60/B/1998. AB határozat

az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény 6. § (2) bekezdése és 7. § (1) bekezdés g) pontja alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány alapján meghozta az alábbi

határozatot:

Az Alkotmánybíróság az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény 6. § (2) bekezdése és 7. § (1) bekezdés g) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja, a 6. § (2) bekezdés és 7. § (1) bekezdés g) pontja kiegészítésére vonatkozó indítványt pedig visszautasítja.

INDOKOLÁS

I.

Az indítványozó eredeti beadványában az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1996. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Eht.1.) 2. § (3) bekezdését sérelmezte, mert e rendelkezés "a fizetésre kötelezettek köréből nem sorolja fel kivételként a tevékenységet szüneteltető egyéni ügyvédet és az ügyvéd tagot foglalkoztató irodát". Az indítványozó e jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése mellett azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy módosítsa a törvényt.

Időközben az Eht.1.-et hatályon kívül helyezte az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Eht.2.) 12. § (1) bekezdése, és az egészségügyi hozzájárulásról e törvény új szabályokat alkotott. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság nyilatkozatra hívta fel az indítványozót, hogy kérelmét fenntartja-e. Az indítványozó válaszában az Eht.2. 6. § (2) bekezdése és 7. § (1) bekezdés g) pontjának megsemmisítését kérte, mert álláspontja szerint a korábban felvetett alkotmányossági problémáit az Eht.2. sem rendezte.

Az indítványozó szerint az Alkotmány 70/I. §-ába foglalt arányos közteherviselés elvét sérti az, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulást akkor is meg kell fizetni, ha az ügyvéd vagy a szabadalmi ügyvivő kamarai tagságát szünetelteti. Az indítvány e tekintetben az Eht.2. 6. § (2) bekezdésének megsemmisítésére irányul azzal, hogy - eredeti beadványában foglaltakkal azonosan - a megsemmisített rendelkezés helyébe új törvényszöveget javasol "életbe léptetni". Kéri továbbá az indítványozó az Alkotmány 70/A. §-a sérelmére hivatkozva az Eht.2. 7. § (1) bekezdés g) pontjának a megsemmisítését is. Ezzel kapcsolatban kifejti, hogy a nyugdíjas egyéni ügyvéd nem köteles egészségügyi hozzájárulást fizetni, ezzel szemben az a nyugdíjas ügyvéd, aki ügyvédi iroda tagja - akár egyszemélyes ügyvédi iroda tagja - köteles megfizetni az egészségügyi hozzájárulást. Álláspontja szerint az a megkülönböztetés, amely ugyanazon foglalkozású személyek között tesz különbséget aszerint, hogy tevékenységüket milyen gazdasági formában, egyénileg vagy közösségben folytatják, indokolatlan és méltánytalan. Az indítványozó az Eht.2. 7. § (1) bekezdés g) pontja tekintetében is javaslatot tesz új törvényszöveg megállapítására.

Az Alkotmánybíróság eljárása során, az indítvánnyal kapcsolatos álláspontja kifejtése érdekében megkereste a pénzügyminisztert.

II.

1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezései szerint:

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."

"70/I. § A Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni."

"70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.

(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és természetes környezet védelmével valósítja meg."

2. Az Eht.2. indítvánnyal érintett - az elbíráláskor hatályos - szabályai a következőket tartalmazzák:

"6. § (1) A tételes egészségügyi hozzájárulás a kifizetőt - figyelemmel a

(2) bekezdésben foglalt rendelkezésre - a természetes személlyel fennálló, a

(3)-(4) bekezdésben meghatározott jogviszony alapján terheli. E kötelezettség a természetes személy egyidejűleg fennálló több jogviszonya esetén is csak egy jogviszony után áll fenn.

(2) A tételes egészségügyi hozzájárulás az Szja. szerinti egyéni vállalkozót akkor terheli, ha nem áll a (3) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogviszonyban.

(3) A tételes egészségügyi hozzájárulást a kifizetővel fennálló

a) munkaviszony, közalkalmazotti, közszolgálati, bírósági, ügyészségi, szolgálati jogviszony, valamint a fegyveres erők, a rendvédelmi szervek, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományának szolgálati jogviszonya, a fegyveres erők szerződéses állományának jogviszonya,

b) tagi jogviszony (kivéve az iskolai szövetkezetnek, szövetkezeti csoportnak a nappali tagozatos tanulóval, hallgatóval fennálló jogviszonyát), ha ennek alapján a tag a kifizető tevékenységében személyesen közreműködik,

c) bedolgozói, megbízási, vállalkozási jellegű, illetőleg felhasználási szerződésen alapuló, valamint a segítő családtagi jogviszony, ha a természetes személy e jogviszonyából származó jövedelme eléri a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér havi összegének harminc százalékát, illetőleg naptári napokra számítva annak harmincad részét,

d) választott tisztségviselői jogviszony (ideértve a helyi önkormányzati, kisebbségi önkormányzati képviselőt is), ha a választott tisztségviselő e tevékenységéből származó jövedelme eléri a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér havi összegének harminc százalékát, illetőleg naptári napokra számítva annak harmincad részét,

e) a munkanélküli járadék vagy a keresetpótló juttatás folyósítása,

f) a munkanélküliek jövedelempótló támogatásának folyósítása alapján kell megfizetni.

(...)"

"7. § (1) Nem kell megfizetni a tételes egészségügyi hozzájárulást (...)

g) annak az egyéni vállalkozónak, aki vállalkozói tevékenységét saját jogú nyugdíjasként, továbbá özvegyi nyugdíjban részesülő olyan személyként folytat, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte.

(...)"

III.

Az Alkotmánybíróság annak vizsgálatát megelőzően, hogy az Eht.2. 6. § (2) bekezdése sérti-e az Alkotmány 70/I. §-át, szükségesnek tartotta áttekinteni az Alkotmánybíróságnak a 70/I. §-t érintő eddigi értelmezési gyakorlatát.

1. Az Alkotmány 70/I. §-a szerint: "A Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni". Az Alkotmánybíróság e rendelkezéssel kapcsolatban rámutatott, hogy a 70/I. §-a - mint a közteherviselési kötelezettség alapja - vonatkozik az egyéb jogalanyokra, így például a külföldiekre, jogi személyekre is [62/1991. (XI.22.) AB határozat, ABH 1991. 466., 467.] Az Alkotmánybíróság kifejtette továbbá, hogy a jövedelmi és vagyoni viszonyokkal arányos közteherviselési elvből "a jogalkotónak nem származik kötelezettsége arra, hogy minden egyes adó megállapítása során az adó mértékét, az adó tárgyaként megállapított jövedelem, vagy vagyon nagyságától, illetőleg értékétől függően, differenciáltan, azzal arányosan kell szabályoznia. Nem tekinthető alkotmányellenesnek az a szabályozás, amely valamely adó mértékét tételesen meghatározott összegben állapítja meg." (66/B/1992. AB határozat, ABH 1992. 735., 737.)

Az Alkotmánybíróság szerint az Alkotmány 70/I. §-ából nem következik, hogy a közteherviselési kötelezettség alapja csak valamilyen jövedelem vagy vagyon lehet. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy "a jogalkotó (...) széles keretek között mérlegelhet a köztehermérték megállapításakor, szabadsága igen nagy abban a kérdésben is, hogy a közteherviselési kötelezettség kiindulópontjaként milyen gazdasági forrást választ ki, és ennek alapján mit jelöl ki a közteher tárgyának. (620/B/1992. AB határozat, ABH 1994. 539., 541.)" [44/1997. (IX.19.) AB határozat, ABH 1997. 304., 306-307.]

Az Alkotmánybíróság - főként a kedvezmények és mentességek alkotmányossági megítélése során - több ízben hangsúlyozta, hogy az államnak a gazdaságpolitikai, foglalkoztatáspolitikai és szociálpolitikai kérdésekben viszonylag nagy szabadsága van. E széles körű mérlegelési jog alapján az állam nemcsak az Alkotmányból közvetlenül levezethető célkitűzéseit valósíthatja meg, hanem ezen túlmenően érvényre juttathat az Alkotmányból közvetlenül nem következő, esetenként rövid távra irányadó célkitűzéseket is. Amikor az állam az e tekintetben fennálló tág mérlegelési lehetősége alapján dönt, az Alkotmánybíróság azt vizsgálja, hogy nem került-e szembe az Alkotmány valamely rendelkezésével. [61/1992. (XI.20.) AB határozat, ABH 1992. 280., 281.] Az Alkotmánybíróság egy későbbi döntésében kifejtette: "az adó elsődleges rendeltetése, hogy az adófizetés révén a természetes és jogi személyek az Alkotmány 70/I. §-a szerint jövedelmi és vagyoni viszonyaiknak megfelelően hozzájáruljanak a közterhekhez, azaz megteremtsék a pénzügyi fedezetet az állami szervek fenntartásához, illetőleg - az állami újraelosztás révén - a különböző közérdekű feladatok ellátásához. Emellett azonban az adó - bár másodlagosan, de egyáltalán nem elhanyagolhatóan - az állami gazdaságpolitikának is fontos eszköze, amelynek segítségével a törvényalkotó direkt vagy indirekt módon orientálni tudja a gazdasági élet szereplőit azáltal, hogy bizonyos dolgokat vagy tevékenységi fajtákat adókötelezettség alá von, illetőleg nem von, továbbá adókedvezményben részesít vagy nem részesít. E tekintetben a törvényalkotó "alkotmányos mozgástere" rendkívül széles." [31/1998. (VI.25.) AB határozat, ABH 1998. 240., 246.]

Az Alkotmánybíróság adott esetekben az arányos közteherviselés alkotmányos tételének értelmezésénél figyelemmel volt az Alkotmánynak az adott ügy szempontjából irányadó más rendelkezéseire, egyéb összefüggéseire. Amikor az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/I. §-ában foglalt rendelkezést - az előbb említett módon - értelmezte, az alkotmányos rendszer egészének védelmére is tekintettel volt. Más esetekben az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/I. §-ának arányossági követelményét eltérő - szigorúbb - mérce szerint érvényesítette. [Lásd pl.: 3/1993. (II. 4.) AB határozat, ABH 1993. 41.; 57/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1995. 284.; 5/1997. (II. 7.) AB határozat, ABH 1997. 55.]

Az Alkotmány a gazdasági és a szociális jogok megvalósulása érdekében feladatokat határoz meg az állam számára. Így többek között az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdése szerinti "lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez" való jog megvalósulása érdekében - ugyanezen szakasz (2) bekezdése - az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésének (fenntartásának) állami kötelezettségét írja elő.

2. Az Alkotmánybíróság az Eht.1. alkotmányellenességét a 37/1997. (VI. 11.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) vizsgálta. Az egészségügyi hozzájárulás, mint fizetési kötelezettség és az arányos közteherviselés kapcsolata tekintetében a következőket állapította meg: "A fizetési kötelezettség a 2. § (1) bekezdés szerint a munkáltatót, foglalkoztatót terheli, a 2. § (2) bekezdés értelmében pedig az egyéni vállalkozót, vállalkozói (önfoglalkoztatói) minőségében. Az Alkotmány 70/I. §-ában megfogalmazott közterhekhez való hozzájárulás állampolgári kötelezettségétől különálló kérdés, hogy az állam a különböző típusú, jövedelemszerzés céljából létrejött vállalkozások működéséhez milyen adminisztratív vagy pénzügyi feltételeket, kötelezettséget ír elő, vagy a foglalkoztatáshoz milyen jogkövetkezmények kapcsolódnak. E problémakör az állami gazdaságpolitika és foglalkoztatáspolitika körébe tartozik.

Az Alkotmány 70/I. §-ából nem következik, hogy közteher formájú fizetési kötelezettségnek nem lehet alapja - a jövedelmi, vagyoni viszonyokkal összefüggést mutató - foglalkoztatás vagy a vállalkozás ténye." (ABH 1997. 234., 241.) Ez az értelmezés lényegében megerősíti a már idézett 620/B/1992. AB határozatban foglaltakat, azaz az állam szabadságát a gazdasági forrás kiválasztásában, és ennek alapján a közteher tárgyának meghatározásában (ABH 1994. 539., 541.). Az egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettség alapjául szolgáló közteher tárgya tehát nem a vállalkozás működésével összefüggő körülményekhez kapcsolódik, hanem pusztán a vállalkozás meglétéhez, az erre irányuló jogviszony fennálltához, mint potenciális gazdasági forráshoz (a vállalkozásra irányuló jogviszony fenntartásához) fűződő érdek alapján. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban ezt a megoldást az egészségügyi hozzájárulás összes sajátosságának figyelembevételével fogadta el.

Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban az egészségügyi hozzájárulással - mint az Alkotmány 70/D. §-ában meghatározott állami feladat közvetlen megvalósulását szolgáló fizetési kötelezettséggel - kapcsolatban kimondta, hogy olyan fizetési kötelezettségnek tekinti, amely része a vállalkozás létéhez vagy a foglalkoztatáshoz kapcsolódó közgazdasági feltételrendszernek. Ezért minősítette az Alkotmánybíróság az Eht.1. 2. § (1)-(2) bekezdéseit alkotmányosnak és a 4. § (1) bekezdését, a fizetési kötelezettség személyi igazolványhoz kötését, alkotmánysértőnek. E fix összegű fizetési kötelezettséggel szemben az Alkotmánybíróság - az Alkotmány 70/I. §-át értelmezve - nem a szigorúbb mérce szerinti követelményeket támasztotta.

Az Alkotmánybíróság az Abh. rendelkező részében - az egészségügyi hozzájárulást elhatárolva a társadalombiztosítási járulékoktól - kimondta "az egészségügyi hozzájárulás a társadalombiztosítási jogviszonyon kívül eső, olyan adó jellegű fizetési kötelezettség, amely nem érinti az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére irányuló jogosultságot". (ABH 1997. 234.) Az egészségügyi hozzájárulás tehát - a szolidaritási elv érvényesíthetősége érdekében - az egészségügyi intézményrendszer finanszírozhatóságának közvetlen forrásává vált. Az egészségügyi hozzájárulás mindezen sajátosságai (legfőképpen közvetlen célhoz rendeltsége) miatt nem adó, hanem adó jellegű közteher.

A hozzájárulás formájú fizetési kötelezettség törvényi alapja az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 10. § (2) bekezdése, amely az adó, járulék, illeték, vám stb. fizetési kötelezettségek mellett a hozzájárulást is tartalmazza.

3. Az Eht.2. az egészségügyi hozzájárulás rendszerét átalakította, százalékos mértékű és tételes egészségügyi hozzájárulást vezetett be. A tételes egészségügyi hozzájárulás ugyanolyan fix összegű fizetési kötelezettség, mint amit az Alkotmánybíróság az Eht.1.-ben már vizsgált. Így az Abh. megállapításai e tekintetben továbbra is irányadóak.

Az Eht.2. 1. §-a szerint: " [A] külön törvényben meghatározott az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében az e törvényben meghatározott egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás százalékosan és tételesen meghatározott adó jellegű fizetési kötelezettség." Az egészségügyi hozzájárulás az Egészségbiztosítási Alapot illeti meg [Eht.2. 12. § (3) bekezdés].

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény hatálya az ún. biztosítottakon kívül - akik a társadalombiztosítás valamennyi ellátására jogosultságot szerezhetnek - a kizárólag csak egészségügyi szolgáltatásra jogosult személyekre is kiterjed, akiket a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény tételesen felsorol (16. §). Ez utóbbi törvény azt is előírja, hogy meghatározott személyek (pl. nyugdíjban részesülő, középfokú nevelési-oktatási vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató magyar állampolgár, szociálisan rászorult személy) egészségügyi szolgáltatásának fedezetére a központi költségvetés az egészségügyi hozzájárulás bevételeinek átutalásával nyújt fedezetet [39. § (1) bekezdés].

Az elmondottakat az Alkotmánybíróság megítélése szerint - a kifejtett összefüggésekre tekintettel - nem lehet figyelmen kívül hagyni akkor, amikor az alkotmánybírósági vizsgálat tárgya az Alkotmány 70/I. §-ának érvényesülése az egészségügyi hozzájárulásnál, mint speciális jogintézménynél.

Az Alkotmánybíróság a 194/B/1998. AB határozatában az Eht.2. rendelkezései közül a betegszabadság évi maximum 15 napjára, illetve a fizetés nélküli szabadság első 30 napjára fennálló fizetési kötelezettség alkotmányossági problémáját bírálta el. Az indítványt elutasította. (ABH 1999. 659.) Az Alkotmánybíróság tartva magát az Abh.-ban kifejtettekhez megállapította: "Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ugyanilyen megítélés alá esik az Eht.2.-ben szabályozott, pusztán a jogviszony fennálltán alapuló fizetési kötelezettség is, ha az egyébként az arányos közteherviselés elvét nem sérti. A közteherviselés arányosságának biztosítása céljából a törvényalkotó az Eht.2. 7. § (1) bekezdésében azokat az eseteket sorolja fel, amikor nem kell megfizetni a hozzájárulást. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nincs ellentétben az arányos közteherviselés alkotmányos elvével az, hogy az Eht.2. 7. § (1) bekezdés b) pontjából adódóan a betegszabadság ideje alatt és a 30 napot meg nem haladó fizetés nélküli szabadság időtartamára a munkáltatónak az egészségügyi hozzájárulást meg kell fizetni. Önmagában ez a probléma, figyelemmel az egészségügyi hozzájárulás megfizetésének egész rendszerére, az állami gazdaságpolitika és foglalkoztatáspolitika körébe tartozik." (ABH 1999. 659., 664.)

Az Abh. és a 194/B/1998. AB határozat megállapításait összevetve látható, hogy az Alkotmánybíróság az egészségügyi hozzájárulást mint fix összegű fizetési kötelezettséget az - Abh.-ban meghatározott korlátozással - az állam gazdaságpolitikai szabadsága körébe tartozónak tekinti. Elfogadja e közteher alapjául szolgáló gazdasági forrásként önmagában a foglalkoztatást valamint a vállalkozás tényét, mint jogi státuszt. Végül - e fizetési kötelezettség fentebb kibontott sajátosságaira, egyéb összefüggéseire, meghatározott alkotmányosan védett célokra tekintettel - a közteherviselés arányossága elvének feltétlen teljesülésétől eltekint. A konkrét indítvány kapcsán az Alkotmánybíróság azt vizsgálja, hogy a jogalkotó az indítványozó által kifogásolt szabályozással nem teremtett-e olyan helyzetet, amely azonos az Abh.-ban elbírált, pusztán a személyi igazolvány alapján fennálló fizetési kötelezettséggel, akkor amikor az ügyvédi tevékenység szüneteltetésének időtartamára egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettséget ír elő.

IV.

1. Az indítványozó az Eht.2. 6. § (2) bekezdésével összefüggésben azt állítja, hogy az sérti az arányos közteherviselés alkotmányos elvét, mivel nem teremt kivételt az ügyvédek és szabadalmi ügyvivők tekintetében a tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetésének kötelezettsége alól akkor, ha kamarai tagságukat szüneteltetik. Ebben az esetben ugyanis - érvel az indítványozó - ügyvédi tevékenységből származó jövedelmük nincs.

A normatív szabályozás vizsgálata során megállapítható, hogy az Eht.2. az ügyvédi tevékenység után fizetendő egészségügyi hozzájárulás tekintetében nem alkot speciális szabályokat (a normaszöveg szintjén - a szabályozás jellegéből következően - az ügyvédi tevékenység, az ügyvédi jogviszony meg sem jelenik). Az Eht.2. 6. § (1) bekezdése szerint a tételes egészségügyi hozzájárulás a törvényben definiált kifizetőt terheli a természetes személlyel szemben fennálló különböző jogviszonyok alapján. Az Eht.2. 6. § (2) bekezdése a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja.) szerinti egyéni vállalkozót terhelő egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettségről, illetőleg annak feltételeiről szól. Az Szja. 3. § 17. pont c) alpontja szerint egyéni vállalkozónak minősül az ügyvéd és az egyéni szabadalmi ügyvivő is. Az ügyvédi tevékenységet folytatók egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettsége tehát aszerint alakul, hogy e tevékenységet miként (milyen szervezeti formában) végzik: ügyvédként (a korábbi terminológia szerint egyéni ügyvédként), ügyvédi iroda keretében vagy alkalmazott ügyvédként. Az ügyvédet mint az Szja. szerinti egyéni vállalkozót (önfoglalkoztatót) terheli az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettsége [Eht.2. 6. § (2) bekezdés], az ügyvédi tevékenység más formáiban is a foglalkoztatót, illetve a kifizetőt (pl. ügyvédi irodát) terheli a fizetési kötelezettség [Eht.2. 6. § (1) bekezdés].

Megállapítható, hogy az ügyvédek egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettsége nem a kamarai tagsághoz kötődik, hanem munkáltatói, kifizetői minőségük alapján áll fenn. Önmagában az, hogy az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (a továbbiakban: Ütv.) 13. § (1) bekezdése szerint ügyvédi tevékenységet -az alkalmazott ügyvéd kivételével - csak az végezhet, aki a kamara tagja, nincs összefüggésben az egészségügyi hozzájárulás megfizetésének kötelezettségével (az alkalmazott ügyvéd után is meg kell fizetni a hozzájárulást, e tevékenység viszont kamarai tagság nélkül is végezhető). Következésképpen az a kérdés, hogy az ügyvédi tevékenység szüneteltetése esetén kell-e egészségügyi hozzájárulást fizetni, az Eht.2. 6. §-a szerinti általános szabályok alapján válaszolható meg. Az Eht.2.-ben a tételes egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettség az ügyvédi tevékenység esetén is a foglalkoztatás tényéhez, gazdasági feltételeihez kapcsolódik. Tehát a jelen esetben is ugyanaz a vizsgálandó, mint amit az Abh.-ban vizsgált az Alkotmánybíróság: alkotmányos-e az egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettség, ha az egyéni vállalkozó tevékenységét nem gyakorolja vagy a különböző jogviszonyokban álló személyek jogviszonyuk érintetlenül hagyása mellett, bizonyos okokból - meghatározott ideig - munkát nem végeznek, jövedelmük az adott időszakra nincs.

Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban vizsgálta azokat az indítványozói felvetéseket is, amelyek az Eht.1. 2. § (2) bekezdésével összefüggésben azt sérelmezték, hogy "egészségügyi hozzájárulást kell fizetni azoknak az egyéni vállalkozóknak, kiegészítő tevékenységet folytató nyugdíjas vállalkozóknak, akik csupán vállalkozói igazolvánnyal rendelkeznek, de tevékenységüket nem gyakorolják, jövedelmük nincs. Egy indítványozó úgy fogalmazott, hogy az "állam a vállalkozói igazolványt adóztatja". Ugyanilyen alapon fogalmaztak meg alkotmányossági aggályokat a nyugdíj mellett egyéni ügyvédi tevékenységet folytatók." (ABH 1997. 235.) Az Alkotmánybíróság erre vonatkozóan - az indítványt ebben az összefüggésben elutasítva - úgy foglalt állást, hogy "nincs összefüggésben az Alkotmány 70/I. §-ával az a probléma, hogyha a vállalkozó tevékenységét nem gyakorolja, akkor az egészségügyi hozzájárulás megfizetése alól csak úgy mentesülhet, ha visszaadja vállalkozói igazolványát. Az egészségügyi hozzájárulás megfizetése a vállalkozás egyik költsége, és a vállalkozás keretében is így kezelendő. ... Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem sérti az Alkotmány 70/I. §-át, hogy a munkáltatónak a foglalkoztatott után, vagy az önfoglalkoztató egyéni vállalkozónak ebben a minőségében egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie." (ABH 1997. 242-243.) Tehát önmagában a tevékenységében szünetelő vállalkozást is, illetve az egyéni vállalkozói jogviszony puszta fennállását fogadta el az Alkotmánybíróság potenciális "gazdasági forrásnak".

Megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság a tevékenység szüneteltetése esetén fizetendő egészségügyi hozzájárulás kérdését az Abh.-ban már elbírálta, annak alkotmányellenességét nem állapította meg. Az Eht.2. normatív rendelkezései e tekintetben az Eht.1.-gyel azonosnak tekinthetők. Nem változott meg a törvény célja sem, nevezetesen "az egészségügyi szolgáltatásokra szolidaritási elv alapján jogosultak ellátásai pénzügyi fedezetének biztosítása és az arányos közteherviselés elvének érvényesítése érdekében"......egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében ... egészségügyi hozzájárulást kell fizetni". [Preambulum, 1. § (1) bekezdés]

Az Eht.2.-ben előírt fizetési kötelezettség tehát továbbra is az Alkotmányban rögzített állami feladathoz kapcsolódik: az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésébe foglalt egészséghez való jog érvényesíthetősége és a szociális biztonság intézményrendszerének fenntartása és működése érdekében - amely egyben az állam alkotmányos kötelezettsége is - szükséges pénzügyi fedezetet kívánja az állam ily módon előteremteni. A fizetési kötelezettség fennálltának ezen alkotmányos Összefüggései mind az Abh.-ban, mind a jelen ügyben kihatnak az alkotmányossági probléma megítélésére, az Alkotmány 70/I. §-ával való viszony értékelésére. Az Alkotmánybíróságnak a jelen ügyben is az az álláspontja, hogy az adott esetben a kötelező befizetési kötelezettség megállapítása nem önkényes törvényalkotói választás (mint volt a személyi igazolványhoz kapcsolt fizetési kötelezettség esetében). A vállalkozás fennállása (megléte) a működés szünetelése alatt nem azonos azzal a helyzettel, mint amikor a vállalkozást megszüntetik, ugyanis a működőképessé tehető vállalkozás fenntartásához értékelhető gazdasági és jogi érdek fűződik. A jogi státusában fennálló, de tevékenységében szünetelő vállalkozás munkáltatói (kifizetői) jellegén - mint az egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettség alanyaként - nem változtat.

2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/I. §-ával összefüggésben - követve a 194/B/1998. AB határozat irányát - még a következőkre mutat rá:

Az ügyvédi tevékenység (kamarai tagság) szüneteltetésének egyik jellemző oka, ha az ügyvéd az Ütv. 6. §-a szerinti összeférhetetlenség alá tartozó más tevékenységet kíván végezni. Az Eht.2. 6. § (1) és 7. § (2)-(3) bekezdései szerint ha több jogviszony áll fenn, akkor csak az egyik után kell megfizetni az egészségügyi hozzájárulást. Így az összeférhetetlenség alá eső vagy egyéb tevékenységet végző, és kamarai tagságát szüneteltető ügyvéd után értelemszerűen e más jogviszony alapján kerül megfizetésre az egészségügyi hozzájárulás. Ebben az esetben tehát nem a szüneteltetés ténye alapozza meg az egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettséget.

Az Alkotmánybíróság - a korábban kifejtettekre figyelemmel - rámutat arra is: a jogalkotói mérlegelés körébe tartozó kérdés az, hogy az egyes szakmáknál a tevékenység szüneteltetését - az erre vonatkozó szabályozás által is "támogatott" módon - lehetővé teszi-e vagy sem. Az állam szabályozási szabadsága mögött a jelen esetben az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében foglalt jog, továbbá ezzel összefüggésben, illetve ehhez kapcsolódóan a szociális biztonság intézményrendszerének fenntartásához és működéséhez fűződő garanciális érdeket biztosító állami kötelezettség áll fenn. Az Alkotmánybíróság - a kifejtett ezen alkotmányos összefüggésekre is figyelemmel, követve az egészségügyi hozzájárulás jogintézményével kapcsolatban kialakított korábbi elvi megközelítést - az indítványozó által felvetett szabályozás értékelésénél megállapította, hogy az egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettség és az Alkotmány 70/I. §-a között távolabbi a kapcsolat, vagyis az arányosság követelményét tágabban értelmezve, nem a szigorúbb mérce szerint követelte meg. Az adott esetben ezért nem állapította meg a szabályozás alkotmányellenességét.

A kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság az Eht.2. 6. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

V.

1. Nem megalapozott az indítványozónak - a diszkrimináció tilalmának [Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés] megsértésére alapozott - az Eht.2. 7. § (1) bekezdés g) pontjának megsemmisítésére irányuló kérelme sem. Ez a rendelkezés mentességet biztosít a tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetése alól az egyéni ügyvédeknek, ha e tevékenységét nyugdíjasként gyakorolja. Az indítványozó e rendelkezés megsemmisítését azért kéri, mert a mentesség nem terjed ki az ügyvédi iroda nyugdíjas tagjára, legyen az akár egyszemélyes ügyvédi iroda.

Az Alkotmánybíróság már számos határozatában értelmezte az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdését. Kialakult gyakorlata szerint az Alkotmány e rendelkezését a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. Kimondta, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990. 46., 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990. 73., 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 197., 203.]

Az Eht.2. szerint a tételes egészségügyi hozzájárulás fizetésének kötelezettsége fő szabályként a kifizetőt terheli - többek között - a kifizetővel fennálló tagi jogviszony alapján, ha a tag a kifizető tevékenységében személyesen közreműködik [6. § (1)-(3) bekezdés]. A jogalkotó tehát attól függően határozza meg a fizetésre kötelezettet (fizetési kötelezettséget), hogy az adott tevékenységet a nyugdíjas ügyvéd Szja. szerinti egyéni vállalkozóként vagy társas vállalkozás tagjaként folytatja. Az indítványozónak az a felvetése, hogy az egyszemélyes ügyvédi iroda nyugdíjas tagja az egészségügyi hozzájárulást maga fizeti, illetve saját magától vonja le, szintén nem vet fel megalapozott alkotmányossági problémát, hiszen az egyszemélyes ügyvédi iroda nyugdíjas tagja sincs attól elzárva, hogy tevékenységét ne így, hanem az egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettség alól a nyugdíjasoknak mentességet biztosító "egyéni ügyvédként" lássa el. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozáshoz, sem pedig ennek adott vállalkozási-jogi formában való gyakorlásához. [54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993. 340., 342.]

Az indítványozónak a diszkrimináció tilalmának megsértésére alapított véleménye - figyelemmel az Alkotmánybíróság ez irányú gyakorlatára - nem megalapozott. Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette, hogy a közteherviselés rendszerének meghatározása során az Alkotmány 70/A. §-a nem azt jelenti, "hogy a jogalkotónak minden gazdasági tevékenységet, minden gazdasági tevékenységet kifejtő személyt, és minden gazdasági tevékenység kifejtése számára nyitva álló jogi formát egyenlőként kellene kezelnie". [54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993. 340., 342.] Nem ütközik a diszkrimináció tilalmába az, hogy ugyanolyan foglalkozású személyek, jelen esetben nyugdíjasként ügyvédi tevékenységet folytatók, hozzájárulás fizetési kötelezettsége aszerint alakul, hogy tevékenységüket milyen gazdasági formában látják el. Amikor az adott személy a tevékenysége folytatásához gazdasági formát (pl. ügyvédi iroda) választ, egyben az adott formához tartozó gazdasági feltételrendszer választása mellett is dönt. Az államnak az Alkotmány 70/A. §-a alapján nem áll fenn olyan kötelezettsége, hogy az adott gazdasági formában részt vevő személyek személyes adottságához igazítsa a közgazdasági feltételrendszert, sőt épp ellenkezőleg: a feltételrendszer valamennyi ugyanolyan formájú gazdasági társaságra vonatkozó egyenlő biztosítása szolgálja az Alkotmány 70/A. §-ának érvényesülését. [Lásd: 59/1991. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1991. 293.]

Az Alkotmánybíróság továbbá rámutat arra is, hogy állandó gyakorlata szerint nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás egymástól eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket, alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak és kötelezettek között vethető fel. [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990. 73., 79.; 881/B/1991. AB határozat, ABH 1992. 474., 477.; 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993. 48., 65.] A jogalkotó az Eht.2.-ben eltérő szabályozás alá vonta -azon belül egységesen kezelve - a nyugdíjas ügyvédet attól függően, hogy tevékenységét milyen szervezeti keretek között gyakorolja, egyéni vállalkozónak minősülő egyéni ügyvédként vagy társas vállalkozás keretében ügyvédi iroda tagjaként.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az Eht.2. 7. § (1) bekezdés g) pontja megsemmisítésére irányuló kérelmet is elutasította.

2. Az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 32/A. § (1) és (2) bekezdéséből, valamint az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvényből következően nincs hatásköre jogszabályi rendelkezés kiegészítésére, módosítására. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az Eht.2. 6. § (2) bekezdésének és 7. § (1) bekezdés g) pontjának kiegészítésére irányuló indítványt visszautasította.

Budapest, 2001. november 12.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

előadó alkotmánybíró