24/2001. (IX. 19.) GM-KüM együttes rendelet
a kedvezményes vámkontingensek igénylésének rendjéről
Az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok kiviteléről, illetve behozataláról szóló, többször módosított 112/1990. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 15. § (3) bekezdés felhatalmazása alapján - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel és pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendeljük el:
1. §
A rendelet alkalmazási köre kiterjed:
a) a Kereskedelmi Világszervezet keretében vállalt magyar kötelezettségek alapján nyitott kedvezményes vámkontingensek (a továbbiakban: GATT kedvezményes vámkontingensek),
b) a Magyar Köztársasággal szabadkereskedelmi megállapodást kötött országokból származó árukra nyitott vámkontingensek,
c) a vámtarifáról szóló 1995. évi CI. törvény 16. §-a alapján, autonóm módon nyitott kedvezményes vámkontingensek igénylésének és elosztásának eljárására.
2. §
(1) A kedvezményes vámkontingensek elosztása igénybejelentés alapján történik. Igénylést az R. 2. §-ának (1) bekezdésében meghatározott cégek nyújthatnak be, egyes kontingensek elosztásában való részvételre kizárólag az adott termékkörben feldolgozó tevékenységet folytató cégek jogosultak.
(2) A GM EKH e rendelet alapján a kedvezményes vámkontingensek igénylésére vonatkozó részletes feltételeket - a benyújtási határidőt megelőzően tíz nappal - Tájékoztatóban teszi közzé.
(3) Az igénylést a Gazdasági Minisztérium Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalához (a továbbiakban: GM EKH), az 1. számú melléklet szerinti Adatlapon, termékenként, származási országonként és vámkontingensenként két példányban kell benyújtani. Az igénylésnek tartalmaznia kell:
a) az áru vámtarifaszámát és megnevezését,
b) a származási ország kódját,
c) a kontingens azonosító számát és típusszámát,
d) a belföldi forgalom számára vámkezeltetni kívánt mennyiséget,
e) az agrárpiaci rendtartás eszközrendszere alkalmazásával összefüggő egyes kérdésekről szóló 3/1995. (I. 27.) FM rendelet 3. § (1) bekezdése szerinti díj befizetéséről szóló eredeti banki igazolást,
f) a belföldi átvevő cég megnevezését, székhelyét,
g) első kérelem benyújtása vagy a korábban benyújtott adatokban történt változás esetén az adóbejelentkezési, illetve változás-bejelentési lap másolatát,
h) a Tájékoztatóban meghatározott élelmiszeripari termék feldolgozási alapanyagként történő behozatala esetén a területileg illetékes Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás által kiállított működési engedély másolatát,
i) a Tájékoztatóban meghatározott áru esetén a kijelölt vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezet forgalomba hozatalra vonatkozó tanúsítványát,
j) tenyészállatok esetén a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tenyésztési hozzájárulását, vetőmagok és takarmányok esetén az Országos Mezőgazdasági Minősítési Intézet előzetes hozzájárulását, boripari termékek esetén a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló 1997. évi CXXI. törvényben meghatározott minősítési bizonylatát, jövedéki termék esetén a jövedéki engedély egy másolati példányát.
(4) Igénylés az egy árucsoportra meghirdetett - maximálisan kérelmezhető mennyiség - felső határig nyújtható be.
(5) A GATT kedvezményes, illetve az autonóm módon meghatározott vámkontingensre bármely származási országból nyújtható be igénylés.
3. §
(1) A kedvezményes vámkontingensekre történő igénylések benyújtása letétbe helyezendő díj fizetésével vagy díj fizetése nélkül történhet. A díj fizetésével igényelhető vámkontingensek körét a 2. számú melléklet tartalmazza. Díjfizetés esetén a pályázónak a 3. számú melléklet szerinti "adatlap a díj befizetéséről" megnevezésű igazolást kell benyújtania. A díjat adatlaponként kell megfizetni, a befizetett díjról szóló igazolást adatlaponként kell mellékelni.
(2) Az 1. § c) pontjában meghatározott vámkontingensekre igényléseket díj fizetése nélkül lehet benyújtani.
(3) A díj megfizetésére, letétként történő kezelésére és visszafizetésére a 3/1995. (I. 27.) FM rendelet irányadó azzal, hogy a díjat az egyes árucsoportonként elnyert mennyiség 80%-át meghaladó termékmennyiség belföldi forgalom számára történő vámkezelése esetén lehet visszaigényelni.
(4) A díj fizetéshez kötött igénylések esetén, ha a GM EKH az igényelt mennyiséget csökkenti vagy a 7. §-ban foglaltak alapján elutasítja, illetve ha az igénylő az 5. § (2) bekezdése szerint a kedvezményes vámkontingenséről részben vagy egészben lemond, az egyes igénylők által el nem nyert vagy fel nem használt mennyiségre vonatkozó díj a 3/1995. (I. 27.) FM rendeletben foglaltak szerint visszafizetésre kerül.
4. §
(1) A GM EKH az igényléseket a meghirdetett időszakokban, a Tájékoztatóban közzétett módon arányosan csökkentve vagy a beérkezés sorrendjében folyamatosan bírálja el. Az 1. § c) pontjában meghatározott vámkontingensek elbírálásánál figyelembe kell venni a Vámtarifa Bizottság ajánlását.
(2) A vámkontingens igénybevételére jogosító okmány csak az azon feltüntetett érvényességi határidőn belül használható fel.
(3) A vámkontingens igénybevételére jogosító okmány nem átruházható.
5. §
(1) Az igénylő a vámkedvezményre jogosító okmány módosítására az engedélyezett érvényességi időn belül jogosult. A módosításhoz a vámkedvezményre jogosító okmány mindkét példányát és a kitöltött új Adatlapot és az előírt mellékleteket kell benyújtani.
(2) Az igénylő az elnyert kedvezményes vámkontingenséről részben vagy egészben annak érvényességéig, de legkésőbb a lejáratát követő hónap 15. napjáig írásban mondhat le. A lemondáshoz a vámkedvezményre jogosító okmány mindkét példányát kell mellékelni, a részlegesen visszaadott vámkontingenseknél az Egységes Vámárunyilatkozat másolati példányát is be kell nyújtani.
6. §
(1) A vámkontingensek teljesítését, azaz a belföldi forgalom számára történő vámkezelést az igénylő igazolni köteles oly módon, hogy a kedvezmény igénybevételére jogosító okmány vámpéldányának egy másolati példányát, a belföldi forgalom számára történő vámkezelésre nyitva álló határidő lejáratát követő 15 napon belül a GMEKH-nak megküldi.
(2) Újabb igénylés csak a korábbi kontingens teljesítésének igazolását követően nyújtható be.
7. §
A GM EKH az igénylést elutasítja, ha az
a) a 2. § (2) bekezdésében meghatározott adatokat és dokumentumokat felhívásra sem vagy hiányosan tartalmazza,
b) a benyújtási határidőt követően történik,
c) díjköteles igény esetén a díjat nem fizeti meg, vagy annak megfizetését nem igazolja,
d) az 1. §-ban meghatározott kedvezményes vámkontingens már kimerült,
e) elmulasztja a korábbi kontingens teljesítésének igazolását.
8. §
Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba. Egyidejűleg a GATT kedvezményes vámkontingensek és a Magyar Köztársasággal szabadkereskedelmi megállapodást kötött országokból származó egyes mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre vonatkozó vámkontingensek igényléséről szóló 6/1995. (I. 27.) IKM rendelet, valamint az azt módosító 17/1995. (V. 30.) IKM rendelet, az 1/1996. (I. 18.) IKM rendelet, a 40/1996. (VII. 9.) IKM rendelet hatályukat vesztik.
Dr. Matolcsy György s. k.,
gazdasági miniszter
Dr. Martonyi János s. k.,
külügyminiszter
1. számú melléklet a 24/2001. (IX. 19.) GM- KüM együttes rendelethez
| Adatlap vámkontingens igénybevételére |
| 1. Kontingens azonosító szám: ................................................................................................................................. |
| 2. Belföldi átvevő neve, postacíme: .......................................................................................................................... |
| Adószáma: .......................................................................................................................................................... |
| 3. Külkereskedő neve, postacíme:............................................................................................................................. |
| Adószáma: ......................................................................................................................................................... |
| 4. Származó ország neve: ......................................................................................................................................... |
| ISO kódja: .......................................................................................................................................................... |
| 5. Kontingens típus szám: ......................................................................................................................................... |
| 6. Termék megnevezése vtsz. szerint: ...................................................................................................................... |
| Vámtarifaszám: .................................................................................................................................................. |
| 7. Kérelmezett mennyiség: ....................................................................................................................................... |
| Mennyiségi egység: ........................................................................................................................................... |
| 8. Befizetett díj (Ft): ................................................................................................................................................. |
| 9. Kérelmezés dátuma: .............................................................................................................................................. |
| 10. Az igénylő cégszerű aláírása: ............................................................................................................................. |
2. számú melléklet a 24/2001. (IX. 19.) GM-KüM együttes rendelethez
Díj befizetése mellett igényelhető termékek
| Vámtarifa-szám | Árumegnevezés |
| 0102 | Élő szarvasmarhafélék Kivéve: tenyészállat |
| 0103 | Élő sertés Kivéve: tenyészállat |
| 0105 | Élő baromfi, a Gallus domesticus fajba tartozó szárnyasok, kacsa, liba, pulyka és gyöngytyúk Kivéve: tenyészállat |
| 0201 | Szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve |
| 0202 | Szarvasmarhafélék húsa fagyasztva |
| 0203 | Sertéshús frissen, hűtve vagy fagyasztva |
| 0207 | A 0105 vtsz. alá tartozó élelmezési célra alkalmas húsa, vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva |
| Vámtarifa-szám | Árumegnevezés |
| 0209 | Sovány húsréteget nem tartalmazó sertészsiradék, nem olvasztott vagy másképpen nem kivont, frissen, hűtve vagy fagyasztva, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve |
| 0210 | Élelmezési célra alkalmas hús vágási melléktermék és belsőség, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve; élelmezési célra alkalmas liszt és őrlemény húsból, vágási mellmelléktermékből vagy belsőségből |
| 0401 | Tej és tejszín nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül |
| 0402 | Tej és tejszín sűrítve, vagy cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával |
| 0406 | Sajt és túró |
| 1006 | Rizs |
| 1517 | Margarin az ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok, vagy ezek frakciói étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516 vtsz. alá tartozó étkezési zsír vagy olaj és ezek frakciói kivételével |
| 1701 | Nád- vagy répacukor és vegytiszta szaharóz szilárd állapotban |
| 1704 | Cukorkaáru (beleértve a fehér csokoládét is) kakaótartalom nélkül |
| 1806 | Csokoládé- és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény |
| 2105 | Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaó tartalommal is |
| 2203 | Malátából készült sör |
3. számú melléklet a 24/2001. (IX. 19.) GM-KüM együttes rendelethez
| Másolható |
| Adatlap a díj befizetéséről |
| 1. Befizető számláját vezető pénzintézet neve: ........................................................................................................ |
| Számlaszám:...................................................................................................................................................... |
| 2. Befizető neve, postacíme: ..................................................................................................................................... |
| Adószáma: ......................................................................................................................................................... |
| 3. Az átutalás címzettjének megnevezése: ................................................................................................................ |
| Számlaszáma: .................................................................................................................................................... |
| 4. Az igénylő neve, postacíme: ................................................................................................................................. |
| Adószáma: ......................................................................................................................................................... |
| 5. Az igényelt kontingens megnevezése és mennyisége: ......................................................................................... |
| 6. A pályázati díj összege: ........................................................................................................................................ |
| A fenti összeg átutalását a számlavezető pénzintézet .......................................-án visszavonhatatlanul teljesítette. Jelen igazolást a számlavezető pénzintézet egy eredeti példányban adta ki. |
| .......................................................... számlavezető pénzintézet cégszerű aláírása |