Tippek

Mínusz jel keresésben

'-' jel szavak elé írásával ezeket a szavakat kizárja a találati listából.                               

Bővebben

Link jogszabályhelyre

§-ra, bekezdésre, pontra, alpontra mutató linket hozhat létre.

Bővebben

PREC, BH stb. ikonok elrejtése

A kapcsolódó dokumentumok ikonjainak megjelenítését kikapcsolhatja -> így csak a normaszöveg marad a képernyőn.

Bővebben

801/B/2002. AB határozat

a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 200. § (2) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány és alkotmányjogi panasz tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz és jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 200. § (2) bekezdése második mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 200. § (2) bekezdése második mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére alapozott - alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

I.

Az Alkotmánybírósághoz két kérelem érkezett a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továb -biakban: Ptk.) 200. § (2) bekezdése második mondatát érintően, amely szerint: "Semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik".

Az első indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiságra és az abból az Alkotmánybíróság határozataiban levezetett jogbiztonság követelményére hivatkozva kérte - utólagos normakontroll keretében - a támadott jogszabályi rendelkezés vizsgálatát az Alkotmánybíróságtól. Indokolásában elismerte egyrészt, hogy a jogalkotó akár széles körű mérlegelési lehetőséget is adhat a jogalkalmazónak, egyúttal azonban hangsúlyozta azt is, hogy a jogbiztonság megköveteli, hogy a jogalkotó elkerülje a túl tág vagy túlságosan határozatlan fogalmak használatát, az eltérő vagy önkényes jogértelmezés lehetőségét ezzel a lehető legszűkebbre korlátozva. Álláspontja szerint a "nyilvánvalóan" és "jóerkölcsbe" kifejezések "önállóan is sértik (sérthetik) a jogbiztonság követelményét, a jogalkalmazó részéről fennálló együttes alkalmazási, figyelembevételi kötelezettségből eredően pedig az értelmezés lehetősége korlátlan, parttalan és kiszámíthatatlan". A határozatlan jogfogalmak használata véleménye szerint - figyelemmel arra, hogy "a támadott rendelkezéssel összefüggésben valójában még kialakult bírói gyakorlatról sem lehet beszélni" - alkotmányellenességet eredményez.

A másik indítványozó - jogi képviselője útján - alkotmányjogi panasz keretében terjesztett elő kérelmet a Ptk. 200. § (2) bekezdése második mondatával összefüggésben. Előadta, hogy a Legfőbb Ügyészség 1996-ban keresetet nyújtott be több, az indítványozó által kötött szerződés semmisségének a megállapítását kérve, azok nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző jellegére hivatkozva. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság Gf.II.32.276/2001/14. számú, rendes jogorvoslati eszközzel nem támadható, jogerős ítéletével - a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét részben megváltoztatva - a keresetnek helyt adott. Az indítványozó - a fent ismertetett másik indítványban foglaltakhoz hasonlóan - az egyértelműség és ezáltal a jogállamiságból levezethető jogbiztonság sérelmét állítja a Ptk. támadott rendelkezésével kapcsolatban. Rámutat, hogy a támadott rendelkezést megállapító jogszabály miniszteri indokolása kifejezetten a bírói gyakorlatra bízta a jóerkölcs fogalmának kimunkálását, egységes gyakorlat azonban nem jött létre. A hatályos szabályozás önkényes, parttalan jogértelmezést tesz lehetővé, ami a laikus jogalanyok számára a jogkövető magatartást lényegében lehetetlenné teszi. Az indítványozó az alkotmányellenesnek vélt rendelkezés megsemmisítésére határozott kérelmet terjesztett elő, a konkrét ügyben való alkalmazás megtiltását azonban kifejezetten nem kérte.

Az Alkotmánybíróság az indítványt és az alkotmányjogi panaszt - tárgyi összefüggésükre tekintettel - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

Az Alkotmánybíróság eljárása során beszerezte az igazságügyi miniszter véleményét.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezése: "2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

2. A Ptk. támadott rendelkezése:

"200. § (2) (...) Semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik."

III.

