3013/2016. (I. 25.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz alapján indult eljárásban meghozta az alábbi

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Miskolci Törvényszék 10.P.20.536/2013/30. számú ítélete, a Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.187/2014/8. számú ítélete, valamint a Kúria Pfv.IV.21.855/2014/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a Miskolci Törvényszék 10.P.20.536/2013/30. számú ítéletével, a Debreceni ítélőtábla Pf.I.20.187/2014/8. számú ítéletével, valamint a Kúria Pfv.IV.21.855/2014/7. számú ítéletével összefüggésben.

[2] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozó bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt nyújtott be keresetet, mivel álláspontja szerint a korábbi munkaügyi perében a bíróságok a részjogerő megállapítása terén olyan eljárási hibát vétettek, amely révén őt vagyoni és nem vagyoni kár érte. Az első fokon eljárt bíróság a keresetet alaptalannak minősítette és elutasította. Az indítványozó (felperes) fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletet helyben hagyta. Ezt követően az indítványozó (felperes) felülvizsgálati kérelemmel élt, mely nyomán a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

[3] A Kúria ítéletének kézbesítését követően az indítványozó alkotmányjogi panasszal élt, melyben részletesen feltárta az ügy előzményeit. Ennek keretében előadta, hogy 2008-ban munkáltatója felmondása ellen keresettel élt a felmondás jogellenessége és a továbbfoglalkoztatási kötelezettség kimondása iránt. Az első fokon eljárt bíróság megállapította a felmondás jogellenességét, és az indítványozó munkáltatóját továbbfoglalkoztatásra kötelezte, egyebekben a keresetet elutasította. Az indítványozó ezt az ítéletet - a jogellenességet és a továbbfoglalkoztatást nem érintően - megfellebbezte, többek között a jogellenesség indokai tekintetében. Amint azt alkotmányjogi panaszában is kifejtette, azért, hogy a későbbiekben ne lehessen munkaviszonyát megszüntetni. A másodfokú bíróság a fellebbezést tartalma alapján úgy tekintette, hogy az a továbbfoglalkoztatás tekintetében a munkakört is kérdésessé tette, ezért az első fokú ítéletet e részében is érdemben vizsgálta, és ennek eredményeként azt helyben hagyta. Az alperes (indítványozó munkáltatója) a nem fellebbezett részében jogerősnek tekintett első fokú ítélet alapján felszólította az indítványozót a munka felvételére. Az indítványozó azonban nem jelent meg a munkahelyén, mivel úgy vélte az ítélet nem jogerős. Az alperes (indítványozó munkáltatója) erre tekintettel - rendkívüli felmondással - a munkaviszonyt ismét megszüntette. Az indítványozó a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása iránt keresettel élt, mivel szerinte az ítélet nem volt még jogerős, így őt törvénytelen munkavégzésre kötelezték volna.

[4] Az indítványozó felülvizsgálati kérelemmel élt a részjogerő megállapítását illetően. Ennek nyomán a Legfelsőbb Bíróság 2009. június 3-án kelt részítéletével hatályon kívül helyezte a másodfokú bíróság részítéletének azon rendelkezését, amellyel az első fokú bíróság ítéletének a felmondás jogellenességének megállapítására vonatkozó rendelkezését helybenhagyta és megállapította, hogy az első fokú ítélet felmondás jogellenességét megállapító rendelkezése fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett, míg a továbbfoglalkoztatásra vonatkozó rendelkezést hatályában fenntartotta, egyebekben a jogerős részítéletet nem érintette.

[5] A hatályon kívül helyezésre tekintettel folytatódó eljárásban az első fokon eljáró bíróság az alperest a felperes javára költségtérítés megfizetésére kötelezte, egyebekben a keresetet elutasította. A felperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság az első fokú ítéletet helyben hagyta. Ez ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, mely nyomán a Legfelsőbb Bíróság 2011. április 6-án kelt ítéletével a másodfokú bíróság ítéletét helyben hagyta.

[6] A második munkaügyi perben első fokon elutasították az indítványozó keresetét arra hivatkozással, hogy a munkaviszonya már 2008 februárjában helyreállt, és ő a felelős azért, hogy nem kezdte meg a munkavégzést, így a felmondás jogos. Az indítványozó érvelése szerint ő abban a tudatban volt, hogy az ítélet még nem jogerős, így nem kell megkezdenie a munkavégzést. Az elsőfokú bíróság döntését másodfokon helybenhagyták, míg a felülvizsgálati eljárás során a jogerős döntést hatályában fenntartották.

[7] Ezt követően az indítványozó bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt keresetet nyújtott be, amely elutasításra került azzal, hogy a bíróság eljárása és az indítványozót ért vagyoni illetve nem vagyoni kár között nem állapítható meg ok-okozati összefüggés, így a kártérítés feltételei nem állnak fenn. Az első fokú döntést a másodfokú bíróság helybenhagyta, a Kúria a jogerős másodfokú ítéletet hatályában fenntartotta.

[8] Az indítványozó álláspontja szerint mindhárom bírósági döntés "alkotmánysértést" valósított meg, hiszen a korábbi törvénykövető magatartása miatt "anyagi és nem anyagi jellegű hátrányt" szenvedett el a bírói határozatok következtében, azonban a bíróság nem ítélte meg számára a kártérítést. Ezen túlmenően álláspontja szerint a kártérítési ügyében első fokon eljáró bíróság "visszaható hatályú joggyakorlást" valósított meg. Ezzel - álláspontja szerint - sérült az Alaptörvény B) cikkében kimondott jogállamiság, a 25. cikk (1) bekezdése, és (2) bekezdése, 28. cikke, a XXVIII. cikk (1) bekezdése, valamint a XXIV. cikk (2) bekezdése. Az indítványozó az alaptörvény-ellenességet azzal összegezte, hogy a sérelmezett ítéletek révén egy "károkozó károkozása jogi következmények nélkül maradt".

[9] Az indítványozó jelezte, hogy ügyében minden lehetséges jogorvoslatot kimerített, felülvizsgálati eljárás nincs folyamatban, és perújítást sem kezdeményezett.

[10] Az Alkotmánybíróság főtitkára hiánypótlásra hívta fel az indítványozót beadványa indokolását illetően.

[11] A hiánypótlásra felhívást követően az indítványozó módosította indítványát. Alkotmányjogi panaszát csak a XXVIII. cikk (1) bekezdés tekintetében fennálló alaptörvény-ellenességre alapította, azzal, hogy esetében a kártérítési ügyében eljáró bíróságok nyilvánvalóan és teljes mértékben elfogultak voltak. A konkrétan sérelmezett bírósági döntést a hiánypótlás keretében sem jelölte meg, azonban 11 pontban bemutatta az elfogultság megnyilvánulását valamennyi bírósági ügyét illetően, kiemelve, hogy elsősorban nem a bírói ítéletet vagy a joggyakorlást tartja sérelmesnek, mivel ezek szerinte csupán következményei annak az alaptörvény-ellenességnek, amelynek oka a bírói pártatlanság hiánya és a bírói elfogultság.

[12] Az Alkotmánybíróság megvizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényi feltételeit.

[13] Az Abtv. 27. §-a értelmében az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az indítványozó az alapul szolgáló kártérítési ügyben felperes volt, jogorvoslati lehetőségét kimerítette.

[14] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panasz benyújtására a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül van lehetőség. A Kúria Pfv.IV.21.855/2014/7. számú ítéletét 2015. április 21. napján kézbesítették, az alkotmányjogi panaszt 2015. június 18-án személyesen nyújtotta be az indítványozó az első fokon eljárt bíróságon.

[15] Az alkotmányjogi panasz előterjesztésére - a fentiekre figyelemmel - a törvényes határidőn belül került sor.

[16] Az Abtv. 52. §-a értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az indítványozó hiánypótlásra felhívást követően sem jelölte meg alkotmányjogi panaszában a konkrétan sérelmezett bírósági döntést, hanem azt hangsúlyozta, hogy nem a bírói ítéletet, vagy a joggyakorlást tartja sérelmesnek, hanem a bírói pártatlanság hiányát, a bírói elfogultságot. Álláspontja szerint ugyanis ezért nem ítélték meg neki a bírói jogkörben okozott kárt. Szemben a bíróságok által elfoglalt állásponttal, szerinte van ok-okozati összefüggés, és így fennáll a kártérítésre kötelezés feltétele. Szintén az elfogultságot támasztja alá szerinte, hogy a kártérítési perben a bíróságok egyes bizonyítékokat nem kellően értékeltek, míg másoknak nagyobb jelentőséget adtak. Az indítványozó szerint összességében nem a törvények szerint, annak alárendelve folytatták a joggyakorlást és hozták meg a döntésüket az eljáró bíróságok. Megítélése szerint az eljárás egészére jellemző volt az elfogultság és tisztességtelenség, "minden bírói döntésben, szándékban, joggyakorlásban, ami érdemben befolyásolta az eljárást".

[17] Ezen túlmenően álláspontja szerint a kártérítési ügyében első fokon eljáró bíróság "visszaható hatályú joggyakorlást" hajtott végre vele szemben, mely szerinte egyáltalán nem megszokott az igazságszolgáltatásban, és ez is az elfogultságot mutatja.

[18] A fentieket összegezve az indítványozó nem a bíróságok sérelmezett ítéleteinek alkotmányossági vizsgálatát kérte, hanem azt kívánta elérni, hogy a tényállás megállapítása, a tények és bizonyítékok értékelése, valamint az abból levont következtetések tekintetében elfoglalt bírói álláspontot változtassa meg az Alkotmánybíróság. Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdése, valamint az Abtv. 27. §-a alapján azonban az Alkotmánybíróságnak nem feladata a konkrét jogvitákban való ítélkezés, kizárólag arra van hatásköre, hogy alkotmányossági szempontból vizsgálja felül az eléje tárt bírói döntést, és kiküszöbölje az azt érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet. (3315/2014. (XI. 21.) AB végzés, Indokolás [16]; 3014/2015. (I. 27.) AB végzés, Indokolás [14]; 3029/2013. (II. 12.) AB végzés, Indokolás [16]; 3027/2014. (II. 17.) AB végzés, Indokolás [20]; 3168/2013. (IX. 17.) AB végzés, Indokolás [13]; 3091/2013. (IV. 19.) AB végzés, Indokolás [12]; 3218/2015. (XI. 10.) AB végzés Indokolás [16]).

[19] Az Alkotmánybíróság az eljáró bíróságok elfogultságát állító indítványi részt illetően - a rendelkezésre álló iratokból - azt állapította meg, hogy a bírói jogkörben okozott kártérítési per - éppen az esetleges elfogultság kizárása érdekében - nem az alperesi bíróságon, hanem az illetékességi területen kívüli másik, azonos hatáskörrel rendelkező bíróság előtt zajlott. A kártérítési per során nem (és az eredeti alkotmányjogi panaszban sem) merült fel az elfogultság kérdése. Az indítványozó a per iratai alapján nem élt az elfogultság esetére biztosított eljárási szabályok adta lehetőségekkel.

[20] Az alkotmányjogi panasznak a bíróságok "visszaható hatályú joggyakorlását" sérelmező része tekintetében az Alkotmánybíróság szükségesnek tartja megjegyezni, hogy a jogállamiság alkotmányossági elemeként számon tartott visszamenőleges hatály kérdése a jogalkotást illetően vethet fel alkotmányossági aggályokat, a bíróságok ítélkezési tevékenysége szükségképpen visszamenőleges jellegű, így annak önmagában alaptörvény-ellenesség nem tulajdonítható.

[21] A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv. 29. §-ában, valamint 52. §-ában foglalt feltételeknek nem felel meg, így annak befogadását figyelemmel az Abtv. 56. § (2) és (3) bekezdésére, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendje 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjára visszautasította.

Budapest, 2015. január 19.

Dr. Balsai István s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Sulyok Tamás s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Czine Ágnes s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Juhász Imre s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/2001/2015.

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére