219/B/2002. AB határozat
a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 96. § (2) bekezdése "kivéve, ha az eset összes körülményeiből következően ez a munkáltatótól nem várható el" szövegrésze alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és jogszabály-módosítás kezdeményezésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 96. § (2) bekezdése "kivéve, ha az eset összes körülményeiből következően ez a munkáltatótól nem várható el'* szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításának kezdeményezésére irányuló indítványt visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 96. § (2) bekezdése második mondata értelmében a munkáltatói rendkívüli felmondás közlése előtt lehetőséget kell adni a munkavállalónak a tervezett intézkedés indokainak megismerésére és a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre, kivéve, ha az eset összes körülményeiből következően ez a munkáltatótól nem válható el. Az indítványozó az Mt. 96. § (2) bekezdése második mondatának "kivéve, ha az eset összes körülményeiből következően ez a munkáltatótól nem várható el" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítését kezdeményezte. Álláspontja szerint ez a szövegrész sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből származó jogbiztonság elvét, az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdését, az 57. § (1) bekezdése által deklarált törvény előtti egyenlőség elvét és a 70/A. § (1) és (3) bekezdésében foglaltakat.
Az indítványozó kérte továbbá, hogy az Alkotmánybíróság kezdeményezze a támadott jogszabály olyan tartalmú "átdolgozását és pontosítását", "hogy az új, egyértelmű törvényszöveg nyomán a jövőben egyetlen munkaügyi perben se jussanak a munkáltatók egyoldalú, alkotmányellenes előnyhöz" a munkavállalókkal szemben.
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következő jogszabályi rendelkezésekre alapozta.
Az Alkotmány rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."
"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el."
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(...)
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."
Az Mt. vizsgált rendelkezései:
"96. § (1) A munkáltató, illetve a munkavállaló a munkaviszonyt rendkívüli felmondással megszüntetheti, ha a másik fél
a) a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy
b) egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Ettől érvényesen eltérni nem lehet.
(2) A rendkívüli felmondás indoka tekintetében a 89. § (2) bekezdését kell megfelelően alkalmazni. A munkáltatói rendkívüli felmondás közlése előtt lehetőséget kell adni a munkavállalónak a tervezett intézkedés indokainak megismerésére és a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre, kivéve, ha az eset összes körülményeiből következően ez a munkáltatótól nem várható el."
III.
Az indítvány nem megalapozott.
Az Mt. 96. §-a a munkaviszony egyoldalú, azonnali hatályú megszüntetésének azt a módozatát szabályozza, amelynek alkalmazására csak a felek súlyos szerződésszegő magatartása esetén van lehetőség. A rendkívüli felmondásra alapot adó szerződésszegő magatartásokat, a felmondási okok keretjellegű meghatározását az Mt. 96. § (1) bekezdése tartalmazza. Ennek értelmében a munkáltató, illetve a munkavállaló a munkaviszonyt rendkívüli felmondással akkor szüntetheti meg, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. A munkavállalóval közölt rendkívüli felmondás törvényi feltételeinek fennállását, a felmondás jogszerűségét - az Mt. 199. §-a szerinti munkaügyi jogvita kezdeményezése esetén - bíróság vizsgálja és bírálja el.
Az Mt. indítvánnyal érintett 96. § (2) bekezdése a munkáltató kötelezettségévé teszi, hogy a munkavállaló részére a felmondás előtt biztosítson lehetőséget a tervezett intézkedés indokainak megismerésére és a védekezésre. Ez a szabály a munkáltatónak a felmondás törvényi feltételei fennállásáról való tájékozódási kötelezettségét jelenti: a jogviszony megszüntetésére vonatkozó döntése előtt a tervezett intézkedés indokairól a munkavállaló számára egyrészt információt szolgáltat, másrészt arra ad lehetőséget, hogy a felmondással "fenyegetett" munkavállaló a vele szemben felhozott kifogásokkal kapcsolatos ellenérveit felsorakoztassa, a felmondás feltételei hiányáról, a szerződés felbontásának szükségtelenségéről meggyőzze. A jogviszony egyoldalú, munkáltató általi felmondása esetére megfogalmazott eljárási szabály célja elsősorban az, hogy - a munkavállaló védelme, a felek közötti tartós kapcsolatot jelentő munkaviszony megóvása, a jogellenes rendkívüli felmondások elkerülése érdekében - a súlyos szerződésszegés megtörténtének és körülményeinek alapos feltárását biztosítsa.
1. Az indítványozó elsődlegesen azt sérelmezte, hogy a megsemmisíteni kért rendelkezés alapján az Mt. 96. § (2) bekezdésében írt kötelezettséget a munkáltatóknak nem, illetve nem szigorúan, esetenként csupán részlegesen kell betartaniuk, ez pedig - álláspontja szerint - a jogbiztonság elvébe ütközik.
A támadott rendelkezés a munkáltató számára - a munkajogi jogviszony egyoldalú megszüntetése esetére - valójában diszkrecionális döntési jogkört biztosít abban a kérdésben, hogy a rendkívüli felmondás törvényi feltételei meglétének külön vizsgálata elvárható-e a munkáltatótól, vagy sem. Az Alkotmánybíróság ezért mindenekelőtt azt vizsgálta, sérti-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdését a megsemmisíteni kért rendelkezés amiatt, hogy a jogalkotó a munkáltatói kötelezettség fennállását az elvárhatóság fogalmához, az elvárhatóságot pedig "az eset összes körülményei" mérlegeléséhez köti.
A jogbiztonság elvét az Alkotmánybíróság a kezdetektől fogva a jogállam lényeges elemének tekinti. "A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam -- s elsősorban a jogalkotó kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is. Ezért alapvetőek a jogbiztonság szempontjából az eljárási garanciák. Csak formalizált eljárás szabályainak követésével keletkezhet érvényes jogszabály, csak az eljárási normák betartásával működnek alkotmányosan a jogintézmények. A jogbiztonság elve mindemellett tág mérlegelési és döntési lehetőséget hagy nyitva a jogalkotó számára, hiszen a jogállamiság más elvek érvényesülését is megköveteli, s ezek a jogbiztonság követelményével ütközhetnek. Például az igazságosság egyedi esetekben való megvalósulását elősegítő méltányosság intézménye a jogbiztonsággal elvileg ellentétes. A jogbiztonság azonban elvileg mégsem szenved csorbát, mert a konkrét kivételek érvényesülési körét és feltételeit a jog előre tisztázza. Vonatkozik ez mind a méltányosság egyes intézményeire (...), mind az olyan fogalmakra, amelyek széles bírói mérlegelést tesznek lehetővé. (Az utóbbiak tartalmi kiszámíthatóságát a jogállamban különféle - többek között jogegységi - intézmények szolgálják). Az anyagi igazságosság jogállami követelménye a jogbiztonságot szolgáló intézményeken és garanciákon belül maradva valósulhat meg. 'Az anyagi igazságosság érvényesülésére' éppúgy nem biztosít (nem biztosíthat) alanyi jogot az Alkotmány, mint ahogy arra sem, hogy egyetlen bírósági ítélet se legyen törvénysértő. Ezek a jogállam céljai és feladatai, amelyek megvalósulása érdekében megfelelő - elsősorban eljárási garanciákat nyújtó - intézményeket kell létrehoznia és az érintett alanyi jogokat garantálnia. Az Alkotmány tehát az anyagi igazság érvényre juttatásához szükséges és az esetek többségében alkalmas eljárásra ad jogot." [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.]
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Mt. megsemmisíteni kért rendelkezése - az indítványozó értelmezésével ellentétben - nem jelenti azt, hogy a munkáltatóknak az Mt. 96. § (2) bekezdésében írt kötelezettséget "nem, vagy csak részben" kellene betartaniuk. A törvényhozó a "kell" szó használatával a munkáltató számára egyértelmű kötelezettséget fogalmaz meg; az eltérés lehetősége csupán a szabály szigorúságát enyhíti.
Az Mt. 96. § (2) bekezdése nem sorolja fel tételesen azokat az eseteket, körülményeket, amelyek fennállása esetén a munkáltatótól nem várható el a tervezett rendkívüli felmondás indokai előzetes ismertetése és a munkavállaló védekezésre való felhívása. Ez azonban Önmagában nem ad alapot a támadott rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására. A jogbiztonság elvéből ugyanis nem fakad követelmény arra, hogy a jogszabályok a jogosultságok, kötelezettségek meghatározása vagy valamely rendelkezéstől való eltérés lehetőségének szabályozása során taxatív vagy példálózó felsorolást tartalmazzanak.
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére tekintettel - alkotmányellenessé csak az a szabály nyilvánítható, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható. Csak a jogalkalmazás számára eleve értelmezhetetlen jogszabály sérti a jogbiztonságot [36/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 222, 232.; 754/B/1999. AB határozat, ABH 2002, 1050, 1054.).
Az indítvánnyal támadott rendelkezés szövegéből nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy annak tartalma a jogalkalmazó számára eleve értelmezhetetlen. Az értékelést engedő fogalmak használata (mint pl. a jóhiszeműség, közérdek, rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények, arányosság stb.) a jogi szabályozás hagyományos eszköze, amely a jogalkalmazó jogilag kötött, diszkrecionális döntési felhatalmazását, a konkrét ügy részleteinek ismeretében adott mozgásterét jelenti.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint önmagában az sem tekinthető alkotmányellenesnek, hogy a jogalkotó az Mt. 96. § (2) bekezdése érintett rendelkezésének érvényesülését az eset összes körülményei figyelembevételével megállapított elvárhatóságtól teszi függővé. A vizsgált szabály ugyanis nem ad korlátlan mérlegelési lehetőséget annak a megítélésében, mely körülmények fennállása esetén tekinthet el a munkáltató az Mt. 96. § (2) bekezdésben foglalt kötelezettségtől. Az elvárhatóság adott esetben való megítéléséhez a törvény az eset összes körülményei vizsgálatát (ténybeli és jogi értékelését) követeli meg, ennek kereteit pedig az Mt.-nek a munkavállalói kötelezettségeket rögzítő, különösen pedig a rendkívüli felmondás Mt. 96. §-ában foglalt feltételeit szabályozó rendelkezések szabják meg.
A támadott rendelkezés a konkrét ügyekben éppen a törvényes felmondás lehetőségét hivatott garantálni azzal, hogy lehetőséget ad a szabálytól való eltérésre. Ide tartozhatnak azok az esetek, amikor a rendkívüli felmondás Mt. 96. § (1) bekezdésében foglalt törvényi feltételei fennállásának egyértelműsége vagy a munkáltató felmondási joga jogszerű gyakorlása meghiúsításának veszélye esetén a gyors cselekvés kényszere, a munkavállaló korábbi kötelezettségszegései vagy az együttműködési kötelezettséget súlyosan sértő magatartása stb. miatt indokolatlan a vizsgált kötelezettség előírása. Ezek az élethelyzetek (esetek) - változatosságuk, sokszínűségük miatt - az általános szintjén nem modellezhetők, pontos törvényi meghatározásuk hiánya ezért nem jelenti a jogbiztonság sérelmét.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Mt. 96. § (2) bekezdése támadott rendelkezése -jogbiztonság sérelmére alapított - megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasította.
2. Az indítványozó a támadott jogszabályi rendelkezést a törvény előtti egyenlőség alkotmányos elvével is ellentétesnek véli.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése a bírósághoz fordulás alapjogát állapítja meg. Ez az alkotmányi rendelkezés mindenkinek alanyi jogosultságot biztosít arra, hogy az ellene emelt vádat vagy valamely perben jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. Az Alkotmánybíróság értelmezésében ezen alapvető jogból "az államra az a kötelezettség hárul, hogy - egyebek mellett - a polgári jogok és kötelezettségek (a polgári joginak tekintett jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson" [59/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 353, 355.]. A feleknek az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből fakadóan joguk van továbbá arra is, hogy a bíróság az eljárásba vitt jogaikat és kötelezettségeiket elbírálja.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének a bíróság előtti egyenlőség alkotmányos tételét megfogalmazó rendelkezése a személyek általános jogegyenlőségének a bírósági eljárásra való vonatkoztatása. "A bíróság előtti egyenlőség alkotmányos elve megköveteli, hogy a bíróság igénybevételének állami szervek és más személyek tekintetében egyenlő lehetőségei és korlátai legyenek. Pozitív megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy a bíróság igénybevételére vonatkozó alkotmányos jog - a jogviszonyok tartalmi és tárgyi azonossága esetén - egyforma súllyal érvényes a polgári jogi jogviszonyok bármely alanyára." [53/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 261, 264.]
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a bíróság előtti egyenlőség eljárási alapelvével nincs összefüggésben - ezért ellentétben sem - az a szabály, amely a tervezett rendkívüli felmondás indokai megismerését és a kifogások elleni védekezés biztosítását nem teszi lehetővé, ha ez a munkáltatótól - az eset összes körülményeire tekintettel - nem várható el.
A támadott szabály senkit nem von el a bírói út igénybevételének lehetőségétől és más módon sem csorbítja az igazságszolgáltatáshoz fűződő alapvető jogot: a felmondással kapcsolatban perbe vitt jogok és kötelezettségek bírói úton történő elbírálását, a rendkívüli felmondás jogszerűségének vitathatóságát semmilyen formában nem korlátozza.
3. Az indítványozó az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése sérelmét azért állította, mert álláspontja szerint a kifogásolt szabály alapján a munkáltatók a munkavállalókkal szemben "egyoldalú, alkotmányellenes előnyhöz jutnak". Ennek alátámasztására hivatkozott az Alkotmánybíróság 35/1994. (VI. 24.). AB határozatában és az 1/1995. (II. 8.) AB határozatában foglaltakra, kiemelve, hogy alkotmányellenes megkülönböztetés megállapítására ad alapot, ha "a munkáltató, illetve a munkavállaló jogkövető magatartása elmaradásának következményei az állandó bírói gyakorlat szerint eltérőek, s e megkülönböztetésnek nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes".
Az Alkotmánybíróság számos határozatában értelmezte az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését. Állandó gyakorlata szerint az Alkotmány e rendelkezését a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. Az Alkotmánybíróság e határozataiban kifejtette, hogy - bár az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szövegszerűen az alapvető jogok tekintetében tiltja a hátrányos megkülönböztetést - a tilalom, ha a megkülönböztetés sérti az emberi méltósághoz való alapvető jogot, kiterjed az egész jogrendszerre. Abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77- 78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138-140., stb.]
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha a jogalkotó valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy embercsoporttal történt összehasonlításban kezel hátrányosabb módon. [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 161-162.; 43/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 744, 745.; 397/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 786, 787.; 432/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 789, 792.; 719/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 769, 775.; 17/2000. (V. 26.) AB határozat, ABH 2000, 112, 115.; 624/E/1999. AB határozat, ABH 2002, 1023, 1035., stb.]
Az Alkotmánybíróság annak eldöntésénél, hogy a vizsgált jogosultság szabályozása során megvalósult-e alkotmányellenes megkülönböztetés, mindenekelőtt a szabályozás alanyi és tárgyi körét vizsgálta.
Az Mt. 96. § (2) bekezdésének második mondata kizárólag a munkáltató felmondási szándéka esetén írja elő annak a lehetőségnek a biztosítását, hogy az érintett munkavállaló a tervezett intézkedés indokait megismerje és a kifogások ellen védekezhessen; a munkavállalót rendkívüli felmondási joga gyakorlása előtt ilyen kötelezettség nem terheli. Hasonló rendelkezést tartalmaz az Mt. a munkavállaló munkavégzésére vagy magatartására hivatkozással történő munkáltatói rendes felmondás szabályozásában: a munkavállalónak a felmondás előtt lehetőséget kell adni a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre. [Mt. 89. § (5) bekezdés]
A vizsgált törvényi rendelkezés alapvető tényállási eleme a munkaviszony munkáltató által tervezett megszüntetési módja és annak lehetséges indoka. A felmondási indok megismerésére és a védekezésre való jogosultságot megállapító szabályozás kizárólag azokra a munkavállalókra vonatkozik, akiknek a munkaviszonyát valamely szerződésszegő magatartás elkövetésével összefüggésben tervezi megszüntetni a munkáltató. Ennek megfelelően a szerződésszegés miatt munkaviszony megszüntetéssel "fenyegetett" munkavállalók alkotják azt az egynemű csoportot is, amelynek tagjaira vonatkozóan az Mt. 96. § (2) bekezdése eltérést engedő rendelkezésének érvényesülése vizsgálható.
Az Mt. 96. § (2) bekezdése indítványozó által vitatott, kivételt megfogalmazó rendelkezésével összefüggésben azonban nem állapítható meg olyan személyi kör, amelyre nézve - az összehasonlítható személyi körhöz képest - a szabályozás hátrányos megkülönböztetést megvalósítva eltérően érvényesülne, az azonos intézkedéssel érintett munkavállalók számára ugyanis a törvényhozó a tervezett felmondás indokai megismerésének és a védekezés előadásának lehetőségét azonos feltételekkel biztosítja.
A támadott szabály személyek közötti különbségtételt nem fogalmaz meg, és - az indítványozó értelmezésével ellentétben - nem szól a munkáltató és a munkavállaló jogkövető magatartása elmaradásának következményeiről sem. Ezért az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdésének megsértését állító indítványt is elutasította.
4. Az indítványozó a kifogásolt jogszabályi rendelkezéssel kapcsolatban az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdésének sérelmét is állította. A munkáltató által tervezett rendkívüli felmondás indokainak ismertetése és a munkavállalóval szemben felhozott kifogások elleni védekezés lehetőségének biztosítása azonban nem hozható összefüggésbe az ember elidegeníthetetlen alapvető jogaival. Nem állapítható meg az sem, hogy a törvényalkotó korlátozta a felhívott alapjogok lényeges tartalmát azzal, hogy meghatározott körben eltérést engedett az Mt. 96. § (2) bekezdése második mondatában foglalt szabálytól. Ezért az indítványt az Alkotmánybíróság e vonatkozásban is elutasította.
5. Az Alkotmánybíróság főbb hatásköreit az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. §-a tartalmazza. Sem ez a törvény, sem más törvények nem biztosítanak lehetőséget arra, hogy jogalkotást vagy törvénymódosítást kezdeményezzen. Az Alkotmánybíróság ezért a jogszabály módosításának kezdeményezésére irányuló indítványt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 29. § b) pontja alapján, hatáskörének hiánya miatt visszautasította.
Budapest, 2003. szeptember 9.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró