380/D/1999. AB határozat
a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a vágelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, valamint jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tárgyában meghozta az alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a csődeljárásról, felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 29. §-a, 38. § (2) bekezdés második, harmadik, negyedik mondata, 46. § (7) bekezdése, valamint az 57. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja-
2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 9. §-ával és 13. § (2) bekezdésével összefüggésben a csődeljárásról, felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 57. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.
3. Az Alkotmánybíróság a csődeljárásról, felszámolási eljárásról, végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 57. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
INDOKOLÁS
I.
1.
Az indítványozó jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló kérelemként előterjesztett indítványában kifogásolta a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) által meghatározott kielégítési sorrendet. Azzal érvelt, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseivel nincs összhangban a kifogásolt szabályozás. Az indítványozó szerint a kötvényen alapuló követelés a felszámolás során is kielégítési elsőbbséget élvez minden más követeléssel szemben. Álláspontja szerint a Cstv. 57. § (1) bekezdésének d) pontja a kötvényen alapuló követeléseket kiveszi a pont hatálya alól, ugyanakkor, mivel a kielégítési sorrend más pontja sem említi azokat, ebből az következik számára, hogy a kötvénytulajdonos igénye megelőz minden más igényt és elsőként kell a kielégítést elvégezni.
Erre a következtetésre utal - véleménye szerint - a Cstv. preambuluma is, miszerint a törvény célja a hitelezői érdekek védelme, valamint a Ptk. 338/A. § (1) bekezdése is, amely szerint a pénzkövetelésről szóló értékpapír kiállítója (kibocsátója) feltétlen és egyoldalú kötelezettséget vállal arra, hogy ő maga vagy az értékpapírban megnevezett más személy az értékpapír ellenében meghatározott pénzösszeget szolgáltat az értékpapír jogosultjának.
A törvény kielégítési sorrendre vonatkozó szabályozása sérti az indítványozó szerint az Alkotmány 2. §-ában foglalt jogállamiság elvét, az Alkotmány 8. § (2) bekezdését, az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében foglalt, a köztulajdon és a magántulajdon egyenlő védelmének elvét, valamint az Alkotmány 13. §-át.
2.
Az indítványozó kifogásolta továbbá a Cstv. 38. § (2) bekezdésének második, harmadik, negyedik mondatát is, amelyek szerint a felszámolás kezdő időpontját megelőzően pénzkövetelés érvényesítése céljából indult eljárásban a hitelező nem mentesül a követelések nyilvántartásba vételének feltételéül előírt befizetések teljesítése alól.
Az indítványozó támadja a Cstv. 46. § (7) bekezdését is. A kifogásolt szakasz szerint a követelések felszámoló által történő nyilvántartásba vételének feltételéül előírt befizetési kötelezettség az az összeg, amely a követelés 1%-a, de legalább 1000 Ft és legfeljebb 100 000 Ft.
Az indítványozó szerint a tulajdonhoz való hozzájutás előfeltételéül olyan külön anyagi ellenszolgáltatás kikötése, amelynek megtérülése nem biztosított, az Alkotmány 2. §-a által megfogalmazott jogállamiság követelményét és az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jogot sérti.
Mindezeken túl a támadott szabályozás sérti - álláspontja szerint - az Alkotmány 70/I. §-át is, mivel szerinte indokolatlan, hogy az ilyen pozícióban lévő hitelező, igénye érvényesítése céljából, újabb bejelentést tegyen a Cstv. 38. § (2) bekezdése szerint követelése 1%-ának befizetésével, hiszen a bírósági eljárás megindításával az adós erről már értesülést szerzett, az ezzel kapcsolatos illetéket a hitelező megfizette, ezért az ilyen követeléseket az adóst képviselő felszámolónak, illetve a fizetésképtelenséget megállapító bíróságnak hivatalból - a követelés 1%-ának a megfizetése mellőzésével - kellene figyelembe vennie.
3.
A fentiek mellett az indítványozó sérelmezte azt is, hogy a bíróság a felszámolás elrendeléséről a Cstv. 29. §-a alapján csak a köztulajdon kezelőit értesíti, ezzel a köz- és magántulajdon egyenrangú védelme sérül. Véleménye szerint a felszámolással érintett gazdálkodó szervezet nyilvántartásából megállapítható tartozások jogosultjai, illetve a folyamatban levő bírósági eljárásokban az ellenérdekű fél tekintetében értesítési kötelezettséget nem ír elő a törvény, ezért megállapítható az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének sérelme.
4.
Az indítványozó alkotmányjogi panaszt is előterjesztett a támadott törvénnyel kapcsolatban.
II.
Az indítvány által érintett jogszabályhelyek a következők:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
(...)
8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
(...)
9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
(...)
13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(...)
70/I. § A Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni."
Az indítvány által érintett Cstv. rendelkezések a következők:
"29. § A felszámolás elrendeléséről a bíróság értesíti:
a)
b) az illetékes adó- és vámhatóságot, illetékhivatalt, valamint a nyugdíjbiztosítási önkormányzat és az egészségbiztosítási önkormányzat igazgatási szervét,
c) a területileg illetékes állami munkaerő-piaci szervet,
d) az illetékes környezetvédelmi és a munkavédelmi felügyelőséget,
e) a bíróság Gazdasági Hivatalát,
f) az adós székhelye szerint illetékes levéltárat,
g) az adós bankszámláit vezető valamennyi pénzintézetet,
h) a területileg illetékes földhivatalt.
(...)
38. § (2) [...] A pénzkövetelés érvényesítése céljából a felszámolás kezdő időpontja előtt indított eljárás a hitelezőt nem mentesíti a 28. § (2) bekezdésének f) pontjában és a 46. § (7) bekezdésében foglalt kötelezettség teljesítése alól. A hitelező pervesztessége esetén a 46. § (7) bekezdése alapján teljesített befizetést - a hitelező kérelmére - 30 napon belül vissza kell fizetni. A hitelező részleges pervesztessége esetén a megítélt követelésnek megfelelő befizetésen felüli összeget kell - a hitelező kérelmére - 30 napon belül visszafizetni
(...)
46. § (5) A felszámoló külön nyilvántartásba veszi
a) (...)
b) a 28. § (2) bekezdés f) pontjában előírt határidőben bejelentett követeléseket, és
c) a 28. § (2) bekezdés f) pontjában előírt határidőn túl, de egy éven belül bejelentett követeléseket.
(...)
46. § (7) Az (5) bekezdésben meghatározott követelések - kivéve az 57. § (1) bekezdés a) és c) pontjában foglalt követeléseket - nyilvántartásba vételének a feltétele, hogy a hitelező a követelése 1%-át, de legalább 1000 Ft-ot és legfeljebb 100 000 Ft-ot a bíróság Gazdasági Hivatala által kezelt elkülönített számlára - a bírósági ügyszámra hivatkozással - befizessen és ezt a felszámolónak igazolja. A hitelezők által befizetett összeget mint hitelezői követelést, az 57. § (1) bekezdésének f) pontja szerint kell besorolni. A Gazdasági Hivatal a felszámolót félévente tájékoztatja a számlán lévő összeg nagyságáról.
(8) Ha a bejelentett követelést a felszámoló elismeri - de a jogosult nem kívánja a (7) bekezdésben foglalt összeget az elkülönített számlára befizetni - a jogosult kérésére a felszámoló az elismert követelésről köteles haladéktalanul kiadni a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4 § 5. pontjában foglalt nyilatkozatot, feltéve, hogy a felszámolás kezdő időpontját követően a bejelentett követelést nem engedményezték
(...) "
57. §
(1) A gazdálkodó szervezetnek a felszámolás körébe tartozó vagyonából a tartozásokat a következő sorrend figyelembevételével keli kielégíteni:
a) a felszámolás (2) bekezdés szerinti költségei,
b) a felszámolás kezdő időpontja előtt zálogjoggal biztosított követelések - ideértve az önálló zálogjogot, valamint azt a követelést is, amely kizárólag a zálogtárgyból történő kielégítés tűrésére irányul (dologi kötelezettség) - a zálogtárgy értékének erejéig, figyelembe véve a 49/D. § (1) bekezdése alapján már kifizetett összeget is; ha a zálogtárgyat több zálogjog terheli, akkor a kielégítés sorrendjére a Ptk. 256. §-ának (1) bekezdése az irányadó; e rendelkezés alkalmazásában a zálogjoggal biztosított követelésekkel azonos elbírálás alá esik az a követelés, amelynek végrehajtására az ingóságot lefoglalták, illetve a végrehajtási jogot a felszámolás kezdő időpontjáig [28. § (2) bekezdés e) pont] bejegyezték,
c) a gazdálkodó szervezetet terhelő tartásdíj, életjáradék, kártérítési járadék bányászati kereset kiegészítés, továbbá a mezőgazdasági szövetkezet tagja részére a háztáji föld vagy termény helyett adott pénzbeli juttatás, amely a jogosultat élete végéig megilleti,
d) a kötvényen alapuló követelések kivételével, magánszemély nem gazdasági tevékenységből eredő más követelése, így különösen a hibás teljesítésből, a kártérítésből eredő követelések, a szakmában szokásos várható szavatossági vagy jótállási kötelezettségek felszámoló által számszerűsített összegét is ideértve,
e) a társadalombiztosítási tartozások, az adók - kivéve a (2) bekezdés c) pontja szerinti adótartozásokat - és adók módjára behajtható köztartozások, valamint a víz- és csatornadíjak,
f) egyéb követelések,
g) a keletkezés idejétől és jogcímétől függetlenül a késedelmi kamat és késedelmi pótlék, továbbá a pótlék és bírság jellegű tartozás."
III.
Az indítvány nem megalapozott.
Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz előterjesztésének törvényi feltételei fennálltak-e.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A (2) bekezdés értelmében az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított 60 napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az Abtv. 48. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakat együttesen kell értelmezni és figyelembe venni. [23/1991. (V. 18.) AB végzés, ABH 1991, 361-362.; 41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306, 309.]
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány az alkotmányjogi panasz benyújtásához szükséges feltételeknek nem felelt meg. Az indítvány 1999. május 6-án érkezett, de a rendelkezésre álló iratokból nem volt megállapítható, hogy az 1999. január 14-én jogerőre emelkedett másodfokú végzést a panaszos mikor vette át. Az indítványozó többszöri hiánypótlásra szóló felhívás ellenére sem csatolta a bírósági határozat kézbesítését igazoló tértivevény másolatot, ezért azt, hogy a panasz az Abtv. 48. §-ában előírt 60 napon belül érkezett-e az Alkotmánybírósághoz, megállapítani nem lehetett, ezért az alkotmányjogi panaszt érdemi vizsgálat nélkül a rendelkező részben foglaltak szerint az Alkotmánybíróság visszautasította.
1. Az Alkotmánybíróság korábbi döntésében már vizsgálta a Cstv. 57. § (1) bekezdése során érvényesülő kielégítési sorrendet az Alkotmány 9. §-ával összefüggésben. Az 1162/B/1995. AB határozat a következőket állapította meg: "A követelések kielégítési sorrendje szempontjából a különböző végrehajtási rendszerek általában kétféle elvet tartanak szem előtt. Vannak jogrendszerek, amelyekben az időbeliség elve érvényesül. Ez azt jelenti, hogy akinek a javára előbb történt a foglalás, annak a követelését a behajtott összegből sorrendben előbb elégítik ki. A másik szabályozási mód a követelések jogcímét tartja szem előtt. Ilyenkor tehát az a végrehajtást kérő - hitelező -, akinek a követelését annak jellegére (jogcímére) tekintettel a jogszabály a többinél fontosabbnak tartja, előbb kap kielégítést, tekintet nélkül arra, hogy mikor kapcsolódott be az eljárásba. Ezek a fő kielégítési elvek, amelyek azonban teljesen következetesen egy jogrendszerben sem érvényesülnek. Bármelyik fő elv szerinti szabályozási mód mellett kisebb-nagyobb kivételeket tesznek a másik fő elv javára. Szerepet kap továbbá az arányosítás elve is. A magyar végrehajtási jogban főszabályként a jogcím szerinti kielégítési sorrend érvényesül. Ez az eljárásban érvényesítendő követelések különböző fontosságát tükrözi. [...]
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a vállalkozás jogával és a gazdasági verseny szabadságával kapcsolatban több ízben felmerült az az érvelés, amely szerint a jogszabályokon alapuló kedvezmények jogosulti köre oly módon nyert meghatározást, ami kedvezőtlen helyzetet teremt a gazdasági verseny világában. A problémák elsősorban az arányos közteherviselés és a diszkrimináció tilalom összefüggésében jelentkeztek, de az esetek többségében az Alkotmány 9. §-ának sérelme is felmerült. [...]
Az indítvány által támadott törvényi rendelkezés kifejezetten gazdaságpolitikai szabály, amely a csődbe, illetve felszámolás alá került gazdálkodó szervezetek vagyonának felosztását szabályozza. Ha a felosztásra kerülő vagyon nem elegendő minden hitelezői igény maradéktalan kielégítésére, óhatatlanul vagy arányos kielégítési vagy sorrendi szabályozást kell alkalmazni. Akár az egyik, akár a másik elkerülhetetlen méltánytalanságot eredményezhet. A jogalkotó nem sérti az Alkotmány 9. §-ában rögzített alkotmányossági elvet, ha mérlegeli a különböző követelések fontosságát, jelentőségét, és kielégítési sorrendet állapít meg." (ABH 1996, 559, 559, 560, 561.)
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány ebben a vonatkozásba ítélt dologra irányul, ezért az eljárását az Alkotmány 9. §-ával összefüggésben az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: ügyrend) 31. § c) pontja alapján megszüntette.
Az indítványozó más Összefüggésekben is támadta a Cstv. 57. § (1) bekezdését, ezért az Alkotmánybíróság az újonnan előterjesztett, más alapokon nyugvó kifogások alapján végezte el a Cstv. 57. § (1) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatát. Az indítványozó érvei szerint a kifogásolt szabályozás sérti a tulajdonhoz való jogot és a jogbiztonságot.
A felszámolási eljárás során megállapított kielégítési sorrend a végrehajtások körében az érdekeltek szempontjából egy nem kívánatos gazdasági helyzet következményeit igyekszik helyre hozni.
Az elszámolás rendszerének a kielégítési sorrend által meghatározott szabályozása, amely az adós fizetésképtelenségének következményeit rendezi a jogosultak körében, nem sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdését, mivel a sorrendiség biztosítása által éppen a jogos igények érvényesíthetőségét és végrehajthatóságát segíti elő.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt, mint megalapozatlant, e vonatkozásában is elutasította.
Az indítványozó szerint sérül a kifogásolt kielégítési sorrend által az Alkotmány 13. § (2) bekezdése is.
A 624/E/1999. AB határozattal (ABH 2002, 1023, 1038.) az Alkotmánybíróság már elvégezte a Cstv. 57. § (1) bekezdésének vizsgálatát az Alkotmány 13. § (2) bekezdése szempontjából, ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány ebben a vonatkozásba ítélt dologra irányul, ezért az eljárását az Alkotmány 13. § (2) bekezdésével összefüggésben az ügyrend 31. § c) pontja alapján megszüntette.
Az indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezetett jogbiztonság sérelmét abban látta, hogy a Cstv. a Ptk.-val, mint a "gazdasági-vagyoni viszonyokról rendelkező alaptörvénnyel" nincs összhangban, másrészt az indítványozó állítása szerint a Cstv. "nem igazságos, mert arra ösztönözheti a kötvényt kibocsátót, hogy a bevont tőkével a csődhelyzetet kezelje, e tőkét a felszámolási eljárás annulláló szabályaira tekintettel nem kell teljesítenie."
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Ptk. a vagyoni viszonyokat általános érvénnyel szabályozza. Ehhez képest a Cstv. e vagyoni viszonyok körében speciális szabályozást jelent és a felszámolási eljárásban a Ptk. szabályaitól eltérő szabályozást alkalmazhat.
A vizsgált szabályozásban tehát a Ptk. és a Cstv. az általános és a különös viszonyában állnak.
A felszámolás kezdő időpontjától fogva a hitelezői igények kielégítésének a polgári jogban rögzített szabályai helyett - mint különös szabály - a Cstv. által szabályozott kielégítési sorrend érvényesül. Mindezek alapján megállapítható, hogy a Ptk. és a Cstv. szabályozása eltérő, ezért fogalmilag kizárt mind az alkotmányjogi, mind a polgári jogi értelemben a kollízió.
Az Alkotmánybíróság - hatáskörének hiányában - nem vizsgálja jogszabályok célszerűségének, hatékonyságának és igazságosságának kérdéseit sem. (772/B/1990/5. AB határozat, ABH 1991, 519.).
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt abban a részében is elutasította, amely a Cstv. 57. § (1) bekezdését az Alkotmány 2. §-ába ütközőnek ítélte.
Tekintettel arra, hogy a támadott rendelkezés nem áll tartalmi összefüggésben az alapvető jogokkal, így az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének sérelme sem merül fel. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. (pl. 698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716-717.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523-524.; 141/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 584, 586.)
Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.
2. Az indítványozó kifogásolta továbbá, hogy a felszámolási eljárásban a követelések nyilvántartásba vételének feltétele az, hogy a hitelezők követelésük 1%-át, legalább 1000 Ft-ot, és legfeljebb 100 000 Ft-ot a bíróság Gazdasági Hivatala által kezelt elkülönített számlára befizessenek, és azt a felszámolónak igazolják.
Az indítványozó érvelése szerint a Cstv. 38. § (2) bekezdésének második, harmadik és negyedik mondata, valamint a Cstv. 46. § (7) bekezdése a felszámolási eljárás kezdő időpontja előtt, pénzkövetelés érvényesítése céljából indult peres és nem peres eljárások hitelezőit alaptalanul kényszeríti arra, hogy követelésük 1%-ának befizetésével értesítsék a bíróságot, hiszen a követelésük érvényesítésére indult eljárásban az illetéket már megfizették; ennek következtében állítása szerint ez a szabályozás sérti az Alkotmány 2. §, 13. § és 70/I. §-át.
A felszámoló által külön nyilvántartásba vett követelésekhez kapcsolódik a regisztrációs díjfizetési kötelezettség. A követelések 1%-a olyan közteher jellegű befizetés, amelyet az eljárás regisztrációjaként, mint az eljárás díját kell megfizetni.
Az Alkotmány 70/I. §-a az arányos közteherviselés általános kötelezettségét határozza meg, amely szerint a Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni. E hozzájárulás módját és mértékét az irányadó külön törvények (adó, illeték törvények) határozzák meg.
A törvényhozó - az Alkotmány keretei között - mérlegelési jogkörében állapítja meg az egyes eljárások megindításával összefüggő, a közteher körébe tartozó díj-, vagy egyéb fizetési kötelezettségek mértékét. Az Alkotmánybíróság már több határozatában rámutatott arra, hogy amíg a közterhekhez való hozzájárulás az Alkotmányból eredő alapvető kötelezettség, addig a kötelezettség alóli mentesülésre vagy bizonyos mértékű kedvezményre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga. [pl. 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280 281.]
A jogalkotónak tehát széles körű jogosítványa van - többek között - arra is, hogy meghatározza az egyes eljárásokkal összefüggésben mind a fizetendő illeték, mind a díjfizetési kötelezettségek mértékét.
A jogalkotói mérlegelés eredményeként megszületett kiválasztás szempontjait, célját, gazdaságosságát, megfelelőségét, igazságosságát az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja, mert erre hatásköre nincs. (1484/B/1995. AB határozat ABH 2001, 838, 841, 842, 843.)
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Cstv. 38. § (2) bekezdés második, harmadik és negyedik mondata, valamint a Cstv. 46. § (7) bekezdése nem sérti az Alkotmány 70/I. §-át, ezért az indítványt e vonatkozásában elutasította.
Az Alkotmánybíróság szerint az Alkotmány 2. §-a és az Alkotmány 13. §-a, valamint a Cstv. 46. § (7) bekezdése között nem áll fenn értékelhető összefüggés, ezért az Alkotmánybíróság az indítvány e részét is elutasította.
3. Az indítványozó szerint a Cstv. 29. §-a ellentétes az Alkotmány 9. § (1) bekezdésével, mert ez a szakasz "csak a közkövetelést kezelők tekintetében teszi a bíróság számára kötelezővé, hogy a felszámolási eljárásról őket értesítsék, egyéb tekintetben a felszámolással érintett gazdálkodó szervezet nyilvántartásából megállapítható tartozások jogosultjai, illetve folyamatban levő bírósági eljárásokban az ellenérdekű fél tekintetében ilyen kötelezettséget nem ír elő", ezért véleménye szerint a köz- és magántulajdon egyenrangú védelmének elve sérül.
Az Alkotmánybíróság 38/2002. (IX. 25.) AB határozatában (ABH 2002, 266.) megsemmisítette az akkor hatályos Cstv. 30. §-át, amely hirdetményi kézbesítést írt elő azokban az esetekben, ha a hitelezők létszáma az 500 főt meghaladta. A hivatkozott határozat indokolása szerint a Cstv. 6. § (2) bekezdése értelmében azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket a Cstv. külön nem szabályoz, a Pp. rendelkezései - a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel - megfelelően irányadóak. A bíróság tehát a Pp. 219. § (1) bekezdés d) pontja értelmében a felszámolási eljárásban hozott határozatait kézbesítés útján közli az érdekelt felekkel. (ABH 2002, 269.)
A Cstv. és a Pp. egymásra vonatkoztatott értelmezése a jelen ügy szempontjából is irányadó.
Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította, hogy nem áll fenn az indítványozó által sérelmezett helyzet, amely szerint a bíróság csak a "közkövetelést" érvényesítők vonatkozásában lenne értesítésre kötelezett, ezért az Alkotmány 9. § (1) bekezdésével összefüggésében az Alkotmánybíróság ebben a vonatkozásban is elutasította az indítványt.
Budapest, 2004. június 15.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
előadó alkotmánybíró