A Kúria Kfv.35121/2013/8. számú precedensképes határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (ADÓÜGYBEN hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1992. évi LXXIV. törvény (Áfa tv.) 32. §, 35. §, 2003. évi XCII. törvény (Art.) 1. §] Bírók: Fehérné dr. Tóth Kincső, Sperka Kálmán, Sugár Tamás

A KÚRIA

mint felülvizsgálati bíróság

Kfv.VI.35.121/2013/8.szám

A Kúria a Dr. ügyvéd által képviselt felperesnek a Dr. jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága alperes elleni adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indult perében a Győri Törvényszék 2012. szeptember 27. napján kelt 30.K.27.150/2012/6. számú jogerős ítélete ellen az alperes részéről 7. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - nyilvános tárgyaláson - meghozta a következő

í t é l e t e t

A Kúria a Győri Törvényszék 30.K.27.150/2012/6. számú ítéletét a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályon kívül helyezi, és a felperes keresetét teljes körűen elutasítja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 1.000.000 (egymillió) forint együttes elsőfokú és felülvizsgálati perköltséget.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 900.000 (kilencszázezer) forint kereseti és 3.500.000 (hárommillió-ötszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s :

Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 2006. február 11.- 2008. december 31. közötti időszakra bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett, melynek eredményeként hozott határozatában a felperes terhére 142.038.000 forint, javára 16.563.000 forint adókülönbözetet állapított meg azzal, hogy az adóhiány összege 141.473.000 forint. Kötelezte a felperest az adóhiány, valamint 70.736.000 adóbírság, 38.397.000 forint késedelmi pótlék és 600.000 forint mulasztási bírság megfizetésére.

Az elsőfokú hatóság az indokolás 4. pontjában rögzítette, hogy a felperes Sz. P. egyéni vállalkozóval a vizsgált évekre közvetítői ügynöki szerződéseket kötött gabonafélék és olajos magvak leendő szerződő partnereinek felkutatására jutalék ellenében. Ezt meghaladóan 2006. január 3-án megbízási szerződés is készült, melyben a felperes megbízta Sz. P.-t, hogy nevében és helyette mezőgazdasági terményfelvásárlást végezzen 2006-ban. 2006. és 2007. években a felperes összesen 33 terményértékesítésről szóló számlát fogadott be Sz. P.-től, melyekben szereplő áfa összegeket levonásba helyezte. Ezek a számlák nem tekinthetők hiteles dokumentumoknak, mivel olyan gazdasági eseményekről lettek kiállítva, melyek a valóságban nem - de legalábbis nem a számlán szereplő felek között - történtek meg, mivel a számla szerinti felek között csak közvetítői ügynöki szerződés állt fenn és valósult meg, adás-vételi szerződés nem. Sz. P. a termelőkkel szerződéseket nem kötött, azoktól számlát nem fogadott be, az általa kiállított számlákban foglalt áfát nem vallotta be és nem fizette meg. 2007-ben áfa alanyi menetességet választott, de ennek ellenére számláit továbbra is áfával növelt összegben állította ki. Sz. P. a jutalékokról számlákat állított ki, melyeket a felperes befogadott és kiegyenlített. A fenti megállapításhoz kapcsolódó általános forgalmi adókülönbözet 140.480.543 forint.

A felperes fellebbezése folytán eljáró alperesi jogelőd (a továbbiakban: alperes) a 2010. október 21. napján kelt 2458927863. iktatószámú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Hivatkozott az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfatv.) 32.§ (1) bekezdés a) pontjában, 35.§ (1) bekezdés a) pontjában, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1.§ (7) bekezdésében foglaltakra. Álláspontja szerint bizonyított, hogy Sz. P. a felperes és a termelők között közvetítőként működött, tevékenysége után az általa kiállított számlák alapján a felperestől jutalékban részesült. A kiállított számlák nem hitelesek egyrészt azért, mert a nevezett magánszemély az általa be nem szerzett termékeket nem értékesíthette a felperes felé, másrészt mivel mint alanyi adómentes áfaalany nem volt jogosult számláiban áfát felszámítani. Jogszerű azon elsőfokú hatósági megállapítás, hogy a gazdasági események nem a számlákban feltüntetett felek között történtek meg, a számlakibocsátónál és ügyfeleinél a később lefolytatandó vagy folyamatban lévő adóvizsgálatok a felperes adóellenőrzését nem érintik, a befogadott számlák fiktivitása az ellenőrzés során bizonyításra került.

A törvényszék jogerős ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően - az elsőfokú határozat indokolásának 4. pontjában foglalt megállapítások és szankciók körében - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.

Az elsőfokú határozat indokolása 4. pontja körében felhívta az Áfatv. 32.§ (1) bekezdés a) pontját, 35.§ (1) bekezdés a) pontját, valamint az Európai Unió Bíróságának C-80/11. és C-142/11. számú egyesített ügyekben hozott ítéletében (a továbbiakban: Mahagében-Dávid ügy) foglaltakat. Az elsőfokú bíróság egyetértett a felperessel abban, hogy az áfalevonási jog megítélése kapcsán nem mellőzhető az uniós szabályozás figyelembe vétele, ezen belül irányadó a 77/388.EGK. hatodik tanácsi irányelv (a továbbiakban: Hatodik Irányelv), illetve a 2007. január 1-jétől annak helyébe lépő 2006/112/EK. irányelv(a továbbiakban: Irányelv). A Mahagében-Dávid ügyben az Európai Unió Bírósága kifejezetten a jelen perbelihez hasonló tényállás mellett hozott ítéletet, melyet alkalmazni kell. A törvényszék idézte az ítélet rendelkező részének 1. és 2. pontját, valamint az indokolás 17. és 61. pontját. Megállapította, hogy az adóhatóság helytelenül értelmezte az uniós és az azon alapuló magyar áfa szabályozást, amikor arra alapítottan tagadta meg a felperes adólevonási jogát, hogy a számlakibocsátó nem tudta igazolni az eladott termények felett megszerzett tulajdonjogát. Az elsőfokú határozat egyértelműen rögzítette, hogy a gazdasági események megtörténte a hatóság részéről nem volt vitatott, továbbá az sem, hogy a felperes a vételárat megfizette. Az áfalevonási jog azzal az indokkal nem tagadható meg, hogy a számla kibocsátója adóalany volt-e, ebből következően azzal az indokkal sem, hogy alanyi adómentességet választott, illetve a felperes adólevonási joga szempontjából az sem releváns, hogy a számla kibocsátója adóbevallási-adófizetési kötelezettségének eleget tett-e. Mindezen körülmények csak akkor indokolhatják a levonási jog megtagadását, ha objektív adatok utalnak arra, hogy ezekről a körülményekről a számla befogadója is tudomással bírt. Ilyen körülmények vizsgálatára a lefolytatott adóhatósági eljárásban nem került sor, így a tényállás nem kellően tisztázott. Önmagában a felek közötti ügynöki szerződés nem zárja ki más tartalmú szerződés létrejöttét is, a peres eljárásban sor került Sz. P. tanúkénti meghallgatására, vallomása erre vonatkozóan egyértelmű adatokat tartalmaz. Az alperes az uniós joggal ellentétes jogértelmezéssel jutott arra a következtetésre, hogy a felperest az áfalevonás joga a feltárt körülmények alapulvételével nem illeti meg. Az adóhatóságnak az új eljárás során figyelembe kell vennie az uniós szabályozást, a magyar jogszabályokat és az ellenőrzés során feltárt körülményeket ezeknek megfelelően kell értékelnie. A számlakibocsátó érdekkörében felmerült szabálytalanságokra hivatkozással nem tagadható meg a felperes levonási joga csak abban az esetben, amennyiben a társaság ezzel kapcsolatos tudattartalmát objektív körülményekkel alá tudja a hatóság támasztani.