3/D/2005. AB határozat

jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata és alkotmányjogi panasz tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata és alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 583. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 17. P. 20.011/2004/16. számú, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 9. Pf. 21.164/2004/1. számú végzése ellen, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 580-584. §-ainak alkalmazása miatt benyújtott alkotmányjogi panasz alapján indult eljárást megszünteti.

INDOKOLÁS

I.

Az Alkotmánybírósághoz indítvány és alkotmányjogi panasz érkezett a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 580. § (1) bekezdésén és 581. § (1) bekezdésén alapuló kártalanítási igény előterjesztésére a Be. 583. § (1) bekezdésében meghatározott hat hónapos, jogvesztő határidő alkotmányossági vizsgálatára. Az Alkotmánybíróság az ügyeket az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette és együttesen bírálta el.

1. Az indítványozó -képviselője útján - a Be. 583. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt fordult az Alkotmánybírósághoz. Álláspontja szerint az általános polgári jogi elévülési időtől eltérő, rövid és jogvesztő határidő megállapításával a törvényhozó a kártalanítási igény és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) szabályozott kártérítési igény elévülési ideje között olyan megkülönböztetést tesz, amely sérti az Alkotmány 70/A. §-át (hátrányos megkülönböztetés tilalma), illetve ezen keresztül az 55. § (3) bekezdést (kártérítés a törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozatai számára) és 9. § (1) bekezdését (a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúsága és egyenlő védelme). Indítványa alátámasztásaként idézte az 53/1992. (X. 29.) AB határozat több megállapítását (ABH 1992, 261, 263-264.).

2. A másik indítványozó - képviselője útján - a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 17. P. 20.011/2004/16. számú, a Magyar Állam ellen előterjesztett keresetet idézés kibocsátása nélkül elutasító végzése, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 9. Pf. 21.164/2004/1. számú, az elsőfokú bíróság végzését a kártalanítás iránti kérelmet érintő részében megváltoztató, és e körben a pert megszüntető végzése ellen nyújtott be alkotmányjogi panaszt. A beadvány az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 48. § (2) bekezdésében meghatározott határidőn belül érkezett az Alkotmánybíróságra.

A polgári bíróságok az előzetes letartóztatásért benyújtott kártalanítási igényt érdemben nem bírálták el, mert annak előterjesztése határidőn túl történt. A másodfokú büntetőbíróság az indítványozó jelenlétében hirdette ki a jogerős felmentő ítéletet 2003. május 20-án, a kártalanítási igény előterjesztése pedig 2003. december 2-án, a határidő 12 napos túllépésével történt.

Az indítványozó álláspontja szerint a Be.-nek a kártalanítást szabályozó 580-584. §-a ellentétes az Alkotmány 55. § (3) bekezdésével, mivel az Alkotmány a törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás esetére az állam "kártérítési" és nem "kártalanítási" kötelezettségét írja elő. A kártalanítási igény előterjesztésének 6 hónapos jogvesztő határideje ugyancsak sérti az Alkotmány 55. § (3) bekezdését, mivel az Alkotmány e rendelkezéséből - véleménye szerint - az következik, hogy a kártérítési igényt a Ptk. 324. § (1) bekezdése szerinti ötéves általános elévülési időn belül lehet érvényesíteni. Az állami kárfelelősség időbeli határainak leszűkítése sérti a bíróság előtti egyenlőség elvét [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] is.

Az indítványozó véleménye szerint a jogerős felmentő ítélet alapján előterjesztett kárigénye jelentős részének érvényesítésétől a kártalanítás és a kártérítés közötti, az Alkotmány 55. § (3) bekezdésének ellentmondó eltérés, valamint a kártalanítási igény érvényesítésére meghatározott, a kártérítési igény elévülési szabályaitól különböző, lényegesen rövidebb határidőt előíró törvényi rendelkezés miatt esett el. Erre tekintettel kérte a hivatkozott jogszabályok alkotmányellenességének megállapítását, valamint annak a kimondását, hogy azok az általa benyújtott igények elbírálásánál nem alkalmazhatók.

II.

Az Alkotmánybíróság a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:

1. Az Alkotmány rendelkezései:

"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül."

"55. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.

[...]

(3) Az, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kártérítésre jogosult."

"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."

2.1. A Be. rendelkezései:

"580. § (1) Kártalanítás jár az előzetes letartóztatásért, a házi őrizetért és az ideiglenes kényszergyógykezelésért, ha I. a nyomozást azért szüntették meg, mert

a) a cselekmény nem bűncselekmény,

b) a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése,

c) nem a gyanúsított követte el bűncselekményt, illetve a nyomozás adatai alapj án nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el,

d) büntethetőséget kizáró ok állapítható meg,

e) az eljárás elévülés miatt nem folytatható,

f) a cselekményt már jogerősen elbírálták; II. a bíróság

a) a terheltet felmentette,

b) az eljárást a büntethetőség elévülése, az eljárás megindításához szükséges magánindítvány, feljelentés vagy kívánat hiánya, a törvényes vád hiánya vagy vádelejtés miatt, illetőleg azért szüntette meg, mert a cselekményt már jogerősen

elbírálták."

"581. § (1) A jogerős ítélet alapján kitöltött szabadságvesztésért, javítóintézeti nevelésért, illetőleg kényszergyógykezelésért a terheltnek kártalanítás jár, ha rendkívüli jogorvoslat folytán felmentették, enyhébb büntetésre ítélték, próbára bocsátották, megrovásban részesítették, illetőleg az eljárást vele szemben megszüntették vagy megállapították, hogy a kényszergyógykezelést törvényes ok nélkül rendelték el."

"582. § (1) A kártalanítás módjára és mértékére a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségére vonatkozó rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A kártalanítás az annak alapjául szolgáló nyomozást megszüntető határozat kézbesítésével, illetőleg a felmentő ítélet, az eljárást megszüntető végzés, valamint a rendkívüli jogorvoslat eredményeképpen hozott határozat jogerőre emelkedésével válik esedékessé.

583. § (1) A terhelt a nyomozást megszüntető határozat, a jogerős felmentő ítélet, a jogerős megszüntető végzés, a rendkívüli jogorvoslat eredményeképpen hozott jogerős határozat vele történő közlésétől számított hat hónapon belül terjeszthet elő kártalanítási igényt. E határidő elmulasztása jogvesztő."

2.2. A Ptk. rendelkezései:

"324. § (1) A követelések öt év alatt elévülnek, ha jogszabály másként nem rendelkezik."

"339. § (1) Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható."

"349. § (1) Államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette.

(2)

(3) Ezeket a szabályokat kell alkalmazni a bírósági és ügyészségi jogkörben okozott kárért való felelősségre is, ha jogszabály másként nem rendelkezik."

III.

Az indítvány megalapozatlan, az alkotmányjogi panasz tartalma pedig "ítéltdolog".

1. Az Alkotmánybíróság az 1167/B/1997. AB határozatban (a továbbiakban: Abh., ABH 2004,1179.; ) már foglalkozott a Be. 580-584. §-aiban szabályozott kártalanítás és a Ptk. 349. §-ában szabályozott, az államigazgatási, ügyészségi, bírósági jogkörben okozott kár esetén járó kártérítés közötti megkülönböztetés, továbbá a kártalanítási igény előterjesztésére a Be. 583. § (1) bekezdésében meghatározott határidő alkotmányossági kérdéseivel. Ezért az érdemi vizsgálat megkezdése előtt az Alkotmánybíróság abban foglalt állást, hogy az indítvány és az alkotmányjogi panasz tárgya nem képez-e ítélt dolgot.

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés akkor "res iudicata", ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő. Az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat ugyanis az Alkotmánybíróságot is köti. (1620/B/1991. AB végzés, ABH 1991, 972, 973.)

Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 31. § c) pontja értelmében az eljárás megszüntetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) - ezen belül - azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását ("ítélt dolog").

2. Az Abh. esetében az eredetileg a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: 1973. évi Be.) 385. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány a kártalanítási igény előterjesztésére az (1) bekezdésben megállapított rövid, hat hónapos határidőt az Alkotmány 55. § (3) bekezdésével és 57. § (1) bekezdésével találta ellentétesnek. Az 1973. évi Be.-nek az indítvány benyújtását követő hatályon kívül helyezése után az Alkotmánybíróság - következetes gyakorlata szerint - a Be. azonos tartalmú 583. § (1) bekezdésének érdemi vizsgálatát végezte el. (ABH 2004, 1179, 1179-1180.)

Az Abh. a személyi szabadságtól megfosztás miatt nyújtandó kártalanítás és a polgári jogi kártérítési felelősség alkotmányossági kérdéseiben kialakult alkotmánybírósági gyakorlat alapján megállapította, hogy a kártalanítás és a kártérítés eltérő természetű jogintézmények, így alkotmányjogi megítélésük nem azonos (ABH 2004, 1179, 1181.).

Az Abh. hangsúlyozta: "Az Alkotmány 57. §-a (1) bekezdésének a bíróság előtti egyenlőség szabálya alapján az 53/1992. (X. 29.) AB határozatban az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a bíróság igénybevételére vonatkozó alkotmányos jognak egyformán kell érvényesülnie a polgári jogviszonyokban akkor, ha a jogviszonyok tartalmi és tárgyi azonossága fennáll. Az elévülési szabályoknak tehát ilyen feltételek megléte esetén kell azonosnak lenniük (ABH 1992, 261, 264.). Maguknak az elévülési időknek a meghatározása nem áll közvetlen összefüggésben az Alkotmány egyetlen szabályával sem. A jogalkotó az egyes jogviszonyok sajátosságaiból kiindulva határozza meg az elévülési időt. Korlátot az jelent, hogy a szabályozás nem lehet ellentétes az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdésével és 70/A. §-ának (1) bekezdésével. Az 54/1992. (X. 29.) AB határozat megállapítása szerint egyébként az elévülési idő meghatározása a jogviszonyok alanyi, tárgyi, tartalmi szempontjain, továbbá jogpolitikai és gazdaságpolitikai megfontolásokon alapulhat (ABH 1992, 266, 267.). [...] A 921/B/1992. AB határozatban megerősítette, hogy az elévülési idő meghatározása csak kivételesen, szélső esetekben vethet fel alkotmányossági kérdést. Az eltérő elévülési szabályok alkotmányosan nem kifogásolhatók, ha a különbözőséget a jogviszonyok tartalma, természete vagy egyéb gazdasági, társadalmi sajátosság indokolja, és e szabályok nem vezetnek a személyek egyéb helyzet szerinti hátrányos megkülönböztetéséhez (ABH 1994, 554, 555-556.)." (ABH 2004, 1179, 1181.)

"A Be.-nek a Ptk.-tól különböző felelősségi szabályaira tekintettel nincs szó homogén csoportról, ami a hátrányos megkülönböztetés előfeltételét képezhetné. A kétféle szabályrendszerben szereplő elévülési idők különbözősége tehát nem vezet az Alkotmány 57. §-a (1) bekezdésében meghatározott, a bíróság előtti egyenlőség elvének megsértéséhez. Az Alkotmány 55. §-ának az indítványban hivatkozott (3) bekezdése és a Be. 583. § (1) bekezdésében meghatározott elévülési szabály között nincs alkotmányos összefüggés. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Be. 583. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította." (ABH 2004, 1179, 1181-1182.)

3. Az Alkotmánybíróság az 1. és 2. pontokra figyelemmel megállapította, hogy az Abh.-ban már elbírálta az alkotmányjogi panasz tartalmát, ezért azt ítélt dolognak tekintette.

Az Abh. esetében az indítványozó - az alkotmányjogi panasz előterjesztőjétől eltérően - nem jelölte meg a kártalanításra vonatkozó valamennyi büntetőeljárási rendelkezést. Mindazonáltal az Abh. megállapította: az indítványozó abból indult ki, hogy a Be. 580-584. §-ainak a kártalanításról szóló szabályai olyan felelősségi esetre vonatkoznak, amely jogi természetét tekintve azonos a Ptk. 349. §-ában szabályozott, az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősséggel, és ezért sérti a jogegyenlőség elvét az eltérő elévülési határidő. (ABH 2004, 1179, 1180.)

Mivel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz tartalmát res iudicata-nak tekintette, az eljárást az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 31. § c) pontja alapján megszüntette.

4.1. A Be. 583. § (1) bekezdésének utólagos normakontrolljára irányuló indítvány a kártalanítási igény előterjesztési határidejének alkotmányellenességét elsősorban az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott diszkriminációtilalom megsértésében látta, amiből - álláspontja szerint - következik az Alkotmány 55. § (3) bekezdésének és a 9. § (1) bekezdésének a sérelme is. Mivel az Abh. explicit módon nem foglalkozott a támadott rendelkezés és az Alkotmány 70/A. §, illetve a 9. § (1) bekezdés összefüggésével, az indítvány ezen részeiben nem tekinthető ítélt dolognak.

Mindazonáltal az Abh. a korábbi határozatokra [66/1991. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1991, 342, 347.; 41/2003. (VII. 2.) AB határozat, ABH 2003, 430, 436-437, 443.] hivatkozva rögzítette, hogy a Be. szabályaiban megállapított kártalanítás és a polgári jogi kártérítési felelősség szabályai szerint fizetendő kártérítés alkotmányjogi megítélése nem azonos (ABH 2004, 1179, 1181.), a kártalanításra és a kártérítésre jogosultak a két intézmény eltérő jogi természete miatt nem képeznek homogén csoportot, a kétféle szabályrendszerben szereplő elévülési idők különbözősége nem vezet az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének sérelméhez (ABH, 2004, 1179, 1181-1182.).

4.2. Az Alkotmánybíróság az 54/1992. (X. 29.) AB határozatban megállapította: ha az elévülésre vonatkozó szabályozás nem sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését, vagyis garantálja a jogok bíróság előtti érvényesítésének lehetőségét, akkor annak időmeghatározásában a törvényhozó cselekvési szabadsága már meglehetősen nagy: az általános és különös elévülési időtartamok meghatározása a jogviszonyok alanyi, tárgyi, tartalmi és egyéb szempontjain és különféle jog- és gazdaságpolitikai megfontolásokon is nyugodhat. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe foglalt tilalom természetesen a szabályozás alkotmányos korlátját jelenti (ABH 1992, 266, 267.).

Az Alkotmánybíróság gyakorlatában az egész jogrendszerre kiterjedően alkalmazza a diszkrimináció tilalmát. Az Alkotmánybíróság már legelső döntéseinek egyikében megállapította, és azóta következetesen alkalmazza, hogy a diszkrimináció tilalma nem jelenti minden megkülönböztetés tilalmát. A megkülönböztetés tilalmából az következik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie; azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.].

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint személyek közötti alkotmánysértő hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 78.; 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 162.; 43/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 744, 745.]. A megkülönböztetés csak akkor alkotmányellenes, ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne (191/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 592, 593.).

4.3. Az Alkotmánybíróság számos határozatában megállapította, hogy a hátrányos megkülönböztetés vizsgálatánál központi elem annak meghatározása, hogy kiket kell egy csoportba tartozóknak tekinteni. A hátrányos megkülönböztetés tilalma csak a szabályozás szempontjából egy csoportba tartozókra vonatkozik. Ennek megfelelően csak az egy csoportba tartozók közötti különbségtétel vizsgálata képezi az alkotmányossági megítélés tárgyát. (1009/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 479, 479-480.)

Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban már lényegében megfogalmazta, hogy a bírósági jogérvényesítés határidejének eltérése olyan személyeket - a kártalanításra a Be. szabályai, illetve a kártérítésre a Ptk. szabályai szerint jogosultak -érint, akik nem képeznek homogén csoportot. (ABH 2004, 1179, 1182.)

A kártalanítási igény előterjesztésére rendelkezésre álló határidő, továbbá annak nem elévülési időként, hanem jogvesztő határidőkénti meghatározása tekintetében tehát hiányzik a hátrányos megkülönböztetés megállapításának lényegi előfeltétele. Az állami büntető igény érvényesítése során eljáró szervezetek jogszerű, utóbb alaptalannak bizonyult döntései miatt a felróhatóság vizsgálata nélkül járó kártalanítás és a jogellenes intézkedéssel a bírósági, ügyészségi, nyomozó hatósági jogkörben okozott kár megtérítése között a jogintézmények alapja és feltételrendszere lényegesen eltér. A jogérvényesítés eltérő határideje tekintetében fennálló hátrányos megkülönböztetés vizsgálatához szükséges csoportképzésnél ezek a különbségek a meghatározóak, nem pedig az a kétségtelenül közös vonás, hogy mindkét esetben állami szervek által okozott sérelem vagyoni reparációja történik polgári eljárásban.

4.4. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 9. § (1) bekezdését az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott jogegyenlőségi tétel kifejtésének tekinti a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatva [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 81.]. A 39/1992. (VII. 16.) AB határozat hangsúlyozza, hogy a rendelkezés tartalmának igazi kibontására a 70/A. § adja meg a lehetőséget. (ABH 1992, 235, 238.) Az alkotmánysértő hátrányos megkülönböztetés tilalmát, illetve a magán- és köztulajdon egyenrangúságát kimondó alkotmányi rendelkezések szoros összefüggéséből következik az, hogy a Be. 583. § (1) bekezdése nem sérti az Alkotmány 9. § (1) bekezdését sem.

Fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a Be. 583. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmány 70/A. §-a és 9. § (1) bekezdése tekintetében is elutasította.

Budapest, 2006. szeptember 25.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró