799/E/1998. AB határozat
az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 18. § (1) bekezdésével és 89. § (1) bekezdésével összefüggésben előterjesztett, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára és megállapítására irányuló indítvány alapján - dr. Bagi István alkotmánybíró különvéleményével - meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 18. § (1) bekezdésével és 89. § (1) bekezdésével összefüggésben előterjesztett, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló kérelmet nyújtott be. Álláspontja szerint a jogalkotó szerv jogszabályalkotási feladatának nem tett eleget, mert az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) "18. § (1) bekezdésében és 89. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések ellenére az eljárásban részt vevő ügyfél meghatalmazottja részére képviseleti díj megállapíthatóságáról és megállapítása mikéntjéről nem rendelkezett." Az indítványozó szerint amikor az ügyfél a közigazgatási határozat ellen jogorvoslatot vesz igénybe, az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogát gyakorolja, illetőleg amikor az ügyfél kérelmére közigazgatási eljárás indul, az ügyfél az Alkotmány 64. §-a szerinti alkotmányos jogával él. Az Áe. 18. § (1) bekezdése lehetővé teszi, hogy az ügyfél meghatalmazottja útján járjon el, s - az indítványozó szerint - a közigazgatási eljárások, illetve a jogszabályok bonyolultsága nemegyszer megköveteli, hogy a meghatalmazott személy ügyvéd, jogi képviselő legyen. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe és a 64. §-ában foglalt jogok gyakorolhatósága - véli az indítványozó - a közigazgatási eljárásban is jogi képviselő igénybevételét igényli. Az Áe. 89. §-a az eljárási költségeket szabályozza, de az ügyfél által igénybe vett jogi képviselő képviseleti díjáról nem rendelkezik. Az indítványozó szerint az ügyvédi költségekről való rendelkezés hiánya különösen aggályos akkor, amikor az eljárásban ellenérdekű ügyfelek vesznek részt, vagy akkor, amikor az eljárás azért indul, mert jogsértés gyanúja áll fenn.
Az indítványozó kifejti, hogy a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet szabályozza a bíróság által megállapítható ügyvédi költségeket, így a polgári peres eljárások során a jogi képviselő képviseleti díja tisztázva van. Ezzel szemben az államigazgatási eljárással összefüggésben hasonló szabály nincs.
Az ügyfél meghatalmazottja részére történő képviseleti díj szabályozásának szükségessége - véli az indítványozó - az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében meghatározott jogorvoslathoz való jogból, a 64. § szerinti panaszjogból, továbbá "mindezeken keresztül" a 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiságból ered, az erre vonatkozó szabályozás elmaradása mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet eredményez.
II.
1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezései szerint:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"57. § (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."
"64. § A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé."
2.1. Az Áe. képviseletre vonatkozó szabályai szerint:
"18. § (1) Ha nem írja elő jogszabály az ügyfél személyes eljárását, helyette törvényes képviselője vagy meghatalmazottja is eljárhat.
(2) Ha az ügyfél nem személyesen jár el, a közigazgatási szerv az eljáró személy képviseleti jogosultságát megvizsgálhatja. Jogszabály a képviseleti jogosultság igazolását meghatározott formához kötheti.
(3) A közigazgatási szerv visszautasítja az olyan meghatalmazott eljárását, aki az ügyben a képviselet ellátására nem alkalmas, vagy aki a jogosultságát nem igazolja.
(4) Az olyan ügyfél részére, aki ismeretlen helyen tartózkodik, vagy nem tud az ügyben önállóan eljárni - ha nincs törvényes képviselője vagy meghatalmazottja -, a gyámhatóság ügygondnokot rendel ki.
(5) Az iratokat az ügyfél részére, ha pedig törvényes képviselője, ügygondnoka vagy írásban meghatalmazott képviselője van ezek részére kell kézbesíteni; az idézés kézbesítése azonban a megidézett részére történik, képviselője egyidejű értesítésével."
2.2. Az Áe. eljárási költségekre vonatkozó rendelkezése értelmében:
"89. § (1) Az államigazgatási eljárás költségét - ha jogszabály másként nem rendelkezik - az állam viseli; az illetékfizetési kötelezettségre az illetékekre vonatkozó szabályok irányadók."
III.
Az Alkotmánybíróságnak a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára irányuló hatáskörét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § e) pontja, 21. § (4) bekezdése és a 49. §-a szabályozza. Az Abtv. 49. § (1) bekezdése értelmében: "Ha az Alkotmánybíróság hivatalból, illetőleg bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja feladatának teljesítésére." Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint azonban a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet - a jogi szabályozás iránti igény - annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990. 83., 86.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapjog, alkotmányos elv érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992. 227., 232.].
Jelen ügyben az indítványozó az Áe. tekintetében az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt elv és az 57. § (5) bekezdése és a 64. §-a szerinti jogok érvényesíthetősége miatt kéri a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatát, ezért megállapítható, hogy az indítvány eljárásra alkalmas.
IV.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való joggal, illetve annak tartalmával több határozatában foglalkozott.
Az erre vonatkozó értelmezések szerint a jogorvoslathoz való jog lényegi tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 27., 31.]. Az Alkotmány a különböző eljárásokra vonatkozó törvényi szabályozásra bízza a jogorvoslati formák megjelölését, a jogorvoslatot elbíráló fórumok megállapítását, valamint annak meghatározását, hogy hány fokú jogorvoslati rendszer érvényesülhet (1437/B/1990. AB határozat, ABH 1992. 453., 454.). A jogorvoslathoz való jog követelményét az egyfokú fellebbezési rendszer is kielégíti, de a törvényhozó ezen túlmenő jogorvoslati lehetőséget is adhat [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 59., 68.].
A jogorvoslathoz való alapjog biztosítását jelenti, ha az eljárásban a törvény garantálja az érintett számára, hogy ügyét az alapügyben eljáró szervtől különböző szerv bírálja el (513/B/1994. AB határozat, ABH 1994. 731., 734.). Minden jogorvoslat lényegi eleme a "jogorvoslás" lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát [23/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998. 182., 186.].
Az Alkotmánybíróság a 24/1999. (VI.30.) AB határozatában rámutatott, hogy a jogorvoslati jog tényleges gyakorlásának egyik elengedhetetlen feltétele, hogy a jogorvoslat benyújtására megfelelő idő álljon rendelkezésre (ABH 1999. 237., 244.).
Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése "a törvényben meghatározottak szerint" fordulatot használja a jogorvoslathoz való jog deklarálása során. Az Alkotmánybíróság erre vonatkozó értelmezése szerint ezen alkotmányi rendelkezés nemcsak a jogorvoslathoz való jog korlátozhatóságának jogforrási szintjét jelöli, hanem egyben a joggal való élés feltételeinek törvényi szabályozására, a jogorvoslathoz való jognak - az Alkotmány keretei közötti - tartalmi korlátozhatóságára is utal. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben - többek között - megállapította: az Alkotmány 57. § (5) bekezdése a jogorvoslathoz való alapjogot határozza meg, azonban ez az alapjog sem korlátozhatatlan. Ez az alkotmányi rendelkezés ugyanis a jogorvoslat jogát a "törvényben meghatározottak szerint" biztosítja, amely utalás az eltérő szabályozási lehetőségekre, arra, hogy a különböző eljárásokban a jogorvoslatnak eltérő formái lehetnek [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 27., 31.]. Az Alkotmánybíróság egy más határozatában kimondta, hogy az Alkotmány e rendelkezése a jogorvoslathoz való jogot jelöli meg alapjogként és nem az egyes jogorvoslati formákat, illetve azok fórumrendszerét. Ahhoz, hogy valamely jogorvoslati forma funkcióját alkotmányosan betölthesse, a feleknek meghatározott feltételekhez kötött alanyi joggal kell rendelkezniük arra, hogy az általuk állított jogsérelmet a jogorvoslati fórum érdemben és rájuk kiható hatállyal elbírálja [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 59., 65.].
Jelen ügyben elsőként az állapítható meg, hogy az indítványozó az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog lényegi - a fenti alkotmánybírósági határozatok által kibontott - tartalmával összefüggő problémát nem vetett fel. Az indítványozó a jogorvoslathoz való jogot az eljárási költségek megtérítésének szabályaival hozza összefüggésbe. Az Alkotmánybíróság a 323/B/1994. AB határozatban (ABH 1994. 704., 705.) vizsgált olyan ügyet, amelyben az eljárási költségek és a jogorvoslathoz való jog kapcsolata merült fel. Az Alkotmánybíróság e határozatában az Áe. és a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) költségmentességre vonatkozó szabályaira tekintettel a jogorvoslati jog alkotmánysértő korlátozását nem állapította meg. E döntés alapján az eljárási költségek szabályai és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jog érvényesíthetősége megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálatát.
2. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány 57. § (5) bekezdéséből nem következik, hogy az Áe.-nek az eljárási költségek között a meghatalmazott képviseleti díjára is kiterjedő szabályokat kell tartalmaznia. Önmagában az, hogy az Áe. 18. § (1) bekezdése lehetőséget biztosít a meghatalmazott útján történő eljárásra, viszont az eljárási költségekről szóló 89. § nem tartalmaz rendelkezést a meghatalmazott részére történő képviseleti díj megállapításáról, nem érinti az ügyfél azon jogát, hogy az államigazgatási eljárás során a különböző jogorvoslatokat igénybe vegye. A jogorvoslatokkal élés nincs jogi képviselő részvételéhez kötve, s az indítványozó által jelölt szabályozás hiánya nem akadályozza, hogy az ügyfél jogait gyakorolhassa.
Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság az Áe. 18. § (1) bekezdésével és 89. § (1) bekezdésével összefüggésben nem állapított meg mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet, ezért az erre irányuló indítványt elutasította. Az Alkotmánybíróság megjegyzi: az indítvány keretei között nem vizsgálhatta, hogy a különböző típusú (más jogszabályok által részletezett) közigazgatási eljárásokban a költségviselés szabályai miként érvényesülnek. [Az Áe. 89. § (1) bekezdésétől eltérő költségviselési szabályok alkotmányossági vizsgálata - esetenként - alkotmánybírósági eljárás tárgya lehet.]
3. Az indítványozó e problémával összefüggésben az Alkotmány 64. §-ában foglalt petíciós jog vagy panaszjog sérelmére is hivatkozott. Az Alkotmánybíróság korábban már kifejtette, hogy az Alkotmány 64. §-ában meghatározott panaszjog arra jogosítja fel a polgárokat, hogy az illetékes állami szervhez terjeszthetik - egyedül vagy másokkal együtt - panaszaikat [17/1994. (III. 29.) AB határozat, ABH 1994. 84., 87.] Ugyanakkor e jog tartalmával összefüggésben az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy az ún. petíciós jog nem áll összefüggésben az ügyvédek és jogtanácsosok jogi képviseletre való jogával és foglalkozásuk gyakorlásával. A petíciós jog nem ügyvédi és nem jogtanácsosi jog [52/1996. (XI. 14.) AB határozat, ABH 1996. 159., 163.] Minderre tekintettel megállapítható, hogy az Alkotmány 64. §-a nincs értékelhető összefüggésben azzal a problémával, hogy az államigazgatási eljárás során a jogi képviselő képviseleti díja törvényileg nem rendezett. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt e tekintetben is elutasította.
4. Az indítványozó szerint a jelölt szabályozás hiánya az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének és 64. §-ának sérelmén keresztül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság alapelvét is sérti.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének több aspektusát bontotta ki. Az alkotmánybírósági értelmezés szerint a jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező szervek is csak a jog által meghatározott keretek között fejthetik ki a tevékenységüket. [56/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991. 454., 456.] A jogállam-értelmezés másik iránya a jogbiztonság követelményének érvényesítése, illetve ehhez kapcsolódóan a jogalkotási (törvényhozási) eljárás garanciális szabályainak védelme. A jogállamiság része az alapvető emberi jogok érvényesülése, érvényesíthetősége is, ezzel kapcsolatban azonban az Alkotmánybíróság az ítélkezése kezdetén rögzítette, hogy a jogállamiság alkotmányos deklarálása tartalmi kérdésekben tovább utal az egyéb, nevesített alkotmányos elvekre és jogokra. [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991. 146., 158.]
Az indítványozó az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének és 64. §-ának sérelmén keresztül - tehát "tartalmi kérdésekben" - véli úgy, hogy a szabályozás hiánya a jogállamiságot is sérti. Az Alkotmánybíróság azonban e tartalmi kérdésekben nem állapított meg alkotmányellenességet, így az indítványozó által jelölt szabályozás hiánya az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével sem áll ellentétben. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése e tekintetben - mint ahogy ezt a fentebb idézett 32/1991. (VI. 6.) AB határozat kifejtette - nem tartalmaz önálló mércét.
5. Az indítványozó végül a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását abból a szempontból is vizsgálni kéri, hogy az Áe. nem tartalmaz (a jogi képviselő képviseleti díjára vonatkozóan) a Pp.-vel azonos szabályokat. Az Alkotmánybíróság több határozatában, így az 1283/B/1993. AB határozatban is rámutatott arra, hogy az Áe. és a Pp. két, egymástól számottevő mértékben eltérő jogi eljárás szabályait foglalja magában, éppen ezért az egyes részletszabályok - így a költségviselés szabályai tekintetében is - a két törvény jelentősen különbözik egymástól. Ez a különbözőség - éppen a szabályozási tárgy eltérő volta miatt nem alkotmányellenes, s ugyanezen okból az sem vethető fel, hogy a két törvény ellentétben áll egymással (ABH 1994. 684., 686.).
Az 1-5. pontokban részletesen kifejtett indokok alapján az Alkotmánybíróság az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 18. § (1) bekezdésével és 89. § (1) bekezdésével összefüggésben előterjesztett mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasította.
Budapest, 2001. november 5.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bagi István alkotmánybíró különvéleménye
1. Egyetértek a határozat indokolásának azon részével, amely nem lát közvetlen összefüggést megállapíthatónak az államigazgatási eljárás költségviselésről szóló 89. § (1) bekezdése illetőleg a jogorvoslathoz való jog és petíciós jog között.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére alapított alkotmányellenességet azonban megalapozottnak tartom, amelyen keresztül már a fenti, nevesített alapjogok sérelme is bekövetkezhet.
2. Az Áe. 89. §-a az eljárási költség viselőjeként - jogszabályi kivétel hiányában - az államot jelöli meg. Ez a szabály ténylegesen csak a hatóság által megállapított költségek felől rendelkezik: nem kell az ügyfélnek megtéríteni pl. tanú útiköltségét, szakértő díját, kirendelt eseti gondnok munkadíját, de értelemszerűen nem tartalmazza azokat a kiadásokat, amely az ügyfél saját eljárásával kapcsolatosan merül fel, akár ő maga kezdeményezte az eljárást, akár a hatóság indította azt ellene. Ilyen költség alatt értendő a személyes eljárással kapcsolatban felmerült útiköltség, munkából történő kiesés esetén elmaradt jövedelem, jogi képviselet esetén a képviselő munkadíja.
Nyilvánvaló, hogy a hatóság részéről ezek megtérítésére nincs lehetőség, figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy az államigazgatási eljárás többarcú, vannak kétpólusú eljárások, amelyekben ellenérdekű felek szerepelnek. Ilyen esetekben - más eljárásokhoz hasonlóan - indokolt lehet a költségeknek az olyan ellenérdekű félre történő ráterhelése, akinek a magatartása alappal adott okot az eljárás megindítására, vagy védekezésre szorította az ügyfelet.
Minthogy az Áe. 18. § (1) bekezdése lehetőséget ad, hogy az ügyfél képviselő útján járjon el, ha az ügy akár objektíve, akár az ügyfél megítélése szerint bonyolult, indokolt a jogi képviselet igénybevétele. Ennek pedig az ügy jellegéhez igazodóan eltérő mértékű költségvonzata van, amelynek megtérülésére az Áe. általános szabálya szerint nincs mód.
3. Az Áe. 89. §-ában írt felhatalmazás alapján számos jogszabály rendelkezik a különböző államigazgatási eljáráshoz kapcsolódó költségviselési szabályokról, az általánostól eltérő és a jogi képviseletre kiterjedő szabályt azonban csak elvétve tartalmaznak.
Ilyen többek között a gyámhatóságokról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 16-17. §-a, amely az egyes ügyfelek általi költségviselést tartalmazza; azt arra rendeli terhelni, akinek a jogsértés felróható, vagy akinek a hibájából a költség felmerült. A 17. § (1) bekezdésében azonban, ahol példálódzóan felsorolja az elszámolható költségeket, az ügyfél kiadásai között csak készkiadást, konkrétan az útiköltséget és szállásköltséget említi, a képviseletről pedig hallgat, csupán a hatóság által kirendelt képviselő (ügygondnok, eseti gondnok) díját nevesíti.
Ebből az is következik, hogy a jogi képviselő költségének megállapítására nem ad lehetőséget: a "készkiadás" fogalma ugyanis az ügyfél (tanú, szakértő) megjelenésével felmerülő költséget fedi (utazás, szállás), szakértő esetében például a leírás, a papír költségét. Erre enged következtetni a 17. § (1) bekezdésének további fordulata, amely a szakértői vizsgálat díját (mint munkadíjat) már nem ebbe a kategóriába sorolja.
A birtokvédelmi ügyben a Ptk. 191. § (3) bekezdése rendelkezik arról, hogy a jegyző határozatot hozhat a hasznok, károk és költségek kérdésében is.
A költség fogalma azonban anyagi jogi fogalom, amely a Ptk. 194. § (1) bekezdésében és (2) bekezdésében írt szükséges és hasznos költségek megtérítéséről való rendelkezést jelent, ezért a Legfelsőbb Bíróság PK. 30. számú állásfoglalásában írt kiterjesztő értelmezésre volt szükség ahhoz, hogy a költségek fogalma alá lehessen vonni az eljárási (köztük a jogi képviseleti) költséget.
A fentieken túl más eljárásban is lehetnek ellenérdekű ügyfelek (mint építésügyi eljárások) vagy ügyféli pozícióval ugyan nem rendelkező, de ahhoz közelálló érdekeltek (mint például a versenyfelügyeleti eljárásban a bejelentő), akik akkor sem számíthatnak az eljárásukkal összefüggésben felmerült kiadásaik, így a képviseleti költség megtérülésére, ha az eljárásuk sikerre vezetett, amelynek egyik feltétele a megfelelő szakmai színvonalú jogi képviselet. A jogszabályok összetettsége, bonyolultsága miatt azonban a laikus állampolgár számára a jogrendszer megértése és az általa szabályozott eljárásokban való részvétel egyre kevésbé képzelhető el jogászi támogatás nélkül.
4. Az ügyfelet az államigazgatási eljárás során is megilleti az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikk. 1. pontja alapján a tisztességes eljáráshoz való jog.
Ez az általánosan megfogalmazott jogosultság az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alá vonható. Eszerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, a jogállamiság része pedig az alapvető emberi jogok érvényesülése, érvényesíthetősége is, amelyek az Alkotmánybíróság 32/1991. (VI. 6.) AB határozatban foglaltak szerint nevesített alkotmányos elvekben és jogokban nyernek tartalmat (ABH 1991. 129., 139.).
"E szabályok ugyanakkor nem töltik ki teljes egészben ezen alapérték tartalmát, ezért a jogállam fogalom értelmezése az Alkotmánybíróság egyik fontos feladata. A jogállamiság alapértékét kitöltő elveket az Alkotmánybíróság egy-egy konkrét ügy kapcsán fokozatosan fejti ki. Noha az Alkotmánybíróság a jogszabályok alkotmányossági felülvizsgálata során a vizsgált rendelkezéseknek elsősorban az Alkotmány valamely konkrét rendelkezésével való összhangját vizsgálja, ez nem jelenti azt, hogy az általános rendelkezéseket formális deklarációnak tekinti, s az alapelveknek pusztán kisegítő, másodlagos szerepet szánna. Az Alkotmányban tételesen szereplő jogállam alapértékének sérelme önmagában is megalapozza valamely jogszabály alkotmányellenességét". [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 59., 65.]
Az eljárások során a jogi képviselet igénybevétele ezen alapvető emberi jog körébe tartozik, amelyet egyebek között megerősít az Emberi Jogok Európai Bíróságának az Airey v. Írország ügyben hozott határozata (A-sor., 32. kötet, 14. oldal 26. pont) is; ez a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése alá vonta azt az esetet, amikor valaki azért nem indíthatott pert, mert nem rendelkezett a jogászi tiszteletdíj megfizetésére megfelelő anyagi eszközökkel. Az államnak polgári ügyekben is biztosítania kell a hatékony jogi képviselet tényleges igénybevételének lehetőségét.
Az említett határozatból is kitűnik, hogy e jog tágan értelmezhető. A jogállamiságból fakadó általános jogok biztosításának kérdése tehát nem kerülhető meg azzal, hogy annak tartalmi elemeként a bírósághoz, hatósághoz fordulás, mint nevesített jog konkrétan esetleg nem sérült.
Álláspontom szerint nem lehet függővé tenni az ügyfél eljárásban történő részvételét attól, képes-e annak költségeit finanszírozni vagy sem.
5. Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott a jogállamiság általános szabályához képest nevesített alkotmányos jog, a jogorvoslati jog tényleges gyakorlásának feltételeivel, amelyek azonban közvetve a tisztességes eljáráshoz való jogot, így a jogállamiság tartalmi elemét is érintik. Köztük a 323/B/1994. AB határozatában annak alkotmányossági vizsgálatánál, hogy a magas eljárási költségek visszariaszthatják az ügyfelet a törvényben számára biztosított jogorvoslati jog gyakorlásától, arra a következtetésre jutott, hogy az illeték mértéke - figyelemmel az Áe., illetőleg a Pp. költségmentességi szabályaira is - nem lehet akadálya a jogorvoslati jog gyakorlásának. (ABH 1994. 704., 705.)
Más határozatban azt fejtette ki, "hogy a jogorvoslati jog tényleges gyakorlásának egyik elengedhetetien feltétele, hogy a jogorvoslat benyújtására megfelelő idő álljon rendelkezésre." [24/1999. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1999. 237., 244.]
A jogállamiság elvéből következően alkotmányos jelentősége van annak is, hogy a fenti határozatokban foglaltakon túlmenően az alapeljárásban, a jogorvoslati jog érvényesítését megelőzően is megillesse az ügyfelet az a jog, hogy jogi képviselő segítségével járjon el, és ebben ne akadályozza, hogy költségei megtérülésére nincs lehetőség. Ez a jog azonban sérül, ha az ügyfél jogos igényének csak anyagi áldozattal szerezhet érvényt, és e tény visszariasztja az eljárás megindításától, vagy attól, hogy megfelelően képviseltesse magát.
6. Minthogy az Áe. a 18. § (1) bekezdésében általános érvénnyel lehetővé teszi a képviselő útján történő eljárást, rendszertanilag ugyanezen törvénynek kellene tartalmaznia ennek tipikus formájával, a jogi képviselettel járó költségek mikénti viselését. Ezt nem pótolják az egyes eljárások esetleges szabályai, hiszen azok megalkotására nincs törvényi kötelezettség, csak lehetőség. Így mulasztott a törvényhozó, amikor a költségviselést részletesen nem szabályozta.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Abtv. 49. §-ának keretei között a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet akkor is megállapítja, ha a jogalkotó szervnek konkrét jogszabályi felhatalmazása nem volt, de alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992. 227., 232., 233.; 6/1999. (IV. 21.) AB határozat, ABH 1999. 90., 93.], vagy amikor a már létező - alapjog érvényesítéséhez szükséges - szabályozás nem elégséges [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995. 108., 113.; 4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999. 52., 63.].
Mindezek alapján fenntartom azt az álláspontomat, hogy az eljárásban mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapításának lett volna helye.
Budapest, 2001. november 5.
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró