15/1982. (VIII. 9.) ÉVM rendelet

az újfajta termékek és műszaki megoldások építőipari alkalmazásáról, továbbá az építésügyi műszaki előírásokról[1]

Az építésügyről szóló 1964. évi III. törvény 31. §-ának (1) bekezdése és a törvény végrehajtásáról kiadott 30/1964. (XII. 2.) Korm. rendelet 27. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - az érdekelt miniszterekkel és országos hatáskörű szervek vezetőivel egyetértésben - a következőket rendelem:[2]

1. § (1) E rendelet alkalmazásában - a keletkezésének módjára tekintet nélkül -

a) újfajta termék: az olyan építési anyag, szerkezet, segédszerkezet, épületgépészeti berendezés és szerelvény, továbbá előgyártott építmény, épületrész, amelyet a hazai építéstervezési, illetőleg építőipari kivitelezési tevékenység során a gyakorlatban még nem alkalmaztak, vagy alkalmaztak ugyan, de a felhasználás szempontjából jelentős tulajdonságait lényegesen befolyásoló változtatásokat hajtottak rajta végre, s amelyre állami szabvány, építésügyi műszaki előírást vagy típustervet még nem tettek közzé;

b) újfajta műszaki megoldás: az olyan építési-szerelési mód és eljárás, amely az építmények tekintetében a hazai építéstervezési, illetőleg építőipari kivitelezési tevékenység során a gyakorlatban eddig alkalmazott műszaki megoldásoktól lényegesen eltér.

(2) Építésügyi műszaki előírás: újfajta termék, illetőleg műszaki megoldás építőipari alkalmazására vonatkozó tervezési, méretezési, előállítási, szállítási, építési, szerelési, továbbá az ezekkel összefüggő biztonsági és egyéb követelményeket megállapító műszaki-techikai norma.

(3) E rendelet hatálya az építményekben vagy azokon kívül elhelyezésre kerülő technológiai célú berendezésekre, szerelvényekre és tartozékokra nem terjed ki.

2. § (1) Az újfajta termék, illetőleg műszaki megoldás - a (2) bekezdésben említett esetek kivételével - csak alkalmazási engedély alapján alkalmazható az építéstervezési és az építőipari kivitelezési tevékenység során.

(2) Nem kell alkalmazási engedély

a) az újfajta termék, illetőleg műszaki megoldás kísérleti célú vagy egyébként egyszeri (egyedi) alkalmazásához;

b) a külföldről behozott olyan újfajta termék, illetőleg műszaki megoldás alkalmazásához, amely megfelel az azonos rendeltetésű hazai termékre, illetőleg műszaki megoldásra vonatkozó magyar vagy ennek hiányában az engedélyezésre jogosult minisztérium (országos hatáskörű szerv) által elfogadott egyéb (nemzetközi, illetőleg a gyártó országbeli) hatósági előírásoknak;

c) az olyan újfajta termék, illetőleg műszaki megoldás alkalmazásához, amely nem megfelelő minősége esetén sem veszélyeztetheti az építmény állékonyságát, az egészséget, az élet- vagy közbiztonságot, vagy egyébként sem okozhat jelentős vagyoni kárt;

d) az olyan újfajta termékre, illetőleg műszaki megoldásra, amelyet a fegyveres erők az alaptevékenységükkel összefüggő haditechnikai eszközeik elhelyezésére és üzemeltetésére szolgáló építményekben alkalmaznak;

e) az előzetes minőségvizsgálat után belföldön fogyasztási cikként forgalomba hozott olyan újfajta termék alkalmazásához, amelyet a minőségvizsgálat építőipari célú felhasználásra is alkalmasnak minősített.

(3) Az alkalmazási engedélyhez nem kötött újfajta termékek és műszaki megoldások a rájuk vonatkozó építésügyi műszaki előírás, illetőleg ennek hiányában - a felhasználás szempontjából jelentős tulajdonságukat ismertető - minőségtanúsítás és használati, kezelési utasítás figyelembevételével alkalmazhatók.

3. § (1) Az alkalmazási engedélyt annak kell kérnie, aki az újfajta terméket, illetőleg műszaki megoldást többszöri alkalmazás céljára első ízben előállítja vagy külföldről behozza, illetőleg ezek hiányában építéstervezési vagy építőipari kivitelezési tevékenység során felhasználni kívánja.

(2) Az alkalmazási engedélyt az is kérheti, aki az újfajta terméket forgalomba hozza.

4. § (1)[3] Az engedélyezés ügyében - a (2) bekezdésben említett esetek kivételével - az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium dönt.

(2)[4] Ha az újfajta terméket, illetőleg műszaki megoldást csak épületnek nem minősülő közlekedési és távközlési építmény vagy villamosenergia, kőolaj, kőolajtermék, gáz és távhő termelésére és vezetésére szolgáló építmény, illetőleg vízilétesítmény tekintetében kívánják alkalmazni, az engedélyezés ügyében - az Ipari és Kereskedelmi Minisztériummal egyetértésben - az építmény fajtája szerint illetékes minisztérium (országos hatáskörű szerv) dönt.

(3) A döntés során az egészségvédelmi, továbbá az élet- és közbiztonsági követelmények képviseletére illetékes minisztériumok (országos hatáskörű szervek), valamint - a munkavédelmet érintő kérdésekben - az érdekelt ágazati-iparági szakszervezetek bevonásával kell eljárni.

5. § (1) Az alkalmazási engedély iránti kérelmet - a rendelet mellékletében előírt tartalommal - az Építésügyi Minőségellenőrző Intézethez (a továbbiakban: ÉMI), illetőleg - a 4. § (2) bekezdésében említett esetekben - az építmény fajtája szerint illetékes minisztérium (országos hatáskörű szerv) által arra kijelölt hatósághoz vagy intézethez (a továbbiakban: kijelölt intézet) kell benyújtani.

(2) Ha a kérelem elbírálásához a rendelet mellékletében előírtakon felül további adat, rajz, irat, mintadarab vagy vizsgálati eredmény szükséges, az ÉMI (a kijelölt intézet) a kérelmezőt felhívhatja azok pótlására.

(3) A kérelmet - a hatósági előírások és az építőipari műszaki követelmények betartásának vizsgálatán alapuló javaslatával ellátva - az ÉMI (a kijelölt intézet) terjeszti elő döntésre: ennek során az érdekelt más minőségellenőrző szervek bevonásával jár el. A más minőségellenőrző szervek által már vizsgált részkérdésekben az újabb ellenőrző vizsgálatok elvégzését mellőzni kell.

(4) Az eljárásban közreműködő ÉMI (kijelölt intézet) és más szakintézet tevékenységéért az intézet díjszabása szerinti díjat kell fizetni.

6. § (1) Az alkalmazási engedély meghatározhatja az alkalmazás körét, módját és más feltételeit.

(2) Az alkalmazási engedélyről az engedélyező minisztérium (országos hatáskörű szerv) hivatalos lapjában tájékoztatást kell adni.

(3) Ha az alkalmazási engedélyt nem az újfajta terméket, illetőleg műszaki megoldást előállító vagy külföldről behozó kérte, a kérelmező köteles részére az engedély másolatát átadni.

(4) Az újfajta termékről kiadott gyártmánykatalógusban, prospektusban, minőség-tanúsításban és a műszaki tervdokumentációban az alkalmazási engedélyre utalni kell.

(5) Az ÉMI (a kijelölt intézet) a kiadott alkalmazási engedélyekről nyilvántartást köteles vezetni.

7. § (1) Az újfajta termékre, illetőleg műszaki megoldásra vonatkozóan az engedélyezésre jogosult minisztérium (országos hatáskörű szerv) az alkalmazási engedélyen felül építésügyi műszaki előírást is kiad, ha az az egységes építőipari alkalmazáshoz szükséges.

(2) Az építésügyi műszaki előírás ágazati, illetőleg - a 4. § (2) bekezdésében említett esetekben - szakágazati lehet; azt ME betűjellel és az ágazati szabványjelölésnek megfelelő számozással kell kijelölni.

(3)[5] Az építésügyi műszaki előírás az Országos Építésügyi Szabályzat és a szakágazati szabályzatok, továbbá az építésügyi ágazati szabványok kötelező előírásaitól - külön eltérési engedély nélkül - eltérhet; erre az előírásban tételesen utalni kell.

(4) Az építésügyi műszaki előírás hatálya mindazokra kiterjed, akik az újfajta terméket, illetőleg műszaki megoldást alkalmazzák.

(5) Ha a tartós szabályozáshoz szükséges alkalmazási tapasztalatok és más feltételek rendelkezésre állnak, az építésügyi műszaki előírást hatályon kívül kell helyezni és helyette szükség esetén állami szabványt kell kiadni.

(6)[6] Az építésügyi műszaki előírások előkészítésére, egyeztetésére és közzétételére, valamint alkalmazására egyebekben a műszaki-technikai normákra vonatkozó rendelkezések az irányadók.

8. § Újfajta terméknek, illetőleg műszaki megoldásnak az építéstervezés és az építőipari kivitelezés során történő alkalmazása előtt a tervezőnek, illetőleg a kivitelezőnek az alkalmazás előírt feltételeinek a teljesítéséről meg kell győződnie.

9. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba; egyidejűleg

a) az újfajta termékek és építési módok alkalmazásának engedélyezéséről szóló 6/1969. (II. 12.) ÉVM rendelet és

b) az építésügyi műszaki előírások kiadásáról és alkalmazásáról szóló 13/1969. (VII. 8.) ÉVM rendelet

hatályát veszti.

(2) A 6/1969. (II. 12.) ÉVM rendelet alapján kiadott alkalmazási engedélyek és alkalmassági bizonyítványok továbbra is érvényesek.

(3)[7] A rendelet hatálybalépése előtt kiadott, a 12/1980. (III. 14.) ÉVM rendelettel közzétett és a 18/1981. (VI. 29.) ÉVM rendelettel módosított Országos Építésügyi Szabályzattal nem ellentétes építésügyi műszaki előírásokat a hatályon kívül helyezésükig továbbra is alkalmazni kell.

Melléklet a 15/1982. (VIII. 9.) ÉVM rendelethez

Az újfajta termék, illetőleg műszaki megoldás építőipari alkalmazásának engedélyezése iránti kérelem tartalma

A kérelemnek tartalmaznia kell, vagy ahhoz mellékelni kell az újfajta termék, illetőleg műszaki megoldás

a) építőipari alkalmazásának indokát, továbbá az alkalmazás körére, módjára vonatkozó, műszakilag indokolt javaslatokat;

b) a műszaki tervdokumentációját, az esetleges statikai, hőtani, akusztikai, energetikai számításokat, a tartósságára, gazdaságosságára vonatkozó tájékoztatást, továbbá az előállítási technológia vázlatos és az alkalmazási technológia részletes ismertetését;

c) vizsgálatához szükséges mintadarabokat (prototípusokat);

d) kutatása, kísérlete és egyedi alkalmazása során nyert tapasztalatok összefoglaló tájékoztatóját, illetőleg zárójelentését:

e) külföldről behozatala esetén az előállító megnevezését és címét, továbbá a termék (műszaki megoldás) tulajdonságairól, műszaki jellemzőiről rendelkezésre álló adatokat (külföldi vizsgálati bizonyítvány, alkalmazási engedély, minőségtanúsítás stb.);

f) alkalmazásához szükséges műszaki szabályozási kiadvány tervezetét, végül

g) alkalmazása során felhasználható hatályos műszaki szabályozási kiadványok jegyzékét.

Lábjegyzetek:

[1] A rendeletet - 1997. június 2. napjával - 85/1997. (V. 28.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezte.

[2] Az 1964. évi III. törvényt, valamint a 30/1964. (XII. 2.) Korm. rendeletet az 1997. évi LXXVIII. törvény hatályon kívül helyezte.

[3] Az időközi változásoknak megfelelően módosított szöveg.

[4] A 4. § (2) bekezdése a 234/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet 7. §-ának (3) bekezdésével megállapított szöveg.

[5] Lásd 2/1986. (II. 27.) ÉVM rendeletet.

[6] A műszaki-technikai normákra vonatkozó rendelkezéseket az 1002/1982. (I. 16.) MT határozat tartalmazta, amelyet az 1987. évi XI. törvény 63. §-a hatályon kívül helyezett.

[7] A szövegben szereplő 12/1980. (III. 14.) ÉVM és a 18/1981. (VI. 29.) ÉVM rendeletet hatályon kívül helyezte, és a tárgykört újraszabályozta a 2/1986. (II. 27.) ÉVM rendelet 4. §-ának (1) bekezdése.

Tartalomjegyzék