719/B/1998. AB határozat

a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény egyes rendelkezései, továbbá az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapírtőzsdéről szóló 1996. évi CXI. törvény 20. § (3) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 44. § (6) bekezdése és ezzel összefüggésben a 44. § (2) bekezdés első mondatának "vagy az engedélyezési eljárást nem függeszti fel" szövegrésze, ugyanezen bekezdés második mondata, az 56. § c) pontja, valamint a 68. § (2) bekezdésének "valamint az érintett személynek a 44. § (6) bekezdésében meghatározott büntetőeljárásra vonatkozó nyilatkozatát" szövegrésze, továbbá az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapírtőzsdéről szóló 1996. évi CXI. törvény 20. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 44. §-ának (6) bekezdése a következőképp rendelkezik:

"Aki ellen a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény XV. fejezetének III-VII. címében, a XVII. és a XVIII. fejezetében meghatározott bűncselekmény miatt büntetőeljárás van folyamatban, a büntetőeljárás befejezéséig vezető állású személyként nem foglalkoztatható, illetve az ilyen feladatok általa történő ellátását fel kell függeszteni."

A Hpt. 44. § (1) bekezdése előírja, hogy a pénzügyi intézménynél (hitelintézetnél, illetve pénzügyi vállalkozásnál) az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet előzetes engedélyével választható meg, illetőleg nevezhető ki a vezető állású személy. A 44. § (2) bekezdés szerint: "Az engedélyt megadottnak kell tekinteni, ha a Felügyelet a kérelem kézhezvételét követő harminc napon belül azt nem utasítja el, vagy az engedélyezési eljárást nem függeszti fel. Ha az (1) bekezdésben meghatározott személlyel szemben a (6) bekezdésben meghatározott büntetőeljárás van folyamatban, a Felügyelet a kérelem elbírálásával kapcsolatos eljárását a büntetőeljárás befejezéséig felfüggeszti."

Az Hpt. 56. § c) pontja előírja, hogy a vezető állású személy a Felügyeletnek haladéktalanul bejelenti, ha "ellene a 44. § (6) bekezdésében meghatározott büntetőeljárás indult."

A Hpt. 68. §-a részletesen szabályozza a hitelintézetnél ügyvezetővé történő kinevezés feltételeit. A részvénytársasági vagy szövetkezeti formában működő hitelintézetnél ügyvezetőnek, fióktelep formájában működő hitelintézetnél vezető állású személynek az nevezhető ki - egyéb feltételek mellett -, "b) akinek személyét a megválasztás, illetve a kinevezés tervezett időpontját harminc nappal megelőzően a Felügyeletnek - az előzetes engedély megszerzése érdekében - bejelentették, és a Felügyelet az engedélyt megadta, vagy a 44. § (2) bekezdése alapján megadottnak kell tekinteni;" [Hpt. 68. § (1) bekezdés]. A (2) bekezdés előírja, hogy "Az (1) bekezdés b) pontja szerinti bejelentésnek tartalmaznia kell a kinevezni tervezett személy szakmai önéletrajzát, valamint az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítésére vonatkozó okiratokat vagy azok hiteles másolatát, valamint az érintett személynek a 44. § (6) bekezdésében meghatározott büntetőeljárásra vonatkozó nyilatkozatát."

Az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapírtőzsdéről szóló 1996. évi CXI. törvény (a továbbiakban: Épt.) 20. §-ának (3) bekezdése a következő rendelkezést tartalmazza:

"Ha az (1) bekezdésben meghatározott rendelkezésekkel érintett személy ellen a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény XV. fejezetének III-VII. címében, a XVII. és a XVIII. fejezetében meghatározott bűncselekmény miatt büntetőeljárás van folyamatban, a büntetőeljárás befejezéséig

a) a büntetőeljárás alá vont személy befektetési szolgáltatónál a 14. § (1) bekezdésében, illetve a 15. § (1) bekezdésében meghatározott tisztségéhez, munkaköréhez tartozó feladatokat nem láthat el;

b) a Felügyelet a 14. § (2) bekezdésében meghatározott névjegyzékbe való bejegyzéssel, illetve a 8. § (6) bekezdésében és a 17. § (2) bekezdésében meghatározott tevékenységi engedélyezéssel kapcsolatos eljárását felfüggeszti;

c) a Felügyelet a 18. §-ban meghatározott engedélyt - az egyéb feltételek megléte esetén - a tulajdonos szavazati jogának felfüggesztésével adhatja meg."

2. A Hpt. 44. § (6) bekezdése, ezzel összefüggésben a 44. § (2) bekezdése első mondatának "vagy az engedélyezési eljárást nem függeszti fel" szövegrésze és ugyanezen bekezdés második mondata, a 68. § (2) bekezdésnek "valamint az érintett személynek a 44. § (6) bekezdésében meghatározott büntetőeljárásra vonatkozó nyilatkozatát'' szövegrésze, továbbá az Épt, 20. § (3) bekezdése alkotmányosságának vizsgálatára két indítvány érkezett, amelyeket az Alkotmánybíróság - tárgyuk azonosságára tekintettel - egyesített és együttesen bírált el.

Az egyik indítványozó a Hpt. 44. § (6) bekezdésében és az Épt. 20. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte, mivel azok - véleménye szerint - indokolatlanul, aránytalanul és az érintett személyre diszkriminatív módon korlátoznak alapvető emberi jogokat.

Álláspontja szerint a két rendelkezés a diszkrimináció tilalmába ütközik, így sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését, mert "csak a hitelintézeti vezetővel szemben kell alkalmazni egy olyan korlátozást, amely más beosztásoknál és foglalkozásoknál nem érvényesül." Az indítványozó elismeri, hogy indokolt az átlaghoz képest szigorúbb alkalmazási feltételek meghatározása, azonban ez az indokoltság egy sor más foglalkozásnál (pl. a közigazgatásnál, az igazságszolgáltatásnál vagy a versenyszféra érzékenyebb területein) is fennáll. A Hpt. 44. § (6) bekezdése és az Épt. 20. § (3) bekezdése "azáltal, hogy a nyomozás elrendeléséről szóló hatósági döntéshez - amely ellen nincs jogorvoslati lehetőség - olyan szankciót fűz, amely az érintett személy jogait érinti," ellentétes az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslati joggal. A Hpt. 44. § (4) bekezdésében megfogalmazott kizáró okokat a Hpt. 44. § (6) bekezdésével összevetve, az indítványozó szerint megállapítható, hogy a büntetőeljárás megindításához kapcsolódó vélelmezett vezetői alkalmatlanság a vélelmezett bűnösségen alapul, és ily módon ellentétes az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében megfogalmazott ártatlanság vélelmével.

A másik indítványozó álláspontja szerint a Hpt.

- 44. § (2) bekezdése első mondatának "vagy az engedélyezési eljárást nem függeszti fel." szövegrésze és ugyanezen bekezdés második mondata,

- 44. § (6) bekezdése, valamint

- 68. § (2) bekezdésének "valamint az érintett személynek a 44. § (6) bekezdésében meghatározott büntetőeljárásra vonatkozó nyilatkozatát." szövegrésze sérti az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében rögzített ártatlanság vélelmének elvét, valamint a 8. § (2) bekezdésben foglalt rendelkezést, mely szerint alapvető jog lényeges tartalmát törvény sem korlátozhatja. Erre figyelemmel indítványozta a Hpt. hivatkozott rendelkezései alkotmányellenességének megállapítását és azok megsemmisítését.

3. Az Alkotmánynak az indítványokban hivatkozott rendelkezései a következők:

8. § "(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

57. § "(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg."

57. § "(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

4. Az Alkotmánybíróság az eljárásban megkereste a pénzügyminisztert.

II.

Az indítványok megalapozatlanok.

1. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványban megjelölt jogszabályi rendelkezések és az ártatlanság vélelme, illetve ezzel összefüggésben az alapvető jog lényeges tartalmának korlátozására vonatkozó alkotmányi tilalom között nincs összefüggés, így az Alkotmány 57. § (2) bekezdésének, valamint ezzel összefüggésben a 8. § (2) bekezdésének sérelme nem állapítható meg.

1.1. Az ártatlanság vélelme történetileg a büntetőjogi felelősségre vonás tekintetében kialakult garanciális intézmény, amely 1989. október 23-tól vált az állam büntető hatalmát korlátozó alkotmányos normává. Az Alkotmánybíróság - fenntartva azt, hogy az ártatlanság vélelme az alkotmányos büntetőjog alapintézménye - az Alkotmány 57. § (2) bekezdésének hatókörét több olyan jogterületre is kiterjesztette, ahol az egyéni felróhatóság megállapítása a tét. Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos gyakorlatát legutóbb a 26/B/1998. AB határozatban (ABH 1999, 647., 648-651.) összegezte.

A 26/B/1998. AB határozat rámutat: "A jogállam által védett élet- és jogviszonyok körében a fejlődés általános iránya az ártatlanság vélelmének mind szélesebb körben való érvényesülése felé mutat. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság már korábban is kiterjesztően értelmezte az ártatlanság vélelmét a devizahatósági eljárásban a vallomás megtagadásának jogával kapcsolatban [41/1991. (VII. 3.) AB határozat, ABH 1991, 193., 195.], avagy a fegyveres erők, a fegyveres testületek és a rendészeti szervek tagjainak a testületekkel szemben fennálló anyagi felelősségével kapcsolatban a parancsnoki jogkör szabályozásának alkotmányellenességéről hozott 57/1993. (X. 28.) AB határozatban (ABH 1993, 349., 350.)".

"Az ártatlanság vélelmének, mint alkotmányos rangra emelt alapelvnek a tartalma tehát az a védelem, amely - elsődlegesen a büntetőeljárás keretében eldöntendő kérdésként - a bűnösség megállapítása, továbbá a bűnösség megállapításához kapcsolódó jogkövetkezmények tekintetében érvényesül." "Az ártatlanság vélelme ezen kívül alkotmányos alapelvként nem csupán azokra a szabályokra terjed ki, amelyek a szűkebb értelemben vett - bűncselekmény miatt a büntetőeljárás szabályai szerint folytatott - büntetőjogi felelősségre vonásra nézve irányadók, hanem egyéb eljárásokra is, így a devizahatóság előtt folyó vagy más szabálysértési eljárásban is alkalmazható. [41/1991. (VII. 3.) AB határozat (ABH 1991, 193., 195.); 1284/1990. AB határozat (ABH 1991, 562., 563.) és 63/1997. (XII. 11.) AB határozat (ABH 1997, 365., 372.)]. A ártatlanság vélelmének az etikai eljárás során is mindvégig érvényesülnie kell. [39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 263., 271.]" (ABH 1999, 647., 649-650.)

1.2. Az ártatlanság vélelmének mint alkotmányos alapjognak egyik lényegi eleme, hogy az a személy, akinek büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozatban nem állapította meg, nem sújtható olyan jogkövetkezményekkel, amelyet a jog a bűnösség megállapításához kapcsol [401/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 528., 532.; 30/1995. (V. 25.) AB határozat, ABH 1995, 155., 156.]. A Hpt. és az Épt. sérelmezett rendelkezései ezen a ponton nyilvánvalóan nem érintik az ártatlanság vélelmét. A vezető állású, illetve meghatározott beosztású személyként foglalkoztatás, illetve alkalmazás átmeneti tilalma nem a bűnösség megállapításának következménye, hanem éppen a büntetőeljárás befejezéséig (nyomozás megszüntetése vagy jogerős bírósági határozat meghozatala) tart; olyan ideiglenes korlátozás, amely nem jelenti a bűnösség vélelmét, és nem vetíti előre a felelősség bírói megállapítását.

Az ártatlanság vélelme a büntetőeljárás tekintetében alapvetően a büntetőjogi felelősség megállapításának folyamatára vonatkozó alkotmányos alapjog. Egyrészt parancs a büntetőügyben eljáró valamennyi hatóság (nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság) számára, hogy a terheltet mindaddig, amíg a bíróság jogerősen el nem ítéli, nem kezelheti bűnösként. Módot kell adni számára ahhoz, hogy valamennyi eljárási jogosultságával megfelelően élhessen, az alkalmazott eljárási kényszercselekményeknek szükségeseknek és arányosaknak kell lenniük. Függetlenül attól, hogy a felelősségének megállapítása alapjául szolgáló tényeket a hatóságok már feltárták, a bűnösségre vonatkozó meggyőződésüket eljárási aktusokban rögzítették, a bűnösség megállapításával együtt járó jogi következmények a terhelt eljárási helyzetét az ítélet jogerőre emelkedéséig nem befolyásolhatják. A bűnösség - kétséget kizáró módon történő - bizonyítása, vagyis az ártatlanság vélelmének megdöntése a büntetőügyekben eljáró állami szerveket terheli, a büntetőjogi felelősségre vonás sikertelensége az állam kockázata, [vö.: 26/1999. (IX. 8.) AB határozat, ABH 1999, 265., 271.]

A Hpt. és az Épt. sérelmezett rendelkezései olyan, a büntetőeljáráson kívüli jogi normák, amelyek a büntetőeljárás folyamatához kapcsolnak jogkövetkezményt. Alkotmányossági vizsgálatuknál abban kellett állást foglalni, hogy az ártatlanság vélelme érvényesül-e a folyamatban lévő büntetőeljáráson kívül is. Az alkotmánybírósági gyakorlat következetes abban, hogy az Alkotmány 57. § (2) bekezdésének rendelkezéséből eredő alkotmányos védelem korlátlanul nem terjeszthető ki. [26/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 647., 650.] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az ártatlanság vélelme, mint állampolgári alapjog ugyan védelmet nyújt a büntetőeljárás alá vont személynek a büntetőeljáráson kívül is, de csak a büntetőjogi felelősség kérdéseivel összefüggésben. Ebből következően a Hpt. 44. § (6) bekezdésében és az Épt. 20. § (3) bekezdésében foglalt tilalom nem hozható összefüggésbe az ártatlanság vélelmével.

Az Alkotmánybíróság döntésénél figyelembe vette az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 6. cikkének 2. pontjához kapcsolódó joggyakorlatot is. Az Egyezmény e rendelkezése szerint: "Minden bűncselekménnyel gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően nem állapították meg."

Az Emberi Jogok Európai Bírósága az ártatlanság vélelmét elsősorban büntetőeljárási garanciaként, a tisztességes eljárás (tárgyalás) egyik elemének fogja fel. Ugyanakkor elismerte az ártatlanság vélelmének érvényesülését, így megsértésének lehetőségét a folyamatban lévő büntetőeljáráson kívül is, továbbá azt is, hogy az elv nem csupán az eljáró bíróságra, hanem más hatóságra is irányadó, de mindig a büntetőjogi felelősséggel szoros összefüggésben. így az ártatlanság vélelmének megsértését állapította meg, amikor a belügyminiszter, illetve magas rangú rendőrtisztviselők minden minősítés és fenntartás nélkül sajtótájékoztatón nyilatkoztak a kérelmező bűnösségéről, amivel egyrészt arra ösztönözték a hallgatóságot, hogy őt bűnösnek tartsák, másrészt prejudikálták a tényeknek a bíróság részéről történő értékelését (Eur. Court H.R. Allenet de Ribemont v. Francé judgment of 10 February 1995, Series A, no. 308).

Az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 14. cikkének 2. pontja szerint: "Bűncselekmény elkövetésével vádolt minden személynek joga van arra, hogy ártatlannak tekintsék, mindaddig, amíg bűnösségét a törvény szerint be nem bizonyították." Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának értelmezése szerint is "... minden közhatóságot terhel az a kötelezettség, hogy tartózkodjék a büntető bírósági eljárások várható kimenetelét illető állásfoglalásoktól." (General Comment 12/21 of the Human Rights Committee)

1.3. Az Alkotmánybíróság az ártatlanság vélelmét a jogállam egyik alapelvének [63/1997. (XII. 11.) AB határozat, ABH 1997, 365., 372.], olyan alkotmányos alapjognak tekinti, amelyet "nem lehet más alkotmányos jog miatt korlátozni, de fogalmilag sem lehetséges nem teljesen érvényesíteni." [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77., 83.] Az ártatlanság vélelme tehát fogalmilag nem korlátozható semmilyen más alkotmányos alapjogra, alkotmányos értékre vagy célra tekintettel. Ennek következtében sincs relevanciája azon vizsgálatnak, hogy a Hpt. és az Épt. sérelmezett rendelkezései alkotmányosan indokoltan, szükségszerűen és arányosan korlátozzák-e az ártatlanság vélelmének alkotmányos alapjogát.

2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Hpt. 44. §-ának (6) bekezdése, valamint az Ept. 20. §-ának (3) bekezdése nem sérti a diszkriminációnak az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében rögzített tilalmát.

Az Alkotmánybíróság már számos határozatában értelmezte az Alkotmány e rendelkezését; a kialakult gyakorlatot legutóbb a 2/2000. (II. 25.) AB határozat (ABK 2000. február, 26.), illetve a 8/2000. (III. 31.) AB határozat (ABK 2000. március, 64.), összegezte.

A 2/2000. (II. 25.) AB határozat rámutat: az Alkotmánybíróság az Alkotmány e rendelkezését a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. Kimondta, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki. Abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46., 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73., 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280., 281-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197., 203-204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130., 138-140. stb.]. (ABK 2000. február, 26., 30.)

"Hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha a szabályozás lényeges eleme tekintetében nem azonos az alanyok elbírálása, jogaik és kötelezettségeik meghatározása [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73., 78.]. Nem lehet viszont hátrányos megkülönböztetésről beszélni akkor, ha a jogi szabályozás eltérő jogalanyi körre állapít meg eltérő rendelkezéseket (881/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 474., 477.; 191/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 592., 593.)." [8/2000. (III. 31.) AB határozat, ABK 2000. március, 64., 65.]

Az Alkotmánybíróság következetes álláspontja szerint tehát az a személyi kör, amelyben a diszkrimináció esetleges alkotmányellenes volta értelmezhető, csak homogén lehet, így a diszkrimináció csak az azonos helyzetben lévők által alkotott körön belül, e csoport tagjai egymáshoz viszonyított helyzetére vonatkozó jogi szabályozás tekintetében vizsgálható. "Nem jelent tiltott diszkriminációt a különböző státusú csoportok ... jogállásának eltérő szabályozása, mivel ez az eltérés a különböző státus következménye." [269/B/1998. AB határozat, ABK 2000. január, 8., 9.; 1. még: 17/2000. (V. 26.) AB határozat, ABK 2000. május, 155.]

A jelen ügyben ez utóbbi elvi tétel érvényesül. A pénzügyi, illetve befektetési szolgáltatásokkal foglalkozó intézményeknek a törvényhozó által kijelölt körű vezetői, illetve döntéshozói alkotnak homogén csoportot, ezen belül a reájuk vonatkozó szabályozás lényege tekintetében nem érvényesül különbség. Az, hogy a más tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetek vezetőire, valamint a közigazgatás, illetve az igazságszolgáltatás területén nem azonosan szigorúak a szabályok, nem tekinthető a diszkrimináció alkotmányos tilalmát sértő hátrányos megkülönböztetésnek, mivel a jogalanyok köre heterogén.

3. A jelen ügyben vizsgált rendelkezések nem jelentik az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében megfogalmazott jogorvoslati jog sérelmét.

A Hpt. 44. § (6) bekezdésében és az Épt. 20. § (3) bekezdésében meghatározott átmeneti foglalkoztatási tilalom nem jogalkalmazói döntés, hanem a törvény rendelkezése alapján következik be, így az indítványozó az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének sérelmét arra vezeti vissza, hogy a nyomozás elrendelése ellen nincs helye jogorvoslatnak. A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 148. §-ának (2) bekezdése ezt valóban kizárja. A nyomozást azonban mindig bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt rendelik el és nem meghatározott személy ellen. A büntetőeljárás meghatározott személy ellen irányul óvá akkor válik, amikor a hatóság közli vele, hogy alaposan gyanúsítható meghatározott bűncselekmény elkövetésével. Az alapos gyanú közlése ellen pedig a gyanúsított panasszal élhet, amelyet - ha a nyomozó hatóság maga nem ad helyet a panasznak - az ügyész bírál el [Be. 148. § (1)-(2), és (5) bekezdés].

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Hpt. 44. § (6) bekezdése, valamint az Épt. 20, § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

Budapest, 2000. október 30.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke az aláírásban akadályozott dr. Bagi István alkotmánybíró helyett

Dr. Czúcz Ottó s.k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró