983/B/2009. AB határozat
a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 232. § (2) bekezdése, valamint 301. § (2) bekezdése alkotmányossági vizsgálata tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 232. § (2) bekezdése, valamint 301. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 232. § (2) bekezdésével, valamint 301. § (2) bekezdésével összefüggésben előterjesztett, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 232. § (2) bekezdése, valamint 301. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, továbbá a Ptk. támadott rendelkezéseivel kapcsolatban mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte az Alkotmánybíróságtól. A Ptk. 232. § (2) szerint az államháztartás alrendszereiben harmadik személyekkel szemben vállalt, vagy az alrendszereket egyébként harmadik személyekkel szemben terhelő fizetési kötelezettség esetén a kamatfizetés mellőzésére, vagy a törvényesnél alacsonyabb kamat fizetésére irányuló szerződési kikötés semmis. A Ptk. 301. § (2) bekezdése értelmében a fenti rendelkezés ek a késedelmi kamat tekintetében is irányadóak.
Az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezés nem felel meg a normavilágosság követelményének, mivel a szabályban olyan kifejezések szerepelnek, melyek tartalma nem pontosan tisztázott. Hivatkozik arra, hogy a "törvényes kamat" fogalmát sem a Ptk., sem más jogszabály nem határozza meg. Ezen túlmenően az indítványozó szerint a jogszabályi rendelkezés megfogalmazása illogikus és értelmezhetetlen, mivel a szövegben szereplő, "az alrendszereket egyébként harmadik személyekkel szemben terhelő fizetési kötelezettség" kitétel a nem szerződésen alapuló fizetési kötelezettséget jelenti, amellyel kapcsolatban viszont értelmezhetetlen a kamat fizetésére vonatkozó szerződési kikötés semmisségéről rendelkezni. A támadott rendelkezések alkotmányellenességét illetően az indítvány a jogbiztonságban megnyilvánuló jogállamiság sérelmére hivatkozik.
A szerződési szabadság sérelmét állítva az indítványozó utal arra, hogy a támadott rendelkezést a Ptk.-ba beiktató, a Polgári Törvénykönyv és a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet, valamint ezzel összefüggésben más törvények egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 2009. évi XXXI. törvény javaslatának indokolása a szerződési szabadságba történő állami beavatkozás indokaként "a pénzügyi szféra és a gazdaság jelenlegi helyzetét" jelölte meg. Véleménye szerint ez nem megfelelő indok, tehát nem tekinthető a szerződési szabadság korlátozása alkotmányos alapjának.
Az indítványozó álláspontja szerint a Ptk. támadott rendelkezése a hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmába ütköző módon privilegizált helyzetbe hozza a magánszférát az államháztartás alrendszereiben gazdálkodó szervezetekhez képest, mivel ez utóbbiak a törvényi kamatminimum kötelező alkalmazásával hátrányosabb helyzetbe kerülnek az előbbiekhez képest. Nézete szerint a két csoport közötti megkülönböztetés nem tekinthető indokoltnak, ésszerűnek, így vitatja, hogy az ne lenne önkényes. Az indítvány szerint alkotmányossági aggályokat vet fel az a tény, hogy egy lényegesen eltérő alkotmányos helyzetben lévő csoportra, a felsőoktatási intézményekre az államháztartás alrendszereibe tartozó más gazdálkodó szervezetekkel azonos szabály vonatkozik.
A felsőoktatási intézmények autonómiájának sérelmére hivatkozva az indítvány szerint a Ptk. támadott rendelkezései a kamatminimum kötelező alkalmazásának előírásával korlátozzák a hatékony, ésszerű takarékos gazdálkodás eszközrendszerét, ez pedig a ténylegesen forráshiánnyal küzdő felsőoktatási intézményekre vonatkoztatva olyan korlátozás, melynek legitim célja - nézete szerint - nem határozható meg.
Ugyancsak a felsőoktatási intézmények autonómiájának sérelmére utalva mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kéri az indítványozó arra hivatkozva, hogy a jogalkotó nem szabályozta az államháztartás alrendszerei körébe tartozó szervezetektől eltérő módon a felsőoktatási intézmények vonatkozásában a kamatfizetés szabályait.
Az indítvány - érvelésének alátámasztására - számos alkotmánybírósági határozatra hivatkozik.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát."
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."
"70/F. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára a művelődéshez való jogot.
(2) A Magyar Köztársaság ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező általános iskolával, képességei alapján mindenki számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatással, továbbá az oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja meg."
"70/G. § (1) A Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tudományos és művészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát.
(2) Tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak."
2. A Ptk. indítvány által támadott rendelkezései:
"232. §
(...)
(2) Az államháztartás alrendszereiben harmadik személyekkel szemben vállalt vagy az alrendszereket egyébként harmadik személyekkel szemben terhelő fizetési kötelezettség esetén, ide értve a támogatási szerződésekből eredő fizetési kötelezettséget is, a kamatfizetés mellőzésére vagy a törvényesnél alacsonyabb mértékű kamat fizetésére irányuló szerződési kikötés - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - semmis. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatások felhasználására kötött szerződésekben, valamint a jogszabályban meghatározott közfeladat ellátásával megbízott és e körben olyan szervezetek által vállalt fizetési kötelezettség eset ében is, amelyet államháztartási szervezet alapított, vagy amelyben ilyen szervezet többségi befolyással rendelkezik.
(3) A kamat mértéke - ha jogszabály kivételt nem tesz - megegyezik a jegybanki alapkamattal. A fizetendő kamat számításakor az érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére."
"301. §
(...)
(2) Az államháztartás alrendszereiben harmadik személyekkel szemben vállalt vagy az alrendszereket egyébként harmadik személyekkel szemben terhelő fizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén a késedelmi kamat tekintetében is alkalmazni kell a kamatfizetés mellőzésére vagy a törvényesnél alacsonyabb mértékű kamatfizetésre irányuló szerződési kikötés semmisségére vonatkozó rendelkezést."
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a normavilágosság a jogbiztonság alapvető eleme. A normaszövegnek tehát minden esetben meg kell felelnie a jogbiztonság követelményének. A 26/1992. (IV. 30.) AB határozat ide-vágóan a következőket tartalmazza: "[a]z Alkotmánybíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság - amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon." (ABH 1992, 135, 142.) A 10/2003. (IV. 3.) AB határozatban ezzel kapcsolatban elvégzett összegzés rámutatott, hogy a jogbiztonságnak része a világos, felismerhetően értelmezhető és egyértelmű normatartalom. A normaszöveg értelmezhetetlenségének, avagy eltérő értelmezést engedő voltának az a következménye, hogy kiszámíthatatlan helyzetet teremt a norma címzettjei számára. (ABH 2003, 130, 135.) Alkotmányellenessé nyilvánítható az a szabály, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható. [42/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 299. 301.]
Az indítványozó álláspontja szerint a Ptk. támadott rendelkezései a normavilágosság hiánya folytán a jogállamiságot sértik. Ilyen hiányosságnak tartja a "törvényes kamat" kifejezés használatát, melynek fogalmát - nézete szerint - sem a Ptk., sem más jogszabály nem határozza meg. A Ptk. 232. § (3) bekezdése szerint azonban a kamat mértéke - ha jogszabály kivételt nem tesz - megegyezik a jegybanki alapkamattal. Ez a rendelkezés, noha nem tartalmazza a "törvényes kamat" kifejezést, egyértelművé teszi annak tartalmát (ráadásul a kifejezés alatt a jogi köznyelv is a Ptk. ezen rendelkezését érti).
Alkotmányellenességet eredményezően értelmezhetetlennek tartja továbbá az indítványozó azt, hogy a támadott jogszabályhely a nem szerződésen alapuló fizetési kötelezettség esetében is szerződési kikötés semmisségéről rendelkezik. A Ptk. hivatkozott rendelkezése "az államháztartás alrendszereiben harmadik személyekkel szemben vállalt vagy az alrendszereket egyébként harmadik személyekkel szemben terhelő fizetési kötelezettség"-ről, illetve az ezekhez kapcsolódó kamatfizetési kötelezettség kizárásának semmisségéről beszél. Ebben az összefüggésben (vállalt, illetve a jogalanyt terhelő kötelezettségek) nem lehet a támadott rendelkezés értelmezhetetlenségéről beszélni, az mind a jogszabály címzettjei, mindpedig a jogalkalmazó számára egyértelmű, felismerhető normatartalmat hordoz.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság részét képező jogbiztonság sérelmét a normavilágosság hiánya miatt nem találta megállapíthatónak.
2. Az indítványozó álláspontja szerint "a pénzügyi szféra és a gazdaság jelenlegi helyzetére" történő hivatkozás nem tekinthető a szerződési szabadságba történő beavatkozás korlátozás alkotmányos indokának, ezért a támadott rendelkezések a szerződéskötési szabadság korlátozása folytán sértik az Alkotmány 9. §-át.
A piacgazdaság lényegi eleme a szerződési szabadság. A szerződési szabadság - amelyet az Alkotmánybíróság önálló alkotmányos jognak tekint - érvényesül abban az általános szabályban, amelyet a Ptk. 200. § (1) bekezdése rögzít. Eszerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, és a szerződésektől egyező akarattal térhetnek el. A Ptk. 226. § (1) bekezdése lehetőséget teremt az állami beavatkozásra, amikor úgy rendelkezik, hogy a jogszabály meghatározhatja a szerződés egyes tartalmi elemeit, és kimondhatja, hogy ezek a szerződésnek akkor is részei, ha a felek eltérően rendelkeznek. [13/1990. (VI. 18.) AB határozat, ABH 1990, 55.]
Az Alkotmány nem nevesít szerződési szabadság néven alkotmányos tételként alapvető jogot. Az Alkotmánybíróság felfogásában a szerződési szabadság az Alkotmány által védett jog, melynek garanciáit a Ptk. tartalmazza [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 153.; 432/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 608.]. Abból a tényből, hogy sem az Alkotmány, sem az Alkotmánybíróság nem ismeri el a szerződési szabadságot alapvető jogként vagy állampolgári jogként, következik az, hogy a szerződési szabadságra nem vonatkozik az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe foglalt, alapvető jogok lényeges tartalma korlátozására vonatkozó tilalom. Következik továbbá az is, hogy, bár az Alkotmánybíróság a szerződési szabadságot önálló alkotmányos jognak foga fel és ezáltal védelemben részesíti, ez a védelem más, az Alkotmány által nevesített alapvető jogokon, alkotmányos intézményeken keresztül jut érvényre. Közvetlenül a szerződési szabadságra, mint alkotmányos jogra, az alapvető jogok megsértéséhez hasonló alkotmánysérelem azonban nem alapozható. Alkotmánysértés megállapításához az kell, hogy a szerződési szabadsággal (mint absztrakt joggal) szoros kapcsolatban álló, a szerződési szabadságot megvalósító, magában foglaló alapvető jog vagy alkotmányos intézmény sérelme is megvalósuljon. A szerződési szabadságnak az említettnél enyhébb korlátozása közvet len alkotmánysértést általában nem alapoz meg. (327/B/1992. AB határozat, ABH 1995, 606-607.)
Az indítványozó a szerződési szabadságot megvalósító, magában foglaló alapvető jog vagy alkotmányos intézmény sérelmére nem hivatkozik, csupán a jogalkotó indokainak alkotmányos megfelelőségét vitatja. Ennek alapján azonban az Alkotmánybíróság - hivatkozott gyakorlatának megfelelően - a szerződési szabadság alkotmányellenes korlátozását, így az Alkotmány 9. §-ának sérelmét nem találta megállapíthatónak.
3. A megkülönböztetés tilalmába ütközőnek tartja az indítvány azt, hogy a támadott jogszabály egyrészt hátrányos helyzetbe hozza az államháztartás alrendszereiben működő gazdálkodó szervezeteket a magánszféra szervezeteivel szemben, másrészt azt, hogy a lényegesen eltérő alkotmányos helyzetű felsőoktatási intézményekre ugyanazon szabályokat rendeli alkalmazni, mint az államháztartás alrendszereiben gazdálkodó egyéb szervezetekre.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a diszkrimináció tilalma nem jelenti minden megkülönböztetés tilalmát. A megkülönböztetés tilalmából az következik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.]. Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés, vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a jogalkotó önkényesen, a tárgyilagos megítélés alapján ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos helyzetű, azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.].
Az indítványozó a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelmére a szerződési szabadsággal összefüggésben hivatkozik. Tekintettel arra, hogy a szerződési szabadság nem alapjog, azt kell vizsgálni, hogy a különbségtételnek a tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű oka áll-e fenn.
A támadott rendelkezéseket a Ptk.-ba beiktató, a Polgári Törvénykönyv és a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet, valamint ezzel összefüggésben más törvények egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 2009. évi XXXI. törvény részletes indokolása a következőket tartalmazza:
"A pénzügyi szféra és a gazdaság jelenlegi helyzete teszi méltányossá azt, hogy az államháztartás alrendszereivel pénzügyi, illetve gazdasági viszonyba kerülő magánszemélyek, jogi személyek és más jogalanyok minden esetben hozzájuthassanak a javukra teljesítendő pénzszolgáltatás kamataihoz, akár ügyleti, akár pedig az ügylet késedelmes teljesítéséhez fűződő késedelmi kamatokról van szó. A kamatfizetési kötelezettségre és részben annak mértékére vonatkozó hatályos szabályok - függetlenül attól, hogy e tárgyban jogszabály is eltérően rendelkezhet - disz-pozitívak, így nincs akadálya annak, hogy az érintett szervezetek a kamatfizetési kötelezettségüket (akár teljes egészében is) kizárják. Ezért a törvény 1. §-ának (3) és (4) bekezdése a Ptk. kamatra vonatkozó szabályozása körében kimondja az államháztartás alrendszereit az ügyleti és késedelmi kamatfizetési kötelezettség alól teljesen vagy akárcsak részlegesen mentesítő megállapodások semmisségét. A rendelkezés indokaival való szoros kapcsolata folytán a törvény azt is előírja, hogy ugyanez a szabály irányadó az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatások felhasználására kötött szerződésekben, valamint a jogszabályban meghatározott közfeladat ellátásával megbízott olyan szervezetek által e körben (tehát a közfeladat ellátásával összefüggésben) vállalt fizetési kötelezettség esetében is, amelyet államháztartási szervezet alapított, vagy amelyben ilyen szervezet többségi befolyással rendelkezik."
A szabályozás kifejezett célja az, hogy az államháztartás alrendszereivel gazdasági kapcsolatba kerülő jogalanyok minden esetben hozzájuthassanak a pénzszolgáltatások kamataihoz; ez a cél a jogalkotó kompetenciájába tartozó kérdés. Ebből a célból következik a megkülönböztetés szükségszerűsége is; a szabályozás az államháztartás alrendszereiben gazdálkodó szervekre kíván magatartási szabályt előírni, így értelemszerűen más szabályok vonatkoznak a nem közpénzből gazdálkodó szervezetekre. A rendelkezések hatályából következik az is, hogy a szabályozás homogén csoportként az államháztartás alrendszereiben, közpénzből gazdálkodó szervezeteket kezeli, így nincs alkotmányos indoka annak, hogy - ebben a szabályozási koncepcióban - a felsőoktatási intézményekre más szabályoknak kellene vonatkozniuk.
Mindebből következően az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelmére hivatkozó indítványozói felvetéseket nem találta megalapozottaknak.
4. Az indítványozó az Alkotmány 70/F. § -ának és 70/G. §-ának sérelmét állítja, arra hivatkozva, hogy a Ptk. támadott rendelkezései úgy korlátozzák a felsőoktatási intézmények hatékony, ésszerű és takarékos gazdálkodását, hogy annak legitim célja nem határozható meg.
Az Alkotmány hivatkozott rendelkezései a művelődéshez való jog (többek között) felsőfokú oktatással történő megvalósításáról, valamint a tudomány és művészeti élet szabadságáról és a tanszabadságról szólnak. A Ptk. támadott szabályai ezekkel az alkotmányi rendelkezésekkel összefüggésbe nem hozhatók. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az értékelhető alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716-717.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.; 720/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 1005, 1007.; 380/D/1999. AB határozat, ABH 2004, 1306, 1313-1314.], ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben az összefüggésben is elutasította.
5. Az indítványozó a felsőoktatási intézmények autonómiájának sérelmére hivatkozva mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte amiatt, hogy a jogalkotó nem szabályozta az államháztartás alrendszerei körébe tartozó más szervezetektől eltérő módon a felsőoktatási intézmények vonatkozásában a kamatfizetés szabályait.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 49. § (1) bekezdése szerint hivatalból vagy indítvány alapján mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. A jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha azt észleli, hogy a hatáskörébe és feladatkörébe tartozó területen jogszabályi rendezést igénylő kérdés merült fel. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapvető jog érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak, illetve ha a hiányos szabályozás alapvető jog érvényesítését veszélyezteti. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.]
Az indítvány jogalkotási feladatra vonatkozó jogszabályi felhatalmazásra nem hivatkozik, alkotmányellenes helyzetet pedig az Alkotmánybíróság a jelen határozat fenti pontjai szerint nem állapított meg, ezért a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt is elutasította.
Budapest, 2011. november 29.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró