3179/2016. (IX. 26.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában - dr. Stumpf István alkotmánybíró párhuzamos indokolásával - meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.K.28.297/2013/43. sorszámú ítélete, valamint a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III.37.749/2015/4. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az alkotmányjogi panasz előterjesztője (a továbbiakban: indítványozó) jogi képviselője útján 2016. március 29-én nyújtotta be az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszát, melyben kérte a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.K.28.297/2013/43. sorszámú ítélete, valamint a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III.37.749/2015/4. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[2] 1.1. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló peres eljárásban megállapított tényállás szerint az indítványozó a "Magyar-szlovák összekötő földgázszállító vezeték" építéséhez szükséges elhelyezési bányaszolgalmi jog alapítását kérte a felperes kizárólagos tulajdonát képező szántó művelési ágú ingatlanra. A Pest Megyei Kormányhivatal (I. rendű alperes) 2013. június 27. napján kelt, PED/040/4271-9/2013. sorszámú határozatában a felperes ingatlanának meghatározott területére bányaszolgalmi jogot alapított, mellyel összefüggésben az indítványozót (II. rendű alperes) kártalanítás megfizetésére kötelezte. A hatóság határozatát hirdetményi úton kézbesítette, a határozat jogerőre emelkedésének idejét - a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (5) bekezdésének alkalmazásával - 2013. július 9. napjában határozta meg. A közigazgatási határozat ellen a felperes keresettel élt, mivel álláspontja szerint a keresettel támadott határozat jogszabálysértő volt. A részére a bányaszolgalmi jog alapításáért járó, szakértől vélemény alapján megállapított kártalanítási összeg megváltoztatását kérte. A Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2015. március 26. napján kelt, 3.K.28.297/2013/43. sorszámú ítéletében a keresettel támadott határozatot megváltoztatta. A bíróság az indítványozó permegszüntetési kérelmére figyelemmel elsődlegesen a hirdetményi kézbesítés szabályszerűségét, továbbá a keresetindítási határidő megtartását vizsgálta. A bíróság megállapította, hogy hatósági határozat hirdetményi kézbesítése nem volt szabályszerű, ezért a keresetlevelet nem tekintette elkésettnek, és azt érdemben bírálta el. A bíróság az általa kirendelt igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő véleményére figyelemmel a perbeli ingatlan forgalmi értéke alapján a felperesnek járó kártalanítás teljes összegét a kisajátítási határozatban meghatározottnál magasabb összegben határozta meg. A bíróság álláspontja szerint a szakértő által az adóhatóságtól beszerzett ingatlanforgalmi adatok összehasonlításra alkalmasak voltak, az azok alapulvételével megállapított, és a felperes ingatlanának egyedi sajátosságaira figyelemmel korrigált kártalanítási összeg az elhelyezési bányaszolgalmi jog alapításából eredő korlátozásokkal arányban állt.
[3] Az indítványozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság 2015. november 10. napján kelt, Kfv.III.37.749/2015/4. sorszámú ítélete a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.K.28.297/2013/43. sorszámú ítéletét hatályában fenntartotta. A Kúria egyetértett az eljáró bíróság ítéletével és indoklásában kifejtette, hogy sem a felperes keresetlevelének elkésettsége, sem a bizonyítékok nem megfelelő mérlegelése nem állapítható meg. A felperes részére hirdetménnyel kézbesítendő irat kézbesítése szabályszerűen nem történt meg, mert azt a felperes lakóhelyeként az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett, időközben szétvált községek közül nem a felperes tényleges lakóhelyén függesztették ki. Az ügy érdemében a bíróság ítéletét az általa kirendelt szakértő szakvéleményére alapította, melynek véleményét aggálytalannak tartotta, így ítélete a bizonyítékok mérlegelésén alapult.
[4] 1.2. Az indítványozó szerint a kifogásolt bírói döntések sértik az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdését. Az indítványozó ennek alátámasztására előadta, hogy az elsőfokú ítélet jogszabálysértő, mivel az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte Ket. 80. § (4)-(5) bekezdésében foglalt hirdetményi úton történő közlésre vonatkozó rendelkezéseket, továbbá a felperes kereseti kérelme elkésett, mivel azt a közigazgatási határozat jogerőre emelkedést követően nyújtotta be. Az indítványozó álláspontja szerint a hirdetményi kézbesítés a tulajdoni lap adatai alapján szabályszerű volt, és az ellenkező bizonyításáig az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett adatokat valósnak kell tekinteni. Az indítványozó úgy véli, hogy a hirdetményi úton közlés esetében a közlés dátuma minden érintettel szemben azonos, mégpedig az eljárt hatóság hirdetőtáblájára való kifüggesztés ötödik napja, és ennek alapján a felperes kereseti kérelme elkésett. Ezen túlmenően a Ket. 80. § (5) bekezdése szerint a hirdetményt a hatóság hirdetőtábláján való kifüggesztésének napján a hatóság honlapján is közzé kell tenni, a közzétételt pedig visszakereshető módon dokumentálni kell. Az indítványozó ezért bizonyítási indítványt terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy a bíróság hívja fel a hatóságot a honlapon történő közzététel igazolására. Az elsőfokú bíróság azonban az indítványozó bizonyítási indítványát a honlapon történő közzététel vonatkozásában figyelmen kívül hagyta és ennek mellőzését nem indokolta, továbbá erre a Kúria ítélete sem tért ki.
[5] Az indítványozó - az Alkotmánybíróság Hivatalának hiánypótlási felhívását követően - 2016. május 4. napján kiegészítette indítványát. Ebben az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes hatósági eljáráshoz való jog helyett már a XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jogra hivatkozott, a B) cikk (1) bekezdése mellett.
[6] Az indítványozó előadta, hogy a bíróság elsőfokú ítélete, valamint a Kúria ítélete sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvéből levezetett jogbiztonság követelményét, az eljáró bíróság ugyanis az ingatlan-nyilvántartás közhitelességét a kézbesítés szabályszerűsége körében nem vizsgálta. Sérült továbbá a XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes bírósági eljáráshoz való joga is, mivel az eljáró bíróság döntését nem indokolta kellő részletességgel, nem támasztotta alá megfelelő jogszabályhelyekkel.
[7] 2. Az Abtv. 56. § értelmében az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerint tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26-27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29-31. § szerinti feltételeket. A befogadás visszautasítása esetén a tanács rövidített indoklással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát.
[8] 2.1. Az indítványozó a bírósági eljárásban alperesként vett részt, így érintettsége a támadott ítéletekkel összefüggésben egyértelműen megállapítható. Az Abtv. 27. §-a azonban nem csupán az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló ügyben való érintettséget követeli meg, hanem feltételezi az összefüggést az alapügy és az alkotmányjogi panasz eljárás között. Az alapügyben való érintettség az alkotmányjogi panasz funkciója a jogorvoslat, amely az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogainak sérelmét feltételezi. Ezért az alkotmányjogi panasz érdemben csak akkor bírálható el, ha az indítványozó az Alaptörvényben biztosított jogai sérelmét látja.
[9] Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság és az annak részét képező jogbiztonság alkotmányos követelményére hivatkozásnak alkotmányjogi panasz eljárásban az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint csak kivételes esetekben - a visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára alapított indítványok esetében - van helye (3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indoklás [171]; (3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indoklás [14]-[17]; 3322/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indoklás [10]; 3323/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indoklás [9]; 3324/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indoklás [9]; 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indoklás [11]). Jelen alkotmányjogi panasz esetében az Alaptörvény B) cikkére nem lehet alappal hivatkozni, mivel az önmagában nem veti fel az indítványozó Alaptörvényben garantált jogainak sérelmét.
[10] 2.2. Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jog sérelmét is állította azzal az indokolással, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást iratellenesen állapította meg, mivel a hirdetményi kézbesítés a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján szabályszerű volt. Ezen túlmenően a bíróságok nem adtak számot az indítványozó által előterjesztett bizonyítási indítvány mellőzésének indokairól.
[11] Az Abtv. 29. §-a az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. Ezen feltételek vagylagos jellegűek, ezért teljesítésüket az Alkotmánybíróság külön-külön vizsgálja (3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30])
[12] Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is hangsúlyozza állandó gyakorlatát, mely szerint "[a]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja értelmében alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. Az alkotmányjogi panasz jellegének megfelelően a testület hatáskörébe a bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik. Ebből következően az alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírósági határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének, azaz ez a jogorvoslat nem jelenti a rendes bíróságok jogalkalmazási gyakorlatának általános felülvizsgálatát, aminek következtében az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki, ami nem adhat alapot számára minden olyan esetben történő beavatkozásra, amikor vélt, vagy esetleg valós jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor" (3198/2013. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [22]).
[13] 3. Az Alkotmánybíróság a konkrét ügyben megállapította, hogy a hirdetményi kézbesítés szabályszerűségének megítélése és ennek következtében a felperes keresete elkésettségének megítélése kizárólag a bíróságokra tartozó szakjogi kérdés, ezért nem vet fel sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.
[14] Az alkotmányjogi panaszban előadott indokolás hiányát az Alkotmánybíróság a 7/2013. (III. 1.) AB határozatban már alapvető jelentőségű alkotmányjogi kérdésként értékelte (Indokolás [21]). Mindebből az is következik, hogy jelen alkotmányjogi panaszban felvetett elvi jelentőségű alkotmányjogi kérdést az Alkotmánybíróság korábban már eldöntötte (3212/2013. (XI. 18.) AB végzés, Indokolás [7])
[15] A panaszban felhívott érvek alapján azonban az indokolási kötelezettség megsértése nem merül fel, mivel magából az indítványból is megállapítható, hogy a bíróságok az indítványozónak az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit megvizsgálták és ennek értékeléséről számot adtak. A bíróságok döntése szükségszerűen érinti a peres felek perbe vitt jogait és jogos érdekét. Önmagában az a körülmény, hogy az indítványozó nem ért egyet a bíróságok döntésével és annak indokolásával, nem elégséges érv a támadott döntés alaptörvény-ellenességének alátámasztására. Ezért az indítvány nem veti fel a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.
[16] Tekintettel arra, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 27. §-ában és 29. §-ában foglalt tartalmi feltételeknek, az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2016. szeptember 19.
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Varga Zs. András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István alkotmánybíró párhuzamos indokolása
[17] Álláspontom szerint az Abtv. 27. §-a alapján előterjesztett alkotmányjogi panaszt nem a végzés szerinti indokolással, hanem az alábbi indokok miatt kellett volna visszautasítani:
[18] Az Abtv. 27. §-a szerint alkotmányjogi panasszal "az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet" fordulhat az Alkotmánybírósághoz, mégpedig akkor, ha "az ügy érdemében hozott döntés [...] az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti". Álláspontom szerint az alkotmányjogi panasz már önmagában e törvényi előírásnak sem felelt meg, az alkotmányjogi panasz előterjesztője indítványozási jogosultsággal sem rendelkezett. Így szükségtelen és irreleváns volt vizsgálni, hogy az alkotmányjogi panasz felvetett-e alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést.
[19] A tárgybeli ügyben az indítványozó egy Zrt. volt, amelynek tulajdonosa a Magyar Állam, a tulajdonosi jogok gyakorlója pedig a Belügyminisztérium. Elsődlegesen éppen ezért arról kellett volna állást foglalni, hogy az indítványozó jogosult volt-e egyáltalán az Alkotmánybíróságnál alkotmányjogi panasz-eljárást kezdeményezni: indítványozhatta-e egyáltalán (100%-os állami tulajdonban álló gazdasági társaságként), hogy az Alaptörvényben biztosított jogát sértették az igazságszolgáltatási hatalommal felruházott állami bíróságok döntései [miközben az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdése értelmében az alapvető jogok védelme az állam - kivétel nélkül, beleértve az állam tulajdont is - "elsőrendű kötelezettsége"]. A többségi végzés e lényeges kérdés vizsgálatának, bár kellett volna, egyáltalán nem tulajdonított jelentőséget, s ezáltal mintegy fenntartás nélkül megengedhetővé tette azt, hogy az állam az állammal szemben kérjen (vélt) alapvető jogai sérelme miatt jogvédelmet, pedig az alapjogok védelme (nem mellesleg) épp magának az államnak (indítványozónak) lenne elsőrendű kötelezettsége.
[20] A jelen indítvány helyes megítélése érdekében érdemes lett volna figyelemmel lenni arra a német joggyakorlatra, amit a 3091/2016. (V. 12.) AB határozathoz fűzött különvéleményünkben már ismertettünk: "[a] Német Szövetségi Alkotmánybíróság határozatában (BVerfG, Urt. v. 22. 2. 2011 - 1 BvR 699/06) a frankfurti repülőteret üzemeltető Fraport-AG. (részvényeinek 52%-a Hessen tartomány és Frankfurt a.M. város tulajdona, a maradék magántulajdonban áll) kapcsán foglalt állást az alkotmányi alapjogvédelmi kötelezettség terjedelméről. A vizsgálat alapját a német Grundgesetz 1. cikkének (3) bekezdése képezte, melyhez hasonló tartalmú az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdése, hiszen lényegében azonosak abban, hogy az alapvető jogok védelme "az állam elsőrendű kötelezettsége". Ebből kiindulva a német alkotmánybírák kifejtették, hogy a többségében közvagyonba tartozó részvénytársaságot is közvetlenül kötelezik az alapjogok. Az államhatalom a magánjogi eszközök használata során sem mentesül az alapvető jogok védelmére irányuló kötelezettsége alól, sem magánjogi eljárások, sem magánjogi szervezeti, illetve társasági formák igénybevételénél. A vegyes tulajdonosi hátterű gazdasági társaságok éppúgy közvetlenül kötelesek az alapvető jogok védelmére, mint a kizárólagos állami tulajdonban álló gazdasági társaságok. A jelen ügy szempontjából különösen lényeges a német alkotmányvédő testületnek az a megállapítása, hogy az állam alapjogvédelmi kötelezettsége nem korlátozható bizonyos területekre, funkciókra vagy tevékenységi formákra; az az államhatalmat teljesen és egészében kötelezi. Az állam(hatalom) nem merül ki tehát a kötelező intézkedések meghozatalában. A különböző állami döntéshozatali szintek döntései, megnyilvánulásai, cselekményei, amelyeket a polgárok nevében hoztak meg, alapjogvédelmi kötelezettség alá esnek. Tehát az alapjogvédelmi kötelezettség kiterjed az állami szervek vagy szervezetek minden cselekményére, hiszen ezek révén valósul meg a közjó szolgálatára irányuló kötelező (köz)feladat teljesítése. A fentieken túlmenően megállapította a német alkotmánybíróság, hogy az alapjogok tekintetében lényegesen eltér az állam és polgárai szerepe: miközben a polgár alapvetően szabad, az állam alapvetően kötelezett. Az alapjogok révén az egyén szabad személyisége biztosított, személyiségének megnyilvánulásait érintően önálló és csak önmagáért felelős. Az egyének, s az általuk alapított egyesületek, szervezetek szubjektív preferenciáik szerint szabadon alakíthatják cselekedeteiket, alapvetően anélkül, hogy felelősséget viselnének a döntéseikért. Ezzel szemben az állam rábízott feladatokat teljesít az egyének javára és velük szemben felelős. Cselekedetei nem foghatók fel tehát a személyiség szabad és szubjektív megnyilvánulásaként, tevékenysége az alkotmány révén átfogóan alapjogokhoz kötött. Az alapjogok tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettsége nem függ sem hasznossági, sem funkcionális feltételektől. Miután az állam az adott feladatot magára vállalta, annak teljesítésénél kötelezik az alapjogok, függetlenül attól, hogy milyen jogi formában cselekszik. Ez érvényes azokra az esetekre is, amikor feladatát a magánjog eszközeivel teljesíti. Az alapjogokból származó kötelezettsége elől a magánjog világába menekülni nincs lehetősége, legalábbis olyan módon nem, hogy az elsődleges alkotmányi kötelezettsége alól mentesített magánjogi jogalannyá váljon (lásd az indokolás vonatkozó részét: [45]-[48])". (Indokolás [72])
[21] A fentieket figyelembe véve - eltérően a tárgybeli végzéstől - az alkotmányjogi panasz befogadásának kérdését az alapjogi jogképesség alapján kellett volna megítélni. (A Német Szövetségi Alkotmánybíróság - külön erre vonatkozó szabályozás hiányában - szintén maga állapítja meg (jogértelmezés útján), hogy ki jogosult indítványozásra, ki "képes" alkotmányjogi panasz előterjesztésére (Beschwerdefähigkeit). Az állandó gyakorlat szerint csak a felhívott alapjog alanya nyújthat be alkotmányjogi panaszt ["wer Träger der angeblich verletzten Grundrechte oder grundrechtsähnlichen Rechte sein ... kann"; BVerfGE 3, 383 (391 f); 6, 273 (277); 12, 6 (8); 21, 362 (367)]).
[22] Figyelemmel a német gyakorlatra is, az Alkotmánybíróságnak azt kellett volna tehát a jelen alkotmányjogi panasz kapcsán vizsgálnia, hogy az indítványozó (állami tulajdonban álló gazdasági társaság) az általa hivatkozott alapjognak lehet-e egyáltalán alanya, hordozója. Az alkotmányjogi panasz benyújtására való jogosultság szempontjából közelítette meg egyébként korábban is az Alkotmánybíróság azt a kérdést, hogy az állam, illetve az ahhoz tartozó szerv, szervezet jogosult-e alapjogi jogvédelemre. Ha pedig az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy nem, akkor indítványozói jogosultság hiánya miatt utasította vissza az alkotmányjogi panaszt (lásd: 23/2009. (III. 6.) AB határozat, ABH 2009, 174, 188-189.; 240/D/2009. AB végzés, ABH 2010, 2947.; 3307/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [8]-[9]; 3317/2012. (XI. 12.) AB határozat, Indokolás [5]-[7]; 3291/2014. (XI. 11.) AB végzés, Indokolás [10]-[15]; 3077/2015. (IV. 23.) AB végzés, Indokolás [10]-[14]).
[23] Az indítványozó a jelen ügyben azt állította, hogy a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát sértették a támadott bírói döntések. [Az Alkotmánybíróság az indítványozó alkotmányjogi panaszát legalábbis úgy bírálja el, hogy az csak egy alapvető jog, az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése által biztosított tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmén alapult.] A felhívott alapjog az állam igazságszolgáltató hatalmának önkényét hivatott kizárni.
[24] Álláspontom szerint az indítványozó állami tulajdonban álló gazdasági társaság (az alapügy egyik alperese) nem hivatkozhat arra, hogy sérült a tisztességes eljáráshoz való alapjoga amiatt, mert érdemben nem ért egyet az alapügyben eljárt bíróságok indokolásával azt illetően, hogy a felperesi oldalon álló magánszemély kereseti kérelmét miért fogadták el határidőben beérkezettnek. Az alperes állami tulajdonban álló gazdasági társaság (a keresetindítási határidő felperes általi megtartását alátámasztó bírósági indokolást kifogásolva) nem tarthat a felperes magánszeméllyel szemben alapjogi jogvédelemre igényt. Mivel az indítványozó alkotmányjogi panasz benyújtására nem volt jogosult, már önmagában emiatt kellett volna a panaszát visszautasítani.
[25] Az előbbiekben kifejtettek természetesen nem jelentik azt, hogy a bíróságok ne lennének kötelesek (még ilyen esetekben is) eleget tenni indokolási kötelezettségüknek. A vonatkozó eljárási törvény egyértelműen előírja, hogy a bíróságoknak az ítéleteiket meg kell indokolniuk, az eljárásban részes felek pedig, így az állami tulajdonba tartozó gazdasági társaság is, az indokolás hiányossága esetén igénybe vehetik a rendelkezésre álló jogorvoslatokat. A törvényi szinten biztosított jogvédelem azonban olyan esetben, mint az indítványozó esete, nem fordulhat át alapjogi védelemmé.
Budapest, 2016. szeptember 19.
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/728/2016.