602/D/1999. AB határozat
a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 233. § (1) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatáról, valamint a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 55. § -ával összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz elbírálására, alkotmányellenes mulasztás megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 233. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 55. §-ával összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a bírósági jogértelmezés alkotmányellenességének a megállapítására irányuló indítványt visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az önálló bírósági végrehajtó indítványozónak, a törvényes határidőn belül benyújtott - a jogerős bírósági végzés 1999. május 31-i átvétele után 1999. július 30-án postára adott - alkotmányjogi panasza alapjául szolgáló ügyében a Szolnoki Városi Bíróság 1101-2.Vh.3118/1997/12. számú végzésével a végrehajtást anélkül szüntette meg, hogy a végrehajtást kérőt marasztalta volna a végrehajtási költségek - így a végrehajtót megillető díjazás - tekintetében. Az indítványozó fellebbezését a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság a 3.Pkf.20.508/1999/3. másodfokú végzésében az indítványozó végrehajtó ügybeni jogképességének hiányát állapította meg, s a fellebbezést elutasította. Az indítványozó a bírósági végzések indokolásából az Alkotmány 9. § (2) bekezdésébe, illetve 70/B. § (3) bekezdésébe ütköző jogértelmezést olvasott ki. Előadta, hogy a megyei bíróság elutasító végzésével olyan helyzetbe hozta, hogy a munkájáért őt megillető díjazás megtérülése iránt külön bírósági eljárást kénytelen kezdeményezni, s az ügy várható elhúzódása miatt ez pénzügyi ellehetetlenüléséhez vezethet.
Az indítványozó kiegészítő beadványában pontosította a véleményét. Megítélése szerint az Alkotmány 56. §-ában elismert általános jogképesség, valamint az 57. § (5) bekezdésében szereplő jogorvoslathoz való jog sérelmét - alkotmányellenes szabályozást - tartalmaz a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 223. § (1) bekezdése. (Elírás miatt az indítványban téves a jelölés, tartalmában megállapíthatóan a támadott rendelkezés helyesen a 233. § (1) bekezdése.) Ezen túlmenően a már említett alkotmányos jogok sérelmére hivatkozva mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is kérte a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 55. §-a vonatkozásában.
Az indítványozó a Pp. 233. § (1) bekezdését arra tekintettel véli alkotmányellenesnek, hogy az "csak akkor engedi meg a fellebbezést a feleken és a beavatkozón kívüli személynek, ha reá a határozat rendelkezést tartalmaz, a rendelkezés reá vonatkozó része ellen," tehát nem teszi lehetővé az olyan határozat elleni jogorvoslatot, amely ugyan reá rendelkezést nem tartalmaz, de jogát vagy jogos érdekét sérti.
Az indítványozó megítélése szerint a Vht. 55. §-ából "hiányoznak annak a törvényi garanciái, hogy a végrehajtást valóban csak akkor lehessen megszüntetni, ha a megszüntetés mások jogait nem sérti." A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet abban látja, hogy a végrehajtás megszüntethetősége törvényi feltételeként nem szerepel a végrehajtási költségek megfizetésére vonatkozó kötelezettség teljesítése, noha - megítélése szerint - az önálló bírósági végrehajtónak a díjazáshoz való joga alkotmányosan szerzett jog.
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését az alábbi jogszabályi rendelkezésekre alapozta.
1. Az Alkotmány rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"56. § A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes."
"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(...)
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."
"70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.
(2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének."
2. A Pp. rendelkezései:
"233. § (1) Az elsőfokú bíróság határozata ellen - amennyiben a törvény ki nem zárja - fellebbezésnek van helye. Fellebbezéssel élhet a fél, a beavatkozó, végül az, akire a határozat rendelkezést tartalmaz, a rendelkezés reá vonatkozó része ellen."
3. A Vht. rendelkezései a másodfokú bírósági végzés időpontjában:
"55. § (1) A végrehajtást foganatosító bíróság a végrehajtást köteles végzéssel megszüntetni, illetőleg korlátozni, ha
a) ezt kívánta a végrehajtást kérő, és a megszüntetés, illetőleg korlátozás másnak a jogát nem sérti,
b) külön törvény így rendelkezik.
(2) Nincs helye a végrehajtás megszüntetésének az (1) bekezdés a) pontjában foglalt esetben, ha a végrehajtási költség megfizetésére a 34. és 41. § szerint nem került sor."
4. A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény rendelkezései a másodfokú bírósági végzés időpontjában:
"38. § (1) Az adós ellen a felszámolás kezdő időpontjában folyamatban lévő - a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos - végrehajtási eljárásokat a végrehajtást foganatosító bíróságnak (hatóságnak) haladéktalanul meg kell szüntetni, a lefoglalt vagyontárgyakat és a befolyt, de még ki nem fizetett pénzeszközöket a kijelölt felszámolónak kell átadni. Az adós ingatlanán fennálló végrehajtási jog a felszámolás kezdő időpontjában megszűnik."
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az indítványozó megítélése szerint ellentétes az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdésében deklarált jogorvoslathoz való joggal a Pp. 233. §-a (1) bekezdésében szereplő rendelkezés, amelynek értelmében fellebbezéssel élhet a fél, a beavatkozó, végül az, akire a határozat rendelkezést tartalmaz, a rendelkezés reá vonatkozó része ellen, ugyanakkor nem illeti meg ez a jogosultság azt, akit érintően a határozat "kötelezettséget állapít meg vagy jogot von el."
Az Alkotmányíróság a 696/D/2000. AB határozatában (ABH 2003, 1244, 1246.) elvégezte a Pp. 233. § (1) bekezdésének az Alkotmány 57. § (5) bekezdésben foglaltakra vonatkoztatott alkotmányjogi panaszt az alábbiakra tekintettel utasította el:
"Az Alkotmánybíróság több határozatában értelmezte az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jogot. Az indítvány elbírálása szempontjából alapvető az Alkotmány szabályának értelmezése alapján kialakult az az elv, amely szerint a jogorvoslat biztosítása a jogállam céljainak és feladatainak megvalósítását szolgálja. Ezért kell az államnak olyan jogszabályokat megalkotnia, amelyek eljárási garanciák nyújtásával az alanyi jogok érvényesítésének lehetőségét megteremtik [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.]. A jogorvoslatnak ebből a szerepéből következik, hogy a feleknek meghatározott feltételek, így elsősorban alanyi jog megléte szükséges ahhoz, hogy a jogorvoslat alkotmányos feladata megvalósulhasson (930/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 502, 505.). A jogorvoslathoz való jog nem korlátlan, amit kifejez az Alkotmány 57. §-a (5) bekezdésének az a megfogalmazása, amely szerint mindenki "a törvényben meghatározottak szerint" élhet jogorvoslattal. Ennek alapján értelmezendő az a követelmény, hogy a félnek alanyi joggal kell rendelkeznie a jogorvoslati jog gyakorlásához" (799/E/1998. AB határozat, ABH 2001, 1011, 1014.).
A Pp. támadott szabálya szerint a határozat ellen jogorvoslattal élhet a fél, a beavatkozó, valamint az a személy, akire a határozat rendelkezést tartalmaz. A támadott rendelkezés nem áll ellentétben az Alkotmánynak azzal a szabályával, amely szerint jogorvoslathoz való jog illeti meg azt a személyt, akinek jogát bírósági, közigazgatási vagy más hatósági döntés sérti. Az Alkotmánybíróság egyébként a Pp. egy másik rendelkezésének vizsgálata során már utalt arra, hogy az Alkotmány 57. § (5) bekezdéséből nem vezethető le olyan követelmény, amely szerint a jogorvoslathoz való jognak más személyeket is meg kellene illetnie, mint akiket a Pp. 233. §-a felsorol (1319/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 690, 691.)"
Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: Ügyrend) 31. § c) pontja szerint az Alkotmánybíróság az eljárást megszünteti, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) - ezen belül - azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértést megállapítani ("ítélt dolog"). Az indítványozó már érdemben elbírált jogszabályi rendelkezés [Pp. 233. § (1) bekezdés], részben azonos alkotmányi §-ra hivatkozva kérte az alkotmányellenesség megállapítását, ebben a részben az indítvány "ítélt dologra" irányul. Az Alkotmánybíróságnak azonban a vizsgálatot tovább kellett folytatni, mivel az indítványozó más alkotmányos összefüggésre is hivatkozik. Az indítványozó szerint ugyanis a Pp. 233. § (1) bekezdése ellentétes az Alkotmány 56. §-ával is.
Az Alkotmány 56. §-a alapján: "A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes." Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ebből az alkotmányi rendelkezésből azonban nem vonható le az a következtetés, hogy minden személy minden ügyben, minden feltétel nélkül perképességgel rendelkezik. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság hivatkozott végzésének indokolásában a következőkre mutatott rá: "A Vht. 9. §-a alapján alkalmazandó Pp. 233. § (1) bekezdése szerint az elsőfokú bíróság határozata ellen fellebbezésnek van helye. Fellebbezéssel élhet a fél, a beavatkozó, végül az, akire a határozat rendelkezést tartalmaz a rendelkezés reá vonatkozó része ellen. Az önálló bírósági végrehajtó a végrehajtási ügyben félnek nem minősül és a végzés nem tartalmaz reá rendelkezést sem. Ennél fogva az önálló bírósági végrehajtót az ügyben a végzés elleni fellebbezés joga nem illeti meg." Az indítvánnyal ellentétben a bíróság a bírósági végrehajtónak nem az alkotmányos jogképességét tagadta, hanem azt állapította meg, hogy az adott ügyben az önálló bírósági végrehajtó nem perképes. A Pp. 48. §-a szerint a perben fél az lehet (perbeli jogképesség), akit a polgári jog szabályai szerint jogok illetnek és kötelezettségek terhelhetnek. Az önálló bírósági végrehajtó a végrehajtási ügyben nem minősül félnek, nem perképes. A önálló bírósági végrehajtó adott ügybeni perképességének a hiánya viszont nincs alkotmányjogilag értékelhető összefüggésben az Alkotmány 56. §-ban biztosított jogképességgel, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.
2. Az indítványozó álláspontja szerint a jogalkotó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy a Vht. 55. §-ából hiányoznak annak törvényi garanciái, hogy a végrehajtást valóban csak akkor lehessen megszüntetni, ha a megszüntetés másnak a jogát nem sérti. Álláspontja szerint az alkotmányos elvárásoknak az felelne meg, ha "a végrehajtás megszüntethetősége törvényi feltételeként előírásra kerülne a végrehajtási költségek (ideértve az állam által előlegezett költségeket és a végrehajtónak járó díjazást is) megfizetési kötelezettségének teljesítése." Úgy véli: alkotmányosan szerzett jog az önálló bírósági végrehajtónak a díjazáshoz való joga, ezért a Vht. 55. §-ának ilyen tartalmú c) ponttal való kiegészítését igényli. Az indítványozó azonban maga is utal arra, hogy követelését külön eljárásban érvényesítheti. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem sérül az önálló bírósági végrehajtó díjazáshoz való joga, mivel nincs olyan alkotmányi rendelkezés, amely szerint ez a jog csak adott konkrét eljárásban lenne érvényesíthető.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. § (1) bekezdése szerint - hivatalból vagy indítvány alapján - mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására kerül sor akkor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. A jogalkotó szerv jogszabály-alkotási kötelezettsége konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is fennáll, ha az alkotmányos alapjogok érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak, illetve, ha a hiányos szabályozás alapvető jog érvényesítését veszélyezteti. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.; 22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 112-113.; 31/1997. (V. 16.) AB határozat, ABH 1997, 154, 155.] Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség nemcsak akkor állapítható meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs, hanem akkor is, ha adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [2/2000. (II. 25.) AB határozat, ABH 2000, 25, 33.; 4/2003. (II. 26.) AB határozat ABH 2003, 69, 71-72.]. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nincs olyan jogalkotói mulasztás, amely alkotmányellenes helyzetet idézne elő, ami az önálló bírósági végrehajtó követelése érvényesítését, alapvető jogának érvényesítését veszélyeztetné, ezért az indítványt ebben a részében is elutasította.
A másodfokú bírósági végzés indokolásában a bíróság külön felhívta a bírósági végrehajtó figyelmét: "A Vht. 34. § (1) bekezdése szerint a végrehajtás során felmerülő költségeket a végrehajtást kérő előlegezi és az adós viseli. Ha tehát a végrehajtó végrehajtási cselekményt végzett az eljárás megszüntetéséig a végrehajtó díját - ha az az adóstól nem hajtható be - a végrehajtást kérőtől követelheti."
3. Az indítványozó az Alkotmány 9. § (2) bekezdésének és 70/B. § (3) bekezdésének sérelmére hivatkozva, az említett bírósági végzésekben foglalt "alkotmányellenes jogértelmezésből és alkalmazásból adódó, egyéb jogorvoslati lehetőség hiányában nem orvosolható jogsérelem okozta joghátrány megoldása végett" is az Alkotmánybírósághoz fordult.
Az Abtv. 1. §-a állapítja meg az Alkotmánybíróság hatáskörét, a hatáskörébe tartozó tárgyköröket. A bírósági jogértelmezés, a jogértelmezés alkotmányosságának vizsgálata eszerint nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 29. § b) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2004. november 8.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró