BH 1992.1.31 Az 1952. évi 4. tvr. alapján az állam tulajdonszerzését foganatosító államigazgatási határozat, illetve intézkedés jogszabálysértő voltának megállapítása iránt kereset nem indítható [1991. évi XXV. tv. és 1991. évi XXVI. tv. 3. §, 15. § (1) bek., 63/1981. (XII. 5.) MT rendelet, 1972. évi 31. tvr. 31. § (1) bekezdés, 32/1990. (XII. 22.) AB határozat, 27/1991. (V. 20.) AB határozat, Pp. 130. § (1) bekezdés b) pont].

A megyei bíróság a felperesek keresetlevelét idézés kibocsátása nélkül elutasította, a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének i) pontjára alapítottan. Döntését azzal indokolta: a felpereseknek az állammal és a helyi önkormányzattal szemben érvényesített igénye nyilvánvalóan alaptalan, mert a perbeli ingatlanok tulajdonjogának elvonásával okozott káruk miatt csupán részleges kárpótlás iránti igénnyel léphetnek fel, az 1991. XXV. törvény alapján, az ott meghatározott eljárás szerint.

A végzés ellen a felperesek fellebbeztek. Kérték annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság utasítását a kerestük érdemi tárgyalására.

A felperesek fellebbezése az alábbi indokokból nem alapos. A felperesek - jogutódi minőségükben - bírói felhívásra is határozottan fenntartották azt az eredeti kereseti kérelmüket, hogy a keresetlevelükben megjelölt három ingatlanra vonatkozóan, az egészhez viszonyított 2/5 részre, "állítsa helyre" a bíróság a felperesek tulajdonjogát, tegye lehetővé számukra - a tulajdoni hányaduk arányának megfelelően - az ingatlanok birtokbavételét és használatát. A kereseti követelésüket arra alapították, hogy a kereset tárgyává tett ingatlanokat - az S. Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága igazgatási osztálya 1952. március 24-én kelt 4/1952. Biz. III. számú megkeresése folytán - jogellenesen vették állami tulajdonba az 1952. évi 4. tvr. alapján.

A felperesek keresetének valóságos tartalma tehát az állam tulajdonszerzését foganatosító államigazgatási határozat, illetve intézkedés jogszabálysértő voltának a megállapítása. A felperesek nem vitatták, hogy - megengedő jogszabályi rendelkezés hiányában - az erre irányuló követelés bíróság előtt nem volt érvényesíthető. Az ez iránt előterjesztett keresetlevelet - a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján - idézés kibocsátása nélkül el kellett utasítani.

A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!

Jogkódex ikon

Jogkódex

Az igényeinek megfelelő Jogkódex előfizetés kiválasztása

A legfrissebb szakcikkek eléréséhez a Szakcikk Adatbázis Plusz előfizetés szükséges

Meglévő Jogkódex előfizetés bővítése szükséges.

Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!