995/B/1990. AB határozat
családjogi jogszabályok egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN
Az Alkotmánybíróság jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésükre irányuló indítványok ügyében meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 17. § (1) bek. b) pontja, 18-20. §-ai, 26. § (3), (5), (6) bekezdése, 69/A. § (1) és (2) bekezdése, 69/C. § (1) és (2) bekezdése, 69/E. §-a, a Csjt. végrehajtásáról szóló 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 17. § (4) bekezdése, valamint a 19-25. §-a; továbbá a Csjt. 72. §, 82. § (2) bekezdése, 83. § (2) bekezdése, 92/A. §-a és ezzel összefüggésben a szülő és gyermek kapcsolattartását szabályozó 51/1986. (XI. 26.) MT rendelet 25. § (1), (3), (4) bekezdése és 26. §-a; a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény, (Btk.) 196. §-a, továbbá a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény 39. § (8) bekezdése alkotmányellenességének utólagos megállapítására, és e jogszabályi rendelkezések megsemmisítésére irányuló kérelmeket elutasítja.
A Csjt. 31/A-D. §-ai, a 43. § (5) bek. és a 44. §-ai, valamint a Csjt. hatálybaléptetéséről szóló 1952. évi 23. tvr. (a továbbiakban: Csjté.) 43. §-a ügyében az Alkotmánybíróság az indítványt visszautasítja.
A Csjt. 32. § (3) bekezdése, valamint a 42. §, a 76. § (3) bekezdése elleni indítványokat, és a Csjt. módosítására vonatkozó javaslatokat, továbbá a nemzetközi szerződésekbe ütközés vizsgálatára vonatkozó indítványokat az Alkotmánybíróság visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az Alkotmánybíróság a Csjt. egyes §-ai ellen benyújtott indítványok alapján megindult ügyeket egyesítette.
Az indítványozók jelentős része az elvált apák pozíciójából kiindulva azt az álláspontot képviseli, hogy a Csjt. érintett rendelkezései sértik az Alkotmány 66. § (1) bekezdésében rögzített egyenjogúság elvét, az Alkotmány 67. §-át, mert nem biztosítják az elvált szülők jogát a gyermek közös nevelésében, végül a Csjt. legtöbb rendelkezését és szellemét az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt diszkrimináció tilalmába, a jogegyenlőségi tételbe ütközőnek tartják.
Álláspontjuk szerint a Csjt. egyes rendelkezései és a hozzájuk kapcsolódó rendelkezések sértik a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában foglalt elveket is.
1. A Csjt. -nek a házasság felbontásáról rendelkező részei [17. § (1) b) pont, 18. § a) pont, 20. §] az indítványozók szerint állampolgári jogaikat sértő rendelkezések. Míg az önkéntes elhatározáson alapuló házassági szándékot elégséges az anyakönyvvezető előtt bejelenteni ahhoz, hogy a házasság létrejöjjön, addig a házasság felbontására irányuló szándékuk - még közös megegyezésük esetében is - csak a bíróság döntése alapján valósul meg. Ez - véleményük szerint - az állampolgári akarat állami korlátozása, illetőleg az államnak a magánfelek életviszonyaiba való alkotmányellenes beavatkozása.
2. A férfiak hátrányos megkülönböztetését látják az indítványozók a Csjt. 26. §-ának rendelkezéseiben. A házasuló nő névválasztására a törvény jogosítja fel az asszonyt, s a nő elhatározásába a férj beleszólását, hozzájárulását nem teszi feltétellé. A házasság megszűnése, illetőleg érvénytelenné nyilvánítása esetén a volt férj nevének további viselésétől a Csjt. csupán újabb házasságkötés esetén tiltja el a volt feleséget, míg a bíróság kizárólag akkor hozhat ilyen eltiltó határozatot, ha a volt feleséget szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélik. A kifogásolható erkölcsi magatartás, méltatlanság, amely a férfinak a nevéhez fűződő jogait sértheti, már nem ad alapot a névtől való eltiltásra.
3. A Csjt.-nek a házastársak közös lakásának rendezéséről szóló 31/A-D. §-ait azért tartják az indítványozók alkotmányellenesnek, mert hátrányos megkülönböztetést jelentenek a volt férjek számára. Álláspontjuk szerint a gyermekkel maradó anya ugyanakkor egyoldalú előnyös megkülönböztetésben részesül. Ez az ismert lakáshelyzetben kifejezett visszaélésekre serkenti az anyákat az apákkal szemben.
4. Hátrányos megkülönböztetést jelent - az indítványozók szerint -, hogy a volt férjek évtizedekig kötelesek feleségüket tartani, bármilyen rövid ideig éltek is együtt. Ezt a tartási kötelezettséget társadalmi és nem állampolgári feladatnak itélik az indítványozók. (Csjt. 32. §.)
5. Állampolgári jogait sértőnek és alkotmányellenesnek ítéli az egyik indítványozó a Csjt. 42. §-ának rendelkezéseit, mert az anyának egyoldalú döntésre ad lehetőséget a gyermek nevének megválasztásában.
6. Az anyának biztosít egyoldalú jogot a Csjté. 43. §-a - állítják az indítványozók -, amikor a bíróság az anya kérelmére ideiglenes intézkedéssel a vélelmezett apát is tartásra kötelezheti.
7. A gyermek tartására kötelezett férj hátrányosabb helyzetben van azzal a férjjel szemben - az indítványozók nézete szerint -, aki a gyermeket a családjában tartja el. Hátrányos megkülönböztetést jelent a különélő apák terhére, hogy a különélő tartásra kötelezett csak pénzben szolgáltathat tartást, szemben a házasságon belüli eltartóval. Sérelmes az is, hogy illetményükre vonatkozó adataikat a munkahelyek kiszolgáltatják. [Csjt. 69/A. § (2), 69/C. § (1), (2) bek.]
A Csjt. 69/E. §-ában foglalt rendelkezést pedig, amely a jogerősen megítélt tartás esetében bírói intézkedéssel a tartásdíj állami előlegezésének intézményét vezette be, egyenesen a bírói hatáskörtől idegen segélyezési és szociális támogatási intézkedésnek ítéli az indítványozó. Ezért alkotmányellenesnek tartja a szabályozást, s azt a végrehajtásával kapcsolatos miniszteri rendelet [4/1987. (VI. 14.) IM r.] 19-25. §-ával együtt kéri megsemmisíteni.
8. A tartási kötelezettséggel kapcsolatos jogszabályok közül a Btk. 196. §-ának alkotmányellenességét sérelmezik még az indítványozók. Álláspontjuk szerint e szabály nemzetközi szerződésben foglalt elvekkel ütközik. Másrészt az Alkotmány 70/A. §-át sérti, amikor polgári jogi tartozás nem teljesítéséért az elvált apákra még büntető szankciók alkalmazását is lehetővé teszi.
9. Az indítványozók szerint alapvető emberi jog a szülői felügyeleti jog. Ez tehát még törvénnyel sem korlátozható. Ezért alkotmányellenes nézetük szerint a Csjt. 72. §-a, amely csak a gyermekkel élő szülőnek biztosítja a szülői felügyeletet, míg a különélő szülő felügyeleti jogát a törvény különböző módon korlátozza, szüneteltetését, felfüggesztését és megszüntetését is lehetővé téve.
Ugyanígy alkotmányellenesnek vélik a Csjt. 82. § (2) és a 83. § (2) bekezdését is, amely a vagyoni ügyek kezelése tekintetében korlátozza a szülő jogait.
Diszkriminatív az indítványozók álláspontja szerint a Csjt. 92/A. §-ában foglalt szabály, amely a szülő és gyermek kapcsolattartását rendezi, ugyanigy a hivatkozott rendelkezés végrehajtását biztosító 51/1986. (XI. 26.) MT rendelet 25. § (l)-(4) bekezdése és 26. §-a is, mert lehetővé teszi a kapcsolattartás felfüggesztését, szünetelését és megszüntetését is. Ennek kezdeményezését az anyára és a gyámhatóságra bízza.
Alkotmányellenes ez utóbbi rendelkezés álláspontjuk szerint azért is, mert a szülő alapvető jogaira nézve nem törvényben, hanem minisztertanácsi rendeletben mond ki korlátozó intézkedéseket.
10. Kifogásolták az indítványozók az apaság vélelmének megdöntésére irányuló indítványok előterjesztésére vonatkozó Csjt. szabályok alkotmányellenességét is. Álláspontjuk szerint a gyermek jogait sérti, hogy a pert kiskorúsága esetén a gyámhatóság vagy az anya kezdeményezheti (44. §), holott a 43. § (5) bekezdése szerint nagykorúságát követő egy év alatt jogosult a gyermek a per megindítására.
11. Végül az indítványozók diszkriminatívnak tartják a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. tv. 34. § (3) bekezdését, amely szerint a gyermekkel élő anya jogosult adókedvezményre, míg az apát ez a kedvezmény nem illeti meg.
II.
Ismeretes, hogy Magyarországon viszonylag magas a válások száma. Sok a feszültség a családokon és a felbomlott családokon belül. Mindezt jól tükrözik az indítványok is.
A jog, amely e társadalmi viszonyokat rendezi, a maga korlátozott eszközeivel nem tudja maradéktalanul megoldani a feszültségeket, önmagában nem alkalmas azok megnyugató kezelésére. A jogszabály ugyanis többnyire absztrakt módon keretszabályozást nyújt. A jogszabályt alkalmazó bíróság feladata a szabály egyéniesítése; gyakran azonban még a bíróság határozata sem jelenti a konkrét probléma teljes körű megoldását.
Az Alkotmánybíróság hatásköre csak az indítvánnyal érintett jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatára terjed ki, a konkrét sérelmek, illetőleg a hatályos jogi szabályozás célszerűségének és méltányosságának vizsgálata kívül esik ezen a hatáskörön.
Az Alkotmánybíróság az indítványokkal érintett törvényi rendelkezések vizsgálatánál az Alkotmány rendelkezéseiből indult ki. Az Alkotmány 8. §-a:
(1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelezettsége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
Az Alkotmány 15. §-a szerint:
A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét.
XII. fejezet Alapvető jogok és kötelességek
66. §
(1) A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében.
(2) A Magyar Köztársaságban a gyermek születése előtt és után külön rendelkezések szerint támogatást és védelmet kell nyújtani...
67. §
(1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.
(2) A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák.
(3) A családok és az ifjúság helyzetével és védelmével kapcsolatos állami feladatokat külön rendelkezések tartalmazzák.
III.
Az Alkotmánybíróság első határozatainak egyike volt a 4/1990. (III. 4.) AB határozat, amely a Csjt.-vel foglalkozott. Ezen belül meghatározta a házasság és a család intézményének alkotmányos helyzetét.
Eszerint: "Az alapvető jogokról és kötelességekről az Alkotmány XII. fejezete külön rendelkezik. Az alkotmánymódosítás indokaiból (az 1989. évi XXXI. tv. 2. §-ának indokolása 8. pont) azonban megállapítható, hogy az Alkotmány I. fejezete, az általános rendelkezések is tartalmaznak ilyen jogokat és kötelességeket."
Az AB határozat ehhez képest a Csjt.-vel kapcsolatos további okfejtésében rámutat: "A társadalmat alkotó polgárok legalapvetőbb és legtermészetesebb közössége a házasság és a család. A házasságra és a család viszonyaira vonatkozó szabályokat az állampolgárok alapvető joga és kötelessége körébe vonta az 1987. évi XI. tv. (Jat.) 5. §-ának idézett e) pontja (az nevezetesen, amely szerint az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei körében törvényben kell szabályozni különösen a házasságot és a családot), de nyilvánvalóan következik ez az Alkotmány 15. és 67. §-ának rendelkezéseiből is."
Ha tehát az Alkotmány 15. §-ában foglalt védelem alapjogként kiterjed a házasság és a család jogi szabályozásának legfontosabb kérdéseire, akkor az Alkotmány 8. § (2) bekezdéséből egyértelmű, hogy e viszonyokat csak törvénnyel lehet szabályozni, és az is, hogy e jogok lényeges tartalmukban nem korlátozhatók. A nem lényeges tartalmi körben lehetséges törvényi korlátozásoknak pedig arányosnak, és szükségesnek kell lenniök.
Az Alkotmánybíróság a Csjt.-nek tehát minden érintett szakaszával összefüggésben az alapjog meghatározásával, annak lényeges tartalmával és korlátozásainak megalapozottságával foglalkozott.
Az Alkotmánybíróság ebből az elvi megállapításból kiindulva az indítványok keretei között a következőket állapította meg:
1. Az indítványozók egy része támadta a Csjt.-nek azt a szabályozását, amely szerint a házasság felbontása, a gyermek elhelyezése és tartása bírósági hatáskörbe tartozik, holott a házasság megkötésére vonatkozó állampolgári szabad elhatározás kinyilvánításához elégséges az anyakönyvvezető és a tanúk jelenléte.
A bírói hatáskört ezekben a kérdésekben az állampolgári szabadság korlátozásának, a magánszférába való állami beavatkozásnak tartják.
Az indítvány megalapozatlansága a Csjt.-ről eddig kifejtettek alapján is nyilvánvaló.
Az állampolgároknak szabad és felelős elhatározásán alapszik a házasságkötési döntésük. E szabadságuk annyira biztosított, hogy ilyen döntésre a törvényi feltételek mellett a kiskorú is jogosult.
Ha azonban a házasság és a család intézménye alkotmányos védelem alatt áll, ha az ezzel kapcsolatos viszonyok rendezése - minthogy az állampolgároknak idevágó jogai alapjogok - csak törvénnyel lehetséges, akkor a létrehozott házasság, a meglévő család megtartásának előmozdítása, a házasság felbontásának törvényes szabályok között tartása az Alkotmány által a család védelmére előírt állami feladat, amelynek eszköze a bírói út.
A Csjt. 17-21. §-ainak alkotmányossága ezen belül a gyermekek sorsáról való döntések bírói hatáskörbe utalásának megalapozottsága az Alkotmány 15. §-ából tehát közvetlenül levezethető.
Ezért az indítványokat alaptalanságuk folytán az Alkotmánybíróság elutasította.
2. A Csjt. 26. §-ávaI kapcsolatban több indítványozó a férjek jogainak csorbítását, személyiségükhöz fűződő alkotmányos jogaik sérelmét látja.
A sérelmet a 26. § (1) bekezdésének megfogalmazásából vezetik le. Eszerint "A feleség a házasságkötés után választása szerint
a) a férje teljes nevét viseli a házasságra utaló toldással, amelyhez a maga nevét hozzákapcsolhatja, vagy
b) a férje családi nevét viseli a házasságra utaló toldással és ehhez a maga teljes nevét hozzákapcsolhatja, vagy
c) férje családi nevéhez kapcsolja a saját utónevét, vagy
d) kizárólag a maga teljes nevét viseli.
(2) Az anyakönyvvezető köteles a menyasszonyt a házasságkötést megelőzően tájékoztatni arról, hogy joga van választani, milyen nevet kíván viselni a házasságkötés után. A menyasszony köteles az anyakönyvvezető felhívására a névviselésről nyilatkozni."
Ebből a megfogalmazásból vonják le az indítványozók azt a következtetést, hogy bár a nő házasságra utaló nevének legtöbb változata a férj nevének felvétele útján, vagy nevének a nő nevével való kombinációiból alakul ki, ehhez a névválasztáshoz nem követeli meg a törvény a férj beleegyezését vagy hozzájárulását.
Ez a következtetés figyelmen kívül hagyja a Csjt. egyéb rendelkezéseit, az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. tvr n. fejezetében foglaltakat, azt is, hogy a Csjt. 26. § (1) bekezdése elsősorban a nő korábbi nevének megváltoztatására vonatkozó jog szabályozása.
A nő legszemélyesebb joga azt eldönteni, hogy korábbi családi nevét megtartja-e vagy a törvény által felkínált változatok közül melyiket kívánja a jövőben saját neveként használni.
Nem vitatható, hogy e névváltozatok a férj nevével összefüggenek, s hogy ez a tény a férfi nevéhez fűződő jogait is érinti.
A férj beleegyezésének hiánya azonban nem feltétlenül igaz, ha a 26. § rendelkezéseit a Csjt. egyéb szabályaival összefüggésben vizsgáljuk.
A Csjt. 23. §-a mindkét félre nézve kötelező szabályt állít fel:
"(1) A házastársak jogai és kötelezettségei egyenlőek. A házasélet ügyeiben közösen kell dönteniök.
(2) A házastársak a személyüket érintő ügyekben önállóan, de a család érdekeit szem előtt tartva döntenek."
Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. tvr. 16. §-a szerint a menyasszony a házasság megkötése előtt köteles nyilatkozatot tenni a névviselésről. A törvény 19. § (2) bekezdés h) pontja szerint az anyakönyvvezető megtagadhatja a házasságkötésnél a közreműködését, ha a menyasszony a házasságkötés után viselendő nevéről nem nyilatkozik. Ha pedig lánynevét kívánja tovább is használni "a házasulók a házasságkötés előtt megállapodhatnak" arról, hogy a gyermekeik az anya vagy az apa nevét viselik-e, s e megállapodást a házassági anyakönyv is tartalmazza (18. §).
A házasságkötés elhatározása a házasulandók első közös döntése. S bár a Csjt. 23. § a "házastársak" fogalmát használja, amely a már megkötött házasságra utal, mégis a feleknek házasság létrehozására vonatkozó elhatározása során dől el általában többek között a feleség nevére vonatkozó döntésük is. A "féleség választása" tehát a törvényben biztosított variációk egyikének a leendő férj tudtával történő kiválasztása. A választás tehát vagy közös vagy a (2) bekezdés szerinti "önálló" döntés lehet, amely azonban az utóbbi esetben nem marad titokban a leendő férj előtt.
Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint megalapozatlan az indítványozóknak az az érvelése, amely szerint nevüket viselő feleség jogait a törvény diszkriminatív módon védi nem csupán azáltal, hogy a feleség kizárólagos joga a név megválasztása, hanem azáltal is, mert tőle csak bűncselekmény esetén vonható meg a korábban viselt férjezett neve. Méltatlanságra, érdemtelenségre hivatkozással a férj kérelmére sem tiltható el a volt feleség a házasság tartama alatt viselt név használatától.
Az asszony nevére vonatkozó szabályok történelmi, nemzeti hagyományok alapján alakultak ki. Magyarországon a XVIII. század végén, lényegileg az anyakönyvezés általánossá válásakor alakult ki, hogy a férjes nő nevét a férj nevének felvételével, illetve ahhoz a "né" toldással jelölik. Ettől kezdve évszázadokon keresztül Magyarországon a férj teljes nevéhez a "-né" toldat jelentette a férjezett állapot kizárólagos megjelölését. Ennek magyarázata a nő társadalmi helyzetéből adódott. E névhez a gyermekek jogállása, vagyoni kérdések egyaránt kapcsolódtak.
Ma már a nők társadalomban, betöltött szerepe változásával a házas nő nevére több változat nyert elfogadást, egészen odáig, hogy a nő saját családi nevének használatára is jogosult érvényes házasságában is. De megmaradtak máig a férj nevéhez kapcsolódó változatok is. Minthogy megmaradt és talán növekszik a család, a gyermek társadalmi értéke, és nő - a vagyoni összefüggésekre tekintettel - a férjezett állapot jelentősége is.
Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a választott, a törvényben biztosított asszonynév annak anyakönyvezése után a nő saját nevévé válik.
Ehhez a névhez fűződnek a nő azon jogai, amelyek a férjekéhez hasonló módon törvényes védelmet kapnak.
Az ember neve arra szolgál, hogy őt mástól megkülönböztesse. A név egyben hordozója lehet a családi kapcsolatnak (leszármazás, családba tartozás vagy azon kívüli lét), a társadalmi helyzetnek (korábban nemesi, nagycsaládi hovatartozás, előjogok), nemiségnek és a nemzeti hovatartozásnak.
Anyakönyvezése után a személy ezt a nevet jogosult, de köteles is viselni, mert ez identitásának egyik meghatározója. (Az anyakönyvezett név viselésének kötelezettsége nem érinti a művésznév, írói álnév, becenév viselésének szabadságát.)
A név megválasztásának, viselésének a joga nem az Alkotmányban nevesített formában szabályozott önálló alapjog, hanem az ember olyan joga, amely bizonyos kapcsolatban áll az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdésében szabályozott emberi méltósággal, illetőleg az 59. § (1) bekezdésében szabályozott jó hírnévhez való joggal. Ez a kapcsolat azonban nem annyira szoros, hogy a névviselési jog önálló alapjogi státusát megalapozná.
Ilyen értelmezés mellett megengedett - hogy éppen mások és a társadalom egészének érdekében - a név választásával, viselésével és az anyakönyvezett név megváltoztatásával kapcsolatosan törvény korlátozásokat állapítson meg.
A feleség nevét a házasságkötéskor a fent megjelölt módon, az évtizedek alatt kialakult szokásrendet tükröző törvényi rendelkezés szerint szerzi meg. Minthogy e név több lehetséges változata a férj nevéhez kapcsolódik, a férj nevéhez fűződő jogai valamelyest korlátozódnak. E korlátozások azonban mindaddig alkotmányosak, amíg a társadalmi céloknak megfelelnek (nő érdeke a házas státusának tanúsítására, vagy a gyermek családi státusa ezt igényli) és ezzel egyidejűleg a férj jogai megfelelő garanciákkal védettek.
A Csjt. 26. §-ának alkotmányossági vizsgálatánál ezekre a szempontokra figyelemmel az Alkotmánybíróság a nő nevének a törvényben írt módon történő megválasztását ebből a szempontból is alkotmányosnak ítélte.
A férj jogainak biztosításához megfelelő alkotmányos garanciákat lát a Csjt. 26. § (3)-(6) bekezdéseiben. Ilyenek:
A házasság megszűnése, érvénytelensége esetén a nő a házasság fennállása alatt viselt nevétől egy alkalommal eltérhet, de ez alkalommal sem választhatja volt férje nevét, vagy az arra utaló toldatot, ha a házasság alatt nem ezt viselte. Új házasságkötése esetén a volt férje nevét vagy arra utaló toldást már nem viselheti.
A bíróság eltilthatja a feleséget férje nevének viselésétől, ha a feleséget szándékos bűncselekmény miatt jogerősen elítélték.
Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy önmagában az a körülmény, miszerint hatályos jogunkban a nő méltatlanságára, érdemtelenségére hivatkozással a volt férj nem kérheti a volt felesége eltiltását a házasság tartama alatt viselt nevének további használatától, nem jelent alkotmányos sérelmet a férj számára. Ezzel a jogkorlátozással szemben ui. a nő házas nevének további viseléséhez fűződő jogos érdekei állanak. A nő emberi méltóságához tartozik, abból következik, hogy - a törvényben írt bizonyos eseteket kivéve - megtarthassa azt a nevét, amelyet a házassága alatt viselt, s amelyen a család, rokonság, a társadalmi közösség őt megismerte és azonosítja. A nőnek ez a házasság folytán kialakult neve - mint az ember neve általában - önazonosságának részévé válik.
A jogalkotó azzal, hogy csupán a büntetőjogilag is értékelhető súlyos magatartása esetén tiltja el a feleséget férje nevének viselésétől, a megoldás egyik alkotmányos lehetőségét választotta. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a férjeknek ne lennének olyan érdekeik, amelyeket a jogalkotó de lege ferenda, tehát a jövőt illetően - ne vehetne figyelembe a szabályozásnál. A jelenlegitől eltérő - pl. az eltiltási okokat némiképp bővítő megoldás sem lenne feltétlenül alkotmányellenes. Az ezzel kapcsolatos döntés azonban a jogalkotó kompetenciája.
Mindezekre figyelemmel a Csjt. 26. §-a elleni indítványokat az Alkotmánybíróság megalapozatlannak tartotta, és elutasította.
3. A házastársak lakáshasználatára vonatkozó, a Csjt. 31/A-D. §-ai elleni indítványokat az Alkotmánybíróság visszautasította. E jogszabályi rendelkezésekkel kapcsolatban ugyanis az Alkotmánybíróság a 2299/B/1991/3. számú, 1991. november 9-én meghozott elutasító határozatában már döntést hozott.
4. Nem találta hatáskörébe tartozónak az Alkotmánybíróság azt az indítványt, amely a Csjt. 32. § (3) bekezdés rendelkezését kérte felülvizsgálni, illetve módosítani.
"A házastárs köteles a különélő és önhibáján kívül rászoruló házastársát - ha arra nem érdemtelen - különvagyonából is eltartani, amennyiben a házastársa megélhetésének költségeit a közös vagyonból nem lehet fedezni, és a tartás nem veszélyezteti a kötelezett saját, valamint annak megélhetését, akinek eltartására házastársával egysorban köteles. Ez a rendelkezés arra az esetre is irányadó, ha a házastársak között vagyonközösség nincs."
Az indítványozó elsősorban a törvény igazságtalanságát látta abban, hogy a különélő és önhibáján kívül rászoruló házastársat a házasság megszűnése után is köteles a másik eltartani, s erről nem az állam gondoskodik.
Valamely jogszabály igazságosságának, méltányosságának, célszerűségének megítélése nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe.
Tévedett az indítványozó, amikor e jogszabályi rendelkezésben a férfiakra hátrányos megkülönböztetést vélt felfedezni. Ilyen megkülönböztetést a rendelkezés ugyanis nem tartalmaz. Az nem csupán az elvált férjet, hanem az elvált "házastársat" kötelezi a rászoruló másik fél tartására. Minthogy az indítványozó elsődlegesen a rendelkezés méltánytalanságát sérelmezte, és a jogszabály módosítását javasolta, és mert a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozóan az indítvány téves következtetésen alapszik, az Alkotmánybíróság az indítványt visszautasította.
5. A Csjt. a születendő gyermek nevének megválasztását egyértelműen a szülők megállapodására bízza. A 42. § (3) bekezdése szerint a gyermek utónevét a szülők határozzák meg. Nincs tehát a törvénynek olyan rendelkezése, amely szerint az apa jogait sértve, csak az anyának adja meg a gyermek neve megválasztásának jogát.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Csjt. 42. § elleni indítvány alaptalan, ezért elutasította azt.
6. A tartási szabályok körében kifogásolták még az indítványozók azt a törvényi rendelkezést, amely szerint "a bíróságok az apaság tényleges megállapítása nélkül, pusztán az anya nyilatkozata alapján a volt férjet vagy bármelyik kiszemelt férfit ideiglenes intézkedéssel azonnali tartásdíj fizetésére kötelezhetik". Az alkotmányellenességet abban látják az indítványozók, hogy ilyen esetekben az állam a költségvetés terheit átháríthatja az állampolgárokra.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvánnyal érintett, a Csjt. életbeléptetéséről szóló 1952. évi 23. tvr. (Csjté.) 43. §-a - az 1986. évi IV. tv 39. § (2) bekezdésével történt hatályon kívül helyezése folytán - ma már nincs hatályban. Erre figyelemmel az indítványt visszautasította.
7. A magánszférába való állami beavatkozásnak tekintik, hátrányos megkülönböztetésnek tartják (Alkotmány 70/A. §), a férfiak és nők egyenjogúságát biztosító alkotmányos jog (66. §) sérelmét vélik felfedezni az Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesületébe tömörült indítványozók a Csjt.-nek (69. §) a tartásra vonatkozó szabályaiban. Közelebbről azokban a szabályokban, amelyek szerint a különélő tartásra kötelezett csak pénzbeli tartást nyújthat, szemben a gyerekkel maradó anyával, aki elsősorban természetbeni tartásra kötelezett. Sérelmezik azt a szabályt is, amely a tartásra kötelezett jövedelmének 50%-át is elvonni engedi, s azt, hogy kereseti viszonyaikról a munkáltatók adatokat szolgáltatnak. Végül polgári és politikai jogaik sérelmét látják a Btk. 196. §-ának rendelkezésében, amely a tartásra kötelezettel szemben büntetőjogi szankciókat is lehetővé tesz.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány 67. § (1) bekezdéséből kiindulva a tartásra vonatkozó szabályokat nem elsősorban a tartásra kötelezettek jogai, hanem a tartásra jogosultak, elsődlegesen a gyermek alapvető alkotmányos jogaiból kiindulva kell vizsgálni.
A gyermek ember, akit minden olyan alkotmányos alapvető jog megillet, mint mindenki mást, de ahhoz, hogy a jogok teljességével képes legyen élni, biztosítani kell számára az életkorának megfelelő minden feltételt felnőtté válásához.
Ezért az Alkotmány 67. § (1) bekezdése a gyermek alapvető jogairól szól, egyidejűleg a család (szülők), az állam és társadalom alapvető kötelezettségeit megszabva.
A tartás, mint az Alkotmány 67. §-ában megfogalmazott testi fejlődéshez szükséges gondoskodás, a szülők alkotmányos alapvető kötelezettsége, és annak biztosítása a jogosult gyermeket szolgálja. A tartásra vonatkozó törvényes rendelkezések mindaddig alkotmányosak, amíg a tartásra kötelezettek, elsősorban a szülők jogai a gyermek érdekében nyernek korlátozást, helyesebben alkotmányos kötelezettségük megvalósítását biztosítják.
A Csjt.-nek a tartásra vonatkozó rendelkezései nem tartalmaznak megkülönböztetést az apa és az anya között. A törvény mindenütt a "szülőről" rendelkezik. Így sem az Alkotmány 70/A., sem a 66. §-ának sérelme fel sem merül.
Az a tény, hogy a kötelezettségek teljesítése adott esetben a különélő félre hátrányosabb, a felbomlott család helyzetéből adódik. Az a felek által teremtett körülmény, s mint ilyen "helyzet szerinti" megkülönböztetésként, diszkriminációként nem értékelhető.
A Csjt. 69/B. §-a alapelvként rögzíti, hogy a gyermek tartásáról való megegyezés a szülők joga. Ezen belül a tartás mértéke és módja felől is szabadon határoznak.
Csak megegyezésük hiányában jönnek figyelembe a törvény korlátozó rendelkezései és a bírói út, vagy más esetben a gyámhatóság.
A Csjt. 69/A. § (1) bekezdése és 81. §-a, amely szerint a szülő saját szükséges tartásának rovására is köteles megosztani kiskorú gyermekéve] azt, ami közös eltartásukra szolgál, összhangban van a gyermek alkotmányos jogaival.
A 69/A. § (2) bekezdése, amely szerint a különélő szülő elsősorban pénzbeni tartásra köteles, nem jelenti azt, hogy a szülők ettől eltérő módon ne állapodhatnának meg. Az önként nem teljesítő szülő tartásra kötelezése esetén előírt pénzbeli teljesítés azonban jobban biztosítja a gyermek számára a liquid, gyors és behajtható anyagi alapot. Ezek tehát mindenképpen a gyermek érdekeit szolgáló törvényi rendelkezések, s összhangban állnak az Alkotmány 67. §-ával.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a tartás 50%-os mértéke ehhez képest nem alkotmányossági kérdés.
Nem találta megalapozottnak az Alkotmánybíróság azt az indítványt sem, amely a Csjt. 69/E. §-ának rendelkezését a végrehajtási rendelkezésekkel együtt azért találta alkotmányellenesnek, mert a bíróság szerepétől idegen feladatként "tartozásvállalást és egyben szociális segély" folyósítását végzi.
A Csjt. 69/E. § szerint "Ha a tartásdíj behajtása átmenetileg lehetetlen, és a gyermeket gondozó személy nem képes a gyermek részére a szükséges tartást nyújtani, a bíróság a gyermektartásdíjat megelőlegezi. A kötelezett az így előlegezett tartásdíjat köteles a folyósító szervnek megtéríteni."
A 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 19-25. §-aiból kitűnik, hogy jogerősen megítélt tartásdíjnak átmenetileg az állam általi megelőlegezéséről van szó.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a rendelkezés összhangban van az Alkotmány már ismertetett 67. § (1) bekezdésével: azzal a szabállyal, amely a gyermeknek a róla történő gondoskodásról szóló alapvető jogát és a szülő, másfelől pedig az állam kötelezettségét szabja meg. Nem alkotmányossági kérdés, hogy az állam e kötelezettségének teljesítését mely szerve útján gyakorolja.
Minthogy a Csjt. 69/E. § és a végrehajtásáról rendelkező IM rendelet nem alkotmányellenes, az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
8. A kifejtettek alapján a Btk. 196. §-sal kapcsolatos indítványt is megalapozatlannak ítélte az Alkotmánybíróság. Az indítványozók szerint az a tény, hogy a tartásra kötelezett szülő kötelezettsége nem teljesítése esetén büntetőjogilag is felelősségre vonható, diszkriminativ és állampolgári jogaikat sértő.
A Btk. 196. § (1) bekezdése kimondja, hogy "Aki jogszabályon alapuló és végrehajtható hatósági határozatban előírt tartási kötelezettségét önhibájából nem teljesíti, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő."
A (2) bekezdést az 1987. évi IH. törvény 42. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.
(3) bekezdés: "A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a tartás elmulasztása a jogosultat súlyos nélkülözésnek teszi ki."
(4) bekezdés: "Az (1) és (2) bekezdés alapján az elkövető nem büntethető, a (3) bekezdés esetén pedig büntetése korlátlanul enyhíthető, ha a kötelezettségének az elsőfokú ítélet meghozataláig eleget tesz."
Tény, hogy az állam által elfogadott és az 1976. évi 8. tvr.-rel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 11. cikke szerint a részes államok lényegében azt vették tudomásul, hogy polgári jogi követelés nem teljesítése büntetőjogi eszközökkel nem szankcionálható. Ezzel ütközni látszik a Btk. 196. §-a. Az ütközés azonban látszólagos. E kérdés vizsgálatánál ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni a Gyermekek Jogairól szóló és az 1991. évi LXTV. törvénnyel kihirdetett Egyezményből folyó állami kötelezettséget, amely összhangban áll az Alkotmány 67. § (1) bekezdésével. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya idézett cikke szerinti tilalom egyértelműen polgári jogi viszonyokból, szerződésekből eredő követelésekre vonatkozik.
Az elmulasztott gyermektartásdíj-követelés azonban nem egyszerűen polgári jogi követelés. A tartásdíj - mint arra az Alkotmánybíróság rámutatott - a gyermek testi, szellemi jólétét biztosító anyagi feltételek része, amelyet a szülő saját megélhetése rovására is köteles megteremteni. A megítélt tartásdíj összeg nem fizetése esetén megnyílt követelés tehát nem minősülhet egyszerűen polgári jogi kötelezettségnek, amely büntető eszközökkel nem szankcionálható. A tartásdíj megfizetésének elmulasztása, ha az a gyermek létét veszélyeztető súlyos mulasztás, (a gyermeket nélkülözésnek, illetve súlyos nélkülözésnek teszi ki) a büntetőjogi szankcióval kikényszeríthető lesz. Ezzel összefüggésben a nemzetközi egyezségokmányban foglalt tilalom éppen ezért fel sem hozható.
Már csak azért sem, mert a Gyermek Jogairól szóló Nemzetközi Egyezményt aláíró államok számára - mint amilyen Magyarország is - a gyermek érdeke, mégpedig a "gyermek mindenek felett álló érdekének" védelme jelent elsődleges szabályt. E védelmet kell szolgálniuk a hatóságoknak minden ténykedésükben. Ez a kötelezettség jelenik meg tehát a Btk. 196. §-ában is. Ez kivételes és legsúlyosabb korlátozó eszköz ugyan, de mert a Btk. ugyanezen §-a további bekezdéseiben teljesítés esetén a korlátlan enyhítést, illetve a mentesülést, "szabadulást" is lehetővé teszi, a törvényi rendelkezések az alkotmányos elvekkel összhangban állanak.
Ezért az Alkotmánybíróság a Btk. 196. §-ára vonatkozó indítványt is elutasította.
9. A legtöbb támadás a Csjt. VEI. fejezetét érte, amely a szülői felügyelet, a kiskorúakról való állami gondoskodás, ezen belül a kiskorúakkal való szülői kapcsolattartás szabályait tartalmazza.
Az indítványozók korlátozhatalan alapjoguknak tartják a szülői felügyelet jogát. Ehhez képest ennek a jognak korlátozására (szünetelés, felfüggesztés, megvonás) vonatkozó szabályokat emberi és polgári jogaik megsértésének, alkotmányos joguk sérelmének tekintik.
Alkotmányellenesnek ítélik az állami gondozásba vételt, de különösen az állami gondozásba vett gyermek és a szülő kapcsolattartásáról MT rendeleti szinten történő jogi szabályozást. Véleményük szerint alapjoguk nem korlátozható, nem törvényi szinten való szabályozása pedig megengedhetetlen.
A szülői felügyelet kérdése a legösszetettebb probléma. "Szülői felügyeleti jog" mint önálló fogalom sem az Alkotmányban, sem a Csjt.-ben nem található.
A Csjt. "szülői felügyeletről" szól, s ezt mint jogok és kötelezettségek gyűjtő fogalmát kezeli.
Az Alkotmánybíróság a szülői felügyeleti jog, mint alkotmányos alapjog kérdését az Alkotmány 67. (1) bekezdésével, majd a (2) bekezdésben foglaltakkal összefüggésben vizsgálta.
A szülői felügyelet a szülő és a gyermek belső viszonyára utaló fogalom. Épp ezért e jog és/vagy kötelesség az Alkotmány 67. § (1) bekezdéséből vezethető le. Szülői jogot csak a (2) bekezdés fogalmaz meg az Alkotmányban, mégpedig az alapvető jogokról szóló fejezetben. Épp ezért az itt meghatározott szülői jog -amely nem azonos a szülői felügyelettel - lényeges tartalmát tekintve nem korlátozható jog.
E (2) bekezdésbeli jog lényeges tartalma: "a gyermek nevelésének megválasztása."
E szülői jog tartalmát az alkotmány-törvény indokolása adja meg, amely a szülőknek "elsőbbségi jogaként" jelöli meg a (2) bekezdésben írt jogot. Az elsőbbség azt jelenti, hogy e jog mindenki mással szemben illeti meg őket, elsősorban a politikai, ideológiai szempontú állami döntésekkel szembeni elsőbbséget értve ezen.
E szülői jog lényeges tartalma tehát az, hogy a szülők maguk döntenek arról, hogy hagyományaik, családi szokásaik, társadalmi helyzetük, vallási és erkölcsi meggyőződésük, anyagi lehetőségeik szerint miként választják meg a gyermek nevelését, oktatását biztosító intézményt, módszert, eszközöket. Ebbe külső hatalom, a családon kívülálló személy nem avatkozhat be.
A szülőknek e lényeges tartalmon belüli jogai nem korlátozhatók.
A 67. § (2) bekezdése tehát a szülő és az állam, a társadalom külső viszonyát szabályozza, szemben a szülői felügyeletet jelentő gyermek-szülő belső kapcsolatát jelentő viszonnyal. Épp ezért az Alkotmány 67. § (2) bekezdése - bár közvetett érintkezési területe van a szülői felügyelet körébe eső feladatokkal - nem teremt közvetlen alkotmányos összefüggést magával a szülői felügyelettel.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány 67. § (1) bekezdése az, amelyből a szülői felügyelet közvetlenül levezethető.
Mint arra az Alkotmánybíróság már a tartás kérdéskörében is rámutatott, ez a szabály a szülőknek a gyermekkel kapcsolatos alkotmányos kötelezettségeit szabja meg.
E kötelezettségek: a gyermek védelme és a róla való gondoskodás. Közelebbről pedig a gyermek megfelelő testi, szellemi, erkölcsi fejlődésének biztosítása. Tehát mindazt a szülői felügyeletet jelenti, ami e kötelezettségek teljesítését szolgálja. A szülői felügyelet ezért elsődlegesen kötelesség, s csak ebből az alkotmányos alapkötelességből folyik a szülő felügyeleti jogosultsága.
A testi fejlődés biztosítására vonatkozó kötelességek a tartás, gondozás. A szellemi, erkölcsi fejlődés lehetővé tétele a nevelés megválasztásával [Alkotmány 67. § (2)] a világnézeti, vallási, kultúrális, művészeti, tudományos oktatásának biztosításával, szeretetteljes családi légkör kialakításával történik.
Minthogy azonban a gyermek védelme és a róla való gondoskodás nemcsak a család alkotmányos kötelessége, hanem az államé, a társadalomé is, ez a szülői felügyelettel összefüggésben úgy értelmezendő: ha a gyermeknek nincs vagy a szülői kötelességeket nem teljesítő szülője van, akkor helyettük az államnak kell helytállnia. Ez ad a jogalkotó államnak lehetőséget a törvényes beavatkozásra, és kötelezi az államot közvetlen helytállásra (tartás) a védelem és gondoskodás feladatára (büntető rendelkezések, állami gondozásbavétel).
Amig tehát az Alkotmányban megfogalmazott állampolgári alapjogok esetében az állam részéről általában a passzivitás az elvárható magatartás, addig a gyermek jogai védelmében a családot, közelebbről a szülőt terhelő alkotmányos alapkötelezettségek esetén az államot aktív magatartásra kötelezi az Alkotmány 67. § (1) bekezdése, kifejezett kötelezettségeket állapítva meg számára.
A Csjt. szabályai tartalmazzák azokat a szabályokat, amelyek a család, ezen belül a szülők jogait, kötelezettségeit biztosítják az alkotmányos keretek között, s konkrétan megjelölik az állam kötelezettségeit is.
Ha a törvény szövegezése nem is teljesen, de a rendelkezéseinek lényeges tartalmát tekintve biztosítja a családon belül, - ha kell a szülők jogaihoz képest akár "pozitív diszkriminációval" is - a gyermek jogainak érvényesülését, a speciális fejlettségi fokon lévő ember - a gyermek - számára alapvető és speciális jogainak gyakorlását. Ha a szülő érdekének, jogainak korlátozására sor kerül, az a gyermek érdekében történhet. Vagyis a gyermek számára előnyös megkülönböztetést jelent a szülővel szemben. Ez a pozitív diszkrimináció jelenti a speciális helyzetben lévő gyermek esélyeinek garanciáit ahhoz, hogy életben maradjon, felnőtté válhasson, maga legyen képes emberi, polgári és politikai jogai tényleges gyakorlására. Ez a gyermek "mindenek felett álló érdeke".
A Csjt. szabályozásait az Alkotmánybíróság tehát ezeknek az elveknek szem előtt tartásával vetette össze az Alkotmány rendelkezéseivel.
Álláspontja szerint mindaddig tehát, amíg a Csjt. szabályai ezeknek az elveknek megfelelően a gyermek érdekében korlátozzák a szülő jogát, nem állapítható meg alkotmányos sérelem.
A Csjt. 71. §-ának az indítványok által érintett (2) bekezdése szerint "A szülői felügyelet a kiskorú gondozásának, nevelésének, vagyona kezelésének, valamint törvényes képviseletének jogát és kötelességét, továbbá a gyámnevezésnek és a gyámságból való kizárásnak a jogát foglalja magában."
Ezt "a szülői felügyeletet a szülők együttesen gyakorolják." [72. § (1)]
"Ha a gyermek szülei nem élnek együtt, és a gyermek a szülők megegyezése vagy a bíróság döntése alapján valamelyiküknél van elhelyezve, a felügyeletet az a szülő gyakorolja, akinél a gyermek el van helyezve." [Csjt. 72. § (2) bekezdése.]
"A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben együttesen döntenek, kivéve, ha a különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság korlátozta, szüneteltette vagy megszüntette." [72. § (3) bekezdés.]
A (4) bekezdés szerint a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésnek minősül a kiskorú gyermek nevének meghatározása, tartózkodási helyének kijelölése, továbbá képzési irányának, valamint életpályájának megválasztása.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a különélő szülő felügyeleti jogának szünetelése a Csjt. 72. §-ában foglaltak szerint csupán részleges, és a különélés tényéből következik. Hiszen a szülőnek a gyermek testi fejlődési feltételeinek biztosítása, a róla való gondoskodás a különélő szülő kötelessége is (tartás). Ilyenkor a napi folyamatos gondozás teljesítése ütközik akadályba a távollét folytán. A gyermekkel való kapcsolattartás (láthatás) ilyenkor is biztosított, sőt ez a különélő szülő kötelessége is a törvény szerint. A szünetelés részlegességét maga a törvény emeli ki, amikor a különélés alatt is biztosítja a gyermek sorsát érintő lényeges kérdések esetében az együttes döntést a szülők számára.
A bírói beavatkozásra, a szülői felügyelet korlátozására, leginkább annak megszüntetésére a törvény csak kivételesen és csak a gyermek érdekében ad lehetőséget. E jog megszüntetésére a legsúlyosabb esetekben kerülhet sor a Csjt. 88. §-a szerint: a szülő felróható magatartása esetén és a gyermek érdekeit, életét súlyosan sértő, veszélyeztető helyzetekben. Ilyenkor a bíróság az érintettnek a szülői státusát szünteti meg.
E legsúlyosabb korlátozás ellensúlyaként szerepel a törvényben (89. §), hogy "A bíróság a jövőre nézve visszaállítja a szülői felügyeletet, ha az az ok, amely miatt azt megszüntették, már nem áll fenn, és nincs egyéb olyan ok sem, amely a megszüntetésre alapul szolgálna."
A Csjt. szabályai a gyermek vagyonának kezelését a gyermekkel együttélő szülő számára biztosítják hasonló okokból, mint arra a szülői felügyelet szünetelése tekintetében már utalt az Alkotmánybíróság. A törvény szerint a bíróság azonban a különélő szülőt is feljogosíthatja vagyonkezelésre.
A Csjt. 82. § (2) bekezdésében foglalt szabály is összhangban van az Alkotmánynak a gyermek jogait oltalmazó rendelkezéseivel és a tulajdonvédelemre vonatkozó alkotmányos elvekkel is.
A szülőknek a gyámhatóságokhoz való beszolgáltatási kötelezettsége, illetőleg a vagyon feletti rendelkezési joguk gyakorlásának gyámhatósági engedélyhez kötése csak azokra a nagyobb értéktárgyakra vonatkozik, amelyek készen tartása a vagyonkezelés általános szabályai szerint indokolatlan és szükségtelen. A fokozott mértékű oltalom kifejezetten garanciális értékű és jelentőségű, mert az önálló ügyleti képességgel nem rendelkező kiskorú gyermek vagyoni jogainak a megóvását célozza. Így a támadott és kifogásolt rendelkezés az Alkotmány egyetlen rendelkezésével sem áll ellentétben.
A gyermek vagyonának meghatározott részletekben történő igénybevételét lehetővé tevő sérelmezett rendelkezés több garanciális szabállyal is védett, így az is összhangban van az Alkotmány tulajdonvédelemre és családvédelemre vonatkozó elveivel.
A Csjt. 83. § (2) bekezdése szerint ugyanis csak akkor kerülhet sor arra, hogy a gyermek vagyonának állagát meghatározott részletekben igénybe vegyék, ha a gyermek jövedelme mellett a szülők tartásra fordítható jövedelme sem elegendő a gyermek eltartásához, szükséges továbbá a gyámhatóság engedélyének beszerzése is.
Az indítványban megfogalmazott és a különélő szülő "jogfosztottságával" kapcsolatos kifogás azért sem alapos, mert a Csjt. 72. § (5) bekezdése értelmében a bíróság a gyermektől különélő szülőt kérelmére feljogosíthatja a vagyonkezelés és a gyermek vagyoni ügyeiben a törvényes képviselet jogával is. A különélő és a gyermeket nem nevelő szülőnek tehát a szülői felügyelet szünetelése alatt is joga van bírósághoz fordulni a vagyonkezelői jogok biztosítása végett.
Mindeme indokokra tekintettel a támadott és kifogásolt rendelkezések nem sértik az Alkotmány jogegyenlőségre vonatkozó szabályait, ugyanakkor kifejezetten összhangban állnak a tulajdonhoz való joggal és a tulajdon védelmével, továbbá az Alkotmány 15. és 16. §-aiban foglalt, a családot, valamint az ifjúságot oltalmazó rendelkezésekkel. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat elutasította.
Az Alkotmánybíróság hivatalból vizsgálta az indítványokkal érintett Csjt. szabályoknak az egyes nemzetközi szerződésekkel való összhangját is. Ennek kapcsán az Alkotmánybíróság rámutat a következőkre: az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok védelméről 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett nemzetközi egyezmény 7. kiegészítő jegyzőkönyve 5. cikke szerint "a házasság fennállása alatt és felbontását követően a házastársak jogai és polgári jogi felelőssége egymás és a házasságból származó gyermekei viszonylatában egyenlőek. E cikk nem képezi akadályát annak, hogy az államok a gyermekek érdekében szükséges intézkedéseket tegyenek."
Az Egyezmény záró mondata kifejezetten felhatalmazza a részes államokat arra, hogy a gyermek érdekében megtegyék a szükséges, akár a szülők jogait korlátozó intézkedéseket is.
Az Alkotmánybíróság megállapította tehát, hogy az Alkotmány 67. § (1) bekezdésével - s mint láttuk a nemzetközi szerződéssel is - összhangban áll a Csjt., amikor a szülői felügyelet körébe eső kötelezettségeit önhibájából és a gyermek érdekét veszélyeztető módon nem teljesítő bármelyik szülővel szemben lehetővé teszi a szülői felügyelet bírói úton való korlátozását, végső esetben pedig annak megszüntetését.
Ugyanígy megengedett és a gyermek mindenek fölött álló érdekeit szolgálja, ha az állam - alkotmányos kötelezettségének megfelelően - megteszi a Csjt. 92/A. §ában meghatározott intézkedéseket olyan esetben, amikor a kiskorú testi, értelmi és erkölcsi fejlődése bármely okból nem megfelelően biztosított; végső soron a gyermeket állami gondozásba veszi, és a gyámhatóság útján pert indít a kötelességszegő szülő felügyeletének megszüntetése iránt.
A gyermekétől különélő szülő joga és kötelessége a Csjt. szerint a gyermekével való kapcsolattartás, még ha felügyelete szünetel, vagy kivételesen akkor is, ha felügyeletét megszüntették. Ezt a Csjt. 92. §-a szabályozza törvényi szinten. Nem sért alkotmányt, ha az erre vonatkozó részletszabályokat MT rendelet, az 51/1985. (XI. 26.) MT rendelet tartalmazza. E rendelet ugyanis a tv.-től eltérő kötelezettségeket vagy jogok korlátozását, illetve újabb jogokat nem állapít meg.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szülői felügyelettel és vagyonkezeléssel, az állami gondozásba vétellel és a gyermekkel való kapcsolattartással összefüggő és az indítványokkal érintett Csjt. szabályok, továbbá a sérelmezett minisztertanácsi rendelet rendelkezései a hatályos Alkotmánnyal nem állnak ellentétben. E körben a szülők jogának korlátozásai a gyermek érdekében állóak és a védett érdekkel arányosak.
Ezért a Csjt. ezzel kapcsolatos rendelkezéseit érintő indítványokat az Alkotmánybíróság elutasította.
10. A Csjt. 43. § (5) bekezdése és a 44. §-a elleni indítványok ügyében az Alkotmánybíróság az indítványt visszautasította. Az itt érintett, az apaság vélelmének megtámadása iránti perek megindítása szabályai alkotmányellenessége ügyében ugyanis az Alkotmánybíróság már meghozta határozatát [57/1991. (XI. 8.) AB sz. határozat]. Ennek alapján a két jogszabályi rendelkezést az 1992. évi XVI. törvény módosította.
11. A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény (Szja.) 35. § helyesen 34. § (3) bekezdés ellen benyújtott indítvány szerint e § alkotmányellenes előnyt, adókedvezményt biztosít az anyák számára.
Az Szja. korábbi 34. § (3) bekezdése szerint:
"A (2) bekezdés szerinti kedvezmény a családi pótlék folyósításának időtartamára jár, és a gyermeket nevelő magánszemélyek közül az veheti igénybe, akinek a nevére a családi pótlékot adják, de nem veheti igénybe az a magánszemély, aki a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény 1. § (3)-(6) bekezdése alapján jogosult a családi pótlékra."
E szabályt az 1992. évi LXXV. tv. 25. §-a hatályon kívül helyezte ugyan, de ugyanezen törvény 15. §-ával módosított Szja. tv. 39. § (8) bekezdésében adókedvezményként fogalmazza meg.
A törvény korábbi és a hatályos szövegében is kedvezményezettként azonban "magánszemélyről" van szó. Ez egyaránt lehet az apa vagy az anya vagy más személy is. Maga a törvény tehát semmiféle megkülönböztetést nem tesz. Így az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével összefüggésbe nem hozható. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Az Alkotmánybíróság a Csjt.-nek egyes nemzetközi szerződésekbe ütközése vizsgálatára irányuló indítványokat, minthogy azok nem az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 44. §-ában megjelölt jogosulttól származó indítványok voltak, visszautasította.
Azokat az indítványokat, amelyek a Csjt. módosítására irányuló javaslatokat tartalmazta, az Alkotmánybíróság mint hatáskörébe nem tartozókat visszautasította.
Budapest, 1993. október 4.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Adám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
995/B/1990. AB határozat