Az indítvány és az alkotmányjogi panasz nem megalapozottak.

1. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtásának a feltételei fennállnak-e.

1.1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Jelen ügyben az alkotmányjogi panaszra okot adó másodfokú, jogerős ítéletet az indítványozó 2002. november 15-én vette kézhez, kérelme 2003. január 16-án érkezett meg az Alkotmánybírósághoz. Tekintve azonban, hogy azt a feladóvevény tanúsága szerint január 14-én - tehát az ítélet kézbesítését követő hatvan napon belül - postára adták, az nem tekinthető elkésettnek. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt mindezek alapján elbírálta.

1.2. Az Alkotmánybíróság a 65/1992. (XII. 17.) AB határozatában kifejtette: "Az alkotmányjogi panasz az Alkotmányban szabályozott alapvető jogok védelmének eszköze, mely alapvető jogok rendeltetése az, hogy az államhatalommal szemben alkotmányos garanciákat teremtsenek az állampolgár, az egyén vagy egy közösség jogainak védelmére, cselekvési autonómiájának biztosítására". (ABH 1992, 289, 291.)

Az Alkotmánybíróság a fentiekre tekintettel megállapítja, hogy az alkotmányjogi panasz tartalmi követelményei jelen ügyben nem teljesülnek. Az indítványozó ugyanis nem hivatkozott az Alkotmányban foglalt valamely alapjogának megsértésére, az alkotmányjogi panaszban alanyi jogaival összefüggésben kizárólag a jogbiztonság absztrakt követelményének sérelmét jelölte meg. Az 1140/D/2006. AB végzésében az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy "[a] jogállamiság részét képező jogbiztonság követelménye önmagában azonban nem minősül az állampolgár Alkotmányban biztosított jogának. Ugyanígy nem tekinthetők az Alkotmányban biztosított jognak az általuk felhívott, az egyes jogforrások kiadását rendező hatásköri szabályok, illetve a jogforrási hierarchiát szabályozó alkotmányos rendelkezések sem. Ezek alapján konkrét alapjogsérelem nem állapítható meg." (ABK 2008. január, 127, 128.)

Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § e) pontjában foglaltak szerint az alkotmányjogi panaszt az Alkotmány 2. § (1) bekezdése vonatkozásában visszautasította.

2. Az Alkotmánybíróság az utólagos normakontroll iránti indítvány vizsgálata során mindenekelőtt szükségesnek tartja, hogy rámutasson a következőkre.

2.1. A jóerkölcs mint magánjogi kategória áttételesen kapcsolódik a közerkölcshöz. A közerkölcs védelmének a szükségességét a legfontosabb nemzetközi emberi jogi dokumentumok kivétel nélkül elismerik. E dokumentumok biztosítják továbbá a nemzeti jogrendszerek számára a közerkölcs - és ezzel összefüggésben a közrend - védelméhez szükséges alkotmányos, törvényi és más jogszabályi rendelkezések megalkotásának és alkalmazásának a lehetőségét [pl. az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata; az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (kihirdette: 1976. évi 8. törvényerejű rendelet); az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (kihirdette: 1993. évi XXXI. törvény)]. Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.

2.2. Az erkölcsi rend védelmére (megerősítésére) hivatott jogi korlátozások lehetőségét a nemzetközi egyezményeken kívül - azokkal összhangban - az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) joggyakorlata és a magyar Alkotmánybíróság határozatai [21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996, 74, 83.; 20/1997. (III. 19.) AB határozat, ABH 1997, 85, 92.] is megerősítik. Az EJEB gyakorlata szerint a különböző államok belső jogrendjéből nem lehet levezetni az erkölcs egységes európai fogalmát, az erkölcs fogalmának helyhez és időhöz kötött meghatározása az államok belső szerveire hárul (1988. máj us 24-én hozott ítél et a Müller c. Svájc ügyben, no. 10737/84, § 35.). Miközben a közerkölcs, í11etve a jóerkölcs védelmére alapított korlátozások is alá vannak vetve az EJEB, illetőleg az Alkotmánybíróság általi kontrollnak, az is nyilvánvaló, hogy a nemzeti hatóságok e területen nagy mérlegelési szabadsággal rendelkeznek (ld. az EJEB-nek az Open Door and Dublin Well Woman Being c. Írország ügyben 1992. október 29-én hozott ítélete, no. 14234/88, 14235/88, § 68.).

2.3. A mértékadó nagy európai magánjogi kódexek - ahogyan azt az igazságügyi miniszter is kifejtette válaszában - továbbá kivétel nélkül megfogalmaznak a jogügyletekkel kapcsolatban etikai követelményeket, és tilalmazzák a jóerkölcsbe ütköző szerződés kötését. Például a német polgári törvénykönyv (BGB) 138. § (1) bekezdése (amely szerint a jóerkölcsbe ütköző szerződés semmis) csakúgy, mint a francia és a belga Code Civil. A Code Civil 6. cikkelye szerint nem lehet szerződésben eltérni a közrendre és a jóerkölcsre vonatkozó törvényektől, az 1133. cikkely pedig a szerződések körében kifejezetten is tilamazza azt a szerződéses jogcímet, amely a jóerkölccsel (bonnes moeurs) vagy a közrenddel ellentétes. Az olasz Codice Civile 1343. cikkelye ugyancsak tiltja a jóerkölcsbe és a közrendbe ütköző szerződést, a portugál Código Civil 281. cikkelye pedig úgy fogalmaz, hogy semmis az a jogügylet, amelynek tartalma ellentétes a törvénnyel, illetve sérti a jóerkölcsöt (bons costumes). Szintén semmissé nyilvánítja a jóerkölcsbe ütköző szerződést a svájci kötelmi jogi törvény 20. cikkelye, valamint a holland polgári törvénykönyv 3. könyvének 40. cikkelye is.

2.4. Fentiekkel egyezően a magyar jogrendszer jogágazatai és azok fontos jogterütetei is nagy számban tartalmazzák a közrendet és a közerkölcsöt védő általános és különös részi törvényi tényállásokat [1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről (XIV. és XVI. fejezet), 1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről (XIV. fejezet), 1986. évi II. törvény a sajtóról (3. § (1) bekezdés), 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról (2. §), 1997. évi XI. törvény a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról (3. § (1) bekezdés a) pont), 1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról (6. § (2) bekezdés) stb.].

3. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta a támadott norma természetét és a következőket állapította meg.

3.1. Az írott (tételes) jog változatlansága és a szabályozott életviszonyok folytonos változása között szükségszerűen adódó feszültség miatt a magánjog - különösen a "mindennapok joga", a polgári jog - gyakran él az alapelvek és a generálklauzulák eszközével.

A magánjog alapvető elvei, a mellérendeltség, az ésszerűség, az igazságosság stb. egyaránt anyagi jogi kérdésként jelennek meg. A támadott szabály - amely szerint a törvény tiltja azokat a szerződéseket, amelyek nyilvánvalóan sértik a kialakult erkölcsi normákat (szokásokat) - a szerződési jogterület egyik alapelveként került megfogalmazásra, de a "jóhiszeműség és tisztesség" általános alapelvi követelményéhez [Ptk. 4. § (1) bek. második mondata] szorosan kapcsolódva a magánjog egész jogterületére kiható [Ptk. 1. § (1) bek.] követelmény. A magánjogi szabályozás ennek jegyében számos, a "jóerkölcsbe ütközés" tilalmához hasonló jogelvet, normát tartalmaz. Ilyenek például a joggal való visszaélés tilalma, a más "visszaélésekkel" szembeni pozícióerősítő szabályok, a kisebbségi érdekek, a gyengébb fél, a fogyasztó védelmét szolgáló rendelkezések, továbbá az érdek- és értékegyensúly felbomlásának megakadályozását szolgáló szabályok. A jóerkölcsbe ütközés tilalma is felfogható úgy, mint a "szerződéses szabadsággal való visszaélés tilalma". Az Alkotmánybíróság a 31/1998. (VI. 25.) AB határozatában rámutatott, hogy e jogelv érvénye "nem szorítkozik egyetlen jogágra, hanem e tilalom - az egyes jogágak sajátosságaitól függő formában - az egész jogrendszerben érvényre jut. A Magyar Köztársaságban az említett tilalomnak az egész jogrendszerre kiterjedő általános érvénye közvetlenül az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdéséből vezethető le." [ABH 1998, 240, 244.]

3.2. A jogszabályok - így a fentebb idézett külföldi és magyar magánjogi jogterületi törvények - nem határozzák meg sem a közerkölcs, sem a jóerkölcs fogalmát, ezek tartalmának konkretizálását az eseti jogalkalmazásra bízzák. A jóerkölcsbe ütközés tilalma olyan nyitott, az absztrakció magas szintjén megfogalmazott generálklauzulának tekinthető, amely nem bizonyos, meghatározott magatartásokat tilt vagy tesz kötelezővé. Természete szerint a magánjogi szabadság (privátautonómia) morális határát jelöli ki, és azon belül a jogalanyok magatartását, döntéseik irányát és tartalmát kívánja befolyásolni. A többi generálklauzulához hasonlóan ez a szabály jogrendünk ugyanolyan integráns részét képezi, mint a részletező, kazuisztikus normák. A 847/B/1996. AB határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy "[a] jogalkotóknak a normavilágosság követelményeinek megfelelő jogszabályszöveget kell kibocsátaniuk. A jogalkotó feladata az, hogy a jogi szabályozás körébe vont életviszonyokat megfelelő rendelkezésekkel szabályozza. Az már egyfelől az életviszonyok, másfelől a szabályozás jellegétől függ, hogy a rendelkezés ad-e mérlegelési vagy értelmezési jogkört a jogalkalmazó szerveknek vagy sem. Esetenként a jogi szabályozás zárt, tételes felsorolást tartalmaz, amelyet a jogalkalmazó szervek nem bővíthetnek. Előfordulhat azonban, hogy a szabályozni kívánt társadalmi viszonyok annyira sokrétűek és változatosak, hogy az említett szabályozási mód alkalmazása szóba sem jöhet. Ilyenkor a jogszabály vagy tartalmi ismérvek alapján határozza meg a személyek, tárgyak, szolgáltatások ama körét, amelyre valamely rendelkezés irányadó, vagy példálózó felsorolást foglal magában." (ABH 1996, 644, 645.) Az 55/2001 (XI. 29.) AB határozatában az Alkotmánybíróság hangsúlyozta továbbá, hogy bizonyos esetekben éppen nem a részletező, hanem az általános, keretjellegű szabályozás segíti elő a jogbiztonságot. "A (...) jogszabályok világossága, áttekinthetősége érdekében célszerű, ha a törvényhozó kerüli azoknak a helyzeteknek a teljes körű felsorolását, melyekre a jogszabály adott rendelkezését alkalmazni kell; az életviszonyok folytonos alakulása, változásai következtében e helyzetek kimerítő felsorolása reménytelen vállalkozás volna. Ha pedig újból és újból kiderülne, hogy a törvény hatályát ki kell terjeszteni olyan helyzetekre is, me-lyekr e a törvényhozó eredetileg nem gondolt vagy nem gondolhatott, ez a sorozatos törvénymódosítások kényszere folytán az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság egyik elemére, a jogbiztonságra nézve jelentene veszélyt." (ABH 2001, 442, 461.) Ennek alapján az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek a közlekedés rendjének aránytalan sérelmére történő hivatkozást a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvényben. A 737/B/2000. AB határozatában pedig az Alkotmánybíróság a jogbiztonsággal összeegyeztethetőnek találta például azt, hogy a jogalkotó nem határozta meg a lakásbérleti szerződés felmondását megalapozó súlyos magatartás fogalmát. (ABH 2005, 941.)

3.3. A generálklauzuláknak tehát a magánjogon belül az általuk lefedett életviszonyok tekintetében éppen a jogbiztonság szempontjából van jelentősége. Tipikusan ilyen az erkölcsi közfelfogást mindenkor befogadni képes "jó erkölcs" generálklauzulája is. Bár tény, hogy a jóerkölcsöt sértő egyes tényállásokat a jogalkotó külön is nevesítette (pl. uzsorás szerződés), ez azonban a magánjog fejlődésének természetes jelensége, nem vonható le belőle az a következtetés, hogy a "jóerkölcs" általános kategóriája szükségtelenné vált volna. A jóerkölcsbe ütközés tilalma - jellegénél fogva - a jog által nevesített módon nem szabályozott, és sokfélesége miatt nem is szabályozható magatartásokra vonatkozó erkölcsi követelményt fogalmaz meg. Sajátossága abban áll, hogy mindezt a tételes jog által teszi, ennyiben tehát metajurisztikus elemet visz a jogi szabályozásba. Másként megfogalmazva: a jóerkölcsbe ütközés tilalmának generálklauzulájában a társadalomban érvényesülő erkölcsi normarend követelményei jelennek meg.

A "jóerkölccsel ellentétes viselkedés" tartalma tekintetében az EJEB respektálja az állami bíróság által hozott ítélet meghatározását, amely szerint a jóerkölccsel ellentétes viselkedés olyan magatartásként határozható meg, amelynek jellegzetessége, hogy azt az érintett személy kortárs honfitársainak nagy többsége inkább rossznak, mint jónak tartja (Hashman és Harrup c. Nagy-Britannia ügyben 1999. november 25-én kelt ítélet, no. 25594/94, § 38.). Az igen kiterjedt német bírósági gyakorlatban a jóerkölcsbe ütköző szerződés tilalma lényegében a jogrend alapvető elveit (pl. az igazságosság és méltányosság, a jóhiszeműség és tisztesség stb.), értékeit tagadó jogügyletek tiltását jelenti. A magyar bíróságok lényegileg azonos gyakorlata szerint is: "a jó erkölcs a kialakult értelmezés szerint-polgári jogi értelemben - a társadalom általános értékítéletét, a magánautonómiának a társadalmi közmegegyezés által meghatározott korlátait, az általánosan elvárható magatartás zsinórmértékét fejezi ki. (...) az üzleti életben a tisztességesen gondolkodó emberek értékrendje az a mérce, amely a jó erkölcs absztrakt fogalmának meghatározásánál irányadó." (BH 2004. 21.) A Legfelsőbb Bíróság BH1992. 454. számú eseti döntése szerint a közerkölcs fogalmába azok a magatartási szabályok sorolhatók, amelyeket a társadalom általánosan elfogad; a sajtótermék közerkölcsbe ütközését például akkor lehet megállapítani, ha ez a jellege a közfelfogás szerint egyértelmű és vitathatatlan. A BH1993. 604. számon közzétett jogesetben a privatizáció (mint az "államtalanítási" és a "magánosítási" folyamat során létesített jogügyletek) és a jóerkölcs viszonyát vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság. Ebben a jóerkölcs történeti és általános tartalmát egy meghatározott időszakra és jogviszony-csoportra "konkretizálta": "Egy a rendszerváltozás folyamatát élő országban a felbomlott politikai és társadalmi struktúrához kötődő jelentős számú és nagy értékű vagyontárgy elidegenítésében érdekelt felekkel szemben a jó erkölcs követelményének szintjén megfogalmazott igény: győződjenek meg arról, hogy az ügyletük nem ellentétes-e a társadalmi közmegegyezéssel, nem sért-e a közmegegyezésen alapuló már megindult törvénykezési folyamatokat is." Ezzel a Legfelsőbb Bíróság határozott elvárást fogalmazott meg mind a jogügyleteket létesítő felek, mind az azokat elbíráló bíróságok felé a jóerkölcsként minősített "közmegegyezés" figyelembevételével kapcsolatban. Megegyezően tehát a Magyar Királyi Kúria - egyik indítványozó által is hivatkozott - bőséges joggyakorlatával, ma is alapvető követelmény, hogy a szerződések ne csak jogszerűek, hanem erkölcsösek is legyenek.

3.4. A támadott norma - mint minden nyitott szerkezetű generálklauzula - tartalmának meghatározásában (kitöltésében) tág teret enged a jogalkalmazásnak. Amikor ítélkezése során a bíróság egy-egy magatartást jóerkölcsbe ütközőnek minősít, akkor az Alkotmány értékrendje mellett a társadalomban érvényesülő erkölcsi normarend követelményeire kell tekintettel lennie. Döntésével a magánautonómiának - konkrétan a szerződéses szabadságnak -az alkotmányos jogrend és az erkölcsi normarend által meghatározott korlátját érvényesíti. A Ptk. szűkített értelemben, csak a társadalom általános erkölcsi felfogásával nyilvánvalóan ellentétes jogügyletekhez fűzi a semmisség jogkövetkezményét.

Mivel az Alkotmány értékrendje, a társadalom erkölcsi normarendje mindenki által ismert, az ezekkel nyilvánvalóan ellentétes szerződést kötő felek nem hivatkozhatnak arra, hogy a támadott norma tartalma nem világos vagy bizonytalan.

Az esetlegesen önkényes értelmezés és alkalmazás veszélyét pedig csökkentik a jogtudományi és a tankönyvi tételek, a magánjog alapvető elvei (jóhiszeműség, tisztesség, rendeltetésszerűség stb.), a nemzetközi tapasztalatok, ide értve a nemzetközi és a hazai bírói gyakorlat hosszú távú egységét is. Erre utalt az Alkotmánybíróság is egy korábbi határozatában, amikor hangsúlyozta: "A jogszabály mindig általánosságban, elvontan szabályoz, az absztrakt norma konkrét jogesetre alkalmazása - és ezáltal tartalommal kitöltése - a jogalkalmazó feladata. A jogalkalmazás során általában szükséges az alkalmazandó norma értelmezése, melyhez segítséget nyújthat maga a jogszabály (az értelmező rendelkezései vagy az indokolása, amelyből kitűnhet a jogalkotó szándéka), a hosszabb időn keresztül kialakult-kialakított jogi (értelmezési) gyakorlat stb." (534/E/2001. AB határozat, ABH 2002, 1283, 1291-1292.) A "hosszabb idő" a magyar magánjogban is több száz, az európai (római jogi gyökerű) magánjogban pedig akár több ezer év is lehet (ld. a Papinianus-nak tulajdonított "contra bonos mores" elv jogtörténetét és érvényesülését). Ennek köszönhetően a jóerkölcs tartalma objektivizálódott, az abban való bírói tévedés esélye vagy az önkényes értelmezés lehetősége nem több, mint bármely más generálklauzula (pl. belátási képesség, szükséghelyzet, szükségtelen zavarás, megfelelő elégtétel, tartós közérdekű cél, súlyos gondatlanság, veszélyes üzem, szokásos minőség, szokásos mértékű ajándék, tisztességtelen befolyás, erőfölénnyel visszaélés, összetéveszthetőségig hasonló stb.) esetében.

4. Az Alkotmánybíróság végezetül utal arra, hogy követve és megőrizve a nemzetközi, európai és hazai hagyományokat, jogelveket, a jogtudomány, a jogalkalmazás és a joggyakorlat eredményeit és tapasztalatait, az Új Polgári Törvénykönyv szövegtervezete (2008. 03. 25.) az Ötödik Könyvben, önálló szakaszban kívánja megerősíteni a jóer-kölcs követelményét, az abba ütköző szerződés tilalmát: "5: 76. § [Jóerkölcsbe ütköző szerződés] Semmis az a szerződés, amely nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik." A jelenlegi Ptk. 200. § (2) bekezdés második mondatához képest tehát a szabály önállóvá válva nagyobb hangsúlyt kap, miközben konkrét tartalma nem kerül meghatározásra, annak kibontása tehát továbbra is az eseti jogalkalmazás feladata marad.

5. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy a Ptk. támadott, a morális elvárhatóságot jogi követelmény szintjére emelő rendelkezése nem sérti a jogállamiságból levezetett jogbiztonság elvét, és ezért az indítványt elutasította.

Budapest, 2008. június 30.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró

Tartalomjegyzék