637/H/2000. AB határozat

önkormányzati rendelet alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság önkormányzati rendelet alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta az alábbi

határozatot:

Az Alkotmánybíróság Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése által alkotott, az ivóvízellátás, valamint szennyvízelvezetés- és tisztítás díjainak meghatározásáról és az áralkalmazási feltételekről szóló 46/2003. (XII. 3.) számú rendelet 2. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

Indokolás

I.

1. A Győr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője - törvényességi észrevételének elutasítását követően - a Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének az ivóvíz-szolgáltatás és szennyvízelvezetés (-kezelés) díjairól szóló 30/1999. (XII. 8.) Ör. rendelete 2. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. A támadott rendelkezés a csatornahasználat díját (ÁFA nélkül) 119, 1 Ft/m3 összegben állapította meg, majd a lakossági és intézményi fogyasztók részére kedvezményes csatornadíjat határozott meg 112, 5 Ft/m3 összegben. Az indítványozó álláspontja szerint a szabályozás egyrészt anélkül tesz különbséget az azonos csoportba (fogyasztók) tartozó személyek (egyfelől lakosság és intézmények, másfelől egyéb fogyasztók) között, hogy a megkülönböztetésnek alkotmányos indoka lenne, másrészt a szabályozás figyelmen kívül hagyja az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Át.) rendelkezéseit is.

Az indítvány szerint az ár, díj mértékének megállapításakor nem lehet különbséget tenni a fogyasztók között azok teherbíró képességétől függően, annál is kevésbé, mivel a két fogyasztói csoport nem tükrözi egyértelműen a jobb, vagy gyengébb teherbíró képességet, ezért a pozitív diszkrimináció nem alkalmazható. Az árat, díjat egységesen kell megállapítani és ezt követően az önkormányzat pénzeszközeiből a szociális ellátás (pl. lakásfenntartási támogatás) formájában lehet támogatást adni az arra rászorultaknak.

Azon termékek és szolgáltatások esetében, amelyek vonatkozásában az Át. hatósági ár megállapítását írja elő, az árak a jogszabályban előírt hatósági árhoz igazodnak. Az Át. melléklete szerint a képviselő-testület legmagasabb hatósági árat állapít meg az önkormányzati tulajdonú vízközmű által biztosított szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és -kezelés díjaként. Az Át. 8. § (1) bekezdése szerint a legmagasabb árat úgy kell megállapítani, hogy az a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira és a működéséhez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és a támogatásokra. Az ármegállapításakor tehát csak és kizárólag a szolgáltató oldaláról felmerülő körülmények vehetők figyelembe.

Mindezek alapján az indítványozó álláspontja szerint a kifogásolt szabályozás sérti az Alkotmány 70/A. §-ának (3) [az indítvány tartalmából következően annak (1) ] bekezdését, valamint 44/A. § (2) bekezdését is, mivel a díj mértékének megállapítása ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal nevezetesen az Át. 8. § (1) bekezdésével.

2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány benyújtását követően a támadott rendeletet Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése az ivóvízellátás, valamint szennyvízelvezetés- és tisztítás díjainak meghatározásáról és az áralkalmazási feltételekről szóló 46/2003. (XII. 3.) számú rendeletének (a továbbiakban: Ör.) 7. § (2) bekezdése 2004. január 1. napjával hatályon kívül helyezte. Az Alkotmánybíróság hatályát vesztett jogszabály alkotmányellenességét - az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés és a 48. § szerinti alkotmányjogi panasz kivételével - nem vizsgálja [10/1992. (II. 25.) AB határozat 1992, 72, 76.]. Az Alkotmánybíróság azonban azt is megállapította, hogy az Ör. -nek a Sopron Város Önkormányzatának 49/2006. (XII. 29.) számú rendeletével módosított új szabályai is tartalmazzák a díjak meghatározásának az indítványozó által kifogásolt módját. Ezért az Alkotmánybíróság - állandó gyakorlatának megfelelően (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 457.; 882/B/1998. AB határozat, ABH 2002, 861, 862.)- az alkotmányossági vizsgálatot a hatályos rendelkezések tekintetében folytatta le.

Megállapította az Alkotmánybíróság azt is, hogy a jelen üggyel azonos alkotmányossági problémát, más önkormányzat rendeletével összefüggésben a 470/B/1998. AB határozatával (ABH 2005, 1381.) már elbírált. Ezen határozat megállapításait az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is irányadónak tekinti.

II.

A határozat meghozatalánál figyelembe vett rendelkezések:

Az Alkotmány rendelkezései:

"44/A. § (2) A helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal. "

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. "

"(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti. "

Az Át. rendelkezései:

"7. § (1) A mellékletben felsorolt termékekre, szolgáltatásokra (a továbbiakban együtt: termék) az ott feltüntetett miniszter, illetve a helyi önkormányzat (a továbbiakban együtt: hatósági ár megállapítója) legmagasabb árat vagy legalacsonyabb árat (a továbbiakban együtt: hatósági ár) állapít meg. "

"8. (1) A legmagasabb árat - a (2) bekezdésben szabályozott kivétellel - úgy kell megállapítani, hogy a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira és a működéséhez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és a támogatásokra is. "

Az Ör. -nek a 49/2006. (XII. 29.) rendelet 1. §-ával módosított rendelkezése:

"2. §

(3) A változó díj a fogyasztóhelyen - a jogszabályoknak megfelelően megállapított - fogyasztás alapján fizetendő. Az alkalmazandó változó díjak az alábbiak:

a) A közüzemi ivóvíz-szolgáltatás legmagasabb díja 211, 6 Ft/m3 + ÁFA

b) A közüzemi csatornaszolgáltatás legmagasabb díja 226, 2 Ft/m3 + ÁFA

c) Kedvezményes csatornaszolgáltatási díj lakossági és intézményi fogyasztók részére 213, 8 Ft/m3 + ÁFA. "

A vízterhelési díjat a csatornaszolgáltatás változó díja magában foglalja. "

III.

Az indítvány megalapozatlan.

1. Az Alkotmány 44/A. §-ának (2) bekezdése szerint a képviselő-testület feladatkörében rendeletet alkothat, amely azonban nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal. Az Át. melléklete szerint az önkormányzati tulajdonú vízközműből szolgáltatott ivóvíz, továbbá az önkormányzati tulajdonú vízközmű által biztosított szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás- és kezelés tekintetében a legmagasabb árat a települési önkormányzat állapítja meg.

Az Át. preambuluma általános elvként rögzíti, hogy az árak legfőbb szabályozója a piac és a gazdasági verseny, és ezért az árnak állami beavatkozással történő meghatározására ott kerülhet sor, ahol a piac nem működik megfelelően. Az Át. -nek az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatához fűzött miniszteri indokolás a hatósági árak meghatározására példaként a legfontosabb infrastrukturális szolgáltatásokat említi (és ennek egyik fajtáját, a vízgazdálkodást), amelyeknél monopolhelyzet áll fenn és importversennyel nem lehet számolni. Az indokolás az általános elveknél azt is kiemelte, hogy az ár kialakítására nem lehet olyan szabályt előírni, amely tértől és időtől független. Az indokolás rámutat arra is, hogy az Át. a hatósági árak megállapításánál követendő elvet csak keretszabályként határozza meg. A legmagasabb hatósági ár meghatározásának a 8. § (1) bekezdésében megfogalmazott elvével kapcsolatban az indokolás azt fejti ki, hogy "a hatósági ár megállapítójának felelőssége, hogy nem állapíthat meg olyan árat, mely a normális működést veszélyezteti, és az is, hogy a hatósági árban nem ismerheti el a nem hatékony működésből adódóan felmerülő ráfordításokat". Mindebből azonban nem következik az, hogy a hatósági ár megállapítása során kizárólag az Át. 8. § (1) bekezdésében megfogalmazott körülményeket lehetne figyelembe venni. Téved tehát az indítványozó amikor azt állítja, hogy az ár megállapítása során csak és kizárólag a szolgáltató oldalán felmerülő körülményeket lehet figyelembe venni.

Minderre tekintettel állapította meg az Alkotmánybíróság az önkormányzati tulajdonú vízközműből szolgáltatott víz hatósági árának meghatározását vizsgálva a 29/1996. (VII. 3.) AB határozatban, hogy az önkormányzatnak tekintettel kell lennie mind a fogyasztók érdekeire, mind a szolgáltatást végző szervezet gazdaságos működésének biztosítására, és ezért a vízdíj megállapításánál az önkormányzatot széles körű mérlegelési jog illeti meg (ABH 1996, 277, 279.) .

A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. támadott rendelkezései nem ellentétesek az Át. 8. § (1) bekezdésében foglaltakkal, következésképpen nem sértik az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését.

2. Az indítványozó arra is hivatkozott, hogy az Ör. támadott rendelkezése indokolatlan különbséget tesz a lakossági és intézményi, valamint az egyéb (pl. üdülőtulajdonosok és vállalkozók) fogyasztók között, így álláspontja szerint az Ör. ellentétes az Alkotmány 70/A. §-ával.

Az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdése szerint minden személyt - különbségtétel nélkül - megilletnek az emberi, illetve állampolgári jogok.

Az Alkotmánybíróság az Alkotmány idézett szabályát értelmezve már a 9/1990. (IV. 25.) AB határozatban kifejtette, hogy a diszkrimináció tilalma nem jelenti minden, például a nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés tilalmát, kivéve, ha a különbségtétel sérti az emberi méltóságot (ABH 1990, 46, 48.) . A 32/1991. (VI. 6.) AB határozat pedig azt állapította meg, hogy a gazdaságilag nem azonos helyzetben lévők esetében nem érvényesül a diszkrimináció tilalma; a különböző jogi helyzetben lévők tekintetében nem kerül alkalmazásra az egyenlőként való kezelés követelménye [ABH 1991, 146, 161, azonos álláspontot fejtett ki a 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, rámutatva, hogy a diszkrimináció tilalma az egész jogrendszerre kiterjed, ABH 1992, 280, 281-282.]. Olyan esetben pedig, amelyben nem alapjog tekintetében merül fel a megkülönböztetés alkotmányossá - Alkotmánybíróság gyakorlatában kialakult elv szerint a jogalkotó nem köteles minden jogalanyra azonos szabályt alkotni, de érdekeiket azonos gondossággal kell megvizsgálni. Akkor lehet az Alkotmány 70/A. §-a (1) bekezdésének sérelméről beszélni, ha a vizsgált szabály alkotmányosan elfogadható, ésszerű indok nélkül fosztja meg a jogalanyok egy csoportját a jogok gyakorlásától, illetőleg önkényesen hozza őket hátrányos helyzetbe más csoportokkal szemben [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 207.].

A vizsgált esetben az Ör. támadott szabályozási módjánál nincs szó a megkülönböztetés tilalmának sérelméről. A szabály lakossági és nem lakossági fogyasztók eltérő gazdasági helyzetben lévő csoportjaira határoz meg eltérő árat. A megkülönböztetés nem sérti az emberi méltóságot. Ezen túlmenően az is megállapítható, hogy a közszolgáltatásoknál gyakran előforduló eltérő megoldást alkalmaz [pl. a lakossági fogyasztók részére a közüzemi szolgáltató által szolgáltatott villamos energia árának megállapításáról szóló 58/2002. (XII. 29.) GKM rendelet, és a nem lakossági közüzemi fogyasztók részére a közüzemi szolgáltató által szolgáltatott villamos energia árának megállapításáról szóló 59/2002. (XII. 29.) GKM rendelet; a földgáz közüzemi díjainak megállapításáról szóló 96/2003. (XII. 18.) GKM rendelet 1. sz. melléklete]. Ugyanilyen megfontoláson alapuló különbségtételt tart indokoltnak az Európai Unió Parlamentjének és Tanácsának a vízgazdálkodásról szóló 2000. október 23-i irányelve (Az Európai

Parlament és a Tanács 2000. október 23-i 2000/60/EK irányelve a vízvédelmi politika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról 9. cikk 1. bekezdés) . Az előzőek szerint a megkülönböztetés, ami az eltérő adottságokat figyelembe veszi, nem önkényes, ezért az elmondottak alapján nem állapítható meg, hogy az Ör. sérti az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdését.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Budapest, 2007. június 4.

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró