27/2009. (III. 18.) FVM rendelet

a tenyésztésszervezési feladatok támogatása igénybevételének részletes feltételeiről

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdésében, valamint az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. § (1) bekezdés a) pont 14. alpontjában kapott felhatalmazás alapján - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Fogalommeghatározás

1. §

E rendelet alkalmazásában:

a) tenyésztő szervezet: az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény (a továbbiakban: Átv.) alapján elismert vagy ideiglenes elismeréssel rendelkező tenyésztő egyesület vagy szövetség;

b)[1] teljesítményvizsgálatot és tenyészérték megállapítását végző szervezet: a tenyésztő szervezet, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: tenyésztési hatóság), illetve az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. (a továbbiakban: tejtermelés ellenőrzést végző szervezet);

c) kedvezményezett: akinek megbízása alapján a kérelmező a támogatott szolgáltatást végzi vagy végezteti;

d) forráskimerülés: a költségvetési törvényben meghatározott jogosultsági keret teljes mértékű vagy olyan részleges kimerülése, amikor a fennmaradó rész (maradvány) az intézkedés jellegéből adódóan nem használható ki.

e)[2] gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezet.

A támogatás célja, célterületek

2. §

(1) A támogatás célja a tenyészállat állomány genetikai minőségének fenntartása és javítása, a tenyésztésszervezési feladatok ellátásának elősegítése egyes támogatott célterületekhez kapcsolódó támogatott szolgáltatásokon keresztül.

(2) Támogatás az alábbi célterületekre vehető igénybe:

a) törzskönyvezés,

b) teljesítményvizsgálat végzése,

c) tenyészérték megállapítása.

(3) Az egyes célterületeken belül támogatható szolgáltatások megnevezését e rendelet melléklete tartalmazza.

A támogatás mértéke

3. §

(1) A 2. § (3) bekezdésében meghatározott tevékenységekre legfeljebb a mellékletben meghatározott mértékű támogatás vehető igénybe.

(2) A 2. § (2) bekezdés a) pontja szerinti szolgáltatás támogatásának mértéke nem haladhatja meg a törzskönyv létrehozásával és vezetésével kapcsolatos igazgatási költségek száz százalékát.

(3) A 2. § (2) bekezdés b) és c) pontjai szerinti szolgáltatás támogatásának mértéke - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével - nem haladhatja meg a vizsgálatok költségeinek hetven százalékát.

(4) A fajtaelismerés keretében végzett teljesítményvizsgálatra vonatkozó támogatás mértéke nem haladhatja meg a tenyésztési hatósággal kötött megállapodásban rögzített vizsgálati költségek ötven százalékát.

(5) Az (1)-(4) bekezdések szerinti támogatás alapját a felmerülő költségek általános forgalmi adó nélkül számított összege képezi.

Támogatás kedvezményezettje

4. §

A kedvezményezett az a természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, aki, illetve amely az Európai Közösséget létrehozó szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK bizottsági rendelet I. számú mellékletében meghatározott mikro-, kis- és középvállalkozás

a) a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: eljárási törvény) szerinti regisztrációs kötelezettségének eleget tett,

b) tenyésztő szervezet tagja vagy az adott tenyésztő szervezet tenyésztési programjának végrehajtásához adatot szolgáltat,

c) megbízása alapján a kérelmező az Átv.-ben előírtak szerinti törzskönyvezést, teljesítményvizsgálatot, valamint tenyészértékbecslést végez vagy végeztet,

d) nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt, illetve természetes személy esetén végrehajtási eljárás alatt, és

e) nincs lejárt köztartozása.

A támogatási kérelem benyújtása

5. §

(1) A támogatási kérelem benyújtására tevékenységenként, a mellékletben meghatározottak szerint - a 9. §-ban foglaltak kivételével - azon tenyésztő szervezet (a továbbiakban: kérelmező) jogosult, aki vagy amely

a) az eljárási törvény szerinti regisztrációs kötelezettségének eleget tett,

b) az Átv.-ben előírtak szerint, megbízás alapján törzskönyvezést, teljesítményvizsgálatot, valamint tenyészér-tékbecslést végez, illetve végeztet,

c) nincs lejárt tartozása a teljesítményvizsgálatot végző szervezettel vagy a tenyésztési hatósággal szemben,

d) nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt, és

e) nincs lejárt köztartozása.

(2) A támogatási kérelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (a továbbiakban: MVH) lehet benyújtani az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon, amit az MVH közleményben tesz közzé.

(3) A kérelmező a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy a kedvezményezettek a 4. §-ban foglaltaknak megfelelnek.

(4)[3] A támogatás 2009. január 1-jét követően az adott naptári évben nyújtott szolgáltatás után az adott naptári évet követő március 10-ig kérelmezhető azzal, hogy a 2014. évben nyújtott szolgáltatások utáni támogatás 2014. november 30-ig kérelmezhető.

Elbírálás, kifizetés

6. §

(1) Az MVH a támogatási kérelmeket a benyújtás sorrendjének megfelelően bírálja el.

(2) Hiánypótlásra szoruló kérelmek esetén a sorrendet a hiánypótlás benyújtásának dátuma határozza meg.

(3) Amennyiben az igényelt támogatás mértéke meghaladja a 3. § (1)-(4) bekezdéseiben foglalt mértéket, úgy a teljes támogatási kérelem elutasításra kerül.

(4) Az MVH - az eljárási törvény 60. § (2) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel - a támogatási jogosultságot megállapító határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül intézkedik a támogatás összegének kifizetéséről.

(5) Az adott támogatási célra kifizetett összegről az MVH havonta tájékoztatást küld az agrárpolitikáért felelős miniszternek, aki a forrás kimerülése esetén közleményt ad ki.

(6) A kérelmező a nyújtott vagy elvégeztetett szolgáltatásról

a) törzskönyvezés esetén kimutatást készít a kedvezményezett részére, amely tartalmazza az elvégzett tevékenység megnevezését, a felmerült költségeket és a támogatás mértékéről tájékoztatja a kedvezményezettet;

b) teljesítményvizsgálat elvégzése, valamint tenyészér-ték-megállapítása esetén kimutatást készít a kedvezményezett részére, amely tartalmazza az elvégzett tevékenység megnevezését, ellenértékét, a felmerült költségek összegét és annak támogatással fedezett részét.

(7) A kedvezményezett a felmerült költségek és a támogatástartalom különbözetét fizeti meg a kérelmezőnek.

(8) A kedvezményezett a (6) bekezdés a) és b) pontja szerinti költségek teljes összegét köteles megfizetni a kérelmezőnek, amennyiben a szolgáltatás nyújtására vagy elvégeztetésére a támogatási keretösszegnek az 5. § (4) bekezdésében meghatározott idő leteltét megelőző esetleges kimerülését követően kerül sor.

Ellenőrzés, nyilvántartás

7. §

(1) A támogatás igénybevételével kapcsolatos ellenőrzéseket - az eljárási törvény 46-54. §-ában foglaltak értelmében - az MVH végzi. A jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetését az MVH rendeli el.

(2) A kérelmező az e rendelet szerint kérelmezett támogatásokra vonatkozóan a Szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termékek előállításával foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokra történő alkalmazásáról és a 70/2001/EK rendelet módosításáról szóló, 2006. december 15-i 1857/2006/EK bizottsági rendelet 20. cikk (2) bekezdése szerinti részletes nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a 6. § (6) bekezdésében meghatározott kimutatás szerinti adatokat, valamint a támogatás kedvezményezettjének azon nyilatkozatát, miszerint a 4. §-ban foglaltaknak megfelel. A nyilvántartást, valamint a tenyésztési hatóság által záradékolt támogatási kérelmet a kérelmező az e rendelet alapján részére folyósított legutolsó támogatás odaítélésétől számított öt évig köteles megőrizni.

A támogatás forrása

8. §[4]

Az adott évre vonatkozó költségvetési törvényben elfogadott előirányzatnak megfelelően a támogatás forrását a Vidékfejlesztési Minisztérium a fejezeti kezelésű Állattenyésztési, tenyésztésszervezési 1003200001220191-54000007 számú előirányzat-felhasználási keretszámláról biztosítja.

II. Fejezet

A TÁMOGATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK RÉSZLETES SZABÁLYAI

Fajtaelismerés keretében végzett teljesítményvizsgálat

9. §

(1) A fajtaelismerésre és a fajtaelismerés fenntartására irányuló, a tenyésztési hatóság által előírt teljesítményvizsgálathoz támogatást igényelhet azon tenyésztő szervezet vagy tenyésztő vállalkozás, amely a teljesítményvizsgálatban részt vesz.

(2) Az (1) bekezdés szerinti támogatás tekintetében a tenyésztő vállalkozásra az 5. § (1) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

SZARVASMARHA-TENYÉSZTÉS

Törzskönyvezés

10. §

Támogatás a törzskönyvezés célterület keretében az alábbi tevékenységekre vehető igénybe:

a) törzskönyvi nyilvántartás,

b) dezoxiribonukleinsav (DNS) alapú származás-ellenőrzés,

c) mesterséges termékenyítésért felelős hálózat működtetése,

d) mesterséges termékenyítésért felelős hálózat által gyűjtött adatok feldolgozása.

11. §

(1) Törzskönyvi nyilvántartás tevékenységre támogatást igényelhet

a) tej - és kettőshasznosítású fajták esetében a tenyésztő szervezet a tenyésztési programjában meghatározott törzskönyvi nyilvántartásba vételi feltételeknek megfelelő, élő nőivarú egyedek, valamint a támogatási évben apaállattá nyilvánított, központi lajstromszámmal (a továbbiakban: KPLSZ) ellátott, Magyarországon legalább 6 hónapot élő tenyészbikák után,

b) húshasznosítású fajták esetében a tenyésztő szervezet a tenyésztési programjában meghatározott törzskönyvi nyilvántartásba vételi feltételeknek megfelelő, a tenyésztési hatóság által hitelesített törzskönyvi zárása alapján, törzskönyvi nyilvántartásban szereplő élő tehén után, a törzskönyvi nyilvántartásba támogatási év során felvett, legalább 9 hónapos korú élő üszők után, valamint a támogatási évben apaállattá nyilvánított, KPLSZ-szel ellátott, Magyarországon legalább 6 hónapot élő tenyészbikák után.

(2) Mindhárom fajtacsoport esetében a támogatásra való jogosultság feltétele, hogy az egyedek szaporítását (termékenyítés, fedeztetés) az Átv. 9. § (1) bekezdése szerinti központi adatbankba [Szarvasmarha Információs Rendszer (SZIR) - Tenyészetinformációs Rendszer (TER)] (a továbbiakban: központi adatbank) szabályszerűen bejelentették, és azt a rendszer regisztrálta.

(3) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság - a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

12. §

(1) DNS alapú származás-ellenőrzés tevékenységre támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet, ISAG akkredi-tációval rendelkező hazai laboratóriumban, a megszületett ivadék szülői származásának megerősítése vagy elvetése céljából elvégeztetett vizsgálatok után, valamint egyedazonosítás esetén.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság az akkreditált laboratórium vizsgálati jegyzőkönyvei alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

(3) Nem igényelhető támogatás:

a) a tenyésztési hatóság által elrendelt vizsgálat után, amennyiben a vizsgálat eredménye alapján a tenyésztő szervezet által vizsgálati bizonylaton jelzett szülő kizárható,

b) ha a tenyésztési hatóság más hatóság felkérésére végez egyedazonosítást, illetve szülői származásigazolást.

13. §

(1) Mesterséges termékenyítési felelős hálózat működtetése tevékenységre támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet SZIR-be szaporításonként bejelentett, regisztrált és feldolgozott adatok után.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

14. §

(1) Mesterséges termékenyítési felelős hálózat által gyűjtött adatok feldolgozása tevékenységre támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet a SZIR-be a tenyésztési feladatok érdekében végzett termékenyítésenként bejelentett, regisztrált és feldolgozott adatok után.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a gyűjtött adatokról készített összesítő alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

Teljesítményvizsgálat

15. §

Támogatás a teljesítményvizsgálat végzése célterület keretében az alábbi tevékenységekre vehető igénybe:

a) tejtermelés-ellenőrzés,

b) hústermelés-ellenőrzés,

c) tej ivadékteljesítmény-vizsgálat szervezése,

d) hús ivadékteljesítmény-vizsgálat szervezése,

e) ivadékvizsgálati célú küllemi teljesítményvizsgálat,

f) húshasznú ivadékvizsgálat,

g) küllemi bírálat.

16. §

(1) Tejtermelés-ellenőrzés tevékenységre támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet tej- és kettőshasznú fajta esetében a tenyésztő szervezeti tagoknál, az adott tenyésztő szervezet tenyésztési programjának végrehajtásához a Szarvasmarha Teljesítményvizsgálati Kódex előírása szerinti tejtermelés-ellenőrzési alapadatokat szolgáltató szarvasmarhatartóknál, illetve a "B" típusú tejtermelés-ellenőrzésben részt vevőknél elvégzett tejtermelés-ellenőrzés után. Támogatás a támogatási évben termelésellenőrzésbe vont tehenek után igényelhető.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a tejtermelés-ellenőrzést végző szervezet által kiállított okirat alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

17. §

(1) Hústermelés-ellenőrzés tevékenységre támogatást igényelhet az adott húshasznú fajta tenyésztő szervezete, hústermelés-ellenőrzésben tartott tehénállománya után. A támogatás a TER-ben regisztrált, húshasznú, illetve magyartarka fajta esetében húshasznú apaságú és az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerben (a továbbiakban: ENAR) regisztrált, támogatási évben leellett elsőborjas üszők és tehenek után igényelhető.

(2) A támogatás igénybevételének feltétele, hogy a tenyésztő szervezet a tenyészállatok teljesítményvizsgálatáról és tenyészértékbecsléséről szóló 32/1994. (VI. 28.) FM rendelet 2. § (2) bekezdése szerinti Teljesítményvizsgálati Kódexben meghatározott, elvégzett teljesítményvizsgálatra vonatkozó egyedi mért és számított adatokat a tenyésztési hatósággal kötött megállapodásban foglaltak szerint a tenyésztési hatóságnak benyújtsa.

(3) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a (2) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatás alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

18. §

(1) Tej ivadékteljesítmény-vizsgálat szervezése tevékenységre támogatást igényelhet a tej- és kettőshasznú fajtát tenyésztő szervezet az általa szervezett és a Teljesítményvizsgálati Kódex szerint végrehajtott ivadékteljesít-mény-vizsgálatban indított apaállatok ivadékvizsgálati célú szaporítóanyag felhasználása után apaállatonként legfeljebb ezer párosított spermaadagig.

(2) A támogatás feltétele, hogy az adott fajta tenyésztő szervezete által elkészített ivadékvizsgálati tervet a tenyésztési hatóság engedélyezte és a SZIR rendszerben regisztrálta.

(3) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja, amely tartalmazza az ivadékvizsgálati terv nyilvántartási számát is.

19. §

(1) Hús ivadékteljesítmény-vizsgálat (a továbbiakban: ITV) szervezése tevékenységre támogatást igényelhet az a tenyésztő szervezet, amely a Szarvasmarha Teljesítményvizsgálati Kódex szerint végrehajtott hús- és kettőshasznosítású bikák központi ivadékteljesítmény-vizsgálatát végzi.

(2) Kedvezményezettenként legfeljebb tizenöt bika ivadékvizsgálata támogatható, amennyiben a bikák legalább kettőszázhuszonöt vizsgálatot zártak utóddal és a kedvezményezett a vizsgálatot zárt utódok közül bikánként két-két ivadékot (két bika és két üsző) vágóhídon a tenyésztési hatóság fajtaelismerési szabályzatában előírt módon levágat, minősíttet, és az adatokat a központi adatbanknak átadták.

(3) A támogatás feltétele, hogy a hús ITV-t szervező szervezet által elkészített ivadékvizsgálati tervet a tenyésztési hatóság engedélyezte és a SZIR rendszerben regisztrálta.

(4) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja, amely tartalmazza az ivadékvizsgálati terv nyilvántartási számát is.

20. §

(1) Ivadékvizsgálati célú küllemi teljesítményvizsgálat tevékenységre támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet az ivadékvizsgálatban indult tenyészbikák ivadékvizsgálati célú küllemi bírálata alapján, kizárólag a tenyésztési hatóság által regisztrált ITV terv szerint, a párosítástól számított százhúsz napon belül felhasznált szaporítóanyagból született, ENAR-ban regisztrált, nőivarú állat után.

(2) A támogatás feltétele, hogy a küllemi bírálati adatok a tenyésztési hatóság részére a tenyésztési hatósággal kötött megállapodásban foglaltak szerint átadásra kerültek.

(3) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a (2) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatás alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

21. §

(1) Húshasznú ivadékvizsgálat tevékenységre támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet a SZIR-ben regisztrált ITV indításból már megszületett és választáskor mérlegelt borjú alapján, ha az indított bika borjainak szúrópróbaszerű származás-ellenőrző vizsgálata megtörtént.

(2) A támogatás feltétele, hogy az ITV indításból született borjak választási súlyadatai a tenyésztési hatóság részére a tenyésztési hatósággal kötött megállapodásban foglaltak szerint átadásra kerültek.

(3) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a (2) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatás alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

22. §

(1) Küllemi bírálat tevékenységre támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet a tenyészbikák tenyészértékbecslését szolgáló küllemi bírálat után, a tenyészbikák elsőbor-jas leányivadékai alapján.

(2) A támogatás feltétele, hogy a küllemi bírálati adatok a tenyésztési hatóság részére a tenyésztési hatósággal kötött megállapodásban foglaltak szerint átadásra kerültek.

(3) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a (2) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatás alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

Tenyészérték-megállapítás

23. §

(1) Tenyészérték megállapítása (genetikai minőség megállapítása, tenyészértékbecslés) végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet évente egy alkalommal, egyszeri értékelést alapul véve az értékelésben részt vevő és tenyészértéket kapott tehenek és tenyészbikák után.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

SERTÉSTENYÉSZTÉS

Törzskönyvezés

24. §

Támogatás a törzskönyvezés célterület keretében az alábbi tevékenységekre vehető igénybe:

a) törzs- és szaporítótelepen való törzskönyvezés,

b) genetikai vizsgálatok elvégzése,

c) DNS alapú származás-ellenőrzés végzése.

25. §

(1) Törzs- és szaporítótelepen való törzskönyvezés tevékenységre támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet az induló törzskönyvi nyilvántartásban szereplő élő kocák, valamint a támogatási évben fialt kocasüldők (előhasi kocák) után.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a tenyészetenként készített számítógépes jegyzékről készült összesítő alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

26. §

(1) A stresszérzékenység, ESR, PRL és Myogenin genotípusa megállapítása céljából végzett genetikai vizsgálatok elvégzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a vizsgálatot végző laboratórium iktatószámmal ellátott jelentése alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

27. §

(1) DNS alapú származás-ellenőrzés végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet a származás-ellenőrzés céljából ISAG akkreditációval rendelkező laboratóriumban végzett DNS vizsgálatokért.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a vizsgálatot végző laboratórium iktatószámmal ellátott jelentése alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

Teljesítményvizsgálat

28. §

Támogatás a teljesítményvizsgálat végzése célterület keretében az alábbi tevékenységekre vehető igénybe:

a) reprodukciós tesztadatok gyűjtése,

b) intramuszkuláris zsírvizsgálat,

c) üzemi sajátteljesítmény-vizsgálat,

d) hízékonyság- és vágóérték-teljesítmény vizsgálat (HVT),

e) üzemi ivadékteljesítmény-vizsgálat,

f) Best Linear Unbiased Prediction (BLUP) tenyészértékbecslés céljából végzett ivadékvizsgálat.

29. §

(1) Reprodukciós tesztadatok gyűjtése céljából támogatást igényelhet az elismert tenyésztő szervezet a Sertés Teljesítményvizsgálati Kódex előírásai alapján reprodukciós tesztbe vont végtermék-előállító telepeken fajtakeresztezési konstrukciónként - legfeljebb ezer kocáig - végzett adatgyűjtés után.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

(3) A támogatás feltétele megegyezik a törzs- és szaporító-telepen történő törzskönyvezési támogatás feltételeivel.

30. §

(1) A HVT vagy hízékonysági és végtermékteszt (HW) vizsgálatba vont sertések intramuszkuláris zsírszázalék megállapítása céljából intramuszkuláris zsírvizsgálat végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a vizsgálatot végző laboratórium iktatószámmal ellátott jelentése alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

31. §

(1) Üzemi sajátteljesítmény-vizsgálat (ÜSTV) végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet, ha a Teljesítményvizsgálati Kódex előírásainak megfelelően végzett vizsgálati eredményeit a törzskönyvben rögzíti és az adatokat a tenyésztési hatóságnak átadja.

(2) A támogatás feltétele az adatok ÜSTV rekordok számának megfelelő, pontos és szabályos átadása a tenyésztési hatóság részére.

(3) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a (2) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatás alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

32. §

(1) Hízékonyság- és vágóérték-teljesítményvizsgálat végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet a Teljesítményvizsgálati Kódex előírásainak megfelelően végzett egyedi és falkás (végtermékteszt) vizsgálatok végzése alapján, az adat központi adatbankba történő átadását követően.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

33. §

(1) Üzemi ivadékteljesítmény-vizsgálat végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet a törzskönyvi ellenőrzésbe vont állományokból vágóhídra szállított egyedileg megjelölt állatok után, a vágótömeg és az EUROP minősítési eredmények egyedre vonatkozó teljesítményvizsgálat célját szolgáló visszajelzése esetén. Az adatokat számítógépen kell rögzíteni, és feldolgozásra a tenyésztési hatóságnak átadni.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság az ellenőrzött, értékelésre alkalmas adatok alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

34. §

(1) A Best Linear Unbiased Prediction (BLUP) tenyész-értékbecslés céljából történő ivadékvizsgálat végzésére támogatást igényelhet az a tenyésztő szervezet, amely a tenyésztő szervezet által vizsgálatra kijelölt apaállat spermáját a vizsgálatban részt vevő tenyésztőnek átadja és a tenyésztési hatósághoz benyújtott ivadékvizsgálati tervnek megfelelően egy apától legalább négy ivadékot vizsgálatra a teljesítményvizsgáló állomásnak átad. A BLUP ivadékvizsgálati támogatás csak abban az esetben vehető igénybe, ha egy kantól három üzemből üzemenként legalább négy ivadékot adnak át a teljesítményvizsgáló állomásnak.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság az átvett ivadékok alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

Tenyészérték megállapítása

35. §

(1) Tenyészérték megállapítására (tenyészértékbecslés) támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet az értékelésben részt vevő és tenyészértéket kapott egyedek után.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

JUHTENYÉSZTÉS

Törzskönyvezés

36. §

Támogatás a törzskönyvezés célterület keretében az alábbi tevékenységekre vehető igénybe:

a) törzskönyvi nyilvántartás vezetése,

b) DNS alapú származás-ellenőrzés és súrlókór rezisztencia vizsgálat.

37. §

(1) Törzskönyvi nyilvántartás vezetésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet

a) a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő élő anyák, valamint a támogatási évben leellett jerkék (első ellésű anyák) után,

b) a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő és a támogatási évben nyilvántartásba vett hat hónaposnál idősebb élő jerkék után,

c) a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő élő törzskosok és a támogatási év folyamán beállított törzskosok után.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

38. §

(1) DNS alapú származás-ellenőrzés vizsgálat végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet a származás-ellenőrzés céljából végzett vizsgálatokért. A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság az ISAG akkreditációval rendelkező laboratórium vizsgálati jegyzőkönyvei alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

(2) DNS alapú súrlókór rezisztencia vizsgálat végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet a súrlókór rezisztencia megállapítása céljából végzett vizsgálatokért. A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság az ISAG akkreditációval rendelkező laboratórium vizsgálati jegyzőkönyvei alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

Teljesítményvizsgálat

39. §

Támogatás a teljesítményvizsgálat végzése célterület keretében az alábbi tevékenységekre vehető igénybe:

a) minősített anyák bárányozási teljesítmény-vizsgálata,

b) anyák hústermelő-képességének vizsgálata,

c) növendék jerkék sajátteljesítmény-vizsgálata,

d) növendék kosok sajátteljesítmény-vizsgálata,

e) tejelő anyák zárt laktációjának vizsgálata,

f) tenyészkosok üzemi ivadékvizsgálata (gyapjú),

g) tenyészkosok üzemi ivadékvizsgálata (hús-tej).

40. §

(1) Minősített anyák bárányozási teljesítményvizsgálatának végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet, ha a vizsgálatok a Teljesítményvizsgálati Kódex előírásai szerint kerülnek elvégzésre és kiértékelésre, egységes számítógépes feldolgozás mellett.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank adatai alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

41. §

(1) Anyák hústermelő-képességének ismert származású bárányok alapján történő vizsgálatára támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet, ha a vizsgálatok a Teljesítményvizsgálati Kódex előírásai szerint kerülnek elvégzésre és kiértékelésre, egységes számítógépes feldolgozás mellett.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank adatai alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

42. §

(1) Növendék jerkék sajátteljesítmény-vizsgálata végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet az ismert származású egyed után, ha a vizsgálatok a Teljesítményvizsgálati Kódex előírásai szerint kerülnek elvégzésre és kiértékelésre, egységes számítógépes feldolgozás mellett.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank adatai alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

43. §

(1) Növendék kosok sajátteljesítmény-vizsgálata támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet, ha a vizsgálatok a Teljesítményvizsgálati Kódex előírásai szerint kerülnek elvégzésre és kiértékelésre, egységes számítógépes feldolgozás mellett.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank adatai alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

44. §

(1) Tejelő anyák zárt laktációjának vizsgálat végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet, ha a vizsgálatok a Teljesítményvizsgálati Kódex előírásai szerint kerültek elvégzésre.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank adatai alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

45. §

(1) Tenyészkosok gyapjúcélú üzemi ivadékvizsgálata végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet, ha a vizsgálatok a Teljesítményvizsgálati Kódex által előírt módszerrel és egyedszámmal kerültek elvégzésre és kiértékelésre.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a tenyészkosonként elkészített eredményértékelő lapokról készült országos összesítő alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

46. §

(1) Tenyészkosok hús-tej célú üzemi ivadékvizsgálata végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet, ha a vizsgálatok a Teljesítményvizsgálati Kódex által előírt módszerrel és egyedszámmal kerültek elvégzésre és kiértékelésre.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank adatai alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

Tenyészérték megállapítása

47. §

(1) Tenyészérték megállapítására (tenyészértékbecslés) támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet az értékelésben részt vevő és tenyészértéket kapott egyedek után, szerződés alapján.

KECSKETENYÉSZTÉS

48. §

Támogatás a törzskönyvezés célterület keretében törzskönyvi nyilvántartás vezetése tevékenységekre vehető igénybe.

49. §

(1) Törzskönyvi nyilvántartás vezetésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet

a) a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő élő anyák, valamint támogatási évben leellett első ellésű anyák után,

b) a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő, élő gödölyék után,

c) a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő, élő törzsbakok után.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank adatai alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

50. §

DNS alapú származás-ellenőrzés vizsgálat végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet a származás-ellenőrzés céljából végzett vizsgálatokért. A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság az ISAG akkre-ditációval rendelkező laboratóriumvizsgálati jegyzőkönyvei alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően-a támogatási kérelemzáradékkal történő ellátásával igazolja.

Teljesítményvizsgálat

51. §

Támogatás a teljesítményvizsgálat végzése célterület keretében az alábbi tevékenységekre vehető igénybe:

a) minősített anyák született gidák után történő szaporasági teljesítménye,

b) anyák ismert származású gidák utáni hústermelőképessége,

c) növendék gödölyék sajátteljesítmény-vizsgálata,

d) növendék bakok sajátteljesítmény-vizsgálata,

e) tejelő anyák zárt laktációja,

f) tenyészbakok tejtermelési célú üzemi ivadékvizsgálata,

g) tenyészbakok ivadékainak hízékonysági vizsgálata.

52. §

(1) Minősített anyák szaporasági teljesítményének végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet, ha a vizsgálatok a Teljesítményvizsgálati Kódex előírásai szerint kerülnek elvégzésre és kiértékelésre számítógépes feldolgozás mellett.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank adatai alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

53. §

(1) Anyák ismert származású gidák utáni hústermelő képességének mérésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet, ha a vizsgálatok a Teljesítményvizsgálati Kódex előírásai szerint kerülnek elvégzésre és kiértékelésre, egységes számítógépes feldolgozás mellett.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank adatai alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

54. §

(1) Növendék gödölyék sajátteljesítmény-vizsgálata végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet az ismert származású egyed után, ha a vizsgálatok a Teljesítményvizsgálati Kódex előírásai szerint kerülnek elvégzésre és kiértékelésre, egységes számítógépes feldolgozás mellett.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank adatai alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

55. §

(1) Növendék bakok sajátteljesítmény-vizsgálata végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet, ha a vizsgálatok a Teljesítményvizsgálati Kódex előírásai szerint kerülnek elvégzésre és kiértékelésre, egységes számítógépes feldolgozás mellett.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank adatai alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

56. §

(1) Tejelő anyák zárt laktációja vizsgálat végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet, ha a vizsgálatok a Teljesítményvizsgálati Kódex előírásai szerint kerülnek elvégzésre és kiértékelésre, egységes számítógépes feldolgozás mellett.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank adatai alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

57. §

(1) Tenyészbakok tejtermelési célú üzemi ivadékvizsgálatának végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet, ha a vizsgálatok a Teljesítményvizsgálati Kódex által előírt módszerrel és egyedszámmal kerültek elvégzésre és kiértékelésre.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank adatai alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

Tenyészérték megállapítása

58. §

(1) Tenyészérték megállapítására (tenyészértékbecslés) támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet az értékelésben részt vevő és tenyészértéket kapott egyedek után, szerződés alapján.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank adatai alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

LÓFÉLÉK TENYÉSZTÉSE

Törzskönyvezés

59. §

Támogatás a törzskönyvezés célterület keretében az alábbi tevékenységekre vehető igénybe:

a) állatazonosítás, nyilvántartás,

b) származás-nyilvántartás (kancafedeztetés-nyilvántartás),

c) törzskönyvben tartás (tenyészállat),

d) DNS alapú származás-ellenőrzés (DNS vizsgálattal nem kizárt ősök).

60. §

(1) Állatazonosítás végzésére, nyilvántartás vezetésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet, ha elvégezte vagy elvégeztette a lófélék egyedi azonosításáról felvett törzskönyvi nyilvántartási adatok számítógépes feldolgozását, és az ENAR adatokat eljuttatta a központi adatbankba.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a központi adatbank alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelemzáradékkal történő ellátásával igazolja.

61. §

(1) Származás-nyilvántartás vezetésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet a kancafedeztetés nyilvántartásának végzéséért vagy végeztetéséért.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a származás-nyilvántartás alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

62. §

(1) Tenyészállatok törzskönyvben tartására támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet a törzskönyvi nyilvántartások vezetéséért.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a törzskönyvi adatok alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

63. §

(1) DNS alapú származás-ellenőrzés végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet, ha a tenyésztési hatóság által elismert tenyésztési programja szerinti származás-ellenőrzési vizsgálatot végeztet ISAG akkreditációval rendelkező hazai laboratóriumban, és a vizsgálat alapján a szülők nem zárhatók ki.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

Teljesítményvizsgálat

64. §

Támogatás a teljesítményvizsgálat végzése célterület keretében az alábbi tevékenységekre vehető igénybe:

a) méncsikók központi sajátteljesítmény-vizsgálata,

b) ló teljesítményvizsgálata.

65. §

(1) Méncsikók központi sajátteljesítmény-vizsgálata végzésére támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet a méncsikók Teljesítményvizsgálati Kódexben meghatározott központi - a tenyésztési hatóság által akkreditált - helyszínen rendezett sajátteljesítmény-vizsgálatáért, abban az esetben, ha a vizsgált egyed

a) a tenyésztési hatóság által akkreditált helyen, a tenyésztési hatóság által került felkészítésre és ott vizsgázott,

b) a tenyésztési hatóság által akkreditált helyen eredményesen vizsgázott.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

66. §

(1) Lófélék teljesítményvizsgálatának végzésére támogatást vehet igénybe a tenyésztő szervezet. A támogatás az adott fajta teljesítményvizsgálatainak elvégzése vagy elvégeztetése és számítógépes adatgyűjtő rendszerének működtetése esetén, azon lófélék után igényelhető, amely a Ló Teljesítményvizsgálati Kódex szabályainak megfelelő tenyészszemlén vagy központi kanca-teljesítményvizsgálaton támogatási évben került minősítésre, illetve az elismert lóféléket tenyésztő szervezet által meghatározott ivadék- és sajátteljesítmény szintet értékelhető eredménnyel teljesítette. A támogatás minősített egyedenként évente csak egy alkalommal igényelhető.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

Tenyészérték megállapítása

67. §

(1) Tenyészérték megállapítására (tenyészértékbecslés) támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet az értékelésben részt vevő és tenyészértéket kapott tenyészkancák és mének után.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság a tenyésztő szervezet által kiadott kimutatás alapján - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

BAROMFITENYÉSZTÉS

68. §

(1) Támogatást igényelhet a tenyésztő szervezet a baromfifélék (tyúk, gyöngytyúk, pulyka, lúd, kacsa) I. és II. törzskönyvi osztályba sorolt (elit, nagyszülő), származási igazolással rendelkező tenyészállománya után, a támogatási évben termelő, betörzsesített nőivarú egyedenként.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

(3) Támogatás állományonként évente egy alkalommal igényelhető.

NYÚLTENYÉSZTÉS

69. §

(1) Támogatást igényelhet a házinyúl- és angóranyúltenyésztő szervezet a hitelesített törzskönyvi nyilvántartásában szereplő, tetovált egyedi azonosítóval ellátott tenyész-növendék után.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

(3) A támogatás évente egy alkalommal igényelhető.

PRÉMESÁLLAT TENYÉSZTÉSE

70. §

(1) Támogatást igényelhet a prémesállat-tenyésztő szervezet az egyedi bírálat alapján főtörzskönyvbe vett és hitelesített törzskönyvi adatokkal rendelkező, tenyésztésbe állított egyedek után.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

(3) A támogatás évente egy alkalommal igényelhető.

MÉHTENYÉSZTÉS

71. §

(1) Támogatást igényelhet a méhtenyésztő szervezet a törzskönyvezett és a szakintézet által rendszeresen vizsgált és minősített méhcsaládokkal rendelkező tagjaik által tartott, a vizsgált és minősített tenyészcsaládok után, a törzskönyvi nyilvántartás és a vizsgálati díj befizetését követően.

(2) A tevékenység elvégzését a tenyésztési hatóság - a Ket. 83. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - a támogatási kérelem záradékkal történő ellátásával igazolja.

(3) Támogatás évente egy alkalommal igényelhető, új anyanevelő esetében az első évben két alkalommal.

ZÁRÓ RENDELKEZÉS

72. §

(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2)[5] E rendeletet a 2009. január 1-je és a 2014. október 31-e között nyújtott szolgáltatásokra vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

(3)[6]

(4)[7]

AZ EURÓPAI UNIÓ JOGÁNAK VALÓ MEGFELELÉS

73. §

Az e rendelet szerinti támogatás a Szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termékek előállításával foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokra történő alkalmazásáról és a 70/2001/EK rendelet módosításáról szóló, 2006. december 15-i 1857/2006/EK bizottsági rendelet 16. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontja szerinti támogatásnak minősül.

Gráf József s. k.,

földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

Melléklet a 27/2009. (III. 18.) FVM rendelethez

Támogatható jogcímek, tevékenységek és az igényelhető támogatás mértéke

1. Szarvasmarha-tenyésztés

Támogatás jogcímeMegnevezésTételenként igényelhető támogatás
Törzskönyvezésa) Törzskönyvi nyilvántartás1 100 Ft/egyed
b) Dezoxiribonukleinsav (DNS) alapú származás- ellenőrzés3 000 Ft/vizsgálat
c) Mesterséges termékenyítési felelős hálózat működtetése60 Ft/adat
d) Mesterséges termékenyítési felelős hálózat által gyűjtött adatok feldolgozása50 Ft/adat
Teljesítményvizsgálat végzésea) Tejtermelés-ellenőrzés700 Ft/egyed
b) Hústermelés-ellenőrzés350 Ft/egyed
c) Tej ivadékteljesítmény-vizsgálat szervezése600 Ft/adag
d) Hús ivadékteljesítmény-vizsgálat (ITV)41 000 Ft/utód
e) Ivadékvizsgálati célú küllemi teljesítményvizsgálat2 860 Ft/üsző borjú
f) Húshasznú ivadékvizsgálat950 Ft/borjú
g) Küllemi bírálat170 Ft/egyed
Tenyészérték megállapításaTenyészértékbecslés20 Ft/egyed

2. Sertéstenyésztés

Támogatás jogcímeMegnevezésTételenként igényelhető tá­mogatás
Törzskönyvezésa) Törzskönyvezés törzs- és szaporítótelepen5 400 Ft/koca
b) Genetikai vizsgálat3 100 Ft/vizsgálat
c) Dezoxiribonukleinsav (DNS) alapú származás-ellenőrzés3 000 Ft/vizsgálat
Teljesítményvizsgálat végzésea) Reprodukciós tesztadatok gyűjtése180Ft/fialás
b) Intramuszkuláris zsírvizsgálat3 100 Ft/vizsgálat
c) Üzemi sajátteljesítmény-vizsgálat (ÜSTV)200 Ft/vizsgálat
d) Hízékonysági és vágóérték teljesítményvizsgálat (HVT)29 000 Ft/ivadék
e) Üzemi ivadék teljesítményvizsgálat200 Ft/egyed
f) Best linear unbiased prediction (BLUP)
tenyészértékbecslés céljából végzett ivadékvizsgálat
18 000 Ft/vizsgálat
Tenyészérték megállapításaTenyészértékbecslés30 Ft/egyed

3. Juhtenyésztés

Támogatás jogcímeMegnevezésTételenként igényelhető támogatás
Törzskönyvezésa) Törzskönyvi nyilvántartás anyánként500 Ft/egyed
b) Törzskönyvi nyilvántartás jerkénként550 Ft/egyed
c) Törzskönyvi nyilvántartás törzskosonként1 900 Ft/egyed
d) Dezoxiribonukleinsav (DNS) alapú származás-ellenőrzés3 850 Ft/vizsgálat
e) Súrlókor rezisztencia vizsgálat2 600 Ft/vizsgálat
Teljesítményvizsgálata) Minősített anyák bárányozási teljesítményvizsgálata190 Ft/egyed
b) Anyák hústermelő-képességének vizsgálata330 Ft/egyed
c) Növendék jerkék sajátteljesítmény-vizsgálata1 600 Ft/egyed
d) Növendék kosok sajátteljesítmény-vizsgálata7 200 Ft/egyed
e) Tejelő anyák zárt laktációjának vizsgálata1 100 Ft/egyed
f) Tenyészkosok gyapjú célú üzemi ivadékvizsgálata23 000 Ft/csoport
g) Tenyészkosok hús-tej célú üzemi ivadékvizsgálata46 500 Ft/csoport
Tenyészérték megállapításaTenyészértékbecslés110 Ft/egyed

4. Kecsketenyésztés

Támogatás jogcímeMegnevezésTételenként igényelhető támogatás
Törzskönyvezésa) Törzskönyvi nyilvántartás anyánként500 Ft/egyed
b) Törzskönyvi nyilvántartás gödölyénként550 Ft/egyed
c) Törzskönyvi nyilvántartás törzsbakonként1 900 Ft/egyed
d) Dezoxiribonukleinsav (DNS) alapú származás-ellenőrzés3 850 Ft/vizsgálat
Teljesítményvizsgálat végzésea) Minősített anyák született gidák után történő szaporasági teljesítménye190 Ft/született gida
b) Anyák ismert származású gidák utáni hústermelő­képessége330 Ft/egyed
c) Növendék gödölyék sajátteljesítmény-vizsgálata1 600 Ft/egyed
d) Növendék bakok sajátteljesítmény-vizsgálata7 200 Ft/egyed
e) Tejelő anyák zárt laktációja1 200 Ft/egyed
f) Tenyészbakok tejtermelési célú üzemi ivadékvizsgálata46 000 Ft/bak
Tenyészérték megállapításaTenyészértékbecslés110 Ft/egyed

5. Lófélék tenyésztése

Támogatás jogcímeMegnevezésTételenként igényelhető tá­mogatás
Törzskönyvezésa) Állatazonosítás, nyilvántartás2 000 Ft/egyed
b) Származás-nyilvántartás (kancafedeztetés-nyilvántartás)2 000 Ft/egyed
c) Törzskönyvben tartás (tenyészállat)16 000 Ft/egyed
d) Dezoxiribonukleinsav (DNS) alapú származás-ellenőrzés (DNS vizsgálattal nem kizárt ősök)3 000 Ft/vizsgálat
Teljesítményvizsgálat végzésea) Méncsikók a tenyésztési hatóság által akkreditált helyen került felkészítésére és vizsgáztatására200 000 Ft/egyed
b) Méncsikók a tenyésztési hatóság által akkreditált helyen történt eredményes vizsgáztatására150 000 Ft/egyed
c) Lófélék teljesítményvizsgálata12 000 Ft/egyed
Tenyészérték megállapításaTenyészértékbecslés2 000 Ft/egyed

6. Baromfi- és egyes kisállattenyésztés

Támogatás jogcímeMegnevezésTételenként igényelhető tá­mogatás
Törzskönyvezésa) Tyúk, gyöngytyúk
1. I. törzskönyvi osztályban1 200 Ft/
betörzsesített nőivarú egyed
2. II. törzskönyvi osztályban450 Ft/
betörzsesített nőivarú egyed
b) Lúd
1. I. törzskönyvi osztályban4 200 Ft/
betörzsesített nőivarú egyed
2. II. törzskönyvi osztályban1 500 Ft/
betörzsesített nőivarú egyed
c) Kacsa, pulyka
1. I. törzskönyvi osztályban3 000 Ft/
betörzsesített nőivarú egyed
2. II. törzskönyvi osztályban1 200 Ft/
betörzsesített nőivarú egyed
d) Nyúl1 200 Ft/
tenyésznövendék
e) Prémes állat3 000 Ft/egyed
f) Méh8 800 Ft/méhanya
Teljesítményvizsgálat végzéseg) Ivadékvizsgálat12 000 Ft/méhcsalád
h) Tenyésztési program végrehajtása96 800 Ft/méhapa
család vagy tenyészcsalád

7. Fajtaelismerésre és a fajtaelismerés fenntartására irányuló teljesítményvizsgálat

Teljesítményvizsgálat végzéseVégtermék és fajtatesztekVizsgálati költségek 50%-a

Lábjegyzetek:

[1] Módosította a 19/2014. (III. 12.) VM rendelet 30. § a) pontja. Hatályos 2014.03.13.

[2] Beiktatta a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 67. § - a. Hatályos 2014.03.15.

[3] Megállapította a 18/2014. (X. 29.) FM rendelet 12. § -a. Hatályos 2014.10.30.

[4] Módosította a 19/2014. (III. 12.) VM rendelet 30. § b) pontja. Hatályos 2014.03.13.

[5] Megállapította a 18/2014. (X. 29.) FM rendelet 13. § -a. Hatályos 2014.10.30.

[6] Hatályon kívül helyezte e rendelet 72. § (4) bekezdése. Hatálytalan 2009.03.22.

[7] Hatályon kívül helyezte e rendelet 72. § (4) bekezdése. Hatálytalan 2009.03.22.

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére