3177/2014. (VI. 18.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.I.21.436/2012/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó magánszemélyek az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése és a 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordultak az Alkotmánybírósághoz. Alkotmányjogi panaszukban a Kúria - felülvizsgálati eljárásban hozott - Pfv.I.21.436/2012/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték az Alkotmánybíróságtól.
[2] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozó mint felperes ingatlanra vonatkozó többlethasználati díj megfizetése iránt indított keresetet. Ezen kereseti kérelmének az ügyben született jogerős ítélet helyt adott. A Kúria - felülvizsgálati eljárásban hozott - támadott ítélete a jogerős ítéletet azonban hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Az indítványozó szerint a Kúria ítélete az Alaptörvény XIII. cikkének sérelmét jelenti.
[3] Az indítvány alapjául szolgáló perben - a bíróság által megállapított tényállás szerint - az alperesek tulajdonában álló ingatlan 1/2 tulajdoni illetőségét 1989-ben kelt adásvétellel vegyes vállalkozási szerződéssel az alperesek átruházták a felperesre. A megállapodásban a felperesek egy házrész építését vállalták a vételár fejében az ingatlanon fekvő korábbi épület helyett.
[4] A megállapodás 3. pontja szerint, amennyiben a tervezés és a kivitelezés során különböző területnagyságú épületrészek keletkeznek, ezek nem befolyásolják a telek hosszanti irányban megosztott fele-fele arányban történő használatát és az ingatlan fele-fele arányú tulajdonjogát. A felperesek által megépített lakások közül az egyik az alperesek birtokába, a másik lakrész, valamint a ráépített tetőtéri lakrész pedig a jelen alkotmányjogi panasz előterjesztőinek, az alapügy I. és II. rendű felperesének birtokába került.
[5] A felek között korábban folyamatban volt perben a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével megállapította, hogy a felperesek ráépítés jogcímén az ingatlan 1/2 tulajdoni hányadán felül megszerezték az ingatlan további 18/100 tulajdoni hányadát, egyben megváltási ár megfizetésére kötelezte őket. A jogerős ítélet ezen felül megállapította az 1989-es megállapodás 3. pontja azon kitételének semmisségét, amely a telek tulajdoni arányait az épületrészek arányaitól eltérően fele-fele arányban rendelte felosztani.
[6] A felperesek keresetet indítottak az ingatlan használatának újrarendezése, valamint többlethasználati díj megfizetése iránt. Az elsőfokú bíróság a megállapodás 3. pontja tekintetében kiemelte, hogy a használat rendezésére vonatkozó részben a szerződéses kikötés semmissége nem került megállapításra. Az elsőfokú ítélet érvelése szerint a megállapodásban szereplő ellenérték összege nem foglalta magába az esetleges többlethasználat ellenértékét. Megállapította, hogy az alperesek nagyobb telekrészt használnak, mint amire a tulajdoni hányaduk alapján jogosultak lennének, ezért ítéletével többlethasználati díj megfizetésére kötelezte őket. Az ezt meghaladó részben a bíróság a keresetet elutasította.
[7] A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta és egyetértett az elsőfokú bíróság azon okfejtésével, hogy a semmisség nem terjed ki a megállapodás 3. pontjában rendezett használatra, mert a semmisség megállapítása kizárólag a fele-fele tulajdoni arány fenntartására vonatkozó megállapodást érinti, az a használat rendelkezésére nem terjed ki. A másodfokú határozat szerint azt kellett volna vizsgálni, hogy az érvénytelen rész nélkül is kötöttek volna a felek a használat kérdésében ilyen tartalommal megállapodást. A jogerős ítélet megállapította, hogy a perindítás ténye is azt támasztja alá, hogy amennyiben az építkezés során kialakított felépítmények szerinti tulajdoni arány nem egyenlő, nem egyeztek volna bele abba, hogy az alperesek ennek ellenére ellenszolgáltatás nélkül ugyanolyan területnagyságot használjanak a telekből kizárólagosan, mint a jelenleg jóval nagyobb tulajdoni hányadot szerző felperesek.
[8] A Fővárosi Törvényszék ítélete ellen az alperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Érvelésük szerint a másodfokú bíróság által levont jogi következtetések nem megalapozottak, mert az elsőfokú bíróság nem folytatott le bizonyítási eljárást abban a körben, hogy a felek 1989-ben milyen tudattartalommal kötöttek megállapodást. Álláspontjuk szerint a felperesek tisztában voltak azzal a szerződés megkötésekor, hogy nagyobb területű ingatlan fog kizárólagos használatukba kerülni, ezért bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül nem lehet alappal arra következtetni, hogy a felperesek nem kötötték volna meg a szerződést olyan tartalommal, hogy 2/3 tulajdoni arányuk ellenére csak az ingatlan 1/2 részének kizárólagos használata illeti meg őket.
[9] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet alaposnak találta, ezért a Fővárosi Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta.
[10] A felülvizsgálati határozat szerint a megállapodásban foglaltak alapján egyértelmű, hogy a alperesek elzárkóztak annak a lehetősége elől, hogy az építkezés folyamán annak terjedelmétől függően változzanak a rögzített használati viszonyok, és a szerződés ezzel a tartalommal érvényesen létre is jött. A felpereseknek számolniuk kellett annak a lehetőségével, hogy a használati viszonyok annak ellenére nem változnak, hogy az építkezés folytán a tulajdoni viszonyokban változás állhat be. Következésképpen a részükre nem állapítható meg olyan érdeksérelem, amely a szerződésben foglaltak bíróság által történő módosítását megalapozná.
[11] Az indítványozó előadta, hogy a Kúria ítélete ellentétes az Alaptörvény XIII. cikk (1) és (2) bekezdésével. Álláspontja szerint a felülvizsgálati ítélet azért sérti az Alaptörvényben elismert jogát, mert a polgári jog kiemelkedő jelentőségű jogintézményeként elismert tulajdonát, illetve annak részjogosítványait, tartalmát nem tudja gyakorolni. Az indítványozó érvelése alapján a Kúria ítélete a többlethasználati díj iránti igény elutasítása által megfosztotta őt attól, hogy a tulajdonát képző ingatlant teljes terjedelmében birtokában tartsa, használja, hasznait szedje. Véleménye szerint sérült az ingatlannal való rendelkezési joga is, mivel nem tudja a tulajdonát képező ingatlanrész használatát, hasznai szedésének jogát másnak átengedni. Álláspontja alapján az őt megillető tulajdonjog, mint alanyi jog korlátozását sem tulajdonostársa méltányolható magánérdeke, sem közérdek nem indokolja.
[12] 2. A befogadhatóság formai feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott.
[13] Az indítványozó alkotmányjogi panaszát az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján is benyújtotta, azonban nem jelölt meg olyan jogszabályi rendelkezést, amelynek megsemmisítését kérné, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt tartalma szerint - az Abtv. szintén hivatkozott - 27. §-a alapján benyújtott panaszként bírálja el.
[14] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani. A Kúria határozatát az indítványozó 2013. szeptember 19-én vette kézhez. Az alkotmányjogi panaszt postai úton nyújtották be és 2013. november 5-én érkezett az első fokon eljárt bírósághoz, ezért a panasz határidőben beérkezettnek tekinthető.
[15] A panasz - hiánypótlás után - megfelel továbbá az Abtv. 52. § (1), illetve (1b) bekezdésében foglalt, az indítványokkal szemben támasztott formai követelményeknek, mivel megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést, az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezését, a támadott bírói döntést, tartalmazza a bírói döntés alaptörvény-ellenességére vonatkozó okfejtést, és kifejezett kérelmet a Kúria megtámadott ítélete megsemmisítésére.
[16] 3. A befogadhatóság tartalmi feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg.
[17] Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29-31. § szerinti tartalmi követelményeket.
[18] Az Abtv. 27. §-a alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[19] Az indítványozó az alapügy felpereseként a jogvitában félként szerepel, így érintettsége nyilvánvaló és az Abtv. 27. §-a, valamint az 51. § (1) bekezdése szerinti jogosultnak tekinthető.
[20] Az indítványozó panaszával a felülvizsgálati fórumként eljáró Kúria ítéletét támadja, a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségét kimerítette.
[21] 4. Az Abtv. 29. §-a az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további, alternatív jellegű tartalmi feltételeiként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel.
[22] Az Alkotmánybíróság e feltételekkel összefüggésben arra emlékeztet, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdésének értelmében az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel (elsőként lásd: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]; ezt követően megerősítette: 3392/2012. (XII. 30.) AB végzés, Indokolás [6]; 3017/2013. (I. 28.) AB végzés, Indokolás [3]). Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon (elsőként lásd: 3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]; ezt követően megerősítette: 3065/2012 (VII. 26.) AB végzés, Indokolás [5]; 3391/2012. (XII. 30.) AB végzés, Indokolás [25]; 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33]). Az Abtv. 27. §-a úgy rendelkezik, hogy alkotmányjogi panasszal az egyedi ügyben érintett személy, vagy szervezet akkor fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségét már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz így nem tekinthető hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak, ugyanis az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is kizárólag az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazza (erről lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]).
[23] Az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében biztosított alapjoggal kapcsolatban a 3009/2012. (VI. 21.) AB határozatban az Alkotmánybíróság az alábbiakat rögzítette: "A tulajdonhoz való jog [...] alapvető jog. Az alkotmányi tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat. [...] A tulajdon 'elvonása' alkotmányjogi értelemben nem feltétlenül a polgári jogi tulajdonjog elvesztése [...]. Az Alkotmány szerinti tulajdonvédelem köre tehát nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével; azaz sem a birtoklás, használat, rendelkezés részjogosítványaival, sem pedig negatív és abszolút jogként való meghatározásával. Az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni." (ABH 1993, 373, 379-380.) A tulajdonhoz való jog alapjogi jellegét vizsgálva a 481/B/1999. AB határozatban az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy az "[...] nem a tényleges tulajdonszerzést, a tulajdonhoz jutás jogát, a tulajdon értékcsökkentéstől mentes és végleges megtartását garantálja, hanem az állam számára ír elő kétirányú kötelezettséget. Az állam egyfelől - az alkotmányos kivételek lehetőségétől eltekintve - köteles tartózkodni a magán- vagy jogi személyek tulajdonosi szférájába való behatolástól, másfelől köteles megteremteni azt a jogi környezetet, azt az intézményi garanciát, amely a tulajdonhoz való jogot diszkrimináció nélkül működőképessé teszi." (ABH 2002, 998, 1002.) "A kifejtettek szerint a tulajdonhoz való jog alapjogként az állammal szemben garantál olyan közjogi igényt, amely alapján az állam - alapvetően, főszabályként, az Alaptörvényből következő kivételektől eltekintve - köteles tartózkodni az alapjog alanyának tulajdonosi pozíciójába történő behatolástól." (Indokolás [50]-[51])
[24] A 3387/2012. (XII. 30.) AB végzésben az Alkotmánybíróság megállapította: "Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az alkotmányos tulajdonvédelem a meglévő tulajdonra vonatkozik, a tulajdonhoz való jog nem biztosít jogot a tulajdonszerzésre [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 201.]. Alapjogi védelem illeti meg az Alkotmánybíróság szerint azt is, akinek a tulajdonszerzéshez kétségtelen jogcíme van [37/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 246.], a jogcím akkor kétségtelen, ha az egyértelmű [893/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 500.] (Indokolás [16]).
[25] A fentiekből következően a tulajdonhoz való jognak az Alaptörvény XIII. cikkében foglalt szabálya alapvetően a tulajdonjog alkotmányos intézményének kétségbevonásával, a tulajdonhoz való jognak a szakjogági jogalkalmazáson (jogértelmezésen) kívül eső elvitatásával, illetve a tulajdonnak az állam általi, a kisajátításra vonatkozó alaptörvényi feltételeket figyelmen kívül hagyó elvonásával sérülhet.
[26] Ugyanakkor, az indítványozó állítása szerint a tulajdonjogának az Alaptörvény XIII. cikkére alapozott sérelme azért állapítható meg, mert a Kúria ítélete megfosztotta attól, hogy a telek felén túli tulajdoni arányának megfelelő többlethasználati díj megfizetését követelhesse tulajdonostársától. A Kúria viszont leginkább azért helyezkedett az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló jogvitában az indítványozóval ellentétes jogi álláspontra, mert nézete szerint a szerződés fele-fele használati arányt megállapító tartalmú megkötésekor "[a] felpereseknek számolniuk kellett annak a lehetőségével, hogy a használati viszonyok annak ellenére nem változnak, hogy az építkezés folytán a tulajdoni viszonyokban változás állhat be". Az indítványozó tehát a felek szerződés megkötésekor fennálló akaratát vizsgáló és a szerződés tartalmát megállapító bírói jogértelmezés irányát írta le alapjogi jogsérelemként.
[27] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az indítványozó az alkotmányjogi panaszában sem a Kúria döntésének érdemével kapcsolatosan nem jelölt meg olyan pontosan körülírt alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.
[28] 5. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként így arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv. 29. §-ában megfogalmazott befogadhatósági akadályban szenved. Az Alkotmánybíróság ezért a kérelmet - az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (2)-(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján - visszautasította.
Budapest, 2014. június 16.
Dr. Kovács Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Balsai István s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1703/2013.