624/E/1999. AB határozat

a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 107. § (1)-(3) bekezdése, 121. § (10) bekezdése, 183. § (1)-(3) bekezdései, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 57. §-a, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 104. §-a, 178. § (3) bekezdése, 235. § (2) bekezdés i) pontja, valamint a Legfelsőbb Bíróság Fpk.VI.31.93571999/2. számú végzése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítványok, valamint alkotmányjogi panaszok tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 107. § (1)-(3) bekezdése és 183. § (1)-(3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 57. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 104. §-ával, 178. § (3) bekezdésével és 235. § (2) bekezdés i) pontjával kapcsolatos, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

4. Az Alkotmánybíróság a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 121. § (10) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.

5. Az Alkotmánybíróság azt az alkotmányjogi panaszt, amely a Legfelsőbb Bíróság Fpk.VI.31.93571999/2. számú végzése megsemmisítésére irányul a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 57. § (1) bekezdése d) és f) pontja alkalmazásával kapcsolatban, visszautasítja.

INDOKOLÁS

I.

Az Alkotmánybírósághoz több olyan indítvány érkezett, amelyekben a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) egyes rendelkezései alkotmányellenességét, illetve alkotmányellenes hiányosságát állították, továbbá a Hpt. kifogásolt szabályaival összefüggésben alkotmányjogi panaszt is előterjesztettek. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és azokat a tartalmuk szerint, egy eljárásban bírálta el.

Az Alkotmánybíróság - az előkészítő munkák körében - az indítványokkal kapcsolatos észrevételeik megtétele érdekében megkereste a pénzügyminisztert és az igazságügy-minisztert.

1. Az indítványozók a Hpt. 107. § (1) bekezdését, amely az Országos Betétbiztosítási Alap (a továbbiakban: OBA) által kifizetett betétkövetelések átszállásáról rendelkezik, ellentétesnek tartják az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, 13. § (1) bekezdésével és 70/A. §-ával.

2. Egy további indítvány a Hpt. 107. §-a (1), (2) bekezdésének, valamint 183. §-a (1), (2) és (3) bekezdésének megsemmisítését kéri az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésére és 9. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva.

Véleménye szerint a piacgazdaság elvével ellentétes, hogy az OBA tényleges képviseleti jogviszony nélkül, a Cstv.-ben megjelölt előnyös sorrendben érvényesítheti a betéteseknek kifizetett összeg erejéig a betétesekről az OBA-ra átszálló követeléseket, továbbá - ellenőrzés nélkül - költségeit, veszélyeztetve a kártalanítási összeget meghaladó követelésekkel fellépő betétesek érdekeit is.

Van, aki azért támadja az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének sérelmére hivatkozva a Hpt. 107. § (1)-(3) bekezdését, valamint a 183. § (1)-(3) bekezdését, mert e szabályok az OBA-t mint közösségi tulajdonost előnyösebb helyzetbe juttatják a magántulajdonos kötvényes hitelezőkhöz képest.

3. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe és 70/A. §-ába ütközőnek tartja az indítványozók egy része a Hpt. 121. § (10) bekezdésének azt a rendelkezését is, amely a biztosítási kötelezettség folytatását, díj fizetését írja elő a felszámolás kezdete utánra is.

Más indítványozók álláspontja szerint a jogállamiság elvével azért ellentétes ez a jogi szabályozás, mert ilyen esetben az OBA semmilyen biztosítási szolgáltatást nem nyújt, ennek ellenére a hitelintézet még a felszámolás kezdő évében is köteles díjat fizetni az OBA-nak.

4. Egy másik indítványozó szerint az Alkotmány 9. §-ába és 70/A. §-ába ütközik a Hpt. 183. § (1) bekezdése, amely a Hpt. 107. § (1) bekezdése értelmében az OBA-ra átszállt követelés mikénti besorolásáról szól a felszámolási eljárás során, mert a szabály az indítványozók szerint előnyösebb helyzetbe juttatja az OBA-t a piaci alapon, díj ellenében működő, önkéntes betétvédelmi alapokhoz képest.

5. Az indítványozók kifogásolják a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) kielégítési sorrendet meghatározó 57. §-át, amely szerintük az Alkotmány 9. § (1) bekezdését és a diszkrimináció tilalmát sérti a közösségi tulajdonon alapuló követeléseknek a magántulajdonú kötvényen alapuló követeléseknél kedvezőbb, a kielégítési sorrendben előbbre való besorolása előírásával.

6. Az indítványozók indítványozták azt is, hogy az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapítson meg azért, mert a jogalkotó a Hpt. 235. § (2) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás ellenére sem rendelkezett "a hitelintézetek követelései és kötelezettségei lejárati időpontjainak összhangjával kapcsolatosan a lejárati szerkezetre" vonatkozó kérdésekben.

Az indítványozók szerint mulasztást követett el a törvényhozó, amikor a Hpt. 104. §-ában nem vagy nem kielégítően szabályozta az OBA tulajdonszerzésének egyes kérdéseit; ez esetenként oda vezethet, hogy az OBA egyszerre léphet fel tulajdonosként és betétbiztosítóként. Ez a helyzet az indítványozók szerint ellentétes az Alkotmány 13. §-ával.

Az indítványozók szerint az Alkotmány 70/A. §-át sértő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség áll fenn, mert a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról szóló 1999. évi III. törvény 1. §-a nem elég tág körben módosította a Hpt. 178. § (3) bekezdését, amelynek értelmében hitelintézet felszámolása esetén a hitelezőnek nem kell megfizetnie a követelés 1%-át követelése bejelentésekor; a módosítás nem terjed ki - az indítvány szerint - a hitelintézet holdudvarába tartozó cégekre sem.

7. Az indítványozók egy része az indítványra okot adó ügy részletes ismertetése mellett jogalkalmazást érintő kérdésekben alkotmányjogi panaszt is előterjesztett. Indítványozták, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a Legfelsőbb Bíróság Fpk.VI.31.935/1999/2. számú végzését.

Az indítványozók hivatkoztak arra is, hogy Alkotmányban biztosított jogaik sérelmét a Cstv. 57. § (1) bekezdése d) és f) pontjának téves alkalmazása okozza; álláspontjuk szerint a Cstv. téves értelmezése sérti a jogbiztonságot, a köz- és magántulajdon egyenlő védelmét, a kisajátításra vonatkozó alkotmányi rendelkezést és a diszkrimináció tilalmát.

II.

1. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezései szerint:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"8. § (...)

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.

(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát."

"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.

(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

2. A Hpt. rendelkezései az indítványok benyújtásakor a következőképpen szóltak:

"4. § (1) Pénzügyi intézmény a hitelintézet (5. §), illetve a pénzügyi vállalkozás (6. §). (...)

104. § (1) Az Alap a kártalanítási összegek kifizetésén kívül más kötelezettséget (hitelnyújtás, alárendelt kölcsönnyújtás, tulajdonrész szerzése hitelintézetben, kezességvállalás, betétállomány átruházásához fedezetnyújtás stb.) is vállalhat a Felügyelet által alkalmazott kivételes intézkedés (157-168. §) kedvező hatásának elősegítése és a betétek befagyásának elkerülése érdekében az e §-ban meghatározott keretek között, a Felügyelettel egyeztetett módon. (...)

(5) A hitelintézet helyzetének rendezése érdekében az (1) bekezdés szerint vállalt feltételes és feltétlen kötelezettségvállalások együttes összege nem haladhatja meg a hitelintézetnél elhelyezett biztosított betétek után a 101. § szerint kifizetendő kártalanítások és az Alapnál ezek kifizetésével kapcsolatban felmerült költségek várható összegét. (...)

107. § (1) Ha az Alap a betéteseknek kártalanítást fizetett ki, a hitelintézettel szembeni követelés - a kifizetett összeg erejéig - a betétesről az Alapra száll át. A követelés átszállásával az Alap a korábbi jogosult helyébe lép. Az Alap a felszámolási eljárásban az átszállt követeléseket jogosult érvényesíteni.

(2) Az Alapból a kártalanításra jogosult személy részére történt bármilyen kifizetés, illetve az Alap által a 104. § alapján vállalt kötelezettség teljesítéséből eredő kifizetés esetén az érintett hitelintézet az Alap által kifizetett összeget és a kifizetéshez kapcsolódóan az Alapnál felmerült költségeket köteles az Alapnak visszafizetni, illetőleg megfizetni. E kötelezettség akkor is fennáll, ha a hitelintézet Alapban való tagsága megszűnt.

(3) Hitelintézet felszámolása során az Alap azon betétek tekintetében is jogosult hitelezőként fellépni, amelyekből eredő jogok még nem szálltak át az Alapra, de amelyekért a 101. § szerint fizetni tartozik, ideértve a kifizetés kapcsán felmerülő költségeket is. (...)

121. § (1) Az Alap tagjainak éves befizetési kötelezettségét úgy kell megállapítani, hogy az figyelembe vegye a hitelintézetnél a tárgyévet megelőző december 31-én fennálló, az Alap által a 99. § és 100. § szerint biztosított betétek teljes összegét, illetve az Alap szabályzata által megállapított egyéb szempontokat, különösen a hitelintézetnél elhelyezett betétek átlagos nagyságát. (...)

(10) A hitelintézet a felszámolása kezdő évében az e §-ban meghatározottak szerint köteles éves díjat fizetni. A díj vetítési alapja a befizetést megelőző negyedév átlagos biztosított betétállománya. (...)

178. § (1) A hitelintézet esetében a Cstv. II, fejezete nem alkalmazható. Egyszerűsített felszámolási eljárás hitelintézet esetében nem alkalmazható. (...)

(3) A hitelintézettel szemben fennálló, pénzügyi szolgáltatási, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási, befektetési szolgáltatási és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységből származó követelések esetében a Cstv. 46. §-ának (7) bekezdése nem alkalmazható. (...)

183. § (1) Hitelintézet felszámolása során a betételhelyezésből eredő követeléseket a Cstv. 57. § (1) bekezdésének d) pontjába kell sorolni; e követelések egyenrangúak.

(2) A felszámolás során tartott egyezségi tárgyaláson az állam és az Alap képviselője - az általuk biztosított betétek tekintetében és értékében - hitelezőként vesznek részt, jogosultak megtenni az egyezség létrejöttéhez szükséges engedményeket. (...)

235. § (...)

(2) Felhatalmazást kap a pénzügyminiszter, hogy rendeletben állapítsa meg:

i) a hitelintézetek követelései és kötelezettségei lejárati időpontjainak összhangjával kapcsolatosan a lejárati szerkezetre, vonatkozó részletes szabályokat."

3. A Cstv. rendelkezései az indítványok benyújtásakor az alábbiak voltak:

"46. § (1) A felszámoló felméri a gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetét és a vele szemben támasztott követeléseket. (...)

(7) Az (5) bekezdésben meghatározott követelések - kivéve az 57. § (1) bekezdés a) és c) pontjában foglalt követeléseket - nyilvántartásba vételének a feltétele, hogy a hitelező a követelése 1%-át, de legalább 1000 Ft-ot és legfeljebb 100 000 Ft-ot a bíróság Gazdasági Hivatala által kezelt elkülönített számlára - a bírósági ügyszámra hivatkozással - befizessen és ezt a felszámolónak igazolja. A hitelezők által befizetett összeget mint hitelezői követelést, az 57. § (1) bekezdésének f) pontja szerint kell besorolni. A Gazdasági Hivatal a felszámolót félévente tájékoztatja a számlán lévő összeg nagyságáról. (...)

57. § (1) A gazdálkodó szervezetnek a felszámolás körébe tartozó vagyonából a tartozásokat a következő sorrend figyelembevételével kell kielégíteni:

a) a felszámolás (2) bekezdés szerinti költségei,

b) zálogjoggal, óvadékkal biztosított követelések - ideértve az önálló zálogjogot is - a zálogtárgy (óvadék) értékének erejéig, feltéve, hogy a biztosítékot a felszámolási eljárás megindítása előtt legalább hat hónappal kikötötték, ha a zálogtárgyat több zálogjog terheli, akkor a kielégítés sorrendjére a Polgári Törvénykönyv 263. §-ának (2) bekezdése az irányadó. A zálogjoggal és az óvadékkal biztosított követelésekkel azonos elbírálás alá esik az a követelés, amelynek végrehajtására a végrehajtási jogot a felszámolás kezdő időpontjáig [28. § (2) bekezdés e) pont] bejegyezték,

c) a gazdálkodó szervezetet terhelő tartásdíj, életjáradék, kártérítési járadék, bányászati keresetkiegészítés, továbbá a mezőgazdasági szövetkezet tagja részére a háztáji föld vagy termény helyett adott pénzbeli juttatás, amely a jogosultat élete végéig megilleti,

d) a kötvényen alapuló követelések kivételével, magánszemély nem gazdasági tevékenységből eredő más követelése, így különösen a hibás teljesítésből, a kártérítésből eredő követelések, a szakmában szokásos várható szavatossági vagy jótállási kötelezettségek felszámoló által számszerűsített összegét is ideértve,

e) a társadalombiztosítási tartozások, az adók - kivéve a (2) bekezdés c) pontja szerinti adótartozásokat - és adók módjára behajtható köztartozások, valamint a víz- és csatornadíjak,

f) egyéb követelések,

g) a keletkezés idejétől és jogcímétől függetlenül a késedelmi kamat és késedelmi pótlék, továbbá a pótlék és bírság jellegű tartozás."

4. A következő esetekben a támadott jogszabályok szövege különböző módosítások eredményeként változott:

- a Hpt. 121. §-ának (10) bekezdését módosította a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXIV. törvény 76. §-a,

- a Hpt. 178. §-a (3) bekezdésének idézett szövegét a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXIV. törvény 116. §-a határozta meg,

- a Hpt. 183. §-ának (2) bekezdését a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 437. §-ának (19) bekezdése iktatta be, a (3) bekezdés számozását pedig ugyanez a törvényi rendelkezés változtatta meg,

- a Cstv. 46. §-ának (7) bekezdését az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi XCIX. törvény 188. §-a változtatta meg,

- a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b), illetve d) pontját a zálogjoggal kapcsolatos törvényi szabályozás módosításáról szóló 2000. évi CXXXVII. törvény 3. §-ának (3), illetve (4) bekezdése módosította.

Az Alkotmánybíróság a jelenleg hatályos szöveg alapján végezte el a vizsgálatot.

5. A Hpt. egyes módosult, hatályos szabályai szerint:

"121. § (1) Az Alap tagjainak éves befizetési kötelezettségét úgy kell megállapítani, hogy az figyelembe vegye a hitelintézetnél a tárgyévet megelőző december 31-én fennálló, az Alap által a 99. § és 100. § szerint biztosított betétek teljes összegét, a hitelintézet önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alapban fennálló tagságát, illetve az Alap szabályzata által megállapított egyéb szempontokat. Az Alap az éves díj megállapítása során figyelembe veheti a más jogszabályban meghatározott minősítő szervezet által a hitelintézetre, illetve annak kötelezettségeire meghatározott minősítéseket. (...)

(10) A hitelintézet végelszámolása vagy felszámolása kezdő évében a végelszámolás vagy felszámolás kezdő napjáig az e §-ban meghatározottak szerint köteles időarányos éves díjat fizetni. A díj vetítési alapja a befizetést megelőző negyedév átlagos biztosított betétállománya. (...)

178. § (1) A hitelintézet esetében a Cstv. II. Fejezete nem alkalmazható. (...)

(3) A pénzügyi intézménnyel szemben fennálló követelések esetében a Cstv. 46. §-ának (7) bekezdése nem alkalmazható. (...)

183. § (...)

(2) Hitelintézet felszámolása esetén az 5. számú mellékletben meghatározott alárendelt kölcsöntőkéből, valamint kiegészítő alárendelt kölcsöntőkéből eredő tartozást a Cstv. 57. § (1) bekezdésének g) pontjában meghatározott tartozás kielégítését követően kell kielégíteni.

(3) A felszámolás során tartott egyezségi tárgyaláson az állam és az Alap képviselője - az általuk biztosított betétek tekintetében és értékében - hitelezőként vesznek részt, jogosultak megtenni az egyezség létrejöttéhez szükséges engedményeket."

6. A Cstv. módosult, hatályos rendelkezései az alábbiak:

"46. § (1) A felszámoló felméri a gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetét és a vele szemben támasztott követeléseket. (...)

(7) Az (5) bekezdésben meghatározott követelések - kivéve az adóhatóság által érvényesített, az államháztartás valamely alrendszerét megillető követeléseket, valamint az 57. § (1) bekezdés a) és c) pontjában foglalt követeléseket - nyilvántartásba vételének a feltétele, hogy a hitelező a követelése 1%-át, de legalább 1000 Ft-ot és legfeljebb 100 000 Ft-ot a bíróság Gazdasági Hivatala által kezelt elkülönített számlára - a bírósági ügyszámra hivatkozással - befizessen és ezt a felszámolónak igazolja. A hitelezők által befizetett összeget mint hitelezői követelést, az 57. § (1) bekezdésének f) pontja szerint kell besorolni. A Gazdasági Hivatal a felszámolót félévente tájékoztatja a számlán lévő összeg nagyságáról. (...)

57. § (1) A gazdálkodó szervezetnek a felszámolás körébe tartozó vagyonából a tartozásokat a következő sorrend figyelembevételével kell kielégíteni:

a) a felszámolás (2) bekezdés szerinti költségei,

b) a felszámolás kezdő időpontja előtt zálogjoggal, óvadékkal biztosított követelések - ideértve az önálló zálogjogot, valamint azt a követelést is, amely kizárólag a zálogtárgyból történő kielégítés tűrésére irányul (dologi kötelezettség) -a zálogtárgy (óvadék) értékének erejéig - figyelembe véve a 49/D. § (1) bekezdése alapján már kifizetett összeget is -, feltéve, hogy a zálogszerződés tekintetében a fedezet elvonásának rosszhiszeműségét, illetve ingyenességét a Ptk. 203. § (2) bekezdése szerint vélelmezni nem kell; ha a zálogtárgyat több zálogjog terheli, akkor a kielégítés sorrendjére a Ptk. 256. §-ának (1) bekezdése az irányadó; e rendelkezés alkalmazásában a zálogjoggal és az óvadékkal biztosított követelésekkel azonos elbírálás alá esik az a követelés, amelynek végrehajtására az ingóságot lefoglalták, illetve a végrehajtási jogot a felszámolás kezdő időpontjáig [28. § (2) bekezdés e) pont] bejegyezték,

c) a gazdálkodó szervezetet terhelő tartásdíj, életjáradék, kártérítési járadék, bányászati keresetkiegészítés, továbbá a mezőgazdasági szövetkezet tagja részére a háztáji föld vagy termény helyett adott pénzbeli juttatás, amely a jogosultat élete végéig megilleti,

d) a kötvényen alapuló követelések kivételével, magánszemély nem gazdasági tevékenységből eredő más követelése (így különösen a hibás teljesítésből, a kártérítésből eredő követelések, a szakmában szokásos várható szavatossági vagy jótállási kötelezettségek felszámoló által számszerűsített összegét is ideértve), a kis- és mikrovállalkozás, valamint a mezőgazdasági őstermelő követelése,

e) a társadalombiztosítási tartozások és a magán-nyugdíjpénztári tagdíj tartozások, az adók - kivéve a (2) bekezdés c) pontja szerinti adótartozásokat - és adók módjára behajtható köztartozások, a visszafizetendő állami támogatások, valamint a víz- és csatornadíjak,

f) egyéb követelések,

g) a keletkezés idejétől és jogcímétől függetlenül a késedelmi kamat és késedelmi pótlék, továbbá a pótlék és bírság jellegű tartozás."

III.

Az indítványok megalapozatlanok.

Az indítványozók - akik részben a Reálbank Rt. felszámolása által érintett személyek - a hitelintézetnél elhelyezett, betétnek minősülő összegek és a hitelintézettel szemben fennálló más követelések biztosítására, ezzel összefüggésben a betétbefagyás egyes következményeire, a betétbiztosítási rendszerre és az OBA-ra vonatkozó szabályozás némely elemét kifogásolják.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 533. § (1) bekezdése szerint takarékbetét-szerződés alapján a pénzintézet köteles a betevőtől takarékbetétkönyv vagy más okmány ellenében pénzt átvenni és annak összegét a szerződés szerint visszafizetni.

A Ptk. 533. § (4) bekezdésének 1993. június 30-án hatályát vesztett rendelkezései értelmében a takarékbetét visszafizetéséért az állam állt helyt. Ehhez hasonló rendelkezést tartalmazott a takarékbetétről szóló 1989. évi 2. törvényerejű rendelet 4. § (1) bekezdése is.

Az említett állami garanciát a jogalkotó megszüntette, helyette más jogintézményt vezetett be. Az Országos Betétbiztosítási Alapot az Országos Betétbiztosítási Alap létrehozásáról és működésének részletes szabályairól szóló 1993. évi XXIV. törvény hozta létre. A pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló 1991. évi LXIX. törvény 30. §-a előírta, hogy a betétügyletek végzésére felhatalmazott pénzintézetek 1993. január 1-jéig kötelező betétvédelmi alapot hozzanak létre. A törvényjavaslathoz fűzött indokolás értelmében a jogalkotó célja az volt, hogy a piacgazdaságokban alkalmazott, az Európai Közösség idevágó irányelveinek is megfelelő intézményesített betétbiztosítási rendszer jöjjön létre, amely megfelelő biztosítást nyújt a betétesek részére a pénzintézetek fizetésképtelensége (a betét "befagyása") esetén.

A javaslat szerinti új betétbiztosítási rendszer a korábbi - az állami tulajdonú egyszintű bankrendszer körülményeihez igazodó - állami garancián (helytálláson) keresztül érvényesülő betétbiztosítás helyébe lépve, a korábbi rendszerhez képest a betétesek (betétek) lényegesen szélesebb körére terjesztette ki a védelmet. Ugyanakkor a betétbiztosítást piaci alapra építő biztosítási díjat nem terítette szét a továbbiakban a költségvetésen keresztül az adófizetők teljes körére, hanem a betétbiztosítás díját a pénzintézetekkel - és rajtuk keresztül a pénzintézetek ügyfeleivel - fizetteti meg.

A jogalkotó az Alap feladatát elsődlegesen a betét befagyása utáni térítésnek a betétesek részére történő kifizetésében határozta meg, abban az esetben, ha a betétesnek a pénzintézet nem tudja a betétet meghatározott időn belül visszafizetni. Az Alap által nyújtott biztosítás - mind a betétesek, mind a pénzintézetek megfelelő felkészülése érdekében - átmeneti jelleggel - kiterjedt a pénzintézetek által a törvény hatálybalépése előtt kibocsátott értékpapírok vagy értékpapír jellegű okiratok útján gyűjtött betétekre is. Az Országos Betétbiztosítási Alap által nyújtott betétbiztosítás betétesenként és pénzintézetenként limitált. (A hatályos szabályok szerint az Alap a kártalanításra jogosult személy részére a befagyott betét tőke- és kamatösszegét személyenként és hitelintézetenként összevontan legfeljebb egymillió forint összeghatárig fizeti ki kártalanításként.) A kötelező betétbiztosítás az 1992. december 31-e után elhelyezett betétek esetében csak a névre szóló betétekre terjed ki.

Az állami tulajdonú, egyszintű bankrendszerből "örökölt" jogszabályban vállalt automatikus állami garancia (helytállás) rendszere tehát az 1993. évi XXIV. törvény hatálybalépését követően elhelyezett betétekre megszűnt.

Az Országos Betétbiztosítási Alapot a törvény sui generis jogi személyként hozta létre. A pénzintézetek a betétgyűjtési tevékenységre vonatkozó kérelem benyújtásával egyidejűleg kötelesek voltak az Alaphoz való csatlakozásról szóló nyilatkozatukat az Alapnak megküldeni, és annak másolatát csatolni a bankfelügyeleti engedélykérelemhez. A jogalkotó tekintettel volt arra, hogy az Alap feladataihoz illeszkedő szervezeti, működési forma a tipizált intézmény-, illetve cégformákhoz képest számos sajátossággal bír. Ennek megfelelően az Alap olyan nonprofit jellegű, közfeladatokat ellátó - törvényileg külön szabályozott - intézmény, amellyel kapcsolatban a létrehozatalra, szervezetre, tőkére, működésre vonatkozó szabályokat a törvény rendelkezései állapították meg. Az Alap közvetett módon közpénzeket kezel és közhasznú feladatokat lát el, ezért pénzügyi, számviteli ellenőrzését az Állami Számvevőszék végzi.

Az Alap által a betétesek részére teljesített kifizetések összegének erejéig a betéteseknek az alapban tagsággal rendelkező pénzintézettel (a továbbiakban: tagintézet) szembeni követelései az alapra szállnak át. A pénzintézet a kifizetett összegeket köteles az Alapnak visszafizetni. A tagintézettől követelhető díjak, valamint az alap által a betéteseknek kifizetett és a pénzintézettől követelhető összegek köztartozásnak minősülnek.

Az Országos Betétbiztosítási Alap létrehozásáról és működésének részletes szabályairól szóló 1993. évi XXIV. törvényt a Hpt. 1997. január 1-jétől hatályon kívül helyezte. A Hpt. ugyanakkor az OBA vonatkozásában a korábbi szabályokhoz hasonló rendelkezéseket tartalmaz.

Az OBA a Hpt. alapján jogi személy; feladatait a Hpt. 98. §-a határozza meg.

Az OBA alapvető feladata, hogy a hitelintézeteknél elhelyezett bizonyos betétek - alapvetően a hitelintézetek befizetéseiből képzett fedezet mellett - a törvényben meghatározott összeghatárig biztosítottak legyenek. Ez azt jelenti, hogy egy adott hitelintézet likviditási válsága, felszámolása, a betétek "befagyása" esetén a törvényben meghatározott mértékig és rendben, a betétesek az OBA-n keresztül a felszámolási eljárás befejezése előtt is és eredményétől függetlenül is "kártalanításban" részesülnek.

A Hpt. OBA-ra vonatkozó rendelkezései egyértelműen és kizárólag a hitelintézeteknél betétszerződés alapján elhelyezett összegek egy részének biztosítására vonatkoznak. Az OBA - a törvényben meghatározott tevékenységét illetően - nem rendelkezik feladatkörrel, nem tartozik helytállással a hitelintézet egyéb hitelezői (pl. bármilyen jogcímen kártérítési követelés stb.) követelései tekintetében.

1. Az indítvány által támadott, a Hpt. 107. §-ának (1) bekezdése szerint "ha az Alap a betéteseknek kártalanítást fizetett ki, a hitelintézettel szembeni követelés - a kifizetett összeg erejéig - a betétesről az Alapra száll át. A követelés átszállásával az Alap a korábbi jogosult helyébe lép. Az Alap a felszámolási eljárásban az átszállt követeléseket jogosult érvényesíteni."

A támadott rendelkezés csak a betétesek, az OBA és a felszámolás alatt álló hitelintézet közötti jogviszonyra vonatkozik. Azokra a személyekre, akik nem betétesek, akiknek követelése nem betétszerződés alapján áll fenn, akik más jogcímen minősülnek a felszámolás alatt álló cég hitelezőinek, ez a szabály nem vonatkozik. Ennek megfelelően a Hpt. támadott rendelkezése, a 107. § (1) bekezdése Önmagában nincs összefüggésben a különféle jogcímű követeléseknek a kielégítési rangsorba történő besorolása meghatározásával. Bírósági jogalkalmazási kérdés az eltérő jogcímű követelések egymáshoz viszonyított besorolása a jogszabályok alapján.

A Hpt. 107. § (1) bekezdése arra az esetre vonatkozik, ha az OBA alapfeladatának eleget téve, a hitelintézet mint adós helyett a betétesek követelését vagy annak egy részét teljesíti.

Ebben az esetben az adós helyett a kötelezettséget teljesítő OBA a teljesített kötelezettség erejéig a kielégített hitelező helyébe lép, és ebbeli pozíciójában lép fel az adós intézménnyel szemben. Emellett az OBA kártalanításán túl fennmaradt betétkövetelése tekintetében a korábbi betétes valamennyi joga fennmarad, követelését felszámolási eljárás keretében érvényesítheti.

A támadott rendelkezés a polgári jogban ismert - a vagyonbiztosítás körében érvényesülő - elvet fejez ki. Ez az elv azt jelenti, hogy a hatókörében a biztosított nem követelheti a károkozótól is a kár megtérítését, ha őt a biztosító kielégítette. De azt is jelenti, hogy a károkozó sem mentesül a megtérítési felelősség alól azon az alapon, hogy vele szemben igényt a károsult biztosított nem érvényesíthet. A Hpt. erre figyelemmel engedményez jogokat, a kifizetett összeg erejéig az OBA-nak megtérítési (regressz) igényt biztosít a hitelintézettel szemben.

Megállapítható, hogy ez, a követelések átszállására vonatkozó szabály világos, egyértelmű, hatását tekintve kiszámítható és a norma címzettjei számára előre látható; nem tartalmaz korlátozást a tulajdonhoz való alapvető jogot illetően; ezért nem sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság, illetve jogbiztonság és az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdésében deklarált tulajdonhoz való jog védelmének alkotmányos elvét sem.

Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése a magántulajdon és a köztulajdon egyenlőségét deklarálja, a 13. § (2) bekezdése a kisajátítás alkotmányos feltételeit határozza meg. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott rendelkezés és a felhívott alkotmányos szakaszok között nincs alkotmányjogilag értékelhető összefüggés.

2. Az OBA a Hpt. szabályai szerint kártalanítást fizet azoknak a betéteseknek, akikkel szemben az OBA-val tagsági jogviszonyban álló hitelintézet a betétszerződés alapján fennálló fizetési kötelezettségének nem tud eleget tenni. A fizetendő kártalanítás fedezetének megteremtését szolgálja - többek között - egyrészt a csatlakozási díj, másrészt az éves díjfizetési kötelezettség. Mind a csatlakozási díj, mind az éves díjfizetési kötelezettség mértékére vonatkozó szabályokat a Hpt. határozza meg (120-121. §). A kifizetett kártalanítási összeg erejéig az OBA törvényi engedmény alapján a fizetésképtelen hitelintézettel szemben a kártalanított betétes követelését érvényesítheti [Hpt. 107. §-ának (1) bekezdése]. Ezeknek a szabályoknak az alapján a betétesek javára sajátos biztosítási jogviszony jön létre, amelynek szabályai nem azonosak a Ptk.-nak a biztosításra vonatkozó XLV. fejezetében meghatározott szabályokkal. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Hpt. támadott szabályai alkotmányellenesek. A támadott szabályok és az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság elve között nincs alkotmányos összefüggés.

3. A szintén támadott Hpt. 121. § (10) bekezdése szerint: "A hitelintézet a felszámolása kezdő évében az e §-ban meghatározottak szerint köteles éves díjat fizetni. A díj vetítési alapja a befizetést megelőző negyedév átlagos biztosított betétállománya."

A Hpt. 121. §-ának (10) bekezdését módosította a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról szóló 2000. évi CXXIV. törvény 76. §-a. Az indítványok a módosítás előtti szöveget támadják, amely szerint a felszámolás évében éves díjat kellett fizetni. A módosítás ezt a rendelkezést megváltoztatta, és a felszámolás napjáig számított időarányos díj fizetését írta elő.

Az Alkotmánybíróság a vizsgálatot a régi helyébe lépő új szabályozás tekintetében akkor folytatja le, ha az tartalmilag alkotmányossági szempontból a korábbival azonos. Ez a konkrét esetben nem állapítható meg.

Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét nem vizsgálja, hacsak nem annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés. (335/B/1990. AB határozat, ABH 1990. 261., 262.) Hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányossági vizsgálata a konkrét normakontroll két esetében, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés és a 48. § szerinti alkotmányjogi panasz alapján lehetséges, mivel ezekben az esetekben az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és - ha az indítványozó különösen fontos érdeke indokolja - a konkrét ügyben való alkalmazási tilalom kimondására van lehetőség.

Jelen ügyben ez az indítvány az Abtv. 1. § b) pontja szerinti absztrakt norma-kontrolira irányult, ezért az Alkotmánybíróság az eljárást ebben a részében - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 31. §-ának a) pontja alapján - megszüntette.

4. A kötvényen alapuló követelésekre, magánszemély nem gazdasági tevékenységből eredő más követelésére és a hitelintézet felszámolása során a betételhelyezésből eredő követelésekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések, a Hpt. 183. § (1) bekezdése és ezzel összefüggésben a Cstv. 57. § (1) bekezdésének d) pontja tekintetében az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg.

Bár az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szövegszerűen az emberi, állampolgári jogok tekintetében tiltja a hátrányos megkülönböztetést, a tilalom, ha a megkülönböztetés sérti az emberi méltósághoz való alapvető jogot, kiterjed az egész jogrendszerre [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280., 281-282.]. Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 197., 203-204.]. Az állam joga -s egyben bizonyos körben kötelezettsége is -, hogy a jogalkotás során figyelembe vegye az emberek között ténylegesen meglévő különbségeket [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280., 282.]. A diszkrimináció vizsgálatának előkérdése tehát az, hogy az alapjoggal, illetőleg az alapjognak nem minősülő egyéb joggal kapcsolatban állított megkülönböztetés egymással összehasonlítható alanyi körre vonatkozik-e.

Az Alkotmánybíróság a diszkrimináció tilalmát vizsgálva a 43/B/1992. AB határozatában rámutatott arra is, hogy személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon (ABH 1994. 744., 745.). A jogalanyok közötti megkülönböztetés pedig - az Alkotmánybíróság következetes álláspontja szerint - akkor tekinthető alkotmányellenesnek, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. (191/B/1992. AB határozat, ABH 1992. 592., 593.)

A már ismertetett szabályozás szerint az Országos Betétbiztosítási Alapot a törvény sui generis jogi személyként hozta létre; a hitelintézetek kötelesek az OBA-hoz csatlakozni, kivéve, ha minden kötelezettségükért az állam kezességet vállal.

Más jogállású ezzel szemben a Hpt. XX. fejezetében szabályozott önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alap. Ha a hitelintézetek létrehoznak ilyet, akkor nem kötelező a csatlakozás. Részben eltérő szabályok vonatkoznak az önkéntes alap megalakítására, létesítő okiratára, a tagok névjegyzékére, a közgyűlésre, az igazgatóságra, a felügyelőbizottságra, a könyvvizsgálóra, az önkéntes alap döntésével szembeni jogorvoslatra, tevékenységére.

A nem kötelezően, hanem csupán önkéntesen létrehozható betétbiztosítási alapokkal (Hpt. 128. §) összevetve az OBA nem tekinthető azonos jogállásúnak.

Az OBA-val alkotmányjogi szempontból azonos jogállásúnak és tevékenységűnek tekinthető szervezet azonos kötelezettségekkel nem létezik.

Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy a 426/B/1993. AB határozatban (ABH 1993. 658., 659.) hasonlóan foglalt állást egy társadalombiztosítási jogszabály vizsgálata során, amikor úgy döntött, hogy a társadalombiztosítási szabályozás szempontjából a kötelezően biztosítottak és az önkéntes elhatározáson alapuló megállapodás megkötésére jogosultak nem tartoznak egy csoportba.

A köz- és a magántulajdon egyenlő védelmével kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy az OBA feladatát és jogállását, vagyonát meghatározó Hpt. alapján (98. §, 108. § és 119. §) megállapítható, hogy az OBA vagyona nem minősül köztulajdonnak.

A köztulajdon sajátos polgári jogi tulajdon, amely az Alkotmány 9. § (1) bekezdése alkalmazásában az állami köztulajdonra, a települési önkormányzatok, a köztestületek vagy közalapítványok tulajdonára vonatkozik.

Az Alap a kifejtettek szerint sajátos jogi személy, saját vagyona, bevételei és jövedelme után sem társasági adó, sem helyi adó, sem illeték fizetésére nem kötelezhető, pénzeszközei nem vonhatók el, és a Hpt.-ben meghatározottól eltérő célra nem használhatók fel, az Alap saját tőkéje nem osztható fel, pénzügyi-számviteli ellenőrzését az Állami Számvevőszék végzi.

Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése a köz- és magántulajdon egyenjogúsága és egyenlő védelme elvét a piacgazdasághoz köti. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az Alkotmány 9. §-a a piacgazdaságban való egyenjogú részvételt, a gazdasági verseny szabadságát biztosítja [58/1994. (XII. 14.) AB határozat, ABH 1994. 334., 338-339.]. Az 59/1991. (XI. 19.) AB határozat (ABH 1991. 293., 294-295.) arra mutatott rá, hogy "a piacgazdaság plurálisán tagolt tulajdoni szerkezetű gazdaság, amely a különböző tulajdonformák egyenrangúságának, valamint a vállalkozás és verseny szabadságának alkotmányosan elismert elve alapján működik. A piacgazdaság körülményei között a versenyszférában következetesen el kell határolni egymástól az állam közhatalmi és tulajdonosi minőséget, illetve az állami (államigazgatási) és a vállalkozói gazdálkodási szférát". A kifejtettekből következik, hogy a köztulajdon alanya is csak mint a piac szereplője egyenjogú a magántulajdonosokkal.

Az Alap tekintetében a köztulajdon és a magántulajdon eltérő kezelésének kérdése a Hpt. 107. § (1)-(3) bekezdése, 183. § (1) bekezdése és a Cstv. 57. §-a szempontjából nem merülhet fel.

A betétesek és a kötvényesek követelései között mind a Hpt., mind a Cstv. különbséget tesz.

Az Alap által biztosított betétekről a Hpt. 99. §-a szól; a 100. § pedig azt határozza meg, hogy az Alap által nyújtott biztosítás mire nem terjed ki.

A Cstv. 57. § (1) bekezdés d) pontja a kötvényen alapuló követelésekkel és magánszemély nem gazdasági tevékenységből eredő más követelésével kapcsolatban tartalmaz rendelkezéseket.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint "a jogbiztonság ... az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára ... előre láthatóak legyenek". [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992. 77., 84.]

E szabályokban foglalt törvényi megfogalmazás az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szempontjából az Alkotmánybíróság szerint elegendő pontosságú, tartalmi határozottságú: lehetővé teszi az állampolgár számára, hogy magatartását a törvényben előírtakhoz igazítsa.

Megállapítható az is, hogy a kötvényesek követeléseinek hátrányos megkülönböztetése a betétesekkel nem összehasonlítható alanyi körre vonatkozik. A betéttulajdonosok jogaira előre megismerhető tartalmú szabályozást tartalmaz a Hpt., amely számos kérdésben eltérést tartalmaz az értékpapírba (ezen belül a kötvénybe) befektető személy jogállásához képest; a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény ezt a különbséget többek között azzal jellemzi, hogy befektetőnek azt a személyt tekinti, aki a befektetési szolgáltatóval, befektetési alapkezelővel, árutőzsdei szolgáltatóval vagy más befektetővel kötött szerződés alapján saját vagy más pénzét, egyéb vagyontárgyát részben vagy egészben a tőkepiac, illetve a tőzsde hatásaitól teszi függővé, kockáztatja [5. § (1) bekezdés 18. pontja].

Az eltérő jogi szabályozásra figyelemmel a kötvényesek és betétesek követeléseinek megkülönböztetésénél az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelme nem merül fel, az ennek megállapítására irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.

5. Az indítványozók kifogásolták az egyes követelések kielégítési sorrendjére vonatkozó szabályt is, az Alkotmány 9. § (1) bekezdése és 70/A. §-a sérelmét állítva.

A Hpt. 183. § (1) bekezdése szerint ugyanis a hitelintézet felszámolása során a betételhelyezésből eredő követeléseket a Cstv. 57. § (1) bekezdésének d) pontjába kell sorolni; e követelések egyenrangúak.

A Cstv. 57. §-a (1) bekezdésében meghatározott kielégítési sorrend megítélésével az Alkotmánybíróság az 1162/B/1995. AB határozatában (ABH 1996. 559.) már foglalkozott.

Az említett határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kielégítési sorrendre vonatkozó rendelkezés "kifejezetten gazdaságpolitikai szabály, amely a csődbe, illetve felszámolás alá került gazdálkodó szervezetek vagyonának felszámolását szabályozza. Ha a felosztásra kerülő vagyon nem elegendő minden hitelezői igény maradéktalan kielégítésére, óhatatlanul vagy arányos kielégítési, vagy sorrendi szabályozást kell alkalmazni. Akár az egyik, akár a másik elkerülhetetlen méltánytalanságot eredményezhet. A jogalkotó nem sérti az Alkotmány 9. §-ában rögzített elvet, ha mérlegeli a különböző követelések fontosságát, jelentőségét, és kielégítési sorrendet állapít meg." (ABH 1996. 559., 561.)

Az Alkotmánybíróság a végrehajtási eljárás során meghatározott hasonló elvek szerint felépülő kielégítési sorrenddel kapcsolatos 50/1991. (X. 3.) AB határozatában (ABH 1991. 251., 254.) is hangsúlyozta, hogy nem sérti a diszkrimináció tilalmát az, ha a jogalkotó mérlegeli a különböző követelések fontosságát, jelentőségét, és ennek megfelelően kielégítési sorrendet állapít meg.

A Cstv. 57. § (1) bekezdése az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megjelenő jogbiztonság fent értelmezett követelményének megfelel, hiszen tartalmazza azokat az eljárási garanciákat, amelyek a téves felszámolói, illetve bírósági döntések orvoslásához szükségesek, így a jogbiztonság követelménye kellően érvényesül.

Mivel az OBA feladatát és jogállását, vagyonát meghatározó Hpt. alapján (98. §, 108. § és 119. §) megállapítható, hogy az OBA vagyona nem minősül állami vagy más köztulajdonnak, így e körben a köztulajdon és a magántulajdon eltérő kezelése nem merülhet fel.

A Cstv. 57. §-ának hivatkozott rendelkezése és az indítványozók által megjelölt, az Alkotmány 13. §-ának (2) bekezdésében foglalt kisajátításra vonatkozó rendelkezés között értékelhető tartalmi összefüggés nincs.

6. Az Abtv. 49. § (1) bekezdése értelmében mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet az Alkotmánybíróság akkor állapít meg, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát mulasztotta el, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, alkotmányellenes helyzetet teremtett.

Az Alkotmánybíróság már a 22/1990. (X. 16.) AB határozatban elvi jelentőséggel rámutatott arra, hogy a jogalkotó szerv jogszabály-alkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha a jogi szabályozás iránti igény annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos joguk érvényesítésének gyakorlati lehetőségétől (ABH 1990. 83., 86.). Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata továbbá, hogy mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992. 204., 205.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992. 227., 231.].

a) Tényként megállapítható, hogy az indítványozók által jelzett, a Hpt. 235. § (2) bekezdésének i) pontja alapján kiadandó pénzügyminiszteri rendelet megalkotására, kihirdetésére eddig nem került sor.

Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992. 204-205.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik. [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995. 108., 113; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997. 122., 128; 15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998. 132., 138] "A szabályozás tartalmának hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is a mulasztás vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapul." [4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999. 52., 57.]

Az Alkotmánybíróság már több határozatában érintette a felhatalmazás tárgykörét: kitért magának a felhatalmazásnak az alkotmányellenességére, a felhatalmazásból eredő jogalkotási kötelezettségre, a felhatalmazás hiányából eredő jogkövetkezményekre, de értelmezte a felhatalmazás kereteit, a megadott keretek túllépését is. A felhatalmazás esetében a jogalkotás nem a felhatalmazott szerv saját belátásán alapul, hanem általában kötelezettség [pl. 1/1991. (I. 29.) AB határozat, ABH 1991. 371., 373-374.]. A jogi szabályozás hiánya, joghézag esetleges fennállása viszont önmagában nem ad alapot alkotmányellenes mulasztás megállapítására (1397/B/1990. AB határozat, ABH 1991. 587-588.; 1621/E/1992. AB határozat, ABH 1993. 765-766).

A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításához az szükséges, hogy az állam a hiányos jogi szabályozással az állampolgárokat megfossza alkotmányos jogaik érvényesítésének lehetőségeitől, azaz a mulasztás mellett alkotmányellenes helyzet álljon elő.

Az Alkotmánybíróság az Abtv. 49. §-ával összefüggésben kimondta, hogy e törvényi rendelkezés alkalmazása során a két feltételnek - a mulasztásnak és ennek folytán előidézett alkotmányellenes helyzetnek - együttesen kell fennállnia. (1395/E/1996. AB határozat, ABH 1998. 667., 669.)

Nem állapítható meg, hogy a hitelintézetek követelései és kötelezettségei lejárati időpontjainak összhangjával kapcsolatosan a lejárati szerkezetre vonatkozó, a Hpt. 235. § (1) bekezdés i) pontjában említett rendelet hiánya önmagában eredményezne alkotmányos jogok érvényesítésének lehetőségétől való megfosztást.

A pénzügyminiszter rendeletének hiánya egyébként nem jelenti a szabályozás hiányát. A Hpt. 89. §-a mint törvényi szintű szabályozás tartalmazza, hogy a hitelintézet folyamatosan köteles biztosítani azonnali fizetőképességét (likviditását). Forrásgyűjtését és eszközkihelyezését likviditása folyamatos fenntartása mellett köteles végezni. Ezen kötelezettségét - a tevékenységének jellegére, terjedelmére és kockázataira figyelemmel - követelései és kötelezettségei lejárati időpontjainak és összegeinek megfelelő összhangjával kell biztosítani. Az ezzel kapcsolatos szabályokat belső szabályzatában is rögzítenie kell a hitelintézetnek. E kötelezettségek ellenőrzésével összefüggő szabály az is, hogy a kintlevőségek, befektetések, mérlegen kívüli tételek és a fedezetek minősítésének és értékelésének szempontjairól szóló 14/2001. (III. 9.) PM rendelet értelmében részletes kimutatások állhatnak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete rendelkezésére a lejárati összhanggal és szerkezettel kapcsolatban.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jogállását, hatáskörét és feladatait a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény határozza meg. A törvény 3. § a) pontja értelmében a Felügyelet hatásköre kiterjed a Hpt. hatálya alá tartozó szervezetek, személyek és tevékenységek felügyeletére. A Felügyelet tevékenységének célja a 2. § (1) bekezdése értelmében a pénz- és tőkepiac zavartalan és eredményes működésének, a pénzügyi szervezetek ügyfelei érdekei védelmének, a piaci viszonyok átláthatóságának, a pénzügyi piacokkal szembeni bizalom erősítésének, továbbá a tisztességes piaci verseny fenntartása érdekében a pénzügyi szolgáltatási, a kiegészítő pénzügyi szolgáltatási, a befektetési szolgáltatási, a kiegészítő befektetési szolgáltatási, az elszámolóházi, a befektetéskezelési, árutőzsdei szolgáltatási, a biztosítási, biztosításközvetítőt, a biztosítási szaktanácsadói tevékenységet szervező szervezet, illetve személy, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak, a magánnyugdíjpénztárak, közraktárak, kockázati tőketársaságok, kockázati tőkealapok, kockázati tőkealap kezelők, valamint a tőzsdék és tagjaik prudens és hatékony működésének, tulajdonosaik gondos joggyakorlásának elősegítése és folyamatos felügyelete.

b) Az indítványozók szerint nem kellően szabályozott az OBA mint esetleges tulajdonos jogállása, feladata.

A Hpt. 104. §-a értelmében az Alap a kártalanítási összegek kifizetésén kívül más kötelezettséget (pl. tulajdonrész szerzése hitelintézetben) is vállalhat bizonyos feltételek mellett; a kötelezettségvállalások együttes összege azonban nem haladhatja meg a hitelintézetnél elhelyezett biztosított betétek után kifizetendő kártalanítások és az Alapnál ezek kifizetésével kapcsolatban felmerült költségek várható összegét.

Más kötelezettséget az OBA kivételes esetben és célból vállalhat, ennek törvényi feltételei az OBA céljával, feladatkörével függnek össze. Ebben az esetben ugyanakkor az OBA tekintetében is alkalmazandó valamennyi, a Hpt.-ben és más jogszabályokban a tulajdonosra vonatkozó szabály. A törvény az OBA-nak a felszámolási eljárásban nem biztosít többletjogokat, a felszámolás alatt álló hitelintézetet nem az OBA, hanem a felszámolóbiztos irányítja. A hitelintézetben lehetséges tulajdonosokra egységes szabályozás vonatkozik. Ez a szabályozás megfelel az indítványozó által sérülni jelzett alkotmányos elveknek.

A Hpt. szabályozása nem tesz különbséget tulajdonos és tulajdonos között, de esetleges tulajdonosi mivolta sem mentesíti az OBA-t a törvényben meghatározott betétbiztosítási feladata alól.

Mivel kimutatható alkotmányellenesség az indítvány alapján nem volt megállapítható, a mulasztás megállapítására irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.

c) Az Alkotmánybíróság a Hpt. módosított 178. § (3) bekezdésével összefüggésben rámutat arra, hogy az Alkotmány 70/A. §-a csupán az azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban tiltja a hátrányosabb módon való kezelést.

A Hpt.-ben szabályozott hitelintézet és az indítvány szerint a "hitelintézet holdudvarába tartozó cégek" nem tekinthetők azonos jogállásúnak. Ezért nem diszkriminatív, hogy a Hpt. 178. § (3) bekezdése csupán hitelintézet felszámolása esetére vonatkozik; ez a módosítás egyébként kiterjed a módosítás hatálybalépése idején folyamatban lévő felszámolásokra is.

7. Az indítványozók egy része alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Részletes, tanulmányszerű iratban fejtették ki véleményüket az indítványra okot adó ügyben hozott egyik bírósági határozattal összefüggésben. Előadásuk igazolására terjedelmes előkészítő iratot, cikkeket, tanulmányokat, határozatokat, jelentéseket csatoltak. Kérték esetleg személyes meghallgatásukat is.

A csatolt iratokból megállapítható, hogy gazdálkodó szervezet felszámolása iránt indult eljárásban az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Reálbank felelőssége fennáll a kötvényesek felé, ezért felhívta a felszámolót, hogy a hitelező kötvényből eredő kártérítési igényét sorolja be a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába. E döntés ellen az adós felszámolója fellebbezéssel élt; a másodfokú bíróság megállapította, hogy a hitelező igénybesorolása tekintetében az elsőfokú bíróság jogi álláspontja téves volt. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság Fpk.VI.31.935/1999/2. számú végzése gazdálkodó szervezet felszámolása iránt indult eljárásban egyebek között arról rendelkezett, hogy "a felszámoló a hitelező igényét a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába sorolja be."

Az Abtv. 20. §-a szerint az Alkotmánybíróság az arra jogosult indítványa alapján jár el.

Az Abtv. 48. § (1) bekezdése értelmében alkotmányjogi panasszal az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt az fordulhat az Alkotmánybírósághoz, akinek a jogsérelme alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be.

Az Abtv. 22. § (2) bekezdése szerint az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az előterjesztett panasz e feltételeknek nem felel meg.

Az indítványokból és ezek mellékleteiből, valamint az ügy előzményeiből az következik, hogy az indítványozók a Legfelsőbb Bíróság Fpk.VI.31.935/1999/2. számú végzését tekintik hibás jogalkalmazói döntésnek.

Az Alkotmány 32/A. §-a értelmében az Alkotmánybíróság a jogszabályok alkotmányosságát vizsgálja felül, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat.

Az Alkotmánybíróság hatáskörét az Abtv. 1. § a)-h) pontjai határozzák meg. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 1. § d) pontja alapján indult eljárásban is az alkalmazott jogszabály alkotmányosságának vizsgálatára van hatásköre.

Az alkotmányjogi panasz a konkrét normakontroll egyik formája, a kérelemnek jogszabály alkotmányossági vizsgálatára kell irányulnia. Az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre - sem alkotmányjogi panasz, sem egyéb hatáskörében - arra, hogy egyedi ügyben hozott hatósági vagy bírósági döntések alkotmányosságát vizsgálja, azokat megsemmisítse.

Minthogy a fentiek szerint sem az Abtv. említett felsorolása, sem más törvény nem utalja az Alkotmánybíróság hatáskörébe egyedi ügyben hozott bírósági jogalkalmazói határozatok jogellenességének felülvizsgálatát - márpedig az indítványozók egy részének kérelme erre irányul -, a Legfelsőbb Bíróság mondott számú végzése felülvizsgálatára irányuló alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság visszautasította.

Sem a Hpt. egyes rendelkezései szövegösszefüggéseinek értelmezése, sem a Hpt. és Cstv. némely szabályai viszonyának értelmezése az indítványban felvetett szempontok szerint nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe. Nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe a bírósági határozatok felülvizsgálata még abban az esetben sem, ha azok esetlegesen adott jogszabályi rendelkezés helytelen értelmezésén alapulnak. Az Alkotmánybíróság döntést csak a kifogásolt jogszabály alkotmányossága, illetve alkotmányellenessége tekintetében hozhat. (536/B/1999. AB határozat, ABH 2001. 1339., 1342.) Ezért az Alkotmánybíróság nem foglalkozott az ezzel kapcsolatban kifejtett indítványozói felvetésekkel.

Az alkotmányjogi panasz kapcsán az indítványozók egy része a Cstv. 57. § (1) bekezdése d) és f) pontjának téves alkalmazásában jelöli meg alkotmányos jogsérelmét.

A Cstv. a kötvényen alapuló követeléseket ugyanis kifejezetten kiveszi a követelések besorolására vonatkozó Cstv. 57. § (1) bekezdésének d) pontja hatálya alól. A Cstv. 57. §-ának (1) bekezdése d) és f) pontjának alkalmazása, egyes konkrét követelések besorolása, ideértve azt is, hogy mi minősül kötvényen alapuló igénynek, bírósági jogalkalmazási és jogértelmezési kérdés, mint arra az Alkotmánybíróság már rámutatott.

Az Alkotmánybíróság az 1316/H/1990. AB határozatában (ABH 1991. 776., 777.) hangsúlyozta, hogy valamely jogszabály jogalkalmazói figyelmen kívül hagyása, elkésetten vagy tévesen történő alkalmazása önmagában nem elegendő alkotmányellenesség megállapításához. Így a jogszabály esetleges téves értelmezése önmagában nem elegendő az alkotmányjogi panasz megalapozottságához sem.

Minderre figyelemmel az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

Budapest, 2002. december 3.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság helyettes elnöke

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság helyettes elnöke

az aláírásban akadályozott

dr. Bagi István

alkotmánybíró helyett

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné

dr. Vasadi Éva s. k.,

előadó alkotmánybíró