EH 2012.05.B1 Önmagában abból a körülményből, hogy az önkormányzat képviselő-testületét a törvény erejénél fogva a polgármester képviseli, még nem következik, hogy az önkormányzat teljes vagyona egyben a polgármesterre lenne bízva. Büntetőjogi szempontból - a sikkasztást tekintve - ugyanis a közvetlen rábízás tényének van jelentősége [Btk. 317. §].
A megyei bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali visszaélés bűntettében (Btk. 225. §). Ezért őt 300 napi tétel, napi tételenként 2500 forint, összesen 750 000 forint összegű pénzbüntetésre ítélte. Egyben felmentette a 2 rb. sikkasztás bűntette [Btk. 317. § (1) bek., (6) bek. a) pont], és a vesztegetés bűntette [Btk. 255. § (1) bek.] miatt emelt vád alól.
A fellebbezések alapján az ítélőtábla ítéletével az elsőfokú határozatot annyiban változtatta meg, hogy a vádlott bűnösségét megállapította a 2 rb. - részben folytatólagosan elkövetett - sikkasztás bűntettében is [Btk. 317. § (1) bek. II. ford., (6) bek. a) pont], és ezért, valamint a hivatali visszaélés bűntette miatt a vádlottat halmazati büntetésül 2 évi - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte.
Egyebekben a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú ítélet ellen fellebbezést jelentett be az ügyész a vádlott terhére, a büntetés súlyosítása, a vádlott és védő pedig a bűnösség megállapítása miatt, felmentés érdekében.
A fellebbviteli főügyészség a másodfokú ítélet megváltoztatását és a szabadságvesztés tartamának felemelését, végrehajtása próbaidőre felfüggesztésének mellőzését, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.
A védő (másod)fellebbezése szerint sikkasztás miatt a társadalomra veszélyesség hiánya folytán sem büntethető a vádlott.
A Be. jelenleg is hatályos rendelkezése szerint pedig az ügyészség és a bíróság is megszünteti az eljárást és megrovást alkalmaz, ha a bűncselekmény már nem, vagy oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a legkisebb büntetés alkalmazása is szükségtelen.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a vádlott terhére bejelentett ügyészi (másod)fellebbezést fenntartotta, a vádlott és a védő (másod)fellebbezését alaptalannak tartotta.
A Kúria az ügyben a Be. 391. § (2) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott.
Az ügyész (másod)fellebbezése nem, a vádlott és védő (másod)fellebbezése részben, a következők szerint alapos.
A vádlott esetében harmadfokú eljárásnak van helye, mert bűnössége kérdésében a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósághoz képest eltérő döntést hozott, a 2 rb. sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól felmentett vádlott bűnösségét e bűncselekményben megállapította, és a másodfokú ítélet ellen az ügyész, valamint a vádlott és a védő fellebbezést jelentett be, melyek egyaránt joghatályosak.
A Kúria a Be. 387. § (1) bekezdés alapján, illetve a (2) bekezdés főszabálya szerinti terjedelemben felülbírálta a megtámadott másodfokú ítéletet és az azt megelőző első- és másodfokú eljárást.
A Be. 387. § (2) bekezdése alapján a felülbírálat nem terjedt ki a másodfokú bíróság által az elsőfokú bíróság ítéletének - a vesztegetés bűntettét érintő - felmentő rendelkezését helybenhagyó részére.
A másodfokú ítélet helyesen állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság tényfelderítési kötelességének eleget tett. Az ügy érdemi megítéléséhez, a vád tárgyává tett cselekmény elbírálásához szükséges bizonyítékokat beszerezte és tárgyaláson megvizsgálta.
Az így megállapított, a másodfokú bíróság által - az önkormányzati rendeletekben szabályozott, a polgármesternek az önkormányzati vagyon feletti önálló rendelkezési jogosultságával, kötelezettségvállalásával kapcsolatban - pontosított tényállás lényegében megalapozott és irányadó a harmadfokú eljárásban.
A megalapozott tényállás alapján a másodfokú bíróság a hivatali visszaélés bűntette esetében helyesen állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság törvényes következtetést vont a vádlott bűnösségére; a 2 rb., részben folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette esetében pedig - szemben az elsőfokú bírósággal - okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére, tévedett azonban az elkövetői minőségben.
A hivatali visszaélés bűntette miatt megállapított bűnösséget a másodfellebbezések valójában nem támadták (a védő fellebbezésének indokolása szerint a felmentés végett bejelentett fellebbezés a sikkasztás bűntettében megállapított bűnösséget érinti).
Mindazonáltal a hivatali visszaélés bűntette miatt megállapított bűnösség is felülbírálat tárgyát képezte, melynek eredményeként a Kúria a következőkre mutat rá.
A Btk. 225. §-a szerint a hivatali visszaélés bűntettét követi el az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon, vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél.
A Btk. 137. § 1. pont g) alpontja alapján a polgármester hivatalos személy (a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 32. §-a szerint a polgármester tagja a képviselő-testületnek).
A hivatali helyzettel egyéb módon visszaélés alatt a hivatalos minőséghez kapcsolódó jogosítványok rendeltetésellenes gyakorlása értendő. Ilyen különösen a hivatali helyzet, tekintély, a hivatali tevékenységből adódó ismertség, ismeretség, függőség, befolyás személyes cél érdekében, személyes indokból, saját előnyre törekvő felhasználása.
Ez esetben a hivatalos személy saját hivatali helyzetéből adódó befolyását maga érvényesíti, és annak révén, azért cserébe előnyt vagy hátrányt helyez kilátásba.
Kétségtelen, hogy feljelentés visszavonása, magánvádló általi vádelejtés, kártérítési eljárás megszüntetése tárgya lehet egyezkedésnek, leginkább magántermészetű ügy érintettjei között. A harmadfokú felülbírálati jogkör terjedelmi korlátja között pedig egyébként sem érinthető a vádlott általi egyezkedés minden eleme.
Ugyanakkor maradéktalanul egyetértett a Kúria az ítélőtábla azon okfejtésével, amely szerint a tanácsnoki poszt felajánlása a vádlott részéről magáncélból történt, és önmagában jogellenes magatartás volt.
A polgármesternek nem kizárólagos joga önkormányzati tisztség létrehozása, odaítélése, amint - a később kifejtettek szerint - az önkormányzati tulajdon felett sem kizárólagosan rendelkezik.
A képviselő-testület döntéshozatalát megelőzően, a döntés lényegét kitevő álláspont jövőbeni érvényesítésének, magáncélból az érintett számára történő felajánlása nyilvánvalóan ellentétes a szabályszerű döntés-előkészítéssel, jogosulatlan s egyben jogtalan előnyt céloz.
A vádlott magáncélja volt, hogy polgármesteri tisztségének háborítatlansága végett elkerülje a különböző pereket. Ennek érdekében egyezkedett, és ennek során önként odaajánlotta a tervbe vett, de még képviselő-testület által létre nem hozott tanácsnoki tisztséget. Ezáltal kizárólag személyes indokból és célból cselekedett. Ehhez képest hivatali helyzetével visszaélt.
A Kúria egyetért azzal is, hogy a polgármesteri tisztség esetleges elvesztésének lehetősége nem tekintendő büntetőjogi értelemben fenyegetésnek.
A 2 rb., részben folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt megállapított bűnösséget a vádlott és védő kifogásolta, arra hivatkozással, hogy a vádlott magatartása nem tényállásszerű.
A Btk. 317. § (1) bekezdése szerint sikkasztást követ el, aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik.
Idegennek az a dolog tekintendő, ami - a rábízáskor és az elkövetési magatartás kifejtésekor is - nem az elkövető, hanem más (természetes vagy jogi) személy tulajdonában áll. Rábízottá pedig akkor válik az ilyen dolog, ha a rábízás folytán birtokbavétele, az átvétele, illetve a dolog feletti tényleges hatalom megszerzése megtörténik.
A rábízással a dolog tulajdonosa az őt megillető egyik részjogosítványt, a birtoklás jogát ruházza át más személyre. Ebből következően a rábízásnak kifejezettnek, közvetlennek és személyre szólónak kell lennie.
Ehhez képest sikkasztás tettese (társtettese) kizárólag az lehet, akinek személyére (ekként kifejezetten és közvetlenül) a tulajdonos a dolgot rábízta; sértettje pedig - értelemszerűen - a tulajdonos. Sikkasztás esetében (egyezően a lopással) nem az okozott kár, hanem annak a dolognak, amelyre nézve a bűncselekményt elkövették az elkövetéskori (s nem pedig rábízáskori) érteke tényállási elem.
A sikkasztásnak nem tényállási eleme a károkozási vagy jogtalan haszonszerzési célzat, sem pedig a károkozás vagy vagyoni hátrány bekövetkezte.
A sikkasztás az ingó dolog feletti tényleges, s egyébként jogszerű hatalom (birtoklás) kihasználása, visszaélés a tulajdonos bizalmával. Sikkasztás tárgya lehet a hivatalánál fogva az elkövető kezelésére, illetőleg őrizetére bízott pénz, ami - bár helyettesíthető - nem kerül az átvétellel az elkövető tulajdonába, s így sajátjaként még átmenetileg sem használható. Utóbbi esetben a rábízás, rábízottság kérdése mindig a konkrét jogszabályi, illetve munkaköri rendelkezések alapján tisztázandó.
Jelen esetben a vád tárgya az, hogy a vádlott 2003-ban egy, 2004-ben pedig két esetben utasítást adott a polgármesteri hivatal folyószámlájáról való pénzátutalásra, az átutalás mindhárom esetben megtörtént, a képviselő-testület előzetesen egyik átutalásról sem tudott és döntést sem hozott.
Az irányadó tényállás szerint mindhárom esetben a vádlott a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodájához fordult, a 140 000 000 és a 26 000 000forint átutalása végett írásban, míg a 45 000 000 forint átutalása végett szóban.
Az utalványozó a Pénzügyi Iroda vezetője volt.
Kétségtelen, hogy az önkormányzat bankszámlájáról átutalt pénzösszeg a vádlott és az utalványozó számára egyaránt idegen volt.
A védő - az Ötv. és az önkormányzat vagyongazdálkodásra vonatkozó rendeletére hivatkozva - azt vitatta, hogy az átutalt pénzösszeg a vádlottra bízott volt.
Az Ötv. elkövetéskor (s jelenleg is) hatályos 1. § (6) bekezdésének a)-b) pontja szerint a helyi önkormányzat önállóan alakíthatja szervezetét és működési rendjét; önkormányzati tulajdonával önállóan rendelkezik. A 9. § (1) bekezdése szerint az önkormányzat jogi személy; az önkormányzati feladat- és hatáskörök a képviselő-testületet illetik meg; a képviselő-testületet a polgármester képviseli; 9. § (2) bekezdése szerint az önkormányzati feladatokat a képviselő-testület és szervei: a polgármester, a képviselő-testület bizottságai, a részönkormányzat testülete, a képviselő-testület hivatala látják el; 9. § (3) bekezdése szerint a képviselő-testület egyes hatásköreit a polgármesterre ruházhatja; 18. § (1) bekezdése szerint a képviselő-testület a működésének részletes szabályait a szervezeti és működési szabályzatról szóló rendeletében határozza meg; 80. § (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzatot - az Ötv.-ben meghatározott eltérésekkel - megilletik mindazok a jogok és terhelik mindazok a kötelezettségek, amelyek a tulajdonost megilletik, illetőleg terhelik; a tulajdonost megillető jogok gyakorlásáról a képviselő-testület rendelkezik.
Ehhez képest a polgármester a képviselő-testület egyik szerve [5/2010. (XI. 15.) KJE], az önkormányzat képviselő-testületének akaratát végrehajtó személy (BH 1994/112.), képviseleti joga nem jelenti a képviselő-testület hatáskörének gyakorlását (BH 2009/183.).
Az önkormányzati vagyon felett a tulajdonosi jogok gyakorlásáról a képviselő-testület rendelkezik (BH 2009/302.).
E jogok gyakorlását a képviselő-testület átruházhatja egészben vagy részben, állandó jelleggel a szervezeti és működési szabályzatban, illetve eseti jelleggel, testületi határozat útján. Amennyiben a hatáskör nem kerül átruházásra, a polgármester csak a testületi határozat által meghatározott körben képviselheti az önkormányzatot (BH 2009/183.).
Az irányadó tényállás szerint a pénzátutalások idején az önkormányzat polgármesterének az önkormányzati pénzeszközök, követelések feletti önálló rendelkezési jogosultságának körét önkormányzati rendeletekben a jogügyletek jellege szerint tételesen meghatározták.
Ezek szerint az önálló rendelkezési jogosultság egyetlen esetben haladja meg a 10 000 000 forint összeghatárt, nevezetesen az önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeinek jegyzői egyetértéssel történő lekötésénél, amire a polgármester összeghatár nélkül jogosult. Egyebekben a rendelkezési jogkör gyakorlása az önkormányzat testületi döntése útján történik.
Az 5/2003. (II. 12.) ök. számú [illetve a 2/2004. (II. 11.) ök. számú] rendelet 11. § (3) bekezdése szerint 2003-ban (és 2004-ben) a polgármester 5 000 000 forint összeghatárig volt jogosult kötelezettségvállalásra, utólagos beszámolási kötelezettség mellett, 11. § (7) bekezdése szerint 2003-ban (és 2004-ben) a polgármester 10 000 000 forint keretösszeggel rendelkezett az azonnali intézkedést igénylő, tervben nem szereplő beruházásokkal kapcsolatosan, szintén utólagos beszámolási kötelezettség mellett.
Ellentétben a védői fellebbezés álláspontjával a 14/2001. (III. 28.) ök. számú rendelet 21. §-a sem adott lehetőséget a polgármesternek az irányadó tényállás szerinti átutalásokra.
Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 14/2001. (III. 28.) ök. sz. rendelet 21. §-a szerint "Az önkormányzati kincstár keretében az önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeinek lekötéséről állampapírok, kincstárjegyek, banki betétek és értékpapírok, valamint befektetési alapok tekintetében összeghatár nélkül a polgármester, távollétében az általa felhatalmazott személy intézkedhet". A rendelet szövegéből egyértelmű, hogy nem a tényállás szerinti átutalás, hanem a rendeletben meghatározott módon való lekötés végett volt a polgármesternek összeghatár nélküli intézkedési joga.
Az Ötv. rendelkezései alapján az önkormányzat jogi személy [9. § (1) bek.], az önkormányzatnak van tulajdona [Ötv. 1. § (6) bek. b) pont, 77. § (1) bek., 78. § (1) bek., 80. § (1) bek.], a tulajdonosi jogok gyakorolásáról pedig - törvény erejénél fogva - a képviselő testület rendelkezik [80. § (1) bek.].
Következésképpen az önkormányzat tulajdonában álló vagyon - törvény erejénél fogva (ex lege) - az önkormányzat képviselő-testületére bízott. A képviselő-testületet - szintén törvény erejénél fogva - a polgármester képviseli [Ötv. 9. § (1) bek.]. Mindebből azonban nem következik, hogy az önkormányzati vagyon egyben a polgármesterre is bízott.
Másfelől a meghatározott összeghatárig terjedő kötelezettségvállalásra, ekként kifizetésre, tehát vagyonnal való rendelkezési jogosultságra felhatalmazás sem jelenti önmagában feltétlenül ezen összeg rábízását.
Büntetőjogi szempontból ugyanis a közvetlen rábízás tényének van jelentősége; a polgármester képviseleti joga pedig egyébként sem jelenti a képviselő-testület hatáskörének gyakorlását (BH 2009/183.).
A képviselő-testületre nyilvánvalóan - ex lege - közvetlenül bízott az önkormányzati vagyon. De mivel a képviselő-testületet - szintén ex lege - megilleti a tulajdonosi jogok egészének (nem csupán egy részének) gyakorlásáról való rendelkezés, így büntetőjogi szempontból a tőle származó rábízás is közvetlen rábízás.
Ilyen rábízás címzettje lehet a képviselő-testület valamely szerve, így a polgármester vagy a képviselő-testület hivatala is. Pénzösszeg esetében utóbbi értelemszerűen a hivatal pénzügyi igazgatást ellátó - átutalást végző, kiadást teljesítő - szervezete.
Ehhez képest kétségtelen, hogy az átutalt pénzösszeg mindhárom esetben az önkormányzat tulajdonát képezte, a képviselő-testület egyik esetben sem hozott az átutalásokat megelőzően a pénzátadásra vonatkozó döntést, a vádlottra nem volt rábízva egyik átutalt pénzösszeg sem, mindhárom esetben a polgármesteri hivatal pénzügyi igazgatást ellátó szervezete részéről történt meg az átutalás; mindezzel, az Ötv. és az önkormányzati rendeletek alapján a vádlott tisztában volt.
Következésképpen a vádlott tudata átfogta, hogy az adott pénzösszegek kiadásáról sem ő, sem más személy nem intézkedhet, azokat nem utalványozhatja, erre kizárólag a képviselő-testület döntése alapján lenne lehetőség. Ennek ellenére kifejezetten intézkedett az átutalások iránt, ami minden esetben megtörtént.
Ekként a rábízás kérdésében a védő álláspontja helyes. A vádlott az átutalt pénzösszegek egyikének sem volt birtokában, azok egyike sem volt rábízva. Ugyanakkor ez annyit jelent, hogy irányadó tényállás szerinti magatartása kívül esik a sikkasztás törvényi tényállásán, magatartása nem tettesi, hanem részesi cselekménynek minősül, viszont bűnösségére vont következtetés továbbra is helytálló.
A Btk. 21. § (1) bekezdése szerint felbujtó, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír.
A felbujtás részesi cselekmény, járulékos, feltétele a tettesi alapcselekmény legalább kísérlete. A részesi cselekmény osztja a tettesi alapcselekmény sorsát a büntethetőség, jogi minősítés és a büntetési tétel vonatkozásában. Ideértve, ha ugyanazon személy többszöri felbujtása történt, akinek tettesi alapcselekményt megvalósító magatartásai részben - a Btk. 12. § (2) bekezdése szerinti feltételek alapján - folytatólagos egységet képeznek, ami az elkövetési érték összegzését eredményezi. Ilyenkor a felbujtó cselekménye is a folytatólagosan elkövetett bűncselekmény szerint minősül.
Nem érinti viszont a részes büntethetőségét, ha a tettesi alapcselekmény elkövetőjének kiléte ismeretlen, ellene nem emeltek vádat vagy vele kapcsolatban büntethetőséget megszüntető ok (pl. halál, elévülés, kegyelem) következett be. Nem felel a részes a minőségi túllépésért, tehát ha a tettes más bűncselekményt, vagy más bűncselekményt is megvalósít, mint amire a rábírás vonatkozott (avagy amelyhez segítségnyújtása történt).
A felbujtói magatartás ismérve, hogy a tettes szándéka kialakulásának a döntő oka, motívuma, aminek okozata, hogy a tettes az alapcselekmény végrehajtását legalább megkísérli.
Ehhez képest a felbujtó tudattartalma szándékos, tudatában van magatartása rábíró hatásának, tudatában van annak, hogy a tettessel milyen jellegű bűncselekményt fog végrehajtatni, és tudatában van annak, hogy rábírása hatására a tettes a cselekményt el fogja követni.
A rábíró magatartás, tevékenység külvilágban megjelenő alakisága közömbös; lehet kérelem, óhaj, kívánság, helybenhagyás, rábeszélés, unszolás, csábítás, tanácsadás, meghagyás, jutalomígérés, ajándékozás, felbérlés, kérlelés, (a közvetett tettesség megállapításához nem vezető) fenyegetés, utasítás, erőszak stb.
Nem a tevékenység mibenléte, hanem hatásossága a lényeg, melynek folytán a tettesben nem csupán felébred, hanem elhatározottá is válik a bűncselekmény (alapcselekmény) elkövetésének szándéka.
A vádlott irányadó tényállás szerinti, a pénzátutalások iránti magatartása, intézkedései kétségtelenül alkalmasak voltak arra, hogy annak alapján az átutalás megtörténjen, ami - a már kifejtettek szerint, a képviselő-testület előzetes döntésének hiányában - köztudottan jogosulatlan volt.
Ehhez képest a vádlott - irányadó tényállás szerinti magatartása - nem tettesként, hanem felbujtóként valósította meg a terhére rótt 2 rb., részben folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettét [Btk. 317. § (1) bek., (6) bek. a) pont].
A védelem hivatkozott arra is, hogy szándék hiányában a bűnösség nem állapítható meg.
A sikkasztás elkövetési magatartása a jogtalan eltulajdonítás, ami a birtokláson kívüli tulajdonosi jogosítványok jogellenes gyakorlását jelenti, valamint a sajátjaként rendelkezés, ami a rábízó akaratával szembeni, a rábízott akarata szerinti magatartás. Utóbbi minden olyan - az eltulajdonításon kívüli - magatartás, amikor az elkövető tulajdonosként viselkedik, azt a látszatot kelti harmadik személy, vagy akár maga a tulajdonos előtt, mintha tulajdonos lenne (BJD 3111.).
Az önkormányzati vagyon az önkormányzati célok megvalósítását szolgálja [Ötv. 78. § (1) bek.]. A hivatalánál fogva önkormányzati vagyon (pénz) őrzésével megbízott személy esetében a visszatérítési szándék megléte közömbös, számára az önkormányzat pénze mindig idegen, s ha rá van bízva, akkor felhasználása kizárólag a tulajdonosi jogok gyakorlásáról rendelkező képviselő-testület döntése alapján történhet.
Az elkövetőre bízott önkormányzati vagyonrészt képező pénzösszegnek, képviselő-testületi döntés nélkül más - az önkormányzat által nem egészében tulajdonolt - jogi személy bankszámlájára átutalása pedig feltétlenül azt jelenti, hogy a tulajdonos tulajdona feletti rendelkezési joga az átutalás pillanatában ellehetetlenül, kizárólagossága megszűnik.
Ehhez képest ilyenkor a visszatérítésre hagyatkozás csupán vakmerőség, a ráhivatkozás pedig alaptalan.
Mindemellett önmagában, az elkövetői szándék szempontjából közömbös a visszatérítés megtörténte (amint a képviselő-testület előtti utólagos beszámoló és annak fogadtatása is). A sikkasztás esetében ugyanis nem tényállási elem a jogtalan haszonszerzési és a károkozási célzat, sem pedig a károkozás bekövetkezte. Ekként az bűnösség, illetve tényállásszerűség megállapításának sem lehet feltétele. A lényeg, hogy az elkövető tisztában van a tulajdonosi akarattal, és szándéka átfogja, hogy magatartása azzal ellentétes.
A vádlott nyilvános ülésen elhangzott felszólalásában elhangzottak kapcsán rámutat a Kúria a következőkre.
A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvénynek a pénzügyi igazgatásra vonatkozó, elkövetéskor (és azóta változatlan szöveggel) hatályos rendelkezései alapján a képviselő-testület gazdálkodási feladata és hatásköre a 138. § (1) bekezdés a), d) pontja szerint a helyi önkormányzat költségvetéséről szóló rendelet, illetve ahhoz kapcsolódó egyéb rendelet és a költségvetést módosító rendelet megalkotása, j) pontja szerint pedig az önkormányzati vagyonnal történő gazdálkodás szabályainak elfogadása.
A polgármester gazdálkodási feladata és hatásköre a 139. § (1) bekezdés a), b) pontja szerint a költségvetési rendelet, illetve azt megalapozó egyéb rendeletek tervezetének a képviselő-testület elé terjesztése és a költségvetés végrehajtásáról gondoskodás, d) pontja szerint pedig, hogy a helyi önkormányzat nevében kötelezettséget vállalhat, amire más személyt is felhatalmazhat.
A jegyző gazdálkodási feladata és hatásköre a 140. § (1) bekezdés a) pontja szerint a költségvetési rendelet, illetve ahhoz kapcsolódó, azt megalapozó rendeletek tervezetének elkészítése, f) pontja szerint a polgármesteri hivatal, mint költségvetési szerv operatív gazdálkodási feladatainak, a képviselő-testület felhatalmazása alapján történő irányítása, k) pontja szerint pedig, hogy a kötelezettségvállalást ellenjegyzi, amire más személyt is felhatalmaz.
Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet elkövetés idején hatályos rendelkezései által pedig egyértelműen szabályozott a kötelezettségvállalástól a kiadás teljesítéséig tartó tevékenység, illetve annak valamennyi eleme. Ekként alanyi és tárgyi szempontból egyaránt meghatározott a kötelezettségvállalás, annak ellenjegyzése, a kiadást megelőző szakmai teljesítésigazolás, majd pénzügyi érvényesítés, végül az utalványozás, és annak ellenjegyzése, s emellett a kötelezettségvállalásra, szakmai teljesítés-igazolásra, érvényesítésre, utalványozásra, valamint az ellenjegyzésekre jogosultak személye, továbbá az egymásközti összeférhetetlenség esete.
Az Ötv. 90. § (1) bekezdése szerint pedig a képviselő-testület a helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért, míg a polgármester a gazdálkodás szabályszerűségéért felelős.
Következésképpen a vádlott nem hivatkozhat alappal arra, hogy nem volt tisztában magatartása következményeivel, illetve erre munkatársai sem figyelmeztették.
Az irányadó tényállás alapján kétségtelen, hogy a pályázó cégek a pályázati határidő utolsó napjaiban fordultak a vádlotthoz az önerő biztosítása végett, a vádlott pedig aznap, vagy pár napon belül intézkedett, s az átutalások megtörténtek. Az időzavar nyilvánvalóan közrejátszott a történtekben, ami azonban nem menti fel a vádlottat a szabályszerűség alól, aminek betartása nyilvánvalóan a gazdálkodás biztonságát - ezáltal a tulajdonos (önkormányzat, illetve képviselő-testület) érdekét - szolgálja.
Az irányadó tényállás szerint mindhárom esetben a cégek olyan pályázatra jelentkeztek, ami önerőt írt elő, de kikötötte, hogy az nem származhat államháztartás alrendszereiből kapott támogatásból. A helyi önkormányzat költségvetése viszont az államháztartás alrendszere (1992. évi XXXVIII. törvény 2. §).
Ehhez képest - eltérően a védelem álláspontjától - a vádlott magatartása, a tettesi alapcselekmény (a pénzátutalások) megtörténte folytán valójában nem előnnyel, hanem olyan kockázattal járt, aminek vállalására sem a vádlott, sem más nem volt jogosult.
A vádlott és rábírására a tettesi alapcselekmény elkövetője a tulajdonos (önkormányzat, képviselő-testület) akarata ellenére, a tulajdonosi akarattól függetlenül, azzal szemben, a saját akarata szerint cselekedett. Visszaélt a tulajdonos bizalmával.
A védő hivatkozott az elkövetéskori büntetőtörvény szerinti, a társadalomra veszélyesség hiányára, csekély fokára, illetve csekéllyé válására vonatkozó szabályozásra.
A vádlott esetében az elkövetéskori büntetőtörvény alkalmazandó, az elbíráláskori törvény alkalmazásának - Btk. 2. §-a szerinti - törvényi feltétele nem adott, ami nem is volt vitatott.
Az elkövetéskor (és 2006. június 30-ig) hatályos Btk. 10. §-a alapján, ha a cselekmény nem veszélyes a társadalomra, akkor nem bűncselekmény (ami jelenleg is így van); 28. §-a szerint büntethetőséget kizáró ok, ha a cselekmény az elkövetéskor olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés is szükségtelen; 36. §-a szerint büntethetőséget megszüntető ok, akinek a cselekménye az elbíráláskor már nem veszélyes, vagy olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy - személyére is figyelemmel - a törvény szerint alkalmazható, legenyhébb büntetés is szükségtelen. 71. § (1) bekezdése szerint megrovásban kell részesíteni, aki cselekménye társadalomra veszélyességének csekély foka (28. §) vagy csekéllyé válása (36. §) miatt nem büntethető; 71. § (2) bekezdése szerint megrovásban részesíthető, aki a cselekménye társadalomra veszélyességének megszűnése (36. §) miatt nem büntethető.
[A 2006. évi LI. törvény 285. § (1) bekezdésének d) pontja 2006. július 1. napjával hatályon kívül helyezte a Btk. 28. §-át és 36. §-át, 265. §-a pedig egyidejűleg módosította a Btk. 71. §-át is.]
Kétségtelen azonban, hogy a felrótt vagyon elleni és a hivatali bűncselekmény egyike esetében sem áll fenn a társadalomra veszélyesség elkövetéskori hiánya vagy elbírálás idejére való megszűnése, sem pedig annak elkövetéskori csekély foka, vagy elbírálás idejére való csekéllyé válása.
Az elsőfokú ítélet részletesen taglalta az elsőfokú bíróság és az ügyész közötti, a vádtól eltérő minősítés tárgyában kifejtett álláspontokat.
A vádirat kétségtelenül rögzíti azokat a nyilatkozatokat, melyek szerint bizonyos cselekmények esetében az ügyészség a nyomozást megszüntette. Ez azonban nem változtat azon, hogy az érintett magatartás nem része a vádnak, nem része a vád tényállásának, nem képezte a bizonyítási eljárás tárgyát.
A Kúria a helyesen értékelt büntetéskiszabási körülmények alapján törvényesnek találta a kiszabott büntetés nemét és mértékét, végrehajtásának próbaidőre felfüggesztését és a próbaidő tartamát egyaránt, így egyik változtatását sem látta indokoltnak. A megtámadott határozat további rendelkezései szintén törvényesek.
A Kúria a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette.
A Btk. 104. § (1) bekezdése szerint a bíróság az elítéltet előzetes mentesítésben részesítheti, ha a szabadságvesztés végrehajtását felfüggeszti, és az elítélt a mentesítésre érdemes.
A Kúria figyelembe vette egyrészt a vélt közérdek által motivált elkövetést, valamint azt, hogy az átutalt pénzeszköznek tulajdonosi rendelkezés alóli kivonása viszonylag rövid ideig tartott. A hivatali visszaélés kapcsán pedig kétségtelen az is, hogy az irányadó tényállás szerint a vádlott ajánlatot tett a tanácsnoki pozícióra, a döntéshozatal rendje azonban érintetlen maradt és a más által benyújtott előterjesztést a képviselő-testület elutasította.
A Kúria mindezek mérlegelésével döntött az előzetes bírósági mentesítésről, ami feltételes, hatályát veszti, ha a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelik [Btk. 104. § (2) bek.]. Abból, hogy a Btk. a 100. § (3) bekezdéséből kitűnően a mentesítés hatályát a büntetőjogi következmények kivételével minden egyéb jogkövetkezményre kiterjeszti következik, hogy a mentesítés alá esett elítéléshez jogszabály nem fűzhet hátrányos következményeket (Btk. 100. §-ához fűzött indokolás).
Ekként a Kúria a Be. 398. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét a törvénynek megfelelően megváltoztatta, a terhére rótt 2 rb., részben folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettét felbujtóként elkövetettnek minősítette, a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. Egyebekben a Be. 397. § alapján a másodfokú ítéletet helybenhagyta.