1103/B/1998. AB határozat
az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény 4. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény 4. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja, egyebekben az indítványt visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdésébe, valamint a 70/I. §-ába ütközőnek tartja az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Eht.) 4. §-ának (2) bekezdését, amely a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja) 70. §-a szerinti természetbeni juttatás esetén a fizetendő cégautó adó 25 százalékának megfelelő mértékű egészségügyi hozzájárulás megfizetését írja elő.
Álláspontja szerint: "A cégautó adó után kivetett egészségügyi hozzájárulás azon vállalkozásokat, akik cégautó adót fizetnek, duplán kötelezi a közterhekhez való hozzájárulásra, s ezzel megsérti a Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/I. §-ában foglalt elvet."
Az indítványozó nézete szerint a kifogásolt rendelkezés azzal, hogy "a más jogszabályi előírás alapján megtakarítható költséget ráterheli a vállalkozásra, vállalkozóra". "Egyben ellehetetleníti az [Szja] 70. §-ában kifejezett költség és munkaráfordítás megtakarítást is".
Az Eht. vizsgálni kért rendelkezése - nézete szerint - ellentétes az Eht. céljaként megfogalmazott szolidaritási elvvel. Az indítványozó hivatkozik továbbá arra, hogy az Eht. 4. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés ellentétes a 45/1995. (VI. 30.) AB határozat azon megállapításával is, mely szerint: "Az egészségügyi ellátásnál a biztosítás jellegénél fogva személyes és előre meghatározott igények származnak." Ezért - vallja az indítványozó - "a cégautó adó - átalányadó révén - nem köthető egy bizonyos személyhez vagy személyekhez, mint a törvényben meghatározott egyéb hozzájárulás alapok."
Az indítványozó az Alkotmány 13, § (1) bekezdésének sérelmét a 45/1995. (VI. 30.) AB határozat azon megállapításával való hasonlóságban látja, amely a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Gst.) 87. §-a alkotmányellenességét arra hivatkozással mondta ki, hogy az "anélkül állapít meg (...) fizetési kötelezettséget, hogy a díjazásban részesülő személyre a biztosítás kiterjedne. Az ilyen fizetési kötelezettség a tulajdonhoz való jogot aránytalanul és anélkül korlátozza, hogy az más alapvető jog vagy kötelesség érvényesülése érdekében történnék".
II.
Az Alkotmány vonatkozó rendelkezései:
"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot."
"70/I. § A Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni."
Az Eht. indítvánnyal kapcsolatos rendelkezései szerint:
"1. § (1) A külön törvényben meghatározott egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében az e törvényben meghatározott egészségügyi hozzájárulást kell fizetni.
(2) Az egészségügyi hozzájárulás százalékosan és tételesen meghatározott, adó jellegű fizetési kötelezettség."
"2. § A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) szerinti munkáltatót, illetőleg kifizetőt (a továbbiakban: kifizető) terheli az általa, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja) szerinti belföldi illetőségű magánszemélynek juttatott, a 3. §-ban meghatározott jövedelem után. Ha a 3. §-ban meghatározott jövedelem nem kifizetőtől származik, vagy a kifizetőt e jövedelem után nem terheli jövedelemadó- (adóelőleg-) megállapítási kötelezettség, az egészségügyi hozzájárulást a jövedelmet szerző magánszemély állapítja meg, vallja be, és fizeti meg."
"4. § (2) Az Szja 70. §-a szerinti természetbeni juttatás esetén a fizetendő százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás a fizetendő cégautó adó 25 százaléka."
Az Szja vonatkozó rendelkezései:
"69. § (4) A természetbeni juttatás a magánszemély olyan bevételének számít, amelynek egésze jövedelem."
"70. § (1) Természetbeni juttatásnak minősül a kifizető belföldi forgalmi engedéllyel és rendszámmal (ideértve az ideiglenes jellegű ilyen dokumentumokat is) ellátott személygépkocsija magáncélú használatára tekintettel keletkező jövedelem.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában az adó fizetésére - a (3)-(11) bekezdésekben foglaltakat is figyelembe véve - a személygépkocsi forgalmi engedélyében bejegyzett tulajdonos kifizető, amennyiben pedig a forgalmi engedély a tulajdonos mellett az üzembentartót (üzemeltetőt) is tartalmazza, az adó fizetésére kizárólag az utóbbi kifizető kötelezett. Ez utóbbi esetben a tulajdonos közli az üzemben tartóval az adott személygépkocsi beszerzési árát."
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság jelen eljárásában elsőként arra kereste a választ, hogy az Eht. indítvánnyal támadott rendelkezése sérti-e az arányos közteherviselés alkotmányos elvét.
Az Alkotmánybíróság már több döntésében, számos aspektusból vizsgálta az Alkotmány 70/I. §-ának a közteherviselési kötelezettségre vonatkozó rendelkezését. A 60/B/1998. AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) - a kamarai tagságukat szüneteltető ügyvédeknek és szabadalmi ügyvivőknek a tételes egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettségük alkotmányossági vizsgálata során - áttekintette az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 70/I. §-át érintő értelmezési gyakorlatát (ABH 2001. 976., 978-980.).
Ezzel összefüggésben az Abh. utalt az Alkotmánybíróság 62/1991. (XI. 22.) AB határozatára, amely rámutatott, hogy az Alkotmány 70/I. §-a - mint a közteherviselési kötelezettség alapja - vonatkozik az egyéb jogalanyokra, így például a külföldiekre, jogi személyekre is (ABH 1991. 466., 467.). Az Alkotmánybíróság a 66/B/1992. AB határozatában azt is kifejtette, hogy a jövedelmi és vagyoni viszonyokkal arányos közteherviselési elvből "a jogalkotónak nem származik kötelezettsége arra, hogy minden egyes adó megállapítása során az adó mértékét, az adó tárgyaként megállapított jövedelem, vagy vagyon nagyságától, illetőleg értékétől függően, differenciáltan, azzal arányosan kell szabályoznia. Nem tekinthető alkotmányellenesnek az a szabályozás, amely valamely adó mértékét tételesen meghatározott összegben állapítja meg." (ABH 1992. 735., 737.)
Az Abh. kiemelte továbbá, hogy "az Alkotmánybíróság - főként a kedvezmények és mentességek alkotmányossági megítélése során - több ízben hangsúlyozta, hogy az államnak a gazdaságpolitikai, foglalkoztatáspolitikai és szociálpolitikai kérdésekben viszonylag nagy szabadsága van. E széles körű mérlegelési jog alapján az állam nemcsak az Alkotmányból közvetlenül levezethető célkitűzéseit valósíthatja meg, hanem ezen túlmenően érvényre juttathat az Alkotmányból közvetlenül nem következő, esetenként rövid távra irányadó célkitűzéseket is. Amikor az állam az e tekintetben fennálló tág mérlegelési lehetősége alapján dönt, az Alkotmánybíróság azt vizsgálja, hogy nem került-e szembe az Alkotmány valamely rendelkezésével. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280., 281.] Az Alkotmánybíróság egy későbbi döntésében kifejtette: 'az adó elsődleges rendeltetése, hogy az adófizetés révén a természetes és jogi személyek az Alkotmány 70/I. §-a szerint jövedelmi és vagyoni viszonyaiknak megfelelően hozzájáruljanak a közterhekhez, azaz megteremtsék a pénzügyi fedezetet az állami szervek fenntartásához, illetőleg - az állami újraelosztás révén - a különböző közérdekű feladatok ellátásához. Emellett azonban az adó - bár másodlagosan, de egyáltalán nem elhanyagolhatóan - az állami gazdaságpolitikának is fontos eszköze, amelynek segítségével a törvényalkotó direkt vagy indirekt módon orientálni tudja a gazdasági élet szereplőit azáltal, hogy bizonyos dolgokat vagy tevékenységi fajtákat adókötelezettség alá von, illetőleg nem von, továbbá adókedvezményben részesít vagy nem részesít. E tekintetben a törvényalkotó "alkotmányos mozgástere rendkívül széles.' [31/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998. 240., 246.]" (ABH 2001. 976. 979.)
Az Abh. kitért továbbá arra is, hogy "az Alkotmánybíróság adott esetekben az arányos közteherviselés alkotmányos tételének értelmezésénél figyelemmel volt az Alkotmánynak az adott ügy szempontjából irányadó más rendelkezéseire, egyéb összefüggéseire. Amikor az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/I. §-ában foglalt rendelkezést - az előbb említett módon - értelmezte, az alkotmányos rendszer egészének védelmére is tekintettel volt. Más esetekben az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/I. §-ának arányossági követelményét eltérő - szigorúbb - mérce szerint érvényesítette. [Lásd pl.: 3/1993. (II. 4.) AB határozat, ABH 1993. 41.; 57/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1995. 284.; 5/1997. (II. 7.) AB határozat, ABH 1997. 55.]" (ABH 2001. 976., 980.).
Az Alkotmánybíróság az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettségének alkotmányossági vizsgálatát - az arányos közteherviselésre figyelemmel - már szintén több határozatában áttekintette.
Ennek során az Alkotmánybíróság többek között az Abh.-ban hangsúlyozta, hogy "Az egészségügyi hozzájárulás (...) - a szolidaritási elv érvényesíthetősége érdekében - az egészségügyi intézményrendszer finanszírozhatóságának közvetlen forrásává vált. Az egészségügyi hozzájárulás mindezen sajátosságai (legfőképpen közvetlen célhoz rendeltsége) miatt nem adó, hanem adójellegű közteher." (ABH 2001. 976., 981.)
Az Alkotmánybíróság számos határozatában kifejtette azt is, hogy "A jogalkotó (...) széles keretek között mérlegelhet a köztehermérték megállapításakor, szabadsága igen nagy abban a kérdésben is, hogy a közteherviselési kötelezettség kiindulópontjaként milyen gazdasági forrást választ ki, és ennek alapján mit jelöl ki a közteher tárgyának. (620/B/1992. AB határozat, ABH 1994. 539., 541.)" [44/1997. (IX. 19.) AB határozat, ABH 1997. 304., 306.]
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor már a 3/1993. (II. 4.) AB határozatában a szövetkezeti ingyenes értékpapír adózására vonatkozó szabályozás alkotmányossági vizsgálata során megállapította, az Alkotmány 70/I. §-a kimondja, hogy "a Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni. Ebből következik, hogy az állampolgár által ténylegesen meg nem szerzett jövedelmet nem lehet adóköteles jövedelemként kezelni." (ABH 1993. 41., 45.)
A 448/B/1994. AB határozatában az Alkotmánybíróság kiemelte továbbá, hogy a jogalkotás szabadsága az adófizetés kiindulópontjaként szolgáló gazdasági forrás kiválasztása és az adótárgynak ennek alapján történő meghatározása során nem korlátlan, a közteherviselést előíró alkotmányos szabály értelmében annak a jövedelmi és vagyoni viszonyokhoz kötöttség keretei között kell maradnia. [ABH 1994. 724., 727.; 37/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997. 234., 240.]
Az Alkotmánybíróság a fentiekre figyelemmel azt vizsgálta, hogy jelen esetben a cégautó magáncélú használata után fizetendő egészségügyi hozzájárulás valójában kötődik-e az adózó jövedelmi viszonyaihoz.
Az Szja 69. §-ának (4) bekezdése szerint a természetbeni juttatás a magánszemély olyan bevételének számít, amelynek egésze jövedelem, míg az Szja 70. §-ának (1) bekezdése értelmében természetbeni juttatásnak minősül a kifizető belföldi forgalmi engedéllyel és rendszámmal (ideértve az ideiglenes jellegű ilyen dokumentumokat is) ellátott személygépkocsija magáncélú használatára tekintettel keletkező jövedelem.
Az Alkotmánybíróság az 57/1995. (IX. 15.) AB határozatában (ABH 1995. 284., 288.) és az 5/1997. (II. 7.) AB határozatában már vizsgálta a magánszemélyek használatában lévő ún. cégautók után fizetendő személyi jövedelemadó alkotmányosságát, melynek során megállapította, "hogy a jogalkotó sem az 1995. évi törvény megalkotása során, sem pedig az 1996-os módosításakor nem vette figyelembe a törvényes vélelemmel szemben előírt alkotmányos feltételeket. Nem biztosította, illetve megkerülte a vélelemmel szembeni, az ellenkező bizonyításra vonatkozó garanciákat."
Az Alkotmánybíróság megállapította (...) "az Szja "70. § (1) bekezdés második fordulatában foglaltaknak és a (12)-(13) bekezdés kiemelt részeinek alkotmányellenességét. (...)
Az Alkotmánybíróság" az Szja-nak "nem a teljes (12) és (13) bekezdését semmisítette meg, mert álláspontja szerint a (12) bekezdésnek és a (13) bekezdésnek a megsemmisítés után hatályban maradó szövege a cégautó hivatalos és magáncélú használatának elkülönített bizonyítását lehetővé teszi, így alkotmányosan elfogadható." [5/1997. (II. 7.) AB határozat, ABH 1997. 55., 61-62.]
Az Alkotmánybíróság fenti határozatában vizsgálta azt is, hogy a cégautó magáncélú használata keletkeztet-e jövedelmet. Ennek során megállapította, hogy "a természetbeni juttatásból eredő jövedelem-kiegészítést a munkáltató, a kifizető lényegében a vele jogviszonyban álló magánfél (alkalmazott, munkavállaló) - gazdasági, munkajogi stb. szempontú ösztönzésre használja fel. Vagyis a törvény arra ad lehetőséget, hogy a magánfél számára adómentes többletjövedelmet nyújtson." (ABH 1997. 55., 63.)
A fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság álláspontja szerint: az Szja 70. §-ára figyelemmel megállapított egészségügyi hozzájárulást a jogalkotó a jövedelmi és vagyoni viszonyokhoz kötöttség keretei között állapította meg, s így az nem áll ellentétben az Alkotmány 70/I. §-ával sem.
Az Alkotmánybíróság az 5/1997. (II. 7.) AB határozatában azt is kifejtette, hogy "A cégautók esetében a jogalkotó (...) mérlegelési jogkörében úgy döntött, hogy a tényleges jövedelemszerzők tekintetében adómentességet nyújt, - de a különböző gazdasági, munkajogi és más szempontokat érvényesítő - a természetbeni juttatást nyújtó munkáltatóra, kifizetőre az adó megfizetésének kötelezettségét áthárítja."
"Ez a kérdés (...) nem fogható fel úgy, hogy a munkáltató (kifizető) kiszolgáltatott helyzetbe került: kénytelen olyan jövedelem után is adózni, ami nem nála realizálódik. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a rendelkezés éppen a munkáltatók (kifizetők) számára biztosítja a döntési jogot abban a kérdésben, hogy kívánnak-e alkalmazottaik számára adózási kötelezettséget keletkeztető, természetbeni juttatást nyújtani vagy sem. Az a munkáltató (kifizető) tehát, aki a törvény ismeretében a természetbeni juttatás nyújtása mellett dönt, a döntéssel egyben az adófizetési kötelezettséget is magára vállalja. Ám még ez esetben is fennáll" az Szja "70. §-ának (7) bekezdése alapján a munkáltatónak az a joga, hogy írásbeli megállapodással az adót a magánszeméllyel fizettesse meg." (ABH 1997. 55., 63.)
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy önmagában az, hogy az indítvánnyal támadott rendelkezés - az Szja 70. §-ában foglalt, az ún. "cégautó" magáncélú használata során keletkezett jövedelem után fizetett adó mellett - ezen jövedelem után egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettséget is előír, nem ütközik az Alkotmány 70/I. §-ába. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt - az Alkotmány 70/I. §-ának sérelmére alapított részében - elutasította.
2. Az indítványozó az Eht. 4. §-a (2) bekezdésének rendelkezése folytán sérülni látta továbbá az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdését is.
Az indítványozó a tulajdonjog sérelmét a 45/1995. (VI. 30.) AB határozat (ABH 1995. 210.) azon megállapításával való hasonlóságban látta, amely a Gst. 87. §-a alkotmányellenessége vizsgálatával összefüggésben mondta ki annak alkotmányellenességét, mégpedig a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 103/A. § (15) bekezdésére vonatkozó részében teljes egészében, a (16) bekezdése tekintetében pedig abban a részében, amelyben az anélkül állapított meg fizetési kötelezettséget, hogy a díjazásban részesülő személyre a biztosítás kiterjedne.
A Gst. 87. §-a a társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettséget a T. 103/A. §-ának (15)-(17) bekezdésével egészítette ki. Az Alkotmánybíróság a hivatkozott eljárásában a Gst. 87. §-ával összefüggésben állapította meg, hogy "A tulajdonhoz való alapvető jog védelménél az az alkotmányossági kérdés, hogy milyen esetekben kell a tulajdonosnak a közhatalmi korlátozást minden ellenszolgáltatás nélkül eltűrnie, illetve mikor tarthat igényt az értékgarancia (ABH 1993. 373., 380.) elvének érvényesülésére." (...) "A kötelező biztosítás mind az egyén cselekvési autonómiáját, mind ennek hagyományos anyagi alapját, tulajdonhoz való jogát korlátozza. Ez az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint (...) nem jelenti a tulajdonhoz való jog alkotmányellenes korlátozását, ha szükséges, arányos és a tulajdonhoz való jog lényeges tartalmát nem érinti." "A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségből a biztosítás jellegénél fogva személyes és előre meghatározott igények származnak. A biztosítás körében előírt fizetési kötelezettségnél - ha az nem mértéktelen - az értékgarancia elve nem csorbul alkotmányellenesen." (ABH 1995. 210., 215.)
Az Alkotmánybíróság a 37/1997. (VI. 11.) AB határozatában - az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség pusztán személyi igazolványhoz való kötése kapcsán - megállapította, hogy az egészségügyi hozzájárulásról szóló
1996. évi LXXXIII. törvény 4. § (1) bekezdése "az egészségügyi hozzájárulás fizetési (mint adó jellegű) kötelezettséget olyan feltétel alapján írja elő, amelynek a jövedelmi és vagyoni viszonyoknak való megfelelés szempontjából nincs alkotmányjogi relevanciája, azt az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/I. §-a alapján megsemmisítette." (ABH 1997. 234., 240-241.)
Ugyanakkor a fent említett határozatában az Alkotmánybíróság hangsúlyozta azt is: "hogy az egészségügyi hozzájárulás [az egészségügyi hozzájárulásnak a közteherviselés alkotmányos rendjébe történő beillesztése, illetve az Alkotmány 70/E. §-ának, és a 70/I. §-ának történő megfelelőség szempontjából] az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére való jogosultságra nem hat ki." (ABH 1997. 234., 239-240.)
A fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy jelen ügyben az Eht. támadott rendelkezése a fizetési kötelezettséget a jövedelmi és vagyoni viszonyok megfelelő figyelembevételével alakította ki, ezért az nem sérti az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdését. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Alkotmány 13. § (1) bekezdésének sérelmére alapított indítványi részt elutasította.
3. Végül az indítványozó nézete szerint az Eht. 4. §-ának (2) bekezdése "egyben ellehetetleníti az Szja 70. §-ában kifejezett költség és munkaráfordítás megtakarítást is".
Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. §-ának b) pontja alapján az utólagos normakontrollra irányuló eljárásában jogszabály alkotmányossági vizsgálatára van hatásköre.
"A törvényhozás valamely, az Alkotmány sérelmét nem jelentő hibáját általában jogalkalmazói jogszabály értelmezéssel kell feloldani, mert a jogalkalmazás hivatott eldönteni, hogy a konkrét jogviszonyokban az ellentétet (látszólagos ellentétet) hordozó rendelkezések közül melyik törvényhely alkalmazásával kell eljárni. Amennyiben pedig a jogszabályok értelmezésével, azok alkalmazásának mérlegelésével eredmény nem érhető el, az ellentét megszüntetése törvényhozási (jogalkotási) útra tartozik." [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991. 175., 176.]
Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt abban a részében, amely az Eht. 4. § (2) bekezdésének alkotmányellenességét az Szja 70. §-a alkalmazásának "ellehetetlenülésében" látta, hatáskörének hiányában - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 29. § b) pontja alapján - visszautasította.
Budapest, 2002. november 25.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s.k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró