EH 2014.11.P9 I. Nyilvánvalóan eltúlzott mértékű a bánatpénz, ha annak összege jelentősen meghaladja a másik fél szerződés teljesítéséhez fűződő vagyoni érdekeinek pénzben kifejezett értékét, ideértve a nem teljesítés esetén bekövetkező kárt is. Annak megállapítása érdekében, hogy a bánatpénz összege eltúlzott mértékű-e, a bíróságnak azt is szükséges mérlegelnie, hogy a bánatpénz összege a nyújtott szolgáltatáshoz képest milyen összegű.
Kapcsolódó határozatok:
Fővárosi Törvényszék G.40815/2012/3., Fővárosi Ítélőtábla Gf.40585/2012/6., Balassagyarmati Járásbíróság B.646/2013/41. (EBD 2014.11.B22), Kúria Pfv.21233/2013/4. (*EH 2014.11.P9*)
***********
II. A bánatpénz fizetése mellett gyakorolható elállási jog a szerződést úgy szünteti meg, hogy a kötelezően nyújtandó szolgáltatás helyett a nem teljesítés miatti átalány kártérítés fizetésének kötelezettségét vonja maga után, így nem csupán a szerződésben kikötött szolgáltatás ellenértéke, hanem a ténylegesen a szerződés teljesítése érdekében végzett szolgáltatások mennyisége is befolyásolja annak megítélését, hogy a bánatpénz túlzott mértékű-e. [1959. évi IV. tv. (Ptk.) 320. § (2) bek.]
[1] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a peres felek között 2002. szeptember 24-én keretmegállapodás jött létre arra nézve, hogy a szerződés 1. pontjában meghatározott ingatlanokon lévő épületek lebontása utáni telkeket az alperes külön okiratba foglalt szerződéssel eladja a felperesnek.
[2] A felek úgy rendelkeztek, hogy az adásvételi szerződések akkor köthetők meg, ha az önkormányzati tulajdon esetén az épületben megszűnik a bérlők bérleti jogviszonya, az épület lebontásra került, és a földhivatalnál kezdeményezésre került az ingatlanoknak az ingatlan-nyilvántartásban rögzített jogi jellegének tényleges állapot szerinti módosítása. A keretmegállapodás alapján az alperes megbízta a felperest, hogy az érintett ingatlanok bérlőivel és tulajdonosaival az önkormányzat helyett és nevében tárgyaljon a bérleti jogviszony megszüntetése és a lakások kiürítése érdekében.
[3] A felek a szerződésben az addig teljesített befektetések, szolgáltatások értékének 25%-a, de legalább 50 000 000 forint megfizetése ellenében az alperes részére elállási jogot kötöttek ki, arra az esetre, ha az elállásra a felperes szerződésszerű teljesítése ellenére kerülne sor.
[4] A felperes a szerződés hatályba léptető feltételeként meghatározott 20 000 000 forint előleget az alperes részére 2002. október 10-én megfizette, amit az alperes 2002. november 15-én visszautalt, és elállt a szerződéstől.
[5] A felperes megismételt eljárásokban többször módosított kereseti kérelmében 50 000 000 forint és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
[6] Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy miután a szerződés hatálybalépését követő 10. nappal elállt a keretmegállapodástól, így a szerződésben vállalt kötelezettségek olyan teljesítésére nem került sor, ami a fizetési kötelezettségét kiváltaná. Másodlagosan hivatkozott arra, hogy a kikötött bánatpénz mértéke eltúlzott, ezért kérte annak mérséklését.
[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A bíróság a felperes követelésének jogalapját bánatpénznek minősítette. Vizsgálta, hogy a felek közötti szerződés hatályba lépésétől az alperes elállásáig a felperes a keretszerződés teljesítése érdekében mit tett. Megállapította, hogy, a felperes részéről előleg fizetése, cégek alapítása, ingatlanok megvásárlása a bérlők kiköltöztetése, elhelyezése érdekében, valamint az alperestől származó információk körének átvizsgálása kizárólag a teljesítés előkészületének részét képezte, így ezen tevékenységek egyike sem eredményezte a keretszerződés felperes részéről történő teljesítését.
[8] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az alperest 50 000 000 forint és kamata, valamint perköltség felperes részére történő megfizetésére.
[9] Rámutatott arra, hogy miután a felek a keretszerződés 2. pontjában a 20 000 000 forintról úgy rendelkeztek, hogy az az ingatlanok vételárába beszámítandó, azaz a vételár részét képezi, ezért annak megfizetése a felperesi teljesítés körében értékelendő. Megállapította, hogy a keretmegállapodásban a felperes saját költségén több szolgáltatás teljesítését vállalta, többek között a bérleti jogviszonyok meg-szüntetését és a lakások kiürítését, így az ennek előkészítéséhez szükséges tevékenység is a keretmegállapodásban foglaltak teljesítésének tekinthető. A jogerős ítélet értelmében a felperes jogosult volt alvállalkozókat igénybe venni, a projekt megvalósításra külön jogi személyiségű társaságot létrehozni vagy azokat saját kivitelezésben elvégezni, ezért egy ingatlanhasznosító kft. megalapítása és az e társaság által 2002. október 10. és 2002. november 12. között a keretmegállapodás 3. pontjában írt felperesi kötelezettségek teljesítése érdekében kötött 6 adásvételi szerződés szintén a felperes teljesítéseként értékelhető.
[10] A másodfokú bíróság a megismételt eljárás adatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a szerződés teljesítése érdekében járt el, és megfelelően igazolta, hogy a keretmegállapodás 17. pontjában szereplő bánatpénzre jogosan tart igényt.
[11] A másodfokú bíróság a bánatpénz mértékét nem találta túlzott mértékűnek, ezért az annak mérséklése iránti alperesi igényt is megalapozatlannak ítélte.
[12] A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetének elutasítását, illetőleg a másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára történő utasítását kérte.
[13] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
[14] A Kúria a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet sérti a Ptk. 320. § (2) bekezdését, egyéb tekintetben ugyanakkor nem jogszabálysértő.
[15] Arra helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy miután a felek a keretszerződés 2. pontjában a 20 000 000 forintról úgy rendelkeztek, hogy az az ingatlanok vételárába beszámítandó, ezért annak megfizetése a felperesi teljesítés körében értékelendő.
[16] Alaptalanul állította az I. r. alperes a felülvizsgálati kérelmében azt is, hogy a felperes a keretmegállapodás 3. pontja szerinti kötelezettségeit sem teljesítette. A felperes a saját költségén vállalta többek között a bérleti jogviszonyok megszüntetését és a lakások kiürítését, így az ennek teljesítéséhez szükséges önálló társaság létrehozása, és az adásvételi szerződések megkötése a felperesi teljesítés részének tekinthető. A keretszerződés 3. pontja alapján ugyanis a felperes jogosult volt alvállalkozókat igénybe venni, és a 12. pont szerint a nem önkormányzati tulajdonban lévő lakástulajdonosok vonatkozásában - amennyiben a kisajátítás nem vezetett eredményre - csereingatlanok fedezetét volt köteles biztosítani. A felperes e szerződéses kötelezettsége teljesítése érdekében vásárolt ingatlanokat is, így e tevékenysége is a teljesítés részének minősül.
[17] A felek keretszerződése értelmében az I. r. alperes olyan esetben is elállhatott a szerződéstől, amikor a jogszabály erre nem adott lehetőséget. Ennek fejében került sor a felperes kártalanítását szolgáló ellenértéknek, a bánatpénznek a kikötésére. Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes megfelelően igazolta, hogy az alperesi elállás következtében jogszerűen tart igényt a keretmegállapodás 17. pontjában szereplő bánatpénzre.
[18] Jogszabálysértő ugyanakkor a másodfokú bíróság jogi álláspontja a bánatpénz mérséklését illetően [Ptk. 320. § (2) bekezdés].
[19] A bánatpénz azáltal biztosítja a szerződéses kötelem fennmaradását, hogy a jogosultat az elállási jog gyakorlásával járó előnyök és hátrányok megfontolására szorítja, így a bánatpénz összegének elvesztése áll szemben a kötelemből való szabadulás előnyével. A bánatpénz célja ugyanakkor csak az indokolatlan és ésszerűtlen döntések kizárása lehet, azaz olyan mértékű bánatpénz kikötése, amely különösen indokolt esetben is visszatartja a jogosultat jogának gyakorlásától, már ellentétes a jogintézmény céljával. Ezekre az esetekre engedi meg a törvény a túlzott mértékű bánatpénz mérséklését.
[20] Nyilvánvalóan eltúlzott mértékű a bánatpénz, ha annak összege jelentősen meghaladja a másik fél szerződés teljesítéséhez fűződő vagyoni érdekeinek pénzben kifejezett értékét, ideértve a nem teljesítés esetén bekövetkező kárt is. Annak megállapítása érdekében, hogy a bánatpénz összege eltúlzott mértékű-e, a bíróságnak azt is szükséges mérlegelnie, hogy a bánatpénz összege a nyújtott szolgáltatáshoz képest milyen összegű.
[21] Miután a bánatpénz melletti elállás joga olyan facultas alternatíva, ami jogviszony megszüntető hatalmasság, a jogviszony visszaható hatályú felszámolását eredményezi. A bánatpénz fizetése mellett gyakorolható elállási jog a szerződést úgy szünteti meg, hogy a kötelezően nyújtandó szolgáltatást elválasztja, helyette a nem teljesítés miatti átalány kártérítés fizetésének kötelezettségét ülteti a jogviszonyba, így nem csupán a szerződésben kikötött szolgáltatás ellenértéke, hanem a ténylegesen a szerződés teljesítése érdekében végzett szolgáltatások mennyisége is befolyásolja annak megítélését, hogy a bánatpénz túlzott mértékű-e.
[22] A bánatpénz összegének meghatározása közelebb áll egy kockázatmaximálást megvalósító kárátalányhoz, mint egy feltételesen szóba jöhető eladói szolgáltatás ellenértékéhez. Az elállás tudomásul vételének értéke a szerződési szinallagmában kevéssé mérhető, a feltételezett szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyensúlya is nehezen lenne értelmezhető. Sokkal inkább elfogadható a bánatpénzre nézve az eladót esetlegesen érő károk konszenzussal előre megállapított természetszerűen átalány formában rögzített ellentételezéseként vagyis kártalanításként. Ezzel a tartalommal értelmezhető helyesen a bánatpénz, a bírói mérlegelés a túlzott mértékű bánatpénz mérséklése során (Leszkoven László: Gondolatok a bánatpénz melletti elállási jog természetéről (GJ 2007/8. 20-25. oldal), BH 2005.173.).
[23] A bánatpénz kárátalány jellegére tekintettel a túlzott mértékű bánatpénz mérséklésénél analóg módon alkalmazhatók a kötbér mérséklésére irányadó szabályok. A bírói gyakorlatból levonható elvek szerint így a bánatpénz mérséklésénél is helye lehet annak, hogy a bíróság összemérje a szolgáltatás értékét a bánatpénz nagyságával, és szempont lehet a mérséklésnél az is, ha a szerződés megszűnése folytán számottevő kár nem keletkezett (EBH 2001.522. és BH 2005.281.). A felek közötti szerződés megfogalmazása is arra enged következtetni, hogy a felek bánatpénzzel kapcsolatos ügyletkötési akarata is arra irányult, hogy a teljesített szolgáltatások arányához viszonyítsák a bánatpénz összegét.
[24] Mindezen szempontok alapján a Kúria a szerződéskötés körülményeit, a bánatpénznek a kikötött díjhoz viszonyított arányát, a felperes által ténylegesen nyújtott szolgáltatás értékét, a bánatpénz kárátalány jellegéből kifolyólag a felperes kárainak nagyságrendjét, továbbá a felek szerződés fenntartásához és megszűnéséhez fűződő érdekét is mérlegelve arra a következtetésre jutott, hogy a kikötött bánatpénz túlzott mértékű, ezért azt a kikötött minimumérték 50%-ára mérsékelte.
[25] A kifejtettek értelmében a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a jogszabályoknak megfelelő új határozatot hozott.
(Kúria Pfv. V. 21.233/2013/4.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Balassagyarmati Törvényszék, mint másodfokú bíróság Balassagyarmaton, a 2014. év június hó 16. napján tartott tanácsülésen meghozta a következő
v é g z é s t :
A csődbűncselekmény bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben V. L.-né tanú érdekében eljáró ügyvéd igazolási kérelmének helyt ad és a Balassagyarmati Járásbíróság 5.B.646/2013/41. számú - V. L.-né tanút rendbírsággal sújtó - végzését megváltoztatja: a rendbírság kiszabásával kapcsolatos rendelkezést mellőzi.
A végzés ellen további fellebbezésnek helye nincsen.
I n d o k o l á s :
A Balassagyarmati Járásbíróság a 2014. év február hó 18. napján tartott tárgyalásra V. L.-nét tanúként idézte írásban. A tanú a jogi képviselője útján benyújtott beadványában arra hivatkozott, hogy beteg, súlyos panaszokkal küzd, nála végbél rosszindulatú daganatát diagnosztizálták. Egészségi állapotára és figyelemmel arra, hogy a tanú lakóhelye és a járásbíróság közötti távolság 3 óra alatt tehető meg, a tanú írásbeli tanúvallomás megtételének engedélyezését vagy a Dunaújvárosi Járásbíróságon történő kihallgatását kérte.
A Balassagyarmati Járásbíróság a 2014. február 27. napján kelt 5.B.646/2014/25. szám alatti végzésével V. L.-né tanú részére írásbeli tanúvallomás megtételét engedélyezte és felhívta a tanú figyelmét arra, hogy az írásbeli tanúvallomását 10 napon belül - legkésőbb 2014. március hó 12. napjáig -, juttassa el a bíróságra.
Figyelemmel arra, hogy a végzés 2014. március hó 4. napján szabályszerűen kézbesítésre került a tanú részére, azonban a tanú sem a megadott határidőig, sem a végzés kelte szerinti 2014. március hó 13. napjáig nem tett eleget, ezért a járásbíróság a tanút a 2014. március 13. napján kelt fenti számú végzésével 30 000 forint rendbírsággal sújtotta, rendelkezett továbbá arról, hogy a kiszabott rendbírságot - meg nem fizetése esetén - elzárásra kell átváltoztatni.
A végzés ellen V. L.-né tanú érdekében eljáró ügyvéd jelentett be fellebbezést a végzés hatályon kívül helyezése érdekében, egyúttal a jogorvoslati határidő részéről történt elmulasztása miatt igazolási kérelmet terjesztett elő.
A Nógrád Megyei Főügyészség B.511/2013/5.BF. számú átiratában a végzés hatályon kívül helyezését indítványozta, mivel az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok megsértésével sújtotta rendbírsággal V. L.-nét. A főügyészség átiratában rámutatott arra, hogy a tanú érdekében eljáró ügyvédet nem illeti meg az önálló fellebbezési jog a tanút rendbírsággal sújtó határozattal szemben, ennélfogva a fellebbezés arra nem jogosulttól származik. Ugyanakkor álláspontja szerint a tanúnak az a magatartása, hogy a vallomástételi kötelezettségének írásban nem tesz eleget, nem értékelhető a Be. 93. §-ban foglalt, a rendbírság kiszabására alapot adó kötelezettségszegésként. Ezért a tanú nem sújtható rendbírsággal azért, mert a bíróság által megállapított határidőn belül nem teszi meg a tanúvallomását. Továbbá V. L.-né tanú részéről a bíróság által biztosított határidő elmulasztása sem állapítható meg. Az elsőfokú bíróság ugyanis a rendbírság kiszabásáról rendelkező végzését 2014. március 13. napján, így a tanú részére biztosított határidő lejárta előtt, olyan időpontban hozta meg, amikor V. L.-né részéről a Be. 161. § (1) bekezdésében foglalt eljárási kötelezettség megsértése még nem valósult meg, hiszen a végzést 2014. március 4. napján vette át, így a bíróság által részére biztosított 10 napos határidő e napot követően kezdődött, és az 2014. március 14. napján telt le.
A fellebbezés alapos.
A törvényszéknek mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a Be. 80. §-a szerinti, a tanú érdekében eljáró ügyvédnek volt-e jogosultsága a fellebbezés benyújtására. A törvényszék megítélése szerint az ügyvédet - minthogy a tanú érdekében és nevében jár el -, megilleti a tanú képviseletének a joga, amelynek részjogosítványát képezi a fellebbezési jog is. Ez a képviseleti jog feljogosítja őt minden olyan perbeli cselekményre, amelyeket a tanú nem csak személyesen tehet meg.
A továbbiakban a törvényszék megvizsgálta a tanú érdekében eljáró ügyvéd igazolási kérelmét, amit a fellebbezés késedelmes előterjesztése miatt terjesztett elő. A törvényszék álláspontja szerint az, hogy az ügyvéd terhes volt és a fellebbezési határidő lejártának napján kórházi ellátásban részesült, olyan méltányolható körülmény, amely elfogadható, ezért a törvényszék, mint a jogorvoslat elbírálására jogosult bíróság, a Be. 66. § (1) bekezdése alapján határozott az ügyvéd igazolási kérelméről és annak helyt adott.
Továbbá megvizsgálta azt is a törvényszék, hogy az elsőfokú bíróságnak a rendbírság kiszabására volt-e törvényes lehetősége. Az elsőfokú bíróság a rendbírság kiszabását a Be. 93. § (1) bekezdésére alapította, noha a végzésében erre a jogszabályhelyre nem hivatkozott, illetve jogszabályi rendelkezéséket egyáltalán nem jelölt meg.
A Be. 93. §-a értelmében, ha a tanú az eljárási cselekménynél való közreműködést, illetve a nyomozóhatóság vagy az ügyész eljárásában a vallomástételt a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, rendbírsággal sújtható és az okozott költség megtérítésére kötelezhető. Következetes a bírói gyakorlat abban, hogy nem sújtható rendbírsággal a tanú, aki a bíróság által megadott határidőn belül írásban nem teszi meg a vallomását. Az írásbeli tanúvallomás elmulasztásának a jogkövetkezménye csupán annyi, hogy a tanút meg kell idézni, és szóban ki kell hallgatni [BH 2009.101.].
Tehát az elsőfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha az írásbeli tanúvallomást elmulasztó V. L.-né tanút az eljárás általános szabályai szerint megidézi a tárgyalásra.
Meg kell azonban állapítani azt is, hogy az elsőfokú bíróság saját, fenti téves álláspontjához képest is tévedett, minthogy a 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: új Btk.) hatályba lépésével (2013. július 1. ) egyidejűleg a jogszabályi alapja sincs meg annak, hogy a tanúvallomást jogosulatlanul megtagadó személlyel szemben rendbírság kiszabására kerüljön sor. Erre ugyanis a Be. 93. §-a értelmében csak a nyomozati és ügyészi szakban van lehetőség. Az a tanú, aki a bírósági eljárásban a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul tagadja meg a vallomástételt, megvalósítja a Btk. 277. §-ában meghatározott bűncselekményt. Tehát, amennyiben a feltételek fennállnak, bírósági szakaszban a Be. 93. §-a alapján rendbírságot kiszabni a tanúval szemben nem lehet.
Megjegyzi továbbá a törvényszék azt is - egyetértve a főügyészséggel -, hogy a végzés meghozatala is idő előtti volt, mivel V. L.-né tanú 2014. március 4-én vette át az írásbeli tanúvallomás megtételére felhívó bírósági végzést, amely 10 napos határidőt biztosított részére a vallomás megtételére, így annak még joghatályosan, 2014. március 14. napjáig eleget tehetett volna. A bíróság ugyanakkor a végzését 2014. március 13-án hozta meg.
A kifejtettekre tekintettel - minthogy az elsőbíróság tévesen alkalmazott a tanúval szemben rendbírságot -, a fellebbezéssel támadott végzést a Be. 372. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, és a rendbírság kiszabásával összefüggő rendelkezést mellőzte.
Balassagyarmat, 2014. év június hó 16. napján
Dr. Kovács István sk. a tanács elnöke
Dr. Varga Zsolt sk. a tanács tagja, előadó
Nagyné dr. Kívés Krisztina sk. a tanács tagja
Z á r a d é k:
A Balassagyarmati Törvényszék fenti számú végzése 2014. június 16. napján jogerőre emelkedett.
Balassagyarmat, 2014. június 16. napján
Dr. Kovács István sk.
a tanács elnöke
(Balassagyarmati Törvényszék 3. Bpkf. 150/2014.)
* * *
A Balassagyarmati Járásbíróság Balassagyarmaton, a 2014. év március hó 13. napján meghozta az alábbi
v é g z é s t :
A csődbűncselekmény bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bíróság V. L.-né tanút 30 000 (Harmincezer) forint rendbírsággal sújtja.
A bíróság a kiszabott rendbírságot - meg nem fizetés esetén - elzárásra változtatja át. A rendbírság elzárásra történő átváltoztatása esetén 5000 (Ötezer) forintjával kell 1 (egy) - 1 (egy) napi elzárást számítani.
A végzés - rendbírságról rendelkező része - ellen a kézbesítéstől számított 8 napon belül halasztó hatályú fellebbezésnek van helye.
I n d o k o l á s
A bíróság a tanút a 2013. év március hó 13. napjára kitűzött tárgyalásra idézte, aki a szabályszerűen kézbesített idézés ellenére nem jelent meg. Jogi képviselő útján benyújtott beadványában arra hivatkozott hogy súlyos betegsége miatt utazásra képtelen. Ezt orvosi dokumentummal csak részben támasztotta alá, mert súlyos daganatos betegségéről a tavalyi évből származó orvosi iratokat nyújtott be, melyek csak a betegsége fennállására vonatkoznak, de jelenlegi utazási képtelenségére és jelenlegi állapotára nézve nem tartalmaznak adatokat, azokban egy tervezett műtétre történik csak utalás.
A tanú egyben kérte hogy írásbeli tanúvallomást tehessen, ezt a bíróság 25. számú végzésében engedélyezte, azzal, hogy vallomását 10 napon belül, de legkésőbb a következő tárgyalás napjáig a bíróságra juttassa el.
E végzés 2014. március 4-én került szabályszerűen kézbesítésre, a tanú azonban sem a megadott határidőig, sem a mai napig az abban foglaltaknak nem tett eleget.
Fentiekre tekintettel a bíróság a tanút a Be. 161. § (1) bekezdése alapján, mivel az írásbeli tanúvallomását nem nyújtotta be, ezen eljárási kötelezettségének nem tett eleget, a rendelkező részben foglalt rendbírsággal sújtotta.
A meg nem fizetés esetén követendő eljárásról a bíróság a Be. 161. § (5) bekezdése alapján rendelkezett.
Balassagyarmat, 2014. év március hó 13. napján
Winklerné Dr. Zelenák Edina s.k. bíró