28/D/2000. AB határozat
a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 40-42. §-a alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések
alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint jogalkotói mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok alapján meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 40. §-ában a "nagykorú" szövegrész, a 41. § (1) bekezdésében "a jegyes kivételével a hozzátartozó (Ptk. 685. § b) pont)" szövegrész, a 41. § (1) bekezdés b) pontjában a "18 év alatti" szövegrész, továbbá a 42. § (1) bekezdés b), c), d) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 41. § (4) bekezdése tekintetében a jogalkotói mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 40. §-a és a 42. §-ának egy új bekezdéssel való kiegészítésre irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
Az Alkotmánybírósághoz több indítvány is érkezett, amelyek a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Sztv.) rendelkezéseit támadták, illetve ezek tekintetében jogalkotói mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérték.
1. Az egyik indítvány előterjesztője az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében védeni rendelt emberi méltósághoz való jog és a 70/A. §-ban tiltott diszkrimináció sérelmének tekintette, hogy az Sztv. 40. §-a szerint ápolási díjban csak nagykorú hozzátartozó részesülhet. Az indítványozó szerint alkotmánysértő az ápolási díjból kizárni azokat a hozzátartozókat, akik rendszeres pénzellátásban részesülnek; középiskola vagy felsőfokú intézmény tanulói; keresőtevékenységet folytatnak és munkaidejük a napi 4 órát meghaladja, továbbá az öregségi nyugdíjkorhatárt elérték. A vázolt indokok alapján az Sztv. 40. §-ában a "nagykorú" szövegrész, a 41. § (1) bekezdés b) pontjában a "18 év alatti" szövegrész, a 42. § (1) bekezdésében pedig a b), c), d) pont alkotmányellenességének megállapítását kérte az indítványozó.
Ez az indítvány - az Sztv. 41. § (3) bekezdése vonatkozásában - jogalkotói mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló kérelmet is tartalmazott. Az indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében védeni rendelt jogállamiság, s a jogbiztonság sérelmének tekintette, hogy az Sztv. 41. § (3) bekezdése nem fogalmaz meg utalást arra vonatkozóan, hogy milyen tartalmú felhatalmazást ad az önkormányzatoknak az ápolási díj szabályozását illetően. Az indítványozó az Sztv. 41. § (3) bekezdését említi, a sérelmezett felhatalmazó rendelkezést azonban a 41. § (4) bekezdése állapítja meg, ezért az Alkotmánybíróság az eljárást e szabályozás tekintetében folytatta le.
Az indítványozó az Sztv. 40. §-a és a 42. §-ának egy új bekezdéssel való kiegészítését is kérte, s erre vonatkozó javaslatot is benyújtott.
Az indítvány további, más jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására irányuló kérelmeket is tartalmazott, ezeket azonban az Alkotmánybíróság külön számokon vette nyilvántartásba és önálló eljárásokban bírálja el.
2. A másik indítványozó az Sztv. 41. § (1) bekezdésében "a jegyes kivételével a hozzátartozó [Ptk. 685. § b) pont]" szövegrész és a 42. § (1) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítását kérte.
Az indítványozó az Alkotmány 70/A. §-ának a diszkrimináció tilalmára vonatkozó rendelkezésébe ütközőnek tekintette, hogy az Sztv. 41. § (1) bekezdésének támadott előírása az ápolási díj igénybevételére jogosultak körét leszűkíti a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 685. § b) pontjában meghatározott hozzátartozókra, s más, arra rászorulókat kizár a támogatásból.
Az indítványozó az Sztv. 42. § (1) bekezdés b) pontját is sérelmezte. Arra hivatkozott, hogy ez a szabályozás is a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik, mivel az ápolási díj jogosultjainak köréből kizárja a rendszeres pénzellátásban részesülő személyeket - így a létminimum alatti rokkantnyugdíjasokat és a szociális járadékosokat.
Ez az indítvány is tartalmazott további, más jogszabályok, illetve jogszabályi előírások alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló kérelmeket, ezeket azonban az Alkotmánybíróság külön számokon vette nyilvántartásba és önálló eljárásokban bírálja el.
3. Az Alkotmánybírósághoz olyan indítvány is érkezett, amely az Sztv. 40. §-át azért kifogásolja, mert ez a szabályozás nem teszi lehetővé, hogy a 18 év feletti, önmaga ellátására képtelen, állandó gondozásra, felügyeletre szoruló tartós beteg alanyi jogon megkaphassa az ápolási díjat.
Az indítványozó szerint ez a szabályozás azért ellentétes az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésével, mivel a szociális biztonsághoz való jogot nem mindenki számára teszi hozzáférhetővé, s megkülönböztetést alkalmaz a különböző korosztályok között.
Az indítványozó sérelmezte, hogy az Sztv. úgy hatalmazza fel az önkormányzatot az ápolási díjra való jogosultság tárgyában rendeletalkotásra, hogy "nem szabályozza a méltányosság gyakorlásának feltételeit."
Az Sztv. rendelkezéseit érintő, az alkotmányellenesség utólagos vizsgálatára és a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványokat az Alkotmánybíróság végzésével egyesítette és ezekről ebben az eljárásban hoz határozatot.
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következő jogszabályi előírásokra alapozta.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint a "Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam." Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése kinyilvánítja: "A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."
Az Alkotmány 70/A. §-ának az indítványozó által említett szabályozása így rendelkezik:
"(1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti."
Az Alkotmány 70/E. §-a kimondja: "(1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. (2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg."
Az Sztv. 40. §-a kimondja: "Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó részére biztosított anyagi hozzájárulás".
Az Sztv. 41. § (1) bekezdése megállapítja: "Ápolási díjra jogosult - a jegyes kivételével - a hozzátartozó [Ptk. 685. § b) pont], ha önmaga ellátására képtelen, állandó és tartós felügyeletre szoruló
a) súlyosan fogyatékos, vagy
b) tartósan beteg 18 év alatti személy gondozását, ápolását végzi".
A Ptk. 685. § b) pontja szerint "közeli hozzátartozók: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér; hozzátartozó továbbá: az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa."
Az indítványok benyújtásakor az Sztv. 41. § (2) bekezdése, az elbíráláskor az Sztv, 41. § (4) bekezdése a következő jogalkotásra irányuló felhatalmazást tartalmazza: "A települési önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek esetén ápolási díj állapítható meg annak a hozzátartozónak, aki 18. életévét betöltött tartósan beteg személy gondozását végzi".
Az Sztv. 42. § (1) bekezdés b) pontjának az indítványok benyújtásakor hatályos szövege szerint nem jogosult ápolási díjra a hozzátartozó, ha rendszeres pénzellátásban részesül. E rendelkezés szövegét a 2001. évi LXXIX. törvény 8. § (1) bekezdése új szöveggel állapította meg, a következők szerint: nem jogosult ápolási díjra a hozzátartozó, ha "rendszeres pénzellátásban részesül, ide nem értve azt a táppénzt, amelyet az ápolási díj folyósításának időtartama alatt végzett keresőtevékenységből adódó biztosítási jogviszony alapján - keresőképtelenné válása esetén - folyósítanak". Mivel az utólagos absztrakt normakontrollra irányuló eljárásban az Alkotmánybíróság kizárólag a hatályos jogszabályok alkotmányosságának vizsgálatát végzi el, ezért ez az eljárás is a támadott szabályozás hatályos szövegének vizsgálatára irányult.
Az Sztv. 42. § (1) bekezdés c) pontja kizárja az ápolási díjra való jogosultságból a szakiskola, középiskola, illetve felsőoktatási intézmény nappali tagozatos tanulóját, hallgatóját, e bekezdés d) pontja szerint pedig az sem kaphat ápolási díjat, aki "keresőtevékenységet folytat és munkaideje - az otthon történő munkavégzés kivételével - a napi 4 órát meghaladja".
III.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványok nem megalapozottak.
1. Az egyik indítvány az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdés sérelmének tekintette, hogy az Sztv. 40. §-a nem alapjogként szabályozza az ápolási díjra való jogosultságot. Az Sztv. az ápolási díjról a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások körében rendelkezik, s olyan ellátásnak tekinti, amely - az Sztv. 40. §-ának megfelelően - a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolásának anyagi feltételeihez biztosít hozzájárulást.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-át számos határozatában a jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló hatáskörében eljárva értelmezte és bontotta ki annak tartalmát. A szociális biztonsághoz való jog - az Alkotmánybíróság eddigi értelmezéseiben - olyan ellátórendszer kiépítésére, működtetésére irányuló állami kötelezettséget jelent, amely biztosítja az ellátáshoz való jognak azt az alkotmányos minimumát, amely az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához elengedhetetlen.
Az Alkotmánybíróság a 32/1998. (VI. 25.) AB határozatában alkotmányos követelményként mondta ki, hogy az ellátási minimum alkotmányos mércéje az emberi méltósághoz való jog megvalósulása. A megélhetési minimum biztosításából azonban konkrétan meghatározott részjogok, mint alkotmányos alapjogok nem vezethetők le. A szociális jogok esetében az ellátórendszer részjogosítványai összességének, illetőleg egy adott, konkrét ellátási formának az egyéb juttatásokkal együttesen (ABH 1998. 251., 254.) kell megfelelnie az általános mércének, az emberi méltósághoz való jog megvalósulásának.
Az Alkotmánybíróság - az Alkotmány rendelkezéseit értelmező hatáskörében eljárva - mondta ki: "Az alkotmányossági mérce ezzel - az emberi méltósághoz való jog bevonása folytán - a 70/E. § (1) bekezdésének elvontságából (szociális ellátórendszer fenntartása) a megélhetéshez szükséges ellátás biztosítására a minőség tekintetében is konkréttá vált: a szociális intézményrendszer keretében nyújtandó ellátásnak olyan minimumot kell nyújtania, hogy az biztosítsa az emberi méltósághoz való jog megvalósulását." [42/2000. (XI. 8.) AB határozat, ABH 2000. 329., 334.] Az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz való jog tehát - az emberi méltósághoz való jog megvalósulásának alkotmányos követelménye által meghatározottan - jelenti az emberi státus, az emberi létfeltételek mindazon összetevőit (segélyezési, ellátási, gondozási formákat), amelyeket az állam a törvényalkotás útján biztosítani köteles. [28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994. 134., 138.] Az állam szociális ellátási kötelezettségeire vonatkozóan részletes előírásokat az Sztv. tartalmaz.
Az Alkotmány 70/E. § idézett rendelkezéseiből a jogalkotó számára az Sztv. szabályozásának elfogadása során az a kötelezettség fakad, hogy a betegségük, rokkantságuk miatt erre rászorulók részére a megélhetéshez szükséges ellátást a szociális intézmények rendszerével biztosítsa. A törvényhozónak az ellátási formákat gazdasági, intézményi, egészségügyi és más szempontokra figyelemmel, az emberi méltósághoz való jog sérelme nélkül kell kialakítania. Az államnak a polgárok szociális biztonsága tekintetében fennálló kötelezettségeit, a szociális gondoskodás, az ellátás jogintézményeit és mértékét az Alkotmány nem határozza meg. "Az alkotmányi előírások megvalósítása - számos feltételtől függően - változó és folyamatos törvényhozási, jogalkalmazási, önkormányzati és társadalmi feladat." [1588/B/1991. AB határozat, ABH 1994. 510., 511.] A vázoltakból az következik, hogy az ápolási díj ellenében történő gondozásra mint szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátásra senkinek nincs alapvető joga. Arra sincs továbbá alapvető joga senkinek, hogy akár hozzátartozóját, akár annak nem minősülő rokonát, ismerősét államilag térített díj ellenében ápolhassa.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Sztv. 40. §-ának az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésébe való ütközését nem állapította meg, s az e rendelkezés megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasította.
2. Az indítványozó szerint az Sztv. diszkriminatív rendelkezéseket tartalmaz, mivel csak a Ptk.-ban megjelölt hozzátartozói kör, s ezen belül kizárólag a nagykorú személyek számára biztosít ápolási díjat.
Az ápolási díj jogosultja az Sztv. említett rendelkezése értelmében az ápolást ellátó nagykorú hozzátartozó lehet. A hozzátartozói kör meghatározásánál pedig az Sztv. támadott előírása a Ptk. idézett szabályozását veszi alapul, s ezáltal más, az e feladatra vállalkozó személyi körhöz tartozók számára nem teszi lehetővé, hogy ápolási díj ellenében otthonában gondozzák az arra rászorulót.
Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezést a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezi. Több határozatában kimondta, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki.
Ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990. 46., 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990. 73., 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 197., 203. stb.]
Az Sztv. az otthonában ápolást igénylő részére kétfajta ellátási lehetőséget is nyújt. Ha az ápolást az Sztv.-ben meghatározott hozzátartozó végzi, ápolási díjban részesül. Ebben az esetben a gondozást a szociális ellátórendszer nem természetben nyújtja, hanem a gondozásra szoruló személy nagykorú hozzátartozója vállalja az ápolás sokoldalú feladatait, s ezt a tevékenységet az állam díj megfizetésével ismeri el. Az Sztv. azonban a szociálisan rászorultak részére más ellátási formákat is intézményesít. A személyes gondoskodás körében szociális alapellátásnak tekinti a házi segítségnyújtást (63. §), amelynek megvalósításáról pedig (az Sztv. 86. §-a szerint) a települési önkormányzat (a fővárosban a fővárosi önkormányzat) köteles gondoskodni. Ez az ellátási forma az önkormányzat által biztosított gondozókra épít, ahol nem a hozzátartozói minőségnek, hanem a szükséges szakismeretnek van jelentősége. A házi segítségnyújtás körében tehát az ápolást-gondoskodást természetben biztosítja a szociális ellátórendszer.
Az otthoni ápolási feladatot ellátó személyeket illetően tehát a törvényalkotó két eltérő jellegzetességgel rendelkező személyi kört vett figyelembe: a hozzátartozókat, akiknek esetében nem a szakismeret, hanem a rászorulttal való személyes viszonynak van jelentősége, s akiket ily módon nem az önkormányzat választ ki; valamint a házi segítségnyújtást végző "idegen" személyek, az önkormányzat által biztosított gondozók csoportját.
Az a körülmény, hogy a jogalkotó kizárólag a rászorulóval szorosabb családi, rokonsági kapcsolatban lévő személyi kör [a jegyes kivételével a Ptk. 685. § b) pontjában megjelölt hozzátartozói kör] számára tette lehetővé az ápolás díj ellenében történő megvalósítását, ésszerű és ezáltal nem önkényes indokon alapuló megkülönböztetésnek minősül, ezért nem tekinthető az emberi méltósághoz való jog sérelmének. Ugyancsak nem tekinthető ilyen jellegű diszkriminációnak az a szabályozás sem, amely a díj ellenében rendszeres jelleggel végzett, magasfokú felelősséget igénylő ápolási tevékenység folytatását megfelelő lelki, szellemi, fizikai érettséghez, a nagykorúság eléréséhez (más törvényi megfogalmazással a 18. életév betöltéséhez) köti.
Az Sztv. támadott szabályozása arra a társadalmi tapasztalatra épített, miszerint az arra rászoruló gondozása elsősorban a felnőtt korú hozzátartozóktól várható el, s általában ők vállalják a családtag, a rokon ápolását, s ha erre nincs lehetőség, abban az esetben kerül sor az önkormányzat által a házi segítségnyújtás keretében történő hivatásszerű ápolásra, gondozásra.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az Sztv. 41. § (1) bekezdés b) pontjában a kifogásolt szövegrész alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
3. Az indítványozó az Sztv. 42. § (1) bekezdés b), c), d) pontját is alkotmányellenes diszkriminációt megvalósító rendelkezéseknek tekintette, mivel ezek a szabályozások több hozzátartozói kört kizárnak az ápolási díjra jogosultak köréből.
3.1. Az ápolási díj intézményesítése azt a helyzetet hivatott ellensúlyozni, hogy a hozzátartozóját otthon ápoló személy nem tud teljes értékű munkavégzést vállalni. Az Sztv. 42. § (1) bekezdés c) pontja a nappali tagozatos tanulót, hallgatót, a d) pont pedig - az otthon történő munkavégzés esetét kivéve - a napi 4 órát meghaladó keresőtevékenységet folytató hozzátartozót kifejezetten kizárja az ápolási díjra való jogosultságból. Ezzel a szabályozással a jogalkotó azt a körülményt értékelte, hogy az ápolás sokoldalú aktivitást, szinte folyamatos jelenlétet igénylő tevékenység, s ily módon nem végezhető teljes munkaidőt kitöltő foglalkoztatás, illetve folyamatos, hosszabb időtartamú távollét, így a nappali tagozaton folytatott közép- vagy felsőfokú tanulmányok esetén sem.
Az Alkotmánybíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a jogalkotó az ilyen, a nap jelentős részére kiterjedő munka- vagy tanulmányi jellegű elfoglaltsággal rendelkezőket nem ésszerűtlen és önkényes szabályozás megalkotásával, s így nem alkotmánysértő módon zárta ki a díj ellenében végezhető ápolási tevékenységre jogosultak köréből, s ezért - a vázoltakra figyelemmel - az Sztv. 42. § (1) bekezdés c)-d) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
3.2. Az Sztv. 42. § (1) bekezdés b) pontja szerint ápolási díjra a rendszeres pénzellátásban részesülő hozzátartozó sem tarthat igényt. Az Sztv. 4. § (1) bekezdés i) pontjának megfelelően a rendszeres szociális segély és a rokkantsági járadék, valamint az ápolási díj is rendszeres pénzellátásnak minősül.
Az ápolási díj keresmény jellegét fejezi ki az Sztv. 44. § (3) bekezdésének első mondata, amikor kimondja, hogy az ápolási díj folyósításának időtartama szolgálati időre jogosít. E bekezdés második mondata szerint pedig az ápolási díjban részesülő személy az ellátás után nyugdíjjárulék és magánnyugdíjpénztári tagság esetén magánnyugdíjpénztári tagdíj fizetésére kötelezett. Az Sztv. 44. § (1) bekezdése azt is előírja, hogy az Sztv. 41. § (1)-(2) bekezdésében szabályozott esetekben az ápolási díj nem lehet kevesebb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegénél.
A vázoltak alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az Sztv. 42. § (1) bekezdés b) pontjának előírása sem tekinthető önkényes, ésszerűtlen ok nélküli megkülönböztetésnek. A törvényhozó azáltal, hogy a rendszeres pénzellátásban már részesülő személyek számára nem teremtett jogalapot újabb rendszeres pénzellátásnak minősülő jogosultság megszerzésére, nem valósított meg az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését sértő diszkriminációt.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a vonatkozásban is megalapozatlannak nyilvánította és ezért elutasította.
4. Az indítványozó az Sztv. 41. § (4) bekezdése tekintetében a jogállamiságot sértő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § ej pontja értelmében az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása. Az Abtv. 49. §-ának (1) bekezdése alapján és az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó, illetve feladat- és hatáskörébe tartozó jogszabály-alkotási kötelezettségének nem tesz eleget, és ezzel alkotmányellenességet idéz elő.
Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak. [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992. 227., 232.] Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992. 204., 205.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995. 108., 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997. 122., 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998. 132., 138.] "A szabályozás tartalmának hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is a mulasztás, vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapul." [4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999. 52. 57.]
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdése a szociális alapellátás biztosítását a települési önkormányzatok kötelezően ellátandó feladatává teszi. Az Sztv. 25. § (3) bekezdése meghatározza azokat az ellátási formákat, amelyek a szociális alapellátás körébe tartoznak, s mint ilyenek, a helyi önkormányzatok által kötelezően ellátandó feladatok. Ezek körébe tartozik az ápolási díj is, annak azonban csak az Sztv. 41. § (1) bekezdése szerinti fajtája. Az ápolási díj Sztv. 41. § (4) bekezdése szerinti formájának feltételeiről az önkormányzat az Sztv.-ben foglalt rendeletalkotási felhatalmazás alapján hoz döntést. Sem az Alkotmánybíróság korábbi döntéseiben megfogalmazott, vázolt tartalmú megállapításokból, sem a jogbiztonság alkotmányos követelményéből kényszerűen nem következik a törvényhozónak az a kötelezettsége, hogy az alapjognak nem minősülő ápolási díjra való jogosultság önkormányzati rendeleti szabályozására irányuló felhatalmazás megalkotása során a képviselő-testület számára részletes útmutatást, meghatározott tartalmú jogalkotási felhatalmazást adjon.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványi kérelmet sem tekintette megalapozottnak, s ezért ezt is elutasította.
5. Az Alkotmánybíróságnak sem az Abtv., sem más törvény előírásai alapján nincs hatásköre jogszabály módosítására, kiegészítésére, ezért az erre irányuló indítványt e határozat rendelkező részében az Alkotmánybíróság visszautasította.
Budapest, 2002. március 18.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró