/1994. (XI. 10.) AB határozat, ABH 1994, 312, 313.].
Az állam csak abban az esetben korlátozhatja az alapjogokat, ha a legitim célok védelme más módon nem érhető el. "Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát szükséges, hogy a korlátozás megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyenek egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. " (Összefoglalóan: 879/B/1992. AB határozat, ABH 1996, 401.)
2.1. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogból levezetett részjogosultságok korlátozhatóságáról kialakított gyakorlatát a 22/2003. (IV. 28.) AB határozatban foglalta össze: "az emberi méltósághoz való jog csupán az emberi státus meghatározójaként, csak az élettel együtt fennálló egységben abszolút és korlátozhatatlan [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 308, 312.]. Ezért anyajog mivoltából levezetett egyes részjogosítványai (mint például az önrendelkezéshez és a személy testi integritásához való jogok) az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint bármely más alapjoghoz hasonlóan korlátozhatók [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 383.]. " (ABH 2003, 235, 260.)
Mindebből következően az Alkotmánybíróság az általános alapjog-korlátozási feltételek alapján vetette össze a támadott szabályozást az emberi méltósághoz való jogból következő személyi integritáshoz való joggal.
2.2. Az Alkotmánybíróság a szülők - Alkotmány 60. § (1) bekezdéséből és 67. § (2) bekezdéséből következő -alanyi jogának tekinti, hogy gyermekeikről saját világnézetüknek és lelkiismereti meggyőződésüknek megfelelően gondoskodjanak. Ezért úgy ítélte meg, hogy az állam ezt a jogot is csak az általános alapjog-korlátozási feltételeket tiszteletben tartva korlátozhatja.
Következésképpen egységes szempontok szerint bírálható el a gyermekek személyi integritáshoz való jogát és a szülőknek azt a jogát korlátozó szabályozás alkotmányossága, hogy gyermekeikről saját világnézetüknek és lelkiismereti meggyőződésüknek megfelelően gondoskodjanak.
3. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy alkotmányosan elfogadható jogalkotói cél elérésére alkalmas és ahhoz szükséges beavatkozásnak minősülnek-e az Eütv1. és az R1. támadott rendelkezéseivel intézményesített, gyermekkorúak számára kötelező védőoltások.
3.1. Az indítványozók - természettudományos álláspontokra hivatkozó - véleménye szerint a gyermekeknek adott védőoltások nem védik hatékonyan az egyént és a társadalmat, ugyanakkor valós veszélyt jelentenek a beoltott személy egészségére, bizonyos esetekben halált is okozhatnak. Kétségtelen, hogy a tudományos életben is vannak képviselői annak a nézetnek, hogy nem a kórokozók okozzák a betegségeket, ezért a védőoltások szükségtelenek, sőt károsak.
Az Alkotmánybíróság a kérdés megítélésével kapcsolatban két megállapítást emel ki a gyakorlatából. A 34/1994. (VI. 24.) AB határozat általános érvényű megállapítása, hogy a "tudományos igazságok kérdésében állást foglalni csak maga a tudomány lehet kompetens". (ABH 1994, 177, 182.) A gyermekek jogait és szabadságát veszélyeztető külső hatások általános megítélésére is vonatkoztatható az Alkotmánybíróságnak a 21/1996. (V. 17.) AB határozatban megfogalmazott állítása: "egy-egy rizikó felbecsülése nem szorítkozhat pusztán valamely szaktudomány saját területére korlátozott értékelésére, hanem azt kell mérlegelni, hogy az az adott társadalmi körülmények között az érintett gyermekcsoport fejlődésére és jövőjére milyen hatással lehet. " (ABH 1996, 74, 81.)
Mindebből az Alkotmánybíróság azt a következtetést vonja le, hogy a természettudományos igazságok eldöntésére a tudomány képviselői hivatottak. Ugyanakkor a természettudományos ismeretekkel összefüggő alkotmányossági problémák megoldásához a szaktudományos álláspontoknál szélesebb vizsgálódás lehet szükséges.
3.2. Az Alkotmánybíróság kiemeli, hogy nem az alkotmánybírósági eljárás a tudományos igazságok és a versengő tudományos nézetek közötti választás döntőfóruma. A tudomány kompetenciája és autonómiája az Alkotmánybíróság számára is meghatározó. Demokratikus társadalomban elsősorban a megfelelően szabályozott, ésszerű és nyilvános jogalkotási eljárások során kell figyelembe venni a tudomány megállapításait és a tudomány képviselőinek javaslatait.
Jelen esetben az Alkotmánybíróság tekintettel volt arra, hogy az Egészségügyi Világszervezeten belül létrehozott Department of Immunization, Vaccines and Biologicals rendszeresen fogalmaz meg ajánlásokat és közöl felméréseket a védőoltások alkalmazásáról. Az indítványok benyújtásakor az Immunization policy, Global programme for Vaccines and Immunization (1996), majd a Vaccines, Immunization and Biologicals (2002-2005 Strategy) című dokumentum fogalmazta meg, hogy az államoknak milyen lépéseket indokolt tenniük a gyermekek és a társadalom többi tagja fertőző betegségekkel szembeni védettségének erősítése érdekében. A legújabb felmérések eredményeit pedig a WHO vaccine-preventable diseases: monitoring system 2006 global summary című dokumentum tartalmazza (http://www.who.int/vaccines-documents/).
3.3. Az Alkotmánybíróság tényként fogadta el, hogy a ma meghatározó tudományos világkép alapján az Egészségügyi Világszervezet globális kampányt folytat a gyermekek immunizálásáért, és ezen keretek között helyezkedik el a magyarországi jogalkotás is. Az Egészségügyi Világszervezet stratégiai célja, hogy a lakosság immunizált-sága világszerte elérje a 95%-ot. A magyarországi statisztikák ennél kedvezőbbek, a hazai oltási intézményrendszer nemzetközileg elismert eredményeket mutat fel. Mindezeket figyelembe véve az alkotmánybírósági eljárás során nem kérdőjelezhető meg, hogy a védőoltások (köztük az életkorhoz kötött védőoltások) az emberi szervezet fertőző betegségekkel szembeni ellenálló képességének fokozását és a fertőző megbetegedések elterjedésének megelőzését szolgálják. Tehát egyfelől az egyént (a gyermeket) védik a fertőzéstől, másfelől az egész társadalmat a járványok megjelenésétől.
Köztudott, hogy a kórokozók terjedésével létrejövő járványok gyakran okoznak egészségkárosodással és halállal járó szenvedéseket az emberiségnek. Az orvostudomány a XVIII. század végén ismerte fel, hogy a védőoltások az emberi szervezetet antitestek, azaz olyan fehérjék termelésére ösztönzik, amelyek megvédik a szervezetet a kórokozók elszaporodásától. A járványok elleni védekezés hagyományos modelljét az iparosodott országokban megjelenő tömeges fertőződések leküzdése érdekében dolgozták ki a XIX. század végén. Ennek része, hogy a veszélyeztetett csoportok tagjait védőoltásban kell részesíteni.
Mára számos - egykor óriási károkat okozó - fertőző betegség visszaszorult, a nyugati társadalmakban a járványok elleni védekezés igen hatékony rendszerei működnek. Mindebben jelentős szerepe volt annak, hogy védőoltásokat fejlesztettek ki, és immunizálták a társadalmak tagjait. Számos betegség előfordulásának csökkenéséhez természetesen az is hozzájárult, hogy javultak a higiénés viszonyok, valamint a táplálkozási feltételek és szokások.
3.4. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság az Eütv1.-ben és az R1.-ben előírt, életkorhoz kötött védőoltások alkalmasságának és szükségességének megállapításához egyfelől a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének biztosítását, másfelől az egész társadalom fertőző betegségekkel, járványokkal szembeni védelmét tekintette irányadónak.
3.4.1. Az Alkotmány 67. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges. Ebből következően a gyermekek alapvető jogainak a védelmére garanciális jellegű szabályokat kell kialakítani. Az Alkotmánybíróság korábban kifejtette, hogy a gyermekek következmények felmérésére való képességének hiányára tekintettel a védelmükre megalkotott jogszabályok alapjog korlátozásával is járhatnak [21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996, 74, 80.].
3.4.2. Az Alkotmánybíróság a kötelező tüdőszűrés alkotmányosságát vizsgáló 2012/B/1991. AB határozatban járványügyi közérdekkel indokolta az alapjog-korlátozást. "Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a jelen ügyben a korlátozás oka a járványügyi közérdek; a fertőző betegség minél korábbi felismerése, forrásainak felkutatása, illetve a fertőzés veszélyének elhárítása. Az indítványozó álláspontjával ellentétben tehát nem arról van szó, hogy az R.-ben foglalt szabályozás megsérti a tüdőszűrésre kötelezettek egészséghez való jogát, hanem arról, hogy önrendelkezési jogukat korlátozza a fenti alkotmányos cél érdekében. " (ABH 2001, 1169, 1173.) Az Alkotmánybíróság a 43/2005. (XI. 14.) AB határozatban kimondta, hogy az államnak az Alkotmány 70/D. §-ából következő egészségvédelmi kötelessége kivételes esetekben még a döntésképes egyén választásával szemben is elsőbbséget élvezhet. (ABH 2005, 536, 550.)
Az életkorhoz kötött védőoltások esetében a gyermek jogainak védelme és a járványügyi közérdek nem különíthető el teljesen, mivel az oltások jelentős részben a közösségben élő gyermekek egészségének védelmét szolgálják. Az óvodai, iskolai és más csoportokban együttlévő gyermekek hatással vannak egymás egészségi állapotára, a fertőző betegségek gyakran terjednek szét a gyermekközösségekben. Ezért az államnak a gyermekek jogainak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettségét [Alkotmány 67. § (1) bekezdés] és az egészségvédelmi kötelezettség részét képező járványügyi feladatait (Alkotmány 70/D. §) egymással összefüggésben kell figyelembe venni.
3.5. Az Alkotmánybíróság az életkorhoz kötött védőoltások alkalmasságának és szükségességének megállapításakor figyelembe vette, hogy az Egészségügyi Világszervezet ajánlásaiból nem következik, hogy bírósági úton kikényszeríthető, kötelező védőoltási rendszert indokolt intézményesíteni. Az Indítvány1.-hez mellékelt dokumentumok tényszerűen igazolják, hogy több demokratikus állam nem a védőoltások kötelezővé tételével igyekszik elérni a társadalom minél nagyobb részének immunizálását.
Az Egészségügyi Világszervezet azt az elmúlt évtizedekben elterjedt bioetikai felfogást közvetíti, hogy a járványok, amelyek soha nem maradnak az országhatárokon belül, elsősorban nem az alapvető jogok korlátozásával fé-kezhetők meg. Tapasztalatok bizonyították, hogy a kizárólag kényszeren és kötelezésen alapuló eljárásokban az emberek nem mindenben tettek eleget a hatóságok előírásainak, titokban vagy nyíltan megszegték a rendelkezéseket, ezért a járványok elleni védekezés nem volt hatékony. Az eredményes közegészségügyi fellépés alapja, hogy a hatóságok együttműködjenek az emberekkel, tudatosítsák a fertőző betegségekkel kapcsolatos információkat, és megfelelő bizalomra tegyenek szert az érintettek köreiben. A szükséges anyagi források diszkrimináció-mentes biztosítása, a hatósági személyek helyett a háziorvosok bevonása és a kölcsönös tájékoztatás hozzájárulhat ahhoz, hogy az érintettek ne személyük elleni támadásként, hanem a javukat szolgáló ellátásként fogják fel a közegészségügyi beavatkozásokat. Kötelező és kényszerítő jogi eszközök igénybevétele általában csak a végső eszköz lehet a közegészségügyi célok elérése érdekében.
Mindazonáltal az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, a gyermekek egészségének védelme és a fertőző betegségek elleni védekezés alkotmányosan elfogadható indok az alapjog-korlátozásra. A fertőző betegségek elleni védőoltások immunizálják a beoltott gyermekeket. A gyermekközösségek és általában a társadalom úgynevezett kollektív immunitásához azonban szükséges az, hogy az egyes betegségek elleni védőoltásokat az érintettek túlnyomó többsége megkapja. A fertőző betegségek terjedése és a járványok megjelenése - egyéb feltételek mellett - akkor előzhető meg, ha a gyermekközösségek, illetve a társadalom immunizált tagjainak száma nem csökken egy kritikus pont alá. Megjegyzendő továbbá, hogy az oltás elmaradása elfogadhatatlan mentességet jelentene azok számára, akik nem egészségügyi vagy lelkiismereti okból, hanem azért nem oltatják be magukat (gyermeküket) mert bíznak abban, hogy mások megkapják az oltást, és így nem lesz járvány, ezért ők sem fertőződnek meg.
3.6. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy általában véve az - Eütv1.-ben és R1.-ben intézményesített - életkorhoz kötött védőoltások nem minősíthetők szükségtelen alapjog-korlátozásnak. Tekintettel a természettudományos előfeltevésekre, az Eütv1.-ben és az R1.-ben előírt, életkorhoz kötött védőoltások alkalmas és szükséges eszköznek minősülnek egyfelől a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének biztosításához, másfelől az egész társadalom fertőző betegségekkel, járványokkal szembeni védelméhez. A gyermekek testi-lelki integritásához való jogának és a szülők gyermekeik gondozásához fűződő alapjogának korlátozását szükségessé teszi egyrészt az államnak az Alkotmány 67. § (1) bekezdéséből következő intézményes (objektív) alapjog-biztosítási kötelezettsége, másrészt a 70/D. §-hoz kapcsolódó közegészségügyi, járványügyi közérdek mint alkotmányos cél.
4.1. Az alapjog-korlátozás arányossága az alkotmányos cél és a jogkorlátozó eszköz összevetésével állapítható meg. A jogalkotó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. A 21/1996. (V. 17.) AB határozatban az Alkotmánybíróság az arányossági vizsgálat keretében értékelte, hogy a korlátozó szabályozás konkrét, fenyegető veszélytől óvja-e meg a gyermekeket, és megállapította, hogy a kockázatok mérlegelésénél a konkrét körülményeket kell figyelembe venni. (ABH 1996, 74, 81-82.)
A kötelező tüdőszűrésről hozott 201/B/1991. AB határozat a járványügyi közérdeket, valamint az egészségügyi beavatkozás nagyságát és a jogszabályi garanciákat vetette egybe. "A vizsgálat a járványügyi közérdekre hivatkozással - minimális sugárterhelés mellett - egy nem invazív vizsgálatot, egy nagyon enyhe beavatkozást tesz lehetővé. Az R. kifogásolt rendelkezései továbbá csak olyan esetekben teszik kötelezővé a szűrővizsgálat elvégzését, amikor a gümőkóros megbetegedés előfordulásának veszélye egy adott közösségben fokozott. Ugyanakkor a felesleges sugárterhelés elkerülésének érdekében az R. 19. § (5) bekezdése szerint a vizsgálattól el lehet tekinteni, ha valakin egy éven belül végeztek mellkas-átvilágítást, és nála gümőkóros elváltozást nem észleltek.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az R. kifogásolt rendelkezései járványügyi közérdekből az egyén önrendelkezési jogának, illetve testi integritáshoz fűződő jogának szükséges és arányos korlátozását jelentik. " (ABH 2001, 1169, 1173.)
A 43/2005. (XI. 14.) AB határozat arányosságra vonatkozó megállapítása szerint "a beavatkozás megengedhető-ségének vizsgálatakor mindig mérlegelni kell a személyiségvédelmi célokat és az igényelt egészségügyi eszközöket, módszereket". (ABH 2005, 536, 550.)
4.2. Az életkorhoz kötött védőoltások mint alapjog-korlátozó beavatkozások arányosságát a járványügyi célok és indokok, valamint a szabályozásban megjelenő korlátozások és garanciák összevetése határozza meg. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben az alkotmányjogi panasz alapján az Eütv1. 15. § (1) bekezdésének általános rendelkezését és az azt végrehajtó R1. 4. §-ában foglalt szabályokat vonhatja be az arányossági vizsgálatba.
4.2.1. A védőoltások elmaradása veszélyeztetheti az egyént és a közösséget. Ugyanakkor nincsenek veszélytelen védőoltások. A kockázatok - elvileg - az enyhe oltási reakcióktól (allergiás tünetek, hőemelkedés, fejfájás stb.) a maradandó fogyatékosságon át a beoltott személy haláláig terjednek. Amikor az állam kötelezővé tesz egyes védőoltásokat, a kockázatok viseléséről dönt. Az állam Alkotmányból fakadó kötelessége, hogy kizárólag olyan betegségek megelőzésére írjon elő oltási kötelezettséget, amelyek esetében az feltétlenül indokolt, és a gyermekek csak olyan védőoltásokat kapjanak, amelyek a lehető legkisebb egészségügyi kockázattal járnak. Az állam köteles gondoskodni arról, hogy a gyermekek megfelelő életkorban kapják meg az oltásokat. A kockázatok szempontjából alapvető jelentőségű, hogy az oltóanyagok minőségéről, megbízhatóságáról, folyamatos ellenőrzéséről is végső soron az államnak kell gondoskodnia. Mindezt a gyermekeknek az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből következő személyi integritáshoz való joga követeli meg, valamit ez következik az államnak az Alkotmány 54. § (1) bekezdésén és a 70/D. §-án alapuló élet- és egészségvédelmi kötelességéből is.
Az Eütv1. 15. § (1) bekezdése alapján az R1. 4. § (1) bekezdése határozta meg az egyes betegségek elleni kötelező gyermekkori védőoltások körét. A (3) bekezdés arról rendelkezett, hogy a védőoltások egyik részében a 7. életévig, másik részében a 14. életévig áll fenn a védőoltás beadására vonatkozó kötelezettség.
Az indítványozók nem egyes védőoltásokat vagy konkrét életkori határokat kifogásoltak, hanem az oltási rendszert. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy ezek a rendelkezések olyan természettudományos előfeltevéseken alapulnak, amelyeket a jogalkotónak kötelessége volt figyelembe venni, továbbá az ezekben a rendelkezésekben körvonalazódó oltási rendszer (a betegségek köre és a be-oltási korhatár) összhangban volt az Egészségügyi Világszervezet ajánlásaival. Az Alkotmánybíróság elfogadta a jogalkotónak azt a tudományos ismeretekre támaszkodó előfeltevését, hogy az intézményesített védőoltások egyént és társadalmat érintő előnyei messze meghaladják azokat a lehetséges károkat, amelyek mellékhatásként jelentkezhetnek a beoltott gyermekeknél. A védőoltások elmaradása általában véve sokkal nagyobb kockázatot jelent a gyermekek egészségére, mint a védőoltások.
A természettudományos ismeretek, felmérések és előrejelzések alapján - az Alkotmányból következő hatáskörében - az egészségügyi miniszternek, a Kormánynak és az Országgyűlésnek kell meghatároznia az egyes fertőző betegségek elleni konkrét védekezés leghatékonyabb eszközeit. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben az alkotmányjogi panasz alapján nem látott indokot az R1. 4. § (1) és (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapításához vezető beavatkozásra.
4.2.2. Amennyiben a jogalkotó egyes fertőző betegségek megelőzése érdekében gyermekek védőoltására vonatkozó kötelezettséget állapít meg, akkor a gyermekek személyi integritáshoz való joga és a szülők - világnézetüknek és lelkiismereti meggyőződésüknek megfelelő -gondoskodáshoz való joga számos jogszabályi biztosítékot követel meg. Ezek egy része pusztán azért szükséges, hogy az érintettek megismerjék a kötelezettségeket, és azoknak megfelelő magatartást tanúsíthassanak. A jogszabályoknak emellett széles körűen biztosítaniuk kell azokat a jogosultságokat, amelyeket maga a védőoltási kötelezettség tesz elengedhetetlenné. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az életkorhoz kötött védőoltási kötelezettség nem szükségtelen alapjog-korlátozás. Ugyanakkor az alapjog-korlátozás arányossága függ a konkrét jogszabályi rendelkezések tartalmától.
Azok a demokratikus államok, amelyek kötelezővé tettek egyes védőoltásokat, jogszabályi garanciákkal előzik meg az alapvető jogok túlzott mértékű korlátozását. A szlovén Alkotmánybíróság a védőoltások alkotmányosságáról hozott átfogó határozatában lényeges jogosultságnak nevezte - egyebek mellett - az oltásra kötelezettek (gyermekek esetében a szülők vagy a gyám) megfelelő tájékoztatását, egészségügyi indok esetén az oltás alóli ideiglenes vagy végleges mentesítést, valamint a megfelelő mentesítési eljárást. (U-I-127/01. Uradni list RS 25/2004.) Az olasz Alkotmánybíróság azt fogalmazta meg, hogy a jogalkotónak kártalanítást kell biztosítania a védőoltás esetleges káros következményeiért. (118/1996. Gazzetta Ufficiale, Prima Serie Speciale, 24. 04. 1996.)
4.3.1. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésekor hatályban volt jogszabályok közül az R1. határozta meg a gyermekkori védőoltások érintettjeinek (a gyermekek és a hozzátartozóik) jogait és kötelezettségeit. Például a 6. § a kötelező védőoltás alóli mentesítésről, a 8. § a védőoltásra kötelezett személyek (hozzátartozóik) értesítéséről, a 12. § a kártalanításról rendelkezett. Az R1. szabályai közül az Alkotmánybíróság jelen ügyben az alkotmányjogi panasz alapján kizárólag a 4. § alkotmányosságát vizsgálta. A 4. § - előző pontban vizsgált - (1) és (3) bekezdése az életkorhoz kötött védőoltások körét és az életkori határokat határozta meg. Az R1. 4. § (2) bekezdése így rendelkezett: "Azt, hogy az (1) bekezdésben felsorolt védőoltásokat milyen életkorban és milyen módon kell alkalmazni, a népjóléti miniszter tájékoztatóban teszi közzé. "
A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 55. § (1) bekezdése szerint a miniszter és az országos hatáskörű szerv vezetője irányelvet és tájékoztatót adhat ki. A (3) bekezdés így rendelkezik: "A tájékoztató olyan tényt és adatot közöl, amelyet a jogszabály végrehajtásáért felelős szervnek a feladata teljesítéséhez ismernie kell. " Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott a Jat. hatálybalépése előtti, illetve utáni jogalkotásra vonatkozó alkotmányossági követelményekkel. A 45/1991. (IX. 10.) AB határozat megállapította: "A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény [...] 61. § (2) bekezdése szerint: »E törvény nem érinti a hatálybalépése előtt alkotott jogszabály, határozat, utasítás, szabvány, ármegállapítás és jogi iránymutatás hatályát. « A szakaszhoz fűzött indokolás a törvényalkotói szándékot a következőképp fogalmazza meg: »E rendelkezés célja az, hogy a törvény alkalmazása ne okozzon zavart a jogéletben. A törvény rendelkezéseit a hatálybalépése előtt kibocsátott jogszabályok, határozatok, utasítások, jogi iránymutatások vonatkozásában folyamatosan, azok felülvizsgálata során kell átvinni a gyakorlatba. «
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Jat. ezen szabálya nem sérti az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem. Ellenkezőleg, összhangban áll az Alkotmánynak a Magyar Köztársaság jogállamiságát deklaráló 2. § (1) bekezdésével. A jogállamiság egyik fontos tartalmi eleme a jogbiztonság, amelynek megőrzését célozza a Jat. rendelkezése. " (ABH 1991, 206, 207.)
Az Alkotmánybíróság az 58/1991. (XI. 8.) AB határozatban fejtette ki először, hogy a gyakorlatára vonatkozó elvi állásfoglalása szerint [2/1991. (X. 29.) TÜ-áf] a Jat.-ban meghatározott jogforrási renddel ellentétes jogszabályokat (és állami irányítás jogi eszközeit) formai okból csak akkor semmisíti meg, ha a Jat. hatálybalépése után keletkeztek. Az Alkotmánybíróságnak ez a gyakorlata vonatkozik mind a felhatalmazás alapján kiadott, mind pedig a felhatalmazó jogszabályokra. [ABH 1991, 288, 289-290.; megerősítve: 32/1992. (V. 29.) AB határozat, ABH 1992, 227, 228.; 14/1994. (III. 10.) AB határozat, ABH 1994, 410, 411.; 61/1995. (X. 6.) AB határozat, ABH 1995, 317, 318.; 22/2000. (VI. 23.) AB határozat, ABH 2000, 444, 447.] Az 1312/B/1991. AB határozat szerint: "Az Alkotmánybíróság (...) a szubdelegálást csak a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvénynek 1988. január 1-i hatálybalépését követően megalkotott és hatályosult rendelkezések esetében tekinti alkotmánysértő rendelkezésnek. " (ABH 1992, 677, 679.)
Az Alkotmánybíróság jelen ügyben megállapította, hogy az 1972. július 1-jén hatályba lépett R1. eredetileg a 4. § (3) bekezdésében rendelkezett a további szabályozásról: "Azt, hogy a (2) bekezdésben felsorolt, valamint a gumókór elleni védőoltásokat milyen életkorban és milyen módon kell alkalmazni, az egészségügyi miniszter külön szabályozza. " Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy és a panasz benyújtása idején hatályban volt rendelkezést az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvénynek a járványügyre vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 9/1972. (VI. 27.) EüM rendelet módosításáról szóló 24/1988. (XII. 26.) SZEM rendelet 1. §-a állapította meg, amely módosította az R1. 4. § egyes bekezdéseinek számozását és tartalmát. A módosítások 1989. január 1-jén léptek hatályba. Következésképpen az R1.-t módosító rendelkezéseknek összhangban kellett lenniük a Jat. szabályaival.
4.3.2. Az R1. 4. § (2) bekezdése, valamint az az alapján kiadott szabályozás is normatív. Az R1. ugyanis felhatalmazó szabály, a miniszteri tájékoztató pedig a felhatalmazás alapján kiadott, a jogalanyokat kötelező szabályozás. Az R1. 4. § (2) bekezdésének az életkorra utaló fordulata azt jelenti, hogy a miniszter tájékoztatóban tehette közzé, hogy az újszülötteknek, a csecsemőknek és a többi gyermekkorúnak hány hetes, hónapos, illetve éves korban kell beadni az egyes védőoltásokat. A rendelkezésnek a védőoltások módjára vonatkozó fordulata alapján a miniszter tájékoztatóban rendelkezhetett - egyebek mellett - az iskolai oltási kampányokról, az oltásra jogosult orvosok köréről és általában a védőoltási eljárásról. A rendeleti felhatalmazás alapján kiadott miniszteri tájékoztató a Jat. alapján az állami irányítás egyéb jogi eszközének, azon belül az 55. § (1) és (3) bekezdésének megfelelő jogi iránymutatásnak minősül.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az R1. 4. § (2) bekezdésében körülírt szabályozási tárgykör nem csak a végrehajtásért felelős szervek feladatainak ellátásához szükséges tényeket és adatokat foglal magában, hanem a védőoltásra kötelezett személyek és hozzátartozóik kötelezettségének idejére, terjedelmére, illetve a kötelezettségek teljesítésének módjára vonatkozó normatív szabályokat is. A védőoltások beadásának életkor szerinti ideje és módja nem tekinthető olyan orvosi szakkérdésnek, amely nincs érdemi összefüggésben az érintettek jogaival és kötelezettségeivel. A jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezések közül az R2. 5. §-a, valamint 11-16. §-ai számos olyan szabályt tartalmaznak, amelyek az R1. alapján miniszteri tájékoztató keretei között is kiadhatók voltak.
Az R1. 9. § (1) bekezdése általános kötelezettségként fogalmazta meg: "A védőoltásra kötelezett személy köteles védőoltás, továbbá - ha a védőoltást megelőzően szűrővizsgálat, vagy azt követően a védőoltás eredményének ellenőrzése szükséges - szűrő-, illetőleg ellenőrző vizsgálat céljából a megállapított helyen és időben megjelenni és magát az oltásnak, illetőleg a vizsgálatnak alávetni. Ha a védőoltásra kötelezett kiskorú, megjelenéséről hozzátartozója (gondozója) köteles gondoskodni. "Az R1. 4. § (2) bekezdésében foglalt szabályozás ugyanakkor azt eredményezte, hogy a gyermekek és a szülők - védőoltások beadásával összefüggő - kötelezettségeinek egy részét nem tartalmazták jogszabályok. Az R1. érvényesülésének idején a szülők leginkább a járványügyi hatóságok gyakorlatából szerezhettek tudomást arról, hogy a gyermekeket mennyi idős korukban és milyen módon kell beoltatni az egyes fertőző betegségek ellen. Az iskolai oltási kampányok esetében még arra sem volt biztosíték, hogy a szülők előzetesen értesüljenek a védőoltás idejéről, módjáról, és várható hatásairól. Az R1. 4. § (2) bekezdésének szabályozási megoldásában az a felfogás tükröződik, hogy a kötelező védőoltások esetében a gyermekeknek és a szüleiknek lényegében nincs más teendőjük, mint az, hogy engedelmeskedjenek a járványügyi hatóságok rendelkezéseinek.
Az R1. 4. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés elválaszthatatlanul kapcsolódik az alapjog-korlátozás arányosságának vizsgálatához, mert az arányosságot a járványügyi célok és indokok, valamint a szabályozásban megjelenő korlátozások és garanciák összevetése határozza meg. Mivel az R1. 4. § (2) bekezdése miatt nem tartalmazta jogszabály az életkorhoz kötött védőoltások kötelezettjeit megillető jogosultságok és az őket terhelő kötelezettségek egy részét, ebben a körben érdemi arányossági mérlegelésre nem kerülhet sor. Nincs ugyanis olyan normatív rendelkezés, amelyet ellensúlyként számításba lehetne venni a járványügyi közcélokkal szemben.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R1. 4. § (2) bekezdése ellentétes volt a Jat. 55. § (3) bekezdésével, és ennek következtében az Alkotmány 37. § (3) bekezdésének első mondatával, amely így rendelkezik: "A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. "
5.1. Az arányossági vizsgálat körében végezetül az Alkotmánybíróság külön kitért az alkotmányjogi panasz előterjesztőinek arra a - bírósági eljárás során is hangoztatott - lényeges alkotmányossági felvetésére, hogy szülőként - lelkiismereti, vallási meggyőződésük miatt - az Alkotmány 60. § (1) bekezdésén alapuló joguk van mentesülni gyermekeik beoltatása alól. Az Eütv1. 15. § (1) bekezdése általánosságban tette kötelezővé a védőoltásokat, a törvény nem rendelkezett a mentesítésről. Az R1. 6. §-ának első mondata pedig kizárólag egészségügyi indokból tette lehetővé a mentesítést: "A kötelező védőoltás alól mentesíteni kell azokat a személyeket, akiknek testi állapotát vagy meglevő betegségét a védőoltás károsan befolyásolná. "
Kétségtelen, hogy a gyermekek számára kötelező védőoltások Eütv1. és az R1.-beli szabályozása másoknál jelentősebb sérelmet okozott azoknak a szülőknek, akiknek határozott lelkiismereti, illetve vallási meggyőződésével ellentétes a védőoltás. Az alkotmányos demokráciákban vissza-visszatérő kérdés, hogy az állampolgárok mentesülhetnek-e lelkiismereti, illetve vallási nézeteikre hivatkozva olyan törvények alól, amelyek általános kötelezettségeket fogalmaznak meg. (Vallási szertartáshoz használhatnak-e bódító hatású szereket; viselhetnek-e a vallás által megkívánt öltözéket a hadseregben; eltérhetnek-e a házassági és családi kapcsolatokra vonatkozó szabályoktól, például a monogámiától? stb.) Az ilyen szabályozásban megjelenő alapjog-korlátozás arányosságának mérlegelésekor az úgynevezett "összehasonlító teherpróba" eltér azok esetében, akiknek - többletként - a lelkiismereti és vallásszabadságát is korlátozzák a rendelkezések.
Egyfelől tekintetbe kell venni azt a jogállami alapelvet, hogy mindenki ugyannak a jogrendnek jogosultja és kötelezettje, vagyis a jogszabályok mindenkire vonatkoznak, mégpedig úgy, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie. Másfelől szem előtt kell tartani, hogy az alkotmányos demokrácia egyik értéke a politikai közösségen belüli sokszínűség, az egyének és közösségeik szabadsága és autonómiája. Ezért általánosságban nem mondható ki sem az, hogy a lelkiismereti, illetve a kultuszszabadság miatt mindig kivételt kell tenni az általános törvények alól, sem az, hogy a törvények uralma teljesen kiterjed a vallási közösség belső életére.
A különböző, egymással olykor versengő alkotmányossági szempontok miatt mindig csak a konkrét ügyben felmerülő alkotmányjogi kérdés kapcsán állapítható meg, hogy a kultuszszabadságra tekintettel indokolt-e kivételt tenni az általános törvények alól. A döntésnél meghatározó jelentősége van - egyebek mellett - annak, hogy az igényelt kivétel szorosan kapcsolódik-e hittételhez, vallási szertartáshoz; a kivételes szabályozás nem járhat-e mások, így a vallási közösségen kívüli személyek jogainak sérelmével. Vagyis a konkrét körülmények vizsgálata alapján állapítható meg annak indokoltsága, hogy az érintettek mentesüljenek az általános kötelezettségek alól, illetve, hogy az állam "lehetővé tegye - ésszerű keretek között -az alternatív magatartást. " [21/1991. (IV. 26.) AB határozat, ABH 1991, 297, 313.; megerősítve: 4/1993. (II. 12.) AB határozat ABH 1993, 48, 51.]
5.2. Az Alkotmánybíróság a támadott szabályozás alkotmányosságának megítélésekor különös jelentőséget tulajdonít annak, hogy jelen ügyben nem az a kérdés, hogy döntésképes felnőttek visszautasíthatják-e a saját és mások egészségét védő oltásokat, hanem az, hogy megtehetik-e ezt gyermekeik nevében. A különbség azért alapvető, mert - az Alkotmány 67. § (1) bekezdése alapján nemcsak a családnak, hanem az államnak is biztosítania kell a gyermekek számára azt a védelmet és gondoskodást, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükhöz szükséges. Ezért az államnak akár a szülőkkel szemben is védelmeznie kell a gyermekek önálló érdekeit. Mivel a védőoltások az érintett egyén és a társadalom többi tagjának egészségét védik, a gyermekeknek érdekük fűződik ahhoz, hogy megkapják az életkorhoz kötött védőoltásokat. Továbbá a gyermekközösségek tagjainak érdekük fűződik ahhoz, hogy a közösség tagjai minél nagyobb számban legyenek immunizáltak.
A jelen ügyben vizsgált szabályozás további sajátossága, hogy bár következményeit tekintve hátrányosan érinti azokat, akiket lelkiismereti, illetve vallási meggyőződésükkel ellentétes cselekvésre kényszerít, de a szabályozás igazolása megfelel az állam - Alkotmány 60. §-ából következő - semlegességére vonatkozó követelménynek. Ugyanis az Eütv1. és az R1. rendelkezései nem világnézetek vagy hittételek igazságtartalmának elfogadásán alapulnak, vagyis nem egy hittételt részesítenek előnyben egy másik hittétellel szemben, hanem természettudományos alapokon álló indokok alapján - világnézetre tekintet nélkül - mindenkire egyformán kötelező szabályokat tartalmaznak.
Mindezek mellett jelentősége van annak is, hogy a védőoltási kötelezettség nem csak bizonyos világnézeti meggyőződést valló személyek, hanem minden kötelezett számára fizikai és lelki tehertételt jelenthet. Ez az általános kötelezettség akkor ér célt, ha a társadalom immunizált tagjainak száma nem csökken egy kritikus pont alá. Ezért a jogalkotó - tudományos felmérések és előrejelzések alapján - mérlegelheti, hogy nem jelentene-e jelentős veszélyt a járványügyi célokra az olyan szabályozás, amely vallási, világnézeti alapon kivételt enged.
Végezetül az Alkotmánybíróság tekintetbe vette azt is, hogy a kötelező védőoltásokat lelkiismereti, illetve vallási okból elutasítók egy része nem általában a védőoltások beadását ellenzi, hanem meghatározott összetételű oltóanyagokat kifogásol. (Hasonlóan az emberi vér transzfúziójának elutasításához.) Ha többféle oltóanyag áll rendelkezésre, akkor lehetőség van az "ésszerű keretek közötti alternatív magatartásra" más összetételű oltóanyagok használatával.
A fenti szempontokat figyelembe véve az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy nem ellentétes az Alkotmány 60. § (1) bekezdésével és a 67. § (2) bekezdésével, hogy az Eütv1. 15. § (1) bekezdése, valamint az R1. 6. §-a alapján a szülők lelkiismereti, illetve világnézeti okból nem tagadhatták meg gyermekeik védőoltását.
6.1. Következésképpen az alkotmányjogi panasz érdemi vizsgálata alapján az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az R1. 4. § (2) bekezdése ellentétes volt az Alkotmány 37. § (3) bekezdésének első mondatával. Az Alkotmánybíróság az Eütv1. 15. § (1) bekezdése, valamint az R1. 4. § (1) és (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására előterjesztett alkotmányjogi panaszt elutasította.
6.2. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatának megfelelően az alkotmányjogi panaszt úgy értelmezte, hogy az magában foglalja a támadott jogszabály konkrét ügyben történő alkalmazásának a kizárására irányuló kezdeményezést is [36/2006. (IX. 7.) AB határozat, ABH 2006, 473.; 2/2007. (I. 24.) AB határozat, ABK 2007. január, 14.].
Az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság külön határoz az alkotmányellenes norma konkrét esetben történő alkalmazhatóságáról, ha ezt a jogbiztonság, vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja. Jelen esetben, az alkotmányjogi panasz alapján az alkalmazási tilalmat az eljárást kezdeményezők érdekei indokolhatták volna. Az Alkotmánybíróság azonban úgy ítélte meg, hogy az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló eljárás kimenetele nem az R1. alkotmányellenesnek nyilvánított 4. § (2) bekezdésének alkalmazásán múlott. Az eljárás jogerős befejezése és a közigazgatási, valamint a bírósági határozat végrehajtása azt jelentette, hogy az elmaradt védőoltásokat a gyermekeknek be kellett adni. Az R1. 4. § (2) bekezdése ezt a kötelezettséget nem érintette.
Ezért az Alkotmánybíróság az R1. 4. § (2) bekezdése konkrét ügyben történő alkalmazásának a kizárására irányuló indítványt elutasította.
VI.
Az indítványozók - az alkotmányjogi panaszon túl - az Indítvány2.-ben utólagos normakontrollra vonatkozó kérelmet is előterjesztettek: a hatályban lévő jogszabályi rendelkezések közül az Eütv2. 58. § (1), (3) és (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezték. Az Alkotmánybíróság az utólagos normakontrollra irányuló eljárás során irányadónak tekintette azokat a megállapításokat, amelyeket a jelen határozat indokolásának IV. és V. pontja tartalmaz az alapvető jogok korlátozásáról általánosságban, valamint az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokkal összefüggésben. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság figyelemmel volt arra is, hogy az utólagos normakontrollra vonatkozó kérelem nem csak az életkorhoz kötött, hanem valamennyi kötelező védőoltással összefüggésben fogalmazta meg az alkotmányossági aggályokat.
Az Eütv2. 58. § (1) bekezdése a védőoltás alóli mentesítést, a (4) bekezdés a védőoltás határozattal történő elrendelését szabályozza. Az Alkotmánybíróság először ennek a két - egymással szorosan összefüggő eljárást szabályozó - rendelkezésnek az alkotmányosságát vizsgálta meg. Az indítványozók szerint ez a két rendelkezés ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével (jogállamiság elve), az 50. § (2) bekezdésével (közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának követelménye), valamint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével (bírósághoz fordulás joga) és (5) bekezdésével (jogorvoslathoz való jog) . Ezt követően vizsgálta az Alkotmánybíróság az Eütv2. 58. § (3) bekezdését, amely a védőoltásra kötelezett személy értesítéséről rendelkezik. [Az Eütv2. 58. § (2) bekezdését, amely a kötelezettek és a beoltottak nyilvántartásáról rendelkezik, az indítványozók nem kifogásolták.]
1.1. Az Eütv2. 58. §-ának a mentesítésről szóló (1) bekezdésével kapcsolatban az indítványozók azt kifogásolták, hogy sem a támadott rendelkezés, sem az Eütv2. más szabálya nem határozza meg, hogy kérelemre vagy hivatalból történik-e a mentesítés; mi az egészségügyi hatóság pontos szerepe az eljárásban; megismerhetik-e az érintettek a döntést; élhetnek-e jogorvoslattal a közigazgatási hatóság és a kezelőorvos döntésével szemben. Az indítványozók felhívták a figyelmet arra, hogy a gyakorlatban a hatóság nem közigazgatási határozatban dönt a hozzájárulásról. Az indítványozók a mentesítés szabályozását érintő alkotmányossági kifogásaik között említették, hogy az R2. 11. § (1) bekezdése alapján a védőoltások ellenjavallatait az Országos Epidemiológiai Központ által kiadott Módszertani Levél tartalmazza, amelyben számos kötelező jel-legűként megfogalmazott rendelkezés található.
Az Eütv. 58. §-ának a védőoltás elrendeléséről szóló (4) bekezdésével összefüggésben az indítványozók azt kifogásolták, hogy a védőoltást elrendelő határozatot azonnal végrehajthatónak nyilvánító rendelkezés formálissá teszi a bírósági jogorvoslatot, mert a határozat végrehajtása a védőoltás beadását jelenti, és így a bíróság már nem tud az ügy érdemében dönteni, nincs mód az utóbb törvénytelennek bizonyult aktus reparációjára.
1.2. Az Alkotmánybíróság számos határozatban fogalmazta meg, hogy az Alkotmánynak a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatáról, a bírósághoz fordulás jogáról és a jogorvoslathoz való jogról szóló, egymással összefüggő rendelkezései - a jogállamiság elvével összhangban - milyen követelményeket támasztanak a jogszabályokkal szemben.
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének első mondata így rendelkezik: "A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. " Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint "a jogorvoslathoz való jog, mint alkotmányos alapjog immanens tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy (...) ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége" [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.; 22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 109.].
A testület többször rámutatott arra, hogy elégséges az egyfokú jogorvoslat, és az Alkotmány a jogalkotóra bízza annak meghatározását, hogy hány fokú jogorvoslati rendszert hoz létre [1437/B/1990. AB határozat, ABH 1992, 453, 454.; 22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 110.]. Ehhez kapcsolódóan a 66/1991. (XII. 21.) AB határozat utalt arra, hogy a közigazgatási határozatok bírósági eljárásban való felülvizsgálata a jogorvoslathoz fűződő alapjogból fakadó alkotmányossági követelményt kielégíti. (ABH 1991, 342, 350.; 138/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 729.)
Az Alkotmány 50. § (2) bekezdése alapján a bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a "közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatáról szóló alkotmányi rendelkezés a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyának rendezése érdekében szabályozza a bíróságok funkcióját a közigazgatás ellenőrzésében. " (Először: 953/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 432, 434.)
A 39/1997. (VII. 1.) AB határozat kimondta, hogy az Alkotmány 50. § (2) bekezdését "az 57. §-ra tekintettel úgy kell értelmezni, hogy az eljárásnak ahhoz kell vezetnie, hogy a bíróság a perbe vitt jogokat és kötelességeket az ott írt módon valóban "elbírálja": az összes, az Alkotmányban részletezett követelmény - a bíróság törvény által felállított volta, függetlensége és pártatlansága, az, hogy a tárgyalás igazságosan (a nemzetközi egyezmények szóhasználatával: fair, équitablement, in billiger Weise) és nyilvánosan folyjék - ezt a célt szolgálja, csak e követelmények teljesítésével lehet alkotmányosan véglegesnek számító, érdemi, a jogot megállapító döntést hozni. A közigazgatási határozatok törvényességének bírói ellenőrzése tehát alkotmányosan nem korlátozódhat a formális jogszerűség vizsgálatára. " (ABH 1997, 263, 272.)
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogorvoslathoz való jog tényleges érvényesüléséhez is szükséges a "jogorvoslás" lehetősége, vagyis az, hogy a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát. [23/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998, 182, 186.; 49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 372, 382.; 19/1999. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1999, 150, 156.; 2868/1995. AB határozat, ABH 2001, 795, 797.]
A 71/2002. (XII. 17.) AB határozat megállapította: "A közigazgatási szerv előtti eljárás és a bírósági eljárás egymással szoros viszonyban állnak, egymást kiegészítő és egymást ellensúlyozó szerepük van. A kettő összefüggésében kell tehát vizsgálni azt, hogy a jogorvoslathoz való jog ténylegesen érvényesül-e. A jogorvoslás lehetőségét vagy a közigazgatási szerv előtti eljárás, vagy a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárás során kell biztosítani. Mindkét esetben követelmény a jogsérelem orvosolhatósága szempontjából a jogorvoslat hatékonysága: a jogorvoslatot általában a határozat végrehajtását megelőzően kell biztosítani. Ez utóbbi követelmény azonban nem abszolút jellegű, a jogrendszerben számos eltérés található. A felek különösen fontos érdekei vagy más okok egyaránt indokolhatják, hogy a jogorvoslati eszközhöz ne kapcsolódjék halasztó hatály, illetőleg a jogorvoslatra tekintet nélkül végrehajtásra kerüljön egy adott jogalkalmazói döntés. " (ABH 2002, 417, 426-427.)
1.3. A védőoltások beadásának eljárási rendjéről és a mentesítés lehetőségéről az Eütv2. két támadott rendelkezése, illetve az R2. rendelkezik. Az Eütv2. 58. § (4) bekezdése kimondja: "Ha a védőoltásra kötelezett személy e kötelezettségének írásbeli felszólításra sem tesz eleget, az egészségügyi hatóság a védőoltást határozattal rendeli el. A védőoltást elrendelő határozat - jogorvoslatra tekintet nélkül - azonnal végrehajtható. " 58. § (1) bekezdése szerint: "A kötelező védőoltás alól a kezelőorvos átmenetileg vagy - az egészségügyi hatóság hozzájárulásával - véglegesen mentesítheti azt, akinek egészségi állapotát vagy meglévő betegségét a védőoltás várhatóan károsan befolyásolná. "
1.3.1. Az R2. 3. § (1) bekezdése alapján a fertőző betegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló helyi egészségügyi tevékenység az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: Szolgálat) területileg illetékes városi intézetének, illetve megyei intézetének hatáskörébe tartozik. A védőnő feladata, hogy írásban értesítse a körzetébe és az általa ellátott oktatási intézménybe tartozó oltandó személy törvényes képviselőjét az oltás esedékességéről, jelentőségéről, a beadás helyszínéről és időpontjáról, a várható általános reakciókról és a védőoltás elmulasztásának következményeiről [R2. 15. § (1) bekezdés c) pont]. Elmaradt oltás esetén a védőnő ismételt értesítést küld, és ugyanazon oltandóra vonatkozó háromszori eredménytelen írásbeli megkeresés esetén értesíti a területileg illetékes városi intézetet [R2. 15. § (1) bekezdés b) pont]. Ezt követően a városi intézet határozattal elrendeli a védőoltásra kötelezett személy oltását [R2. 16. § (1) bekezdés f) pont]. A városi intézet határozata az Eütv2. vizsgált rendelkezése alapján azonnal végrehajtható.
A védőoltás elrendelése a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 12. § (2) bekezdése alapján közigazgatási hatósági ügynek minősül, mivel a városi intézet mint közigazgatási hatóság az ügyfelet érintő kötelességet állapít meg. A Ket. 98. § (1) bekezdése és 99. § (1) bekezdése szerint az ügyfél az elsőfokú határozat ellen - a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül -fellebbezhet. A fellebbezést az R2. 3. § (1) bekezdésének megfelelően a Szolgálat megyei intézete bírálja el. A Ket. 109. § (1) bekezdése biztosítja továbbá, hogy az ügyfél - a határozat közlésétől számított harminc napon belül jogszabálysértésre hivatkozással - a megyei intézet határozatának felülvizsgálatát kérje a közigazgatási ügyekben eljáró illetékes bíróságtól a határozatot hozó hatóság elleni kereset indításával.
1.3.2. A mentesítési eljárást az R2. nem szabályozza részletesen. Mivel az Eütv2. 58. § (1) bekezdése egészségügyi indokból teszi lehetővé a mentesítést, értelemszerű, hogy az nem általános, vagyis nem az összes védőoltásra, hanem mindig meghatározott védőoltásra vagy oltóanyagra, illetve meghatározott állapot fennállásának idejére (lázas betegség, terhesség stb.) vonatkozik. A törvény szabálya szerint a mentesítés - az egészségügyi indok természetétől függően - lehet ideiglenes ("átmeneti") vagy meghatározott oltásra vagy oltóanyagra vonatkozóan végleges. Az ideiglenes mentesítésről a kezelőorvos dönt, a végleges mentesítéshez a kezelőorvosnak be kell szereznie az egészségügyi hatóság (a Szolgálat városi intézete) "hozzájárulását". Az R2. 11. § (2) bekezdésének szóhasználata ehhez képest pontatlan, mivel a kezelőorvos döntését "orvosi szakvéleménynek" nevezi, míg az egészségügyi hatóság - a döntéshez képest előzetes - "hozzájárulása" helyett - utólagos - "jóváhagyást" tartalmaz.
A gyakorlatban a mentesítés kapcsolódhat a védőoltás elrendelésére vonatkozó eljáráshoz, de el is különülhet attól. Ha például a kezelőorvos a védőoltás beadása előtti vizsgálat során észleli az oltási kontraindikációt, akkor értelemszerűen nem adja be az oltást. A kötelezett személy (vagy törvényes képviselője) maga is jelezheti - a tervezett oltás előtt vagy attól függetlenül is - a kontraindikációt, amelyről a kezelőorvosnak állást kell foglalnia. Az Eütv2. és az R2. azonban nem tartalmaz kifejezett rendelkezést a kezelőorvos döntésének és - végleges mentesítés esetén -az egészségügyi hatóság hozzájárulásának módjáról és formájáról, továbbá nem rendelkezik explicit módon a jogorvoslat lehetőségéről.
1.4. Az Alkotmánybíróság az 1. 2. pontban idézett alkotmányossági követelmények és a védőoltások elrendelésével szembeni jogorvoslati rendszer 1. 3. pontban felsorolt elemeinek összevetése alapján megállapította, hogy a védőoltás elrendelésére irányuló eljárás szabályozása a formai feltételeknek megfelel: a védőoltást elrendelő első fokú közigazgatási határozattal szemben az ügyfél fellebbezhet a felettes szervhez, és a másodfokú közigazgatási hatósági határozat bíróság előtt megtámadható. Az egyfokú közigazgatási jogorvoslat és a bírói felülvizsgálat megfelelő kereteket jelent a hatékony jogorvoslathoz.
Ugyanakkor értelmezésre szorul, hogy a védőoltás elrendeléséhez kapcsolódó - formailag alkotmányos - jogorvoslati rendszer igénybe vehető-e a mentesítési eljárás során is. Vagyis az Alkotmánybíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy az Alkotmány hivatkozott rendelkezései miként érvényesülnek a mentesítési döntési eljárásokban (2. pont) . Emellett az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a - formailag alkotmányos - jogorvoslati rendszer tartalmilag korlátozza a hatékony, érdemi jogorvoslást. Ennek oka, hogy az Eütv2. 58. § (4) bekezdésének második mondata szerint a védőoltást elrendelő első fokú határozat - jogorvoslatra tekintet nélkül - azonnal végrehajtható. Ezért az Alkotmánybíróság az alapjog-korlátozás általános feltételeit alapul véve megvizsgálta, hogy a jogorvoslathoz való jognak ez a korlátozása szükségesnek és arányosnak minősül-e (3. pont) .
2.1. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint eltérő alkotmányos megítélés alá esik, ha a kötelezett mentesül, illetve ha nem mentesül a védőoltás alól. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezéseiből nem következik, hogy a jogalkotónak biztosítania kell a jogorvoslatot, illetve a bírói utat a kötelező védőoltás alóli ideiglenes vagy végleges mentesítés megadásával szemben. Nem tekinthető ugyanis jogsérelemnek, ha a kezelőorvos a védőoltás beadása előtt kontraindikációt észlelve az oltás elhalasztásáról dönt, továbbá, ha a kötelezettet kontraindikáció miatt mentesítik meghatározott védőoltás beadása alól.
2.2.1. A mentesítés megtagadása (elmaradása) vonatkozhat átmeneti időre vagy a végleges mentesítésre. Az Eütv2. egyik esetre sem állapít meg szabályokat a döntéshozatal formájáról, módjáról, továbbá a jogorvoslás lehetőségéről. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint, ha a kezelőorvos megtagadja az ideiglenes mentesítést, akkor a kötelezett megteheti, hogy a védőnő írásbeli megkereséseit követően a Szolgálat városi intézete által kibocsátott határozattal szembeni fellebbezésben hivatkozik mentesülési lehetőségére. Így a kötelezett az elmaradt védőoltás elrendelésére vonatkozó - Eütv2.-ben és az R2.-ben, valamint a Ket.-ben szabályozott - eljárási rend jogorvoslati eszközeit veheti igénybe. Mivel a másodfokú közigazgatási hatósági határozat bíróság előtt megtámadható, a kötelezett ideiglenes mentesüléséről végső soron bíróság dönthet.
Következésképpen az ideiglenes mentesítés megtagadása esetén a kötelezett számára hatékony jogorvoslati rendszer áll rendelkezésre. Ugyanakkor ehhez az szükséges, hogy a kötelezett ne tegyen eleget a kezelőorvos döntésének és a védőnő megkereséseinek. Vagyis a kötelezett csak az Eütv2.-ben és az R2.-ben foglalt szabályok formális megszegése nyomán élhet az Alkotmány 50. § (2) bekezdéséből, valamint az 57. § (5) bekezdéséből következő jogosultságaival.
2.2.2. A végleges mentesítés megtagadásának (elmaradásának) eseteire az Eütv2. és az R2. szabályai egyáltalán nem alkalmazhatók. Ha a kezelőorvos - saját megítélése alapján vagy a Szolgálat városi intézete hozzájárulásának hiánya miatt - nem mentesíti a kötelezettet véglegesen valamely védőoltás alól, akkor a végleges mentesítés nem szerezhető meg a közigazgatási hatóság konkrét védőoltás beadását elrendelő határozatával szembeni jogorvoslat során. A végleges mentesítésről a konkrét kötelezésektől elkülönült eljárásban kell dönteni. (A kötelezettől nem várható el, hogy folyamatosan jogorvoslati eszközöket vegyen igénybe az ismétlődő kötelezések miatt.)
Az Eütv2. 58. § (1) bekezdése "az egészségügyi hatóság hozzájárulásától" teszi függővé a végleges mentesítést. Az Eütv2.-n alapuló védőoltási kötelezettség alóli végleges mentesítéssel az érintett jogosultságot szerez arra, hogy ne teljesítse az Eütv2.-ben és az R2.-ben foglalt kötelezettségeket. Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény 10. § (1) bekezdése alapján az egészségügyi államigazgatási szerv - a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek kivételével - "valamennyi természetes és jogi személyre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező társaságra kiterjedő hatósági jogkört gyakorol".
A Ket. 12. § (2) bekezdésének a) pontja alapján közigazgatási hatósági ügy "minden olyan ügy, amelyben a közigazgatási hatóság az ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet vagy hatósági ellenőrzést végez". Következésképpen megállapítható, hogy az eljárás tárgyát tekintve a meghatározott védőoltás alóli mentesítésre vonatkozó eljárást közigazgatási ügynek kell tekinteni. Ugyanakkor a szabályozás hiányosságai miatt a végleges mentesítésre irányuló eljárásra nem alkalmazhatók a Ket. rendelkezései. A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a kezelőorvos nem tekinthető a Ket. 44. § (2) bekezdése szerinti "érdemi döntésre jogosult hatóságnak", amely a 45. § (1) bekezdése alapján határozatba foglalja a szakhatóság hozzájárulását vagy annak megtagadását. Ezért a Szolgálat a mentesítési eljárás során nem a Ket. 44-45. §-ában szabályozott szakhatósági minőségben jár el, és nem alkalmazható a Ket. 45. § (2) bekezdése sem, amely kimondja: "A szakhatósági állásfoglalás ellen külön fellebbezésnek nincs helye, az ügyfél a határozat ellen irányuló fellebbezés keretében gyakorolhatja az ezzel kapcsolatos jogorvoslati jogát. " Mindezek miatt a védőoltás alóli végleges mentesítés megtagadása (elmaradása) esetén nincs törvényes lehetőség sem a felettes szervnél történő jogorvoslati eljárásra, sem bírósági felülvizsgálatra.
2.3. A kötelező védőoltás alóli ideiglenes, illetve végleges mentesítést elutasító döntésekkel szembeni jogorvoslat [Alkotmány 57. § (5) bekezdés] és a bírósági felülvizsgálat [Alkotmány 50. § (2) bekezdés] alkotmányjogi szempontból azért különös jelentőségű, mert ezek a döntések a személyi integritáshoz való jogot és a döntésképes személyek önrendelkezési jogát [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] súlyosan korlátozó, invazív egészségügyi beavatkozást írnak elő. Az egészségügyi kontraindikáción alapuló mentesség lényege az, hogy a kötelezett személy életét, egészségét veszélyeztető oltást nem szabad beadni. A mentesség intézménye tehát szintén az Alkotmány 54. § (1) bekezdésén alapuló élethez és egészséghez való jog védelmét szolgálja.
Az R2. 11. § (1) bekezdés úgy rendelkezik, hogy az Országos Epidemiológiai Központ évente kiadott Módszertani Levele tartalmazza a védőoltások ellenjavallatait. A Módszertani Levél tájékoztatást ad a kötelező és az önkéntes oltásokról, a Szolgálattól beszerezhető, valamint a gyógyszertárakban kapható oltóanyagokról, emellett felsorolja azokat az állapotokat és betegségeket, amelyek oltási kontraindikációnak minősülnek.
A Módszertani Levél fontos tájékoztató a kezelőorvosok és más érintettek számára, ugyanakkor az Alkotmány és a Jat. alapján nem kötelező az egészségügyi intézményrendszeren kívülálló személyekre és értelemszerűen a bíróságokra sem. Elvileg nem zárható ki, hogy valaki az aktuális Módszertani Levélben nem szereplő kontraindikáció miatt mentesüljön ideiglenesen vagy véglegesen a védőoltás alól. Pszichikai állapot és szomatikus betegség egyaránt indokolhatja a mentesítést. Ezen túlmenően, a
Módszertani Levélben felsorolt ellenjavallatok esetében is általában mérlegelni kell az egyéni körülményeket a mentességről hozott döntés során. Egyfelől a járványügyi helyzetet és az oltással kivédhető betegséget kell figyelembe venni, másfelől azt a várható károsodást, amelyet az oltás beadása okozna a kötelezett egészségében. A lázas betegség minden védőoltás esetén kontraindikáció, terhesség esetén kivételes körülmények esetén indokolt az oltás, különleges mérlegelés szükséges a HIV pozitív személyek esetében stb.
2.4. Az alkotmányos demokráciákban az alapvető jogok korlátozásával járó vagy azokat nyilvánvalóan veszélyeztető egészségügyi ellátások, beavatkozások esetén speciális jogérvényesítési, jogorvoslati intézmények működnek. Az önmagukat vagy másokat veszélyeztető mentális betegek kötelező pszichiátriai kezeléséről különleges habeas corpus eljárásokban döntenek, amelyek során rendkívül rövid időn belül bíróság rendeli el vagy vizsgálja felül a kezelés indokoltságát. Továbbá a bíróságok hatáskörébe tartozik az elrendelt gyógykezelések meghosszabbítása, időszakos felülvizsgálata, valamint az alkalmazott eszközök és módszerek indokoltságának kontrollja is. Az Alkotmánybíróság a 36/2000. (X. 27.) AB határozatban (ABH 2000, 241.) foglalkozott ezekkel a tartalmi és eljárási feltételekkel, és a hatályos szabályokat az Eütv2.-nek a Pszichiátriai betegek gyógykezelése és gondozása című X. fejezete tartalmazza.
Szintén különleges, rendkívül rövid időn belüli jogérvényesítési és ahhoz kapcsolódó bírósági eljárások biztosítják az életfenntartó, illetve életmentő ellátások visszautasításához való jog érvényesülését és a visszaélések megelőzését. Az Alkotmánybíróság a 22/2003. (IV. 28.) AB határozatban (ABH 2003, 235.) körvonalazta az ellátás visszautasításához való jog alkotmányos alapjait, és a hatályos eljárási szabályokat az Eütv2. 20-23. §-ai tartalmazzák.
Az Alkotmány szintén megköveteli a jogorvoslathoz való jog és a pártatlan bírósági eljáráshoz való jog érvényesítését az egyes kötelező védőoltások alóli ideiglenes vagy végleges mentesítési eljárásban. A jogorvoslati eljárás és a kontradiktórius bírósági eljárás keretei között van lehetőség arra, hogy a vitatott esetekben az általános szabályokat az egyéni körülményeknek megfelelően alkalmazzák. A védőoltás alóli mentesítési eljárás során - hasonlóan számos polgári és büntetőeljáráshoz, valamint az egészségügyi önrendelkezési joggal összefüggő különleges eljárásokhoz - állást kell foglalni egészségügyi szakkérdésekről is. Az Alkotmánynak megfelelő közigazgatási és bírósági eljárások során nyílhat lehetőség arra, hogy a kötelezettek szakértők bevonásával megfelelő tudományos színvonalon jelenítsék meg álláspontjukat a Szolgálattal szemben. A jogorvoslás és a pártatlan bírói felülvizsgálat elengedhetetlen az orvosszakmai kérdéseken túlmenő szempontok, az egyéni körülmények, a konkrét egészségügyi előnyök és hátrányok mérlegeléséhez is.
2.5. Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján arra a megállapításra jutott, hogy a kötelező védőoltás alóli ideiglenes és végleges mentesítésre irányuló eljárás hatályos szabályozása nem felel meg az Alkotmány 50. § (2) bekezdéséből és az 57. § (5) bekezdéséből fakadó követelményeknek. Az alkotmányellenességet nem az Eütv2.- utólagos normakontrollra vonatkozó indítványban kifogásolt -58. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés okozza, hanem a szabályozás hiányossága. Az ideiglenes mentesítés megtagadása esetén a kötelezett a védőoltás elrendeléséhez kapcsolódó jogorvoslati eszközöket veheti igénybe, de csak akkor, ha előzetesen megszegi az Eütv2.-ben és az R2.-ben foglalt szabályokat. A végleges mentesítés megtagadásával (elmaradásával) szemben pedig egyáltalán nincs törvényes lehetőség sem a felettes szervnél történő jogorvoslati eljárásra, sem bírósági felülvizsgálatra. A jogalkotó nem tette lehetővé, hogy a kötelezett a Ket. jogorvoslati rendszerét vagy speciális jogorvoslati eszközöket igénybe véve élhessen a jogorvoslathoz és a bírósági felülvizsgálathoz való jogával.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a mentesítési eljárás során a jogérvényesítés és jogorvoslás akkor tekinthető hatékonynak, ha a védőoltásra kötelezett a jogszabályi rendelkezések megkerülése vagy figyelmen kívül hagyása nélkül fordulhat olyan jogorvoslati fórumhoz, amely a védőoltás beadása előtt, érdemben tud dönteni az ideiglenes vagy végleges mentesítésről. Másfelől az eljárás hatékonysága összefügg a közegészségügyi, járványügyi célokkal is: fertőződés közvetlen veszélye vagy járványveszély különösen indokolttá teheti, hogy a mentesítési eljárás rövid időn belül befejeződjön.
Az Abtv. 49. § (1) bekezdése szerint - hivatalból vagy indítvány alapján - mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. A jogalkotó szerv jogszabály-alkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha azt észleli, hogy a hatás- és feladatkörébe tartozó területen jogszabályi rendezést igénylő kérdés merült fel. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg, ha alapvető jog érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak, illetve, ha a hiányos szabályozás alapvető jog érvényesítését veszélyezteti. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.] Mivel az Alkotmánybíróságnak -az Abtv. preambulumában is megfogalmazott - elsődleges feladata az Alkotmányban biztosított alapjogok védelme, a testület szükség esetén hivatalból eljárva állapít meg mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet. [30/1990. (XII. 15.) AB határozat, ABH 1990, 128.]
Jelen esetben az Alkotmánybíróság mind a mulasztást, mind az alkotmányellenes helyzet bekövetkeztét megállapította. Ezért az Alkotmánybíróság - hivatalból eljárva - megállapította: az Alkotmány 50. § (2) bekezdését és az 57. § (5) bekezdését sértő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet jött létre annak következtében, hogy az Országgyűlés nem biztosított hatékony jogorvoslati eszközt az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 58. § (1) bekezdésében szabályozott, a kötelező védőoltás alóli mentesítés megtagadásával szemben. Az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2008. március 31-ig tegyen eleget.
Az Alkotmánybíróság az Eütv2. 58. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság külön vizsgálta, hogy az Eütv2. 58. § (4) bekezdésének az azonnali végrehajthatóságról rendelkező második mondata a jogorvoslathoz való jog szükséges és arányos korlátozásának minősül-e.
3.1. Az Alkotmánybíróság az alapjog-korlátozás alkalmasságának és szükségességének vizsgálatakor abból indult ki, hogy a jelen határozat indokolásának V. 3-4. pontjaiban elemzett járványügyi közérdek megfelelő alkotmányos cél a kötelező védőoltások intézményesítésére, valamint a védőoltások beadását biztosító jogi feltételek kialakítására. Ezzel összhangban mondja ki a Ket. 101. § (3) bekezdésének g) pontja, hogy a határozat akkor nyilvánítható fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajtha-tónak, ha azt törvény - egyebek mellett - közegészségügyi, járványügyi okból lehetővé teszi.
Továbbá, az Alkotmánybíróság az Eütv2. 58. § (4) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatakor kiindulópontnak tekintette a jogorvoslathoz való jogra vonatkozó, a jelen határozat indokolásának VI. 1. 2. pontjában összefoglalt alkotmánybírósági gyakorlatot. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint jelen ügyben irányadó a 39/1997. (VII. 1.) AB határozattal kezdődő alkotmányértelmezési gyakorlat, amely szerint az Alkotmány 50. § (2) bekezdéséből, valamint az 57. § (5) bekezdéséből fakadó követelmény a formális felülvizsgálatot meghaladó, érdemi, hatékony jogorvoslat biztosítása.
Az Alkotmánybíróság értelmezése összhangban áll az Emberi Jogok Európai Bíróságának felfogásával, amely szerint az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről Rómában, 1950. november 4-én kelt egyezmény hatékony jogorvoslathoz való jogot elismerő 13. cikkének lényegi eleme az anyagi értelemben vett hatékonyság (remediai and material effectiveness) . Eszerint a jogorvoslatnak nem csupán elvi lehetőségnek kell lennie, hanem a gyakorlatban érvényesülő, a jogosult által ténylegesen igénybe vehető, és érdemi felülvizsgálat lehetőségét magában hordozó eljárásnak.
3.2. A hatékony jogorvoslathoz való jog korlátozásának arányosságát vizsgálva az Alkotmánybíróság figyelembe vette, hogy az Eütv2. 58. § (4) bekezdésének második mondata az ügyfelet a jogorvoslathoz való jog alapján megillető fellebbezési jog leglényegesebb elemét korlátozza, mivel a Ket. 101. § (1) bekezdése alapján a feliebbezésnek a határozat végrehajtására halasztó hatálya van, kivéve, ha a hatóság a határozatot a fellebbezés halasztó hatályának kizárásával végrehajthatónak nyilvánította. Vagyis főszabály szerint a fellebbezés benyújtásának legfontosabb jogi következménye az, hogy megakadályozza az első fokú közigazgatási határozatban foglalt rendelkezések végrehajthatóságát.
Az Eütv2. 58. § (4) bekezdésének második mondata alapján az első fokú hatóságnak mérlegelés nélkül azonnal végrehajthatónak kell nyilvánítania a védőoltást elrendelő határozatát. A Ket. 101. § (4) bekezdése alapján az első fokú hatóságnak a határozatban külön ki kell mondani, és meg kell indokolni a fellebbezésre tekintet nélküli végrehajthatóságot. Az indokolási kötelezettség jelen esetben nem több az Eütv2. jogalapot biztosító 58. § (4) bekezdésének második mondatára történő hivatkozásnál. Ha a határozatban az első fokú hatóság teljesítési határidőt állapított meg, a végrehajtás elrendelésére csak e határidő eredménytelen eltelte után kerülhet sor. Tehát a védőoltás beadását elrendelő határozat végrehajthatósága nem függ attól, hogy miként mérlegel az első fokú határozatot hozó szerv, benyújtott-e az ügyfél fellebbezést, letelt-e a fellebbezési határidő.
Az azonnali végrehajthatóság elrendelése alkotmányosan indokolt, ha mások alapvető jogainak megóvása vagy alkotmányos közérdek érvényre juttatása azt feltétlenül megköveteli, és a kívánt cél más módon nem érhető el. A Ket. 101. § (3) bekezdése alapján az első fokú közigazgatási hatóság fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatónak nyilváníthatja a határozatát - például - életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet megelőzése, elhárítása érdekében; fontos közrendvédelmi okból; jelentős vagy helyrehozhatatlan kár elhárítása céljából. A felsorolt esetekben a hatóság az egyedi ügy körülményeit, különösen az elérni kívánt cél érdekében okozott jogkorlátozás nagyságát mérlegelve dönthet. Az Eütv2. 58. § (4) bekezdésének második mondata ezzel szemben nem írja elő, és nem is teszi lehetővé semmiféle konkrét szempont (például: a járványveszély nagysága, a védőoltás fajtája, a kötelezett egyéni körülményei) mérlegelését, így a folyamatban lévő mentesítési eljárás sem akadálya a védőoltás beadásának. Önmagában a határozat tárgya (a védőoltás beadására való kötelezés) indokolja az azonnali végrehajtást.
Az Alkotmánybíróság mindezek alapján hangsúlyozza, hogy rendkívüli járványveszély indokolhat különleges közigazgatási hatósági eljárást, és ilyen esetben jelentősebb alapjog-korlátozás is elfogadható lehet, hiszen az arányossági mérlegelésnél rendkívül nyomós közérdeket kell tekintetbe venni. Ezért az azonnali végrehajtás szempontjából eltérő alkotmányossági megítélés alá esnek az életkorhoz kötött védőoltások és a járvány kitörése, vagy annak konkrét veszélye miatt elrendelt védőoltások. Az Eütv2. és az R2. szabályozása különbséget tesz az életkorhoz kötött és a megbetegedési veszély esetén beadandó oltások között. Ugyanakkor az azonnali végrehajtásról szóló rendelkezés minden esetre kiterjeszti a lényegében csak járványveszély idején indokolható beavatkozást, a kötelező azonnali végrehajtást.
A védőoltást elrendelő közigazgatási határozat másik sajátossága, hogy a végrehajtás a védőoltás beadását jelenti, amely visszafordíthatatlan beavatkozás. A Ket. 130. § (1) bekezdésének második mondata alapján, ha a hatóság a döntés fellebbezésre tekintet nélküli végrehajtását rendeli el, a végrehajtásról és a foganatosítás módjáról a döntést tartalmazó határozatban vagy végzésben kell rendelkezni. A 140. § (1) bekezdés e) pontja szerint, ha a végrehajtás meghatározott cselekmény elvégzésére vagy meghatározott magatartásra irányul, a teljesítés elmaradása esetén a végrehajtást foganatosító szerv a rendőrség közreműködésével kényszerítheti ki a meghatározott cselekményt. Emellett az eredményes végrehajtást eljárási bírság is biztosítja. A 141. § (2) bekezdése kimondja: "Az eljárási bírság ismételten kiszabható, ha a kötelezett a meghatározott cselekményt a bírságot kiszabó végzésben megállapított újabb határidő alatt nem teljesítette, továbbá ha a meghatározott magatartásra vonatkozó rendelkezést ismételten megszegi. " Következésképpen a Ket. kényszercselekmények és ismételhető eljárási bírság lehetőségével is biztosítja, hogy az első fokú határozatot a lehető leghamarabb végrehajtsák.
A szabályozás alapján minden feltétel adott ahhoz, hogy a másodfokú hatóság eljárásának, majd a határozat bírósági felülvizsgálatának, illetve a mentesítési kérelem elbírálásának idejére az elmaradt védőoltást már beadják. Ezért az esetlegesen jogsértő első fokú határozat meghozatalát követően a jogorvoslati eljárás során már nem állítható helyre a jogszerű állapot. A védőoltás azonnali beadása miatt nincs jelentősége annak sem, hogy ha a közigazgatási perben eljáró bíró indokoltnak látja a megtámadott közigazgatási határozat végrehajtásának felfüggesztését, azt a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 332. § (3) bekezdésének megfelelően - kérelem alapján - bármikor elrendelheti [2/2006. Közigazgatási jogegységi határozat, MK 2006/49.; 1/2007. (I. 18.) AB határozat, ABK 2007. január, 10.].
3.3. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy az Eütv2. 58. § (4) bekezdésének második mondata aránytalanul korlátozza az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében elismert jogorvoslathoz való jogot, mert a konkrét körülményekre és a beavatkozás visszafordíthatatlanságára tekintet nélkül azonnal végrehajthatónak minősíti a védőoltás beadatását elrendelő első fokú határozatot. Ezért az Alkotmánybíróság az Eütv2. 58. § (4) bekezdésének második mondatát a jelen határozat közzétételének napjával megsemmisítette.
Mivel az Alkotmánybíróság a vizsgált rendelkezés alkotmányellenségét az Alkotmány 57. § (5) bekezdése alapján megállapította, az indítványokban felhívott további alkotmányi rendelkezésekkel fennálló ellentétet - állandó gyakorlatának megfelelően - már nem vizsgálta. [61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364.; 16/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000, 425, 429.; 56/2001. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2001, 478, 482.; 35/2002. (VII. 19.) AB határozat, ABH 2002, 199, 213.; 4/2004. (II. 20.) AB határozat, ABH 2004, 66, 72.; 9/2005. (III. 31.) AB határozat, ABH 2005, 627, 636.]
4. Az indítványozók álláspontja szerint az Eütv2. 58. § (3) bekezdése ellentétes az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal, valamint a 70/D. §-ában biztosított egészséghez való joggal. Az indítványozók azt kifogásolták, hogy a védőoltásra kötelezett személy értesítéséről szóló rendelkezés nem teszi egyértelművé, hogy a kötelezettet megilleti-e az Eütv2. 13-14. §-ában biztosított tájékoztatáshoz való jog. A vizsgált rendelkezés kimondja: "A védőoltás módjáról, céljáról, helyéről és idejéről a védőoltásra kötelezett személyt, illetve törvényes képviselőjét értesíteni kell. A védőoltásra kötelezett kiskorú személy megjelenéséről a törvényes képviselő köteles gondoskodni. "
4.1. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Eütv2. 13-14. §-ában meghatározott tájékoztatáshoz való jog az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében elismert emberi méltósághoz való jogból származik. [Először: 36/2000. (X. 27.) AB határozat, ABH 2000, 241.; 56/2000. (XII. 19.) AB határozat, ABH 2000, 527, 529-530.]. A döntésképes személyek önrendelkezési jogának része, hogy megfelelő tájékoztatás nyomán szabadon dönthetnek a saját egészségügyi ellátásukkal kapcsolatos kérdésekben. Alkotmánybírósági határozatokhoz fűzött különvélemények az Alkotmány 54. § (1) bekezdésére hivatkozva már megfogalmazták, hogy az egészségügyi ellátás alanya akkor tud felelősen dönteni arról, hogy igénybe vesz-e egészségügyi ellátást, és ha igen, akkor milyet, ha tájékozott - egyebek mellett - saját egészségügyi állapotáról, a kezelés nélküli prognózisról, és a szóba jövő beavatkozások előnyeiről és hátrányairól (informed consent) . [684/B/1997. AB határozat, ABH 2002, 813, 828.; 43/2005. (XI. 14.) AB határozat, ABH 2005, 536, 560.]
Az Eütv2. 13. és 14. §-a széleskörűen elismeri, és részletes szabályokkal biztosítja a tájékoztatáshoz való jogot. A jelen ügyben vizsgált kérdés szempontjából alapvető jelentőségű a 14. § (3) bekezdése, amely kimondja: "A tájékoztatás joga a beteget akkor is megilleti, ha beleegyezése egyébként nem feltétele a gyógykezelés megkezdésének. " [Az Eütv2. 3. § a) pontja szerint a törvény alkalmazásában "beteg: az egészségügyi ellátást igénybe vevő vagy abban részesülő személy".] Az általános szabállyal összhangban az Eütv2. 56. § (3) bekezdése külön kimondja: "Kötelező járványügyi intézkedés foganatosításához nincs szükség a beteg beleegyezésére, azonban a beteget - az eset körülményeihez képest - ekkor is megilleti a tájékoztatáshoz való jog. " Az Eütv2. 13. § (5) bekezdése így rendelkezik: "A cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes betegnek is joga van a korának és pszichés állapotának megfelelő tájékoztatáshoz. " A (8) bekezdés szerint "a betegnek joga van arra, hogy számára érthető módon kapjon tájékoztatást, figyelemmel életkorára, iskolázottságára, ismereteire, lelkiállapotára, e tekintetben megfogalmazott kívánságára (...) ".
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a nem döntésképes személyek - életkoruknak és egyéb körülményeiknek megfelelő - tájékoztatáshoz való joga az Alkotmány 54. § (1) bekezdésén alapuló személyi integritáshoz való jogból következik. Emellett a tájékoztatás a hatékony, eredményes egészségügyi ellátás előfeltétele is, mivel a kellő ismeretekkel rendelkező személy nagyobb bizalommal tekint a kezelésben résztvevőkre, és jobban tudja teljesíteni az orvosi javaslatokat.
4.2. A fentiekből következik, hogy az életkorhoz kötött védőoltások esetén is érvényesül az Eütv2. 13-14. §-ában szabályozott tájékoztatáshoz való jog. Ezt az Eütv2. 56. § (3) bekezdése külön is elismeri. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése szempontjából lényeges, hogy a tájékoztatáshoz való jog nem csak a törvényes képviselőt (a szülőt) illeti meg, hanem - életkorának megfelelően - a védőoltásra kötelezett gyermeket is. A tájékoztatás tartalmát meghatározó 13. § (2)-(6) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók a védőoltások esetében.
Az Eütv2. 58. § (3) bekezdésének első mondata alapján a védőoltásra kötelezett személyt, illetve törvényes képviselőjét értesíteni kell a védőoltás módjáról, céljáról, helyéről és idejéről. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint - tekintettel az Eütv2. 14. § (3) bekezdésére és az 56. § (3) bekezdésére - ez a rendelkezés nem értelmezhető a tájékoztatás általános követelményeit felülíró különleges szabálynak. Az 58. § (3) bekezdése a védőoltás mint kötelező egészségügyi ellátás sajátosságából következik: a kötelezettet (törvényes képviselőjét) előzetesen értesíteni kell arról, hogy mikor, hol és milyen módon kell eleget tennie kötelezettségének. Ez az értesítési kötelezettség az előfeltétele annak, hogy az érintettek teljesíthessék kötelezettségüket és gyakorolhassák jogosultságaikat. Az értesítés szükséges például ahhoz, hogy megvalósulhassanak az 58. § (3) bekezdésének második mondatában foglaltak: "A védőoltásra kötelezett kiskorú személy megjelenéséről a törvényes képviselő köteles gondoskodni. " Tehát az Eütv2. 58. § (3) bekezdése nem helyettesíti, hanem kiegészíti az Eütv2. 13. és 14. §-ából következő tájékoztatási kötelezettséget.
Következésképpen az Alkotmánybíróság nem osztotta az indítványozónak azt az álláspontját, hogy a vizsgált rendelkezés ellentétes az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal, valamint a 70/D. §-ában biztosított egészséghez való joggal. A tájékoztatáshoz való jog az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből következik, ezért az Eütv2. 58. § (3) bekezdése az indítványban foglaltak alapján nem hozható összefüggésbe az Alkotmány 70/D. §-ával. Emellett a támadott rendelkezés nem korlátozza az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében elismert jogorvoslathoz való jogot, hanem ellenkezőleg: a kötelezettségek teljesítéséhez és a jogosultságok érvényesítéséhez szükséges információk megismerését biztosítja az érintettek számára.
5.1. Az indítványozók az Eütv2. 58. § (1), (3) és (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményező Indítvány2.-ben az Eütv2. és az R2. további rendelkezéseivel kapcsolatban is megfogalmaztak alkotmányossági aggályokat. Ezek egy részében nem jelölték meg, hogy álláspontjuk szerint a kifogásolt szabályozás az Alkotmány melyik rendelkezésébe ütközik, másik részében pedig nem kezdeményezték az alkotmányellenesség megállapítását és megsemmisítését. Az Indítvány2.-nek ezek az elemei nem felelnek meg az Abtv. 22. § (2) bekezdésének, amely kimondja: "Az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. " Az Alkotmánybíróság, tekintettel az Abtv. 22. § (2) bekezdésére és az Ügyrend 29. § d) pontjára, e tekintetben az indítványt visszautasította.
5.2. Az indítványozók kezdeményezték továbbá, hogy az Alkotmánybíróság állapítson meg alkotmányos követelményt az Eütv2. egyes rendelkezéseinek alkalmazásával összefüggésben. Az Abtv. nem biztosít indítványozási jogot alkotmányos követelmény megfogalmazására. Az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § c) pontja szerint visszautasítja az indítványt, ha megállapítható, hogy az eljárás indítványozására az indítványozónak nincs jogosultsága. [292/B/2001. AB végzés, ABH 2001, 1591-1592.] Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányos követelmény megállapítására előterjesztett indítványt visszautasította.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatot az Abtv. 41. §-a alapján tette közzé a Magyar Közlönyben.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 1418/D/1996.
Dr. Kovács Péter alkotmánybíró különvéleménye
I.
Nem értek egyet a többségi határozat rendelkező részének az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvénynek a járványügyre vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 9/1972. (VI. 27.) EüM rendelet (a továbbiakban: R1.) 4. § (2) bekezdése alkotmányellenességét megállapító 2. pontjával, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 58. § (4) bekezdésének második mondatát megsemmisítő 1. pontjával, valamint a védőoltások kapcsán a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet megállapító 4. pontjával és nem értek egyet az indokolásnak azokkal az elemeivel, amelyek a rendelkező rész fenti pontjait alátámasztják.
Egyetértek a rendelkező résznek a többi indítványi elemet illetően elutasító, illetve visszautasító pontjaival és az azokhoz fűzött indokolással.
A védőoltások hatályos magyarországi rendszere megítélésem szerint olyan beavatkozást jelent az emberi jogokba, ami nem lépi túl sem a szükségesség (amit a többségi határozat is elismer), sem az arányosság kereteit.
A közigazgatási jogorvoslati rendszer kritériumainak az orvosi beavatkozásokra való mechanikus vonatkoztatásával nem értek egyet. Megítélésem szerint jóllehet az orvosszakmai gyakorlat sem lehet (és nincs is) kivonva a jog uralma alól, azonban a jognak, a jogi szabályozásnak tartózkodnia kell attól, hogy saját kategóriáit meghatározó fontosságúnak minősítse ezen alapvetően nem jogi jellegű és különleges ismereteket és szakértelmet igénylő, az orvos és a páciens közötti bizalmon alapuló területen, ahol tehát a jogalkotás számára inkább a visszafogottság, mintsem a formalizálás erőltetése a kívánatos, és a rendszer működőképességét gyengítheti a túlzott szabályozás.
II.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alapjog korlátozása akkor arányos, ha az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban vannak egymással, továbbá a törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.].
Magyarországon az ország lakosságának 99%-a immu-nizáltnak tekinthető az Európát korábban sújtó halálos kimenetelű, gyermekkori járványokat illetően. (A hiányzó 1% részben a statisztikai hibahatár, illetve az oltások egyéb betegségek miatti halasztásának figyelembevétele, a gyakorlatban pedig mindenekelőtt a migrációval együtt járó kockázat, valamint a társadalomban marginalizálódott csoportok egy részének elérhetetlensége a közegészségügy hagyományos eszközeivel. 100%-os immunizáltságot ennek megfelelően az országok eleve nem jelentenek, és nem jelenthetnek.) A WHO a 95%-os immunizáltságot tűzte ki célul és ennek érdekében a 2007. április 16-22-e közötti európai immunizálási hét a nyugat-európai országokban is emelni kívánta az oltottságot. A WHO/Unicef programok jelenlegi célja az immunizálás fenntartása és erősítése (lásd Global Immunization Vision and Strategy WHO 2005 Geneva; State of the World's Vaccines and Immunization, WHO 2002 Geneva.) Ennek alapvető indokoltsága a puszta egészségügyi megfontolásokon túl az is, hogy bizonyíthatóan jóval kevesebbe került a megelőzés, mint a járványok kezelése.
Az egyes országokban az immunizálási programokat több tényező befolyásolja: (i) a veszélyeztetettség, illetőleg a betegség földrajzi lokalizáltsága; (ii) az immunizálás anyagi költségei, ezek fedezetére rendelkezésre álló hazai vagy nemzetközi források mértéke; (iii) a korábban ténylegesen tapasztalt járványok súlya, emléke; (iv) a beoltandó populáció mértéke, elérhetősége, egészségügyi kultúrája; (v) a rendelkezésre álló orvosi struktúra mértéke, akcióképessége, működtethetősége; (vi) az állam és az egyén viszonya, az egyéni autonómia felfog, a társadalom tagjainak földrajzi és a modern közigazgatás eszközrendszereivel való elérhetősége.
A WHO statisztikai adatai szerint a vakcinációra visszamutató egészségügyi károsodás esélye nemcsak elenyésző (1: 1 millió), de ezt azzal összefüggésben is kell szemlélni, hogy milyen nagy (1: 20) az esélye a fertőződésnek az im-munizáltság hiánya esetében (lásd State of the World's Vaccines and Immunization) .
Arra is tekintettel, hogy a védőoltásokkal megelőzött gyermekbetegségek jelentős része nem tűnt el (sem nálunk, sem másutt), hanem lefojtásra került, kórokozóit illetően azonban velünk élőnek tekinthető, azaz nem pusztán a behurcolás eredményezhet fellobbanást, önmagában nem az a kérdés, hogy megvonható-e valamilyen kritikus szint, amely alá az elért oltottsági arány veszélyeztetettség vállalása nélkül nem csökkenhet, hanem az, hogy egy kialakult, zárt, e vonatkozásban igen jól működő, társadalmilag elfogadott, nemzetközi szinten elismert és szerencsésnek tekintett rendszerből következő korlátozás a céllal arányos, ekként alkotmányos-e? Álláspontom szerint a védőoltások jelenlegi rendszere ezt a követelményt kielégíti.
E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a szlovén alkotmánybíróságnak a többségi határozatban idézett U-I-127/01 számú, 2004. február 12-ei határozata a magyar megoldásra sokban emlékeztető szlovén szabályozást valójában összeegyeztethetőnek találta az arányosság követelményével.
III.
A művi meddővétételről szóló 43/2005. (XI. 14.) AB határozathoz (ABH 2005, 536, 558.) fűzött különvéleményem is arra mutatott vissza, hogy az emberi jogok tiszteletben tartásának kötelezettsége nem jelentheti azt, hogy a folyamatos absztrakciók révén az emberi jogi megközelítés önmagáért valóvá válik, és más megfontolásokat alábecsül.
Mindazonáltal az emberi jogi fogódzókat illetően is fontosnak tartom, hogy az orvosi beavatkozások megítélését illetően az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatából nem igazán vezethető le, hogy az egészségügyi beavatkozások során egy a priori bekapcsolt jogorvoslati rendszernek meg kell előznie az invazív orvosi beavatkozásokat. Az orvosi döntések felülbírálhatósága, emberi jogi szempontú ellenőrzése valóban benne van az Emberi Jogok Európai Bíróságának a joggyakorlatában, azonban jellemzően nem a jogorvoslati jogot tárgyaló cikkek (Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. és 13. cikkei) kapcsán, hanem az 5. cikk 1. e), illetve a habeas corpus szabály [5. cikk (4) bekezdés], az egyén személyi integritása, magánéletének tiszteletben tartásához (8. cikk), esetleg a vallási, lelkiismereti szabadsághoz (9. cikk) kapcsolódva. Esetenként az embertelen, megalázó bánásmód tilalma (3. cikk) is fogódzót jelentett.
Az orvosi döntés ex post facto bírói felülvizsgálata tipikusan az elmegyógyintézeti elhelyezésekkel összefüggésben merült fel. (Emberi Jogok Európai Bíróságának a Winterwerp c. Hollandia 1979. október 24-ei ítélet, Ashingdane c. Egyesült Királyság ügyben hozott 1985. május 25-ei ítélet, Herczegfalvy c. Ausztria ügyben hozott 1992. szeptember 24-ei ítélet, újabbak közül a Filip c. Románia ügyben hozott 2007. március 14-ei ítélet stb.)
A fair bírói eljárás, a jogorvoslati rendszer is inkább olyan összefüggésekben merült fel, ami éppen fordítottja az indítványozó által igényeltnek. Így például abban az angol esetben, amelynek jogi hátterében az állt, hogy ha az orvos megítélése szerint szükséges lépéshez a cselekvőképtelen gyermek hozzátartozója alapos ok nélkül nem adja beleegyezését, ilyenkor az orvos a bíróságtól eszközölheti ki a hiányzó akaratnyilatkozat pótlását. Kényszerítő szükség nélkül azonban nem mellőzheti e fórum megkeresését, különösen akkor nem, ha az orvosi beavatkozás formáját illetően alternatívák vannak. (Glass c. Egyesült Királyság ügy, 2004. március 9-én hozott ítélet. 80-84. §) Egy orvosi műhibaper elhúzódása érintette a 6. és 13. cikket (D. M. c. Lengyelország ügyben 2003. október 14-én hozott ítélet 38-39. §) . A védőoltással összefüggésben bekövetkezett egészségkárosodás nyomán az állam és a gyermek szülei között a kártérítés kapcsán létrejött békés megegyezés utólagos módosítására irányuló per elhúzódása lépte túl az ésszerű időtartamot (Kellner c. Magyarország ügyben, 2004. szeptember 28-ai ítélet 22-24. §) . A Pretty c. Egyesült Királyság ügyben hozott 2002. április 29-ei ítélet eutanázia iránti kérelem tárgyában született, amelyben a panaszos - az őt halálba segíteni nem hajlandó orvosokkal szemben - az embertelen bánásmód tilalmát, illetve a magánélet tiszteletben tartását és a vallási, lelkiismereti meggyőződés tiszteletben tartását és a diszkrimináció tilalmát exponálta, de nem a jogorvoslati jogot. Egy olasz ügyben a kötelező védőoltásra visszavezetett károsodás miatt indított kártérítési perben az Emberi Jogok Európai Bírósága kijelentette, hogy maga a kötelező védőoltás intézménye a magánélet tiszteletben tartásával összefüggésben értelmezhető (Salvetti c. Olaszország, 2002. július 9-ei döntés) . Ez összhangban volt az X. c. Egyesült Királyság ügyben még az Emberi Jogok Európai Bizottsága által hozott 1978. július 12-i döntéssel, amelyben éppen védőoltások ügyében a Bizottság azt a tételt is kifejtette, hogy "jogszerű, ha az állam úgy véli, hogy a szakorvos megítélésére kell hagyni az arról való meggyőződést, hogy van-e kontraindikáció".
Mindennek nem mondanak ellent az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt egyezménye, az emberi jogokról és a biomedicináról szóló egyezmény (kihirdetve a 2002. évi VI. törvényben), valamint ennek kiegészítő jegyzőkönyvei sem.
Az ovideoi egyezmény Beleegyezés alcímű 5. cikke szerint "Egészségügyi beavatkozás csak azután hajtható végre, ha abba az érintett személy szabadon és tájékozottságon alapuló beleegyezését adta. Ennek a személynek előzetesen megfelelő tájékoztatást kell kapnia a beavatkozás céljáról és természetéről, valamint következményeiről és kockázatairól. Az érintett személy beleegyezését bármikor szabadon visszavonhatja". A gyermekvédőoltásokat illetően azonban releváns a Beleegyezési képességgel nem rendelkező személyek védelme alcímű 6. cikk is: "1. A 17. és 20. cikkek fenntartása [kísérletek és szervátültetés - KP] mellett, beleegyezési képességgel nem rendelkező személyen csak saját közvetlen javát szolgáló beavatkozás hajtható végre. 2. Abban az esetben, amikor a törvény szerint, egy kiskorú nem rendelkezik a beavatkozásba való beleegyezés képességével, a beavatkozást csak képviselője, hatóság vagy a törvény által kijelölt személy vagy testület engedélyével lehet végrehajtani. "
Azaz a nemzetközi jogi szabályozás az "informed con-sent" elv érvényesítése során sem abszolutizálja a szülői akaratot, és annak felülbírálhatóságát illetően általában véve hatóságról (autorité/authority) szól, azaz nem követeli meg a bírói természetű jogorvoslatot.
IV.
A többségi határozatnak az R1. alkotmányellenessége megállapítása a módszertani levelek, útmutatók és hasonló dokumentumok jogi relevanciájának az Alkotmánybíróság által számos alkalommal tárgyalt problematikájához kapcsolódik.
A határozat maga is idézi a 45/1991. (IX. 10.) AB határozatból, hogy "1. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 61. § (2) bekezdése szerint: »E törvény nem érinti a hatálybalépése előtt alkotott jogszabály, határozat, utasítás, szabvány, ármegállapítás és jogi iránymutatás hatályát. « A szakaszhoz fűzött indokolás a törvényalkotói szándékot a következőképp fogalmazza meg: »E rendelkezés célja az, hogy a törvény alkalmazása ne okozzon zavart a jogéletben. A törvény rendelkezéseit a hatálybalépése előtt kibocsátott jogszabályok, határozatok, utasítások, jogi iránymutatások vonatkozásában folyamatosan, azok felülvizsgálata során kell átvinni a gyakorlatba. « Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Jat. ezen szabálya nem sérti az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem. Ellenkezőleg, összhangban áll az Alkotmánynak a Magyar Köztársaság jogállamiságát deklaráló 2. § (1) bekezdésével. A jogállamiság egyik fontos tartalmi eleme a jogbiztonság, amelynek megőrzését célozza a Jat. rendelkezése. " (ABH 1991, 206, 207.)
A határozat logikai levezetése azon alapul, hogy a módszertani levelek olyan információkat is tartalmaztak, amelyek nem puszta orvosi szakkérdéseket jelentettek, hanem amelyek érintették az egyének bizonyos jogait.
Az indítványozó azt állította, hogy "leginkább a járványügyi hatóságok gyakorlatából" lehetett értesülni a egyes védőoltások beadásának megfelelő életkorról, az iskolai oltási kampányok esetében nem volt biztosíték az időpontról, a módról és a várható következményekről való tájékoztatást illetően. Valójában azonban az ún. védőnői hálózat tényleges működése, az oltási könyv, az iskolai tájékoztatás intézményrendszere az én megítélésem szerint az alapvető információkat, szervezett rendszerben megadta. Ezért én nem tudom osztani az indítványozónak a többségi határozatban is elfogadott állítását, de következésképpen az erre épülő következtetéseket sem, hogy a tájékoztatóban, a módszertani levelekben az egyéni jogok érvényesítésével, egyéni kötelezettségek teljesítésével érdemi összefüggésben levő, új információk jelentek volna meg.
Így azonban a 45/1991. (IX. 10.) AB határozat hivatkozott része mutatis mutandis a többségi határozattal ellentétes konklúziót is alátámasztja.
V.
A végleges mentesítés iránti kérelem elutasítása esetén az azonnali végrehajthatóság elrendelése megítélésem szerint a védőoltások esetében azért nem azonosítható, az azonnal, minden körülmények közötti végrehajtandósággal, mivel ha az adott időpontban az ideiglenes mentesítés imperatív alapokai (lázas betegség, stb.) fennállnak, úgy a beavatkozásra magát az egészségügyi törvényt, illetve az orvosi, szakmai szabályokat figyelembe véve nem kerülhet sor, hanem időpontkitűzés történik.
Nem vitatva a végleges mentesítés elvi jogszerűségét, azt csak evidens orvosi indokok alapján tartom alkalmazhatónak: például a halálos betegségben szenvedő és a tudomány mai állása szerint rövidesen a végstádiumba kerülő beteg esetében nyilvánvalóan nincs értelme erőltetni a vakcinációt. Bizonyos immunhiányos betegségek ritka fajtái szintén orvosi okként szolgálnak. Ilyen esetekben azonban az orvosnak a passzív immunizálást kell elérnie, bizonyos globulin-anyagok beadása révén. Tekintettel arra, hogy a végleges mentesítés orvosi szempontból tehát csak igen ritkán előforduló körülmények egybeesése esetén, az adott személy egészségi állapotának sajátosságai miatt képzelhető el, így a jelen szabályozás nézetem szerint megfelel a fentiekben érintett, a köz- és a magánérdek egyeztetése követelményének.
Ennek megfelelően tehát maga az indítványban felvetett probléma nem tekinthető olyan súlyúnak, mint ami indokolhatná a jelenlegi szabályrendszer átfogó felülvizsgálatát, illetve azon belül valamilyen paradigmaváltást.
VI.
Ez azért is különösen fontos, mivel nagyon sok egyéb jogszabály és jogi helyzet kapcsolódik az oltási könyv néhány éve bevezetett új formája szerint az életkori sávonként is pontosan a szülő tudomására hozott oltottság megtörténtéhez. Ilyen mindenek előtt a gyermekek beiskolázása. Állampolgárként, szülőként szembesülünk a következő szabállyal: "Gyermekközösségbe, továbbá alsó- és középfokú oktatási intézménybe csak az előírt oltásokkal rendelkező gyermekek vehetők fel. " Ez a közismert tétel szintén csak módszertani levélben (lásd pl. Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ Módszertani levele a 2005. évi védőoltásokról, EPINFO 12. évf 1. különszám, 2005. január 27.) szerepel - nem vitatható, hogy a közoktatásról szóló törvényben lenne a helye. Jogforrástani szempontból azonban valamelyest javít a helyzeten, hogy a települések önkormányzatai helyi rendeleteikbe tartalmilag - vagy éppen szó szerint - átvezetik. Abban az esetben, ha a mentesítés iránti kérelem elutasítása kapcsán egy jogorvoslati vita fórumainak bejárására kerül sor, vajon ennek jogerős eldőléséig a gyermek beiskolázható-e vagy sem? Ha igen (vö. e szabálynak a normahierarchiában elfoglalt igen problematikus pozícióját), akkor további kérdések merülnek fel a hatályos rendelkezés alkotmányellenessé nyilvánítása miatt, ideértve az adott helységben az iskolaszék, szülők, ÁNTSZ stb. tájékoztatási kötelezettségét, a felmerülő problémák kezelését stb.
Az oktatásügy sajátosságai miatt a végleges mentesítés, illetve az adott korban esedékes védőoltások beadásának az esetleges jogorvoslati út bejárására tekintettel történő elhalasztgatása egyéb szempontból is gondokat okoz. A mai iskolás korosztályban az iskolával, illetve a szülőkkel való külföldre utazás mindennapi jelenség. A hazai 99%-os lefedettség a nem oltott számára bizonyos biztonságot jelent, de az ennél alacsonyabb immunizáltságú országokba való belépés az immunizáltsággal nem rendelkező gyermek számára jóval nagyobb kockázatot jelent. Az adatvédelmi szabályok kapcsán pedig az a kérdés merül fel, hogy az egészségügyi állapotra vonatkozó adatok fokozott védettsége hogyan szembesül a pedagógusnak a rábízott védettséggel rendelkező, illetve védettséggel nem rendelkező gyermekek iránti felelősségével.
A jelenlegi a szabályozáshoz logikusan kapcsolódnak a közegészségügynek a migrációval, menekültjoggal összekapcsolódó vetületeit érintő jogszabályok a maguk szigorával. Így a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény a 16. § (1) bekezdés c) pontja szerint a menekültkénti elismerését kérő "egészségügyi szűrésnek, gyógykezelésnek, jogszabályban kötelezően előírt, valamint az illetékes egészségügyi hatóság által megbetegedési veszély esetén elrendelt hiányzó védőoltások pótlásának köteles magát alávetni". [A 19. § (2) bekezdés b) pontja ugyanezt írja elő a menedékesre.] A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény 4. § (1) bekezdés e) pontja a beutazás és a letelepedés akadályának tekinti, ha az illető a Magyar Köztársaság közegészségügyi érdekeit veszélyezteti.
E jelenlegi szabályokon történő lazítás megnehezíti ezeknek a szabályoknak az érvényesítését. Hiszen nemcsak a magyar állampolgár számára szűnik meg az "azonnali végrehajthatóság" elve. Ha lehetővé tesszük védőoltások megkövetelhetőségével szemben a jogorvoslati jogot, akkor a menekültjog hatályos szabályai szerint ugyanaz - ti. az immunizálásra vonatkozó szabályok kétségbe vonása, in concreto végleges mentesítés igénylése - az államterületre belépő, menedékért folyamodót is megilleti.
VII.
Végezetül pedig azt kívánom hangsúlyozni, hogy megítélésem szerint nem lehet úgy beépíteni a védőoltásokat illetően egy olyan, a beavatkozás előtti jogorvoslati megoldást, hogy az ne implikálná általában véve, gyakorlatilag minden orvosi beavatkozásra vonatkozóan a hatályos szabályok áttörését. Hasonlóképpen, ha alkotmányossági szempontból a módszertani levelek, iránymutatók tekintetében vethető is fel kritika, nézetem szerint a közegészségügy működőképességének megóvása azt követeli, hogy a jogi formalizáltság ne kerekedhessen az orvosi tudományok, az orvosi deontológia és a szakmaiság, operativitás követelményei fölé. Ennek megfelelően tehát a hatályos szabályok szerinti ex post facto kontrollt, a védőoltások mai rendszerének biztosítéki, kártalanítási szabálykomplexumát elégségesnek és alkotmányosnak tartom.
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
A különvéleményhez csatlakozom.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró